(59) „Elfogtam egy levelet”

Tibor bá’ online

Ezt az indignált levelet az amerikai Gary Brecher küldte az Alternetnek, de én elfogtam, 😀 és most közzé is teszem. Ugyanis jól megvilágítja Washington háborús készülődésének a tényleges hátterét. Megvilágítja, hogy mennyit ér a páncélozott járművek felvonultatásával demonstrált keménykedés. Még az is lehet, hogy az egész csak egy blöff, és valójában senki se akar termonukleáris háborút. – Akkor tehát a levél:

 

~q191Évek óta mondom, hogy a repülőgép anyaghajók a múlt rendkívül drága, úszó relikviái, amik már rég halálra lettek ítélve. Most viszont abba a helyzetbe kerültem, hogy meg tudom írni, pontosan mi lesz a haláluk. Ugyanis az utóbbi évek legmegrendítőbb jelentését – ami az Amerikai Tengerügyi Intézettől származik – sikerült megszereznem. Lényegében azt mondják, hogy az amerikai repülőgép anyahajók valójában ócskavasak. Ugyanis a kínai hadiipar előállított egy „Dong Feng 21” elnevezésű ballisztikus rakétát, amit specifikusan az amerikai repülőgép anyahajók ellen terveztek.

A Dong Feng 21-nek komplex célravezető rendszere van, alig ad radar visszhangot és manőverezhető, aminek következtében útvonala kiszámíthatatlan, tehát minden valószínűség szerint bemérése és megsemmisítése nem megvalósítható. A rakéta sebessége 10 Mach (másodpercenként 3,5 km), vagyis maximális hatótávolságát, 2000 km-t 10 perc alatt éri el. Tehát a sebessége, műholdas irányítása és irányváltoztathatósága miatt a célba érése szinte garantált. A „szinte” finomítás viszont tökéletesen indokolatlan, mert a jelentésben találtam egy aprócska mondatot, ami így szól: „Jelenleg a hajóknak nincs semmi elhárítási lehetőségük ballisztikus rakétatámadásokkal szemben.” Figyelsz? Ez azt jelenti, hogy nem elháríthatók!

Hadd szögezzem le, a hajóknak nagyon csekély elhárítási lehetőségük van közönséges, de nagy számban támadó torpedók, rakéták esetén, de a tengerészek legalább abban a hitben harcolhatnak, hogy van valami védekezési lehetőségük. De egy repülőgép anyahajó parancsnoki hídján a kijelző táblán teljesen feleslegesen jelenik meg a kilőtt Dong Feng 21 képe. Világosan látszik a kilövés, a rakéta közeledése és várható becsapódása, és akkor mi van? Ismételjem meg a mondatot? „Jelenleg a hajóknak nincs semmi elhárítási lehetőségük ballisztikus rakétatámadásokkal szemben.” 

Menjünk egy kicsit vissza a múltba! Mióta vannak ballisztikus rakéták? Jó kérdés, mi? Egy közönséges ágyúgolyó is ballisztikus rakéta, csak éppen nem irányítható, de ha a kérdésre komolyan akarunk válaszolni, akkor vissza kell menni a V-2 német rakétákhoz. Atomtöltettel felszerelt V-2 könnyedén elsöpörne egy felvonuló flottát, és mindkét komponens, az atomtöltet és a ballisztikus rakéta 1945 óta rendelkezésre áll. Az pedig elég régen volt, miközben néhány dolgot feltaláltak: mozgó kilövőállást, műholdas navigálást, de amire érdemes odafigyelni, hogy minden egyes újabb találmány a támadó esélyeit növelte. Tehát minden egyes alkalommal, amikor az elektronika minőségi változáson esett át, a repülőgép anyahajó egyre inkább egy mozgó koporsóvá változott. Az elmúlt fél évszázad minden egyes technológiai változásának hátoldalára rá volt írva, „hagyd abba a repülőgép anyahajók építését!” Azonban a haditengerészetnél az égvilágon senki nem figyelt oda. Vagy, és ez a valószínűbb, mindennel tökéletesen tisztában vannak, de úgy gondolják, hogy az atomhoz senki se mer nyúlni, addig pedig a hagyományos erő fitogtatása rendkívül hatékony diplomáciai eszköz.

Ezek szerint a Haditengerészet kiküldi hajóit a Csendes-óceánra, hogy jelenlétükkel elriasszák a támadni akarókat. Zseniális. Bizonyára a Csendes-óceán azon területére is gondoltak, ami 2000 km-nél közelebb van Kínához. Ez esetben tényleg jó, hogy nem akarják felvenni a harcot, mert a harc azonnali megsemmisülésüket jelentené. Máskülönben a Brit Birodalom utolsó napjaiban hasonló történetekkel etették a közvéleményt. Valami megfoghatatlan hülye ötlettől hajtva az újságírók imádják a Haditengerészetet. Amikor a Repulse és a Prince of Wales kifutott a kikötőből, hogy a japán partraszállást megakadályozzák Szingapúrban, zászlókat lengettek, virágcsokrokat dobáltak a vízbe. Később, 1941. december 10-én, amikor mindkét hadihajó lekerült az óceán fenekére, egyetlen egy szó se hangzott el.

Szóval, amit mondani akarok az a következő: Ne engedd magad átverni egy megnyugtató, optimista szöveggel. Ezt kell megtanulni a Haditengerészet működéséből. Ezeknek a vezetői semmihez se értenek. Ráadásul szarnak az egészre. Meglovagolják a rendszert és abban bíznak, hogy addig kitart, amíg nyugdíjba nem vonulnak. Aztán vesznek egy luxusházat közel egy golfpályához, lányaikat kiházasítják, előre megveszik a sírhelyeiket a hozzáillő sírkővel és nagy ívben szarnak valamennyiünkre.

 

Eddig a levél, és csak azért tettem közzé, mert úgy gondolom, hogy az évi több 10 milliót felvevő állami vállalatok vezetői ugyanígy szarnak valamennyiünkre. Tiszta szerencse, hogy nincs haditengerészetünk.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_____________________________________

44 gondolat erről: „(59) „Elfogtam egy levelet”

  1. Nem véletlen fejleszti amerika a lézer rakéta elhárító rendszereket. Már volt belőle teszt is. A másodperc tized része alatt le kapta a rakétát. Ha jól emlékszem egyszerre tíz célt tud beazonosítani és kiiktatni. Ezenkívül fejlesztenek más, a rakétát zavaró eszközt.
    https://youtu.be/dBR8wl1Q_tE

  2. Ha néhány infót egymás mellé teszek, hát nem érezném magam biztonságban egyik amerikai hadihajón sem. Mint a témában dilettáns, bennem a következő kép állt össze.
    nem rég volt hír az alábbi, helyszín a Fekete-tenger
    „A Donald Cook torpedóromboló hajót Aegis rakétavédelmi rendszerrel és Tomahawk rakétákkal látták el, a Taylor fregatt fedélzetén pedig Harpoon hajók elleni robotrepülőgépek és SM-1MR Standard légvédelmi rendszer van rendszeresítve”

    A SZU-24 megközelítette a rombolót és az Aegis megszünt létezni. A SZU-24-s pedig körberepülte a vak rombolót és távozott, mint aki jól végezte dolgát.

    Ha a kínaiaknak is van hasonló, mint a SZU-24-n található kütyü, akkor egy 10 mach-al haladó, irányát önállóan változtatni tudó rakéta célbajutása elég valószínű.

  3. 1: Szép animáció… 🙂 A lézernek azért elég sok korlátja van. Jelen esetben milyen előnyt jelentene a hagyományos rakétaelhárító rendszerekkel szemben?

    3: Sajnos autentikus forrást nem találni az említett eseménnyel kapcsolatban… Ha valóban megtörtént volna, akkor ha máshol nem is, de az orosz sajtóban biztos lenne nyoma.

  4. 4:
    Már pedig annak idején lehetett olvasni, hogy az amcsik kurvásra meglepődtek.

  5. Olvasni lehetett, csak nem ‘komoly’ helyen. Egyelőre okosabbnak tűnik hoax-ként kezelni, amíg nincs újabb esemény, vagy egyéb megerősítés. A Fekete-tengeren most nyüzsög a NATO, lenne alkalom az ismétlésre az oroszok részéről. Én úgy gondolom, ha a sztori igaz lett volna, azért a NATO erősen meggondolná, hogy mennyi és milyen hajót küld a térségbe – de ennek az óvatosságnak nincs nyoma, sőt megy az erődemonstráció ezerrel.

  6. Observer,

    Ha úgy van, ahogy mondod, akkor megnyílt egy kacsa gyár.
    „Az amerikai védelmi minisztérium április 14-én, hétfőn provokációnak nevezte, hogy egy orosz Szu-24-es frontbombázó több alkalommal is megközelítette a Fekete-tengeren hajózó amerikai Donald Cook rombolót és átrepült fölötte.”

    „A kanadai hadügy beszámolója szerint két SzU-24 és, és egy AN-26-os orosz repülőgép MEGKÖZELITETTE (!) A FEKETE – TENGEREN (nyilván a kanadai partokhoz közel) a HMCS Toronto nevű hajójukat. A SzU-24-esek vagy háromszáz méteres magasságban többször is elhúztak a kanadai hajó felett „

  7. Úgy tűnik két eset volt. Egy tavaly áprilisban, egy pedig ebben a hónapban, 3-án.

    A Fekete-tengeren az oroszok NATO-hajókat használnak éles gyakorlatokra. A forrás szerint március 3-án, a Krím-félszigeten állomásoztatott Szu-30 és Szu-24 bombázók szimulált támadást hajtottak végre a USS Vicksburg amerikai cirkáló és a Turgut Reis török fregatt ellen.
    http://rt.com/news/237645-russia-nato-black-sea/

    Az orosz gépek 2014 áprilisában hasonló szimulált támadást hajtottak végre az amerikai haditengerészet egy a Fekete-tengeren állomásozó egysége, a USS Donald Cook ellen. A hajó kapitánya „provokatívnak” nevezte az esetet. Korábban a Donald Cook legénysége felmondott, miután az általuk leírtak szerint „egy darab ócskavason” sodródtak, és a hajó valamennyi elektronikai berendezését működésképtelenné tette egy orosz elektronikai zavaróeszköz.
    http://www.veteranstoday.com/2014/11/13/aegis-fail-in-black-sea-ruskies-burn-down-uss-donald-duck/

    Van még egy csomó angol nyelvű link ezekről az esetekről. Nem tudom nektek pontosan melyik a hiteles forrás… 😀

  8. 8: Sőt, olyan cikkek is vannak, ami szerint a ruszkik ehhez földönkívüli technológiát használtak fel. 😉
    Nem vagyok katonai szakértő, de szerintem nem sokat ér egy olyan radarblokkoló technológia, ami csak olyan távolságból működik, amikor már vizuálisan észlelhető a repülőgép. Az említett esetben elég lett volna, hogy egy tengerész felsétál a fedélzetre és vállról indítható rakétával beledurrant az orosz gépbe /persze ténylegesen nem volt támadás, csak imitált, tehát le sem lőhették volna a gépet jogszerűen/.

    Egyébként, amit hiányolok, azok az orosz források. Ha valakinek, akkor nekik érdekük lenne elhencegni a dologgal – ha valóban megtörtént.

  9. 9, Observer

    „Ha valakinek, akkor nekik érdekük lenne elhencegni a dologgal – ha valóban megtörtént.”

    Nem biztos.
    Akinek szólt, az úgyis tudja… a többiek meg hadd találgassanak.
    Az ilyesmiben minnél kevesebb konkrétum van, annál jobb.

  10. Az Új- Zélandon bújkáló bábmestereknek mindegy melyik félnél szakad el a húr, a lényeg a várt végeredmény.
    Nem fogják fel, hogy visszafordíthatatlan, lelassíthatatlan a folyamat

  11. 14.

    „A rendszer iráni születésű fejlesztője Mehran Keshe szerint ez az elektronikus fegyver anyira használhatatlanná teszi a megcélzott hajók elektronikáját”

    Akkor mégsem volt kamu ez a Keshe-féle találmány?

  12. Itt írnak róla bővebben Keshe találmányával együtt:

    http://panobcan.sk/americka-lietadlova-lod-ochromena-ruskou-technologiou-pri-brehoch-uk/

    és itt: http://stateofglobe.com/2015/03/23/terrified-us-aircraft-carrier-flees-from-russian-subs-to-uk-safety/

    The necessity of the US Navy to develop countermeasures against “magrav technology”, this report says, was clearly shown to them last year after Federation air forces completely disabled the feared AEGIS destroyer USS Donald Cook in the Black Sea. So demoralizing was this attack against the USS Donald Cook, when it limped into a Romanian port for repairs, all 27 of its officers put in for reassignment and/or retirement.

    “Magrav technology”, its import to note, was conceived by the Iranian-born nuclear engineer Mehran Keshe, but whose works are banned from public use in the United States under an Executive Order signed by President Obama on 23 April 2012.

    President Obama’s signing of his Executive Order against “magrav technology”, it should be remembered, was due to the Iranian’s using it to down, and then capture one of the United States most secretive and sophisticated drones in December, 2011, and then Iran sharing this new weapon with Syria too.

  13. Úgy tűnik, Szíria is alkalmazza a magrav technológiát… lehet hogy ez kedvetlenítette el az USA-t?

    Mert ha a hír igaz, akkor egy esetleges háború esetén a teljes USA hadiflotta neutralizálható… és ez megváltoztatja a leányzó fekvését, és az USA harci kedvét is.

    Mert ha a Roosewelt nem tudott bemenni a Balti tengerre, akkor komoly segítséget nem tudna adni egy támadáshoz.

  14. Ja, elolvastam nagyjából, de te el tudod hinni, hogy csak azért mentek oda 5 napi látogatásra ezzel a hatalmas monstrummal, hogy a katonák jól érezzék magukat? Azt hiszik mindenki olyan hülye, mint ők…

    Egyesült Államok Nemzetközi Kommunikációs Ügynöksége (U. S. International Communications Agency, ICA) vezérkara szerint az USA vesztésre áll a propagandaháborúban. Ez egy MTI hír volt.

    Talán egy kicsit feljebb kellene tenni a mércét annál, amit az általad betett linken produkáltak.

  15. 19: Kyra, ha igaz lenne az a hír, hogy 3 orosz tengeralattjáró nemzetközi vizeken megtámadott egy amerikai repülőgéphordozót, akkor már háború lenne. /Teljesen irreleváns, hogy ezt torpedóval, vagy valami elektromos kütyüvel (‘magrav’) tették volna. /
    A USS Donald Cook esetében dettó. Az is hihetetlen, hogy a hajó legénysége kérte volna a nyugdíjaztatását, vagy miket írogattak. Azért egy hadihajóra nem óvodásokat ültetnek, akik egy egyébként fegyvertelen harci géptől összepisilik magukat.
    Szerintem ezek a hírek hoax-ok, valaki bedobott egy-egy ilyen cikket a netre, aztán egy csomóan átvették.
    Iszonyatosan nagy energia kell ahhoz, hogy egy repülőgép anyahajó komplett vezetékrendszere kívülről megsemmisíthető legyen (az egész hajó gyakorlatilag egy Faraday- kalitka, valahogy az energianyalábnak be kell(ene) jutni a hajótest belsejébe).
    Radarblokkolás természetesen létező technológia /már polgári használatban is 😉 /, abban viszont semmi újdonság nincs. Azt kell tudni, hogy az AEGIS rendszer milyen frekvencián dolgozik /az meg még a wikipédián is fenn van/. Rádió zavarás, radar zavarás régóta létező dolgok, és néha valóban vannak meglepetések – mint amikor a szerb hadsereg magyar katonája lelőtte a lopakodót. http://srbija.blog.hu/2009/04/11/a_szekely_aki_legyozte_amerikat
    Aztán ezeket a ‘lukakat’ általában befoltozzák…

  16. Oké! Akkor hidd azt, hogy az amerikai Theodore Roosevelt repülőgép hordozó anyahajó 5 napos látogatásra érkezett Dánia partjaihoz, ahol nem tudtak kikötni, mert nem fértek be a kikötőbe, de a katonák remekül szórakoznak a Egyesült-Királysághoz tartozó Gosportban.

    A Balti tenger bejáratától meg azért fordultak vissza, mert a három Akula osztályú nukleáris tengeralattjáró jelenléte zavarta őket a közlekedésben. Egyébként meg esze ágában sem volt az amerikaiaknak a Balti tengerre repülőgép hordozó anyahajót küldeni a lettek, litvánok, észtek, lengyelek és ukránok támogatására. Rágalom! 😀

    Ez az iráni pasi egy látnok, ugyanis írt egy levelet Obamának még 2011-ben, amikor még álmunkban sem hittük, hogy mit művelnek majd Ukrajnában és Irán, Szíria területén is. Egyik bekezdés így szól:

    „Az amerikai repülőgép-anyahajók csak nagyobb múzeumai lesznek a vas madaraknak, amikor a Magravs technológiát hatékonyan alkalmazni fogják, és a kifutópályáik tele lesznek F16 és F18-as gépekkel, mert ezek a gépek nem repülnek tovább, amikor az elektronikájukat a Magravs-technológia zavarja. Ezek a repülőgépek és hadihajókat mind csak tehetetlen vasdarabok lesznek.”

    Obama válaszolt, méghozzá egy elnöki rendelettel! Vajon melyik civil akárki levelére válaszolna egy amerikai elnök rendelettel, ha abban nincs semmi komolyan vehető fenyegetés? A 2012. április 23-án kiadott „elnöki rendelet” lényegében arról szól, hogy „rosszindulatú technológiák” alkalmazása, súlyos emberjogi visszaélések (?!?!), számítógépes és hálózati zavarokat okozó, megfigyelés és mindezért Iránt és Szíriát vádolja. Továbbá szó van benne szabad kommunikációról, (amihez persze csak Amerikának van joga) valamint az ő nemzetbiztonsági érdekeiről.

    A két Fekete tengeri akción és a mostani Balti tengerin kívül volt még egy, még az ukrán ramazuri előtt. Több újság megírta, hogy egy orosz tengeralattjáró úszkált az USA partjainál anélkül, hogy észrevették volna. Az amerikaiak cáfolták ezt, nem hitték el.

    Keshe egy ideig dolgozott olyan atomenergia programokban, ahol az angol, francia és amerikai közreműködéssel a jövőbe mutató terveket és egyéb dokumentációt ismerhetett meg. Erről is beszélt akkoriban és vagy igazat mondott, vagy a jövőbe látott.

  17. 20 Observer

    „ha igaz lenne az a hír, hogy 3 orosz tengeralattjáró nemzetközi vizeken megtámadott egy amerikai repülőgéphordozót, akkor már háború lenne.”

    Talán csak akkor nem, ha az USA leghatékonyabb fegyverét lenne képes az ellenfél hatástalanítani.

    Azért akármilyen erős valaki, úgy belemenni egy háborúba, hogy a kommunikációs rendszere bármikor lenullázható, elég bárgyú dolog lenne…
    És ha az USA ellenségeit elátják ezekkel a kütyükkel, akkor abból a nagy mellényből is vissza lehet venni néhány öltést.

  18. 21: Kyra, nem vagyok katonai szakértő – /bár lehet, többet voltam katona, mint te 😉 / – de a józan paraszti ész is használható néha… Ha mindannyian azt érezzük, hogy az USA be akarja dönteni az oroszokat, akkor itt lenne az alkalom a ruszkiknak, hogy ezt megelőzzék, ha van „csodafegyverük”. Akkor viszont miért nem csapnak oda az USA-nak? Valamiért nem teszik…
    „Obama válaszolt, méghozzá egy elnöki rendelettel!” Hát, ha erre a rendeletre hozol egy linket a kongresszus könyvtárából, akkor el is hiszem, hogy így volt.

    22: Akkor miért nem kezdik az oroszok? Itt az alkalom, megszerezték a szükséges erőfölényt…
    „ha az USA ellenségeit elátják ezekkel a kütyükkel” – akkor az USA szépen lemásolja… Ha tényleg lenne egy ilyen ‘ütős’ cucca az oroszoknak, sokáig nem tudnák titokban tartani a technológiát. Az idő ellenük dolgozik…

  19. 23. Observer

    Belátom, hogy biztos sokkal jobban értesz a katonai dolgokhoz, mert én semmit sem értek hozzá. Még a filmeket is kerülöm, amelyekben katonák vannak.

    Tudom, hogy az amiknak drukkolsz, mert olvastalak többször. Nincs is ezzel semmi baj. Őszintén szólva én nem, de nem azért, mert szeretem az oroszokat vagy a kínaiakat, vagy bárkit, hanem azért, mert ha nincs ellenfele a nagyfiúknak, akkor terrorizálhatják korlátok nélkül az egész iskolát. Ugyanez a helyzet a nagy iskolában is. Ha nem vakít el teljesen a szimpátiád, akkor láthatod, hogy mit művelnek máris, pedig még van ellenfelük, még ha gyengének is látszik.

    Azért látszik gyengének, mert Obamáék nem tanultak semmit a történelem órákon, vagy ha igen, akkor úgy el voltak telve a saját történelmi sikereikkel, hogy mást nem is láttak.

    Most átjöttek Európába, hogy itt vívják meg a csatáikat, ne otthon és te úgy képzeled, hogy neked és a családodnak ez mennyire jó lesz majd?

    Megvan az a rendelet is a Kongresszusi könyvtárból az interneten, 2012-ben láttam a neten angol nyelven, amikor ez a Keshe sztori elindult. Megpróbálom megkeresni.

    Még annyit, tényleg nem vagyok hadvezér, de én, veled ellentétben biztos nem mennék neki az amerikaiaknak ész nélkül, mert csak feltűnne, hogy éppen ezt szeretnék, de nagyon. Van egy videó a You Tube-on, amelyben elmagyarázzák az oroszok a riporternek, hogy téved Amerika, ha azt hiszi, hogy ők majd az ukránokkal háborúznak. Azt hiszem szó szerint ezt mondja a politikus: „Berlin és Washington fog elhamvadni.”

  20. 25: Kyra, ebben a rendeletben egy mukk sincs arról, amit fentebb írtál.

    24: „az amiknak drukkolsz” Nem tudom, mi alapján jutottál erre a következtetésre, de nem, én a békének drukkolok. Tisztában vagyok vele, hogy amit régen az amerikai imperializmusról tanultunk tudományos szocializmus órán, az kissé finomítva, de valóban igaz. 🙂
    Sőt, az oroszoknak sem drukkolok, az eddigi történelmi tapasztalatok alapján nem sok pozitívumot lehet róluk mondani.

    Itt egyszerűen arról van szó, hogy egy háborúban az támad, aki valódi erőfölényben van /vagy úgy gondolja, vagy belekényszerítik, nem hagyva más választást/. Szerintem abban egyetértünk, hogy az USA ‘rajta van’ hogy gazdaságilag , de akár katonailag is lenyomja az oroszokat. Ezt az oroszok is bizonyára felismerték, tehát okuk lenne leverni az USA-t a porondról, ha ezt megtehetnék – és ha lenne egy nagyhatású fegyverük, ami ezt lehetővé teszi, akkor lépniük kellene – mert fordított esetben Amerika nem fog habozni. Eddigi történelemben ilyen komoly erőegyensúly megbomlás nem volt /még akkor sem, amikor az USA-nak már volt atomfegyvere, az oroszoknak meg még nem/, a jelcini időkben az amik azt gondolták, hogy az orosz gazda(g)ság az ölükbe hullik háború nélkül is, és mivel ez meghiúsult, jelenleg minden eszközzel provokálják az oroszokat, hogy kirobbantsanak egy ‘hagyományos’ európai háborút, hogy kivéreztessék Moszkvát.
    Az én véleményem, hogy ha az oroszok ilyen elektronikai hadviselési fölényben lennének, akkor most ki kellene ezt kihasználni, mert ez a fölény nem tartható fenn a végtelenségig. Ennek ellenére csak ülnek otthon, mint a kuka /hozzáteszem, szerencsére, mert a franc se akarna egy háború közepébe csöppenni/. Ez nekem nem logikus…

  21. 26. Observer

    „Ennek ellenére csak ülnek otthon, mint a kuka ”

    Lehet, hogy nem.
    Az információ blokkoló „csodafegyvert” se tétlenségből fejlesztették ki.
    És nagyon valószínű, hogy azt a stratégiát követi, hogy ha háború lesz, hogy olyan területeken kelljen megvívni, amiben az USA nem a legerősebb.
    Nyilván nem az óceánokon kell őket kihívni leszámolásra.
    Mivel az USA hadigépezet hihetetlenül bonyolult, a benne történő információ áramlás is az… és ez a legsérülékenyebb pontja…
    Mert ugye mire mész hiperszuper extra technológiákkal felszerelt drónokkal, ha már egy iráni is át tudja venni a vezérlést felettük ?
    Szóval olyan ez, mint a judó… néha a kissebb, mozgékonyabb több előnyt élvez.

    És most úgy tűnik, hogy ameddig az USA nem tudja hatékonyan megvédeni a kommunikációs rendszereit, addig még nyugtunk lehet.

  22. 27: „nyugtunk lehet” Mi itt a határokon belül is tudunk háborúzni, az amik se olyan nagy legények már velünk, amióta levertük Goodfriend-et… 😀

    „az USA nem tudja hatékonyan megvédeni a kommunikációs rendszereit” Azokra a kínaiak nagyobb veszélyt jelentenek, mint az oroszok. Sok kicsi kínai ott ül a legjobb amerikai egyetemek legjobb laboratóriumaiban, aztán hazamennek és kicsi sufniban olyan kütyüket gyártanak, hogy mindenki berosál tőle… 🙂 A legfejlettebb haditechnikában mindenütt kínai csipek vannak. 😉

  23. 29: Annak, aki megfizeti. Az USA helyében én már rég Kínának ígértem volna Szibéria egy jelentős részét… Ilyen jó ajánlatot az oroszok nem tudnak tenni… 😀

  24. 26. Observer

    Remélem nem azt vártad, hogy a rendelet tartalmazza majd Keshe nevét?

    Itt találtam egy fordítást a Google-val. Kb. a felénél kezdődik, mert előtte Keshe levele van, amit Obamának írt, mint iráni, aki félti a hazáját az atomháborútól, ezért a béke érdekében az USÁ-nak is szeretné ezt a technológiát bemutatni és átadni. Ők nem kértek belőle, ehelyett mindenféle büntivel átkozták meg Iránt és Szíriát.

    http://sg.hu/forum/tema/1108932295?order=asc&page=1078

    Így kezdődik:

    elnöki rendelet: FEHÉR HÁZ Hivatal sajtószóvivő
    Azonnali közlésre április 23, 2012
    Executive Order – – – – – – – blokkolja a VAGYON ÉS felfüggesztésére szolgáló belépését az EGYESÜLT ÁLLAMOK bizonyos személyekkel RESPECT az EMBERI jogok megsértése kormányai által Irán és Szíria VIA INFORMATIKAI ………………stb, stb, stb.

    Nyugodtan elhiheted, hogy Keshe találmányának szólt ez a gyors fenyegetőzés, mert rajta kívül több állam felvette vele a kapcsolatot. Mint a link mutatja, a németek is.

    Nem az amerikaiak lesznek az elsők, akik az oroszokat le akarják verni a porondról, de olvasmányaim szerint nem egészen ez volt a terv, ami már több évtizede elkészült. Szerették volna először kisebb egységekre darabolni, mert úgy szép lassan elbánhatnának velük, miközben a természeti kincseiket kiszipolyozva abból finanszírozhatnák a háborúikat. Ez egy jól bejáratott taktika, az egész világon így jártak el.

    Azért nem olyan gondtalanok ők sem, oka van annak, hogy Obama teljesen beleőszült a hatalomgyakorlásba.

    Ez a technika nem támadásra való. Már hogy képzeled a támadást egy ilyen készülékkel? Ha még nem hallottál róla, sok olyan tiszta energiára volna lehetőség, ami nem károsítaná a környezetet és csupán azért nem valósulhatott meg, mert az USA hadiipara nem tudja használni. Ilyen az az atomerőmű is, amelynek az alapanyaga nem uránium, hanem tórium. Kínában most építenek (vagy talán már meg is valósítottak) egy ilyent. Ennek csak az a baja, hogy a tóriumból nem lehet bombát csinálni.

    Keshe nem is szándékozott olyan technológiát csinálni, amellyel háborút lehet kezdeményezni, viszont már leszedtek vele egy pilóta nélküli amerikai kémrepülőt és több drónt.

    Azt írod, hogy „csak ülnek otthon”. Én ennek örülök, de akkor ki ölte meg azt az 50 000 ukránt, aki Merkel szerint meghalt ebben a „forradalomban”?

  25. 27. Attila

    Azért működik az új internet cenzúra. Szinte semmi nem maradt meg azokból a linkekből, amelyeken az angol nyelvű sajtóban az incidensről olvastam, csak azt tudtam visszakeresni, amelynek a linkjét lementettem. A többin megy a parasztvakítás, hogy milyen csodásan érzik magukat az amerikai tengerészek, milyen remek az éjszakai bár, szépek a lányok és a helyiek mennyire csodálják a hatalmas hajót és mekkora szeretettel üdvözlik a látogatásukat, amely 5 napra szól.

    😀

    Egyet találtam, ahol ugyan nem ismerik el a MaGrev akciót, csak azt, hogy volt ott valami szócsata valamiféle gránátokról.
    http://fox6now.com/2015/03/16/amid-nato-exercises-russia-puts-northern-fleet-on-full-alert/

  26. 31:
    Én elolvastam az elnöki rendelkezést. Neked van igazad.

  27. 32 Kyra.

    Ne felejtsd el, hogy a médiát nagyban uralja az USA központú háttérhatalom.
    De ez nem jelenti azt, hogy a második vonalban ne lenneének ellenérdekeltségek és más vélemények.

    Akit érdekel, az tud a Keshe eszközről, ne aggódj.
    Az a sok milliárd, aki úgyse tud sokat tenni, meg nem számít, hogy tud-e róla.

    Az USA-t mindenki utálja, csak félnek tőle.
    De amint kiderülnek a gyengeségei, gyorsan le lehet majd gyűrni.

  28. 33: Tibor bá’: „Neked van igazad”

    Reggel csak belepillantottam, mert aztán órám volt jó sokáig és nem volt időm. Légyszi, másold már be nekem a rendeletből azt a részt, ami alátámasztja Kyra állítását, mert én nem találom, de nem is tudok olyan jól angolul, mint te.

    Ezt írta Kyra: „Ez az iráni pasi egy látnok, ugyanis írt egy levelet Obamának még 2011-ben, amikor még álmunkban sem hittük, hogy mit művelnek majd Ukrajnában és Irán, Szíria területén is. Egyik bekezdés így szól:

    “Az amerikai repülőgép-anyahajók csak nagyobb múzeumai lesznek a vas madaraknak, amikor a Magravs technológiát hatékonyan alkalmazni fogják, és a kifutópályáik tele lesznek F16 és F18-as gépekkel, mert ezek a gépek nem repülnek tovább, amikor az elektronikájukat a Magravs-technológia zavarja. Ezek a repülőgépek és hadihajókat mind csak tehetetlen vasdarabok lesznek.”

    Obama válaszolt, méghozzá egy elnöki rendelettel! Vajon melyik civil akárki levelére válaszolna egy amerikai elnök rendelettel, ha abban nincs semmi komolyan vehető fenyegetés? A 2012. április 23-án kiadott „elnöki rendelet” lényegében arról szól, hogy „rosszindulatú technológiák” alkalmazása, súlyos emberjogi visszaélések (?!?!), számítógépes és hálózati zavarokat okozó, megfigyelés és mindezért Iránt és Szíriát vádolja. Továbbá szó van benne szabad kommunikációról, (amihez persze csak Amerikának van joga) valamint az ő nemzetbiztonsági érdekeiről.”

    Na most szerintem egy kurva szó nincs a „magrev” technológiáról, hanem általánosságban az internetes és hasonló jellegű (IT) támadásokról az USA ellen. (eg. hekkelés, vírusok, szerverek feltörése, (de ezt nem konkretizálja így) , illetve a másik téma az internetforgalom korlátozása (emberi jogok, ilyesmi) Szíriában stb. Kyra szerintem olyat magyaráz bele, ami nincs benne, – ezek után kétlem, hogy tudna angolul egyáltalán…

  29. 35. Observer

    „Na most szerintem egy kurva szó nincs a “magrev” technológiáról,”

    Pedig a „rosszindulatú technológiák”, meg a hálózati zavarok pontosan ezt célozza.
    A rendelet azoknak szólt akik értik, és nem a Magrev technológiának szánt reklám.
    És ez még érthető is.

  30. 35. Observer

    Mit sértődsz meg, nem azt mondta Tibor bá’, hogy velem szemben neked semmiben sincs igazad, csak a rendeletről szólt.

    Én meg őszintén szólva mindig a gyengébb csapatnak szurkolok, a kisebbnek és a szegényebbnek segítek és nagyon utálom a gőgös, nagypofájú, mindenkit lehengerlő és maga alá gyűrő embereket és országokat.

    Ezért aztán lehet, hogy elfogultság miatt örülnék, ha legalább védekezni tudna a gyengébb, még ha támadni nincs is ereje és talán nem is akar.

    Tehát legyen neked a hited szerint. Én nem akarok legyőzni senkit.

  31. A szóban forgó (és belinkelt) elnöki rendelet valóban úgy és azért született, amit Kyra közölt velünk. Attila rámutatott, hogy ilyesmit burkoltan tesznek, ‘”diplomatikusan”. Ez nem azt jelenti, hogy én bizonyítottnak látom ezt az elektronikus csodafegyvert. Szerintem senki se tudhatja, mert megy ott a ködösítés, blöffölés, stb. mind a két oldalon

  32. 38: „Tehát legyen neked a hited szerint” Maradjunk ennyiben kölcsönösen. 🙂

  33. 41:
    Úgy tűnik még nem jöttél rá, ha egynél több URL csatolsz, akkor automatikusan vissza vagy tartva (és okozol nekem extra munkát).

    Porosenkó nem csak hazudik, de hülye is. Putyin NINCS elszigetelve.

  34. 42: Tibor bá’, te nem Jásdon vagy?
    38, 41: „Én nem akarok legyőzni senkit” Nem legyőzésről szól a történet eleve, hanem meggyőzésről. 😉 /Az elnöki rendelet egy jogszabály (szvsz, de nem ismerem az USA jogot) – így az nem játszik, hogy mi olvasható ki a sorok között, meg hogy az érti, akit illet. Bár persze ez nem zárja ki azt, amit te gondolsz róla, hisz a vasárnapi nyitva tartás tilalmáról is tudjuk, hogy a multikkal akarnak vele kibabrálni, noha erről egy szó sincs benne. Ennek ellenére én továbbra is azt gondolom, amit eddig./
    Ami Porosenko-t illeti – aki tankokat küld a saját lakossága ellen, az egy akasztani való gazember, és előbb utóbb ezt meg is fogja kapni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük