Tibor bá szatirikus blogja (164-sz) Dr. Szabó János – második forduló

önarcképA mi házunk egyetlen egy, kétszintes, belső légtér. Vagyis a konyha, az emeleten lévő nappali-háló és dolgozó szobám között a hangszigetelés nulla. Feleségem a konyhában főzés közben a Club rádiót hallgatja, nem vallási hovatartozásból kifolyólag, hanem megszokásból. Ha ő hallgatja, akkor természetesen én is hallom, legfeljebb nem figyelek oda, ami nem nehéz, mert a munkámban könnyen bele tudok temetkezni. Ha viszont Bolgár György szövegel, az kivétel. A pasi egyszerűen lenyűgöző. Rajta kívül senkit nem ismerek, aki normál tempóban beszélve 5 perc alatt fejez be egyetlen mondatot. Másik lenyűgöző tulajdonsága, hogy olyan, mint Tevje a Hegedűs a háztetőnkben. Egyfelől így, másfelől úgy, ezt is megérti, azt is megérti. Bolgár György maga a testet öltött ingaóra. Namármost, arra kaptam fel a fejem, hogy Bolgár György finoman méltatlankodott, amiért a Nemzetvédelmi Egyetem rektorát olyan brutálisan letámadták – elvégre mégis csak egy rektorról van szó – adott hangot gondolatainak. Ezek a gondolatok pedig nálam váltottak ki gondolatokat.

A magyar média népbutításra szakosodott ismeretterjesztő műsoraihoz állandóan meghív egy „szakembert”. Minden jelentéktelen ügyben a szakembernek kell nyilatkozni, hogy a néző vegye tudomásul ez meg az megdönthetetlen tény. Ehhez képest a Budapesti Rendőrfőkapitány (feltétlenül szakember minőségben) azt nyilatkozta, hogy a kommandó tagjai szakszerűen jártak el, és az alkalmazott határozottság indokolt volt, mivel az elfogandó személynek lőfegyver volt a birtokában. Bolgár György azonban úgy döntött, hogy ő erre a szakvéleményre tojik, és kitartott a „mégiscsak egy rektor” véleménye mellett, mert semmihez se ért, de mindenhez konyít egy kicsit. Ehhez is. Ezért aztán fogalma sincs arról, hogy a megdöbbentőt mindig a teljesen ártatlannak, mindennapinak, normálisan viselkedőnek látszó személyek követik el. Az a Bolgár György féle okoskodás – miért használná a fegyverét, hogy két év helyett az emberölésért sokkal többet kapjon – a profi bűnüldözés és a kriminológia terén enyhén nevetséges. Bolgár György szerint a fegyver és kábítószer ügyletre rátépő Dr. Szabó Jánossal, mint professzor rektorral, valahogy így kellett volna bánni:

– br-br-br- Tessék!

– Dr. Szabó János professzor úrhoz van szerencsém.

– Igen, én vagyok. Honnan tudta meg a számom?

– Hát az most nem érdekes, mert ennél sokkal fontosabb dologról van szó.

– Hallgatom.

– Professzor úr kérem, én a Budapesti Rendőr Főkapitányság Kommandó Osztályának vagyok a vezetője.

– Igen? Is mi a rendfokozata?

– Alezredes vagyok, tisztelettel. Tóth Béla alezredes.

– Rendben van alezredes úr, én pedig nyugalmazott dandártábornok vagyok, és most jelentést kérek.

– Dandártábornok úr, az a helyzet, hogy parancsot kaptam az ön letartóztatására, mert mint talán tetszik emlékezni volt Önnek egy ajánlata a DHL felé, ami, hogy is mondjam, szóval, ami úgy tűnik mintha visszaélt volna a hivatali hatalmával, vagy valami ilyesmi.

– Jó, hogy említi. Letartóztatva még nem voltam.

– Na, igen, éppen ezért telefonálok, hogy egyeztessünk, nálam pont 13:21 van, és önnél?

– Nálam is.

– Akkor, mondjuk pontban 15:00-kor fogunk az ajtaján kopogtatni, fekete csuklyában. Ne tessék megijedni, azok mi leszünk.

– Nem vagyok az ijedős fajta.

– Na, igen, szóval arra kérném önt, hogy ha netán lenne az irodájában valami terhelő bizonyíték ön ellen, akkor szíveskedjen megsemmisíteni azt. Nekünk ugyanis házkutatást is kell tartani és kellemetlen lenne, ha találnánk ilyesmit.

– Köszönöm a szíves figyelemfelkeltését. Akkor tehát pontban 15:00-kor. Ja, lenne még egy kérdésem.

– Állok rendelkezésére dandártábornok úr.

– Hogy érintené önöket, alezredes úr – már megbocsáss, de rangidős lévén talán tegeződhetnénk.

– Lekötelezel vele dandártábornok úr.

– Szóval, hogy érintene titeket, ha mondjuk 15:00-kor nem tartózkodnék az irodámban.

– Ebben az esetben, természetesen csak a házkutatást tudnánk megtartani, hiszen egy jelen nem lévő személy letartoztatása meghaladja a képességeinket.

– Helyes. Egyelőre összeszedem a terhelő papírokat, elintézek néhány, az üggyel kapcsolatos telefont…

– Bocsáss meg dandártábornok uram, hogy közbevágok, de a telefonodat már egy ideje lehallgatjuk. Ez nem tűnik jó ötletnek.

– Na, igen, amikor én még ezredes voltam, jobban mondva alezredes, az ilyesmi még nem volt szokás.

– Nem akarok a szavadba vágni, dandártábornok úr, de van róla tudomásom. Akkoriban az ilyen dandártábornokok csak úgy, nyom nélkül, egyik napról a másikra, mindörökre eltűntek. 

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük