Invázió

Bebek h.sz. társunk kontra szci-fije

 

A hetedik nap reggelén kisebb vrouth leszállóegység szállt le a kék égboltot néhol eltakaró felhők közül. Akárcsak a bolygó több ezer másik pontján. Az űrhajó alig pihent meg a repedezett aszfalton, oldala szétnyílt. A feltáruló nyíláson át hangyák bukkantak fel, egy új hangya faj intelligens egyedeinek százezrei özönlötték el a környéket.

Mikor a kissé kaotikus partraszállás megtörtént, egységekbe rendeződtek. Vezetőik kiadták a parancsokat a környék felderítésére, a megfelelő lakóhely kiválasztására. A C205/77 jelzésű család délnyugatnak indult. Két nap vándorlás után találtak egy megfelelőnek tűnő erdei tisztást. A Parancsnok szólította a felderítőket:

– Nézzetek körül alaposan! Szükségünk lesz vízre, élelemtermelő helyre, elég tágas lakóövezetekre. Ne feledjétek, családunk most még csak 450 fő, de hamarosan több ezren leszünk. Ássatok le a föld mélyére is, vegyetek talajmintákat. Nem szeretném, ha a városunk építkezése pár hét múlva fennakadna egy váratlan sziklás talapzaton. Bízom bennetek fiúk, de nagy a felelősség rajtatok. Ennek fényében tegyétek a dolgotokat! Menjetek!

Ezután kiadta az ideiglenes letelepedési parancsot.

Hamarosan körbezárták a tisztást mobil védelmi kerítéssel, felállították az átmeneti otthonokat, elkezdték építeni az első iskolát, a fejlesztőműhelyt, és a vezérlőközpontot. Mindenki kérdés nélkül tette a dolgát, megfelelően voltak kiképezve. Mire visszaértek az első felderítők, már beindult a szervezett élet. Megkezdődött az utánpótlás képzése, a fiataloknak kötelező volt iskolába járni. Oktatóik pontosan, és szakszerűen adták át tudásukat. Beindultak a fejlesztések, hogy a gyűjtögetést mihamarabb felválthassa a nagyüzemi termesztés, ami majd képes lesz ellátni a kiteljesedett társadalom extra igényeit is. Az első jelentések a közelben található vízforrásokról szóltak, így hamarosan kiépítették az ivóvízhálózatot, az öntöző rendszert, a csatornát. Beindult az utódtermelő program is, szolgálatba állt az anyakirálynő. A frissen épült vezérlőközpontban megnyugodva dőltek hátra a szolgálatos munkatársak. Folyamatosan érkeztek a jó hírek, minden a terv szerint alakult.

Két hete állt már város, mikor a beérkező jelentések alapján a Parancsnok kiadta a végleges letelepedési utasítást. Egyetlen negatívum volt csak, hogy az elérhető levéltetűfajtáknak nem volt megfelelő a termelékenységi mutatója, de már a fejlesztőmérnökök beindították a génmanipulációs projektet, a probléma kiküszöbölésére.

Minden nagyon ígéretesen alakult, és már csak egy felderítő nem érkezett meg. Közben a c205/77-103 azonosító számú felderítő már napok óta elveszetten kóborolt.

Nyugatnak indult, az ő feladata a távolabbi erőforrások felderítése volt. 3 napig erőltetett menetben haladt töretlenül, hogy mihamarabb elérje a számára kijelölt körzetet. Gondosan beosztotta élelmiszercsomagját, ügyelve a megfelelő tápanyag bevitelre. Birtokában volt a megfelelő mikrobiológiai tudásnak, hogy szervezetét úgy tudja ellátni, hogy a maximumot hozza ki belőle. Arany fokozatú felderítőként minden lehetséges oktatást megkapott. Felkészülten, magabiztosan hajtotta álomra a fejét a harmadik nap estéjén. Gondolatban felidézte, a nagy célt, a boly felemelkedését, átérezte hasznos munkája következményeit. Lekapcsolta napelemes tábori mécsesét, és mosolyogva aludt el.

Pirkadatkor éles vijjogó hangra ébredt. Mozgásérzékelői behatolást jeleztek. A kiképzési reflexeinek köszönhetően egy pillanat alatt készültségben volt. Ellenfelét hamar megtalálta. Hatalmas, nála tízszer nagyobb, nyolc végtagú, szőrös élőlény pöffeszkedett vele szemben. Megdermedve állt, nem mozdult, valószínű, hogy a szokatlan hang hatására. 103-as előhúzta sugárfegyverét és óvatosan elindult felé. Szerette volna kideríteni a szándékát. Nem kellett sokáig találgatnia, mert mozdulatára a gigantikus szörny első két lába felemelkedett, csáprágóit támadólag széttárta. A felkelő nap első sugarai gonoszul csillantak meg a fényes fekete felületen. 103-as hidegvérrel felmérte a helyzetet, tárgyalásra nem látott esélyt, ezért azonnal célba vette a jövevényt, lőtt, és ugyanabban a pillanatban fedezékbe gurult egy nagyobb kő mögé. Lövése lehasította az óriás jobb első lábát, a csonkból spiccelni kezdett a testfolyadék. A szörny fájdalmában elvakulva rárontott az előző tartózkodási helyére, széttiporva a tábort. 103-as a fedezékéből már gondosan tudott célozni. Nem ismerte a fajt, de úgy gondolta, ennek is a fejében lesz az irányító központja, megcélozta hát a koponya hátsó felét, és lőtt. Abban a pillanatban a szörny megszűnt létezni. Hatalmas teste összeroskadt. 103-as feltápászkodott, és nekiindult felmérni a károkat. A lény óriási tömegével rárogyott a felszerelést tartalmazó hátizsákra. Bűzös nedvei kifolytak a földre. 103-asnak egy órányi kemény munkájába telt megfelelő feszítő rudakat találni, és megépíteni egy elmés emelőszerkezetet, amivel el tudta távolítani a maradványokat a táborhelyről. Minden műszere tönkrement. Szerencséjére az élelmiszer ellátmányt vízhatlan csomagolásba tették, így, bár összenyomódott, felhasználható maradt. Hátizsákja is megrongálódott, de elhasználva ivóvize maradékát, megtisztította annyira ráfolyt testnedvektől, hogy tudja még használni. Elcsomagolta az összetört műszereket is, nem akart szemetet hagyni maga után. Miután elkészült, nekivágott az útnak. Segédeszközök nélkül nehezebb lesz, de mindenre kiterjedő kiképzése ilyen esetekre is felkészítette.

Lassan tért magához, próbálta kinyitni a szemét, de bántotta a fény. Ismeretlen hangokat hallott maga körül.

Egy idő múlva már jobb volt. Valószínűleg újra elájult. Kábultan nézett körbe, valami sátorszerűségben feküdt. Szája teljesen kiszáradt. Nyöszörögve kért vizet. Egy hűvös kar a feje alá nyúlt és megemelte. Szájába életet adó víz csordult. Gyorsan nyeldekelni kezdett. Egy kedves, tiszta hang valami idegen nyelven kuncogva rászólt. Aztán elvették előle az edényt, és ő fáradtan hanyatlott hátra és újabb kábult álomba zuhant.

Mikor legközelebb felébredt, már emlékezett. Egy kősivatagon próbált meg átvágni, hasznos nyersanyagokat sejtve mögötte, de ellátmánya elfogyott, vize sem volt már. Ment, csak ment rendületlenül nyugatnak, míg össze nem rogytak lábai. Az utolsó kép, amire emlékezett, hogy az izzó napkorong előtt húslegyek köröztek felette.

– Hol vagyok? – kérdezte – Hogy kerültem ide?

A már ismert hang meglepetten kiáltott fel mögötte. Nagy nehezen feltápászkodott annyira, hogy hátra tudjon nézni. Egy hasonmása állt mögötte. Épp olyan volt, mint ő, csak kicsiben. Sokkal kisebb volt és tökéletes testén a páncél nem feketén, hanem vörösen csillogott. Mosolyogva nyújtott felé egy edényt tele vízzel. Bátortalanul érte nyúlt, még nem érzett elég erőt a karjában, hogy elbírja az edényt. De az első korty után visszaszállt belé az élet. Valami gyógytea lehetett, amit itattak vele. Miközben újabb nagy kortyot húzott az italból, az edény széle felett az idegent vizsgálta. Az töretlenül mosolyogva újra szólt hozzá.

103-as agyában beindultak az automatizmusok. Kezdte felismeri a nyelvükben a hasonlóságokat, már el tudta különíteni a szavakat.

– Beszélj! Beszélj még! – kérlelte az idegent.

Felfejlesztett intelligens agyában elemezte az ismeretlen nyelvet, és lassan helyére kerültek a szavak és a nyelvi szabályok. Mintha az idegen aziránt érdeklődne, hogy érzi magát.

– Jól vagyok – próbálkozott meg az első szavaival az új nyelven. A kis vörös meglepődve kacagott fel, és újabb szózuhatagot árasztott rá. 103-as hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Lemondóan intett, aztán visszadőlt fekhelyére aludni.

Másnap reggel arra ébredt, hogy kedvesen simogatják.

– Hogy hívnak? – kérdezte az idegen.

– C205/77-103-as – vágta rá a saját nyelvén, az idegenből újabb nevetést csalva elő.

– Ez nekem túl bonyolult – mondta – Kormosnak fogunk nevezni. Én Táltos vagyok, nagy harcos és gyógyító. Szerencséd, hogy rád találtunk. A Lélekrabló sivatagban sok társuk otthagyta már a csápját. Ezért állandó őrszem vigyázza a környéket arra felé. A döglegyek vezettek nyomodra. Érted a nyelvemet, de nagyon furcsa vagy. Más, mint mi. Honnan jöttél?

– Sajnos, még nem mindent értek tisztán, de ha sokat beszélsz hozzám, gyorsan meg fogom tanulni. Egy vrouth leszállóegységgel érkeztünk, úgy kb…. mennyi ideje fekszem itt?

– 3-szor jött el azóta a sötétség.

– Akkor kb. 2 hete. A családommal 5 napi járóföldre telepedtünk le, én felderítő vagyok. – Azokat a szavakat, amiknek a fordítását még nem találta meg, automatikusan saját nyelvén mondta, remélve, hogy így is érteni fogja őt a másik. – És ti kik vagytok? Hova kerültem?

– Erdei vörös hangyák vagyunk, nagy harcos, és erős nemzet. – húzta ki magát Táltos – Mi vagyunk a leghatalmasabbak, nálunk biztonságban leszel.

– De nekem indulnom kell, el kell végeznem a rám bízott feladatot.

– Szép dolog a kötelességtudat, de még nem mehetsz sehova. Most először is pihenned kell. Igyál a főzetemből. Aztán, ha felépültél, visszatérünk rá.

 

Hamar elrepült az a pár nap. Táltossal sokat beszélgetett, megismerte új barátja családját, szokásait. Táltos tiszteletreméltó tudósa volt a növényeknek. Ismerte hatásaikat, és meg is osztotta tudását 103-assal. Örömmel tanítgatta népe ismereteire, és 103-as örömmel tanult. Megismerte a vöröshangyák hitvilágát, tiszteletét a természet felé. Megtanult futrinkát befogni, hátán utazni, irányítani. Gyógynövényeket gyűjteni, Táltossal együtt gyógyítani. Itt nem volt még szervpótló technika, a sérüléseket orvosolni kellett. Amúgy sem volt szinte semmilyen technika, amihez tojás kora óta szokva volt. De mikor együtt száguldottak kedvenc futrinkájuk hátán, akkor érezte meg először, milyen lehet a boldogság. Mindig is kötelességtudó volt, és elégedett életével, de ilyen mámoros örömet az élet felett még sosem érzett.

Nap telt nap után, mikor ráébredt, hogy halogatja indulását. Ekkor megszólalt benne a lelkiismeret hangja.

– Holnap indulnom kell barátom – mondta este szomorúan.

– Ha menned kell Kormos, elmehetsz. A tanács már tárgyalt rólad. Nem tűnik úgy, hogy veszélyt jelentenél ránk. De mielőtt elmész, mesélj nekem a faludról. Sokat beszélgettünk, de erről nem mondtál szinte semmit.

– Hááát – gondolkozott el 103-as – nem is tudom, hogy mondjam el neked. A mi falunk hatalmas.

– Nálunk nem lehet hatalmasabb! Az erdei vörös hangyák vagyunk, nagy harcos, és erős nemzet. A leghatalmasabb!

– Khm.- köszörülte meg a torkát 103-as – Hányan lehettek? Húszezren?

– 22 500 volt a létszám a legutolsó számláláskor. Mi vagyunk a legtöbben. – mosolyodott el Táltos – Alábecsültél.

– Hát a mi családunk a C205-ös 650 ezer tagot számlál.

– Tévedésben lehetsz barátom, annyi hangya nincs is az egész Földön talán.

– Dehogyis nincs. Sőt sokkal több is van. A mi fajtánk…- de aztán elhallgatott. Hogyan is meséljen ennek az egyszerű lénynek a leszállóegységek egész hadáról, amikkel érkeztek? Nem tudná megérteni a repülést sem, hát még az űrutazást, a kvantumugrásokkal. A milliárdnyi testvért. – De ne aggódj, a mi fajtánk nagyon barátságos. –fejezte be végül másként a mondatot. – Hamarosan meglátod majd. Eljövünk és szövetségre lépünk veletek. Csatlakoztok majd hozzánk, és együtt élünk majd, mint egy nagyon nagy család. Összetartozunk.

– Ide akartok jönni, őseink földére?

– Ide is, máshova is. Mindenhova. – nevetett fel 103-as.- Békét hozunk népeitekre, fejlődést, technikát, jól szervezett társadalmat. Kórházainkban meggyógyítunk titeket, iskoláinkban tanítjuk a kicsinyeiteket. És nagyon szép világ lesz, meglátod.

– Nem tudom, mi az a kórház, de én meggyógyítottalak téged. Nélkülem halott lennél. – komorodott el Táltos.

– Igen, tudom, és hálás is vagyok érte. – ölelte meg barátját 103-as. – De a mi tudósaink génsebészettel gyógyítanak. Az őssejtedből újítják meg a tested, ha lesérülsz. A rendszerünk számon tart, és fontos, megbecsült tagja vagy a társadalomnak.

– Nem tudom Kormos, mit neveznek őssejtnek, és mi az a génsebészet. Azt tudom, hogy fontos, megbecsült barátom lettél. Menj, ha menned kell, de, mint barátod, azt tanácsolom, ne nagyon mesélj ezekről itt másnak. Főleg arról ne, hogy ide akartok jönni. – tette még hozzá, aztán eloltotta a lámpát, és befordult a fal felé aludni. A holnap gondját megoldja a holnap.

A c205/77-103 azonosító számú felderítő már napok óta elveszetten kóborolt.

Öt napja indult el az erdei vörösök falujából, keletnek tartva, de a második nap délutánján egy széles vízfolyam állta útját. Fél napig ment a partján északnak, mire úgy vélte át tud majd kelni rajta. Hajnalban meg is próbálta, tutajt épített lapulevélből, de egy szikla felborította átkelés közben. Nagy szerencsén múlott csak, hogy ki tudott evickélni a túlsó partra. De sok lápos vizet nyelt, megbetegedett. Lázasan is hajtotta tovább a kötelesség, közben olyan növényekkel gyógyította magát, amiknek a használatát Táltostól tanulta.

– Hiányzol barátom – gondolta, miközben a Táltostól kapott talizmánt piszkálta. Egy gyönyörűen díszített öv volt, gyermekláncfű szárából.

– Ha viseled, óvja életed – mondta akkor Táltos. Ő csak mosolygott magában ezen a hiedelmen, de tetszett neki az öv, és jó eséllyel tényleg az mentette meg a vízben. Üreges belsejében úszóguminként megszorult a levegő, ami fenntartotta a felszínen.

– Remélem, hamarosan újra látom őt – sóhajtott fel, aztán nekiszedelőzködött, hogy folytassa magányos kóborlását. Tudta, hogy előbb-utóbb az övéire akad, de jó lett volna már valakivel szót váltani.

 

– Parancsnok! Jelentem megérkezett az utolsó, veszteségként leírt felderítő is.

– Igen? Nagyszerű! Ha kihallgatható állapotban van, küldje be!

103-as belépett a parancsnoki szobába, és vigyázzba vágta magát.

– C205/77-103 felderítő jelentkezem!

– Jelentést kérek! És aprólékos részletezéssel térjen ki arra is, miért késett idáig!

– Igenis! – nyelt egyet 103-as- Jelentem lesérültem. Az ideiglenes táborból indultam nyugati irányba. Három napi járóföldre összetűzésbe keveredtem egy ismeretlen őshonos fajjal. A harcban sajnálatosan elvesztettem a felszerelésem.  Gondos mérlegelés után, küldetésem a felszerelés nélkül is folytattam, de sajnos műholdas rásegítés nélkül rosszul mértem fel egy kősivatag kiterjedését. Majdnem elpusztultam, mikor egy bennszülött faj rám talált. Ők segítettek felépülésemben, így tudtam visszatérni a bázisra.

– Egy bennszülött faj? Mégis mifélék?

– Erdei vöröshangyáknak nevezik magukat, kisebbek és vörös színűek. Nyelvük egyszerű, könnyen megtanulható.

– Meg tudja adni a pontos koordinátákat?

– Ha már elkészült a légi felderítés alapján a térkép, szerintem igen.

– Ebben a történetben túl sok a sajnálatos esemény. Gondolkozni fogok a visszaminősítésén 103-as. Írásban kérem a mindenre kiterjedő jelentését, amilyen gyorsan csak lehet! Leléphet!

Mikor 103-as kilépett az ajtón, a Parancsnok odafordult a helyetteséhez:

– Azonnal készüljön fel egy szárnyas diplomáciai egység. 103-as velük megy tolmácsként, míg meg nem tanulják a bennszülöttek nyelvét.

 

– Táltos, barátom! Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra látlak! – lépett kitárt karokkal 103-as a barátja felé.

– Mik ezek a zúgó izék?- kérdezte Táltos üdvözlés helyett.

– A SZDE tagjai. A szárnyas diplomáciai egységé. Beszélni szeretnének családod tanácsával. Ne félj tőlük, kicsit furcsák, de jó szándékúak.

– Táltos vagyok, az erdei vöröshangyák népének tagja! Híres harcos és gyógyító. Nem félek semmitől!

– Jól van már, nem úgy gondoltam. Össze tudjuk akkor hozni a tárgyalást? Testvéreim kissé türelmetlenek.

– Megyek és beszélek a tanáccsal. Ti várjatok itt. És szólj azoknak az izéknek, hogy hagyják békén a családom tagjait!

– Nem akarnak ők rosszat, csak vizsgálódnak. Nem láttak még ilyeneket, mint ti vagytok.

– Akkor is viselkedjenek! És a házainkba sem mehetnek be. Itt várjatok!

 

– Hogy haladnak a tárgyalások?

– Köszönöm kérdésed, jól. Vezetőitek meghallgatták tervünket. Nem szóltak ellen, szerintem beleegyeznek. – mosolyodott rá 103-as a barátjára. – Örülök, hogy megenyhültél. Nem ilyen fogadtatásra számítottam.

– Ne haragudj, de felzaklatták családomat azok a repülő izék.

– Az SZDE-sek.

– Akármik. Nekem mindegy, hogy nevezik magukat, de valahogy nem tetszik a formájuk.

– Áh, ne foglalkozz vele. Lényegében ők is olyanok, mint mi, csak kicsit fennhordják az orrukat, mert tudnak repülni. Beszélgessünk másról. Amikor egyesülnek családjaink, remélem, ide helyeznek. Jó lenne majd együtt felderítésre menni, futrinka háton. Tényleg! Jelentkezzél rögtön felderítőnek, amint lehet. Mi leszünk a leggyorsabb felderítő páros!

– Ha egyesülnek. Azért ebben ne légy még olyan biztos.

– Ezt miért mondod?

– A holnap gondját a holnap majd megoldja. Ne törődj vele. Gyere, száguldjunk egyet!

 

– Parancsnok, jelentem, a bennszülöttek elutasították az ajánlatunkat.

– Mit rontottak el már megint?

– Mi a tárgyalási technikai előírás mentén tettük meg az ajánlatot. De ez egy önző, büszke faj. Azt mondta a tanácsuk, a terület az övék. Engedéllyel beléphetünk, amennyiben barátságosak a szándékaink, de nem vihetünk se be, se ki semmit. Nem vizsgálódhatunk, és nem kérnek a tudományunkból sem. Kellő tudás és intelligencia hiányában, nem tudják felmérni terveink horderejét. Makacs, önfejű népség. Azt mondták, ők a leghatalmasabbak, érezzük magunkat megtisztelve, hogy egyáltalán szóba állnak velünk. Ja, és szárnyas testvéreink egyáltalában nem mehetnek oda.

– Ez nagy kár. Sajnálatosan nagy kár. – gondolkozott el a Parancsnok. – Hívják ide a 103-ast!

– C205/77-103 felderítő jelentkezem!

– Maga, ugye együtt élt egy ideig a vörösökkel?

– Igen, uram!

– Tud nekem valamit mondani, amiben különlegesek? Amiben hasznára válnának társadalmunknak, és világraszóló terveinknek?

– Igenis, uram! Különleges kapcsolatuk van a természettel. Ismerik a növények termesztésének, begyűjtésének módját, gyógyhatásait. Különleges hozzáértéssel idomítanak futrinkákat, szállítás és egyéb feladatok céljából.

– Ezeket megoldják a természettudósaink. A szintetikus gyógyszerek előállítása egyszerűbb, pontosabb. A szállítási problémákat a technika rég megoldotta. Egyéb?

– Természettel való együttműködésük következtében ismerik a boldogság titkát.

– Mi lehetne nagyobb boldogság, mint szolgálni társadalmunkat és királynőnket?!

– Éljen soká!

– Más?

– Most nem tudok mást, uram, de majd gondolkozni fogok.

– Felesleges. Mivel elutasították baráti ajánlatunkat, és tudásuk sincs semmi használható dologban, útjában vannak a fejlődésnek. Az inváziós egységek készüljenek fel. Kicsiny nép, kb. 20000 taggal, két egység szuper-romboló elég lesz.

– De uram! Nem pusztíthatjuk el őket!

– Nem? És miért nem C205/77-103? A társadalmunk érdekei ezt kívánják! Mérlegeltem a rendelkezésre álló tényeket, és erre a következtetésre jutottam. Társadalmunk nagy hangsúlyt fektetett a posztomnak megfelelő felkészítésemre. Esetleg felül kíván bírálni 103?

– Nem, uram.

– Akkor jó. Most ezzel a válaszával megúszta a hadbíróságot, de a lefokozást nem. Jelentkezzen a vezetőjénél az új beosztása ügyében! Lelépni!

 

Vad vágtában haladt a célja felé. Ügyetlenül befogott futrinkája állandóan kitört.

– Jobban oda kellett volna figyelnem Táltos tanításaira. – gondolta – Jaj, Táltos, barátom, bárcsak időben odaérnék!

Gyorsan haladt, de nem elég gyorsan. Másfél napba tellett, míg elérte a falut, pedig nem evett, nem pihent, egész éjjel hajtotta hátasát. A gépesített szakosztálynak 3 órájába.

Kiért az erdőből, és iszonyatos pusztítás nyomaira bukkant. Mindenütt beszakadt házak, szanaszéjjel szóródott testrészek, testnedv árasztotta el a földet. A tanács sátránál kicsiny testek hevertek halomban. Megállította a futrinkát, és zokogva csúszott a földre.

– Ezt nem! – kiáltotta- Ilyennek nem szabad megtörténnie!

Szájából érthetetlen hangok törtek fel, úgy sírt üvöltve, mint egy gyermek. Mikor csillapodott halk hangot hallott.

– Kormos! Te vagy az?

Felkapta fejét, nem messze tőle, egy farönk alatt feküdt barátja. Odarohant hozzá.

– Táltos! Segítek! Meggyógyítlak! Tarts ki, testvér, élni fogsz!

– Ne, Kormos, ne tégy értem semmit. Te jó vagy, tudom, de én ilyen világban nem akarok már élni. A Nagy Szellem óvjon utadon.

 

Egy komor fekete hangyán csillant meg a Nap lenyugvó fénye. Derekán egy díszes övvel még eljátszott az utolsó napsugár, aztán elnyelte őt a vadon.

__________________________________________________
__________________________________________________
__________________________________________________