Tibor bá blogja (75) A magyar fizetések

önarcképMár húsz éve hallom, hogy magyar fizetésekkel kell nyugati árak mellet élni. Nem akarok belemenni egy vitába, de a magyar orvosokat kicsábító Angliában nem csak a fizetés négyszeres, de az albérlet is. Ettől függetlenül sok honfitársam visz haza jóval kevesebb fizetést, mint amit megérdemelne. Ezért úgy gondoltam, hogy felvázolom az amerikai helyzetet, mert ott se kolbászból van a kerítés.

Eltekintve a gazdasági válságtól, aminek következtében a munkanélküliség az USA-ban is az egekbe szökik, a bérezés helyzete folyamatosan romlik.

1) A Bush adminisztráció 8 éve alatt a 400 leggazdagabb amerikai, akiknek vagyona több volt, mint az társadalom alsó felének, azaz 150 millió amerikainak a vagyona, 700 milliárd dollárral gyarapodott.

2) 2007-ben a multik vezérigazgatóinak fizetése 344-szer volt nagyobb, mint az alkalmazottak átlagfizetése. A múlt század 60-80-as éveiben ez a mutató csak tizede volt a mainak, vagyis 35-szörös.

3) Hogy merre tart a demokrácia? Nézzük! 1955-ben a leggazdagabb amerikai jövedelmének 51,2 százalékát adta le adóra. 2006-ban a leggazdagabb amerikai jövedelmének mindössze 17,2 százalékát fizette be az ottani APEH-nak.

4) Reálértékben az elmúlt 30 év alatt a felső 1 százalék megduplázta jövedelmét, a felső 0,1 százalék megháromszorozta jövedelmét, míg az alsó 90 százalék jövedelme némileg csökkent.

5) Bár a termelékenység 1979 és 1998 között 44,5 százalékkal nőtt a dolgozók fizetése ezen idő alatt csökkent.

6) Reálértékben az átlagos amerikai háztartás bevétele 1669 dollárral csökkent. A bevétel csökkenést hitelkártyákkal egyenlítették ki, ami 1989 és 2006 között 315 százalékkal nőtt. Így 2007-re az elkölthető „jövedelem” 138 százalékra nőtt. Egyértelműen megállapítható, hogy a munkásaik kizsákmányolását a multik sikeresen fokozták. Ja, igen, most jut eszembe, a multik hozzánk is bejöttek.  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük