Néha én is bolyongok a hálón és érdekes felfedezéseket teszek. Tegnap például rábukkantam önmagamra, pedig nem is kerestem. Az összes online könyvesbolt az én könyveimet akarja berakatni a kosaramba. Ezek nem normálisak, ha tudnák, hogy hány eladtalan példány van a szobámban. Lehet, hogy télen ezekkel fogunk fűteni, főleg, ha nem lesz gáz (ami persze nincs hozzánk bevezetve, mert már akkor is több eszem volt). Aztán képzeljétek ráakadtam az egyik „földimre”, akinek (becs-szóra) egy büdös fillért se fizettem, és mégis halálra dicsérte az……na szóval mindent. De inkább átadom neki a szövegszerkesztőt. És ne felejts el rákattintani a vörösen kiszedett „Irány Ausztráliára”! De annak a másik pasinak a véleményét ne olvassátok el. Az egy közönséges pernahajder.

Irány Ausztrália: Egy sydney-i magyar írása – Megpróbálom nem elragadtatni magam, amikor Antalffy Tibor „Ausztráliába disszidáltam” című könyvét méltatom. E kötet sokat ígérő címéből egy földrész és egy életforma bemutatására következtethetünk. A címlapon egy koala macit láthatunk, de ez csak afféle humoros kedvcsináló, mert az író őszintén bevallja, hogy ő személy szerint egyet sem látott ezekből a kedves, de alamuszi állatokból. Ez a könyv nem az útikalauzok népes családját bővíti. Több annál, jóval több, mert nem azt tudhatjuk meg belőle, hogy melyik múzeumba érdemes ellátogatni, hanem azt, hogy ha nekivágunk a nagyvilágnak, mire is számíthatunk. Magyarán a kitelepülni szándékozóknak ad hasznos és megszívlelendő tanácsokat. De azoknak sem árt kézbe venni ezt a kiadványt, akik már túl vannak a nagy ugráson. Tibor szakavatott ismerője a disszidens életformának és mindazoknak a gondoknak, amelyek ezt a sajátságos utat kísérik. A saját tapasztalatait gyűjti csokorba, irigylésre méltóan közvetlen hangnemben, sok humorral, könnyed meseszövéssel. Örökérvényű és minden közegben helytálló igazságokat mond ki játszi könnyedséggel, de gondolkodásra késztetően. Míg egyfelől például a honvágy fogalmát képes tudományos pontossággal meghatározni, addig a felhozott példákon lehet derülni és álmélkodni, hiszen mi is ugyanebben a csónakban evezünk. Akad a könyvben egy jó adag fontos és hasznos információ is, de a szerző van annyira rafinált, hogy ezeket az oldalakat sem kell unatkozva átlapozni. A tájékoztatás mellett bőven jut hely a remek vicceknek és a jópofa anekdotáknak is. Több mint ötven évet ugrunk vissza az időben, hiszen hősünk 56-ban hagyta el az országot. Kor-dokumentum értékű az akkori állapotok ismertetése, de persze nemcsak ennyiről van szó. Mivel a könyv már a hazai rendszerváltás után íródott, így olyan részekkel is kiegészült a mű, amelyek aktualitása vitathatatlan. Jut hely az angol nyelv bemutatására is és itt most ne a segédigék helyes használatára gondoljunk. Sokkal többet érünk azzal, hogy megismerjük a káromkodásban oly népszerű „bloody” szó igazi jelentését, vagy az angolszász kultúra számunkra vadhajtásnak tűnő sajátosságait. Néhány olyan gondolattal is találkozunk, amely akár egyetemi disszertáció témája lehetne. Például, a szerző megfigyelése szerint az idegen nyelvet beszélőknél jelentkezik az a szindróma, aminek lényege, a megfogalmazott gondolatok anyanyelvtől eltérő átérzése. Ez a faramuci állapot magyarázza meg azt a tényt, hogy szemrebbenés nélkül fogadunk el olyan angol szavakat, melyeknek magyar megfelelője hallatán a hajunk tövéig elpirulunk. Ezt a sokoldalú kiadványt néhány fényképes oldal zárja, hogy kétségeink se lehessenek a leírtak hitelességét illetően. Nem tudom, hány honfitársam osztózott eddig abban a kellemes érzésben, hogy olvashatta ezt a könyvet. De ha ez a kiadvány már nem elérhető, azért még tudok vígasszal szolgálni. A szerző újabb könyvvel jelentkezett, „Irány Ausztrália” címmel, ami tulajdonképpen az „Ausztráliába disszidáltam” második kiadása kibővítve 2006-ban aktuális információkkal. E kötetek alapján állíthatjuk, hogy a szerző aztán igazán „ismeri a dörgést”. Talán nem meglepő ezek után, hogy már jó ideje Magyarországon él.

Különben alapos konkurenciája vagyok a Librinek, én 50 % ledvezményt adok. És még dedikálom is 😀