Tibor bá’ blogja kategóriaarchívum

(3839) Magány

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

89. Útban a 90. felé

Élete második felében nagyon sok a magányos ember. Párja vagy elhagyta, vagy meghalt. Új kapcsolathoz,se kedve, se lehetősége nincsen. A magányosság a COVID alatt még gyakoribb lett. A következőkben olvashatjuk, mit gondolnak az agykutatók, mi történik a magányosok agyában:

Az emberi agy az evolúció alatt megtanulta, hogy a biztonság a számosságban van, a magány pedig veszélyes. Az agyközpont figyel a veszélyre, melynek érzékelése beindítja a „küzdj vagy menekülj” hormonokat. Ennek hatására növekszik a pulzus szám, emelkedik a vérnyomás és a vércukor. A test extra mennyiségű gyulladás sejtet állít elő, hogy megakadályozza a fertőzést és kijavítsa a sérült sejteket, de kevesebb antitestet a vírusok ellen. Tudat alatt a magányos ember másokat potenciális ellenségnek tekint, ami elvetteti vele a barátkozást, marad a magány.

Kegyetlen módon az egyén védelmi elszigetelése a koronavírustól, valójában kevésbé ellenállóvá változtatja, és a vakcina hasznosítását is alacsonyabb szintre teszi a kevesebb antitest miatt.

Az egyik nagynéném részeges férje legurult a lépcsőn és belehalt. Apám a 65 éves magányossá vált húgát összehozta egy régi, özvegy ismerősével. Az elhúzódó első találkozás után megkérdezte a húgától, hogy sikerült az ismerkedés. Válasz: Nem fogom egy ismeretlen férfi szaros gatyáját mosni.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(351) Az angolszász esküdtszéki- és a magyar büntetőeljárás összehasonlítása

Tibor bá’ online

Tegnap felhívott egy régi ismerősöm, aki ülnök a Budapesti Törvényszéken és felhívta a figyelme, hogy az egyik posztom a törvényszéken ajánlott olvasmány lett. Ennek örömére, most újra leközlöm.


89. Útban a 90. felé

A jelenlegi TV ajánlatból kitűnik, hogy minden második játékfilmben ölnek és lövöldöznek, minden ötödik játékfilmben kellő részletességgel láthatunk egy amerikai büntetőeljárást ügyeskedő ügyvédekkel, cirkuszi jelenetekkel és a bíró kezét alaposan  megkötő jogi rendszerrel. Aki még nem volt magyar bíróságon, az feltételezi, hogy ez nálunk is így működik. Hát nem! Mindenki tanulságára, járjuk hát körbe ezt a témát.

Nemzetközi összehasonlításoknál gyakran elkövetett hiba a nemzeti karakterek, az általános nemzeti kultúra figyelmen kívül hagyása. Ezt elkerülendő, fel hívom a figyelmed arra, hogy ha például Magyarországon hirtelen bevezetnék az esküdtszéki eljárást (mely veszély egyelőre senkit se fenyeget 😀 ), az igazságszolgáltatási eredmények és az eredményesség közel se lennének azonosak más, angolszász országokéval. Számos ok között – a teljesség igénye nélkül – például megemlíthető a magyar bírói karban bekövetkezett kontraszelekció, vagy annak a pártállami berögződött elvárásnak a továbbélése, miszerint a törvény elsősorban az államot, a közhivatalokat (Önkormányzatokat) hivatott megvédeni az állampolgár természetes jogaival szemben. Ez finoman szólva is megkérdőjelezi a magyar bírói függetlenséget. A jelenlegi átmeneti időben (hiánygazdaságból piacgazdaságba, vagy egypártrendszerből parlamentáris demokráciába) ehhez hozzájön még a hatalmasságok tisztelete. Rövidre fogva, egy ügyfélnek – függetlenül igazától – nagyon nehéz pert nyerni egy önkormányzattal, bankkal, biztosítótársasággal, vagy éppen egy multinacionális munkahellyel szemben. Büntető eljárásban pedig a bírók nem nagyon veszik komolyan a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 4. §-át: („A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.”) amennyiben személyes előítélettől hajtva bennük nem merül fel „kétség”, bár „kétséget kizáró ténnyel” a vádat beterjesztő ügyészség nem tud szolgálni. (hivatkoznék itt most a móri tömegmészárlással kapcsolatos hírhedté vált eljárásra) Külön ki kell hangsúlyozni, hogy az esküdtszéki és bírói eljárás összehasonlítása olyan, mintha egy görögdinnyét hasonlítanánk össze egy almával. Azon kívül, hogy mind a kettő gyümölcs és ehető, több más azonos vonás nemigen található. Éppen ezért pusztán az angolszász esküdtszéki- és a magyar büntetőeljárás összehasonlítása, kiragadva az egész rendszerből, gyakorlatilag lehetetlen.

Ezért aztán kénytelen vagyok előállni egy gyors történelmi áttekintéssel. Az angol történeti alkotmány elsődleges forrásai a Magna Charta (1215), Petition of Rights (1627), Habeas Corpus Act (1679), Bill of Rights (1689), Act of Settlement (1701). Továbbá fontos még a common-law-vá vált bírósági döntések (esetjog), melyek jó része az egyéni szabadság garanciáit biztosították, a Habeas Corpus Act szellemében. Az amerikai 1789-es bírósági törvény egy háromfokozatú bírósági rendszert hozott létre. A XIX. századi európai jogfejlődés hatására az angolszász jogrendszerben felmerült a kérdés, hogy kövessék-e a kodifikációs példát (napoleoni Code Civil:1804), vagy ragaszkodjanak az esetjoghoz, amit a common law jogászai jogi szokásoknak tekintettek. A racionalitás azonban a kodifikációt követelte volna meg, aminek megteremtésére voltak is kísérletek (Jeremy Bentham: 1748-1832, Edward Livingston: 1764-1836), de csak annyi történt, hogy a Római jogon alapuló kontinentális jog elősegítette a common law anyagának szisztematizálását. Végül a XIX. század végén Amerikában David Dudley Field (1805-1895) öt kódex tervezetet dolgozott ki, amelyeket a különböző államokban, különbözőképpen fogadtak el. Kaliforniában például mind az ötöt hatályba léptették. Ennek ellenére az Egyesült Államokban továbbra is domináns jellegű maradt a bíró alkotta esetjog. A jogi labirintusban való eligazodás egy magyar jogász részére rémálom lehet. Ez az oka annak, hogy egy-egy fontosabb per esetében a védelmet egy egész ügyvédcsapat látja el.

Visszatérve Magyarországra azzal kezdem, hogy a magyar jogrend első fennmaradt dokumentuma a (mindenki által jól ismert), 1222-ben kiadott Aranybulla, amely azokat a jogelveket és jogtételeket iktatta törvénybe, amelyek az ősi alkotmányokból eredve, folyamatosan éltek, a nemzet életében hatályosak voltak, és amelyek I. István király elsőként kísérelt meg írott szabályokban körülírni (amiről egyes kutatók úgy vélik, hogy az 1300-as évekből való 😀 ). Ez azonban alapvetően nemesi jog volt. Mivel a honfoglaló magyarság közvetlenül nem találkozott a Római joggal, ez utóbbi nem befolyásolhatta a szokásjogot, amit a nemesi réteg a végtelenségig védelmezett, aminek végkifejlete a Tripartitum lett, a Dózsa vezette parasztfelkelés után.

Werbőczy Tripartituma (1514): II. Ulászló király megbízta Werbőczy István országbírói ítélőmestert, hogy „az ország minden jogainak, törvényeinek, bevett és jóváhagyott szokásainak és rendeleteinek egybeszedésével, címekre és fejezetekre osztásával összesítse.” Végeredményben nem volt más, mint a magyar szokásjog írásba foglalása. A munkát az 1514-es országgyűlés jogtudósai helybenhagyták, valamint maga a király is, aki azonban közbelépő elhalálozása miatt nem írta alá. Ennek ellenére a törvénykönyv kötelező ereje évszázadokon át nem képezte vita tárgyát. Ezzel szemben a szomszédos nyugati országokban a Római jog szilárdan megvetette lábát, aminek hatása, suba alatt, lassan átterjedt hazánkra is. Végeredményben Magyarországon a rendszerteremtő igény csak a XVII. században keletkezik, aminek hatására különválik a közjog a magánjogtól. Ekkor jelenik meg a modern büntető-törvénykönyv, illetve a büntetés-végrehajtás modernizálása.

A magyar polgári jogrendszer három lépésben jött létre. Az első szakasz a reformkor beköszöntésével kezdődött, végeredménye az 1848. áprilisi törvények. A második szakaszban a polgári diktatúra végrehajtotta a jog részleges modernizációját (1849-1860). A harmadik szakasz a kiegyezést (1867) követő polgári jogrendszer végleges kialakulása. Jogelvként megjelennek: a magántulajdon szentsége, szabad szerződéskötés (kötelmi jog), törvény nélkül nincs bűntény, bűntény nélkül nincs büntetés, védelemhez való jog, az ártatlanság vélelme, bírói szabad mérlegelés, a nyilvánosság. A harmadik szakaszban a kodifikáció koherenssé tette a jogot. A XX. század jogrendszerére jellemző volt az Állami beavatkozás fokozódása, aminek csúcsát a század második felében létrejött Népi Demokrácia jelentette.

Mik a magyar jog főbb jellemzői? A magyar büntető (MB) eljárásban minden ügy az első fokon kezdődik, beleértve az élet ellen elkövetett bűntetteket is. A vádat rendőrségi nyomozásra támaszkodva, a nyomozó szerv vádemelési javaslatot tesz az ügyészség felé, ahol a vádemelésről döntenek [ejtik az ügyet, új nyomozást rendelnek el, vagy vádat emelnek (a társadalom védelmére) az Állam nevében].

Ezzel szemben az angolszász esküdtszéki (AE) eljárás az elsőfokú eljárás átugrásával, mindjárt felsőfokon indul. A kisebb ügyek esetében az esküdtszék nem kap szerepet az eljárásban. Példának okáért az AE eljárásban az előző este vagy az éjszaka folyamán elkövetett kihágások letartóztatottjai, másnap reggel megjelennek a rendőrbíró előtt, aki az eset ismertetése és a bűnösség elismerése után azonnal kiszabja a büntetést. Az egész eljárás gyakorlatilag 10 percig tart (jómagam Londonban vagy két tucat esetet néztem végig). Fellebbezésnek és a bűnösség nem elismerésének természetesen van lehetősége, de ezekkel ritkán élnek, mivel az elkövető számára kedvezőbb elfogadni 2 hét elzárást, vagy Ł 500 pénzbüntetést, mint költséges és kétes kimenetelő további eljárásba bocsátkozni. MB eljárásban a letartóztatott gyanúsítottat a rendőrség másnap szabadon engedi. Ezt követően az első tárgyalásra fél évnél hamarabb nemigen kerül sor, de nem ritka a 18 hónap se. Tekintettel arra, hogy az egész világon az elv, nem a bűnelkövetés megtorlása, hanem a bűnelkövetéstől való elriasztás, Az MB eljárás hatékonyságát tekintve meg se közelíti az AE eljárást.

Összességében azt mondhatjuk, hogy a MB eljárás koherensebb, de kevésbé eredményes, mint a számtalan útvesztőbe torkoló AE eljárás. Az AE eljárás hagyományosan a történelmi precedens jogra épül, aminek abszurditását már több mint 200 éve felismerték és számtalan kísérletet tettek a kodifikálás bevezetésére (lásd fenn). Jelenleg a kettő átfedéséről, illetve keverékéről beszélhetünk. Arról nem is beszélve, hogy az angolszász országok [szemben az európai országok Római Jogra épülő jogrendszerével] az AE eljárást Angliától „örökölték”, de önálló fejlődésen mentek keresztül, így jelentős eltérések mutatkozhatnak az Anglia, USA, Ausztrália, Új-Zéland, Kanada, illetve a Brit Nemzetközösség tagállamai (volt gyarmatok) között. Mást ne említsünk, mint például azt, hogy Skóciában az esküdtszék 15 főből áll, a „szabványos” 12 helyett. Az általános elv és gyakorlat azonban megmaradt.

Míg a MB eljárásban a bíró nem csak független (és az AE bíróhoz hasonlóan tagja a harmadik hatalmi ágnak), de gyakorlatilag abszolutisztikus. Egy magyar bíró egy személyileg dönt, hogy egy tanút meghallgat-e vagy sem, hogy a tanúvallomást figyelembe veszi-e vagy sem, hogy egy bizonyítékot elfogad vagy sem, hogy egy szakértői véleményt elfogad-e vagy sem, illetve melyik szakértő véleményét fogadja el. Ez hatalmas lehetőséget biztosít számára, hogy prekoncepcióját (ha ilyen volt) érvényesíteni tudja. Ez az AE bíró esetében elképzelhetetlen. A bíróság minden törvényes bizonyíték bemutatását elfogadja, tanút és szakértőt meghallgatja, és azok értékelését nem a bíró egy személyileg végzi, hanem az esküdtszék, viszont a bíró gondoskodik arról, hogy az esküdtszék a tanú és felkért szakértő hitelességét illetve kredenciáját (szakmai hozzáértését) és a bizonyíték minőségét megismerhesse.

A MB eljárásban a lehetséges büntetések lehatároltak. Nem lehet más, mint: szabadságvesztés (különböző fokozatok: fegyház, börtön vagy fogház), közérdekű munka, vagy pénzbüntetés. A tételek kodifikáltak és adott határértékek közé vannak szorítva (pl. 5-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő és nem büntethető). Az úgynevezett főbüntetések mellet kiszabhatók még, „mellékbüntetések”: közügyektől eltiltás, foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kitiltás (egy adott földrajzi helyről), kiutasítás (az országból), vagyonelkobzás (teljes vagy részleges), pénzmellékbüntetés, és ezzel az MB repertoár ki is merült. Az AE eljárásban a lehetséges büntetéseknek van jól kitaposott hagyománya, de a bíró olyan büntetés szabhat ki, aminek csak saját fantáziája szab határt. Az abszurditás határtalanságára felhozom példának Naomi Cambell-t, aki megverte bejárónőjét, ezért arra lett ítélte, hogy 2 hétig ő takarítson a bejárónőjénél.

A két eljárás közötti alapvető különbség mégis az, hogy míg a MB eljárásban a bűnelkövetést, annak hiányát vagy minden kétséget kizáró bizonyíthatatlanságát a bíró állapítja meg, addig az AE eljárásban a bűnösséget vagy ártatlanságot az esküdtszék mondja ki, mégpedig nem többségi szavazattal, hanem egyöntetűen, amibe a bírónak beleszólása nincs. A bíró szerepe mindössze az, hogy felügyelve a törvényességre, vezesse a tárgyalást, majd az esküdtszék által meghozott döntés után kiszabja a büntetést, illetve felmentse a vádlottat a vád alól.

Az esküdtszék tagjait általában 50 jelöltből választják ki, de tizenkettőnél többet, hogy megbetegedés, vagy más ok miatt kizárt tagot azonnal pótolni lehessen. Ugyanis a tárgyalássorozat ideje alatt az esküdtszék tagjai a per anyagával kapcsolatos semmilyen információhoz nem juthatnak hozzá (újság, rádió, televízió), hogy döntésüket ne lehessen befolyásolni.

Az MB eljárásban minden, amit a vádlott mond, felhasználható ellene. Az AE eljárásban a vádlott kihallgatható vádlottként és tanúként is. Tanúként, eskü alatt tett (amit nagyon szigorúan vesznek) kihallgatása során nem köteles önmagára nézve terhelő vallomást tenni. Ez a lehetőség a MB-ben is megvan, viszont a hamis tanúzást ( Btk. 238. §) a törvény ugyan meglehetősen szigorúan bünteti (akár 8 év szabadságvesztés is lehet), azonban a gyakorlatban igen ritkán kerül rá sor, mondhatnám soha.

Jelentős különbség még az úgynevezett vádalku (amire az utóbbi időben Magyarországon is történnek erőtlen kísérletek). Az AE eljárásban a vádalkunak kimagasló szerepe van. Az ügyész formálisan leül tárgyalni a vádlottal és védőjével, majd szabályos alkudozásba kezdenek. A pontos igazságot többé-kevésbé mind a két oldal ismeri, de tisztában vannak a bizonyítási kényszer adta nehézségekkel is. A vádalku tárgyalás egy különös fajta hazárdjáték. A vádlott, ha nem köt vádalkut, az ítélethozatal után kisétálhat a tárgyalóteremből, mint szabad ember (bár a bűntény ténylegesen elkövette), de kaphat életfogytiglant (az USA egyes államaiban esetleg halált) is. Vádalku megkötése esetén pontosan azt kapja, amiben megegyeztek, aminek egyszerű oka van. Mindkét vizsgált eljárásban a bíró súlyosabb ítéletet nem hozhat, mint, amit az ügyész kér (enyhébbet természetes hozhat). Az MB eljárásban az ügyész automatikusan a kiszabható maximumot kéri, amit a bíró csak nagyon ritkán ítél meg. Az AE eljárásban az ügyész a kialkudott büntetést kéri (és meg is kapja).

Különbözőség van még a perorvoslatban is. A MB eljárás elsőfokú ítélete ellen majd minden esetben fellebbeznek, tehát a másodfokú eljárás az büntetőügy szinte kötelességszerű követője. Ennek kettős oka van. Az ügyész, amennyiben az általa kért büntetési mértéket nem ítélik meg, automatikusan fellebbez. Ha az ügyész nem fellebbez, a vádlottnak fellebbezése esetén nincs semmi vesztenivalója, mert rá az elsőfokú büntetésnél súlyosabb ítélet nem szabható ki. Az AE eljárás a jogerős ítélettel fejeződik be, ami ellen (hazai értelemben) fellebbezni nem lehet. Ez nem azt jelenti, hogy egy súlyos ítéletbe bele kell nyugodni, de a további jogi lehetőségek, országonként változva, bonyolult, és hosszan tartóak. [Amerikában – ahol még van halálbüntetés – nem ritka a 10-12 év eltöltése a siralomházban. Angliában pedig 10-12 börtönben eltöltött év után derülhet ki az ártatlanság.]

Mik az előnyök és a hátrányok? A fentiekben vázolt különbségek miatt egyértelműen adódik, hogy a két különböző eljárás eredményességét illetően is kell lenni eltérésnek, ami vagy előnyös, vagy hátrányos. Vizsgáljuk meg, hogy miért!

Nyilvánvalóan a MB eljárásban mind a vád, mind pedig a védelem a bíróra koncentrál, őt kell meggyőzni, hiszen ő hozza meg az ítéletet. A bíró pedig „főállású szakember”, aki számtalan tárgyaláson vett részt, illetve vezetett le. Nyilvánvalóan jól ismeri a bűnözői magatartást, attitűdöt, a védőügyvédek taktikáit és az ügyészek szokásait is. Nem könnyű „megvezetni” igen nagy valószínűséggel fog érvényesülni az igazság. Ezzel szemben az esküdtszék tizenkét tagját esetenként választják ki, és – ez nagyon fontos – mind a vád, mind pedig a védelem kifogást emelhet bármelyik kijelölt személy ellen. Az ügyésznek és a védelmet ellátó ügyvédnek gyakorlatilag tizenkét laikus állampolgárt kell meggyőzni a vádlott bűnösségéről vagy ártatlanságáról. Az AE eljárás szinte tálcán nyújtja a zsűrivel való manipulálás kényszerét. Az itt bevethető trükköknek se vége se hossza. Tipikus „eljárás” mindkét oldal részéről a meg nem engedett eszköz váratlan bedobása, amire a bíró azt mondja a zsűrinek, hogy ezt a mondatot ne vegyék figyelembe. Azonban egy elhangzott mondat mindenképpen befolyásolja az esküdtszék tagjait a bírói intelem ellenére. Rövidre fogva, az AE és a MB eljárások előnyei és hátrányai úgy foglalhatók össze, hogy:

1) Míg az MB eljárásban a bírói szubjektivitás miatt nem ismeretlen fogalom az ártatlan ember elítélése, addig az AE eljárás elfogadhatatlan gyakorisággal enged szabadon bűnelkövetőket.

2) Az AE eljárásban a gazdagabb bűnöző viszonylag könnyen elkerülheti a büntetést, addig a MB eljárásban több szegény ártatlan ítélnek el, mint gazdagot.

Azt már a társadalomnak és a törvényhozóknak kell eldönteni, hogy mi fontosabb: a) bűnös ne ússza meg a büntetést, de időközönként ártatlanokat is elítéljenek, vagy b) az ártatlan elítélését, amennyire lehet, zárják ki, de nyugodjanak bele, hogy számtalan bűnös megússza büntetlenül.

Akkor most vonjuk le a következtetéseket! Az Angol Esküdtszéki Eljárás és a Magyar Büntetőeljárás összehasonlításának egyértelmű tanúsága, hogy az Ember az adott keretek adta lehetőségeket minden esetben iparkodik saját előnyére kihasználni. A törvényhozókat ennek ismerete kell, hogy irányítsa törvényalkotás közben. Ennek a tendenciának a Bíróság, mint független hatalmi ág, nem tud, de nem is akar gátat szabni. Jó példa erre a Magyar Alkotmánybíróság, most már hírhedtnek nevezhető, döntése a vizitdíj népszavazásra engedésével kapcsolatban, tagadva annak költségvetési hatását. Tökéletesen figyelmen kívül hagyva döntésük abszurditását. Vagy az Egyesült Államok Legfőbb Bíróságának szavazat újraszámlálás ügyben történő ítélete, aminek tétje nem volt kevesebb, mint annak eldöntése, hogy az Egyesült Államok elnöke nyolc évre George Bush vagy Al Gore legyen.

Míg a magyar Alkotmánybíróság döntése „mindössze” a magyar parlamentáris rendszer működőképességét rontja, addig az Amerikai legfelsőbb Bíróság döntése egy esetleges Irán elleni támadással az egész emberiség sorsára kihathat. Ha a fentiekben említett hátrányok nem is következnek be, a Magyar Büntetőeljárásban tapasztalt következetlenség (Kunos per, Tocsik per, Kulcsár kihallgatás, stb.) súlyosan megtépázza a jogszolgáltatásban vetett társadalmi hitet, aminek negatív hatása szinte felmérhetetlen.

§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§§

Éljetek a lehetőségekkel!

(3838) Kína

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Kína megnevezte az amerikai háborús bűnöket

 

89. Útban a 90. felé

Peking nem hajlandó meghallgatni az amerikai vádakat, miközben Washington háborús bűnöket követ el, és az egész Földet terrorizálja – mondotta a külügyminisztérium szóvivője.

A kínai külügyminisztériumi szóvivő, Wang Wenbin, beolvasott az EU-nak és az USA-nak, amiért kritizálták bel és külügyi politikájukat. Wang külön kiemelte az USA-t azzal vádolva, hogy a Közel Keleten háborús bűnt követek el. Valamint gazdasági terrorizálást és dezinformáció terjeszt.

Wang a hétfői sajtókonferencián ismertette az amerikai katonai beavatkozást Jugoszláviában, Afganisztánban, Iránban és Szíriában. Wang kihangsúlyozta, hogy Washington félreseperte az ENSZ-et és szuverén országokkal háborúzott. „Amerika ragaszkodik az ENSZ karta betartásához, de önmaguk egyértelműen átlépnek rajta.”

Az USA folyamatosan emlegeti az emberi jogok tiszteletben tartását, de Amerika és szövetségeseinek agresszió elleni támadása több mint 300.000 civil hallottat és 26 millió menekültet eredményezett. Miközben senki se kérte tőlük számon az elkövetett háborús, és emberiség ellen elkövetett bűnöket. Sőt beígért szankciókat a Nemzetközi Büntető Bíróság ellen, amennyiben vizsgálatot mernek indítani az amerikai katonaság ellen.

2021-ban több Nemzetközi Büntető Bírósági tag szankcionálása mellett Amerika fenntartja a Hágai Megszállási Törvényt, ami lehetővé teszi, hogy katonailag megtámadja Hollandiát, hogy a bíróság által fogvatartott amerikai katonákat kiszabadítsa.

Wang vádolta az USA-t, hogy felhasználva gazdasági fölényét terrorizálja az országokat, legyenek azok kicsik vagy nagyok, közeli vagy távolik, baráti vagy ellenséges. Nevesítette az 50 éve tartó Kubai, vagy a negyven éve tartó Iráni szankciót.

A tények azt mutatják, hogy az USA a legnagyobb dezinformáció terjesztő, és a világbékét és stabilitást szabotáló bűnrészes.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3837) Hőhullám

Tibor bá’ online

 

89. Útban a 90. felé

Március óta, az évszakhoz viszonyítva szokatlan meleg uralkodik az Indiai szubkontinensen. Az Indiai meteorológiai intézet kiadott jelentése szerint: Április 27-től, szerdától Május 2-ig, hétfőig a hőmérséklet 45 °C körüli lesz, de egyes területeken elérheti a 48-49 °C fokot is. Alkalmazkodj a körülményekhez, és ne felejts el kitenni vizet a madaraknak.

Más források figyelmeztetnek, hogy az indiaiak és a pakisztániak részére sajnálatos szélsőséges hőség csak fokozódni fog az előttünk álló néhány nap alatt. Várható, hogy a hőmérséklet elérheti az 50 °C is. Mindez nem a nyár közepén, hanem a tavasz második hónapjában.

Hadd tegyem hozzá, hogy most éppen La Nina év van.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3836) Angol font

Tibor bá’ online (tegnap kellett volna megjelenni)

 


89. Útban a 90. felé

Pénteken láttunk egy filmet a Dunán, „Szoba kilátással” cím alatt. A történet kb. az első világháború előtt játszódott. Mind a ketten imádjuk ezeket a filmeket, mert a ”boldog időket” láthatjuk, egy felhőtlen társadalmat, klasszikus angol viselkedéssel. Az egyik jelenetben pénz kölcsön kérésről, kölcsön megadásáról és pénzek felváltásáról volt szó kábé 5-6 szereplő között. A film természetesen szinkronizálva volt, de a szöveg hűen volt fordítva. Mégis úgy gondolom, nem mindenki értette. A bonyolult pénzrendszerhez az angolok sokáig ragaszkodtak, mert ez is elszigetelésük egy része volt a kontinens többi nemzetétől. Persze, volt ebben egy csipetnyi felsőbbrendűség is, amit tűzzel-vassal fenn akartak tartani. Például a titokzatos röntgensugarat történetesen nem angol tudós, hanem a német Wilheim  Röntgen találta fel. Sokáig X-sugárnak nevezték, de csakhamar Röntgen tiszteletére az egész világ átvette a röntgen-sugár kifejezést. Kivéve az angolok, akik még ma is ismeretlen, azaz x-ray-nek nevezik, amikor már minden csak nem ismeretlen, hiszen az első TV képcsövek is röntgen sugárral működtek (csak nem voltak annyira kemények).

Térjünk vissza az angol pénzhez. Hadd ismertessem. Az angol pénz egysége a font, ami 1971-ig megtartotta középkori jellegét. Ezek szerint egy angol fontban 20 shilling volt. Egy shillingben pedig 12 penny. Voltak láthatatlan egységek is. Például a Crown (korona), ami 5 schillinget jelentett, de ilyen érme nem létezett. Volt viszont fél korona, ami két és fél schillinget ért, vagyis 2/6, lényegében két shilling és hat pennyt, és volt ilyen érme is. A másik a Guinea (ejtsd: Gini), ami 21 shillinget jelentett, egy font és egy shillinget, de ilyen érme se létezett. Guinea-ben csupán számoltak, némi sznobizmussal. Ugyanis, az orvos, ügyvéd, stb. a számlát kizárólag Guinea-ben adta meg. 5 Guinea valójában 5 font és 5 shilling. Vagyis, a Font helyett Guinea-ben megadott számla, lényegében 5 százalékkal több.


Hat penny

A font-okat bankjegyekben bocsátották ki. De, még a fél font, vagyis a 10 shilling is bankjegy.  Az egy shillinges, a két shillinges, amit Florin-nak neveznek, és a fél korona ezüst fémből van kiverve, de ezüst még a hatpennys (fél shilling), sőt a hárompennys is, csak nagyon kicsi, kb. inggomb nagyságú. Ezzel szemben az egy pennys akkora volt, mint a magyar 200 forintos, de rézötvözetből készült, csak úgy, mint a fél pennys, csak kisebb, de még a negyed pennys is, amit Farthing-nak neveznek.

De ennek vége. 1971-től decimalizálták a fontot. 1 font = 100 penny, és így a shilling eltűnt. Vannak, akik sajnálják, de a Föld forog, a dolgok változnak.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3835) Taktikai atom

Tibor bá’ forditása online

Moszkva “csillagászati” árat fizet, ha taktikai nukleáris fegyverek alkalmazása mellett dönt – mondta az Egyesült Államok helyettes külügyminisztere

 


89. Útban a 90. felé

Ukrajna nem marad magára, ha Oroszország taktikai atomfegyvereket használ – állítja Victoria Nuland

Oroszország csillagászati ​​árat fog fizetni, ha Vlagyimir Putyin elnöke taktikai nukleáris fegyverek bevetését rendeli el Ukrajnában – jelentette ki Victoria Nuland, az Egyesült Államok politikai ügyekért felelős helyettes külügymiisztere pénteken a folyamatban lévő orosz offenzíva közepette.

Az ukrán European Pravda hírügynökségnek adott interjújában Nulandot felkérték, hogy értékelje Oroszország taktikai nukleáris fegyverek alkalmazásának lehetőségét. Azt válaszolta, hogy nem zárhatja ki az ilyen „ katasztrófa forgatókönyvét ”. Ahogy Putyin” már elrendelte , „amelyek – mondta – brutális háborús bűnök, „A világnak fel kell készülnie a legrosszabbra. Nuland ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ilyen intézkedések katasztrofális következményekkel járnának Oroszország és személy szerint Putyin réazére.

Nuland nem volt hajlandó részleteket közölni a Nyugat lehetséges válaszáról, ehelyett azt mondta, hogy a nukleáris fegyverek használata „ alapvetően új szintre ” emelné a helyzetet, ahol az ára „egyszerűen csillagászati” lenne.

Egy újságíró kérdésére, hogy Kijev számíthat-e nyugati partnerei támogatására a legrosszabb forgatókönyv esetén, Nuland biztosította Ukrajnát, hogy nem hagyják magára. A helyettes külügyminiszter mindeközben közölte: az Egyesült Államok továbbra is katonai segítséget nyújt Ukrajnának. Felfedte, hogy Washington megkezdte Kijev több kilövő rakétarendszerrel (MLRS) való ellátását, és mindent megtesz, hogy kielégítse Ukrajna igényeit.

 Nuland határozott figyelmeztetései mindössze két nappal azután hangzottak el, hogy a Pentagon ezen a ponton kijelentette, hogy nem látja szükségesnek változtatni az ország nukleáris álláspontján. Az amerikai védelmi minisztérium szóvivőjének nyilatkozata Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon állításait követte, amelyek szerint Moszkva taktikai nukleáris fegyvereket alkalmazna Ukrajnában.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3834) Van isten

Tibor bá’ fordítása online

 

89. Útban a 90. felé

Az Ausztrál Munkás Párt főtitkára alighogy kijelentette, vége a pandémiá-nak, megkapta a COVID-19 fertőzést.

Az ausztrál Munkás párt főtitkára Anthony Albanese fertőzése feltárta a hazugságot, amikor a két nagy párt meghirdette a pandémia végét, ami igazolta a járványintézkedések feloldását, és ezzel sok millió dolgozó életét veszélyeztetik a vállalati nyereség érdekében.

Scott Morison miniszterelnökkel együtt Albanese a politikai vitán egyik se viselt maszkot, és lelkesen közölték, hogy a pandémia a múlté. Albanese valószínűleg ekkor fertőződhetett meg.

Ausztráliában 6.842 halott kétharmada ebben az évben következett be, vagyis a halálozások száma növekszik. A tegnapi napon 51 elhalálozás volt, ma pedig 46. Kórházban pedig 3.236-an vannak. Ez mellett azt állítani, hogy a pandémia a múlté, költői túlzás. Valószínűleg isten is így gondolta. 😀

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3833) Gombák

Tibor bá’ fordítása online

 

89. Útban a 90. felé

Miközben gomba miceliumra (egy fajta gyökérzet, amit a gombák talajban kialakítanak maguknak) elektromos impulzust kapcsolt Andrew Adamatszky számítógép tudós, érdekes következtetésre jutott. Szerinte, úgy tűnik, hogy a gombák „beszélgetnek” egymással olyan jelekkel, amik hasonlít az emberi  beszédhez. Ennél is hihetetlenebb, Adamatszky állítja, hogy körülbelül 50 különböző „szót” tud azonosítani ebben a gomba nyelvben.

Megkérték Katie Field professzor asszonyt, aki gombákat tanulmányoz, hogy véleményezze a fentieket. Szerinte: Hogy ezek a nyelvnek tűnő elektromos impulzusok valóban üzenetek lennének. nem pedig értelmes mellékterméke a szerves életnek, azt nem lehet tudni. Annak a lehetősége, hogy ez az első pillanat, amikor betekintünk egy intelligens (és fecsegő) életforma öntudatába nyitott marad.

Do mushrooms really use language to talk to each other? A fungi expert investigates

Gombák valóban beszélnek egymáshoz? Ezt gomba szakértők vizsgálják.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3832) Hepatitisz

Tibor bá’ fordítása online

Terjed az ismeretlen eredetű hepatitisz


89. Útban a 90. felé

Több európai és egyesült királyságbéli súlyos hepatitisz esetről tudnak a gyermekek köréből.

Az elmúlt napokban, gyermekek kőréből súlyos hepatitisz előfordulását jelentették hétfőn, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) szerint.

A probléma létezésére elsőnek Anglia hívta fel a figyelmet, és ott érzékelték a legtöbb súlyos, akut esetet, megnövekedett máj enzimekkel, sok esetben gaszróintesztin szimptómákkal, ideértve hasi fájdalmakat, hasmenést és hányást.

Az UK-ban főleg a 10 év alatti gyerekek betegednek meg. Ami feltűnő, hogy a betegekben nem lehet megtalálni a szokásos hepatitisz vírusokat. Ezért egyesek feltételezik, hogy a COVID-19-nek lehet valami szerepe. Conor Meehan mikrobiológus szerint egy adenovirus lehet a bűnös. A COVID pandémia alatt rutinból meg kell fontolni lehet-e a koronavírus oka  a hepatitisz szokatlan fellángolásának..

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3831) Húsvéti gondolatok 2.0

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

Vannak, akik vitatják, hogy egyáltalán lett volna egy Jézus. Minden esetre, ha volt, egészen más lehetett, mint amit az evangélisták leírtak, valamint a zsinatok a végén jóváhagytak.

Hogy Jézust úgy „építették fel” arra elsősorban az utal, hogy a vele kapcsolatos „adatok” az ó-kor több istenénél is megtalálható. Hogy egy szűz hozta világra, az szinte kötelező volt. A 3 király se kizárólag Jézust illeti meg. A születéshez vezető keleti csillagra sincs Jézusnak monopóliuma. A többi istennek is van pont 12 tanítványa. A keresztre feszítés is népszerű + a 3 napig tartó halál és a feltámadás.

Magyarul a vallás csinálóknak nem volt semmi egyéni ötlete, puskáztak már kitalált misztikumokból.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3830) Egy kis okoskodás

Tibor bá’ fordítása

Egy orosz elméleti fizikus olyan jövőt jósolt az emberi civilizációnak, „ami rosszabb, mint a kihalás”.

„First in, last out” solution to the Fermi Paradox

 


89. Útban a 90. felé

A gyakran idézett orosz nemzetiségű Alexander Berezin, az Orosz Nemzeti Egyetem Elektrotechnikai Kutatójából körvonalazta kellemetlen jóslatát egy cikkben, melynek címe: „Elsőnek belépni, utolsónak elhagyni: egy megoldás a Fermi paradoxonra.”

A Fermi paradoxon egy olyan ellentmondás, ami évek óta idegesíti a tudósokat. Az elképzelés szerint a Világmindenség olyan fantasztikusan nagy, ami gyakorlatilag garantálja a földönkívüli élet létezését, akkor pedig az emberiség miért nem tudta az erre utaló jeleket felfedni?

Berezin elmélete szerint a civilizációk nem érték el azt a fejlettségi fokot, ami szükséges ahhoz, hogy a földi ember észlelje, mint például űrutazás, vagy csillagközi kommunikáció.

Berezin azt is állítja, hogy aki elsőnek megvalósítja a csillagok közötti utazást, az természetszerűen kiirt „minden versenytársat, hogy saját expanzióját elősegítse.” Vagy más szavakkal, aki először rátalál a másikra, az fogja uralni az Univerzumot.

Miközben ez a „Nagy hal megeszi a kis halat” elv kegyetlennek látszik, Berezin szerint egy másik életforma totális elpusztítása nem valószínű, hogy tudatos kiirtás. Egyszerűen nem fogják észrevenni, ahogy például építkezési földmunkáknál elpusztítunk egy hangya bojt, mert abból nincs semmi haszon, ha megóvjuk.

Berezin még hozzáteszi, mivel „mi itt vagyunk, bolygónk és Napunk viszonylag megbolygatás mentes, és már fontolgatjuk az első csillagközi szondázást” nagy valószínűséggel mi leszünk az építők a terepen, nem pedig a hangyák.

Berezin reméli, nem következik be az elkedvetlenítő lehetőség, hogy elpusztít az az élőlény szint, amit oly régen keresünk. „Az egyetlen magyarázat az antropik elv utáni sóvárgás, mi vagyunk az elsők, akik elérik a csillagközi fokozatot, és nagy valószínűséggel, mi leszünk az utolsók, aki elhagyják azt”. Ha nem, akkor minket morzsolnak fel.

Tibor bá: Személy szerint én nem értek egyet Berezinnel. Ugye ő azt állítja, hogy az először létrejövő olyan intelligens lény, akiknek technológiája lehetővé teszi a csillagközi utazást, az ki fogja irtani az összes többi, kevésbé fejlett élőlényeket. Ezzel szemben én azt állítom (a múltkoriban erről volt egy poszt), hogy soha nem lesz ilyen élőlény, mert a fejlődés az evolúció mentén megy végbe. Az önzés viszont evolúciós előnyt jelent, aminek következtében mire intelligens lény kifejlődik szélsőségesen magának való lesz, amiből következik, hogy képtelen lesz megmenteni saját fajtát, beleviszi azt az önpusztulásba.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3829) A COVID-19 nem tűnt el

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

A megszorítások feloldásával szabad utat kap a COVID-19. Angliában az elmúlt hét folyamán 1984 ember vesztette életét a koronavírus miatt. Ennyi halott egy hét alatt nem volt 2021 januárja óta, ami a pandémia csúcsa volt, az oltások előtti időkben. Szerdán pedig egyetlen egy nap alatt 651 fertőzött halt meg. Ennyi halott utoljára 2021. február 17.-én volt. Az 1984 halott az egy hét korábbi adathoz képest 50,4 százalékos emelkedést jelent. Vagyis a járvány újra itt vágtat Európában.

A COVID halottak számának emelkedése elkerülhetetlen következménye a megszorítások lazításának. Azon a napon, amikor Angliában 651 halott volt, Németországban 307, Oroszországban 267, Olaszországban 155, Franciaországban pedig 152 fertőzött halt meg. Viszont megszűnt a maszk viselés és a távolság tartás.

Nálunk a csúcs február 23.-án volt 132 halttal. A múlt héten napi átlagosan 25 halottal úgy tűnik elértük a minimumot. Innen megint felfelé fog nőni a halottak száma. Ugyanakkor sehol se látni arcmaszkot. Az emberek úgy viselkednek, mintha a pandémia a hátunk mögött lenne.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(2617) A sógorom, Kozma Elemér esete a kivándorlással

Tibor bá’ vissza a múltba online

Ez a poszt 4 éve jelent meg. A hozzászólók között sokan ma is mindennapi olvasók. Viszont sokan még nem olvasták. Szerintem érdemes megismerkedni  vele,  ezért közlöm még egyszer így húsvét táján, mert  most, amikor százezrek kivándorláson törik  fejüket, tanulságos egy sikeres magyar esete, és saját közvetett és közvetlen vallomása.

___________________________________________________________________________

Kevés az olyan anya, aki rejtett vágyait ne próbálná meg kiélni serdülő lányán keresztül. Ami azt illeti nevelőanyám se tartozott ezen kevesek közé. Ildikó, a húgom, későn érő típus volt. A középiskola első osztályában a tehéncsöcsű lányok között deszkalapos mellkassal szaladgált, amiből kifolyólag se a fiúk, se a lányok nem vették be maguk közé. Ez az állapot más-más okból kifolyólag, de anyámat és Ildit egyaránt sújtotta. Aztán eltelt még néhány év, és a dolgok rendre megváltoztak.

Egy gyerek memóriája megbízhatatlan, de a fényképek alapján Ildikó kísértetiesen hasonlított édesanyánkra. Olyan kis helyes volt, mondhatnám szabályos. Senki nem fogta rá, hogy szép és persze csúfnak se volt mondható, de kevés fiúnak akadt meg rajta a szeme. Arra viszont, amire anyámnak kellett, tökéletesen megfelelt, vagyis sétálgatásra, mert ugyan mi rossz van abban, ha anya és lánya elmennek együtt sétálni a friss budai levegőben, mondjuk télen a sí sánc felé. Semmi.

Esett pedig, hogy 53 telén, a nyikorgó hóban, iskola után, a kora délutáni órákban szépen elsétáltak a Norma-fa irányába. A sí sáncnál mindig volt egy kis csoportosulás, mert a sportolók edzettek, a sétálok, pedig bámészkodtak. Itt esett meg, hogy anyám sasszeme kiszúrt egy 20-22 éves, mokány kis legényt, aki szorgalmasan ugrált a sáncról és láthatóan nem tartozott hozzá senki.

Nem kellett sokat helyezkedni a pálya menti hóban, hogy a következő ugrást követő visszamászás közben a legényke -mint később kiderült, Elemér- előttük menjen el. Anyám egy tapasztalt nő -akkor volt 40 éves- rutinjával megszólította és kérdezett tőle valami „szakmai” csekélységet. Tehette, mert Elemérnek az anyja lehetett volna. Ez inkább volt barátságos érdeklődés, mint „kikezdés”.

Elemér gyorsan felmérte a helyzetet és „kötélnek állt”, ugyanis meglehetősen kis növésű volt, nemigen haladta meg a 160-at, és mint ilyen nem volt neki könnyű feladat megfelelő partnert találni. Ildi viszont egészen biztos átfért volna a 160-as léc alatt, így aztán Elemér számára a húgom magassága gyakorlatilag ideálisnak volt mondható, nem beszélve az életkoráról, akkor volt 16 és fél, a legszebb „női” kor, úgy ropogott, mint egy cseresznye.

A kölcsönös megfelelőség alapján kialakult egy szakaszokra bomló diskurzus. Elemér és anyám minden egyes ugrása után megbeszélték annak szépségét, hibáit, eredményességét, meg ilyesmi. Aztán némi érdeklődés a körülmények felől és a végén a meghívás egy jó forró teára.

A sí sánc és a Rege úti házunk között nem tűnt nagynak a távolság, ahhoz képes, hogy sokan a pesti oldalon laktak, de télen, hóban hazafelé az út eltartott egy fél órát is. Ez alatt bőségesen volt idő Elemér alapos, ám nagyon tapintatosnak látszó és abszolút jóindulatot sugalló kikérdezgetésére. Kiderült, hogy Elemér a háború után került Erdélyből Magyarországra. Az összes rokonai, egy unokabátyt kivéve, mind Erdélyben élnek, ő meg az unokabáty Pest környéki családi házában. Most szerelt le kétévnyi katonáskodás után, és a Kontaktában dolgozik, mint szerszámkészítő. Ezen kívül a Honvédben síel, és gyakran viszik „külföldre”, ami alatt a havas Csehszlovákiát kellett érteni. Már a fogaskerekű végállomása körül jártak, amikor a havi 2200-2400 Ft fizetésre is fény derült.

Ezt az utolsó információt ki kell egészítenem azzal, hogy a „közönséges” melósok kábé 1000 forintot vittek havonta haza, plusz némi fusit, már akinek volt rá módja. Ezzel szemben egy élsportoló Cseszkóból hozhatott ezt-azt, ami további plusz jövedelemnek felelt meg.  Szóval Elemérről fél óra alatt kiderült, hogy egy valóságos gyöngyszem, akit feltétlenül meg kell becsülni.

A forró tea szürcsölése közben anyám már „fiacskámnak” szólította Elemért, és mire a második csésze utolsó kortya is lecsúszott Elemér torkán, a vasárnapi ebédre szóló meghívás is le volt pacsizva. Miközben Ildi jóformán még ki se nyitotta a száját, mi több, Elemér Ildire még rá se nézett. A felületes szemlélő még azt hihette volna, hogy minden kétséget kizárva, anyám lesz a boldog ara.

A vasárnapi ebéd alkalmából apámnak is sikerült megismerkedni Elemérrel, akiről akkor már ő is tudta, hogy az égből pottyant leendő családtag maga a két lábon járó főnyeremény. Én nem voltam jelen, mert akkor nyögtem első hónapjaimat a seregben és nem minden hétvégén volt lehetőségem eltávozásra. Minden esetre az ebéd utáni kávézgatás közben, és hadd szúrjam közbe, hogy abban az időben Magyarországon a feketekávézás még ünnepi eseménynek számított, hogy mást ne mondjak babkávét a közértben nem is lehetett kapni, az csak külföldön befizetett IKKA csomagból juthatott az asztalra.

Szóval tehát kávézgatás alatt Elemér már ’Mamának” szólította az anyámat, és a következő hétvégén, amikor én is jelen lehettem, érkezéskor és távozáskor Elemér és anyám már ölelkeztek.

Nevelőanyámat minden bizonnyal az 1920-as évek szokásai irányították, elfeledve azt a néhány évtizedet, ami időközben elszállt, ugyanis minden az ő irányításának megfelelően történt. Ennek természetszerűen nem volt semmi jelentős akadálya, mert Ildi még nagyon fiatal volt és félénk, Elemér pedig apátlan-anyátlan árva, és megdöglött egy jó szóért. Így történhetett meg, hogy a kávé után anyám kiadta az utasítást a fiataloknak (ez volt a szavajárása, a „fiatalok”), „menjetek sétáljatok egyet”, amit egy másodpercnyi szünet után pontosított „elég nagy a kert”. Azaz Elemér a húgommal 50 méteren belül négyszemközt lehetett előre meg nem határozott ideig.

Nem voltam ott és nem hallgatóztam, de el tudtam képzelni, hogy Ildi elmesélte mennyire utálja a matekot, Elemér pedig megpróbálta leendő feleségének ecsetelni a szerszámkészítés szépségét. Szóval el tudtam volna képzelni, de nem ez történt, mert egy negyed órán belül a leselkedésről híres apám berontott a konyhába és magából kikelve, feldúlt hangon közölte „te Manyi, ezek csókolóznak a fenyőfa alatt a padon”. Amire anyám csak annyit válaszolt, „te csak ne idegeskedj, minden a tervek szerint történik”.

A tél hamar elszállt, jött a tavasz, majd a nyár, amikor Ildi betöltötte a tizenhetet és az ismert szemtanú szerint meg is lett dugva a már bemutatott kerti pad mögött a füvön, csak azt nem tudta apám, hányadik alkalommal. Izgalom természetesen egy sem, minden valószínűség szerint ez is bele illett a tervbe, mert még aznap ki lett tűzve az esküvő napja. Ildi hamarosan Kozma Elemérné lett.

Persze marha nagy volt a szerelem, egész nap fogták egymás kezét, ami nem volt nehéz, mert gond nem volt egy sem. Elemér unokabátyjával meg volt beszélve, hogy Ildi is odaköltözhet hozzájuk, Elemér szobájába. A szoba bebútorozásáról Apám gondoskodott, mint később kiderült megkérdezésem nélkül, a mi anyai örökségünkből.

Akkoriban már harmadéves katona voltam, szinte naponta jártam haza. Ildi már nem lakott a házban, de hétvégeken délben mind a ketten jöttek ebédre. Persze ezeket az ebédeléseket se adták ingyen, ezek szolgáltatták az alkalmat a dolgok kézben tartására. Szakasztott úgy történt minden, mint annak idején, amikor még kijártunk Sashalomra a Manyi-szülőkhöz vasárnapi ebédekre, ami után anya és lánya visszavonult a belső szobába.

Szóval a rendszer tökéletesen működött, és ki tudja talán évtizedeken át működött volna, de mindössze két hónap eltelte után az egyik vasárnap csak Ildi érkezett, Elemér sehol. Hamarosan kiderült összevesztek.

Ez alkalommal én magam is jelen voltam, és bár nemigen törődtem húgom viselt dolgaival, de ezúttal az események elég érdekesek voltak ahhoz, hogy átöltözés és ebéd után ne rohanjak le a városba. Ildi ugyanis világossá tette, hogy ez nem egy sima összeveszés, hanem „szakítás”, amitől anyám feje olyan vörös lett, mint a főtt rák.

-Te nem vagy normális – kiabált a lányával, – más megnyalná mind a tíz körmét, ha egy ilyen férjre tehetne szert.

Erre Ildi előadta a részleteket, amiből ma már csak arra emlékszem, hogy vasárnap reggel Elemér kedvenc szórakozása az volt, hogy álló farkára ráakasztott egy vödröt, és meztelenül körbeugrálta a szobát. Elképzeltem a jelenetet és hatalmas hahotába törtem ki.

– Te csak ne röhögj – méltatlankodott a húgom – a vödör félig van vízzel.

– Te vagy az első nő az életemben, aki kifogásolja, hogy a férjének feláll a micsodája – fakadt ki anyám, akinek száján az a szó, hogy „fasz” az életben nem jött volna ki. Egyébként pedig egy percig sem volt vitás, elsősorban saját szomorú nemi életére gondolt.

A végleges szakítás természetesen nem következett be, de azért valami elindult. Későn érő húgom érési folyamata nem állt le 18 évesen, már 30-40 körül járt, amit kellően ecsetel a következő epizód.

Ildikó néhány héttel később megint egyedül állított be az anyámtól kapott, mély-lila színű divatos ballonkabátjában. Anyám már említett sasszeme ez alkalommal se hagyta cserbe tulajdonosát, mert mielőtt Ildi a kabátját levehette volna, anyám rákiáltott:

– Várj egy kicsit – és megakadályozta, hogy levegye a kabátját, majd a háta mögé ment, lehajolt és valamit tanulmányozni kezdett a kabát comb körüli részén. A végén diadalmasan felkiáltott – te ez geci, valaki legecizte a drága kabátodat.

Ildi egy szót sem szólt csak állt az előszobának is felfogható konyha közepén és várta, hogy mi lesz.

–  Biztos beleültél, mert sose nézel se jobbra, se balra – ajánlott anyám egy magyarázatot, de ezt Ildi hatalmas felelőtlenséggel elhárította egy kurta mondattal.

–   Le se ültem a villamoson, egy talpalatnyi hely se volt. Végig álltam egész úton.

–  Igen? – öntötte el a méreg anyám agyát – akkor valaki hozzád dörgölte a micsodáját, te pedig hagytad.

– Nagy ügy – vélekedett Ildi – majd kipucolom.

– Te szerencsétlen – így az anyám – a geci nem jön ki a ruhából csak ollóval.

Ő csak tudta, futott át az agyamon, bizonyára van elég gyakorlata. Mindazonáltal, a dolgok visszafordíthatatlanná váltak. Ildinek már nem számított, hogy Kozma Elemér mekkora fizetést visz haza, a szomszédban lakott egy cigány srác, aki teljesen kitöltötte fantáziáját. Persze a Szabadság-hegy olyan volt, mint egy zárt falú. Amint anyám neszét vette a dolognak, és ehhez nem kellettek hetek, habzó szájjal közölte húgommal, hogy „levette róla a kezét, mert még egy ilyen marhát nem hord hátán a föld”.

Amikor aztán véglegesnek tűnt a dolog Apám egy hétköznap délelőtt Ildivel együtt elment a közös szobába, felpakolta a bútorokat és mindent hazahozott. Este, amikor Elemér hazaért, részére is világossá vált, hogy ennyi. Így aztán 56 nyarán Ildi szabad lett, mint a madár. Nem volt férj, de voltak munkahelyi kollégák, és csakúgy, mint édesanyja, nem csinált nagy ügyet a szexből. Viszont ez a történet nem a húgomról szól, ezért ugranunk kell két teljes évet.

58-ban Ildi átjött Sydneyből Melbourne-be kifejezetten hívó szavamra, mert Apámtól egyre-másra kaptam a szemrehányó leveleket, hogy nem törődöm a húgommal. Megpróbáltam hát törődni vele.

Egy szép napon kaptunk egy levelet a Svájcban tartózkodó Kozma Elemértől, aki kerek-perec közölte Ildivel, hogy még mindig nagyon szereti. Ildi két keserve év tapasztalatával a háta mögött visszaírta, hogy ő is szereti. Erre Elemér elment az ottani Ausztrál követségre és kérte az áttelepedési engedély megadását „családegyesítési” alapon.

Az már meg a sors iróniája, hogy Elemér kábé akkor érkezett Melbourne-be, amikor anyám levele, benne a válást kimondó magyar bírósági végzéssel. Ugyanis Apám elintézte, hogy Ildi korábbi kérésének megfelelően, távollétükben kimondják a válást. Még jó, hogy az ausztrál állam nem tudott róla.

Elemér természetesen hozta formáját. Amikor minden egyes magyar menekült heti 14 fontot vitt haza, őt, mint szerszámkészítőt heti 30 fonttal dobták meg. De neki ez se volt elég. Elment a Snowy River Mountins-ba, ahol akkortájt vezették be a síelést Ausztráliában. Kurva trendi volt a dolog, mindenki síelni akart, akinek volt rá pénze, de senki se tudott. Elemér, mint síoktató, a szállás és ellátáson kívül háromszor többet keresett, mint szerszámkészítő korában.  Egy ilyen pasit otthagyni tényleg felelőtlenség volt. Ildi otthagyta.

Az otthagyott Elemér első útja természetesen hozzám vezetett. El tudtam képzelni, hogy szüksége van némi vigasztalásra, de nem ez történt. Simán beszámolt az eseményekről, ami szerint Ildi még megvárta a pénteki fizetésnapot, vetetett magának egy bundát, adott érte egy búcsúdugást  (már majdnem azt írtam, hogy búcsúcsókot), és másnap reggel angolosan távozott. Ráismerek – vallottam be – és akkor most mi lesz? Semmi – rántott egyet Elemér a vállán.

Hát persze, heti 100-120 font már akkora pénz volt, hogy el se lehetett hinni, hiszen 2000 font lefizetéssel meg lehetett venni egy 6000 fontos házat, ami néhány év alatt kifizette saját magát az albérletbe kiadott szobák segítségével. Ráadásul ez a székely góbé még autót se vett, helyette szépen hizlalta a bankszámláját, elkerülte a magyar „kurvákat”, akik néhány év után megkopasztották szorgalmasan gyűjtögető férjeiket.

Nem, nem, Elemérnek ausztrál csaj kellett, és akadt is a tanítványok között. Volt ugyan némi kényelmetlenség, mert Elemér még Erdélyben felszedett passzív rezisztenciája erősen a nyelvtanulás ellen dolgozott. Volt viszont áthidaló megoldás, megkért, hogy vasárnap menjünk el az állatkertbe, persze az én autómmal, aminek kapujánál megismerkedhettem Eleonórával. Szépen bemutatkoztunk egymásnak és megkezdődött az állatkerti séta.

–                      Tell Elemér, this is a lion.

–                      Eleonóra azt mondja, hogy ez egy oroszlán.

–                      Mond meg neki, hogy nagyon szép.

–                      Ki nagyon szép, az oroszlán vagy ő?

–                      Ő.

–                      You are beautiful.

–                      Who thinks so, you or Elemér?

–                      Both of us, ááá, he said it.

–                      Tell him, thank you.

–                      Mit mondott?

–                      Azt mondta, köszöni szépen.

–                      What did he say?

–                      Nothing, he was talking to me.

–                      Most miről beszéltek?

–                      Semmiről.

–                      De akkor mit mondott?

–                      Are you arguing?

–                      No, we are not. Figyelj Elemér, ha udvarolni akarsz, akkor tanulj meg angolul.

–                      Jó, akkor csak annyit mondj meg még neki, hogy elveszem feleségül.

El is vette. A nászéjszaka után megkérdeztem tőle, hogy a vödör trükköt bevetette-e. Erre megsértődött, de csak egy rövid időre. Kapcsolatunk azért szakadt meg, mert semmi nem volt, ami összetartotta volna.

Elemér apósa létrehozott vejének egy kisebb üzemet, ahol Elemér magyar esztergályosokból szerszámkészítőket faragott és annyi pénzt keresett, amennyit nem szégyellt. Aztán csinált néhány gyereket, pontosabban négyet, és boldog ausztrál apuka lett és sokat síelt.

És most figyeljetek! Harminc évvel később Ildi már nem élt, Magyarország pedig lezajlott a rendszerváltás, amikor Elemér haza látogatás közben, feleség nélkül, minden előzmény nélkül betoppant apámékhoz. Hatalmas volt a meglepetés, ölelkezés, egy-két könnycsepp, meg miegymás. Elemér anyámat pont úgy, mint rég „Mamának” szólította, apámat pedig „papának”. Semmi sem változott, csak egy kicsit mindenki öregebb lett. Anyám elővette a régi fényképeket. Együtt nézték a 16 éves Ildit és a 24 éves Elemért, amint egymást hóval dobálják, a sí sáncot meg egy kis fekete pontot a levegőben, na meg az esküvői képet. Nagy boldogan visszaléptek a forradalom előtti, annyira irigyelt múltba. Elemér nagy hirtelen mindenről elfeledkezett és ott folytatta a rokoni összetartozást, ahol 1956-ban megszakadt.

Furcsa módon a néhány éve elhunyt Ildikó jelenlétének a hiányát senki se vette észre. Aztán az 70 éves Elemértől anyám megkérdezte „és fiacskám veled mi van? Boldog vagy? Mesélj valami!” Erre Elemér elővett egy zsebalbumot, ami degeszre volt tömve hitelkártyákkal, és megmutatta őket. Csak hát se az apám, se az anyám nem látott még ilyet, és ez ki is ült az arcukra. – Hát – kezdte el Elemér a magyarázatot – ezekkel bármit megvehetek. Ez egy arany kártya, itt nincs limit. – Igen – csodálkozott el apám. – Igen papa, bemehetek egy szalonba és megvehetek egy autót. – Nahát, és nem kell 5 évet várnod? – Nem.

Szüleimnek persze nem tűnt fel, hogy a “min van veled, boldog vagy” kérdésre a bankkártyák mutogatása azt jelenti, hogy boldog nem, de nézzétek milyen gazdag vagyok. Aztán később, a harmadik rákérdezésre Elemér elárulta, hogy vannak gyerekeik, de ez nem látszott fontos témának. Nem vágott fel velük, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy vannak családi viszontagságok. Egy ausztrál nő gyerekei ausztrálok lesznek, egy székely élete végéig székely marad. Aztán, néhány óra után, egyszer csak kibukott a lényeg. Elemér élete alkonyán arról kezdett el beszélni, ha akkor nincs forradalom, milyen boldogok lehettek volna ők ketten Ildivel itt Magyarországon. Tökéletesen megfeledkezve arról a tényről, hogy ők ketten együtt voltak Ausztráliában, de Magyarországon október 23-án már nem.

Aztán eljött a búcsú pillanata, és Elemér mindenfajta fogadkozás és ígérgetés mellett távozott. Pár évvel később az élők sorából is. Született Csíkszeredán, meghalt Melbourne-ben. Maroknyi a székely porlik, mint a szikla.

***

Kiegészítés: miután Kozma Elemér honlapját található életrajzát elolvastam.

Kozma Elemér, amíg én ismertem, egy tisztességes, becsületes ember volt. Később pedig, évtizedeken át igen „sikeres” is. Nem értem tehát, ha idős korára úgy gondolja, hogy életútja megérdemli az írásos fennmaradást, és evégből ír, majd könyv formájában megjelentett egy önéletrajzot, miért kell hazudnia, miért kell ferdítenie. A halál közeli állapotra éppen az jellemző, hogy az ember feltárja egész élete alatt elhallgatott „nagy titkát”, mert addig -úgy mond- nem tud nyugodtan meghalni.

Kozma Elemér a húgomat, Antalffy Ildikót 1955-ben elvette feleségül, ráadásul katolikus liturgia mellett. Ez az életepizód az önéletrajzból teljesen kimaradt. Nem szép, de talán megbocsátható, ha idős korára teljesen kimegy a fejéből egy korai házasság, és csak csip-csup kis síversenyek és eredmények szűnni nem akaró sorozata jut az eszébe.  Az viszont már nem szépséghiba, hanem egyenesen hazugság, ahogy előadja Ausztráliába való kikerülését.

Elemér a határt 1957 január 7-én lépte át. A kivándorlási regisztrációk 15 majd egy második 15 ezres kerete december elejére beteltek. Elemér csak úgy kapott lehetőséget, hogy a „családegyesítési” okra hivatkozóknak fenntartottak egy bizonyos kontingenst. Ő tehát kizárólag azért tudott Ausztráliába kijönni, mert a felesége már eleve ott volt.

Természetesen hazugság a megjárt Bonegilla tábor is, hiszen felesége Melbourne-ben várta. Meg kellett tehát magyaráznia, hogyan került Melbourne-be. Erre a célra „kölcsönvette” az én történetemet. Ugyanis Antalffy Pali bácsi valóban létezett és a fényképe is korrekt az önéletrajzban. Csakhogy Antalffy Pali bácsi azt a hajólistát nézte, amelyiken én érkeztem, és az én nevem tűnt fel neki, hiszen névrokonok voltunk. Amikor egy évvel később Elemér érkezett a magyarok tömeges bevándorlása már befejeződött, senki nem böngészte a hajólistákat, mivel legfeljebb egy-két magyar lehetett már csak rajtuk.

Ha pszichológiai ismereteimet akarnám fitogtatni, akkor bő lére eresztve azt fejtegetném, hogy tudat alatt valahogy le akarta írni önéletrajzában az Antalffy nevet, mert ifjú életében fontos szerepe volt e névnek. Antalffy Ildikót nem írhatta, mert mit ír, ki ez a nő? Leírta hát Antalffy Pali bácsit, akihez – egy általam összehozott, futó ismeretségen kívül – az égvilágon semmi se kötötte.

És, ha már az emberi természet kitárgyalásánál tartunk, van még valami a tarsolyomban. Ildikó 1960-ben vett egy subdivisionált telket. Aki nem tudná, arról van szó, hogy egy hatalmas tengerparti területet a tulajdonosa felparcellázott, kiépítette az úthálózatot és kijelölte az egyes telkeket, azaz házhelyeket. A hely Melbourne-től északra vagy 400 km-re volt és egy-egy telket heti egy font részletre lehetett megvenni. Ildikó szorgalmasan fizette a részleteket, aztán az egészet elfelejtette, majd 27 évvel később, 1987. április 22-én maga mögött hagyta az árnyékvilágot. Ekkorra azonban a hajdan vásárolt telek egy vagyont ért, mert időközben körülötte az összes telekre felhúztak egy-egy nyaralót. Ildikó élete végéig az „Ildikó Kozma” nevet használta, amire az adott okot, hogy második férje is Kozma volt, csak nem Elemér, hanem Ferenc. Mivel Ildikónak jogilag nem voltak gyermekei, és végrendeletet se hagyott hátra, az örökség a férjet illette. Igen, de melyiket? Ugyanis mind a két Kozma igényt tartott a telekre. A gazdagabb is. A Public Trustee kénytelen volt levelet írni az anyámnak, hogy mondja meg a telekvásárlás pillanatában leánya kivel élt, Elemérrel vagy Ferenccel. A hitelesség kedvéért elárulom, Ferenccel.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3828) Húsvéti gondolatok

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

Húsvét, Jézus feltámadásának és mennybe-menetelének az ünnepe. Persze, ahhoz hogy feltámadjon, előbb meg kell halnia. Hát meghalt. Jelzem, teljesen feleslegesen a tőle kiindult keresztény etika szerint. Ugyanis, egy isten kiengesztelésére kitalált emberáldozat a korábbi primitív vallások eszköze volt. Átemelték ide, és az európai ember 2000 éve eltűri, hogy ágya felett a hálószobában egy hulla legyen felrakva a falra. mert a primitív népek szerint az élet elvétele (ember vagy állaté egyaránt) a hatalommal bíró részére (legyen az ember vagy isten) tetsző cselekedet.

Na de, miért is kell engesztelni istent? Mert a 8 milliárd ember viseli egyetlen egy ős, a paradicsomi Éva bűnét. Éva ugyanis, isteni tiltás ellenére leszakított egy almát a tiltott fáról. Nevetséges mese. Isten fiának azért kell meghalni, mert egy nő leszakított egy almát. De a mese ezzel nem ér végett.

A kereszthalál és feltámadás után Jézus felszáll a mennyekbe. Ez a mese annak idején megállhatta a helyét. „Odafenn” a „Mennyek országa” elfogadható lokalitás volt. Ma azonban a műholdak és a Holdra szállás idején a „Mennyek” kiszorultak onnan. Mennyek országa nem létezik, az űrtávcső 13 milliárd évre visszatekint és Mennyország sehol. Vajon Jézus meddig szállt? Hol találta meg az atyját?

És ha már feltámadása után felszállt a Mennyekbe, felmerül  bennem a kérdés: Miért nem szállt le onnan 30 éves korában? Mért kellett bűvészkedni a szeplőtelen fogantatással? Megmondom miért. Azért mert a közel keleti vallásokban ez már létezett. Hiba volt. Jézus ugyanis Dávid „nemzetségéből” származott, mert hogy József, az ács, Dávid utódja volt.  Na jó, de ha nem József volt Jézus biológiai apja, akkor hogy a fészkes fenébe lehet onnan származtatni?

Amit nem értek, a különböző zsinatok alaposan átrágták magukat a biblián, hogy lehet, hogy ilyen ellentmondást nem vetek észre, és nem irtották ki?

Ettől még főzzük meg a sonkát és a tojásokat, lehet, hogy jövőre már egyik se lesz.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3827) Kiértékelés

Tibor bá’ online

 

89. Útban a 90. felé

Ungár Péter és Hadházi Ákos kivételével az ellenzéki képviselő jelölteket nem igazán érdekli a nemzet kimentése egy zsarnok karmaiból, valójában 4 évig akarják élvezni a havi egy millió feletti jövedelmet, ami négy év alatt elérheti a 100 milliót is. Márki-Zay isteni sugallatot követ, a nemzet megmentője akart lenni a saját elképzelése szerint. Lehet, hogy stadionok helyett kegyhelyeket épített volna. Gyurcsány, ha nem személyes bosszú hajtaná, akkor már rég kilépett volna a politikából, mert vele az ellenzéknek lehetetlen nyerni.

A ritkán előforduló szerencsés konstelláció, úgymint a koronavírus gyatra kezelése, a száguldásba kezdett infláció, a szomszédba dúló háború, az energia ár fenyegető emelkedése, a gazdaság várható visszaesése, a pedagógusok sztrájkja és tiltakozása, az egészségügy elképesztő összeomlása reális esélyt hozott létre az Orbán rezsim lecserélésére. De akkor megjelent Márky-Zaj, aki elállíthatatlan szófosásba kezdett. Ez még nem lett volna végzetes, de meggondolatlan mondatainak későbbi nyomorúságos kimagyarázása már rezegtette a lécet. És akkor jött a kegyelem döfés. Fel akarta venni Zelenszkijjel a kapcsolatot és kijelentette, hogy mindenben követjük a NATO utasításait. Ezt Orbán röhögve kihasználta és közölte, a Fidesz a békére szavaz, az ellenzék a háborúra.

Három nap alatt egy millió szavazó átállt a Fideszhez. Vagyis mindenki, aki félt a háborútól és nem látott át Orbán szitáján. A fej-fej mellett állásból meglett a negyedik kétharmad. Ez Orbánt lepte meg a legjobban, aki már rég azon spekulált, hogyan tovább a vereség után.

Az ellenzék egy soha vissza nem térő lehetőséget baltázott el. A jelenlegi (és megváltoztathatatlan) média helyzet mellett soha a büdös életben nem fog választást nyerni, polgárháború nélkül.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3826) Fekete bors

Tibor bá’ fordítása online

 

89. Útban a 90. felé

Azt tudjuk, hogy a túl sok só veszélyezteti az egészségünket. De mi van az asztalon található sótartó másik felében lévő fűszerrel, a fekete borssal? Barátja-e ez, vagy ellensége a egészségüknek?

A kíváncsi kutatók rájöttek, hogy a borsot gyógyszernek használták az ó-korban, és a  modern orvostudomány egyetért a bors egészséget támogató tulajdonságával.

A fekete borsban, a piper nigrum cserje megszárított bogyójában erős antioxidáns, piperin van. Ez pedig véd minket az artritisz, szívbetegségek, bizonyos rákok ellen. Azonban még további kutatásokra van szükség minden felderítésére.

Amit tudnunk kell, hogy egészséges. Alkalmazzuk nyugodtan.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3825) A Lét kezdete

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

A teremtés nélküli világlétet, vagyis a spontán létrejöttet követő evolúciós kialakulást tagadók leghatásosabb fegyvere a fehérje molekula megfelelő atom kombinációjának véletlenszerű megjelenésének valószínűtlensége. Fred Hoyle szerint az élet véletlenszerű megjelenése annyira valószínű, mint az, ha egy Boeing 747-es gépet állít össze az ócskavas telepen átsöprő szélvihar.

Erre én azt mondtam, hogy az anyagba be van programozva az élet kialakítása.  Az atomokban kell lenni valamifajta affinitásnak a megfelelő összekapcsolódás irányába. Ez persze csak egy sejtés, bizonyítani kellene. Egyszer, persze minden kiderül. Most jött el az idő:

A Physics World-ben megjelent cikk szerint létezik egy nagy távolságra ható molekuláris erő. Magyarul bizonyos körülmények között, bizonyos molekulák vonzzák egymást. Experimental evidence found for long-distance intermolecular forces – Physics World

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3824) Időközben

Tibor bá’ fordítása online

 


89. Útban a 90. felé

Az USA Stratégiai Vezérkar feje, Charles Richard admirális, egy washingtoni meghallgatáson kifejtette véleményét, ami szerint Kína nukleáris fegyverzetének átütő fejlesztése közel áll a bejezéshez, jelentette a Bloomberg. Ez a gyors eszkaláció a kínai stratégiai nukleáris arzenálban Washington számára a kockázat növelését jelenti.

Az admirális külön kiemelte Peking 2021 júliusában végzett interkontinentális ballisztikus rakéta kilövését hiperszonikus sikló teszt elvégzésére. A hiperszonikus eszköz 40.000 kilométert repült kb. 100 perc alatt. Szerinte ez volt a legnagyobb hatótávolság minden idők szárazföldi támadó fegyverek területén.

Richard figyelmeztetett, hogy Kína technológiai előretörése a „stratégiai stabilitásra komoly mértékben kihat”. Amihez hozzátette, hogy az amerikai képesség és stratégia arra a feltételezésre épül, hogy stratégiai elrettentés, különösen a  nukleáris elrettentés fennmarad.

„Ha a stratégiai és  nukleáris elrettentés megszűnik, akkor semmi más terv és képesség  nem fog működni” tette hozzá, aminek az lesz a végkövetkezménye, hogy az amerikai Stratégiai Vezérkarnak figyelembe kell venni két ellenfél  nagy méretű modernizálását nukleáris területeken. Ezek pedig Kína és Oroszország.

Mindkét nemzetnek egyoldalúan meg van a képessége bármilyen konfliktus, bármilyen szintre emelésére, a Föld bármely pontján, bármikor, jelezte az admirális írott tanúsításában.

Richard 2021 októberében figyelmeztetett a stratégiai egyensúly gyors változására. Vagyis Kína és Oroszország együttes nukleáris képességére, ami az USA részére ismeretlen területre érkezést jelent.

Az amerikai média 2021 nyara óta jelzi, hogy Peking több mint 100 rakéta silót épít az ország nyugati sivatagában, ahonnan könnyen el lehet érni az USA területét.

Az admirális arra is rámutatott, hogy Moszkva újraindította Tu-160 stratégiai nukleáris bombázó programját, amilyen lépésre nem volt példa a hidegháború befejezése óta.

Ezek szerint az amerikaiak csodálkozással veszik tudomásul, hogy a III. világháborúra mások is készülnek.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Idegosztály

Tibor bá’ vissza a múltba online


A történet “hőse”

Szóval, a „Most jó lenni katonának, mert Kossuth-nak verbuválnak” kezdetű nóta népdalnak szép, de legyünk őszinték: a valóságtartalma nulla. A valóság pedig az, hogy Magyarországon a katonai szolgálat szar, és persze kötelező volt, amin a mai huszonévesek csak mosolyognak.

Amikor szorul a hurok, vagyis a behívó kikézbesítésére már csak heteket kell várni (illetve várja a fene, de jön), akkor a leendő újonc kapkod fűhöz-fához. Valaki javasolta, hogy az orvosi vizsgálat előtt egyek meg egy fél iskolai krétát, mert attól lázam lesz. Mások arra szavaztak, hogy tegyek a vizeletembe némi tojás- fehérjét, ami aztán a laborban idült vesebajt jelez. Szóval, ki ne hallott volna ilyet és ezekhez hasonlót. Ezért aztán a behívóra várás olyan, mint a gyógyíthatatlan betegség. Először harcol az ember ellene, aztán mérges mindenkire, a végén pedig belenyugszik, hogy meg fog halni. Hát, én is belenyugodtam, hogy 24 hónapra ki leszek vonva a forgalomból.

Mondjuk, 2 év nem a világ, de 20 éves korban borzasztó hosszúnak tűnik. Na jó, szóval november elején, egészen pontosan 10-én bevonultam. A kocka el volt vetve, egye meg a fene.

Már nem tudom, hol hallottam az anekdotát, ami szerint az egyik életfogytiglanra ítélt rab azt mondta a börtönőrének, hogy neked se jobb a dolgod, mint nekem, te is itt rohadsz egész nap, legfeljebb kapsz érte némi fizetést. Állítólag erre azt válaszolta a smasszer, szó sincs róla. Az igaz, hogy egész nap itt rohadok, de ellentétben veled, én akkor megyek innen ki, amikor akarok. Szóval ez itt a lényeg. Szögezzük le, ami tényleg szar a katonaságban, az a ki nem érdemelt börtönjellege.

Szó, ami szó, nem küszködök itt tovább, rátérek lényegesebb dolgokra. Minek után konzultáltam önmagammal, úgy döntöttem, hogy 24 hónapot nem húzok le. Le kell szerelnem, de hogyan? A leszerelésnek egyetlen módja volt: a halál közelségét biztosító betegség. De milyen halál? Húszéves korban az embert nem kerülgeti a végelgyengülés, meg általában semmi. Tüdőrákot, köszvényt, szívbillentyű-tágulást nehéz imitálni, sőt, egyenesen lehetetlen. Marad a bedilizés, elvégre az agyamba nem lát bele senki. Hát, én bediliztem, aminek leglátványosabb, jobban mondva leghallhatóbb jele intenzív dadogásomban nyilvánult meg.

A Honvéd Kórház Idegosztályán este már csak ügyelet volt egyetlen ügyeletes orvossal, aki fiatal volt, alacsony rendfokozattal bírt, és olyan ambiciózus volt, hogy engem azon nyomban meg akart „gyógyítani”. Ezen cél érdekében rám kapcsolt néhány ezer voltos nagyfrekvenciát, és akkor még hálás lehettem neki, hogy nem alkalmazott elektrosokkot. Szorult a kapca, de most már nem hátrálhattam meg. Majd’ beszartam a „gyógyítástól”, de kitartottam a dilim mellett, és dadogva kezdtem el tiltakozni. Megkérdeztem azt a kurva felcsert, miből gondolja, hogy nyomban meggyógyulok, ha egy villamosszékbe ültet. Orvosi diplomám ugyan nincs, de kizártnak tartom, hogy ez lenne a legeredményesebb gyógymód az adott esetben. Ezt persze a faszi is tudta, csak azt nem, hogy nem vagyok hülye. Mindegy, benn tartottak.

Másnap egy doktornő lett a kezelőorvosom, aki néhány napig szedált, azaz teli tömött nyugtatókkal.  Egy hét után két szakasztársam meglátogatott, és elmesélték, hogy amióta beteg lettem sokkal jobb az életük. Több az eltávozás, több a szabadidő, jobb a kaja. Szóval, ha tehetem, egy darabig ne gyógyuljak meg, ennyit igazán megtehetek értük. Különben drukkolnak nekem. Együttérzésük tényleg szívbemarkoló volt.

Mivel a szedálás nem használt, de azért erősen beszámíthatónak tűntem, és úgy mellesleg fizikálisan tökéletesen egészségesnek bizonyultam, ellentétben azokkal, akiket agy műtöttek, ami után vagy lebénultak, vagy meghülyültek a szó legszorosabb értelmében, elkezdtek hasznosítani. Cipeltettek velem hullákat (az egyik végig is húgyozott), futtattak a röntgenlemezekkel és még kis műtétnél is segédkeztem. Arany életem lett, csak hát, nő is kellett volna, elvégre évek óta ivarérett voltam. Másképp fogalmazva: eljött az ideje, hogy kiszemeljem imádatom leendő tárgyát.

Ennek csak az volt a szépséghibája, hogy a Honvéd Kórházban természetéből fakadóan minden beteg férfi, és volt belőlük jó néhány száz. Ha le is számítjuk, hogy ezek közül elég sok a fél-hulla, még akkor is jut untig elég arra a néhány facér ápolónőre, akik ráadásul a bányarém szintjén mozogtak, mert aki ezt a szintet akár csak egy hajszállal fölülmúlta, az röhögve talált már férjet magának a fiatal és ideiglenesen beteg tisztek között.

Ira nővér, akiről később kiderült, hogy Tihanyiné, és Irén a neve, nem hogy bányarém nem volt, de kifejezetten szép, csinos és ráadásul özvegy is, vagyis férjmentes. Szerencsémre megözvegyülése egészen friss volt, mondhatnám még meleg.  Az ideig senkinek se nyílt alkalma az elhappolásra. Hogy én miért feleltem meg neki, azt nem tudom, mert erről nem esett szó, de ha esett volna, azzal se érnénk semmit, mert Ira nővér notórius hazudozó volt.  Emlékeim szerint oly ritkán mondott igazat, hogy állításait tökéletesen el lehetett hanyagolni. Persze mire az ember erre rájön, elég sok lepedőt gyűr össze maga alatt.

Különben a dolgok menete normálisnak volt mondható. Randevúkat egymásnak éjszaka adtunk, amikor az ügyeletes orvos maga is aludt, és a kezelőben nem volt senki csak egy vizsgálóágy, Ira nővér és én.

Amilyen hülye egy húszéves férfi, én már a második alkalom után el akartam venni feleségül a nálam 4 évvel idősebb nőt a kétéves Ernőkéjével együtt, csakhogy ennek objektív akadályai voltak. Tihanyiné férje bányamérnök volt, ilyen minőségben robbantotta fel magát. Akkoriban a bányászok voltak a rendszer kinevezett vezéroszlopai. Ezért aztán az elhunyt felesége hatalmas özvegyi nyugdíjat kapott a fizetésétől teljesen függetlenül. A szabályok szerint ezt elveszítette volna, abban a szent pillanatban, amikor az anyakönyvvezető előtt kimondja a boldogító igent. Viszont, óriási szerencsémre egy huszonnégy éves nő özvegyi nyugdíj mellett se mond le a szexről.

Tíz évvel később számomra ez egy több, mint ideális lehetőségnek mutatkozott volna, de akkor én egyre azon törtem a fejem, hogy lehetne mégis a feleségem. Ugyanis nem voltam ám olyan okos, mint mostanában, ami abból is látszik, hogy még csak harmadszor zártuk magunkra a kezelő ajtaját, amikor már elárultam neki, hogy ez a dadogás egy kolosszális hamuka és csak a leszerelés miatt dobtam be. Ezen világraszóló meggondolatlanságnak egyetlen oka annak elkerülése volt, hogy gyenge idegzetűnek nézzen, elvégre az Idegosztályon voltunk. Mit ad isten, ez lett a szerencsém.

Ugyanis kezelő orvosomnak remek ötlete támadt. Lefektetett egy kerevetre, és folyamatosan beszéltetett, közben intravénásan Evipant[1] nyomott belém szép lassú fokozatos­sággal. A cél olyan mértékű elbódítás volt, amiben már nem lettem volna ura gondolataimnak, de beszélni még bírok. Ilyen állapotban majd el fogom felejteni a dadogást. Ki fog lógni a ló lába. Csakhogy, Ira résen volt, a fecskendőbe töltendő anyagot harmadára felhígította, és egy óvatlan pillanatban odasúgta nekem, hogy mi történik.

Az intravénás bejuttatás azonnal hat. Éreztem is hogy szédülök, bódulok, de azért válaszoltam a kérdésekre csak jóval nagyobb bódultságot játszottam meg, mint a valóság. Az orvos beadta a teljes adagot, amikor nekem már hortyognom kellett volna, és persze hortyogtam is, megjátszásból. Elalvásom előtt színlelt ernyedtséggel, de tökéletes öntudattal még dadogtam egyet. A kísérlet, köszönet Ira nővérnek, az orvos oldaláról nézve tökéletesen becsődölt. Eredmény: vagy tényleg dadogok, vagy bizonyíthatatlanul ügyesen csinálom. Néhány hétig békében hagytak, ami alatt naponta voltam hálás Ira nővérnek, hacsak nem volt szabadnapon. Aztán pár hét múltán viszonyunk annyira „konszolidálódott”, hogy szabadnapjain is bejött estére, mert a kezelő „meglátogatását” egyikünk se akarta kihagyni.

A dolog úgy nézett ki, hogy csak idő kérdése és le fognak szerelni, de aztán mégsem szereltek le, nehogy a többiek vérszemet kapjanak, viszont tekintettel „állapotomra” úgy mászkáltam ki-be a laktanyába, mintha nem is sorkatona, hanem laktanyaparancsnok lennék. Mindent összevetve valóban nem katona voltam, hanem egy szerelmes tulok.

Ira ugyanis, megérte a pénzét. Amíg ő járt be a kórházba, az ő irányítása alatt állt szerelmi életünk, amivel kapcsolatban tökéletesen monopolhelyzetben érezte magát. Amint én kezdtem hozzá feljárni, a dolgok megváltoztak. Ő pedig ahhoz a nőcsoporthoz tartozott, akik szentül hiszik, hogy egy férfi megtartásának kulcsa az örökös bizonytalanságkeltés, illetve annak fenntartása.

Életem egyszeriben izgalmasabbá vált, mint amikor még bent a kórházban szimuláltam. Ira trükkjeinek nem volt se vége, se hossza. Betelefonáltam a kórházba, ahol közölték, hogy nincs bent, mert éjszakás. Feltépek a lakására, de nincs otthon, Ernőkére a szomszéd vigyáz. A házinéni készségesen megemlíti, hogy Ira ma nappalos. Másnap végre elkaptam, és amilyen barom vagyok, faggatni kezdtem, tulajdonképpen hol volt? Közölte velem, hogy természetesen a kórházban csak azért nem hívták a telefonhoz, mert egy fiatal tiszt mellé rendelték, aki – képzeljem el – mindjárt első nap megkérte a kezét. Azzal természetesen tisztában voltam, hogy a kezét anyagi okokból kifolyólag nem adja, de mi van akkor, ha a fiatal tisztnek más testrészére szottyan kedve? Enyhe hisztériámra anyáskodva megsimogatott és azt mondta: ne félj, Tibikém én csak téged szeretlek, és a nyomaték kedvéért már vette is ki a szekrényből a lepedőt, amivel a vizsgáló heverőjét szokta leteríteni.

A combjai között persze megnyugodtam, de ez sose tartott tovább három napnál. A harmadik nap estéjén egy kicsit használt átmeneti kabátban jelent meg a randevúnkon, és milyen jól állt neki. Inkább csak udvariasságból megkérdeztem, honnan van? Óh, hát az egyik hálás betegétől kapta, egy főhadnagy, most halt meg a felesége rákban, a kabát a feleségéé volt. Azt mondta neki, hogy alakra, méretre, mindenben pont olyan, mint az imádott felesége volt. Ha ránéz, azonnal a felesége jut az eszébe. És ha látnád, milyen jóképű ez a főhadnagy! Az persze csak 3 hónappal később derült ki, hogy a kabátot kölcsönkérte az egyik kolleganőjétől.

Aztán szereztem két jegyet a Csárdáskirálynőre és 6-ra volt megbeszélve a találkozás a Margit-híd pesti hídfőjénél, ahol akkoriban volt egy óra. Hogy hatra ott lesz, arra én se számítottam, de negyed hétkor már kezdtem ideges lenni. Persze az Operettszínház 7-kor kezd és 10 perc alatt oda lehet érni, de azért mégis. Mit részletezzem, 7-kor nagy mérgesen összetéptem az óriási protekcióval szerzett két jegyet.  Arra gondoltam, ha nem jön el a Csárdáskirálynőre, akkor vagy valami katasztrófa történt vele (és majdnem sírva fakadtam) vagy egy jómódú csábító van a dologban, akinél két színházjegy nem számít. Mint egy félőrült szaladtam a lakására, a kórházba, de őt nem találtam sehol. Kész, lecsapták a kezemről, azokról a kezekről, amiket idegesen tördeltem fél este. Másnap óriási ribilliót csapott, hogy megbízhatatlan és felelőtlen vagyok, különben kivel láttam a Csárdáskirálynőt. Azt hittem, nem hallok jól, amikor kiderült, hogy 6-tól 7-ig várt a Margit-híd budai hídfőnél. Hát nem azt beszéltük meg? Kérdezte angyali ártatlansággal. De ez semmi, én elhittem neki, hogy félreértettük egymást.

Csak hát a nagy büdös helyzet szerint ugyanazt a trükköt kétszer bedobni nem lehetett, mert ha a legkisebb gyanút fogom, akkor az egész akció elveszíti hitelességét. Így aztán törte a fejét, ami belefért. Na, ekkor kaptam 3 nap szabadságot és megbeszéltük, hogy ő is kivesz három napot. Ernőkét, a kisfiát néhány napra hazaviszi Vörösvárra, a szüleihez. Csak mi leszünk ketten, te meg én, és 3 napon át. Ennél szebb katonaálom nem létezik kerek e világon.

Reggel, tízre érkeztem, és fél percen belül már az ágyban voltunk. Aztán ebéd előtt, ami hideg felvágott lett volna, bementem a fürdőszobába, ahol a tükör előtti polcon megpillantottam egy enyhén használt zsilettpengét. Mivel, akkoriban a nők még nem borotválták a hónaljukat, hangosan felüvöltöttem – ez meg mi? Ira, ártatlan arccal beimbolygott a fürdőszobába, meglátta a zsilettpengét és elvörösödött, majd dadogni kezdett, és a végén kinyögte, hogy azzal kaparta le a tükörről az odaragadt koszt.

  • Igen? De akkor miért pirultál el?
  • Én nem pirultam el, de miért kell neked állandóan féltékenykedned?!
  • Nem féltékenykedek – állítottam remegő szájszéllel – csak tudni szeretném, honnan volt zsilettpengéd.
  • Hát, azt már nem tudom – válaszolta – olyan régen van itt, hogy nem emlékszem. Talán valaki itt felejtette.
  • Hát, én ebbe beleőrülök, – mi az, hogy talán valaki itt felejtette? Ki felejtette itt és mikor? Akkora forgalom van, hogy kimegy a fejedből?
  • Miért kell ekkora ügyet csinálnod egy zsilettpengéből? – és közben megcirógatott – gyere, visszamegyünk az ágyba.

Persze átkeféltük a három nappalt és a három éjszakát miközben elfelejtettük a zsilettpengét. Búcsúzáskor lekísért a kapuig, ott átölelt, majd suttogásra fogta a szót:

  • Nagyon szeretlek, de lásd be, ennek nincs semmi értelme. Egyszerűen nem illünk össze.
  • Mi az, hogy nem illünk össze? Három napon át szeretkeztünk. Már hónapok óta összeillünk. Ezt most miért mondod?
  • Azért, mert elviselhetetlenül féltékeny vagy.
  • Én nem vagyok féltékeny, csak féltelek.
  • De, sajnos féltékeny vagy, és én ezt nehezen tűröm.
  • Jó, akkor megígérem, hogy többé nem leszek féltékeny.
  • Hiába ígéred meg, mert hát féltékeny vagy, és ez engem a megcsalásba kerget.
  • Ha megcsalsz, akkor nem szeretsz.
  • De szeretlek.
  • Akkor miért akarsz megcsalni?
  • Nem akarlak, de ha azt hiszed, hogy megcsallak, akkor meg is csalhatlak, mert csak azt teszem, amit eleve feltételezel rólam.

Szóval jó két órán keresztül vitáztunk, hogy folytassuk-e vagy sem. A végén megegyeztünk, hogy folytatjuk. A laktanyából több, mint egy órát késtem, amiből oltári balhé lett, mert az ügyeletes kapus nem tudott kiváltságos elbírálásomról, de a végén tisztázódott a dolog.

Legközelebb, két nappal később mentem Irához a bevett rutin szerint este, ahonnan az átkefélt éjszaka után korán reggel indultam be a lakatanyába. Az éjszaka nem történt semmi rendkívüli. Hajnalban frissen ébredtem, egyedül mentem le a harmadik emeletről, és hangos koppanással lépkedtem végig a kapu előtti boltív kockakövein. Még arra is emlékszem, hogy fütyürésztem. Amikor átléptem a kaput, egy pillanatra megálltam, visszanéztem az angyalföldi udvarra, és megütött egy szunnyadó gondolat, mi a fenét keresek én itt?

Irát soha többé nem láttam. Napokkal később többször keresett telefonon. Aztán szüleimnél hagyott üzenetet, hogy szeretne velem találkozni, de nem álltam kötélnek. A legérdekesebb a dologban az, hogy az utolsó együttlétünk alkalmából még egy szóváltás se hangzott el. Mindössze az történt, hogy egy láthatatlan kanóc utolsó millimétere is elégett.

 

[1] Erős altató-nyugtató gyógyszer

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Zsák a foltját

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

A több nyelvet beszélő Harkai Pistáról azt kell tudni, hogy diplomaosztás után azonnal kivitték a II. világ-háborús  frontra.   Azt  viszont   lehetetlen   kitalálni, hogy Pista mit is csinált, mint frissen végzett jogász, és mint ilyen, természetesen tiszt a háború kellős közepén, ráadásul úgy, hogy puskát, vagy egyéb tűzfegyvert még fényképről se látott.

Szóval, az ő gondja volt, hogy az előre nyomuló hadsereg tisztjeit elszállásolja, miután elfoglaltak egy-egy kisebb várost. Ez egy komoly és felelősségteljes feladatnak számított. Egy tiszt ugyanis úr volt a harcban álló úri Magyarországon, és ennek megfelelően két ütközet között nem aludhatott pajtában, istállóban, netán lövészárokban. Egy tisztnek frissen húzott ágy dukált, és ha fiatal volt (esetleg nem túl öreg) az ágyhoz tartozni kellett egy nőnek is. Természetesen nem a saját feleségéről van szó, aki néhány száz kilométerrel hátrább bújt ágyba.

Pista, ezt a feladatot úgy oldotta meg, hogy egy helység elfoglalása után felkereste a városka polgármesterét, és az általa ismert valamelyik nyelven felszólította a polgármestert, hogy egy órán belül állítson össze egy jegyzéket azokról a háztartásokról, ahol a férj tiszt, esetleg tiszthelyettes, és ennek megfelelően valahol harcol, természetesen a német-magyar szövetségesek ellen.

A polgármesterek zokszó nélkül összeállították a kért listát, rendszerint hamarabb, mint egy óra. Pista átnézte a jegyzéket, kiment a helyszínekre és szemrevételezte a „körülményeket”, majd a tiszteket beosztotta, ki hol húzza meg magát addig, amíg tovább nem áll a sereg.

Pista természetesen alapos ismeretekkel rendelkezett az alá tartozó tiszti állománnyal kapcsolatban, tudta, kinek mi az igénye. Az ötvenes ezredparancsnok lefekvés előtt szívesen vette, ha a ház asszonya lejátszik a zongorán egy-két Chopin mazurkát, ami alatt rendszerint elszunyókált a fotelban. Az első század parancsnoka a gyomrára volt nagyon kényes, a frissensült sertéshúst preferálta. Hogy a ház asszonya miként oldja meg a megfelelő hús beszerzését, az egy cseppet sem érdekelte. Ezzel szemben a második század parancsnokának a főzés és a tánc volt a hobbija. Pistának biztosítani kellett, hogy az adott ház asszonya rendelkezzen gramofonnal (így hívták a 78 fordulatos lemezjátszót), jó előre tudjon arról, hogy este felkérik majd táncolni. Ezen kívül, rendelkezzen nyersanyaggal a százados úr főzőcskéjéhez.

Szerencsére a tisztek többi részének az igénye egyszerűbb és könnyebben kielégíthető volt. Nem ragaszkodtak semmi máshoz, csak egy olyan, viszonylag fiatal nőhöz, aki minden különösebb teketória nélkül melléjük fekszik, és tudja a „kötelességét”.

A fentiekben leírtak természetesen belőlem is kiváltottak gondolatokat és a következő kérdéseket.

–                  Mi van akkor, ha a hölgynek nem volt a dologhoz kedve és egyszerűen nemet mondott? Lelőtték a helyszínen, esetleg csak felpofozták?

–                  Szó sincs róla – bizonygatta Pista – eszükbe se jutott.

–                  Egynek se jutott eszébe?

–                  Nem, soha egyetlen egynek sem.

–                  Ez szinte hihetetlen, egyáltalán, ez hogy lehetséges?

–                  Nézd – fejtette ki Pista – egész Európa tudta, hogy háború van.

–                  És akkor mi van?

–                  Aki nem vette ki részét a háborúból, az el se tudja képzelni, hogy milyen. Az emberek alkalmazkodnak a körülményekhez, mert a háborút túl akarják élni.

–                  De hát te mondtad, hogy nem lőtték volna le azt a nőt, aki nemet mondott volna.

–                  Te ezt nem érted. Adva van egy fiatal lengyel nő, akinek katonatiszt férje már két éve távol van. Az is lehet, hogy már nem is él, sose fog visszajönni, de ha él is, két év rettenetesen hosszú idő, és ki tudja, mikor látja viszont. Ezen kívül, a férjtől se lehet elvárni, hogy évekig visszatartsa magát a szextől, ha különben van alkalma és lehetősége. Háborúban minden más perspektívát kap.

–                  Igen, aztán 3 év múlva előkerült a férj és boldogan éltek, amíg meg nem haltak – cinikuskodtam egyet.

–                  Nem hiszem – gondolkodott el Pista – valószínűleg soha egyetlen egy szó se esett arról, ami 5 év alatt történt. Az ember iparkodik elfelejteni azt, ami kellemetlen. Úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, és örültek egymásnak meg annak, hogy mind a ketten túlélték a háborút.

–                  Nehéz elképzelni – vallottam be.

–                  Neked nehéz, de nem annak, aki átélte.

–                  Nem is tudom – méláztam el – tudod Pista, annak idején én elolvastam az Odisszeát.

______________________________________________________________
______________________________________________________________
_____________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3823) Ukrajna elvesztette a háborút

Tibor bá’ fordítása online


89. Útban a 90. felé

Hadi tengerészete, légi ereje és hadiipara megsemmisült. Az orosz légierő éjjelente több száz bevetést végez, halomra zúzza az üzemanyag és muníció raktárakat.

Mivel nincs üzemanyag, az ukrán tankok és a teherautók mozgásképtelenek. Muníció nélkül az ágyuk elhallgattak. Az elit ukrán egységek Dombaszban nem tudnak manőverezni, de még csak menekülni se. Utánpótlás nem éri el őket. Vagy megadják magukat vagy megsemmisülnek.
Bárki, aki még mindig fegyvereket nyom Ukrajnának, vagy arra ösztönzi Kijevet, hogy folytassa a háborút, további ukrán életeket öl meg nulla nyereség mellett. Ez bűnözés.
Forrás: Moon of Alabama.
______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Éljetek a lehetőségekkel!

(3822) A valóság

Stoffán György írása

A valóság, amit a szajha média sose fog megírni.

 

Amikor elindultam a határhoz, Budapesten keresztülhajtva számos, vadul közlekedő, sokmilliós autót láttam, mint eddig még soha. Ukrán rendszámmal. Akkor még nem értettem… Hazafelé már minden világos, drámai és elgondolkodtató volt. Megint politikai kényszerpályán vagyunk, megint a kommunista-fasizmus oldalára kerültünk, mert egy olyan szövetség tagjai vagyunk, amely szövetségben már nincs jog, nincs emberiesség, igazság és tisztesség. Ismét egyetlen nemzetet gyűlöl Európa, és ismét a hazudozás és a halál kultúrája uralkodik a világban.

Kíváncsian indultam a határátkelőhöz, de ha tudom, hogy milyen információk várnak ott rám, nem mentem volna…

Az iskola, amelyben most nem tanítanak, hanem menekültszállásként működik, zsúfolásig megtelt. A tornaterem telis-tele adományokkal. A magyar személyzet (az egyik szeretetszolgálat) önkéntesei szeretettel fogadják a menekülteket. A kormány orvosi ellátásban, pszichológusi segítségben, étel, ital kiosztásában részesíti őket.

Kisírt szemű asszonyok, reménytelenséget tükröző tekintetek, síró gyermekek, távolba merengő felnőttek között járok. Asszonyok és gyermekek sokasága… akik mindenüket otthagyva az életükért menekültek el egy őrölt országból, ahol saját állampolgáraik élete semmit nem számít, ahol emberek ezreit mészárolták le… és nem csak a háború alatt, hanem előtte is éveken keresztül. Tolmáccsal kezdek beszélgetni egy asszonnyal.

Mariupolból jöttem a két gyermekemmel. Temetőn, erdőn keresztül szöktünk ki a városból éjszaka, mert a katonák fegyvert fognak azokra, akik el akarják hagyni a várost. Mindössze annyit engednek meg, hogy a légiriadó alatt lemehettünk az óvóhelyre, de utána visszaparancsolnak a lakásokba. Ellátás nincs, és az oroszok által biztosított humanitárius folyosót sem nyitották meg, illetve kijárási tilalmat hirdetett az ukrán állam. Fegyverrel hajtották vissza azokat, aki megpróbáltak kijutni a városból… Ukrán létemre az ukrán állam foglya voltam. Ezért menekültünk el onnan. Rettenetes út volt… – zokog fel az asszony, és magához szorítja a két gyermeket…

Azt már meg sem kérdeztem, hogy hol a férje, hogyan jutott el a magyar határig… Egy másik asszony is egy kisgyermeket tart az ölében. Odalépek és megszólítom… Ömlik belőle a szó, a tolmács alig tud lépést tartani vele.

– Én is ebből a kísértetvárosból érkeztem. A férjem magas beosztású ukrán köztisztviselő, volt utazási engedélye, így kijutottunk a városból. Elhozott Munkácsra, de onnan vissza kellett mennie. Való igaz, hogy az ukrán katonaság az ukrán lakosságot túszként tartja fogva. Útközben is lőttek ránk… az ukránok! Amíg az oroszoknak parancsban van, hogy civilekre nem lőhetnek, addig az ukrán kormány a saját polgáraira lövet… Borzalom ez uram. El sem tudják képzelni mi folyik ott. Imádkoztunk, hogy az oroszok mielőbb szabadítsák fel a várost, de ők is azért haladnak olyan lassan, mert meg akarják kímélni a lakosságot. Nem tudom mi lesz még ebből a háborúból, de az ukrán kormány szadista és elmebeteg, ez biztos. Nem hiszem, hogy a németek a második világháborúban így bántak a saját polgáraikkal. Ezek rosszabbak a náciknál. Lehet, hogy már a férjem sem él… – és ez a nő is elsírja magát…

Egy éppen beérkező autóbuszról emberek szállnak le. Egy fiatal lány véresen, sárosan, kisírt szemmel, csomagját maga után húzva indul az épület felé. Többen odasietnek hozzá, és kérdezik magyarul, mi történt vele. Nem érti. Ukrán. A tolmács is odaér… a lány nem akar beszélni. Majd később, az orvosnak és a pszichológusnak, könnyek között kifakad: – Megerőszakoltak. Fegyveres ukránok voltak… A sajátjaink… érti mi történik ott?

– Már csak a nők és a gyerekek jöhetnek át. A férfiaknak 5000 eurót kell fizetniük, ha nem akarnak ezért a szemét kormányért meghalni. Itt nem Ukrajnáról van szó. Ez egy politikai játszma. – csapódik mellém egy ukrán asszony. – Akiket itt lát, azok mind Zelenszkijnek és a maffiájának az áldozatai. Világháborút akarnak, mert ez az USA akarata… Az oroszok a saját népüket, és ma már az ukrán népet is védik, mert ezek állatok uram… állatok! De itt is van valami nagyon furcsa dolog. Mióta itt vagyok, megtörtént az is, hogy éjjel a folyón át jöttek férfiak, mert nem volt 5000 eurójuk… és a magyarok visszaadták őket az ukrán hadseregnek. Nem értem én ezt az egész kurva világot… És ami a legfurcsább, hogy az ukránok többsége rajong azért a bohócért, pedig amilyen bűnöket elkövet a saját népe ellen, azért egyszer meg kell fizetnie. És a világnak, a maguk Uniójának is fizetnie kell ezért az egészért, ami most velünk történik. De megfizet Putyin is, mert másképpen is meg lehetett volna oldani az ukrajnai oroszok ellen elkövetett bűnök megtorlását. Nem kellene egy egész népet, egy országot és majd a világot is lángba borítani… – és ahogy mellém szegődött, úgy el is tűnik a hölgy, de pár perc múlva ismét ott áll mellettem és beszél… – Azok a kamionok, amiket maguk küldenek tele adományokkal, élelemmel és tisztálkodási eszközökkel, tudja hová kerülnek? Azonnal viszik tovább az ukrán hadseregnek vagy ki tudja kiknek, de nem oda kerül, ahová maguk szánták… – és ismét, köszönés nélkül tűnik el az asszony.

Az élet ára tehát 5000 euró, amit az ukrán fegyveres határrendészeknek kell kifizetni a határátlépés fejében. Ha nincs, jön a megerőszakolás, a visszaadás… akárcsak harminc egy nehány éve, amikor Ceausescu fogdmegjeinek adta vissza a magyar határőrség a diktatúra elől menekülő magyar fiatalokat…

A világ nem változik. A mai helyzetben ott van 1944., 1989. és az összes embertelenség, ami eddig, a civilizáltnak nevezett világról fellelhető a történelem lapjain. A száguldozó, tízmilliós autók tulajdonosainak volt 5000 eurója… Sok millió embernek azonban nincs. Ők a mai világpolitika túszai, járulékos veszteségei… Mégis ők, mi felelünk, halunk meg, válunk áldozattá…

Nem kellett volna a határ közelébe sem mennem… mert ismét belém nyilallt a gondolat: a világ megérett a pusztulásra…

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Hogyan nyert a Fidesz, 2.0

Tibor bá’ online

 

Felesleges annyit tökölni az okokkal kapcsolatban. A kb egy millió szavazó hirtelen pálfordulásának egyetlen oka van. Az alábbi:

Úton-útfélen azt olvasom, hogy Orbán meg akarja őrizni Magyarország békéjét. Márky-Zay pedig össze-vissza hablatyol, hogy NATO tagok vagyunk. Méghozzá hűséges NATO tagok és a Nyugathoz tartozunk. Miközben csak a hülye nem ,látja, hogy ezt a háborút a Nyugat provokálta ki, és a Nyugat tartja fenn. A háború szörnyű. Ezt a gyerek is tudja. Eddig a baloldali összefogásra akartam szavazni. De hülye lennék, hiszen Orbán szavatolja Magyarország békéjét. Mit bánom én mennyit lopott, lebontotta a jogállamot, stb. stb. de ragaszkodik a békéhez.

Nem kell keresni ki a felelős. Valamennyien azok. Márky-Zay verbális ámokfutását valamennyien tapasztalhatták. Miért nem állították le. Nem kell kétségbe esniük, a következő választást könnyen megnyerhetik (ahogy ezt is megnyerték volna) csak nem kell elkövetni kapitális hibát.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3821) A Bucha provokáció

Tibor bá’ fordítása online

 


89. Útban a 90. felé

A buchai „népirtás” propagandája Nyugaton ragyogóan működik, de valójában nincs semmi bizonyíték, hogy azt az oroszok követték volna el. A volt indiai nagykövet  egyértelműen hamisításnak nevezte. Moszkva követelte az ENSZ Biztonsági Tanácsának az összehívását az orosz csapatok feltételezett atrocitásainak a kivizsgálására. A  Tass jelentése szerint: „Az orosz védelmi minisztérium vasárnap jelezte, az orosz fegyveres erők a kijevi területen elhelyezkedő Bucha helységet március 30.-án hagyták el. Miközben a bűntény bizonyítékai négy nappal később láttak napvilágot, amikor is az ukrán biztonsági szolgálat munkatársai megérkeztek a helyszínre.”

A minisztérium külön kihangsúlyozta, hogy március 31.-én a város polgármestere Anatoli Fediruk videó üzenetében rögzítette, hogy Buchaban nincs orosz katona. Azonban, egy szót se szólt arról, hogy civil halottak lettek volna az utcákon, hátuk mögött összekötött kezekkel.

Ennél is meglepőbb, hogy a népirtással kapcsolatos „breaking news” megjelenése után néhány perccel államfők, külügyminiszterek álltak elő elítélésekkel. De, nem volt szakértő vélemény, törvényszéki vizsgálat, vagy a  vádlott meghallgatása.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Hogyan nyert a Fidesz?

Tibor bá’ online

Most 890.000 szavazattal kapott kevesebbet az ellenzék, mint 2018-ban. Ennek semmi logikus magyarázata nem lenne. Annak se, ha meggondoljuk, közvetlen a választás napja előtt is fej-fej mellett állásról számoltak be a közvélemény kutatók. Ezeknek ellenére az ellenzék hatalmasat bukott. Hadd álljak elő az én magyarázatommal, ami szerintem roppant kézenfekvő.
8-9 millió magyarhoz kizárólag a Fidesz párti média jut el. Orbán megvádolta (hazudta) Márki Zay Pétert, hogy meg akarja segíteni az Ukránokat, vagyis háborúba akarja vinni az országot. Miközben ő el akartja kerülni a háborúba sodródást. Az ellenzék ezt a hazugságbot nem tudta megcáfolni az ellenzéki médiától elzárt embereknél, akik megijedek, és a Fideszre szavaztak.
A budapesti, pécsi és szegedi ellenzéki győzelem ezt alátámasztja. Ezekben a városokban az értelmiség nem volt átverhető. A gyermekvédelmi törvény népszavazásának az elbukása szintén arra mutat, hogy a háborútól való félelem dominált, nem a Fidesz szeretete.
Ismerve a média helyzetét, MZP-nek nem lett volna szabad megszólalni ukrán háború témában.
Hogyan tovább? Amíg az ellenzék nem tud változtatni a 95-5 médiafölényen, addig nem tudja legyőzni a Fideszt. Az értelmiség tisztán látó 80-90 százaléka kevés a győzelemhez. 

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

Breaking news

Orbán 2/3-al nyert.

Orbán kétharmaddal nyerő mondata: Mi békét akarunk, MZP pedig háborút.

Nem számít a lopás, nem számít a járvány rossz kezelése, nem számít az infláció, nem számít az ország eladósodása. Egy dolog számít, senki nem akar háborút. Márky-Zay ezt nem fogta fel ésszel. Ezt a választást Orbánnak az Ukrán háború nyerte meg. Pontosabban, Márky-Zay vaksága.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3820) Vagina

Tibor bá fordítása

Utazás a vagina körül


89. Útban a 90. felé

Míg a férfiak utálnak elmenni az urológushoz, addig a nők imádják meglátogatni a nőgyógyászokat. A férfiak esetében a szakorvos a végbélben kotorászik, ami nem nevezhető kellemesnek. Ezzel szemben a nőgyógyász a vagina körül ólálkodik, ami lényegesen kellemesebb művelet. A férfi akkor keresi fel az urológust, amikor már komoly vizelési nehézségei vannak. A nők viszont – na mivel? – hát persze, főleg esztétikai okokkal zavarják az orvost.

Pedig a nőgyógyászokat apró méret- vagy színbeli eltérésekkel felkereső nők megnyugodhatnak: a szeméremajkakkal tulajdonképpen csak akkor van probléma, ha szex közben is zavaróak, például a hüvelybe is betüremkednek, de ilyen esettel még egyszer sem találkozott a nyilatkozó, 40 éve praktizáló nőgyógyász.

Nem baj, ha nagyobb
Dr. May Jane Minkin elmondása szerint még soha senkinek nem ajánlotta emiatt a műtéti beavatkozást. A legtöbbször 2,5 – 5 centiméter hosszú kis szeméremajkakkal kapcsolatos félelmekért szerinte részben a pornó és a szőrtelenítés a felelős: többnyire a gyakrabban reflektorfénybe kerülő kisajkukkal szemben támasztott irreális elvárásaik miatt keresik fel a nők.

A 2,5 – 5 cm-nél hosszabb vagy rövidebb, illetve az aszimmetrikus kisajkak is teljesen normálisak a nőgyógyász szerint, aggódni pedig csak akkor kéne a méretek miatt, ha a bugyidból is kilógnak és sport közben is gondokat okoznak a kisajkak.

Nem baj, ha más színű
Ehhez hasonlóan a kisebb-nagyobb színbeli eltérések miatt is fölösleges aggódni: a vörös és gyulladt alkatrészek az irritáció vagy egy fertőzés jelei is lehetnek, az azonban teljesen normális, ha más színűek a szeméremajkak, mint a vagina többi része.

Váladékozás
A menstruáción kívüli hüvelyi folyás segít tisztán tartani a nemi szervet, összességében tehát a tojásfehérjéhez hasonló, vagy annál kicsit sűrűbb váladék miatt sem kell aggódni. Kivételt képez ez alól Dr. Minkin szerint, ha sárgás/zöldes (bakteriális fertőzésekre vagy nemi betegségekre is utalhat) vagy túrószerű (gombás fertőzésekre utal) váladékkal találkozik valaki.

Kisebb csomók
Egy-egy csomó vagy púp megjelenése sem feltétlenül problémás jelenség. A Bartholin-mirigyek és a verejtékmirigyek ártalmatlan duzzanatai is kitapinthatók olykor a vagina környékén, de a benőtt hajszálak és a tompa borotvák is eredményezhetnek kisebb-nagyobb duzzanatokat. A csoportostul megjelenő, fájdalmas vagy hólyagos kinövések megjelenése esetén ugyanakkor nem árt szakorvoshoz fordulni.

Nem rózsaillatú?

Nem kell, hogy illatos virágokra emlékeztessen a vagina szaga: ha nincs kifejezetten szúrós, rothadásra emlékeztető szaga, valószínűleg nincsen semmi baj. A nyilatkozó nőgyógyászok az illatosító készítményeket sem ajánlják, azok ugyanis gyakran megváltoztatják az ideális pH-értéket és akár fertőzésekhez is vezethetnek.

Darabos menstruáció
Dr. Minkin szerint a menstruációs vérben felbukkanó kisebb csomók miatt is fölöslegesen aggódnak a nők. A csomók csak azt jelentik, hogy a véralvadást gátló anyagoknál gyorsabban távozik a vér.

Több síkosítóra van szükséged?
Ha egyszerűen nincs idő az előjátékra, vagy a korosodó hüvely már nem termel elég síkosító váladékot és kicsit száraznak tűnik, bátran kisegítheted az akadozó rendszert egy adag síkosítóval.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3819) A háború

Tibor bá” fordítása online

 


89. Útban a 90. felé

Nagyon úgy néz ki, hogy alaposan át lettünk verve az ukrán-orosz háborúval kapcsolatban. A Moon of Alabamának sikerült a függetlennek számító francia védelmi minisztériumtól adatokat kapni. Ennek alapján a következőket írta:

Az orosz katonai hadműveletet egy meglehetősen kis létszámmal kezdték el, azaz kb. 150.000 fővel, a kb. 400.000 fős ukrán hadsereggel szemben. Az oroszok úgy manővereztek, hogy az ukrán erőket lekössék egy helyre, vagyis városok védelmére.

Az orosz hadművelet az ukrán vezérkar és ellenőrzési pontok megsemmisítésével kezdődött. Az elmúlt négy hét alatt meg lett semmisítve: az ukrán tengerészet, légierő, radarállások, légvédelem, hatalmas mennyiségű páncélos jármű (valószínűleg ezeket mutogatták, mint kilőtt orosz tankokat). Az múlt héten üzemanyag tárolókat és lőszerraktárakat semmisítettek meg. De megsemmisítettek hadászati gyártó és javító egységeket is. Innentől kezdve az ukránok nem tudnak nagyszámú katonaságot mozgatni a különböző frontok között.

Ez a nagy városokban jelentős ukrán erőket kötött le, lehetetlenné téve, hogy nagyobb erőket keletre tudjanak átcsoportosítani. Ugyanakkor orosz erőket tudnak a Krím térségéből és északról keletre áthelyezni, hogy bekerítsék és megsemmisítsék az ott lévő kb. 60.000 fős ukrán hadsereget.

Az orosz  parancsnokság elhatározta, hogy Donyeci frontra koncentrál és az ott lévő fő ukrajnai erőket megsemmisíti. Az ukrán hadseregnek ezek a legjobban felszerelt és legtapasztaltabb. Múlt év ősze óta kb. 60.000 fő lett itt összevonva Donyec elleni totális támadás céljából, amit az orosz támadás sikeresen megelőzött.

Valószínűleg néhány napba kerül, hogy azt orosz erőket átcsoportosítsák és ellássák lőszerrel, üzemanyaggal a háború következő fázisához. Én e hét végére számítok az elkészüléshez.

Az amerikai és lengyel hadvezetés segíti a kézifegyverek átcsempészését a nyugat ukrajnai határokon. Ezek tank elhárító rakéták, vállról indítható légelhárító rakéták, valamint géppisztolyok és lőszerek. Ezeket a fegyvereket a megszálló erők ellen fellépő partizánháború részére szánják. Azonban a keleti és déli arcvonalon kívül az oroszok nem kívánnak semmit megszállni.

Ezek a területek főleg sztyeppék, sík terület kevés fával, ahol a lopakodó ellenséget kilométerekről meg lehet látni. Partizán erőknek roppan nehéz ilyen helyen túlélni. Ez lehet az oka annak, hogy az orosz erők alig tesznek  valamit a nyugat ukrajnai fegyver csempészés ellen. (ezek a csempészett fegyverek éveken át problémákat fognak okozni a nyugat európaiaknak, mivel a szélső jobboldal csoportok kezeibe fognak kerülni). Miközben az orosz katonai műveletek fő célja Ukrajna demilitarizálása és denácifikálása volt.

Ukrajna demilitarizálása nagy vonalakban kész. A következő néhány héten ezt a munkát az orosz légierő és nagy távolságú ágyúzás be fogja fejezni. Ha az ukránok jelentős katonai erőt akarnak létrehozni, akkor nulláról kezdve kell elkezdeniük a katonai felkészülést. Nehéz elképzelni, miként fogják ezt megvalósítani.

Az ukrán hadsereg demilitarizálása a Dombasz katlanban fog sor kerülni. Ennek az egységnek meg kell magát adni, vagy meg fogja semmisíteni a sokkal erősebb orosz hadsereg.

Ukrajna denácifikációja sokkal nehezebb. A fasiszta Azov hadtesttel az oroszok Mariupolban találkoztak, ahol több ezret megsemmisítettek közülük, vagy meg fognak semmisíteni. Hamarosan további fasiszta egységet fognak megsemmisíteni Donyeck-ben. Azonban az elmúlt 8 évben, Amerika  sikeres, antidemokratikus puccsa óta  a fasiszta ideológia mélyen beépült valamennyi ukrán állami struktúrába. Az ukránoknak nehéz lesz tőle megszabadulni még akkor is, ha nyilván valóvá válik sikertelenségük.

Az orosz hadseregnek valószínűleg további négy hétre lesz szüksége ahhoz, hogy az összes ukrán egységet megsemmisítsék a Donyecki fronton. Ezt követve az orosz parancsnokságnak el kell dönteni, hogy Ukrajna melyik területeit akarja ellenőrzés alatt tartani. Donyeck és Luhanszk mellett valószínűleg a Krím-félszigettől északra fekvő terület mellett döntenek. De szó lehet Odessza és Dnyipro területeiről is.

Ezen kívül minden függ az amerikaiak Kijevi proxi kormányától, belemennek-e az orosz követelésbe. Ezt az oroszok vagy elfogadják, vagy folytathatják pusztításaikat.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3818) Buzi gének

Tibor bá’ fordítása online

 


89. Útban a 90. felé

A homoszexuális és heteroszexuális férfiak génállományában legalább két olyan variáns van, melyek bizonyos módon korrelálnak szexuális orientációjukkal, amiből következik, hogy alátámasztják azt az elméletet, ami szerint a homoszexualitás öröklés útján jön létre.

A tanumány a Scientific Reports-ban jelent meg. A North Shore University in Illinois tudósai 1077 homoszexuális férfi genomját hasonlították össze 1231, főleg kaukázusi heteroszexuális férfi genomjával, és azt tapasztalták, hogy a két génben eltérések találhatók.

Az egyik a SLITRK6, ami felelős az agy kifejlődéséért és a hormon előállításáért. Különösen aktív az agy hipotalamus tartományában, ami korábbi tanulmányok szerint 34 százalékkal nagyobb a meleg férfiak esetében. Eltérést találtak egy másik génnél is, a ZSHR-nél, amely tiroid funkcióért felel, amit korábbi tanulmányok szintén aszexuális tevékenységhez és súly csökkentéshez kötöttek, lásd a következőket: usa/402474-ai-facial-recognition-gay/AI can tell if you’re gay or straight just by your face – study

Dr Alan Sanders szerző elmondta The Telegraph-nak: Tekintve, hogy a szexualitás az emberi élet jelentős része, mind egyéni, mind pedig társadalmi szinten, ezért igen fontos megismerni az ember szexuális orientációjának kifejlődését.

Azonban az adott gén „meleg” változatával rendelkező férfiak nem minden egyes tagja lesz meleg. Sanders azt mondta a New Scientist-nek, hogy „Valószínűleg több gén is felelős a szexuális orientációért, és ezek közül mindegyiknek kicsiny a hatása. Van olyan férfi, aki a meleggé válás esélyét növelő génnel rendelkezik, de nem lesz meleg.”

Jelentésükben a kutatók figyelmeztettek, hogy az eredményeket „legjobb esetben is spekulációnak” lehet nevezni, de megmutathatják az utat további, sikeresebb tanulmányok irányába. Más kutatók is óvatosságra intenek, mert az ilyen tanulmányok rendszerint jóval nagyobb mintavételt igényelnek.

„Tekintettel arra, hogy ezt a tanulmányt kaukázusi férfiakkal végeztük, nem lehet tudni, hogy az eredmény alkalmazható-e női homoszexualitás, vagy nem kaukázusi férfiak esetében.” mondotta Dr Nina McCarthy (University of Western Australia) a Cosmos magazin-nak. Bővebben /usa/412019-pentagon-darpa-gene-drive/Pentagon revealed as top funder of controversial gene editing tech

Valójában, azt kell látni, hogy a tanulmány szerint kijelölt, a homoszexualitást okozható gén-variáns gyakrabban található meleg férfiaknál, mint heteroszexuálisoknál. Ez azonban (kis mintavételnél) véletlen is lehet.

A szexuális orientációért felelős genetikai tényezőkkel kapcsolatos kutatás 1993-óta folyik. Ekkor találtak eltérést a meleg és nem meleg férfiak x kromoszómájában. A média ekkor találta ki a „buzi gén” kifejezést, amit az LGBT-jogok harcosai támogattak. (leszbikus/meleg/biszexuális/tranzvesztita) Ugyanis, ezzel a szexuális preferencia egy olyan tényezővé válik, ami az adott személyen kívüli, nem pedig a hedonista élet stílus következménye.

Azonban, Dr Ilan Dar-Nimrod (University of Sydney) szerint ez akaraton kívül további homofóbiát okoz azzal, hogy a melegeket besorolja az „egyebek” közé.

„Az egész azt eredményezi, hogy a heteroszexuális férfiaknál egyértelműen „mi” és „ők” érzést vált ki, ami oda vezet, hogy elkülönítik magukat az „ők”-től (vagyis a melegektől). Ez természetesen előítélethez vezethet.” – Mondotta Dar-Nimrod a Cosmos-nak. Ezen túlmenően jelenleg Ausztráliában, az azonos neműek házassága ügyében zajló mozgalomra az a nézet volt jellemző, hogy „Beleegyező felnőttek közötti szex saját ügyük, nem pedig morális kérdés. ”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3817) Nukleáris robbanás

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Milyen messze kell lenni a nukleáris robbanástól, hogy élve maradjunk?


89. Útban a 90. felé

Most úgy látszik, hogy az atomháborút egyenlőre megúsztuk, de sose lehet tudni. Jobb, ha az alap adatokkal tisztában vagyunk.

Először is, nem mindegy, hogy mekkora a robbanás. Ennek mértékegysége, hogy hány tonna TNT robbanásával egyenlő. 1945 augusztusában, Japánra ledobott két bombát még kilotonnában mérték. Vagyis 10.000 tonnát tettek ki. Később megjelentek a megatonnás bombák. A csúcs az orosz Cár bomba volt a maga 50 millió tonnájával. Szakértők átlagosan a hirosimai bomba 80-szorosával, vagyis 1 Megatonnával számolnak.

Másodszor sok függ az időjárástól, milyen ruha van rajtad, milyen magasságban robban fel, de még a napszaktól is. Mégis általánosságban elmondható, hogy az energia 35 százaléka hősugárzásban nyilvánul meg. 21 km távolságig a robbanás megvakít. 11km-ig első fokú égést eredményez. Sokat segít, ha fehér ruha van rajtad, mert az visszaveri a sugárzás egy részét. Ezzel a hatással azonnal kell számolni, mert a hősugárzás a fény sebességével terjed. Más a helyzet a légnyomással.

6 km-nél a légnyomás 260 km/ó szélsebességnek felel meg. Az emberi test ennek ellenáll, de a repülő tárgyak pl. kitört ablaküveg, akár halálos sebet is ejthet. Mivel a légnyomás lényegesen lassabban terjed, mint a fény, ezért, ha a villanást látod, de nem a szabadban vagy az alak előtt (mert akkor b…tyuk), akkor azonnal fedezékbe kell jutnod: ágy alá, szekrénybe, stb.

Amennyiben ezek után még élsz, számolnod kell a radioaktivitással, és a visszahulló (fallout) hamuval. Azonban a hosszú távú hatás a Földre minden képzeletet felülmúl. Egy 2019-es tanulmány szerint egy USA/Oroszország atomháború néhány napon belül nukleáris telet okozna az atmoszférába jutott füst és korom miatt. Ez pedig megkérdőjelezi az emberiség túlélését.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3816) Duna part

Tibor bá’ online

Cipők a budapesti Duna parton


89. Útban a 90. felé

Zelenszkij úgy akarta Orbán Viktort rávenni Ukrajna támogatására, hogy emlékeztette a Duna parti cipőkre. Ezt követve az ukrán párti tömegek elkezdték használt cipőiket kihordani a Duna partra.

A legenda szerint a nyilasok a Duna partra kihajtott zsidókról a Dunába lövetés előtt levetették a cipőiket. Ezt 1945 januárjának első felében követték el. Idézett az Euronewsből: “1945. január 8-án 154 zsidót tereltek a nyilasok a folyópartra a svéd követség Üllői úti épületéből. Arccal a víz felé állították a kettesével összekötözött embereket, hogy a Dunába lőjék őket, amikor egy svéd követségi alkalmazott vezetésével, az utolsó pillanatban megérkezett a fegyveres rendőri segítség, és kiszabadították az üldözötteket.”

A helyzet az, hogy logikailag nem stimmel a dolog. Persze háborúban logikát keresni felesleges, de azért próbáljuk meg. Tudunk olyanról, hogy a leendő áldozattal megásatják saját sírját. Miért ne lehetne elvenni tőlük a cipőiket? De akkor miért nem vették le róluk a ruháikat. Elvégre az is érték. Persze, lehet, hogy levetették, csak arról nem emlékeznek meg. Azonban….

1945. január 18-án reggel elesett a mai Bajcsy Zsilinszky út. Még az nap az orosz katonák elérték a Duna partját. Ettől kezdve a környékünkön harci tevékenység nem volt, csak zabráló orosz katonák. Apámnak rengeteg dolga lett: anyámat el kellett temetnie, amihez koporsó kellett, lakásunkat és az apám raktárát kifosztották, 7 éves húgom felügyeletét és a háztartás vezetését meg kellett szervezni. Nem csoda, hogy rám nemigen ügyeltek. Így esett, hogy január 20-tól egész nap csavarogtam, töltényeket keresgéltem, kézigránátokat szedtem szét, hogy kivegyem a gyutacsát. Kint jártam az elhagyott Városligeti vurstliban, a Duna parton, stb.

Így saját szememmel láthattam, hogy január 20.-án a Duna totálisan be volt fagyva. Még szerencse, mert az összes híd fel lett robbantva (mellesleg tök feleslegesen), és az emberek a jégmezőn másztak át, ha át akartak menni a másik oldalra, leginkább rokonaik meglátogatása miatt. Ami szöget ütött a fejembe, hogy lehet egy befagyott Dunába belelőni embereket. Persze lehet, de a hullát nem viszi el a víz, és akkor felesleges lehajtani az embereket a Dunához, mert a hullától így nem lehet megszabadulni, akkor pedig lelőni akár hol lehet.


A Duna jege 1945-ben

Ez manapság senkinek se tűnik fel, mert a Duna nagyon régen volt ilyen mértékben befagyva. De hát Mátyást is a Duna jegén választották királlyá. Lehet, hogy az is csak mese?

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3815) Választás 2022

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

1998-ban Orbán Viktorra szavaztam. Igen tehetséges politikusnak tartottam, és úgy gondoltam személyére, mint aki felvirágozza a nemzetet, akikből kiváló államférfiú lesz, és akire a történelem úgy fog visszaemlékezni, mint a második haza bölcsére.

Orbán nem nyerte volna meg a választásokat, ha nem sikerül neki Torgyán Józsefet rávenni arra, hogy 82 nyerésre álló képviselő jelöltjét hívja vissza. Ezen örült nagy szívességért 3 éven belül Orbán kinyírta Torgyánt, ami engem arra emlékeztetett, amikkor Rákosi Mátyás kivégeztette riválisnak hitt Rajk Lászlót. Gyanús jelnek tekintettem, amikkor kiderült, hogy Orbán szerint nincs szükség ellenzékre, és elégséges háromhetente parlamenti ülést tartani. Ténykedése annyira kiábrándító volt, hogy a választások után néhány hónappal tökéletesen megbántam, hogy rá szavaztam.

A 2010-es szavazáson elért kétharmados eredmény megriasztott. Nem hiába. Orbán, mint elszabadult hajóágyú, elkezdte lebontani a demokratikus intézményeket. Egyengette az utat az intézményesített lopáshoz. De ez nem minden. Kiderült, hogy hatalmát gyerekes álmainak megvalósítására (is) felhasználja. Szüleinek vidéki házától 50 méterre felépített egy stadiont. Mégis a legfigyelmeztetőbb eset gyerekkori pajtásának, Mészáros Lőrinc újraválasztási kihívójának halálos közúti balesete volt.

Az elmúlt 12 év alatt Orbán Viktor megítélése nálam természetesen nem változott. Ennek több alkalommal adtam hangot. Amit nem értettem, hogy a magyarok többségének miért nem jött meg az esze, és hogy az ellenzék miért nem képes észrevenni, hogy csak összefogással tudna győzni, vagy még úgy se. 2018-ban Vona Gábor volt az, aki úgy képzelte, hogy ha egyedül kiáll a várfokára, akkor a szavazók kénytelenek lesznek rá szavazni, és miniszterelnök lesz belőle. Miniszterelnök nem lett, de sikerült neki biztosítani a Fidesz újabb kétharmadát. A magyar viszonyokra jellemző, hogy ez a Vona Gábor, mint politikai szakértőt, egyre-másra szerepel az ATV csatornán.

Most eljött 2022, és újra szavazhatunk. Szerencsére az ellenzéknek 12 év után megjött az esze, összefog és nem elhanyagolható eséllyel indul neki a választásoknak. A fej-fej melletti állapoton nagyot segített volna az ellenzék számára az infláció, és a szomorú gazdasági kilátások. Egyértelmű, hogy MZP-nek áll a zászló. Na ekkor jött az ukrán-orosz háború. Ezzel kapcsolatban Orbán álláspontja tiszteletreméltó. Orbán átlát az amerikai trükkön, nem dől be a CIA propagandának és kerek-perec megmondta mire hajlandó Magyarország. (hogy zárt ajtók mögött megkapta a magáét, arról senki se tud semmit) Erre MZP elkövette élete legnagyobb hibáját, ahelyett, hogy helyben hagyta volna OV nézetét, zavaros fogalmazással Kijev mellé állt. Zavaros fogalmazás? Hát persze, hogy a Fidesz kiforgatta és ezzel MZP elvesztette az infláció és érzékelhető rossz gazdasági helyzet adta előnyét.

Na most a lényeg. Teljes egészében egyetértek OV háborús véleményével. Az első alkalom 12 év után, hogy Orbánnal valamiben egyetértek, de ez nem jelenti azt, hogy a végtelen és rendszerezett lopásait elfelejtettem volna. Az ellenzékre fogok szavazni, de titokban Orbánnak drukkolok, mert az ellenzékkel kapcsolatban rosszak az előérzeteim.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3814) A magyar módi

Tibor bá’ vissza a közelmúltba online


89. Útban a 90. felé

Ha hiszitek, ha nem, büszke vagyok magyarságomra. Na, jó, nem mindig, de jó sok esetben. Valahogy nálunk az emberélet szent, akarom mondani egy kicsit szentebb, mint például Amerikában. Tudom, arra vagytok kíváncsiak, mire gondolok.

Itt van például ez a szép emlékű John Fitzgerald Kennedy, aki katolikus családból származó, gazdag és ráadásul jó szándékú szenátor lévén, a végén megválasztották amerikai elnöknek. A nép szerette és még azt is elnézte neki, hogy imádott félrekefélni – ami Amerikában nagy szó – és nagyvonalúan nem vették észre, hogy tulajdonképpen a háború alatt elszenvedett sérülései miatt kripli volt, csak ezt ügyesen leplezték.

Kennedynek volt azonban egy rossz szokása, utálta a nagyiparosokat. Egy ízben – elnökhöz nem méltó módon – ki is fakadt, ami szerint „már az apja is megmondta, hogy a nagyiparosok mind SOB-k.

Nem igazán akarok most angol nyelvleckét tartani, de az SOB rövidítés az valami olyasmi, mint nálunk a LF, amit kiejtve mások seggébe szoktak ajánlani. Szóval az SOB (Son of a Bitch) angolban annyira közönséges, hogy a sajtó hetekig csámcsogott rajta.

Nem arról van szó, hogy az amerikai katonai-ipari komplexus olyan nagyon sértődékeny lenne, de néhány igazán nagytőkés meghúzta a vészharangot. Ez a fránya Kennedy még képes és benyújt néhány törvényjavaslatot, ami csökkentheti a profitunkat, esetleg köt valami egyezséget Hruscsovval és akkor oda a hadi rendelések jelentős része. Ezért, aztán eldöntötték, hogy Kennedynek menni kell.

Ami azt illeti Kennedy el is ment egy acélköpenyes golyóval a koponyájában. Az előre gondosan kidolgozott terv szerint a rendőrség percek alatt letartóztatta Lee Harvey Oswaldot, aki egy enyhén kótyagos leszerelt katona volt, szovjet feleséggel, és néhány hónap oroszországi személyes tapasztalattal a háta mögött. Egy ilyen pasas minden vágya csakis az amerikai elnök megölése lehetett.

Oswaldot a rendőrség természetesen ki akarta hallgatni, hogy vádat emelhessenek ellene, meg különben is, hogy felderítsék a hátterét. Ez, azonban nem sikerült, mert kísérgetés közben a tömegből hirtelen előugrott egy Jack Ruby nevű pasas, akit az elnök meggyilkolása úgy felidegesített, hogy személyesen ő akarta végrehajtani az egészen biztos halálos ítéletet.

A rendőrség búcsút intett Oswaldnak (meg a kihallgatásnak – ami egy kicsit fontosabb volt) és most már Rubyt fogta el és dugta zárkába. A dolog egy kicsit büdös volt, mert mi a fenének kellett azzal a halálos ítélet végrehajtásával oly fene módon sietni. Ráadásul, Ruby szakmáját tekintve nem is volt hóhér, hanem kocsma tulajdonos. Na, majd a nyomozó hatóságok kiszedik ebből a Ruby-ból, hogy mi a fenének kotnyeleskedett bele a dologba.

Ruby azonban nem örvendett valami fényes egészségnek, kicsit öreg volt és rendelkezett vagy 40 kiló felesleggel. Nem csoda, hogy a kényelmetlen börtön körülmények között némi üvöltözésbe kezdett, hogy ő egy amerikai hazafi, meg ilyesmi. Erre, hívták a börtönorvost, hogy adjon már be neki egy nyugtató injekciót. A derék börtönorvos ezt meg is tette, de az intravénás injekciós ampullát véletlenül felcserélte és nyugtató helyett rákos sejtekkel dúsított élettani sóoldatot nyomott be az erre a célra kijelölt vénába. Rubynak két napon belül nem volt olyan belső szerve, amin ne kezdett volna el rákos daganat burjánzani. Ne is mondjam Ruby is úgy halt meg, hogy egyetlen árva szó se jött ki a torkán.

Kennedy elnök meghalt és mindössze két másik ember halálával meggyilkolásának indítéka is mindörökre a sírba szállt. Ez az amerikai módi.

Nálunk a helyzet ennél sokkal egyszerűbb, aminek oka a magyar népi szokás, ami sok aspektusában különbözik az amerikaitól, de most csak egyre hívom fel a figyelmet. Ha az amerikaiak úgy érzik, hogy át lettek verve, vagy éppen át akarják őket verni, akkor milliós létszámban mennek ki az utcára és tüntetnek valaki ellen. Ezeknek a valakiknek aztán a politikai jövője percek alatt elszáll.

Ezzel ellentétben, Magyarországon egy politikus azt csinál, amit akar, ha közben van annyi esze és vagy zsidózik, vagy cigányozik, vagy könnyeket hullat az erdélyi magyarokért. Ezen kívül, mivel valahol lelke mélyén minden magyarban kódolva van a törvények kijátszása, egyáltalán nem veszi zokon, ha egy politikus törvénytelen tettre szánja el magát. Sőt, az úgynevezett alkotmányos mulasztás 4-5 évre szinte kötelező.

Ezért aztán a népnek szeme se rebben, amikor a parlamenti vizsgáló bizottság (ami Amerikában a non plusz ultra, mert ott egyetlen hazugságért minimum 10 év fegyház jár) meghallgatására berendelt, az olajszőkítésről mindent tudó, „Papa” becenévre hallgató, magas rangú rendőrtisztet az ügyészség a meghallgatás előtt 2 órával magához rendeli, és néhány hónapra kivonja a forgalomból.

Eközben a nép által megválasztott honatyák a bizottságban várnak-várnak, majd egymásra néznek és felröhögnek. „Na fiúk, egyelőre ezt is megúsztuk, lophatunk tovább.”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(VM-120) Gyermekkorom vége – repríz

Tibor bá’ vissza a múltba online

Tekintettel az évfordulóra, és arra, hogy

számtalan új olvasó van, kérem azokat,

akik már olvasták ne méltatlankodjanak,

mert a második olvasáskor felfedezhetnek

valami újat. 😀

~ab155Gyermekkorom vége: Március 19., Szent Józsefnek, az internátus védőszentjének volt a napja, merthogy minket Szent József fiúnevelő intézetnek hívtak. Szép hosszú név, jó sok gyerekkel. Tanítás akkor se lett volna, ha történetesen ez a nap nem vasárnapra esik, de hogy a védőszentünk napja emlékezetes legyen, kirándulást ígértek, ami évente csak néhány alkalommal esett meg. A kirándulás ugyanis jó dolog volt, mert a nehezen túlélt reggeli szentmise után máskor nem tapasztalt lazaságban lehetett részünk. Rendszerint felmentünk a Sváb-hegyre és össze-visszamászkáltunk. Néhány stréber[1] körülnyüzsögte a felügyelő kedves testvért, aki hol egy-egy növényre hívta fel a figyelmét azoknak, akik körülötte voltak, hol egy bogárra vagy valami kőzetre. Mi, a többiek, szabadon szaladgálhattunk. Ez a kirándulás azonban az utolsó pillanatban elmaradt. Ugyanis ez a március tizenkilencedike, történetesen 1944-ben volt és a német csapatoknak pont ezen a napon jutott eszükbe megszállni az országot.

Közvetlenül reggeli után a kedves testvérek elkezdtek rohangálni le és fel, s bár tanítás nem volt, betereltek minket az osztálytermekbe, és megpróbáltak csendben tartani. Később kivittek az udvarokra, és hagyták, hogy rendetlen­kedjünk, ami rendkívül szokatlan dolog volt. Dél körül megérkezett néhány német teherautó rajtuk vagy száz katonával. Ezek percek alatt birtokba vették a tornatermet, ahová rengeteg szalmát hordtak be. Később láttuk az igazgatót, aki hűvös távolságtartással hosszasan elbeszélgetett a parancsnokukkal. Ezt követve megtiltották, hogy a tornaterem, jobban mondva a németek felé menjünk. Este, vacsora után visszafogott ünnepélyességgel közölték velünk, hogy vége a tanításnak, holnaptól jönnek a szülők, és a tedeum[2] után visznek minket haza.

Alulról a 2. sor, jobbról a 4. vagyok én
Alulról a 2. sor, jobbról a 4. vagyok én

A hírt, mármint hogy vége a tanításnak, kitörő lelkesedéssel fogadtuk, de nem voltunk benne biztosak, hogy igaz. Olyan hihetetlennek tűnt az egész, bár valami rendkívülit azért éreztünk a levegőben. Évek óta tapasztalható volt némi hivatalos lelkesedés a németek és a japánok iránt („Napkeleti vizeken hömpölyög az ár”)[3], amit egy gyerek igen jól érzékel, most meg mintha minden megfordult volna. Ezeken azonban irgalmatlan gyorsan túltettük magunkat, és vártuk a hirtelen ránk szakadt korai vakációt.

Másnap Apu eljött értem, hogy haza vigyen az éjszaka sebtében kiállított bizonyítványommal és az összepakolt holmimmal együtt. El se tudtam búcsúzni senkitől, elsősorban Péter testvértől, az osztályfőnöktől, mert mindenki „úgy rohangált, mint egy töketlen kutya” (ezt Apu mondta Maminak, amikor hazaértünk). Különben otthon Mami arcán nem láttam valami hatalmas lelkesedést vagy jókedvet, amiért végre otthon láthatja egyetlen Pusikáját, úgy tűnt, mindenki megváltozott, de ez legfeljebb csak engem zavart.

Hazaérkezésem után mindjárt másnap láttam egy nénit és egy bácsit, akik egymás kezét fogva riadtan fordultak be a Vilmos Császár útról az Ó utcába, és mentek a Nagymező utca felé. Mindkettő kabátján egy jó nagy sárga csillag volt. Azt már hallottam másoktól, hogy ehhez zsidónak kell lenni, de el nem tudtam képzelni, miért. Ebédnél Aputól megkérdeztem, miért viselnek sárga csillagot a zsidók. Apu azt mondta, ez nem tartozik rám, de ez nekem nem nagyon tetszett, mert az utóbbi időben egyre gyakrabban nem tartozott rám valami. Később Mami is megkérdezte Aputól ugyanezt, de neki azt mondta, hogy azért „mert a parlamentben hülyék ülnek, és lesz még ennek böjtje”. Szerettem volna megkérdezni, hogy mi miért nem viselünk sárga csillagot, amikor nekem az intézetben minden pénteken böjtölni kell, vagyis nem ehetünk húst. Igaz, más napokon se nagyon, de pénteken kifejezetten tilos. Na persze ez csak ránk vonatkozott, mert a kedves testvéreknek külön ebédlőjük van, és amikor annak ajtaja előtt elmentünk, sült hús illata szokott kiáramlani még pénteken is.

Most viszont már otthon voltam, és az intézetet nagyon hamar elfelejtettem, a háborút viszont nem, hiszen a rádióban állandóan katonadalokat énekeltek, és gyakran voltak „berepülések”[4]. Ezzel szemben a magyar honvédek tömeges pusztulásának híre nem nagyon jutott el a lakóssághoz. Így visszaemlékezve úgy tűnik, hogy egy mindent átfogó érzéketlenség borult az országra. A napi légiriadó után feljöttünk a pincéből, és ha valamelyik szomszédos ház helyett csak egy nagy rakás téglát láttunk, itt-ott bútordarabokkal, egyszerűen tudomásul vettük. Istenem, „csak egy nap a világ”, reggel itt még volt egy ház, hát most már nincs. A szomszéd házban lakott egy nálam egy évvel idősebb fiú, akit Karcsinak hívtak. Sokszor golyóztunk a téren meg az utcán és rendszerint ő győzött, vagyis alaposan kifosztotta a golyós harisnyámat.[5] Aztán egy napon házuk láncos bombát[6] kapott, ami a négyemeletes házat leborotválta. Karcsi bent volt a légópincében és ott is maradt. Én meg tudomásul vettem, hogy többet nem fog velem golyózni, csak azt sajnáltam, hogy pont az előző nap nyerte el az összes üveggolyómat.

aaaPár nappal később szüleim hosszasan tanakodtak, aminek eredménye az lett, hogy két nap múlva leutaztunk Félegyházára, Mami szülővárosába, ahol két éve vettünk egy parasztházat, mert „ez ma már az apádnak meg se kottyan”. Mami Félegyházán nagyon jól érezte magát, és a kedve is jobb lett, mert a régi barátoknak és ismerősöknek mutogathatta, hogy neki felvitte az isten a dolgát. Azt természetesen elhallgatta, hogy a vagyonosodást a szorgos munka helyett a szerencsének és a háborús konjunktúrának köszönhették. A lényeg az, hogy Mami rongyrázása közben Ildi, a húgom és én elkeveredtünk a paraszt­gyerekekkel és olyan jókat játszottunk, hogy esténként haza se akartunk menni.

Nekem úgy rémlik, hogy abban az évben hirtelen köszöntött ránk a tavasz, vidáman sütött le a Nap, de nem volt túl meleg. Húsvét is viszonylag korán jött, de jól fel kellett öltöznünk. Apu döntése szerint hárman Félegyházán maradtunk, ő pedig felment Pestre, ahonnan a hétvégeken leutazott hozzánk. Érkezésekor kimentünk elé az állomásra, ahová a pesti gyors mindig déli 12-kor futott be.

Az egyik ilyen Apu-váráskor a pesti gyors az istennek se akart megérkezni. Már vagy egy teljes órája várhattunk rá, amikor végre elárulták, hogy útközben a vonat légiriadóba került, megállt a nyílt pályán és majd megérkezik, amikor megérkezik. Mivel a házunk elég messze volt a pályaudvartól, Mami úgy határozott, hogy tovább várunk. Aztán egyszer mégiscsak befutott a gyors, rajta Apuval, akit jóval kevésbé viselt meg a késés, mint minket. Hazaérve aztán kaptam tőle öt darab négylevelű lóherét, de ezek igaziak voltak. Azért jegyzem meg, hogy igaziak voltak, mert annak idején divatos volt egy leszakított negyedik levelet odafogni a másik háromhoz, hogy nini, egy négylevelű lóhere. Szerintem azért, mert mindenki a szerencsében bízott (mi másban?). Tudom, hogy manapság ennek a butaságnak egyetlen gyerek se örülne, de hát a mai gyerekek a 2000 forintos bionicle-nek sem örülnek. Mi meg kiugrottunk a bőrünkből egyetlen négylevelű lóhere miatt.

Vacsoránál Apu elmesélte, hogy egyszer csak a vonat a nyílt pályán vészfékezéssel megállt, és üvöltözni kezdtek a kalauzok, hogy mindenki szálljon le, és szétszóródva menjenek be a sínpálya két oldalán elterülő szántóföldekre. Apu is lefutott a sínek mellett húzódó lucernásba, és ott elfeküdt, mert akkor már lehetett hallani a liberátorok[7] tompa, mély morgását. Ezeknek a dögöknek az volt a szokása, ha 6000 méter magasból valami mozgást észleltek, lehetett az akár egy kapirgáló tyúk vagy földet túró malac, géppuskával odapörköltek egy sorozatot. Éppen ezért feltűnő mozgás helyett jobb volt mozdulatlanul megvárni, amíg elmennek. Apu tehát ott hasalt a lucernásban, és unalmában semmi mással nem tudta magát lefoglalni, mint négylevelű lóherék keresgélésével.

Félegyházán bezzeg nem volt bombázás. Ebben a falunak tűnő mező­város­ban egyszerűen nem volt célpont. A napok egyhangúan teltek. Közben, a vidéken igen nagy ünnepnek számító húsvét is beköszöntött. Mami úgy döntött, kirúg a hámból, amire megvolt minden anyagi alapja. Így aztán Húsvét vasárnap reggel szépen felöltöztünk mindahányan, és vártuk, hogy házunk elé érkezzen az előre megrendelt konflis. A konflis egy négykerekű, lóvontatású, nyitott kocsi, egymással szembe ülő négy fő részére, amit egyetlen ló húz, mert ha két lovat fognak be eléje, akkor már fiáker a neve. Szóval reggel a konflis megérkezett, mi beszálltunk, és megindultunk Szentkút felé.

Szentkút Félegyházától 16 kilométerre levő, a térképen is megtalálható Pál­monos­tor­­hoz tartozó búcsújáró hely. Hát a 16 kilométer konflison nem semmi, ahogy manapság mondják. Ez bizony 3 órás kocsikázás, mert a kocsisnak esze ágában sincs meghajtani a lovát. Oda-vissza 32 kilométer, amit csak poroszkálva lehet megtenni, ha az ember a lovát szeretné még sokáig használni. Nekünk, gyerekeknek meg kinőtt a szakállunk. Mami élvezte a dolgot, valószínűleg gyerekkora óta spórolt egy ilyen nagy méretű kocsikázásra. Az út tehát uncsi[8] volt a javából, ami okot adott arra, hogy halálra feszengjük magunkat, pedig a java még hátra volt.

Szentkútra az emberek bűnbocsánat elnyerése végett mentek, amihez rengeteg imádkozás tartozik. Én magam az internátusban tényleg sokat imádkoztam a minden napra elrendelt, éhgyomorral végig térdelt mise alatt, a tanítás előtt, déli tizenkettőkor, a tanítás után, az étkezések előtt és étkezések után, valamint a délutáni litániákon, végül pedig az elalvás előtti ájtatosság alkalmából. Bennem évek alatt kialakult az érzés, miszerint az internátusban imádkozunk, de jó sokat, internátuson kívül viszont semmit. Szerintem az imádkozás nem tartozott a civil élethez. Ezért aztán a vakáció közé beépített szentkúti kirándulás nem igazán nyerte el tetszésem. A körmenetben, vagyis a szentképek körbehordozásában végképp nem akartam részt venni.

Apu, akkoriban nem lévén vallásos (ami öregkorára teljesen megváltozott), morgásomat látványos együttérzéssel hallgatta, főleg azért, mert ő maga is kimaradt a körmenetből. Mami és a húgom viszont ott totyogtak a porban. Ekkor kérdeztem meg apámtól érdeklődő kíváncsisággal, hogy ez a rengeteg ember miért imádkozik egész nap. Ebben a kérdő mondatban a „miért” értelme nem az, hogy „mi az oka”, hanem, hogy „milyen céllal”. Apám természetesen pontosan érzékelte, mit akarok tudni, és meg is mondta, azért, hogy megnyerjük a háborút. Némi töprengés után azt kérdeztem Aputól, nem lenne-e okosabb, ha imádkozás helyett több katonát és fegyvert küldenének a frontra.

Ekkor alig múltam még 11 éves, ezért Apu úgy ítélte meg, hogy okos vagyok, és a megjegyzésemet hónapokon át fűnek-fának mesélte. Az ötletem azonban Horthy Miklóshoz egészen biztos nem jutott el, mert a háborút, a rengeteg imádkozás és szentképes körmenet ellenére, Szálasi besegítésével, végül is elveszítette.

aaaCsakhogy még nyár volt, jó meleg nyár. Sokat bicikliztem, eljártunk a strandra és néha Apu ismerősei is lejöttek hozzánk Pestről, Mami szerint, hogy „zabáljanak egy jót”. Egy alkalommal két napig is nálunk volt egy Zarubay nevű ügyvéd, aki Mamit többször is átölelte, amikor Apu nem látta. Ezt a Zarubayt nagyon utáltam, de azért Apunak nem szóltam az átölelésről. Valójában nem tudtam mit kezdeni vele, mert a Szentjóskában velem egy hálóban aludt egy félárva fiú, akinek özvegy mamája volt. Ott láttam, hogy Miklós testvér, a tornatanár, mindig ölelgette, ha panasz volt a fiára. Ez valami felnőtteknek szóló nyugtatgatás lehetett, csak azt nem tudtam, Mamit miért kell megnyugtatni.

Aztán egyszerre vége lett a vendégjárásnak, mert a szüleim nagyon izgatottá váltak, ugyanis Apunak be kellett vonulni a Mária Terézia[9] laktanyába, mert „most már nincs mese, mindenkinek menni kell”. El is búcsúztunk tőle „egy időre, de ne féljetek, visszajövök” és kikísértük az állomásra. Mami nagyon szomorú lett és azt mondta, most már csak mi maradtunk neki, de ez nem igaz, mert voltak neki tyúkok is a pitvarban meg egy malac. A malacot kézből etette, és úgy hívta magához, hogy „pusi-pusi”, ami nekem nagyon fájt, mert addig úgy tudtam, én voltam az egyetlen pusikája. Sokáig nem értem rá szomorkodni, mert néhány nap múlva, teljesen váratlanul Apu betoppant.

Kiderült, hogy sorozás alatt több százan tolongtak a laktanyaudvaron, ahonnan hangos kiáltással egyenként hívták őket be az irodába. Amikor éppen az ő nevét kiáltották megszólaltak a szirénák, ami némi zavart keltett, ő meg nem mozdult, és azon gondolkozott, mit keres itt a laktanyaudvaron. Amikor harmadszor kiáltották a nevét, egyszerűen kisétált a kapun, és egyenesen jött le Félegyházára. Mami megkérdezte Aput, hogy most már katonaszökevénynek számít-e, amire Apu bólintott, és hozzátette, hogy mostantól kezdve kitörölheti a seggét a hamis papírokkal, amiket igazoltatáskor szokott bemutatni. Szerinte az országban már több ezren futkosnak olyan papírral, ami azt igazolja, hogy tulajdonosa a fegyvergyárban dolgozik, de ezt már a kutya se hiszi el. Ez szomorú dolog volt, viszont hozott magával egy hordozható rádiót is.

Akkoriban a hordozható rádió nagy szó volt, hiszen a tranzisztor felfedezése még váratott magára. A rádió úgy nézett ki, mint egy kis méretű, lapos, szürke bőrönd, aminek gombnyomásra kinyílt az eleje, és láthatóvá vált a skálalap és néhány kezelőgomb. A rádió 110 V tápfeszültségét rengeteg sorba kapcsolt szárazelem adta, ami miatt a „bőrönd” irgalmatlanul nehéz volt. Ez nem lett volna túl nagy baj, de kiderült, hogy cipelése az én feladatom lesz. Ezt viszonylag elég nagy közönnyel vettem tudomásul, mert cipelésről egyelőre nemigen lehetett szó, hiszen még csak hozzá se nyúlhattam a készülékhez, mert az indoklás szerint „amihez nyúlok, az menten elromlik”.

Sajnos mindjárt másnap lett egy légiriadó, de ez alkalommal nem vonultunk be a nyári konyhába, ahogy szoktunk, hanem kirohantunk a mezőre, mert „még a végén fejünkre esik egy bomba”. Persze az igazi ok sokkal inkább a rádió kipróbálása volt, amit természetesen én cipeltem. Ekkor tanultam meg életemben először, hogy a cipekedés egy különös dolog. Az a teher, ami az első pillanatban könnyűnek tűnik, a percek múlásával egyre nehezebb lesz. Ez a jelenség addig tud fokozódni, amíg az ember el nem bőgi magát. Amikor meg panaszkodni kezdtem, kiderült, hogy engem „semmire se lehet használni”, de a végén mégis csak kikötöttünk egy árok szélén, egy nagy szilvafa alatt. Apu egyből nekiesett a rádiónak, amire Mami azt mondta „olyan vagy, mint egy gyerek”. Különben a hordozható rádió pont olyan volt, mint az otthoni „csúcs szuper”[10]. Semmi más nem hallatszott belőle, mint a magyar városok neve, meg az állandó „krokodil grósz” és nagy ritkán a „légiriadó vége”, de ezek már a könyökünkön jöttek ki. Szerencsére soha többé nem kellett a rádiót kicipelni a rétre, mert Apunak új ötlete támadt.

Pár nappal később az udvaron Apu nekilátott ásatni egy viszonylag hosszú és mély árkot, ami az óvóhely szerepét volt hivatva betölteni. Amikor az árok készen lett, deszkákkal befedték és a deszka tetejére visszakupacozták a kiásott földet, ami állítólag felfogja a repeszeket. Ettől kezdve, amikor légiriadó volt, ide menekültünk le, de nem sokáig, mert Mami kijelentette, nem lesz bolond órákig csücsülni egy dohos lyukban. Ennek ellenére az óvóhely kiásása nem volt felesleges, mert ősszel, mielőtt felmentünk volna Pestre, Apu ide ásta el a hátrahagyott értékeket. Az más lapra tartozik, hogy a szomszédok tudtak róla, és persze elárulták az oroszoknak. Így aztán, amikor a háború után visszamentünk Félegyházára már rég eltűnt minden.

Mindenesetre a nyár nekünk, gyerekeknek elég gyorsan telt. Igaz, a felnőttek egyre gyakrabban emlegették az oroszokat, akik állítólag „feltartóztathatatlanul nyomultak előre”, de ettől mi még ragyogóan tudtunk bújócskázni, papás-mamást játszani, na meg fogócskázni, mi­közben Apu rendszeresen Londont hallgatta. „pa-pa-pa-paaam, pa-pa-pa-paaam, Itt London beszél.” Mami folyton azt akarta megtudni, Apu miért bújja állandóan azt a rádiót, amikor azok is hazudnak, de Aput ez nem idegesítette. Az viszont igen, amikor kihirdették, hogy mindenkinek be kell szolgáltatnia a rádióját, amit a városházán gyűjtöttek össze, és állítólag a háború után visszaadtak volna. Ebből aztán nagy tanakodás lett, mert Apu nem akarta beszolgáltatni a rádiót, de Mami azt mondta, ilyen hülyeségért nem érdemes veszélyeztetni az életünket, mert neki aztán végképp nincs kedve bekerülni a gettóba a zsidók közé. A vége az lett a dolognak, hogy Apu valahonnan szerzett egy kis vacak rádiót, és azt szolgáltattuk be a mienk helyett.

Már a nyár vége felé járhattunk, amikor kiderült, hogy Hitlernek van egy csodafegyvere, csak még nem veti be, mert azt akarja, hogy az oroszok közelebb jöjjenek. Apu erre azt mondta, hogy ez egy „oltári nagy hülyeség”, de aztán kiderült, hogy mégis csak van egy V-5, csak az a baj, hogy nem hat. Ezen Apu hatalmasat kacagott, de Mami nem értette.

Közben közeledett a szeptember, és érdeklődtem, hogy mi lesz az iskolával? Erre Mami azt mondta, hogy az iskolának lőttek az oroszok, ami azt jelentette, hogy a beiratkozás elmaradt. Ezt persze nem bántam, de az oroszok közeledése érzékelhető volt, hiszen esténkét már lehetett hallani a távoli robbanásokat. Apu mindenesetre kijelentette, hogy itt nem maradhatunk, mert ha bejönnek ezek a vadállatok, jobb, ha Pesten vagyunk, ahol több az ember, és kisebb rá az esély, hogy valami bajunk lesz. Mami még azt szerette volna megtudni, hogy az oroszok tényleg megbecstelenítik-e[11] a nőket, de ezt Apu se tudta. Amikor megkérdeztem, mi az a megbecstelenítés, azt válaszolták, az nem tartozik rám, gondoltam azért, mert hogy én nem vagyok nő.

Az ősz kezdetén azért még főztünk szilvalekvárt a pitvarban felállított nagy üstben. Mami szerint „jól fog az még jönni”, csak megint az történt, ami szokott, hogy a végén engem állítottak oda keverni. Aztán, amikor a felfröccsenő lekvár leégette a karomat, akkor persze én voltam az ügyetlen, aki „még magára se tud vigyázni”.

Nem sokkal a lekvár főzés után, úgy szeptember vége felé az egész család felment Pestre. Állítólag már korábban is mehettünk volna, de az új lakásunk még nem volt kész. Ekkor derült ki, hogy nem a Bezerédj utcába fogunk visszamenni, ahol régen laktunk, hanem a Vilmos Császár út 19/c-be. Ez az új lakás jóval nagyobb volt, mint a régi, de szükség is volt rá, mert állandóan rengeteg vendég volt nálunk, akik közül nem mindenkit kedveltem, de volt olyan, akit nagyon szerettem. Ezek közé tartozott Lóri bácsi, akit valójában Lórántnak hívtak, de Apu csak Lórit mondott. Lóri bácsinak nem volt gyereke, de volt egy fiatal felesége, aki egy évvel később majdnem a mamánk lett, mert hogy Lóri bácsi nem jött vissza a fogságból, de akkor erről még szó sem volt. Viszont nagyon sok szó esett az oroszokról, meg a GPU-ról, amitől nagyon kellett félni. Egyik nap ez a Lóri bácsi egy nagy aktatáskával érkezett, amiből mindenfajta érdekes dolgok kerültek elő. Például egy bajusz, aaaamit nekem fel is ragasztottak, és vizsgálták, könnyen jön-e le. Hát nem jött le könnyen, és amikor a végén lerántották, még a könnyem is kicsordult. Ezen kívül volt a táskában egy félautomata pisztoly is, amit össze-vissza próbálgattak. Be kell vallanom, ez sokkal jobban tetszett, mint az álbajusz. Meg is mutatták, hogyan kell behelyezni a töltényeket a tárba, hogyan kell csőre tölteni és lereteszelni a pisztolyt. Azt is megtudtam, hogy az első lövés után semmit nem kell tenni, mert a pisztoly automatikusan csőbe tölti a következő töltényt addig, amíg a tár ki nem ürül. Na, amikor a Mami erről tudomást szerzett, nagyon fel volt háborodva, de Apu leintette azzal, hogy „mit akarsz, tizenhárom éves kamaszok kezébe már páncélöklöt adnak”. Csak utána nem mondta meg senkinek, mi az a páncélököl, amivel  -gondoltam- jó nagyot lehet ütni.

aaaAztán egyik októberi vasárnap reggel gyönyörűen sütött a nap, csak egy kicsit hideg volt. Apu megkérdezte, elmegyek-e vele megnézni a felrobbantott Margit-hidat. Én persze örömmel mentem volna, de egyszerre csak elkezdtek kiabálni az emberek a házban, hogy „kapcsoljátok be a rádiót, kapcsoljátok be a rádiót, Horthy bejelenti a kiugrást”. Hát ebből a sétából se lett semmi, mert hogy Horthy ki akart ugorni, de nem sikerült neki. Apu szerint az volt a baj, hogy túl sok németbarát tiszt van a hadseregben. Később mégis csak elmentem a Margit-hídhoz, persze csak egyedül, és jól megbámultam a lecsúszni készülő 6-os villamost. Elképzeltem milyen szörnyű lehetett azoknak, aki éppen a villamoson utaztak.

A nyilas hatalomátvétel után, mert Horthy kiugrási kísérletét ez követte, szüleim, de különösen Apu úgy el volt foglalva e rengeteg jövő-menő vendéggel, hogy egyáltalán nem törődtek velem. Persze ha kisebb, de azért jó nehéz csomagot kellett ide vagy oda vinni, akkor mindjárt tudta, hol vagyok. Ilyenkor azt mondta „te már okos nagyfiú vagy”, meg hogy „vigyázz nagyon magadra!” Egyszer a fülem hallatára Istók doktor mondta is Apunak, hogy kizárólag azért kell nekem vinni a csomagot, mert rám egészen biztos nem gyanakszik senki. Én viszont gyanakodtam, hogy valami nagyon titkos, nagyon fontos dolgot csinálnak, és roppant büszke voltam, hogy „a Tibikében meg lehet bízni, okos, ügyes fiú”. Aztán az ostrom[12] után kiderült, hogy Istók doktor, akit Apu csak Jánosnak nevezett, a Várnai Zseni által vezetett ellenállási csoporthoz tartozott, és nem csak Apunak, de még nekem is „le volt kötelezve”. Ez aztán nagy szerencse volt, mert az ostrom után az egész család lerühesedett, és csak Istók doktornak köszönhettük, hogy megszabadultunk a rühatkáktól, ugyanis Istók doktor bőrgyógyász volt és a velünk szemben lévő házban volt a rendelője.

Igaz, akkor még nem voltunk rühesek, és ha nem kellett valamit elvinnem olyan címre, amit kívülről jól meg kellett tanulnom, akkor oda mentem, ahová akartam. Hát én mentem is. Pénzem annyi volt, hogy el se tudtam költeni. Ha mégis pénzre volt szükségem, lementem az üzletbe, és kértem. Apu nagykeres­kedésében két nő és egy férfi dolgozott. Feri még a tavasszal bevonult. Az egyik nő, Kati, gyereket várt és októbertől már nem járt be. Róla később megtudtuk, hogy december végén szült volna, de a belövések miatt senki se volt hajlandó bevinni a kórházba, ezért aztán belehalt a szülésbe.  Novembertől már Zsuzsa se járt be, mert „nem volt semmi értelme”. Aputól kapott egy nagy rakás pénzt, „amivel úgyse tudunk csinálni semmit”, majd elbúcsúzott a családtól, de aztán Apunak mégis csak el kellett menni dolgozni, mert kijelölték. Ez azt jelentette, hogy áruval megrakott, lezárt üzleteket hatóságilag felnyitottak és kijelöltek „megbízható” kereskedőket, hogy az ott található árut olcsón árusítsák ki. Állítólag jobb, ha a lakosságnál van a portéka, mint ha az üzlet kigyullad, vagy más módon megsemmisül a benne lévő árukészlet.

Közben Apu barátai fáradhatatlanul jöttek-mentek, és egyre izgatottabban vitatkoztak, próbálva felkészülni arra, amiről fogalmuk sem volt, hogy mi. Közben én moziból moziba jártam, és mindent megnéztem, amit lehetett. Nagyon tetszett például az a híradó, amiben egy reverendás pap karszalaggal és pisztolytáskával az oldalán utasításokat ad néhány embernek az utcán a „hatalom átvételére”. Ugyanis én elég sok papot láttam már életemben, de olyat nem, akinek pisztolytáskája lett volna. Aztán az a film is érdekes volt, ami bemutatta az oroszok rémtetteit. Állítólag mindenkinek letépték a kezéről a karóráját, a nőket pedig megbecstelenítették. Itt van ni, már megint, de azt nem mutatták meg, hogyan becstelenítenek, mert akkor végre megtudhattam volna.

A nappalok természetesen egyre rövidebbek lettek, én meg -Mami szerint- egyre többet csavarogtam. Ezzel nem is lett volna túl nagy baj, de egy este az Erzsébet téren találkoztam egy idős nénivel, aki egy teli vödör petróleumot cipelt, csak hát nehezen bírta, állandóan megállt pihenni. Gondoltam, segítek neki, amit nagyon szívesen vett, de a petróleum rálöttyent a nadrágomra, és amikor hazamentem, kiderült, hogy irgalmatlanul büdös. Na, Maminak ez már sok volt. Szokás szerint majdnem kaptam tőle egy pofont, és csak akkor enyhült meg, amikor elmeséltem, hogyan történt. Szóval mászkáltam össze-vissza, amíg december nem lett.

Negyvennégy decemberében a pesti élet kívülről pontosan olyan volt, mint egy vagy több évvel korábban, azzal a különbséggel, hogy időnként a nagy távolból ágyúzást lehetett hallani, néha-néha megjelent az égen egy-egy magányos varrógép[13] és alaposabb volt az elsötétítés,[14] mert senki se akarta, hogy pont az ő ablakába csapódjon be egy akna[15]. A városra ráült az ünnepi hangulat, és mindenki tartalékok, na meg ajándékok után szaladgált.

A rengeteg élmény ellenére volt egy nagy bánatom. Tavasszal a Bezerédj utcából a Tisza Kálmán térre[16] jártam ki játszani, ahol sok barátom volt, na ezeket most a Bezerédj utcával együtt elveszítettem. Az új lakásunkhoz legközelebb az Erzsébet tér és a Szabadság tér esett, de ezeken a tereken egészen más volt a gyerekek összetétele, ráadásul Decemberben már nem is engedték őket ki az utcára. Valahogy mégis sikerült egy Sanyi nevű fiúval összebarátkoznom, aki két vagy három évvel volt idősebb nálam, és velünk szemben a 22-es szám alatt lakott a harmadik emeleten.

A délutáni sötétségben Sanyival a belvárosi utcákat róttuk. Sanyi indítványozta, hogy menjünk be a Liebner bácsi játékboltjába a Szent István tér sarkán. Az üzlet belül, korát messze megelőzve, önkiszolgálónak volt berendezve, ezért tudtunk sétálgatni a polcokra kirakott játékok között, megfogdoshattuk a játékokat, senki nem szólt ránk. Amikor meguntuk, vásárlás nélkül kimentünk az üzletből. Az utcán Sanyi kivett a zsebeiből két játékot. Az egyik egy felhúzható német felségjelzésű tank volt, azt nekem adta. Én szörnyen meg voltam lepődve, mondtam is neki, hogy most aztán meg kell majd gyónnod, hogy loptál. Erre Sanyi felnevetett, merthogy ő református volt, és a reformátusok nem gyónnak. Csakhogy ez számomra még nagyobb bűnt jelentett.

A kedves testvérek számtalan alkalommal hívták fel a figyelmünket, hogy más vallásúakkal ne barátkozzunk, mert csak bűnbeesés következhet belőle. Erre Sanyi felröhögött és azt mondta, hogy a katolikusoknál minden bűn, még ez is, és elővette a fütyijét. Én csak néztem és nem jutottam szóhoz, pláne, amikor láttam, hogy a fütyije egyre nagyobb lesz, miközben a fitymáját le és fel húzogatja. Arról persze tudtam, hogy a fitymát lehet húzogatni, mert az egyik osztálytársamnak, Renkei Petinek, fitymaszűkülete lett, és orvosi utasításra minden nap húzogatnia kellett a fitymáját, de hogy ettől megnő a fütyi, azt tényleg nem tudtam. Különben is a kedves testvérek figyelmeztettek, ha az ember a fütyijét a pisilésen kívül másra is használja, attól agyvelősorvadást kaphat. Az meg kinek kell?

Amikor Sanyi megunta a fitymahúzogatást, azt mondta, most te jössz. Elővetette velem a saját fütyimet, és együtt húzogattuk, de az nem akart nagyobb lenni. Erre azt mondta, na akkor menjünk haza, és felmentünk hozzájuk. Amikor beléptünk az előszoba ajtón egy női hang kikiabált a szobából, te vagy az Sanyi? De Sanyi nem válaszolt, mutatóujját a szája elé tette, hogy legyünk csendben. Levetettük a kabátot és bementünk a szobába, ahol egy nagy ágyban két nő feküdt a takaró alatt, állítólag azért, mert nem volt fűtés és fáztak. Az egyik Sanyi édesanyja volt, aki nagyon kedvesen azt mondta, „csak nem te vagy Sanyi új barátja, gyere ide aranyoskám, hadd nézzelek meg magamnak”. A másik Sanyi nővére volt, akihez német tisztek jártak barátkozni, és közben mindenféle ajándékokat hoztak, de most a nők egyedül voltak.

Sanyi nem sokat vacakolt, hanem szólt a Hédi nevű nővérének, hogy állítsa fel a faszomat. Ez engem rettenetesen meglepett, mert Mami a szombat esti fürdéskor mindig azt mondta nekem, hogy „Pusikám mosd meg a fütyidet is”. Most nevezték a fütyimet először fasznak. Hédi rám nézett és azt mondta, kisfiú ez még, mit akarsz vele? És ezzel az ügy befejeződött volna, de édesanyjuk beleszólt a beszélgetésbe, hogy mondhatsz ilyet egy fiatalemberről, dorgálta meg lányát és kért, hogy üljek az ágy szélére. Odaültem, amire Sanyi mamája megfogta a kezem, és belenézett a tenyerembe. Hű, de hosszú az életvonalad, kiáltott fel, én meg csak bámultam. Nem is tudtam, hogy van életvonalam, de hagytam, hogy simogassa a tenyerem meg a karomat, mert nagyon kellemes volt.

Ezt követően majd minden délután együtt csavarogtunk Sanyival. Liebner bácsi mindennapos vendégei voltunk, de nem szóltak semmit. Gondolom azt is tudták, hogy el-elcsenünk egy-egy játékot, de a felnőtteket nem igen érdekelte a dolog. Mindenki úgy tett, mintha minden a legnagyobb rendben lett volna, holott tudták, hogy napokon belül az egész világ gyökeresen meg fog változni, és ráadásul az sem biztos, hogy túl fogják élni. Az emberek egy -úgy ahogy fenntartható – álomvilágban éltek. Én meg sodródtam az árral. Bármit meg tudtam volna venni, amit Sanyi ellopott, de ez így izgalmasabb volt. Közben Apunak és Maminak az volt a legfőbb gondja, hogy maradjunk-e vagy mi is menjünk Nyugatra. A dilemma olyan nagy volt, hogy már az indulás napja is ki volt tűzve másnap reggelre, de a végén mégis maradtunk. Aztán az orosz gyűrű Budapest körül bezárult, és ha akartunk volna, se tudtunk volna menni.

Pár nappal később nagy riadalom keletkezett a városban. Viszonylag alacsonyan egy nagyobb repülőkötelék érkezett Budapest fölé. Az utcán mindenki megállt és figyelte a gépeket, amikből egyszer csak ejtőernyősök kezdtek kiugráltak. Néhány perccel később az eget sok száz ejtőernyős lepte el, és mivel az ernyők nagy része vörös színű volt, mindenki azt hitte, hogy az oroszok. Nem sokkal később, ahogy az ernyők lejjebb ereszkedtek, kiderült, hogy nem katonák csüngenek rajtuk, hanem bomba formájú hengerek, amikben – mint később kiderült –  muníció[17] volt berakva. A katonaság fütyült a munícióra, a lakosság ezzel szemben a nyakát kitörte, hogy hozzájusson az ernyőkhöz, amikből ragyogó blúzokat és ingeket lehetett később varrni.

Liebner bácsi után más üzleteket is meglátogattunk, csak úgy szórakozásból. Az egyik Kossuth Lajos utcai drogériából én magam is loptam egy üveg kölnit, amire az volt írva, hogy „Old Levender”. Ez járt ugyan némi lelkiismeret furdalással, de arra gondoltam, hogy majd meggyónom, ha az oroszok bejönnek. Különben se aggódtam túlzottan, mert a Szűzanya megígérte, senki sem hagy elkárhozni, aki egymás után kilenc első pénteken[18] gyón és áldoz. Ez nekem már megvolt. A kölni pedig – gondoltam – jó lesz Maminak karácsonyi ajándékként.

Maminak egészen más gondjai voltak, például hogy nem lehetett kapni szaloncukrot. Na, akkor majd ő csinál, és neki is látott. Készült is valami utánzat két ízben, citrompótló és cikória kávé segítségével. Aztán gond volt még a csomagolás, de a végén Mami valamelyik barátnőjétől szerzett selyem és sztaniol papírt, és némi ollózás után megszületett egy majdnem tökéletes utánzat. Fenyőfáról apu gondoskodott, és úgy tűnt, hogy ha másnak nem is, de nekünk biztosan lesz karácsonyfánk.

Aztán egyik este megint szörnyű nagy izgalom volt. „Pa-pa-pa-paaam, pa-pa-pa-paaam, itt London beszél”, és megtudtuk, hogy a németek kegyetlenül lemészárolták az orosz parlamentereket[19]. Apu szerint ez azért volt „végzetes hiba”, mert amikor majd bevonulnak Budapestre, ettől csak kegyetlenebbek lesznek, és „az egésznek a civil lakosság fogja meginni a levét”.

Az új lakásunk három szobából, egy hallból és egy cselédszobából állt. Két szoba az utcára nézett, egy az udvarra a konyhával és a cselédszobával együtt. Az utcai és az udvari rész között volt a hall és a fürdőszoba meg az átjárók. Ildi és én az udvari szobát kaptuk meg, míg a hall valamennyi ajtaja le volt zárva és le volt pecsételve. Ide nekünk szigorúan tilos volt a bemenetel, de nem is tudtunk volna bejutni még akkor sem, ha akartunk volna. A hallban a lakás korábbi bérlőjének, egy gyermektelen, idős, zsidó házaspárnak az összezsúfolt bútorai voltak. A férfi tüdőspecialista volt, amiről az újdonsült gyermekszobában maradt röntgenkészülék árulkodott. A röntgenkészülékhez nem mertek nyúlni, az ott maradt, ahol eredetileg volt. A házaspárt természetesen a pesti gettóba vitték, ami a Klauzál tér környékén helyezkedett el. Máskülönben Mami minden másnap lefutott ide és élelmiszert vitt egy régi barátnőjének. Én szívesen elkísértem volna, és állandóan nyúztam, hogy vigyen magával, de hiába, sehogyan se állt kötélnek. Ez nem gyereknek való látvány, különben is – mondta – lehet, hogy legközelebb ki se engednek vagy valamelyik pribék lelő puszta szórakozásból. Ezt én különösnek találtam, mert, ha tehettem a Hungária parknak[20] átkeresztelt Angolparkba jártam szórakozni. Itt légpuskával lehetett lövöldözni mindenfajta célpontra, de persze élő emberekre nem.

Egy este, amikor hazaértem, némi meglepetés fogadott. A gyerek­szobának lett egy harmadik lakója is, Messer Pista bácsi, aki velünk együtt vacsorázott, és vacsora után rengeteg mesét mondott. Iparkodott jóba lenni velünk, mi pedig nagyon hamar megszerettük. Ugyanis amíg szüleink mindennel foglalkoztak, csak velünk nem, addig Pista bácsi egész nap ráért és játszott velünk. Ennek különösen Ildi örült, mert ő nem mehetett le az utcára egyedül.

Két nappal később elmeséltem Pista bácsinak, hogy az oroszok hamarosan be fognak jönni Budapestre, és mindenkit meg fognak ölni, amit a rohadt zsidóknak köszönhetünk. Pista bácsi szomorú szemeivel rám nézett, és azt kérdezte, hogy ezt meg kitől hallottam. Mondtam neki, hogy a Héditől, akinek német tiszt barátai vannak. Erre Pista bácsi alaposan kikérdezett és abban állapodtunk meg, hogy se Sanyinak, se Hédinek nem mondom meg, hogy ő most nálunk lakik. Én természetesen megígértem, de két nappal később mégis elment, amit Ildi is és én is nagyon sajnáltunk. Apu azt mondta, hogy Pista bácsinak sürgősen el kellett mennie családi okok miatt, de hamarosan vissza fog jönni. Ez persze nem sikerült neki, nem is hallottunk róla huszonhárom éven át, akkor is csak annyit, hogy meghalt a 67-es zsidó-arab háborúban.

Szerencsére két nappal később kárpótolva lettünk, mert újabb vendégeink lettek, egy házaspár, Bokor néni és Bokor bácsi. Ők már nem foglalkoztak olyan sokat velünk, sőt mondhatnám, egyáltalán nem, inkább egész nap egymással suttogtak. Végül, ahogy közeledett a karácsony, ők is elmentek.

Utolsónak Szabó Lajos bácsi lett a vendégünk, aki velünk karácsonyozott és nálunk maradt egészen az oroszok bejöveteléig, amikor is kiderült, hogy az igazi neve nem Szabó, hanem Fenyves, és tizenkilencben[21] Budapest főkapitány helyettese volt a kommün alatt. Ezen kívül a ceglédi főrabi volt az apja, és előbb a magyar rendőrség, később a Gestapo[22] kereste égre-földre. Lajos bácsi világ életében agglegény volt, ami magatartásán meg is látszott. A gyerekeket nem nagyon szerette, de engem valahogy eltűrt, mert már félig felnőtt számba vett. Mivel a fél életét bujkálással töltötte, állandóan mindenre figyelt, igazából soha nem engedte át magát a pillanatnak. Én meg, mivel nem voltam tisztában a kényes helyzettel, állandóan ugrattam tekintettel arra, hogy ragyogó alanynak bizonyult, ami ugratásaim hevességét csak fokozta. Naponta százszor szólítottam meg: Lajos bácsi! Erre odafordult és válaszolt, mit akarsz Tibike? Én meg folytattam, fáj a torka? Szopogasson huszár zsilett pengét, mintha elvágták volna. Vagy a másikat: Haladjon ön is a korral, gargarizáljon vitriollal. Ha pedig meguntam őket, akkor váltottam: míg ön alszik, a Darmol dolgozik, reggelre kelve a gatya megtelve. A hatás elképesztő volt. Lajos bácsi őrjöngött, de fékezte magát, én meg annál jobban hahotáztam, minél jobban vörösödött a kopasz feje. Persze olyan is volt, amikor nagyon jól kijöttünk egymással. Néha operákból énekelt nekem (Elnézem hajnalig, folyik vagy nem folyik.), máskor meg mozgalmi indulót, de persze „kiforgatva” (Ez a Schwarz lesz a végső,). Apu szerint kiábrándult a kommun­izmusból, csak én nem tudtam mi az a kommunizmus. Néhány évvel később Rajk László nyugdíjazta, mert szerinte Fenyves nem kommunista volt, hanem nemzetközi kalandor, de 44 karácsonyán nem ez volt a legnagyobb gondja.

aaaVégre eljött a Szenteste is. A fa feldíszítésével nem volt semmi probléma. Már Ildikó is hét éves volt, ő is tudta, hogy a Jézuska mesét a kicsiknek találták ki. Volt valami ünnepi vacsora, meg fényképezgetés egy kizárólag elmosódott fényképeket készítő géppel, miközben a becsapódások egyre közelebb és közelebb hallatszottak. Ezért aztán Apu úgy döntött, hogy leköltözünk a légópincébe. Ez egy kitűnő döntés volt, mert a szentestét mindenki még a lakásban akarta ünnepelni, és másnap reggelre tervezte a leköltözést. Ezzel a huszárvágással mi lettünk az elsők, és így mi kaptuk a legjobb helyet, aminek később óriási jelentősége lett.

Apu és Lajos bácsi mindjárt a fényképezés után megfogták az egyik kétszemélyes rekamiét, és lecipelték a harmadik emeletről, mivel nem fért be a liftbe. Ezzel egy időben az óvóhely egyetlen, a házhoz tartozó emeletes ágyát lestoppoltuk magunknak. Én voltam fent, Lajos bácsi volt alattam. Mire a többi lakó észbe kapott, mi már elfoglaltuk helyeinket. A rekamién, ami az utcai fronttól a legtávolabb lett elhelyezve, Apu, Mami és Ildi feküdtek. Még aznap éjjel egymás után kezdtek a lakók lehurcolkodni a pincébe. A lépcsőházban óriási tülekedés támadt, de mi már büszkén trónoltunk elfoglalt helyeinken.

Csakhogy a túléléshez az alvóhelyen kívül élelmiszerekre is szükség volt, és némi értéktárgy se jön rosszul, aminek átadásával az életünket válthatjuk meg, ha a balszerencse összehoz az éppen ügyeletes háborús rablóval. Éppen ezért húsz-harminc évvel később apámat kérdőre fogtam, miért nem vett aranyat, akár kilószámra még az oroszok bejövetele előtt, hiszen rengeteg pénze volt. Azt mondta, aranyat nem lehetett kapni. Még időben kivette az összes pénzét a bankból, és mindent megvett, ami megvehető volt.

Így aztán a pincében zsákszámra állt a liszt, a krumpli, a bab, bödönszámra a zsír, meg ami kell. Apám olyan előrelátó volt, hogy vett egy vödörre való bizsut is, amik nagyon hasonlítottak az igazi ékszerekre. Ezekkel a hamisítványokkal később rengeteg oroszt kenyerezett le. Olyan is volt, hogy apámnak egy teljes rekesz, kilós konzervet kínáltak megvételre, amit alku nélkül átvett. A Glóbus gyár melósai lophatták a gyártósorról, mert a dobozokról hiányzott a címke. Nem lehetett megállapítani, mi van bennük. Úgy, ahogy voltak, bekerültek a családi raktárba. Aztán az ostrom kellős közepén az egyik este előkerültek a konzervek, amiket, nagyfokú érdeklődésünk mellett, Mami kíváncsian nyitott ki. Lajos bácsi mondta is apámnak, biztos jól átvertek, szerintem paradicsompüré lesz benne, nem étel. Aztán kiderült, hogy a dobozokban libamájpástétom van, amikből hatalmasakat zabáltunk. Az igazság az, hogy a dobozok tartalmával az eladók se lehettek tisztában.

Különben az ostrom lényege az volt, hogy félelmetes hangok jöttek be a pincébe, de az idő legnagyobb részében úgy tűnt, nem történik semmi, viszont bármelyik pillanatban történhetett. Amikor viszonylag csend volt, néhányan fel­merészkedtünk az utcára. Ezeken a kiruccanásokon Apu nem vett részt, minden valószínűség szerint azért, mert első számú gondja az életben maradás volt. Ugyanis elvileg a pincében nőkön és gyerekeken kívül senki sem lehetett. Ahogy egyre szorult a katonai kapca, újabb és újabb korcsoportoknak kellett jelentkezni hon­véde­lemre. December végére a tizenharmadik életévüket betöltő „férfiaknak” is a fronton kellett volna lenni, felső korhatár nélkül. Mivel én már majdnem tizenkettő voltam, elméletileg én lehettem volna a házban a rangidős „férfi”. A valóságban viszont legalább két tucat igazi férfi volt a pincében, akik mind dekkoltak. Ezért aztán, ha volt valami komolyabb feladat, akkor engem bíztak meg vele.

Egyik reggel például a házunk előtt találtunk egy nagyméretű szánkót, rajta négy teljesen meztelen, kékre fagyott hullát. Ugye ez nem maradhatott ott, de a férfiak nem merték elhagyni a házat, az asszonyok meg sikongattak a hullák láttán. A végén majd beleszakadtam, mert nekem kellett elhúznom a szánkót a szomszédos Lázár utcába, ahonnan még aznap tovább vonszolták ismeretlen emberek. Különben a hullák látványát hamar megszoktam. A sarkunkon volt egy újságárus bódé a hozzátartozó újságárussal, aki – napilapok már nem lévén – különböző nyomdatermékeket árult rendületlen szorgalommal, csak a fene tudta miért. Egy szép napon aztán ott találtuk holtan a bódéjában, körülötte a szétszóródott aprópénze, amihez nem nyúlt senki. Előző este kapott egy szilánkot egy közelben becsapódó aknától. Ennek ellenére, mint már írtam, az élet ment tovább.

Két nappal az újságos halála után valaki két lóval húzatott egy stráfkocsit[23] rajta ki tudja mivel. Aztán kaptak egy találatot, és minden ott maradt a kövezeten. A házból én vettem észre, hogy a szomszédok hatalmas késekkel trancsírozzák a lovakat, és vájdlingjaikban[24] cipelik haza a húst. Riasztásomra a házban lakó nők is kirohantak az utcára, és alaposan kivették részüket a hússzerző akcióból. Órákkal később már csak a nagy rakás, felpuffadt ló bél és néhány pata maradt a helyszínen.

Én meg nap, mint nap portyázni mentem. Az utcákon nem járt senki, ha mégis találkoztam egy-két katonával, akkor azok rám kiabáltak, hogy te kölyök, nem mész haza azonnal. Hát ennyi, de ezt hamar megszoktam. Hébe-hóba valami valahol robbant vagy süvített, mint a fene, aztán jó sokáig csend. A kirakatok üvegtáblái már rég összetörtek, így az ajtók hiába voltak bezárva, csak át kellett lépni a kirakaton, és már bent is voltam az üzletben. Háborús önkiszolgálás, mondhatnám. Már nem volt gátlásom, hogy elvegyem a másét, mert erről Sanyi még időben leszoktatott. Így tehát fosztogattam, még hozzá zavartalanul, mert a felnőttek alaposan be voltak tojva.

A közelben volt egy írószer kereskedés, amiből jóval később Ápisz lett. Itt hatalmasat garázdálkodtam, mert ez az én világom volt. Ezer számra hordtam haza a színes és fekete ceruzákat, radírokat és minden olyat, amiről egy kisdiák tudja, mire lehet használni. Amikor ebből a világból kiléptem, alaposan megbántam. Egy alkalommal vászonból kivágott tenyérnyi, összehajtott félholdakat találtam gondosan becsomagolva. Ebből is vittem néhány száz darabot, bár fogalmam se volt, micsoda. Mami árulta el, hogy a nők izzadság felszívás végett ezeket teszik a hónaljukba a ruha alá, merthogy az izzadság elsárgítja a ruhát. Ezt meg el lehet dobni, miután teli szívták magukat izzadsággal. Kellett nekem kíváncsinak lenni! Aztán meglátogattam egy könyvesboltot is, ahol meglehetősen sok időt töltöttem el. Közben elkezdtek becsapódni az aknák, ezért kénytelen voltam egy időre befeküdni a pult alá. Amikor elcsendesedett, akkor folytattam a kutatást. Végül megtaláltam azt a polcot, ahol az ifjúsági könyvek voltak. Ezek nagyobb részét ismertem, mert az internátusban volt kölcsönkönyvtár, és ott láttam őket. Az Isten rabjait, az Egri csillagokat, a Láthatatlan embert meg hasonlókat már olvastam.

Találtam viszont néhány diákoknak irt ismeretterjesztő könyvet, mint például Sztrókay Kálmán: Természet az ember igájában. Ezeket haza vittem, és nagy élvezettel olvastam az ágyamban. Nem is sejtettem, hogy a zsákmányolt könyveknek köszönhetem majd az életem.

A halál vagy életben maradás kizárólag a szerencsén múlott. Egy délelőtt szokásos tevés-vevés folyt a pincében, amikor egy irgalmatlan nagy robbanást hallottunk, beleremegett az egész ház. Még a legjobb idegzetűeknek is alsónadrágot kellett váltani. Később a csendet kihasználva néhányan felmerészkedtünk az utcára, ahol kiderült, hogy egy hatalmas bomba robbant fel a pincénk falától nem több mint 8 méterre. A kráter 5 méter mély lehetett, amiről néhány katonaszökevény megállapította, hogy egy 500 kilós bombától származik. Ha ez a bomba csak 5-6 méterrel csapódik be közelebb a házunk falához, valamennyien ott hagyjuk a fogunkat. De nem így történt.

A házunknak rácsos vaskapuja volt, egy centi vastag üvegbetéttel, ami mindjárt az ostrom elején összetört. Ennek ellenére a bezárt kapun nem lehetett bejönni, mert a rácsozat olyan sűrű volt, hogy azon legfeljebb egy gyerek fért keresztül. Na, ez a gyerek én voltam, mert a kaput a ház bezárva tartotta. Ez volt az oka annak, hogy olyan szabadon tudtam az utcán garázdálkodni. Egyszer azonban hatalmas baj lett a zárva tartásból, ugyanis a házunkhoz érkezett egy nyilas kommandó. Ez öt fő, fekete egyenruhába bújt fiatal suhancot jelentett géppisztollyal és Árpádsávos nyilaskeresztes szalaggal. Be akartak jönni, és razziát akartak tartani, nincs-e közöttünk véletlenül katonaszökevény, mert azt ugye a helyszínen fel kellett volna koncolni, azaz úgy kellett volna járniuk, mint annak a két lónak.

Ami azt illeti, katonaszökevénnyel teli volt a spájz, de egyáltalán nem véletlenül. Épeszű embernek semmi kedve sem volt az utolsó pillanatban megdögleni. Na de most mi legyen. Ha beengedjük őket, akkor itt vérfürdő lesz. Ha nem engedjük be őket, akkor egyre dühösebbek lesznek. A végén úgyis bejönnek, és ha dühösek, akkor meg pláne vérfürdő lesz. Na jó, akkor menjen két nő a kapuhoz, és tárgyaljon velük. Ki legyen az a két nő? A két legcsinosabb, azok jobban hatnak a katonákra. Szó sem lehet róla – tiltakozott az akkor 31 éves édesanyám, nem elhanyagolható mennyiségű paraszti tapasztalat birtokában – mert akkor miattunk pláne be akarnak jönni. Hát akkor menjen két öregasszony. Szóval folyt a tanakodás, aminek közepette a nyilasok beeresztettek egy sorozatot az előtérbe, csak hogy tudassák velünk, nem viccelnek. Ekkor a házmester felesége, akinél a kulcs volt, kirohant, és hisztériásan üvöltözni kezdett: Magyarok maguk? Az Isten szerelmére, nincs ebben a házban senki más csak nők, gyerekek és néhány nyomorék hadirokkant. Akkor is engedjenek be, parancsunk van rá.

Ez volt az a pillanat, amikor Apu engem félrehívott, és odavitt a rekamiénkhoz, amin ők hárman aludtak. Fél kézzel egy kissé megemelte a rugós részt, hogy be lehessen látni az ágyneműtartóba. Itt ez a pisztoly ez alatt a kispárna alatt, mutatott a sarokba, csak hogy tudjál róla, mert engem mindjárt el fognak vinni. Közben Zimányi doktor szaporán magára öltötte ezredesi egyenruháját, hátha jól jön még az, ha rajta van. Én meg rettenetesen meg voltam szeppenve. A 7,62-es automata pisztoly használatára természetesen emlékeztem. Csak azt nem tudtam, mit kell majd most tennem. Apu már kint járt a folyosón az udvar felé menet, mivel hangosan kiabálták, hogy minden férfi 13 év felett, függetlenül egészségi állapotától, gyülekezzen az udvaron. Én nem csak hogy nem voltam tizenhárom, de koromnál jóval fiatalabbnak néztem ki. Kerek, rövidre vágott hajú fejem volt, és állítólag mindig mosolyogtam. Gondoltam egy merészet, és hirtelen mozdulattal kivettem a pisztolyt rejtekhelyéről, jó nehéz volt és a tenyeremhez képest egy kicsit nagy, csőre töltöttem majd hüvelykujjammal bebiztosíttattam a záróreteszt és besüllyesztettem a zsebembe. Pisztollyal a zsebembe felmentem a félemeleti szemétkidobóba, ami az udvarra nézett. Alattam volt az öt keretlegény és egy csapat sorba állított férfi.  Köpcös Zimányi doktor eléggé nevetséges tűnt, amint khakiszínű egyenruhájában ugrált a jóval magasabb, feketébe öltözött legények között és hevesen magyarázott, de neki lett igaza, mert elengedték. Biztos működtek a beidegződés. Egy ezredest mégsem lehet belelőni a Dunába.

Közben Apu észrevette, hogy kipirult arccal ott fent állok, és jobb kezem a zsebemben van. Persze azt nem látta, hogy szorongatom a pisztolyt, de nyilván kitalálta. Ezért aztán rám kiabált, „Tibor, azonnal menj le anyádhoz a pincébe”. Közben a sorba állított férfiakat ketten elkezdték kivezetni az udvarból a kapualj felé, majd az utcára. A másik három keretlegény felnézett hozzám és ők is kiabálni kezdtek, hogy mit keresek ott, és menjek le onnan stb. Én meg visszakiabáltam, hogy ne vigyék el az apukámat. Szóval volt egy kis hangzavar, miközben a férfiak libasorban meneteltek kifelé. Apám ekkor ért a házmester ajtó elé, amin keresztül egy hirtelen mozdulattal, beugrott a lakásba. A többieket elvitték. Később elmesélték, hogy a Duna part felé menetelés közben kaptak egy közeli aknát, amire mindenki hasra vágta magát. Amikor szedelőzködtek, kaptak egy második aknát. Erre mindenki, ahogy tudott, menekült. A keretlegények üvöltöztek, hogy vissza, majd a levegőbe lőttek, de egy harmadik akna végképp megoldotta a dolgot, mindenki futott, amerre látott, így aztán a legtöbben visszajöttek.

Ezek után már nekem se volt többé kedvem kimászkálni. Új szórakozás után néztem. Házunk egy hatemeletes, lapos tetejű ház volt, amit a harmincas években építettek, és nagyon modernnek számított. A hatodik emelet után egy vasajtón keresztül ki lehetett lépni a tetőre. Na ha ki lehet, akkor én ki is léptem. Nem bántam meg, mert gyönyörű kilátás nyílt az ostrom alatt nyögő városra. Persze egy aknát bármikor kaphatott volna a tető, de ezzel nemigen törődtem. Láttam viszont felderítő gépeket repülni, amikre boforcokkal[25] lőttek, és jól láthatók voltak a robbanó lövedékektől származó fehér pamacsok a gép körül. Ezt elnéztem volna egész nap, csak hát a veszélyességén kívül még hideg is volt a hosszúra nyúló ácsorgáshoz.

A nyilas járőrrel történt epizód után az élet a pincében egyhangúan telt. Az emberek kártyáztak, beszélgettek, de olyan is volt, aki orosz szavakat tanult. Apró gondok azonban akadtak. Például elfogyott a gyertya. Senki se számított több heti pincelakásra. Akkorra pedig már húsz napja éltünk lent. Az emberi találékonyságnak viszont nincs határa. Valaki kitalálta az étolaj mécsest. Ez a következőképpen néz ki. Fognak egy közönséges parafa dugót és vágnak belőle három szeletet. Kell még hozzá egy lyukas húszfilléres, egy befőttes üveg és valami fonal vagy madzag darab, ami majd kanóc lesz. A három dugószelet oldalát be kell félig vágni, hogy betolható legyen a lyukas érme egy-egy harmada. Ezek után a lyukba be kell fűzni egy darab kanócot, és kész az úszó. Most a befőttes üvegbe be kell önteni 2-3 ujjnyi étolajat, majd annyi vizet, hogy az olaj szintje közel kerüljön az üveg felső pereméhez. Az olajra rá kell helyezni az úszót és a kiálló kanóc véget meg kell gyújtani. Kész és üzemel az olajmécses. Az olaj alatt a vízre takarékossági okból van szükség. Ugyanis a láng nem nagyon kerülhet az üveg pereme alá, mert felforrósítja és eltörheti azt. Ezért újra és újra fel kell tölteni, ahogy égetés közben fogy az olaj. Ezért az alsó 15-20 centi folyadékra az égetés szempontjából nincs szükség, az csak az úszó megfelelő magasságát biztosítja.

Másik nagy gond a vécé használata volt. Az óvóhely négy tábori vécével rendelkezett, ami tulajdonképpen egy közönséges vécéülőke volt egy jókora láda tetején. A láda ki volt bélelve horganyzott lemezzel, és abba gyűlt össze a trutyi. Az ülőke lefedhető volt, de a fedő felemelésekor iszonyatos bűz jött ki belőle, ami az idő múltával csak egyre fokozódott. Szóval ebből a tábori vécéből három darab be volt állítva az óvóhely előteréből nyíló apró helyiségbe. Ennek az elrendezésnek az volt a hibája, hogy a három vécét egymástól az égvilágon semmi sem választotta el. És mivel a pincének elég sok lakója volt, előfordult, hogy egyszerre három ember nyögött közvetlenül egymás mellett, elképesztő bűztől körülvéve. Ez volt az, amiből én nem kértem. Szerencsére a negyedik vécé az udvar alatti raktárhelyiségben volt felállítva, ahová senki sem járt, mert a mennyezetbe üvegtéglák voltak beépítve fényáteresztés céljából, de így nyilvánvalóvá vált, hogy a tetőt nem védi semmi. Ez nem számított pincének. Nekem megfelelt. Egyedül üldögélhettem ott, büdös sem volt, legfeljebb egy kicsit hidegebb, mint az óvóhelyen.

Január tizenötödike körül senki földje lehettünk, mert gyanús csend vett minket körül. Tulajdonképpen mindenki félt az oroszoktól, de már senki sem bánta volna, ha megérkeznek. Az én napjaim egyhangúan teltek, mert kimászkálni már nem volt kedvem, meg aztán nem is igen engedtek volna. A halál szele túl közel csapott hozzánk ahhoz, hogy továbbra se vigyázzanak rám. Hason feküdve olvastam az ágyamban, ami kifejezetten luxusnak számított. Ugyanis az óvóhelynek egyetlen egy lámpácskája volt, éppen a fejem felett, ami akkumulátorról működött, és csak arra volt elég, hogy a közlekedő emberek ne essenek hasra. Viszont közvetlenül alatta 50 centire én ragyogóan láttam a betűket.

Január tizennyolcadika pontosan úgy indult, mint bármely másik nap. Az előző este nem tudtam befejezni egy roppant érdekes részt, amikor lekapcsolták a villanyt. Ezért aztán reggel első dolgom volt a megfelelő oldal kikeresése és tovább olvasása. A könyv arról szólt, hogy egy fizika tanár kitalált egy zsugorító gépet. Ha azt valaki a hátára vette és bekapcsolta, akkor folyamatosan zsugorodni kezdett egészen addig, amíg ki nem kapcsolta. Ebből a gépből legyártottak négy darabot. A tanár kiválasztotta három legjobb tanulóját. A tanár és dákjai a hátukra vettek egy-egy ilyen zsugorító gépet, felálltak a konyhaasztalra, szembe fordultak egymással, és bekapcsolták a gépet. Megindult a zsugorodásuk, egyre kisebbek lettek. Közben állandóan meneteltek egymás felé, mert a köztük lévő távolság egyre nagyobb lett volna. Egyszer csak észrevették, hogy a lábuk alatt lévő talaj, ami tulajdonképpen az asztallap volt, egyre durvább felületű kezd lenni. Már szinte bukdácsoltak, amikor megláttak egy csillogó kockát, ami többé-kevésbé áttetsző volt, és mérete folyamatosan növekedett, mivel ők zsugorodtak. A tanár úr megjegyezte, hogy ez az egyik fiú tízóraijából kipottyant sókristály lehet. A végén a sókristály maga akkora lett, mint egy asztal. Na, ekkor erre másztak föl és folytatták egymás felé a menetelést. A végén megjelentek a sókristályban helyet foglaló klór és nátrium atomok.

Szóval belátható, hogy egy ilyen történetet nem lehet megszakítani, végig kell olvasni. Olvasás közben egyre jobban ki kellett volna mennem a vécébe, merthogy mindig reggel mentem ki. Én azonban rendületlenül olvastam tovább, és addig tartottam vissza szükségemet, ameddig csak bírtam. Egyszerre azonban egy hatalmas csattanás hallatszott, amit emberek sikítása, jajgatása és üvöltése követett. Egyszeribe elfelejtkeztem az atomi világ felfedezéséről, de még arról is, hogy a vécélátogatás már nagyon időszerű lett volna, amikor megláttam, hogy két idegen lakó vonszolja be az eszméletlen Mamit, és fektetik le az ágyunkra. Azonnal leugrottam a helyemről, és rohantam Mami mellé, ahol befészkeltem magam a teste és a fal közé. Közben már Zimányi doktor is ott volt, ő fogta a jobb pulzusát, én meg a balt. Zimányi doktor széthúzta Mami fekete alapú, zöld-piros kockás kiskabátját és megállapította, hogy a szívét több szilánk is átfúrta. Már akkor se élt, amikor lefektették az ágyra. Apu is előkerült vérző fejjel, de láthatóan nem volt komoly baja. A felesége fölé hajolt, és azt hajtogatta remegő szájjal, „Bözsikém ne hagyjál itt”, de akkor már mind a ketten keservesen sírtunk. Ildikó valahol hátul játszott két másik gyerekkel, de amikor azoknak a szülei látták, mi történt, Ildit nem engedték oda hozzánk, megpróbálták elterelni a figyelmét addig, amíg Apu egy kicsit összeszedte magát.

Az én életemet a könyv mentette meg. Az akna, amit az oroszok a végső támadás előtt lőttek ki, az udvarba csapódott be, könnyedén szakította át az üvegtéglákat és felrobbant a pince padlózatán, pontosan három méterre kedvenc tábori vécémtől. A vécétől két méterre lévő vaslemez ajtón a szilánkok könnyedén átjutottak. Abban a pillanatban, amikor becsapódott az akna, az én Mamim éppen az ajtó előtt haladt el, ment a kazánház felé reggelit készíteni. Apám a folyóson távolabb haladt, ő a bal arcán kapott egy szilánkot, de nem közvetlenül, hanem gellerből[26] a betonfalról.

Közben engem erőszakkal elvonszoltak Mami mellől, és hátra vittek a pincébe, ahonnan nem lehetett látni az ágyunkat. Még valami idegcsillapítót is belém tömtek, és állandóan „szegény gyereknek” neveztek. Aztán Mami testét becsavarták vastag, durván szőtt, lenvászon lepedőnkbe, amit azért láttam, mert végül is -„szegény gyerek hadd búcsúzzon el az anyjától”- odaengedtek.  A lárma elült, mindenki magába roskadt. A többi gyerek, akinek nem halt meg az anyukája, nagyon meg volt szeppenve.

Nem sokkal később, a pince bejáratánál, dobtáras géppisztolyával, „nyemecki-nyemecki”-t üvöltve, megjelent az első orosz katona, aki percekkel később már „burzsuj, burzsuj” felkiáltással a ház egyetlen szegény emberének kezéről, a kövér és asztmás házmesterről rángatta le a karikagyűrűt.

Ezzel részünkre az ostrom és egyben a II. Világháború befejeződött. Édesanyám részére egy órával korábban.

 


[1]Abban az időben így hívták azt a gyereket, aki nyalizott a tanárnak, és persze midig, mindent megtanult.

[2] Az iskolaév befejezésekor tartott vallásos hálaadás.

[3] Tornaórákon, menetelés közben énekelt, japán induló kezdősora.

[4] Így nevezték, amikor csak egyetlen ellenséges gép volt az égen, feltehetően felderítési célból, de azért ez is riasztó volt.

[5] A cserép, üveg és fémgolyókat elnyűtt (hosszú) harisnyákban tartottuk. A golyózás egy fajta hazárdjáték volt, a golyók egymástól való elnyerésének céljával. Egyik ilyen mód a „ross vagy ratlan” névre hallgató játék, aminek a lényege, hogy benyúltam a harisnyába és kivettem egy marék golyót. A zárt öklömre a másik fiúnak rá kellett ütni és vagy azt mondta, hogy „ross” vagy azt, hogy „ratlan”. Tehát páros, vagy páratlan. Erre én kinyitottam az öklöm és megszámoltuk a golyókat. Ha eltalálta, akkor köteles voltam odaadni neki az egész marék golyót. Ha nem találta el, akkor ő volt köteles nekem adni ugyanennyi golyót.

[6] A legnagyobb bomba 500 kilós volt. A nagyobb hatás érdekében ebből lánccal összekötöttek 4-5 darabot és úgy dobták őket ki a bombázóból. A lánc miatt a bombák nem tudtak szétszóródni, ezért egy helyre estek le és nagyobb rombolást végeztek, mintha csak egy esett volna oda.

[7]  A több százas kötelékben berepülő, és bomba terheiktől Magyarországon megszabaduló amerikai légierődöknek volt „liberátor” azaz „felszabadító” a hivatalos nevük, amit a magyar hadvezetés és a köznép is átvett.

[8] Ezt a kifejezést az unokámtól tanultam, akinek az a véleménye, hogy nincs nagyobb bűn a világon, mint „uncsi” dolgot erőszakolni egy gyerekre. Ez biztos így van, csak sajnos én akkor erről még nem tudtam.

[9] A Ferenc krt. és az Üllői út sarkán lévő nagy sárga épületnek volt a neve.

[10] A kor legmodernebb rádióvevőjének volt a jellemzése.

[11] A kor frazeológiája szerint a nemi erőszakot jelentette.

[12] Az „ostrom után” kifejezés négy évig érvényben volt, csak a fordulat évét kővetően, 1949 táján váltotta fel a „felszabadulás után”, de én még évekkel később is hallottam az anyámtól, hogy „Bezzeg az ostrom alatt megetted volna”, amikor apám fitymált valamit anyám főztén.

[13] Nagyon öreg, nagyon lassú, kétfedelű, orosz felderítő repülőgép, amire a kutya se hederített.

[14] A háború alatt, sötétedés után csak olyan szobában lehetett villanyt gyújtani, amelyiknek az ablaka le volt fedve sötétkék papírral, palettával, vagy valami mással. Közvilágítás pedig egyáltalán nem volt és a gépkocsik reflektora se éghetett, illetve volt rajtuk egy „csukja”, ami csak lefelé engedte a fényt.

[15] Akkor még senki se tudta, hogy egy aknával sok mindent lehet tenni, csak célozni nem.

[16] Ma Köztársaság tér a neve.

[17] Különböző méretű és típusú lőszer.

[18] Egy naptári hónap első péntekéről van szó.

[19] Az egyik harcoló fél által a másikhoz, fehér zászló alatt átküldött tiszt, akinek a szerepe mindkét fél részére fontos dolog megbeszélése.

[20] Amiből aztán Rákosiék „Vidámparkot” csináltak.

[21] Természetesen 1919-ről van szó.

[22] Német titkosrendőrség 1933 és 1945 között.

[23] Lapos tetejű, teherszállításra alkalmas lóvontatású, rugós felfüggesztésű kocsi.

[24] Hatalmas, félgömb alakú edény, amiben a háziasszonyok mosogattak a beépített mosogató kredencek elterjedése előtt.

[25] Négycsövű légvédelmi ágyú, aminek alsó és felső két-két csöve felváltva tüzelt.

[26] Gellernek a kemény tárgytól visszaverődő, vagy egyenes útjától eltérő szilánkot vagy lövedéket hívták.

____________________________________________________________
____________________________________________________________
_____________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3813) Atomháború

Tibor bá’ fordítása online

 

„Lokális” atomháború hatásai


89. Útban a 90. felé

Tételezzünk fel, kialakul egy helyi nukleáris háború  Ukrajna és Oroszország között, ahol „mindössze” 100 db Hirosima méretű atomtöltetet robbantanak fel. Ez természetesen nem jelentené a III. világháborút, mindössze egy kisebb lokális összecsapást 15 kilotonnás (taktikai) bombákkal. A nagy kérdés az, mi lenne ennek a hatása az egész Földre, illetve az emberiségre nézve?

Nos 2007 Október 3-án Londonban rendezték a Royal Society of Medicine konferenciáját, ahol Dr. Ira Helfand amerikai traumatológus szakértő előadásából kiderül egy és más, aminek a csattanója 1 milliárd ember éhhalála, plusz néhány száz millió bizonyosra vehető halála, elsősorban betegségekből és a szűkössé vált élelmiszerekért kialakult harcok miatt. Ugyanis, a helyi jellegű összecsapás hatása kiterjedne az egész Földre. Helfand kihangsúlyozta, hogy ez nem rémhírterjesztés, hanem pontos felméréseken alapuló tény.

Korábban napvilágot látott tanulmányok szerint a „konfliktus” 100 millió tonna fekete kormot lőne fel az atmoszférába, ami évekre visszavetné a Föld átlaghőmérsékletét 1,25 °C-al, vagyis a gabonatermelésre rendelkezésre álló időt 10-20 nappal megrövidítené. Tegyük ehhez hozzá, hogy jelenleg a Föld élelmiszer tartaléka 50 napra elegendő, ami az utolsó fél évszázad minimuma. Ez a tartalék pedig nem lenne elegendő a vészhelyzet áthidalására. Következésképpen a világban beindulna az élelmiszer felhalmozás a vele járó fegyveres konfliktusok kialakulásával.

Az élelmiszer termesztés nagy fokú visszaesése már csak azért is elhihető, mert volt már rá példa. 1815-ben az indonéziai Rambora vulkán kitörése miatt 1816 volt a „nyár nélküli év”, ami az egész világra éhínséget hozott.

Dr. Helfand rámutatott arra, hogy az éhezés magával hozná a kolera, tífusz és egyéb betegségek járványát.

A konferencián Brian Toon amerikai atmoszférakutató (University of Colorado) által feltárt másik tanulmány szerint 100 darab 15 kilótonnás atombomba felrobbantása a Föld ózonrétegének 30-40 százalékos csökkenését vonná maga után, ami számtalan gazdanövény kipusztulásához vezetne. Dr Toon szerint ez egy teljesen új aspektus, amire még senki sem gondolt. Véleménye szerint ez a tényező is tömeges éhezéshez vezetne.

Nukleáris szakértők ezeket a kutatási eredményeket nem kérdőjelezik meg, de rámutatnak a nagy méretű bizonytalanságra. Mindenesetre, az biztos, hogy a lokálisan megvívott nukleáris háborúból származó radioaktív hamu, sokkal károsabb lenne a konfliktusból kimaradt országok részére, mint amire a politikusok számítanak, állítja John Pike a www.globalsecurity.org igazgatója.

„Lokális eseményeknek, globális következményei lesznek.” Figyelmeztet Dan Plesch (University of London). Tudomásul kell vennünk, hogy egy lokális nukleáris konfliktus okozta veszélynek, az egész emberiség ki van téve. „Többségében nem vagyunk tudatában annak, hogy mindannyiunk sorsát helyettünk dönthetik el Washingtonban vagy Moszkvában.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

(3812) Univerzum

Tibor bá’ fordítása online

 

Az univerzum átrendezhetősége

(„Leváló” Univerzum)

89. Útban a 90. felé

Úgy tűnik a Világmindenség az Ősrobbanást követően néhány milliárd évvel később drámai átrendeződésen ment át. Minden idők legalaposabb galaxis-feltér­képezésnek ez a megállapítás a meghökkentő eredménye. Ezek szerint az Univerzumban lévő anyag eloszlása az igen sűrű csomókból kiindulva hirtelen átrendeződött és sokkal egyenletesebbé vált. Ezzel az új megállapítással a csillagászok nem tudnak mit kezdeni, fogalmuk sincs, mi okozhatta a változást.

A Sloan Digitális Égboltfigyelők kutatói a New Mexikóhoz tartozó Apache Pointban két felszentelt teleszkópot használva hoznak létre a teljes égbolt egy negyedére kiterjedő, részletes, 100 millió objektum, többségében galaxis helyzetének és fényességének megjelölésével egy három-dimenziós térképet. Már ebben a be nem fejezett állapotban is, amikor még csak 15 millió objektum van feltérképezve, messze felülmúl minden korábbi galaxis eloszlási felmérést, melyek során legfeljebb néhány százezer galaxisról lehetett csupán szó.

Budavári Tamás a John Hopkins Egyetemről (Baltimor, Maryland) és munkatársai különböző szűrőket alkalmaztak, hogy a felmérés során detektált galaxisokat a formájukra és korukra jellemző színeik szerint osztályozni tudják. A vörösebb galaxisok elliptikusak, öregebbek és nagyobbak. Ezek közvetlenül az ősrobbanást követően alakultak ki, és már régen túljutottak a csillagszületési fázison, vagyis többnyire idősebb, stabil csillagokból állnak. Evvel szemben a kékebb galaxisok spirálisok, melyek jó néhány milliárd évvel később alakultak ki és még ma is az aktív csillagszületés állapotában vannak.

A kutatók máris tudják, hogy a korai, vörös, még a jóval kisebb kiterjedésű és sűrűbb Világmindenségben kialakult galaxisok inkább csoportosultak, mint a későbbi, kék galaxisok, amelyek egymástól nagyobb távolságokra helyezkedtek el és nem volt elég idejük a csoportosulásra. Azonban azt várták, hogy az idősebb galaxisoktól a fiatalabbak felé húzódó eloszlási skála mentén történő elmozdulás egyenletességet fog mutatni. Evvel szemben, amikor a skála különböző részein helyet foglaló galaxisokat megkeresték kiderült, hogy az eloszlás messze nem volt folyamatos. Helyette egy éles ugrást tapasztaltak a két elkülöníthető galaxis populáció között, mivel az öregebb és vörösebb galaxisok jóval erőteljesebben csoportosultak, mint a másik csoport. „Ez erősen meglepő” mondja Andrew Connolly a Pittsburgi Egyetemen dolgozó munkatárs. „A csoportosulásnak számtalan fokozatával számoltunk, nem csak kettővel.”

Ez azt jelenti, hogy a múlt egy bizonyos pontján a galaxisok hirtelen eltérő módon kezdtek csoportosulni. Sőt nem csak a galaxisok. A fizikusok nagy része úgy gondolja, hogy a Világmindenség anyagának legnagyobb része láthatatlan, vagyis „sötét” és így a teleszkópokkal nem észlelhető. Feltételezik, hogy a gravitáció a sötét anyagot éppen úgy tereli össze, mint a látható anyagot és ezért eloszlása megfelel a galaxisok tömörülésének. Ha a kutatócsoport észlelése megfelel a valóságnak, akkor az egy drámai eltérést jelez a Világmindenségben jelenlévő teljes anyagi struktúrára.

Az eredmény annyira nem várt, hogy a New Scientist megkeresésére egyetlen fizikus se volt hajlandó érdemben válaszolni, mi lehet a kiváltó ok. Elképzelhető, hogy vagy a Világmindenség terjedési sebessége, vagy a gravitációs erő értéke változott meg hirtelen. Ezeknél valamivel valószínűbb, hogy valami fázis eltolódással állunk szemben, melynek során az anyag sűrűsége egy olyan küszöbértéket lépett át, ami után hirtelen a korábbitól eltérő módon tömörödött. Bármi legyen is a kiváltó ok, a kutató csoport meg van győződve arról, hogy a válasz megtalálása alapvető fontosságú annak megvilágítására, miért néz ki a Világmindenség úgy, ahogy ismerjük. Budavári szerint: „az összeterelődés közvetlenül kapcsolódik Világmindenségben jelenlévő anyag eloszlásához”.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3811) Maszturbáció

Tibor bá’ fordítása online

 

A mindennapi maszturbáció távol tartja-e az orvost a háztól?

 

89. Útban a 90. felé

Régi intelmek: Meg fogsz tőle vakulni! Szőrös lesz tőle a tenyered! – Hála istennek, ezek a balsejtelmek többnyire már a múlté, de a legújabb kutatások ennél is jobb hírekkel szolgálnak a fiatal férfiaknak: a gyakori önkielégítés védelmet nyújthat a leggyakoribb rákfajta ellen.

A Melbourne-i Rák Tanács munkatársa Graham Giles és csoporttársai 1079 prosztatarákban szenvedő férfitől részleteiben érdeklődtek szexuális szokásaikat illetően, majd az adatokat összemérték 1259 hason korú, de egészséges férfi adataival. A csoport úgy találta minél gyakrabban maszturbál egy férfi 20 és 50 éves kora között, annál kisebb az esélye, hogy prosztata rákot kap.

A védő hatást legjobban huszonéves korban lehet elérni. Azok például, akik hetente ötnél több alkalommal ejakuáltak huszonéves korukban, harminc százalékkal kisebb eséllyel kaptak prosztata rákot életük későbbi szakaszában.

Ezek az eredmények ellentmondanak korábbi tanulmányoknak, amelyek szerint minél több szexuális partnere van egy férfinek, és minél nagyobb a szexuális aktivitásuk, annál nagyobb az esélye, – akár 40 százalékkal is több -, a prosztata rák kialakulására. A két kutatási adat közti különbség oka abban van, hogy a korábbi tanulmányok szerint a szexuális aktivitás közösülést jelentett, míg a legutolsó felmérés az ejakulációk számára összpontosított függetlenül attól, hogy volt-e közösülés vagy sem.

A kutató csoport úgy gondolta, hogy közösülésből származó fertőzés növelheti a prosztata rák előfordulását. „Ha ki tudtuk volna venni a közösülésből származó ejakulációkat a kalkulációból, akkor az önkielégítés óvó hatása még nagyobb lett volna” állítják a kutatók. Giles hozzátette még: „A férfiak prosztatájukat számtalan módon igénybe tudják venni, nők vagy akár férfiak segítsége nélkül is”.

Giles elfogadja azt a lehetőséget, hogy a megkérdezett férfiak hazudhattak szokásaikat illetően, de nem tartja valószínűnek, hogy ez befolyásolná az eredményeket. Végtére is az önkielégítéssel kapcsolatos kérdés nem sarkalja hencegésre a férfiakat, ellentétben például a „Hány szexuális partnere volt?” kérdéssel.

A kérdés mégis az, a gyakori ejakuláció miért csökkenti a prosztata rák valószínűségét? A csoport úgy gondolja, hogy az ondó kilövelés megakadályozza karcinogén (rákkeltő) anyagok felgyülemlését a mirigyben. A prosztata termeli az ondó legnagyobb részét, amiben jelentős mennyiségű nátrium, cink, fruktóz és citromsav található. Ezeknek az alkotóknak a vérből történő koncentrálása akár hatszázszoros is lehet. Innen indul ki a baj. Kutyákkal végzett kísérletek kimutatták, hogy olyan karcinogének, mint például a cigaretta füstben bőségesen található 3-metilkolantrén, szintén koncentrálódik az ondóban. Giles szerint: ez a pangó prosztata hipotézis, vagyis minél gyakrabban öblítjük ki a vezetéket, annál kevesebb anyag marad benne, ami a nyálkahártyát károsíthatja.

Ezek az eredmények sokatmondó párhuzamosságot jelentenek a prosztatarák és az emlőrák között. Ugyanis jól ismert, hogy a szoptatás csökkenti az emlőrák kialakulási esélyét, feltételezhetően azért, mert az anyatej kimossa a rákkeltő anyagokat az emlőből.

„Ezek a mechanizmusok azonban kizárólag spekulációk termékei.” Int óvatosságra a Marylandi Nemzetközi Epidemiológiai Intézet emlőrák specialistája Loren Lipworth.

Ha azonban az eredmények más oldalról megerősítést nyernek, akkor a prosztatarák elkerülésével kapcsolatos orvosi tanácsok nem lesznek lehatárolhatók diétákra és testedzésre. Megelőző óvintézkedésnek fog számítani a gyakori maszturbáció is.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3810) NATO terjeszkedés

Tibor bá’ online

 

89. Útban a 90. felé

Az alábbi ábrán könnyen nyomon követhetjük a NATO  szukcesszív terjeszkedését, aminek célja egyértelműen Oroszország  bekerítés. A jelenleg dúló ukrán – orosz háborúnak tulajdonképpen ez adja a kázus bellijét.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3809) Beindult a tavasz

Tibor bá’ online

Nyisd ki az alábbi URL-t

Charctic Interactive Sea Ice Graph | Arctic Sea Ice News and Analysis (nsidc.org)

89. Útban a 90. felé

A szaggatott vörös vonal a rekord minimum jég fedettség. A folyamatos kék vonal pedig a jelenlegi jég fedettséget jelzi. Itt láthatjuk, hogy március 9.-től megindult a jég olvadása annak ellenére, hogy a tavaszi napéj egyenlőséghez még hiányzott 14 nap, tehát két hét. Vagyis a Nap az északi pólusnál még nem kelt fel. Feltételezem, hogy az olvadáshoz szükséges hő alulról érkezik.

Az idén, március 19.-én a jégmező mérete 14.471.000 km2 volt. Múlt év, március 19.-én a jégmező mérete 15.289.000 km2 volt. A különbség 818.000 km2, ami hazánk területének több, mint nyolcszorosa. Érdemes lesz figyelemmel kísérni az Arctik viselkedését. Könnyen lehet, hogy most indul be a hirtelen melegedés.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3808) Az örök mottó: A nő kiismerhetetlen

Tibor bá’ vissza a múltba online

 


89. Útban a 90. felé

A Johan van Oldenbarnevelt nevű, 20.000 tonnás, holland kivándorló hajó fedélzetén 153 magyar menekülttel hajózott ki a nyílt tengerre, hogy négy hét alatt elvigye őket (Afrika megkerülésével) az ígéret földjére, Ausztráliába. Négy hét hosszú idő, főleg, ha nem kell alatta napi 10-12 órát robotolni, így az anyanyelvükön kívül egymáshoz egyéb módon nem kötődő emberek gyorsan barátságra léptek különböző közös érdeklődések alapján.

A legkézenfekvőbb az udvarlás lett volna, de ezen a téren az aránytalanság minden mértéket felülmúlt. A mindössze három szabad hajadonra nem kevesebb, mint negyvenhét facér férfi jutott. Ilyen egyoldalú versengésbe benevezni se nagyon érdemes. A nők, mármint az a bizonyos három szabad préda, természetesen aratott. Precízebben megfogalmazva, vagy inkább modernebb szóhasználattal, érdekérvényesítésük kitűnőnek volt mondható, annak ellenére, hogy külcsín tekintetében a hazai mezőnyben nemigen arattak volna átütő sikert.

A férfi választékban Pali, magyar atlétaválogatott, több testhosszal verte a mezőnyt, mert nem csak feltűnően csinos, 183 cm magas, de szellemes és jó humorú is volt. Nem csoda, hogy Erzsi, Jutka és Zsuzsa, a szabad trojka mind három tagjának csakis érte dobogott a szíve.

Zsuzsa hamar kiesett a versenyből, mert ő a szüleivel együtt utazott és Pali nem akart komplikációt. A maradék kettő közül Jutka egy vagány pesti csaj volt, míg Erzsi kissé maradi Pest környéki lány. Így aztán Pali jó érzékkel Jutka mellett döntött, aki négy hétre tökéletesen kielégítette szexuális igényeit, miközben az úszó szálloda szép csendben szelte a hullámokat.

Zsuzsa a mama és a papa társaságában volt fellelhető a römizők környékén, este a szalonban felkérhették egy táncra, délelőtt pedig a deck-játékokban szívesen vállalta bárkinél az ellenfél szerepét, de a maradék 46 hím tesztoszteron feleslegének levezetésében ez vajmi keveset segített.

Erzsi, a dús testű, szexre éhes asszonyállat eldöntötte, hogy vagy Pali, vagy senki. Esténként a korlátnak dőlve órákon keresztül bámulta a sötét hullámokat és szinte kínálkozott, hogy valaki csatlakozzon hozzá, ami rendre be is jött. Nem volt olyan magyar férfi, aki legalább egyszer szóba ne elegyedett volna vele. Ilyen alkalmakkor perceken belül kiderült, hogy Erzsi megőrül a Paliért, nem tudja, mit tegyen, mert Palinak kizárólag kabintársa, Jutka kell. Ráadásul ez az állandó megaláztatás, hogy neki esténkét nem szabad bemenni saját kabinjába, mert ott folyik a szeretkezés.

Egyik-másik férfi tett némi célzást arra, hogy talán mással, egy másik kabinban, mondjuk az övében, sikeresen kárpótolhatná önmagát a sérelmezett veszteségért, de ilyenkor Erzsi némi undorral a szája szélén közölte a már ismert verdiktet, neki csak a Pali kell.

Én voltam az egyetlen fiatal férfi, egészen pontosan 24 éves, aki úgy gondoltam, hogy egy meghitt beszélgetés Erzsivel ugyan nem hűti le kielégítetlen vágyaim feltörő hullámait, de több a semminél. Úgy gondoltam, hogy az Erzsivel való beszélgetés szórakozást nyújtó értéke meghaladja egy ultipartiét, főleg, amikor vesztek, ami különben ritkán következett be. Így aztán egy idő után Erzsi mindennapos beszélgető partnerévé váltam, miközben a többi hím meg volt róla győződve, hogy én vagyok a befutó.

És hogy miről beszélgettünk? Részletesen beszámoltunk hazai volt szerelmeinkről, csalódásainkról, terveinkről és persze Paliról is, de jó sokat. Egyszóval jól összebarátkoztunk, ami nő és férfi között állítólag lehetetlen, de ezt akkor még nem tudtam.

Mint már rámutattam, a vissza-visszatérő téma Pali volt, és mint egy jó barát, nem csak megértettem Erzsi bánatát, éreztem át szörnyű helyzetét, de őszintén segíteni is szerettem volna neki. Hosszas fejtörés után sem jutott eszembe okosabb, megpróbálni Palit féltékennyé tenni. Erzsinek tetszett is a terv, mert korábbi tapasztalatai szerint ez be szokott válni. Aztán addig rágtuk a témát, amíg ki nem dolgoztuk a pontos tervet.

Ezek szerint Erzsi közölte kabintársnőjével, Jutkával, hogy ennek az egyoldalúságnak vége. Egyik este övé a kabin, de minden második este viszont Erzsié. A bejelentésre Jutka egy kissé meglepődött, de nemigen volt választása, elvégre az igény méltányosnak volt nevezhető.

– Szabadna megkérdeznem, kivel óhajtasz a kabinban lenni? – kíváncsiskodott a korábbi tejhatalmú kabinbitorló.

– Semmi közöd hozzá – válaszolta Erzsi – de, mert úgy se maradna titokban, elárulhatom, Tiborral.

– Hát, ami azt illeti, Tibor jó fej, jól választottál. Nem nevezném egy daliának, de legalább nem hülye.

Ezzel aztán lerendeztük a kabin-ügyet, este pedig Erzsivel birtokba is vettük a kabint. Belülről bezártuk az ajtót, és röhögve vettük tudomásul, hogy a terv eddig egész jól bevált. Később azt vitattuk, mit fog ehhez szólni Pali, mi lesz a reakciója, és egyáltalán mik Erzsi további tervei.

Erzsi elmesélte, hogy ő még abba is belemenne, ha Pali megtartaná magának Jutkát is, de a férfiből neki is meg kell kapni a jogos részét. Hát, ez nem rossz, állapítottam meg, de miért lenne neked „jogos részed”. Hát, azért mert szerelmes vagyok belé. Ugyan logikailag ez sántított egy kicsit, de fiatal korom ellenére annyit azért már értettem a nőkhöz, hogy egy szerelmes nőtől logikát elvárni nem lehet. Szóval nyúztuk a témát elölről hátra, majd hátulról előre, míg a végén mindkettőnket elnyomott az álom.

Reggel elsőnek arra ébredtem, hogy a kerek ablakon ömlik be a napsugár. Kimásztam az ágyból, kitártam a kajüt ajtaját, hadd legyen egy kis légmozgás, ami kiviszi az apró helyiség enyhén fülledt levegőjét. Erzsi éppen akkor ébredt fel, amikor a kitárt ajtótól visszafordultam, és mindjárt rám is üvöltött:

– Csukod be azonnal az ajtót!

Csodálkozva néztem rá, de Erzsi folytatta.

– Hadd lássa a fél hajó, hogy nálam aludtál, de hogy megbasszál, az eszedbe se jutott.

_______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3807) Fény az alagút végén

Tibor bá’ online


89. Útban a 90. felé

Azt nagyon hamar megtanultuk, hogy az idős kor, az elhízottság, és a dohányzás óriási rizikó fakor. Csakhamar azt is tapasztaltuk, hogy míg egyesek komoly betegségen esnek át, és bele is halhatnak, mások hihetetlen könnyűséggel élik túl a fertőzést, sőt, adott esetben meg se kapják (például házastársak között az egyik halálos beteg, a másik el se kapja tőle). Hogy ennek mi van a hátterében a mai napig rejtély volt. Most azonban kiderült, hogy a hajlandóságot és a védettséget a vérben található különböző fehérjék határozzák meg. Folynak a vizsgálatok annak megállapítása végett, hogy pontosan mi okoz mit. Ha kiderül, akkor könnyen megállapítható lesz, hogy kit tanácsos beoltani, és ki engedheti meg magának a betegség félvállról vételét. Esetleg a kedvező fehérjék ismeretében lehetséges lesz egy hatásos gyógyszer kifejlesztése.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3806) Emlékeztető

Tibor bá’ online

Bagoly mondja….


89. Útban a 90. felé

1943. július 27.-én majdnem ezer angol bombázó több mint 2000 tonna bombát dobott Hamburgra. A bombák nagy része gyújtóbomba volt. Ez a várost égő pokollá változtatta. A hőmérséklet a város közepén elérte az ezer fokot, beindítva ezzel a világ első tűzviharát. A szuper forró levegő oly gyorsan emelkedett, hogy oldal irányból beszívott levegő hurrikán erejű szelet eredményezett, ami az embereket középre húzta, ahol égő fáklyává váltak. Azon az éjszaka több mint 40.000 ember halt meg.

1945 kora tavaszán az amerikai 20. Légierő, maga mögé kényszerítette a RAF rekordot Tokió leégetésével. 16 négyzet-mérföld sűrűn lakott területen okozott tűzvészt, ami több mint 80.000 ember halálát okozta.

Ez akkor jutott eszembe, amikor a szajha médiában azt olvasom, hogy az oroszok háborús bűnöket követnek el Ukrajnában. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de ha lenne is alapja, ez tipikus esete a bagolynak, amelyik állítja, hogy a veréb nagyfejű.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3805) Végítélet

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

A halál szolgájával táncolunk a végítélet felé


89. Útban a 90. felé

Szerző: CHRIS HEDGES

1945 és 1989 közötti Hideg háború Bacchanália volt a fegyver gyártók, a Pentagon és a CIA, valamint a diplomaták részére, akik egyik országot kijátszották a másikkal szemben a világ sakktábláján, és végül a multik részére, akik loptak és fosztogattak egyenlőség jelet téve a rabló kapitalizmus és a szabadság közé. A nemzetbiztonság nevében tevékenykedtek a hidegháborús harcosok, akik nagy része önjelölt szabadelvű, a független média, emberjogi szervezetek, és azok, akik ellenzik az állandó háborús gazdaságot, és az amerikai társadalom militarizálását.

A döntés, hogy utasítsuk el az oroszokkal történő békés együttélés lehetőségét a Hideg háború végén egyike a minden képzeletet leginkább felülmúló bűne a XX. századnak. Oroszország provokálásának veszélyét a Szovjet Unió összeomlásakor olyanok érzékelték, mint Henry Kissinger és George F. Kennan, akik a NATO kiterjesztését közép Európába a „legveszélyesebb hibának tartották a teljes Hideg háború alatti időben.”

Ez a provokáció annak az ígéretnek a megszegése, ami szerint a NATO nem fog tovább terjeszkedni az egyesített Németország határain túl. Azonban Lengyelországot, Magyarországot, Cseh Köztársaságot, Bulgáriát, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Romániát, Szlavóniát, Szlovákiát, Albániát, Horvátországot, Montenegrót, és Észak Macedóniát bevezették a Nyugati Katonai Szövetségbe. Ezt az árulást megfejelték azzal, hogy több ezer (főleg amerikai) NATO katonát telepítettek Kelet Európába.

Lehet, hogy Ukrajna orosz inváziója a Nyugati Szövetség cinikus célja, ami mára a NATO kiterjeszkedés ellenőrizhetetlen megszilárdulása. A háború mesterei örvendezhetnek, de a potenciális következményei, beleértve a globális megsemmisülést, félelmetesek.

A békét feláldozták az USA globális hegemóniájáért. Feláldozták a hadiipar sok milliárd profitjáért. A béke lehetővé tette volna, hogy kezeljük a klíma katasztrófát. De hiába kiáltjuk, hogy békét, békét, nincs béke. Az országok lázasan fegyverkeznek, nukleáris háborúval fenyegetnek. Felkészülnek a legrosszabbra, bebiztosítva ezzel a legrosszabb bekövetkezését.

A hosszan elnyúló, Oroszországgal és Kínával folytatott konfliktus felé történő menetelés visszafelé fog elsülni. Amerika gazdasági uralmának folyamatos elvesztését megállító kétségbeesett erőfeszítéseket nem fogja megakadályozni a katonai dominancia. Ha Oroszország és Kína létre tud hozni egy alternatív financiális rendszert, ahol az amerikai dollárnak nem lesz szerepe, az az amerikai birodalom összeomlását fogja jelezni. A dollár értéke zuhanni fog. Amerika hatalmas tartozását biztosító kincstári kötvények értéktelenné válnak. Véleményem szerint Oroszországot sújtó gazdasági szankciók, egy olyan mechanizmus, ami minket fog tönkre zúzni, hacsak nem áldozzuk fel magunkat egy termonukleáris háborúban.

A döntés, hogy tegyük tönkre az orosz gazdaságot, és az ukrajnai háborút Oroszország részére tegyük elviselhetetlenné, és döntsük meg a Putyin rezsimet nem más, mint a Gonosz Pandóra szelencéjének a felnyitása. A társadalom nagy fokú rombolása (lásd Afganisztánt, Irakot, Szíriát, Líbiát vagy Vietnámot) megvan a maga tehetetlensége. Elpusztítja azokat, akik istent játszanak. Az ukrajnai háború elhallgattatta a baloldal utolsó emlékeit is. Majd mindenki könnyelműen aláírta a nagy keresztes hadjáratot a Gonosz utolsó megtestesítője ellen. Vlagyimir Putyin, csak úgy, mint a többi ellenségünk, lett az új Hitler. Az Egyesült Államok 13,6 milliárd dollár katonai és humanitárius segítséget fog adni Ukrajnának.

Az 5000 fős EU gyors bevethető egység, a teljes kelet Európa NATO hadba állítása, a korábbi szovjet tömb NATO fegyverekkel való ellátása. Németország a II. Világ háború óta először fegyverkezik, fegyver export tilalmát felemelte, az új fegyverkezésre fordított költségvetés duplája a megelőzőnek. A NATO harca kész egységeit Romániába és Szlovákiába helyezik. Lengyelországban az amerikai  csapatok létszámát a duplájára, 9000 főre emelik. Svédország és Finnország fontolóra veszik semlegességük feladását és a NATO-hoz való csatlakozást.

Ez a globális háború receptje. A történelem és az össze konfliktus, ahonnan tudósítottam azt mutatják, hogy amikor a katonai felkészülés elkezdődik, gyakran csak apróságra van szükség, hogy a halotti máglya begyulladjon. Egyetlen kis hiba. Egy túlkapás. Egy katonai kockázat felvállalása. Egyetlen felesleges provokáció. Egyetlen kétségbeesett tett. És az elkerülni kívánt végzet bekövetkezik.

Linda Thomas-Greenfield Amerika ENSZ nagykövete: „Láttunk videó felvételeket arról, hogy az orosz csapatok tiltott veszélyes fegyvereket vetettek be Ukrajnába. Pontosítva kazettás és vákuum bombákról van szó, amiket a Genfi Konvenció tilt.” Néhány órával később a szöveget kiegészítették „amennyiben a civil lakosság ellen vetik be”. Az ok? Az USA (csakúgy, mint Oroszország) a konvenciót nem írta alá. Az USA használta őket Vietnámban, Laoszban, Kambodzsában, és Irakban. Adott belőle Szaud Arábiának a Jemen elleni harcokhoz.

Putyin szívességet tett a hadiiparnak. A háborús uszítok azt kaptak, amit legvadabb álmaikban se reméltek. Most már nincs akadály, hogy meneteljünk a végítélet felé. Katonai költségvetések az egekbe szálltak, a kezelt krízisek felgyorsulnak. Kína és Oroszország létrehozzák az új gonoszok tengelyét. A szegényekről elfelejtkeznek. A világ teli lesz kétségbeesett menekültekkel. A fiatalokat feláldozzák a dicsőség, a tisztesség és a hazafiság oltárán. Az elesettek szenvedni fognak és meghalnak. Az igazi hazafiak a tábornokok, fegyver gyártók, média, és demagógok, akik több és még több vért követelnek. A halál szolgái uralkodni fognak, mint az olimpia istenei. És mi megszeppenve a félelemtől, berúgva a háborútól, a kollektív hisztériától elragadva, követelni fogjuk saját megsemmisítésünket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3804) BA.2.

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Az Omikron BA.2. alvariáns az amerikai gyerek halálozásban rekordot döntöget

Szerző: Emma Arceneaux


89. Útban a 90. felé

 

Amerikában a gyerek halálozás okai közül a COVID fertőzés áll az első helyen. A Világban az Omikron töretlenül tejed. Ennek ellenére a kormányok egymást követve állítják le a védekezéseket. A tömegek úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Hogy ne derüljön ki a turpisság, már 3 amerikai állam is leállította a napi adatszolgáltatást a halálesetekkel kapcsolatban.

 

 

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

Éljetek a lehetőségekkel!

Március idusa

Éljen a magyar szabadság!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3803) Metoo (én is)

Tibor bá’ vissza a múltba online (a fonák oldal margójára)

Az eltört lábak esete

89. Útban a 90. felé

Elöljáróban annyit tudni kell, hogy Ausztráliában a férfiember előbb vagy utóbb megtanulja, más feleségével nem érdemes hülyéskedni. Amikor visszajöttem szülőföldemre ez a tanulság még jó ideig domináns karakterem maradt. Ebből következett, hogy munkahelyemen a nők legvaskosabb „kikezdéseire” se reagáltam a társadalmilag elfogadható szinten. Ennek egyenes következménye volt, hogy a hátam mögött egy kicsit kicikiztek. Ugyanis abban a gulyás kommunista időkben a munkatársak keresztül-kasul – hogy is mondjam – szexuálkodása nemzeti sporttá nőtte ki magát. Egy idő után az emberről lekopnak az ilyen unpraktikus csökevények, de mint írtam, csak egy idő után. A következőkben felvázolt események nekem az említett kopásos időszak kezdetére estek, amit egyetlen kifejezéssel úgy jellemeznék, hogy még erősen balfácán voltam.

Különben, ez volt a házibulizás hőskora, amit a kezdetleges híradástechnikai eszközök megjelenése tett lehetővé. Ezzel kapcsolatban lett egy ötletem és egyetlen nagy fakávába összeépítettem egy világvevő rádiót, egy mikrobarázdás lemezjátszót, egy szalagos magnetofont és egy nagy képernyős TV-t. Aztán hátul össze-visszaforrasztottam a vezetékeket, beépítettem néhány kapcsolót és már kész is volt az univerzális zenedoboz. Az egésznek egyetlen szépséghibája volt, hogy nem úgy és nem olyan hangminőséggel működött, ahogy azt én elképzeltem.

Hiánygazdálkodásban az ilyen mellényúlás természetesen nem volt végzetes. Az egészet elvittem a Bizományi Áruházba, ahol bizományba bevették egy kicsit többért, mint amennyibe a beszerelt eszközök összesen kerültek. Mondhatnám, még kerestem is a dolgon.

Talán tíz nap se telt el, és a postás kihozta a vételárat. A borzadmány viszonylag gyorsan elkelt, én pedig elkezdtem fátylat borítani a múltra, amiben két nappal később egy telefon erősen megzavart.

Egy ismeretlen nő azt közölte velem a telefonban, hogy ő a borzadmány új tulajdonosa, és sajnos a magnó nem működik benne. Aztán gyorsan hozzátette, hogy engem természetesen semmi felelősség nem terhel, nem kíván rajtam semmit számon kérni, de mivel a Bizományiban azt mondták, hogy ez egy házilagosan kivitelezett darab, legokosabb, ha az alkotóhoz fordul.

Ilyesmi manapság természetesen nem fordulna elő, mert minden üzleti titoknak számít, még az is, hogy az ügyfél melyik kézzel írta alá a bizományi szerződést, és akkor még hol vagyunk a szerződő személytől. Akkoriban ez előfordult, és a hölgy, telefonszámom birtokában szinte könyörgésre fogta a dolgot, mivel a férje háta mögött történt a beszerzés, aki személyesen őt tette felelőssé a borzadmány megvételéért.

Jól van asszonyom, – esett meg a szívem – de mit tehetek? Hát, nem lennék-e szíves átugorni hozzá és megjavítani a készüléket, ami nekem nem jelentene túl nagy nehézséget, hiszen én vagyok az alkotó, és különben is, nem kívánja ingyen.

Magamhoz vettem néhány apró szerszámot, a forrasztópákát és este 7 óra körül átugrottam a szomszéd kerületbe. Az asszony az előszobában csendre intett, mert hogy 2 éves kislányát most fektette le, majd bevezetett a nappaliba, ahol a lakás dísze, az én torz szüleményem a szoba közepén helyezkedett el. Kiderült, hogy a férj nincs itthon, mert hétfőtől péntek estig vidéken dolgozik, és csak a hétvégére jön haza, különben megöli, ha nem fog működni a készülék.

Nem akartam sok időt vesztegetni, mert 8 órára mozijegyem volt, ezért a berendezés hátsó borítóját gyorsan lenyitottam és belekukkantottam a különböző színű, szigetelt vezetékek kavalkádjába. Csakhamar észrevettem, hogy az egyik vezeték forrasztása elengedett. Elő a pákát, és ripsz-ropsz már helyére is került a fránya vezeték, csak azt nem értettem, hogy a fenébe eresztett el ilyen gyorsan egy forrasztás, amikor nem volt szokásom kispórolni a forrasztó ónt.

Bekapcsoltam a készüléket, és együtt észleltük, hogy minden tökéletesen működik. Na, lett erre hatalmas hálálkodás, meg „mivel tartozom”, stb. Az egészet leráztam magamról, mint kutya a vizet, és már rohantam is haza.

Két nappal később, szerdán egy újabb telefon. A hangját természetesen megismertem, csak azt nem tudtam kitalálni, mi a fenét akarhat már megint a két éves kislány anyukája, természetesen megint 7 óra után. Ó, semmi különös, csak megint nem szól ez az átkozott zenegép. Én meg amilyen marha vagyok, újra átmentem.

Két nap alatt semmi sem változott. A kislány aludt, suttogni kellett, a zenegép a helyén, csak éppen nem működött, de a nőn ruha helyett pongyola volt, jó szorosan a testére kötve. A fene, hogy enné meg! Újra lebontom a hátsó fedelet, és újra betekintek a vezeték-kavalkádba. A franc! Ugyanaz a vezeték megint szabadon lógott a levegőben, csak most már meglátszott a helye, ahová alaposan oda volt forrasztva. Semmi kétség, a drótot valaki erőszakkal szakította ki a helyéről. Kérdezem a nőt, hogy a kislánya szokott-e nyúlkálni ilyesmihez. Nem, dehogy, hiszen még csak totyis. Ezt természetesen én magam is tudtam, de a férj ugye nincs itthon péntek estig, akkor más nem lehetett csak a nő.

Na jó, visszaforrasztottam a drótot, és közben, én hülye, azon kezdtem töprengeni, mi a fenének tépte már megint ki. Forrasztás alatt a nő kérdezgette, mivel tartozik, mondtam, semmivel. Hát, azt ő nem kívánhatja, most már másodszor rángatott ide. Akkor, legalább hadd kínáljon meg valamivel, és már nyitotta is ki a bárszekrényt, töltött, és a mennyezeti világítását mindjárt ki is kapcsolta hozzá.

Hát igen, én voltam harminc valami, a nő nem lehetett több huszonötnél. Hát legyen, adtam meg magam a sorsomnak, és fényjelzésnek szánva elkezdtem kioldani az inggombjaimat. A nő megindult felém kezében két pohárral, majd az előttem lévő fotelbe úgy térdelt bele, hogy jobb combja tövig kibújjon a pongyola nyílásán, és felnyújtotta nekem az egyik poharat, de még mielőtt megfoghattam volna, visszarántotta, és felegyenesedett.

Szent isten, mi volt ez? – Kérdezte suttogva. – Jaj, a férjem, csak neki van kulcsa az ajtóhoz. Való igaz én is elkezdtem hallani valami motoszkálás félét az előszobából. A nő először a villanyt kapcsolta vissza, majd a poharakat akarta eltüntetni, mialatt én visszagomboltam az ingem, amikor kinyílt az ajtó és besántikált rajta egy begipszelt lábú férfi. Én meg álltam egy csavarhúzóval a kezemben.

A nő kérdés nélkül megmagyarázta a félreérthetetlen helyzetet, miszerint épp most lettem kész a javítással és fizetés fejében meg akart kínálni egy pohár likőrrel. Erre a férj felnézett az imént még sötét csillárra, mire a nő közölte, hogy a TV kipróbálása miatt volt sötét a szobában.

Ekkor néhány másodperc szünet következett, ami alatt mindenki felmérte a helyzetet. A férj rájött, hogy az erőviszonyok a törött lába miatt messze felém billennek, semmi értelme a kakaskodásnak, különben is, nem velem van elszámolni valója, hanem a nejével. Így aztán bunyó helyett elmondta, hogy munka után lementek focizni, egy szerencsétlen esés, neki eltört az alsó lábszára, ellátták és kiírták hat hétre, hát hazajött. A likőr ottmaradt, én eljöttem. A nő kikísért és az ajtóba, mielőtt kiléptem volna rajta, gyorsan megcsókolt.

Hazafelé végig röhögtem az utat. Huszonéves korban nehéz kibírni férj nélkül hétfőtől péntekig, de mi lesz most hat héten át egy begipszelt lábú, kurvára mérges férj mellett.

Pár nappal később megint csöngött a telefon, amiből a kagyló felvétele után a jól ismert hang, kacarászás kíséretében, tegeződve azt kérdezte, nem rossz-e a TV-m, mert szívesen feljönne megjavítani. Azt mondtam neki, ne jöjjön, mert nem örülnék neki, ha a feleségemnek emiatt kellene eltörni a lábát. Egyetlen dugás nem érné meg a házimunka hat hétre szóló átvállalását.

U.i.: Akkor fogadtam meg, hogy idegen lakásban nem dugok, csak szingliket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3802) US vírus laborok

 

Na nézzenek oda. A világon sok tucat amerikai vírus labor létezik. És ezt csak most tudtuk meg, amikor a CIVID-19 már két éve szedi az áldozatait.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3801) A fonák oldal

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

Emmanuel Makronnal, a jelenlegi francia köztársasági elnökkel, 16 éves korában, az akkor 40 éves tanárnője szexuális kapcsolatot létesített, oly sikeresen, hogy a mai napig tart. Most ne menjünk bele abban, hogy Makron a legszebb férfikorban van, míg felesége 70, ami miatt „szépségére” évente milliókat költ. Ezt előre tudták, és felvállalták.

Ami érdekes, hogy ez nyilvánvaló nemi erőszak (még akkor is ha a kiskorú beleegyezett), de úgy tűnik, ez se akkor nem volt büntethető, se most nem az, hacsak nem évül el. Vagy inkább arról van szó, ha egy idős férfi teszi gyereklánnyal, az elfogadhatatlan. Ha idős nő teszi kisfiúval, az bocsánatos bűn. Magyarul az egyenlőtlenség fennáll, ahogy arra rámutattam a tegnapi posztban.

Csak ne higgyük azt, hogy a Makron eset egy unikum. Amerikából évente jönnek ilyen esetek, amikor harmincas, negyvenes éveiben járó tanárnő és fiú tanítványa szexuális kapcsolatot létesít. A különbség mindössze annyi, hogy ott a tanárnőt elítélik.

Egy példa: a 33 éves Jassica Langford tanár 2017-ben szexuális kapcsolatot létesített egy 14 éves tanítványával. Jutalmul különböző ajándékokat adott a fiúnak. Langfordnak volt férje, aki a tárgyaláson kiállt mellette. A lényeg, hogy a hölgy mindössze egy évet ült. Vagyis, ha a tanár férfi és a tanítvány egy 14 éves lány, akkor ennek a többszöröse jár neki. Erre mérget lehet venni. Egy lányt kihasználni undorító dolog, egy fiút kihasználni már távolról se az.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3800) 56

Tibor bá’ online

 


89. Útban a 90. felé

Nem 1956-ról akarok írni, hanem arról az 56 éves tanárról, aki szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves tanítványával. Az a férfi vessed rá az első követ, aki már elmúlt 56 éves, és ellen tud állni egy fiatal nő célzott csábításának. Hosszú pályafutásom alatt összesen 3 nő kért fel, hogy pénzért tanítsam angolra. Mind a háromnál szex lett a tanulás vége. Egy esetben mindjárt az első órán, két esetben a harmadik óra helyett.

Az 56 éves tanár nyilván már minimum 30 éve tanít. Nagy valószínűséggel ez az első esete, amiért fog kapni 8 évet, mert egy (valószínűleg) rég nem szűz csitri korai ambíciójának nem volt képes ellenállni.

Középiskolás tanulmányaim első évében volt egy lány – nyilván 15 éves – aki a rajztanár asztalához minden órán kiment, az asztalára hajolva kért tanácsot az általa kreált textilmintával kapcsolatban. A negyedik óra után többet nem ment ki. A bennfentes lányok tudni vélték, hogy feljárt a (különben nős) tanár lakására, ahová fiúk is jártak. Nem volt nagy ügy, a rajztanár meglehetősen bohém volt. Minden a helyére került.

Harmadikban egy másik lány a kémia óra előtt blúza felső három gombját kigombolva elég kihívóan viselkedett, provokatív szakkérdéseket tett fel. Egy idő után az óra végén bevonult a kémiatanár szobájába. (a tanári mellett a legtöbb tanárnak volt magánszobája) Megszűntek a blúz kigombolások, de egyikünk-másikunk találkozott velük itt-ott. Én láttam őket egy csónakban a Rómain. Szóval viszonyuk köztudott volt mind a diákok, mind pedig a tanárok körében. A csaj nem töltötte be a tizenhetet, elvileg még kiskorú volt. Hogy már 5 éve hatalmas csöcsei voltak, az talán megfontolás tárgyát képezte, mert senki se tett feljelentést. Persze kérdés, ha tett volna, nem röhögték volna-e ki.

Az egyetemi hallgatónőkről köztudott, hogy vizsgáikon tömegesen vetik be női mivoltukat. Persze ők 18 felettiek, és ez jogilag OK. Bennem azonban felvet egy kérdést. A metoo mozgalom rámutatott arra, hogy a férfiak nem bírnak a bőrükbe maradni és „zaklatják” a nőket, sokszor csak verbálisan. „Zsuzsika, milyen csinos ma, este fürdés közben szívesen megmosnám a hátát.” Ez a mondat 10 év múlva 50 ezer dollárt ér a metoo mozgalomnak köszönhetően.

Ezzel kapcsolatban csak azt nem értem, a kigombolt blúz, a villantott emlők, a csáb mosoly, miért nem könyvelhető el zaklatásnak. És miért nem nevezhetőek enyhítő körülménynek. Mert azt nem tudom elképzelni, hogy az 56 éves tanár csak úgy megkérdezte a 13 éves tanítványt. Mond Marika, te még szűz vagy. Nem tanár úr kérem. Akkor gyere fel hozzám, nem harapok. Sokkal valószínűbb, hogy Marika volt a kezdeményező: „Jaj tanár úr, olyan szép szemei vannak, pont mint a papámnak.”

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

(3799) Agyzsugorodás

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

 

Egy angol tanulmány feltárta, hogy még enyhe COVID betegség esetén is előfordul agyzsugorodás és értelem csökkenés


89. Útban a 90. felé

Szerző: Benjamin Mateus

Gwenaëlle Douaud professzor az UK Biobank tanulmány szerzője: „Hatalmas értelem csökkenést láthatunk… bonyolult feladatok végzésénél tapasztalható értelmi csökkenést okoz a COVID fertőzés.”

Az egész világon végzett tanulmányokból minden nap érkezik új bizonyítás a SARS-CoV-2 fertőzés okozta komoly veszéllyel kapcsolatban. Az UK Biobank legújabb publikációja a Nature-ben jelent meg, amiben feltárják, hogy az agy szürkeállomány vesztése komolyan aggasztó.

Az University of London keblén belül az UK Biobank  beindított 2006-ban egy 30 éves tanulmányt, 500.000 önkéntessel. A cél az agy viselkedése volt a környezeti hatásra. 40.000 agyi átvilágításánál tartottak, amikor megérkezett a SARS-CoV-2. Úgy döntöttek, hogy átállnak a pandémiára, mivel egyre több helyről jelentették a betegek neurológiai panaszait.

Az első eredményeket 2021 júniusában hozták nyilvánosságra, ami „a COVID-19 betegeknél jelentős romlást jelzett az agy azon területein, amelyek a szag, és ízelés érzékeléssel foglalkoznak. Ezen kívül a hippokampusz  bal  oldalán jelentő szürkeállomány vesztést észleltek.

A jelenlegi tanulmányi eredmények azt mutatják, hogy még egészen enyhe fertőzés esetén is lehetséges az agyi károsodás.

Douaud így nyilatkozott: „Ami valóban meglepő, hogy egészen gyenge fertőzésnél, amikor kórházi kezelésre nincs szükség, sok esetben még szimptómák se jelentkeznek, mégis az agyi károsodás fellépett.”

Nyilvánvaló, hogy a tanulmány eredménye kellemetlen érzéseket gerjeszt, ha éppen nem is borzongást. Mi történik a föld több milliárd lakójával egy fertőzés után? A tanulmány nem csak feltárja a COVID hatását az emberi testre, de megdönthetetlen bizonyítékot szolgál arra, hogy az uralkodó osztály politikája veszélyes, amennyiben arra kötelezi a társadalmat, hogy „éljen együtt a vírussal”. Miközben, az eredmények nem csak dermesztőek, de a politika radikális változását követeli, megcélozva a COVID kiirtását egyszer és mindenkorra.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!