Teherán sem maradt ki a sorból. Mitch McConnell szerint nem érték Kína, Oroszország és Irán érdekeit szolgálni.
„Magyarország vezetői nem csinálnak titkot abból a meggyőződésükből, hogy a jövőben az Egyesült Államok hanyatlásba kezd, és hogy Amerika kudarcára teszik a tétjeiket. Attól nem lesz valaki kemény legény, hogy odadörgölőzik az autokratákhoz, Amerika vezetőinek pedig semmilyen előnye nem származik abból, ha megdicséri azokat, akik így tesznek” – közölte Mitch McConnell, az Egyesült Államok Szenátusának republikánus frakcióvezetője.
McConnell örvendetes jelnek tartja, amikor Amerika európai szövetségesei felfigyelnek a Kínai Népköztársaság által jelentett kihívásokra, és észlelik a kínai befolyás veszélyeit a saját országukban. Megjegyezte, hogy számos szövetségesük óvakodik attól, hogy egy totalitárius rendszerhez kapcsolódjanak, amely elfojtja az innovációt, elriasztja a szabad gondolkodást és csak bonyodalmakat gördít a szabad vállalkozás elé.
McConnell szerint Németország élen jár a kínai fenyegetés elleni erőfeszítésekben, és szeretné a kínai technológiáktól való függést csökkenteni, ezzel is lehetőséget teremtve a Nyugatnak arra, hogy országai szorosabbra fűzzék az együttműködést. A republikánus politikus leszögezte, hogy Kína nem biztonságos üzleti partner, bármennyire csábítónak is tűnhet akár egyes NATO-országoknak is.
Itt említette meg Magyarországot, szerinte ugyanis Magyarország évtizedek óta sodródik a Nyugat ellenfeleinek pályájára. „Riasztó tendencia. És senki nem tehet úgy, mintha nem látná ezt, még azok sem, akik egyfajta személyi kultuszt alakítanak ki Orbán Viktor miniszterelnök körül. Magyarország vezetői nem feszülnek egymásnak Moszkvával, Pekinggel és Teheránnal sem” – közölte a politikus, és hozzátette, hogy az Orbán-kormány büszkén mondja, hogy Kína „európai hídfőállása” Magyarországon van, ami szerinte a „keleti nyitás” politikájának tökéletes kiegészítése.
McConnell szerint az USA európai szövetségesei megfogadták a Trump-adminisztráció figyelmeztetéseit, hogy csökkentsék a kínai ipartól és technológiától való függőséget, Budapest viszont nem, sőt ellenkezőleg: egyre több beruházást eszközölnek Pekinggel.
McConnell részletesen kitért a beruházásokra, és Orbán Moszkvához való dörgölőzésére is, miszerint a miniszterelnök képes dicsérni az 1945 óta Európában lezajlott első nagy szárazföldi háborúért felelős „neoszovjet imperialistát”, azaz Putyint. A politikus szerint Orbán Viktor „hiperracionálisnak” minősíti a Putyin-rezsimet, mely több tíz-, ha nem százezer orosz életet és több mint 200 milliárd dollárnyi katonai erőt áldozott fel a sikertelen ukrajnai háború során.
„De ez a NATO-miniszterelnök nem csak csodálja Putyint – mondta Orbánról, és hozzátette, hogy szerinte a magyar miniszterelnök – segít is neki. Az európai szövetségesek több segítséget nyújtanak Ukrajnának, mint az Egyesült Államok, egyes amerikaiak viszont arról panaszkodnak, hogy az EU nem tesz eleget Ukrajna megsegítéséért. Nekik elég, ha megnézik, hogy Budapest miként törekszik arra, hogy blokkolja Kijev uniós támogatását.”
McConnell még felhozta Magyarország és Teherán kapcsolatát, és közölte, hogy kevés rokonszenvet érez azokkal a magyar társaságokkal, amelyek a teheráni népirtó rezsimhez fűződő kapcsolataikból próbálnak hasznot húzni. Megemlítette azt az emlékezetes esetet is, amikor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartott előadást Irán korábbi elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád. Az előadás címe „közös értékek a globális környezetben” volt, McConnell pedig csak annyit mondott erre, hogy „közös értékek Teheránnal.”
McConnell szerint Magyarország Amerika hanyatlására tesz, de az autokrata hatalmakhoz dörgölőzni vagy azoknak engedelmeskedni nem amerikai érték, illetve nem is szolgálja Amerika érdekeit.
(Euronews)
Ez a szenátor már olyan öreg, hogy meg se tud szólalni. A múltkor vele készült valami sajtótájékoztatón felvétel: kiállt a mikrofonok elé, aztán meg se mozdult, se kép, se hang másodpercekig.
Egyébként meg az USA vitte ki az iparát a hetvenes évektől kezdve Kínába, abból tanultak meg mindent. Ők hozták fel Kínát oda, ahol most van, és még mindig ott megy a termelés oroszlánrésze, meglehetősen álságos most minket szidni, hogy hajlandóak vagyunk szóba állni velük. Ez egyébként is ilyen óvodás dolog, hogy valakire haragszom, akkor senki se álljon szóba vele.
Ha van egy barátom és ő ellenséges viszonyba kerül egy harmadik személlyel, aki nem áll olyan közel hozzám ,
akkor , ha a barátságunk erős , ha számomra értékes, ha ugyanahhoz a közösséghez tartozunk, akkor nem fogok nyilvánosan kokettálni ezzel a harmadik személlyel.
Láttunk már olyat ,hogy az önző érdek miatt valaki hűtlen lett a barátjához, a barátaihoz.
Ezt – dramatikus kifejezéssel – úgy hívják árulás.
2 – Ha van két barátom, akik közül az egyik egy narcisztikus, hisztis idióta, és összerúgja a port a másik barátommal, nem fogom a kedvéért a másik barátomat dobni, akárhogy hisztizik is, mert ez lenne árulás.
Kína egy normális ország az Usa egy nárcisztikus hisztis idióta ?
Nekem speciel az egyik 19, a másik egy híján 20.
Két bűntől bűzlő rendszer.
4 Abban van valami, hogy mindkettő sáros. Ez a diplomácia már csak ilyen: nem Földre szállt szentekkel kell együttműködni, hanem gazemberekkel, hiszen többnyire azok irányítják a legtöbb országot.
Én csak azt mondom, hogy semmi jogalapja sincs az egyik hisztis sáros gyereknek azt követelni, hogy vesszek össze a másikkal, aki egyébként idáig országos nagy haverja volt, csak mert neki éppen most elgurult a gyógyszere.
Még az a nagy nagy SZERENCSE, hogy Orbánnak nem gurult el a gyógyszere !
Fáradhatatlanul megvédi a Magyar Népet az általa kitalált ellenségektől.
Mi lenne velünk brüsszelezés , migránsozás, sorosozás, nélkül ?
6 – Nem kell szeretni Orbánt, meg a politikáját, de legalább nem mondjuk meg Csádnak, hogy ne beszéljenek Romániával, mert nem tetszik nekünk a bocskoruk.
7.
Ehelyett beállunk a választások előtt Trump mögé.
Ami felér a te példáddal.
Nyilván az EU nem volt ellenségünk akkor sem, mikor a maradék iparunkat szétverte hogy piacot teremtsen, a mezőgazdaságunk szisztematikus felszámolásába is óriási pénzeket feccolt. Ki is van rakva az AVH-s szobra náluk, nyilvánvaló gesztus.
A BMW eladásai valami 30 %-ot zuhantak Kínában a Bloomberg szerint.
Sebaj. Lesz ez még így se.
Sparhelt infrastruktúra felé haladunk….
10 – János
Trump pár napja mondta, hogy azt szeretné, ha a német autógyártó cégek amerikai cégek lennének („I want German car companies to become American car companies”).
De nyugi, helyette az amcsik szívesen küldik a génmódosított mezőgazdasági termékeiket az EU közös piacára; a brüsszeli bürokraták jó szívvel „rárakják a pecsétjüket” az efféle kiváló üzletekre. Ismert róluk, hogy nagyszerű érzékük van kiváló politikai és gazdasági szerződéseket, megállapodásokat kötni. Nagyon szívén viselik az európai polgárok egészségét és biztonságát, éjjel-nappal megfeszítve azon dolgoznak, hogy nekünk mindannyiunknak igazán jó legyen az életünk, közérzetünk itt Európában! Küldjünk is egy nagy hálaadó csókot a fényességes EU szép kék, huszonhét… izé, tizenkét csillagos zászlajára!
10,11
Mellette még ez is baj lesz, csak bemásolom máshonnan:
A VW legújabb gyára Németországban már a gyártás 30 százalékát robotizálta. Vagyis lassan nem az a kérdés hol olcsóbb a munkaerő inkább az, hogy kell-e még. De ez csak a kezdet mert a mesterséges Intelligencia majd a többi szektorban is millió embert vált le éveken belül. A Német SAP ami Európa legnagyobb szoftvercége már szabadulna a programozók nagy részétől mert ezt a MI már most elvégzi.