Tibor bá blogja (467) – Illuminati bankárok

önarcképHa nem én írok ilyet, akkor bizonyára leszóljátok, hogy összeesküvés elmélet és legyintetek egyet. Akkor mos komment nélkül közlöm csak a hírt. Pakisztánban letartóztatták Mr. Davis CIA ügynököt, aki bevallotta, hogy a terrortámadások mögött az illumináti húzódik meg. Az illuminti harca a társadalom ellen hamis zászló alatt végrehajtott támadásokból áll (lásd WTC lerombolása). A kormányok felett gyakorolt uralmat át kell hangolni az egész népesség feletti uralommá. Más szavakkal a „terror” egy kifogás annak érdekében, hogy az Illuminati leigázzák az emberiséget a bankrendszer segítségével. Vagyis az emberiséget egy sátánista kultusz gyarmatosítja.

Eddig a hír. Mi lehetséges? 1.) Az egész egy kacsa, amivel etetik az Internet látogatókat a forgalom érdekében.. 2.) A letartoztatott CIA ügynök menti a bőrét és kitalált egy mesét. 3.) Pakisztánban USA és tőke ellenes hangulatot akarnak szítani. 4.) A hír a valóságot tárja fel. X.) Amit saját bőrünkön tapasztalhatunk: a bankok valóban kegyetlenül és gátlástalanul zsigerelik ki az embereket, amihez az állam burkoltan asszisztál. Mi a haszna az uralkodó elitnek abból, hogy kizsigerelik a nemzetet? Közvetlenül semmi, és közvetve? Elképzelhető, hogy hatalmon maradásuknak ez az ára. Ha ez így van, és én azt sejtem, hogy igaz, akkor mint nemzet nem sokat tehetünk ellene. Védekezni csak mint egyének tudunk.     

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

96 gondolat erről: „Tibor bá blogja (467) – Illuminati bankárok

  1. Csak óvatosan! Ha túl közel kerülsz az igazsághoz, megégedheted magad. 🙁
    Van mindenkinek hatodik érzékszerve, használjátok.

  2. Tibor bá: egyszer azt írtad egy hozzászólásomra reagálva, hogy elég a fórumon egy (Arma)Gedeon…Most úgy érzem, hogy tagja lettél a Gedeon Társaságnak!

  3. 2: Ácsi! Én leközöltem egy hírt, és azt nagyon óvatosan kezeltem. Ez mindössze azt jelzi, hogy nem vagyok bigott. meg lehet győzni, nem kötöm az ebet a karóhoz. 😉

  4. Ezeket a híreket azok az anarchista csoportok terjesztik, akiknek a világot lángba borító totális káosz az érdekük.
    Az afrikai és a közel-keleti „mozgolódások” ezt látszanak alátámasztani, hiszen könnyebb a primitív népeket rátaszítani erre a pályára, ahonnan nincs lehetőség letérni, aztán onnan már asszisztálás nélkül is könnyen tovaterjed, megállíthatatlanul.
    Illuminátusok nincsenek, sem összeesküvés. Minden mögött a hippik állnak!
    😀

  5. 4: úgy tudtam, hogy akik dolgoznak valamin „rend”nek hívják a kreálmányukat, tudod new world order. a káosz pont ennek az ellentéte ami közel sem olyan fenyegető mint ahogy beállítják szerintem. Minél kevesebb szabály annál kevésbé lehet visszaélni velük, annál kevésbé köti meg az erkölcsös emberek kezét
    Silvio Gesell-ről is az szerepel a wikipedian hogy anarhista volt, de hidd el kirázza a hideg az oligarhákat már a nevének említésére is

  6. Na gyerekek..
    és Tibor bá.. 😀

    Szóval az úgy kezdődött,hogy válság lett…Ez a kutyát sem érdekelte volna,ha nem kerülünk haza külföldről.És akkor elkezdtem kutakodni..Napi 12 órai szinten.Addig addig,még végül rájöttem hogy bizony a bibliáig kell visszamenni,illetve onnan kell kezdeni..És elindultam szépen fokozatosan felfelé építkezve.Olvastam forditottam ,könyvtárak,levéltárak,ahová beengedtek végig olvastam mindent .Kutattam.Hogy mit kerestem?összefüggéseket..
    Végig olvastam Drábik könyveit is.És nem csak olvastam,utána is néztem bizonyos dolgoknak.
    A szabadkömüvességről írtam is 6 részt a kapcsolat portálon.Persze ami a publikus részt illeti.
    Szóval azért vannak itt dolgok amiket emberi aggyal nehéz felfogni,ha előtte semmilyen ismeretre azzal a dologgal kapcsolatban nem tettünk szert.
    Szóval ha elfogadjuk a bibliát,és a jövendöléseket,akkor bizony ott van minden feketén fehéren.A valóságot ki kell belőle szűrni.Vagyis az emberi lelkekért megy a harc..Arra hogy az uralkodó elit mért zsigereli ki a nemzeteket,más magyarázatot nem találok.Mert ugye akkor mindenki Istent fogja szidni..Márpedig a Föld a sátán kezében van..Ez hülyén hangzik,de ha a tudományok összességét is ha nézzük, akkor aki ezzel bír,(az összes tudománnyal)az egy „mágus”..
    Tehát tudomány és művészet..és abban megtalálni magát a valóságot.

    „Tudománynak talán legfontosabb ága a matematika. A számok ismeretét megtanítják ugyan az iskolában, de jelentésüket, a világban elfoglalt helyüket, a számok misztikáját (aminek csak egy szűk része a számmisztika!) magának kell felfedeznie. Ebben segítségére van a művészet, különösképpen a zene. A tudomány már bebizonyította, hogy a matematikai gondolkodás közel azonos helyen foglal helyet az agyban, mint a zenei képességek. A zene a lélek matematikáját a számok a rezgések tanát belülről mutatja meg, de nem lehet valaki tökéletes zenész a fizika ismerete nélkül. A fizika nélkül ugyanis nem érti majd a hangok természetét, a hangszerek működését. Ostoba autentikussággal zenélhet ugyan, de a misztériumot nem, vagy csak igen ritkán – szakrális úton – éri el.

    A fizika nem érthető meg a kémia nélkül. Nem érhetjük meg az anyag, az elemek viselkedését, ha nem ismerjük természetüket. A kémiához elengedhetetlenül szükséges a biológia ismerete. Meg kell ismernünk a szobrászatot, a festészetet, az alakokat, mert ezekben az a többlettudás is benne rejtőzik, ami az anyag felett van. Nem csupán saját testünket kell alaposan ismernünk, hanem a környező világ élőlényeit is, hogy saját kémiánkkal is tisztába jöhessünk. A biológia és a kémia ismerete feltételezi a pszichológia ismeretét. Mert a testet valami mozgatja odabentről. A lélekkel való ismerkedés pedig újból a művészeteket hívja magához. Az irodalom, versek, a nyelvek tanulása kívánkozik ide. Az ember ilyenkor találkozik össze önmagával és indul el a valódi önismeret útján. Ekkor kezd vágyni a vallásra, az elvesztett, valaha birtokolt boldogságra. Ekkor kezdi el keresni Istent.

    Ha ez az idő eljött, akkor érett meg arra, hogy a csillagászattal, és ezt követően az asztrológiával foglalkozhasson. Az asztrológia egyetemes szimbólumvilága segítségével juthat el a divináció folyamataihoz, és az alkímia első leckéihez. Ismeretei szinte maguktól bővülnek tovább a grafológia, a kézírás elemzésének tudományával, majd a tarot kártya jelképrendszere is világossá válik a számára, hiszen abban is a korábban vázolt jelképrendszer nyilatkozik meg. Tudásának ezen a szintjén érteni kezdi magát és a környező világot.

    Az orvostudomány és a természetgyógyászat alaptéziseit is ismernie kell, ami szintén biológiai és kémiai tudását teszi majd próbára, de már nem az iskolai értelemben. Megtanulja a dolgok analógiáit és mintegy maguktól mutatkoznak meg számára a világ titkai.”

    És én ezekkel a dolgokkal foglalkoztam,és foglalkozom a mai napig is..
    És pontosan ugy van ahogy Tibor bá írja.Védekezni csak mint egyének tudunk.Mert Tibor bának mindig igaza van.. 😉

  7. Mondjuk egy ilyen 33.-as fokozatú szabadkömüves nagymesterrel azért elbeszélgetnék.. 😀

  8. 5: Hehe, csak vicceltem.
    De azért azt nem lehet állítani, hogy az anarchia élhetőbb a rendnél.

  9. 6: ezeket a részeket nem értem:
    „írtam is 6 részt a kapcsolat portálon”
    ez az az MSZP féle cucc ahova beszivárogtak a tetvek?
    „Szóval ha elfogadjuk a bibliát,és a jövendöléseket”
    biztos az „elfogad” ige illik ide? nem a „hisz”, vagy „bízik”?
    „a matematika. A számok ismeretét megtanítják ugyan az iskolában, de jelentésüket, a világban elfoglalt helyüket, a számok misztikáját”
    sose gondoltam volna hogy egy egyenletnek van külön keresztény meg hindu megoldása, vagy külön pitagorsz tétel lenne liberálisoknak meg kommunistáknak

    8: ha nem is éltetőbb de természetesebb

  10. 10!
    Bocsi sziget..
    Az a helyzet hogy a gondolataim össze vissza cikáztak,és cikáznak.Annyi mindent le kellene írnom hogy rengeteg..És mondom ezt nem mindenki tudja megérteni,aki eddig nem nézett utánna dolgoknak.Ezért próbálom óvatosan leírni,és hogy hülyének ne legyek nézve..

  11. 10!
    Most ne azt nézd már hogy MSZP vagy ne.Mondom a lényeget kell nézni.Amíg nem tudsz elvonatkozatni,addig mondhatok bármit.Teljesen mindegy hogy keresztény vagy liberális vagy kommunista.Az út egyfelé visz..

  12. 12: a keresztény, liberális és kommunista nem út hanem körforgalom, politikusok és a cikkben említett ki tudja kik állnak a kijáratoknál nehogy eszébe jusson az embereknek másfelé menni

  13. 9!
    Tibor bá gyorsan mert nincs időnk.A very chip készen áll a beültetésre..minden viccen kívül..

    Olyan tudományos technikai forradalomban élünk,hogy ha akarnánk sem igen tudnánk követni az eseményeket..Igyekszem lépést tartani,de már most nem mindig sikerül..
    Geostaci meg asszinkron műholdak pásztáznak 2 perc alatt megtalálnak bárkit bárhol a világban arcfelismerő berendezéssel..
    A HAARP ha az én kezemben lenne ..hahajj a világ ura lennék.Csak a publikus részét néztem meg,ennek a Tesla féle csodának,amibe bepillantást engedtek…

    Az echelon rendszer mindent információ áramlást figyel..Bár ma már talán nem az a hivatalos neve..
    Csak képeket láttam az NSA szerveriből,de az is mindent elmond magáról..
    Akkor mi ez ha nem az embereket akarják megszerezni maguknak?..Az emberek feletti uralom megszerzése a cél..Persze legálisan..
    Azzal a jelszóval hogy a mi biztosnágunk érdeke..Saját magunktól akarnak talán megvédeni minket? 😮

  14. Melike és a többiek, szerintem meg sz@rni kell az összes illuminátus zsidajra nem a végtelenségig elemezgetni őket , ugyanis ezzel mintegy életben van tartva a mitosz ami valósággá válik ezáltal. A józan paraszti eszére kellene mindenki hogy hagyatkozzon és akkor elmehetnének a búsba az egész holoiparukkal, monsantóstól, biligecistől együtt.
    A baj a paraszti ésszel van, vagy inkább annak hiányával.

  15. 14: Való igaz, a WTC tornyok lerombolása USA-Izrael konspiráció volt annak érdekében, hogy a terrorizmus üldözés okán bevezethessék a totális uralmat az emberek felett, mert adjon le a demokráciából a biztonság fokozása érdekeében. Ez tény, ehhez nem fér kétség. De már a HAARP, Tessla Dome, Chemtrail, Project Cloveleaf sötét területek. A leírások, figyelmeztetések, stb. teli vannak műszaki blablával. Elektromágneses hullámokkal a földrengés okozása, számomra emészthetetlen. A számisztika ugy színtén. Aki a bibliára hivatkozik annak az objektivitását már rég elvitte a kiscica. Sorry, valakinek meg kell állítani az elszabadult fantáziákat.

    15: Azért ez nem ilyen egyszerű. Mondok egy friss példát. El akarok tenni konzervhúst. Természetesen akármi nem kapható. Például angol Corned Beef-t Magyarországon nem forgalmaznak. A legjobb megoldás a 450 g-os pulykacomb aszpikban, 1500 Ft. Vettem 30 darabot. A napokban lett egy kis szabad pénzem, megint akartam venni vagy 30 darabot, de csak 2 volt a polcon. Megkerestem a polc felelős és közöltem, hogy vennék egy rekesszel. Válasz: Nincs, nem is lesz, mert nem volt rá igény, tehát nem rendelünk többet (mellesleg magyar termék Orosházáról). Ha valamiről le akarnak szoktatni, akkor az nincs, mert nincs rá igény. Ha valamire rá akarnak szoktatni, akkor 5 méterenkint kirakják szemmagasságban és gyártanak rá igényt. Különben azsidó uralomra törés nem mitosz, élő valóság, amit mindenki érezhet a saját bőrén és a környezetén.

  16. Tibor Bá, ha ezek tényleg léteznek, és itt ilyen diskurzus folyik, akkor rövid életű lesz a blogod. 🙂
    De akkor legalább biztosan tudni fogjuk, hogy léteznek.
    Mármint az illuminált brigád. 🙂

  17. 16.
    Tibor Bá! Írjál az orosházi üzemnek, hogy küldjenek, mert te venni akarsz.Mellesleg elég borsos az ára.

  18. 16!
    „Különben a zsidó uralomra törés nem mitosz, élő valóság, amit mindenki érezhet a saját bőrén és a környezetén.”
    Ezt Tibor bá írta..
    Tehát befolyásolva vagyunk mindig minden téren..
    A számisztikát csak és kizárólag matematikai értelemben értettem.Hogy a matematika mindenben benne van..
    A bibliát sem szó szerint kell venni,hanem olvasni a sorok közt,és rávetíteni a világra..Semmilyen fantázia nem kell ahhoz hogy rájöjjek,hogy minden összefügg mindennel.Akárcsak a természetben.Egymásra épülnek a dolgok..
    A világon a dolgok nem véletlenül meg „csak úgy” történnek..
    Tibor bá Te is gondolsz valamit,csak félúton megállsz..
    Gondold tovább… 😉
    15!
    Egyébként meg Árpádnak igazat adok.A legjobb lenne tudomást se venni róluk.Csak az a baj hogy lépten nyomon beléjük botlunk..

  19. 6:”Hogy mit kerestem?Összefüggéseket…” Én is ebben a cipőben járok…Találtál valamit a közeljövőt illetően? Van valami elképzelésed arról,mi fog törtenni? Újabban a szentkorona-tannal foglalkozom,miként függhet össze a magyar kiralyság a pénzvilággal.Meglepő,hogy Bogár László,neves közgazdász is csak a szentkorona eszmében látja a megoldást.Pedig,szerintem a pénzrendszerátalakitása lenne a járható út,adósságmentes pénz bevezetésével.Érdekes,hogy Drábik is csatlakozott a „szentkoronásokhoz”.Mi lehet itt az összefüggés? Kálti Márk képes krónikájában ezt olvashatjuk „Énáltalam uralkodnak a királyok,mond az Úr isten bölcs Salamon által”…”Mi is jól ki van mutatva az isteni nyilatkozatban megirt ez igében:Általam,mond az Úr,és nem saját erejükkel uralkodnak a királyok,és fognak uralkodni a magyarok királyai.Hol is először az isteni hatalom van kifejezve,mely legyőzhetetlen erőt adandó:általam ,úgy mond,ki végtelen hatalmú,minden bennem bizókat segitni erős vagyok.Minthogy én ölök és éltetek,én sebzek és gyógyitok,s nincs aki az én kezemből menekülhessen…”

  20. 18: Van nekik egy budapesti képviselőjük egy telefonszámmal, de képtelenség megtalálni.

    19 & 20: A szentkorona és a rk. vallás egy blöff, de nagyon hasznos az egyszerű emberek tömegei számára. Aki gondolkodik, annak bosszantó, de érthető, mert tömegek zabálják. Az hogy minden mondennel összefügg egy nagy szamárság. Nagyon sok jelenségnek nincs semmi szerepe sehol. A bibliában vannak általános emberi bölcsességek, hiszen az emberi természet 5-6000 évóta nem változott, de más vonatkozásokban primitív, és rendkívüli módon ellentmondó. persze aki hisz annak tök mindegy, hogy a 4 evangélista szövege nem fedi egymást. Azzal pedig minden kritikus alól ki van húzva a sámli, hogy „nem kell szószerint értebi”. Ilyenformán bármi megmagyarázható. De miért nem kell szószerint érteni. Isten, amikor sugallta, hülye volt?

  21. Őszintén ajánlom az érdeklődők figyelmébe Bunyevácz Zsuzsa könyveit:
    1. A Szent Grál üzenete
    2. Az Új Világrend tízparancsolata, avagy a Szent Grál elrablása.
    Tibor bá-nak megígérem, hogy az elektromágneses földrengéskeltés megértéséhez megpróbálok minél(!) hitelesebb anyagot találni. Ezt statikustervezői identitással jelzem – a mérnök, ha nekifeszül, kitartóan tud keresni…

  22. A HAARP-ról:

    Amerika Halálsugara (a Spektrumon is ment)
    A zsidó halálsugár – leleplező film (2011- magyar felirat)

    Ez már nem HAARP:
    Végjáték: A világ leigázásának forgatókönyve, Alex Jones: Endgame
    http://bit.ly/fpVN5N

  23. 20-ra:
    Most jol elunk, nem ehezunk, ropkodnek a gondolataink. 🙂
    Mikor lesz vege? Erre a kerdesre keresi mindenki a valaszt itt is.
    Ird be a Google keresojebe: összeomlás site:antalffy-tibor.hu
    Igen sok talalatot kapsz.
    Ha javasolhatom, demokratikusan szavazzuk meg, mikor legyen!
    Tobor Ba, tudsz szavazogepet kesziteni? 🙂

  24. 21!
    Nem Szentkoronázok..
    A bibliát én csak mint kiindulást írtam.Most hogy mi fedi egymást mi nem benne,az más kérdés..Már abban sincs egyetértés ,úgy ahogy Tibor bá mondta..
    Ez a minden mindennel összefügg,azt fent is idéztem.A tudományok összességére gondoltam benne.Na ugye ,Tibor bá kérdezte hogy Isten hülye volt?Visszakérdezek..Akkor mégiscsak van valamiféle Isten?
    Nem vettem készpénznek a bibliát,mondom.Csak kiindulásnak.
    Onnan kezdtem el haladni előre.Templomosok,szabadkömüvesek,rózsakeresztesek,királyok,filozófusok,feltalálók,tudományok,jött sorban minden..
    És valóban,az emberek nem változnak csak az idő halad.Ez is igy van..
    De ha mindenki olyan jó,és minden olyan jól megy,akkor mért nincs rendben semmi?.. 😮

    Egyébként akartam már mondani,hogy egyszer egy interjút adott a kopaszfejű ,a Csintalan,Bárdos Andrásnak.Véletlenül néztem.És akkor kezdett ott hablatyolni valamiféle hálózatról..De kimondta az A-t,de a B-ét nem..Befejezni ő sem merte..
    Tibor bá hányszor mondja.Nem hisz se Orbánnak,se Gyurcsánynak.Hát egy gazdájuk van..Mindenki felett van valaki.
    Soros se csak ugy magától szívja el az embereket az egyetemekről,és egyéb helyekről.Neki is ki van adva a feladat..És akit már támogattak,az már a rendszernek is dolgozik egy kettőre..Ezt már beszélgettük más blogokban..
    Tibor bá mondta,zsidó uralomra törés.Itt semmit nem csinálhatsz az ő engedélyük és tudtuk nélkül..Mindenhol ott vannak..
    Olvasgattam a betiltva.com oldalt is..Azok az írások is retro írások..És ugyanaz volt akkor is mint most.Ahogy Tibor bá mondta.Az emberek nem változnak..

  25. A válasz szerintem a 4.) és az X.)

    Egyébként Melike is úgy mondja. Márpedig neki hinni KELL!

    Mi a haszna az uralkodó elitnek, hogy gúzsba köti a nemzetet?
    Hát az, hogy a nemzet függőségbe kerül. Elveszíti a szabadságát.
    Küzdeni ellene nem csak egyéni, hanem nemzeti és nemzetközi szinten is kell. Mert hát ez ugye mindenütt a világon így megy.

  26. Tibor bá!

    Ebben a témában David Icke az ász, annyi irásos bizonyitéka van erről a világhálon és nyomtatott formában,hogy már vetekedik Erik V Daniken paleoasztronautikai agymenéseivel.
    Ezt csak azért mondom,hogy kár eröltetni agyunkat az Illiuminátin- az Igazság felszabadit cimű könyvében minden meg van válaszolva.Még azok a kérdések is,amik esetleg eszébe juthatnának a rosszmájú szkeptikus olvasónak.
    Mostanában egyre többször akad meg a szemem a Harrp és vegyicsikozás szavakon.Elkéne azon gondolkodni,hogy bizonyára ezt a tekhnologiát Kina és Oroszország is ismerheti,mégsem tettek semmit ,hogy saját mezőgazdasági termésüket tavaly megmentsék ,és elönyős élelmiszerpolitikát kreálljanak ez álltal. Inkább hagyták magukat az élelmiszerkrizis és népfelkelés fenyegetettségében,csak nehogy elárulják magukat,hogy a vezérkar a Sátánt szolgálja.
    Az eltepsedt nyugati gondolkozásnak nélkűlözhetetlen alptartózéka a műpánik állandó igénylése.
    Az ufohobortból kigyógyult ,de máris beleesett az Illumináti rabságába.
    Az ősszeeskűvéselméletek a mai kor science-fiction-ja.Az emberek lelkivilágát és az adott társadalom törékenységét tűkrözik eltorzitva .Szeretik,de titokban rettegnek is tőle,- mi lenne ha igaz volna?!

  27. Na az összeesküvés elméletek! Én nem hiszek ezekben! Még csak az kéne! Nem elég nekünk a pénz mindenható hatalma!?!?
    Igazából tök jó dolog lenne a pénz! Ha arra használnánk amire eredetileg ki lett találva! Árucsere könnyítő eszköz! Ehelyett mindenki pénzből akkar megélni…

  28. 28.
    Valóban! A pénzt fizetőeszköznek találták ki. A gond ott kezdődik, amikor egyesek árut csinálnak belőle! Ez a mai problémák egyik fő forrása.
    Egyébként szerintem nem muszáj hinni az összeesküvés elméletekben. Attól az még létezik. Eddig még senki nem cáfolta meg azt.

  29. 29

    Legalább annyira nem lett megcáfolva mint ahogy Isten létezése sem!
    Pedig gyakorlatilag ugyanarra jó! Ha van a világban egy eseménysor, például válság akkor azt az embereknek nagyon könnyű megmagyarázni azzal, hogy ott fönn a gonosz összeesküdtek ellenünk!

  30. 16. tudom hogy így van sőt a módszerük még annál is aljasabb. Amit érzékeltetni akartam az az, hogy túl kevesen gondolkodnak józanul azok közül is akik tisztában vannak a háttérhelyzettel.

    Viszont ettől sokkalta többen nagyon de nagyon tudják a tutit, hogy mit akarnak és mit tesznek cionék(nem az itteni beírókra gondolok, csak úgy általánosságban). Ezen törekvéseket úgy ahogy nagyon helyesen írtad csak az egyének szintjén lehet felülírni. Ehhez nagy segítség lenne egy nemzetéért felelős kormány irányítása. Ilyenünk nincs viszont van hazaárulókból, köztörvényes olajbűnözőkből összeverbuvált börtöntöltelék jelölt, akiket viszont kiszolgál egy megélhetési rendőrség. Ha megtörténik a rendszerváltás(változatlanul hiszek benne) az összes nyugdíjas rendőrnek, katonatisztnek, ügyésznek és bírónak a létminimum alá kell csökkenteni járadékát valamint az összeharácsolt javait államosítani, ugyanúgy mint az életben maradt politikusokét, ja meg a bankárokét.
    Hiába na, jól esik itt gyepálni őket virtuálisan hát még milyen lesz a gyakorlatban.

  31. Kedves Tibor bá, Melike
    Mindketten ködös bizonyíthatatlan dolgokat írogattok egymásnak.
    Csak Tibor bá, társadalom és gazdasági vonalon gyártja a misztikus storykat, Melike az elemek szintjén keres összefüggéseket. És aki keres az talál.

    (Tibor bá bizonyíthatatlan tételei(csak ebből a cikkből): etc tornyok rombolása, illumináti, titkos zsidó összeesküvés.)

    Melike amit te összehordtál ma, az se semmi…

  32. „Pakisztánban letartóztatták Mr. Davis CIA ügynököt, aki bevallotta, hogy a terrortámadások mögött az illumináti húzódik”,vagyis, amit már amúgy is mindenki tud, hogy a 9/11 névvel futó látvány-show felülvezérelt volt.
    Én azt nem értem, miért vallott ilyet, merthogy ezzel nem menti a bőrét, azis biztos, ezzel a néhány „talány” mondattal meg még nem mondott semmit.
    Pakisztán viszont politikailag labilis ország, egy következő puccs lehetséges helyszíne, amivel robbanhatna az egész közel-kelet. Talán üzenet jellege lehet valaki, valakik számára ?

  33. Kedves kritikusok! Tessenek úgy olvasni a soraimat, ahogy azt írtam. Én nem állítottam, hogy van illumináti összeesküvés. Megírtam mit terjeszt Pakisztán, és lehet rajta gondolkodni. A WTC tornyok lerobbantása százszor bizonyított. A felvételeken bárki megnézheti az oldalrobbantásokat. meghallgathat 20-30 tűzoltót, akik állítják, hogy voltak időközi robbanások. Meg lehet hallgatni a tervező irodát, akik állítják, hogy ez a szerkezet nem omolhatott volna össze robbantások nélkül. Tény, hogy az acél traverzeket azonnal eltávolították, hogy ne lehesen megvizsgálni. Tény az, hogy belga tudósok nanto-temitet találotak. Szóval mixi elmész ám a….

  34. 34. ne hogy már neked kelljen mentegetőzni!!!!

  35. 30.
    Amennyiben logikusan végiggondoljuk az egészet, több szól mellette, mint ellene.
    Ha viszont valakik szervezettséget vagy arra utaló szándékot vélnek felfedezni egy, a világot uralni akaró háttérhatalomban, egyszerűen, mosolyogva csak annyit mondanak az érintettek: ez csak egy összeesküvés elmélet. A logikus érveket pedig nem cáfolják meg. Mert hát nem tudják!
    Az ember mindig uralkodni szeretne. Bizonyos csoportok rájöttek, hogy egyeduralommal hosszútávon nem érhetik el a céljukat, így hát csoportba szerveződtek.

  36. kövezzetek meg, de szkeptikus vagyok a nagy, mindent beszövő összeesküvésekkel kapcsolatban. szerintem ezt eleve kizárja az emberi természet. én úgy képzelem, ez maximum pár emberes kis csoportok esetében lehetséges.
    kikerekedett szemmel olvastam Melike értekezését. irigylésre méltó, hogy ennyi mindenben jártas, mindezekre van ideje, tehetsége, rálátása és energiája. én egyszerű embernek tarom magam, az itt olvasottakról lövésem sincs, ugyan a mozaikszavakat már hallottam, olvastam. az egyszerűségem mellet kocka is vagyok, ráadásul igen sarkos fajta, ezért ennyire én sosem távolodom el a földtől, az előttem lévő probléma megoldására figyelek, ami jelen esetben a felkészülés az általunk axiómaként emlegetett összeomlásra. már amennyire ez lehetséges.
    mivel kevés időm van és igencsak szűkösek a forrásaim, minden elérhetőt a cél érdekében mozgósítok.

    szóval minden tiszteletem a tiétek.

    (hallottatok a Nemzetközi Gulyás Klub-ról?)

  37. Ezzel a dologgal úgy vagyok, mint mel gibson a filmben.
    Ha elkezdek hinni benne, meg keresgélni, meg gyártani az elmélleteket, akkor egy szép napon azt veszem észre, hogy pár nagydarab fekete ruhás fószer gyün befelé a spejzablakon. No, ez valahogy nagyon nem esne jól. Inkább maradok nyugodt tudatlanságban ilyen téren.

  38. 27: „Az ősszeeskűvéselméletek a mai kor science-fiction-ja.Az emberek lelkivilágát és az adott társadalom törékenységét tűkrözik eltorzitva”
    Ezt értsem úgy hogy nem hiszel az összeesküvéselméletekben? Kivéve azt az egyet amikor a vesebeteg burnuszos az elvtársaival összeesküdve a Karakorum barlangjaiból vezényelve megtámadja Amerikát?

  39. Tibor Bá, ezekből a megszólalásokból is látszik, hogy pl. a 9/11 megtervezésénél sem akart titkolni semmit a háttérhtalom, tudta előre, hogy a sok hülye bevszi a mesét a WTC-ből aláhulló Atta-útlevélről.
    De lehet, hogy csak azzal a „nagydarab fekete ruhás fószer”-rel nem akarnak találkozni 🙂

  40. 40: Persze, aki az emberi hülyeségre épit (lásd: OV) az tarol. A bizonyíték nem számit. Az számit, ami kellemes, kényelmes és megegyezik a vágyakkal, azaz amit az emberek hinni akarnak.

  41. 36
    Logikusan nézve persze igazad van! Csakhogy egy ország vezetése még abban sem lehet biztos, hogy jövőre ő továbbra is pozíciójában marad! Na mármost akkor ha a belső dolog ennyire bizonytalan, hogy szervezkedjenek másik országbéli elittel?
    Biztos, hogy van közöttük szervezkedés, ez kár tagadni! De hogy hosszabb távon egy összeesküvő banda irányítsa a világot ez azért kizárt!

    Másik meg hogy szerintem nincs is szükség erre! A világ a kapitalizmusra van berendezkedve! Ennek a rendszernek a működése a folyamatos növekedésen alapul! Tehát a rendszer minden tagjának, emberének a folyamatos növekedése a cél! Vagyis nem kell központilag összeesküdni és a világvégébe taszítani a világot, ha az megy arra ezerrel magától is! Normális helyzetben egy apa már többet jobbat szeretne adni a fiának mint amit ő kapott! De logikus, hogy amíg egy földünk van és kinőttük akkor nincs tovább!!! Sőt sajna ha én igyekszek „fenntarthatóan” élni de a szomszéd szarik rá akkor is megszívtam!

    WTC lerombolás! Ha amerika összeesküvése volt! azaz saját magának rombolta le, akkor célja elsősorban az olaj=pénz lehetett, esetleg pozíciójának erősítése! Az emberek korlátozása szerintem egy kapitalista jóléti társadalomban tök felesleges, nem származik belőle hasznuk!
    De például az állítólag cia ügynök leleplezése meg pakisztáni köröknek jöhet jól akik amerika ellenesek, lehet a saját ügynökük volt…

    De például a cukordrágulás mögött felesleges összeesküvést sejteni! Itt csupán arról van szó hogy harc folyik az unióban a piacért amiben mi alul maradtunk! Ezis a pénzről szól! ahogy a spekuláció is! Tehát az élelmiszer árak drágulásában szerintem semmilyen fennáló rendszer nem érdekelt, mert ha kitör a baléh akkor megjósolhatatlan a végekimenete! Ugyanakkor az időjárás eredményeit a spekulánsok kíméletlenül ki fogják használni, és ez ellen nem lehet sokat tenni, legalábbis ha ragaszkodunk a kapitalizmus és szabadpiac meg egyebekhez.

  42. 38!
    Gorgon!
    Na ezt a férjem szoktam mondani nekem.Hogy addig fogok kutakodni,még megáll egy fekete autó előttünk és elvisznek.. 😉

  43. 41: Tibor bá, ez azért erős maszatolás.
    szerintem tök felesleges emiatt vergődnünk, nincs rá hatásunk, hurrá, hogy észrevettük, de ha nem veszünk róla tudomást sem történik változás az életünkben.
    én azzal foglalkozom, amin változtathatok. ezek hangya.-nyi dolgok, de legalább azt hiszem, hogy teszek valamit.

    néha nagyon nem értem a hozzászólásokat. burkoltan hülyézzük egymást, miközben elveszünk a részletekben.
    egyértelmű, hogy van egy-két főbroki, aki a rángatja a szálakat, de most, hogy ki pukkantotta el a tornyokat, min változtat? hogy ki dönt minket nyomorba, nem mindegy? a lényeg, hogy agyon akarnak és fognak is taposni. én ez ellen próbálok lépni.
    kizárom a számomra tök érdektelen infót. erről van szó.

  44. 43-ra:

    Azt hozzáteszem, hogy a kutakodás nem tilos, a lényeg, hogy ne tudja meg senki, hogy te mit tudsz 🙂

    Én ezzel úgy vagyok, hogy ha megtudnám, hogy van egy brigád, akik világuralomra törnek, akkor nem kürtölném el a világban, neten, sajtóban, akármi, mert egy: tuti, hogy elsőre mindenki hülyének nézne, kettő: megállna az a bizonyos emlegetett kocsi a ház előtt, három: mire elhinnék, nem lenne kitől kérniük a teljes anyagot, mert nem találnának. 🙂
    Szóval én azt mondom, hogy lehet itt gyártani a különféle elméleteket, a lényeg az, hogy ne tudjon róla senki, mert nem tudhatod, hogy mikor tenyereltél bele a mocskos igazságba…

    Szóval én ezért nem foglalkozom ezzel a dologgal SEM 🙂

  45. 21:Az Úr helyébe helyezzük be azt a szót,hogy pénz,mármint az idézetben,mely Kálti Márktól való.Az összeesküvés-elméletekben az a bibi,hogy nem lehet bizonyitani egyértelműen meglétüket (egyenlőre).Az én agymenésem szerint Magyarország nemsokára aranyban gazdag területté válik (lehet,hogy már most is az),csak az idő nem érett meg még arra.Van olyan mondás,mely szerint a történelem megismétli önmagát,szerintem ez mostanában esedékes.Hogy mire gondolok? A pénzzel,mint az árucsere lebonyolitásának eszközével nem lehet tartósan visszaélni,ezt a visszaélők tudják a legjobban,tehát váltani kell.Aranyba fektetik a pénzvagyont,amit azonban biztonságos helyre kell szállitani vagy „rejteni”.Ha mi magyarok gazdagok lennénk,és felvásárolnánk mondjuk a Tigris és Eufrátesz völgyét,hogy oda telepedjünk,vajon a birtokunkban levő aranykészlettel mit csinálnánk? Az ókorban Egyiptom aranykészletét „magukhoz vették”,majd Kánaánban épitettek hazát,most a helyzet annyiban változott,hogy az USA aranya kerülhet az ÚJ IGÉRET FÖLDJÉRE. 37:Kedves Alajos! Ne tisztelj senkit,csak magadat,de azért ha van időd,nézz utána egy kicsit,hogyan működik a világ,millió információ áll a kiváncsi rendelkezésére.Én is ezt teszem,igyekszem kiismerni magam az élet útvesztőjében.Azelőtt nem érdekelt a politika,sem a gazdaság működése,de mióta egyesek kijelentették,hogy felvásárolták a hazámat,bizony morcos lettem.

  46. Dehogyis akarok én győzködni vagy meggyőzni senkit.Még csak az kéne.Én csak felvázoltam hogy én hogy is állok az Úr színe előtt ezekkel a dolgokkal.. 🙂
    De már az is közhelyesen hangzik,hogy ha megnézünk pár globális céget,ugyanazok a tagok vannak az igazgató tanácsban..

    A férjemnek volt egy unokatestvére.Újságíró volt.Tavaly meghalt.53 évesen..És őt bizony már csak végig üzgélték az országon,úgy élt mint egy űzött vad.Mert olyan dolgokba ütötte az orrát,amibe nem kellet volna.És a gyerekeit féltette. Ő mesélt dolgokat..Mind a két oldal meg akarta venni,de ő nem adta magát..
    Teljes részletességgel nem beszélte el a dolgait,mert gondolta nem érhetjük meg..Meg minek is.Bajba sodorni a másikat..

    42!
    És akkor bankóprést mért nyomja Amerika?Ha olyan tisztességesen folyik minden?.. 😮
    Mért kell rá dolgozni a világnak hogy ő jól éljen?
    Ahmadinejadot nem szoktátok olvasni?Nem hiszem hogy ő is jó gyerek lenne,de minden oldalt meg kell hallgatni..
    A freemasonry today újságban maga Clinton mesélte el hogy lett szabadkömüves..
    Kadhafi 40 évig jó volt.Érdekes..Akkor most mi a baj?A titkosszolgálatokat mért működtetik?Bilderberg..A trilatreális bizottságnak hivatalos oldala is van..És lehetne még kérdéseket feltenni..És persze Von Braun.A NASA sehol nem lenne ha ő nem lett volna.És mióta meghalt nem sokat haladtak előre..
    És ne gondold hogy mert Te jó ember vagy ,akkor a másik is az..
    „Tehát az élelmiszer árak drágulásában szerintem semmilyen fennáló rendszer nem érdekelt, meha kitör a baléh akkor megjósolhatatlan a végekimenete”..
    Írod..
    Akkor eddig mért drágultak az élelmiszerek ha nem érdekük?Akkor mérd drágul a gáz meg a villany?Az lenne az érdekük hogy az emberek többet fogyasszanak nem?..Ezek szerint.
    És valahogy mégsem így van..
    Tehát minden jó,de valahogy mégsem..
    Nem tudom játékelméletben hogy vagy otthon,meg Nash-egyensúly stb..

    Majd holnap boldogítalak benneteket még.Ha Tibor bá ki nem teszi a szűrőm.. 😉

  47. 45!
    Elsőre tuti biztos hogy hülyének néznek.. 🙂

  48. 44: Nem alajos, ez pontosan így van, csak akik oda tartoznak sose fogják elismerni. 😀

    42: Próbáld elképzelni, hogy az egyedeket nem érdekli a közösség, se a végkifejlet, csak a pillanatnyi személyes érdeke. Erre analógia a rákos sejt, amely eszeveszetten szaporodik és nincs tekintettel arra, hogy a gazda halálát okozza, csak növekedik tovább és a végén a gazdával együtt ő maga is elpusztul.

  49. 50
    Énis erről beszélek csak másképp! A lényeg:”egyedeket nem érdekli a közösség, se a végkifejlet, csak a pillanatnyi személyes érdeke”
    Sőt szerintem nem is tehet másképp!!!!! -illetve igen, de a folyamatot nem tudjuk megállítani! Csak készülni az összeomlásra, amiről fogalmunk sincs milyen lesz!

    47
    „Akkor eddig mért drágultak az élelmiszerek ha nem érdekük?Akkor mérd drágul a gáz meg a villany?Az lenne az érdekük hogy az emberek többet fogyasszanak nem?..Ezek szerint.”
    Az élelmiszer drágulás nem érdeke az elitnek a jövője szempontjából, de ha nem számolnak ezzel akkor passz! Az egyénnek viszont igen érdeke! mert hasznot tud húzni belőle!

    a drágulás önmagában a véges készletek miatt van! minél többen leszünk egy egységnyi nyersanyagra annál többe fog kerülni!

  50. Nincs itt semmi osszeeskuves, en ugy gondolom.
    Veszesen fogy az emberiseget eltarto energia, a termofold, a viz, stb.
    Sokan elunk ezen a Foldon, es ez igy nem maradhat!
    Becslesem szerint a mai letszamnak csak 1 %-a maradhat elve a kovetkezo idokben. Ehhez 100-bol 99 embernek kell meghalnia. Ez a 99 nem onzetlen, nem fog onkent vegetvetni az eletenek a szazadik javara. A letszam szuletesszabalyozassal sem csokkentheto gyorsan, de nem is latszik erre hajlandosag. Kivetel talan Kina. Megyunk a szakadek fele, es nem lehet megallitani ez a folyamatot, titkolozas sem nagyon szukseges, mar annyira egyertelmu es lathato!
    Ez mar a panik kezdete. Mindenki spajzolni akar, cukrot, gabonat, aranyat, ki mit tart erdemesnek. Kevesen latjak, hogy ez mind eredmenytelen! Az aranyat nem lehet megenni, a cukor elfogy, a gabona is, vagy pedig kartevok eszik meg, termofold pedig egyre termeketlenebb.
    Itt csak egy verseny segithet, ki tud bekerulni az tulelok 1 szazalekaba? 🙁

  51. Kedves Tibor bá!
    Ígéretemhez híven keresgélni kezdtem a mesterséges földrengés-keltés valószínűsége után (már sokadszor). Amikor eljutottam az alábbi cikkhez:
    http://kataklizma.info/2010/06/23/az-ujkori-nepirtas-csendes-modszerei
    (rövidítve az URL-t: http://surl.hu/D1182i),
    és rájöttem, hogy a „kataklizma” a BLOGROLL-od tagja, megugrott a vérnyomásom!
    Nem akarlak én meggyőzni a HAARP lehetőségeit illetően, ha Magad az általad ajánlott „szakirodalmat” szelektíven ismered. (A logikai láncolat: az egymáson elcsúszni akaró kéreglemezeket a súrlódás tartja össze – fókuszált energianyalábbal az érintkezési felület megolvasztható – a lemezek megcsúsznak egymáson – földrengés keletkezik.)

  52. 52: Ezt én Gedeonnak úgy fogalmaztam meg (azóta is emlegeti), hogy „Ha elered az eső, sokan – akinél van ernyő – kinyitják az ernyőiket, de ez nem összeesküvés, egyszerűen azonos módon reeagálnak egy eseményre.” — Különben tökéletes egyetértek azzal, amit írtál. De az ember nem néz szembe TEHETETLENÜL a végzettel, hanem próbál védekezni ellene. A te szavaiddal élve, megpróbál az 1 százalékhoz tartozni. Ilyen értelemeben van értelme aranyat, ételt, fegyvert gyűjteni. Az egy más kérdés, hogy a koromnál fogva az én perspektívám más. A totális összeomlás senkinek se érdeke (tegnap avattak 1800 új rendőrt) és addig tartják fel a „régi viág rendet” ameddig lehet. Ez alatt azt idő alatt viszont a szelektálás vagyoni alapon fog történni.

    54: Köszönöm, majd átnézem. Viszont, azért mert egy honlapra rácsatlakozhatsz a blogrollomról, nem jelenti azt, hogy az ott lévőkkel mindenben egyetértek.

  53. Az élelmiszer áremeléshez annyit csak, hogy ha valamit nagyon el akar adni valaki, akkor rohadt olcsón fogja adni, hogy minimális haszna legyen egy adott intervallum alatt, amíg a többiek kénytelenek kivonulni a piacról és akkor ő szépen felnyomja az árait..

    A lökött emberek megveszik a 100 forintos palizert, mert csak arra van pénzük. Az, hogy mi van a palizerben a kutyát nem érdekli. Pedig érdemes lenne utánanézni, mi minden kerül bele ezekbe az olcsó kajákba… Láttam én már patkányt beledarálni a párizsiba, és bontottam ki úgy kilós kenyeret, hogy bele volt sütve az ügyeletes egér koma egészben. Nem ringatom magam álmokba, inkább szorítom a gyeplőt és csakis olyan kajákat veszek, amikről ha nem is teljes mértékben, de nagyjából tudom, hogy kevésbé ártalmas a szervezetemre, mint a többi, még ha kicsit többet is kell fizetnem érte.
    Az áremelésekkel egy dolgot nagyon el fognak tudni érni, méghozzá azt, hogy a hazai termelők, gyártók, szépen lassan beadják a kulcsot és szépen lassan az egész ország élelmezése a külföld nagyvonalúságán fog múlni.
    Én pl. azóta nem vásárolok Tecsóban, mióta megtudtam, hogy mindent az északi szomszédainktól hoznak be kaja terén. Mi a francér a külföldnek fizessek, ha van ugyanolyan magyar is?
    Ráadásul amennyire lehetett ráálltam a lokálisan beszerezhető élelmiszerekre. Pékségben veszem a kenyeret, hentesnél a húst, mamáktól a tojást, piacon a savanyúságokat, zöldséget, gyümölcsöt. Ha tudom, lecsekkolom a termelőt is otthon, pl. a zöldséget nagyanyám mellett lakó öreg mamától szoktam venni, ő még nem használ mindenféle vacak szereket. A hentest, a péket személyesen ismerem, tehát hellyel közzel biztos vagyok az általam beszerzett áruk minőségében. Amennyire lehet kerülöm a hiper, szuper, mega, meg a franc tudja milyen marketeket, mert ott még az eladót sem úgy hívják lassan, ami a névtáblája. És természetesen megpróbálok minél jobban átállni a saját termelésre.

  54. Arwind 42.

    Az egyes országok vezetőinek – akik esetleg 4 évenként cserélődnek is – nem kell feltétlenül szervezkedni más országok elitjeivel. Egyszerűen csak megkapják az utasítást. Ilyen tekintetben tehát nincs szó együttműködésről.

    Szerintem ilyen összeesküvésnek nem a világvége a célja, hanem a világuralom!

    WTC – nem feltétlenül az USA összeesküvése volt, de ők is benne voltak. A háttérben meghúzódó, világgazdaság irányítói nem tartoznak semelyik ország kormányának elszámolással. Így nem saját maguknak okoztak kárt, hanem a benne levő embereknek és az ország népének, akiknek a pénzéből majd megint felépítenek majd egy ilyen épületet.
    Egy ilyen álmerénylet egyáltalán nem ritka a világtörténelemben, lásd: Reichstag felgyújtása, Pearl Harbour, stb.
    Cukordrágulás – A világgazdaság irányítói mára már kialakították a hálózatukat az egész világon. Már több, mint fél éve hallani arról, hogy a következő években világszerte az élelmiszer drasztikus drágulásával kell számolni. Arra nagyon odafigyelnek, hogy lassacskán adagolják a keserű pirulát.

    „és ez ellen nem lehet sokat tenni, legalábbis ha ragaszkodunk a kapitalizmus és szabadpiac meg egyebekhez.”

    Ez a nagy kérdés!!!
    Miért kell egyáltalán a kapitalizmushoz ragaszkodnunk!!!
    Azért, mert valakik azt mondják, hogy most ez jó nekünk?!

  55. „Miként váltsunk ki földrengést?
    T.E. Beardent idézzük: „Íme, miként robbantsunk ki hatalmas földrengést az ilyesféle fegyverekkel. Keressünk először is egy olyan zónát, ahol tektonikai töréslemezek találkoznak, s az egyikük a másik alá bukik. Kapcsoljuk a fegyvert ’széttartó’ módba és közvetítsünk skalár energiát a kőzetlemezbe mindkét oldalon. Lassan és fokozatosan növeljük a teljesítményt, így a piezoelektromos hatás nagyszerűen jelentkezik. Az elnyelt többlet-energia következtében a sziklák szilárdsági tulajdonságai megváltoznak, emiatt elcsúsznak egymáson.
    Mindezt lassan kell tehát végrehajtani, így az energiaszint messze a fölé kerülhet, ami a kőzetlemezek egymáson való elcsúszásához szükséges. Egy bizonyos pontnál a kőzetlemezek megremegnek, egyik vagy mindkét oldalon megcsúsznak, mozgásuk meglehetősen gyors lehet, hatalmas földrengés okozva a környéken.
    Mindezt megtehetjük nagyon mélyen is (emlékezzünk rá, a skalár EM hullámok könnyedén át tudnak hatolni a Föld bolygón és az óceánokon kívánság szerint, így az ’interferencia zónákon’ is, tehát lehet akár a Föld belsejébe célozni, de az óceánok alatti kőzetlemezekbe is.
    Sőt, meg lehet próbálkozni olyan vulkánikus területekkel, mélyen a Föld felszíne alatt, ahol egy leendő vulkán forró foltja még éppen csak növekedésnek indult. A skalárhullámokat közvetlenül a magmakamrába lehet juttatni, növelve a nyomást a leendő vulkán belsejében, ki lehet provokálni akár egy hatalmas kitörést is. Minél lassabban növeljük az energiát, annál hatalmasabb vulkánkitörést kapunk.”
    Érdekességként megjegyzendő, hogy az 1975. április 15-i Jugoszláv földrengést hatalmas hidegrobbanás követte, Az 1978. szeptemberi iráni földrengésnek különlegességét az adta, hogy nem mértek egyetlen komolyabb utórengést, ami súlyosabb földrengések esetén teljesen rendkívülinek számított. A 2005-ös karácsonyi földrengés az Indonéziai szigetvilágban a valaha mért legerősebb volt. Részletes vizsgálata meglehetősen ’szokatlan’, korábban sohasem tapasztalt jelenségekre is fényt derített.”

  56. Mivel a valakiket nem tudjuk, hogy kik, ezért sajna egy masszív szerveződés felesleges lenne, tehát továbbra sem lehet mit tenni, mint hogy kicsiben nyomja az ember a készülődést.

    Még a legjobb gazda sem tudja az összes szétgurult mákszemet megtalálni. Tehát a megoldás: válj mákszemmé…

  57. 58:Próbálkoztam beállitani az időt a megadott linken,de csak 2010-ig lehet visszamenni.

  58. 54: Kacsa. Több kilométeres vagy több tíz kilométeres mélységben lévő kőzetek megolvasztásához szerinted mekkora energia szükséges?

  59. 59: Ha nem ragaszkodunk a kapitalizmushoz, akkor mi marad? A kommunizmust (központilag irányított gazdaságot) már kipróbáltuk, szerintem nem vált be túl jól. Legalábbis nekem nem jött be.

  60. 64. A kapitalizmus bevált? Egyébként egyik rendszert sem tudtuk megvalósítani a nagykönyvek szerint. Szerény véleményem szerint nem a rendszerelméletek a hibásak ezért.

  61. 60: Áltudományos hablaty. Mégis a piezoelektromos hatás hogyan kerül ide? A piezoelektromossághoz (http://hu.wikipedia.org/wiki/Piezoelektromoss%C3%A1g) nem elektromágneses hullám kell, hanem elekromosság, tehát áramot kellene vezetni a földbe. A földnek kicsit nagy az ellenállása (hallottál már földelésről?), annyi energiát még nem sikerült fejlesztenünk. A hidegrobbanásról nem is beszélve, ami megint valami egészen független dolog: http://en.wikipedia.org/wiki/Cold_explosion

  62. 65: Igen, eddig a kapitalizmus vált be a legjobban. De kíváncsian várom, hogy milyen, ennél jobb ötleted van. A „nagy” könyvekkel csak az a gond, hogy a kommunista embertípus nem létezik, ezért az az utópisztikus gazdaság, amit Marx, Lenin stb. kitalált nem megvalósítható. Persze elméletben szép, de a valóságtól elrugaszkodott.

  63. 66. Kapitalizmus embertípus milyen? Ne légy kíváncsi, mert csak a meglévő játékszabályokat kellene mindig mindenkor betartani, akkor működne a rendszer, bármelyik is légyen az.

  64. 67: A hibát ott követed el (földrengés keltés ügyben tökéletesen igazad van) hogy a KAPITALIZMUS nem konkrét kategória. Jelenleg „deregulált, globális szabadpiaci kapitalizmus” van. Ennél a tervgazdaság is jobb. A klasszikus kapitalizmus (Svédország, Anglia Thacher előtt, stb.) szociális érzékenységgel, valóban jobb, mint a tervgazdaság, ami a nem létező szocialista embertipusra épül, míg a kapitalizmust a létező emberi kapzsiság hajtja. De éppen ezért szabályozásra szorúl. Ez megszünt, szabd a gazda, megérkeztünk a rabló kaptalizmushoz. Itt a blognon ez nem teszik senkinek, és okkal.

  65. 68: A kommunista embertípus az, amelyik teljesen önzetlen módon mindent a közjóért tesz, miközben semmit a saját érdekében. Ilyen ember nincs (régen azt mondták a szentek keze is maguk felé hajlik). Bizonyos helyzetekben létezik altruizmus, de hosszú időn át folyamatosan így élni nem lehet. Mellesleg a kommunista vezetők is azt mondták, hogy a játékszabályok betartásával van a gond, meg is próbálták a betartatni mindenféle rendőrállami módszerekkel. Sajnos ma még jobb technológia állna rendelkezésükre, így már nem is olyan nehéz megvalósítani, amit Orwell leírt az 1984-ben. Ezzel szemben a kapitalizmus az evolúció által létrehozott emberi tulajdonságokra épít, ami arról szól, hogy verseny van, a gyenge elvérzik, aki pedig hatékonyabban tudja az erőforrásokat hasznosítani, az szaporodik (lásd pl. Mérő László: A pénz evolúciója). Persze, ha a kapitalizmusnak nevezett nyugati demokráciákban az állam megmenti a nagy bankokat és befektetőiket, ezáltal a hatékony piaci szereplőket bűntetve (mert az általuk befizetett adóból mentik meg a rossz döntéseket hozókat), akkor az már nem kapitalizmus, hanem nagyon is központilag irányított gazdaság.

  66. 69: Azt mondod, most “deregulált, globális szabadpiaci kapitalizmus” van. Sajnos, éppen hogy nem ez van. Ez lenne a jó. De amíg azoknak is szavazati joga van, akik nem fizetnek adót (segélyből élők, nyugdíjasok, állami alkalmazottak stb), addig ők mindig megszavaznak maguknak több pénzt (no nem közvetlenül, hanem arra szavaznak, aki 13. havi nyugdíjat stb. ígér). Ez növeli az államot és az elvonást, ezáltal folytogatva a gazdaságot. Persze, mindehhez hozzájön a korrupció (ami persze azzal is összefügg, hogy nagyobb költségvetésből többet lehet lenyúlni). Éppen a szabad piac lenne az, ami a leghatékonyabb termelést generálná. De nem szabad a piac, állami támogatások, védővámok, adókedvezmények stb. akadályozzák.

  67. 71. Értem amit írsz, (bár sosem volt igazi kommunizmus a vilában), mégis ajánlanám figyelmedbe jancsika írását, amit az egészségügyről ír (legújabb poszt), amiben az államosítás mellett teszi le voksát. Mégis jobban működött agráriparunk az átkos alatt. Privatizáció következményei… OV is a játékszabályokat akarja betartatni, miközben ő az első számú szabálymegszegő. A gazdasági rendszerekből a kapitalizmust kihozni evolúciós nyertesnek szerintem meredek, mélyen beteg társadalmunk szindrómája. Szabad erőforrásfelhasználás alapvető hibája a rendszernek. Forrásaink végesek, nincs több szabad erőforrásunk a jelenlegi igényekre. Bedőlt a rendszer.

  68. Nocsak, nem tévedtem, amikor OV 250 milliárdos vészkeretét úgy kommentáltam, hogy a kormányfő az euró idei bukására készül:

    ( http://olajcsucs.blogspot.com/2011/02/az-euro-idei-osszeomlasara-szamit.html )

    http://www.hirtv.hu/kulfold/?article_hid=367408&honnan=Nemzeti_Hirhalo

    „Az EU-csúcs után pénteken kora este külön találkozót kezdett az euróval fizető 17 uniós tagország állam-, illetve kormányfője arról, hogy milyen eszközökkel lehetne szilárdabbá és versenyképesebbé tenni az euróövezetet. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor annyit mondott, hogy az euróövezetbeli országok vezetőinek „nagyon nehéz dolgot kell megoldaniuk”. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország egy hónappal ezelőtt „már felkészült várható gazdasági nehézségekre, amelyek az eurózónán belüli problémákból fakadhatnak”. „Jól tettük, hogy azt a 250 milliárd forintot a magyar költségvetés stabilitási alapként félretette váratlan eseményekre” – mondta. „

  69. 71: Hoppá! Figyelmen kívül hagyod a kronológiát. Elször lett a megregulált piacból deregulált szabad piac, ami tőke akkumuláláshoz vezetett. A koncentrált tőke megvette a politikusokat, akik aztán „támogatások, védővámok, adókedvezmények” közpénzből támogatják a csödbe ment nagy bankokat, védővám NEM LÉTEZIK, ezt húzd ki alistáról, és a GAZDAGOK kapnak adókedvezményt. Ez már rabló kapitalizmus.

    Hogy a nyuggerek nem fizetnek adót, de persze szavaznak? Ácsi. Ebben az országban mindenki fizet adót, még a segélyen élő cigány is. Mert amikor vesz egy kiló kenyeret a 200 forintból 40 forint (25%) az államkasszában landol. Ha egy üveg bort, vagy egy pakli cigarettát vesz, akkor még nagyobb százalék a jövedék miatt. A 100.000 forint nyugdíjból a nyugdíjas 20 rongyot belapátol az államnak. Ezzel szemben a 300.000 forintos állami alkalmazott jövedelmének nagy részét télen síelés közben Ausztriában, nyáron lötykölés közben Tunéziában költi. Alig fizet több ÁFÁ-t mint egy nyugdíjas. De nézzünk bele ebbe a nyugdíj témába, mert mint megszédített Orbán katona beszoptad a cocát. A mai nyugdíjasok munkaidejük nagyobbik hányadát, vagy talán mind a pártállamban végezte. Akkor pedig az állam volt az egyetlen munkaadó, ő fizetett mindenkinek bért, ami úgy volt megállapítva, hogy majd nyugdíjas korában a dolgozó nyugdíjat fog kapni az államtól. Ez az állam jogutódja annak az államnak, legalább is az állami vagyon eladásánál ezzel a posztulátummal operált. Tehát gondoskodnia kell a nyugdíjasokról. De van morális alap is. A mai nyugdíjasok munkájának gyümölcse részben itt van infrastruktúra formájában. Amikor Budáról áthajtasz Pestre az Erzsébet-hídon át, nem kérnek tőled híd-pénzt, pedig kérhetnének. Sok mindent ingyen használsz, amit az elődök hoztak létre. —- Hogy a nyuggerek kikövetelték a 13. Havi nyugdíjat? Nem követelték ki, a politikusok meg akarták őket vásárolni. Gyurcsány beígérte a 13.-at (majd visszavették), de Orbán a 14. Is beígérte, pedig egyáltalán nem gondolta komolyan. Szóval barátom, gondold ezeket át és ne hagy magad átverni átlátszó „elméletekkel”.

  70. 74: ma ünneplik a húgyagyúak, hogy a Forradalom lehetővé tette, hogy a földbirtok hitellel terhelhető legyen, el is ment jó része pár évtized alatt kiválasztott kezekbe.
    A rablókapitalizmus nagy napjának van ma évfordulója!

  71. 74: Ez olyan mint a CHF hitel. Ha a dzsentri elkártyázza a birtokát, miért a forradalom a felelős érte? Én úgy tudtam eddig, hogy a kapitalizmus hajnalán éppen azért maradtunk vissza, mert a föld eladhatatlan volt. Persze lehet, hogy nem figyeltem történelem órán, nem volt a kedvenc tantárgyam. 😀

  72. 77: Bocs, a 77-es én voltam, csak közben böngészőt váltottam.

    73, 75: A tőke akkumulálása jó dolog. Például én kifejezettem élvezem, ha akkumulálhatok. Másrészt nem létezik befektetés tőke nélkül (már csak definíció szerint is). Aztán, hogy van olyan politikus (pontosabban, olyan politikusokat szavazunk meg, vagy még pontosabban: csak az olyan politikus nyerhet választást) aki lefizethető, azért nem a tőke a hibás. Az csak egy eszköz, mint a dinamit: lehet bányászatra és lehet háborúra használni. Azt nem értem, miért mondod, hogy védővám nem létezik. Mert létezni létezik, legfeljebb arról beszélhetünk, hogy valóban úgy működik-e, ahogy a politikusok mondják ls valóban véd-e. De attól még így hívják. Hatásáról pedig lásd pl.
    http://antaldaniel.blogspot.com/2007/08/vdvm-tartja-letben-az-eurpai.html

  73. 77: Akkor visszahozom a halálból. 😀

    Őszintén! Miért linkelsz be egy ilyen blogot? Ezzel akarsz bizonyítani. Azzal nyitok, hogy a villanykörte kifejezést kizárólag kocák használják. Izzólámpáról van szó. És ezeknek a fény hasznosítása nem 10 százalék, hanem legfeljebb 5. A kompakt fénycsővek élettartama meg se közelíti a jelzett 8000 órát, van amelyik egy hét után befuccsol. Teljes fényerejüket 1-2 perc után adják le, a gykori ki-bekapcsolást nem tűrik, tehát spájz, vécé, és hasonlók esetében alkalmazása hátrányos. Előtét ellenállással a fényt tompítani nem lehet. Na jó, ennyi elég.

  74. 74: Igazad van, az ÁFÁt mindenki fizeti. De az már nem igaz, hogy egy nyugdíjas, egy segélyből élő cigány vagy egy állami alkalmazott fizet adót. Vagyis igaz, de mégsem, mert csak annyi történik, hogy amit az államtól kap, annak egy részét visszafizeti. Egyik zsebből a másikba: ez nem valódi bevétel az államnak. Az államnak valódi bevétele csak a magánszférából keletkezik. Tehát minél több segélyt, nyugdíjat, állami alkalmazotti fizetést (13. havi bért és egyéb juttatásokat) fizet, annál többet kell elvonnia a magánszektorból. Mint azt láttuk, van még egy ál-bevételi forrása: nyomtathat pénzt, de ennek is eljön a vége hamarosan.
    „Hogy a nyuggerek kikövetelték a 13. Havi nyugdíjat? Nem követelték ki, a politikusok meg akarták őket vásárolni.” – egyetértünk, nem követelték. Én csak azt állítom, hogy a mai magyar rendszerben többen függenek az állam juttatásaitól, mint ahányan adót fizetnek. Így mindig az nyeri a választást, aki többet ígér.

  75. 79: A nyugdíjas nem KAP az államtól. A nyugdíj a nyugdíjas jussa, amit az állam 10-20-30 éve elvett tőle, használta és most visszafizeti. Ne csak a mát nézd, nézd az egész folyamatot. Az állam nem csak a nemzeti vagyont örökölte az előző rendszertől, amit aztán szépen elherdált, hanem a nyugdíj kötelezettséget is. A 2/3-ad erejével ebből persze ki lehet bújni, de ez erkölcstelen. A fiatalabb generációkat felhergelni és szembe állítani apjának, nagyapjának generációjával pedig kifejezett szemétség.

  76. 76: mert a kapitalizmus haszonélvezői írták a tankönyvedet…
    Elmaradtunk a szakadék felé vezető úton.

  77. Morális alapon lehet azt mondani, hogy ez az a pénz, amit az állam elvett tőle amíg dolgozott, használta, most pedig visszaadja, de valójában nem ez történt, hanem csak elköltötték (jó, a régi rendszerben nem konkrétan szavazatot vásároltak vele, bár áttételesen eről is beszélhetnénk), most pedig nincs miből visszaadni. Valójában a mostani dolgozók nyugdíjjárulékából finanszírozzák a mostani nyugdíjakat.
    Ne érts félre, én nem vitatom, hogy morális alapon kinek mi jár, kizárólag gazdasági alapon írok. Pl. miért kell az államnak nyugdíjat biztosítania? 100 éve nem volt nyugdíjjárulék és nyugdíj sem. Mégsem hagytuk mi fiatalok az öregeket éhenhalni. Ha tényleg azt tennék, hogy a nyugdíjjárulékot befektetik, majd pedig ebből adnak nyugdíjat, még valamennyire védhető lenne az jelenlegi szabályozás azon az alapon, hogy aki nem tud takarékoskodni, arra rákényszeríti a törvény. De ezzel én úgy vagyok, hogy ne nézzenek hülyének, én sokkal jobban el tudom dönteni, hogy mibe érdemes fektetnem a pénzem, mint a korrupt állami apparátus.

  78. Tibor bá az egyházi ünnepeket tiporja, Gedeon meg a nemzetiket. Mit lehet ebben az országban ünnepelni?

  79. 82: Szelektáltan olvasól. A nyugdíjasoknak semmi közük ahhoz, hogy az állam mit csinált a pénzzel. Nekik meg lett igérve a nyugdíj, amit az új rendszer megörökölt a nemezeti vagyonnal együtt. Miért kellett mindent eladni? Hagytak volna fedezetet a nyugdíjakra. Hogy a mai kormány miből fizet az se releváns. Ha a fiatalok befizetéséből, akkor kiabáljatok, hogy ahhoz ne nyúljon. Az államnak kötelezettsége van és ehhez volt fedezet is 1990-ben. A fedezetet elbaszta, amihez a nyugdíjasnak semmi köze. Most nem lehet arra hivatkozni, hogy nincs pénz. Illetve lehet és én személy szerint le is mondok a nyugdíjamról, de akkor akasztást akarok látni. Akasszák fel azokat, akik az országot ide juttatták, és akkor kvittek vagyunk.

    83: Tiporja az öregisten. Ünnepeljenek az igazhívők, de ne az én pénzemből. Lehetünk Mária országa, de csak a templomajton belül. Az egyházakat és az államot már nagyon régen szét kellett választani. Ehhez ragaszkodom.

  80. 84. Taurus: Lehetetlen Tibor bát lehagyni. Már az egyiptomi események első napján meghúzta a párhuzamot ’48-al (és ’56-tal), az azt követő események elkerülésének reménykedésével. A holnapi posztból kapott infok alapján gyanítható, hogy csak a reménykedés maradt meg, a valóság az ellenkezőjét valószínűsíti.

  81. 85: Ezzel egyetértek. Az akasztást meg én is szeretném látni, még akkor is, ha a nyugdíj terén nem változik semmi. De gyanítom, hogy nem lesz akasztás 🙁

    86: Bocs, új vagyok a blogon, nem olvastam vissza eléggé.

  82. 87: Nem egy könnyű feladat. 920 poszt van fenn plusz néhány könyvem teljes kézirata. Valamint kb. 16.000 hozzászólás. A hostom azóta is bánja, hogy korlátlan a hozzáférésem. 😀

  83. A nyugdíjhoz:

    A nyugdíjas megdolgozott azért a pénzért.Tehát jár neki, akárki akármit mond.
    A nyugdíja régebben teremtett a munkájával értéket, ami után már akkor leadózott, járulékozott. Ami maradt, azért vásárolt, elköltötte, felélte, stb, aminek jelentős része szintén visszatért állam bácsihoz.
    Az állami alkalmazott (valamilyen módon én is az vagyok) hasonlóan a nyugdíjashoz, munkájával értékeket teremt, amiért fizetést kap, abból leadózik, a maradékból szintén költ és él belőle, szintén jelentős részt visszajuttatva állambácsinak.
    A retek megkapja a segélyt, amiért nem dolgozott meg semmit. nem adózik, hitelt képez, tartozást halmoz föl, emellett bűnözik. Továbbá jelentős mértékben tovább károsítja az államot a lopásokkal garázdaságokkal. Ezen felül megkárosítja a dolgozó embereket. valamennyi visszatér állam bácsinak, mert azért ő is vesz kaját, meg megpróbál élni, de nem jellemző. Szóval a káros tényezőket ne keverjük bele a maszlagba gyerkőcök, mert agylobot kapok, mikor a segélyest egy kalap alá veszik tisztességes személyemmel, aki a munkát értéknek tekinti és nem bűnnek.

    Akasztástól nem kell tartani, mert nem lesz, akárhányan állunk is a fejünk tetejére.
    Az igaz hívők pedig vonuljanak féllre és maguk alá terítve az imaszőnyeget, vagy a keresztet bámulva rakják össze a kezüket az arra kijelölt helyen, másokat pedig hagyjanak békén a viccelődéseikkel.Van nekem elég bajom a vallást hírdetők nélkül is, nem kell még egy nyűg a nyakamba.

  84. Hadd kérdezzem: konkrétan milyen munkát végzel állami alkalmazottként, ami értéket teremt? Van ilyen, nem kétséges, pl. rendőr, katona. De van olyan is, ami úgy tűnhet, hogy értéket teremt, csak a magánszférában sokkal több értéket teremtene, hatékonyabb lenne: gondolok itt a MÁV-ra, MALÉV-ra (ami nem állami, de támogatják), BKV, egészségügy… Olyan is van, amire sokkal kevesebb ember is elég lenne: pl. papírtologató bürokraták mindenféle hivatalban, adóellenőrök, kormányablak (amit nemrég hoztak létre, de csak arra jó, hogy átküldjön a másik hivatalba). Nem kétlem, hogy ezek az emberek is keményen dolgoznak, csak nem hiszem, hogy ilyen sokukra van szükség.

  85. 90: Ezek reális felvetések, de se a nyugdíjas, se az aktív dolgozó nem tud beleszólni. A köztisztviselői kar mögött van a halatom, aki jól megfizeti őket a hűséges papírtologatásért.

  86. nem semmi, hogy ezeken (nyugdíj, közszolga bére) így tudtok vitatkozni:)
    ha már értékteremtés, miért nem vesszük bele a spekulánsokat, vagy csak a kereskedőket is a kalapba. ők, azaz mi, sőt személy szerint én sem teremtek értéket, csak drágábbá teszem másoknak az árút, szolgáltatást. ezen az ösvényen végigtipegve kiderül, hogy tényleg minimális azon emberek száma, akik valóban értéket teremtenek.
    a nyugdíjat szapulni meg tök felesleges. jár nekik kész. én a szavazati jogukat venném el, így meggátolva, hogy megvegyék szerencsétleneket pár ezer forintért a választások előtt.

    ahhoz kétség sem fér, hogy a nyugdíj jár nekik, mert megdolgoztak érte. ezt mi, mai járulékfizetők néztük be.
    ahhoz sem fér kétség, hogy mi már nem fogunk pénzt kapni, mert ha nyugodt világot feltételezünk is a jövőben, a korfa, amit már ma látunk szavatolja, hogy szart se kapunk ha megéljük (főleg ilyen ütemű állami eladósítás mellett).
    így talán kompromisszumos megoldást jelentene, hogy valamilyen alap törvényben én szavatolom a nyugdíját, bár nyögvenyelek mikor kifizetem, cserébe tessenek lemondani az én jövőm elbaszásáról szimplán érzelmi alapon mert „de jó volt a szilvásváradi szotüdülőben, azt a világot szavazom meg újra”
    (nem, nem tetszik a fidesz, de hogy szocialistát én többet látni nem akarok, az is igaz.)

  87. 92: Egy kereskedő valóban nem hoz létre semmit, de más szolgáltatók se. Te azt szolgáltatod, hogy a vevőidnek nem kell öt helyre elmenni és megvenni ezt-azt, mert nálad mindent megkap. A nyugdíjasok szavazati jogát elvenni se egy szerencsés ötlet. (ma nem vagy formában 🙂 ) Én ugyan nem megyek el szavazni, mert nincs kire, de nagyon zokon venném, ha elvennék a szavazati jogomat, de a 40 éves cigány bűnőzőnek meghagynák. Az pedig egy politikai trükk, hogy a járulékfizetők tartják el a nyugdíjasokat. A pénznek nincs szaga. Mondjuk a te járulékodból fizetik a tartozás kamatait, az én nyugdíjamat pedig az ÁFÁ-ból fizetik. Abszurd, nemde? A járulékodért vagy fogsz kapni nyugdíjat vagy nem. Ez csak egy jogcím, amiből a törvényhozók annyit találni ki, amennyit akarnak. Majd lesz füst adó, vécé adó, gyereketelen adó, kutya adó, négyzetméter adó. Nem mindegy? Amikor te nyugdíjas leszel, akkor azt kapsz, amit az akkori parlament a saját szempontjait figyelembe véve, jónak tart. Vagyis se pártállamban, se a polgári demokráciában Magyarországon a dolgok nem függnek egymástól. Még a magánnyugdíjadat is elveheti az állam. Sőt zárolhatja mindenkinek a bankszámláját és csak havi 100.000 forintot enged meg, hogy kivegyél. Bevezetheti az utazási adót, és a határátlépési illetéket. Érted, bármit és mindent. Csak azt ne hidd, hogy a te befizetésedet én kapom meg. Abból barátom 16 milliós kocsi lesz a frakcióvezetőnek. 😀 😀 😀

  88. jó, belátom, érzelmi alapon írtam, amit. ráadásul dühből.
    favágás közben elkapott a szomszéd reaktorépítő bácsi és szidott itt mindenkit, „bezzeg a szocializmusban”. a másik szomszédom meg Tatabányán volt a bányában valaki, az ő kerítéséhez is odamentem jópofizni, ő is elkezdett sírni mint állat.
    öntik rám a szart, frusztrált vagyok 🙂

    ha már amúgy is offolok:
    most vagy mindenki agymosott hülye körülöttem, vagy én kezdek becsavarodni. rajtatok kívül csak egy valakivel tudok ezekről a dolgokról beszélni, mindenki más úgy néz rám, mintha legalábbis leprás lennék.

    on.

  89. Zsidó vagyok és nem török senki felett(max. magam felett) uralomra.
    Ezenkívül nagyon sok ilyen zsidót és nem zsidót is ismerek még.
    Meg olyat is aki minél nagyobb és hatalmasabb akar lenni(szintén zsidót és nem zsidót egyaránt).
    Tehát mi a tanulság?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük