Tibor bá’ online
Nem egész hét évvel ezelőtt Madame Tussauds megnyitotta berlini kiállítását. A nyitás után szinte perceken belül a tömegből előugrott egy volt rendőr és Hitlert, jobban mondva Hitler viaszfiguráját lefejezte – olvastam a Der Spiegelben. – Abban tökéletesen biztos voltam, hogy ez a hír magyar újságban nem fog megjelenni, mert valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag a magyar újságírók nem tájékoztatják a magyar olvasókat, hanem manipulálnak velük. Hitler lefejezésének magyar reakciója kifürkészhetetlen, még az is lehet, hogy tüntetni fognak mellette Abaúj-Zemplénben, akkor tehát ne vegyük műsorra. Madame Tussauds panoptikumát a francia forradalom után indította be és ma már London egyik legnagyobb látványossága. A belépő sose volt olcsó, ma meg már különösen nem az, ennek ellenére a pénztára előtt 80-100 méter hosszú sor esőben, jó időben a sor vége a City-ben van 😀 . Ez tehát egy gazdasági vállalkozás, ahol kitűnő művészek élethű figurákat készítenek, maximális körültekintéssel és precizitással, amit a közönség egyértelműen díjaz (lásd az alábbi képet) Politikáról szó sincs, nem csak hírességek, de hírhedt történelmi figurák is bekerülnek, és csak akkor olvasztják be őket, amikor a közérdeklődés már nem tart rá igényt, de akkor kegyetlenül, függetlenül attól, hogy mennyi munka van benne.
Hitler viaszfigurájának kiállítását hatalmas vihar előzte meg, mert sokan úgy gondolták, hogy az emberiségnek ekkora szenvedést okozó embert el kellene felejteni (hogy még csak ne is tanuljunk belőle 😀 ). Madame Tussauds azonban ellenállt. Véleményük szerint egy történelmi figuráról egyetlen egy dolog számít, hogy mekkora hatása volt a történelemre, nem pedig az, hogy ez a hatás jó volt-e vagy gonosz.
Minden esetre a napokban Hitler visszakerült a helyére, de már csak vastag üvegtáblán keresztül lehet szemlélni és két biztonsági őr állandó jelleggel ott áll két oldalán. Különben Madame Tussauds szóvivője szerint, Hitler jelenléte, távolléte, vagy újbóli kiállítása a kiállítás forgalmát nem befolyásolta.
_________________________________________________________
_________________________________________________________
_______________________________
Az embereknek mindig is kellettek az idolok, akikre fel lehetett nézni, vagy vágytak egy olyan megmentő után, aki az „ígéret” földjére vezeti őket. Ezért is kíváncsiak rájuk, még ha viaszból is vannak. A németek akkor megtalálták a megmentőjüket, aki a szakadékba vezette őket.
Manapság már báránybőrt kell annak húzni, aki megmentő akar lenni 🙂
http://www.c3.hu/scripta/thalassa/95/12/08jung.htm
Csak mondom, a vírusirtóm (Avast) folyamatosan azt jelzi, hogy az oldalon rosszindulatú kód fut és blokkolnia kell. Más oldalaknál semmi gondom nincs, ezért feltételezem, hogy itt valami bibi van. Lehet Tibor bá kémkedni akar az idelátogatók gépein… :))
Az enyém is vírust jelez NOD32
http://s3.amazonaws.com/sd6v1e4h321hr/tokencekk.js?0.5112720178147081
Kártevő: JS/Kilim.KD trójai
Hitler volt a legnagyobb antiszemita. Mi az oka mégis, hogy lassan a csapon is ő folyik? Gondolom nem vagytok valami nagy tévénézők, de ha netán mégis ráfanyalodnátok, valamelyik csatornán biztos valamiféle Hitlerről szóló filmet találnátok.