(1927) Róma bukásának leckéje


Tibor bá’ online

~k001Amióta több mint 7 milliárdan népesítjük be ezt az apró kis bolygót a „fenntarthatóság” divatszóvá vált. Nem utolsó sorban azért, mert amit teszünk az majd mind fenntarthatatlan hosszú- közép- és még rövidtávon is. Éppen ezért hatalmas élvezettel szoktam végignézni Amerika lelkes barátját, Heller Ágnest az aktuális TV csatornán, akinek minden mondanivalójából az derül ki, hogy Amerika aztán igen, ott van demokrácia, ott tökéletesek a politikusok, szélsőségek nincsenek és az antiszemitizmus ismeretlen fogalom (ez utóbbit készségesen elhiszem neki), de a többi blabla a javából. Heller Ágnes amikor Amerikában van, nem nyitja ki a szemét és a 40-50 éves emlékeiből él. Mint a Bourbonok, semmit se tanul, semmit se felejt. Amerika, ami alatt természetesen az USA-t értjük, a valóságban 30 év óta folyamatosan és megállás nélkül fasizálódik. Egyre több bizonyíték szerint, a kormány előzetes tudtával bekövetkezett ikertorony rombolást kihasználva, a terrorizmus elleni harc nevében, a Kongresszus Bush elnököt felhatalmazta, hogy rendeletekkel irányítson és akkor és úgy fordítson hátat az alkotmánynak, ahogy kedve tartja. Történelemből világ életemben bukásra álltam, de valami hasonló dolog történt Cézár idejében is. Persze nagy vonalakban mindegy, hogy egy országot császár, király, miniszterelnök, vagy éppen egy diktátor irányít. Pinochet diktátor volt, de Chilét gazdaságilag felvirágoztatta. Nálunk viszont 26 éve van demokrácia, ami alatt különböző miniszterelnökök lavírozzák az országot a teljes csőd felé. – De most éppen nem erről akarok értekezni.

Témám lényege, hogy Amerika versenyautó sebességgel rohan bele a fenntarthatatlanságba. Fiskális hiánya csillagászati, átlagember képességeivel fel se fogható. Egészségügyi ellátó rendszere botrányos, mást ne mondjak 50 millió állampolgárnak semmilyen biztosítása sincs. (a nagy hűhóval hírül adott egészségügyi törvény, még nincs elfogadva!!!)  Ezek az emberek, ha valami bajuk támad, megdögölhetnek az árok szélén. Az illegális bevándorlók száma tíz milliókra rúg. Katonai túlnyújtózkodása felülmúlik minden ésszerűség határán. A felsoroltak következményei megtalálhatók a Római birodalom bukásának okai között: az erkölcsi értékek romlása, a civil társadalom szétzüllesztése, a katonai erő öntelt túlértékelése, a csapatok erejének idegenben történő szétforgácsolása, és a központi hatalom mindent elsöprő túlköltekezése.

Az már rég nem kétséges senki előtt, hogy a kétpólusú világ összeomlása után, vagyis amikor a Szovjet Unió bedobta a törülközőt, Amerika úgy döntött, hogy világuralmi birodalmat épít ki magából. Ennek első számú eszköze a fejlett hadiipar volt és a fegyverkezésre költött dollár trilliók. [Csak úgy zárójelben, Amerika többet költ fegyverkezésre, mint a világ többi országa együttesen.] Ja igen, és a hadseregét nem hezitált bevetni a legönzőbb érdekei érvényesítése mellett sem. Amerika a demokráciáról prédikál, és a demokrácia megteremtése céljából, altruistának feltüntetve magát, megszáll egy-egy országot és iparkodik ott létrehozni egy amerikai bábkormányt vagy éppen diktatúrát (mely esetben egy kicsit félreteszi a diktatúrákkal szembeni ellenszenvét). Csak úgy a visszaemlékezés kedvéért felsorolom azokat az országokat, ahol Amerika katonai erejével beavatkozott a II. világháború óta. Ne lepődjetek meg, ha a lista egy kicsit hosszúra sikerül: Korea, Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Kuba, Dominikai Köztársaság, Afganisztán, Nicaragua, Guatemala, El Salvador, Libanon, Granada, Irak, Panama, Kolumbia, Szomália, Bosznia, Kosovo, Szerbia, Haiti, Afganisztán (másodszor), Irak (másodszor), plusz titkos beavatkozások: Irán, Guatemala, Chile, Pakisztán, Líbia, Szíria, Ukrajna. Ezeken a földrajzi helyeken mindenütt amerikai katonák fegyverrel harcoltak, kizárólag amerikai érdekekért, vagy amerikai irányítás alatt állók harcolnak. Igen, így működik egy birodalom. Csakhogy a birodalom sikereiből a társadalom nem egyformán profitál. A szegény negyedek gyermekeivel töltik fel a hadsereg emberanyag szükségletét. Ezeket, a hazafiságról papolva, kikiáltják a demokrácia harcosainak, és ezerszámra küldik a halálba. Az iraki háború eddig kábé 4700, az afganisztáni pedig 1700 fiatal életébe került. Több mint 30.000 vált egy életre nyomorékká és százezres nagyságrendű a pszichiátriai kezelésre szorultak száma. A veteránok pedig évente százas nagyságrendben követnek el öngyilkosságot a nagyfokú kognitív disszonanciájuk miatt, ami abból fakad, hogy előbb vagy utóbb rádöbbennek micsoda feloldhatatlan különbség van a betáplált hazafiság és a gyilkos valóság között.

Ebben persze nincs semmi új. Az I. világháborúban a német munkások elmentek harcolni a Császárért (nem a Krupp művekért). A II. világháborúban a magyar parasztfiú Erdély visszacsatolásáért harcolt (ahol az úri osztály elvesztett birtokai voltak). A zsidóbarát Amerika pedig a német gyárakat bombázta, nem pedig a haláltáborokba vezető vasútvonalakat, ne adj isten a krematóriumokat. Most azonban van egy apró különbség. A játék elkezdett rámenni a középosztály bőrére is. Az uralkodó elit nem elégszik meg a „proletáriátus kizsákmányolásával” [ha most röhögni lenne kedved, akkor elárulom, hogy nyugaton Marx kezd újra divatba jönni], kielégíthetetlen mohóságával a közép, sőt a felső középosztály vagyonára is rá kívánja tenni a kezét. Az Amerikai Birodalom kényurainak étvágya kielégíthetetlen. Minden külpolitikai lépés a katonai-ipari komplexus rövidtávú érdekeit szolgálja. Szellemi képességük nem terjed tovább a paraziták szellemi képességénél. Addig rágják, zabálják a gazdatestet, amíg halálba nem kergetik, ami egyben a paraziták halálát is jelenti.

Miközben a fasizálódás folyamatban van. Hol vannak már Amerika demokratikus értékei, kedves Heller Ágnes, Avar János, Bolgár György és a többiek? Bush elnök pontosan tudta, hogy Irakban nincs atomfegyver, mégis ezzel a hazugsággal tette elfogadhatóvá megtámadását. A demokratikus normákat szem előtt tartó, az alkotmány szellemében dolgozó, magas rangú állami tisztségviselőket felváltotta parancsait hűen teljesítő bábukkal. Bush az útjában álló törvényeket egyszerűen átlépte és Obama szorosan halad a nyomdokában, és ahhoz se fér kétség, hogy a következő elnök, mondjuk Hillary Clinton Obamára is rátesz egy lapáttal. A nemzetközi szerződéseket megszegik. Az angolszászjog egyik pillérét a „habeas corpust” ignorálják, az emberi jogok kartájából viccet fabrikáltak, bárkit lehallgathatnak és bárkit letartóztathatnak, és meghatározatlan ideig fogva tarthatnak bírói eljárás nélkül. Feltételezett terroristákat, beleértve saját állampolgárait, az inkvizíciót felidéző kínzásoknak alávetve hallgatnak ki. Saját törvénytelenségeiket bizonyító elektronikusan rögzített adatokat megsemmisítenek. A rendőrök évente közel kétezer állampolgárt ölnek meg “önvédelemből”. A szabály szerint, ha veszélyeztetve érzi magát, akkor használhatja a fegyverét. Ha 3 rendőr leteper egy féklámpa nélkül közlekedő autóst, és egyi9kük elkiabálja magát, hogy “fegyver van nála”, a másik rendőr már le is lőheti, mert veszélyeztetve érezte magát. És mindezeket a „mainstream media” vagyis a tömegkommunikációs eszközök elhallgatják. Mi több, az amerikai hírbázisból származó manipulációkat a magyar tömegkommunikáció kritika és megfontolás nélkül átveszi. Ami elhangzik a CNN vagy FOX NEWS adásain, azt egy félórán belül Magyarországon is látni és hallani lehet.

Amerika brutálisan arrogáns hatalmi törekvései idehaza is kitapinthatók, de senkinek se tűnik fel. Az amerikai nagykövet a világ legtermészetesebb hangján jelenti ki, hogy „Amerika elvárja, hogy Magyarország bojkottálja Oroszországot.  Elvárja? Mi van, ha nem bojkottálunk, mondjuk azért, mert gazdaságilag hátrányos. Milyen alapon kifogásolja, egyáltalán miért szól bele gazdasági döntéseinkbe például a „Déli áramlat” ügyében? Milyen alapon kötelez minket arra, hogy az afganisztáni és iraki háborúba magyar katonákat küldjünk? A NATO egy védelmi szövetség. Lényege, hogy bármelyik tagország ellen indított támadás esetén az összes többi a segítségére siet. Tudtommal se Irak, se Afganisztán nem támadott meg egyetlen NATO tagállamot se. Amerika támadta meg mind a kettőt, vélt vagy feltételezett amerikai érdekek miatt. De ma már a fehérről azt mondják, hogy fekete, ha Washington úgy kívánja. Tegnap olvastam az INDEX-ben, hogy “Putyin agresszor, mert megtámadja a szomszédait (Grúzia, Ukrajna)” Miközben tény, hogy Grúzia támadta meg Abháziát, gyilkolt le 11 orosz béke fenntartót. Ukrajnában pedig Kijev támadta meg a Kelet Ukrajnai orosz ajkúakat, mert nem akarták elfogadni a CIA által levezényelt puccsot.

És akkor elérkeztünk az események végéhez. A Római Birodalom eltűnt a Föld felszínéről, de nem vitte magával az egész világot. Az Amerikai Birodalom is el fog tűnni a Földről, de könnyen lehet, hogy viszi magával az egész világot.

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

48 gondolat erről: „(1927) Róma bukásának leckéje

  1. Tökéletes!
    Egyetlen kiegészítés, Ukrajna és Oroszország közti feszültséget legfőképpen az okozta, hogy az ukrán nacionalisták a CIA forradalmi puccsa után igen erősen lenyomtak minden nemzetiségeket. Kárpátaljai magyarokat szintén. Mi Magyarországon kussoltunk, viszont a nagyobb létszámú kelet ukrajnai orosz ajkú lakosság nem hagyta annyiban, és támogatást is kapott Oroszországtól. A korábban Oroszországhoz tartozó, majd Ukrajnához csatolt Krím visszavételére is jó okot adott a CIA forradalmi ukrán nemzetiségi politika.

    Azért azt is megemlíteném, hogy az USA dicsőséges történelmébe belefért az indiánok majd teljes kiirtása, a rabszolga kereskedelem és rabszolga tartás is, azokban az időkben amikor Európában már rég megszüntették.

    Feketék elleni durva rasszizmus még a hatvanas években is tombolt a nagyon demokratikus USA-ban.
    Manapság is fekete közösségek keresztény templomait gyújtogatják, rendszeresen, és ami a lényeg rendszerint következmények nélkül

  2. Kis korrektúra Tibor bá’
    Irakot nem vélt atomfegyver miatt támadták meg, hanem vélt vegyifegyver miatt. Pár éve maga Tony Blair is bevallotta, hogy a blöff volt az egész.

    Iránnak az volt a szerencséje, hogy a seggükbe voltak az oroszok, és akármennyire is erőlködött Netanjahu nem tudta belerángatni az USA-t egy újabb háborúba iráni atomfegyver gyártás ürügyén.

  3. 2:
    Akkor pontosítsunk tovább. Saddam Husszein ellen a vád WMD (weapon of mass destruktion = tömegpusztító fegyver) volt, ami alatt elsősorban atomot lehet érteni.

  4. Van egy videó, amiben nagyon sok kemény dolgot elmondanak, nem tudom, hogy mennyire valósak. De szerintem érdemes végignézni, bár elég hosszú – 2:24:20 (h:mm:ss).

    A Köztársaság Bukása (teljes) [Fall Of The Republic] – magyar felirattal:

    https://youtu.be/5PO0i46YfYI

  5. “A Római Birodalom eltűnt a Föld felszínéről”

    Birodalom nem vész el, csak átalakul.

    Világosan nyomon lehet követni egészen Egyiptpmtól Rómán, a Szent Római Birodalmon keresztül a jakobinus mozgalom és a marxizmuson keresztül az USA-ban székelő globalizmusig a birodalmi gondolkodást és hagyományokat.

    Ugyanaz a recept, ugyanazok a módszerek, csak a technológia változik.

    Szóval álljunk meg egy pillanatra, és gondolkozzunk el azon, hogy az USA birodalma valóban bukuk-e, vagy csak a birodalmi színtér változik ?

    A Wikileaks, a széteső infrastruktúra, az egyre kétségebeesettebb vagdalkozások, elszólások, szervezetlenség nem csupán annak a jele, hogy a regnáló parazita társaság új gazdatestet keres (esetleg már talált is?) ?

  6. Érdekes, a történelemben a szuperhatalmak szinte mindíg az erkölcsi elzüllés miatt, vagy a kapzsiság teljes eluralkodása következtében dőltek össze, Nagyon sok, teljesen világos példa van a történelemben.
    Érthetetlen, hogy veszíthetik el a vezetők a józan eszüket annyira, hogy szinte egy az egyben lemásolják az elődeik hibáit.
    Lásd Napóleon és Hitler Oroszország kalandját.
    Vagy az USA jelenjét, lassan kevesebb ország van amelyeket még nem támadott meg, mint amelyeket igen. Az USA vezetőinek kapzsisága már üti a római császárokét.
    USA-n belül a bűnözési statisztika az egekben.
    De voltam a Szovjetúnióban, láttam, az utcán parkoló kocsikról minden mozdítható le volt szerelve, és a tulaj egy kosár alkatrésszel jött a kocsiját indítani.

  7. 7:

    Mindig azt gondolták, hogy ők okosabbak lesznek elődeiknél. Ma az is hozzáadódik ehhez, hogy a rendelkezésre álló technológia sokkal komolyabb lehetőséget biztosít a védekezésre, bár ezzel szerintem csak elnyújtani lehet az összeomlást.

  8. 7. bogozy

    “Érthetetlen, hogy veszíthetik el a vezetők a józan eszüket annyira, hogy szinte egy az egyben lemásolják az elődeik hibáit.”

    Szerintem nagyon is érthető.
    A birodalom szétesik, amikor az “éltető” eleme kivándorol belőle másik, hatékonyabb környezetet keresni, vagy rejtőzködni egy darabig.

    Ha a birodalom már nem tud tovább terjeszkedni, és elveszti a rablásból szerzett jövedelmét, értelemszerűen szétesik. Különösen, ha már nincs a helyén a háttérhatalom, ami igyekezett szervezni a birodalom életét, hanem új lehetőségeket keres.


  9. 7:
    Ez nálunk is volt a Polski 126 kocsiknál. kerék, visszapillantó tükör, stb. Az ok nem erkölcsi züllés, hanem a kereskedelemben nem volt kapható.
    8:
    Örülök, hogy néha egyetértek veled. 😀

  10. Egy nagyságrenddel élünk többen, mint az a fenntarthatósághoz szükséges, ezért korrekció várható. Legalábbis tudományosan, hogy ebből aztán mi valósul meg, ki tudja?
    USAval nincs semmi gond, csak drága fenntartani az álmot…napi 20millió hordó olajat pancsol el, negyedét a termelésnek. A napi 80milliós kitermelés már sokáig nem tartható fenn (csoda, hogy eddig is kitartott!!!), akkor kezdődnek az események, ami már egy más tészta lesz.

  11. 12.D7
    Így van egyetértek.
    Ehhez még hozzájön Kína növekvő olajéhsége amit egy átalgember fel sem fog , pedig a régi parasztember tudta: sok kicsi sokra megy.Na majd itt is így lesz ez ,mert a kis Kínainak “csak” napi 4 l benzin kell a kocsiba , csakhogy x millióan vannak akik új autót terveznek venni.Az ebből kialakuló összfogyasztás félelmetes lesz.Elég egy pillantást vetni a széntermelés/fogyasztásukra 2004 után meredeken emelkedő görbével.Ilyen a világtörténelemben még nem volt.

  12. Még azt hozzá kell tenni hogy sokan mondják hogy gyengül az USA, de még jelenleg bikaerős a gazdasága.Ezt az emberek jólétére értem , még van életszínvonal bőven sokaknak.
    DE viszont szívesen benéznék 100 átlag amcsi háztartás pénzügyeibe:
    mennyi hitele van egy átlagembernek , hogy él,milyen könnyen talál munkáát, miket halmoz fel maga körül stb…Mert így lehetne jól lemérni hogy is áll jelenleg az USA birodalom.Lehet hogy sok család helyzete siralmas lenne.
    Na de ez lenne az igazi fokmérője a birodalomnak…

  13. 12. D7

    “Egy nagyságrenddel élünk többen, mint az a fenntarthatósághoz szükséges”

    Ez nem túl pontos.
    Ha megszabadulsz 6,5 milliárd embertől, de megtartod az USA-t és Európát, akkor nem fogsz sok változást tapasztalni, pedig a nagyságrend már korrekt.

    De ha Európát és az USÁ-t iktatod ki, a népesség még akár duplázódhatna is.

    Nem a fenntarthatótághoz kellő forrásmennyiséggel vannak a gondok, hanem az elosztással.
    Egy liter palackos ásványvíz előállításához 3 liter víz kell (plusz a műanyag).
    1 kiló marhahúshoz 2000 liter víz kell (és ez csak a víz…)
    1 kiló csokihoz meg 17000 liter víz kell…

    Szóval nem az emberek vanna sokan, hanem azok a “kevesek” akik pazarolnak.

  14. “Ma már egyre több elemzés lát napvilágot arról, hogy a világ legnagyobb offshore központjává maga az Egyesült Államok vált. Az utóbbi években csaknem tízezermilliárd dollárnyi, feltehetőleg főként kábítószer-kereskedelemből származó illegális pénz „landolt” a kaliforniai Renóban és a dél-dakotai Sioux Fallsban, amelyek ma már a világ legnagyobb, illegális pénzeket befogadó központjai. Ezzel a hanyatló birodalom degeneratív folyamatainak újabb vészjósló korszaka kezdődött el, a petrodollár után a narkódollár pusztító világa.”
    http://magyarhirlap.hu/cikk/61323/Narkodollar
    Azt nem tudom, mikor jön el az az időszak, amikor már nem lesz elég ereje kívül rendet tartani, mert arra kell figyelnie, nehogy szétessen.

  15. 11:

    Nem csak néha értünk egyet, de mivel én jellemzően ahhoz szólok hozzá, amivel nem értek egyet, te úgy érzékeled, hogy állandóan kötekedek. Akkor is, ha egy poszttal 95%-ban egyetértünk, és én az 5%-ra reagálok.
    Talán egyedül a klíma kapcsán vagyunk majdnem teljes egyet nem értésben, meg általában túlzónak tartom a világ végi hangulatodat, de ha valamire nem reagálok, vedd úgy, hogy egyetértek vele, vagy nem tudok benne állást foglalni, és rögtön nem fog úgy tűnni, hogy csak néha értünk egyet. 🙂

    15:

    Én nem vagyok nagy szakértője a vízvédelemnek, de eddig akárhol tettem fel kérdéseimet, sehol sem kaptam olyan választ, ami meggyőzne arról, hogy annyira a vízre kellene koncentrálnunk.
    Hogy milyen termék előállításához mennyi víz kell, nagyon hangzatos dolgokat lehet bemutatni, de mi történik a gyártás során felhasznált vízzel, és mi történne azzal, ha nem használnánk fel erre a célra? Vagy kérdezhetném, hogy miben különbözik a víz sorsa attól függően, hogy a WC-t húzom le vele, vagy csak úgy lefolyik?

  16. “1 kiló marhahúshoz 2000 liter víz kell (és ez csak a víz…)”
    Egy bikaborjú másfél éves korára éri el a vágósúlyt, ami 700-800kg.
    Ez 547 napot jelent. Ha hétszáz kg-ot megszorozzuk a 2m3 víz mennyiségével, 1.400m3-t kapunk. Ennyi vízről beszélsz egy hús vágómarha előállításakor. 1400:547=2.56m3 napi vízfogyasztást jelent. Már a születés napján ennyi vizet kellene a borjúnak elhasználnia. A borjas tehén vízfogyasztása a legmagasabb, napi 100 liter. Ha mindent beleszámolunk, az épületek felhúzásakor elhasznált víztől kezdve, az ott dolgozók fürdővizéig, ez akkor is irreálisan nagy szám. Azért írtam ilyen hosszan , mert nem egy helyen beleütköztem ebbe az irgalmatlan nagy számba, ami valószínűleg tévedés. Csak arra kell gondolni, egy parasztháznál ahol három tehenet tartottak, napi 7.68m3 vizet kellett volna kihúzni a kútból.
    A zöldségek nagy hányadánál 1kg-ra vetítve több vizet igényel, mint a marhahús.

  17. 17 – Vasgerinc:
    Ehhez tegyük hozzá, hogy amikor nem reagálok a megjegyzésedre az nem azt jelenti, hogy egyetértek vele. Egyszerűen csak lusta vagyok. 😀

  18. 19:

    Nyilvánvaló, ellenkező esetben már sokszor ellent mondtál volna magadnak. 😉

  19. 17-18.

    A marhahús előállításához nem csak azt a vizet kell számolni, amit az állat megiszik, hanem a takarmányhoz, annak öntözéséhez felhasznált vizet is.

    És azért hoztam a vizet példának, mert jól szemlélteti az arányokat.
    A vizet valahonnan szerezni kell ,odavinni, szállítani, tisztítani, stb…
    És ez csak egy, látszólag kis része a modern világ pazarlásnak.
    Hozzávehetjük, hogy az átlag európai paradicsom kb 1000 kilométert utazik a termőföldtől az asztalig, hogy a megtermelt kaja több mint a fele a szemétben végzi, és hogy egyébként is 2x – 3x többet eszünk mint egészséges lenne…
    És akkor még itt van a bio-ethanol…

  20. 21:

    Ezekben abszolút igazad van, de ezeket csak nagyon komoly szabályozásokkal lehetne megakadályozni, ami ártana a gazdaságnak, ezt meg persze senki sem vállalja fel.

  21. 18. Jaj Károly, ne kukacoskodjál már!
    A net tele van ilyen és hasonló számokkal, de csak kevesen számolnak utána, persze akik tudnak, majd, milyen jól hangzanak ezek fórumokon, baráti társaságokban.
    “1 kiló csokihoz meg 17000 liter víz kell…” Puff neki! 😀
    Ezek azok a számok, amiken olyan jókat szoktam derülni.
    (Kuncogni, röhögni.)
    Nem beszélve róla, hogy a vizet csak használjuk és nem elhasználjuk.

  22. Azoknak írnék, akik szerint nem fogyaszt sok vizet az ipar, különösen az élelmiszer ipar.

    Marhahús vs vízfogyasztás: Takarmány kell a jószágnak, amit ma ipari módon állítunk elő, pl silókukorica. Kukorica masszívan vízigényes növényfajta, de minden más takarmány is vízigényes, ami lényegében elveszi más egyből fogyasztható növények elöl a területet és vizet. Állat maga is megiszik nem kevés vizet, de a takarmány vízigény részéhez képest ezt szerintem 1/10 sem lesz. Feldolgozáskor megint kell víz, ami már vegyszeres, ergo tisztítani kell, amit a világon nem visznek túlzásba… Itt bukkan elő az a probléma, hogy már nem csak használjuk(pl vízerőmű), hanem elhasználjuk, és jó sok erőforrás árán lehet csak visszaengedni a természetben a vizet. Egyáltalán nem irreális ez a rengeteg víz, mert ma minden az állat elé tesznek, amit meg kell termelni/feldolgozni, régen viszont kiment a húsmarha legelni, oszt jóvan. Ez az idő elmúlt, nincs elég legelő.

    Csak halkan jegyzem meg, hogy min 1ha/vágómarha a legelő aránya, ami 600mm éves csapadékkal számolva 6000m3 vizet jelent, és ez egy nem intenzív művelési forma volt.

    Fő probléma az hogy az édesvizet pancsoljuk, és szennyezzük el, lásd ritkaföldfém bányák Kínában,stb. Nem is beszélve a fejlett világ vízfogyasztásáról, hogy lehúzza a retyót ivóvízzel!!

  23. 24:

    A víz szennyezése, és a rá fordított energia egy dolog, de ez nem jeleneti azt, hogy azt a vizet elhasználjuk. A víz mindenképp újrahasznosul, annak tisztasága kérdéses, de ez nem a vízmennyiséggel van összefüggésben, mert a szennyező anyag. Mosogatásnál, mosásnál, iparban a víz mennyiségétől ugyanannyi szennyezőt fogunk a rendszerbe juttatni. Mindegy, hogy a retyót 2 liter vízzel, vagy 10 liter vízzel húzzuk le, a szenny ugyanannyi lesz benne. Ugyanígy, ha a nem ivóvízzel húzod le, akkor is bekerül a körforgásba a szenny.

    Az ilyen vízmennyiséggel kapcsolatos aggodalmak jogosak olyan helyeken, ahol összességében kevés az elérhető vízmennyiség, de ahol nincs ilyen gond, ott hiába spórolunk, nem fog több jutni a másik helyre.

    De még mindig csak az én személyes véleményem, simán lehet hogy van erre racionális magyarázat, csak eddig nem jutott el hozzám.

  24. 21,
    A víz tisztítása sok vízbe kerül? Na ne már! Ezek nem lovak! Réteg és felszíni vizeket itatnak velük. Persze előfordulhat, hogy eszement gazdag az illető és városi vizet használ itatásra, trágyatakarításra.
    A szállítás mikor jár vízfogyasztással? Ezt nem is értem.
    Te hol látsz öntözött legelőt, kaszálót, árpaföldet, marharépát, kukorica táblát? 2015-ben 1.5%-át öntözték a földeknek. Ennek túlnyomó része zöldség és gyümölcs. Tehát a takarmány, amit esznek az állatok nincs öntözve. Te elhiszed, hogy a gazdák napi 7700 liter vizet kivesznek a kútból három állatra?

  25. 24 Dajtás írja

    1 hektár/szarvasmarha legelő öntözése 6000 m2 esővíz évente.
    Vidéken éltem, olvasom a vidéki életet, legelőknek azokat a területeket használják, amelyek kertészetre, vagy szántóföldi művelésre nem alkalmasak, vagy ugaroltatva (pihentetve) vannak. Szóval ha van marha, ha nincs, a 6000 m2 vizet benyeli a legelő, kivétel ha befeded, és elvezeted a vizet máshova, jobb minőségű földre, salátát öntözni.
    Félrevezető számítás.

  26. Látom sokat nem értik miről írtam.
    Ma a szarvasmarha takarmány igényt nem kaszálókról oldják meg mint régen, hanem termőföldről etetik silókukoricával, takarmánnyal. Értelem szerűen amit megeszik a jószág, megehetné az ember búzában/rozsban/hüvelyesben/akármiben, ergo a növénytermesztéshez kötődő vizet megtöbbszörözzük, mert a takarmány-hús konverzió csapnivaló, főleg a marhánál.
    Egységnyi kalóriához sokkal több víz kell ha húsból akarjuk bevinni(erről értekeztem), mint ha direkt növényi eredetű kalóriát vinnénk be.

    Ebből jön ki, hogy mennyi vízigénye van 1kg húsnak, ami jóval magasabb, mint 1kg búza. Ne tévesszen meg senkit az, hogy olyan vízigényről beszélünk, ami csapadékként jön. Ez is vízhasználat, és sok húsnál sok takarmány, extra termőterület, több vízfelhasználás fajlagosan.

  27. 25. Vasgerinc

    “Mindegy, hogy a retyót 2 liter vízzel, vagy 10 liter vízzel húzzuk le…”

    Valóban?

    Európában 400 millió ember naponta minimum 4x használja a WC-t
    Az 1600 millió öblítés, 16000 millió liter, azaz 16 millió tonna víz. Naponta.
    Ezt a vízmennyiséget szivattyúkkal gyakorlatilag folyamatosan mozgásban kell tartani, felnyomni 10-20 emelet magasra, aztán tisztítani. Energiában se kevés…
    És ez “csak” a WC, de remekül példázza az őrült pazarlást, amit csinálunk.

  28. 26,Károly. “A szállítás mikor jár vízfogyasztással? Ezt nem is értem.”
    Pedig egyszerű. Például, ha hajóval kell szállítani a húst, vagy a takarmányt.
    Mit gondolsz, mennyi víz kell ahhoz, hogy egy hatalmas hajó úszni tudjon?

  29. Szarakodtok itt a vízzel, ami különben is off topik, miközben rezisztens rüh és tetű törzsek jelentek meg az óvodákban, iskolákban, ami hamarosan el fogja lepni az egész lakósságot. A Duna/Tisza mellett itt nemigen lesz víz probléma.

  30. 31.

    Egyetértek.

    Ráadásul a víz a körforgás révén visszajön- az igaz, hogy nem tudni pontosan hova is. Ellentétben az olajjal.
    Marhánál 1 az 52-höz vagy 54-hez az arány, ennyi többlet energiát pazarlunk el, hogy steak-et ehessünk, mondjuk brokkoli helyett.

    A lényeg hamarosan szembeötlő lesz. A víz nem lesz gond, maximum a hozzáférés:-(

    Az elődök hibájából a vezetők nem tanulhattak, mert sütik hozzá. Ugyanazt a lemez fog forogni a kis fejükben, addig míg az ósdi lemezjátszójuk tűje le nem törik.
    Érik a török helyzet is, egyedül az oroszok csinálták jól(ha valóban ők figyelmeztették azt a makimajom Erdogant).
    Nem akarom magamat ismételgetni, de kb. másfél éve mondogatom, hogy ott fog elúszni a hajó. Ha ez bekövetkezik- mármint az iszlamizációjuk és a szembefordulás ezzel az EU-nak nevezett pöcével akkor aztán reszeltek. Nemcsak mert a 2. legerősebb hadseregük van, hanem mert beállnak a tevebaszók mellé és nem lesz aki megállítaná azt a menekült-offenzívát amit itt Nyugaton senki nem tud és akar megállítani. Talán nyerünk egy kis időt drága kis patológiás miniszterelnökünk jóvoltából. Néha előny lehet a paranoia.:-)

    Bár a látszólagos összefogás is csak tolná a dolgokat, de meg nem szüntetheti. A késleltetés ebben az esetben csak késleltetett elhullást fog eredményezni.
    Hogy miért, mert valódi összefogás nem lehetséges, nem is céljuk, csak mindenki menekül- ahogy az várható.
    Ahogy az 5 évesek félnek az ágyikójukban úgy félnek ők a fejükben.
    Marx műve helytálló, de kiegészítésre szorul(na).
    A vezetők homokozólapát helyett atommal fogják elpicsázni egymást, hacsak nem félnek a másik atom-homokozó lapátjától annál jobban, hogy sem felemeljék sajátjukat.
    De szándékaik és tisztánlátásuk miatt senkiben se legyen egy szemernyi kétely sem!

  31. 28: “Ne tévesszen meg senkit az, hogy olyan vízigényről beszélünk, ami csapadékként jön.”

    Azért én úgy érzem, hogy itt pont a megtévesztés a lényeg…

    Azt a vizet, ami csapadék formában lehullik a termőföldre (mindegy, hogy mit termelünk benne), “vízhasználatként” beleszámolni az 1kg termék / x liter víz “mutatóba”, durva csúsztatás. Az a víz ‘természetes körforgásának’ a része, mondhatni, független az emberi tevékenységtől. Szvsz.

  32. 29. Budapest vízgogyasztásából 2% az ami emberi fogyasztást szolgál. Többi a retyó, zuhany, mosógép, locsolás etc. És ezt az ivóvizzel tesszük. Teljesen értelmetlen.

  33. 29:

    Szerintem egyértelmű, hogy mire írtam, hogy mindegy, az első mondatomra is felhívnám a figyelmet. Vagyis igen, többe kerül a tisztítása, de ettől még maga a víz nem lesz szennyezettebb, a körforgás tekintetében nem lesz több víz szennyezett.

    34:

    És mivel lenne jobb, ha nem ivóvízzel tennénk?

  34. ez a ‘cikk’ tetszett a legjobban mióta idejárok! kurva Amerika! mindig mondom. .. 🙂
    és azzal is egyetértek,hogy nem lesz itt nekünk a vízre gondunk soha! maximum túl sok lesz.
    nem is értem a plázákban a víz nélküli pissoárokat!? Afrikában esetleg látom létjogosultságát,de itt minek?

  35. 31.

    Üdv Tibor bá’.
    Mi is bekaptunk egy ilyen tetűtörzset. Semmivel nem lehetett irtani őket. Próbáltuk Angol import szerrel, meg ami elérhető volt, de nem tűntek el a fejünkből. Végső elkeseredésembe elővettem nagyanyám módszerét, a jó öreg petróleumot. Na az aztán megtette a hatását. Egy kenés, lekötött fej két órára, aztán egy sem maradt. Igaz a lányom fejéről egy réteg bőr lejött (nem lett sebes). Tudtommal a petróleum úgy hat, hogy megfojtja a mocskokat. Akár mekkorát változnak a tetvek azért még nem anaerobok:-).
    A rühre pedig a kén és a dunszt a hatásos. Édesanyám a II. vh. alatt valami soha nem látott muszka rühöt kapott. Bekenték kénes zsírral, majd be az elő melegíttet parasztszaunába (kemencébe) és annyi volt az élősködőknek. Azok is megfulladtak, mert a zsír eltömi a járataik nyílását.

  36. 31. Tibor bá’

    “A Duna/Tisza mellett itt nemigen lesz víz probléma.”

    A klímás topikokon az jön le, hogy általános szárazság jön a Kárpát medencére, ami eső meg leesik az jóformán egyszerre esik, és gyorsan el is folyik…
    Azért volt már példa ugyanabban az évben árvízre meg rekord alacsony vízállásra…
    Szóval nem kellene lesöpörni a vízpazarlást…

  37. 37:
    Vannak jól bevált, de igen kellemetlen népi szerek. Azonban a peték nem döglenek meg. Tehát ismételgetést kell végezni.

  38. 35, vajon mi kerül többe? Az ivóvíz előállítás és annak vezetékes szállítása, vagy a tisztítatlan felszíni vizek eljuttatása csővezetéken a fogyasztókhoz?

    ráadásul itt ahol a Dél-alföldön élek (teljesen arid homokvidék) , van egy 3 lépcsős szikkasztóm, ami kis bakteriális rásegítéssel kiöntözhető szagmentes szürke vizet produkál. de kényszercsatornázás volt, és saját pénzemen vezetik el azt a vizet, amit a legjobb volna itt tartani és öntözni vele a gyepet bokrokat etc…

    csak palackozott vizet iszok azt is nagyon keveset.

    Ez az teljesen értelmetlen vízpazarlás, ivóvizet állítunk elő, nem ivásra használjuk, majd elvezetjük, és megint csaknem ivóvízszintre tisztítjuk és a felszíni vizeinkbe engedjük?

    Valami itt nagyon abnormális

  39. 33 Observer:

    Kedvencem az amikor azzal ijesztgetnek bennünket húsevőket, hogy mennyi víz kell a marhahús 1 kg-jának előállításához?
    “1 kg marhahúsé átlag 13 000 liter vizet emészt fel” ezek az elmebetegek, hogyan képzelik el ezt el? A folyadékok összenyomhatatlanok, 1 kg marhahúsban kevesebb mint 1 liter víz van, de ha megeszem akkor sem marad bennem. A víz nem tűnik el.
    De le bírják írni:

    1 kg marhahúsé átlag 13 000 liter vizet emészt fel.
    Miközben ivóvízzel mosogat, és húzza le a budit a népességünk és csak 1-2 százalékát fogyasztja.
    Én mint hús-zabáló vagyok eszement idióta?

  40. 42: “A víz nem tűnik el.”

    Ez így van.

    Viszont, hogy igaza legyen a másik oldalnak is – ha egy vödör szennyvízbe cseppentesz egy csepp tiszta vizet, továbbra is lesz egy vödör szennyvized. Ha egy vödör tiszta vízbe cseppentesz egy csepp szennyvizet – lesz egy vödör szennyvized… 😉

    “1 kg marhahúsban kevesebb mint 1 liter víz van”

    Viszont az előállításához a ténylegesen benne levőnél több vizet használunk fel. Nagyon-nagyon szűken értelmezve is pl. hány liter ivóvizet iszik meg egy szarvasmarha egy kg súlygyarapodáshoz? 1 liternél biztos többet. A ‘felesleg’ távozik vizelet és trágya formájában – ami már “szennyvíz” kategória.
    Ha úgy vesszük, ‘elszennyeztük’ az ivóvizet…

  41. 43.”Ha úgy vesszük, ‘elszennyeztük’ az ivóvizet…”

    …a lakossági vezetékes ivóvíz felhasználás 98%-ban primer vízszennyezés “céllal” történik. 2 % ami emberi fogyasztásra kerül.
    Az állattartás során felhasznált összes víz az állat életben maradását célozza. Ennek tisztítása és más célú hasznosítása hasonlóan szabályozott mint lakossági célú vízhasználat.

    Lényegtelen ezen rugózni, a marhahús előállítás során annyi víz használódik el, amennyi a húsban van.

    ” A ‘felesleg’ távozik vizelet és trágya formájában– ami már “szennyvíz” kategória.” (illetve kilégzés)

    ami tökéletes hasznosul máshol, ahol szükség van trágyázásra és ennek víztartalmára is. többletértékkel jár, nem hulladék lesz belőle hanem tápanyag… lásd szerves trágya, vagy hígtrágya hasznosítás.

    szimpla riogatás.

  42. 45: “a marhahús előállítás során annyi víz használódik el, amennyi a húsban van”
    Ha így értelmezed, akkor valójában az sem ‘használódik’ el. 😉

  43. 21: Szerinted mennyit öntözik a legelőket, kaszálókat és milyen vízzel? Ha valahol a folyókból kiemelik a vizet és kiöntözik a földre, azzal a vizet helyben tartják ahelyett, hogy lefolyna a tengerbe, ezzel a helyi klíma és ökológia szempontjából értéket teremtenek. Ez ellentétes folyamat, mint a WC-lehúzás.

    Az én paradicsomom maximum 20 km-t utazik.

    28: Ez a számolás olyan, mintha abban az esetben, ha a marhát hajón szállítják, az alatta elfolyó víz mennyiségét is hozzáadnád az elhasznált mennyiséghez. Az eső a földet öntözi, akár erdő, akár legelő, akár rozs, akár silókukorica terem rajta. Egy része leszivárog mélyebb rétegekbe, egy részét a növény elpárologtatja és beépíti, mindegyik jó helyre kerül.

    31: Igaz.

    41: Ez is igaz.

    43: Rendben, a szarvasmarha vizet iszik, aminek nagyrészét kivizeli. Ezt a vizeletet normális helyeken szalmával felfogják a széklettel együtt, ami megfelelő érlelés után kiváló trágya a termőföldön. A felesleges víztartalom elpárolog és a talajba szivárog, a talaj gazdagodik. Hol itt a pazarlás?

    Vissza az elejére: a poszt tetszik!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük