Kiderül, hogy politikusaink hülyébbek, mint az átlag. Az ország lakosságának pedig halvány fogalma sincs a saját jövőjéről. Nem mintha nem tudtam volna, de most legalább bizonyítékom is van rá. Nézzünk néhány apróságot, amivel bizonyítom állításaimat.
1) A „rendszerváltó” MDF felkapaszkodhatott volna a parlamenti küszöböt jelentő 5 % fölé, ha a Debreczeni és Bokros bevonása mellett nem állt volna ott Dávid Ibolya. Az elnök asszony túl sokáig piszkította a politikai palettát, önmutogató megjelenése nem engedte az emberekben elfelejteni a piszkos politikai „húzásait”.
2) A „lángész” Gyurcsány Ferenc, akitől a fáma szerint Orbán Viktor tök be volt szarva, olyan erősen kapaszkodott a hatalomba, hogy nem vette észre, ha 2-3 évvel ezelőtt bedobja a törölközőt, akkor most a szocik kapnak 53 %-ot.
3) Miután az SZDSZ hülyére lopta magát, és minden értelmes MSZP intézkedést megakadályozott, illetve egy olyan köztársasági elnök megválasztását tette lehetővé, ami egyértelműen az ellenzékhez húzott, szépen feloszlatta magát, átszerveződött, a 100.000 magyar zsidót csatasorba állítva, létrehozta a LMP pártot, újfent betette a lábát a parlamentbe, hogy tovább erőltesse a cigányok és buzik kebelre ölelését, és persze a neoliberális szabadpiacot. Minden esetre sikerült neki tiszta lapokkal indulni.
4) A Jobbiknak tanulnia kellett volna a nemzetközi politológiát, elsősorban az amerikait. Aki politikus akar lenni, annak ne legyenek nőügyei, nyilvános tivornyái, adócsalásai, stb. stb. Legalább addig legyen fedhetetlen, amíg a megfelelő hatalom birtokába nem jut.
5) Orbán Viktor kiérdemelte gratulációmat. Mondhatnak, amit akarnak a hivatásos politológusok (ezért fizetik őket, nem is rosszul), elsöprő sikerét annak köszönheti, hogy a) nem állt ki senkivel se vitázni, b) a világért el nem árulta volna milyen intézkedésekre lesz ő maga is rászorulva. Hogy fél éven belül, ha lennének újra választások, simán elvesztené, az lényegtelen. Négy évig övé a legkényelmesebb bársonyszék. A lelkesen éljenző tömeg: Viktor – Viktor – Viktor engem egy kicsit emlékeztetett a 70 évvel ezelőtti Sieg Heil – Sieg Heil – Sieg Heil-re. Ezért úgy gondolom, ha két hét múlva meglesz a 67%, akkor Orbán Viktort 40 év múlva fogják díszkísérettel kivinni a parlamentből egyenesen egy mauzóleumba. Persze csak akkor, ha lesz még Magyarország.
6) A még üres parlamenti székek közül az ellenzéknek mindössze 6-ot kellene megszerezni ahhoz, hogy a 2/3-os Fidesz fölényt megakadályozzák. Ehhez össze kellene fogni a Jobbiknak, az MSZP-nek és az LMP-nek. NEM FOGNAK! (bocsánat, ez már jóslás, nem tartozik a poszthoz)