Az idősebbek emlékezhetnek rá, mert elég nagy port vert fel, 1985 októberében egy négytagú, palesztin terrorcsoport a nyílt tengeren megszállta az Achille Lauro nevű olasz kirándulóhajót nem messze Egyiptom partjaitól. Nem tudni mi volt a terroristák pontos célja, de a videóra vett jelenet, amikor egy tolókocsihoz kötött, nyomorék, amerikai, zsidó turistát (Leon Klinghoffer) megölték, és tolókocsival együtt belökték a tengerbe, elképesztő felháborodást váltott ki az egész világon. A felháborodás mértékére utal, hogy három éven belül megszületett egy új nemzetközi törvény. A „Safety of Maritime Navigation of 1988, 3.§” (A tengeri utazás biztonságáról szóló törvény 3. Paragrafusa) Ezek szerint nemzetközi bűnt követ el az, aki erőszakkal megszáll, önkényesen ellenőrzése alá von egy hajót, és nemzetközi bűnt követ el az is, aki, ezen folyamat közben bárkit megsebesít vagy meggyilkol. – A törvény külön kitér annak rögzítésére, hogy aki megtámad egy hajót, nem hivatkozhat önvédelemre, amennyiben a hajón tartózkodok bármely eszközzel ellenállnak a törvénytelen erőszaknak.
Ennek fényében, az izraeli kommandó által hétfőn hajnalban elkövetett támadás semmivel se ítélhető meg kedvezőbben, mint a szomáliai kalózok támadása, akiknek szokásává vált kereskedelmi hajók megszállása. Ilyen drámai helyzetben kizárólag a hajó utasai hivatkozhatnak az „önvédelemre”, mert a nemzetközi tengerhajózási törvények értelmében, mindenkinek jogában áll a törvénytelen foglyul ejtés, elrablás és fogva tartás ellen védekezni. Következésképpen a Mavi Marmara nevű segélyszállító hajón utazók cselekedete tökéletesen jogos volt (nem beszélve a tiszteletreméltó bátorságról), míg az izraeli kommandó egyértelműen nemzetközi bűntényt követett el.
Ez alkalommal, a hatalmas erővel beinduló izraeli propaganda gépezet tehetetlen az egész világ felzúdulása ellen. Bár, már magyar nyelvű blogokon is megjelentek a terroristáknak kikiáltott békeaktivisták „bűnös támadása” a csupán „önvédelmet” gyakorló izraeli katonák ellen. Valójában arról van szó, hogy a fasiszta-cionista Izraelnek sikerült újfent bizonyítani, hogy ma már senki előtt sem világos céljainak elérése érdekében, az emberi életet semmibe veszi. Izrael 62 éve áll háborúban, elsősorban saját magával szemben. Nem hajlandó és nem képes békét kötni azokkal a palesztinokkal, akiket végül is saját országukból túr ki méterről-méterre, évtizedeken keresztül, szisztematikus kegyetlenséggel. Szó sincs arról, hogy május 31-én hajnalban Izrael saját biztonsága érdekében járt volna el. Izrael az önmaga által létrehozott Gázai embargó fenntartása miatt követte el ezt a nemzetközi bűntényt, ami Talleyrand-ot idézve – több mint bűn, hiba – halálos hiba volt.
Az izraeli propaganda nem csak a teljesen hamis „önvédelem” szöveggel lepte meg a világot, hanem 24 órával később azzal a képtelenséggel is előállt, hogy a katonák csak „paintballs”-al voltak felszerelve. Feltételezem, hogy igazi szándékuk a korahajnali órákban a békeaktivisták barátságos meccsre való kihívása volt. Nem csak hazudnak, de hülyének is nézik a világot. Aztán kiderült, hogy volt ott igazi fegyver is, amit a békeaktivisták kicsavartak a kommandósok kezeiből és elkezdtek vele lövöldözni. Eredmény? A kommandó minden egyes tagja életben maradt, kilenc lövöldöző békeaktivista halott, a világ ez alkalommal nem hagy magából hülyét csinálni. Én meg arra gondolok, hogy a gyilkosság előre megfontolt szándékkal történt, hogy a további segélyhajók küldésétől elvegyék a békeaktivisták kedvét.
Ez utóbbi azonban nem sikerült, mert a legújabb hírek szerint a flottáról lemaradó Rachel Corrie nevű hajó műszaki hibáját kijavítva, most egyedül kísérli meg szállítmányának a leszállítását. Akinek nem ugrana be, annak elárulom, hogy Rachel Corrie volt az a fiatal, amerikai, zsidó leány, akit egy izraeli bulldózer szándékosan a földbetaposott, mert egy palesztin ház lerombolását meg akarta akadályozni.
Gondolom, cikkem zsidó olvasói most már meg vannak győződve arról, hogy személyemben egy véresszájú antiszemitát ismerhettek meg. Hogy a dolgokat a helyére tegyem, megjegyzem, ma már szerte a világban a zsidó értelmiség hatalmas hányada igen kritikus szemmel nézi Izraelt. Ennek bizonyítására, most idézek néhány mondatot a „Haaretz” Izraelben megjelenő napilag 2010. Június 1-i, Gideon Levy tollából származó írásból: „Izrael olyan súlyos diplomáciai árat fog fizetni újfent, amit előre nem gondoltak át. Az izraeli propaganda gépezett újfent csak az agymosott izraelieket tudja meggyőzni. És megint nem fogja senki feltenni a kérdést, mi volt ezzel a célunk?” — „A tegnapi fiaskó megelőzhető lett volna. Ezt a flottát tovább kellett volna engedni, és a blokádot meg kellett volna szüntetni.” —- „Mi hasznunk az egészből? Itt élünk egy országban, ahonnan az értelmiség riadtan távozik, ahol olyan döntéseket hoznak, hogy békeaktivistákat le kell lőni. Nem az első alkalom, hogy Izrael elveszíti kapcsolatát a világgal, azzal a világgal, amelyik nem fogadja el tetteit, és nem érti motivációit.” — „Tegnap nem volt egy lélek se a Földön, az összekovácsolódott kóruson kívül, akinek egyetlen megértő szava lett volna a fegyveres támadásunkkal kapcsolatban.” —- „Az IDF [izraeli véderő] megint rosszul jött ki a dologból. A világ legerkölcsösebb és legjobban kiképzett katonaságának varázsa már rég elpárolgott. Egyre inkább előtérbe kerül az impresszió, amihez az IDF hozzányúl, az Izraelnek kárára van.”
Néhány embernek Magyarországon is rá kellene döbbenni, hogy az igazi antiszemiták a cionisták körében található. Az, aki gondolkodás nélkül, reflexből Izrael mellé áll, egyértelműen zsidó érdekeket sért.