Vissza a múltba (VM-71) – Fotóklub

Aki nem élt az átkosban, vagy csak gyerek volt, annak sok mindennel kapcsolatban nincs semmi fogalma. Az átkosban ugyanis volt néhány dolog, ami nem is volt olyan nagyon átkos, és sokan örülnének, ha ma is lenne. Persze, azért mindennek meg volt az ára. Például a munkahelyeken állami költségen törődtek a dolgozók kultúrájával, illetve, iparkodtak a dolgozókban kifejleszteni valamifajta kultúrát, már akiben lehetett. A nagyobb vállalatoknál volt egy  úgynevezett kultúrfelelős, aki sorba járta a munkahelyeket és színházjegyeket árult kedvezményes áron, illetve részletre, amiket a fizetésnapon lehetett rendezni. De könyvekkel is házalt. Ehhez párosultak a kedvező árak. Színházjegy 18-22 forintért, amikor egy gépírónő „minimál bére” 1300 forint volt, vagyis 65 színházjegy ára. Átszámítva a mai állapotokra, ez 200.000 forintos minimálbért jelentene. Vagyis a „kultúra” olcsó volt. Ezzel azonban nem értem a sor végére. Létezett bélyeg klub. A klubtagoknak a legújabb kiadásul postabélyegeket a „bélyegfelelős” a kibocsátást követő napon leszállította. Sok helyen volt színjátszó csoport, énekkar (dalkőr), vagy például fotóklub.

Az Egyesült Izzóban is működött egy fotóklub a hozzátartozó sötétkamrával, mert akkoriban a képeket minden valamire való amatőr maga dolgozta ki. Vagyis elhívta a leexponált filmet, majd egy vetítő berendezéssel a megfelelő méretre kivetítve, papírképet exponált, előhívott, majd fixált, szárított. Szóval pepecselt egy csomót, de a munkájának volt is becsülete mind önmaga, mind pedig mások előtt, és lehetett élvezni az alkotást. Ez az, ami a mai munkából hiányzik. Természetesen nekem is van egy 10 Mpixeles gépem, és a számítógépre felrakott program segítségével a képekkel azt csinálok, amit akarok, de ez nem örömet hozó alkotás. Egyszerűen alkalmazom más által kifejlesztett programot a cél optimális elérése érdekében. Unalmas, monoton, kielégülést nem nyújtó munka. Nade vissza 1966-ba!

A munkahelyi fotóklub rendezett kiállításokat, és az ott bemutatott legjobb képeket tovább küldte országos versenyekre. Érdekes helyzet alakult ki. Nem a klubtagok versengtek a lehetőségért, hanem a klub nyaggatta a tagokat, hogy adjanak le képeket. A sok nyaggatásnak eleget téve, beadtam egy képet, amit az ausztrál „90 miles beach” tengerparton készítettem néhány évvel korábban. Gondoltam a tengerpart Magyarországon éppen elég egzotikus ahhoz, hogy díjazzák. Díjazták is, a kép ment tovább az országos versenyre, ahol I. díjat nyerve, bekerült a FOTO című havi folyóirat 1967 januári számába. Szerintem érdemtelenül, de ezt ítéljétek meg ti magatok. A fél évszázados, elsárgult magazinból kiszkenelt felvétel az alábbiakban látható:

b

Ezzel azonban a fotókőr tevékenysége nem merült ki. Időnként rendeztünk közös fotókirándulásokat is. Ez úgy nézett ki, hogy kitűztünk egy-egy magyar várost, ahová vasárnap reggel elutaztunk, persze vittünk magunkkal modelleket is, azaz néhány csinos csajt, akik boldogan jöttek a fotózásra. A nők már akkor is meg akarták örökíteni szépségüket és fiatalságukat egyaránt, amit a bősz fotósok elég gyakran ki is használtak.

Így esett, hogy egy tavaszi vasárnapra megbeszéltünk egy fotókirándulást Szentendrére. Ez valóban kirándulás volt, mert akkoriban még nem volt minden pesti háztarásban gépkocsi, tehát HÉV-vel mentünk. Előbb azonban találkozni kellett, amire kijelöltük az újpesti vasúti-híd pesti hídfőjét, ahol a Váci út kétfelé ágazik, jobbra Újpest felé, illetve egyenesen tovább Vác felé. Itt a járda elég széles volt ahhoz, hogy kábé 15 ember találkozzon. Én viszonylag korán érkeztem, majd szépen gyülekeztek a többiek is, mindenkinek  fényképezőgép a nyakában. Érdekes látványt nyújthattunk a különböző gépekkel, lencsékkel felszerelve, készen fényképek prompt készítésére, ami nyilvánvaló volt, még egy sültparaszt rendőr részére is, mely állatból egy darab éppen arra járt, és intézkedés kedvében volt, mert mi mást tehet egy vasárnap szolgálatra beosztott fakabát. Mérge levezetésére csak úgy intézkedik, és ugye abban az időben még nem szolgáltak és védtek, csak intézkedtek. És mit ad isten az egyik fotóklub tag későn érkezve átrohant a tilosban. Több se kellett a közegnek, azonnal a sípjába fújt, ami akkoriban divat volt, és magához intette a gyalogost. Erre – puszta kíváncsiságból – mi is errefelé vettük lépteinket. A rend bősz őrének más se kellett. Látott egy tucat ember fényképezőgéppel a kezében. Azonnal erősítést kért, és kapott. Minden bizonnyal a nyakba akasztott gépekkel hátráltattuk a jogszerű intézkedést.

Mivel bennem még nyomokban fellelhető volt az ausztrál szabadságszellem, ugyancsak járattam a pofámat. De a klub vezetője is próbálkozott egy kis szocialista dumával „nézze elvtárs mi az Izzó fotóklubjának vagyunk a tagjai és szocialista felvételeket akarunk készíteni a felszabadulás ünnepére – bla-bla-bla” ez persze jóval szerényebb szöveg volt, mint az enyém, de hiába. Rövidre fogja a szót, aznapra rendelt fotókirándulás elmaradt, a klubvezér és én estig az újpesti, nemrég épült rendőrkapitányságon vesztegettük időnket, amikor is a kapitány elvtárs belátogatott, hogy rendben mennek-e a dolgok, és ha már bent volt, kihallgatott minket. Megnézte a fényképezőgépeinket, kivette a filmet (hogy ő is intézkedjen egyet), majd hazaengedett vacsorázni.

A hatvanas évek második felében a hatalom még bekapta az embereket, de már nem rágta őket össze. Egy kis szopogatás után visszaköpte a jól beszart embereket a szocializmus építésének hétköznapjaiba, hogy szabad idejükben tovább fejlesszék kultúrájukat. 😀     

Éljetek a lehetőségekkel!

4 gondolat erről: „Vissza a múltba (VM-71) – Fotóklub

  1. A visszaemlékezéseid mindig nagyon jók! Egyszer mesélnél Elayne elcsábításáról? Írtad a könyvben, hogy jobb választás voltál annál a stréber srácnál aki az első udvarlója volt, de miket vetettél be az első randikon, mivel győzted meg, stb?

    Pl. kocsikázás St. Kilda tengerpartjára, vagy virág?

  2. 1: Kedvs Tamás! Kíváncsiságod érthető, de semmi okom, hogy élő személyről olyan intim részeket felfedjek, ami se az ő, se az én érdekemet nem szolgálja.

  3. Nagyon szuper cikk volt !
    Mindig nagy élvezettel olvasom a múltról írt írásaidat !
    Bocsánat , nagyon szeretem a ,,demokráciát” de az tény,hogy a 80-as években nagyobb volt a közbiztonság is. Éltem olyan demokráciában ,ahol a rendőr tolta az a utómat, ha elakadtam…/ Bizony, ha megálított egy rendör kaptam elő a személyimet.Persze rengeteg hibája volt a rendszernek,nem sírom vissza, nehogy ezzel jöjjetek !
    De rend volt ! Az emberek nem féltek az utcán !(((((((nem szeretném előhozni, hogy megszüntették a halálbüntetést…)))
    Tényleg nem szeretnék vita indító lenni, csak leírtam a véleményemet !!! :)Jó éjt mindenkinek !

  4. Tibor bá! Te tényleg képes vagy az olvasódat visszarepíteni a múltba. Az a csodálatos az írásodban, hogy az ember az események között érzi magát. Köszönet az élményért.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük