(98) Hitler PR-ja

Tibor bá’ online

~k001Az Ember szeret sztereotípiákban gondolkodni. A franciák nagy szoknyavadászok, de szexben igazán a négerek a bajnokok, és smucigságban senki se éri utol a skótokat. Ha az emberi intelligenciáról akarunk valakit meggyőzni, akkor Einstein fényképét valahogy becsempésszük a szövegbe. Az emberi gonoszság megtestesítője pedig – ki más, mint – Hitler. Természetesen nem akarom fehérre festeni ezt a bomlott elméjű szobafestőt, aki egészen a tizedességig vitte az I. világháborúban, ami megfelelő kvalifikációnak számított ahhoz, hogy kirobbantsa és a németek oldaláról végig irányítsa a II. világháborút, de látok benne valami apró igazságtalanságot. Sztálin legalább akkora gazember volt, mint Hitler, és 8 évvel tovább élt, kevesebb időt adva a felejtésnek. Bár ha meggondolom, időtényező nem létezik. Néró felgyújtotta Rómát és a tűz ropogása adta hegedüléséhez a ritmust, amit az Emberiség két évezreddel később is a szemére vet. Viszont Hitler legalább saját „fajtáját” nem irtotta, míg Sztálinról még ez se mondható el. Minden esetre nálam ő áll a dobogó első helyén, míg Hitler csak a másodikat nyerte el (azt hiszem Pol Poté, a maga 2 milliójával, a harmadik, de ebben nem vagyok biztos). A világ azonban nem így látja. Einstein az IQ szimbóluma, a gonoszságé pedig Hitler. Gondolom ennek köszönhető, hogy a berlini Madame Tussauds termeiben kiállított Hitler figura mindössze 24 óra türelmet kapott a látogatóktól, aztán egy önmagán uralkodni képtelen férfi egyszerűen levágta a viaszfejet. A viasz-Hitlert természetesen helyreállították, de vastag üvegkalitkát húztak rá, amit némi vita követet, nem alaptalanul.

Azt minden valamirevaló celeb tudja (imádom ezt a szót, meg azt, aki nemrég becsempészte az anyanyelvembe), hogy a népszerűséget ápolni kell. Mindegy milyen okból kifolyólag, csak beszéljenek róluk az emberek. Ennek a PR politikának csúcskísérletét Gábor Zsazsa tartotta, aki a madridi Hilton szállóból a szobalány szeme láttára lopott el egy törülközőt. A biztonsági őr természetesen tette a dolgát és Gábor Zsazsát – riporterek hada által követve – bekísérte a rendőrségre, de akkor már zakatoltak az egymással versenyző nyomdagépek, közölve a világgal, hogy Gábor Zsazsát lopáson kapták. A rendőrségen a mi Zsazsánk csak annyit mondott: „Csak nem képzelik, hogy a férjem szálódájából törülközőt lopok”. Nyolcadik férje ugyanis Konrád Hilton volt. Na, de ebben a férj áradatban ki tud az eseményekkel lépést tartani? Éppen ezért, amikor egy AIDS ellenes kampány közepén az AIDS aljas gonoszságát Hitlerrel akarták nyomatékosabbá tenni, a gyorsan kapcsolók felemelték a szavukat. Egy kicsit későn, de a világ már csak ilyen. Minden esetre az üzenet világos: Az AIDS egy tömeggyilkos.


Az AIDS egy tömeggyilkos  

_______________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________________________

79 gondolat erről: „(98) Hitler PR-ja

  1. Majd amikor 50%-ban csak muszlim kinézetű emberkék fogják kitenni Európa lakosságát akkor majd sokan visszasírják az emberi gonoszság megtestesitőjét. Mert csak az ilyen típusú vezetők tudnak hatékonyan fellépni, amíg nem jön egy újabb ilyen egyén addig csak tologatni fogják a problémát. Persze ez ugyanúgy nem lesz senkinek sem jó, de a történelem ugye általában ismétli magát.

  2. Tibor bá,ha minden szobafestő úgy tudna festeni ahogy a gonoszság megtestesítője-talán nézd meg a képeit!- nem én magam festeném a szobám. Hú lehet, hogy én is tömeggyilkos vagyok, csak nem tudtam?:)
    2. Ott a pont!

  3. Hitler elég tehetséges festő volt, nekem személy szerint tetszenek a képei, amiket láttam tőle. Arról nem tudok, hogy szobafestő is lett volna, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy vállalt pár ilyen munkát is, én is voltam munkanélküli, amikor takarítást is vállaltam, de attól még nem nevezem magam takarítónak. 🙂
    Sztálin meg papnak készült, ha jól tudom, csak egy kicsit tovább tanult…
    Egyébként meg van az a mondás, hogy „ölj meg pár embert és gyilkos vagy, ölj meg több ezret és hódító”.
    Nem Hitlert akarom védeni, de tele a történelem még nála is betegebb elmével, csak valahogy azok túl régen éltek, vagy nem érintettek meg minket európaiakat annyira.

  4. A cím ellenére ez a poszt nem Hitlerről szól.

  5. A náci ideológia mindig is alkalmas volt és lesz a mumus szerepére.
    Bár az AIDS esetében talán a nő helyére férfi illett volna, de akkor még komikusabb lenne a kép, mivel Hitler szexusának középpontjában a németország állt, egybként meg valszeg impotens volt.
    Az említett diktátorok mindegyike káoszból, válságból lépett elő, s lett üldözöttből üldöző. Ahogy a vírusok is, melyek kezdetben talán még ártatlanok voltak, de aztán az emberiség hatékony irtóvegyszerei hatására elfajultak.
    Így lesz az üldözöttből üldöző, az egyik elfajulás üldözi a másik elfajulást 🙂

  6. Mi a baj a plakáttal? Hitler egy tömeggyilkos volt. Az, hogy mások is voltak azok rajta kívül, nem jelenti azt, hogy ne lehetne őt, mint a „modern világban” legismertebbet ilyen jelleggel említeni.

  7. Hitlert mindig is ügyes fogás volt a ‘spiccen’ tartani. Remekül lehet vele a német népet zsarolni – bűnös nemzet – illetve a néhány százezertől a hatmillióig terjedő zsidó áldozatból elképesztő méretű üzletet csinálni – lásd „kárpótlás”.
    A II.vh mögött álló erőknek nem érdeke az amerikai őslakosok kiirtása, a búr háború alatt Dél Afrikában létrehozott koncentrációs táborok firtatása sem az örmény népirtás és még sorolhatnám. Ahogy a Szovjetúnióban a minden eddigit meghaladó százmilliós nagyságrendű tömeggyilkosságot sem – ezekben ugyanis NINCS sem üzlet sem politikai tőke.

  8. Ez az AIDS meg Hitler asszociáció egy teljesen elévesztett propaganda . valószínűnek tartom hogy a megbízott reklámügynökség e mestermmű publikálása után szépen ki is múlt a szégyenletesen hatástalan produkció miatt . Amúgy elenyészően kevés AIDS es van a világon bárhol kivéve afrikában meg a nagyon „barna” népek között . Ezek a fajok valahogy genetikailag nem annyira ellenállóak . Pl a Világ statisztika szering a föld teljes lakosságának 10% a abszolute immunis az ÉDSZ el szemben a négerek között ez az arány szinte nulla ezért lesznek édszesek . Az is egy téves dolog hogy a négerek nagyok a sexben . Ez egy ilyen dolog statisztikailag a közép európai férfiak rendelkeznek a legnagyobb farokmérettel Afrika legfeljebb erős közép . Azért mert a pornóipar kiválogatott egy pár aberráltan nagyfarkú niggert és mutogatják őket pornófilmekben azt a téves látszatot adja hogy nagyok a sexben ez teljesen téves . Ez olyan mint amerikában a rengeteg csúnya dagadt ember közül az a 330 millió kiválogatják a maroknyi szépet és hollywoodban mutogatják azt a téves képzetet kelti hogy az amerikaiak szépek ami nem igaz ugyanúgy brazilia megy a karnevál ott a kerek seggek közbe a brazil nők aránytalanok alacsonyak és és jellegtelenek nagy általánosságban. Ja személyes tapasztalat . Inkább erről a paraolimpiáról kellene írni hogy ezeket a szerencsétlen szánalmas embereket miért mutogatják hogy olyan dolgokat csinálnak amiket a természet abszolúte nem szánt nekik . Ezek jutottak eszembe

  9. dr. Claus Köhnlein: nincs semmilyen összefüggés az HIV vírus és az AIDS között. Eleve nincs olyan betegség, hogy AIDS. Egy példa: méhnyak rák + HIV+ = AIDS, méhnyak rák + HIV- = méhnyak rák. Az AIDS betegségek halmaza, amihez HIV+ teszt kell, s akkor válik AIDS-é. Ezt rendszeresen kiterjesztik újabb betegségekre. (Afrikában a WHO pontozásos rendszerrel állapítja meg, hogy AIDS-es vagy-é… 12 pont kell, ami pik-pak megvan: vékony vagy, köhögsz, stb. iiiiiigen érdekes és tudományos módszer. Hogy is mondta a Dél-Afrikai elnök… már nem lehetne lakos az országában…) Az AZT gyógyszer méreg. Az első generációs kivitele hónapokon belül ölt. Az összes „AIDS-es” meghalt, Köhnlein páciensei nem. Ma is AZT van benne, csak sokkal kevesebb… így lassabban öl. Érdekes és érdemes elolvasni vagy valamelyik előadását meghallgatni. A svájci érdekes volt, egyetemi és rengeteg hallgató. Praktizál. Ugyanígy nincs Hepatitisz-C sem, de szépen kitalálták a HCV tesztet, amelyet ha mind a 7 mrd emberrel elvégeztetnének, akkor 3/4-e Hep.-C beteg lenne. Csak úgy by the way. („Éljen a gyógyszer iparág”)

    U.I.: Hitler SOHA nem volt szobafestő.

  10. Amit én érdekesnek tartok, hogy a 10 hozzászólásból gyakorlatilag 10 Hitler párti, vagy szimpatizál Hitlerrel, esetleg megértést tanúsít Hitlerrel szemben, illetve jobbít rajta. Vajon mi ennek az oka? Lehet, hogy a zsidók túlhajtották a holokausztot?

  11. 10-re: Mi van? Ez nagyon zagyvára sikerült, Jövőnk.

  12. A H.I.V. egy vírus, ami immunhiányos állapotot okoz. Egyik H.I.V. fertőzött sem a vírusfertőzésbe hal bele, hanem mondjuk a fertőzés következtében összeomlott immunrendszer miatt tüdőgyulladásba.

  13. 12 lásd – dr. Claus Köhnlein. Amúgy hol írtam, hogy a vírusfertőzésbe halt bele bárki is?!! Látom, a logika nem megy… AZT gyógyszer = nulla immunrendszer… tüdőgyuszi = halál. Ha tüdőgyuszival kezelnék, túlélné.

  14. Jövőnk. Betűszavak (rövidítések) esetén a betűk közé pontot teszünk. Tehát A.I.D.S. vagy H.I.V. illetve A.Z.T. Továbbá nekem a H.I.V. mínusz értelmezhetetlen, és az „iiiiigen” szó is. Nyomatékosítani másképp szoktak a magyar nyelvben.
    Megpróbáltam leírni a 13. hozzászólásomban értelmesen, amit Te leírtál a 10. hozzászólásodban, ezért elnézést kérek. Minden sértés nélkül.

  15. 11: Talán mert egyre többen jövünk rá, hogy a II. világháború korántsem úgy volt, ahogy nekünk azt az iskolában tanították. Nézd meg pl. a Hitler háborúja filmet a youtube-on. Ja és a kérdésedre: igen, bőven túltolták :-DD

  16. „10 hozzászólásból gyakorlatilag 10 Hitler párti”
    Tibor bá, mennyi érzelmi elfogultság kell neked ahhoz, hogy egy hozzászólás ne legyen Hitler-párti, ha még az impotens elfajulás jelző is kevés? És tényleg, lehet egy vírus aljasul gonosz, ahogy a kép sugallja ? Esetleg, de csak akkor, ha tudatosan, mesterséges úton hozták volna létre. De akkor ugyanez igaz Hitlerre is, ergo az elfajulásra a lehetőséget mindig az emberiség teremti, így a felelősség sem egy emberé, hanem mindig közös.

  17. 11. Jobbít rajta? Lehetséges bármelyik politikuson jobbítani?
    16.Szar érzés amikor az ember rájön, hogy az érettségi tantárgy (történelem) csupa hazugság, ferdítés,legenda,mese…
    A mindenféle időszámítások miatt még a dátumok is esetlegesek! 🙂

  18. 11:

    Hitler párti valaki aki megállapítja, hogy nem szobafestő volt?

    Én is Hitler párti vagyok? 🙂

  19. Ezt írtam: „Hitler párti, vagy szimpatizál Hitlerrel, esetleg megértést tanúsít Hitlerrel szemben, illetve jobbít rajta.”
    Aki a szobafestő legendát cáfolja az „jobbít rajta”.

  20. 20.
    Aki a szobafestő legendát cáfolja, az inkább realista. 🙂

  21. 15 javaslom, legalább ebben ne égesd tovább magad, mert ezeket biza HIV, AIDS és AZT formában írják, pontok nélkül, s ha a HIV- alapján nem kapisgálod, hogy HIV negatív, akkor szimplán hülye vagy, vagy trollkodni próbálsz. Részemről a Veled való diszkurzus lezárva. Érdemi infóra képtelen vagy, ennyi. És ne röhögtess már a nyelvtan náci stílussal.

  22. 23:
    A védhetetlent nem lehet megvédeni. Ha a köztudatban 40 éve HIV negatív van, akkor a HIV mínusz használata indokolatlan, és ezért kritizálható. Ezért valakit lehülyézni egy tök felesleges sértés.

  23. 2: Nem a figurán múlik, hanem az engedélyezett paradigmán. A II. vh. végéig mindenhol elfogadható volt az adott közösséget fölé helyezni a többinek, a parazitákra rámutatni és azok ellen hatékony intézkedést javasolni. Azóta ez a nyugati világban sehol nem engedélyezett.

    5: Hát? A köztudatban élő klisékről?

    6: Mesélj még nekünk a vírusok eredetéről!

  24. Ugyan már Jövőnk, ne nevettesd ki magad! Akkor mindenki, aki a HIV, HBV, HCV, vagy ha már a méhnyakrákról van szó, HPV vírusokat kutatja, mind a gyógyszergyárak zsebében van???
    A humán immundeficiencia vírus, mint a nevében is van, az immunrendszert teszi tönkre, ezt lehet késleltetni a gyógyszerkombinációkkal, amiket pontos időben, megadott dózisban, élethosszig szedni kell, és így évekig lehet késleltetni az AIDS kifejlődését, ami voltaképpen a vírus elszaporodásával megjelenő immungyengeségből adódó következményeket jelenti, így valamely gyulladás vagy daganat fogja elvinni a beteget, de az ok alapvetően az uralhatatlanná vált HIV-fertőzés.

  25. A plakát üzenete: ne kefélj impotens diktátorral, mert AIDS-es leszel! Esetleg: Az AIDS rossz, utáld, mint Hitlert!

  26. 15.
    „Betűszavak (rövidítések) esetén a betűk közé pontot teszünk. Tehát A.I.D.S. vagy H.I.V.”

    A mozaikszóknak sem az alkotóelemei közé, sem a végére nem teszünk pontot (A magyar helyesírás szabályai, 258. pont)

  27. 25 Drága Ivett… nem én állítom; úgy tűnik egyeseknek komoly nehézségei vannak a szövegértelmezéssel.
    Ezért megismétlem: dr. Claus Köhnlein orvos, praktizál, „AIDS” és rákos betegeket kezel, kórházban… s rajta kívül sok-sok orvos vele megegyező véleményen van. Ne keverd ide a HPV-t, mert arról egy qurva szót nem ejtettem. És tájékozódj, mielőtt megszólalsz. (Egyszerűen nonszensz, hogy itt mindenki úgy ugat, hogy baszik utánanézni a témakörnek).

    Tibor bá’ a legnagyobb tisztelettel, tilts ki, mert egyszerűen nem bírom már türtőztetni magamat, az ilyen és ehhez hasonló hosszászólások miatt. (De visszajárok, mert egyre érdekesebbnek tartom az oldalt, és a hozzászólók egy jelentős részét, de nem megy, 🙂 kiakadok az emberi hülyeségen… tilts, kérlek. )

    27. Mvm9 🙂

  28. 28 Ivett… NINCS olyan, hogy AIDS betegség. Betegségek vannak, amelyeket a WHO önkényesen kijelöl, s amennyiben HIV pozitív az alany, akkor a betegség AIDS.

    Megismétlem, ha méhnyakrákhoz HIV negatív társul, akkor az méhnyakrák, a szerinti kezeléssel, ha HIV pozitív, akkor AIDS, másféle kezeléssel… AZT, ami immunrendszer gyengítő. (Mellékesen nem sokban különbözik a kemó, amire – brutálisan szar vérképpel és immunrendszerrel, mint mellékhatás – még ráküldik a sugárt, ami garantált halál.)

  29. 29:
    Figyelj! Ha valakit hülyének találsz (nem lehetetlen) egyszerűen lépd át. Ne bosszankodj. Ha valaki sokszor és nagyon hülye, attól megválunk, azt garantálom. Ivett-tel nincs semmi baj, egy kicsit túl buzgó.

  30. 31: Rosszul emlékszem? Ivett nem doki véletlenül?

  31. Ha orvos, akkor hajrá: https://www.youtube.com/watch?v=nRpCn6f3ZBo
    dr. Juliane Sacher

    ugyanilyen videó: AZK dr. Claus Köhnlein (youtube) és még páran.

    Ha nem tud németül, akkor hajrá – mint doki – keressen rá angol nyelven. Ha az se menne, akkor kit érdekel…

    Tibor bá’ KÖSZÖNÖM!

  32. „Viszont Hitler legalább saját „fajtáját” nem irtotta, míg Sztálinról még ez se mondható el. Minden esetre nálam ő áll a dobogó első helyén, míg Hitler csak a másodikat nyerte el ” – Köszi, Tibor bá, hogy ezt helyretetted.

  33. 34.
    A történelem legnagyobb tömeggyilkosa úgy tűnik az a Sztalin volt, aki faekével vette át a Szovjetuniót, és hidrogénbombával adta tovább… kérdés, hogy ez Hitlerről elmondható-e? Tény ugyanakkor, hogy az első világháború után nyomorgó, éhenhalás szélén álló Németország egy újabb elvesztett háborúval ugyan, de mégis Európa legnagyobb gazdaságává vált.

  34. Nem tudom jelent e valamit, hogy Tibor’bá annak ellenére sem javította a szöveget, hogy az olvasók nagy része kiigazítást kért a szobafestős sztori kérdésében!
    Én mindenesetre csodálkozom „Az értelmes emberek vitafóruma – Van, aki a tudatlanságot választja.” fejléc utálása alapján és levonom a konzekvenciákat. 🙂

    Hitler ugyan úgy nyírta a saját népét, amikor a kölköket is kiküldte a frontra, mert már nem volt más katonának való! Én ezt egy kalap alá veszem a saját népe szándékos irtásával!

  35. 36. LouBega

    Egy dokumentumfilmben láttam: amikor Sztálin legbelső köre összegyűlt az öreggel egy jót ‘bulizni’ és oszolni kellett az egyik odavetette valami hasonlót a másiknak: „Sosem tudhatjuk, hogy haza is érünk.” Volt olyan is, hogy nem Sztálin ivott elsőnek a saját poharából, hanem felkínálta azt valamelyiküknek.

    Nem olvastam még olyat, hogy Hitler belső környezetében a saját embereivel, ilyen félelmetes lett volna a viszonya.

  36. 36 – LouBega:
    A posztokat nem szokásom utólag doktorálni, mert akkor a később érkezők mást kapnak, mint a korán ébredők, és ez összevisszaságot szül.
    Azt pedig kifejezetten utálom, amikor az „értelmes emberek vitafórumára” hivatkoznak. Tudod a helyzet az, hogy attól senki se lesz „értelmes” mert ideírogat, de attól se, hogy megjegyzést tesz rá. De ami a legfontosabb, tárgyi tévedés nem ismérve a hülyeségnek. Arról nem beszélve, hogy a szobafestés „közismert” ténye, ha nem is fedi a pontos valóságot, jól tükrözi, hogy egy kis osztrák senkiből lett 50 millió ember gyilkosa.

  37. Amit kurvára nem értek.
    Miért kényszere sokaknak „magassági” sorrendet felállítani a gonosztevők között ?
    Gonosz gonoszabb legesleggonoszabb főgonosz…
    Mint a tornasorban a gimnáziumban avagy a katonaságnál.
    Sokan nehezen képesek megérteni, hogy különböző minőségeket értelmetlen illetve lehetetlen egymáshoz mérni.
    Még akkor is , ha diktátor diktátor, népirtás népirtás relációkról van szó.
    Úgy tűnik mély igény van az emberekben a prioritási sor felállítására.
    Pedig ezek a prioritási sorok adhoc jellegűek szubjektívek és védhetetlenek.

  38. 38. Tibor bá az is”közismert tény” volt, hogy a Föld lapos és a Nap kering körülötte…
    Nem akarok jobbítani, sem „balítani”, csak utálom a pontatlanságot. Nincs rá mentség, ha ismerjük a tényeket!
    És:
    Nagy kaliberű gonosztevők (hadd ne soroljam őket), akik EGYEDÜL kiirtanak több millió embert. 🙂

  39. 38: Komolyan mondod, hogy nem tudtad eleve pontosan, hogy H. nem szobafestő volt, hanem festő? Azt hittem, csak a provokáció kedvéért írtad.

  40. Tibor bá, Jövőnk:
    Nem vagyok túlbuzgó. Tömény marhaságot írt Jövőnk, erre kívántam reagálni. Felidegesít, amikor valaki ostobaságokat terjeszt, főleg orvosi témákban, de lassan rá kell jöjjek, felesleges minden ilyenre rámozdulnom, mert csak felbosszantom magam. Nem érdekelnek kóklerek, áldoktorok videói stb. Igen, orvos vagyok és tudok németül és angolul is. Egyértelműen leírtam, mi a HIV és mi az AIDS, és mi a különbség, ha valaki nem érti, sajnálom. Meg honnan veszi bárki is, hogy az emberek 3/4-e HCV fertőzött lenne???? Meg amit a méhnyakrák kezeléséről ír Jövőnk, hogy a kemo + sugár garantált halál….. szintén iszonyú nagy baromság.

  41. 42:
    Kedves Ivett!
    Nem vagyunk egyformák. Jövőnknek határozott stílusa van, és néha túllő a célon. De úgy szép a világ, hogy nem vagyunk egyformák. Ne húzd fel magad, az se jó az egészségnek. Nyugodj meg, ha az ő felesége kapna méhnyakszáj rákot, kemoztatná és tökön rúgná azt, aki szerint garantált a halál.

  42. Ha valaki hideg fejjel tájékoztatna, arról, hogy a kemot túlélők és a kemoterápiával kezeltek- de elhalálozottak! – milyen arányban vannak megköszönném.

  43. 45:
    Én tudok olyanról, akinek vastagbél rákja volt, kemót kapott és meggyógyult, ez már több mint 5 éve volt. Általában akkor alkalmazzák, amikor más már nem segít. De visszalépek, ha akad orvos, akinek más a véleménye.

  44. Lám-lám a cenzúra, ám legyen, részben – a hangvétel – miatt jogos volt, de a düh is részben érthető.

    1. Ivett tételes cáfolja már, a két kutató (és praktizáló) orvos állításait, legyen oly kedves.
    2. Ne keverjen, hogy hamis színben tüntessen fel, egy árva szóval nem hoztam összefüggésbe a méhnyak rák kezelését a kemoval, olvassa már el alaposan.
    3. Tibor bá’ övön aluli, sértő és abszolúte szalonképtelen, hogy a feleségem esetleges rákos megbetegedésével példálózol Ivettnek… jó hogy nem gyerekeimmel teszed.

    Fentiek tükrében én ennek a díszes társaságnak a továbbiakban nem kívánok részese lenni.

    A tisztesség – ha van Benned – kedvéért ugyan már, ne cenzúrázd ezt.

    Bonum cursum, bonam fortunam.

  45. 47:
    Ne légy ilyen érzékeny, egyáltalán nem indokolt. A véleményemet pedig sose rejtettem véka alá, és ezt mástól se várom el. De elvárom azt, hogy szalonképesen vesse papírra gondolatait.

  46. 45.
    „a kemot túlélők és a kemoterápiával kezeltek- de elhalálozottak! – milyen arányban vannak”

    Attól függ, hogy milyen távú túlélésről beszélünk, és milyen állapotban kezdték kezelni; 5-10-15 éves (végleges) túlélő néhány százalék lehet.

    A megelőzés szempontjából én a felismert daganatos betegek és környezeti tényezők (pl. a dízelautók számainak növekedése) között keresnék korrelációt. Egyáltalán hozzáférhető bármilyen statisztika a rákkal kezelt betegek számának alakulásáról(?) – mert nem találtam ilyen adatot.

  47. Bár ez itt nem a reklám helye, de talán Tibor bá elnézi most, hogy felhívjam a figyelmet a „székletátültetés” eredményeire és a hozzákapcsolódó rádióműsorra. (Ma reggel, ismétlés, „Kettesben”, Béky prof. Lánchíd rádió)

  48. 45.,46.,49.
    Attól függ, milyen ráktípusról van szó, és persze a stádiumról. Korán felfedezett daganat akár csak sebészileg is gyógyítható lehet, ha túl későn fedezik fel, semmi sem segít. A kemoterápia (+/- sugárterápia, daganat típustól függően) nem egyformán hatékony a különféle daganatokban, pl. a hasnyálmirigyrák elég rezisztens, vagy a sarcomák. De jól kezelhető pl. az emlőrák, a vastagbélráknál és a tüdőrákok közül a mirigyhám eredetűek esetében manapság a molekuláris ún. célterápiák javították a túlélést (onnan a név, hogy egy adott receptorra hatnak, nem úgy általánosságban az osztódó sejtek DNS-ére, mint a hagyományos kemoterápia; de itt is van rezisztencia, amikor egy mutáció miatt a megcélzott receptor aktivitása függetlenné válik annak gátlásától). Manapság divat szapulni a hagyományos orvoslást, főként az onkológiait, de nincs jobb, persze, hogy károsítják többé-kevésbé a nem daganatos sejteket is (még ezek a molekuláris terápiák is), hiszen a tumor nem egy idegen, a saját sejtjeinkből van az is. Ráadásul ugyanúgy képes alkalmazkodni az őt ért hatásokhoz, mint bármely élő képződmény (ld. rezisztencia kialakulás a gyógyszerekre). Egyébként nincs olyan, hogy univerzális rákkezelés, sosem lesz olyan, hogy „a” rákgyógyszer, mert minden rák más és más. Külön kell venni a leukémiákat, lymphomákat, ott szintén persze típustól is, meg életkortól függően (megadható-e a komplett, nagy dózisú kezelés), nagyon jó eredmények vannak még előrehaladott esetekben is.

  49. 47. Leírtam, amit akartam, több időt nem szánok rá. Ld. fent.

  50. 47:
    Nem kell a „cenzurázom” hisztériát kelteni. Szélsőségesen goromba megfogalmazásokat kiirtom. Ez különben várható. A felháborodásod szerintem nem indokolt. A múltban számos esetben igen kegyetlen módon fejtetted ki, hogy megdöglünk, elpusztulunk, stb. Te magad viszont felkapod a vizet egy jellemző feltételezésre. Vagyis én és a többiek megdögölhetünk, de a feleséged nem kaphat méhnyakszáj rákot. Ha ennyire érzékeny vagy, akkor kell lenni benned egy mélyen ülő babona félelemnek.

  51. 53
    Korantsem biztos hogy megdoglunk meg az is lehet hogy 2100ra 10mrd ember forgatokonyv valosul meg persze nagy nyomorban.ennek nem sok az eselye devan ra esely

  52. 54: Ha az emberek abbahagynák a megdöglést, akkor 2100-ra nem 10 milliárdan lennénk. 🙂

  53. Ahogyan a folyók és tengerek mozgása ellenállhatatlanul legömbölyíti a kavicsokat néhány tízmillió év alatt, úgy alakítja ki neki megfelelőre az emberiség, a saját érzelmi igényei szerint a történelem szereplőit.
    Miután a Holokaust – nem mennék ebbe most bele jogosan vagy sem –
    a bűncselekmények non plusz ultrája címet kapta , következésképpen természetesen Hitler lett a FőGonosz.
    Ezek az események ellenállnak mindenféle erőltetett intellektuális elemzéseknek, azok nemigen tehetnek hozzá vagy vehetnek el a borzalomból.
    Mindenféle méricskéléses összehasonlítgatása „rangsorolása” a népirtásoknak, alig több mint szalonképtelen kegyeletsértés.

  54. 56.
    „úgy alakítja ki neki megfelelőre az emberiség, a saját érzelmi igényei szerint a történelem szereplőit.”

    Szerintem nem az emberiség, hanem a történelem főszereplői alakítják az emberiséget és történelem hagyományait a saját érzelmeik, érdekeik, szájuk íze szerint.

    És az erőltetett eseményképekhez csak a győzők tehetnek hozzá, vagy vehetnek el, miképp a Habsburg magyarságeredet finnugorizmusa mind a mai napig tarol, vagy a szocializmus csak rossz és gyűlöletes lehetett, míg a mindent „győző demokrácia” manapság közel keleti esküvői meneteket gyilkolhat le félreértésből, de teheti, mert „ellenállnak mindenféle erőltetett intellektuális elemzéseknek”, sőt kimondottan tiltott a valós tényfeltárás.

    Ja a valóság nagy néha sem áll a világ urai kezében meg?
    Hát ez a csekélység már igazán ne izgassa a pórnépet.
    De a valóság attól valóság, hogy az ember mindenféle intellektuális vagy érzelmi specifikájától függetlenül megváltoztathatatlan!

  55. 57

    Lévén minden történelmi beszámoló emberek által elkészített,legyen az ezer év előtti vagy jelenkori , ezért az ebből kialakított történelem elkerülhetetlenül véleményekkel szennyezett.
    Szándékok,hitek,célok ideológiák,érdekek fertőzik meg mindenhol és mindenkor.
    A történelem ezért puha tudomány.

  56. 58.
    Hát szentigaz!
    A történelem puha tudomány. Ennek ellenére elég sokan erőlködnek rajta!

    Aki nem ismeri a múltat, az nem érti a jelent és nem látja meg a jövőt sem!

    No de akkor mit lehet tenni?

  57. Azt gondolom éppen ennyit lehet „tenni” hogy ezt a fontos és elvitathatatlan összefüggést tudatosítja az ember.

    Talán érdemes tanulmányozni ezen puha tudományt is és tanulni belőle, még akkor is ha tudjuk nem abszolút.

  58. 21. Chani

    „Aki a szobafestő legendát cáfolja, az inkább realista. ? ”

    Nem vetted észre a csapdát!

    MINDENKI tudja, hogy Hitler viszonylag tűrhető tájképeket festett.
    De aki kijavítja a szobafestőt, az automatikusan legalábbis látens antiszemita, mert NEM lesz a világ jobb attól, ha egy tömeggyilkost művészi fényben mutogatunk, ugye?
    A helyes reakció ilyenkor, hogy rávágjuk, hogy már akkor gyerekeket evett reggelire, vagy hogy a legújabb kutatások szerint homokos volt.

  59. 61.
    Ha ettől leszek antiszemita, akkor lelke rajta az illetőnek, engem nem zavar a véleménye. 🙂

  60. ” Sem a pozitív, sem a negatív emberi tulajdonságok nem konstansak.
    Egy katona lehet melegszívű és imádhatja a családját, miközben
    a bombáival épp egy kisgyermek lábát szakítja le, míg a gyermek
    anyukája a fájdalomtól és tűztől félőrülten
    sikoltozva épp megvakul.
    Ugyanez a katona fél óra múlva esetleg
    az életét adja a bajtársáért.
    Őt vajon hova helyeznéd az erkölcsös-erkölcstelen Gauss-görbén?
    Hova tennéd azt az embert, aki korrupciós pénzt fogad el vagy zsarol ki azért, hogy az édesanyja a lehető legjobb kórházi ellátást kapja,különben esetleg meghalna.
    Vagy azért, hogy a gyereke a legjobb
    iskolába járhasson?
    Ezzel pedig több tucat, számára ismeretlen embert
    foszt meg a kórházi ellátástól és oktatástól.
    Hova tennéd azt az
    embert, aki szeretné, ha az apja/gyereke/felesége büszke lenne rá,
    és ezért tiltott eszközökkel él a bajnoki cím eléréséért?
    És így tovább a végtelenségig.
    Bármelyikőnk angyal vagy ördög vagy a kettő
    között bármi lehet attól függően, hogy milyen helyzetet kever ki
    számára az élet egy adott pillanatban.
    Mindannyian potenciális gonosztevők vagy morális zsenik vagyunk.
    Mázli dolga, hogy ki mit kap ki”

    Idézet V. P. pszichológustól.

  61. 62

    Sajátságos szellemi berendezkedése korunknak, hogy aki a zsidót nem kizárólag pozitív relációban említi az azonnal antiszemitává válik sokak szemében.
    Az pedig nem egy kellemes érzés, hogyha valakit történetesen tömeggyilkosokkal azonosítanak.

  62. 63:
    Ez egy tipikus lehengerlő vélemény abszolút badarságra építve. Önmaga felé bármilyen szörnyű tettet meg tud indokolni az Ember, de szerencsére van objektív mérce. A „nehéz gyerekkorral” történő mentegetés évtizedek óta a viccelődés tárgya. Az élni és élni hagyni elv szerint bármit tehetsz, ha azzal mást (vagy törvényt) nem sértesz. — A „mázli dolga….” pedig implicit tagadása a szabad akaratnak.

  63. 63 Magor Noel
    „Őt vajon hova helyeznéd az erkölcsös-erkölcstelen Gauss-görbén?”
    Ez az idézet értelmezhetetlen (legalábbis nekem).
    A matematikát összehasonlítani a humánus gondolkodással?
    Körtét az almával?
    Na jó, MÁTRIX-ban élünk.

  64. 66:
    Ha sikerül definiálni az erkölcsöst és az erkölcstelent és elhelyezed őket egy (mondjuk) 0-100-es skálán, akkor feltételezhetően legkevesebb lesz az abszolút erkölcsös (100) és a totálisan erkölcstelen (0). Legtöbb lesz a se nem ez, se nem az (50). Ha ezt rátűzöd egy koordináta rendszerre, ahol az X-tengelyen lesz az erkölcsös-erkölcstelen szám, az Y-tengelyen pedig a számosság, akkor (feltehetően) kapsz egy Gauss(harang)-görbét. V.P. kérdése az, hogy ezen a görbén (szerinted) hol fog elhelyezkedni XY?

  65. 67
    ??
    „Ha sikerül definiálni az erkölcsöst és az erkölcstelent…”
    De ez nincs definiálva, tehát nincs miről beszélni.
    „…akkor feltételezhetően legkevesebb…”
    Ki mit feltételez? Ez határozatlan!
    A Gauss görbe a valószínűségszámításban a normális eloszlás sűrűségfüggvénye. Ezt sehogy sem illeszthető az emberi viselkedés sok millió árnyalatához.

    Ok, legyen igazad, de akkor vezesd le matematikai képletekkel.
    … Ez így használhatatlan, ez süketelés.

  66. Senkinek sem teljesen szabad az akarata, mindenféle presszióknak vagyunk kitéve.
    Az élethelyzeteknek valóban van egy sodrása, erre vagy amarra, de az sem elfogadható, hogy a gonosztevő legyek vagy példás morált felmutató egyén, az kizárólag a szerencsétől függene.
    Amikor valakinek a mérlegelési látókörébe kerül egy gaztett, akkor sohasem kötelező rá igent mondania.

  67. 68:
    Elég sok türelem kell hozzád, amivel én nem rendelkezem. Tudod mit, magyarázza el neked a halál.

  68. 68

    „Definiáld az erkölcsöst és az erkölcstelent !”

    Mindenkinek vannak erről, fogalmai bár ez tényleg nem geometria.

    A kör definíciója :
    egy adott ponttól egyenlő távol lévő pontok összessége.

  69. 62. Chani

    „Ha ettől leszek antiszemita…”

    Hihi… Nem te… A realizmus lesz antiszemita !
    És ebben az esetben jaj a realistáknak ! ?

    Egyébként ha figyeled, időnként feldobódik egy téma, és gondos kezek regisztrálják a „realista” megnyilvánulásokat.

    Aztán időnként megjelenik egy-egy statisztika, hogy hogyan is állunk az antiszemitizmussal, hány százaléka a népnek nyiltan, kódoltan, vagy látensen antiszemita…
    Végülis alaposabb vizsgálat után kiderül, hogy a zsidókon kívül mindenkit be lehet sorolni a három közül valamelyik kategóriaába. Ez még fontos lehet.

  70. 69 Magor Noel
    „Senkinek sem teljesen szabad az akarata…”
    Van aki másképp gondolja.

    Mi a jó és mi a rossz? Ez örök kérdés és – szerintem – matematikailag megfogalmazhatatlan. Itt valaki összekevert valamit valamivel.
    Csontváry önarcképe JÓ vagy rossz?
    Ilyen képet orvosi intézményekben terápiás és/vagy diagnosztikai célból készítenek az ápoltak. Én így vélekedek erről. Ugyanakkor ezt a képet mások művészi alkotásnak tartják és sok pénz adnak/adnának érte.
    A „Lilaruhás nő” gyönyörű, de a burka hiánya miatt muzulmán érzelmű emberekben ellenérzést kelthet.
    Akkor most melyiket tegyem a görbe melyik oldalára?

    70
    Vagyis azt mondod, az igazság odaát van? 🙂

  71. 68. n/a: Meg fogsz lepődni. Többek között a mesterséges intelligencia-kutatás ezzel is foglalkozik. Az emberi viselkedést és érzelmeket matematikai nyelvbe próbálja önteni.

    73. n/a: nyelvészeti oldalról közelíts és hamarabb célba érsz. De sajnos ez egyetemi szintű anyag, sok kötetes alapozással. Itt ne várj részletes kifejtést.

  72. 68. n/a

    „Ez így használhatatlan, ez süketelés.”

    Nem feltétlenül.
    Először is az embereket általában nem egy tettük alapján itéljük meg. Mindannyian ismerünk „rendes” embereket, és „ügyeskedőket”, akik „általában” viselkednek, és így alakítunk róluk véleményt.

    A másik, hogy a marketingesek igenis jó közelítéssel tudják egy populáció „erkölcsösségét” mérni.
    Tudják, hogy mekkora réteg nem bánja, hogy rabszolgamunkával előállított terméket vesz olcsón, és tudja, hogy van egy másik csoport, aki igényli a „fair trade” koncepciót…
    Sok hasonló példa van, mint a „cigánybűnözés” ahol etnikumra lebontva „kellene” nyilván tartani a statisztikát, és ugyanez a helyzet a svédeknél is, ahol TILOS ilyen statisztikát csinálni, mert a tiltók tudják az arányokat, és ezek az arányok politikailag NAGYON nem korrektek…

  73. 77 Magor Noel
    „Te másképpen gondolod ?”
    Vannak olyan (világ)nézetek, hogy az akaratunk szabad,
    ugyanakkor a „sors könyvében” is hisznek emberek.
    Az én világnézetemről nem nyilatkozok!
    lyukadjon ki az oldalatok a kíváncsiságtól emiatt. 🙂

  74. 78: „n/a or N/A is a common abbreviation in tables and lists for not applicable, not available, or no answer” – számomra virtuálisan nem létezel. Hiú ábránd részedről a kíváncsiságomra várni. Csak úgy mellékesen megjegyzem…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük