(2412) Egy kis összemérés

Tibor bá’ vissza a múltba online

 

Hogy manapság miként szórakoznak a fiatalok, azt nem nehéz meglátni, mert kiviszik magukkal az utcára. Mondjuk a távolsági buszon leülök szemben egy fiatallal, mit látok. Az egyik fülében van egy apró dugasz egy MP3-hoz csatlakoztatva, nyilván zenét hallgat. Így, egyes egyedül, zötyögés közben (én iskolába menet-jövet a villamoson, fogaskerekünk rendszerint szakkönyvet, vagy ismeretterjesztő könyvet olvastam, a szórakozásnak megadtuk a módját) Tízpercenként a magával cipelt hátizsákból elővesz egy literes PET palackot, kicsavarja, iszik két kortyot, becsavarja, visszateszi. Két kortyolgatás közben előveszi az okos telefonját, egy darabog unottan pörgeti a képeket, játszik egy kicsit, majd felhív egy számot: ja, én. – 15:30-assal. – ja, az jó. – ja, majd benézek. Becsukja az okost. Kinéz az ablakon, megint iszik. Jézus! Ettől nő a vízfej? Tömegesen magányosak. Néha összejönnek „bulizni”, ami szar zenéből, üvöltésből, énekesnők vonaglásából, és drogokból áll. Nincs komoly kötődés.

Ebben a korban éjjel-nappal együtt voltunk. Tavasszal megmásztuk a környék hegyeit, vagy csaptunk egy kerékpártúrát. Szentendréig se jutottunk, mert kilométerenként esett le valakinek a lánca, eresztett le a gumija, vagy csúszott ki az ülése, de nem igazán akartunk mi eljutni Szentendrére. A lényeg, hogy együtt voltunk, együtt mert a háborúból visszamaradt roncsokon ültünk, kínlódtunk a nyomor következményeivel. Semmi se számított, spontán faragtunk rímelő verssorokat a napi poénokról. Csak utólag jövök rá milyen jól éreztük magunkat, ami akkor természetes volt, ahogy a zsírós deszka is, mert a parizer (akkor még így hívták) luxusnak számított. Nyáron evezés, úszás. Ősszel kirándulás szarrá ázással, vagy ennek elkerülése végett, kártya. Egész évben szombat este zenés lokálok, nyáron szabadtéren a Margitszigeten. IGEN, csóró diák létünkre beültünk a Nagy Szálló teraszára. Tehettük, mert bűn volt gazdagnak lenni. Télen síelés Matuzsálem lécekkel és kötésekkel. Ezeket is egymástól kértük kölcsön. Nagyapák használták őket az első világháború környékén, majd a padláson rohadtak 30 éven át. Estünk megállás nélkül, soha senkinek nem tört el semmije. Pedig senki se szedett étrend kiegészítő D3 vitamint. Nem is tudtuk mi az, nem volt benne a tananyagban. 😀

A zene az életünkben egy külön fejezet volt. A polgári családok sarjainak kötelező volt tanulni valami hangszert, és el-eljárni hangversenyekre, ahogy azt a nagyszüleink tették, amikor még Liszt Ferenc is hazajárt koncerteket adni.  A zenének tehát meg kellett adni a módját. Egy hanglemez meghallgatása külön program volt, de nem egyszemélyes, hanem az egész baráti kőr számára. Amikor Soma barátom svédországi nagybátyja (sose látták egymást) küldött egy svéd hanglemezt, csodájára jártunk. Nem fekete volt, hanem átlátszó és színes. Egy fiatal pár táncolt az űrben, a távoli messzeségből egy Philips csillag villogott a rádióhullámok felett. Számunkra a zene egyenesen az éterből érkezett. Háromszor is meghallgattuk. Ezek akkor még „közönséges” vagyis 78-as fordulatszámú lemezek voltak két méretben: 10 és 12 hüvelyk. Az első 3, a második 5 perc lejátszási idővel. Az 50-es évek elején jelentek meg nyugaton az úgynevezett mikrobarázdás lemezek. Csupán arról volt szó, hogy a technológia javulásával a hanghordozó barázdákat közelebb lehetett vinni egymáshoz. Nem tudom mindenki tudja-e, hogy a hangrögzítés fizikailag történt, a hanghullámokat „bevésték” a hanglemez barázdájába. A letapogató tű ennek megfelelően „rezget” ami felerősítve jutott el a fülünkig. Aztán a fordulatot lecsökkentették 33-1/3-ra. Így a lejátszási idő fél órára bővült. Egy-egy lemezt két oldalára már ráfért egy egész szimfónia is. Nagy haladás volt, hiszen korábban Beethoven kilencedikjét 8 lemez 16 oldalára tudták csak rárakni. Szóval volt már új technológia, csak a termék nem jutott be hozzánk, nem is juthatott. Egy-egy „művészlemezért” 10-15 dollárt kértek az üzletekben. Kinek lett volna ennyi pénze abban az időben. Az ország erre kubai stílusban válaszolt.

A Váci utca 9. alatt 1840-ben épült (Hild) házban székelt a Corso mozi egészen a háborúig, ami alatt megsemmisült (ez ma a Pesti Színház). Újjáépítése után új nevet kapott: „Bartók terem”, ahol vasárnap délelőttönként mikrobarázdás lemezhallgatás folyt 3 forintos helyárakon. Fél órával az előadás kezdete előtt már ott tolongtunk az utcán, mert nem voltak a székek számozva. Különben az ülőhely nem számított, hallani mindenhol lehetett. Helyfoglalás után felment a függöny, halálos csend lett. A színpad közepén láttunk egy leterített dobozt, majd megjelent egy férfi és elmondta mit fogunk hallani. Ezt követve lehúzta a takarót és beindította a lemezjátszót. Mi bámultuk a színpadot, és hallgattuk a zenét. El voltunk bűvölve (ki látott ma elbűvölt fiatalt, pedig lenne rá elég oka) Bevallom, nekem a jelenet kissé komikus volt, de ez lehet, csak az én egyéni véleményemet tükrözte.

Amikor a Bartók terem beüzemelt a (hosszú életű, de csak rövid ideig tündöklő) világsztár, Yma Sumac volt a favorit. A rossz nyelvek szerint egy perui papnő, aki egzotikus dalokat énekelt, ami egymagában is szenzáció lehetett volna, de a hölgy énektartománya túlnőtt négy oktávon (egy 1991-es interjúban 5 oktávot emlegetett, és hogy szakorvosok vizsgálata szerint rendkívülien öblös torka van). „Ilyen torok csak isteni eredetű lehet.” Az első meghallgatása annak ellenére volt hatalmas élmény, hogy előre tudtunk a négy oktávról, de az andoki magasságokig felvitt, dél amerikai misztikus ének hatására a hátunkon futkosott a hideg. Csalást sejtettünk (komcsi háttér tapasztalat), itt több ember hangja van összevágva, de persze nem volt az.  Az 1922-ben született Yma Sumac élete végéig (2008) énekelt. Az már csak a piacgazdaság marhaságából következik, hogy 50 éven át csend vette körül ezt a fantasztikus tehetséggel megáldott előadót. Hallgassatok bele! A hanganyag 1953-as.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

17 gondolat erről: „(2412) Egy kis összemérés

  1. A szavaid színesek. A nosztalgia teszi rózsaszínűvé.

    ” Egy hanglemez meghallgatása külön program volt, de nem egyszemélyes, hanem az egész baráti kőr számára. ”
    Ennek a célszerűség és takarékosság lehetett az oka.
    A hanglemezek drágák voltak, és csak új állapotukban szóltak (viszonylag) szépen.
    A többszörös lejátszás után a kopás miatt a hangzás gyorsan romlott.
    Gyorsan és hatékonyan volt célszerű hallgatni.

    Aki érti a szépet, az mostanában könnyebben elérheti. Egyszerűen gondolkodók pedig voltak régen is.

  2. Szervusz Tibor bá,
    még mindig olvaslak rendszeresen, egyik kedvenc blogom!
    A kötődés nélküliségben igazad van, és általában abban is, merre tart a világ.

    A zene viszont több, és jobb mint valaha! Amióta az elektronika jobban elterjedt, javult. Szerintem kb 2000-2010 közöttől. (di . fm oldalt ajánlom)
    Nekem nagyjából ambient – chill – progressive – trance a műfaj skála, hangulatfüggően.

    A betett videó nekem bizarr.. Szép, hogy kiénekli, de attól még nem kellemes.
    Pedig klasszikust is hallgatok néha.

    Boldog új évet amennyire lehet, és sok jó bridzspartit kívánok! 🙂

  3. Tibor bá… jól sejtem-é-e, hogy a kezdő soraid – több, mint tízévesek…? 😉
    Valahogy akkor taszított le a trónrol minden más kütyüt a „Zokostelefon…” azóta csak azt viszi mindenki magával egyedül…
    Hm…
    Remélem nem lesz sértődés belőle, hogy idebiggyesztem – korban félúton lévő – véleményét is… ugyanis a Fater is dünnyög a mai fiatalokról… :-/
    Ugye, Tibor bá’ 33 mintájú, a Fater (DJ Palotai) meg 61… van egy kis párhuzam. 😛
    http://antropos.hu/palotai-itt-van-a-vilag-osszes-zeneje-es-megis-mindenki-szinte-egy-taskabol-jatszik-interju/

  4. 3 – zapverho:
    Nem csodálkoznék, ha el lennék maradva 10 évvel. Vagy harminccal, esetleg ötvennel. Nem cserélnék a maiakkal.

  5. Én még hozzászoktam, hogy meg kell küzdeni a hordozó médiákkal. Ahogy a zene hallgatásban (orsós-bakelit-kazi-cd), úgy a számtech vonalon is volt szórakozás bőven( kazi, nagyfloppy-kisfloppy, cd, dvd) .Még vhs video streamert is láttam közelről.
    Bizony még gyerekkoromban és is a bakelittel és az orsós magnóval szórakoztam.
    Álmodoztam, hogy milyen jó lenne egy európastar rádiós kazis magnó, mennyire jól lehetne a kívánságműsorból közvetlenül felvenni a felvételeket. Akkor még csak egy diktafon jellegű kazettás magnónk volt, amit a rádió közelében a hangszóró mellett elhelyezve vettem fel a zenéket a nővéremmel Ilyenkor felvétel idején PSSSZT volt érvényben. Csend-Felvétel piros lámpánk nem volt, persze néha bejött anyukám, és gügyögött a macskáknak egy sort az is hallható volt a felvételen.
    Próbáltam sokáig visszafogni a gyerekeim kütyüsödését. De ha nagyon szembe megyünk az árral, akkor a gyerek lesz kinézve a közösségből. Így is szerintem utolsóként kapott mobil telefont az osztályban. Valahogy meg kell az egyensúlyra, a helyes használatra tanítanom őket. Próbálok ezen a keskeny mezsgyén lavírozni. Hát elég nehéz.

  6. A belinkelt „Peruian Songbird” valóban kivételes tehetséget bizonyít. Egy ukrán énekes Gennady Tkachenko produkcióját juttatja eszembe a You Tube-ról :
    https://www.youtube.com/watch?v=6whkYAFKV-8
    Emlékszem a 80-as években apám szólta le az akkori kedvenc zenéimet. A mai zenékben meg már én sem találok, kevés kivétellel halgathatót, bár az Indy kategóriában, azért vannak kivételek. Szerencsére a stílusok változatossága miatt van miből válogatni, nálam is a Chill Out, Ambient a nyerő, a 60-as, 70-es, 80-as évek zenéi mellett.

  7. Tibor bá’
    „a távolsági buszon leülök szemben egy fiatallal, mit látok. Az egyik fülében van egy apró dugasz egy MP3-hoz csatlakoztatva, nyilván zenét hallgat. ”

    Egyáltalán nem biztos, hogy zenét hallgat. Akár a Háború és Békét is hallgathatja a mai technikai lehetőségek mekkett. Létezik olyan program, amellyel akármekkora terjedelmű könyvet fel lehet olvastatni, az MP3 lejászóval. A te blogodat én is ezzel hallgatom meg unalmas munkák vagy utazás közben és cseppet sem zavar, hogy közben mit gondol rólam az, aki nem ismeri ezt a lehetőséget.

  8. 07 – Inkvizítor:
    Technikailag igazad van, de a gyakorlatban 100 fiatal közül 100 Ed Sheerant hallgatja.

  9. Szia Tiborbá!

    Hadd tegyem hozzá a magamét, úgynevezett Y generációsként.

    Akik elmaradott nosztalgiázónak gondolnak Téged, nincs igazuk, és ezt most nem önkéntes védőként mondom.Én a 90es években voltam gyerek, az ezredfordulón kamasz.
    Noha mi már általánosban számítógéppel dolgoztunk, az internetet a tanárral együtt tanultuk, és természetessé vált a használata – felsőbb középiskolás illetve inkább egyetemista korunkra, mégsen ez volt a meghatározó.
    Akkoriban a gépeket annak tekintettük, ami. Munkaeszköznek, illetve nyilván voltak akik szórakozási formának, de kisgyerekként nem kötött le senkit (néhány eszementet kivéve, akiket kiröhögtünk).

    Mi is jártuk a környéket, bandázóhelyet építettünk az erdőben, ettük a papsajtto, szedtünk gombát, vadszedret, kint szaladgálhattunk a mezőn, biciklivel jártunk májustól szeptemberig. Ismertük a növényeket, állatokat, tudtuk mit kell tenni a kullanccsal, ürgével, kígyóval. Elvoltunk reggeltől estig kint, haza maximum enni mentünk, de sokszor volt, hogy valamelyikünknél kaptunk csoportos vajaskenyéradagokat, ettünk, szaladtunk tovább. A városban felfedeztük a távolabbi környékeket, biciklivel. A játszótereken (amíg nem jöttek be ezek a mai förmedvényes szabványkreténségek, remekül használható volt a sok vasjáték felnőttméretben is – by the way, érdekelne a véleményed a mai játszóterekről) tornáztunk alkonyatkor, amikor a kicsiket már nem zavartuk. A fiúk fociztak, a kommunizmus beton pingpongasztalain gyűltünk, kártyáztunk, röhögtünk mindenen. Mondom, kilencvenes évek és ezredforduló!
    A nyár kamaszkorunkban még eléggé arról szólt, amiről egy normális kamaszkornak kell szólnia, tánc,buli, sport, tanulás, hobbik, a házibulik – vagy a hétvégi házakban tartott partik, ahol nem zavartunk senkit – alkalmával nagyokat táncoltunk, énekeltünk, persze iszogattunk is, próbálgattuk a felnőttlét ezen oldalát, és mindent ami vele járt.

    Egyetem után, már külföldön alkalmam volt megismerkedni egy ösztöndíjas csapattal, amíg én posztgradoztam, ők Erasmussal (mai leggyakoribb ösztöndíj egyetemistáknak 1 vagy 2 szemeszterre) voltak kint. Hiányzott már a magyar feeling, gondoltam, majd lesz jó kis házibuli.
    Ez pár éves történet mindössze, a csapat átlagban nálam 5 évvel volt fiatalabb, tehát nem olyan durva korkülönbségről beszélünk.
    Megdöbbenve láttam, hogy mennyire mások, mint akár mi is. Mindent csak facebookon komunikáltak le, de a „minden” abból állt, hogy ki kivel kurt éppen előző este, illetve ki mit hányt össze, és milyen piákat vegyünk az aznapi bulihoz.
    A bulik többnyire ugyanarról szóltak, fiúk és lányok eszméletvesztésig itták le magukat, több helyről kitiltották őket, mert jókedvükben szétverték a berendezést – mondom, egyetemistákról beszélünk – és ami számomra a legdurvább volt: ezek az emberek józanon nem tudtak mit kezdeni egymással. Mivel állandóan részegen találkoztak, minimum becsípve, ott nem kellett törniük magukat a kulturált dolgokra, elég volt a felszín, a röhögés, a nyerítés, a bármilyen zene. A mi előttük lévő ösztöndíjas évfolyamunk még többségében kirándulni járt, felfedeztük az ország és a környező vidékek kulturális, történelmi, földrajzi, tájegységi értékeit. Ezeket egy múzeumlátogatásra nem lehetett rábeszélni, mert minek, mert az smartphone úgyis tud már teljes képeket készíteni, egyébként is live streaminggel elég, ha páran odamennek (!) majd alkalomadtán megnézzük, mit vettek fel.
    Mivel ez egy összerázódott csapatnak minősült, és engem is mindig hívtak utána találkozókra, amit más.más országban szerveztünk, elmentem pár alkalommal, aztán csalódottan otthagytam őket.
    Képtelen voltak beszélgetni egymással, idegenek voltak egymásnak.
    Józanul alig találkoztak, illetőleg mivel szinte állandóan volt, aki részeg volt (ki tudja, talán más is, hiszen volt, amikor azzal szórakoztak, hogy az ablakból üvegekkel dobálták a macskákat) nem volt közös téma azontúl, hogy ennyire és annyira itt és ott hogy mennyire de nagyon berúgtak, milyen vicces volt lerókázott ruhában mászkálni és viccből széttépni egymás cuccait. Értelmesebb témák nem érdekelték őket. Pár főkolompos volt, aki állandóan berúgásra buzdított, és példamutatásban élenjárt, ezeknek fontos volt, hogy ők legyenek a legnépszerűbbek, de jellemben ezek voltak a leggyengébbek, szánalmasak voltak a felszínességükkel, a népszerűsködésükkel, miközben bármilyen emberi kapcsolatukat beáldozták, ha az érdek úgy kívánta. Ők is, én is Y generációnak számítunk. Nem sok ez a néhány év korkülönbség. Mégis úgy gondolom, az internet és a felületeken található számos rossz példa alapjaiban ásta alá a normális társadalmat.

  10. 10 – Borgiese:
    Már nem hiszek a generációs különbségben. Valami másról van szó. 70 éves ember meglátogat. De nem megnyomja a kapucsengőt (ami ingyen van), hanem felhív mobilon, hogy nyissam ki az ajtót (ami pénzbe kerül, és nekem át kell menni a másik szobába a telefonhoz) Ez mi? Terjed a hülyeség!

  11. 10: Borgiese
    „Mégis úgy gondolom, az internet és a felületeken található számos rossz példa alapjaiban ásta alá a normális társadalmat.”

    NEM! Csak felgyorsította a már régóta „csordogáló” folyamatokat! Ennek előnyei-hátrányai vannak persze, minden „késztetés” előtte is megvolt, csak lehetővé tette az információ-robbanás a gyorsabb kiteljesedést. Hogy hova is tartunk? – úgy együtt.

    Céltalanul teng-leng sok milliárd ember a világban, ez főleg a fiatalokon látszik jobban (mert hisz övék a jövő 🙁 ) – ide juttatta a kufárszellem az egész világot! Amikor már az oktatástól kezdve az egészségügyön (gügyögök itt) át mindenhol a haszon lett az úr, ahol pénzért minden megvehető ott ne keressünk “értelmet” , meg “szépséget” meg “jóságot”. Együnk, igyunk, keféljünk – egyszer élünk (de minek is?)
    Ady szépen megírta:

    “Az élet a zsibárusok világa,
    Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
    Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
    Megvehető akármi ritka kincs.
    Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
    Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
    Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
    A jelszó mindig: eladok, veszek!… ”

    Az élet “Egy hangos vásár, melynek vége nincs” – no ebben tévedett… Ha ma egy fiatal egyetlen nyilvános felszólalása után bezúzza a tek a számítógépét akkor már tudhatjuk hogy “ezek a fiatalok” (meg főleg „azok a fiatalok”) nem fogják már fenntartani…

  12. Tiborbá, igazad van abban amit írtál, bár az én szemszögemből nézve többet várnék egy hetvenévestől, mondjuk, hogy ő legalább átlássa ezt, amit írtál. Persze, tudom, naivság lenne, mert hiszen a nagy tömeg megetethető azzal, hogy az új az jó a régi pedig minek…egy példa, haveromék Bulgáriai nyaralás után valami folkprogram róluk készített felvételeit dvdn kapták meg a programszolgáltatótól, és teljesen ki voltak akadva, hogy hát a mai világban dvd, és ki fogja ezt megnézni, és honnan kerítsenek dvd lejátszót, már mindet kidobták…pár éves cuccról van szó, a dvd nem egy magnetofon…nem mellesleg persze, hogy tömörített fájlban is el lehetett volna küldeni, de abszurd, hogy az emberek ennyire mennek a tömeggel, mer a dévédé az már oldszkúúúúúl.

  13. „Ha ma egy fiatal egyetlen nyilvános felszólalása után bezúzza a tek a számítógépét akkor már tudhatjuk hogy “ezek a fiatalok” (meg főleg “azok a fiatalok”) nem fogják már fenntartani…”

    Kifejthetnéd ezt kicsit bővebben, mert nem elég világos, mire gondoltál, több mindenre is lehet.

  14. Játszunk.

    Ez is érdekes hang:

    🙂 🙂 🙂 🙂

    Akkor még nem volt ilyen internet. Leginkább csak a hangot hallottuk a rádióból, és a képet hozzá gondoltuk. (kb. úgy mint a szextelefonnál)

  15. 15 – n/a:
    Gondolod, hogy jogod van reggel rám hozni a hányingert?

  16. 16 Tibor bá’

    2018-02-03 – 10:16
    Mikor van neked reggel? 🙂

    Az összeméréshez ez is kell. Így teljesebb a kép.
    Ez az ember akkor benne volt a slágerlistákban.

    Igen, régen gondoltam(tunk) jót a körülöttünk lévő világról, de később a többlet információk alapján ez változott.

    LGT szavaival:
    http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/1760/lgt/a-radio-zeneszoveg.html
    „És műsor gyanánt akkoriban az is megfelelelt,
    Ha Marcal János segédtiszt egy nótát énekelt.”

    OK, kíméllek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük