Tibor bá’ vissza a múltba online

Lesz, aki ismeri a szót, lesz aki nem. Minden esetre elég gusztustalan a fogalom, pedig komoly múltja van.

A TBC-t nevezték morbus hungarikusnak, vagy magyar népbetegségnek a két háború közötti időben. A TBC baktérium a légzés által bejut a tüdőbe, amit szó szerint megzabál. A betegség hónapokig tartott, és gyakorlatilag gyógyíthatatlan, illetve pusztán annyit tudtak tenni az orvosok, hogy a beteget hónapokra bedugták egy szanatóriumba (ha volt rá pénze) ahol az igen kedvező körülmények mellett, volt aki önmagától kigyógyult. Én például 5 éves koromban egy ilyen eset voltam. A hónapokon át tartó betegség alatt a tüdőben folyamatos volt a váladék képződés, amit a beteg időnként felköhögött és természetesen kiköpte. Ez a baktériumtól hemzsegő köpet aztán felszáradt, a baktériumok pedig bekerültek a levegőbe. Nyilvánvaló volt, hogy a köpködést vissza kell szorítani. A tisztességes betegek otthon a vécébe köptek, majd lehúzták azt, illetve, ha ágyhoz kötött volt, akkor a bilibe.  Az utcán pedig elővették a zsebkendőjüket és abba köptek. Csakhogy nem volt mindenki tisztességes. Hogy a beteg embereket rávegyék, rászorítsák a tisztességre, kitalálták a köpőcsészét, ami egy fületlen tartály volt olyan, kb. 25 cm átmérőjű tölcsérszerű fedővel, aminek a közepén (vagyis a legmélyebb pontján) volt egy kb. 4 centis lyuk. A köpni kívánónak meg kellett tehát célozni ezt a tölcsérfedőt, ahol a köpet lecsurgott középre, bele a tartályba (lásd a képet).

A középületeket ellátták ilyen köpőcsészékkel. A bírósági folyosók ablak beugrásainak sarkaiban voltak elhelyezve még akkor is, amikor Rákosiék radikálisan kiirtották a tüdőbajt (és a nemi betegségeket is). Ma persze ez már a múlté. De nem csak épületeket látták el vele, lehetett kapni zsebben hordható mobil változatot. Sőt a MÁV kupékban is fel voltak szerelve az ablakok alatt középen. Ezek a helyükről kiakaszthatók voltak használat végett, majd vissza lehetett őket pattintani a helyükre. Ezek nem lábas formájúak voltak, hanem inkább egy nagyméretű körtére hasonlítottak. Köpet ügyben ennél többet tenni nemigen lehetett, illetve igen. Annak idején a kiírások szerint nem csak a fűre lépni, dohányozni, kutyát bevinni volt tilos, hanem még köpködni is. A „köpködni tilos” táblákkal teli volt aggatva az ország. Ma ez furán hangzana.

És akkor most egy korabeli vicc: Arisztid és Tasziló vonaton utaznak, és nagyokat unatkoznak. Egyszer Arisztid tekintete rávetődik az ablak alatti köpőcsészére, és felvillan a szeme, majd megszólal – idehallgass Tasziló, ha kiiszod ennek a köpőcsészének a tartalmát, adok 100 pengőt, ha nem sikerül, te adsz nekem 100 Pengőt. Tasziló megvolt némileg szorulva, ezért belement a fogadásba, kivette helyéről a köpőcsészét és elkezdte inni a tartalmát. Arisztid látva saját ötletének a megvalósulását enyhe hányingert kap – jól van, jól van, hagyd abban te nyertél. Tasziló azonban ennek ellenére tovább issza a köpőcsésze tartalmát. Arisztid megint mondja, hogy nyert, hagyja abba, de hiába. A végén Tasziló befejezte a kihörpintést és visszatette a köpőcsészét a helyére. Ekkor Arisztid megkérdezte: Miért nem hagytad abba, mondtam, hogy nyertél? Nem tudtam – válaszolt Tasziló – az egész egybeállt.

Tudom, hogy ez a vicc elképesztően gusztustalan, de állandóan a halál árnyékában élő emberektől nem lehet elvárni finomkodást. Akkoriban az emberek hullottak, mint a legyek, ma a gyerekek megkapják a BCG oltást, és azt se tudják mi az a tuberkulózis, a Koch-bacilusokról sose hallottak, se arról, hogy milyen nehéz volt rátalálni a viasz bevonata miatt. Jut eszembe, már vannak rezisztens TBC törzsek, és a tüdőbaj újra terjedő félben van.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________