(VM-110) Útleveleim

Tibor bá’ vissza a múltba

 

Az én időmben Ausztrál állampolgárságot kétféleképpen lehetett elnyerni: őt év türelmes várakozás után, vagy született ausztrállal kötött házasság révén. Nekem a kettő majdnem egybe esett. Elayne-nel 18 éves kora óta éltem együtt, de mivel arrafelé a nagykorúsághoz 21 év kell, összeházasodni nem tudtunk, mert a rokonság hallani se akart egy „kibaszott idegenről” (bloody new Australien).  Mire Elayne 21 lett, már a hátam mögött volt 4 kemény év. Minden esetre házassággal kezdtük a hatóságok megrohamozását. Nekünk persze csak a papír kellett, hiszen már 3 éve „házasok” voltunk, az akkori öregek szerint „vadházasok”. Állítom viszont, hogy mi házasságunk is megér egy misét. Bejelentkezés után megjelentünk az anyakönyvezető előtt két tanúval, akik a húgom és a sógorom voltak. Időpontra mentünk, mert ez így volt szokás. A közjegyző megkérdezte, hogy ki a vőlegény, mert öltözékről eldönteni nem lehetett. Jelentkezésem után félrehívott és kérte a gyűrűket ujjrahúzás végett. Mondtam neki, hogy nincs gyűrű. Na jó – állt kötélnek – azt nem írja elő a törvény, megy a dolog gyűrű nélkül is. A következő kérdése az volt, hogy lesz-e egyházi esküvő, amire heves nemmel válaszoltunk, szinte egyszerre. Különben a törvényt azt se írja elő. Na akkor felszólított minket, hogy az előkotort bibliára ő előtte esküdjünk örök hűséget. Erre közöltük, hogy a biblia „is out”, mert mi csak egy rosszminőségű történelemkönyvnek tekintjük. Ha nincs eskü akkor…. A pasi elgondolkozott, akkor fogadalom. Az rendben van, megfogadtuk, hogy sose hagyjuk el egymást, amit 30 éven át be is tartottunk. A közjegyző elég jól állta a sarat, „Nem hogy eljegyzési gyémántgyűrű nem volt, de még karikagyűrű se – gondolta magában, nem emberek ezek, hanem ember formájú állatok.” a szeme se rebbent, de abban biztos voltam, hogy este mesélni fogja a Pub-ban, hogy egy kibaszott idegent összeszedett egy szerencsétlen ausztrál csajt, és feltárja a szaftos részleteket. Mindegy, túllettünk rajta. Másnap rohantunk a Bevándorlási Minisztériumba az állampolgárságomért. Papírmunka ez-az, egy kis beszélgetés VELEM, hogy tudok-e angolul, legalább annyira, ha megcsíp egy halálosan mérges pók, akkor fel tudjam hívni a mentőket. Aztán néhány kérdés az ausztrál történelemből, nem sok, csak kevéske – mert nem szeretik feszegetni az elítélt bűnöző ősöket – és már fel is esküdhettem a királynéra. Na ezt megtettem, mert féltem, hogy fogadalommal nem lehet helyettesíteni. A következő lépés az útlevélkiváltás volt, életem első útleveléé, amivel aztán szépen áthajóztunk Európába, egészen pontosan Nápolyba, ahonnan átbumliztunk Londonba vagy két hét alatt, mert mindenféle marhaságot meg akarunk nézni. Februárban érkeztünk, ami nem kifejezetten turista szezon, így aztán láthattuk a helyiek igazi arcát. Elayne-t például megkergette egy vécés néni, mert szegénykém azt hitte, hogy a hajón van. Lement egy utcai vécébe és fizetés nélkül távozott, mögötte loholt egy erősen elhízott mamma-mia éktelen rikácsolással. Nekünk meg fogalmunk se volt mit akar. Aztán nagy nehezen kiderült, hogy kell adnunk 50 Łirát. Londonban egészen más kalandjaink akadtak, de azt majd egy másik alkalommal.

Végeredményben 9 hónapos „hányatás” után gépkocsival megérkeztünk a fővárosunkba. November vége felé járt az idő, amikor a déli órákban elértük a külső Bécsi utat. Elképesztően lepusztult volt, Elayne kapkodta a fejét, én meg lapultam a volán mögött. Most már mindegy, ez van. A Flórián téren támadt egy ötletem és egy merész húzással felkanyarodtam a néptelen Árpád hídra, majd végigmentünk a még néptelenebb Margit-szigeten, hogy a nőm lásson mást is mint ütött-kopott házakat. Aztán a 30 éves Ford valahogy felvánszorgott az istenhegyi úton, és megkezdődött lehorgonyzott polgári életünk, aminek első epizódja igen érdekesre sikeredett. Ugyanis 24 órán belül Elayne-nek a KEOK-nál kellet jelentkezni (aki nem tudja: Külföldieket Ellenőrző Országos Központ), nekem pedig az Népköztársaság útja 12-be, ami valami belügyi izé volt. Itt az első húzásra elvették a házasság árán szerzett útlevelemet azzal a felkiáltással, hogy „ez nem fog magának kelleni”. Nem is kellett, 12 hónap  csavargás után semmi kedvem se volt utazni. A seggemen akartam ülni, esténként papucsba bújva olvasni, pelenkamosás közben zenét hallgatni (akkor még nem dobáltuk el a pellust, takarékoskodtunk öreg napjainkra), meg hasonlók. Az útlevél tulajdonjoga azonban nem azé, akiről szól, hanem a ,kibocsátó országé, ezért azt visszaadták az angol követségen székelő ausztrál missziónak. Tőlük pedig „véletlenül” visszakaptam én.

Aztán telt múlt az idő, már voltak gyerekeink, jól kerestünk (bár újabban a volt és megvénült feleségem azt híreszteli, hogy ő tartott el engem), ki kellett volna mennem Angliába néhány olyan tárgyért, amit itthon nem lehetett kapni, elsősorban szellemes játékokért. Kértem tehát útlevelet, amit kerek – perec megtagadtak valutagazdálkodási okok miatt – ez volt a sablon szöveg – de privát elárulták, hogy volt disszidensnek nem adnak útlevelet. Indoklás egy se. Hatalmas marhaság, mert aki visszajött, az már nagyon jól tudta, hogy mi van kint, és nemigen vágyott oda. Nekem azonban családi okokból kifolyólag ki kellett mennem, mert az volt a mániám, hogy a gyerekeimnek mindent megszerzek ami a földön megszerezhető. [Na jó, én se voltam tökéletes!] Viszont a hatalomnak hatalma van, az állampolgárnak pedig esze. Kérvényeznem kellett egy szocialista útlevelet, ami Nyugatra nem, csak Keletre volt érvényes. Ehhez viszont ajánlás kellett a személyzetistől (ez most human erőforrás izé), ahhoz pedig munkahely kellett, ami nem volt. Jelentkeztem tehát egy hirdetésre adatfeldolgozási munkakőr betöltéséhez. Volt ott valami felvételi féle, amit egyszerre húszunkkal töltettek ki. Persze én lettem az első és másnap már be is állhattam. Mindjárt az első nap elmentem a személyzetishez, hogy üsse már be a pecsétjét erre az útlevélkérő lapra, amit meg is tett, mert azt hitték, hogy aranyra leltek. Másnap már nem mentem be dolgozni. Kezdhették elölről a felvételi vizsgákat. Hi-hi-hi!

A szocialista útlevél birtokában néhány nappal később egy Fiat-500 kocsival átkeltem a Jugoszláv határon és aludtam egy jót egy sok csillagos szállodában, majd másnap irány Trieszt. A határnál természetesen nem a szocialista útlevelemet nyújtottam át, még véletlenül se, hanem az ausztrált. Az álmos határőrnek nem tűnt fel, hogy magyar rendszámú kocsival érkeztem, vagy nem érdekelte a dolog. Intett, hogy menjek. Én meg mentem, és még aznap megkíséreltem átkelni az Alpokon. Kb. úgy sikerül, ahogy Hannibálnak. Átégett a hengerfej pakolásom, aminek az volt a következménye, ha leállt a motor, az istennek se volt hajlandó beindulni, nem volt elég kompresszió, és persze a dögnek nem volt semmi ereje. A legkisebb emelkedőn is egyesben tudtam csak felkúszni. Alig vártam, hogy Londonba érjek. Ott bejelentkeztem egy olcsó szállóba, és az első dolgom volt keresni a telefonkönyvben egy Fiat szervizt. Szóval volt kaland, ha akartam, ha nem. Aztán jól bevásároltam, elhülyéskedtem 30 napig – ha már kint vagyok – majd ahogy mentem, ugyanúgy vissza is jöttem. A kocsi csordultig volt teli nyugati cuccokkal 5000 CHF-et vittem magammal, és nullát hoztam vissza. Csak azt nem tudtam, mit fogok mondani a magyar vámosoknak? Semmit! Meg se kérdeztek, mert mi a fenét lehet hozni Jugoszláviából, néhány tábla csokoládét.

Később ezeket az utakat megismételtem, a trieszti határátkelőnél már majdnem ismerősként fogadtak. Nem piszkáltak, mert „nyugati” voltam, akik valutát vittek (keresztül) az országba. A Piccadilly Circuson is híres lettem, mert a Trabantommal felparkoltam egy járdaszigetre. Hatalmas csődület támadt, mert ilyet még nem láttak. Ráadásul a műanyag csodabogár tulajdonosa angolul is beszélt… bár ezt azért természetesnek vették. A traffic warden (lásd fotó)  meg akart bírságolni, amin rajtam kívül még százan röhögtek. Végül megkérdezte, hogy megnézheti-e az útlevelemet (nem volt jogosítvány elkérés). Átnyújtottam, de nem az ausztrált, hanem a magyart, amiből egy büdös szót se értett. Akkor megkért, hogy menjek tovább akárhova. Azt mondtam neki, csak akkor ha eljön velem moziba szolgálata után (nem 80 voltam). Nem állt kötélnek, így nekem kellet megkönyörülni rajta. Hatalmas taps közepette elpöfögtem mind a két ütememmel.

Így eltököltem a világútlevélig, az is eljött. Aztán 1992-től évente mentünk Nyugatra a legújabb magyar útlevéllel. Akkor még megérte, mert Görögországban 10 napig cipeltek ide-oda 30 ezerért. Ma ugyanez 300 ezer, igaz, nem kell hozzá útlevél. Hiába, mindennek megvan az ára.  

___________________________________________________________________  ___________________________________________________________________
___________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

35 gondolat erről: „(VM-110) Útleveleim

  1. Tibor Bá, nagyon tetszik ez a poszt, foleg az a resze ami a hazassagi herce-hurcarol szol. Teljesen egyetertek veled ebben a dologban.

  2. Tibor bá’, Elayne sosem bánta meg, hogy elhagyta Ausztráliát Mo-ért és sosem akart visszatelepülni?

  3. 2:
    Nem, nem és nem (talán most). Én akartam még az elején visszatelepedni a gyerekek jövője miatt, de ő tiltakozott. Kurva jó dolga volt, mindenki csodált, mert itthon nyugat mánia dúlt, neki meg nyalták a fenekét. Otthon pedig csak egy névtelen tanitó néni lett volna. Persze az emigráció igazi hátránya öregkorban jön elő. Most érzi magát szarul. Ma már egy “senki” és nap mint nap ellepik a régi emlékek. Nincs kiút. Egyszer visszament egy hónapra mint túrista, de megbánta, mert hatalmasat csalódott. Érdemes elolvasni Zilachy Lajos: A lélek kialszik c. könyvét. A lélek tényleg kialszik

  4. Tibor bá!

    Ex nejed formális logika szerint magyar állampolgár is lett, magyar állampolgárral való házasságkötése révén. Vele nem kekeckedtek? Kért egyáltalán magyar útlvelet?

    Tudom, olvastam az Ausztráliába disszidáltam könyvedet, tehát tudom a választ, de ha a gyerekek jövője miatt mégis vissza akartatok menni, akkor egyáltalán miért jöttél haza? 😎

    Zilahy könyvét olvastam. Elgondolkodtató.

    Egyébként, ha a könyvedet 10 évvel korábban olvasom, akkor most Ausztráliában, vagy Új-Zélandon élnék. (Vagy ha most fiatalabb lennék legalább egy 10-essel)

  5. Ja igen, így már érthető, bár ez valóban elég nagyfokú önzésre vall, három gyerek mellett a saját érdekeimet mindennél többre tartom. (nem ítélet volt, bocs). Hatalmasat csalódott? Miben? Vagy inkább kiben? Kösz Tibor bá’, megpróbálom legközelebb beszerezni ezt a könyvet, márcsak Zilahy miatt is.

  6. 4:
    Kezdetben praktikus okokból kifolyólag nem vette fel a magyar állampolgárságot. Későbbmeg érzelmi alapon. Mind a mai napig ausztrál állampolgár maradt. Most mnár lehetne kettős állampollgár, de az se kell neki.

    Én azért jöttem haza, mert 1-2 év után rádöbbentem, hogy nem szabad ott maradni. Az emigrációt nem nekem találták ki. vissza a gyerekek jövője miatt akartam menni, nyilván feláldoztam volna magam. Szerencsére ez nem történt meg. Ez az egyetlen, amiért a volt feleségemnek hálás lehetnék.

    Örülj neki, hogy itt élsz. Az anyagi nyomort sokkal könnyebb elviselni, mint a lelkit.

  7. Tibor bá!
    Ha már itt tartunk, lehet egy pofátlan kérdésem? Ha nem akarod, természetesn nem válaszolsz, sőt azért sem sértődök meg, ha a kérdést is kitörlöd.
    Úgy tudom, Ausztráliában van ilyen, hogy állampolgári jogon járó nyugdíj. (Nem egy nagy összeg lehet) Most jön apofátlan kérdésem: Te kapod ezt, és mennyi összeg ez?

  8. 6: Lelki nyomor ide, lelki nyomor oda, rám kimondottan inspirálólag hatott a könyved. Ha közvetlenül a rendszerváltás környékén olvastam volna, amikor először megjelent, még bele is vágtam volna. De valamikor 97-98 körül olvastam először.

  9. 5:
    Nézd, miután elhagyod azt a helyet, ahol felnőttél, a múló évek alatt kialakul benned egy nagyon mély emlékkép, ami az évek múltával egyre inkább idealizálódik és egyre kevésbé tükrözi a (volt) valóságot. Ehhez hozzájön az, hogy 15-20 év alatt minden változik, amiben ha nem vagy jelen nap mint nap, akkor előáll az a helyzet, hogy szembesülve a tényleges valósággal az emlékkép rettenetesen hamissá válik, de a valóság itt van, tehát az emlékképben “csalódsz”. Rádöbbensz arra, hogy amit a legmélyebb gondolataidban dédelegettél az nem létezik (és talán sose létezett). Ez egy piszok nagy kiábrándulás, hatalmaas csaélódás. mivele ezzel nem akarsz szembesülni, soha többé nem látogatsz haza. Na, ez a “kialvó lélek”.

  10. 9:

    Egyébként ezt az érzést, ha kicsiben is, de átéltem. Féléves korom óta Szegeden éltem, ott ért az eszmélés, ott nőttem fel, iskoláim nagy részét ott végeztem. Érettségi előtt elkerültem Debrecenbe, és bizony, az eltelt majd 30 évben minden szegedi emlékem “megszépült”. Azóta jártam arra sokszor, egy-három-öt napokat, de már más volt, idegen volt a város. Bár két éve formán a jelenlegi párommal jártam ott, és végigjártuk gyerekkorom sok helyszínét, azt az öreg bérházat is, ahol felnőttem, meg az érettségi találkozókra is rendszeresen visszalátogatok. Nagyon mélyen érintett gyerekkorom helyszíneinek viszontlátása, a Tiszában való pancsolás, és egyebek, de azért mégis egy kicsit idegen volt már az egész. Ezért valahol “kicsiben” meg tudom érteni. Talán ezért, mivel ezt a “gyermekkor helyszíneitől való elszakadást” már egfyszer megéltem, ezért éreztem úgy a könyved elolvasása után, hogy én könnyen boldogultam volna külhonban. Mai eszemmel is azt mondom, hogy ha legalább egy 10-essel fiatlabb lennék, bizony belevágnék. (Ma már úgyis kisebb a tét, mert könnyebb hazajönni, vagy akár hazalátogatni is.)

  11. 10:
    Itt jön az, hogy a személyes tapasztalatot nem lehet átadni, bármily ékesen is szólsz. Kicsiben átélted, de azért mennél. Csak tudod Szeged és Debrecen nagságrendekkel kisebb trauma, mint Magyarország-Ausztrália.

    Igen, Ausztráliában 70 felett van állami kegydíj, ha rá vagy szorúlva. Még bérlakást is kapsz rendkívül kedvezményes alapon. Ott senki se hajléktalan. De az nagy marhaság lenne nekem fizetni, amikor 50 éve nem is láttam őket, bár ha odautaznék valami ki tudnék umbuldálni, de ez nem az én stílusom.

  12. 10: Igen, ezért írtam, hogy “kicsiben”.
    Nyugdíj téma lezárva, nem akartam tapintatlan lenni.

  13. Tibor bá’ !
    Minden tiszteletem a tiéd, az utolsó reagálásod miatt…
    Nekem is sok útlevelem volt,van. A mai generáció nem is tudja milyen volt 1980-ban nyugatra utazni.( A mamám hamburgban él 1976-óta )Az iskolában behívtak a tanáriba, hogy megmutassam az órámat, mert nem láttak még ilyen kvarc órát…
    1989-től,1992-ig éltem ,dolgoztam Bajorországban.2007-töl 2009.ig éltem Dél-afrikában,Fok-városban.Volt kint működő vállalkozásunk, de nem kaptunk vízumot,mivel északról Kb.2-millió ember szivárog be az országba.Így aki legálisan van bent,europából,azon lehet kurtítani a ,,létszámot”Nem ez volt az igazi baj, az élettársam nem tudott beilleszkedni.Járt angolt tanulni(fél -évig) de mégis engem kért meg a boltban,hogy kérjek ezt-azt.Haza jött májusban a könyvelőcége miatt,és kapta a hírt, hogy nem kapunk tovább vízumot.3-hónap alatt(amíg egyedűl voltam kint,töbett tanultam angulól,mint azelött 2-év alatt.
    2003-ban voltam Amerikában(nem vágyok vissza oda), mivel 10-évre adták a vízumot,az az útlevelem is megvan.A többi is,pirosak,kékek stb…
    Jó egészséget kívánok a kitünő Bloghoz !!!
    Üdv: P.Zsolt

  14. 6. Grat a poszthoz, ez tényleg élvezetes volt 😉
    De ez számomra kissé furcsa kijelentésed: “Örülj neki, hogy itt élsz. Az anyagi nyomort sokkal könnyebb elviselni, mint a lelkit.”
    Lélekről írsz? Hiszen Te abban nem hiszel? 😀
    Vagy az bizonyítható tudományosan?

  15. 14:
    Remélem nem haragszol, ha ezt kötekedésnek veszem. Nem a vallások által hirdetett lélekről van szó. A magyar szóhasználat szerint (csodálom, hogy meg kell magyarázni) a “lelki sérülés” a “lélekben összeomlott”, “a lélek kialszik”, “egy lelketlen gazember” stb. esetekben valójában az emberi pszichés tulajdonságairól van szó.

  16. Öröm látni hogy a geddon hülyeség háttérbe szorul.,,A Dél-kínai-tenger alatt hatalmas szénhidrogénkészlet lehet

    Az Energy Information Administration (USA) nevű, energiapolitikával, -piacokkal és erőforrásokkal foglalkozó szervezet szerint a Dél-kínai-tenger alatt található olaj és gázkészletek a jelentősen megnövelhetik a bolygó tartalékait.
    Az olajkészletek nagyságát 105-213 milliárd (20-40 év kínai fogyasztás) hordóra teszik, amivel birtokosuk a bolygó 3-7. legnagyobb olajkészlete fölött rendelkezhetne. A gázkészletek becslések szerint a térség olajkészleteinél 2-2,5-ször nagyobbak lehetnek, és a bolygó tartalékait (különböző becslések szerint) 12-25 százalékkal (EU 30-60 évi fogyasztása) növelhetik meg.

  17. 17:
    Pézügyi összeomlás, társadalmi összeomlás, klímatikus összeomklás, népszaporulati összeomlás, élelmiszer termelési összeomlás, népegészségügyi összeomlás…..ha ez mind elfér a Dél-Kínai tenger alatt, akkor gratula. 😀

  18. 15. Nem haragszom, mert annak is szántam 😉
    A lélek az bizony vallási szempontból értelmezhető kifejezés, ezért volt különös, hogy miért is használod. A tudomány számára nem létezik a lélek.
    A magyar nyelvet nem kell magyarázni, az azt jelenti, amit kifejezünk vele.

  19. 17. kuburtyók

    Meg kellene érteni végre, hogy az erőforrások elegendősége attól függ hogy kik osztják el.
    Ha ugyanazoknak a kezében van mint a pénzmafia, a gyogyszermafia, a médiamafia, bármekkora mennyislgű energiaforrást fel lehet használni a tömegek ellen.

  20. 20:
    A lélek értelmezéséhez nincs szükség a valásra. Mindenki tudja mit ért a vallás lélek alatt. Azt is mindenki tudja mit jelent a “zambi” vagy a “Jeti”. Aztán, hogy léteznek-e, az egy másik történet. Az viszont egyértelmű, hogy ezen fogalmak használata az élő nyelben nem jelenti létezésük elismerését.

  21. 20. JR69: “A magyar nyelvet nem kell magyarázni, az azt jelenti, amit kifejezünk vele.” Te is megbuknál pragmatikából.

  22. Jó ez a cikk szeretem az ilyen kalandos dolgokat 🙂
    A magam részéről én még csak Lengyelben(Krakkó) meg Szlovákiában (Tátra) + 1 nap erejéig Bécsben voltam de tervezem még a világutazást vagy kerékpárral,esetleg egy kisautóval(kicsi fogyasztás) tenném mindezt,de a legnagyobb baj,hogy ritkán talál az ember erre vállalkozó társat mert egyedül nem igazán jó egy ilyen utazásos buli.

  23. 22. Tiborbá

    “A lélek értelmezéséhez nincs szükség a valásra. ”

    A lélek az ismert történelem túlnyomó részében csak a valláson keresztül volt értelmezhető.
    Párszáz éve a nemvallásosok átértelmezték a maguk számára a “lélek” szót és úgy használják. Nem kell ezen annyira felkapni a vizet. A magyar nyelvben túlnyomó részt még mindig a vallásos oldala domborodik ki… A finnyásabbak használhatják a pszichét, tudatalattit, öntudatot…
    De sajnos nem olyan jól definiált fogalom mint a derékszögű háromszög vagy az elektromos ellenállás, ezért parttalan viták forrása lehet.

  24. 23. A “lesz@rom” erre megfelelő válasz? 😀
    Amire nincs magyar szó az már a zsidó félremagyarázás szakterülete 😉
    Okostojások pedig szajkózzák utánuk…
    Azt hiszem, most egyenlő 🙂

  25. 26: JR69: Ez a buták válasza. Magyar szó is van rá, csak az kívül esik intelligenciádon, így marad a zsidózás.

  26. 26:
    Gloucesternek igaza van. nem az indokolatlan zsidozás a baj, még csak az se, hogy olyasmiben zsidózól, ami nem “hagyományos”, mondhatnánk uttörő vagy, a baj az, hogy nagyon primitív.

  27. 30. A primitív személyeskedésre hülyeség a válasz 😉
    Természetesen nagyon primitíven, de nem érti a magyart, hiába erőlteti 😀

  28. 19.Jól van na Tibor Bá… Csak próbáltam pozitív információt is megosztani./amennyiben ez pozitív./ Legalább az olajcsúcsban visszavonulót illene fújni a geddonistáknak.Én már nem hiszek benne. Sajnos sok olaj rejtőzik még a tengerek alatt. megfőzhetjük vele a földet.

  29. 33:
    Ezek a hírek sok esetben manipulatívek. Van még olaj és lesz is egy darabig, de egyre drágább.

  30. 33: semmi nem teszi a nem megújulót megújulóvá, tévedni csak a csúcs időpontjában lehet, a lényeg marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük