Tibor bá’ online
A kérdésre a választ természetesen maguk a nők szeretnék tudni, mert a férfiakat a téma egyáltalán nem érdekli. Az egyike az első nőknek, aki megpróbálta megadni rá a választ Gabrielle Émilie du Châtelet (1706-1749) tekinthető, aki többek között Voltaire szeretője volt (a csendben tűrő, megértő férj mellett). Ez a kiváló nő egy személyben volt anya, szerető, feleség, matematikus és a newtoni gravitáció híve, szembehelyezkedve ezzel a Francia Tudományos Akadémia hivatalos nézetével. Immanuel Kant szerint egy ilyen nőnek nyugodtan lehetne szakálla is, míg Voltaire mindössze egyetlen egy hibájára mutatott rá, mármint, hogy nőnek született. 43 éves korában akaratán kívül teherbe esett, amit halálos ítéletnek könyvelt el, és jóslatának megfelelően a későn jött szülésbe bele is halt.
A fenti bevezetésre mindössze azért került sor, mert Émilie du Châtelet a maga nemében egyedülálló tézist írt „Vita a boldogságról” cím alatt. Véleménye szerint az „Igazi boldogság elengedhetetlen feltétele az érzékenység az illúziók iránt. Mivel élvezeteink legnagyobb része az illúzióinak köszönhető. Boldogtalan az, akinek nincsenek illúziói.”
A fenti mondat – igaz, hogy franciául – de mégiscsak 300 éve lett papírra vetve. Hogy állunk ezzel mostanában? Szóval a feminizmusnak köszönhetően a nők fel lettek szabadítva a rájuk rótt szexuális szerep alól, diplomát szerezhetnek, jövedelemszerző kapacitásuk megnőtt, gazdaságilag függetlenekké váltak, a születésszabályozás rendelkezésükre áll, bármilyen munkakört megszerezhetnek maguknak – beleértve az USA elnöki székét is – azaz a nők kilátásai a boldogsággal kapcsolatban, sohase voltak ennél jobbak.
Csakhogy közbelépett egy paradoxon. Nemrég elvégzett felmérés szerint a nyugati társadalmak nőnemű állampolgárai szerint a nagy boldogság megvalósulása elérhetetlenebb, mint valaha. A felmérők legnagyobb meglepetésére ma a nők kevésbé boldogok, mint a múlt század hetvenes éveiben, amikor boldogabbak és elégedettebbek voltak, mint a férfiak. Napjainkban ez pont fordítva van.
A férfiak egy része vigyorogva állapítja meg, kellett nektek feminizmus. De persze nem erről van szó, mert a legtöbb nő hallani se akar a korábbi női szerep visszahozásáról. Arról se lehet szó, hogy ez a relatív boldogtalanság a férfiak kényelmesebbé válása mellett, a nőkre háruló kettős műszak kialakulásához vezethető vissza. Ugyanis a felmérések szerint a nők napjainkban egy hét alatt pont annyi órát töltenek el munkával, mint a hetvenes években, igaz, tevékenységük nagyobb százalékát házon kívül végzik. Ami közben a férfiak lényegesen több házimunkát látnak el, de természetesen még mindig csak töredékét a szükségesnek. Igaz a főzés és takarítás nagyobb hányadát kiadják besegítőknek, vagy egyszerűen nem végzi el senki. (az USA-ban a lakosság 26 milliárd dollárral költ többet éttermekben, mint az élelmiszerüzletekben).
Ennek ellenére a férfiak kevesebb időt fordítanak a „kellemetlen” dolgokra, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A nők még mindig heti 23 órán át foglalják le magukat „kellemetlen” tevékenységgel, ami 40 perccel több, mint amennyi a férfiaknak kijutott 40 évvel ezelőtt. Ma viszont egy kerek másfél órával több jut nekik belőle, mint a férfiaknak. Ráadásul, lelkük mélyén bűntudattal viaskodnak. Hogy miért?
Vegyünk egy tipikusnak mondható példát, Ms. Smithet. A hölgy mondjuk negyven éves, és reggel szélsebesen készíti a reggelit 4 éves kisfia számára, miközben mobilját a fülébe dugja és a szája előtt éktelenkedő mikrofonba válaszolgat türelmetlen főnökének, mert egy fontos ügyfél 9-re érkezik és az anyagot előtte még át kell nézni. Ms. Smith bekap egy falatot, kisfiát a hóna alá kapja, és rohan vele az óvodába, majd bevágtat az irodába. Útközben leállítja a rendőr, mert a BUS sávban haladt, de sikeresen veszi az akadályokat és az ügyfél is leadja a rendelést. Ebédszünetét arra használja fel, hogy begyűjti a csemetéjét és a bébiszittert, majd mindkettőt hazaviszi. A munkahelyére visszatér és sötétedésig dolgozik egy új projekten. Ezek után hazatép, összecsap egy gyors vacsorát, egy félórácskát játszik a gyerekével, majd az ágyba dugja, ahová ő maga is beszédül és próbálja magát annyira kipihenni, hogy másnap reggel elölről kezdhesse az egészet.
Ms. Smithnek bűntudata van, mert a bébiszitter tízszer több időt tölt gyermekével, mint ő; bűntudata van, mert nem jut ideje kultúrára, a fenébe vele, egy könyvet nincs ideje elolvasni; bűntudata van, mert az anyjától állandóan azt hallja mit „kellene csinálnia”, miközben az unokáját hétvégén elviszi kirándulni; bűnösnek érzi magát, mert sose jut ideje a porszívózásra; és persze azért is bűntudata van, mert elalvás előtt szembe kell nézni férje csalódott arckifejezésével is.
Mindeközben Ms. Smith úgy tudja, hogy szerencsésnek érezheti magát, hiszen van egy gyönyörű gyereke, egy fantasztikus állása és egy kedves, megértő férje, aki szereti. Ennek ellenére őszintén úgy érzi, hogy valójában boldogtalan. Elvesztette az örülni tudás képességét.
A példának kiragadott Ms. Smith 13 éves volt, amikor szülei szétváltak és anyjának 45 évesen kellet munkát keresnie. Egy szenvedés volt az életük. Ekkor elhatározta, hogy vele ez nem történhet meg, sose fog abba a helyzetbe kerülni, hogy gazdaságilag ki legyen szolgáltatva egy férfinek, meg kell teremtenie saját karrierjét. Mi tagadás, fogadalmát be is tartotta. Karrierjének kiépítése mellett lett egy férje, de amit ma legjobban szeretne, otthon maradni és egész nap együtt lenni gyermekével.
Tanulság? A nők sikeresen kitörtek abból a ketrecből, amiben évszázadokat töltöttek el, és ma mindent megpróbálnak, hogy valami módon visszafordítsák az idő kerekét”.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy Ms. Smith el kívánja törölni a nőmozgalom eredményeit. Csupán egyszerűbb életstílust szeretne, egy kisebb házban, olcsóbb életvitellel. Dehogy akar visszamenni a „ketrecbe”, mindössze élvezni szeretné az élet elröppenő pillanatait. Nagyszerű dolog, hogy van lehetőségünk választani, de ez egy kétélű fegyver, mert a választási lehetőség csak látszólagos.
Az emberi boldogság mérése nem egy könnyű feladat. Nincs olyan boldogságmérő készülék, amit be lehet rakni a hónunk alá, majd tíz perc múlva leolvashatjuk az eredményt. A kutatók vért izzadva próbálják megtalálni a megfelelő tesztelést. Ha az embereknek felteszik a kérdést, milyen boldognak érzik magukat egy tízes skálán, furcsa eredmények jönnek ki. Az megkérdezettek nem azt válaszolják, amit éreznek, hanem azt, amit szerintük hallani szeretne a kérdező.
A férfi-nő relációt az is megnehezíti, hogy a „boldog vagy-e?” kérdésre a férfiak egyszerűen „Igen-nem” választ adják. A nők esetében a válasz 2-3 összetett mondatban adható csak meg. Ennek ellenére az alapos elemzések egyértelműen jelzik a nők boldogság érzete 1972 óta kimutathatóan csökkent, és ez az eredmény független a családi állapottól, iskolai végzettségtől és a munkahelytől. A legnagyobb meglepetést a kutatók szerint az okozza, hogy objektív mércével mérve a nők életminősége növekedett, ami logikusan jelenthetné a boldogság tudatuk emelkedését is, ami viszont nem következett be.
Meg kellet tehát közelíteni a témát egy másik oldalról. Kiderült, hogy a középkorú nők több időt töltenek fizetett állásokban, többet gondoznak időseket, és több időt töltenek a TV előtt. Viszont kevesebbet főznek, vasalnak, takarítanak, élnek társas életet és olvasnak, a hatvanas évekhez viszonyítva. Ezzel szemben a férfiak kevesebb időt fordítanak olyasmire, amit kényelmetlennek ítélnek. (Mondhatjuk azt, hogy okosabban élnek?).
A nők több időt töltenek bővebb értelmű családjukkal és barátaikkal, de ezt a tevékenységet fárasztóbbnak tartják, mint a férfiak (ami nem csoda, mert közben gyerekekre és idős rokonokra kell figyelniük).
Nem könnyen magyarázható, hogy a férfiak élvezik, ha idős szüleivel együtt lehetnek, míg a nők ezt a tevékenységet kellemetlenebbnek tartják, mint a mosást. A kutya talán ott van elásva, hogy a nagyobb választási lehetőség a nők számára egy választási kényszert jelent, amit kellemetlenségnek élnek meg. A nők egyszerűen nincsenek hozzászokva, hogy dönthetnek és az új „feladattal” nehezen birkóznak meg. Röviden, a nők utálnak dönteni.
A nagymamák szerint a több lehetőség közti választásba belebetegszik az ember. Nagy igazság lehet benne, mert a mai nők félnek, hogy rosszul választanak, és az eredeti választásukat nem változtathatják meg.
Számtalan nő kitűnően érzi magát a megteremtett karrierjében, és csak 50 tájékán döbbennek rá, hogy valami hiányzik az életükből, vagyis a gyerek, persze akkor már késő. Személyesen nem is egy nővel vitattam meg ezt a témát, akik átütő magabiztossággal mutattak rá a mai fiatal generáció elfogadhatatlan magatartására, és tucatjával hoztak fel példákat ismeretségi körükből, ahol a huszonéves gyerekek életvitele és viszonya a szülőkhöz egyszerűen elfogadhatatlan.
A válaszom minden esetben az volt, hogy a gyermekeivel kínlódó szülők panaszai valóban indokoltak, a rengeteg gond, amit ezek a „gyerekek” okoznak tényleg méltánytalan, de a gyermektelen idős házasok (vagy akár szingli nők és férfiak) nagy része szívesen vállalná át ezeket a gondokat. Némi cinizmussal azt mondhatnám, az ember nem azért vállal gyereket, mert az a felhőtlen boldogság záloga, hanem azért mert idős korban megóv az elviselhetetlen epekedéstől.
Visszatérve a középkorú nők problémáihoz, a helyzet az, hogy a könnyítések mellé felsorakoztak az új keletű kötelességek. Az iskolák sokkal jobban támaszkodnak a szülők besegítésére, mint régen. Az iskolai programok keretein belül elvárják, hogy az anyukák szendvicseket készítsenek, kirándulásokon részt véve, segítsenek a fegyelmezésben, gyűjtsék a papírt, stb. Otthon menedzseljék a család E-mail forgalmát. Külső megjelenésükkel tartsanak lépést a baráti házaspárokkal, ami konditermet, fodrászt és hasonló, időigényes elfoglaltságot jelent.
Gyanítom, hogy a nők relatív boldogtalanságát maguknak köszönhetik. Végeztek felméréseket tinédzser lányok között, mi számukra a legfontosabb? Egy sikeres állás? Közeli kontaktus barátnőikkel? Családalapítás? Csinosnak maradni jó cuccokban? A meglepő válasz: valamennyit együttesen bezsebelni. Régebben volt a lányoknál egy fontossági sorrend. Manapság ilyen nincs. Mindent akarnak egyszerre.
Talán a kereskedelem az, ami nyakunkba zúdította a választási lehetőség kimeríthetetlenségét. Menjünk el egy elektronikai áruházba. 20 éve egyetlen porszívót lehetett kapni a „Rakétát”, ma ha nincs 50 különböző méretű, színű és persze árú porszívó, akkor egy se. Na igen a nagyobb választék jó, de a végeláthatatlan választék nem szabadságot jelent, hanem lebénulást. Lassan a kereskedelem is ráébred. A túl nagy választék lebénítja a vevőt, és kevesebbet vásárol.
Ugyan ezen az elven nyugszik a nők életmód kiválasztása is. Ha a vevő vásárlás közben átlép lebénulásán és vesz valamit, otthon kétségek fogják zaklatni, jól döntött-e? És az alternatív döntés lehetősége napokon át kísérti a vevőt, ami végül oda vezet, hogy megbánja tettét. Kvázi bűntudatra ébred. Ez történik az életével szabadon rendelkező nőkkel is. Nincs házassági kényszer, elvárás meg ilyesmi. Aztán jönnek a kételyek, helyesen döntöttem-e?
Hogy miért tűnik a múlt szebbnek, élvezhetőbbnek? Hogy miért boldogabb az ember a nagyobb szegénységben? A válasz kézenfekvő. Mert kisebb választási lehetőség, kisebb elvárások mellett, kellemesebb meglepetések érhetik. Ezért van az, hogy a világot felölelő felmérés szerint Nigériában élnek a legboldogabb emberek. Ezzel szemben Magyarország a legboldogtalanabb ország a világon. Hogy miért? Most már az olvasó is tudhatja a választ. Mert itt voltak a legnagyobbak az elvárások.
A Kádár korszakra az ország legnagyobb része nosztalgiával tekint vissza Pedig ma jobban élünk, mint akkor, de nem okozott gondot, hogy melyik utazási irodával menjünk és hová, mert csak az IBUSZ volt és Leningrád, vagy maradt a Balaton. Nehéz úgy csapvizet inni, hogy a hipermarketekben hegyekben áll a különböző italok halmaza. A vasárnap délelőtti Trabant mosogatás kielégítőbbnek bizonyult, mint az alacsony törlesztő részlettel hozzánk vágott nyugati kocsik egyike, amiket tízezer számra vesznek vissza részletfizetés elmaradása miatt.
De térjünk vissza csak a nőkhöz, akiket maximalizálással támadnak meg a ránctalanító krémektől kezdve a szilikon feltöltésig. Hogy lehet boldog az, akinek ennyi lehetőség áll nyitva és naponta kénytelen választani. A férfiaknak fel se tűnik, hogy húszféle női magazin 100 oldalakon át ad tanácsot nőknek az égvilágon mindenre. Csoda, ha a nők túlnyomó többsége úgy érzi, hogy messze nem kap meg mindent, amit megkaphatna. Hogy lehet ilyen körülmények között boldognak lenni?
Persze van más tényező is. A férfiak racionálisabbak, inkább gondolkodók. A nők ezzel szemben érzékenyebbek, és inkább gondoskodók. A nők inkább gondolnak a boldogságra, a férfiak el vannak magukban. A nők a család spirituális igényére figyel és aggódik miatta, a férfi „csak” az anyagiakról gondoskodik. Ez mellett a férfiak hagyományosan kevésbé voltak boldogok, mint a nők és most, hogy a nők beléptek a férfiak világába, törvényszerűen elvesztették a korábbi boldogságot kiváltó okokat. Természetesen az is lehet, hogy az egész csak illúzió. A régi időkben óriási társadalmi nyomás nehezedett a nőkre, hogy megjátsszák a boldogságot, akkor is, ha nem voltak azok. Legyenek.
Itt térek vissza Émilie du Châtelet tézisére, talán a nők maguk mögé tetették az illúziójukat és csupán őszintébbek lettek.
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
Az boldog akit szeretnek és tisztelnek,aki szeretetet és tiszteletet kap és ad .Csak e két dolog kölcsönös együtthatójában jelenhet meg a boldogság , ez független civilizációtól,kulturától ,nemtől,rassztól -minden más ezen kivül
spekuláció.
01
kalotaszegi
Az sem közömbös a boldogság szempontjából hogy az alany tud e képes e szeretni.
A szeretetet adni hasonlóan fontos mint szeretetet kapni.
******************************************************************
Bevallom nem hiszek a – Ki milyen boldog ? – kérdés tudományosan hiteles mérhetőségében.Talán esetenként lehet ezt valószínűsíteni.
Diamond Yared azt írja a Sapiens című könyvében, hogy a paleolit kőkorszak utáni földművelő civilizációk tagjai,a tömegek összességében rosszabb körülmények között éltek, mint halász vadász gyűjtögető elődeik.
Tehát az áttérés egy újabb termelési módra a földművelésre csapda volt.
Mit is lehetne például arra a blőd kérdésre válaszolni …..
Mely életkorában a legboldogabb egy nő vagy egy férfi?
Európában……..és néhány más fejlett régióban – nehéz lenne ezt letagadni – végéhez közeledik a partiárkális társadalom, lagalábbis eróziója, meghaladása elkezdődött. A patriárkális apajogú férfidominanciájú társadalmak többezer éves fennállásának tökéletesen elegendő, legfőbb oka ,indoka, magyarázata a nők anyasága.
Ha tudsz másikat,légyszíves mondd el nekem!
Ennek következtében lesznek „másodhegedűsök”
– reménykedek benne, hogy érted itt mire gondolok –
az egész társadalomban.
Hogy jobb e az életérzése, boldogabb e egy emancipált, autonómabb, állást vállaló „egyenjogú” nőnek, mint egy partriárkálisban, élő,kvázi „alattvaló” típusú szerepet betöltő feleségnek és édesanyának, arról lehetséges képzelődni, de soha nem fogjuk megtudni.
A társadalom változik, a változás nem megállítható és következtében némelyek boldogabbak,mások boldogtalanabbak lesznek.
Ennél többet a változások „közboldogságra” gyakorolt következményekről nehéz mondani.
01 – kalotaszegi:
Egyetértek a gondolataiddal, amit a Mosógépszerelő simán nem ért meg és nyomban beindította az általad végszónak beírt „spekulációt”.
Udvariasan elismerem, elkerülte a figyelmemet a kap után az ad.
Így már én is nagyjából egyetértek.
Kérdésem, mi a különbség a spekuláció és a gondolkodás között.
Egy egy tőzsde és telekspekuláns sok sok pénzt kaszál.
Nem élhetjük ki az összes vágyunkat !
Ez a nőkre is és a férfiakra is igaz.
Mindenki kénytelen tudomásul venni, hogy némely dolgokról kénytelen végleg lemondani.
Az édesanya szerepe túlbecsülhetetlen a gyermek életében.
Ez a szerep akadályozza a karriert a karrierépítés pedig nem mindig összeegyeztethető az anyasággal.
Szeretkezni is és szűznek is maradni lehetetlen !
Mindenki meghozhatja a saját döntéseit.
Szabadságra vagyunk ítélve.
05 – Mosógépszerelő:
Hol van az előírva, hogy bárkinek kötelező karriert építeni? Az emberiség 99,9 százaléka csendben teszi a dolgát, és még csak nem is álmodozik karrierről. Ez a karrier építés a feministák vesszőparipája, és a tiéd.
Kedves Tibor bá’
Na jó,akkor ne nevezzük karriernek, nevezzük a családi otthonon kívüli érvényesülésnek!
Sok nőknek
– bátran meg lehet kérdezni őket és talán el kell hinni, amit válaszolnak
– vannak vágyaik, amik történetesen nem a
– feleség, édesanya, házvezetőnő –
szerepekkel írhatóak le.
Egyetlenegy társadalmi változást sem ideológiák valósítottak meg,ahhoz egy ideológia édeskevés, még ha feminizmusnak hívják is.
Minden személy – tud róla vagy sem – be akarja teljesíteni azokat a lehetőségeket, amik benne szunnyadnak, miközben szeretne megfelelni azoknak,akiket szeret.
Néha ez a két törekvés, drámaian ellentmond egymásnak.
07 – Mosógépszerelő:
Bátran kérdezd meg bármelyik férfit vannak-e vágyaik. Persze, hogy vannak, mert mindenkinek vannak. Vannak vágyak, amik teljesülnek,és vannak vágyak, amik nem. Léteznek reális vágyak, és léteznek irreális vágyak. Az okos embernek általában reális vágyai vannak, a buta vagy felhergelt embereknek irreális vágyaik vannak. Ez utóbbi bebiztosítja magának az örök boldogtalanságot. A nők minimum 99 százaléka azért vállal gyereket, mert vágyik rá, és tudja, ha nem vállal gyereket, akkor boldogtalan lesz. A férfiak minimum 99 százaléka azért nősül, mert családot akar, és tudja, ha nem lesz családja, akkor boldogtalan lesz. És akkor jött a feminizmus és ebbe beleszart „karrier” címén. Te meg éjjel nappal sajnálod a nőket, mert gyereket kell nekik szülni. Ez nem elég, ezt a sületlenséget éjt nappallá téve hirdeted itt. Ezért aztán rajtam kívül senki se foglalkozik veled.
Egyáltalán nem sajnálom a nőket azért – normális eseteben saját döntésük- mert szülnek.
Annyit jegyeztem meg, hogy az anyaság az egyetlenegy legfőbb oka és magyarázata annak, hogy a nők „másodhegedűsök” és ezért állt-áll fenn még ma is, a világ nagyobbik részén a patriarkális társadalom.
Ha ezt valaki cáfolná vagy ki tudja egészíteni, érdeklődéssel hallgatom.
A feminizmus csupán egy ideológia, ami a megváltozott viszonyok egyik következménye.
Kétségtelen, hogy a későbbiekben már ok is, de nem a legjelentősebb, mert Marx nyomán az a véleményem, hogy a lét határozza meg a tudatot és nem fordítva.
Mosógépszerelő feminista. 🙂
10
A férfisoviniszták szemében igen.
Pedig :
1.
Nem gondolom, hogy egy karriert sikeresen építő szingli nő szükségszerűen boldogabb a hagyományosan inkább patriárkális családban élő társainál.Nem gondolom családanyák feleségek szükségszerűen boldogtalanok.
2.
Nem gondolom, hogy mindig a nő a butább, ügyefogyottabb mindenre alkalmatlanabb és mindig a férfi az, aki minden helyzetet problémát talpraesettebben old meg.
Bár elismerem, vannak párok, ahol ez a jellemzőbb.
Vannak azonban másmilyen párok is , talán az utóbbiból van kevesebb.
A nők is képesek egy egy területen nagyfokú jártasságra szert tenni és akkor itt ők az aduk.
3.
Azt gondolom ,, hogy a családot nem a feminizmus erodálja elsősorban, hanem a megváltozott társadalmi viszonyok.
Például ma el lehet válni, 50 – 100 évvel ezelőtt, tehát régen ez sokkal kockázatosabb volt vagy éppenséggel lehetetlen.lehetetlen.
4.
A partriarkalis viszonyok lehetővé teszik a kiszolgáltatottabb nővel való igazságtalan ,fölényeskedő ,
visszaélést, alattvalóra emlékeztető függő helyzetével,domináns , kegyetlen , bánásmódot enged meg a férfiak számára.
Ez meg is történik elég gyakran.
Az utóbbi minden jobbérzésű férfi ellenérzéseit felkelti.
5.
Nem kerüli el a figyelmemet, hogy vannak esetek szép számmal , amikor éppen a férfi a nő áldozata.
Az ellenségképpel operáló, a jelenségeket leegyszerűsítő gondolkodás meghamisítja a valóságot.
A valóságot csak unalmasan összetett és bonyolult hosszadalmas elemzésekkel lehet modellezni.
Ilyeneket kevesen olvasgatnak.
Marad az ádáz, méltatlan, alpári fröcsögés, a törzsi háború,a szájkarate a feministák és férfisoviniszták között.
11 – Mosógépszerelő:
Utálom, amikor egyes férfiak ezen a honlapon a hozzászólásait arra használják fel, hogy (a honlapot szintén olvasó) feleségeiknek hűség nyilatkozatokat tegyenek. Használják erre fel a csendes együttlétet 😀
Kedves Tibor bá’
A feleségem anyanyelve spanyol, ettől még tudhatna magyarul olvasni, de nem tud,ilyen típusú szöveget, biztos hogy nem.
13:
Attól még a hozzászólásom teljes értékű. Különben a feleséged jóval több időt töltött Magyarországon, mint Kubában és Spanyolországot együtt véve. Aztán meg, a feleségek nagy részének szokása, nem elárulni tényleges képességüket. Ennek (is) az eredménye: „a férfi megy, a nő marad” (Bikini) 😀
Jól esik, hogy némi hasznomat látod, jól elszórakozol a rovásomra.
Ha nem tudnád – ami meglepne – az emberek képessége egy másik nyelv elsajátítására igen különdböző.
A feleségem egészen jól érti a magyar beszédet , ha az nem túl absztrakt, de az egyszerű magyar szöveg olvasása is gondot okoz neki.
Én ugatom az angolt és a spanyolt olvasni pedig csak magyarul tudok.
Írni meg egyetlen nyelven sem vagyok képes.
Ezt a kutyám írta, diktálásra.
🙂
15:
Szórakozik itt más is, nem csak én.
A nyelvtanulási készség valóban emberenként más és más, és ebben a nők remekelnek a férfiak felett. A fő kérdés azonban az, hogy az illető milyen mértékben akar és hajlandó tanulni. Viszont, ha jó számolok a hölgyed 32 évet töltött Budapesten. Ez alatt nem megtanulni olvasni külön képesség, sőt már rekordokat döngető kunszt.
Ismerek olyan kubai férfit, aki húsz éve él Magyarországon és éppen csak néhány mondatot képes elmakogni magyarul.
Minden más személy érthetetlen a számomra, magamat értem, a többieket igen sok alkalommal nem.
Én is egy ginisz rekord vagyok a minimális spanyol tudásommal.
Engem se az eszemért fognak elrabolni.
A boldogság nem egy egzakt fogalom.
Ahogyan az elégedettség sem az.
Az alanyi nyilatkozatokat szokták hitelesként elfogadni.
Lehet abban hinni, hogy az emberek ugyanazt értik ezek alatt ,
de ez egy ugyanolyan megalapozatlan hit csupán mint a többi hit.
A jókedv és a rosszkedv természetes és állandó kísérői az emberi életnek.
Mindenkinek ingadozik a hangulata külső,belső hatásokra.
A vidámság az öröm a boldogság az eufória szélsőségessé válhat, ami már mánia betegség lehet
A rosszkedv szomorúság lehangoltság frusztráció
gyász depresszió betegséggé is válhat.
Ezek pontos elkülönítése és megállapítása az egyik nehéz feladata a pszichológusoknak, pszichiátereknek.
Van amikor sikerül,van amikor nem.
18 – Mosógépszerelő:
Ha 100 nőt megkérdezel, mi tesz egy nőt boldoggá? Akkor lesznek,akik azt válaszolják, hogy egy nerc bunda, mások egy Hawaii kéjutazást említenek, megint mások arra szavaznak, ha a fiúkat felveszik az orvosira. Talán azt is mondhatják, ha a férjem 60 éves korában se lesz impotens. De egyetlen egy se fog akadni, aki elméleti szófosásba kezd, azt fejtegeti, hogy tulajdonképpen nem érti a kérdést, mert a boldogság nincs kellően definiálva. – Szóval, szerintem te alkalmatlan vagy az emberi kommunikációra, mert a szavak mindenkik által ismert értelmezését nem teszed magadévá.
Egy nőt az tesz boldoggá, ha NŐ-nek érezheti magát.
Mint ahogy:
Egy anyát az tesz boldoggá, ha jó anyának érezheti magát.
Egy feleséget az tesz boldoggá, ha jó feleségnek érezheti magát.
Ez pedig csak úgy érhető el, ha a párja/férje/gyereke, mint egy tükör, erre ad visszaigazolást és megerősítést, nap mint nap.
Hogy hogyan/miként?
Na pontosan ez az, ami a férfiak/férjek/gyermekek dolga.
18.
A boldogság az az érzés, amikor az ember megéli azt, ahogyan az elérni kívánt céljai felé halad lépésenként és az áhított célok napról napra egyre közelebb kerülnek.
Na mentem is vissza a geopolra! 😀
19
Kétségtelen.
Ja és megint sikerült belém kötnöd.
Váljék egészségedre !
Egyébként a gumifogalmak a legjobbak arra ,hogy hozzászólásokat és vitákat generáljanak.
Jól választottál posztcímet.
19. Tibor bá’
Remekül írod.
Rengeteg ember azt hiszi, akkor lesz boldog, ha megszerzi azokat a dolgokat, amelyeket a fogyasztói társadalom reklám iparosai elébe állítanak, elérendő célként.
Miközben a belét kidolgozza, elmulasztja azokat a valódi örömöket, amely nap-mint nap a keze ügyében van, amelyre könnyen szert tehet.
Mikorra megvan a nagy ház, a drága kocsi, a luxus (prosti) nő, akkor jön rá, hogy jobban járt volna egy olcsóbban futtatott élettel, egy rendes nővel az oldalán, gyermekekkel, unokákkal körülvéve, rengeteg apró, és nagyobb, valódi boldogságban.
23
” Csak mi tudjuk, milyen a helyes élet.
Mi aztán tudunk gazdálkodni az életünkkel.
Ezért vagyunk tartósan boldogok.
A többiek mindannyian szerencsétlen tévelygők.
Az mi feleségeink rendes nők, az az ő feleségeik luxusprostik „
24. Mosógépszerelő
Te ugye főállásban politikus vagy?, mert nagyon ügyesen manipulálsz, csűröd-csavarod a szavakat, belenyomva a szájába, amit nem is mondott.
25 – bogozy:
Nem, ő nem politikus, az, amit ír: mosógépszerelő, jelenleg szünetel. Kedvenc szokása mindent félreérteni, és mindenben támadást szimatolni.
A BLOGGAZDÁVAL VERSENYEZ ABBAN, MELYIKÜK TUD KELLEMETLENEBB LENNI.
VESZTÉSRE ÁLL A SZERENCSÉTLEN.