Címkearchívumok: méhek eltűnése

(1309) Méh katasztrófa

Tibor bá’ online

~ab108Az utóbbi időben kezd ránk (emberiség) járni a rúd. Na jó, a téma nem vadonatúj, mert a kibontakozáshoz idő kell, de ma (2010) olvastam egy új jelentést az USA-ból. A lényeg, hogy a jó ismert méhek egy visszafordíthatatlan pusztulást élnek meg. Az első jelentések még 2006-ban érkeztek az Egyesült Államok méhészeitől, akik kb. 2,4 millió kaptárt tartanak. Jó amerikai szokás szerint a jelenségnek gyorsan adtak egy nevet: CCD (colony collapse disorder) összeomló méhcsalád rendellenesség. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy tudják mi a baj oka. A jelenség, hogy a méhek „eltűnnek”. Vagyis nem döglenek halomszámra, hanem kirepülnek és soha nem térnek vissza. Illetve van néhány döglött méh a kaptár környékén, de annál lényegesen több tűnik el.  Most  viszont kiderült, hogy a mögöttünk álló télen az amerikai méhek 34 %-a, nem érte meg a tavaszt. Ez az adat azonban félrevezető, mert 2009 májusa és 2010 áprilisa között eltelt év alatt a méhek 62 %-a tűnt el. Ilyen veszteséget a méhcsaládok már nem képesek pótolni. A jelenség természetesen nem helyi jellegű. A múlt héten kint jártam a Flórián téri piacon (vettem egy csupor fenyő virág mézet) és elbeszélgettem a méhész feleségével. A kaptárok a Pilis hegység közepén vannak. A nő szerint az ő méheik is eltűnnek, de a vesztesség nem éri el a 62 százalékot. Náluk a méhcsaládok pótolni tudják a veszteséget, csak az új dolgozók kifejlődése sok munkát vesz igénybe és ezért a hozam erősen méhvisszaesett.

A globális méhpopuláció összeomlásának veszélye komoly mértékben kihatna az élelmiszer termelésre. Becslések szerint az emberiség élelmének egy harmada a méhek által történő beporzástól függ. Mint írtam, a pontos ok ismeretlen. Gondoltak már parazitákra, vírusos vagy bakteriális fertőzésre, de még semmit se találtak. Viszont méhviaszból és méh tetemekből vett mintát vizsgálva 121 féle növény-védőszert azonosítottak. Hogy melyik, vagy melyek kombinációja a bűnös, ahhoz még lövésük sincs. A World Organisation for Animal Health (OIE) vagyis az Állategészségügyi Világszervezet véleménye szerint az ok nem egyetlen ágens, hanem több, különböző ok kombinációja. Magyarul fogalmazva, a környezetünk túlterhelése szennyeződéssel. Minden esetre a helyzet nem javul, 2006 óta folyamatosan romlik, nincs semmi okunk annak a feltételezésére, hogy a probléma majd megoldódik. Epimológusok rámutattak, hogy az AIDS már 30 éve ismert, de még mindig nincs rá megfelelő gyógyszer. Mire a méheknél megtalálnák az ellenszert (amennyiben fertőzésről van szó) már rég nem lenne élő méh a világon.

Nagy Britanniában körülbelül 250.000 kaptár van. A méhészek szövetségének elnöke, Tim Lovett szerint a veszteség nem egyforma. Vannak, akiknek egyáltalán nem volt vesztesége, voltak, akiknél a veszteség elérte a 30 százalékot, Skóciából jelentettek 80 százalékos veszteséget is. A titokzatos eltűnést ők is érzékelik.

Miért tragikus a helyzet? Pusztán azért, mert a gyümölcsök, zöldségfélék, étolajat adó növények beporzásának 90 százalékát a méhek végzik. Jegesmedvék nélkül valahogy csak megleszünk, de méhek nélkül aligha. Hogy erre a tényre a média eddig nem figyelt fel, és az emberek nem tudnak róla semmit, ez érdektelen. Majd, ha egy liter étolaj 2000 forint lesz, meg fogják kérdezni miért? Csak!

Most viszont (2014), négy ével később okosabbak lettünk. Az University of Maryland tudósai rájöttek, hogy a méhek által összegyűjtött, és elfogyasztott virágporban peszticidek (rovarölő) és fungicidek (gombaölő) vannak, amik egyszerűen megmérgezik őket. Eddig úgy tudták, hogy olyan fungicideket használnak, amik a méhekre nem veszélyesek. Bonyolítja a helyzetet, hogy nem egyetlen vegyszerről van szó, hanem legalább három tucatról. Ráadásul az alkalmazott szórástechnika se a legjobb. Végül arra is fény derült, hogy a méhek nem annyira gazdanövényekből, hanem főleg gyomvirágokból nyerik ki a virágport. A lecke tehát fel van adva. Rovar- és gombaölők alkalmazásával nagyobb a hozam, méhek nélkül kisebb. Mi a megoldás?

http://www.treehugger.com/natural-sciences/scientists-discover-another-cause-bee-deaths-and-its-really-bad-news.html

___________________________________________________________
___________________________________________________________
________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!