Tibor bá blogja (60) IMF (a nemzetközi valutaalap)

önarcképVan, aki korábban sohase hallott róla, de múlt ősz óta minden magyar tudja, hogy kaptunk tőlük egy kis pénzt, amit a pénzügyminiszter hihetetlen büszkeséggel jelentett ki, bele a TV kamera lencséjébe. Persze ezt most módosítani kell, mert nem pénzt kaptunk, hanem hitelt, illetve nem hitelt kaptunk, hanem évi 1 %-os költség mellet hitelre kész állapotot, amit „készenléti hitel” néven illetnek. Más szavakkal 25 milliárd dollár lehívhatósága lett beígérve, amire attól a pillanattól kezdve, hogy ténylegesen megkapunk, közel évi 10 %-os kamatot kell fizetni. Azért ilyen sokat, mert rossz adósok vagyunk. És akkor most visszakerültünk a kályhához, ahonnan elindultunk. Ugyanis, ha egy országnak pénzre van szüksége, akkor kötvényeket bocsát ki, egy bizonyos kamatra, amit a befektetők megvásárolnak. Minél nagyobb rizikót jelent egy ország a befektetőknek, annál nagyobb kamatot kell a kötvények után fizetni. Aztán egy ország, ha nagyon iparkodik, akkora rizikóvá tudja tenni önmagát, hogy nincs befektető széles e világban, aki hajlandó lenne megvenni a kötvényét bármekkora kamatot is ígér hozzá. 2008 őszére Magyarországnak sikerült ezt a helyet bebiztosítani önmaga számára, mert csak a közel tízmillió hülye magyar nem látta (tisztelet a kivételnek), hogy az ország már hosszú évek óta hitelből él, és már ott tart, hogy a felvett kölcsönök után járó kamat meghaladta a bevétel 10 százalékát.

Egy ilyen vészhelyzetben már csak egyetlen egy dolgot lehet csinálni, levenni a kalapot és elmenni a IMF-hez koldulni egy kis kölcsönt. Ugyanis az IMF ad, de nem feltételek nélkül, amit a nép elől rendszerint elrejtenek. Nem kell nekik mindent tudni, elég nehéz lenyeletni velük azt, hogy a 13. nyugdíj és közalkalmazotti fizetésnek annyi! Persze ennek a gonosz IMF-nek azért van valami igaza, amikor megszabja, hogy ezt meg azt meg kell változtatni, itt meg ott takarékoskodni kell, és így tovább. Ugyanis arra gondolnak, hogy a kölcsönadott pénzt csak akkor lesz képes az adós megadni, ha nem a szavazó népre hallgat a pénzügyminiszter, hanem rájuk. Nem árt tudni, hogy az IMF megbízottakat nem a Máltai Szeretet Szolgálattól nyugdíjba vonult munkatársai közül verbuválják. Nem hatódnak meg attól, hogy valaki nagycsaládos, nincs állása, rokkant, kisnyugdíjas vagy éppen most lett kinevezve fő-főtanácsosnak és már 25 éve közalkalmazott. Nem azért mert nincs szívük, hanem azért mert tudnak számolni. A kölcsönkérők viszont nem tudnak, mert ha tudtak volna, akkor nem lennének ekkora szarban. 

Az IMF munkatársak pénzügyi szigora közmondásos. Sehol se szeretik őket. Ebben viszont nincs semmi meglepő, az emberek a kellemetlen igazságokkal utálnak szembenézni és azok felé vonzódnak, akik szépeket, kellemeseket mondanak nekik. Ebből aztán egyenesen adódik, hogy ha valaki szavazatokat akar kapni, akkor szépeket kell mondani. Az IMF ezt természetesen nálam is jobban tudja, de tud még mást is. Például úton-útfélen azt tapasztalja, hogy egy gazdaságilag nem túl erős ország (amit finoman „feltörekvő” országnak hívnak) oligarcháinak gyorsan fejükbe száll a dicsőség. Pénzpocsékolás közepette, erejüket messze túlszárnyalva építik ki üzleti birodalmaikat hatalmas kölcsönökre támaszkodva. A helyi bankok, nem egyszer politikai nyomásra, boldogan ontják a hitelt a hatalmon lévő elitnek. De a túlzott (és indokolatlan) kölcsönfelvétel minden esetben rosszul végződik, legyen az adós magánszemély, vállalkozás vagy maga a kormány. A gazdasági klíma változó, előbb vagy utóbb a hitelezési körülmények megváltoznak és a bajbajutottnak senki sem fog kölcsönt adni elfogadható feltételek mellett. Az ezt követő lecsúszás meglepően gyorsan következik be. Hatalmas vállalkozások a csőd szélére tántorognak, a hitelező helyi bankok pedig összeomlanak. A bajbajutottak rohannak az államhoz segítségért. Az állam pedig további kölcsönök felvételével segít. A végén a keserű pirulát mindig a nép, sohase az elit nyeli le. Az elit általában adókedvezményt kap azon az alapon, hogy majd munkahelyeket teremt a pórnépnek. Ez persze nem következik be, mert az elitnek van annyi esze, hogy az új forrásokat magára, ne pedig az alkalmazottakra költse, és akkor még meg se említettük a (bizonyíthatatlan, de mindig jelenlévő) korrupciót. Végül a nép megunja és forrongani kezd. A kormány ekkor az IMF-re kezd mutogatni, de közben suba alatt további hiteleket próbál felvenni, és kap, de most már ráül a kormány nyakára és kiköti a szigorú feltételeket, amiket be kell tartani, mert különben a következő részlet már nem lesz lehívható. Na igen, elfelejtettem megemlíteni, hogy egy készenléti hitel csak részletekben hívható le. Tessenek kapaszkodni! Magyarország egy nagy kaland előtt áll, és azt a nagy kalandot nem kormányváltásnak nevezik, mert az már réges-régen nem számít. 

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük