Címkearchívumok: Angéla Merkel,

Tibor bá blogja (139) Angéla Merkel újévi beszéde

önarcképMielőtt megkérdezed, miért foglalkozom Angéla Merkel újévi beszédével, a magyarázatával kezdem. A magyar gazdaság a jelenlegi vezetés, gazdasági paradigma és EU tagság mellett, elsősorban a Német gazdaságtól függ. Hogy ezen Orbán Viktor fog-e változtatni és mit, az a jövő zenéje, de nagyon kérdéses, számít-e valamit is! Merkel beszédének lényegét csak slágvortokban ismertetem, a következtetést rátok bízom.

1) 2010 nehéz év lesz, amikor is egyes dolgok tovább fognak romlani még mielőtt elkezdenének javulni.

2) „Őszintén meg kell mondanom, nem várható, hogy a gazdasági krízis gyorsan elmúlik.”

3) „Németország úrrá fog válni a helyzeten és országunk a válság végén erősebb lesz, mint a kezdetén volt. Ilyen krízis soha többé nem fog bekövetkezni.”

4) „2010 meghatározó lesz a globális gazdaság megszabályozása szempontjából, ebben az évben egyben az is el fog dőlni, hogyan kerülünk ki ebből a krízis helyzetből.”

5) „A német kormány folytatni fogja harcát egy új nemzetközi szabályozó rendszer létrehozásáért, hogy az átélt felelőtlen gazdasági lépések megelőzhetők legyenek.”

6) Meg kell szüntetni a hitelfelvétel ellehetetlenülését, mert a német gazdaság hajtómotorjai a kis és középvállalkozások. 

7) A német kormány 2010-re 1,2 százalékos növekedéssel számol.

8.) 2010-ben a globális gazdasági krízis következtében a német kormány 86 milliárd Euró kölcsön felvételét tervezi. Ebből az következik, hogy 2011 és 2016 között 60 milliárd Eurót kell megtakarítanunk annak érdekében, hogy az államháztartási hiány megfeleljen az EU előírásoknak.

9) „Legyen erőnk szembenézni a következő évvel és a következő évtizedekkel.”

10) 2010-zel kezdődő évtized országunk számára több szempontból is döntő lesz. Például a német gazdaságnak meg kell birkózni az indiai és a kínai konkurenciával.