(88) Ihaj, csuhaj, sose halunk meg

Tibor bá’ szatirikus online

 

~p001

Csak a macskának van kilenc élete, az embernek mindössze egy. Viszont ezen az egy élet alatt majdnem mindent rutinszerűen teszünk. Élete folyamán az ember húszezerszer száll fel a villamosra, vagy ül be a gépkocsijába, miközben ötszázszor lépnek a lábára, vagy anyázza le egy félőrült. Ezerötszázszor áll sorba valamelyik hivatal ablaka előtt, és közben háromszázszor csapják be orra előtt az ablakot. Szóval az ember sok mindent tesz igen sokszor. Van azonban valami, amit minden ember egészen biztos csak egyszer tesz, ez pedig….. hát igen, a halál. Meghalni mindenki csak egyszer tud, de egyszer egészen biztosan meg is teszi. Magyarul, ha eddig nem haltál meg, akkor egyszer majd fogsz. Ezzel a ténnyel nem mindenki szeret szembe nézni, ezért ha ezek közé tartozol, akkor ne is olvass tovább. Ha tovább olvasol, akkor viszont figyelj ide, ugyanis mivel még nem haltál meg, az ezzel kapcsolatos tapasztalatod minden bizonnyal nulla. Ezért aztán, amikor jön a halál, jön a meglepetés is csőstül.

A vicc kedvéért tegyük fel, hogy neked nyolcvan előtt nincs kedved elhunyni. Ez különben nem egy túl szerény óhaj, mert Magyarországon az átlag életkor úgy 68 év körül van, amire te most szépen rá akarsz dolgozni, mondjuk húszat. Legyen neked igazad. Csakhogy egyszer ennek is a végére érsz, a kérdés, akkor mi van? A végső eltávozásod azzal fog kezdődik, hogy nyolcvanöt táján eléggé gyanús vagy a családnak, ezért bevisznek egy kórházba. Semmi konkrét bajod nincs, így aztán számodra végső megoldásnak csak a végelgyengülés marad. Aztán egy adott napon kijelented: „jaj de rosszul érzem magam” és ezzel visszahanyatlik a fejed a párnára. Ne is mondjam az ápolók és az orvosok csak erre vártak, ugyanis az ágyadat már rég odaígérték egy vállalkozónak, aki már tejelt is, hogy legyen hova elfektetni a mamáját, aki már évek óta útjában állt, illetve feküdt. Persze a nővérek óriási szakmai rutinnal sürgölődnek körülötted, és roppant nagy hozzáértéssel próbálnak visszahozni a klinikai halálból, mert nem tudni milyen okból kifolyólag, de az „újraélesztés” újabban divatba jött. Tehát másfél órán keresztül újraélesztenek, amiről pontosan tudják, hogy négy perc után tök felesleges. Mi, a téged meglátogató család, egymásra nézünk, jajgatunk, sírunk, egymást vigasztalva nem térünk magunkhoz, hiszen az előbb még szürcsölted az otthonról hozott húslevest, és egy viccet meséltél el nekünk, amit a műtőstől hallottál. Most meg ott fekszel az ágyban agyonbökött vénával, meztelen felsőtesttel, kékre püfölt mellkassal. Kezdünk rádöbbenni, hogy nem vagy többé.

Előfordulhat, hogy te ezt nem várod be, és két héttel korábban kéred a családot, vigyenek haza meghalni. Ezzel az okos húzással azonban sem a halált, sem a bánásmódot nem sikerül elkerülnöd. Ugyanis a családból valaki még időben észreveszi, hogy ki kell hívni az ügyeletet, de milyen ügyeletet? Biztos az orvosi ügyeletet, találgat valaki, jó-jó, de minek ide orvos. Te ugyanis már hulla vagy, és amire valóban szükséged lenne, az egy hullaszállító, de ez az okoskodás érvénytelen. Egy hulla nem attól hulla, hogy nem ver a szíve, hanem attól, hogy ki van róla állítva egy bizonyítvány. Tehát, igenis fel kell hívni az orvosi ügyeletet. Az „Ügyelet” nevű idős úriember fehér köpenyben, a hívást követően 3-4 órával később állít be. Az Ügyelet rád néz, bólint és nekünk, ott lődörgő hozzátartozóknak kiadja a parancsot, hogy fordítsunk meg téged, a hullát, ott az ágyon. Mi összenézünk, hiszen valamennyien nagyon szeretünk, akarom mondani, szerettünk, de a hulládat, illetve a földi maradványodat, a nemrég exitált tested (ezt a szép szót az orvosoktól tanultam), szóval a nemrég exitált tested nem kívánjuk rakosgatni. Valahogy nem vagyunk rá diszponálva (ezt viszont egy zongoraművésztől hallottam).

Ha lenne humorérzékünk, akkor most sorsot húznánk, hogy melyikünkre háruljon a feladat, de nincs humorérzékünk, és rettenetesen tanácstalanok vagyunk. Az Ügyelet nevű, fehér köpenyes úriember méltatlankodik, de aztán valahogy mégis csak olyan pózba kerülsz, ami elő van írva. Ezt követve az Ügyelet kitölt egy több oldalas kérdőívet, amit otthagy nekünk, és lelkünkre köti, hogy hétfőn vigyük el a körzeti orvoshoz, aki már majdnem családi orvos, de azért inkább csak körzeti. Tehát vigyük el neki, de nem a földi maradványodat, hanem a kitöltött íveket. Az Ügyelet távozni készül, de az ajtóból még visszaszól (ezt az ajtóból történő visszaszólás egészen biztos Columbo hadnagytól leste el): a halottért majd jönnek, és ezzel végképp távozik. Mi egymásra nézünk, és azt kérdezzük, ki jön érte? A halál? Az már nyilván nem. Na, majd meglátjuk. Minden esetre most már hivatalosan is halott vagy.

Hátrom órával később újfent csengetnek, majd belép a lakásba négy tagbaszakadt férfi sötétszürke, erősen kopott, elnyűtt öltönyben. A négy pribék cipel magával egy meglehetősen gusztustalan, pléhből összebarkácsolt, ideiglenes koporsót. A főnökük félrehúz a sarokba és közli velem, hogy a szállítás ingyenes, de az öltöztetés az nem. Jó, hogy mondja, mert az életben nem jönnék rá. Az első problémánk, hogy nem vagy meztelen. A második problémánk, hogy hamvasztva leszel, ha eljutunk odáig, azt pedig lehetne pucéron is, de meg merünk mi mukkanni? Különben az öltöztetés 5800 forint, ha kérünk számlát, ha nem kérünk, akkor csak 4000, és négy kézmosás a fürdőszobában törülköző használattal kombinálva. Mindenekelőtt azonban adjunk egy tisztességes ruhát, ami viszonylag jól fog állni rajtad. Nem jutunk szóhoz, és úgy mozgunk a lakásban, mint a tetszhalottak. Valaki megkockáztatja, hogy az öltöztetés talán egy kicsit felesleges, de többen lehurrogják. Tisztességes állampolgár ilyesmin nem spórol, legfeljebb legközelebb csak egy hónap múlva lesz rántott hús, de az öltöztetés az fontos. A szakemberek meg is magyarázzák, a tested hamarosan merev lesz, aztán a hűtőházban még merevebb. Az öltöztetés most következik be, vagy soha. Mindenki megadja magát, a négy fő elégedetten távozik, és persze téged magukkal visznek. A szűk, pici liftben felállítják a koporsót, ugyanis másképp nem fér be, te majdnem kicsúszol a pléhkoporsóból, de aztán a dolgok rendeződnek. Mi pedig csak percekkel később döbbenünk rá, hogy fogalmunk sincs, hová vittek.   

Két nap csendes gyász és megdöbbenés. Hétfőn irány a körzeti orvos, és amilyen szerencsénk nekünk van, délután rendel 14-19 között. Fél háromkor még csak az asszisztensnő van benn, de „a doktor úr perceken belül itt lesz”. Három óra környékén a doktor úr berobog, és fájó szívvel veszi tudomásul, hogy téged többé már nem lehet maszek alapon injekciózni haszontalan vitamin ampullákból, némi felár ellenében, aztán meg a kártyád is ugrott, egy beteggel kevesebb. Máskülönben a Körzetis nagyon rendes. Mindent kitölt, lepecsétel, nem faggat, és végül egy picit tartja a markát, de aztán mehetünk a temetési vállalkozáshoz, akiket nem nehéz megtalálni, a temetőben vannak.

Az iroda ajtaján biztonsági zár, csak belülről lehet kinyitni. Úgy tűnik, ezek hisznek a kísértetekben, és van félnivalójuk. Az ajtón egy tábla, rajta fenyegető szöveg: belépés szigorúan csak szólítás után. Ezek szerint a részvénytársasággá vedlett állami vállalat javában játssza a hatóságot. A meglepetéstől még alig hápogunk egy perce, amikor kivágódik az ajtó, kiront rajta két, talpig feketébe öltözött nő, és hangos szitkok közepette elhagyják az épületet. Nyomukban üget a hivatalvezető, vagy valami hasonló, de az is lehet, hogy a Főatyaúristen. Egy magyar temetőben bármi előfordulhat. A Főatyaúristen is üvöltözik, bár a címzettek már rég nem hallják, de mi igen. Minden esetre a frász ott a helyszínen kiver minket, pedig beinvitálnak a Főatyaúristen belső szentélyébe, igaz nem elhanyagolható mogorvasággal. Besettenkedünk, majd elnézést kérünk a zavarásért, meg hogy ott szeretnénk hagyni néhány százezer forintot. Tetszik tudni, makogunk, miközben széttárjuk kezeinket, nem tehetünk róla, nekünk azt mondták, hogy ide kell jönni. A Főatyaúristen lekezelően bólint, kitépi kezünkből a papírokat, amit még a fehér köpenyes Ügyelet kezdett kitölteni, és a Körzetis fejezett be. Azt hiszem remegett a lábam, de ebben nem nagyon vagyok biztos. Minden esetre úgy éreztem magam, mintha én lettem volna a halott, holott a halott te voltál. A Főú. (Főatyaúristen) rám förmedt, hamvasztás lesz? Halkan elrebegtem egy igent, mire a Főú. arcán átsuhant egy gúnyos vigyor, és hangja felcsattant. Így nem hamvasztunk! A halotti bizonyítvány hiányosan van kitöltve, amíg ezt nem pótolják addig nincs hamvasztás. Tanácstalanul nézünk össze. Kiderült, hogy az Ügyelet elnézte az egyik rubrikát. Azonnal elnézést kértünk az Ügyelet helyett, majd kisomfordáltunk az ajtón, és elmentünk ügy intézni az Ügyelethez.

Két nappal később visszamentünk a Főúhoz, de most már tökéletesen kitöltött HB-vel, ami nem házibulit jelent, hanem halotti bizonyítványt, de ezt mi is csak ott a helyszínen tudtunk meg. Természetesen ez alkalommal is az előtérben ültünk és vártuk a bebocsáttatást. A baj az volt, hogy mások is azt várták, és ezek a mások előttünk voltak. Úgy tűnik, az emberek Magyarországon szép sorban elhalálozgatnak. Ugyanis, itt éppen úgy sorba kell állni, mint régen a banánért. Végül azért ránk is sor került, és beléptünk a már alaposan ismert Főú. színei elé. Köszönésünkre bólintott, jelezve, hogy megismer minket, és késlelkedés nélkül meg is szólalt. Azt szerette volna tudni, hogy te az elhunyt, hol vagy. Fogalmunk se volt. Tényleg röhej, temetést intézünk, de nincs hullánk. Mentegetődzünk, hogy elvitték. Micsoda balfácán népség, még egy hullára se tud vigyázni, néztük ki a Főú. szemeiből. Csoda, ha tönkre megy az ország? A Főú. gúnyosan szemlélte zavarunk, majd megszólalt, mindegy, majd elintézem. Istenem, mekkora hatalom! Ha nagyon kell, még hullákkal is tud diszponálni. Esetleg pont azzal, amelyikre szükség van, bár hamvasztásnál ez nem feltétlen megalapozott egy követelmény. Aztán Főú. megint kérdezett, hogy akarjuk? Mi szerettünk volna egy szép helyet, esetleg közel a kapuhoz, ahol ritkábban lopják le a koszorúkat a sírokról, ugyanis te, amíg éltél, így szeretted volna. Erre megint jött a gúnyos vigyor, csak itt lehet, és ujjával rábök egy fali térkép egy bizonyos pontjára. Itt nyitottunk sírokat, erősíti meg előző mondatát.

Ez volt az a pillanat, amikor kezdett megjönni a hangom, mert ami sok, az sok. Különben is ennyivel tartoztam neked: tisztelt hölgyem, ha csak oda lehet, ahová az ujjával szíveskedett bökni, akkor minek kérdezi? Nem volt szerencsém, félreértettem, ő úgy gondolta, hogy milyen urnában, milyen urnaterítővel, és mikor? A válaszadást szerfölött megkönnyítette, mert elénk dobott egy fényképalbumot, amiben urnák láthatók totál és premier plánban, valamint fantázia névvel és árcédulával. „Feltámadunk II.” 39.700 forint, „Kegyelet IV.” bíbor páccal 34.200, pác nélkül mindössze 29.800 forint. „Irgalom III.” natúr fenyő 30.800, lakkozva 31.800, intarziával 36.500 forint. Bennem elkezdett derengeni, hogy életem legnagyobb hibáját akkor követtem le, amikor nem urnakészítő kisiparosnak mentem el és azon töprengtem át tudnám-e magam képezni még mielőtt rám is sor kerül, bár úgy saccolható, hogy az ötlet egy eső utáni köpönyeg. Viszont hamarosan kaptunk egy másik fényképalbumot is, amiben fátylak voltak, akarom mondani szemfedők, csak azt nem árulták el hozzá, hogy egy kis rakás hamunak hol vannak a lefedendő szemei. Erre a talányra magunktól kellett volna rájönni. Minden esetre a választék vonzó volt: Muszlin kendő fekete berakással, szélén azsúr, ára: 10.200 Ft. Vert csipkekendő bársony aláhergeléssel, ára: 12.500 Ft. Tüll kendő két sor pikével ára: kerek 9000 Ft. Ugyan ez batikolva is, ára: 13.000 Ft. Az ÁFA minden esetben külön felszámításra kerül. Ugyanis Orbán a holt lelkeken is akar nyerészkedni egy kicsit.

Szokjuk már meg a szentségét, hogy mindennek ára van. Te meg csak ne röhögj ott a Mindenható jobbján azzal a kitűzött kokárdával, vagy a balján az egy szál szegfűvel. Tudd meg, először rossz helyre vittek, ugyanis ott nem volt krematórium. Onnan téged át kellett szállítani oda, ahol van. Tehát, szállítás rakodással 32.000 Ft. + ÁFA. Hamvasztásos temetés 361.750 Ft. Azért ilyen sok, mert 80 kiló vagy. Ha csak egy gyerek lennél, a család olcsóbban úszná meg. A hamvasztáshoz nagyon sok kWó kell, aminek az árát nem rég emelték harmadszor fel az idén. Hűtés = 2.890 Ft/nap. Tulajdonképpen bagatell. Egy kiló mélyhűtött őszibarack 1320 Ft és az csak egy kiló, igaz, mínusz 18 fokon, te pedig alig éred el a plusz kettőt, de hát a hűtés, az hűtés. Urnafülke betéti díj = 11.000 Ft/10 év. Se hosszabb, se rövidebb időre neme lehet. Részletfizetés nincs, és a lízing is kizárt. Az összeg természetesen tartalmazza az ÁFA-t, mert Orbán Viktor nem lehet tekintettel az állampolgárság egyoldalú megszüntetésére. Az viszont meglepő, hogy a bérleti díjat nem toldják meg közös költséggel, és a közös képviseletet még nem találták ki. Ennek az elnéző magatartásnak oka valószínűleg az, hogy a halottak kifejezetten jó bérlők, konyha és fürdőszoba használatra nem tartanak igényt, alig van velük gond. Carrarai márványlap, 26×26 cm, begipszeléssel együtt 18.400 Ft. A betűbevésés fekete színezéssel betűnként 920 Ft, arany befestéssel betűnként 1.560 Ft. A temetői sorszám bevésése kötelező! Pap + kántor 28.800 Ft, kántor nélkül a költség megegyezés szerint. Külön rendelhetők: gyertyák (darabra), szőnyeg (méterre), zene magnóról (percre), stb. számtalan extra egyéni igény szerint.

Ez az a pont, amikor kezd lelkiismeret furdalásod lenni, és már bánod az egész végelgyengülést. Bizony, bizony, tovább élni sokkal olcsóbb, mint meghalni. Látod! Látod! De nincs visszaút, és még örülhetsz, hogy sikerült minket itt hagynod mielőtt az amerikai kultúra a Valentin-day és Halloween-tök sikeres elterjesztése után megérkezik a magyar temetőkbe is, mert bizony hamarosan lesz még hullaborotválás, balzsamozás, függöny, baldachin, orgonabúgás, fekete tollcsákós halottkísérők. Szóval egész iparág dobja majd be magát, olyan jó kis kapitalista módra. Nálunk ez még egy picit szocialista, és egyelőre ezért nincs például lélekharang se, mert ha lenne, akkor az egész országért szólhatna.

______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
______________________________________________________________________________________
 

Éljetek a lehetőségekkel!

23 gondolat erről: „(88) Ihaj, csuhaj, sose halunk meg

  1. A tehetős emberek rosszul járnak, mert csak nekik van pénzük meghalni. 🙂
    Nem véletlenül terjed az a temetés, amikor hamvasztás után, a “gyári” kiszerelésben hazaviszik a hamvakat.
    Kevesen őrzik otthon, inkább a legtöbben kiszórják valahol, ingyen, áfa nélkül.

  2. Kórházi, hospice otthonbeli, vagy egyedül otthon, vagy otthon nem gondoskodó családtagok közt, klasszikus elhalálozás módszere,
    -kiszáradás-. Elfekvőben nénit kikötötték, pont annyira, hogy ne érje el a vizesüveget. Persze a fickándozók is sorra kerülnek, derekas mennyiségű nyugtató beadása után (leszedálás szaknyelven) 4-5 nap alatt exitálnak. PERSZE a kritikus állapot túllépte után, (mikor már a vesék leálltak) infúzió bekötése javallott, műhiba per kivédésére.

  3. Tudom, hogy szatíra, de miért kell felöltöztetni az otthon meghalt embert, mikor úgyis hivatalból felboncolják?

  4. 3:

    Ha jól tudom, nálunk nem engedik, hogy hazavidd a hamvakat, szétszórni meg pláne tilos, valami környezetvédelmi okokkal magyarázzák… Ha rosszul tudom, akkor javítsatok ki, mert én is szétszóratni szeretném a hamvaim egy szép rétre, így a családot megkímélném a temetés költségeitől és virágot se kell később hozniuk 😀

  5. A hamvak hazaviteléről: ha jól tudom, alá kell írni egy nyilatkozatot, hogy otthon fogod őrizni.
    Kiszórni “házilag” tilos, de ki ellenőrzi? Majd ha lesz hamukommandó, mert a temetkezési lobbi előbb vagy utóbb elintézi, hogy legyen.

    Ui.: a legolcsóbb urnát sem kell megvásárolni, mert a krematórium műanyag dobozban adja ki a hamvakat.

  6. Anyukám egy Pest környéki otthonban halt meg. Az ügyeletes orvos rosszul töltötte ki papírt, emiatt nem lehetett hamvasztani. A javítást csak a kitöltő orvos végezheti, de őt az otthonban eddig még sohasem látták. A szomszéd város ügyeletéről jött. Kiderítettük, ő csak ügyel, legközelebb éjjel egy budai rendelőben.
    A temetés, a családi sír, a régi lakhelyén, innen 60 km-re volt, az urnát én vittem át autóval. Ahhoz, hogy odaadhassák, kellett egy befogadói nyilatkozat a lelkészi hivataltól (a temető egyházi gondozásban áll). Ezt simán megadták, amikor a temetést megrendeltem.
    Az urnát a temetést intéző másik vállalkozónak odaadtam, kicsomagolta a papírdobozból és feltette a polcra a másik öt várakozó mellé (legalább tárolási költséget nem számolt fel). Innen már ő vitte a temetőbe, nettó 8 ezerért.
    Összesen három számlám volt, a két temetkezési vállalkozóé és a lelkészié. Természetesen mindegyik részletes. Pl. keszon. 15 ezer (egy műanyag doboz, amit a sírba tesznek, abba kerül az urna), hangtechnika+jogdíj: 7000. Egyházi adó: 10 ezer (mivel nem vagyok tag), a sír ráváltási díja: 5 év, 6 ezer, harang díja: 1500. A legolcsóbb és legegyszerűbb a temetőgondnok volt (aki a sírt előkészítette: a kőlapot elhúzta), meg a sírköves (aki az évszámokat bemarta). A számla egy kézfogás volt, de betartotta az ígéretét.
    Különben minden flottul ment, a leghülyébb a fiatal orvos volt.

  7. 5: “Nem tiltja törvény a hamvak hazavitelét?”
    Nem. Mivel közegészségügyi problémát már nem jelent, nyugodtan haza lehet vinni, és úgy rémlik, hogy ha szét akarják szórni a hamvakat, akkor az adott helyszín/terület tulajdonosának engedélyével ez megtehető /de ebben nem vagyok egészen biztos/.

  8. Egy kis kiegészíts: Egyszerre 4 hullát hamvasztanak. Aztán kihúzzák a hamut és négy felé osztják, de ez nem publikus. Így a hazavitt akármi 3 vadidegen és egy szeretett hozzátartozó koktail-ja. Persze az elhunytnak mindegy, de különben is.

  9. 11:
    Amennyiben ez igaz és nem csak egy, a hullaiparban szokásos morbid tréfa, sokat elmond a vállalkozó erkölcséről.
    Drága a gáz, stb. de gondolom busásan megfizetjük így is, komoly haszonnal tereli testünket egy másik (halmaz) állapotba.
    Felháborító, de nem szabad lebecsülni az emberi kapzsiságot.
    Sok aljasság történhet még egy ilyen erkölcsiségű kremában. Gondolj csak a ruhabizniszre.Jársz turkálóba?

  10. 6. hargi: Nem feltétlenül kell boncolás, ha valaki otthon hal meg. A halottvizsgáló, ha mindent rendben talál, világos a halálok az ismert alapbetegségekből kifolyólag (pl. végstádiumú tumoros, vagy nagyon öreg sokféle betegséggel), simán elmellőzhető a boncolás. Ha a halottvizsgáló nem a háziorvos, tehát nincs képben, vagy nincsenek kéznél az egészségügyi dokumentációk, a háziorvos is nyilatkozhat ez ügyben. (Mondom ezt, mint patológus.)

    Tibor bá: tetszett 🙂 Sajnos, a halál is egy jó üzlet, egyeseknek.

  11. Ez a mai poszt morbidra sikerült
    soha ne legyen aktualitása.
    Annyit tennék hozzá, hogy a szervezéssel érdemes vigyázni.
    Azt bátran kijelentik, a hamvasztást ennyiért és ennyiért végzi egy krema.A többit elhallgatják.
    Ki lehet választani melyik ár megfelelő.
    Hamvasztás az bárhol ugyan úgy megy -gondolná valaki,
    az nem lehet tétel és összegben sem sok.
    Amit nem tud senki, az hogy a vállalkozó ziher az ország túlsó
    szegletében lesz de ezt nem kötik az orrodra.
    Az elhunytat még egyszer körbeviszik szeretett kis hazánkban mielőtt megszűnik fizikailag létezni.
    A szállítás a legjelentősebb tétel az oda vissza a taxizás
    (tapasztalat) amikor sajnos ilyet kellett intézzek.
    A legközelebbi helyet kell választani,és több marad a virágokra.

  12. 16: “soha ne legyen aktualitása.” – Hogy fordulhat elő, hogy ne legyen ennek valamikor aktualitása? Ha mondjuk mind egyszerre elégünk egy atomvillanásban, akkor elkerülhetjük ezt a hercehurcát.

    De ha választani lehet, akkor már inkább a hercehurca. 🙂

  13. Jut eszembe…
    Volt egy művésztanárom… fotózni, meg rajzot tanultam tőle… meg jazz-t oltott belém, valamennyit… végsősoron: felakasztotta magát… :-\ Eddig az off. 🙁

    Ami On: Kb. 1987-ben, a vidéki kisváros pedagógia főiskolájának az aulájában szervezett egy fotókiállítást – pont erről a témáról… amit Tibor bá’ említett fennebb (hamvasztás, proszektúrán hullák kezelése), az mind igaz… :-\

    Long story short: Másnap, felsőbb utasításra, LESZEDETTÉK a kiállítást… 😐

  14. A temetési vállalkozók munkája, legalábbis akivel én összeakadtam, egy gyalázat, a tisztességtelenséget teljesen kimeríti. Jónéhány dolgot kihagyott még Tiborbá is a felsorolásból. Pl. urna helyének kiásása (néhány ásónyom) és betemetése (külön tétel) 10.000Ft. volt, és ezt az orrod alá tolják a temetési szertartás után, a többi gusztustalanul magas árakkal együtt, hogy fizess. Nagyon fel voltam háborodva, egy kicsit ellenálltam, de ők profi módon hárítottak, maximálisan kihasználva a gyászt, és az ott levő gyászoló tömeg tekintetét, hogy te ott “fillérezel”.
    Eleve az egész temetés nekem még a mai társadalom elanyagiasodásához képest is embertelen. Csak kamaszkoromból emlékszem még normális temetésre, olyanra ahol a pap tisztességes beszédet tartott, és a gyászolók is énekeltek a kántorral együtt. Lehet, hogy van még ilyen hely az országban, de hol?
    Erdélyben még nagyjából tartja magát a régi hagyomány, lehetséges, hogy a hagyományőrző ortodox közelség jóvoltából. Ott még nem avatkoznak be az állami/ temetkezési szervek, csak ha boncolásra van szükség, de utána mindenképp kiadják a családnak a halottat, akit a család tisztességesen megmosdat, felöltöztet, kiállítják ravatalra, és éjszaka siratják, virrasztanak, imádkoznak érte és mellette. Nincsenek rabló temetkezési vállalkozók, de az egyház sokkal nagyobb jussot kér, mint itt. Viszont tisztességet búcsút mondanak, tisztességes emberhez méltót, nem úgy, mint itt. Legalábbis az itt egy átlag embernek nem jár – mert ugye a halottnak már mindegy…

  15. Úgy halunk, ahogy élünk.

    Még ez sem megy szépen a család által körülvéve és minden jelenlévő által elfogadva a tényt, hogy ez az élethez tartozik. Elbúcsúzva az árnyékvilágban maradt szeretteinktől és meghagyni nekik az időt a csendes, nyugodt gyászra és az emlékezésre.

  16. 11. Ez a valóság!

    Nekem egy krematóriumban dolgozó ismerős mondta el.

  17. 14 Ivett

    Köszi a korrekciót! Főleg, hogy egy “hidegsebésztől” származik 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük