Tibor bá blogja (55) A nagy ellentmondás (és egyszerű megoldása)

önarcképA közgazdászok által vezetett fejlett társadalmak eszelősen kergetik a minél nagyobb GDP növekedést, ami, feltételezésük szerint, az egyetlen és igazi út a sikeres élet felé. Eltekintve (de csak egyszerűsítés végett) az ökológiai megfontolásoktól, illetve a nyakunkba lihegő globális felmelegedés egyelőre még fel nem ismert szörnyű hatásaitól (bolygónk lakhatatlanná válása) és még a könnyen belátható, de folyamatosan ignorált ténytől, hogy a fáktól nem lehet elvárni az égig való növekedést, még mindig szembe kell néznünk egy kőkemény ténnyel. A kapitalista rendszer velejárója a folyamatos túltermelés.

Mivel a kapitalizmus nem egy új keletű találmány, a túltermelés levezetésére kialakultak a megfelelő mechanizmusok, melyek legismertebbje a háború. Vagyis emberek ezreinek, százezreinek kell meghalni ahhoz, hogy a többiek egy része jólétben élhessen. Ha ilyen oldalról nézzük az eseményeket, akkor kiderült, hogy a II. világháború alatt 50 millió embernek kellett meghalni azért, hogy legyen egy német gazdasági csoda, egy japán felfutás és két évtized töretlenül növekvő jólét a fejlett Nyugaton.

Amikor aztán a II. világháború konjunktúrális hatása megszűnt, Amerika gondoskodott róla, hogy legyen egy hidegháborús fegyverkezési verseny, majd pedig kisebb-nagyobb helyi háborúk. Mindez azonban kevés volt ahhoz, hogy a túltermelés ne érje őket utol. Az a túltermelés, amely biztosítja a GDP növekedését, de elsősorban a folyamatos profit termelést. Ekkor más eszközhöz nyúltak. Az embereket rávették arra, hogy hitelből költekezzenek, vagyis abból a pénzből vegyenek többnyire felesleges termékeket, amiket még meg se kerestek. Sajnálatos módon ezt az amerikai trendet Európában a legtökéletesebben mi magyarok vettük át. Az állam több mint 21.000 milliárd forinttal tartozik, a lakosság (egy része) 6.000 milliárd forinttal tartozik. A vállalkozásokról már ne is beszéljünk.

Hogy az egyes családok miként akarták visszafizetni a 6.000 milliárdból rájuk eső részt, azt nem lehet tudni, mert ahány család, annyi elképzelés. A 21.000 milliárd állami kölcsönt egyszerűen sehogy, amit abból vonok le, hogy a költségvetési hiány évről évre megmaradt, az adósság állomány pedig folyamatosan nő. A mindenkori pénzügy miniszternek volt egy olyan elképzelése, hogy majd a magyar GDP nagyobb mértékben fog nőni, mint a hiány, és akkor szépen utol fogjuk érni magunkat 2-300 év alatt. A bűvös formula kulcsa tehát a GDP növekedése, ami pillanatnyilag éppen csökken, de nem csak nálunk.

Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a folyamatosan javuló technológia és a folyamatosan növekvő termelékenység azt eredményezte, hogy ma már egy adott társadalom (vagy az egész emberiség) szükségleteinek a kielégítésére elégséges lenne a munkaképes lakósság (emberiség) mindössze 20 százalékának a munkája. Ha ennél többet foglalkoztatnak, akkor szükségszerűen előáll a túltermelés. A túltermelést azonban most már minden áron el kell kerülni, mert egy kilátásba helyezett III. világháború az emberiség végét jelentené. Ha viszont a munkanélküli 80 százalékot nyomor szinten, vagy az alatt tartják, akkor belső forrongások alakulnak ki.

Mivel a „munkahely teremtés” elképzelése iszonyatosan maradi, erre pénzt költeni kifejezetten bugyuta. Miért? Mert ha a piacon áruhiány lép fel, akkor ez a kereslet azonnal kínálatot generál. Magyarul valaki, valahol belefog a hiányzó áru gyártásába, amihez fel kell vennie munkásokat. Tehát munkahely teremtődött mindenfajta állami segítség nélkül. Túltermelés esetében pedig elbocsátás van és nincs az az isten, aki munkahelyet tudna teremteni. Éppen ezért egyetlen megoldás látszik hosszabb távon fenntarthatónak. A feleslegesen alkalmazott embereket (lásd: sóhivatalok) el kell bocsátani (végkielégítés nélkül). A gazdasági vezetők mamut fizetéseit méretre kell szabni (hiszen van honnan helyettesíteni őket). Végül pedig a jövedelmek és vállalkozási profitok tisztességes megadóztatásából származó állami bevételt arányosan szét kell osztani a munka nélkül maradt 80 százalék között (természetesen a közfeladat ellátás költségeinek leemelése után). Nem ám, hogy a kis falvas munkanélkülieknek 30.000 forint segélyt adni, miközben a gyámhivatalban egész nap a seggén ülő, de érdemi munkát nemigen végző fő-főmunkatársnak pedig 400.000-et. Minimálbér 200 ezer forint, a jövedelemmel nem rendelkezők apanázsa pedig 100.000 forint. A gyerekek után járó összeg pedig ennek tört része.

A fentieket természetesen nem fogják megvalósítani, de akkor gondolkozzanak el, hogy mi legyen azokkal, akik (az egész világon) tartósan munka nélkül maradnak. Mert ami most jön, az a széles tömegek részére nem lesz elfogadható. Nálunk a Fidesz a választásokat hatalmas fölénnyel fogja megnyerni, de ha kiderül, hogy Orbán Viktor nem Krisztus és 5 kenyérrel és 2 hallal nem tud jó lakatni 10 milliót, akkor ütni fog az igazság órája, ami sokaknak fog óriási meglepetéssel szolgálni.  

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük