Tibor bá blogja (104) Zakatol a börze

önarcképAmerikából olyan szelek fújnak, hogy túl vannak a gazdasági mélyponton. Európa azonnal reagál, és a németek is derülátó kijelentésekkel árasztják el a médiát. A józanabb hangok – és mit ad isten, a mi miniszterelnökünké is ilyen – jelzik, hogy javulásról majd csak akkor lehet beszélni, ha a munkanélküliség csökkenni kezd. Ennek ellenére valami magyarázattal tartozunk, mi az oka annak, hogy a tőzsdeindexek március óta folyamatosan emelkednek? Amerikában a Dow Jones ipari átlag a 10.000 pont felé tart, miközben a gazdaság 70 százalékát kitevő fogyasztók, pénz hiányában, erősen visszafogják a vásárlásaikat, és a munkahelyek száma továbbra is folyamatosan csökken, azaz a munkanélküliség növekszik. Jelenleg minden hatodik amerikai munkanélküli, vagy csak néhány órát dolgozik egy héten, ami ugye kb. 16 %. A családi házakra már nem lehet kölcsönt felvenni, mert átlagosan 30 százalékkal érnek kevesebbet, mint két évvel ezelőtt, és az amerikaiak kénytelen törleszteni az adósságaikat. Vagyis olyan helyzet állt elő, amire még nem volt példa.

Robert Reich professornak (University of Kalifornia), a Clinton adminisztráció munkaügyi miniszterének van magyarázata. Szerinte a fogyasztók piaci visszahúzódását a kormány költekezése váltotta fel. Ahogy csökken a fogyasztók tartozása, úgy növekszik a kormány hitelfelvétele. Miért indult be az építőipar? Mert a kormány felvásárolta a Fannie és a Freddi részvényeit, vagyis mintegy államosította a két mamutot, tehát az államnak tartoznak azok, akik jelzáloghiteleket vettek fel és nem fizetnek. Miért emelkednek az égig az egészségüggyel kapcsolatos részvények árai? Mert a kormány sok tízmillió amerikait be akar vonni az egészségbiztosításba, és megnyugtatta a gyógyszergyárakat, hogy hatalmas nyereségre számíthatnak. Miért emelkedik az eladott gépkocsik száma? Mert az állami roncs kocsi felvásárlási programmal valójában szubvencionálja az új kocsi vásárlást. Miért élénk a kölcsönpiac? Mert a FED az irányadó kamatlábat majdnem nullára vitte le, és a kormány garantálta a nagyobb bankházaknak, hogy ha csődbe jutnak, akkor megmenti őket. Ezt az egészet úgy hívják, hogy gazdaságélénkítő intézkedések.

A fenti közlemények után egy kicsit elgondolkodtam. Igaz nem vagyok közgazdász (hála az istennek), de tudok gondolkodni. Az első meglátásom az, hogy az USA kormánya élénkítheti a gazdaságot, mert nem kell mást tennie, mint nyomni a dollárnak nevezett papírpénzt. Ezt mi sajnos nem tehetjük meg, a mi kormányunk csak további kölcsönök felvételével tudna gazdaságot élénkíteni, ami csak akkor érne valamit (feltéve, hogy kapunk kölcsönt) ha ez a kölcsön ki tudná termelni nem csak önmagát, de a járulékos kamatokat is és főleg, ha nem lopnák el egy részét és kizárólag beruházásra fordítanák, amire semmi garancia. A második meglátásom az, hogy az amerikai gazdaságélénkítésnek kizárólag a „tőkésosztály” a haszonélvezője, mert az egyszerű emberek százmillióinak nincsenek részvényei, de házaik esetleg vannak, és ugye főleg munkanélküliek. A harmadik meglátásom pedig az, hogy ez a hókusz-pókusz nem az igazi, értéknövelő gazdaság, hanem csak pénzügyi machináció.

Véleményem szerint a jelenlegi gazdasági világválság egy szándékosan előidézett gazdasági manipuláció, aminek egyetlen célja a középosztály vagyonának átjátszása az oligarchák kezébe. Azon a tényen semmi nem változtat, hogy a túltermelést már az évekre eladósodott fogyasztók se voltak képesek felszívni. Ezeknek a fogyasztóknak nagy része most munkanélküli, tehát nem jut jövedelemhez. és így a piacon nem jelenik meg kereslet. Kereslet nélkül nincs értelme a termelésnek. Termelés nélkül nincs foglalkoztatás, foglalkoztatás nélkül nincs fizetőképes kereslet.

Ne legyen igazam, de a Messiásként várt új kormány jövő évben éppen úgy nem fog tudni jólétet hozni Magyarországra, mint az elmúlt 20 év korábbi kormányai.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük