Tibor bá’ vissza a múltba online
Az önkormányzat kiadásában megjelenő, 1300 példányban, színesen nyomtatott, és ingyen széthordott Pilisborosjenői Hírmondó legújabb számában található ez, és három más fénykép. Ilyet és hasonlókat az elmúlt években bőségesen láthattunk, de ez most kivételes, mindjárt megtudjátok, hogy miért.
Most van 40 éve, hogy megakadt a szemem Pilisborosjenőn, és 20 éve, hogy ki is költöztem abból a városból, ahol születtem, felnőttem, szerettem élni, de az évek során egyre elviselhetetlenebbé vált. Negyven év hosszú idő, nem csoda, hogy csendes lokálpatriótává váltam. Csendes kis zsákfalú ez, ahol a 3423 lakósnak a negyede se sváb, pedig valamikor közel szín sváb falú volt. Csakhogy a II. világháború befejezése után a kitelepítési törvény szerint Németországba kellett áttelepíteni azokat a magyar állampolgárokat, akik: az 1941-es népszámláláskor német nemzetiségnek, vagy német anyanyelvűnek vallotta magát, illetve tagja volt a Magyarországi Németek Népi Szövetségének, illetve aki a háború alatt visszavette eredeti német családi nevét.
1941-ben, a népszámlálás adatai szerint Pilisborosjenő lakóssága 1862 fő, ebből 1541 sváb, 311 pedig nem sváb. Tegnap, április 27-én volt 66 éve, hogy a borosjenői svábokat a solymári állomáson bevagonírozták. A törvény megjelenése után a helyi svábság mindent megtett, hogy valami módon mentesítse magát a kitelepítés alól, nagyon kevéske sikerrel.
Tavasszal, minden évben érkezik egy-két tömött autóbusz a németországi Steinheim am Albuch-ból. A hajdan volt kitelepített svábok ugyanis egy tömbben maradtak, akik a rendszerváltás óta – most már főleg csak leszármazottai – vissza-visszatérnek megemlékezni. A fenti képen látható kisfiúk és kislányok ma már idős emberek, akik könnyes szemmel mutogatják unokáiknak azokat a dombokat-völgyeket, ahol korai gyermekkorukban játszottak. De az emlékezés mellett pénzt is adományoztak az útszéli kápolna, a golgota és a stációk restaurálásához is. A rendszerváltáskor, 44 év távollét után, a visszatelepedésre természetesen nem gondolhattak, de utódaiknak úgy mutatják be Borosjenőt, mint „Alte Heimat” (Óhaza).
És míg egy másik magyar kisebbség, a rendszerváltás után, rohant felvenni egy második állampolgárságot, addig a kitelepített svábok egy része – most tudtam meg – 1946-ban, a kitelepítés után, dacolva a megtorlással, hazaszökött. Ezért született meg a poszt egyszavas címe.
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
_____________________________________________________________
Tibor bá!
Csak nem a múltkori posztodban előbukkant sváb témájú hozzászólás generálta ezt a posztot?
Mindenesetre szervesen kapcsolódik oda.
Az a bizonyos népszámlálás óriási jelentőséggel bírt az akkori németajkúak későbbi sorsában.
Akiről én is írtam, aki büszke volt 48-as felmenőire, de nem engedték, hogy a Honvédség soraiba álljon arról is írt, hogy mikor falujukban az a bizonyos népszámlálás volt, a lakosság többségének fogalma sem volt, mit írjon arra a kérdésre, hogy mi a nemzetisége, illetve anyanyelve, egyszerűen nem tudták jól értelmezni a kérdést.
Így aztán jó részük egyszerűen találomra beírt mindenféle kombinációt. Volt, aki azt írta, magyar nemzetiségű, de német anyanyelvű, a másik fordítva, volt aki teljesen magyarnak vallotta magát, más meg németnek, sokszor egy családon belül is különböztek ezek.
Aztán mikor a bűnös nemzet tagjain csattant az ostor, előszedték ezeket a papírokat, és családtagokat szakítottak szét egymástól ezek alapján, mert az emberiesség nem volt szempont akkoriban.
Ezek az esetek nem lehettek ritkák, mert én is nem egy érintettel találkoztam és beszélgettem már, pedig nem vagyok sváb származású.
Néhai főnököm, aki viszont az volt egy Gerecse környéki sváb faluból, a háború után öt évesen utazott ki Németország irányában családjával, és valahol Cseh földön szöktek meg a konvojból, és jöttek vissza Magyarországra.
Mesélte, hogy mikor nagy sokára sikerült kiutazni rokonlátogatóba a nagybácsihoz, aki annakidején nem volt ilyen szerencsés, és aki aztán már olyan öreg volt, hogy utazni sem bírt, és levetítették neki a faluról készített színes diákat, az öregnek potyogtak a könnyei.
Történeteit azzal provokáltam ki, hogy én akkoriban nagy energiákkal készültem német nyelvből vizsgázni, és fel voltam háborodva, hogyan lehet hagyni így elkótyavetyélni valakinek az otthonról hozott örökségét, míg más óriási energiákat és pénzt fordít a nyelv elsajátítására, ami egy nagy érték.
Az ő két fia ugyanis egy kukkot nem tudott németül, habár mindkét szülő sváb nemzetiségű volt, de arra kínosan vigyáztak, hogy a gyerekek még véletlenül se kötődjenek ebbe az irányba. A fiúk tanultak nyelvet, de csak angolul, oroszul beszéltek…
Aztán az apjuk megnyugtatott, hogy ha én is átestem volna azokon a dolgokon, amin az ő családja, én is másképp nézném a dolgot.
De az sem egy semmi történet volt, amit egy mecseknádasdi öreg svábtól hallottam, aki szintén visszaszökött, miután itt kellett hagynia gyönyörű házát, ahová aztán menekült székelyeket telepítettek.
Ami imponáló volt, visszatérve és tudomásul véve az új helyzetet nekilátott dolgozni, és addig nem nyugodott, míg vissza nem tudta vásárolni egykori tulajdonát, és máig ott él, ha meg nem halt…
Pedig aki kikerült, és meggyökerezett kint, annak sokkal jobb életkörülményei lettek, mint az itthoniaknak, de a honvágy az nagy úr, ahogy azt már Te is többször ecsetelted Ausztrália kapcsán.
1:
A borosjenői havilap emlékezett meg április 27-ről, mert akkor vitték el a helyi svábokat. Ez adta az apropót.
A hazaszökések és bujkálások a kitelepítés elöl úgy tudom nem ritka esetek. Személyes ismeretségeimből is tudok néhány példát hozni.
Egy 71 éves bácsi mesélte (akitől egyébként méhészkedni tanulok), hogy az ő szülei is hazaszöktek Tolna megyébe. Pár nap múlva azonban elkapták őket és újra visszaküldték őket Németországba. Másodszorra azonban sikerült az osztrák határ közelébe kerülniük és onnan tervezték a hazajutást. Nem tudom pontosan, azt hiszem 1-2 évükbe került, de a második hazaszökés már sikeres volt.A honvágy… amiről már sokszor írtál Tibor bá.
Az egyik barátom nagypapáját nem telepítették ki, mert egyszerűen elbújt. Ő átszökött Ófaluba (ami az oroszok figyelmét is elkerülte és nem fosztották ki a háborúban, mert nem vezetett oda betonút és eléggé eldugott helyen van) a vihar elültéig.
Egy kitelepített, most 90-es éveiben járó bácsival beszélgettem Németországban és a háborúról/kitelepítésről kérdeztem, de sokáig nem tudtam vele beszélgetni, mert úgy meghatódott… ((pedig emlékeszem milyen büszkén látogatott haza korábban))
Nekem anyai nagyszüleim svábok.
Sohase hallottam, hogy valakit kitelepítettek volna a családból, ellenben 56′-ban sokan disszidáltak.
Mondjuk nagyapám sem volt egy ugribugri ember. Egész életében csak dolgozott, a lányokat hajkurászta meg ivott, Na, nem is volt semmijük se.
Viszont a Politika is kikerülte.
Ilyen sváb is létezett.