(1456) Flashpoint in Ukraine

Tibor bá’ online

 

~q229A Flashpoint in Ukraine (Robbanási pont Ukrajnában) című antológia feltárja a II. világháború óta legsúlyosabbnak tapasztalt geopolitikai krízist, ami könnyen a III. világháborúhoz vezethet.

A nyugati mainstream média propagandája szerint a krízis abból származik, hogy demokratikus aktivisták megdöntöttek egy brutális diktatúrát, aminek következtében az oroszok behatoltak Ukrajnába és elfoglalták a Krím-félszigetet.

Az antológiában közreadott 22 élvonalbeli publicista nézőpontját követve a történet egészen másképp néz ki. Obama sarkpontját („pivot” néven emlegetett hódító stratégia) arra állítja be, hogy biztosítsa Amerika számára a megkérdőjelezhetetlen dominanciát, aminek egyik eszköze a közvetlen és közvetett háborúk viselése. A neokonok által dominált Washington ki akarja szorítani (marginalize) az orosz és kínai riválisait, aminek egyik eszköze ezen országok amerikai támaszpontokkal történő körül vétele. Ebben a törekvésben Ukrajna kiemelt helyen van, mert a NATO keleti terjeszkedéséhez a lehető legjobb földrajzi helyen van. Ukrajnával, teljes lenne a volt Varsói Szerződés tagállamainak, valamint a volt szovjet tagköztársaságok bekebelezése, ami után közvetlenül Oroszország határai mentén lehet telepíteni a rakétaelhárító egységeket.

szerző: Stephen Lendman
szerző: Stephen Lendman

A fenti cél megvalósításának érdekében Amerika 5 milliárd dollárt költött a Demokráciáért mozgalomba, amit (szándékoltan, vagy nem betervezetten) Neo-náci csoportok félresöpörtek. Ezt követte Washington (egészen pontosan Victoria Nuland, helyettes külügyi államtitkár) által kiválasztott, volt bankár Arseniy Yatseniuk elnöké választása.

A megfigyelők szerint a Krím-félsziget visszafoglalása nem fogható fel annektálásnak. Tény az, hogy Oroszország meglehetősen visszafogottan reagált határainak a megközelítésére. Putyin a kezdettől fogva tárgyalásokat javasolt a krízis csillapítására. Ezzel szemben Nyugat erőszakoltan dramatizálja a helyzetet és feltámasztotta az „orosz veszedelem” félelmet. Úgy tűnik erre az európaiak nagy része vevő, kockáztatva ezzel nem csak egy ukrán polgárháborút (ami már felfejlődött), de egy lehetséges kelet/Nyugat konfrontációt is, amiből kinőhet egy globális nukleáris háború. Az ukrajnai robbanáspont megkockáztatja az elképzelhetetlent.

_______________________________________________________________
_______________________________________________________________
___________________________________________

63 gondolat erről: „(1456) Flashpoint in Ukraine

  1. Az USA rendszeresen őrült, helyből esélytelen kalandorakciókba ugrasztja bele szövetségeseit bábrezsimjei útján. Pl. a kis Grűzia (légyszarnyi a térképen) az USA és Izrael támogatásával megtámadta a hatalmas Oroszországot. És láss csudát, jól elverték… Ez durvább kísérlet volt, mint az 50 milliós Ukrajna lenyúlási kísérlete. Mellesleg az USA-barát propaganda valami barbár hódítónak álljtja be Putyint, aki orosz lakosságot igyekszik voisszacsatolni, eközben az USA és Izrael által létrehozott ISIS (vagy hogy hívják épp ezen a héten…) tömegével irtja ki a keresztényeket, de az semmi ennek a sajtónak.

  2. Ebben a helyzetben azt is problémának látom, hogy most már egyik
    fél sem hátrálhat ki a konfliktusból jelentős arcvesztés nélkül.
    Így amikor erőik kifulladnak, emelik a tétet. Most hogy Ukrajna gyakorlatilag elveszítette a háborút, a labda a NATO oldalán pattog. Ha magára hagyja Ukrajnát, az arcvesztés a nyugatnak, ha fegyvereket és esetleg katonákat küld nekik, akkor kiszélesedik a háború. És elérhető távolságra kerülünk a III.VH.-tól. Ha „csak” újabb gazdasági szankciókat hoz a nyugat Oroszország ellen, az is tovább mélyíti a válságot. Ne feledjük el, a gázcsap még mindig az Oroszoknál van! És nincs elég gázunk hogy kihúzzuk tavaszig! Szerintem biztos hogy hozzányúlnak a gázcsaphoz, ha további súlyos szankciókat hoznak ellenük.

  3. Annyi kiegészítés, hogy Jacenuk miniszterelnök, és Poroshenkó a ‘Roshen’ csokikirály az elnök. Az már egy más kérdés, hogy a „forradalom” után egy csomó jogkört a miniszterelnök kezébe helyeztek át, nehogy Janukovics valaha is visszatérjen, így azóta Ukrajna már nem prezidenciális (elnöki) állam.

    TGM nem egy biztpol szakértő, de egy jót írt most.

    Magyarország mindenképpen a rossz oldalon fog állni, mert csak rossz oldalak vannak. Ami föltehetőleg helyes volna, az lehetetlen, mert képmutató módon azt javasolja a vak hatalommánia megtestesítője, a spiclipátosz baszileusza, Putyin is. Márpedig neki egyetlen szavát se lehet elhinni.
    http://hvg.hu/velemeny/20140902_Ukrajna_es_mi

    A világ forró pontjai nyáron sem vettek ki szabadságot.
    Ukrajna már a háború szélén áll, Irak területén az Iszlám Állam nevű szunnita dzsihádista szervezet terjeszkedik, gyilkol és fenyegeti az egész környezetét meg a fél világot, és ehhez jött még az újabb izraeli-palesztin fegyveres konfliktus.
    Nagy Gábor, a Heti Világgazdaság vezető szerkesztője és Sz.Bíró Zoltán Oroszország-szakértő a vendégünk.
    http://www.atv.hu/videok/video-20140903-friderikusz-2-resz-2014-09-02

  4. Mi lesz, ha az oroszok elzárják a gázcsapot ?

    Az Európai Unió betilthatja a földgáz kivitelét és elrendelheti az ipari felhasználás korlátozását lakossága ellátása érdekében, ha reális veszéllyé válik az Oroszországból érkező import téli elakadása (Világgazdaság)

    Buli… Megint a kicsik szívnak, szóval Ukrajnáért az EU (azaz az USA) megint beáldozza a gyengébb gazdaságokat, akik így is meg vannak roggyanva.

    Orbán meg ócsítani akarta az energiaárakat az ipar számára EU-szerte, hogy versenyképesek legyünk az USA-val.
    Szóval nem hogy olcsóbb nem lesz, hanem egyáltalán nem lesz…
    Hát ezért szertjük mi annyira az USA-t !

  5. 4: „elrendelheti az ipari felhasználás korlátozását”

    És van olyan vezetékhálózat, ami lehetővé teszi nyugat felől a gáz-szállítást minden keleti EU tagállamba?

  6. 4: „Az Európai Unió betilthatja a földgáz kivitelét…” – miért, szerinted van az EU-ból földgáz kivitel? Nem kell itt betiltani semmit, ha nincs orosz import, hiány lesz, senki nem akar majd kivinni, mert bent lehet a legdrágábban eladni.

  7. 3:
    Tök véletlenül (órákon át nem volt internet hozzáférésem) belenéztem Friderikusz showba. Agylobot kaptam. A „szakértők” nem voltak hajlandók egyetlen mondatot se mondani a valós okokról, és az álláspontokról. 1000-el nyomják a nyugati propagandát.

  8. A Krím félsziget Oroszország része volt és lesz is, amit egy ukrajnai zsidó, bizonyos Nyikita Salamon Szergejevics, vitatott körülmények között odaajándékozott Ukrajnának.
    Akkor, erről sem a krímiek, sem az oroszok beleegyezését nem kérték. (Ellenben most igen, tehát az „annektálás” törvényes módon történt. )
    A birodalom szétbomlasztásáig ennek nem volt jelentősége, viszont ezután a Krím, rendkívüli stratégiai jelentősége miatt az oroszok nyakának szegezett tőr lett.
    Az ukrajnai helyzet alakulása miatt – nem meglepő módon – az oroszok NATO-támaszpontokat és ICBM-elfogó rakétaütegeket vízionáltak a kertjük végében, tehát a Krím visszacsatolása élet-halál kérdése volt, és mindenképpen meg kellett lépniük.

  9. Tegnap volt a hír, hogy Magyarország segítséget vállalna a balti államokban is – a NATOnak. Nem tudom mit is takar ez valójában és nem örülök neki.

  10. 8. Piton

    TGM már oldalazik…
    Érdekes módon az USA-t és az EU-t is hibáztatja, de Putyint is…
    Szóval mindenki szembe megy az autópályán.

  11. 10:

    Ez alkalommal (dícséretesen) Orbán megteszi azt, amit tud, „low key” hozzáállás. Min NATO tag ennél többet nem tud tenni.

    8 & 11:
    TGM demokrata és zsidó. Ez elég nagy konfliktus benne. Putyint utálja és az orosz rendszert is, mert nem demokratikus. Miközben az orosz népnek ez tökéletesen megfelel. Putyin nem szarozik, aki liberáliskodik, annak odacsap. Ha nem csapna oda, akkor ott tartanának, ahol mi. Azt persze nem veszik észre, hogy az USA (+Izrael) se demokratikus.

  12. 12:

    Így van Tibor bá, ahogy írod. De végre kimondta valaki a mainstream médiában, hogy miért is nem vesszük figyelembe Oroszország érdekeit, mindig csak az USA érdekei léteznek?
    És jól rávilágít arra, miközben néha már azt hiszem, hogy az újságíróink is agylúgozottak, nyomatják a nyugati „agitpropot”, hogy akkor ez tényleg vezethet világméretű háborúhoz…?!

  13. Tudom, hogy nem épp ehhez a konfliktushoz fűződik a kérdésem, de az USA mit akar Irakban? Csak mert egyre inkább az az érzésem, hogy ez az IS, de főként az újságírók lefejezgetése azért van, hogy feljogosítsa az USA-t a hadakozásra a választók és a világ szemében.

  14. 14: Az ‘IS’ síita és keresztény ellenes – meglepően a zsidókról egy szót sem ejtenek /ami nem csoda, ha egy moszad ügynök a vezetőjük 😉 /.
    Egyrészt velük végeztetnék el a piszkos munkát Szíriában, a távlati cél pedig a szunniták egyesítése lehet a síita Irán ellen. Így sem az USA, sem Izrael nem piszkolja be a kezét /és főleg nem ők véreznek/, hanem egy „sima” vallásháborúval megoldják. Szerintem.

    Viszont eddig minden iszlamista USA kreálmány kicsúszott a kezükből, így aztán nem tudni, hogy ennek mi lesz a vége.
    Ha leverik a kurdokat és ez az egész átterjed Törökországba, az már tényleg érdekes lesz.
    De az is lehet, hogy Szíriából majd délnek fordulnak… 😀
    _____
    Ahogy nézem a gugli térképét, a Krímnél szaggatott vonallal jelölik már az új határt. Ezek tudnak valamit… 😀

  15. 10: 100 embert küldeni olyan, mint egyet. Ezért adott el 60 leselejtezett tankot is Ukrajnába. HA a NATO számonkéri, ezt tudja felmutatni, hogy hű tagja. Az oroszok felé meg azt mondja a számonkérésre, hogy 100 ember az jelképes és mindenhol bírálja a szankciókat.

  16. 15: A törökök adják az IS logisztikai hátországát, ők nem félnek tőle. Nagy átverés, hogy Erdogan anticionista.

  17. 17: Igazi koprodukció. A szaudiak adják a zsét, törökök a felszerelést, a zsidók meg az irányítást… 😉
    Obama meg a méltatlankodó hápogást. 😀

    „Obama nemrég ugyan még arról beszélt, hogy Amerikának “nincs stratégiája” az IS-szel szemben. Most viszont arról beszélt, a “cél az, hogy az IS ne jelentsen fenyegetést a régióban”.”
    http://444.hu/2014/09/03/obama-amerika-nem-hagyja-magat-megfelemliteni/

  18. A helyzet jelenlegi állapotában megoldhatatlannak tűnik.
    Az EU beletenyerelt Oroszország érdekszférájába. Emlékezzünk csak! Ment az ukránok kábítása, hogy ha közelednek az Unió felé, milyen jó lesz nekik. Pedig csak Ukrajna piaca kell az EU-nak.

    Ezt nevezik imperializmusnak. A birodalom állandó bővítésére van szükség, különben életképtelen. Mi is így kerültünk bele 1990 után a birodalom érdekkörébe.

    Az ukránok beszopták az ígéreteket. De az orosz medve mordulására az ukrán miniszterelnök rögtön hátrálni kezdett. Erre tört ki a „forradalom”-nak hívott fegyveres lázadás. Ennek egyenes következménye a jelenlegi helyzet.

    És mi megint benne vagyunk nyakig. Pláne a „pávatánc” taktikánkkal. Fegyver Ukrajnának, szopás Putyinnak, csapatok küldése Ukrajna „segítésére”, közben hülye nyilatkozatok Oroszország érdekében. Aki xarul fog ebből kijönni az megint Magyarország lesz. A nagyok csak megegyeznek egyszer.

  19. 19:
    A forradalom úgy tört ki, hogy a tüntetések alatt amerikai mesterlövészek embereket öltek először a kormány ellen tüntetők soraiban, majd mind a két oldalról, így mind a két oldal azt hitte, hogy a másik oldal kezdett el gyilkolni. — Érdekes módon a nagy pénzekért szerepeltetett „szakértők” erről egy büdös szót se szólnak.

  20. Honnan veszed, hogy amerikai mesterlövészek voltak?
    Én legelőször a moszatra és az ott kiképzett ukrán felforgatókra gondolnék. Vagy olyan közös akcióra, mint a 9/11.

  21. 20:
    Lehetséges, bár nem valószínű verzió az amerikai mesterlövészek legenda.

    Maradjunk annyiban, hogy ÁVÓ-sok voltak 🙂

    „Ha nem lépsz be a kocsmába, miután szidtad a kocsmáros anyját, nem kapod azt a nagy pofont.”

  22. Szia Tibor bácsi!
    „Érdekes módon a nagy pénzekért szerepeltetett “szakértők” erről egy büdös szót se szólnak.”
    Pont ezért kapják a nagy pénzt – kussolni kell a maláj gépről, a felbérelt gyilkosokról, a hiányzó aranytartalékról, satöbbi

  23. 15!
    Addig örülj még azok nem zsidóznak.Mert akkor törhet ki igazán a világ cirkusz..Albert Pike azt mondta hogy a harmadik világháború a cionisták és az iszlám között lesz.Ez van tervbe véve..

    Putyint nem ejtették a feje tetejére,tudja hogy mi a tét.De a NATO kevés a jelenlegi felállásában az Oroszokhoz..Aki GPS nélkül a hátsóját se tudja kitörölni,az milyen hadsereg?
    Az a baj hogy manuálisan képtelenek egy helyzetet megoldani.
    Szíriánál már azt mondta az Orosz nekik hogy hu. ők meg rögtön el is somfordáltak.Milyen harmadik világháborúról beszélünk kérem?
    Az atom nem játék.Ha egyszer bevetik,semmi nem marad.
    Azt mondta Einstein,”azt nem tudom a harmadik világháborút mivel fogják vívni,de a negyediket biztosan botokkal és kövekkel”..Ezzel azt akarta mondani,hogy ha egyszer ezt a világot elpusztítjuk,soha nem építjük fel még egyszer.
    Itt a blogon is már ezerszer végig beszéltük hogy kizsigereltük a bolygót.Ha most elpusztítunk mindent amit eddig felépítettünk,valószínű hogy többet nem lesz rá esély még egyszer így felépíteni mindent..
    És akkor hol marad a chip beültetés? 🙂 Szóval ez most nekem nem hangzik logikusan..
    De egy valami igen.Méghozzá a félelem mint üzlet..
    Már mindenből hasznot húztak,mindent eladtak a levegőt a vizet a semmit az időt,a szén-dioxidot,stb. mindenről hét bőrt húztak le.És most kitalálták a félelmet mint üzletet.Nagyon okos.. 😉 Most ebből kaszálnak egyesek sokat..

  24. 24. melike

    Lehet, hogy nem is kellene ugyanezt ugyanígy felépíteni.
    A logika ott van, hogy a háborúval (utána) van egyfajta újrakezdési lehetőség. Beültetett chippel már nincs.

    Megint kezd úgy kinézni, hogy a háború kezd vonzóbb lenni, mint az alternatíva?

  25. http://www.hidfo.net/2014/09/03/hende-honved-lelephet
    Szerintem nemcsak a tankeladási botrány miatt bukik Hende. Egy békésebb időszakban kjelölte OV ezt a katonamúlttal és szakértelemmel nem rendelkező lojális senkit honvédelmi miniszternek, de most, hogy a térségünkben forrósodik a helyzet, talán ideje hozzáértő minisztert kinevezni és szakjtani az eddigi politikával, ami a honvédségben leépítendő veszélyforrást látott (OV hatalmára).

  26. 27:
    A jó hadsereghez képzett katonák és jó tábornokok kellenek.
    Hogy melyik hülye a hadügyminiszter az háború esetén lényegtelen.

    Hende amiatt bukhat, mert a tankos sztorit elqrta. Az egészet az USA indította és közvetlenül Orbánnak szóltak. Erre Hende meg elbaltázza. Na ez a baj.

  27. 28: De kell egy olyan miniszter is, aki jól tudja kormányzatilag felügyelni a hadsereget. (Logikus, hogy ehhez kéne valódi hadsereg is…)

  28. 29:
    Persze, célszerű volna, ha volt, vagy aktív katonatiszt lenne a miniszter. A háború előtt ez mindig így volt. Utána inkább egy hülyéből csináltak katonatisztet (l. Czinege elvtárs). Veres Péter, ha jól emlékszem – Tibor bá’

    Most meg valaki kitalálta, hogy „nagyobb a civil kontroll”, ha a hadügyhöz nem értőt tesznek erre a posztra. Persze lehetne Hendétől egy kicsit értelmesebb palit odatenni.

  29. http://balrad.wordpress.com/2014/09/03/szegyen-miskolc-es-debrecen-a-donbasszi-hirek-kozott/

    Nézzétek már miket hord össze ez a balrad vagy milyen portál.. 😮 Ezek idióták.Nincs is Miskolcon bázis,meg oda járok nap mint nap,csak feltünt volna 3-4 ezres sereg mozgatása,főleg hogy rendes út sincs,vasút se,meg a reptér is kis gépeknek van,kis reptér.A Stromfeld laktanya van,de átalakították vállalkozások számára.Azok vannak benne.. Ezeket el kell valahol szállásolni.Mozgatni kiképezni. Most csak hápogni tudok,hogy lehet valaki ilyen idióta,és azt mondják hogy orosz hírportálok is mondták.

  30. 3: „Olvasó, ha pártot ütsz bármelyik hadviselő fél mellett, erkölcsi öngyilkosságot követsz el. Az egész rossz, nem a fele.”

    Ez a lényeg.
    Ezen kéne mindenkinek mélyen elgondolkozni!

    8: Ez a lényeg még jobban kiderül az atv-s beszélgetésből.
    Köszönet a belinkelésért.

    4,5, 6: Gázellátás

    Meg kéne nézni az európai, a magyar gáztárolói kapacitást, azok arányát az orosz importhoz.
    Meg kéne nézni a tárolók jelenlegi és a becsülhető tél előtti feltöltöttségi állapotát.

    Továbbá meg kéne nézni, hogy Magyarországnak milyen alternatív útvonalai, lehetőségei vannak.
    Aztán ennek tükrében kéne jobban vagy kevésbé jobban rettegni.

    Tibor bá’: Valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy veled személyesen vitatkozom, mert sajnálom rá az időt, és mert nem vagy precíz a vitákban – Elnézést, hogy beleírok a hozzászólásodba, de így a legegyszerűbb.

    12:
    „TGM demokrata és zsidó. Ez elég nagy konfliktus benne. Putyint utálja és az orosz rendszert is, mert nem demokratikus.

    Én nem vagyok zsidó, de értékelem, és értéknek tartom a demokratizmust. Mert élvezem az előnyeit.

    „Miközben az orosz népnek ez tökéletesen megfelel.”

    Nem hiszem, hogy az orosz nép egészén megfelel.
    Soha, sehol, semmi se felel meg egy „egész” népnek. Ezért csak a nagy többségre lehet hivatkozni. Így aztán a megjegyzésed semmi más, mint kötözködés.

    Különben miért lenne elnyomva az ellenzéki tevékenység Oroszországban? Az „ellenzéki” tevékenység amerikai pénzen, mesterségesen van fenntartva, főleg orosz zsidók által, akik Izraelből kapják az utasításokat. Ez Washington „destabilizáló” terve. Nem újdonság, eddig több tucat országnál jártak így el. Putyin helyesen jár el.

    Korábban írtad, hogy mivel másodszorra is 2/3-dal Orbánt választották meg, lehet, hogy a magyar népnek nincs a demokráciára igénye.
    Meg kéne nézni, hogy ténylegesen mennyien szavaztak rá.
    Maximum azokról lehet kijelenteni, hogy nincs igényük a demokráciára. Ez tipikusan a te ferde logikád. Nem csak az szavazott kétharmadot Orbánnak, aki ténylegesen rá szavazott. Az is, aki tunya módon nem élt szavazati jogával.

    „Putyin nem szarozik, aki liberáliskodik, annak odacsap. Ha nem csapna oda, akkor ott tartanának, ahol mi.”

    Ja, a korábban említett TGM-s atv interjúban volt egy sztori, hogy egy rádióban egy riportalany ki merte mondani, hogy oroszok is harcolhatnak Ukrajnában. Mert ugye egyre több tény szól e mellett.

    Mikor kijött a rádióból jól elverték, kórházba is került.
    Jó lenne, ha a véleményedért megvernének és megfélemlítenének?
    Ha jól emlékszem TGM azt mondta, hogy ő beszél románul, olvassa a román lapokat, és onnan értesült az általad említett epizódról. Azt is mondta, hogy Romániában tombol az orosz ellenes gyűlölet és a háborús hangulat. Ebből én arra következtetek, hogy a megveréses történet nagy valószínűséggel sima propaganda. — Ami engem illet, nem örülnék, ha megvernének, de ez itt nem Oroszország, majd ha Oroszország lesz, be fogom fogni a számat.

    Azt persze nem veszik észre, hogy az USA (+Izrael) se demokratikus. ”

    Ebben igazad van. világviszonylatban csökken a rendszerek demokratikussága, és tör előre a Big Brother.

    Tehát igazam van, de az igazamat egy kicsit marginalizálod azzal, hogy ez ma világtrend. – Ügyes, nagyon ügyes!

    De a még jelenleg élvezhető demokráciának a foka nagyon nem mindegy.
    Ha lehet választani, akkor én inkább a csökkenő, akár magyar demokráciát választom, mint az oroszt.
    Ez természetes, hiszen magyar vagy, akárcsak én. Az orosz nép sokkal szervilisebb, nem lehet összemérni velünk.

    17, 18:

    http://www.zerohedge.com/print/493754
    Egy jó kis összefoglaló az érdekeltségekről.
    Ráadásul a „szemét” main stream (WSJ) médiára hivatkozva…

    31:
    Ezt hívják úgy, hogy (fekete)propaganda.

  31. Lehet, hogy túlzottan érzelmesedem, ahogy idősödöm, de nekem borzasztóak a kivégzésekről és mészárlásokról készült felvételek. Ha nekem lehetőségem és adottságom lenne, hogy közbelépjek, akkor most lépnék közbe, és nem amikor kitalált vegyi fegyvereket tárol egy ország.
    Persze nem vagyok ennyire naív, tudom hogy a háború érdekekről szól, de tényleg nem ennyire borzasztják el a vezetőket azok a felvételek? Semmi közöm az amcsi újságírókhoz, vagy az iraki keresztényekhez, de amit ott művelt az IS, az nem emberi cselekedet. Még a WTCC lerombolás sem ilyen, mert persze ott valszeg még többen haltak meg, de a hóhér nem látott ebből semmit. Itt viszont konkrétan magatehetetlen embereket közvetlen közelről végeznek ki, hogy lehet ilyen embertelen és érzéketlen valaki?

  32. 32:Tiborbá:
    „Ez tipikusan a te ferde logikád. Nem csak az szavazott kétharmadot Orbánnak, aki ténylegesen rá szavazott. Az is, aki tunya módon nem élt szavazati jogával.”
    Ez többször visszatérő téma, de szerintem ez hibás következtetés.

  33. 35:

    Az egész ország tudta (vagy tudhatta volna), hogy a Fidesz hívők igen szorgalmas szavazók. Ha meg akarják buktatni a Fideszt, vagy legalább megakadályozni, hogy ne legyen kétharmada, akkor nem elég nem szeretni őket, el is kell menni szavazni. — Mi itta hiba?

  34. 32:”Nem hiszem, hogy az orosz nép egészén megfelel.
    Soha, sehol, semmi se felel meg egy “egész” népnek. Ezért csak a nagy többségre lehet hivatkozni. Így aztán a megjegyzésed semmi más, mint kötözködés.”

    Értem, ez a „mert sajnálom rá az időt, és mert nem vagy precíz a vitákban ” teljesen összhangban van.
    Ezek szerint a Te hozzá szólásod precíz volt…
    Érdekes fogalmad vannak a precízitásról a fenti kijelentésed tükrében.
    Először a az orosz népnek megfelel, aztán még se az egész népnek.

    „Az “ellenzéki” tevékenység amerikai pénzen, mesterségesen van fenntartva, főleg orosz zsidók által, akik Izraelből kapják az utasításokat.”

    Ez ismét egy precíz megfogalmazás.
    Mintha az orosz ellenzék csakis kizárólag nyugati báb lenne.
    Ugyan úgy, mint Ukrajnában.
    Önálló gondolataik nincsenek, saját sérelmeik, ezek megoldására való törekvésük nincsen.

    „Ez tipikusan a te ferde logikád. Nem csak az szavazott kétharmadot Orbánnak, aki ténylegesen rá szavazott. Az is, aki tunya módon nem élt szavazati jogával.”

    A nagy precizitásban kifelejtetted azt a jelentős tömeget, aki apátiába süllyedt, és semmit se vár a politikától.
    És nem tunyaságból, hanem mert nem lát reményt a változásra, nincs neki megfelelő erő a palettán, akire szavazhatna, és eleg van a politikusok állandó hazudozásából.
    Ez nem tunyaság, ez depresszió. Aztán ezek egy része fogja magát, és itt hagyja az országot.

    „Tehát igazam van, de az igazamat egy kicsit marginalizálod azzal, hogy ez ma világtrend. – Ügyes, nagyon ügyes!”

    Miért marginalizálom az igazad? Elismertem.
    De mellé tettem, hogy a demokrácia hanyatlása nem csak a nyugatra jellemző.
    Mert ez a TELJES igazság!

    „Ez természetes, hiszen magyar vagy, akárcsak én. Az orosz nép sokkal szervilisebb, nem lehet összemérni velünk.”

    OK,ebben megint igazad van.
    Remélem most nem marginalizáltam az igazságodat.

  35. 39.
    PZuj!
    Veled semmi értelme vitázni, mert a vita felek érveléseinek ütköztetése. Amit te nyomsz itt az szimpla propaganda és semmi köze az érveléshez. (az általad beidézettek többsége is propaganda, vicces, hogy ezeket érveknek tekinted) Azon kívül veled próbálni vitázni időtrabló is. Lehet, hogy téged ezért fizetnek, de engem nem, így számomra egyéb értelmes tevékenységtől von el időt. Kicsit olyan lenne ez a vitaszerűség, mintha belinkelném a témában megjelent összes mainstream médiát többszáz sorban, ezt érvelésnek tekinteném, és várnám a cáfolatot, miközben igen okosnak hinném magam, holott a belinkelt források maguk is csupán propagandák.

  36. 17, 18: ISIS, iszlám

    TGM erről is írt egy érdekes gondolatot.

    „A nemzetközi politika irracionalitásában nincs semmi új. Az Egyesült Államok – Zbigniew Brzezinski ihletésére – mindent megtett, hogy aláássa az iszlám világban a világi-katonai diktatúrákat. Mert ezek hajlottak a Szovjetunióhoz való közeledésre. Ennek köszönhetjük a tálib rezsimtől az al-Káidáig és a félelmetes, vérengző iszlám kalifátusig (IS) az emberellenes, főleg nőellenes fundi zsarnokságok elképesztő rémuralmát. Brzezinski (aki nem volt buta ember, történelmi tudása pedig kifejezetten jelentős) tudatosan választotta azt, amit oly sokszor választottak már (többek között ellenségei, a sztálinisták): Belzebúbbal űzni ki a Sátánt. Most éppen az ukrán-lengyel (és román) sovinizmus oroszgyűlölete a kiválasztott (ezt jelzi Donald Tusk lengyel miniszterelnök megválasztása is erre a magas, ám befolyás nélküli tisztségre, az Európai Tanács elnökségére), ez fogja magával rántani a Nyugatot és Kelet-Európát a háborús veszedelembe.”

    Egy lehetséges magyarázó tényező.
    Líbiára, Szíriára nagyon ráillik.

    Én még azt oszt meg és uralkodj elvét emelném ki országok szintjén.
    De mivel ezek után az országon belül nem tudják kontrollálni a helyzetet, a káoszból érdekes kinövések lehetségesek (ISIS), ami egy új másfajta egységesülést mutat fel, amit korábban éppen lerombolni vágytak.

    Az egész helyzetben az új, hogy az iszlám országok egyre aktívabban, önállóan (Nyugattól függetlenül) avatkoznak be a történésekbe, fokozva a káoszt.

    Az még külön pikáns, hogy Törökország meg a Balkán és Európa felé aktivizálódik.

    „A török elnökválasztás estéjén, augusztus 10-én Ankarában lépett hívei elé Recep Tayyip Erdoğan, az újonnan megválasztott államfő. „Az új (…) Törökország győzött, de nem csak Törökorszag győzött. Ma Kabul, Bejrút, Szkopje es Szarajevó is győzedelmeskedett“ – ordította a tömegnek a politikus.”

    „Már júliusban diplomáciai konfliktus alakult ki Belgrád és Ankara között, mert a szerb külügyminisztérium bosnyák sajtójelentésekből értesült Erdoğannak egy megbeszélésen tett állítólagos kijelentéséből, miszerint „aki hozzányúl a bosnyákokhoz, az száz millió törökkel fogja szembe találni magát“. Ivica Dačić szerb külügyminiszter jegyzékben tiltakozott, Ankara szerint azonban a szerb politika felült egy kacsának.”

    „Idén nyáron ismét látogatást tett Kölnben, ahol több ezer török előtt jelentette ki, hogy a cél nem az integráció, hanem a török identitás megőrzése – ami gyakorlatilag hadüzenet a német bevándorláspolitikának, amely a bevándorlók integrációját akarja erősíteni.”

    http://vs.hu/erdogan-szultan-visszahoditja-europat-0902

    Az már csak hab a tortán, hogy nemrégiben az ISIS Putyint is megfenyegette egy propaganda videón.

    Hirtelen egy jó fél év alatt, nagyon megnőtt a feszültség eszkalációja a világ több pontján.
    —————————————

    „Ám máris megindult a háborús helyzetekre jellemző, szemellenzős elfogultságok szokványos polarizációja. Nálunk a(z) – hogy is szokta mondani a Magyar Nemzet? – álliberális oldalon az „orientalista” oroszellenesség kerekedik fölül, ahol az Alekszandr Dugintól és Vjacseszlav Nyikonovtól (ezektől a sztratoszferikus-orbitális méretekre puffasztott Tellér Gyuláktól és Bogár Lászlóktól) vett idézetekkel bizonyítják be az örök orosz antidemokratikus nemzeti eidosz mifeneségét, míg az etnokonzervatív jobboldalon az Amerika-ellenesség és Európa-ellenesség (sajátos nacionalista hagyományunktól idegenül) valóságos szlavofil-pánszláv orgazmusokat vált ki, az immár meghitten ismerős antiliberális hörgésekkel.”

    Igen sokban rá lehet ismerni a két táborra e jellemzés alapján.

  37. „Orbánnak volt egy hosszabb gondolatmenete arról, hogy a nyugat hogyan tett meg mindent azért, hogy a magyar jobboldalt elfordítsa a transzatlanti gondolattól. Erre azért tért ki, mert a Magyar Nemzetben D. Horváth Gábor főszerkesztő-helyettes Gáz című írásában élesen nekiment a Fidesz oroszellenes politikájának. Az írásban leginkább Németh Zsoltot támadta, de Martonyi János külügyminiszterről is megjegyezte, hogy az ügyvédi irodája számos amerikai megbízást kap, ezért is áll ki annyira a transzatlanti kapcsolatok mellett. D. Horváth szerint a Fidesz Oroszországot mindenben elutasító magatartása árt a hazai érdekeknek. ”Magyarországnak energiára van szüksége, s nem arra, hogy Németh elzárja a csapokat” – írta a főszerkesztő-helyettes. Orbán szerint a nyugati világ, beleértve az Egyesült Államokat is – a rendszerváltás után a magyar jobboldalt éveken keresztül “belenyomta az antiszemitizmus és a nacionalizmus vádjába”, ahelyett, hogy a kommunizmus felszámolásában nyújtott volna segítséget. Nem azt mondták, hogy 45 év diktatúra maradványainak továbbélése jelenti az igazi veszélyt, hanem, hogy egy 50 évvel ezelőtti, Magyarországon nem több mint két-három évig tartó diktatúra visszatérése a veszedelem. Szerinte ennek következménye, hogy 15 év méltatlan vádjai után ”nagyon sok jobboldalinak nincs nagy lelkesedése az euroatlanti és a transzatlanti együttműködés mellett”. „A magyar jobboldal pszichológiailag, érzelmileg az elmúlt 15 év hatására olyan állapotba került, amikor az eszével érti és tudja, hogy transzatlanti együttműködésre van szükség, de szíve valahogy mindig elmarad ettől a felismeréstől”. Orbán Viktor ugyanakkor azt javasolta a magyar jobboldalnak, hogy lássa be, Oroszország felemelkedésével és agressziójával egy másik korszak kezdődött, Magyarországnak pedig biztonsági okokból szüksége van egy erős európai és transzatlanti együttműködésre.”

    Ez egy érdekes és találó Orbán gondolat 2008-ból.

    Az egész cikk is érdekes, hogy hogyan gondolkozott Orbán és a Fidesz 2008-ban.

    http://444.hu/2014/09/04/ruszkik-haza/

  38. 32: Miattad megnéztem még egyszer az interjút.

    „Ha jól emlékszem TGM azt mondta, hogy ő beszél románul, olvassa a román lapokat, és onnan értesült az általad említett epizódról. Azt is mondta, hogy Romániában tombol az orosz ellenes gyűlölet és a háborús hangulat. Ebből én arra következtetek, hogy a megveréses történet nagy valószínűséggel sima propaganda.”

    Rosszul emlékszel. A két történet nem kapcsolódik egymáshoz az interjúban.
    TGM egy német lapra hivatkozva írta le az orosz rádiós interjút és következményeit a videóban 4:58-tól.
    Ezután ostorozta a román sajtó orosz ellenességét.

  39. 36:

    „Ha meg akarják buktatni a Fideszt, vagy legalább megakadályozni, hogy ne legyen kétharmada, akkor nem elég nem szeretni őket, el is kell menni szavazni. — Mi itta hiba?”

    Szerintem az, hogy ha elmennek szavazni, akkor valakire kell. Na most még ha van is az elképzelésiknek kedves párt a kicsik között, rájuk nem érdemes szavazni, mert azzal nem segítik azt, hogy a Fidesz kevesebbet kapjon. A nagyobbakra meg kb. ugyanannyira nem akar szavazni, mint a Fideszre.

  40. 42:

    Benne volt a kalapban, hogy összemosom TGM szövegét, de a lényegen nem változtat. — Tőle elvártam volna, hogy ne hasaljon, hanem mondja a szín tiszta igazságot. Ezért írtam, hogy birkózik benne a demokrata és a zsidó.

  41. 42: „Azt is mondta, hogy Romániában tombol az orosz ellenes gyűlölet és a háborús hangulat. ”

    Na végre, jó hírek Romániából!!! HA most nem kötünk komoly szövetséget az oroszokkal, megérdemeljük, hogy a Balatonnál legyen a csehszlovák-jugoszláv határ! 🙂

  42. „Az “ellenzéki” tevékenység amerikai pénzen, mesterségesen van fenntartva, főleg orosz zsidók által, akik Izraelből kapják az utasításokat. Ez Washington “destabilizáló” terve. Nem újdonság, eddig több tucat országnál jártak így el. Putyin helyesen jár el.”

    Orbán épp ugyanezt mondja az őt bíráló hazai ellenzéki erőkről… Ez egy jó kis propaganda szöveg, de persze ahogy nem igaz, hogy minden Orbánt bíráló magyart külföldről pénzelnek (Téged ki fizet meg az Orbán ellenességedért Tibor bá’?) épp úgy nem igaz ez a Putyin ellenes oroszok mindegyikére se.

  43. 46:

    Az nem elég, hogy az idézett mondatomat nem értetted meg. Ráadásul azt se tudod mit beszélsz.

  44. 43: „rájuk nem érdemes szavazni, mert azzal nem segítik azt, hogy a Fidesz kevesebbet kapjon”

    Ebben tévedsz. A végeredményt befolyásolja, hogy összesen mennyien mennek el szavazni.

  45. 47: Aki nem ért egyet veled az nyilván ért téged és azt se tudja mit beszél. Fantasztikusan tudsz érvelni!

  46. Tibor bá.!Azért ezeket leírhattad volna a posztban,és akkor Pzuj nem írt volna sorszekrényre való kötetet ide.. 😀

    Kezdjük talán Máltával, ahol az idősebb Bush és Gorbacsov megállapodott a szovjet csapatok kelet-európai kivonásáról és egy majdani német egyesítésről, ennek fejében az amerikaiak megesküdtek Gorbacsov életére, hogy a NATO nem terjeszkedik Oroszország határai mentén.
    Ezt persze, ahogy az utolsó orosz katona elhagyta a balti államokat, azonnal felrúgták, majd szétkapták Jugoszláviát is, és hogy ne legyen túl erős az oroszbarát Szerbia, odaadták az albánoknak Koszovót.
    A Fekete-tenger Oroszország egyetlen kijárata a meleg tengerekre, az orosz nép majdnem annyi vért hullatott érte, mint amennyi víz a tengerben van,
    Az ukrán nacionalista hőbörgők meg meghirdették a flottatámaszpontok bérletének felmondását, ez pedig hiba volt, ezt egyetlen orosz vezető sem tűrhette, Putyin sem tűrte…

    Szankciókért meg jó pénzért meg véd Amerika ..Saját magától .. 😀

  47. 49:

    Köszönöm az elismerést. 😀

    Nem akarod, vagy nem tudod észrevenni a különbséget egyfelől, akik nem szeretnek egy kormányt és kritizálják azt, másfelől akik főfoglalkozásban (vajon miből élnek?) szervezkednek egy kormány ellen. Ezért aztán nemes egyszerűséggel összemosod őket. Amerika bevallottan 5 milliárd dollárt költött arra, hogy megbuktassák a törvényes kormányt. Ez az 5 milliárd dollár 1200 milliárd forint mégis kinek a zsebében landolt?

  48. Az igazság az, hogy a flottatámaszpont se semmi, de a Krím visszafoglalása másért volt stratégiai érdek az oroszoknak. Mindenki ismeri a Fugger bankház nevét, hírhedt család, a magyar „fukar” szó is nevükből származik. A család egyik fő jövedelemforrása a magyar felvidéki ércbányák (arany-ezüst-réz) bérlése volt, sikkasztásaikért az országgyűlés elvette tőlük, gaz németektől illetve sógoraiktól, a Thurzóktól a bérletet 1525-ben és egy közismerten tisztakezű, garantáltan nemnémet vállalkozónak adta. Bizonyos Fortunátus Imrének, de most nem róla lesz szó… A Fuggerek egyik ága az első európai bányászati mintakapitalista cég másik országában, Lengyelországban telepedett le és idővel nevük lengyelesedve Fukier lett. Varsóban volt menő kereskedőházuk és a családfők hobbija az értékes tokaji borok gyűjtése lett. Az 1600-as évek közepe tájától vásároltak fel minden jó évjáratból komoly mennyiséget és varsói kereskedőházuk pincéjében tárolták. A dugókat néhány évente egy általuk kifejlesztett speciális anyagba áztatva cserélték, aminek köszönhetően a 17.-18-19. századi világhírű borok MÁIG fogyasztahtó és élvezhető állapotban vannak! Nincs párja a gyűjteménynek a világon! A Fukierek csődbenmentek úgy a 20- sz. elejefelé és egy másik család vette át a készletet a házzal együtt, és ők őrizték a II. világháborúig. Akkor a németek lenyúlták a híres gyűjteményt, de a háború vége felé tőlük az oroszokhoz került. Ezután a fantasztikus gyűjtemény eltűnt a borszakértők szeme elől, csak sejtették, hogy hol van, mert tudott volt, hogy kivételes vendégeiket, köztük nyugatiakat a szovjet pártvezetők időnként soselátott minőségű történelmi tokajikkal kínálják meg, de ebből maguk sem vedelnek a szokott módon, tudják, mekkora kincs. A SZU összeomlása után derült ki, hogy a hadizsákmányt a Krímben helyezték el a volt cári pincészetben és Ukrajna függetlenné válásakor ottfelejtődött. De még mindig számottevő történelmi kincs van belőle. Most jött el az ideje, hogy a moszkvai vezetés nem bírta tovább a nyála csorgását és kerül, amibe kerül, ha párezer orosz és ukrán katona a fűbe harap is, visszaszerezték a legértékesebb hadizsákmányukat… 😀

  49. 52:

    Aludjatok szépen gyerekek, ma már többet nem mesél nektek Arma bácsi. Ha jók lesztek, holnap kaptok reggelire egy kis tokaji borba áztatott papikát, amitől jókat lehet álmodozni a lengyel iskolapadokban. 😀

  50. 52!
    Azt hittem csak a Rotschildok mentek át a bor biznicbe.. 😮

  51. Az ebolas posztban belinkelt peak oil-os linken barangolva két orosz link:

    „MOSCOW, July 7 (UPI) — An anticipated drop in oil production by 2016 is expected to hurt the Russian economy, the Russian Finance Ministry said Monday.

    The ministry said Monday it expects a $4.5 billion decline in oil export revenue because of an anticipated 6.3 percent drop in oil production from 2014 figures.

    The ministry said the federal budget next year will receive about $2.2 billion less than expected because of a contraction in exports.”

    http://www.upi.com/Business_News/Energy-Resources/2014/07/07/Russian-oil-production-expected-to-drop/4391404741593/

    Gondolom a Peak oilnak köszönhetően csökken a termelésük.

  52. A másik egy 2009-es link, de ma is azt hiszem aktuális az alkohol fogyasztási helyzet:

    „”Az lakosság alkoholfogyasztása nemzetbiztonsági fenyegetést jelent.” Ijesztően hangzik, ugye? Hát még az Állami Duma szóvivőjének szájából! ”

    http://oroszorszag.blog.hu/2009/07/27/szarazsag_5

    Ilyenkor el lehet gondolkozni, hogy miért isznak?
    A magyarok is előkelő helyet foglalnak el az ivási rangsorban.

    Vajon közösek-e az okok vagy azoknak egy része?

  53. 51: A Krétakör alapítvány meg elismerte, hogy a norvégoktól kapott pénzt kormányellenes tüntetés szervezésére.
    Na látod, Orbánt is a gonosz nyugati erők akarják megbuktatni, és mindenki, aki egyetért a megbuktatására törekvőkkel az csak ezek bérence lehet… 😉

    Te vagy az, aki összemossa a dolgokat, mert bár igaz, hogy pénzelik az USA-ból a Putyin ellenes erők egy részét, attól még az ellenzékiek közül nem mindenki csak e pénzek miatt ellenzéki. Ha Putyin szerinted helyesen jár el az ellenzék elnyomásával, akkor e logika mentén Orbán is akkor járna el helyesen, ha valakivel a te szádat is befogatná, hogy ne kritizálhasd.

  54. 57: „e logika mentén Orbán is akkor járna el helyesen, ha valakivel a te szádat is befogatná, hogy ne kritizálhasd.”

    VAN különbség az orosz és a magyar helyzet között. Magyarországot a rendszerváltáskor fillérekért eladták a nyugatnak. Az itteni ellenzék /liberális része/ elsősorban Orbánt támadja ilyen-olyan okból /diktátor, nemzeti, fasiszta, antiszemita stb./ , nem a „gazdasági berendezkedésünket” és „beintegrálásunkat” a nyugati érdekszférába.

    Oroszország kiárusítása ugyan szintén megkezdődött, de Putyin behúzta a féket és amit tudott, visszaszedett. Az ottani ellenzék nem csak a Putyin-féle diktatórikust berendezkedést támadja, hanem szeretné „nyugatosítani” Oroszországot, ami nagyjából szintén az ország gyarmati sorba süllyesztését jelentené – ahogy Jelcin idején be is indult ez a folyamat.

  55. A gázellátástól rettegőknek:

    https://transparency.gie.eu/

    Magyarországi tároló kapacitás 6170 millió m3 az éves fogyasztás 67.06%-a.

    Feltöltöttség 56,21% azaz 3468 millió m3.

    2013-as éves fogyasztás 9200 millió m3.

    A jelenleg tárolói kapacitás az éves fogyasztás 37.69%-a.

    Magyarország fogyasztásának 79.8%-a az orosz import (2012) azaz 7349 millió m3.

    Azaz az orosz import kiesése esetén az esetleges hiány a tárolók jelenlegi szintjén az éves fogyasztás 79.8-37.69= 42.11%-a.

    Télig ez a szám még javulhat.

    Napi trend: +0.52%.

    A teljes feltöltöttséghez ilyen ütemben kell 84 nap.

    Kormányunknak kicsit korábban kellett volna felébrednie, lett volna ideje rá….

    Teljes feltöltöttség esetén ez a hiány az éves fogyasztás 79.8-67.06=12.74%-a.

    ——————-
    EU 28 tároló kapacitás 82894 millió m3 ami az éves fogyasztás 17.68%-a.

    Feltöltöttség 88.45% azaz 73315 millió m3.

    2012-as éves fogyasztás 468819 millió m3.

    A jelenleg tárolói kapacitás az éves fogyasztás 15.63%-a.

    Az EU 28 fogyasztásának 23% az orosz import (2012) azaz 107800 millió m3.

    Azaz az orosz import kiesése esetén az esetleges hiány a tárolók jelenlegi szintjén az éves fogyasztás 24-15.63= 7.37%-a.

    Télig ez a szám még javulhat.

    Napi trend: +0.25%.

    A teljes feltöltöttséghez ilyen ütemben kell 46 nap.

    Teljes feltöltöttség esetén ez a hiány az éves fogyasztás 24-17,68=5.32%-a.

    Természetesen egyes országok pl. Finnország jelentősen szívhatnak, de az EU 28 nem nagyon fogja megérezni a maximum 5.32% ellátás csökkenést, ha az oroszok télen játszanak a gázzal.

  56. „Magyarország gázfogyasztása 2013-ban 9,2 milliárd köbméter (bcm) volt, a hazai termelés pedig 1,8 bcm. Az éves nettó importigény a jelenlegi árszínvonal mellett tehát nagyjából 7,4 bcm (ez persze valamennyire függ az időjárástól is). Egy válság esetén – emelkedő árak mellett – az importigény feltehetően (akár jelentősen) csökkenne.”

    „Osztrák-magyar összekötő (HAG): Ez egy létező és már ma is működő gázvezeték 4 bcm/év kapacitással, ami azonban jelenleg is lényegében teljesen kihasznált. A kihasználtság oka az, hogy a nyugat-európai gázpiac jelenleg olcsóbb, mint az orosz importárak. Ausztriának van összeköttetése mind Nyugat-Európa, mind pedig a szabad kapacitással rendelkező olasz LNG terminálok felé. Most éppen ellentétes a gáz áramlása, vagyis Ausztriából megy Olaszországba, viszont ez válság esetén könnyen megfordítható.”

    http://gurulohordo.blog.hu/2014/05/16/gaz-e_lesz

  57. 60!
    Na végre valami jó híred is van.. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük