(106) Ügyintézés

Tibor bá’ szatirikus online

Átszerveznek, átszerveznek, átszerveznek – két cél van előttük, hogy lehet egyre többet és egyre könnyebben lopni, hogy lehet az embereket minél erősebb kontroll alatt tartani.

~p001Normál körülmények között az ügyintézés áll egy ügyből és annak az intézéséből. Tiszta sor! Valami azért egy kicsit bűzlik. Ha ez olyan egyértelműen tiszta sor, akkor miért vannak olyan szavaink, mint: ügyintéző, ügyfél, ügyfélfogadás. Ezek a szavak nekem azt sugallják, hogy azt a fránya ügyet nem is olyan könnyű intézni, ha például külön erre a feladatra ki vannak képezve egyesek. Kutakodjunk csak egy kicsit. Vegyünk egy ügyet. Mondjuk lejárt a személyi igazolványom. Hogy ez mit jelent azt minden magyar tudja, pedig ez a lejárás nem semmi. Mi az, hogy lejárt? Ez nem egy bérlet. Én vagyok, az igazolvány van. Semmi nem változott. Mi a fenének jár le, mint egy rossz vekker? OKÉ, nem érdekes! Szóval lejárt a személyi igazolványom és meg kell újítani. Ilyen esetben mi van például Angliában? Semmi. Angliában nincs személyi igazolvány. Rendben van, akkor újra kezdem. Mi van akkor, ha Angliában lejár a jogosítványom? Nehogy nekem avval gyere, hogy az sincs Angliában. Na, ugye. Hát, ha lejár a jogsid Angliában, akkor elmész az Okmány Irodába, ami körülbelül száznyolcvan éve ugyan ott van. Egy erre a célra rendszeresített ablaknál befizetsz 15 fontot, ők beütnek egy pecsétet és három évre oké vagy.

A nagy büdös helyzet az, hogy nekem is lejárt a jogsim, de nem Angliában, hanem itt, Pilisborosjenőn, ahol élek. Mivel van már némi (de közel se elégséges) érzékem az ügyintézéshez, egyből beugrik, hogy utoljára a Vörösvári úti rendelőben kellett kezdenem, és mert akkor hazaküldtek avval, hogy másnap reggel jöjjek újra saját vizeletemmel együtt, hát mindjárt vittem magammal két decit egy kólás üvegben. A rendelőben kiröhögtek, és azt kérdezték, uram ön hol él? Kiderült, nem hozzájuk tartozom. Újabban a körzeti orvos ügyintéz. Loholok a körzeti orvoshoz, még mindig a két deci vizeletemmel, aki kiröhög, nem kell neki a vizelet. Ami neki kell, az a kártyám, adjam le. Haza, keresgélés, kiderül nekem még nincs. Rohanás a TB-be, sorbaállás, fizetés, sorbaállás. Van már kártya, amit leadok a körzetinek. Most derül ki, hogy nincs több hely a jogsimon, nem tud beütni, tehát új igazolvány kell. Gyerünk a rendőrségre! Engem utoljára a pilisvörösvári rendőrségen ügyintéztek, de ez még az ágycsökkentés előtt volt. Mindegy, tépek Pilisvörösvárra. Úgy kell nekem, miért tartozom oda. Vörösváron kiderül nincs félfogadás. Úgy kell nekem miért nem telefonáltam oda előbb. Miért? Megmondom, mert vagy foglalt, vagy nem veszik fel. Különben ne jöjjek holnap újra, mert nem hozzájuk tartozom, hanem Budaörsre. A Buda környéki lakókat ott ügyintézik. Közben kisütök valamit. Van ugye Buda és van Budának környéke, ez utóbbi Buda körül terül el félkörben. Pilisborosjenő Budától északra van, Budaörs délre. Úgy tudok odamenni, hogy előbb beutazok Budára, átmegyek rajta, délen kilépek Budából és lemegyek Budaörsre. Oda-vissza közel száz kilométer. Valaki jól kitalálta. Nyilván ezt nevezik szakértelemnek, amivel a szakemberek rendelkeznek. Bizony, bizony, a szakembernek van szakértelme, de nincs esze, erre esküszöm. Ugyanis koromból kifolyólag elég gyakran kell megújítanom a jogsimat. Közben persze a szakemberek tevékenykednek, aminek hatását mindenki a saját bőrén érezheti. Szóval megyek a háziorvoshoz, vidáman lóbálom magam. Ez kérem ma már egyszerű rutin vizsgálat és már ütik is a pecsétet. Ütnék apukám, ütnék, de újra változtattak rajta. Jogosítványt ezentúl, csak az okmányiroda ügyintézhet! Rajtam nem fognak ki! Befogom a lovakat, mind a harminckettőt, és már tépek is ki Budaörsre. Hülyeség, hogy oda kell kimenni, de hát ez van! Akarom mondani ez volt. Budaörsön a pofámba heherésznek és közlik velem, hogy az ügyfelek érdekében az okmányiroda Pilisvörösváron van, jobban mondva ott is van, és én persze oda tartozom. Ezek szerint ezeken a rohadékokon nem lehet kifogni. De most már nem dühöngök, sőt dúdolok, mint Mici mackó, miközben intézem az ügyem. Miért dúdolok vidáman? Hát mert összefutok az egyik szomszédommal, aki a Földhivatalban próbált tulajdonlapot szerezni. Hát, amit ő mesél… A röhögéstől csurogtak a könnyeim. Meg is sértődött, de addigra már elmesélte az ügyet. Figyeljetek!

Kezdem azzal, hogy a Földhivatal túl van terhelve. Ezt ugyan nem értem, mert tízezer számra élnek országunkban munkanélküli diplomások, akik könnyedén megoldanák ezt a túlterheltséget, de hát szivacs reá. Túl vannak terhelve és kész. Mivel minden (de sajnos nem az összes) hájjal megkent polgár vagyok, telefonon megkérdezem, mikor van félfogadás. A válasz: hétfőn fél kilenctől tizennégyig. Ilyenkor mit tesz az ember? Oda megy hétfőn reggel fél kilenc helyett nyolcra és vigyorog, hogy milyen könnyű túljárni a hivatal eszén, aztán szép lassan arcára fagy a vigyor. A Földhivatalban kismillió ember nyüzsög, mint egy kaptárban a méhek. Veled nem áll szóba senki. Az ügyintézők azért nem, mert ők ügyeket intéznek és te nem vagy ügy. Az ügyfelek pedig azért nem, mert intézik az ügyeiket, és legfeljebb kajánul mosolyognak rajtad, tudnak valamit, amit te nem tudsz, és ezt a valamit nem árulják el. A portás, nos a portás az szóba áll veled, és atyaian ki is oktat. Elemében van. Fontos embernek érzi magát. Rád pedig, rád szakad a nagy magyar valóság. Reggel sorszámot osztanak, általában negyvenet. Ennyi ügyet ügyintéznek az ügyintézők egyetlen nap alatt. Jöjj tehát szerda reggel, jó korán és akkor majd kapsz sorszámot. Na de milyen korán? A portás mosolyog és rángatja a vállát. Jó korán. Mégis? Nem tudja, ő minden esetre 7-kor jön ki a kapun sorszámot osztani. Másnap odamész, frászt, nem mész oda, másnap kedd van. Szerdán odamész fél hétre, ami ugye két órával van korábban, mint a hivatal nyitása. A hajnali szürkületben ott topog nyolc ember a kapu előtt, rád förmednek, te vagy a kilencedik. Sorban állsz tehát, hogy sorbaállási sorszámot kapj. Hétkor kilép a portás, és osztani kezdi a számokat, de az első szám mindjárt az ötös. Hová lett az első négy szám? Tizenkettő körül rád kerül a sor, de hamar végzel. Kiderül, ez kell, az kell, amaz kell. Vagyis hétfőn vissza kell jönnöd. Na, ekkor kezdtem én röhögni. Kifelé menet az utcán eléd lép egy feketegazdasági ügyintéző és azt állítja, 2000 forintért soron kívül azonnal ügyintéz bármit. Kipróbálod. A feketegazdasági ügyintéző tíz percen belül hozza a tulajdonlapot. Ne kérdezd, hogy csinálja, mert legfeljebb csak sejtem, ezt hívják összefonódásnak. A végrehajtó hatalom és a feketegazdaság összefonódása ezerforintos alapon.

Ez a sztori azonban gólyafing ahhoz képest, amit tegnap olvastam egyik napilapunkban. Budapesten egy hullát már két éve nem tudnak eltemetni bürokratikus okok miatt. A hullát plusz két fokon tárolják, és szabályos időközönként cserélik alatta a lepedőt, mert elrohad. Már mindenki kiborult miatta, beleértve az újságírót is. A kórház igazgató jajgat, forgatja a szemeit, és a költségről beszél. Az önkormányzati jegyző hörög, kiveri a hideg verejték. A gyámhatóság hápog és hüledezik. A hulla szép csendben rohad tovább. Aztán kiderült, hogy az elfekvő hulla nem egy elszigetelt eset. Felesleges hullák minden kórház hullaházában vannak az igazgatók nem kis bosszúságára. Micsoda balfácánok! Adjanak ennek a feketegazdasági ügyintézőnek hullánként egy ezrest, szerintem tíz perc alatt meg fogja őket szabadítani tőlük. Persze az is elképzelhető, hogy csak én dramatizálom túl a dolgokat, hiszen a Nyugat beengedett minket hullákkal együtt. Akkor meg mi a fenének költünk annyit temetésekre. Temesse el őket Brüsszel, esetleg velünk, élőkkel együtt.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

20 gondolat erről: „(106) Ügyintézés

  1. Ezen a szatírán jót mulattam…, miközben egy igazi görbe tükör a hazai bürokráciának.

  2. nyilvánvaló hogy életünk során számos hasonló üggyel találkoztunk.
    Ettől sokalltam be.
    megállapítható, itthon ha valaki hivatallal kerül kontaktusba akkor: „A Hivatal minden része bizonyítja, hogy azért vannak, hogy az nekünk fájjon, szúrjon, csípjen, és lehetőleg hosszan viszkessen!”

  3. 2:
    Nyugi! Röhögj egyet, ahogy Piton teszi. Ezt egyedöl így lehet elviselni.

  4. Az ügyintéző fizetést kap az ügy lebonyolításáért.
    Mi lenne, ha nem kapna fizetést? Tán az ügy lebonyolítását bojkottálandó leegyszerűsítené az ügymenetet?

  5. Szintén nagyon jókat derültem az íráson és persze hüledeztem is, pláne, hogy lassan az én jogsim is lejár és már előre rosszul vagyok.

  6. Ázsiai ország, nem váltottam ki a nemzetközi jogsit, ezért újra kellett vizsgáznom. Orvosi vizsgálat, oktatás, vizsga. Minden egy helyen. Reggel nyolcra érkeztem, délután egykor egy frissen nyomtatott új jogsival távoztam. Jogosítvány hosszabítás, orvosi vizsgálattal 2 óra ügyintézés. Lakcím igazoló okirat szintén gyorsan. Helybelieknek személyi igazolvány egy óra alatt, autó átíratás, műszaki vizsgával, biztosítás és adó ügyintézéssel 3 óra.
    Szóval Tibi bá’ az ügyintézés gyors, csak te rossz helyen laksz 🙂

  7. 5:
    Azt elfogadom, hogy rossz helyen lakom, vagy szenilis az ügyintézésem, de a le tibizést, na azt nem. 😀

  8. Gyereknek Anyakönyv immár 30 napja ügyintézés alatt 🙁
    Nagyon túlterheltek … de közben a másik irodájukból kapom a felszólító levelet, hogy 15 napon belül küldjem be a TAJ kártya másolatát, különben irgumburgum.
    Azt nem tudom beküldeni, mivel az Anyakönyv nélkül nem tudok igényelni TAJ kártyát. Telefon a taj kártyát követelő részleghez, ahol kiderül, hogy nem mi vagyunk az elsők ilyen csúszással, ezért küldjek egy esedező levelet, amire ők a 15 napot kitolják korlátlan időre.
    Mindezt az agyon központosított, „egységes” informatikai rendszerek korában.

  9. 8.: Ne csodálkozz, az informatikai rendszert egységesnek mondják, de nem az. 😛
    Sőt, a közszféra egyes területein dolgozó ismerőseim egybehangzó véleménye, hogy szarabb, mint korábban volt, mert semmi sem működik jól. Ugye egy csomó szoftvert lecseréltek Rogán „Arogáns” Tóni haverjának cégének szoftvereire, és hogy is mondjam…, szart sem érnek, még azt sem tudják jól megcsinálni, ami korábban úgy, ahogyan működött. Május körül jön az ígéretek szerint egy update, és talán az menni fog, mint korábban…! Mi (az ügyfél és a dolgozó) nem számítunk, de a haver felmarkolta a százmilliókat.

    Lásd Lézer Janit: 24h belül bárhová átvezényelhetünk egy minisztériumi dolgozót, nyugdíjba menők helyét nem lehet betölteni, kevesebb ember, több munka. Jön kb. júliustól az új „bértábla”, ami nem más mint a pótlékok, stb. megszüntetése, új bérkategóriák, azaz fizetések lecsökkentése.
    Mindegyik ismerősöm fortyog…, család, stb., lépni azt nem mernek; de a düh az nő bennük. Ügyiratszámok csak nőnek, sok osztályon tömeges a fölmondás, új embereket nem vesznek föl, a felmondottak helyett sem, csak elvétve…, szóval a magyar bürokrácia recseg-ropog, egyre jobban egy kalap szarkupac lesz. Jó ha a beígért 90 munkanapon belül elkészül egy határozat, és akkor még ennek örüljünk…!
    Legalább is a „verebek” csiripelése alapján nagyon ilyesmi a helyzet.

  10. 9, Ezt én is meg tudom erősíteni, van közszolga rokon.

    A meglátásaidat még megtoldanám azzal, hogy mindehhez társul a folyamatosan változó törvényi háttér. És az egyre újabb törvények egyre szarabbak. Amiket a használt „szoftverek” persze nem tudnak követni.

    Nehéz elhitetnem magammal, hogy nem szándékos a közigazgatás szétverése.

  11. 10 gmarko:

    az ilyen ügyintézők éleslátást azzal szoktam javítani, hogy hangosan megosztom a tapasztalataimat velük, a hallgatóság nagy egyetértésével.

    Mert nem elég ha frusztráltak. Ha nekem azt mondja egy postai dolgozó, hogy a postai szabályzatok szerint kell eljárnia, akkor megkérdezem, hogy abban az áll-e, hogy a postára csak hülyéket vehetnek fel?

    A posttal egyenértékű hosszú írásban tudnám csak leírni, hogy miként kaptam a postai igazolást, hogy a céges leveleimet felvehessem.
    Ha valakinek kétsége van, hogy a Posta közhivatal-e, az menjen be bármely nap Szeged 1.-es postára reggel 8-ra, és nézze meg az kiértesített levelek ügyintézését.
    Sokat esett vissza a Királyi Postához képest.

    Már a belföldi küldeményeket is a FEDEX-el vitetem.

  12. 11,

    Most mit is akarsz mondani, és ezt miért nekem címzed?

    Az, hogy neked vannak rossz tapasztalataid, nem jelenti azt, hogy minden hivatal minden ügyintézője hülye.

    Ha tényleg ez a véleményed, akkor meg is magyaráztad, hogy miért züllesztik le szándékosan a közigazgatást. Azért, hogy téged és engem itt összeugrasszanak.

    Ezek szerint ez működik.

  13. 11:

    Már nem azért, de a céges levelet egy aláírási címpéldánnyal fel lehet venni, már ha te vagy az ügyvezető, ha meg nem akkor kell mellé egy meghatalmazás is.

    Nekem saját cégnél működik…

  14. 11.

    Céges postai igazolást 3 perc alatt állítanak ki a postán, aláírási címpéldány, személyi igazolvány és lakcímkártyára bemutatása mellett. A továbbiakban ezzel lehet a küldeményekhez hozzájutni. Házipostás csak személyit szokott kérni.

    Egy A4-es nyomtatvány kitöltésével pedig BÁRKINEK állandó hivatalos postai meghatalmazást adhatsz, amit a postás (vagy a postahivatal) teljes körűen elfogad. Ha jól emlékszem, egyszerre 4 személynek lehet meghatalmazása.

  15. Na látjátok, ezért (is) érdemes egy faluban élni. A postás mindenkit ismer, a dolgok rendkívül simán folynak. Még a személyi számomat is ő írja be…hasból. 😀

  16. 13-14…a helyzet az komplexebb ha azt vesszük, hogy a cég székhelye Bp. Az ügyvezetőnek van aláírási joga, és a vidéken a vidéki telephelyre érkező leveleket kell átvenni pl, nekem…

    ettől kezd érdekessé válni a dolog, amikor ott van nálad az eredeti aláírási címpéldány, a posta nyomtatványa kitöltve, aláírva az ügyvezető által, alatta két tanú, és azt mondja a kis hölgy hogy ez kevés… (ja minden személyi iratom ott volt.

    na mi volt a hiány? (jelzem nem szerepel a postai dokumentum hátoldalán levő egész-oldalas tájékoztatóban hogy szükséges…)

  17. 17… kapizsgálod?

    na akkor kiszabadult belőlem az elégedetlen és nagyon választékosan számon kérő, de hangos ügyfél…
    na de milyen cégkivonat kellett ennek a szerencsétlennek aki pont velem találkozott??

  18. 18:

    Hát én azt nem tudhatom, gondolom közjegyzőset szeretett volna a drága, merthogy az biztosan nem hamis (sic).

    Óvatosságból én is hurcolok ilyet magammal, kötöttek már bele abba is hogy 3 éves…

  19. 8. berko
    Nos, a feleségemmel együtt (külföldről) készen kapott gyermek részére apai elismerőt tettem.
    KÉT ÉV után kapott szül. akvi. kivonatot, akkor is úgy, hogy xxx

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük