(881) Honvágy vagy nosztalgia? (nem lehet elégszer ismételni)

irány ausztráliaRészlet az „Irány Ausztrália” című könyvemből (minden példány elkelt)

 

 

Kivándorló nemzet vagyunk. Az elmúlt jó száz évben több millió honfitársunk keresett (és talált) magának második hazát. Ezzel szemben hozzánk viszonylag kevesen érkeznek, így aztán a hontalanságban szenvedőkről keveset tudunk. Persze tudhatnánk, ha a hazalátogató „külföldre szakadt hazánkfiai” őszinték lennének elsősorban magukhoz, meg aztán hozzánk, itthon élőkhöz is, de nem azok. Ugyanis a hazalátogató emigráns legfőbb vágya, hogy bizonyítsa, döntése megalapozott volt, jól járt, megtalálta számítását, és mindenki „hülye”, aki itthon marad, közben „rázza a rongyot”, mert ez élteti, aminek ára tíz hónapon át tartó, intenzív takarékosság az Új hazában. Az „itthon rekedt” régi barátok érzik, hogy valami nincs teljesen rendben, de mivel – ellentétben Amerikával – nálunk nem minden második ember pszichológus vagy annak páciense, a laikus átlagember nem gondol komolyabb gondokra. Pedig vannak!

A jobb élet utáni vágyakozás egy természetes emberi tulajdonság, és mert „a messziről jött ember azt mond, amit akar”, a többség meg van róla győződve, hogy a „mindenütt jó, de legjobb otthon” mindössze idejét múlta folklór, a valóság pontos ellenkezője. Az Új hazába történő megérkezést rendszerint többhetes eufória követi, amelyet viszonylag hamar elkoptat a „véres valóság”. Ez utóbbiról feltételezhető a belátható időn belüli megszokás. Ez azonban késik, egyre késik, a türelem pedig fogy, egyre fogy. Az új nyelv megtanulása korántsem könnyű feladat, sőt, nem egyszer megoldhatatlannak tűnik. Persze az, aki ezeket a summás megállapításokat túlzásnak tekinti, felteszi a logikus kérdést: ha annyira kellemetlen ez a vállalkozás, akkor miért nem változtatnak rajta? Elvégre a kivándorlás nem egy irreverzibilis döntés. De bizony az. A kínkeservvel összekuporgatott útiköltség nem retúrjegyre szólt. A faji, politikai üldözött hogyan jöhetett volna vissza? A pártállam alatt pedig a disszidensre több év börtön várt, ha „tettének” elévülése előtt (5 év) hazamerészkedett.

Miért nem jött öt év után? Most jön a tragédia, amellyel honfitársaink közül vajmi kevesen vannak tisztában. Öt év hosszú idő, amely alatt megannyi adaptáció lép életbe. Az új hazát ugyan nem szokták meg (tökéletesen sosem fogják), de a régitől már elszoktak. Ajak biggyesztve közlik velünk, hogy a Balkánon élünk: a tejet nyálkás zacskóban vesszük, az útburkolat teli van lyukakkal, a hivatalokban úgy bánnak velünk, mint a kutyafekáliával (és ugye folytathatnám a kritikákat hajnal­hasadásig). Mi tagadás, ez a valóság, csakhogy van ám más is. A nagymama lecsója, amelyet a nyári konyha előtt sámlin ülve eszünk. A közösen átélt balatoni alkony és az utána belopott első csók. Az ultipartik a verandán. A Füstbe ment terv, amelyen akkor nevettünk („repül felém anyám, én kinyitom az ablakot, s ő repül-repül tovább)”, most meg könnybe lábad tőle a szemünk. Természetesen ezt a felsorolást is folytathatnám.

Gyógyír? Úgy tűnik, nincs! Nem igaz az a mondás, hogy az idő mindenre meghozza a megoldást. A halál igen, pusztán az évtizedek múlása nem. Persze az ember a legadaptívabb állat, a halálon kívül mindent képes megszokni, bizonyos mértékig. Tudom, megállapításaimmal sokan vitába szállnának (különben tehetik, erre való a honlapon található fórum), csak nem érzik magukat érintettnek. Ezeknek azt üzenem, gondoljanak bele, mit takar az alábbi hír: a Kossuth-díjjal kitüntetett, nemrég elhunyt Teller Ede kaliforniai otthonában 96 évesen öttagú magyar személyzetet tartott (főleg ott tanuló diáklányokat), mert már csak magyarul beszélt, és nagyon szeretett volna hazalátogatni, csak erre már nem volt ereje. Utolsó szereplése alkalmából a magyar tv-ben (zenei kíséret nélkül) elénekelte a „minden vízbe mártott test, kis angyalom” című diákdalt. Tegyük még hozzá, hogy Teller Ede jóval a II. világháború előtt emigrált az USA-ba. Annak bizonyítására, hogy ez nem egy elszigetelt eset, hadd toldjam meg néhány másikkal.

Sir George Solti, azaz Solti György világhírű karmester, akit az angol királynő lovaggá ütött, végrendeletileg kérte angol feleségét, – akivel évtizedeken keresztül nyilván nem magyarul beszélt -, hogy hamvait szállítsák vissza hazájába, Magyarországra. Solti 1912-ben született és közvetlenül a II. világháború előtt, 27 évesen hagyta el szülőföldjét. Huszonkét évig volt a Chicagói Szimfonikusok vezető karmestere, majd 1979-1983 között a Londoni Filharmonikusoké. Nyolcvanöt évesen halt meg. Ebből a 85 évből mindössze az első 27-et élte itt, a következő 58-at külföldön, ahol maximum annyit ismertek be, hogy „magyar származású”. Meghal, kinyitják a letétbe helyezett végrendeletét, és kiderül, hogy magyar földben akar nyugodni. Vagyis pontosan az van, amit az imént írtam: idő nem, csak a halál hozta meg a megoldást.

Solti esete nem egyedi. Szilárd Leó fizikus, a nukleáris láncreakció kigondolója 1964-ben, vagyis jó negyven éve halt meg San Diego-ban. Hamvait a leszármazottak hazahozták és újratemették a közelmúltban.

George Mikes, számtalan humoros angol nyelvű – és magyarra természetesen lefordított – könyv (Anglia papucsban stb.) szerzője nem váratott a végrendeletének megismeréséig. Egy helyen azt írta: nem tudom, hogy halálom előtt mi lesz életem utolsó mondata, de abban biztos vagyok, hogy magyar mondat lesz. Mikes eredetileg újságíró volt, Angliából küldött tudósításokat – természetesen magyar nyelven -, de a háború kitörésekor, 1939-ben Angliában maradt. Néhány évvel később már angolul ír élete végéig, és akkor jön ez a kikívánkozó „vallomás”! Persze ő sem egyedi eset.

André Kosztolányi közgazdász és tőzsdeguru az egyetemeken németül tart előadásokat. Saját bevallása szerint barátaival franciául beszél, bankárokkal angolul tárgyal, de istenhez 90 évesen is magyarul imádkozik.

A „jelenség” természetesen nem exkluzív magyar. Az 1901-ben született Marlene Dietrich apja porosz katonatiszt volt, ami Dietrichhel alaposan megutáltatta a katonai szellemet. 1930-tól az USA-ban élt, és számtalan jeles filmnek volt a főszereplője. Deklaráltan nem érezte magát németnek. A II. világháború alatt az előrenyomuló szövetséges csapatokkal együtt vonult be Párizsba, este pedig szórakoztatta a katonákat. Nem sokkal 91 éves korában bekövetkező halála előtt sokadik „búcsú” hangversenyén a közönség kérte, hogy utoljára énekeljen valamit németül. Dietrich „kötélnek állt”, és elénekelte ifjúkora egyik német slágerét. Amikor a szöveg szerint a „Berlin” szóhoz ért, hangja érezhetően megcsuklott a hirtelen rátörő érzelmi indulattól, olyannyira, hogy a jelenlévő angol újságírók riportjaikban feltették a gúnyos kérdést: a vér nem válik vízzé?

De hát akkor mi ez, hazaszeretet, honvágy, nosztalgia? 1688-ban egy fiatal svájci orvos, egy bizonyos Johannes Hofer figyelt fel egy Bázelben tanuló fiatal berni diákra, aki láthatóan nem volt képes beilleszkedni a helyi életvitelbe. A diák egészsége egyre romlott, lázas lett, nyugtalan és izgatott, légzése szaggatott, szívverése szapora. A kezelőorvos a legrosszabbra gondolt, de mi az a betegség, amely ezt a fiatal férfit a halál előszobájáig hajszolta? Dr. Hofer talált rá egy nevet: nosztalgia, amelyet korábban a német ajkúak das Heimweh, a franciák la maladie du pays, míg az angolok homesickness névvel illettek. Magyarul csak „honvágy” vagy „hazavágyódás” a fordítás, és mint látható, a „betegség” toldalék hiányzik a magyar kifejezésből. Dr. Hofer átnézte a rendelkezésére álló szakirodalmat, de a tünet ­együttesre jellemző betegséget nem talált, pedig a betegség nagyon is létezett. Gyártott tehát hozzá egy nevet a görög nostos = hazatérés, és az algos = fájdalom összevonásával. Így született meg a „nosztalgia”, amely alatt ma egy kicsit mást értünk (de olaszul a mai napig is így hívják a honvágyat: nosztalgia).

Csakhogy a honvágy mindössze egy elmeállapot, amely nem lehet halálos. Akkor pedig ezek a betegek egészen pontosan miben is halnak meg? Dr. Hofer találkozott aggodalomra okot adó esetekkel is, amelyek közül egyet így írt le: „A diák először csak vágyakozott az otthona után, de hamarosan meg is betegedett. Nem evett, lázas lett, izgatott. A szimptómák egyre rosszabbra fordultak. A szállásadók közeli halálát várták, és elkezdtek imádkozni érte, de nem halt meg, bár nem az imádság segített rajta. Hívtak hozzá egy borbélyt, aki gyógyír beadása helyett diagnosztizálta a betegséget, és a fiú hazaküldése mellett döntött. Meghallván ezt, az ifjú azonnal felvidult. Használati tárgyainak csomagolása közben légzése normálisra váltott. Mire megérkezett a postakocsi, a fiú teljesen felélénkült. A várostól néhány mérföldre eltávolodva már tökéletesen egészségesnek volt tekinthető.”

Dr. Hofer másik betegleírásában említést tesz egy „társadalmilag lecsúszott” fiatal vidéki lányról, akit eszmélet vesztett állapotban vittek be a kórházba, élete egy hajszálon lógott. Amikor magához tért, maga körül csupa „siránkozó, jajgató öregasszonyt” látott és nyomban súlyos nosztalgiába esett. Nem volt hajlandó enni, gyógyszereit kiköpte, állandóan sírt, és azt hangoztatta, hogy haza akar menni. Annyira legyengült, hogy a kórház nem tudott vele mit kezdeni, összecsomagolták és hazaküldték. „Hazaérkezve néhány napon belül tökéletesen meggyógyult mindenfajta orvosság nélkül.”

Dr. Hofer arra a következtetésre jutott, hogy a betegség elsősorban fiatal embereket támad meg, különösen azokat, akiket otthonuk elhagyására késztetnek, és akik nehezen alkalmazkodtak idegen emberekhez és szokásokhoz. Az eset diagnosztizálása könnyű. Az áldozat „bánatos arccal lődörög”, lenézi az idegen szokásokat, és nehezen viseli a tréfát. „A vég nélküli bánatosság, a haza örökös szobahozása, a fizikum legyengülése, az érzékszervek eltompulása, a szívritmuszavarok azt jelzik, hogy a betegség teljes erővel tombol.”

Agysebészet a XVII. században természetesen nem létezett, ennek ellenére dr. Hofer úgy gondolta, hogy kellett lenni az agyban egy olyan területnek, ahol az otthon élménye mélyen be volt ágyazódva. Az állandó hazavágyás bekapcsolta ezen agyterületet, amely hatalmába vette az egész testet. Minél többet gondol a beteg haza, annál inkább vált uralkodóvá a test felett ez a specifikus agyterület. Ez abban nyilvánult meg, hogy egyre-másra törtek a felszínre régi, rég elfelejtett emlékek emberekkel, eseményekkel és helyekkel kapcsolatban. „Ezek a gondolatok oly mértékben vették igénybe az agy kapacitását, hogy más feladatok ellátására nem maradt elég erő. Ez vezet az étvágytalansághoz, és ezért nem képes a szervezet a normál emésztésre. A páciens, amint abbahagyja az étkezést, teste fokozatosan legyengül, és beáll a totális nosztalgia.”

Dr. Hofer kidolgozott egy hatásosnak vélt gyógymódot is, amely szerint opiátok alkalmazása könnyítheti az örökös izgalmi állapotot, de ami a legfontosabb, a beteggel közölni kell, amint jobban lesz, indulhat haza. A legsúlyosabb esetekben egyetlen dolog segít, a beteg haladéktalan hazaküldése.

Miután dr. Hofer leírta a betegséget, orvosok szerte a világban diagnosztizálni kezdték a nosztalgiát, ami hamarosan jól körülhatárolt orvosi esetté vált. Volt olyan orvos, aki azt állította, hogy a betegséget diagnosztizálni tudja csupán a szívverés meghallgatásával. A nosztalgiában elhunyt betegek boncolása után elváltozásokat találtak az agyban, a szívben, a tüdőben, de még a belekben is. Az egyik korabeli orvos szerint a skót duda egyetlen felbúgása elég volt arra, hogy az emigráns skótok elsírják magukat.

A korai tapasztalatok szerint egyes emberi csoportok könnyebben megkapták a betegséget, mint mások. Katonák, különösen fiatal kényszer sorozottak voltak fogékonyabbak az átlagnál. A francia forradalom után csendes vidéki lakhelyükről elhurcolt, erőszakkal verbuvált fiatal legények között a nosztalgia járványszerűen terjedt.

Az amerikai polgárháborúban az otthonuktól távol harcoló katonák közül 1861 és 1866 között pontosan 5213 nosztalgiabeteget diagnosztizáltak, akik közül 58 meg is halt. Ezzel azonban a nosztalgia, mint betegség el is tűnt a Földről. Orvosok és pszichiáterek új diagnózisokkal álltak elő: depresszió, ideg összeroppanás, anorexia (vészes testsúlycsökkenés), katonák esetében viszont szimulálás. A nosztalgia pedig elveszett a régmúlt homályában.

Nem így van, állítja The Past is a Foreign Country (A múlt egy idegen ország) c. könyvében David Lowenthal: szerinte a nosztalgia, mint betegség jelen volt a II. világháborúban harcoló angolszász csapatok személyi állományában is. A legfőbb amerikai sebész által összeállított betegséglista előkelő helyén szerepelt a nosztalgia. Nem oly nagyon régen, 1946-ban az egyik eminens szociológus „pszichofiziológiás betegségnek” írta le. A honvágy tipikus diákbetegségként volt nyilvántartva az egyetemi rendelőkben.

A múlt század ’70-es éveitől kezdve divatba jött a nosztalgia, azonban központi helyét nem a múltbéli földrajzi hely, hanem a múltbéli történések, események foglalták el. Oly nagyfokú volt a nosztalgia felé fordulás, hogy egyesek attól tartottak, „az emberiség olyan jövő felé tart, ahol a nosztalgia újfent halálos betegséggé válhat.”

Mit tegyünk hozzá? Talán annyit, hogy a honvágy, mint betegség legalább egy aspektusban pont olyan, mint bármely más betegség. Nem egyformán „fertőz” meg mindenkit. Van, aki fogékonyabb rá, van, aki kevésbé. Ezt nem lenne szabad, hogy elfelejtsék a nagy szájjal hencegők („Még hogy honvágy? Örülök, hogy megszabadultam attól az országtól”). Van, akit évről évre elkerül az influenza, aztán egyszer úgy leveszi a lábáról, hogy nem akarja elhinni, hogy ez vele is megtörténhet.

u.i. Kérésre E-mailben elküldöm a könyv kéziratát.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

148 gondolat erről: „(881) Honvágy vagy nosztalgia? (nem lehet elégszer ismételni)

  1. Nagyon jó a téma, én most találtam a honlapra. Bár én „csak „Erdélyből települtem Magyarországra, és 16 évig mindent megtettem a beilleszkedésért:nevezetesen, hogy ne vegyék észre a beszédemen, honnan jöttem; hogy legyen nyugati autó, családi ház, most azt érzem, kár volt az erőfeszítésért. A házból sosem lett otthon, csak egy bejelentett lakcím, az „otthon” ott maradt,ahol a hegyeink. A táj, az ottani „igazi, barátságos emberek” nagyon hiányoznak, és bár 16 éve azt mondtam, soha többé nem akarok románul beszélni, és eljövök,hogy a gyerekeimnek se kelljen, most mindent visszacsinálnék, beszélnék mindennap és őket is megtanítanám.Legalább tudnák, hogy mit jelentenek az ünnepek, a Karácsony, ami előtt érdemes egy hétig nagytakarítani, mert utána fölvonul a család, a szomszédok, a sok barát és mindenki észreveszi, hogy ragyog a lakásod. Érdemes három tepsi sütit sütni, mégha a hozzávalókat úgy kellett külön beszerezni hozzá, mert az elfogy, sőt lehet, hogy nem is lesz elég. A születésnapokon a húsz fős spontán bulik, a névnapokon a tele lakás, amibe alig férünk, de boldogok voltunk, mert összetartoztunk. Itt egyik gyereknek sem voltak még 4-nél többen a szülinapján, ha 15 embert meghívtak,akkor sem. Az ünnepek fájnak, szó szerint, a nyugati autót sem veszi észre senki, és nem kell vele megjelenni lakodalomban, ballagáson, konfirmáláson – csupán munkaeszköz. A harmadik szomszédnak már a nevét sem tudom, és a többinek sem voltam a házában, az egy-két mondatos beszélgetések kimerülnek az időjárás és kertészkedés szintjén.Szóval tényleg „szívet kell cserélni annak, ki hazát cserél” és csak annak jöhet össze, akinek nem voltak (erős)gyökerei. Aki jól bírja a magányt, és azt, hogy az élete munka, meg a négy fal között zajlik.Én mindig úgy voltam, hogy ha nem jön össze, legfeljebb majd visszamegyek, de most úgy tűnik, ez a kapu is bezárult, próbálkoztam minden irányba, de nem fog sikerülni. Úgy tűnik, marad ez a mi sorsunk: otthon hontalan – itt otthontalan.És magammal még megbékélnék, de látom a gyerekek sivár gyerekkorát, igazi kapcsolatok nélküli, üres életüket, melyet a személytelen számítógép és tévénézés fog kitölteni.
    Persze, azok akik anno az életüket mentették,és ezért lettek kivándorlók, nem tehettek mást, még mindig jobb élni gyökértelenül valahol a nagyvilágban, mint áldozat lenni egy diktatórikus rendszerben; de akik csak az anyagi javakért akarnak elmenni, saját példámból okulva mondom, ne tegyék- én azt hittem, majd jól megmutatom valakiknek, hogy itthagyom ezt az országot, és jobbat keresek. Csak magammal toltam ki, és most mindent itthagynék, visszamennék egy bőrönddel, ha még lenne számomra hely.

  2. hmm.

    26-ra:
    Ha már a nyugati autó a baj, hogy nem veszik észre. Ez egy szép indok.
    A szomszédod nevét sem tudod. Hát menj oda hozzá és kérdezd meg. Ismerkedj. Kérj segítséget tőle bármihez. Hívd meg őket egy spontán bulira.

    Jaj emberek ne legyetek már ilyenek. Nem siránkozni kell, hanem tenni.

    Amúgy a többi részét átérzem a gondolataidnak, csak ezek sikerültek kicsit faramucira. No de sebaj, majd a kövi kommentben.

  3. 26: Hát, ha valaki megérti, amit írtál, akkor az én vagyok. De képzeld el azt, ha még a nyelvet se beszéled, ami nálad nem volt. Mennyivel rosszabb az. persze van benned egy kis szubjektívitás. Ahogy withninaren is írta, próbálkozz. És adok egy kis írt a sebeidre. nehogy azt hidd, hogy amit otthon hagytál az nem változott meg hátrányára. Bizony, a kapitalista nagy lehetőségek mindent elrontanak.

  4. 26:
    Mi ugyanezt értük meg itthon, és még csak el se kellett költözni hozzá shova….

  5. 26: Ne keseredj el. Tibor bá és nobody hozzászólásában nagyon jól érzékeltetik a valós helyzetet.
    Sajnos, az emlék, a múlt, kancsalul festett egekbe néz. A szomorú tények pedig azt bizonyítják, hogy emberek, körülmények változnak, semmi sem marad a régi.
    Ne add fel, hogy megtaláld a helyed, megtaláld az otthonod.
    Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Sikerülnie kell!!

  6. Köszönöm a reagálásokat, én tudom, hogy sokkal nehezebb azoknak, akik egy idegen nyelvet beszélő országba települtek, ahol sokszorosan megszenvedtek a nyelvtanulással, a még idegenebb környezettel, a befogadással.Ezért kezdtem úgy, hogy „én csak” a szomszédba jöttem, mégis tudom, mit jelent szenvedni a honvágytól. Nyilván őnekik legalább anyagilag megérte, sajnos az én 13 éves lányom már Angliába meg Ausztráliába készül az osztálya 80%-val együtt, és a tanárok osztályfőnöki órákat tartanak a témában, küzdeni próbálnak a trenddel, mert a diákok úgy gondolják, hogy diplomával meg nyelvvizsgával sem érnek itt semmit, ott meg tanulás nélkül is keresnek 1.000 Eurót.Én kétségbeesetten próbálom megmagyarázni, hogy tanuljon az én példámból, persze néhány évre kimehet dolgozni majd nyelvtanulás vagy akár munkavállalás céljából, de ne akarjon végleg ott maradni, próbáljon meg itt egy diplomát szerezni, és utána körülnézhet egy kicsit. A fiamat könnyebben elengedném, nekem az a tapasztalatom, hogy ők kevésbé küzdenek ilyen érzelmekkel, de a nőknek nehezebb „szívet cserélni”. Persze az előbb kimaradt, hogy mi vidéken élünk, egy kisvárosban, azért van ez a nagy elvándorlási kedv, mert itt semmilyen képzettséggel nincs munkalehetőség, aki dolgozik, az is mélyen az átlagfizetés alatt keres, a körülményekre meg szót sem érdemes vesztegetni, úgyis az van, örülhet , akinek még van munkája, ne akadjon már fönn olyanon, hogy fűtés az irodába, esetleg meleg víz a mosdóba. Pesten azért kedvezőbb a helyzet, ott is vannak barátaink (jóval több, mint itt), ők ha lemondtak is sok mindenről, érzékelik, hogy legalább anyagilag jobban jártak, és a gyerekeikre is valamivel jobb lehetőségek várnak. Nekem az is külön nehézség, hogy nagyvárosban nőttem fel, és most egy olyan helyen élek, ami falunak már nem falu, mert akkor legalább a társasági kapcsolatok élnének, városnak viszont még nem város, hiányzik az orvosi ellátás, a kulturális lehetőségek (pl. egy fogszabályozásért a közeli nagyobb városba kell járnunk havonta, és maszekba fizetnünk, mert egyébként nem oda tartozunk). Itt nagyon mély a szakadék a vidék és a főváros között, és bizony nagyon megbántam, hogy ha már eljöttem otthonról, akkor miért nem Pestre mentem, ennél rosszabbat már nem is tehettem volna, mint vidéken eltemetkezni. És ha a gyerekeim is elmennek, akkor tényleg állhatok a tükör előtt és kérdezhetem magamtól: miért? Értük tettem? Hisz köszönik szépen, nem kérnek belőle.
    A nyugati autóval kapcsolatban bocs, ha félreérthető voltam, csak azt akartam érzékelteni, hogy nem lettem boldogabb, gyűjtöttünk rá, megvettük, és senki nem mondta, hogy jé, van új autótok, holott ha otthon csak kicseréltük egy hasonló korúra,azért észrevették, véleményt mondtak, kipróbálták, menjünk el együtt valahova, stb..Nekünk több Daciank volt, és nekem az is teljesen megfelelt, mindig tele volt barátokkal, minden hétvégén kirándulni mentünk vele,ha csak a közeli patakpartra is, voltunk Horvátországban, Ausztriában és nem szégyelltük, hogy csak egy Dacia. Kölcsönadtuk, csereberéltük, néha 6-an ültünk benne…Most a nyugati autó áll a távirányítós kapus garázsban, mert azt is építeni kellett neki, ugyanis nem bírta a központi zár a jeget, nyáron biciklivel járunk, hogy a nap ne vegye ki a szép sötét színét a parkolóban…és csak mi ülünk benne, járunk vele dolgozni, bevásárolni, orvoshoz.És ha elmegyünk vele haza (Erdélybe)akkor retteg a férjem, hogy hol hagyja éjszaka, és tombol, mert valaki bosszúból megkarcolta, ha a tömbházak között nem a megfelelő helyre álltunk.

  7. 31: Ezzel fejezed be:
    „És ha elmegyünk vele haza (Erdélybe)akkor retteg a férjem, hogy hol hagyja éjszaka, és tombol, mert valaki bosszúból megkarcolta, ha a tömbházak között nem a megfelelő helyre álltunk.”
    Én ezt nem sirnám vissza: Sokan összetévesztik a honvágyat, az ifjúkor visszasirásával. — KÜlönben rosszúl tudod, törzsfejlődési okok miatt (nőrablás) a nők az emigrációt sokkal jobban tűrik. Szerintem a gyerekek azért akarnak menni, mert egész életükben azt látták, hogy a szülők „kapaszkodnak”. Ezt tanulták meg.

  8. Aki akar menjen,aki akar maradjon. Nekem sosem volt olyan gondolatom hogy elhagyjam az országot,én itt akartam megmutatni. SIKERÜLT! Egyszer nyaraltam külföldön,alig vártam hogy itthon legyek. Több üzleti partnerem van aki jóval a magyar átlag felett él mégis elvágyódik innen. Találkozásaink alkalmával mindig felmerül a téma,de az okokra hogy miért menne még nem kaptam kielégítő választ. Ismerőseim közül többen kimentek külföldre nagy reményekkel de nagy részük pár hónap múlva vissza jött behúzott füllel,farokkal. Úgy látszik máshol sincsen kolbászból a kerítés. Egyébként a magyar embernél jobban siránkozni nem nagyon tud jobban senki.

  9. 33:
    Helyesen döntöttél…Én is mindenkinek ezt tanácsolom, hogy nézzék meg az érem másik oldalát. Amíg én otthon voltam,ezekre nem is gondoltam, mert adott volt minden. Most már egyre kevesebben vannak, akik elkívánkoznak, én nemrégiben elmeséltem mindezt a keresztlányomnak, aki most Kolozsváron egyetemista,és mint mondta, köztük is vannak akik úgy gondolják, elmennének.Lehet, hogy jobb munkahelyük lesz, de a számkivetettség érzését, a magányt, az otthon maradottak hiányát nem fogja kompenzálni.
    Egyébként minden elismerésem az emigránsoké, én sosem irigyeltem tőlük az anyagi javakat, amit én érzek, azt ők hatványozottan érezték, megszenvedték és talpon maradtak választott hazájukban. Sajnos hallottam itt is nagyon sok rosszmájú megjegyzést a hazalátogatókról, miszerint „jönnek fesztizni a felsőkategóriás autóikkal”, meg „költöznek vissza és dőzsölnek a nyugati nyugdíjból”. Ha lehetőségem volt, mindig véleményeztem is a beszólásokat, és elmondtam, hogy mindezért ők nyilván megszenvedtek, ha nem is zöldhatáron való menekülésre gondolunk, de bizonyára nagy árat fizettek.

  10. 32.
    Lehet, hogy megszépít mindent az emlékezet, szerintem ez a nosztalgia része. Nálam már minden úgy kezdődik, mi lett volna, ha…otthon maradok.De ha hazalátogatok, és elmegyek a régi barátnőmhöz, mindig úgy érzem, hogy boldogabb lennék a tízemeletes panelban, pedig neki nincs munkája, de azért el vannak.A lánya ugyan nem jár plázába és nem ismeri a legújabb ruhamárkákat az én lányom szerint, de azt is elmagyaráztam neki, hogy ő boldogabb, mert a nyarat és a hétvégéket vele egykorúakkal tölti, és ha csak beszélgetnek, szaladgálnak, már értelmesebben tölti az időt, mint ő a márkás ruháiban, a divatos szobájában -egyedül, laptoppal a kezében, chatelve a barátnőivel. Tudom, hogy ott is változtak a kapcsolatok, megjelentek az egyenlőtlenségek, az irigykedés, de azért megmaradtak a baráti társaságok. Én két ballagáson voltam nyáron a keresztgyerekeimnek, az egyik nagyon barátságos, 30 fős, csak a legszűkebb családi körben megtartott hangulatos ebéd volt.A másik 50+akárhány fő (jöttek, mentek) étteremben, meg is lepődtem, hogy már ballagásra is kisebb lakodalmat tartanak.Ilyenkor óhatatlanul előtör a felismerés: nekünk nem lesz ilyen,vagy nem lesznek ott azok, akik számomra igazán fontosak.Én tényleg mindent ahhoz mérek, ami otthon volt, a hó nélküli, száraz, borongós teleken csak a Hargitát látom magam előtt, és az időjárásjelentést nézve is csak annyi jut eszembe: Istenem, milyen szép lehet most a Bucsin, a Gyergyói havasok.Valaki írt az előzőekben az álmairól, az otthonról szoktunk álmodni, én is csak arról álmodom nagyon sok éjszakán át, és már nem is a szülővárosomról, hanem nagyszüleim falujáról,ahol gyerekkorom nagy részét töltöttem, kis temetőkről, rétről, vasútállomásról. És úgy ébredek, hogy hangosan mondogatom: haza akarok menni.Sokszor azt hiszem, meghibbantam és most már közel a vég, azt mondják az ember élete végéhez közeledve kezd visszatérni a gyerekkorához.A mostani lakhelyemről soha nem álmodtam, és bárhonnan jöttünk vissza, soha nem éreztem, hogy hazaértem, hogy végre látom az utcát, a házat, ahol lakom. Viszont 16 év után is, amikor beérek a városomba, akkor érzem, hogy hazajöttem, bár már nincs ház, ahova hazamegyünk, csak rokonokhoz, barátokhoz, néha panzióba, de még ott is tudom azt mondani, ha felhívnak és megkérdezik, most hol vagyunk,hogy itthon vagyunk. Sajnos ez csak egy hétig tart,fájó szívvel kell búcsúzni és visszajönni.16 éve még nem ejtettem ki a számon,bárkinél voltunk,akár a gyerekek kérdezték:most hova megyünk, akár felhívnak azzal: hol vagyunk, hogy „otthon” a lakóházunkra. Ez csak egy utca és házszám, részemről így van emlegetve.
    Akikkel én szoktam erről beszélgetni, azok mind nők, kizárólag személyes tapasztalat alapján írtam, hogy mi nők rosszabbul bírjuk,van egy kolleganőm, egy-két nagynéni, unokanővér, akik úgyanígy éreznek, de a férjei(n)k nem szenvednek ilyen érzésektől és nem is értik igazán, hogy miről beszélünk.

  11. Ehh..Irorszag,4.ev,lengyel feleseg,tokeletesen egyetertek….

  12. Írországban dolgozok minden augusztusban immár harmadik éve. No az augusztusi időjárás miatt el nem tudnám ott képzelni az életem. 🙂

    Itt Svédországban a bevándorlók kis közösségeket alakítanak ki. Mi nem. Helyesbítek a városban ahol most lakok,mi nem. Még magyar klub sincs. Nem is tudom hányan lehetünk, de 50-80 család/egyedül élő biztos van. A többi nációnak nem kell klub, csak úgy egy városrészbe költöznek,tartják a kapcsolatot, segítik egymást a magyar kalákához hasonlóan .

  13. 35:
    „Őshonos” zalai vagyok, de nagyon sokat jártam-járok Erdélybe, Székelyföldre, feleségem is oda való. Üzletileg jártam-járok oda, de nagyon sok ismerősre, barátra, családi barátságra tettem szert. Én úgy látom a székelyek nagy része tudathasadásos, valószínüleg a történelem által rájuk erőszakolt román bekebelezés által, amit elfogadni nem lehet, de kénytelenek benne élni. Nagy részük egy „kinn is vagyok benn is vagyok, mégis aztán sehol sem vagyok” állapotban van akár otthon, akár mint kis Magyarországra emigráltként. Itt is, ott is hontalanok, ezt sokan a szemükre vetik, itt is, ott is, és erről nem ők tehetnek. Keveset ismerek közülük, akit ez (látszólag) nem zavar, nem tör belőle néha ki.
    Ennek ellenére, az a rózsaszín emlék, amit leírsz a nagy társaságokról, barátságokról szerintem már ott is csak emlék, valószínüleg kis, viszonylag elzárt, nem túlságosan elrománosodott falvakban még úgy ahogy él, de már ott sem az igazi. Erre az ott lakók is panaszkodnak. Na és az elvándorlás miatt komplett falvak néptelenednek el, városok románosodnak el. Lehet, hogy bezárkózva a tömbház falai közé ezt nem észleled, de ez a szomorú valóság. Magyarországon is egészen más volt az élet 10-20-30 éve, csak amire én emlékszem, nem beszélve szüleim, nagyszüleim elbeszélései alapján. Mi is az elembertelenedéssel küzdünk, egyre rosszabb a helyzet napról napra, de szerintem Erdély egyre jobban „felzárkózik” hozzánk, sőt bizonyos téren rosszabb a helyzet. És szerintem egy erdélyi „emigráns” helyzete Magyarországon semmi esetre nem hasonlítható össze egy Nyugatra emigrálthoz. Itt (most már) elfogadják, megszokták őket, nem rekesztik ki semmiből ha ők nem egy elefántcsonttoronyba zárkóznak, és onnan osztják az észt. Bocs, de ezt ki kell mondanom, mert sokakból kijön, hogy ők az igazi magyarok, meg hasonlók. Szerintem a kultúránk egy, és azonos, más színezettel, de ez a különbség kis Mo. tájegységei között is változó (pl. zala és hortobágy, vagy Szeged egészen más), de nem okoz gondot a beilleszkedés egészséges ember számára. Én ugyanabban a kisvárosban élek, ahol születtem (hál Istennek), mégis néhány utcával odébb költözve 10 év után is kissé idegennek érzem magam, mint a szülői házban. Szerencsére engem sohase mozgatott a bizonyítási kényszer, hogy nekem van a legjobb autóm, legszebb házam stb. Ez biztos boldogtalanságot szül.

  14. Most láttam a hozzászólást, én azt próbáltam megmagyarázni, hogy 16 év után kezdtem el szenvedni a honvágytól, addig mindent megtettem, hogy beilleszkedjek. Persze addig is éreztem, hogy „nem vagyok jó helyen”, de úgy fogtam fel, hogy áldozatot hoztam a gyerekeimért, hogy nekik majd jó lesz, de most kiderült, nem kérnek belőle, a lányom alig várja, hogy továbbálljon az országból. Én lebeszélném róla, mert tudom mit jelent bevándorlónak lenni, még ha csak az „Óhazába „is költöztem,érzelmileg megszenvedtem. Otthagytam sok barátot, azóta egy sincs. Volt nagy családi háttér, most nincs. És az otthon maradt barátnőm elmeséli, hogy mai napig megtartja a születésnapját, 20 fős buli van mindig, alig férnek el a tömbházban. Minden hétvégén sátorral kimennek a folyópartra, nem kerül pénzbe, bográcsoznak, patakban fürdenek, BESZÉLGETNEK..És ha csak a Fekete-tenger partjára (nem külföldre), de eljutnak nyaralni. Nekünk ebből semmi nincs…Nem tömbházban lakom, hanem családi házban, nyugdíjas utcában, akármerre nézek, csak 70 éven felülieket látok, ha szóba is elegyedünk, kertészkedés, időjárás-ami sosem jó- és panaszkodás, hogy kevés a nyugdíj…Gyerekeket az utcán nem is látok, nemhogy focizó vagy szaladgáló gyerektársaságot. Mit nem adnék, ha egyszer bekopogna hozzánk egy szomszédgyerek, hogy jöttem játszani. Van saját játszótér, saját homokozó, saját medence, saját a kutya, a gyerekem meg egyedül játszik. Játszik? Tavaly elmentem ahhoz a tömbházhoz ahol laktam, egy-két órát ültem a ház előtt, legalább 10 szomszéddal beszélgettem, anélkül, hogy bárkihez is fölmentem volna. Jöttek, leültek, indulás előtt leültek a padra, és éreztem azt a szeretet, hogy érdeklődve beszélgetnek, nem udvariasságból. És persze az is kiderült, hogy együtt járnak még mindig kempingezni, hogy voltak színházban előző héten, milyen moziba mennek jövő héten, hogy nagy bulit csaptak valakinek a névnapján, és hogy egy hónapig minden szombaton házibuli lesz, mert ballagás van. Fájt a szívem..És ezek tények, nem álmodozok, hanem hallottam. Itt sétálhatok 3-4 utcányit, nem látok embereket megállni, egymással beszélgetni.És a gyerekeim emberi kapcsolatok nélkül nőnek fel, itt a kollegák nem járnak össze, senki nem ül be kávézni a másikkal. Én elkezdtem beszélgetni az egyik munkatársammal, megbeszéltünk valami programot, amire rákérdeztem az irodában, ijedten pisszegett, hogy meg ne hallják a többiek, mert a főnökasszony nem szereti,ha munkaidőn kívül találkozunk rögtön összeesküvést, átverést feltételez (irodisták vagyunk).

  15. 39:
    Nem árultad el, hogy hol élsz, és hány éves vagy. Különben köszönjük a beszámolót. Lesz, akinek hasznos tanács lesz belőle.

  16. Vidéken élek, Dél-Dunántúl egyik kisvárosában, amúgy marosvásárhelyi voltam és negyven éves leszek lassan.

  17. 41: Köszi a válasz. Az isten szerelmére, mért nem mész vissza Martosvásárhelyre? Na, akkor milyen szarul éreznéd magad, ha New Yorkban élnél!

  18. Mert 16 év kiesés után, magyar közgazdász diplomával hiába kopogtatok a munkanélküli hivatalban.Próbálok állást keresni multi cégnél, akiknek ott is van kirendeltsége (OTP, MOL, Decathlon,Baumax) de ahhoz minimum Pesten kellene dolgozni pár évet, az én fafejű férjem pedig oda sem akar jönni, mert ott drágábbak a lakások, és hitelt kellene fölvenni, nem érti meg, hogy albérletben is el lehet lenni, ha kétszer annyit keresek, ha csak annyi pénzünk marad havonta, mint most, akkor is több az előrelépési lehetőség.Mert szerinte az albérlet fölöslegesen kidobott pénz, mert neki van HÁZA(ahol mellesleg a szüleivel lakunk-egy átlagos 3 szobás ház, nem egy kétszintes, külön élettérrel 2 család számára)és egyszer az övé lesz, csak addig a gyerekeink árkon-bokron túl lesznek, ő meg spórolhat a minimál nyugdíjából és a gyerekeink is lesz…k nagy ívben a vidéki örökségüket, egyik sem fog itt maradni…Mert vidéken csak takarékoskodni lehet, keresni nem, ezt pedig meg kellene hagyni a nyugdíjasoknak.Szerintem, akinek gyereke van, annak jövőt kellene építeni és előre lépni. Azért itt „öntöttem ki a szívem”, mert a férjem családja és az itteni környezet előtt két mondatot nem lehet erről beszélni,számukra a képlet egyszerű: ott minden rossz, mert az Románia, Balkán, szegénység van és lopnak, itt pedig minden jó..Nekem viszont nem ez a tapasztalatom

  19. 43:
    Kedves Helga. Mint közgazdász próbáld türelmesen elmagyarázni a férjednek, hogy mindennek ára van. A lakhatásnak is. Az egy nagyon bigott szemlélet (ezt a szót ne használd) hogy az albérlet kidobott pénz, míg a részletre vett ház, lakás törlesztése = az albérleti díjjal, de a végén tied a ház/lakás. ha pontosan kiszámolod, akkor kiderül, hogy ma az albérlet kifejezetten olcsó, mert a bérleti díj jóval kevesebb, mint a bérelt lakás értéke után járó kamat + karbantartási költség. A teher mentes családiház vagy lakóparki lakás sincs ingyen, mert van amortizáció, karbatartás és persze adók és a vételár nem kamatozik, a lakás értéke holt tőke. Budapesten a XX. század folyamán, 1990-ig majd mindenki bérlakásban élt. Korábban volt háziúr, 1948-tól pedig Tanács. 1990 után mindenkinek volt lehetősége megvenni azt, amiben lakott, és most képtelenek fizetni lakásuk költségeit, főleg ha valami elromlik a házban. És az albérletnek van még egy hatalmas előnye. nem tudsz bennragadni. Ha nem tetszik vagy találsz olcsóbbat, akkor tovább állsz. Egy jelzáloghiteles ingatlannál ezt nem teheted meg. Ha egyszer aláírtad a szerződést, akkor minimum 20 évig rabszolga maradsz, de lehet abból 50 is, ahogy most a CHF hitelesek és a rögzített árfolyam miatt ez bekövetkezhet.

  20. Helga…*sóhaj*. Sok sikert a magyarázáshoz, és a továbbiakhoz.. mindenesetre előbb próbálj meg finoman rájönni, hogy valóban azért nem szeretné a költözést a férjed mert mélyen a lelkében nem akar elszakadni „otthonról” a mamától.. Csak a férfiak ezt így nem mondják ki, inkább keresnek valami racionálisszerű magyarázatot.. ismerős sztori, ugyanezt csinálja a sógorom is.. persze nem akarok kéretlenül pszichozni, csak nekem ez ugrott be 🙁

  21. Köszönöm, már annyiszor elmondtam ezt, hogy konzerválódunk egy mindenkinek rossz állapotban, csak azért, hogy ne lakjunk albérletben, vagy ne vegyünk föl hitelt, ami senkinek sem jó, a gyerekeknek sem, mert a tini lányom is kellemetlen magyarázkodásokra szorul a nagyszülők (vérciki)kinézete, megjelenése miatt, és előbb-utóbb csavargás lesz a vége, inkább ő megy el, mint bárkit odahívjon. Ráadásul nincs bennük semmi visszafogottság, hogy elvonuljanak, ha jön valaki-nagyritkán-, inkább magamutogató módon megjelennek, mindenről tudni akarnak, az anyós önkéntes megfigyelő szerepet játszik, a lányom meg úgy száll le a buszról, hogy jaj, csak kint ne legyen öreganyám,mert a többiek is látják, szó szerint megkeserítik az életünket, de a férjem széttárja a kezét, hogy mit csináljon, ez van, ezt kell kibírni.Majd ha nem lesznek elmegyünk innen, csak azt nem fogja fel, hogy akkor már a gyerekek sem lesznek, 18 évesen úgy elhúznak, hogy vissza se néznek, most kell gyerekszoba, most kellene nyaralni vinni őket, mert pár év múlva már nem jönnek velünk..Ő vár a sült galambra, én pedig már őhozzá sem ragaszkodom, csak a szüleim meg a húgom (aki Budapesten lakik, és meggyőződésem, hogy tudna segíteni munkahelyszerzésben)ellenzik hevesen, hogy elhagyjam a családot vagy gyerekeit egyedül nevelő anya legyek.Nekem is nagyon szimpatikus a nyugati bérlakás rendszer, itt rengeteg ember él kényszerkapcsolatban és kényszerlakhelyen, mert az életünk is rámegy, hogy legyen hol lakni, hitelt,költséget vállalva, holott egyszerűbb lenne, ha tudjuk, hogy van munkahely, akkor lakbért is fizethetünk és nem vagyunk helyhez kötve, ha máshol van jobb munkahely vagy nekünk megfelelőbb körülmények, akkor továbbállunk. Nálam egyszerűbb a képlet, ha Budapesten kétszer annyit keresek, akkor elmegyek, fizetek albérletet, és ha csak annyi marad a fizetésemből, amennyi itt, akkor is több előrelépési lehetőség van. Ha egy olyan multinál húztam volna le 16 évet ilyen hozzáállással meg ekkorra teherbírással, akinek nemzetközi (kelet-Európai) kapcsolatai vannak, akkor nem állóvízben evickélnék, hanem visszamehetnék Erdélybe, néhány év után egy ottani leányvállalathoz,itt meg számolgatjuk, hogyan lehet kijönni 110.000 bruttóból és örüljünk, hogy egyáltalán dolgozunk.Azok akik építettek egy házat maguknak, legalább úgy vannak, hogy a mi otthonunk, minden úgy van, ahogy mi berendeztük magunknak és ha takarékoskodni kell,vagy rossz a munkahely,vár az otthon melege. Nálunk még ez sincs,(max. önjelölt megfigyelőállomás vár a kapuban) mert mi azzal küzdünk, hogy nem tehetjük ki a 30 éves szekrénysort a „kinevezett” gyerekszobából,mert nem lehet.Tehát az otthon nem tart vissza, és a férjemet is olyan szívesen visszaadnám a mamának, hogy élvezzék egymás társaságát.

  22. Saját lakás egy férfinak leginkább arra jó, hogy bármikor vihessen fel idegen nőket.

    Feleséggel/állandó barátnővel viszont ez az előny elvész.

    🙂

  23. Én már azt is saját lakásnak érezném, ha CSAK én vagyok a lakásban a gyerekeimmel,albérletben(mit számít mi van a tulajdoni lapon) nálam a lakáskulcs, elmegyek, bezárom, megjövök, kinyitom és mindent úgy találok, ahogy hagytam. Nem csoszog, hörög, köhög, stb… senki mellettem, bárkit nyugodtan behívhatok (ismerőst, védőnőt, tanítónőt, óvónőt), nem kell rettegnem, hogy mit fog látni, kivel találkozik és magyarázkodni a családi történetről…Ami arról szól, hogy a kedves mama 43 évesen nem tudta, mit kell tenni egy nemkívánt terheséggel, megszülte a férjemet a két felnőtt gyerek mellé, mindenki simán az öreganyjának nézi, 4 évvel később már érkeztek az unokák, így mára már olyan keveredés van, hogy az én gyerekeim egyidősek a dédunokákkal, együtt játszanak, az egyik dédinek, a másik mamának kell szólítsa őt, és ezt magyarázzam meg az 5 éves gyerekeknek.Tudom bizonyos népcsoportoknál ez nem gond, összekeverednek a generációk, de nálam azért igencsak nagy gond. És egyszerűen el lehetne kerülni, ha elhúznánk a közelükből.

  24. 23:
    Az életben el lehet követni olyan marhaságokat, amiknek kihatása nem áll meg néhány napon belül, hanem évtizedekig ott lebeg az ember feje felett. Na ezt „élvezed” te is. —– A megnyilvánulásaid alapján azt lehet érzékelni, hogy a helyzeted már erősen veszélyezteti a házasságodat. Szerintem a férjeddel kellene beszélni, amíg nem késő, mert ennek hatalmas robbanás lesz a vége, amire senkinek sincs szüksége. Ráadásul a te igényed (bérlakás) teljesen reális. A lakás birtoklása egy újkeletű mánia, amit gazdasági érvekkel lehetetlen alátámasztani. Az érzelmi alapon történő döntés viszont nem elfogadható egy párkapcsolatban. Végül is a korábbi családból ki kell tudni szakadni, amikor az ember új családod hoz létre.

  25. 24: vagy tudni kell beszélni a mama fejével, hogy fogja már fel, neki is kell alkalmazkodnia. Mi saját házban lakunk, de olyan 10 évbe tellett, míg valahogy sikerült megnevelnem az anyósomat és még ma is okoz néha sokkot azzal, hogy „rendet csinál” a szekrényeinkben , ami után hetekig nem lehet semmit megtalálni! 🙂

    Azért javaslom az öregek nevelését, mert az összeomlás elkerülhetetlenül a többgenerációs együttélő nagycsalád felé viszi vissza a folyamatokat.

  26. 25 Muhaha:)) megnyugtató, hogy neked is van anyósod kedves ARMA Gedeon.:) A miénk is ártendezi a fiókokat, és 17 éve szid, hogy nem hordunk pizsamát. Olyan rendes hosszú flanelt. Vesebeteg lesz a fia, természetesen miattam, de én is az leszek, meg izületes is, meg a gyerekekkel mezítláb mászkálunk a negyvenfokos lakásban, zokni papucs nélkül.De azért imádom:)) Jófej ő, csak másképp.Alternatív módom. És minden ünnepre pizsit kapunk tőle ajándékba. Ha itt alszik , akkor felvesszük, mindenki, és abban mászkálunk este:)) beláttam, nem éri meg harcolni, amiben lehet, inkább látszólag betörtem a mamának:))

    Helga, Te meg basszus mérlegelj, beszélj a gyerekekkel, és állítsd döntés elé az embert. Ha akar, utánatok megy. Teljesen nem áldozhatod be magad, mert akkor nem lehetsz boldog, de jó feleség sem, meg vidám anya sem…

  27. 26:
    Dorka, nárcisztikus exhibicionista vagy. 🙂 szöveged 75 százaléka oönmagadról szól, és mindössze 25 százalékban erőlteted meg magad érdemben. Gedeonnál jobb az arány, olyan 50-50. 🙂 Szóval nem akadtam ki a boldogságtól. 😉
    Erről jut reszemebe, mikor veszed már észre, hogy:)) soha a büdös életben nem lesz 🙂 🙂 .

  28. Jaja, a jó öreg nárcisz. Meg az echibi-Cionizmus (he- he)Jogos volt a kritika.

    Az a baj, hogy annyi mindent mondanék Helgának, de úgyis magának kell meghozni a döntést.Kéretlen tanácsokat osztogatni meg elég nagy felelősség, és mellé is lehet lőni vele. Ilyen helyzetben az ember a barátaihoz sem fordul szívesen, főleg ha úgy tudják, minden rendben, kifelé pedig igazolgattuk a döntéseinket, magunk meg mások felé is. Könnyebb úgy hogy: nem mondhatom el senkinek, . Elmondom hát mindenkinek. Itt jó, mert nincs személyes ismeretség, totál őszinte is lehet a szöveg. Őszintén,szépítés nélkül megfogalmazta Helga hogy miben csücsül nyakig.

    Van egy pont amikor az ember bevallja magának, hogy nem jó ahogy van, és valószínűleg változni sem fog a helyzet.

    Csak összefoglalom, htha segít valamit:

    Ez így számodra Helga nem tűnik folytathatónak.
    Érzelmi kötődés és felelősségérzés a család felé van, (apa felé is) mert ha nem lenne, már rég lekoccoltál volna különösebb tépelődés nélkül.

    Beszéltél a problémáról, A férjed így tudja hogy nem vagy boldog.

    Különösebben ezzel nem foglalkozik, biztos benned, és biztos hátteret érez maga mögött. Nem próbál meg küzdeni sem, és a helyzetedbe belegondolni sem… Önző dolog, de előfordul..

    Előálltál egy megoldási javaslattal (költözés) ami javaslat nem hűtlenség, nem elhagyás, hisz vele együtt képzelnéd el, emiatt vád nem érhet)

    Ő még nem nőtt fel, és nem is fog ha ottmaradtok. Ha egész komolyan, mindent előkészítve választás elé állítod, akkor az hatni fog, kivéve akkor ha már többször választás elé állítottad, de nem gondoltad komolyan, csak bepróbálkoztál, és maradtál.

    Ha szeret, és főleg képes felelős férfiként viselkedni, akkor el tudja dönteni, mi a fontosabb neki. Remélhetőleg vagytok olyan fontosak a gyerekekkel, hogy a te reális megoldási javaslatod választja, és önálló életet kezd a családjával.
    Persze tisztázni kell és ki kell mondanod, hogy a mamáékat nem kell elfelejteni, és támogatni, látogatni kell, főleg hogy az unokák ott nőttek fel eddig, és a kötődést (mindegy milyen) káros és hibás megszakítani. Mamáék meg a gyerek számára is.

    Ha a férjed a kényelmes gyereki szerepében marad, akkor hallgatni fog a téged valószínűleg mocskoló és szidó megjegyzésekre, ami az elköltözésed bejelentése után valószínűleg érni fog a család egyes tagjaitól. Ha ezt teszi, akkor örülj hogy még most szabadulsz meg tőle. Reméljük nem ez fog bekövetkezni.

    FONTOS: tisztázd az emberrel, hogy ha gy dönt, veletek megy, és a költözés után közben egykét három kellemetlenség is éri, vagy kezdeti sikertelenség pl álláskeresésben, soha de soha nem vetheti a szemedre hogy miattad van. a döntés legyen az ő döntése.

    Fontos tisztázni, hogy a döntés nem a mamáék ellen irányul, és hogy tiszteled, becsülÖd őket, és hálás vagy hogy ott lakhattok velük eddig. (ha másképp érzel, akkor is ezt kell mondanod ha jót akarsz)

    Sok sikert és minél rövidebb hiábavaló tépelődéssel töltött évet napot kívánok neked, akárhogy döntesz..

  29. Tibor bá’ ezek a kis sárga fejecskék bocsáss meg nekem, de egyszerűen booooorzalmasak 🙂 Ha nem blogszabály, inkább maradnék a pálcika emotikonoknál, sokkal jobbak: :-I elégedett
    :Pnyelvnyújtós :—( megnyúlt orros szomorkás :-/szájelhúzós
    :-S szájeltorzulásos.. stb.

  30. Köszönöm mindenkinek a hozzászólást, hogy így ismeretlenül is hosszasan foglalkoztok velem. Én egy éve kijelentettem, hogy nincs mire várni, itt a vége, vagy elmegyünk, vagy rámegy a házasságunk az együtt élősdire,és meg is beszéltük, hogy keresünk állást Budapesten, akkor még 3 helyre bepályázott és mindenki örült (a gyerekek szeretnének jönni, hiszen főleg a tini lányom alig várja, hogy 18 legyen és leléphessen innen)CSAKHOGY megtudta a nővére, aki 20 évvel idősebb, gyerektelen és természetesen ő is arra pályázik, hogy majd róla is gondoskodni fog az öccse, mert ki más??? Meg is torpedózta az egészet, onnantól kezdve nem keres munkát, mert albérletben úgyis nyomorognánk, hogy képzeljük, hogy a nagy- szerinte-házat itt hagyjuk és elmegyünk panelba.Olyan mélyen beleoltották, hogy a szüleit nem hagyhatja, amíg élnek, neki velük kell maradni, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a primitív rögeszmével, csak annyit tehetek, hogy itt hagyom és éljen velük. Az való igaz, hogy tehetetlenek, egy ablakot nem tudnak kinyitni,mióta a hagyományos ablakok ki lettek cserélve, meghaladja az értelmi képességüket a központi fűtés kezelése,TV, világító számlapos óra ki-be kapcsolás, orvosért telefonálás – azt persze mondanom sem kell, annyit ugráltatták fölöslegesen a háziorvost, hogy már ki sem jön- stb, folyamatosan valaki ki kell szolgálja őket, de hát kérdem én, mi történhet velük, 81 meg 90 évesen, ha itt hagyjuk őket? Ítélheti-e egy szülő erre a gyerekét, egyiket a három közül, miközben azt állítja, hogy szereti? Nem tudunk saját lakást venni, mert milliókat költöttünk erre a házra (idén pl másodszor cseréltük a tetőt, előtte 2000-ben is volt tetőcsere, persze olcsó tetőfedő anyagot választottak, ami 10 évig bírta),ez olyan, mint a mesében, van is , mert minden költség és munka a mienk, de nincs is, mert otthonunknak nem tekinthetjük,nem rendezhettük be, ahogy akartuk, mindenki szégyenkezik az állapotokért, elszigetelten élünk. Eladni viszont nem lehet, korszerűbbre sem lehet cserélni, mert 15 éve mondogatják, hogy mi öregek vagyunk, innen már nem mozdulunk, azt az egy-két évet kibírjátok.Elhangzott itt már minden, hogy mire a második gyerek jön, már úgyse lesznek, mire a lányom iskolás lesz, már nem lesznek,persze semmi nem jött be. Több barátunk van Budapesten, nekem a húgom, hiszen innen elszivárognak a fiatalok, akkor sem vennék itt lakást, ha most nyernék a lottón, mert kulturális lehetőség nulla, társasági élet úgyszintén, orvosi ellátás =0, három városba járok orvoshoz, egyikbe a lányommal fogszabályozásért, mert egy 20.000 fős városban nincs gyerek fogorvos, másikba a fiammal, mert nincs gyerek szemészorvos, Budapestre meg a lányom gerincferdülésével, amit 6 évig úgy elkezelt a hetente egyszer kijáró ortopéd SZTK doktornő (naná, hogy ortopéd gyerekorvos sincs), hogy műtét előtti állapotban vette észre, és akkor már kénytelenek voltunk a fővárosba menni. Mondanom sem kell, hogy mindenhová maszekba kell mennünk, mert megyén kívüliek vagyunk, így több százezer forintokat fizetünk az állítólag ingyenes orvosi ellátásért,úgy, hogy évek óta nem kevés TB-t vonnak el, mert bár átlag alatt keresünk jóval, de mindig bejelentve dolgoztunk.Munkalehetőség is gyakorlatilag nulla, a kisfiam csoportjában fehér holló az az anyuka, aki dolgozik, errefelé örülnek, ha a családfenntartóknak jut munka, a fiataloknak sincs semmi lehetőség, hiszen nincs gyártócég vagy ipari vállalat, nemhogy a sokat szidott multik, ahova egyáltalán be lehetne kopogni. Ma vidéken élni annyit jelent, hogy élve eltemetkezni, aki egy picit is életrevaló, rég elment, itt állnak a nagy házak üresen, a fiatalok elhúznak, igazuk van. Csak az én férjem nem látja, hogy itt nyugdíjasoknak jó, lehet spórolni, nekünk azonban keresni kellene.

  31. 28 Dorka

    „echibi-Cionizmus” 🙂 🙂 Beírtam a pirospontot.

  32. Ma is konzervvért iszunk?

    Tibor bá, nem volt időd újat írni? A legjobbakkal is előfordul.

  33. Miért akar mindenki alkalmazott lenni? Nemrég ötlött fel bennem a kérdés, előtte én is csak ebben tudtam gondolkodni. Nincs munka, elköltözünk a fővárosba, kicsi a fizetés, elmegyünk az országból. Miért nem csinálunk munkát itt? Mi miért nem csinálunk munkát, hiszen mi dolgozunk nem? Én most ezen gondolkodom, és van is 1-2 ötletem. Kemény meló volt már a kitalálása is, és itt most azokról az ötletekről beszélek amik talán életképesek lehetnek, van benne fantázia és szívesen is csinálnám. Meg fogom próbálni ha addig élek is.
    Amikor erről beszélgetek mással mindig megkérdezik hogy mégis mibe kellene belefogniuk, nagy az adó …stb., és megsértődnek amikor azt mondom, hogy a meló ennél a résznél kezdődik el. Hogy először gondolkodni kell, megtervezni, átrágni az egészet, és ha a második héten jössz rá hogy szar az egész akkor kidobni a picsába és nem ragaszkodni hozzá. Nincs rá idejük, mondják. De másnak hajtani a lóvét azt tudják napi sok órában.
    Szerintem ha nincs munka, akkor próbáljunk meg csinálni.

    A külföldre költözés témában, meg menjen külföldre aki szeretne és kész. Ha ott jobban érzi magát, akkor jobban érzi magát. Ha meg haza akar jönni, akkor meg hazajön majd.

    A falvak elnéptelenedése nem mai történet, nézzétek meg a „Másfélmillió Lépés Magyarországon” című sorozatot (fennt van youtubon, meg az új is), már az első részben járnak olyan helyeken ahol csak öregek élnek, pedig nem ma keltek útra.

    Egyébként nekem tetszik Magyarország, faja kis hely ez, csak az emberekkel van néha gond.

    Ja, az emberekről. Mostanában vettem észre hogy aránylag mindenki kedvesebb lett egy fokkal. Autósok nem akarnak elcsapni a zebrán, még az audis is megáll. Pékségben is mosolyognak meg szép napot kívánnak, pedig nem 8 órát állnak ott. A postán is gyorsan végzek mostanában, bár a csomagküldés még minidig iszonyat szar, de írtam email-t neki és másnapra normálisan válaszoltak is. Valahogy jobb lett minden egy kicsivel, és az össznépi apátia mintha csökkenő trendet mutatna.

  34. Jó nagy a káosz itt. A hozzászólások egy része átkerült a múltból, nem stimmelnek a hivatkozások sem. Az egésznek az adhatna értelmet, ha esetleg kiderülne, hogy mi történt „hőseinkkel” az elmúlt egy év során.

  35. 33:
    Ez a téma újra és újra fontoassá válik. Fel is fogom tenni fél évente. Jobban mondva a dátumot előrehozom, és hajtok végre némi módosítást.

    35:
    Segíts magadon. Sorszám helyett idézz és használd a nicket.

  36. Tibor bá’ (36):

    „Segíts magadon. Sorszám helyett idézz és használd a nicket.”

    😀

  37. Tyű, mennyi vénasszony siránkozik itten’ férfinevek alatt! 🙂
    Kezdjük az alapoknál. Őseink dögevő ősemeber korukban – ugy tudom – követték a vonuló állatokat, a törzsek népvándorolgattak, ha leélték , vagy túlszaporodták addigi lakhelyüket, a felfedezők, kalandorok egész életükben kujtorogtak ÚJ helyeket keresve. Egy orosz tolvaj mondás szerint : „ott van a hazád, ahol lopni lehet”.
    Kijelenthetjük tehát, hogy az Embernek genetikai kényszere, programja az „elmászkálás” és nagyon hasznos sokasodása érdekében/minden kikötőben másik feleség/.
    A fentiek alapján, kérem, megállapítás nyert, hogy a „honvágy”
    kizárólag mutánsok, vagyis – a hibásan működő emberi egyedek – betegsége.
    Másképpen: egészséges, hím ember csavarog meg kurvázik. Honvágya kizárólag az otthon hagyott, KIHAGYOTT nöi egyedek után lehet. uff!!!
    🙂

  38. 34. N
    Egyetértek. Magunktól is dolgozhatunk, munkalehetőséget teremthetünk egymásnak. Az, hogy mibe is fogjunk már fogós kérdés. Ha specializálódunk egy termék előállítására, meg kell felelni minden előírásnak, és nem tudunk versenyezni a méretgazdaságos multikkal. Leginkább a vendéglátásban, kézműiparban látok lehetőséget, esetleg a mezőgazdaságban, szerelő/újrahasznosító üzemekben. Ahol nagyot lehet hirtelen szakítani, ott durva verseny alakul ki, megjelenik a maffia is.

  39. 31:

    kivancsi vagyok, hogy mi tortent Veled az elmult 1 ev alatt sikerult-e meglepned ezeket a lepeseket es jol sikerultek ezek a lepesek? megertem a gondodat es egyutterzek Veled. ha az erem masik oldalat nezzuk (mert az anyos mindenkepp azt latja ill. a ferj is jobban ralat akkor maskepp is lehet ertelmezni a dolgokat. a masik oldali kep szerintem : a meny elakarja szakitani az oreg tehetetlen szuloktol a fiukat aki szeretne a szulokrol gondoskodni, de az asszony valasztas ele allitja ahol nincs jo valasztas csak rossz es megrosszabb. az asszony varosbakoltozest(rongyrazast) szeretne amiert felaldozza oket, pedig ezidaig segitettek amiben csak tudtak amikor viszont lerobbantak akkor el lesznek dobva mint a cukorkaspapir.(kigyot melengettem a keblemen)
    es ezt a nezopontot osztani fogja valoszinuleg a falubeliek rokonok egy resze is. azokban az esetekben amit en lattam tobnyire igy volt.

  40. „Ma az a normális, ha van valami, amitől elfelejtjük kik vagyunk és mit akarunk, annak érdekében, hogy termeljünk, gyarapítsunk, és pénzt keressünk. Ha éveket töltünk el egyetemeken, pedig a végén úgyis csak munkanélküliek leszünk. Ha összehasonlítunk dolgokat, és ezeknek az összehasonlításoknak az alapján határozzuk meg életünket, ahelyett, hogy felfedeznénk létünk valódi okát. Ma az a normális, ha kritizálunk mindenkit, aki más akar lenni. Minden lehetséges eszközt felhasználunk ahhoz, hogy megmutassuk, mi csak közönséges emberi lények vagyunk, miközben nagyon távol állunk a többi halandótól.Halogatjuk az élet igazán érdekes dolgait, addig, amíg már nincs rá energiánk.”
    Paulo Coelho (A győztes egyedül van)

    Ezt mindenki úgy értelmezi, ahogyan akarja. De akár kimész külföldre akár itthon maradsz, ne felejtsd el !
    NEM AZ A NORMÁLIS „ha van valami, amitől elfelejtjük kik vagyunk és mit akarunk, annak érdekében, hogy termeljünk, gyarapítsunk, és pénzt keressünk.”

  41. Honvágy?

    A világban két típus lézeng: az otthonülő és a besózott.
    Mindkettő fontos a világ forgásához.

    Nyilván ha egy otthonülő típus valamilyen kényszer során elhagyja megszokott környezetét, akkor szenvedni fog.
    Ugyanúgy, mint a besózott akit törvények vagy család röghöz kötnek.
    Úgy gondolom itt van a honvágy probléma gyökere.

    Egyébként ha már Coelhot emlegettük, akkor az Alkimista sokak számára választ adhat, akik „másutt” keresik boldogulásukat.

    Politikailag pedig hazát árulni vagy hazafinak lenni bárhonnan lehet.

  42. A legkönnyebb mindenbe a pálya széléről beledumálni, de alapvetően osztom Lala nézeteit. Nem teljesen egyértelmű, hogy most az anyóstól, a férjétől, vagy körülmények miatt menekül. Talán mindegyik. Kérdés melyik volt előbb és mi generálta a többi problémát.

    Nekem az a vérciki, hogy egy gyerek megengedheti magának, hogy vérciki legyen számára a nagyszülő. Itt azért akadnak mélyebb problémák is.

    Lehet, hogy sokat tanulhatnánk belőle, ha ismernénk az elmúlt év történéseit.

  43. 43:
    Egy gyerek az engedi meg magának, amit megengedneke neki. Ime egy vicc a 70-es évekből.

    A budai nagypapa Pistikét leviszi sétálni a Vérmezőre. Alig érnek a pázsitra, Pistike lehajol, tép egy marék fűvet, nyújtja a nagyapja felé – nagyi, harapj bele! – Pistike, micsoda ötlet, miért harapnék bele ebbe a marék, koszos fűbe? – Azért, mert a mama azt mondta, majd akkor lesz kocsink, ha a nagyiék a fűbe harapnak.

  44. Magyarországon nem vagyok egy otthonülös tipus de Édesanyámhoz minden nap átmegyek mert belül ugyérzem h kell. nem vagyok egy „puhapöcs” tipus ,én nem régota vagyok itt külföldön németorszgban de ugyérzem magam mint a sinus görbe egyszer jo egyszer elviselhetetlenül rossz. Otthon kellett hagynom a családom meg a párom az adóságom kifizetése végett.Esténként elviselhetetlen lelki fájdalmat érzek de nem mindig tudok sírni nemtudom miért jön rám ez a nyomasztó érzés tudom h itt lenne jo élni de nemtudom .ha hazamegyek megint épbérért fogok dolgozni? a napokban arra keltem fell éjjel hogy vacogok pedig meleg volt a házban remegtem ugy hogy izomlázam lett reggelre akkor elmult pár nappal késöbb megint arra keltem fel h remegek vacogok és nagyon-nagyon dobog a szívem addig amig ki kellett mennem hányni.pár napra rá szolt itt a főnököm h menjek haza egy két okmányomért.amikor hazaértem semmibajom nem volt de amikor el kellett indulnom vissza szájszárasság remegés és egy nagyon nagy suly a mellkasomon és meg se lehet szólalni ilyenkor.egész végig rájuk tudtam csak gondolni. mi tegyek ?hazaköltözzek? nemtudom milyen még nem volt velem tanácstalan vagyok..

  45. 45:
    Köszönöm a beszámolódat. Sokan nem veszik ezt komolyan, ezért kell beléjük sulykolni.

  46. 45.ER:
    Hohó! Ilyet már láttam egész közelről is.

    Egyetem vége felé páran külföldi ösztöndíjat kaptunk és elkerültünk Mo-ról előzetesen csak egy évre. A közel-keleti célországban kánaáni életünk volt a szoros és átvitt értelmében is. Tanultunk, dolgoz(gat)tunk meg miegymás.Az érdekes az volt, hogy míg a legtöbben kinyíltak, barátokra, (alkalmi vagy állandó)barátnőkre tettek szert, addig az amúgy teljesen egészséges extrovertáltsággal megáldott Laci kezdett szépen lassan befelé fordulni. Eleinte csak olyan dolgokat kezdett el emlegetni, mint a vasárnapi ebéd, rántott csirke, déli harangszó meg jó ebédhez szól a nóta. Pedig előtte otthon ezeken a kispolgári/proli dolgokon mindig szarrá röhögtük magunkat. Illetve folyton jött az idegesítő hasonlítgatásaival, kritikus megjegyzéseivel, mintha nem fogta volna fel, hogy ez egy másik ország, teljesen más kultúrával. Hát TE akartál ide jönni bakker!!!! Normális vagy??? Komolyan bele tudtam volna rúgni. Szóval Laci kezdett befelé fordulni, azaz szépen lassan kilépett a társasági életből. Hiába unszoltuk jöjjön kirándulni, iratkozzon be valami szakkörbe, éljen hitéletet. Mindenre nemleges volt a válasz.

    Ezután következett a betegeskedés. Folyton volt valami nyavalyája. Olyan volt huszonévesen, mint a saját kripli nagyapja. Hol a hasa ment, hol belázasodott egyik pillanatról a másikra, hol folyamatosan hányt és olyan is volt, hogy nem bírt felkelni, mert annyira szédült. Máskor meg volt úgy, hogy minden ok nélkül sírva fakadt. A csúcspont a mellkasi nyomás meg légszomj kombinálva verejtékezéssel vagy hidegrázással (jelzem, még esténként sem volt ritka a 20-25 C). Elég ijesztő látvány volt. Többször megjárta a környék összes sürgősségi és általános rendelőintézeteit. A legviccesebb, hogy minden esetben az orvosok teljesen egészségesnek nyilvánították. Max kimerültségre tudtak nála tippelni.

    Végül már teljesen szétcsúszott. Értem ezalatt, hogy semmiben nem lehettet rá számítani. Megbeszélt találkozókat, fontos gyakorlatokat, megbeszéléseket hagyott ki minden szó nélkül. Alig három-négy hónap alatt élő halottá változott, minden kézzel fogható betegség vagy ok nélkül. Én személy szerint azt hittem, hogy rápattant valami cuccra és most egy drogos agóniáját követem élőben a végállomásig.

    Egy nap aztán hazament vállalva minden az ösztöndíjával kapcsolatos felmerült költség visszafizetését. Csak hogy érzékeltessem a dolog súlyát, ilyen ösztöndíjért abban az időben nem kevesen adták volna pl. egyik veséjüket. Vagyis nem az volt, mint ma, hogy csak az nem kap ösztöndíjat, aki nem jelentkezik rá.

    És tudod mit? Utólagos elmondása alapján már a terminálból kilépve semmi baja nem volt. Évekkel később találkoztunk és a történtekről ennyit mondott: „Ez nem nekem való. Vannak, akik krónikusan allergiások a darázscsípésre, mások penicillin érzékenyek, engem a kiült és százszor telibesz@rt vécédeszkámtól való távolság frusztrál a halálba. Ennyi.”

    Szóval az előző hozzászólásodban leírtak alapján csak azt tudom javasolni, hogy miután ezeket a sorokat elolvastad, fogd magad, csomagolj be és amilyen gyorsan csak tudsz, menj haza. Megkíméled magadat a kínlódástól a családod meg az aggódástól. Minden mást pedig egészségesen megoldasz majd otthon valahogy.

  47. 45: Azt tudom javasolni, hogy valahogy érd el, hogy a párod is veled tarthasson külföldre. Ha nem lett volna a nejem, már évekkel ezelőtt főbe lőttem volna magam apám tiszti revolverével. És ezt most teljesen komolyan mondom. KELL EGY TÁRS… és én megmondom őszintén, nem hiszek abban, hogy egy másik kultúrkörből származó, más nyelvet beszélő ember egy magyarnak valódi társ lehet. A nők valahogy jobban tudnak ilyen kapcsolatban élni, de férfiként szerintem ez lehetetlen. Ha egy magyar férfi külföldre megy, csak úgy tegye, ha egy magyar nőt is el tud vinni magával… máshogy nem megy.

  48. 48. Jancsika:
    Gondolkoztam azon, amit ide leirtal es ezt kicsit maskepp latom. Vagyis, ahol en nem erzem jol magam (es nem csak a felesegem hianya miatt) oda nem vinnem ot sem. Persze, egyutt mindent egyszerubb elviselni, de szerintem jelenlete nem fogja gyokeresen megvaltoztatni a kornyezetrol alkotott velemenyemet. A dolog masik fele, hogy tiszta lelkiismerettel hogyan kerjem mondjuk karrierje vagy megszokott elete feladasara, rangassam bele egy mindkettonk szamara bizonytalan helyzetbe. Szerintem ez nem a legjobb út a boldogsag fele.

    A 45os hozzaszolo kinlodik. Rajta az segitene, ha hazacuccolna. Miert tenne magat (es a csaladjat is) tonkre? Hogy a No-ban megkeresett penzbol kezeltesse magat egy eleten at dilidokikkal? Menjen inkabb haza, aztan talajon ott ki valami okosan…hiszen ha kulfoldon felvettek akkor csak lehet valami sutnivaloja 🙂

    Az idegennyelvu nokkel nekem is hasonlo a tapasztalatom .Azaz pikans kalandnak, rovidebb ideig tarto szarnyprobalgatasnak izgalmas, de hosszutavon…koszonom nem kerem. El sem tudnam kepzelni hogy valakinek eletem vegeig tanitgassam mit jelent, ha pl. a budibol kikialtok: hol a retyopapir, vagy a slozi mar megint retkes, vagy mar megint mi ez az ocsmany buz, az a tetves szomszed odarohadt a deszkahoz vagy eppen csak a kelkaposzat zabaltak testuletileg.

  49. 49: Nem tudom, nekem nagyon bejött az, hogy együtt mentünk mindenhova (Svédország, Anglia, Németország – az USA-ban még egyedül dolgoztam). A dolognak csak pozitív oldalát látom, egyrészt, mivel ha ketten vagytok, tökéletesen működhet a klasszikus családbeli munkamegosztás (egyik pénzt keres, a másik őrzi a családi tűzhely melegét – esetünkben én úgy szoktam fogalmazni, hogy a feleségem a „PR-os” – ő ápolgatja a baráti kapcsolatokat is és gondoskodik arról, hogy legyen társaságunk), másrészt egyazon kultúrkörből ketten könnyebben dolgozzák fel a kulturális sokkból és egyéb dolgokból eredő problémákat.

    Azon is érdemes elgondolkodni, hogy az ember miért nem érzi jól magát ott, ahol. Külföldre az emberek általában a jobb életfeltételek miatt mennek, ez tehát nem lehet probléma (vagy ha igen, akkor jól beválasztott az illető, és tényleg haza kell menni). A legtöbbször (legalábbis az én esetemben) azért érzem rosszul magam, mert nincs megfelelő társaságom. Na, ezen rengeteget segít egy társ, ráadásul a nejem barátai-barátnői is sokszor meglátogatnak minket külföldön, ez is rengeteget segít.

    Szóval kinek a pap, kinek a papné, nekem rengeteget segített a házasságom.

  50. Felesegem a „PR-os” ez tetszik! 😀

    Na jo, ebbol a szemszogbol megint mas a helyzet. Tudod mit, megvitatom en ezt otthon az asszonnyal, kivancsi vagyok o hogyan latja. Aztan majd innen folytatjuk. (pompas kis tema lesz vacsora utan)

  51. 45. ER

    Milyen hosszú időt kell egyhuzamban kint töltened, miután haza mehetsz? Milyen hosszú távon gondolod a külföldi munkát? Nem tudod a közelebbi családtagjaidat kivinni magad mellé?

    Most novemberben lesz tíz éve, hogy előszőr Svédországba jöttem dolgozni, akkor egy hónapra.
    Következő évben három, aztán egyre többre. Mindig tudtam, mikor megyek haza, s ez a tudat tartotta bennem az erőt.
    Én is azért indultam világnak, hogy az adósságból kikerüljünk. Mire kikerültünk, elváltunk.
    Azután persze megint csak adósság árán kezdtem újra, s most még mindig itt kint vagyok, két éve kiköltöztem papíron,(itt is van lakásom, otthon is, itt dolgozom adóügyileg) szívemben nem. Négyhetes munkám van, pénteken bezárom a munkahely ajtaját, szombaton, vagy vasárnap gépen ülök, s vasárnap jövök vissza, ha kezdek hétfőn. Egy évben hét ilyen négy hetem van. Most fordult elő előszőr, hogy nem tudtam hazamenni, amikor úgy volt ütemezve, kurzus befejeződik. A kurzus közepén tudtam meg, a következő kurzusig nincs időm hazamenni. Jó, gondoltam, kibírom. Megvettem azonnal a következő repjegyet, nehogy megint módosíthassanak. Eddig nem hittem el, hogy mennyire tudtam magam kondicionálni,ebben a tíz évben,hogy bírjam,ezeket a négy heteket, míg most nem tudtam hazamenni. Három napig nem tudtam kimenni a lakásból, annyira kikészültem. Hétfőn kezdem a következő kurzust, és tudom percre pontosan, mikor megyek haza.Megint beállítottam magam, meddig kell itt maradnom. Nincs az az Isten, hogy most valamiért is itt maradjak.
    Két éve döntöttem úgy, hogy „kiköltözök”. Közben becsaptam magam, mert folytatom ugyanazt, mint nyolc éven keresztül.Kurzus, s azonnal haza. A fiam is kijött, s közel két évig együtt laktunk, júliusban egy hét alatt eldöntötte, hazaköltözik. Valószínű ez is közrejátszott, hogy most ennyire megviselt, hogy nem tudtam hazamenni a családomhoz.
    Nagyon megbecsülnek, szeretnek, Svédországban élni egyszerű és kényelmes, ennél jobbat nem tudok elképzelni, mégsem tudok maradni. Egy éve próbálom magam visszatelepíteni. Nem tudtam még, nem adtam fel.

    Röviden az én történetem. Ha tudsz, ismerkedj meg kint élő magyarokkal, s nézd meg hogy élnek. Ne csak hallgasd őket, nézd! S döntsd el, ezt akarod? Megéri neked? Bírod? Meddig, milyen feltételekkel.
    S a legfontosabb. A családod hogy bírja. Ne csak azt nézd, amikor otthon vagy, mert akkor mindenki örül, hogy otthon vagy,te is ők is vigyáznak a másikra, hisz nehéz neki, ezt a pár napot ne rontsuk el…. nem lesz igazi családi életed, ha te kint, ők meg otthon. Egy idő után „vendég” leszel. Nagyon kell figyelni, sokat tenni, hogy ezt elkerülje az ember.

    Gondold végig, mit akarsz elérni a külföldi munkával. Pénzt lehet keresni, de sokszor több megy el az egyebekre, mint az ember gondolná. Más életet kezdesz élni kint egy idő után, felveszed az adott ország szokásait, s onnan nem a spórolásról szól. Igazán a pénzért, egyedül, egy évnél hosszabban nem láttam embert hatékonyan „működni”.
    Ilyen erős tünetekkel, mint neked van, nem is lehet maradandó károsodás nélkül végigcsinálni. És nem vagyok benne biztos, hogy megér ennyit az egész.

  52. 48:
    Ennyir még sose értettem veled egyet. De hogy lehet ezt a többieknek átadni, azoknak, akik megdöglenek egy idegen feleségért, férjért?

    52:
    Nincs maradandó károsodás Márti, ahogy végleg hazajössz, azonnal „meggyógyulsz”. Ez a legérdekesebb lelki baj.

  53. Köszönöm a hozzászólásokat jó érzés ,hogy vannak még ilyen Emberek.Sokat gondolkodtam..

    Na most a fönököm aki mellesleg magyar sajnos nagyon rosszindulatu és apro dolgokkal ottt tesz keresztbe ahol tud.Megkérdezem mikor mehetnék haza erre azt válaszolja h nemtudja mert most jön egy nagy tender amit időre meg csinálnis persze kiderül hogy humbuk volt az egész.

    Példa:megbeszéltem a német nagyfőnökkel h hónap 12 én indulok 1 hétre haza. Azt válaszolta hogy nem probléma (ő sokkal kedvesebb mint a magyar főnök) erre 7én azaz ma este felhív h most kell hazamenned mert rosszul mondtad a nagyfőnöknek németül (tudom hogy jolmondtam) mert 7étől vagy szabin 12ig mivel akivel mennék haza(neki van kocsija) fusi munkát vállalt be (a magyar fönökkel)nem tudunk elindulni haza csak hétfőn mert akkor végeznek így a szünetem leredukálodott 5 napra a 9ből ha én ezt szóvá tenném kirugatna azonnal valami okkal (történt már ilyen h kirugatott valakit öreg motorosok mesélték)

    Igazábol ennél a cégnél az biztos ami megtörtént.A másik h visszahallok ezer s eternyi pletykát h ki akarnak rugni ;perceid vannak hátra amit elengedek a fülem mellett de akkor is tudatalatt bennem van.Nekem eddig nincsenek sajnos jo élményeim magyarokkal.:(

    Amit buza is írt h a bizonytalanság az ami magasfokon az idegeskedésre kényszerít.Nagyon hiányzik a Párom, de sajnos nem merem kihozni ide, mert még annyi pénzem nincs h külön lakást kaukcioval kivegyek és ameddig nincs munkája addig az nekem kell eltartanom amivel semmi gond nincsen csak ha bizonytalan a munkám…Neki is jobb lenne itt és Nekem is vele mert esténként nem egy „idegennel”kéne egy szobában aludnom hanem a párom melett ölelkezve.Én erre mindig is adtam ilyen nevelést kaptam Édesanyámtol és Mamámtol(aki most hagyott el jun.4én:( esténként nagyon sokat gondolok rá lehet ez is közrejátszik.
    ui: Már most h tudom h megyek haza Semmi bajom nincs visszajött az étvágyam és az édességet sem kivánom…

  54. 53: Tibor bá:

    „De hogy lehet ezt a többieknek átadni, azoknak, akik megdöglenek egy idegen feleségért, férjért?”

    A két nem lehetőségei és motivációi hihetetlenül különbözőek e téren, ami magyarázza az aránytalanságokat is. Mindig azt szoktam mondani, hogy valaki viselkedését nem érted, vagy kapásból nem tudsz rá kognitív modellt fabrikálni, akkor első körben két tényezőt érdemes megvizsgálni:

    1. Motivációk
    2. Kapacitások (képességek)

    Nos a helyzet az, hogy a két nem teljesen más motivációkkal és kapacitásokkal indul a párválasztásban. Nézzük először az egyszerűbb esetet: férfiak.

    A férfiak számára a motiváció szempontjából kétféle nő létezik első körben:
    1. Megdugnám
    2. Nem dugnám meg
    Ha meg már sikerült az illető hölgyet „becserkészni”, akkor a legfontosabb kérdés természetesen, hogy jól kefél-e avagy sem. Utána jönnek még egyéb szempontok is (mennyire házias, hogyan főz, milyen vele együtt élni, stb. stb.), de ezek az elsődleges motivációk.

    A nők egy kicsit bonyolultabbak, már itt is „egybites” logika működik, csak más szempontokkal. A nők számára is kétféle férfi létezik:
    1. Alfa-hím
    2. Omega-hím

    Az alfa-hím az a férfi, akihez szexért (és spermáért) mennek a nők, az omega-hím az, akiért minden másért.

    Az alfa-hím:
    – magas (relatíve, a hölgyhöz képest mindenképpen)
    – izmos
    – arányos (pl. mindenkinek ajánlanám, hogy ismerkedjen meg az Adonisz-index fogalmával! Gyakorlatilag az a helyzet, hogy a derék és a magasság aránya, illetve a derék és a vállbőség aránya a legjobb előrejelző tényező mind a kardiovaszkuláris betegségek – jobb, mint a BMI! – mind pedig a női szimpátia szempontjából! Úgy néz ki, a nőknek azok a férfiak tetszenek, akiknek a testarányairól lerí, hogy egészségesek)
    – szép arcú
    – jó nagy farka van (igen, ez is szempont)
    – az alfa-hím nem akar hosszútávú kapcsolatot, egy vagy néhány pásztoróra után diszkréten lelép és nem csinál jelenetet akkor sem, ha a hölgyemény mással (is) kefél – vagyis az alfa-hímeknél nem szempont a hűség.

    Az omega-hím szerepe biztosítani mindazt, ami a nő és a leendő utódok eltartása szempontjából fontos. Az omega-hím tehát:
    – gazdag
    – okos (ugyanis manapság ez kell ahhoz, hogy sok pénze legyen az embernek)
    – jó társadalmi pozíciónak örvend
    – hűséges (naná, majd mással kelljen osztozkodni a kapacitásain!!!)
    – megértő
    – kedves
    – szereti a házimunkát és jól csinálja
    – szeret vásárolni
    – nem akar szexet, amikor az asszony nem akarja

    Fontos, hogy a nők mindkét típusú hímmel szívesen szexelnek, de merőben más-más okokkal. Az alfa-hímekkel azért szexelnek, mert meg akarnak termékenyülni tőlük, az omega-hímekkel azért, hogy biztosítsák a fent leírt „szolgáltatásokat” – erre mondta Tibor bá, hogy a nők a férfiak szolgáltatásaiért „pinával fizetnek”. Így is van. Fontos azt is látni, hogy egy omega-hímmel való kapcsolatból a nők két okból lépnek félre – vagy jobb kvalitásokkal bíró omega-hímmel, „szolgáltatóváltás” reményében, vagy alfa-hímmel, a génjei miatt. Genetikai kutatások kimutatták, hogy a gyermekek 40%-ánál nem az az apa, aki azt hiszi magáról, hogy ő az! A nőknek külön kis biológiai eszköztára van arra (pl. a rejtett ovuláció és a valódi ovulációkor az alfa-hímek kívánása), hogy alfa-hímektől essenek teherbe.

    Természetesen a férfiak is szívesen lépnek félre – ha találnak nőt, aki jobban néz ki vagy remélhetőleg jobban kefél, vagy egyszerűen csak kalandvágyból. A férfiak motivációja szex terén általában a „minél több partnerrel, annál jobb” minta szerint alakul. Persze ha megtehetik. A nők motivációja a „találd meg a legjobb géneket, ess tőlük teherbe, majd találd meg a legjobb apát, és szexelj vele, hogy felnevelje más gyerekét” minta.

    Lássuk most a kapacitásokat! Nyilván kapacitás az, ami a másik nem szemszögéből értékes. A nők esetében tehát az elsődleges kapacitás, hogy szépek legyenek, csinosak és kívánatosak. A férfiak esetében a kérdés első körben az, hogy mint alfa-hím vagy mint omega-hím szeretnének-e imponálni. És itt látszik, hogy a magyar hölgyek kapacitásai messze jobbak, mint a magyar férfiakéi. Ugyanis kis hazánk – bár messze nem büszkélkedhetünk a legszebb nőkkel, nézzetek csak körül a cseheknél, lengyeleknél vagy Brazíliában – de gyönyörű nők terén nagyon jól van eleresztve, a nyugat-európai országokhoz képest mindenképpen. Férfiúink azonban sem az alfa- sem az omega-hím szerepben nem indulnak túl jól. Többségük túlsúlyos, vagyis az Adonisz-indexet fújhatják (illetve egyszerűen nem tesznek meg eleget érte). Magyarországot az utóbbi pár évtizedben nem vetette fel a jólét, tehát az omega oldalról sincsenek jó indulási esélyeink.

    Mindezt végiggondolva már érthető, mért találunk annyi magyar nőt külföldi férjjel, de a férfiak esetében mért nem látunk hasonlót. A magyar nők jobban motiváltak a külföldi férfiak iránt és a megszerzésükre jobban kapacitáltak, mint a férfiak a külföldi nők esetében.

  55. 55:
    Jancsika, ez túl specifikus ahhoz, hogy tömegesen érvényes legyen. Egyszderűbben én azt mondom: A férfi a faszával választ, a nő a fejével. A férfinek bombázó kell, és legyen minél fiatalabb, minden más mellékes. A nőnek biztonság kell, aztán biztonság, és végül biztonság. – Ja, cáfolom, hogy a nagy fasz fontossággal birna. A nőnek a szexben a legfontosabb az ézelem. Elfogadható határokon belül a méret irreleváns. Személyeskedve. Sok nővel sok mindenröl beszéltem. Sok nő sok mindent felvetett, de a méretről soha nem volt szó, hacsak én nem hoztam fel, de a reakció nagyon langyos volt.

    u.i.
    Az Irány Ausztráliából egy példány előkerül. Lehet érte jelentkezni.

  56. 56: „A férfi a faszával választ, a nő a fejével. A férfinek bombázó kell, és legyen minél fiatalabb, minden más mellékes. A nőnek biztonság kell, aztán biztonság, és végül biztonság.”

    A férfiak esetében 100%-ig igazad van, a nők esetében 90%-ban így van. A maradék 10% az alfa-hím kategória.

  57. „Genetikai kutatások kimutatták, hogy a gyermekek 40%-ánál nem az az apa, aki azt hiszi magáról, hogy ő az!”

    És azt is bizonyították ezek a kutatások, hogy ezeknél az eseteknél a biológai apák alfák voltak, míg a magukat annak hívők meg omegák? 🙂 Mert ha nem, akkor a megállapítás semmit sem bizonyít. Pontosabban azt bizonyítja, hogy a nők nagyrésze félrelép, de hogy miért, azt már nem.

    Volt egy haverom, aki nemhogy alfa, de omegának is elég gyenge volt. Azaz nem volt túl okos, gazdag meg pláne nem. Az évek folyamán több férjes asszony kötött ki a karjaiban.

    Néhánynak láttam a férjét is. Kettő igazi alfa volt, legalábbis jóval alfább, mint a haverom. Mindkét férj biztosabb anyagi háttérrel is rendelkezett, mint a haver. Az egyik nőnek már volt gyereke a férjétől.

    Mi volt a titka a havernak? Meghallgatta a nőket, figyelt rájuk, kedves volt velük és azok beleszerettek.

    Alfa férjjel a hátuk mögött szex egy omegával. Akkor hogy is van az a 40 % ?

    Szóval nem olyan egyszerű ez.

  58. 58:

    Haverod hiányt pótol egyértelműen omega fronton:
    – megértő
    – kedves

    Persze ettől a férj lehet omega és alfa is.
    Mint ahogy a világ sem fehér és fekete hanem a szürke árnyalataiból áll.

    Bármilyen furcsa egy alfa „testű” (génállományú) férfi is rendelkezhet omegáktól elvárt tulajdonságokkal. Azaz lehet okos, gazdag, kedves, megértő és akár hűséges is.
    Persze hosszú távon ki fog szelektálódni hogy mi az ami előny az alfának (az az alap feltevés hogy az alfa felül reprezentált a szaporodás eredményességét illetően).

    S adott esetben egyéb utakon bizonyos „fajta” omegák is lehetnek felül reprezentáltan szaporodók (pl gazdagok, jó társadalmi kasztúak több fiatal nőn is végigmenve mindenhol gyártva pár gyereket).

    Azért a bizonyos értelmi szint felett a nők nagyon is tudják hogy kitől akarnak gyereket. Amit Jancsika leírt az az ösztönös viselkedési séma, amit a tudatosság felül tud írni.

  59. 58 & 59:
    Van egy olyan szindróma is, amikor a balfasz férfinek azért van sikere egy nőnél, mert a nő kiélheti anyai gondoskodó ösztönét, illetve az alfa him mellett jólesik neki, hogy itt ő a fönök. Ezért hajlandó tálcán felkínálni a pináját, természetesen nem hosszú távra.

  60. 58:”Genetikai kutatások kimutatták, hogy a gyermekek 40%-ánál nem az az apa, aki azt hiszi magáról, hogy ő az!”
    hát azért én ezt erősen megkérdőjelezem. Egyszerűen nem lehet igaz, talán régebben, de ma amikor az apaság ellenőrizhető genetikailag egyszerűen.. nem hiszem hogy a nők negyven százaléka!! Majdnem fele? Ilyesmit kockáztasson.
    Amúgy meg ha így lenne, akkor sem mondhatnánk hogy a NŐK félrelépnek, ugyanúgy félrelépnek akkor a férfiak is, hisz a negyven százalék titkos biológiai apa is házasságból félrelépve ütette el magocskáit.. Tehát valahol a nagy ide oda félre és telibelépések eredménye az kell legyen, (a rendetlenségre való törekvés törvénye alapján, hogy alfa hímek nevelgetik omega hímek gyermekeit, és omegák az alfáékat, elvileg a genetikai dolog ezzel igazságosan ki van egyenlítve és össze is van keverve.Ejze balagan.. Ezért léteznek még alfák és omegák is, és egyik féle sem hal ki.. , dehát inkább olyanhoz kellene hozzámenni akitől a gyereket is kíván az ember, az a legegyszerűbb és a legkellemesebb is.. nodehát milyen a világ.

  61. 60.

    Persze biztosan van ilyen is Tiborbá, meg olyan is, mikor fiatalemberek jóval idősebb nőkre buknak.

    Olyan nincs egyébként, hogy a nő és a férfi szereti egymást önzetlenül?

    Mert aki hisz ebben az alfaomega dologban, amikor a karjaiban tartja kedvesét, akkor rossz lehet a dilemma: Most gyereket akar tőlem, vagy ‘fizet’ éppen?

  62. 61:
    Ez a 40 százalék az én torkomon is megakadt. Könnyen lehet, hogy Jancsika rosszul emlékszik az adatra. Sokkal inkább hiszem el a 4 %-ot. Nem szabad a nöket tudatlan libáknak képzelni, mert ez rengeteg hibás nézethez vezet. Már a DNS vizsgálatok előtt is rizikós volt a kakukfióka. Vannak igen konkrét vonások, amik nagyon egyértelműen árulkodnak. Vagy a hasonlóság teljes hiánya. – A Ratko korszak kellős közepén, amikor az abortuszért 10 év börtön járt, nevelőanyám félrekurt és teherbe esett, mivel nem tudta ki a gyerek apja, nem volt hajlandó megszülni. Ezt a rizikót nagyobbnak taloálta, mint az esetleges 10 évet. – Különben „menő” nőktől hallottam, hogy egy nő mindíg tudja ki a leendő gyermekének az apja. – Balga dolog olyantól foganni, akivel a kapcsolat néhány hétig tart és utána a büdös életben többé nem látja.

  63. 61-63: Emlékszem, amikor középiskolában biológiából a vércsoportok öröklődését és a mendeli genetikát tanultuk… na, egy héttel később konkrétan HÁROM osztálytársamnak az édesanyja is bejött a biológia tanárhoz, hogy ne tanítson ilyen hülyeségeket, mert otthon a gyerek „kimatekozta”, hogy az apja nem lehet az apja… És ezek csak azok az esetek, ahol az elsődleges vércsoportok (A, B, AB, 0) kizárják az apaságot – az pedig csak kb. az esetek 30%-ában áll fenn.

    Akkor tényleg olyan sok a 40%? Azt is vegyétek bele, hogy egyre több az egyedülálló anya, sokuknál a biológiai apának fogalma sincs arról, hogy van gyereke. Tény, hogy a különböző társadalmakban az erkölcsi elvárások merőben különböző feltételeket teremthetnek, tehát Tibor bá sztorija a Ratkó-korszakból abszolút valós. Viszont azóta változtak a dolgok, plusz a tanulmány nyugat-európai országokat vizsgált, ahol az erkölcsök lazulása terén „előttünk járnak” jó 30-40 évvel (ezt tudom tanúsítani). A magyar számokkal nem vagyok tisztában, de valószínűleg nem érik el a 40%-ot.

    Egyetértek azzal, hogy a nőket nem szabad tudatlan libáknak tartani. Pontosan ezért kell jól ismerni a motivációikat. Magától értetődően a férfiak is félrelépnek, hiszen minden félrelépéshez kell egy nő és egy férfi. Csakhogy egy férfit nagyon nem izgat, ki esik tőle teherbe, mindaddig, amíg a terhesség társadalmi-anyagi következményeit nem ő viseli. Az érvelés egyébként vica versa igaz: mivel a félrelépéshez nő is kell, ezért a nők is legalább annyit lépnek félre, mint a férfiak, vagyis egyáltalán nem keveset. Csak éppen más motivációval. Vagy azért, mert omega szolgáltatásokat keresnek (lásd Fantomas példáját), vagy mert alfa géneket.

  64. 64. jancsika:

    Az osztályotok 10 fős volt, hogy 3 anyuka már 30%-ot tett ki?

    Nem nyert említést egy hsz-nál sem, hogy mi van a megvásárolt, útszéli stb. szex-el. Ha jók az információim, ott egy hölgy szolgál ki nagy számú urat. Így azonban dől az az elmélet, hogy ahány férfi lép félre, annyi nő is.
    Megjegyzem élőben még egy férfi sem ismerte el vagy be, hogy ilyen szolgáltatást vett volna. A hölgyek mégis többnyire elégedettek a bevétellel, sőt azok futtatói is.

    Aztán ott van még az a nem elhanyagolható tény, hogy elég sok gyermek születik szerelemből és nem tervezetten alfától v. omegától. Hívható ez hanyagságból bekövetkezett balesetnek is.? Vagy a szerelem is alfa és omega függő lenne? Vagy, ha nem az, mert az alfa mindent visz e téren – adonisz index- akkor az omegákba nem is szerelmesek?

    Nem esett szó arról sem, hogy a férfi életre szóló választásában nagyon is sok a számítás! Bár képesek virágról virágra szállni – no nem mind -, de, ha feleséget választanak, akkor az olyan legyen, vagy legalább közelítsen ahhoz, mint az anyu, meg a bejárónő, meg a Nicole Kidman egy személyben. Na jó, ez azért sarkított egy kicsit.

    Aztán a nők, akik megszülik a gyerekeket. A legtermészetesebb, hogy biztonságot szeretnének. Ha ez egy alfa mellett kizárt, akkor omegát keres vagy mondjam, hogy beéri azzal?

    Csatlakozom Fantomashoz: „Olyan nincs egyébként, hogy a nő és a férfi szereti egymást önzetlenül?” Hozzátenném még: Vagy ezeket zárjuk ki a statisztikából?

    ————————–

    A kivándorlás témához annyit, hogy én egy kisvárosban élek már nagyon rég. Többször költöztem a városon belül. Egyik költözésem után már a korábbi lakásom felé közeledvén is összeszorult a torkom. Nem jártam arra minden nap, de nem is ritkán. Mégis olyan volt, mintha nagyon, de nagyon messziről hazafele tartanék. Mindenem meg volt, csak nem a régi otthonom. Nem a régi fészkem.

    A gyerekem külföldön van. Eleinte egy szóval sem mertem említeni olyat, hogy itthon ilyen vagy olyan jó valami. És közben folyton gombóc volt a torkomban, ha beszéltünk. Mikor itthon volt és ment vissza, kivittük a reptérre és pár perc után azt mondta a parkolóban, hogy induljunk haza, ő is már indul nemsokára. Telefonon aztán elárulta, hogy minket nézett, ahogy indulunk haza, ahogy kihajtunk a parkolóból…

    Nagyon nem mindegy, hogy valakit a muszáj vagy a kalandvágy sarkall a menésre. Még a kalandvágyók is hazavágynak. Igaz, vannak akik jobban bírják, de többségük amint teheti hazajön. Az ember nem a folytonos változásokra termett. Mindenben az állandóságot keresi, még ha olyan nagyon is kívánja a változatosságot.

  65. 65: Próbáld meg legalább rövid időre félretenni az irántam érzett zsigeri ellenszenvedet, olvasd el még kétszer-háromszor a két kommentet és rá fogsz jönni, hogy a feltett kérdéseid többségére már válaszoltam.

  66. Az országon belül is akkora a mozgás, hogy gyakran végleg szétszakadnak a kapcsolatok. Én is költöztem már párszor, és ritkán találkoztam olyanokkal, akik oda is születtek, ott is nőttek fel, ahol épp életvitelszerűen tartózkodtunk.
    A városok egyetemekkel, széleskörű munka- (és bulizási) lehetőségekkel teszik „hűtlenné” az embereket, a városiak meg egyre nagyobb kedvvel költözködnek ki vidékre. Pest is sokakat felvonz a mai napig vidékről, a keleti országrészből pedig mindenki a nyugatiba vágyik, és a fiatalok mennek is. S ha mennek, akkor ugyanolyan gyakran látogatják a hátramaradottakat, mintha több ezer km-ről kellene hazarepülniük.
    Látok olyanokat, akik jól beilleszkednek, olykor jobban képben vannak falun is a helyiek dolgaival, mint a tősgyökeres lakók, és gyümölcsöző ismeretségeket alakítanak – de azért általában még a közös anyanyelv ellenére is csak jött-ment marad a jött-ment. Ha már hazájában is elszakad az ember a családjától, a barátok pedig egyetemre/munkába kerülve tíz irányt vesznek, akkor már nem is olyan nagy lépés a külföld – legalábbis, amíg itthon gondolkoznak róla. Hisz sokaknak anyaföldjükön sem nagyon van kivel értelmes szót váltani.

  67. Kedves Lezáh!

    Erdélyből vagyok , német tanárnő.
    Hasonló gondolatokkal küzdök. Nagyon nehéz itt lenni, mi erdélyiek a szegénység ellenére összetartoztunk és szeretetben éltünk. Hiányzik mindez!

    Mindent odaadnék, ha hazamehetnék.
    Kérem keressen meg! Győrből vagyok és 0620-4491246 a számom.

    Várom, jelentkezzen.
    Nagy-nagy szeretettek üdvözlöm:
    Liácska

  68. Jó napot!

    Ha szabad, akkor én jelentkezek a könyv egy másolatáért!

    Tisztelettel

  69. A héten kint voltam „Pitöbó”-ban.
    Az értekezleteket csak azért nem magyarul tartottuk, mert a főnök angol, meg van egy lengyel kolléga.
    Az egy srácon kívül, aki 3 hónapja van még csak itt, mind szarul érzi magát.
    Ezzel fizetnek az illúziókért.

  70. 72, Gyágya Szláva

    ” mind szarul érzi magát.”

    Pedig hasonló kultúrkör, vallás…
    Gondold el hogy ha több millió más kultúrkörből érkezett érzi szarul magát, és az esély hogy „haza” menjen majdnem zéró…

  71. 73. Attila (PV)
    Mindig fúrja az oldalamat, hogy a bevándorláspárti oldalt milyen hit fűtheti, ha eddig csak rossz tapasztalatok vannak a beilleszkedés kapcsán.
    Te nyilván jobban látod ott helyben, hogy létezik-e olyan beilleszkedett bevándorló gyökerű réteg, amely már túljutott a beilleszkedés nehézségein, és belesimult a francia társadalomba.
    Szóval ami valami alapot adhat az optimista liberálisok számára, hogy ilyen bőszen támogassák a folyamatot. Mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy valaki szántszándékkal arra törekszik, hogy szétverje maga körül a működő rendet, és ezzel a saját életkörülményeit is elviselhetetlenebbé tegye.
    Mert erről nem szoktak beszélni, legfeljebb az emberiességről és szabadságjogokról.
    Te hogy látod ezt az ottani tények alapján?

  72. Részben egyetértek : 5O.Jancsikával.

    Jó kezdésnek de nem elég a párunk még a család sem elég a hónvágy ellen.A probléma kulcsszava:nemzeti közösség!!!
    Nemzeti közösség amellyet közös: történelem, nyelv, erkölcsi értékek,szokások és vallás köt össze.
    A kűlföldőn élő magyaroknak azt javaslom hogy tegyék azt amit a Görögök tettek több ezer esztendőn át idegen földőn.A lakóhelyeteken alkossatok kis nemzeti közösségeket ahol munka után, hétvégeken ünnepeken össze tudtok jönni.Szervezzetek közös kirándulásokat ,ünnepi találkozókat:kerületi,városi,megyei és országos találkozókat.Szervezzetek magyar nyelvű ovódákat,iskolákat és még egyházat is.Szervezzetek közös kulturális és sport versenyeket a befogadó ország lakosaival,szervezeteivel.
    Tudom , a nehézségek nagyok és mindez időbe és pénzbe kerül de ez az amit tenni kell és igy lehet könnyebben elviselni a hónvágyat szerintem.

  73. Yanni – Nostalgia – Live at Royal Albert Hall

  74. 75:
    Jancsika időközben öngyilkos lett.

  75. 77. Megdöbbentő, Tibor bá!
    Az egyik legemlékezetesebb alak volt a blogon, mindig vártam titokban, hogy egyszer csak beköszön újra.
    Tudsz valami konkrétumot is? Megdöbbentő, hogy egy ilyen széles látókörű, tehetséges ember egyszerűen elhajítja az életét…
    Mindenesetre ez sem a külföldön élés mellett szól, lehet, hogy ennek is köze lehet hozzá, habár ez csak találgatás.

  76. 78:
    Utolsó magánlevelében közölte velem, hogy a feleségét kihívta magához Németországba, hogy könnyebb legyen elviselni a magányt. Ezt követve a felesége életet adott közös gyermeküknek, majd a gyerekkel együtt elhagyta Jancsikát, akinek érdekes kardiológiai megfigyelése volt, amit velem egyeztetett. Aztán örökre „eltűnt”.

  77. 79.
    Nagyon sajnálom.
    Ilyenkor lehet rádöbbenni, hogy mennyire kiszolgáltatott az ember saját érzelmeinek, milyen fontosak az érzelmi egyensúlyához a hozzá közelállók, függetlenül attól, hogy egyébként milyen okos és talpraesett.

  78. Váratlan és megdöbbentő a hir számomra.

    Αβυσσος η ψυχη του ανθρωπου.

    Mélységes titok boritja az ember lelkét.
    Isten nyugosztalja.

  79. Jancsika tényleg öngyilkos lett? És ez köthető a honvágyához?

    Bár évekkel ezelőtt írkált már, de úgy emlékszem, hogy egy elhízott, beteg ember volt.
    Orvosként bármikor hazamehetett volna, kapott volna jó állást, mert egyébként sem volt messze Magyarországhoz, de lehet, hogy tragédiájának semmi köze nem volt a honvágyhoz.

  80. 82 – Gyarmathy:
    A honvágy csak egy tényező, ami más tényezőt, vagy tényezőket felerősít. Nem volt kövér, de testes volt, iparkodott lefogyni. A szülői ház volt az (időrendben) első számú ludas. Ezen könnyen túltette magát, mert a felesége mellette állt. Két állása volt, egy Németországban, a másik Angliában a hátvégén. Agyon hajtotta magát, mert azt hitte, hogy érdemes. Aztán rádöbbent, hogy nem. Hihetetlen munkabírása volt. A gyógyászatnak hatalmas alakja lehetett volna, mert első diplomája szerint fizikus volt, és a gyógyászatot ilyen szemmel nézte. Ez az, amit az orvosok nem tesznek. Pedig az emberi test is engedelmeskedik a fizikai törvényeknek. Utolsó nagy ötletét velem egyeztette. Én okéztam, de félő volt, hogy a német kardiológusok elvágták féltékenységből. Még az se kizárt, hogy ez volt az utolsó szalmaszál a teve hátán.

  81. dKöszönöm az infókat, sajnos így számomra még elképesztőbb a dolog.

    Egy nyelveket beszélő, jól kereső tudós fiatalember, aki bárhová mehetett volna, akinek gyereke van, mégis eldobja az életet. Valószínű, hogy egy nap összejött minden és bekattant. Döbbenetes. Sajnálom a srácot.

    Hogy mi a tanulság? Fogalmam sincs.

  82. „Hogy mi a tanulság? ”

    A tanulság az, hogy nincs megoldhatatlan élethelyzet és teljesen felesleges egy életet eldobni. Gyávaság.
    Föleg ugy hogy gyereke is van. Ez igy együtt gyáva és önzö.
    Ilyen tanult ember és nem tudta, hogy ez csak egy átmeneti kémiai zavar az agyában?
    Legföbb tanulság talán mégis az hogy ilyen az, amikor valakit elhagyja a hite…..

  83. 86, Curix: „gyáva és önzö”

    Ha tudott volna racionálisan gondolkozni, akkor ő is rájött volna. Csakhogy ilyenkor van egy erősen beszűkült tudat-állapot az öngyilkosságot megelőzően, egy olyan gondolati mókuskerék, amiből nem tud kitörni az ember.
    Sajnos a kollégáim között is volt ilyen, látszólag megoldhatatlan probléma miatti öngyilkosság. Amin simán át lehetett volna lépni egy kisebb presztízsveszteséggel, végső esetben esetleg munkahelyváltással (amire egyébként biztosan nem is kényszerítették volna).

  84. Observer

    „amiből nem tud kitörni az ember.”

    Ilyen nincs. Én magam is nagyon közel álltam hozzá ugy jo 10 évvel ezelött hogy kinyirjam magam. Söt a legaprobb részletekig ki volt dolgozva. Végiggondoltam azt is milyen lesz a temetésem. De nem tettem meg.
    Mindenböl ki lehet törni, ha van hit és akarat.
    Pont a racionalitás az egyetlen, ami itt nem igazán segit.

  85. Már ne is haragudj, Curix… Itt van egy értékes ember, aki öngyilkos lett. Minden lehetséges reakció közül te azt választod, hogy megbélyegzed mint önző gyávát. Ezt inkább nem is minősítem, gondold át. Az EQ fényében.

  86. Ábel
    te meg gondold át mit tett a gyerekével. De nyilván én erröl most nem fogok vitatkozni.
    Lass es gut sein…

  87. Idézek Jancsikátol, hát ha valaki nem olvassa el visszamenöleg ezt a posztot:

    „Ha nem lett volna a nejem, már évekkel ezelőtt főbe lőttem volna magam apám tiszti revolverével. És ezt most teljesen komolyan mondom. KELL EGY TÁRS… és én megmondom őszintén, nem hiszek abban, hogy egy másik kultúrkörből származó, más nyelvet beszélő ember egy magyarnak valódi társ lehet. A nők valahogy jobban tudnak ilyen kapcsolatban élni, de férfiként szerintem ez lehetetlen. Ha egy magyar férfi külföldre megy, csak úgy tegye, ha egy magyar nőt is el tud vinni magával… máshogy nem megy.”

  88. 88, Curix : „Mindenböl ki lehet törni”

    Az emberek eleve nem egyformák, és azok az élethelyzetek is nagymértékben eltérnek, amik esetleg egy öngyilkosságig visznek el valakit.
    Nem kell/szabad ítélkeznünk, inkább csak őrizzük meg emlékezetünkben azt a – pörgős – időszakot, amikor még itt kommentelt velünk együtt.

  89. Egy biztos, az akármilyen magas intelligencia sem jelent garanciát az ellen, hogy valaki egy ilyen érzelmi szakadékba sodródjon, és maga ellen forduljon…
    Mert Jancsikát ismeretlenül is nagyon becsültem, hihetetlen nagy tudású és sokoldalú ismeretekkel rendelkező, szimpatikus ember volt hozzászólásai alapján.

  90. Az utolsó párbeszéd Jancsikával:
    -Jancsika says:
    • Bekes, boldog karacsonyt mindenkinek!
    Es föleg jobbat, mint ami nekem van. Mar a negyedik eve, hogy vegig kell dolgozzam mind a harom napjat. Most elnyomnék egy cifra karomkodast a nazaretiröl, de inkabb visszafogom magam az alkalomra valo tekintettel.
    • Tibor bá’ Says:
    2012.december.25th. at 15:00
    Jancsika!
    Van erre egy gyógyír. Fogd úgy fel (mert így is van) hogy ez pont olyan 3 nap, mint bármelyik másik. Ugyis családon belül ünnepelsz. Nem mindegy mikor gügyögsz a lányodnak? Mert neki mindegy, csak halljon és lásson téged.
    • jancsika Says:
    2012.december.25th. at 16:05 edit
    Tibor ba:
    Felemas erzeseim vannak egyebkent. Egyreszt halistennek nem annyira rossz az ügyelet (Ezt onnan veszitek eszre, hogy van idöm kommentelni, ha nincs ekezet, az a nemet gepröl jön az intenziv osztalyrol). Masreszt teny, hogy regebben kifejezetten szar volt a karacsony, mert amig otthon laktam anyameknal, karacsonykor MINDIG balhe volt. Vagy a kaja nem sikerült ugy, ahogy a nöi szekcio akarta, vagy a fa nem ugy lett diszitve, ahogy a ferfi szekcio elvarta volna, vagy egyszerüen valaki beszolt valamit, de a lenyeg, hogy a karacsonyi hangulat nalunk abban merült ki, hogy mindenki orditozott meg sirt meg morgott a többiekre. Este nagy zaba, aztan 2-a utan fogyokura ezerrel, hogy leadd az ünnepi kilokat. Ajandekot mar vagy tiz eve nem vettünk egymasnak, mert sose tudtuk, kinek mi kene, ugyhogy gyakorlatilag megoldottuk annyival, hogy mindenki penzt adott a masiknak, hogy vegyen valamit, vagyis a tranzakciok vegere mindenkinek pontosan annyi penze volt, mint mielött elkezdtük volna.
    Ehhez kepest amikor elköltöztem otthonrol es összeköltöztünk a nejemmel (akkor meg csak baratnom, termeszetesen), volt olyan 3-4 ev, amikor nagyon jo volt a karacsony (nekem eletemben elöször). 24-en szenteste, kis fenyöag diszites (Egesz fa kettönkre minek) a kis panelban, meghitten. Ünnepi vacsora kettesben, gyertyafeny, 25-en aztan szülök latogatasa, a nejem csaladjanal kivalo hangulat, nagycsalad, sok nevetes, tojaslikör, miegymas. Ez volt szamomra az aranykor karacsony szempontjabol.
    Aztan jött 2008 es a kiköltözes. A bevandorlo minden orszagban csicska es mindig is az lesz, ugyhogy termeszetesen mind az angol, mind a nemet egeszsegügyi rendszerben dolgozni kellett, hogy az “öslakosok” nyugodtan tudjanak karacsonyozni. Angliaban kevesbe bantam, mert piszkos jol megfizettek, itt mar kicsit savanyubb a szölö, de hat szegeny atomtudos nehezvizzel föz, ahogy a mondas is tartja. De most ez mar a 4. ev, es most mar nagyon tele a hocipöm, jo lenne, ha visszajönnenek a regi jo hangulatu szentestek meg karacsonyok a csaladokkal.

  91. En haragszom Jancsikara. Ezek piti dolgok amirol ir, a problemak nem itt kezdodnek. Ezert eldobni egy életet……. teljesen erthetetlen szamomra. Sajnalom.

  92. Jancsika nyilván(os) tragédia. Csak a felszín nem elég. Úgy tűnik, önmagunk és a világ megismeréséhez kevés a ráció. Nekem ez ugrik be: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?” 🙁
    Ez érthető úgy is, hogy a maga környezetét (gyökereit) elvesztő ember könnyen az értelmes célokat is elvesztheti (az évek malomkerekei között). Mással is előfordul ez, de akik ráadásul az átlagnál érzékenyebb és intelligensebb emberek (Jancsika nyilvánvalóan ez), azoknak egy idegen környezetben sokkal nehezebb.

    Elgondolkodtató…

  93. Nekem az jön le, hogy Jancsika eleve érzelmileg instabil volt. Aztán megtalálta az örömöt és az okot az életre a feleségében, amit megtetézett a gyerek. Ott volt kinn, utálta az egészet, de értelmet adott neki a család. Namost akkor fogja magát az asszony és lelép gyerekestül. Jancsika joggal érezhette úgy, hogy nem kell már senkinek. Nyűg az élet, az egyetlen szál, ami széppé tette, semmivé vált.

    Nem azt akarom mondani, hogy helyesen tette, nagyon rosszul tette, hogy öngyilkos lett. Biztos vagyok benne, hogy találhatott volna még sok örömöt az életben, adhatott volna sokat a gyerekének és másoknak is, és kaphatott is volna még sok szeretetet. Csak arra akarok rámutatni, hogy megértem. És felháborít az ítélkezés. Nem tudjuk, miért hagyta el az asszony, de ebből, amit tudunk, elég aljas húzásnak látszik.

  94. 87: Ábel
    „Nekem az jön le, hogy Jancsika eleve érzelmileg instabil volt…”
    Ez egyértelmű, azután amit meg lehetett tudni a „meleg” családi fészekről, amiben felnőtt. Vagyis érzelmileg már gyerekkortól „táplálékhiányos” volt – ami mindenkinek egy lutri hogy ki-hova született. Magam is megszenvedtem az érzelmi stabilitást, pedig maximálisan szeretetteljes (nagy)családban nőttem fel, de érzelmileg ettől függetlenül még fel kell nőni mindenkinek. Csak nem mindenki kap valami pluszt ehhez… (így lesznek néha energia-vámpírok egyesek – de az egy külön történet)

  95. Jancsika élete is bizonyíték arra, nem az anyagi javak nem jelentik a boldogságot, az érzelmi stabilitást. Régen, amikor kisebb közösségben, nagyobbrészt szegénységben éltek az emberek jobb volt a hangulat.

    Olvastam klasszikus írónktól. Nyáron az egész falu az aratásban sürgölődött.
    Egy szegény özvegyasszony egyedül sarlózta a búzácskáját. A tanító úr beállt mellé, hamarosan az összes falubeli vágta, szedte, rakta a kévéket, nagy vidámságban. Egy órán belül az özvegy földje rendben volt. Az asszony és akik segítettek, bizonyosan nagyon jól érezték magukat, és hónapokra feltöltődött a lelkük.

    Két napja a kisbusszal utaztam haza. Pár percen belül, az addig egymást nem ismerő utasok közt vidám beszélgetés fejlődött. (elmaradott, idegen országban)

    Elvesztettük az egymás iránti nyitottságot. Megcsappant a barátok ismerősök száma. Elidegenedünk egymástól, a modern felfogás az egyént, a magánéletet helyezi a központba, de ez a természet ellen való, hiszen társas lénynek vagyunk kialakulva (Darwinisták) illetve teremtve (Alkotó Intelligencia hívők) szerint 🙂
    Természetes elrendelés ellenében lehetséges az élet, de nem kellemes.

  96. „És felháborít az ítélkezés. Nem tudjuk, miért hagyta el az asszony, de ebből, amit tudunk, elég aljas húzásnak látszik.”

    Na Ábel akkor most szállj magadba.

  97. 98. Bogozy,

    Sajnos rengeteg magyar családot az anyagi javak hiánya cseszett szét, mert eladósodtak vagy nem tudnak megélni, mert vidéken 22-23 ezerből vagy 47 ezer közmunkából sem lehet.

    De ezzel együtt nem akarok ellentmondani neked. Kubában például sokkal boldogabbak az emberek, kevesebb az öngyilkosság és még az átlag élettartam is jobb, mint számos fejlett, gazdag országban és pont azért, amit leírtál.

    Jancsikára visszatérve, sajnos egy szerelmi bánat vagy elhagyatottság érzése miatt bekattanhat az ember és olyat tehet, melyet már nem lehet visszacsinálni (pl. megöli magát). Ismerősi, rokoni körben két esetre is emlékszem, ahol jó anyagi helyzetben és körülmények között élő családfő megölte magát, mert kiderült, rájött, hogy az asszony csalja. Nem számított, hogy fiatal még, hogy van szép lakás, autó, jó állás, hogy gyerekei vannak(az egyiknek volt három is, diplomás ember, aki még nem volt negyven éves), bekattant és még aznap halott volt.

    Milyen országban utaztál kisbuszon? Csak ha nem titok. 🙂

  98. Korábban már írtam, de figyelmen kívül hagytátok: Jancsikának volt egy figyelemreméltó kardiológiai megfigyelése. Bejelentés előtt velem megosztotta. Szerintem jó volt az ötlete. Ő mégis félt attól, hogy jelentkezni fog a Semmelweis effektus. Valószínűleg jelentkezett is, ami egy újabb szög lehetett a koporsóba.

  99. 101: Gyarmathy
    „Sajnos rengeteg magyar családot az anyagi javak hiánya cseszett szét, mert eladósodtak vagy nem tudnak megélni, mert vidéken 22-23 ezerből vagy 47 ezer közmunkából sem lehet. ”
    Ez csak a fele igazság, mert rengeteg példa van az ellenkezőjére is (te is írod: „rokoni körben két esetre is emlékszem”), amikor hiába a drága autó (több is), nagy vagyon és magas jövedelem – ugyanúgy szétmegy a család (ismerek bőven öngyilkos apát, de gyereket is ilyen közegből én is, pedig milliókat költenek pszichológusra meg relaxra, stb). Mondhatnánk erre azt, hogy nekünk magyaroknak ezek szerint csak két dolog a végzetünk, a szegénység meg a gazdagság, de ez nyilván így értelmetlen…
    Valami több van itt a felszín alatt. Az emberi kapcsolatok olyan tempóban sorvadtak el 10-20 év alatt, hogy ezt már sokan nem tudják elviselni. Mindenki külön kocsiban ül a dugóktól fuldokló utakon (ahol a közösségi élet max egymás anyázása), ha netán tömegközlöködni kell, akkor ott az okosteló amit ezerrel lehet kalapálni bedugott fülekkel – kit érdekel a másik (személyesen!). Bezárkózás a fontossá lett egóba a lakásokban folytatódik. Azután lehet hallgatni a napi hírekben hogy ki-hol-hány embert lőtt szitává amikor bekattant…

  100. 101. Gyarmathy

    Thaiföldön utaztam. Itt nagyon nyitottak az emberek. Olyan könnyen szóba állnak egymással. Igaz, Bangkok nagyvárosban már kezdődik az elidegenedés, de vidéken igen barátságosak az emberek, egymással.
    Öngyilkosság itt is van, a kiegyensúlyozottabb élet ellenére.
    Magára maradt idős néni, és a legutóbbi, egy 16 éves fiatal lány. Volt egy 3-4 évvel idősebb barátnője, akivel sülve-főve együtt voltak, a leszbi vonalról nincs konkrét hír. De itt ilyen téren elfogadóbbak, a televíziós műsorok tele vannak transzvesztitákkal és melegekkel. Szóval a kislányt elkezdték tiltani a szülei a barátnőtől. Ez nagyon rosszul esett neki, különösen az apja szóbeli durvasága. Végül feltette a kérdést ha nem engedik, ha nem hagyják békén, inkább elmegy. Apja dühösen elutasította újfent. Egy hét múlva eltemettük. Ragyogó, okos szép, sudár leány, aki szép karriert futhatott volna be.

  101. Tibor ba azt lehet tudni, hogy milyen jellegü megfigyeles volt ez Jancsika reszeröl?
    Ättörö jellegü vagy inkäbb aprobb korrekcio?

    Valahol egyszer olvastam, hogy az öngyilkossägnak is van hajlama. Nem tudom hogy ez igaz e.
    Tudtommal az ällatvilägban nincs ilyen, de ha lenne is teljesen mindegy, mert nem lehet pärhuzamot vonni, hiszen itt a tudatossäg a lenyeg, azzal meg csak az ember rendelkezik.

  102. 104, Curix: „van hajlama”

    Bizonyára hajlam is van, de nagyon nagy szerepe van a családi mintáknak. Ahol már volt öngyilkos, ott nagyobb eséllyel lesz újabb.

  103. 105 – Curix:
    Nyilván én nem tudtam eldönteni, de nem is releváns. Viszont szokatlan reakciód a hírre szerintem azt jelzi, hogy ilyen gondolatokkal te is rendelkeztél.

  104. Tibor bä

    termeszetesen igen, söt elegge elörehaladott gondolatok voltak, tenyleg nem älltam messze a megvalositastol. Nyilvän nem lätom ät Jancsika teljes erzelmi eletet, ahhoz en öt nem ismertem eleg jol, de ez amit innen megtudtam rola, az nagyon keves indok ahhoz, hogy szämomra az öngyilkossäg elfogadhato indok legyen.
    Lehet hogy a ti olvasatotokban ez ferfias megoldas volt, de szerintem meg nagyon gyäva.

    Egyebkent miböl gondolod hogy szokatlan a reakciom? Nem lätod a reszvetet?
    De van reszvetem, pl. el tudom kepzelni milyen lehet a felesegenek. Ha nem egy vasbeton szemelyiseg, akkor örökre tüske marad benne, hogy „felelös” egy ember haläläert es sokan nagyon nehezen tudnak elni ilyen teherrel.
    El tudom kepzelni mit fog erezni a gyerek…. valoszinüleg szegyent es dühöt.
    El tudom kepzelni mit ereztek a közeli barätok es rokonok…..
    Mindezt egy ember önzösege miatt….. sajnälom, de nem tudom maskent ertekelni ezt a dolgot.
    Halottrol jot vagy semmit…..
    Ebben sem hiszek, a halal nem emel piedesztalra senkit.
    Egyebkent többen elöttem helyesen felismertek, hogy itt lep a kepbe az erzelmi intelligencia. Jancsika nagyon fejlett lexikälis tudashalmazzal rendelkezett de a sajät erzelmeivel nem tudott mit kezdeni. Itt csucsosodik ki, hogy az EQ legalabb olyan fontos az ember eleteben, mint az IQ.

  105. 107 (108) Curix: „milyen lehet a felesegenek”

    Nem teljesen tiszta a kép, de nekem úgy tűnt a hozzászólásokból, hogy a feleség fogta a gyereket, és otthagyta Jancsikát.
    Javítsatok ki, ha máshogy történt.

  106. „a feleség fogta a gyereket, és otthagyta Jancsikát”

    és?
    Bocs Observer, de ez most mi akar lenni? Azt akarod üzenni, hogy ilyenkor öngyilkosnak kell lenni, vagy ilyenkor ez rendben van?
    Teljesen mindegy, hogy a feleseg jogosan hagyta ott vagy sem. Jancsika a felelösseget ezzel rärakta a felesegre. Es ezt tartom gyengenek. Kövezzetek meg erte, akkor is ezt fogom gondolni.

  107. A feleségre, aki lelép, nem kell semmi felelősséget rárakni, rárakta ő magára azzal, hogy lelépett. Nem kellett neki a férfi, akkor nyilván nem fog hiányozni neki, ha nincs.

    A gyereknek is nyilván szar, hogy apa nélkül kell felnőnie, de ezt már az öngyilkosság nélkül is elintézte neki az anyja azzal, hogy lelépett. Nyilván még rosszabb, ha az apa nem is él, mint ha azért megtalálható valahol, és fizeti a tartásdíjat, de praktikusan így sincs, úgy sincs jelen a gyerek életében. Persze helyzete válogatja, de ha olyan kicsi még a gyerek, hogy kötődés se alakulhatott ki, elég rossz helyzetben van az apa, ha érzelmi kapcsolatba akarnak kerülni a gyerekével és viszont.

    Szó sincs arról, hogy rendben lenne az öngyilkosság. Arról van szó, hogy őt ebben sokkal inkább áldozatnak látom, mint elkövetőnek.

  108. Milyen erdekes, hogy egy ugyanazon dologrol ennyire mäs velemenyek születnek. Senkinek nincs abszolut igaza, mindenki a sajät ertekrendjet es erzelemvilagat vetiti erre a dologra.
    Azt gondolom, aki erthetönek es elfogadhatonak tartja Jancsika tettét, az nezzen körül sajät eleteben es vizsgälja meg, hogy felelössegvällaläs tekinteteben minden rendben van e.

  109. Curix:
    Szerintem Jancsika a lehető legjobb megoldást választotta. Megszűntek a szenvedései, megspórolta a reménytelen harcot a gyerekéért. Mindenki megkapta, amit megérdemelt (még a kórház is egy halálra kizsákmányolt, igen értékes orvost), legfőképpen a szajha feleség. És közvetve az egész hánya-veti emberiség is. A gyerek nem attól lett árva, hogy meghalt az apa, hanem attól, hogy nem kellett az anyjának. Az ellenérv puszta érzelgősség.

  110. Tibor bá sommás véleménye meglehetősen sokkoló, de megdöbbentőnek nem nevezném. És az első másfél mondattól eltekintve még egyet is értek vele.

  111. Tibor ba üzeni:

    aki elegedtelen a munkahelyevel es elhagyja az asszony, az legjobb ha egyböl föbelövi magät.

  112. 116 – Curix:
    Pontosan, ha az illetőnek nincs esze a gondolkodáshoz. Ha van (és Jancsikának volt) akkor előbb elgondolkodik rajta.

  113. Erdekesnek talalom a gondolatmenetedet, de szerintem egy egeszseges lelkületü ember ezzel nem tud azonosulni.

  114. Nem ismerjük az asszony indítékait, az elhagyás okát. Lehet, hogy Jancsika sosem volt otthon, és érzelmileg elhanyagolt volt, az anyagi jólét nem minden.
    Az öngyilkosság semmire sem megoldás, de egy beszűkült tudatállapotban elkövetett tett, nem racionális.

  115. Ivett, hát igen, lehet. De ahogy egy válás vagy a fárasztó munka nem elégséges ok az öngyilkosságra, úgy az hogy „sosincs otthon” és az érzelmi elhanyagolás sem a válásra. Mégis mindkettő túl gyakran megtörténik.

  116. 115, Curix: „elhagyja az asszony”

    Curix, te ezt nem értheted… 😛

    (Bocs, de ez túl magas labda volt.)

    De a viccet(?) félretéve – van egy ember, aki a belét kidolgozza a családja érdekében, és ez egyszerre hirtelen semmivé válik. Nem csak arra az időszakra vonatkozóan, hanem az elejétől kezdve – kiderül, hogy amit addig tettél, az egy nagy nulla. Az egész addigi életed semmisül meg.
    Van, aki ezen túl tudja tenni magát, de nem egy olyat is tudok, akik az alkoholhoz menekültek, és van néhány a „statisztika szerint”, aki aztán öngyilkos lesz.

  117. Observer
    nincs harag ertem a celzast.

    Egyebkent en ennel sokkal nagyobb melysegeket megjärtam mint ami itt most Jancsika eleteröl publikus lett.
    Mindannyiunk eleteben vannak mely pontok.
    Az en helyzetem tulajdonkeppen sokkal remenytelenebb volt, mint Jancsikae.
    Megis felalltam es elvezem az eletet.
    (pedig Tibor ba logikaja szerint jobb lett volna nekem az öngyilkossag 😀 )

    A kerdes mindig az, hogy hova helyezed a boldogsagodat. Ha az összes örömforräsod rajtad kivül letezik, es folyton függö helyzetben elsz ezektöl, akkor valoszinüleg nagyon szar eleted lesz.

  118. Curix, örülök neki, hogy nem tetted meg, és ezért most itt vagy köztünk, és élvezed az életet.

    Nehéz kívülről megítélni, hogy valakinek mennyire reménytelen az élete. Vannak, akiknek a körülményeivel látszólag minden rendben, és mégis depresszióba esnek, és teljesen lerombolják az életüket, akár az öngyilkosságig is. És vannak, akik a legdurvább helyzetből is felállnak és épülni tudnak. Hogy ki mire jut, abban nyilván nagy szerepe van a személyes hozzáállásnak, gondolkodásmódnak és a döntéseknek. Mégis egy rejtély számomra, hogy végső soron min is múlik, hogy ki az, aki a nehézségből roncsként jön ki, és ki az, aki épül belőle.

    Csak azt nem értem, hogy mért haragszol ennyire valakire, aki hasonló helyzetben, mint amiben Te is voltál, a rossz döntést hozta meg.

  119. Äbel ha egy barätod rossz döntest hoz, akkor te megdicsered vagy haragszol rä?
    Ne mond hogy erzelmileg semleges maradsz, mert akkor nem a barätod.
    Szoval?
    Ilyen egyszerü. Jancsika egy rossz döntest hozott es en haragszom rä ezert. Akkor is ha nem volt barätom.
    En sokat vitaztam vele, mert nem tudtam elfogadni, hogy Magyarorszag azert allt rossz palyara mert autozik. Ez egy elmelete volt, hogy ahol se hazai autogyartas, se köolaj ott ne autozzanak az emberek. Ettöl független en is kedveltem.

    Ez egyebkent nem csak szimplan rossz döntes volt, hanem vegzetes is.

  120. 112. Tibor bá, ezt nem hiszem el. Te aki azt vallod, hogy az élet egyszeri és megismételhetetlen, hogy írhatsz ilyet? hogy egy harmincas évei elején járó ember dobja el az életét, mert otthagyták és mert a munkahelye kizsákmányolta?

    Lefogyott volna, kigyúrta volna magát egy kicsit, keresett volna egy szép nőt és a szajha feleség(ha egyáltalán az volt) sokkal jobban megkapta volna a magáét, lett volna esély, hogy a gyereke ne apa nélkül nőjjön fel. Jó munkahelyet pedig bármikor és bárhol találhatott volna a képzettségével, nyelvtudásával és most élvezné az életet, gyógyítaná a betegeket.

    Ne terjesszünk már olyat, hogy akit elhagynak, kizsákmányolnak, az nyírja ki magát, mert így megbünteti a felelősöket, neki meg megszűnnek a szenvedései.

    Az ember kerülhet nehéz helyzetbe és beszűkült tudatállapotba. Ha ilyenkor túléli a nehéz órákat, napokat, utána már nem nyírná ki magát.

  121. 118 – Curix:
    És neked van egészséges lelkületed, nekem meg nincs? Ha ezt te komolyan gondolod, akkor alaposan becsapod magadat. Téged már annyi, de annyi abjuzus ért, hogy világra szóló szenzáció lenne, ha a lelkületed egészséges lenne. Szerencsére (de nem feltétlenül a te szerencsédre is) abba az irányba tolódott el, ami a társadalom számára pozitív.

    125 – Gyarmathy:
    Én nem írtam azt, amit a számba adsz. Én minősítettem a döntést, ami azt eredményezte, ami a döntést hozó szándéka volt. Azt nem kell a Jancsika nyakába varrni, hogy beszűkült elme. Köszöni szépen, nem kért abból, ami rá várt. + pontosan tudta, hogy egy másik nővel éppen úgy bekövetkezhet, mert a nők hatalmas százaléka nagyon ocsmányul játszik.[Lásd a Szentirmay Gábor esetet], amit a férfiak jó része egy teljes élet alatt se vesz észre.

  122. 125, Tibor bá’ „éppen úgy bekövetkezhet”

    Hát ez az, a lényeg a feltételes módon van. Bekövetkezhet, de nem szükségszerűen.
    Ha minden férfi végezne magával, mert ott hagyta egy nő, már kipusztult volna az emberiség (most azt hanyagoljuk, hogy amúgy is ki fog… 🙂 ) .
    Az életben rengeteg jó dolog van – csak észre kell venni. Jó, ha az ember mellett van egy társ, akivel mindezt meg lehet osztani, de ha (éppen) nincs, akkor sem szabadna elhagynia magát senkinek sem – ennyire.

  123. Tibor bá

    Látom már megint témánál vagyunk, de had osszak meg veled valamit.
    Tudod mi volt az egyik legnagyobb felismerés, amire az öngyilkos gondolataim után rájöttem?
    Hogy a társadalom leszarja az én nemi irányultságomat. Aki ebböl problémát csinált az én voltam. Saját magamnak gyártottam a problémát. Meg voltam gyözödve, hogy engem a társadalom utál, engem mindenki utál, én is utáltam magamat. Ez volt saját magam becsapása. Életem egyik legnagyobb tévedése.
    Csak itt most nem igazán rolam van szo, hanem Jancsikárol.
    Sajnálom, hogy egyébként nem a mondanivalomon találsz kivetnivalot, hanem mindig azon, hogy ki irta.

    Amit irtam ahhoz tartom magam. Egészséges lélekkel senki nem áll az öngyilkosság mellé. Föleg nem ilyen nevetséges érvekkel, amit te felsorakoztattál.
    Jancsika öngyilkossága a korház életében maximum egy honapig okozott némi zavart, de azt is csak a beosztás készitése miatt.
    Aztán mikor majdnem Jézusi magasságokba emelted Jancsikát ott azért széttártam a karjaimat.
    Jancsika az emberiség büneiért is halt meg, vagy hogyan van ez az a hánya veti emberiség dolog? Mert nekem ez nem világos.

    Tibor bá én elhiszem, hogy klímában te vagy az egyik legjobb az országban de fogadd el hogy a pszichológia nem a te asztalod.

    Magyarországon minden második esküvö 5 éven belül válással végzödik. Ezeken belül fele-fele arányban oszlik a felelösség. Akkor a házasodott férfiak 25%-a gyilkolja le saját magát?
    Hol van saját magunk tisztelete? Hol az élet tisztelete?

    Egy egészséges lélek ugy gondolkodik mint pl. Gyarmathy.
    Megbicsaklik az ember néha, de megy tovább, mert menni kell. Az élet sokkal több, mint egyetlen emberhez füzödö végzetes kapcsolat. Föleg 30 akárhány évesen.
    Jancsika teljesen eldobta az irányitást magátol. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha ma itt kommentelne akkor már megbánta volna.
    Az ember egyedül születik és egyedül is megy el innen. Minden emberi kapcsolat ami e két esemény közt van csak átmeneti. Ez nem vallási hablaty, hanem kökemény tény.

  124. Egyébként történetesen a legjobb barátom áll most válás elött. 15 év kapcsolat és 2 szép gyerek. A feleség szeretné a válást.
    Tibor bá tanácsoljam akkor neki, hogy kap csinos stukkert a fegyverboltban ha könnyiteni szeretne magán?

  125. 129 – Curix:
    Te sose arra válaszolsz, amit írok, hanem amit te kihangzani vélsz belőle. Csak úgy mellesleg hallgattam két szemeszter pszichológiát, de ne mond el senkinek, elsősorban azért, mert a pszichológusok 99 százaléka kókler, legfeljebb az alapelveket ismeri, de rosszul alkalmazza. Ja, én nem térek ki szexuális preferenciádra, csak ha az releváns. Te azt állítottad, hogy az én lelkületem egészségtelen. Miközben bevallásod szerint utáltad magad, komolyan fontolgattad az öngyilkosságot, mert azt hitted (jól hitted), hogy a társadalom utál, stb. stb. Ezek a jelenségek szerintem igazolják az elcsúszott lelkületet. Nálam ilyeneket nem fogsz találni, a racionális gondolkodás pedig nem jelent beteg lelkületet. És ennek áldozata is vagy. A halálosan rettegő németek, akik lelkesen ünneplik nyakukat elvágni készülő muzulmán milliók beengedését, és az PC követelő amerikaiak nyomására most megengedték az egyneműek házasságát is, téged arra a feltételezésre ösztökél, hogy ott a dolgok egyre inkább a te kedvednek megfelelően alakulnak, mert ott igen sok, magas E.Q.-val rendelkező egyén található. Különben majd akkor fogsz meglepődni, amikor bevezettetik a sarja jogot, és kiherélés után a fejedet simán le fogják választani a törzsedről. Miközben te arról fogsz nekik papolni, hogy nagyon szegény az E.Q képességük. 😀

  126. Tibor bá
    szerintem nagyon meglepödnél ha azt mondanám, hogy Budapesten, Győrben, Székesfehérváron…stb sokkal elfogadottabb és liberálisabb a másság elfogadása, mint egy ilyen konzervativ Bundesland vidéki kisvárosában.
    Ezt meg én tudom, mert Budapesten is éltem….. meg 3 éve már itt.
    Engedd meg, hogy eme dologra nagyobb rálátásom legyen. Bár te a buzik világában is jobban otthon vagy mint én 😀

    „azt hitted (jól hitted), hogy a társadalom utál”

    itt látszik, hogy mennyire nem értesz a pszichológiához.

  127. 131 – Curix:
    Nem tartok igényt a „pszichológiához értés” dicsőségére. Az se érdekel, hogy melyik városban kedvelik legkevésbé a buzikat. Csak azt tudom, hogy láttam néhány filmet, ahol az apát halálos csapás éri, amikor megtudja, hogy fia buzi. És személyesen láttam néhány magyar atyát, aki oda adta volna fele királyságát, hogy a fia ne legyen buzi, mert az általános felfogás szerint az egy isten csapása. Ha te ezt tagadod, akkor nyugodj meg, többet nem hozom fel a témát, mint ahogy most is te provokáltad ki belőlem. Nem hozom fel, mert engem aztán tényleg nem érint.

  128. 118.Ivett
    …”Nem ismerjük az asszony indítékait, az elhagyás okát. Lehet, hogy Jancsika sosem volt otthon, és érzelmileg elhanyagolt volt, az anyagi jólét nem minden.”
    Kedves Ivett, nicknevedből itélve nő vagy, logikus, hogy a feleséget igyekszel megérteni, az ő esetleges érzelmi magárahagyatottságát.
    Mostanáig nem akartam belefolyni a vitába, mert tengerészként, ki majd soha nem volt otthon, nem éreztem jgot a hozzászóláshoz, mig nem olvastam hsz-det.
    Mi az, hogy Jancsika sohasem volt otthon???
    Netán a kocsmában üldögélt????
    Alázatos tisztelőd, Bálint, nyug. tengerész, nos én sem voltam sokat otthon, sőt azt mondhatnám hogy mindig távol hazámtól, távol gyermekeimtől , a végtelen világtengereken nehezen dolgozva kerestem a betevő falatot, mert ilyen volt az én szakmám, még házasság előtt, nejem nagyon jól tudta kihez megy férjhez, vállalta az egyedüllétet, a magános gyermeknevelést, a hooosszú estéket EGYEDÜL, mig férje ki tudja mily messze tőle dolgozik a családjáért, mert ez volt a megélhetés és ezt kellett elfogadni.!!!
    És nem hagyott el!!
    Megértem, hogy egyeseknek ez nehéz , a nők valszeg nehezebben viselik el a férj távollétét, de amennyiben szegény Jancsika, aki ha jól értettem, egy agyonterhelt, sokat dolgozó ember volt, EZT nem érdemelte meg, mert ismétlem ;Jancsika nem a kocsmában ücsörgött!

  129. Én is láttam egy filmet. A srácnak lezuhant a gépe, de tulélte és egy szigeten ragadt a világtenger közepén. 4 évet kellett ott töltenie teljesen egyedül. Egy focilabdával élt társas életet, akit Wilsonnak hivott. De tulélt mindent. Dacolt az elemekkel és a magánnyal. Végül egy tutajt épitett kiment a tengerre és egy hajo észrevette. Föhösünk megmenekült. Szerette volna visszakapni a régi életét. Csakhogy a jegyese halottnak hitte és továbblépett. Férjhez ment máshoz és gyereket is szült neki.
    Föhösünk ezek után sem szaladt az elsö fegyverboltba, hanem ezen is tovább lépett és tovább kereste a helyét a világban….

    Látta valaki az Ameddig a lábam birja címü filmet? Azt is tudom ajánlani, ha valaki arra kiváncsi hogy mi hajtja az életet, és kérdéseket keres.

    Nekem ez jelenti a jellemet Tibor bá és nem az aki kijön ide a nyugati jovilágba aztán föbelövi magát, mert az asszony odébb állt. Hol itt a férfias jellem?

    Bálint
    kemény legény vagy a gáton. Légy büszke a nejedre és légy neki nagyon hálás. Az hogy ö téged nem hagyott el, az nem azt jelenti hogy ez a normális, hanem az, hogy kivételes kötödést tudott veled kialakitani. Ilyet azonban nem lehet elvárni mindenkitöl.
    Egyébként meg hagyjátok békén Jancsika feleségét, mert senki nem tud rola semmit és itt látatlanba szajházzátok… azt ugye tudjátok, hogy ez nem a felséget minösiti!?

  130. 134 – Curix:
    Látom sikeresen kijártad a mosógépszerelő szemináriumát. A te fantázia világodban senki se menne el tengerésznek, és a férfiak nem házasodnának. — Persze nem az a baj veled, hogy hülyeségeket dédelgetsz a kebleden, hanem, hogy azokra építve parancsokat osztogatsz. Csak tudnám, hogy milyen alapon. 😀

  131. 134 – Curix:
    Döbbenetes, hogy a kifacsarodott elméleteid, milyen magabiztosan tudod hangoztatni.
    Mégis , mit gondolsz ? Egy társas kapcsolat miről szól? Ha már elég pénzt ( attól függ kinek mennyire van igénye) összegürizett a másik fél ,akkor na szevasz , most már marhára meguntam a veled való együttélést, és Téged. Na persze a zsozsót azt viszem. Ha van gyerek, az még jobb, akkor kérem a gyerektartást is. Épp ezért, ha a nőnek van esze, vagy vastag bőr a pofáján , lelépés előtt még felcsináltatja magát. Bálint feleségének viselkedése valóban dicséretet érdemel ( Bálint ezért hálás is biztos), de ez egy feleség kötelessége, ha van benne tisztességérzet.
    Ami Jancsikát és a feleségét illeti: Jancsika imádta a feleségét, nagyon hálás volt és büszke, hogy mellette van, erőt ad Neki , hogy azt a pokoli tempójú és mennyiségű munkát képes legyen elvégezni. Boldogan újságolta, amikor gyereke született, ami természetese még nagyobb lökést adott Neki, hogy gondoskodni kell a családjáról.
    Láss csodát, a szülés után hamarosan rájött a feleség, hogy nem akar tovább együtt lenni Jancsikával. Ja, és a gyerek láthatása sem volt olyan egyértelmű.
    Mindent összevetve, nagyon szépen kérek mindenkit hagyjátok abba a Jancsika feletti okoskodást, legalább az emlékét ne mocskoljátok be.

  132. Tibor bä, Azt egyebkent lehet tudni hogy pontosan mi törtent Jancsikaval es mikor? Nemetorszagban lett öngyilkos vagy otthon?
    Vagy esetleg csak abbol következtetted ki, hogy nem ir többet ide?

  133. 137- Curix:
    Jancsikával folytatott személyes kapcsolatunk nem publikus. Arról nem beszélve, hogy bármi felfedését messze nem érdemled meg. Hogy mekkora hülye vagy az abból mérhető fel, hogy Éva képételen volt nyugodtan maradni a bőrében, pedig évente ha egy alkalommal hozzászól, az csodaszámban megy.

  134. 135.Kedves Antalffy Éva
    Saját és nejem, Adél nevében köszönjük kedves szavait.
    Adél, kinek nagyon jólesett az elismerés, kiváncsisága felébredvén, miután megtudta miről van szó, beleolvasgatott a hozzászólásokba, amit nem értett-kissé nehéz neki a magyar- azt igyekeztem leforditani neki, nos, neki, mint nőnek azon véleménye van, hogy egy pár eggyüttmaradása, avagy válása ezerötszáz okon múlik.
    Nagyon gyakran megtörténik, hogy a kapcsolat ugymond ” kiürül”, sivár, tartalmatlan rutinkapcsolat lesz belőle, ezt mi, nők, nagyon nehezen birjuk, esetleg a pár megunta egymást, amiből azután – a párok lelkialkata szeriint – vagy áporodott, a tévé elött SZÓTLANUL eltöltött unalmas esték, vagy ellenkezőleg, hangos veszekedésektől zeng a lakás esténként, ami lassanként elfojtott vagy nyilt gyűlölködésbe torkollik.
    Téged, Bálint, szerencsédre, nem volt időm megunni!-igy a kedves nejem, és én hiszek neki.
    Szóval, az örökkös távollétnek is megvan az előnye, bizony.
    Azt irod, hogy Jancsi neje röviddel a gyermek születése UTÁN hagyta el férjét.
    A nejem mondott valamit, kedves Éva, valami esetleges szülés utáni traumáról, ehhez én férfi létemre nem értek, de hogy szerinte esetleg ez lehetett volna az oka a válásuknak.
    Te ezt biztosan jobban tudod.

  135. EGy gyerek születése után sokminden megváltozik egy házasságban. A férj elhanyagoltabb lesz, mert a feleség figyelmét, idejét 90+ százalékban a gyerek köti le. Ezenkívűl vagy felül a feleség szexigénye és hajlandósága gyakran a nullához konvergál. Rohadt nehéz lehet ilyenkor egy férjnek és gyakran a dolgok hónapokig vagy évekig nem javulnak.
    Ezt te Bálint, valszeg nem élted át, mert szinte mindig távol voltál, amikor megjöttél pedig örült a feleséged, hogy otthon vagy, úgyhogy a probléma fel sem merült.
    (Én viszont tudnék mesélni, de arra meg a franc sem kíváncsi 🙂 )

    Rengeted férj ilyenkor félrelép vagy teljesen el is hagyja a családot. VAgy a férj félrelépése nyomán a feleség megy el. Jancsikáéknak is simán lehetett ilyesmi, amit még tetézett, hogy a kórházban ellopták a találmányát, felfedezését(?).

    Curix meg nem hülye, mert Jancsikának ma is élnie kéne és most biztosan teljesen máshogy látná a dolgokat. Nem tudom elképzelni róla, hogy hideg fejjel átgondolt mindent, aztán arra jutott, hogy az a legjobb megoldás, ha megöli magát.
    A beszűkűlt tudatállapot nem függ intelligenciától, tanultságtól meg ilyesmitől. A legintelligensebb emberrel is előfordulhat a gondok, körülmények hatására.

    Bocs Tibor bá előre is, én nem hülyézlek, de azt mondom, hogy amit állítasz, hogy egy fiatalember a legjobb megoldást választotta az öngyilkossággal, ez nettó hülyeség. A hiba a te készülékedben van most, nem a Curixéban. 🙂

  136. Kedves Eva
    ha szämodra az egy kifacsarodott elmelet, hogy vedelmembe veszem az életet es azt mondom, hogy SENKI ne kövesse Jancsika magatartäsät, akkor vällalom a keresztemet.
    Ha szerinted is az a helyes magatartäs, hogy kereken 30 evesen (Jancsika 1983-as születesü volt es ez valamikor 2013-ban törtent) el kell dobni az eletet, ha a feleseg elhagy, akkor nem igazän van miröl beszélgetnünk, mert a kettönk közt lévö morälis értekitéletbeli különbség ezt lehetetlenné teszi.

    Tibor ba
    ha személyemet nem is tiszteled mär, legaläbb tisztelj meg a 15 ezer Forintomert, amit ätutaltam neked a Blogra, ha jol tudom nem is elsö alkalommal.
    Kinek kepzeled te magad, hogy ugy beszelsz velem, mint a kutyäval? Hol es mikor adtam erre okot, hogy ezt tegyed?
    Szégyeld magad ezért is, meg azért is amiért képes vagy egy 30 eves fiatal öngyilkossäga mellé ällni és mint lehetö legjobb megoldäskent jellemezni.
    Gyarmathynak igaza van csak nagyon kulturältan fogalmazott. Te meghibbantäl.

  137. Kedves Curix!
    Próbálj lehiggadni, és újra elolvasni a reagálásom, arra a meglátásodra, hogy milyen nagy kegynek kell tekinteni, ha egy nő kitart a férje mellett, miközben az a család megélhetéséről gondoskodik. Tudod a kettő valahogy nem megy együtt, hogy a férj pénzt is vigyen haza, meg egyfolytában a feleséget is szórakoztassa. Egy tisztességes társaskapcsolatot úgy játszanak, hogy a felek jóban, rosszban is kitartanak egymás mellett. Ezt persze, fel lehet rúgni, de nem fair. Tehát , egyszerűen felháborító a felelősséget áthárítani egy olyan személyre, aki lényegében áldozat. Egy párkapcsolatban a másik félnek mindig éreznie kell, hogy a másikat most nem hagyhatom cserbe. ÉLET – HALÁL forog kockán. Ilyennel nem szokás játszani, félvállról venni.
    Azt amit Jancsika tett, én egy szóval sem helyeseltem. Ezt ne akard a számba adni. Tibor szavait sem kell kiforgatni, hogy mindenkinek öngyilkosnak lenni, ha valami nem sikerül . Ez már a hozzászólások között elburjánzott kényszerképzet.
    Részemről ennyi, nem szeretném tovább rágni a gittet.

  138. 140 – Gyarmathy:
    Nekem 5 gyerekem született 3 nőtől. Aztán nálam lakott a férj nélkül gyereket szülő lányom. Elképzelhető, hogy neked nagyobb a tapasztalatod az üggyel kapcsolatban? Aligha! IGEN újabban „kiderült”, hogy szülés után a nőknek depressziója van, már amelyik ezt megengedheti magának. Amelyik nem, az kitöri a nyakát, hogy a friss apa szexuálisan ne forduljon el tőle. Amennyiben a szóban forgó hölgy depressziós lett, azt a kiváló orvos férj egészen biztos detektálta, és megfelelően kezelte volna, és nem fordult volna az öngyilkosság felé. Ezért aztán nem értem, hogy egyesek kitörik a nyakukat, hogy felmentsenek egy felelőtlen nőt mindenfajta (alaptalan) feltételezések okán. És érdekes módon ezek a hívatlan prókátorok azt véletlenül se tudják elképzelni, hogy a feleségnek már volt egy magyarországi szeretője, és ahhoz vonult vissza a gyerekkel együtt. Ezek felesleges spekulációk. El kell fogadni, hogy Jancsika (különben ez egy álnév volt) tökéletesen tisztában volt a valós helyzettel, míg ti csak feltételezgettek.

    Curix-szal együtt továbbra is kifacsarjátok a mondataimat. Erről van szó: „Szerintem Jancsika a lehető legjobb megoldást választotta. Megszűntek a szenvedései, megspórolta a reménytelen harcot a gyerekéért. Mindenki megkapta, amit megérdemelt (még a kórház is egy halálra kizsákmányolt, igen értékes orvost), legfőképpen a szajha feleség….” Vagyis: nem adok ilyen tanácsot, senkit se beszélek rá. Mindössze azt állítom, hogy ismerve Jancsika helyzetét a legjobb megoldásnak tartom. Persze önző érdekem azt kívánná (meg a tietek is), hogy Jancsika ma is 500 karakteres, értékes információkat írjon a blogba, de ez nem befolyásolhatja a véleményemet. De megértelek benneteket, átlépni az elvárásokon igényel némi IQ, pusztán EQ segítségével ez nem megy, sőt gátolja azt. 🙁

    Új topikot hoztál be: „feleség szexigénye és hajlandósága gyakran a nullához konvergál” ÉS ? A férfiak, úgy értem férfiak nem pedig seggbe vájkáló y-kromoszóma tulajdonosok, és puhányok, hajlandósága egy egész életen át a nullához konvergál a látástól vakulásig tar robothoz, de megteszik, mert ez volt az alku egyik része, ráadásul a sokkal keményebb része, amit az a feleség egyáltalán nem érdemli meg, amelyik 10 percre képtelen széttenni a combjait, mert nem hajlandó tudomásul venni a biológia szavát.

  139. 141 – Curix:
    Miután az öngyilkosság topik összes csontját lerágtuk sikerült nyitnod egy újabb topikot 15.000 forint címen. Folyamatosan erkölcsről prédikálsz, kioktatsz, követelőzöl, de egészen alapvető dolgokkal se vagy tisztában. Nem nézek utána, mikor hányszor és mit adományoz tál, mert irreleváns. Ami viszont nagyon is releváns, hogy az adományozó nem hozza nyilvánosságra, de ami még ennél is fontosabb. Az önkéntes adományért nem szokás kérni ellenszolgáltatást. Te viszont azt kérted, hogy tiszteljelek meg érte, elfelejtve azt, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni, nem lehet megvásárolni. – Ha emlékezetem nem csal az egyszeri adományozásodat követve magán levelezésben tanácsokat kértél tőlem (olyan ügyekben, ami nem publikus), amikkel meg is voltál elégedve. Így az adományból díjazás, méghozzá elég sovány díjazás lett, mert manapság a tanácsadások egy millió forintnál kezdődnek. 😀

    Folytassuk ezzel: „Kinek képzeled te magad, hogy úgy beszelsz velem, mint a kutyával? ” Nos, nem túl udvariasan megfogalmazott kérdésedre azt tudom válaszolni, hogy nem szokásom a képzelődés. Arra viszont szeretnék olvasni felhozott példát (legalább egyet) mikor beszéltem veled úgy, mint egy kutyával 2017.10.05. 17h előtt.

  140. 77. Tibor ba’: Jancsika időközben öngyilkos lett.
    Engem akkor is es most is ez a mondat merhetetlenul zavar(t).

    Ehhez itt senkinek semmi koze, akar csak a tobbi reszlethez sem, amit szemelyesen CSAK VELED OSZTOTT MEG! ( ugy ahogy erre kesobb mar hivatkoztal is „Jancsikával folytatott személyes kapcsolatunk nem publikus.”

    Sokkal elegansabb lenne, ha a rola, a halalank mikentjerol es felesegerol a csupan latogatoszam noveles miatt kitett informaciot torolned !

  141. 145 – Hochstein:
    Tulajdonképpen elvileg igazad van. Gyakorlatilag Jancsikának ártani nem lehet. Senki se tudja (rajtam kívül), hogy a név kit takar. A feleséggel soha, semmilyen kapcsolatom nem volt. Az eset 5 éves. Itt nagyon sokan emlékeznek rá, joguk van tudni a valóságot. mert olyan is volt, akik azzal vádolt, hogy én üldöztem el, én tiltottam ki. Mert egyesek élvezik, hogy következmények nélkül rúghatnak belém egy jót.

  142. Tibor ba’: „…joguk van tudni a valóságot…”
    Ez az ember meghalt. A valosag ez. Minden mas, ami itt elhangzott, nalam a kegyeletsertes kategoria.

  143. 147 – Hochstein:
    Saját kategóriákat meghatározni természetesen jogos.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük