Él Tatabányán egy Horváth Csongor nevű fiatalember, született pedagógus. Manapság ritka állatfajta. Ez az a fazon, aki a heti kötelező 22 óraszámon kívül rárak még egy másik hatvanat. A pénz nem érdekli, hiszen úgysincs neki. Minden gondolatát a következő nemzedékre fordítja. Valamikkor sok ilyen elhívatott ember volt, manapság egyre kevesebb. Aztán egy szép napon valahogy a kezébe került a „Van-e jövőnk?” című könyvem, ami szíven ütötte. Mert bizony könyvem címére az én válaszom az, hogy NINCS. De Horváth Csongort nem olyan fából faragták, hogy ebbe belenyugodjon. Úgy gondolta, hogy ő nem dobja be a törülközőt, küzd az emberi jövőért. Kapóra jött Antal Z. László MTA-tag klímakőr szervezése, akihez és amihez Csongor teljes mellbedobással csatlakozott. Megalakult Magyarország első klímakőre, amiben Csongor éjt nappallá téve, életét szentelte. Ma már a „Tatabányai klímakőrnek” honlapja is van: www.klimakor.lapunk.hu címen, amit természetesen megint csak Horváth Csongor hozott létre. És ahogy ez már lenni szokott, ahogy szorgalmas munkájának nőtt a gyümölcs, ugyanúgy nőt irigyesei, kerékkötői száma. Most ott tart, mint oly sok meg nem becsült hazánk fia, a külföldre távozással kacérkodik. Jó lenne, ha a tatabányaiak, a nép, nem a funkcionáriusok, összefognának és megbecsülnék ezt a lokálpatriótát, nem csak azok a tiszteletreméltó polgárok, akik eddig mellé álltak, hanem a város apraja-nagyja. Horváth Csongor megérdemli.