Tibor bá’ szatirikus online
Úgy 15 éves korom környékén nemigen lehetett velem bírni. Április elseje tiszteletére nekem ki kellett találnom valami marhaságot, ki is találtam. Az iskolai szertárból a vékony drótokkal összeállított emberi csontvázat levittem a kapuhoz, hogy az érkezőket üdvözölni tudja. Jó nagy balhé lett belőle mert, hogy csontváz? Hát persze, ez az opció mindig fennáll, amíg csak élsz. Ez az opció ma is fennáll, és nem csak április elsején. Figyeljétek meg!
Szóval szarban az emberiség. Ráadásul az emberiség pontosan tudja, miért van szarban. Saját maga miatt. Ez aztán arra készteti a túlélni vágyókat, hogy kitaláljanak valamit, ami megmentheti őket. Összeszedtem nektek néhány kétségbeesett ötletet, ezek tehát foglaltak. 😀
1. Mesterséges szigetek és úszó városok. Ezeknek segítségével kivédhető az óceánok szintjének emelkedése, ami a maximum elérésekor a becslések szerint 80 méter lesz, természetesen nem néhány év alatt, de van, aki az ük-ük-ük-unokájára is gondol.
2. Izzóláma, amelyik 20 évig világít. Enyhe mellékhatása, hogy kissé radioaktív, viszont rengeteg energiát lehet vele megtakarítani. Egy idő után az is világit, aki eddig használta.
3. Hibrid gépkocsik. No persze ez nem új, de sokfajta hibridség lehetséges. Pofára a vízhajtásos motor tűnik a legjobbnak, íme: water-powered. Annyit még elárulok, hogy hidrogént nyernek ki a vízből. A befektetett energia természetesen több mint, amit kinyernek, de kurva jnól hangzik, mert víz (egyenlőre) van elég.
4. Az utakon száguldó gépkocsik hőenergiájának a megfogása. Erre a célra energia felfogó egységeket kellene beépíteni az országutakba. Homályos elképzelések már vannak, de az autópályák állapota világszerte romlik a karbantartás hiánya miatt (ez nem kizárólag magyar jelenség), és ezek felújítására sincs pénz, hát még az ötlet kikísérletezésre. Én különben se adnék érte egy fabatkát se.
5. Bioüzemanyag. Biofuels . Sajnos a számítások azt mutatják, hogy mindent összegezve a bioüzemanyagból több káros melléktermék keletkezik, mint a hagyományosból. emissions. Magyarul nem csöbörből vödörbe, hanem csöbörből a fürdőkádba kerülnénk.
6. Tehén fing összegyűjtése. Ami igaz, az igaz, a tehenek elsősorban metánt finganak methane, és ez ugye üvegházhatású gáz. Viszont kiderült, hogy bár a kenguruk is füvet esznek, nem fingana metánt. kangaroo flatulence. Most már csak a teheneket kell megtanítani a kenguru életmód adoptálására.
7. Széndioxid temető az óceánokba. Előbb persze a széndioxidot meg kell fogni, hatalmas zsákokba kell tömni, majd az óceánokba süllyeszteni. sacks. Sajnos semmi nem garantálja, hogy ezek a „zsákok” egyszer nem lyukadnak ki. Különben is, kellene 10 év az elkészítésükhöz.
8. A Nap eltakarása. Hát erre van néhány elképzelés. Itt még van lehetőség az egyéni ötletek kifejtésére, amik egészen szélsőségesek is lehetnek. Például egész vulkánok felrobbantása, ami annyi napsugarat elnyelő hamut produkálna, hogy éveken át fagyoskodhatnánk.
9. Az emberiség hagyjon fel a szaporodással. Hatalmas ötlet, csak a kivitelezést kellene kidolgozni. A leghatásosabbnak 3 milliárd férfi kasztrálása látszik. Nagy kérdés, hogy az érdekelt felek, mit szólnak hozzá? A romai pápát már meg se említem.
10. Napenergiával hajtott ventilátor, és Nano technikával végzett nagymosás, ami feleslegessé teszi a szappan és mosópor alkalmazását. Ezek a háztartások komoly mértékben hozzájárulnának az energia fogyasztás csökkentéséhez. Hát….. szabad a gazda, lehet rajta tökéletesíteni. Például hetente csak egyszer cserélni alsónadrágot (ezt az ötletet már lestoppoltam!)
11. Zajárnyékolás Biophony. A zajmentessé tett városokban kellemesebb az élet, ezért a kertvárosba menekültek visszatérnek a belvárosba és rengeteg terület szabadul fel mezőgazdasági célokra.
12. Szőrös növények. Christopher Doughty. Ez a pasi felfedezte, hogy meleg területeken a növények szőrösebbek lesznek, aminek következtében visszaverik az infravörös sugarakat és hatékonyabb a fotoszintézisük. Megoldás, a háza körül mindenki ültessen ilyen növényeket.
13. Világűrből nyert elektromos energia. Pályára kell állítani hatalmas napenergiát gyűjtő műholdakat, amelyek az így nyert energiát összegyűjtve leirányítanák a Föld egy adott pontjára. Első megközelítésre a főproblémának az látszik, ha a földre irányítás célt téveszt, akkor kellemetlen következményekkel kell számolni a szomszédoknak.
14. Nagyméretű hamis fák. trees. Ezek elméletileg felszippantanák a széndioxidot. Az ötlet gazdája az a Wallace Broecker, aki először használta a „globális felmelegedés” kifejezést, de időközben beütött nála a szenilitás.
15. A tornádók energiájának a kinyerése. tornados. Mondjuk, a tornádókban tényleg fantasztikus mennyiségű energia van, csak a kinyerés részleteivel még senki nem állt elő.
16. Sertéshúgy hasznosítás. A Föld 1 milliárd sertése naponta 90.000 köbmétert pisál. Vegyészek ebből hasznos dolgokat tudnának produkálni bioplastic. Amit aztán fel lehetne használni más nyersanyagok helyett. A téma elsősorban a dánokat érdekli, mert ők nem tudnak mit kezdeni a sertések melléktermékével. Az így nyert bioplasztik minden esetre helyettesítené a nyersolajból készült plasztikot, de a plasztik szennyezést aligha állítaná le.
17. Ide a te ötletedet fogom beírni, ha elküldöd a címemre. 😀
____________________________________________________________
____________________________________________________________
______________________________________________________
6: Tehénhús helyett ezentúl kenguruhúst kell enni! 🙂
@1 Arma: nincs azzal hiba, jobb éttermekben akad, csak a kengurut sokkal neccesebb.a böllér elé terelni..
2: Hát magasabb kerítés kell a legelőjén, az biztos… 😀
Még egy ötlet: az egész Földön leállítani a fosszilis üzemanyag kitermelést, mondjuk 10 év alatt, minden évben elhagyva a jelenlegi kitermelés 10%-át. Üzemanyag nélkül a technológiáink nagyrésze nem működne, és nem tudnánk tovább szennyezni a környezetet, rombolni az élővilágot. A tíz év átállás elég lenne arra, hogy újra megtanuljunk fosszilis üzemanyag nélkül, leginkább a saját munkánkra támaszkodva élni.
Ugyancsak 10 évet adnék a biogazdálkodásra való áttérésre. Ki kell jelölni, hogy évente melyik 10%-át állítsák át a termőterületeknek bio művelésre. Tekintve, hogy az üzemanyagok eltűnésével úgyse lehet már műtrágyát és permetszert előállítani, másképp nem is nagyon lehet majd csinálni. A traktorok helyett jöhetnek megint a marhák és a lovak, azok majd elég trágyát is termelnek a műtrágya helyett.
Bár ez lehet, hogy kakukktojás, mert nem is annyira hülye ötlet, csak lehetetlen megvalósítani.
4:
Ez így átfogóan lenne a megoldás, de egyetlen egy embert nem találsz a földön, aki a ráeső részletet hajlandó lenne megvalósítani, vagy betartani.
5: Jópárat találsz, aki hajlandó lenne. De többségüknek nem sikerülne…
5: Szerintem találnék 7000-et is. De a hétmilliárdnak az még mindig csak egymilliomod része, és nem az az egymilliomod, aki döntési pozícióban van.
Szervusztok, tiszteletem Tibor bá’.
Hülye ötlet volt a feladat 🙂 : hatalmas, nyitott vezetékeken és magas tornyokból porlasztva keringtetett algazuhany adszorber, ami nagy felületen a levegővel keveredve zabálja a szén-diodidot.
A nagyobb tömegű algatelepeket ülepítéssel és szűréssel el lehet választani, kivonni, és mehet állatélelmezési célokra, vagy egyenesen vissza a földkéreg alá 200 millió évre fosszilizálódni, leendő szén- és olajmezők gyanánt:-)
Sokmillió pici gázturbina, tehenek seggébe beépítve… 🙂
(emberébe???)
Jó helyen járok?Azt hittem első olvasatra ,hogy a kétfarkú kutyapárt oldalára tévedtem.. 🙂
10:
Jó helyen jársz, de rossz időben (április elseje) 😀
Tibor bá, egy-két éve még sokkal több komment volt. Van statisztikád? Mitől riadtak el?
12:
A jelenséggel természetesen tisztában vagyok, és vannak elképzeléseim is. – Szerintem a sok indulatot (és hozzászólást) generáló témák [pl. anticionizmus, túlvilág létezése] lecsengtek, már unalmasakká váltak – legalább is számomra. Az emberek egyre inkább a politika hatása alá esnek: életuntak, közönyösebbek, várakozó állásponton vannak, stb. Végül pedig a korábbi várakozások nem teljesülnek be: dollár és gazdaság összeomlás, háború kitörés, energia elfogyása vagy extrém megdrágulása, stb. Tehát nem látják, hogy az ezekkel kapcsolatos vélemények kifejtésének lenne oka. Az se közömbös, hogy ma már fűnek-fának van honlapja, az emberek szabad ideje pedig korlátozott. — De ez megmutatkozik a találkozók meghirdetésénél is. Első alkalmakkor szép számmal voltak jelentkezők. Most alig akad.
Aktuálpolitika, de a hülyéskedéshez hozzá tartozik:
Választási kérdőív csak úgy lenne érvényes, ha választólapon szereplő 5 nagyon egyszerű kérdésre helyes lenne a válasz.
Pl ki a jelenlegi miniszter elnök, egyszerű számtanpélda, fizikapélda, stb. Tippem szerint szavazatok min 30-50% nem lenne érvényes…
Szerintem Tibor bá’ részben azért van ennyire kevés a hozzászólás, mert a felvetett témák és problémák nem jöttek be. Nem tört még ki a WW3, nem omlott össze a dollár/pénzpiac,stb. Egyedüli témád amibe van még potenciál az a éghajlat melegedése, de ezt több 10 éves időtávlatban lehet érezni, ezért az olvasók többsége nem tudja lekezelni, átérezni. Pontosan ugyan ezen okok miatt lett pl az index peak-oil topikja is geddonváró fórumból lájtos kocsmai mindentmegbeszélünk fórum. Jelenlegi korszellem mást kíván már, 2008-as világválság utáni depresszióból elegük van az embereknek. Haverok, buli fantát akarnak a népek 🙂
13-14: régen a csevegős posztoknál is sokkal több volt a hozzászólás. Vissza a múltba, stb.
Kicsit több aktivitást várok el én is a tisztelt olvasóktól.
Főleg hogy azért sokan látogatnak ide nézelődni.
Néha érdekes infók bukkannak fel a kommentek közt.
15:
A VM posztoknál uncsi, hogy megdicsérnek, megköszönik, pedig ez is hozzátartozik a forgalomhoz. Elvégre én is emberből vagyok, és nem árt néha motiválni. Aztán meg nem mindenkinek jut eszébe saját élmény, és ha igen, nem tartja fontosnak, hogy közölje. Baj van, nagy b aj, a jövő is kilátástalan (ha gondolkodol) az emberek kezdenek befelé fordulni. Pedig „egymásban tartani a lelket” nem utolsó szempont.
17: Igaz, én is leálltam az Olajcsúcs-bloggal, mert lelkileg belefáradtam az összeomlás-várásba. Miközben egy percig nem kétlem, hogy zajlik.
18:
A nagy folyamatokhoz képest az emberi élet túl rövid. A jenkik kitalálták a frakinget, ami megint ad néhány lélegzetnyi időt a szkeptikusoknak.
15!
Szó mi szó,kihalódtunk rendesen itt.. 🙂
14!
Arról volt szó, hogy szép lassú összeomlásunk lesz.És nem veszed észre hogy ez zajlik?Pedig látszik.
A harmadik világháború meg tulajdonképpen zajlik,világgazdasági szinten..És az is érezteti a hatását..
A politikusok pedig mint rendesen máskor is, próbálják eladni a reményt.Így választások előtt meg főleg..És sok ember a választások miatt el is hiszi,hogy egyszer még neki jobb lesz..Pedig dehogy is..Elnézem az összefogás híveit is,(mert elvileg ott vagyok)mint a megváltót úgy várják a kormányváltást..Azt gondolák valami meg fog változni,jobb lesz..Szegény emberek megint csalódni fognak bárki is lesz a politikai győztes..ájjájj..De sebaj,lehet 4 évig megint reménykedni.. 😉
20:
Ne essünk át a ló másik oldalára. Ha a kormányváltó ellenzék győz, nem lesz Kánaán, sőt egy darabig még fokozódik a nyomor (a rendszer tehetetlenségéből kifolyólag), de ha Orbán marad, az nemzeti katasztrófa lesz. Újra jön a 3 millió koldus országa, de most 9 millió lesz.
14: „Választási kérdőív csak úgy lenne érvényes…” Én ezt nem a ‘hülye ötletek’ közé tenném… inkább jó lenne megvalósítani.
21: „ha Orbán marad” Ne reménykedj, marad.
Van egy olyan tippem, hogy a kormányváltóknál még a Jobbik is több mandátumhoz jut majd.
Különben, ha Mesterházy azt sem tudja, hogy a párt második emberének honnan lettek a százmilliói /bár kellene tudnia…
http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/megvan-a-simon-penzek-egyik-forrasa-1219124 /, hogy boldogulna akkor a kormányzással? Úgy járna, mint Gyurcsány, annak is szerte barangoltak a „báránykái”… Orbán legalább pórázon tartja a saját vazallusait.
Nem jól jár a szervered órája… jó lesz majd alibit igazolni, hogy hol is voltam egy órával ezelőtt… – bár Columbo rájönne /de az asszony talán nem/ 😀
23:
A számítógép átáll magától, de a honlap nem.
22:
Orbán felrúgott egy gentleman szerződést, amire most az MSZP nekiment Rogánnak. Ez egy politikai játszma. Okosabbat nem tud tenni az MSZP, mint, amit tesz. Nem ez az igazi hiba, hanem, hogy Mesterházy ragaszkodott a miniszterelnöki jelöléshez, amikor Bajnainak sokkal nagyobb lett volna a nyerési esélye. Ez a Sólyom megválasztásának a pontos lemásolása. Ilyen koca játékosok mellett Orbánnak könnyű dolga van.
22!-25!
Egyetértek.Ez van sajnos.. 🙁
„Most már csak a teheneket kell megtanítani a kenguru életmód adoptálására.”
Vagy egy kis génmódosítással belenyúlni a szarvasmarha emésztésébe, hogy ne termeljen metánt.
Mint ahogy a malacot is fel lehet tuningolni, hogy képes legyen a foszfátot is megemészteni, ezáltal az ürüléke kevésbé szennyező lesz.
http://criticalbiomass.blog.hu/2014/01/31/mire_jo_a_gmo_6_az_enviropig