Tibor bá (szatirikus) blogja (115) Robin Hood nyomán

önarcképA világtörténelem hemzseg a Robin Hoodoktól, Tell Vilmosoktól, amely kategóriába nálunk Subri Jóska és Rózsa Sándor tartozik. Úgy tűnik, hogy az ilyen típusú hősök univerzálisan az emberiséghez kötődnek. Mire gondolok? Ezeknek a népi hősöknek számos közös tulajdonságuk volt. Valamennyien egyéni igazságérzetüktől vezetve szegték meg a törvényt, vettek el javakat hatalmasságoktól, gazdagoktól, és osztották szét a szegényeknek. Igaz a részletekben szélsőségesen különböztek. Azonban az említett népi legendák mára már a múlté. Ma egy fiatalnak nem Robin Hood az ideálja, még csak nem is Rózsa Sándor, nem ezekre akar hasonlítani, nem őket utánozza, és nem őket csodálja. Egy mai modern fiatal Kulcsár Attila szeretne lenni, esetleg Princz Gábor, de minimum a Baumag főkönyvellője. Mi a közös ezekben a karakterekben?

Jelentem alássan az évezredes trend hirtelen 180 fokos fordulatot vett. A felsorakoztatott negatívhősök a kisemberek ezreitől rabolnak, és osztják szét a hatalmasságok, gazdagok között. Ezen kívül semmi más nem változott. Például, ezek az emberek szintén törvényszegők, tehát büntethetők (lennének), de van itt egy kis ellentmondás. Mint említettem a rabolt pénz szétosztása a hatalmasságok között történik, azok között, akik a törvényeket hozzák, és betartatják. Természetesen ez se új a történelemben. Például I. Erzsébet angol királynő vagyonát egy Francis Drake nevű kalóz növelte jelentősen. V. Károly spanyol királyt se nagyon érdekelte mi módon jutott Hernando Cortez a hozzá elküldött több tonnányi aranyhoz.

Nem csoda hát, ha egy mai fiatal Pricz Gábor vagy Kulcsár Attila nyomdokaiba szeretne lépni. Az ellopott összeg csodás, a számonkérés viszont nevetséges. Amikor fény derült az eldorbézolt 36 milliárdra Pricz Gábor első rémületében kirohant  Bécsbe, ahol minden nagyon szép, minden nagyon jó, de végül is magyarnak kellemesebb hely Budapest. Amikor kiderült, hogy senki a füle botját se mozgatja, mondhatni úgy, hogy a hűtlenül elkezel 36 milliárd senkinek se hiányzik, Pricz Gábor visszatelepedett és élt, mint az a bizonyos Marci Hevesen. Aztán hat évvel később kitűztek egy tárgyalást, és elkezdődött az isten malmainál lényegesen lassabban őrölő jogi cezúra. A megjósolható fejlemény a következő: 3 év múlva elsőfokú ítélet, ami totálisan lényegtelen. További 4 év múlva másodfokú ítélet, ami szintén lényegtelen. Felülvizsgálati kérelem a legfelsőbb bírósághoz, ahol csak a tárgyalás kitűzésére kell várni éveket.

A legvalószínűbb előrejelzés szerint Pricz Gábort a bíróság abszolút jogerősen 3 év letöltendő börtönre fogja ítélni kábé húsz év múlva. Innentől kezdve a jóslat több esélyes. 1) Az erősen túlsúlyos Pricz Gábor nem éli meg az ítéletet, jóval előbb elviszi az infarktus. Visszatekintve, volt 25-30 éve, amit abszolút luxusban élvezhetett végig. 2) Őt év múlva a köztársaság kikiáltásának 25. évfordulóján kihirdetik az amnesztiát a gazdasági jellegű bűncselekményekre azon az alapon, hogy az eredeti tőkefelhalmozás (lásd: törvényes lopás) már rég befejeződött. 3) Pricz Gábor lefogy, nem viszi el az infarktus. Nem hirdetik ki az amnesztiát, mert (jézusmária) még mindig nem fejeződött be az eredeti tőkefelhalmozás. Ebben az esetben Princz Gábor hajlott korára, megromlott egészségi állapotára, de legfőképpen a bűn elkövetésétől eltelt idő hosszára való tekintettel a büntetés letöltésétől eltekintenek.

Kulcsár Attila története alig különbözik az előzőtől. Első riadalmában Kulcsár is Bécsbe szökött, de ellentétben Princz Gáborral, neki politikai pechje volt. Természetesen ő is adakozott mind a két oldalra, de időközben a két rivális párt között a méta elérte a „halálos” szintet. Már sokkal jobban tartottak a következő választások elvesztésétől, mint némi disznóság kiderülésétől, mert a választás megnyerése ad alapot a további disznóságok elkövetésére, és mert a disznóságok kiderülésének következményei, korábbi tapasztalataik szerint, totálisan elhanyagolható. Ezért aztán Kulcsár hazatoloncolása mindkét oldalnak szolgálta az érdekét. Azt hiszem, ezt nevezik politikai konszenzusnak. Itthon tehát megindult a verseny az ügyészség és a rendőrség között a Kulcsár vallomás megszerzéséért. Jó néhány hónapig az egésznek szegény Kulcsár Attila szenvedte kárát, ami, azért lássuk be, kifejezetten szemétség. Princz Gábor 36 milliárddal családi körben tengetheti napjait. Viszont Kulcsár Attila, akinek csak 26 milliárd jutott, vizsgálati fogságban kénytelen rohadni. Lévai Katalinnak közbe kellett volna lépni a feltűnően súlyos esély egyenlőtlenség miatt. Végül aztán Kulcsárt is kiengedték otthonába, amit minden bizonnyal „minden részletre alaposan kiterjedő, feltáró tanúvallomásával” érdemelt ki.

Megjósolható, hogy se a 36 milliárdból, se pedig a 26 milliárdból egyetlen forint se lesz meg. Az is megjósolható, hogy a kezdeti kellemetlenségek után mind a két figura meg fogja úszni a börtönt. Ezzel szemben Zalatnay Sarolta a feltűnően gyorsan kirótt három évet nem úszta meg, aminek két oka is van: 1) Zalatnay Sarolta egy piti 120 milliót tűntetett el. Ekkora összegért szigorú börtön jár. Cininek nem lett volna szabad megállni 120-nál. Sebaj, majd legközelebb, amikor lejár a három év. 2) Zalatnay Sarolta csak magára gondolt, zsákmányából a hatalmasságoknak nem juttatott semmit. Előrelátásának hiányát menti az a körülmény, hogy ilyen pici összegből számba jöhető „juttatás” nemigen valósítható meg.       

Az összegek közötti 2-300-szoros szorzónak van más kihatása is. Zalatanay mind a börtönbe vonulás előtt, mind pedig utána nyomorog, illetve nyomorogni fog. Ezzel szemben Princz-Kulcsár kettős abszolút luxusban él. Most már csak azt kellene valakinek megfejteni, honnan van hozzá pénzük?

A fentiekhez viszonyítva a Baumag ügy egy öszvér. Az összeg kulcsári, az eljárás zalatnays. Pontosabban fogalmazva, több tízmilliárdról van szó, amiből a politikusoknak egy fillért se jutott. Ezért aztán a független bíróságra ráborult a mindent befedő bizonytalanság. Fogalmuk sincs, milyen ítéletet kellene hozni. Következésképpen elkezdtek tökölni, aztán hirtelen kapóra jött egy újabb tellvilmosi tett, az állami vállalatok felső vezetői 1-2 évente 10 milliós végkielégítés után átmennek egy másik állásba. A nép, az istenadta nép most ezen rágódik, és az összes korábbi lopást delete, mert már nincs több hely a winchesterében. 

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük