Irán ENSZ-nagykövete szerint nem kizárt, hogy Irán lecsapjon az Egyesült Államokra

Ali Bahreini iráni ENSZ-nagykövet
  • Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország külügyminiszterei pénteken Genfben találkoznak Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, a téma Irán nukleáris programja az Izraellel való konfliktus.
  • Donald Trump amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy két héten belül dönt arról, hogy csatlakozik-e Izrael Irán elleni háborújához. Washingtonból eközben olyan hírek érkeznek, miszerint az USA fontolgatja a beavatkozást. A Fehér Ház közölte, hogy egyeztetnek Teheránnal, és továbbra is lehetséges a diplomáciai megoldás.
  • David Lammy brit külügyminiszter Washingtonban találkozott Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel és Steve Witkoff közel-keleti megbízottal. Lammy azt mondta a találkozó után, hogy „megvitattuk, hogyan lehetne egy megállapodással elkerülni a konfliktus elmélyülését.”
  • Irán genfi ENSZ-nagykövete, Ali Bahraini az Euronewsnak azt mondta, hogy „a minimum, amit az európaiak tehetnek, hogy nagyon határozottan elítélik Izraelt, és leállítják Izrael támogatását”.
  • Izrael eközben hangsúlyozza, hogy Iránnak nem lehet atomfegyvere, és hogy Teherán nemcsak a zsidó államra, hanem a Nyugatra is veszélyes.

28 gondolat erről: „Irán ENSZ-nagykövete szerint nem kizárt, hogy Irán lecsapjon az Egyesült Államokra

  1. DONALD Trump Elnök Úr nem a békét hozta el Európába, mint ahogy sokan várták, hanem az irányított káoszt.
    A Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum ( SPIEF) plenáris ülésén pár napja elhangzott, hogy a 3. világháború előszobájában vagyunk, a priprotás Európa gazdasági – ipari – katonai kinyúvasztása a földön és az űrben.

  2. Csak ne legyen Iránból is Líbia vagy Afganisztán!

  3. 1. János

    Ukrajna volt az „A” terv, az befulladt.

    Irán a „B” terv, most azt vették elő.
    A „B”tervnek van a) és b) alpontja.
    A „a)” alpont Oroszország vektorú.
    A „b” alpont Kínát célozza meg.

    Amiről te beszélsz az a „C” terv, ha esetleg nem jönne be az „A” vagy „B” terv és osztozni kellene a globális hatalmon.
    Na akkor csomagolnak és átmennek USA területére, visznek mindent ami mozdítható és hasznos Európából (szabadalmak, találmányok, ipar, képzett munkaerő).
    Itt hagyják azonban helytartókat, illetve a rengeteg történelmi és egyéb eredetű problémát, hogy még véletlenül se a fejlődéssel foglalkozzunk és főleg ne törtjük a fejünket az Euró-Ázsiai szuper kontinensbe való csatlakozáson.

    Közben pedig abban bíznak, hogy megnyerik a globális innovációs versenyt és ismét élre tőrnek a technológiában. De már nem vízszintesen fognak terjeszkedni, hanem függőlegesen az űrbe.
    Szerintük aki ezt a versenyt megnyeri, az uralni fogja a földet.
    Persze jobb lenne, ha az „A” vagy „B” terv megvalósulásával, azaz a szívföld meghódításával és a két nagy, Kína és Oroszország legyőzésével kontroll alatt lehetne tartani az államok fejlődését, mondjuk egy a földre kiterjedő szuper állam keretén belül, de ha ez nem megy így, majd menni fog a tudományos verseny megnyerése által.
    Kérdés, hogy idővel, hogy fogják bírni.

  4. Trükkös volt a Trump mert azt mondta hogy 2 héten belül eldönti hogy támad e aztán hirtelen megcsinálta.
    Nem vagyok benne a közel keleti témában de nekem furcsa hogy megsemmisítették egész Irán légvédelmét.
    Sok a kérdés.Például ha Irán valóban atombombát akar nem hiszem el hogy évek, évtizedek óta nem tud előállítani holott a II- vh-ban majdnem összebarkácsolták a németek akkor még kőkori körülmények között.
    Érdekes az is hogy a médiában azt mondják hogy most csend lesz.Ahogy hallottam Irán elvileg tehetetlen , a légterében csak úgy járkálhatnak az Izraeli és Usa gépek.
    Nem tudom lesz e eszkaláció mert tényleg olyan mintha ennyi lett volna egyenlőre a dolog.Esetleg beáll valaki Irán mögé?
    Mondjuk ha az Orosz ki akarna cseszni USA-val akkor a többezer atomtöltetéből adna egy párat Iránnak amivel megküldené USÁ-t de gondolom ez sem járható út mert rájönnének hogy az Irániak kapták az atombombát.
    Azon gondolkodtam hogy Iránban van sok szélsőséges , nem értek annyira mélyen hozzá, de hol vannak ilyenkor az USAvagy Európában élő Irániak és miért nem csinálnak robbantásokat napi szinten gyárak , iskolák , intézmények ellen ? (nem mintha hiányozna)

  5. 1. János
    Kérdés az (nem hozzád feltétlen hanem csak hangosan gondolkodom) hogy milyen téren tudják majd Európát tönkretenni? Mondjuk annak ellenére hogy USA támadott kb. 20 ft-al ment fel az üzemanyag ára ami jelentéktelen.És talán még egy 200 Ft-os drágulás belefér normál keretek közé, persze még felette sincs világvége.Mondjuk egy 1200-1500 Ft-os vagy 3-4 EUR/literes üzemanyagár már igazi recessziót és rottyanást okozna az EU-nak főleg ha európában az aszály miatt amúgy is jelentősen drágulna az élelem plusz az ipar is álldogálna lefelé.
    Ezt a harmadik világháború előestéjén vagyunk dolgot már sokszor ellőtték így az ember mindig blöfföésnek hiszi , de lehet hogy egyszer igaz lesz akár nem is a távoli jövőben.

  6. 5, andrew

    Nem az üzemanyag lesz a döntő, hanem az ammóniából készülő termékek áruhiányára.
    Gondolok a lőporra és a karbamidra, merthogy az orosz Sztavropol megyében lévő vegyiüzem is károsodott az ukrán csapástól a múlt héten, most meg az iráni békebombázások miatt 7 db. vegyiüzemet állítottak le a perzsák.
    A Barátság kőolajvezetéken még jönni fog az olaj Magyarországra egy darabig. Utána meg másik csövön, másik irányból.

    Vlagyimir Putyin elnök úr mondta, hogy a harmadik világégés elején táncol a világ, bár gondolom, hogy az iráni külügyminiszter hétfői látogatása Moszkvába nem volt hiábavaló.

  7. Úgy néz ki, valamiért egyelőre jegelik az Iráni projektet.
    Nagy tűzszüneti megállapodás született „hála” Trumpnak.
    Vajon mi lehet az oka ennek a hirtelen csendnek?
    Mit üzenhettek egymásnak a felek?
    Esetleg Oroszország és Kína is üzent a színfalak mögött?
    Vagy az EU fogta könyörgőre az üzemanyag-hiány réme miatt?
    Nagyon nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy tervezték a nyugati fertályon.
    Lehet, hogy igazad lesz és az általam csak „C” tervnek nevezett atlantista elképzelés fog megvalósulni, azaz Európa kinyuvasztása a fentiekben írt módon?

  8. 7 – Bendegúz

    1. Izraelben és az Egyesült Államokban nem, hogy hosszútávon, de még középtávon is jóval nagyobb belpolitikai feszültségeket okozna a háború, mint Iránban (ott is okozhat, de az izraeli támadás után ott inkább összezárt a társadalom nagy része). Pláne, ha tényleg le lenne zárva a Hormuzi-szoros – példának okáért az amerikaiak az benzinárakra jóval érzékenyebbek, mint az európaiak.

    2. Izrael, bárki bármit is mond, nem képes hosszabb katonai műveletekre. Egy elhúzódó nyersanyagháborúban jóval sérülékenyebbek, mint mondjuk Irán. Izrael a Blitzkriegekre van berendezkedve, ha olyan katonai akciókról van szó, mint a mostani iráni volt. A katonai raktáraik gyorsan ürülnek ki, hiába a masszív, főleg amerikai támogatás. Persze, egy időre ki tudják – egyelőre – a légi fölényt, lövöldöznek pár napig és amikor látják, hogy fogyóban vannak a hadieszközök meg otthon is vannak káresemények (vagy azok további veszélye) és elégedetlenkedés, akkor hirtelen behúzzák a farkukat és már inkább érdekeltek a tűzszünetben.

    3. A legfontosabb pedig talán az, hogy amit láttunk és látunk a világpolitika színpadán, annak a jó nagy része színészkedés, bohóckodás, a tömegek beetetése – miközben a háttérben alkuk születnek, akár Irán és az USA között is, de ez igazából igaz minden egyes félre, külön-külön is, már úgy értve, akik számítanak (Kína, Oroszország, USA, Izrael, India esetleg Törökország, amely szintén érdekelt a helyi geopolitikában, gazdasági együttműködésben stb.). Nem is szólva az egyes országokban jelen lévő korporatív-klánokról, amelyek szövetségesei lehetnek más ellenséges országokban és egyes ellenlábasai meg a saját országukban, nemzetállamukban is.

    Már korábban is céloztam rá itt a fórumon, hogy Trump is inkább Oscar-díjat érdemelne, nem béka Nobel-díjat… Ez utóbbi minden amerikai elnök esetében amúgy is csak egy durva vicc lehet (Obamáé is az volt, semmi egyéb).

    4. Az EU könyöröghet, fenyegetőzhet, toporzékolhat a lábacskáival – a kutyát sem fogja érdekelni, nem oszt, nem szoroz. Nem miatta alakultak úgy ezek az események sem, ahogy alakultak illetve alakulhatnak még a jövőben. Brüsszel a világpolitikában, a geopolitikában egy nagy nímand. Úgy rángatják, ahogy csak akarják – mostanság főleg Londonból.
    Az EU „külügyminisztere” Kaja Kallas. Előtte Josep Borrell volt. De lehetne beszélni a többi EU-s vagy európai, állami politikusokról is. De egyébként kár is. Ezek csak a bábok bábjainak a bábjai; „politikailag korrekt” gyorstalpalókban kitenyésztik őket és odaültetik egy időre egy-egy székbe, ahol parancsszóra bólogatnak vagy tiltakoznak vagy azt csinálják, amit mondanak nekik. Komolytalan társaság. Ez a mai Európa. Már India, Brazília, Mexikó, Szaúd-Arábia vagy bármely regionális középhatalom is csak körberöhögni tudja ezt a bandát. Még olyan országok, mint Algéria, Mali, Pakisztán vagy Szenegál stb. sem veszi őket már komolyan.

  9. 8. Zsolt

    4.)-re
    Érzi az EU is hogy súlytalan.
    Azért kezdtek bele kétségbeesetten a „birodalom” (najsze!) építésbe.
    A nagyok pedig ott akadályozzák az egészet ahol tudják (pl. EU-s országok bevonásával, vétójával).
    A franciák látják ezt és a britekhez hasonlóan ők is szabadulnának. Nem zárható ki egy Franxit sem. Az egész EU-s történet Németországról szólt (amerókai találmány). Lekötni az erejét, hogy ne legyen ideje és forrása hülyeségekkel foglalkozni. Most, hogy Németország lassan önmaga árnyéka, már az USA-nak sem érdeke ezt a projektet fenntartani.
    Ejtették.
    Ursulácska kétségbeesetten próbálja építeni azt ami már nem építhető tovább. Megindult az erózió. Nem véletlen, hogy nem vágnak ki minket. Szankcionálnak és közben „imádkoznak”, hogy nehogy kilépjünk mi is. Az EU lassan történelem lesz.

  10. 9 – Bendegúz

    „Ursulácska kétségbeesetten próbálja építeni azt ami már nem építhető tovább.”

    Ezt azért erősen kétlem!

    Ursula von der Leyen-nek ugyanis sosem volt erőssége az építkezés, a rombolás viszont annál inkább. Mielőtt ki lett nevezve az Európai Bizottság elnökévé, ezen irányú képességei már megmérettettek német honvédelmi miniszterként. A Bundeswehr máig nyögi Ursula akkori „építkezését”.

    Van az úgy, hogy nem az építkezés a cél, hanem a rombolás. A lényegét tekintve pontosan ezért olyanok Európa politikai vezetői, mint amilyenek. Amikor a hidegháború idején tényleg építeni kellett a Szovjetunió és a Keleti Blokk ellenében a nyugati Potyemkin-falut, akkor más típusú vezetőkre volt szükség. Ez persze egyáltalán nem azt jelenti, hogy az akkori nyugati vezetők között ne lett volna bőven akkor is gazember, hanem csak azt, hogy a vezetői képességeik viszont jók voltak arra, hogy képesek legyenek tényleg építkezni, ha arra volt akkor igény. Ma már viszont a rombolás a cél; az emberi lelkektől kezdve a működő energetikai infrastruktúráig bezárólag.

    Európában, ami a vezetőit és azok képességeit illeti, abszolút kontraszelekció folyik. Ez egyébként megfigyelhető az élet más területein is, például a kultúrában is. Meg sok más helyen is.

    Egyébként nem csak kizárólag Európában, de itt a leginkább.
    Az Európai Unió mostani módon való építése = Európa totális lerombolásával. És ez a folyamat nem a véletlen műve, természetesen. Én azt fel nem foghatom, hogy van még gondolkodó ember Európában, aki ezt nem látja!

  11. 10. Zsolt

    Nem vitás.
    Ursula rombol.
    Azonban vannak arrafelé olyanok is akiknek fontos lenne ez az új német-római birodalom. Merthogy ez az EU valami olyan lenne.
    A németek mai napig nem tudtak lejönni erről a sosem-volt német-római birodalomról. Mai napig azt akarnák építeni. Hol maguktól, hol a vakolók vagy az USA segítségével. Utolsó próbálkozás volt ez az EU.
    Azért írom, hogy utolsó, mert a németek már a lejtőn vannak, egy két generáció és az azon a területen élő népek nem sokra lesznek képesek. Ezzel az angolszászok le is nyugodhatnának.

  12. 6, folytatás

    Összefoglaló az iráni külügyminiszter Moszkvába látogatásáról:
    ***kremlin.ru/events/president/news/77237***

    Mindkét oldal sikerként könyvelte el az iráni – izraeli kölcsönös rakétázást, hála a színes tartalomgyártó modern újságírásnak köszönhetően, Teheránban és Tel – Aviv-ban is egyaránt ünnepelnek a népek a közösségi médiák szerint. Meddig ünnepelnek, hisz sok száz év óta halálos ellenségei egymásnak!?

    Érdekességképp hozzátenném, hogy az amerikai olajtőzsdén pár héttel ezelőtt vajon történtek – e olyan részvényvásárlások, ami a Donald Trump elnök úr és világkörüli pajtásainak a kezéhez köthetők??

    Vajon az 5% – os Nato hozzájárulás tartalmaz olyan kitételt, hogy az ukrán földön történő fegyvergyártást szorgalmazzák? Ez pl. itthon, kedvezményes amerikai hitellel biztosítható lesz? Mivel úgyis több helyen is lyukas az a bizonyos zokni…

    1, folytatás
    A hollandok már saját katonai műhold – konstellációt pakolnak fel az északi félteke megfigyelésére, ők ilyen módon is készülnek a Nagy Vészre. A lakosságnak meg előírták a készletezést.
    Nem véletlen, hogy a **NoName05716** harkálycsoport berakta az akadályokat a kormányzati weboldalakba.

  13. 11 – Bendegúz

    Ez így igaz, egyetértek.
    De ez nem az Ursula von der Leyen (mint egy jelenleg előtérbe tolt figura) és az egész mostani EU által képviselt csapásirány.

    Ilyen elképzelések még mindig léteznek Németországban és Nyugat-Európa más országaiban is, de akik ezt képviselik, azok igazából már csak az út széléről szemlélik a sokkal erőteljesebben nyomuló más hatalom-politikai irányvonalat.

    Lényegében úgy van, ahogy te is írtad: némi igény lenne rá, de erő már nemigen van erre. Ha a mai körülmények között jönne mégis létre egy „Új Német-Római Birodalom”, akkor annak igazi hatalmi letéteményesei nem is ennek az új politikai entitásnak a területén lennének, hanem azon kívül. A mai viszonyokat figyelembe véve nagy valószínűséggel Londonban. Tehát ez akkor is, a lényegét tekintve, csak egy „bábállam” lenne.

    Nyugat-Európa sok területén (ezek a területek nem fednek le pontosan egy-egy mai ország államhatárát) hamarabb lesznek iszlám kalifátusok, mint valami olyan politikai képződmény – ilyen-olyan mértékű szuverenitással -, mint amelyről a fentiekben szó volt.

  14. 13. Zsolt.

    Nem mellékesen egyes EU-s országok szövetségéből lehetne még globális szereplőket összehozni.
    Bajorország-Ausztria-Észak Olaszország-Csehország-Szlovénia-Szlovákia-Magyarország-Erdély lehetne egy ilyen gazdasági-katonai államszövetség.
    Száz millió feletti lakossal és nagyon erős iparral rendelkezne.
    Vagy a franciák-olaszok-spanyolok-maradék olaszok szövetsége szintén globális szereplővé válhatna.
    Tudom, nem lehet. Az oroszok kivételével nem engednék meg a külső nagyok.

    Azonban ami nagy valószínűséggel létre fog jönni (és ettől a torszülöttől a Jó Isten mentsen meg Európát) az egy Ukrajna-Lengyelország-Románia szövetségi államalakulat lesz (főleg katonai jelleggel, hogy őrizzék Európa keleti határait, nehogy elcsábuljunk az orosz irányába).
    Ennek a gólemnek a létrejöttét minden áron meg kell akadályozni.
    Létkérdés!
    A legegyszerűbb módja az lenne ennek, ha az orosz elfoglalná Ukrajna nagy részét és Románia Kárpátokon kívül eső részeit.
    Onnantól kezdve nem tudna megszületni ez a szörnyszülött, illetve ebben az esetben, kínjukban és fogcsikorgatva, talán engednék a Közép-európai szövetség létrejöttét, amitől remélnék az erős bástya által betöltött szerepet (ha már az ukrán-román-lengyel hármas bástya bedőlt).

  15. 12. János
    Trump pénzügyi managerei biztosan bevásároltak pár héttel ezelőtt olajrészvényekből , határidős temékekből meg amin hasznot lehet csinálni.Amúgy pl az arany ára az elmúlt fél évben 2000$-ról 3500$-ra ment fel sok év oldalazás után.Én nem vettem de aki vett az jó profitot csinálhatott és ha kiszélesedik a háború (?)akkor még további emelkedés várható .Trumpnak vannak bőven hadiipari részvényei is.Ezeknek nem elég semennyi pénz sem .Egyébként látszik is a beszédén , a mimikáján az energia de ez nem a munka energia hanem az hogy dollármilliárdokat csinál magának és a családjának és ettől olyan energikus.Na persze ha mi lennénk a helyében képzeljük csak el magunkat hogy arra ébredünk hogy pl. kerestünk a tőzsdén mondjuk 10 milliárd forintot mi is energikusabbak lennénk és félistennek hinnénk magunkat mint ő.Mellette ott a trump tower , meg ki tudja hány száz irodaház , ingatlanok , és egyéb bevételi források.

    Az 5%-os GDP-t is valamelyik alakulat találta ki aki irányítja brüsszelt.Csak az lesz a kérdés hogy azért „kéri” ezt az elit mert a fegyvergyáraikat megpörgeti ezáltal a profitot vagy majd nemsokára valóban valami nagyobb katonai konfliktus lesz az általad írt fenti országokban.

  16. 15. andrew

    Mindkettő. Vagyis hadiipar nyereségének a felpörgetése, illetve a nagy háborúra való készülés.
    Nincs itt semmi lefutva.
    Folytatják.
    Az orosz még nem vette be a csalit.
    Nélküle nem lehet Kínát legyőzni.
    A proxyk lassan nem működnek. Főleg Kína ellen nem lenne akit bevetni. Oda személyesen kellene menni.
    Vagyis Oroszország kell.
    Ha nem megy csellel a Medve legyőzése, akkor nyílt háború lesz.
    Nincs amit veszíteni az itteni elitnek.
    Először kelet-európát, majd a nyugati részt tolják be. Mindegy, hogy alkalmatlanok, legalább fogynak és nem kell a Patyomkin jólétet tovább finanszírozni. Az új lakók pedig nem igénylik ezt.
    Sok lúd disznót győz alapon arra is van esély, hogy az alkalmatlanok tömegével az oroszokat kivéreztetik.
    Egyébként is a háborúban benne van az 50% esély, ami nagyon sok reményre adhat okot, főleg úgy hogy a másik úton (béke útja) a teljes eljelentéktelenedés jön szembe velük. Egyelőre ezt látom én.

  17. 13, Zsolt

    A RAND ez év májusában közzétett (The Future of Warfare in 2030) egy egész konkrét jövőképet a soron következő európai háború jellegéről.
    Itt már csak az időpont a kérdéses még, ez számomra vitán felül áll.

    Remélni merem, hogy nagyjaink nemcsak háborús rendeletekkel és a (mobil)internet korlátozásával gyakorolnak arra a végzetes időszakra.

  18. 16 – Bendegúz

    Egy kis általános, elméleti hozzászólás a te fenti bejegyzésedhez, mégpedig a hatalomgyakorlás illetve magának a hatalom-irányítási módszertan szemszögéből:

    Általában sok értelmes ember is azt gondolja, hogy a – nevezzük most így őket – a hatalmi szuperelit szempontjából az erőforrások ellenőrzése a kulcsfontosságú (energetikai, ásványi, víz és élelem, humán erőforrások stb.). Igazából ezen erőforrások ellenőrzése nem maga a cél, hanem ez szintén egy eszköz csupán. Ugyanis maga a cél a hatalom megerősítése, megtartása és kiszélesítése, nem egyéb. Ehhez az erőforrások feletti ellenőrzés szükséges, nélkülözhetetlen, de ezen felül is kell még valami.

    Mert ha a rendszer, amit ellenőrizni szeretnének túl bonyolulttá válik – márpedig egy 8 milliárdos emberi populációnál egy, az irányítás szempontjából nagyon is bonyolult szociális-társadalmi-politikai rendszerrel kell szembenézni, hiszen ez a sok milliárd ember különböző kulturális kódok hordozói és messze nem egységesek a világnézet, életcélok stb. terén – akkor a megoldás a rendszer, amit irányítani szeretnél, annak az egyszerűsítése. Például megpróbálni minél nagyobb embertömeget „behajtani” egy bizonyos kulturális-társadalmi kódrendszer alá (= a globalizációs folyamatok szubjektív irányítása) vagy csökkenteni – akár drasztikus mértékben is! – magának a populációnak a nagyságát. Amihez például a háború egy kiváló eszköz (minél nagyobb és pusztítóbb, annál jobb ennek a hatalmi szuperelit szempontjából!), de azt még hozzáfűzném, hogy a populáció csökkenését nagyon sok más módszer alkalmazásával is el lehet érni. A legeslegjobb ezen különböző módszerek folyamatos, megállás nélküli alkalmazása egyszerre , egy időben. Ezt a módszertant, természetesen, rá lehet vetíteni egy kiszemel embercsoportra is (nemzetek, kontinensek népei, rasszok, vallás szerinti differenciálás stb.), de akár az egész emberiségre is – úgy, ahogy az a rövid-, közép- illetve hosszútávú céljaidnak az a legmegfelelőbb.

    Tehát, a hatalom célja maga a hatalom. A szuperelit szempontjából lényegében az, hogy egy nagyon szűk csoportként ők legyenek az istenek e Földön, egy-egy kiválasztott emberek csoportja a privilegizált rabszolgáik (lényegében a kápók, akik a munkájukért jutalmat kapnak – ők szükségesek e rendszerben, mert a szuperelitbe tartozók túlságosan kevesen vannak a feladat elvégzéséhez), mindenki más meg rabszolga, akiken élősködni lehet.

    … és természetesen e tekintetben mindig felmerül az a jogos kérdés, hogy a jelenlegi emberi civilizáció az első vagy netán már az x-edik, mert egy bizonyos ponton az elitnek már nem marad más megoldás a kezében, csak egy nagy civilizációs reset és újraindítása a több ezeréves folyamatoknak. Ha ez elvileg így lenne, akkor a szuperelit képviselői minden bizonnyal megpróbálják a tudásukat átmenekíteni, hogy újra és újra alkalmazhassák. A részemről eme utolsó bekezdés csak eszmefuttatás, nem állítás; természetesen, mindenkire ráhagyom, hogy erről mit gondol.

  19. 17 – János

    Ha ez így van, márpedig ez bizony esélyes, akkor mit reagálnak erre az oroszok? Várnak 2030-ra ölbe tett kézzel? Nem az lenne a logikus – feltéve, hogy nem részesei bizonyos nem éppen humánus, magas szinten létrejött háttéralkuknak, – hogy addig törjék le az ellenség szarvát, amíg az gyenge? Ez az ők szempontjából nem a jövőbeli fiatal generációk elárulását jelentené, ha semmit sem csinálnának, csak várnának 2030-ra?!

    De a fentiek vonatkoznak egyébként a kínaiakra is. Ugyanis így vagy úgy, előbb vagy utóbb ők is súlyos döntésekkel szembesülnek majd.

  20. Re:19 Zsolt
    Ismered a „munkásságom”, ezért én is írok egy merészet.
    Minden populáció kb egy ezreléke más, de nem úgy hogy nem bírja eldönteni hogy fiú vagy lány… Egyszerűen másként van behuzalozva, és másként látja a világot. Ha az adott társadalom vallási és kulturális közege nem nyomja el, akkor ez az erőforrás kihasználható. Ezen a ponton jutottunk el az pl orosz pszichotronikai alapú programokhoz(biztosan van más is), ugyan ez analógban fut Kínában, fut az USA-ban, és kb minden olyan országban ahol van épkézláb szolgálat, természetesen nálunk is.
    Ezekkel az emberekkel és módszerekkel lehet fürkészni az időben, és 32 körül mindenki megáll, mert nem látnak tovább. Itt jön be sokaknál tetszőleges világvége próféciák, de én nem vagyok ennyire pesszimista. Maradjunk annyiban hogy a rendszer menedzselt jóval magasabb szinten, és ebben benne van az a lehetőség is, hogy rendeződjenek a dolgok.

  21. 20 – dajtás

    Egy csomó hasonló projekt futott már a múltban is és ez igaz a jelenre is. Igazából a II. Világháború után az amcsik ugyanúgy felfuttatták ezeket a projektjeiket, mint a szovjetek. Biztos, hogy egy csomóról soha nem is hallottunk közülük, de van egy csomó olyan is van, amelyek ismertek és így vagy úgy, de érintik parafenoménok, pszichotronika, pszi-háborúk, különleges hátterű kémkedések, az emberi psziché különleges működésének a témáját és hasonlókat. Csak, ami az amcsik oldalán ismertek vagy úgy mondanám, hogy a legismertebbek, mondjuk a CHATTER, BLUEBIRD, ARTICHOKE, na meg persze az igencsak elhíresült MKULTRA (később MKSEARCH néven futott tovább). Ezek némelyike – legalábbis az eredmények felhasználását illetően messze nem történelem, hanem a kőkemény jelen (mindenféle „a projekt hivatalos felfüggesztése és befejezése” nevű marhaság ellenére). És messze nem csak arra kell gondolni, hogy ezt kizárólag csak a CIA futtatta/futtatja jelenleg is az USA-ban meg más ismert cégek (pl. a RAND Corporation – igen, ezeknél is vannak ilyenféle „szakik” éspedig már nagyon rég óta).

    A szovjeteknél/oroszoknál meg ez a téma meg még sokkal régibb, ott még mélyebb gyökerek és tapasztalatok vannak vagy lehetnek, mint a jenkiknél. Mindig is rajta voltak az ilyen kutatásokon, szerintem jócskán már a cári időkben is és Sztálin alatt totálisan felpörgették a cuccost.

    „…kb minden olyan országban ahol van épkézláb szolgálat, természetesen nálunk is.”

    Biztos vagy benne, hogy Magyarország rendelkezik egy „épkézláb szolgálattal”? Ha szerinted igen, tudsz valami konkrétummal is szolgálni?

    Úgyhogy a fentiekben nem igazán mondtál semmi „merészet”. Persze, szerény véleményem szerint mondtál ilyeneket régebben, de az egy másik történet.

  22. 18. Zsolt

    Igen a rendszer, amit ellenőrizni szeretnének túl bonyolulttá vált.
    Ahogy írtad: „megpróbálni minél nagyobb embertömeget „behajtani” egy bizonyos kulturális-társadalmi kódrendszer alá vagy csökkenteni – akár drasztikus mértékben is! – magának a populációnak a nagyságát”.
    Az e célt megvalósító lehetőségeket is kiválóan leírtad.
    Szerintem is a kettő kombinációja lesz, azaz a szüléstől való eltántorítástól, az emberi szervezet leépítéséig ilyen olyan ipari táplálékokkal és „gyógyszerekkel”, a háborúig, majd a maradék használható emberek beterelés a digitalis karámba, legyen ez bármi, mondjuk a teljes ellenőrzést lehetővé tevő megavárosok, amin mostanában agyalnak Muskék is.

    De igazából már nincs is szükségük – nemhogy a nagy tömegekre – hanem az adminisztratív, kutatási, tervezési, irányítási és egyéb magas tudást igénylő teendőket ellátó személyekre sem.
    Ott van nekik az MI!
    Ezt a valamit és extratudást hordozó társait (szabadalmakat) milliárdnyi agy hozott létre, amit ők e célból hívtak elő. Ehhez kellett felpumpálni az emberiség létszámát, hogy legyen amiből bányászni a szürkeállományt. Ezért volt az, hogy az utolsó bokoraljában is iskolát létesítetek. Így találták meg a legeldugottabb helyeken is a kimagasló tehetségeket. És megtalálták, akik aztán létre is hozták nekik ezt a gyors fejlődést.
    Azonban paradox módon ezek a nagy koponyák önmaguk eljelentéktelenedését érték el. Most már nincs szüksége az elitnek a rengeteg magasan képzett személyre. Nem véletlen, hogy a valamikor híres-neves egyetemeket látványosan lerohasztották az elmúlt 10 évben. A reál szakokat lassan elsorvasztják és kiszorítják, humán ágon pedig megy a ruhatár és kabátszakos képzés a gender és woke elméletre alapozva.

    Szóval, a nagyokos elit azt hiszi, hogy az MI a megoldás mindenre.
    Az örök életükre is.
    Keserűen fognak csalódni! Nem azért mert öntudatára ébred és nem fogják tudni uralni, hanem mert ez az algoritmus nem képes olyan logikai összefüggések megoldására, amihez érzelem is kell. És itt bezárult a kör, ti. ha mégis öntudatra ébredne és tudna érzelmi alapú döntést is hozni, akkor végük lesz. Kiírtja őket.

    Igaz, más választásuk nincs, mint megpróbálni a lehetetlent. Ti. emberben nem bízhatnak, mert abban a helyzetben, amikor kiszolgáltatva lennének valakinek, pl. testőröknek egy bunkerben, annak hatalomvágya nagyon hamar félreállítaná őket (gondolom épp elég tapasztalatot gyűjtöttek e területen az elmúlt pár ezer év alatt).
    Ezenkívül még ott van a reset/újraindítás. Ezt is az MI-re alapozva akarják megtenni. Ellenőrzött összeomlás lenne a kedvező. Kérdés, hogy úgy alakul-e ahogy ők akarják, vagy ez is egy lesz a kisiklott projektjük sorában.

    19. Zsolt

    Kérdésedre a választ is megfogalmaztad beírásodban.
    Igen, háttéralkuk.
    Régóta az az érzésem, hogy az egészet már rég lezsírozták.
    Putyin is levégezte a Klaus Schwab által működtetett „Fiatal vezetőképzőt” (ahogy Merkel, Makron és sokan mások akiket magas szinten futtattak).
    Ezek nem véletlenek.
    Putyin sokat volt nyugaton, könnyen beszervezhették. Most meg teljesíti a nagy átalakítással kapcsolatban rá hárulófeladatot. Mert mivel magyarázható, hogy szemmel láthatóan vérezteti és fárasztja ki társadalmát? Ha annak felét amit elvesztegetett négy év alatt egyből betolja Ukrajnába, mára már el lenne felejtve az egész (csak a sok patikamérlegen adagolt rakétára gondoljunk, ha azok két nap alatt érkeztek volna meg Ukrajnába, mi lett volna). Szóval nagyon gyanús az egész.
    Kína még nagyobb szürke ló. Ott fut a főpróbája a digitális társadalomnak. Közben pedig pont akkor nem lép, amikor lehetősége lenne. Mondjuk az oroszok felkarolásával. Ha ad is oda valamit, pl. dronók, ugyanannyit, vagy többszörösét adja Ukrajnának.
    Ha annyira erősek lennének, akkor miért alkudnak a nyugattal?
    Vagy gyengék és így megy minden úgy ahogy az atlantisták diktálják, vagy erősek de részei a rendszernek (elfogadják azt) és ekkor is megy minden tovább úgy ahogy az említettek elgondolták.
    Vagyis alku van.

  23. 22 – Bendegúz

    „…Ha annyira erősek lennének, akkor miért alkudnak a nyugattal?
    Vagy gyengék és így megy minden úgy ahogy az atlantisták diktálják, vagy erősek de részei a rendszernek (elfogadják azt) és ekkor is megy minden tovább úgy ahogy az említettek elgondolták.
    Vagyis alku van.”

    Minden fenti kérdésre, ellenmondásra,paradoxonra, furcsaságra választ ad az alábbi, általam egyébként már több alkalommal posztol ábra, amely egyszerűen, de tűpontosan foglalja össze azt a hatalom-technikai felépítményt, amelynek megértésére – példának okáért – önmagában teljesen alkalmatlan a geopolitika, de még Bogár László és társai se bírják évek óta „elvágni a gordiuszi csomót” (nem is fogják tudni!), másokról nem is szólva.

    https://medium.com/@360IE_16697/egypt-the-pharaoh-and-slave-systems-cfef4a1aa0c2

    Pl. Putyin tutira nem atlantista vagy „Schwab egy lelkes deákja”. Ha alku van, akkor a fenti ábra mutatja eme alku lényegét. A cél azonos, a módszerek nem. Mármint az alkut kötő felek között. A harc viszont nem egy látszatharc, hanem nagyon is vérre megy. Csak a legeslegfelső emberi csoportosulás védett ilyen szempontból, senki egyéb, még a leghűségesebb, egyébként látszatra rettentően nagy hatalommal rendelkező szolgák sem, akik csak egy szinttel vannak alatta a csúcson levőknek. Ez utóbbi meg lényegében csak egy maroknyi embert jelent. Szinte az egész emberiség ott van lent, az ábra alsó részén! Ez a tömeg, amelyre a rendszer épül. A tömeg, amely a legelképzelhetetlenebb módon van manipulálva, megvezetve, de olyan szinten, amely a legtöbb ember számára megemészthetetlen, felfoghatatlan, a legteljesebb mértékben hihetetlen. Mert igazából ellentmond mindannak, amit a világról és annak a működéséről tudni vél.

    Egyébként erről és hasonló témákról rengeteg vélemény, hozzászólás van már itt ezen az oldalon, a régebbi posztok alatt. Néha érdemes visszaolvasgatni azokat is. Mert egyébként csak újra és újra futjuk ugyanazokat a köröket.

  24. Re:21 Zsolt
    Ezzel a scénával foglalkoztam régebben, és mikor jobban beleástam magamat, akkor a sok kókler közül fenn akadt 1-2 ember, akivel később beszéltem is. Itt hangzott el, hogy van kapcsolatuk a „három betűsökhöz”, mert voltak náluk képzésen, persze szigorúan fedetten. Nem úgy esik be oda a magyar szolgálattól valaki, hogy „Jó napot kívánok paratrükköket jöttem tanulni és a szolgálattól jöttem”, mert ezért ott helyben repülne a delikvens. Szépen civilben odamegy, megtanulja amit kell, és alkalmazza ahogy tudja.

    Vakolós képzési vonalon meg eleve alap, hogy egy adott páholy szint fölött tanulnia/csinálnia is kell, bár ez csak tipp részemről.

  25. Re:24
    Mármint a sok kókler közül fenn akadt 1-2 jó képességű ember, aki tényleg nem kókler volt.

  26. 19, Zsolt

    Várnak és csigalassúsággal haladnak az oroszok (mint mondtad régebben, hogy ott is egyre nagyobb a gond a demográfia miatt) a jövőbeli nyugat – ukrajnai ill. az észak – déli elhelyezkedésű kelet – európai hadszíntér felé, ahol majd naponta(!) legalább 4500-4800 fő vegyes nemzetiségű európai katona fog elvérezni és kb. 1-2 ezer főnyi gyengén kiképzett katonát és ettől lényegesen több civil sérültet fognak valamelyik tagország ideiglenes kórházi létesítményébe naponta(!) hátraszállítani, feltéve, ha az észak – déli és nyugat – keleti országokon áthúzódó – nagyon erősre megépített közlekedési útvonalakat, dízel üzemanyag – vezetékeket, üzemanyag depóniákat, kommunikációs tyúkbeleket is megépítik.

    Sparhelt színvonal vár még a holland, dán gyerekekre is, nemcsak a hatalmas fegyverkezésre fordított hitelek miatt…

    Ami most van a 3. Ukrán Fronton és az ukrán városok megtépázott infrastruktúrája miatt az csak szerény előjáték, ahhoz képest ami itt vár ránk Európában, ha amazok Hágában és Brüsszelben nem térnek észhez! Már ezen döntéshozók jelentős többsége is a háborús számítógépes játékokon nőtt fel, így nem is érthetik, hogy a harmadik világháború nem játék..

  27. Kedves Éva!

    A tegnap bent ragadt egy Jánosnak írt válaszom. Moderálás alatt van, azt írja a gép.
    Kérlek, ha lesz időd nézd meg és ha lehet, enged be írásom a fórum bejegyzései közé.
    Köszönöm.

  28. 26.János
    Említgették a tévében hogy az északi tengeri internetkábel egy nagyon forgalmas vezeték és naponta több milliárd dollár pénz megy rajta keresztül mármint pénzügyi tranzakciók formájában.
    A nato esélyesnek véli hogy esetleg elvágják az oroszok. Kiváncsi leszek hogy lesz e akár hamis zászlós művelet vagy az amcsik elvágják aztán vége a tranzakcióknak Európa és a világ között.

    A munkahelyek kapcsán amúgy romlik a helyzet épp ismerősöm menne vissza szülésből az egyik autóipari multihoz (bosch) managernek de mondták neki hogy oda nem mehet mert nincs munka és a cég egy másik telephelyen ajánlott neki 80 km-el arébb állást amit 2 gyerekkel nem tud elvállalni. Ezért keresgél
    helyben de mondta hogy nem nagyon van állás és munka és nem igazán lehet válogatni.Szóval azért indulgatnak be a folyamatok és egyre nagyobb lesz a zavar.Lehet olyan ez mint egy szék aminek farigcsálnak le a lábából és eleinte billeg. majd egyszer borul az egész.Már több helyen lehet olvasni a leépítési hullámokat és az AI még nem is indult el igazán tehát még nem ez a fő ok ez majd később.
    Még a csökkenő ipart termelés az ok de ugye később lehet beüt az emberi pszichológia is mint fő ok amikor a köztudatban elmerül az a gondolat hogy fing világ van nem lehet munkát találni és spórolnom kell ezért nem veszek kütyüket ami még
    jobban befékezi az egészet s aztán lehet el is érünk a sparhelt lovaskocsiig. Tehát egy kis Al, egy kis drága energia majd az emberi félelem a megélhetés miatt lehet el is hozza az ipari zsugorodást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük