U k r a j n a

Tibor bá’ online

 

Ezt a posztot azért nyitottam meg, hogy legyen hol kitárgyalni az ukrán helyzetet.

Az én meglátásom az, hogy eredetileg Nyugat meg akarta „kaparintani” Ukrajnát az EU részéről piacszerzés véget, az USA részéről pedig az oroszok „bekerítésének” politikája miatt. Azzal viszont nem számoltak, hogy az események idáig fajulnak, ami veszélyes lehet számukra, mert olyan láncreakciót indíthat el, amit már nem tudnak ellenőrzésük alatt tartani.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
__________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

80 gondolat erről: „U k r a j n a

  1. Pontosan ennek a jele, hogy az EU hárrom helyszínren tartózkodó külügyminisztere újra hajlandó Janukoviccsal tárgyalni. Belátták, hogy a molotovkoktélos “ellenzékiek” mégsem tárgyalópartnerek.

  2. Tibor bá, esetleg át tudod rakni az Ukrajnával foglalkozó kommenteket ide az Amerikai népszava poszt alól kb. 597-tól?

  3. A hírekben írják, hogy egyre nehezebb Kijevben olyan bankautomatát találni, amiben van készpénz és hosszú sorok állnak élelmiszerért és üzemanyagért.

    Egyből Tibor bá blogja ugrott be erről és hogy vajon mikor jön el hozzánk hasonló esemény: választások után-e vagy már előtte.

  4. 1.
    Janukovics már politikai hulla, úgyhogy vele tárgyalni sincs sok értelme. Nem csodálkoznék rajta, ha Caucescu sorsára jutna.

    Csak fel ne robbanjanak az olaj és gázvezetékek,(meg az atomerőművek) mert akkor nagy szarban leszünk.

    6.
    Ha lesz ilyesmi, akkor szerintem a választások után, mert Viktor meg fogja nyerni akár csalás árán is a választást. Azután 3-4 millió embernek a teljes ellehetetlenülés és lassú éhhalál marad. Ez a réteg most még reménykedik, hogy áprilistól a helyzet megváltozhat, de a választások után nem marad remény sem.

  5. Annyi hasznunk van az ukrán eseményekből, hogy láthatjuk a forgatókönyvet a majdani magyar viszonyokhoz.

  6. Nem tudom melyik a rosszabb verzió, ha nyer a tábornok és a liberális csőcselék kezd el tüntetgetni, külföldi pénzekkel jól megtámogatva, vagy ha veszít a rezsikormány és a hívek kezdenek el gyújtogatni.

  7. 2.:
    “Pontosan ennek a jele, hogy az EU hárrom helyszínren tartózkodó külügyminisztere újra hajlandó Janukoviccsal tárgyalni. Belátták, hogy a molotovkoktélos “ellenzékiek” mégsem tárgyalópartnerek.”

    Akkor mégsem a gnosztikus felforgatók irányítják a forradalmakat, akiknek annál jobb, minél nagy káoszba torkollnak az események?

  8. 13.

    Nem a tüntetések segítségével (pl. hergeléssel) és az ellenzék pénzelésével akarta megszerezni az Eu Nyugat-Ukrajnát?

  9. 14: KIzártnak tartom, hogy az EU hivatalos vezető szervei Ukrajna kettészakítását és destabilizálását tervezték volna. Az ilyesmit tervező szervek máshol sem hivatalos kormányszervek, vagy nem hivatalos, kormányzatilag jóváhagyott tervek alapján tesznek ilyet, bár persze valószínűleg kapnak állami költségvetést.

  10. Der Spiegel: “The bloody conflict in Ukraine could trigger yet another confrontation between the West and Russia. Dominance in Europe is at stake on the geopolitical chess board. While Ukraine itself could descend into civil war.”

  11. 15. Ez érdekes. Írhatnál majd egyszer a különböző országok állami szerveinek/politikusainak és a fő gazdasági szereplőknek a felforgatókkal való viszonyáról. Mert úgy tűnik, gyakran ellentétesek az érdekeik, utóbbiak mégis képesek manipulálni.

  12. “Hogy érzékelhető legyen, mennyire intenzíven szivárgonak el Janukovics szövetségesei a nagy nevek helyett jöjjön egy egyszerű adat: A Kijevben lévő Zsuljani repülőteréről naponta 18-30 magángép száll fel. Ma hetven.

    “Merkel Obamával, majd Putyinnal beszélt, aztán az orosz elnök David Cameront hívta, úgy tűnik olyan megoldás körvonalazódik, amire mindegyik fél rábólint. Janukovicson itt már nem múlik semmi.”

    http://index.hu/kulfold/2014/02/19/elszabadult_a_helyzet_ukrajnaban/

    A kérdés a hogyan tovább és kikkel?

  13. 17: Egy ilyen cikk lefordítását, ismertetését régebb óta tervezem az “Atomrakéta a gnosztikus világpusztítás eszköze” c. bejegyzésem folytatásaként. Az eredeti cikk arról szól, hogy a nukleáris proliferációt gátolni hivatott állami szervek munkatársait hogyan teszik tönkre, amikor a munkájukat komolyan véve leleplezik, hogy USA kormányzati szervek állnak Pakisztán és rajta keresztül pl. Észak-Korea atomfegyverhez juttatása mögött. Ez olyan őrült tevékenység, hogy ehhez már kell a gnosztikus háttérhatalom világégési terve. De természetesen ezt hivatalos politikáéjuk ellenében teszik az e szerveket perverz csoportérdek felé eltérítő vezetők, akik ellen elvileg ezért eljárást kellene indítani.

  14. “Az elemző ugyanakkor úgy véli, hogy az ukránok akkor sem mennének bele az orosz vámunióba, ha az EU-hoz való közeledésük egy időre ellehetetlenülne, ez ugyanis ellentmondana az elmúlt két évtized egyensúlyozáson alapuló ukrán külpolitikájának, amelyet hivatalosan „multivektorálisnak” hívnak, de a „szemérmetlen köpönyegforgatás” sem áll tőle távol.” 🙂

    http://index.hu/kulfold/2014/02/20/az_oroszok_ezt_tultoltak/

  15. “A jelenlegi tüntetéseket több januárban és februárban készült felmérés szerint nagyjából az ukrán társadalom fele támogatja, maguknak a tüntetőknek pedig

    40 százaléka 30 év alatti
    60 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik
    15 százaléka diák

    – derült ki Fedinec Csilla, a beszélgetésnek otthont adó intézet munkatársának előadásából. ”

    Korábban szó volt az alacsony támogatottságról. Nos ez szerintem nem az.
    Ja és mintha polgárok is lennének szép számban a tüntetők között.

  16. 22.Janukovics elzavarása után kiírják a választásokat, majd megalakul az amerikabarát bábkormány. Utána kezdődhet az oroszok kifárasztása. Mi már túl vagyunk a mostani ukrán fázison, egyszerre van amerika és oroszbarát bábkormányunk. 🙂

  17. Lakik Kárpátalján rokonom.Kérdem tőle Ki lesz az elnök,ha Janukovicsot elitélik,ha előtte meg nem lincselik,Klicskó? Nem nem hát Timosenko!Timosenko? Hm Végül a háttérhatalom eléri,amit akart és bekebelezi ukrajnát,Putyin meg pislog,mint béka a kocsonyában?!

  18. A minap Kun Miklós történész is úgy nyilatkozott, hogy a jelenlegi ukrán ellenzékből hiányzanak az igazi súlyos arcok.
    Azt is hozzátette, hogy Timosenko lehetne egy ilyen, de érdekes módon mostanában a médiában el sem hangzik a neve, holott korábban sokan akarták kiszabadítani, most mintha elfelejtették volna…

  19. 25.Talán ezek után lehetőség nyílik arra,hogy újra a felszínre törjön.De ha őszintén belegondolunk a hazájukért tenni akarásuk nem tartana sokáig,ugyanis Ukrajnának nagyon sok pénzre lesz szüksége ahhoz,hogy meginduljon valamilyen irányba.És aki pénzt fog adni,az azt is meg fogja mondani,hogy hogyan,s merre?!

  20. Timosenko is lopott, amennyit tudott. Párszáz ember lelövette magát, meg felgyúkjtott egy csomó drága épületet, stb, hogy most másik tolvaj dézsmálhassa a közvagyont…

  21. Persze,de ezt sokan nem tudják.Mondom a rokonomnak,hogy nektek az Únióba lépés lenne a legrosszabb megoldás.Mire ő. Szerintük jó lenne!Nézzetek már körül,hát most nagyon-nagyon szolid árat fizettek az áramért,gázért,benzinért,élelmiszer,ruhanemű(hozzáteszem,hogy hamisított török és kínai adidas,nike,puma,hilfiger,amit el tudsz képzelni,de nagyon jó a minősége)stb.Ha majd valamikor beléptek,végetek van,mint a botnak

  22. Kik ezek a srácok a kijevi utcákon?
    Repülő Molotov koktélok, lángoló gumiabroncs barikádok, vasrudak, botok, láncok és maszkos arcok. A nagyszabású, békés demonstrációk összképe megváltozott, a tüntetők kemény ellencsapásokat intéztek a karhatalom felé.
    http://dotoho.blog.hu/2014/01/28/ukrajna_ultrai

    Ki kicsoda Kijevben, és mi lesz ennek a vége?
    http://cink.hu/ki-kicsoda-kijevben-es-mi-lesz-ennek-a-vege-1525806056/+albertgazda

    Moszkvai bloggerünk megmutatja azt az oldalt is, amit a magyar sajtóban csak elvétve lehet látni: Azt, hogy miként gondolkoznak az ukrajnai eseményekről az oroszok.
    http://posztinfo.hu/blog/anja-blogja-moszkva/anya-blogja-ukrajna-rakja/

  23. Lesz egységkormány… de állítólag ismét lőnek…
    Az mindenesetre elgondolkodtató hogy a véres és veszélyes helyzetet a fűtési szezon végére időzítették.
    A másik hogy külső vagy belső segítség nélkül hogy lehet fegyverraktárakat és redőlaktanyákat elfoglalni, az ember azt hinné hogy azokat komolyan őrzik… és ott biztos tűzparancs van még a legnagyobb békeidőben is.
    Az emberek egy része hisz a változásban egy része szereti a balhét egy része uszít, a rendőr meg parancsot teljesít.

  24. 27
    Ez érdekes, és mindig újra megismétlődő jelenség a történelemben. Azok, akik ott állnak a barrikádoknál, és vállalják, hogy fiatalon otthagyják fogukat, biztos, hogy nem így gondolják,nem azt érzik, hogy valakik manipulálták őket, hanem őszintén megélik azokat az idealista eszméket, amelyeket meg akarnak valósítani.
    Ez is valami mélyen gyökerező ösztönös hajlam az emberekben, amely kritikus helyzetekben olyan tömegesen előbújik a mélyből, hogy megdöbben az ember, hogy a tegnapi békés polgárok ma az életüket is odadobják – utólag nézve a semmiért.
    De ha az ember nem ilyen lenne, akkor a társadalom bemerevedett volna, nem lennének változások.
    Aztán utólag fanyaloghatunk, hogy ez sem jobb…

  25. 30: nem biztos, hogy természettúl kapott ösztön, inkább nevelés. A filmekből dőlnek az ilyen felszabadító forradalom-sztorik, nálunk is kurucos a (hamis) történelemkép, a lengyeleknél is a felkelések állnak a hősi múlt-kultusz központjában, meg sokfelé. Így faragtak hőst Robin Hoodból, Tell Vilmosból (nem léteztek).
    Agymosás.

  26. Az Ukrán Kormányőrség felszóljtotta a majdani Európa-párti tüntetőket, hogy engedjék el azokat az általuk összevert és foglyul ejtett kormányőröket, akik az országban tárgyaló három EU-külügyminiszter védelmét látták el… 🙂

  27. Elfoglaltak egy atomerőművet a tüntetők,még nem tudják mit kezdenek vele.(ez már elég veszélyes ránk nézve is)

  28. Az a kérdés, hogy ki finanszírozza a tüntetőket? Ennyi embert hónapokig az utcán tartani nem két forint.

  29. 31.
    http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Altruizmus

    Talán nem csak nevelés vagy agymosás kérdése, hanem evoluciós vonás is.

    33.
    Remélem ezt már orosz oldalakon kívül is megerősítették, mert ha nem, akkor könnyen lehet, hogy csak propaganda.

    Meg kell nézni, hogy az oroszoknak mi az érdeke, eddig hogyan kommunikálták az ukrán eseményeket és ennek tükrében kell hitelesnek tekinteni a kommunikációjukat.

  30. A történet vége az lesz, hogy a nyugat ukrán megyéknél kétszer gazdagabb kelet ukrán megyék demokratikus népszavazással Oroszországhoz csatlakoznak, a fekete-afrikai szintű GDP/fővel rendelkező megyék meg maradnak roncs Ukrajnaként, és várják az EU-tól a mannát, és majd jön a nagy pofára esés, amit különösen a kisebbségek (lengyelek, magyarok) fognak megszívni.

    GDP/fő (év) adatok (forrás: Wikipedia)

    Lvov megye 2580 USD (nyugaton leggazdagabb): összehasonlításul Kirgizisztán, Kambodzsa 2400 USD, Nigéria 2800 USD, India 3900 USD
    Kárpátalja megye 1820 USD: összehasonlításul Észak-Korea, Kenya, Gambia 1800 USD, hozzájuk képest gazdag Csád, Szenegál, Bangladesh (2100 USD),

  31. Egy dolog biztos!A globális parazitának szüksége van egy gazdaállatra,mert ennek még ki tudja szívni a vérét!Ukrajna mindenképpen halálra van ítélve,akár nyugat,akár kelet felé veszi az irányt.Független semmiképp sem maradhat,most már nem!

  32. Aláírtak valami megállapodást, amerika többet ígért az oroszoknál. Cseberből vederbe, ujjong a tömeg, meghalt sok ember. Az oroszoknak viszont ez nagy pofáncsapás, míg amerikának a zűrzavar is kedvező, bár a bábkormány még jobb.

  33. A másik érdekesség, épp itt olvasom valahol, hogy a tegnapi atomerőmű foglalás, amiről elég nagy a csend, valószínűleg nyugati zsoldosok műve és ez a zsarolás jelenthette a kormány végét.

  34. Kusinka Árpád korábbi hozzáaszólásaidra tekintettel is egyetértő hozzászólást írok csak. Nekem is vannak Kárpátalján rokonaim, akik hasonlóan látják a helyzetet. Ők az EU-nak elsősorban az előnyeit látják – nem is próbáltam meggyőzni őket az EU diktatórikus jellegéről.

    Végül arra jutottunk mindannyian, hogy akármelyik megoldás is születik feléjük, szerinte egyik megoldás se jó az ottani magyaroknak (se Janukovics se Timosenko).

  35. 40:
    “A másik érdekesség, épp itt olvasom valahol, hogy a tegnapi atomerőmű foglalás, amiről elég nagy a csend, valószínűleg nyugati zsoldosok műve és ez a zsarolás jelenthette a kormány végét.”

    Tehát azzal zsarolták a kormányt, ha nem mond le, felrobbantják az atomerőművet??
    Ez komoly??

    Az fel se merült benned, hogy orosz rémhír?

    Mert ők mindig igazat mondanak, mint bölcs vezérünk?

  36. 41:
    “Végül arra jutottunk mindannyian, hogy akármelyik megoldás is születik feléjük, szerinte egyik megoldás se jó az ottani magyaroknak (se Janukovics se Timosenko).”

    Szerintem az aktív tüntetők közül lesz az új elnök/kormányfő.
    Mégis csak ők kaparták ki a gesztenyét, míg Timosenko börtönben ült.
    OK, hogy a lánya által vezetett csoportosulás is ott volt, de szerintem Timosenko is egy elhasználódott politikus.

    Az hogy,melyik oldal (EU vagy orosz), melyik politikus a jó az ottani magyaroknak, az ukránoknak azt szerintem senki se tudja.
    Az a kérdés, hogy később jobb lesz e nekik, mint a jelenlegi helyzet.

    Mert a jelenlegi helyzetet az elitjük idézte elő, és a szokásos módon a fekete levest az egyszerű nép fogja megenni.
    ŐK felszálltak a repülőjükre és egy országgal odébb álltak.
    Nekik egyszerű volt a dolog, az ott élőknek kicsit nehezebb!

  37. “Amikor a védelmi szövetség álláspontjáról kérdeztem, azt mondta, este nyolckor adnak ki egy nyilatkozatot. A szavaiból úgy tűnt, nem valószínű, hogy egy támogató jellegű megszólalásra számíthatunk.

    Néhányan azt mondják, ez a tömeg addig fog itt maradni, amíg Janukovics le nem mond. A téren a szedelődzködésnek, sátor- és barikádbontásnak, távozásnak semmi jele. Sőt! Folyamatosan érkeznek még most is az ingyenes ételszállítmányok, zajlik a tér szokásos élete, mintha semmi nem történt volna.”

    http://index.hu/kulfold/2014/02/21/ez_a_tomeg_marad_amig_janukovics_le_nem_mond/

    Úgy látszik, hogy igaza volt egy korábbi cikknek, amely azt írta, hogy az ellenzéki pártok nem tudják irányítani a folyamatokat ( ma radikálisok követelései túlnőttek rajtuk), és a tüntetők látszat fél megoldásokkal nem fognak megelégedni.

  38. 37: “GDP/fő (év) adatok (forrás: Wikipedia)

    Lvov megye 2580 USD (nyugaton leggazdagabb): összehasonlításul Kirgizisztán, Kambodzsa 2400 USD, Nigéria 2800 USD, India 3900 USD
    Kárpátalja megye 1820 USD: összehasonlításul Észak-Korea, Kenya, Gambia 1800 USD, hozzájuk képest gazdag Csád, Szenegál, Bangladesh (2100 USD)”

    Na ez egy hatalmas baromság, remélem te sem gondold komolyan, hogy Európában bárhol ezeknek az országoknak az életszínvonalán élne bárki is. Évekig lehetne sorolni a horror sztorikat akár Indiából is. Ajánlom, hogy menjél ki bármelyik általad belinkelt országba csak egyszer, és ha hazaérsz, majd nem fogsz ilyen hülyeségeket linkelgetni.

  39. “Ha esetleg maga a tüntető tömeg mégsem fogadná el a következő napokban a megállapodást, akkor az azt is jelentené, hogy a mérsékelt ellenzéki vezetők nem kontrollálják a helyzetet, aminek komoly következményei lehetnének. Az Index tudósítója szerint nem fogadta örömujjongás a Janukoviccsal megkötött megállapodás hírét, sokan még csak nem is hallottak a tárgyaláson a tüntetőket képviselő Majdan Tanácsról.

    Ráadásul ezen kívül is számos fontos kérdés maradt még.

    „Ez egyelőre nem egy Ceausescu-buktatás” – mondta Deák András György, a Magyar Külügyi Intézet külsős munkatársa. Janukovicsnak ugyanis még megmaradt a relatív többsége a parlamentben. Azonban még ha nem is mond le azonnal, már nem nagyon maradhat talpon politikailag, 2004 után másodszor bukik meg. Sok minden függ ugyanakkor attól, hogyan távozik. „Ha tíz körömmel ragaszkodik befolyásához, akkor mindenkinek kemény fejfájást okozhat” – mondta Deák.”

    http://index.hu/kulfold/2014/02/21/az_oroszok_frusztraltak_de_van_meg_eszkozuk/

  40. 44. Dehogynem ez a két lehetőség van. Ez vagy szimpla hülyeség, vagy nagyon is igaz.
    Azt azért nem hiszem, hogy bölcs vezérünket így akarnád elkergetni, miközben a lakásod a tér mellett lenne és könnyen kaphat az is molotovot. Azt írtad tegnap, hogy tanulhatnánk tőlük. Mégis mit? Könnyen válhat a dolog önjáróvá és egy két soviniszta csoportosulás majd a magyarokon fogja a dühét kitölteni. Amerikának kell az orosz szénhidrogénvagyon és nem válogat a mocskos eszközökben, ők csak nyerhetnek ezen, mert egy teljes összeomlás is csak az oroszokat gyengíti.

  41. Stephen Cohen, professor emeritus of Russian studies and politics at New York University and Princeton University. : “While President Obama has vowed to ‘continue to engage all sides’ a recently leaked audio recording between two top U.S. officials reveal the Obama administration has been secretly plotting with the opposition.”

    http://youtu.be/ROTwyP5no08

  42. ” Ultimátumot adtak a felkelők Janukovicsnak

    A kijevi tüntetők ultimátumot adtak Viktor Janukovics ukrán elnöknek péntek este: mondjon le szombat reggelig vagy fegyveres felkelés tör ki. Vitalij Klicsko ellenzéki vezető beszédét félbeszakította az önvédelmi erők egyik tagja a Függetlenség terén, és a színpadon bejelentette: ha az elnök szombat reggel tíz óráig nem mond le, az emberek fegyvert ragadnak. Bejelentését a téren tartózkodók támogatták – írta az Ukrainszka Pravda ukrán hírportál.” (HVG ma este 20.44-kor)

    Nem is megy ez olyan gyorsan és egyszerűen. Nem tudom mi járhat Janukovics fejében egyébként. Egy ilyen vérengzést nem hiszem, hogy csak úgy meg lehet úszni, még Ukrajnában sem. De hogy még az elmúlt napok eseményei után elnök is akar maradni…?

  43. 54:
    Az Ember sose tanul a történelemből. Janukovics napokon belül úgy fog járni, mint Gaddafi.

    Két napja valaki megkérdezte, hogy én mit tennék. Szerintem mára bebizonyosodott, hogy nekem volt igazam. Ma már elmenekülnék mondjuk kanadába.

  44. 52:
    “Azt írtad tegnap, hogy tanulhatnánk tőlük.”

    Pontosan. Azt, hogy megelégelik az emberek a vezetőik hazudozást, korrupcióját és kollektíven mernek fellépnek ellene.

    Felhívnám a figyelmedet, hogy a tüntetések BÉKÉSEN indultak.
    A rendőrségi fellépések során durvultak el.

    43 szerint egy nagy kamu a tüntetők által elfoglalt atomreaktor.Már előtte is gyanús volt, hogy orosz propaganda a hír.

    “Könnyen válhat a dolog önjáróvá és egy két soviniszta csoportosulás majd a magyarokon fogja a dühét kitölteni. ”

    A vita témája az ukránok megmozdulása volt.
    Ennek lehet olyan vetülete, hogy az ott élő magyarok hátrányos helyzetbe kerülhetnek, az ukrán nacionalizmus túltengése során.
    Ez azonban csak feltételezés, másrészt az új hatalom elfogadása során lehet diplomáciai alkuk tárgya.

    Ettől azonban, az ukránok fellépése a korrupt elitjükkel szemben jogos.

    Érdekes, amikor a 2006-os tüntetések voltak, sokan nem aggódtak a Molotov koktélok miatt.

    “Amerikának kell az orosz szénhidrogénvagyon és nem válogat a mocskos eszközökben, ők csak nyerhetnek ezen, mert egy teljes összeomlás is csak az oroszokat gyengíti.”

    Tehát, ha jól értem, az orosz érdekek miatt fent kell tartani a status quo-t, az ukránok meg dögöljenek meg, ott ahol vannak, ne próbáljanak meg javítani a sorsukon.

    Fogj kezet Armával a nézetazonosság okán.

  45. 54:
    “Szerintem mára bebizonyosodott, hogy nekem volt igazam. Ma már elmenekülnék mondjuk kanadába.”

    Janukovics szemszögéből vagy az ukránok szemszögéből?

  46. “Ukrajna-szerte dőlnek a Lenin-szobrok. A kelet-ukrajnai Poltavában az ukrán himnuszt énekelték, amikor a város főutcáján ledöntötték talapzatáról az egykori kommunista vezér emlékművét. Az akcióban nagyjából százan vettek részt. A szobordöntőket néhány tucat idős hölgy akarta megakadályozni tettükben, azt kérve, ne kövessenek el vandalizmust. A szobrot többszöri próbálkozással sem tudták elmozdítani a helyéről, holott több kötelet is átvetettek a nyakán, végül egy Kamaz teherautó segítségével ez sikerült. A rendfenntartó erők ki sem szálltak a helyszínre – tudósított az lb.ua hírportál.

    Az ugyancsak keleti Dnyipropetrovszkban a kormányellenes tüntetők összecsaptak a helyi kommunistákkal, előbbiek vörös zászlókat égettek. A tüntetők megkezdték a Lenin-szobor ledöntését.”

    http://www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20140221-az-ukran-tuntetesek-februar-21-en.html

    A megkésett rendszerváltás megérkezett?

    Bár lehet, hogy van ennek egy oroszellenes éle is.

  47. 55.

    Nehéz elképzelni, hogy Kanada befogadná, meg szerintem ő sem akar odamenni, mert onnan lehet hogy hamar Hágában találná magát.
    Elég kevés hely maradt a számára, ami szóba jöhet, talán Lukasenko hasonszőrű társa befogja Belorussziában.

  48. 59:Esetleg még Észak-Korea szoba jöhet.

    Ezek a kitiltásos, gazdasági, számlalefoglalásos akciók az USA és EU részéről hatásosak voltak korábban Líbia, Irán stb esetében is.
    Egy globalizálódott világban nehéz elbújni eredeti személyazonosossággal.

  49. Azért nem semmik ezek az ukránok, azt el kell ismerni. Agyonlövöldöztek egy csomót közülük, több százan meg súlyosan megsebesültek, a tituski verőlegények helybenhagytak sokakat közülük, mégsem tojtak be. Ugyanúgy ott állnak most is ezrek a Majdanon, a halottakat kézről kézre adva búcsúztatják és készülnek a további összecsapásokra.

    Előben Kijev: http://www.youtube.com/watch?v=Y_LFrMcoEm4

    Magyarországon mi történne, ha egyszer is belelőnének a tömegbe és valaki meghalna? Pedig otthon is százezrek éheznek és milliók a teljes ellehetetlenülés határán vannak, miközben az elit lopja a milliárdokat számolatlanul. Ha volna még 100 éve az emberiségnek a jelenlegi állapotában, nem hiszem hogy volna még akkor is olyan ország, amit Hungary-nak hívnak.

  50. Az hogy tökösek, arról nincs kétség. Okosnak már nem lehetne mondani őket. Ezt azok a felforgatók is tudták, akiknek ők most kikaparják a gesztenyét és azok az erőszak farvizén behajóznak Ukrajnába. Hogy jogos e a fellépésük az elittel szemben? Hát náluk sokkal nyomorultabbul élő tömegek vannak a világon, akik most szintén elkezdhetnének gumit égetni, térkövet felszedni és gyújtogatni.

  51. 58. Linkelgeted ide ezt a sok indexes és origós szemetet, ahol vízfejű szagértők értekeznek a nagy büdös semmiről, a lófaszegyetemek tanszékeiről, miközben a forgatókönyv kísértetiesen hasonlít Irakra, Líbiára, Egyiptomra, Szíriára és nemcsak a történéseket tekintve, hanem a média hozzáállását nézve is.

  52. 62.

    Hogy okosak-e vagy sem, azt még nem lehet tudni. De ha lenézed őket, te mit tennél a helyükben?

    Hogy behajóznak-e vagy sem valakik kihasználva őket, az még nem olyan biztos.

    “Hát náluk sokkal nyomorultabbul élő tömegek vannak a világon, akik most szintén elkezdhetnének…” Igaz, de amelyik nép meg sem próbálja lerázni magáról az elnyomókat, aki szó nélkül hagyja magát kifosztani, elnyomni, annak esélye sincs.

  53. Az egész főtéri vérfürdő amúgy irracionális és láthatóan a kameráknak is szól. Akik odamennek önként a térre célpontnak, azok Darwin-díjat érdemlő idióták, önként jelentkeznek a természetes szelekció tárgyának.

    Gondoljunk bele józanul, hogy először is mi a megmozdulások célja? HA ez egy jogállami, demokratikus fellépés, amely nem akar forradalom lenni, akkor szó sem lehetne molotov-koktélokról, gumik és épületek felgyújtásáról, barikádépítésről.

    HA viszont valakik forradalmat akarnak – és ne zárjuk ki ezt az opciót, ez bizonyos helyzetben lehet egy értelmes cél – akkor mire jó pont a főtéren nagy tömegben ideális célpontot adni az orvlövészeknek???
    Akkor tipikus katonai tervezés alapján kell cselekedni, kell tömegbázis, vezetés, melyet a bázis elfogad, ideológia, mely a résztvevőket áthatja és szervezeti háttér, konspirációval. Ekkor mindjárt az elején komoly fegyverzetre kell szert tenni és a rezsimet stratégiai pontokon kell támadni, nem a főtéren mészárszékre menni a világ TV-inek jó műsort adva. Kivéve persze, ha ez utóbbit propagandacélból szervezik meg a világközvéleménynek a rezsim ellen fordítása érdekében, ekkor jóll jönnek a szerencsétlen hasznos idióták.

  54. 65: Hát most megpróbálták, nézd meg, mennyivel lesz jobb mostanában az életszínvonaluk a két héttel ezelőttitől…

  55. 66.
    Eddig az volt a baj, hogy a CIA szervezte az egészet.
    Most, hogy volt a téren öldöés az a baj, hogy nem elég szervezettek.
    De biztosan ezt is a CIA szervezte így, hogy jó legyen a PR.

    Az fel se merül benned, hogy egy viszonylag spontán összeverődött tömegnek idő kell az önszerveződéshez?
    Pl az sebesültek ellátását, az adományok elosztását, a hadtápot eléggé jól megoldották.

    A hatalom célja éppen az volt, hogy a tüntetőket a térről kiszorítsák, hiszen utcákba beszorítva, szétforgácsva könnyebben fel lehetett volna számolni őket.
    Tehát egyáltalán nem hülyeség stratégiailg se, ha a téren maradtak.

  56. 67. Azért az első politikai eredmények megszületettek, visszaállították a 2004-es alkotmányt, ami korlátozza Janukovics elnök hatalmát.
    Visszavonatták a tüntetést korlátozo törvényekrt, Timosenko úgy néz ki kiszabadul.

  57. Obama szerint az ukrán kormány felelős azért, hogy megfelelő módon bánjon a békés tüntetőkkel. Az EU és az USA között lehallgatott beszéd szerint Klicskónak el kell végeznie a “házi feladatát”. Vajon az ellenzéknek is “házi feladatot” kell elvégeznie?
    http://www.youtube.com/watch?v=hgYUkF7i1zY

    Janukovics ha nem is Kanadába, de az orosz határ közeli Harkovba “menekült”, ahol valami folyik a háttérben.

    “Elszakadást készít elő a keleti rész?
    Harkovban a megye vezetője és a város polgármestere felhívására újra összegyűlnek a keleti megyék és a Krím vezetői szombaton. Ez most különösen sokatmondó, miután a városba érkezett Viktor Janukovics elnök is. A korábbi gyűlésükön megalapították az Ukrán Front nevű szerveződést, hogy a Majdan tüntetőivel szemben megvédjék az országot. Igor Kolomojszkij milliárdos – aki egyébként szintén a keleti Dnyepropetrovszkból származik – figyelmeztette a gyűlésre igyekvőket, hogy a szeparatizmust nem fogja engedni Kijev.”

  58. 69. A tolvaj, sikkasztó, nyugatbarát cafka kijött a sittről, ez aztán nagy siker, érdemes volt annyi embernek meghalni és megsebesülni. Most ezzel a kontykirálynővel menetelhetnek a coinista demokrácia felé, ez komoly eredmény.

  59. Jut eszembe, Orbán Viktor sugárzásmérö ezközöket vitt a magyar-ukrán határra, hogy szükség esetén azokat használja ill. mérje a rádioaktiv sugárzás mértékét.
    Azt hittem nem jól hallok. Nincsenek ott állandó jelleggel a határöröknek ilyen eszközük?
    Filléres dolog egy ilyen sugárzásmérö. Minden laktanyában (amig voltak laktanyák) volt belölük ezer és az örséget adó századnak minden nap, minden órában kellet mérni a radioaktivitást.
    Még jó hogy Orbán nagyvezírnek és stábjának eszébe jutott ez a fontos müvelet.
    Igazán megnyugtató.

  60. Megérkezett már az IMF .Már vártam..Kezdődhet a “demokrácia”.. 🙂

  61. 72.Akkor mégiscsak van valami az atomerőműves dologban, vagy ha már ők is olvasták az álhírt, gondolták biztos, ami biztos.
    Nem kellett az orosz hitel, az IMF sokkal jobb lesz, ismerős forgatókönyv.
    Klicskóról lehet kipás, menórás képeket nézegetni, de Timosenkóról is van siratófalas felvétel, aki már mindjárt elnök szeretne lenni. Amikor a bűnözők ismét kjönnek a felszínre friss levegőt szívni, azt hívják demokráciának. Győzött az ukránok szabadságvágya.
    Már régóta lehet “hallani”, hogy Magyarország és Ukrajna között cigányállamot akarnak csinálni, lehet, hogy most van itt a lehetőség.

  62. 71: Nem is igazi forradalom, amelyik nem szabadít ki valami Tácsicsot, vagy Táncsicsnét a börtönből… 🙂

  63. Ez egy korrupt disznó, nincs róla kétség, de nagyságrendekkel jobban jártak volna vele, mint ami most következik. Össze sem lehet hasonlítani a két állapotot. Szétszakadozó ország, anarchia, még nagyobb kizsákmányolás.
    Ha a Majdanon annyira tökösek voltak, most majd megmutathatják mennyire is azok, mikor rájönnek, hogy lóvá tették őket.

  64. Lehet, hogy meg is fogják, ez a jövő zenéje. De addig is nem mindenki olyan ostoba, mint mi, akik öngyilkos feltételekkel léptek az EU-ba.
    Közelebb vannak (nemcsak földrajzilag) Oroszországhoz, rajtuk keresztül kapja fél Európa az olajat és a gázt, úgyhogy van adu a kezükben az Eu-val szemben bőven, most és később is.

    Hogy milyen elitjük lesz most, azon sok minden fog múlni, ez a lóvá tétel is, ami még nincs lejátszva, úgyhogy én nem használnék múltidőt (bár nagy esély van rá, ez kétségtelen).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük