Tibor bá” vissza a múltba online
Olvasó levél: Tisztelt Tibob bá’! Rendszeresen szoktam olvasgatni a blogot, szeretném a tanácsát kikérni, hogy a világháború után, hogyan emlékszik vissza, miként zajlott a „pénzrendszer”? A pengőt akkor már nem fogadták el, csak az aranyat, vagy ezüstöt it? De voltak olyan pengősök, régebbiek, amiknek volt ezüsttartalma. Pl. Horthy ezüst 5 pengős. Ezek maradtak és kézről-kézre vándoroltak, barter-alapot képeztek? Gondolom az átlagember, ha kínáltak neki valami nemesfémtartalmú érmét, akkor nem számolgatta az unciánkénti értékét, csak adott érte valamit, ha adott. Mikor a Ft-ot bevezették, egyből megszűnt a káosz? Érdemes volt akkor eladni pl. a nemesfémeket Ft-ért?
Kedves olvasó! Abból, hogy nem mersz visszategezni arra következtetek, hogy igen fiatal lehetsz, de ha egy-két évtizeddel idősebb lennél, akkor se tudhatnád, mi volt 1944-1946 között, és mert nem vagy egyedül, megírom ezt a posztot.
Amikor az I. világháború elvesztése, és az osztrák-magyar korona elinflálása után a kormány a pengő bevezetése mellett döntött, ritka erős pénzt kívántak létrehozni. (1 kg arany árát 3800 Pengőben szabták meg. Ma ez kb. 12.000.000 Forint) Ez sikerült is, mert az akkori, igen erős dollárért mindössze 5 Pengőt kellett adni. Az csak természetes volt, hogy az 1 pengős érmét ezüstből verték,
de még az 50 filléres is ezüst volt. Ezen kívül létezett egy filléres is, ami a két filléressel együtt rézből készült. Ezzel szemben a 10 és 20 filléres nikkel ötvözetből. Meg kell jegyezni, hogy lokálpatriotizmus nélkül mind az érmék, mind pedig a bankók igen tetszetős külcsínnel rendelkeztek. A háború azonban a Pengőre is hatott. Elkezdődött egy minimálisnak nevezhető infláció, ennél is rosszabb, hogy a 
háború alatt az ezüst érméket felváltották az alumínium érmék, amiknek nem volt súlyuk, és a lerongyolódás látszatát keltették.
Budapesti viszonyokról beszélve, 1944 novemberétől kezdve a pénz kezdett elértéktelenedni. Nem nevezném igazi inflációnak, inkább arról volt szó, hogy az emberek úgy gondolták, mit ér ez a színes papír a zsebemben, inkább veszek rajta bármit, ami hasznos lehet. Vagyis az emberek szabadultak a pénztől, ami az árakban megjelent. De a bizalom a pengőben nem ingott meg, mert a közel 20 éves múltbéli tapasztalat igen erősen élt az emberekben. A tényleges infláció 1945 elején, az oroszok bejövetele után indult el. Ennek egyik oka az volt, hogy az orosz katonák zsebe tele volt Moszkvában nyomtatott magyar Pengővel, aminek az elfogadása kötelező volt. Így aztán, amikor kimentem a piacra, hogy vegyek magam pirított tökmagot, a kofa megkérdezte, hogy mivel fizetek? Horthy Pengővel, vagy muszka Pengővel? Mert Horthy Pengőér egy pohár ára egy Pengő, de ha muszka pengővel fizetek, akkor 12 Pengő. 1945 áprilisában a belövések alatt „szerzett” színes ceruzáimat 6 Pengőért árultam, ami jóval drágább volt, mint fél évvel korábban, de még nem szállt az egekbe. Viszont 1945 karácsonya előtt 10.000 pengő volt a heti zsebpénzem. Az újonnan „kapott” nagyanyám – akinek fogalma se volt a valós életről – meglátta nálam a 10.000 pengőst, el volt szörnyűködve, hogy lehet egy gyereknek ennyi pénzt adni. Az volt az a pont, amikor az infláció kezdett igazából meglódulni. A MNB első komoly erőlködése a pénz felülbélyegezése volt. 30.000 pengőért kellett venni MNB bélyeget a trafikokban és rá kellett ragasztani egy 10.000 pengősre, csak bélyeggel együtt volt érvénes. Ez tulajdonképpen egy 75 százalékos leértékelés volt, de nem volt sikeres. Napokon belül megjelentek a 100.000 pengős bankók. A következő kísérlet az „adópengő” bevezetése volt, ami egy pillanatra megállította az inflációt, de csak egy pillanatra. 1946 július végén már 10^21 számértéknél jártunk, amit már senki se vett komolyan. Augusztus 1-én megszületett a Forint. Na de, hogyan kereskedtek az emberek?
1945-ben elég nagy káosz volt az országban. Mindenki seftelt, mindenki ügyeskedett. Sokan felcsaptak alkalmi kereskedőnek. Összeszedtek ruhaneműt, lábbelit, ipari termékeket, lementek vidékre, elcserélték élelmiszerekre, amiket visszahoztak a fővárosba, és a nagyobb vidéki városokba. Ezeket hívták batyuzóknak. Vonatközlekedés már volt, de nem elégséges. Aki nem fért be a kocsiba, az felmászott a kocsik tetejére, és ott utazott, ez annyira bevett szokássá vált, hogy senki se lepődött meg rajta. A mozdonyvezető hidak, alagutak előtt hosszasan sípolt, hogy a fent utazók vigyázzanak a fejeikre.
A Fővárosi presszók és egyéb vendéglátó ipari helyek kinyitottak és igen élénk „seftelésnek” adtak helyet. Mindent lehetett kapni (még penicillint, az új csodagyógyszert is), de csak dollárért, vagy aranyért. Hihetetlen mennyiségű egydolláros volt forgalomban, és hatalmas értéket képviselt. A mi, négyszemélyes családunk egy havi megélhetési költsége 8 dollár volt. Persze az a dollár jóval erősebb volt a mainál, de azért 8 $ egy hónapra rettenetes túlértékelést jelentett. Az arany legismertebb formája a Napóleon 20 frankos volt (napcsi becenéven), de kereskedtek még az emberek más ezüstpénzekkel is. Az ékszerekkel baj volt, 
mert nem lehetett aprózni, kivéve az aranyláncokat, amiből csípőfogóval centiket lehetett levágni.
Ez a seftelés, vagy, ahogy akkor nevezték „feketézés” természetesen nem volt legális. Felállították a „gazdasági rendőrséget” akik gyakran razziáztak ismertebb helyeken. Ebből kifolyólag az emberek óvatosak voltak, mert nem volt kellemes lebukni. A dollár szót az istenért ki nem ejtette volna senki a száján. Mindenki D-ről beszélt. Eléggé gyerekes: „Hány dét kérsz érte?” De az még egy naivabb társadalom volt. 1946-ban a „dolgozók” fizetés helyett krumplit, lisztet, zsírt, szalonnát kaptak. Mert munkába menet a zöldségesnél ki volt írva (persze csak krétával), hogy burgonya 3200 Pengő/kg, délután hazafelé, pedig, hogy 3800 Pengő/kg. Másnap reggel pedig 4500 Pengővel nyitott. Az emberek bármit megvettek, csak ne legyen a zsebükben pénz, és bármiből csak annyit adtak el, amennyi pénzre égetően szükségük volt.
Mivel az ország romokban hevert, a termelés a padón, mindennek volt értéke, amit valamire használni lehetett. Divat volt a „vetkőztetés”, azaz éjjel egy-két markos pasi elkapott valakit a sötét utcában és rákiáltott vetkőzz! Alsó gatyáig vagy tovább. A ruhát másnap eladták a „tangón”, vagyis a teleki téren. A helyzeten a gazdasági rendőrség nem tudott úrrá kerekedni, mert olyan széleskörű volt. Feljelentés alapján nálunk is volt házkutatás. Kijött két rendőrtiszt, elkoboztak egy látcsövet (az isten tudja milyen alapon) aztán összehaverkodtak az apámmal, aki velük is elkezdett seftelni. Ennek az áldatlan állapotnak 1946 augusztus elsején lett vége, a Forint bevezetésének napján. Az időzítés és a bonyolítás mesteri volt. A tehetősebb emberek teli voltak dollárral és arannyal, miközben a húsz nullás Pengőt átváltották Forintra, az aranyat és a dollárt pedig nyomott áron vette be az MNB. Egy dollárért néhány fillérrel adtak többet, mint 11 Forint. Mivel akkor az arany és a dollár össze voltak köve, ennek megfelelő mennyiségű Forintot adtak az aranyért. Hihetetlen defláció következett, ami alaposan megkopasztotta a középosztályt. A mi lakbérünk havi 280 Forint volt, vagyis 26 dollár, és ez csak a lakbér, míg korábban a teljes családi rezsi (mint már említettem) csak 8 $.
Utóírat: nem lenne szerencsés, ha ebből arra következtettek, hogy gazdasági összeomlásnál az jár jól, aki Forintot tart magánál. Ugyanabba a folyóba sose lehet kétszer belelépni.
____________________________________________________________
U.I. Kezd a hócipőm teli lenni azokkal, akik idejárnak destruálni szórakozásból. 
_
Évjárat: 1926, átmérő: 22 mm, vastagság: 1,7 mm, súly: 5,9 gramm, anyaga: ezüst 999/1000, ami a BP alá be van ütve. Observer (7. hsz)! Van valami hozzáfűznivalód?
___________________________________________________________
____________________________________________________________
____________________________________________________________
Tibor bá!
Köszönöm a cikket, tanulságos volt!
Nagyapam a csipofogos aranylancos modszerrel a legnepszerubb vendeg volt a kocsmakban 46bam . Erdemes elgondolkodni azon a reszleten is hogy mindenki azonnal szabadult a penztol, hogy valami hasznosat vegyen. Ha inflacio nelkul is igy mukodne a vilag/penz nem lennenek valsagok legalabbis nem akadozna a termeles.
Az inflációt elméletileg arra találták ki, hogy pörögjön a fogyasztás, és ne érje meg annyira megtakarítani, mert ha túl sokan spórolnak, leáll a termelés, és a szolgáltatószektor. Persze ezek szélsőséges esetek.
Én is szívesen olvastam ezt a kis beszámolót..Köszönöm…
Anyósom is ugyanígy mesélte nekem..
Köszönet a cikkért! Aki még nem látta, az Eldorádó című filmet ajánlom, az játszódik ebben a háború utáni Teleki teres piacos világban. Nem mellékesen nagyon jó film
3-ra:
„Az inflációt elméletileg arra találták ki, hogy pörögjön a fogyasztás…”
Egy fenét! Az állam így (is) veszi el az emberek értékeit.
Nincs ebben semmi kacskaringós, kell a pénz és kész, ezért felhígítják.
„de még az 50 filléres is ezüst volt” és réz-nikkelből készült. 🙂
3: az inflaciot nem talalta ki senki volt mindigis mint, hogy enni kell szarni muszaj. A penz hasznalata ezzel jar.
3: ugyanez a gondolat ugyantolem itt az oldalon a 3952 szamu cikkben van leirva kicsit/sokkal hosszabban
ha valaki akar nosztalgiazni, itt van par regi magyar bankjegy:
http://www.cointalk.com/t99191/
8. Sziget
Aranypénznél, aranyfedezetű pénznél nem nagyon volt infláció.
11: Feltéve, hogy változatlan volt a nemesfémtartalma.
Kedves Tibor!
Először is: nagyon jó volt a cikk, örömmel olvastam.
Elnézést, hogy belekotyogok, de a 7-es hozzászólónak van igaza, amit ön betett „utóirat”-ként, az a pénzverő által 2012-ben(!) az eredeti, 1926-os verőtövekkel készült pengő-fillér sor színezüst UTÁNVERETE. Nem korabeli példányok. Ilye készült mostanában az 1946-os froint-fillér, és az 1892-es korona-fillér sorból is, „Mesterdarabok színezüstből” fantázianéven.
http://penzvero.hu/termekek/csomagolt_termek/Mesterdarabok-Pengo-1926.html
12: Meg ha nem jött irgalmatlan mennyiségű nemesfém a gyarmatokról pl. a spanyolok által meghódított Amerikából…
Teljesen véletlenül keveredtem ide, és találtam egy elvarratlan szálat:
„Kezd a hócipőm teli lenni azokkal, akik idejárnak destruálni szórakozásból.”
„Observer (7. hsz)! Van valami hozzáfűznivalód?”
VAN:
Évjárat: 1926
Átmérő: 22 mm
Vastagság: 1,7 mm
Súlya: 5,0 gramm
Anyaga: Ni (nikkel)
Pereme: recés
Legyártott darab: 14.921.474
Tervezte: Pálinkás János
Körirat: Magyar Királyság
http://www.pengoportal.hu/pengo/1926_50_filler.php
Gyorsan megnéztem a Schön katalógusban, ott sem ezüst, hanem – változatosság kedvéért – réz-nikkel szerepel.
A Leányfalusi-Nagy katalógusban pedig réz (75%)- nikkel (25%) szerepel. 😉
Ezüstből talán próbaveret készülhetett, de három 9-es tisztaságú ezüst forgalmi pénz tán a világon sincs (befektetői érme persze van).
15:
A VM visszaemlékezéseimet nem a wikipédiából írom ki. Ha egy adat nem túl precíz az nem von le semmit a poszt értékéből. Az viszont illúzió romboló, amit egyesek csinálnak, hogy időt, fáradtságot nem kímélve ellenőrzik az adatokat és boldogan jelentkeznek „kiegészítéssel” vagy „helyesbítéssel”. Talán nem fogsz megharagudni, de hogy az 1926-ban kibocsátott 50 filléresnek pontosan mi olt az anyaga nem egy olyan fontos „információ”, amiért érdemes szálakat elvarrogatni. A motiváció ennél nyilvánvalóan alantasabb.
16: Azt el sem tudod képzelni, hogy mint szintén éremgyűjtő, ne emlékezhetnék egy olyan pénzérmének az anyagára, ami egyébként a birtokomban is van?
Mit gondolsz, mi a francért vannak érme katalógusaim is?
Azt hittem, hogy a honlapodon arra is törekszel/ünk/, hogy pontos információk jelenjenek meg – ez persze olyan infó, ami az olvasók 99+% át nem érdekli – de még itt sem vagy képes leírni, hogy tévedtél, és ennyi.
Hidd el, én is nagyon sok mindent tudok fejből, nem csak te.
Tényleg nehéz eset vagy néha… 🙂
„A motiváció ennél nyilvánvalóan alantasabb.”
Ha velem kapcsolatban ezt írod (isten tudja, hány hozzászólásom után), akkor viszont tartozol legalább egy bocsánat kéréssel! Szvsz.
Egyébként te szólítottál fel a válaszra: „“Observer (7. hsz)! Van valami hozzáfűznivalód?”” Ha nem tűnt volna fel… Csak úgy mellesleg. Próbáltam udvarias lenni és válaszolni… Ha ez nálad az alantasság jele, akkor más erkölcstan könyvből tanultunk annak idején.
17:
Ezek szerint a péntek-13-Lucanap nem tett neked jót. 😀
A 16.-ban elismerem, hogy téves volt az információm, csak meg kell érteni. de, ha neked explicit kell: A VM-133 posztban legalább egy esetben tévedtem. Az 1926-os 50 filléres anyagát helytelenül adtam meg.
Ha valaki a 2012. júliusi posztban 1 év és 5 hónappal később egy ilyen nevetséges apróságot előbányász (teljesen véletlenül) és érdemesnek tartja azt berakni mint hiba elhárítást, akkor nálam a motivációnak az ugrik be, amit írtam. Ha más volt a motivációd, akkor elnézésedet kérem, de ilyen gondolatok elkerülése végett okosabb, ha más alkaalommal másfél évvel később jelentéktelen adatokat nem korrigálsz. Aztán még valami.
A posztjaimmal valóban arra törekszünk, hogy az információk pontosak legyenek, de (mert de mindig van 😀 ) a VM posztok személyes visszaemlékezések a hétvégére (a mai kivétel). Egy öreg ember 60-70 éves visszaemlékezései nem lehetnek hajszál pontosak, nem is törekszem erre. Szerintem ezt mindenki érti. 8 éves koromban a Tisza Kálmán téren (ma II. János-Pál tér)a kavicsok között találtam agy 50 fillérest. A családi íratlan törvények szerint át kellett volna adni az anyámnak (ez akkor 2 mozijegy ára volt), de nem ezt tettem. Fél napon át szorongattam, aztán egy cukorka üzletben elköltöttem. Nyilván akkor az volt a benyomásom, hogy ezüst. És ez a mai napig megmaradt. Ha nem volt ezüst, azt utólag kifejezetten sajnálom.
18: Ja kérem, péntek 13 van… 🙂 De már nem sokáig… 😉
Tibor bá’, azt nem értem, hogy a forint bevezetése miért törte le az inflációt?
Aki előtte délelőtt 3200 Pengőért adta a krumplit, délután meg 3800-ért, másnap reggel pedig 4500 Pengőért, az miért nem drágította hasonlóan a forintos árát a krumplinak?
Azt is lehetett volna emelni hasonlóan… hiszen nem volt olyan „független” értékmérő, mint a Dollár, vagy az arany.
20 -Fehérlábú gólya:
Az állam szándékosan deflációt csinált. kevés pénz volt forgalomban. Senki se emelte a krumpli árát, mert mindenki olcsóbban akarta adni, mint a másik, hogy tőle vegyenek, neki legyen forintja. Aki nem volt állami alkalmazásban az csak úgy tudott forinthoz jutni, hogy bevitt a MNB-hoz aranyat vagy dollárt. Ha te dollárt adtál a forintér, akkor alaposan megnézted, hogy mit veszel és mennyiért. – Végül is volt „független” értékmérő.
Miért akartak az emberek forintot? Cserélni nem tudtak volna? Akkor azért sokkal magasabb szinten volt az önellátás, mehetett volna (legalábbis vidéken), hogy egy/akármennyi oldal szalonnát egy csizmáért, például.
Ha a kevés pénz volt a lényeg, azt a Pengővel is elérhették volna, bevonhatták volna a bankókat.
Az emberek nagy részének akkor sem volt dollárja, azaz nem annak a váltásából szereztek forintot (vagy pengőt, korábban), szerintem.
22 – Fehérlábú gólya:
forint lett a hivatalos magyar fizetőeszköz. Mindenki forintra akart szert tenni, nem szalonnára.
23. Tibor bá’
Értem Tibor bá’, illetve nem értem. A pénz „csak” annyiban szükséges, hogy becserélhessük valami hasznosra. Nyilván nem feltétlenül azonnal (megtakarítás), de … hagyjuk, ez másik vonal.
A fő érdekesség számomra, hogy minden ugyanolyan maradt: a szétrombolt ország, az áruszűke stb, mégis a pengővel szuperinfláció volt, a forinttal meg nem. (Majdnem) egyik napról a másikra megszűnt az infláció, csak azért, mert máshogy hívták a pénzt és máshogyan néztek ki a bankók… ez szinte hihetetlen.
Ha bármi gazdasági intézkedés kellett, azt a pénzcsere nélkül is meg lehetett volna hozni – vagy nem?
24 – Fehérlábú gólya:
A forint bevezetése előtt kaptunk vissza az USA-tól 26 tonna aranyat, és a lakosságtól további arany és dollár áramlott az MNB-hez. Ez volt a fedezet.
25. Tibor bá’
A fedezetet értem, viszont ez nem magyarázza az infláció csettintésre megszűnését (számomra), hiszen az aranyfedezet a külföldiek felé működött, egyetlen magyar sem mehetett oda a központi bankhoz, hogy „Tessék száz forint, kérem érte az aranymegfelelőjét.”
26 – F.g.:
Ha nincs likviditás, akkor defláció van. Az árak stabilak, vagy lefelé mennek.