Van-e Isten? (M.H.-13) Mivégből hiszünk

A könyv borítójaSzolgálati közlemény 😀 – Április 29én a blogunk rekordot döntött. Összesen 608 egyedi látogatót fogadtunk, összességében 1563 alakalommal.

 

Van-e Isten? Tudom, ezt a kérdést nem én teszem fel először, és még csak nem is utoljára. Sőt olyan is lesz, aki azt gondolja közületek, hogy a téma egy kissé unalmas. Ígérem nem lesz az. Valójában a hívőkkel vitatkozni elképesztően frusztráló, mert az érveik legnagyobb része még csak nem is érv. Minden igyekezetük abból áll, hogy az ellenoldal okfejtését érthetetlennek tüntessék fel, teljesen reális kérdéseket elferdítsenek, támadják a szkeptikusok emberi értékét, és érthetetlenül összekeverik a bizonyítékot a vágyaikkal.

Isten létét bizonygató argumentum azonban van, nem jó argumentum, de azért az, mert egy őszinte próbálkozás bizonyítékkal szolgálni isten létezésére. Na ez az, amit érdemes végigzongorázni, vagyis, amikor a vitapartner kijelenti: „Istent itt érzem a szívemben. Érzem a jelenlétét. Miért kételkednék én jobban ebben az érzésben, mint bármelyik érzékszervem működésében?” Vagyis jelentkezik valaki, aki azt állítja, hogy ösztönösen érzi isten jelenlétét. Azt állítja, hogy istent éppen úgy érzékeli, mint amit hall, vagy lát, vagy bármely érzékszervével tudomást szerez. Lássuk be, ez ellen az állítás ellen nagyon nehéz érveket felhozni. Nem azért mert az argumentum jó, frász karikát, hanem mert a kijelentő makacsul ragaszkodik hozzá, amiből felmérhető, a vallásos megtapasztalás rendkívül erős lehet. Tudom, mert gyermekkoromban (internátusi bentlakó voltam egy katolikus iskolában), magam is éreztem. Számomra isten léte tökéletes valóság volt, mondhatnám percepcionáltam. Ez utóbbi adja a probléma magját. Agyunkban nem bízhatunk meg automatikusan. Az intuíció, vagyis a „ráérzés” egy fontos dolog az életünkben, de az intuíciók notóriusán félrevezetők és bizony tudat alatt módosíthatók. Például: Nagyon sok ember érzékeli isten jelenlétét, de ezek az érzések igen széles skálán mozognak. Sőt, teljesen ellentmondóak is lehetnek. Van, aki a teremtményeire vigyázó, szerető istent érez. Más valaki egy bosszúálló istent érez, aki szigorúan megbüntet minden bűnt, amit elkövetünk. De van, aki egy világot magában foglaló, ködbetűnő istent érez. Megint más egy megszemélyesített istent érez, akinek határozott véleménye van mindenről. Az emberek által percepciónált isten annyi féle, ahány ember percepciónálja, és ráadásul a múló századokkal is változik. itt van elásva a kutya. Ha ezek mind ugyanazt az istent percepciónálják, akkor hogyan lehet ez az érzés igaz? Ugyanis bárki közülünk rátekint egy fára, mindegyikünk egy fát fog percepciónálni a valós, fizikai világban, és meg fogunk egyezni abban, amit látunk: magas, ágas-bogas, teli van levelekkel és zöld. Nem feltétlenül értünk egyet a fafajta elnevezésében, kinek a tulajdonát képezi, szebb-e mint egy adott másik fa. De az alap tények érzékelésében nem lesz különbség. A fizikai világ jellemzésében az emberek meglehetősen jó hatásfokkal értenek egyet. Ez a spirituális élmények-érzések terén egyáltalán nincs így. Ez utóbbi tény kétséget kizárva azt sugallja, hogy amikor egy ember az istent érzékeli. Akkor nem a valóságot percepciónálja, hanem csupán az agya „működik”. Ezt támasztja alá az is, hogy amikor egy ember az istent érzi, ez az isten minden esetben egybeesik azzal, amiben hisz, vagy amit ismer. A keresztények rendszerint Jézust „érzik”, míg a muszlimok Allahot, és így tovább. Aki sohasem hallott Jézusról, az sohasem „érzi” Jézust. Erre az argumentumra a szokásos válasz a következő: Isten hatalmas és beláthatatlan, mindenki más és más aspektusban látja. Hó-hó! A fizikai világ is hatalmas és beláthatatlan, érzékelésében mégis egyetért az egész emberiség. Ráadásul a fizikai világ megismerésében az emberiség az évszázadok alatt egyre előbbre jutott, és szinte beláthatatlan szintet ért el. Ezzel szemben a vallások egy jottányit se jutottak előre a különböző hitek között fennálló különbségek megszüntetésére.

Fel teszem tehát még egyszer a kérdést. Ha a számtalan különböző istenérzet mögött ugyanaz az isten van, hogyan lehetnek ezek az érzések igaziak? Az összesített válasz ugyanaz: az isteni intuíció nem egy valós világ egy részének a percepciónálása, hanem csak az emberi agy kegyetlen játéka, pont olyan, mint a hallucinálás és a vizionálás. Ezért, amikor valaki kijelenti, hogy ő az istent percepciónálja, akkor valójában percepciónál valamit, amire azt mondja, hogy az isten. A gyakorlatban ez így jelentkezik: „Megszólal egy belső hang, és azt mondja, hogy változtassak az életemen, ezen hang eredetét én istennek tulajdonítom.” Vagy „egy láthatatlan kéz megragadott és elrántott a leomló korláttól és ezzel megmentette az életemet, ezt a láthatatlan kezet én isten kezének tulajdonítom.” Csakhogy ez a hang, vagy kéz olyan erőteljesen tűnik valódinak, hogy aki hallja vagy érzi, az tökéletesen meg van arról győződve, hogy azok valóságosak. Ugyanakkor minden másodéves hallgató tudja, hogy 100 % biztonsággal az ember nem bízhat meg percepcióiban, mert az emberi agy nagyon-nagyon messze van a tökéletestől. Az emberi agy egy csodálatos szerv, ragyogóan használható arra, amire kialakult, de sokszor hibázik, előítéletekkel terhelt és gyakorta követ el kognitív hibát. És ezek a kognitív hibák erősen tendálnak afelé, hogy erősödjön az istenbe vetett hit. Az emberi elme tendenciózuson lát tudatos szándékot ott, ahol ilyen nem létezik. Következésképpen teljesen természetes eseményben természetfeletti dolgot vélünk felfedezni. Elménk összefüggéseket lát ott, ahol nincsenek összefüggések. (lásd: összeesküvés elméletek) Elménk törvényszerűséget vél felfedezni ott, ahol minden véletlenszerű. Az átlagos emberi elme nemigen érti a valószínűséget, azért szokatlan dolgokat sokkal valószínűtlenebbnek gondol, mint a valóság és szükségét érzi az esemény magyarázatául természetfeletti erőket igénybe venni. Az emberi elme ragaszkodik ahhoz, amit gyerekkorában megtanítottak neki. Ezért van az, hogy abban a vallásban hiszünk, amiben gyerekkorunkban neveltek. Az emberi elme hajlik annak elfogadására, amit tekintélyes személyek mondanak, ezért van az, hogy a vallásos hitet megerősítik azok, akikben megbízunk. Az emberi elme hajlamos a megerősítés keresésére. Ezért mindent elfogadunk, ami a meglévő hitünket erősíti, de átsiklunk minden olyan bizonyítékon, ami hitünk ellen szól. Ezért van azt, hogy aki hisz, az körme szakadtáig ragaszkodik hozzá. Az emberi elme ragaszkodik ahhoz, ami számára hasznos. Ezért ha valamire pénzt és időt fordítottunk, azt nem szívesen vetjük el. Magyarul „futunk a pénzünk után”.

Mindez azért van, mert az emberi elme nem úgy alakult ki, hogy a megszerzett információt 100 százalékos precizitással feldolgozzon. Az emberi elme úgy alakult ki, hogy megtalálja a táplálékot és elkerülje a ragadozókat. Lássuk csak! Kognitív hibáink fontosak és hasznosak létünk fenntartásában, de ebből kifolyólag elménk nem teljesen megbízható mint információ forrás. Ráadásul elménk nem mindig működik úgy, ahogy kellene. Nem kell beszámíthatatlannak lenni, vagy drog hatása alá kerülni ahhoz, hogy különös dolgokat tapasztalj, képzelj olyat, ami valójában nincs. Öntudatunk megváltoztatásához nem kell sok. Kimerültség, stressz, körbeforgatás, optikai illúzió, nagyfokú álmatlanság, érzékszervi kimerülés, és sok egyéb más mind elégséges, hogy a külső realitástól elszakadjunk. Vagyis automatikusan nem bízhatunk a személyes megtapasztalásban. Ha tehát, ha meg akarunk győződni arról, hogy megtapasztalásunk valós, akkor módot kell találni arra, hogy megtapasztalásunkat  szigorú vizsgálatnak vessék alá.  

Post script: Az emberi elme nem csak istenben hisz (vagy nem hisz), hanem számtalan más dologban is, teljesen alaptalanul, bizonyítékok ellenében. Amire szeretnék mutatni az, hogy az emberi elme szilárdan tagadhatja a klímaváltozást, elutasíthatja a financiális katasztrófa lehetőségét, vagy az energia hiány miatt bekövetkező társadalmi összeomlást, egyszerűen mélyen ülő meggyőződésből. Ezért találkozhatunk olyan jelenséggel, mint az előzőnap, amikor „Hírnök” bejelentkezéssel valaki ormótlanul nekitámadt az ő lelki nyugalmát felkavaró írásoknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük