Volodimir Zelenszkij szerint Orbán Viktor nem tudja betölteni a közvetítő szerepét a béke érdekében, mert Magyarország nem elég erős hozzá. Az ukrán elnök a jelöltjeit is megnevezte.
Magyarország mérete és ereje miatt Orbán Viktor nem tud közvetíteni Ukrajna és Oroszország között a harcok megszüntetése érdekében – többek között erről beszélt Volodimir Zelenszkij a Politico beszámolója alapján. A brüsszeli lap szerint ezzel „elrontotta” a miniszterelnök békemisszióját.
Olyan országra van szükség, amelynek gazdasága befolyásolja Oroszországot és Putyin függ tőle. Van egy nagyon erős hadserege, amelytől Putyin fél. Nincs sok ilyen ország a világon. Az Egyesült Államok ilyen, Kína ilyen, valamint az egységes Európai Unió
– jelentette ki az ukrán elnök, aki korábban elutasította a magyar kormányfő tűzszünettel kapcsolatos javaslatát.
Orbán Viktor azt hangsúlyozta, hogy béke akkor lesz, ha valaki azt megcsinálja, azért lépéseket kell tenni, és bár Magyarországnak nincsen arra mandátuma, hogy az Európai Unió nevében tárgyaljon, viszont ő képes feltárni, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és ha ezt megtette, akkor utána az európai vezetők majd közösen hozhatnak döntést.
„Magyarország nem elég erős hozzá”
És nem teljes mértékben igaza van?
1, vakihun
De, igaza van.
A hazai toborzóirodák konganak az ürességtől.
Az alapkiképzett tartalékosok hétvégi továbbképzéséről csend van.
Zelenszkij mindegy, hogy mit gondol. Mandátuma már rég lejárt, nem kell vele egyezkedni a konfliktus befagyasztásáról, habár Ferenc pápa is erre személyeseb kérte őt.
Valerij Zaluzsnij tapasztalata és jóslata (Royal United Institute for Defense Studies RUSI Land Warfare Conference beszéd, most 2024. júliusában) inkább meghatározóbb, mint a fenti – egyelőre szabadlábon lévő – személyé.
(Minden Ukrajnával határos ország, háborús felkészülésére is vonatkozik a benne foglaltak!)