(341) Kimentem az ÉLETBE

Tibor bá’ szatirikus online


89. Útban a 90. felé

Tipikusan hülye rendelkezés szerint évente egyszer meg kell látogatnom egy állami fizetésen tengődő kardiológust, hogy a háziorvos felírhassa a szükséges gyógyszert. A rendelkezés azért hülye, mert betegségem (arteroszklerózis) gyógyíthatatlan. Vagyis, ha tavaly kellett a gyógyszer, akkor az idén is fog kelleni, sőt jövőre is. Ezenkívül az egészségügyi intézmények túlzsúfoltak, szükségtelen velem tovább zsúfolni. Viszont – örömmel jelentem – vannak okos rendelkezések is. Például nem kell órákat sorban ülni és az orvosra várni, lehet kérni időpontot is. Hát én kértem, jó előre gondolva rá, mert bizony 6 hét a várakozási idő. Ez a 6 hét éppen tegnap előtt járt le (péntek 13.) megjelentem tehát a Szent János Kórház kardiológiáján. Amióta az eszem tudom, ez János Kórház volt, de néhány éve szentté avatták – nem kellett volna, mert így szarabb, mint úgy. Különben az igazgatóság se teng túl észből, mert a kórház a hegyoldalon van és a kardiológia van legfelül.  Ergo, a szívbetegeknek kell felmászni a hegyre, hadd fulladozzanak. Egy kis légszomj jól jön a 33 fokos melegben. Minden más betegségben szenvedőt meg kell kímélni.

Az én időpontom 9:40 volt. 9:30-ra megérkeztem a kórházhoz, ahol kiderült, hogy a parkolásért fizetni kell. Nem sokat, mindössze 320 forintot egy órára. Óvatos duhaj vagyok, tehát bedobtam egy teljes órát. Van ám itt tapasztalat! Amikor betértem a megfelelő váróba, hárman már vártak, akiknek az időpontja az enyémnél korábban volt. Ugyanis orvos még sehol. Mindenki szép csendben ül és várja a halált vagy a főorvos asszonyt, attól függően melyik jön meg hamarabb. Egy öreg néni méltatlankodva rikácsol, hogy neki a múltkor azt mondták, hogy örüljön, hogy még él. Hát ő nem örül, mert minek? Közben mindenféle fehér köpenyes nők ki-be mászkálnak és nagyokat fontoskodnak. Létrákat cipelnek, felmásznak a szekrény oldalára, fiókokat húzogatnak, húzogatnának, de a létrától nem lehet. Majd 9:50-kor bejön egy 155 cm magas és másfél mázsás mosónő, akiről kiderül, hogy ő a főorvos asszony, és bevonul a szentélyébe. Minden esetre, ha megkérdezi mennyi a testtömeg indexem, a helyszínen kapok röhögő görcsöt. Ugyanis az elhízás kiemelt rizikó faktor szívbetegség megkapása terén. A főorvos asszony munkaideje természetesen 8:00-kor kezdődött, de még fel kellett porszívózni a lakást, mert este vendégek jönnek, akiknek porszívózás után megvette a baromfi virslit – a legolcsóbbat – mert a fizetéséből csak erre telik. Aztán súlyos testét becipelte a munkahelyére, valahányunk gyönyörűségére. Ekkor úgy döntöttem, hogy lemegyek a kocsihoz egy kis pénz bedobálás végett, mert 13.000 forintért már maszek rendelésre is mehetnék. Épp jókor érkeztem, mert a közterület felügyelő várta, hogy lejárjon a jegyem. Amikor  visszaértem, rögvest szólítottak, de nem az istennő színe elé, mindössze a helyettese fogadott és levette az ÉKG görbéimet. Nem volt könnyű, mert az elektródák nem akartak a helyükön maradni. Ugyanis egy olyan priznicszerű nedves ruhát terítettek rajtam végig, amin az előttem lévő 20-30 beteg baktériumai voltak megtalálhatók – már ha  valaki kereste volna őket.

Ezt követve – a  változatosság kedvéért – újra várakozni kellett, illetve újra lementem és dobáltam a pénzt, oda be, abba a feneketlen résbe. Csak az vigasztalt, hogy tudok olyan résről, ami sokkal többe kerül. Mindegy, a végén így is elment a 900 forint. Ekkor észrevettem, hogy a folyóson van egy üdítő automata. Ez jókor jött, mert egyre álmosabb lettem. Bedobtam egy százast és megnyomtam a kapucsínó gombot. Kaptam érte egy deci forró kakaót. Azon töprengtem mit kellene megnyomni, hogy kávé jöjjön ki? Aztán – a kakaó megívása után – aludtam egy sort, ülve, mint a tyúkok, ezt annak idején a honvédségnél tanultam meg. Még álmodtam is, ami ülés közben nem semmi. Azt álmodtam, hogy Orbán Viktor az orvosok fizetését ötszörösére emelte, de minden maradt a régiben, illetve francokat. A főorvos asszony baromfi virsli helyett bécsi virslit vásárolt. Na, ennél a pillanatnál löktek meg, hogy éppen most szólítottak. Beléptem és egy nagyot lélegeztem a légkondicionált, kellemes levegőből. Ez igen! Gondolom uniós keretből, mert költségvetésből biztos nem. Ugyanis, ha lenne költségvetési pénz, akkor lenne papír a vécében, de nincs. A dolgát végezze el mindenki otthon.

A szokatlanul terebélyes főorvos asszony, egy szokatlanul terebélyes forgószékben terpeszkedett. Kell ide a klíma, mert a 8 cm vastag háj roppant jó hőszigetelő. Felhevül és a végén még megüti a guta, aztán a kollégák kezelgethetnék a kebelbelit. Megkérdezte, van-e panaszom? Hajaj, de mennyi. Például, hogy már majd 3 órája várok. — Ja, hogy egészségügyi? Nincs. Mellkasi fájdalma? Nincs. Ide az van írva, hogy… Engem nem érdekel, mi van oda írva, NINCS. Mit szed? Azt, ami oda van írva.  Nem változott? Nem. – Ezt követve egy kicsit adminisztrált a főorvos asszony (tényleg, mitől lett főorvos? Lehet, hogy az érdemeket súlyra mérik?) Végül elém tolt egy papírt, hogy az az enyém. Aztán egy másikat, hogy írjam alá. Nem baj, ha előbb elolvasom? Nyugodtan. Azt írtam alá, hogy a kezelésemért a kórház 1532 forintot kap az államtól. Röhögnöm kell, ha a benzint is beszámítom, nekem háromszor ennyibe került. Sebaj. a következő augusztusa még messze van, és az is lehet, hogy addigra még papír is lesz a vécében. Már, ha merünk nagyot gondolni.

jó nőTévedsz, nem ez volt a főorvos asszony. 😀

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

9 gondolat erről: „(341) Kimentem az ÉLETBE

  1. Radiátorból és az arcból ítélve a főorvos asszony asszisztense kelet-európai lehet.

  2. 1. – dajtás –
    Az arcberendezése kifejezetten szlávos. (Nem merem leírni, hogy ukrán vagy orosz, mert akkor politizálással is megvádolhatnának.) Ő méri a vérnyomást?

  3. Az amerikai egészségügyi miniszter is elhízott és nőnek képzeli magát…
    Én így jártam legutóbb:
    Bejelentkeztem a SOTE Üllői úti Urológiai klinikára… kaptam egy 2,5 hónappal későbbi időpontot: máj. 10 reggel 9 óra.
    Odamegyek szépen pontosan, erre legnagyobb megdöbbenésemre kb ötvenen állnak egy ablak előtt…
    A bejáratnál álló hölgynek mondom, nekem időpontom van 9 órára, 2,5 hónappal ezelőtt kaptam.
    – Nem baj, álljak szépen sorba…
    A lépcsőn álltam kb 1 órát… alig haladt a bejelentkezés (nem tom mit pöcsöltek egy ablaknál mindenkivel).
    Na, – mondom – ebből nekem elegem van, nem fogok itt állni a lépcsőn estig… otthagytam a francba az egészet…
    Utólag kiderült, hogy állítólag ukránok voltak ott… Ennyi ukránnak van urológiai problémája? és miért nem engednek engem előre ha fix időpontom van?…
    Legjobb ha az ember az eü problémáit megpróbálja maga kezelni…
    Van még mit javítani a magyar eü. szervezésen… mert az borzalmas. Mindenhol rengeteget kell várni, mégha megbeszélt időpontra is megy az ember…

  4. Re:2
    Mi ezzel a baj?
    Jó csajok az ukrán/orosz hölgyek, csak arra kell figyelniük hogy 40 évesen és 2-3 gyerek után férjezetten ne hízzanak vágósúlyra.
    Férfi szemmel a szláv csajok amúgy is szépek, pl nekem a latin, fekete bőrű nők egyszerűen nem tetszenek.

  5. Főorvosi titulus az évek száma után jár..
    Tibor bá’nak esetleg szőrös a mellkasa? Mert az is lehet hogy azért nem maradtak fent az EKG-tappancsok..

  6. Mennyire az orvoson múlik.
    Éves kardiológiai vizsgálat miatt felhívtam a szakorvost. Kérdezte van e panaszom. Az nem volt. Perceken belül elektronikusan átküldte a körzetorvosnak a gyógyszerjavaslatot.
    A körzetorvost hívtam, akik három csörgésen belül felveszik a telefont és kértem a gyógyszereim három havi felírását. Mehettem a gyógyszerért a patikába.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.