Tibor bá blogja (345) A görög megszorító intézkedések a visszájára sültek el

önarcképAzok a megszorító intézkedések, amelyeknek meg kellett volna oldania a görögök problémáját, megbénították az ország gazdaságát. Üzletek bezárnak, az adóbevételek csökkennek, a munkanélküliség pedig, egyes helyeken egy hihetetlen 70 százalékra ugrott fel. Az ország lakossága a végsőkig frusztrált.

Augusztus 15. A görög katolikusok Nagyboldogasszony napján hatalmas tömegek, sokan térdre borulva, imádkoznak Szűz Máriához kegyelemért esedezve. A Ta Nea elnevezésű görög újság némi iróniával ugyanezt ajánlotta a kormánynak. Az ország vezetői kénytelenek reménykedni, hogy Szűz Mária csodát tesz és kimenti Görögországot ebből a válságból. Az újság szerint, isteni közbejárás nélkül az országra kemény megpróbáltatás vár a nyár végén. A kellemetlen prognózisra annak ellenére került sor, hogy a kormány igen komoly lépéseket tett az ország financiális talpra állítása érdekében. Szigorú megszorításokkal sikerült az ország költségvetési hiányát egy elképzelhetetlenül magas, 39,7 százalékkal csökkenteni, miután az előző kormány éveken keresztül meghamisította a statisztikai adatokat. A megszorítások a kormány költségeit 10 százalékkal csökkentették, bár az IMF és az EU csak 5,5 százalékot követelt.

A probléma abból adódik, hogy a megszorító intézkedések az ország gazdaságának valamennyi aspektusára kihatottak. A vásárló erő leesett, a fogyasztás csökkent, míg a csődeljárások száma és a munkanélküliség az egekbe szállt. Az ország GDP-je második negyed éve 1,5 százalékkal csökkent. Az ország finanszírozásához elengedhetetlenül szükséges adóbevételek csökkennek. A görög társadalomra rátelepedett a félelem, a reménytelenség és a méreg gyilkos keveréke.

Az egyre nagyobb létszámú munkanélküliek tábora a tartalékaikat élik fel. A munkanélküli segély legjobb esetben is csak havi 460 Euro, amit egy évig adnak, de csak akkor, ha a dolgozó a megelőző 15 hónap alatt legalább 100 napot munkában töltött el. Legnagyobb baj a hajóépítő iparban van. A takarékosság jegyében a görög tulajdonú hajókat javítás-karbantartás céljából Törökországba viszik, ahol kisebbek a költségek. Görögországban túl nagy a bürokrácia és túl sok a sztrájk, ami miatt az ipari termelés sok esetben nem tud tartani határidőket. Az elmúlt évben az ország bruttó hazai termelése 4 százalékkal esett vissza.

A megszorító intézkedésekhez tartoztak a közalkalmazotti fizetések 20 százalékos csökkentése, valamint a nyugdíjak megnyirbálása, miközben több adónemet is felemeltek. Ennek következménye, hogy a görögöknek egyre kevesebb pénzük marad költekezésre, vagyis a fogyasztás csökken egy olyan országban, ahol a gazdaság 70 százaléka a társadalom fogyasztásából adódik. A bevásárló központok üzleteinek egynegyedében ott virít a „BÉRBEADÓ” kiírás a kirakatban. A kereskedők Szövetségének állítása szerint Athén kereskedőinek 17 százaléka csődöt jelentett be.

A depresszió rászállt az egész országra. Minden lefelé mozdul el. A kilábalás lehetősége sehol se körvonalazódik. A legnagyobb baj mégis az emberek hozzáállásából adódik, mert senki se hisz abban, hogy sikerülni fog a kilábalás. Közgazdászok szerint 2011 alatt a munkanélküliség tovább fog növekedni. A TV-ben meginterjúvolt közgazdászok arra hívják fel a figyelmet, hogy az igazi feketeleves még hátra van.

A fentiekben ismertetettek a Der Spiegelben szerdán (tegnap) megjelent cikk kivonatos fordítása. A cikk elolvasása után arra gondoltam, hogy minden  valószínűség szerint pontosan ez a sors vár ránk is.  

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egy gondolat erről: „Tibor bá blogja (345) A görög megszorító intézkedések a visszájára sültek el

  1. Nem azért mondom, de 460 euro munkanélküli segély az kb. 142 000 Ft. Magyarországon az átlagos munkanélküli segély ez alatt van. Azért ne sirassuk annyira a görögöket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük