Egyre másra érkeznek a hírek arról, hogy a Magyar Honvédség a jelenleg üzemben tartott 14 darab Jas-39 Gripen C vadászrepülőgépek, illetve a következő két évben leszállításra kerülő négy újabb gép mellé a vadászgépcsalád legmodernebb, E variánsait is be tervezi szerezni, szám szerint 12 darabot. Ezek a fegyverek számos tulajdonságukban különböznek jelentősen a most repülő Gripen C-től.
Nagyobb, gyorsabb
A mindössze négy éve, 2020-ban gyártásba kerülő Gripen E legszembetűnőbb újdonsága a mérete, a legmodernebb svéd vadászgépek ugyanis nagyobbak lettek a korábbi változatoknál, nem véletlenül.
Az E variáns a legmoderneb, ötödik generációs vadászgépekhez hasonlóan már nemcsak a törzs és a szárnyak alá rögzítve hordozhat fegyverzetet, hanem a törzsbe rejtve is (ilyenkor a törzs alatti felfüggesztési pontok értelemszerűen nem használhatóak). Ennek a változtatásnak az az eredménye, hogy a vadászgép radarképe csökkent, lopakodóképessége pedig feljavult. Az ilyen repülőgépeket a szakzsargon gyakran 4.5. generációsként szokta jellemezni, mivel tartalmaznak olyan újításokat, amelyek az olyan csúcsmodern gépekre jellemzőek, mint például az amerikai F-35 Lightning II, ugyanakkor nem valódi ötödik generációs fegyverek.
A Gripen E megnövelt géptörzsében több üzemanyagot is tud szállítani, amire szüksége is van, ugyanis a nagyobb tömeghez nagyobb hatómű, név szerint az F414–GE–400 is dukál. Az F414-es tolóereje illetve üzemanyag-kapacitása a hivatalos adatok szerint 40%-kal nőtt meg. Ennek az újításnak köszönhetően az új Gripenek képesek az úgynevezett szupercilkálásra, azaz arra, hogy tartósan hangsebesség fölött (jelen esetben nagyjából 1,2 mach-os sebességgel) haladjon, ehhez pedig az utánégetőt sem kell bekapcsolnia.
Éppen az átalakított géptörzs miatt könnyű a talajon tartózkodó E variánsokat felismerni: míg a korábbi gépek hátsó futóműve törzsben kapott helyet, addig az új gépeké már a szárny megvastagított tövében. Az elülső futómű dizájnja is megváltozot: két kerékről egyre.
Csúcskategóriás elektronika
A Gripen E egyik legfontosabb technikai újítása a radar- illetve célkereső rendszer. Az új svéd gépek a SELEX Raven radart kapták meg, melyek az egyre elterjedtebb AESA (Active Electronically Scanned Array) rendszer miatt jelentősen jobb lopakodási képességeket biztosítanak a gépeknek. Az AESA rendszer lényege az, hogy sok apró adó-vevő elem működik egyszerre, melyek más frekvencián bocsátanak ki jeleket a rendszer, megnehezítve a bemérést.
A RAVEN EMELLETT FORGATHATÓ IS, ÍGY MIND LÉGI, MIND PEDIG SZÁRAZFÖLDI CÉLOK MEGFIGYELÉSÉRE EGYARÁNT ALKALMAS.
A célkeresésért és célmegjelölésért felelős infravörös célkeresőt (IRST) szintén a SELEX szállítja. Az IRST rendszerek egyébként szintén az ötödik generációs vadászgépek sajátosságai. A célkereső a radarhoz hasonlóan forgatható. A kommunikációs rendszer műholdas kapcsolattal működik, megnehezítve a kommunikáció zavarását.
Bővített fegyverzet
Az új felfüggesztési pontoknak köszönhetően a Gripen E-k már képesek az egyre elterjedtebb kis átmérőjű „okosbombák” (SBU – Small Diameter Bomb) szállítására is. Az ilyen fegyverek lényege az, hogy a kioldás után a bombákra szerelt szárnyak kinyílnak, a bomba pedig siklórepülésben több mint száz kilométert is meg tud tenni. A bomba „okosságát” az adja, hogy a célpontot GPS koordináták alapján méri be. Az okosbombák nyugaton legelterjedtebb variánsai, az amerikai GBU-39-esek 5-8 méteres találati pontosságot képesek elérni, a legújabb GBU-53B Stormbreaker pedig akár mozgó célpontok ellen is bevethető.
Az okosbombák találati pontosságának ilyen mértékű javulása két másik előnnyel is jár: mivel a bomba közelebb esik le a célponthoz, ezért kisebb robbanófejjel is elegendő ellátni, a fegyverek tömege csökken, ezáltal pedig a szállítható mennyiség nő, mindemellett a járulékos veszteségekre is jóval kisebb az esély, mint egy tradicionális „buta” bombánál.
A GRIPEN E AZ IZRAELI RAFAEL ÁLTAL FEJLESZTETT SPICE (SMART, PRECISE IMPACT, COST-EFFECTIVE) BOMBACSALÁD VÁLTOZATAIT IS HORDOZNI TUDJA.
Ezek az eszközök az aránylag könnyen zavarható GPS helyett elektrooptikai rávezetéssel működnek, lényegében „látják” a célpontot.
A Gripen E fejlesztése során természetesen a légiharc-képességekről sem feledkeztek meg: az új svéd gépekre már felszerelhető az összeurópai fejlesztésű Meteor látóhatáron túli légiharc rakéta is. A Meteor a világ egyik legfejlettebb ilyen fegyvere, különlegessége abban rejlik, hogy a kilövés után szándékosan „takarékoskodik” az üzemanyaggal annak érdekében, hogy a megjelölt célpont közelében is manőverezőképes maradjon. Ennek következtében a találati pontosság is nő, nehezebbé válik a kitérés a fegyver elől.
A honvédség új csúcsfegyvere?
Érdemes kiemelni, hogy a honvédség részéről még nem erősítették meg a Gripen E-k beszerzéséről terjengő pletykákat. Bár nagyon valószínű, hogy a beszerzés valóban meg fog történni (logikus is lenne már meglévő techológián alapuló gépekkel fejleszteni a légierőt), egyelőre nem lehet tudni sem azt, hogy erre mikor kerülhet sor, ahogy azt sem, hogy újabb lízingről van-e szó, vagy ezeket a gépeket azonnal megvenné-e a honvédség.
AZ AZONBAN BIZTOS, HOGY HA BUDAPEST TÉNYLEG BESZEREZ 12 ÚJ, 4.5. GENERÁCIÓS VADÁSZBOMBÁZÓT, AZZAL NEMCSAK A LÉGVÉDELMI, DE A CSAPÁSMÉRŐ ERŐ IS LÁTVÁNYOSAN MEGUGRANA.
A repülőgépes poszthoz talán ideillik:
Hanke Bruins Slot holland külügyminiszternő megerősítette, hogy az F-16-os vadászgépek, amelyeket Hollandia ad majd Ukrajnának, felhasználhatók 2024. őszétől az oroszországi célpontok megtámadására.
Forrás: dutchnews
A vandenbergi támaszponton 2024. június 4. és június 6.- án kísérletezgetés céljából kilőnek 1 – 1 db. Minuteman III ICBM rakétát.
Moszkva tud róla.
forrás: AFGSC
1./ János
„”REMEK””— Ha eddig kétségeink vőltak a III. Világháborút
illetően, egyre gyakoribb a kétségek eloszlatásának kisérletete.
Moszkva, illetve Putyin ( a míg életben lesz, ) biztosan
megteszi a neki megfelelő válaszlépéseket. — Avilág pedig
szívhatja a fogát Ukrajna „”megsegítése”” miatt.
3, Barna Mihály
Kitakarították a franciákat ( ésa hollandokat) Afrikából, a kazahsztáni szarkavarás sem jött össze nekik, úgyhogy kénytelenek lesznek az ukrán uránra és egyéb ukrán nyersanyagokra valahogy rátenni a kezüket.
Gondolom óriási jelentőségű a közeljövőre nézve, hogy Mark Rutte miniszterelnök és titkosszolgálati nagyvezér ill. Rob Bauer admirális urak mindketten hollandok.
A másik hírszerző egyébként előre szólt nekik, hogy problémák sora fog bekövetkezni, az egyik sűrűn lakott és kicsiny európai országban 2024. ősze után, de most még nem értenek belőle.
4 János
Épp azon gondolkodtam múltkor hogy a franciák azért erősek energiaügyileg mert ott van a tucatnyi atomerőmű ami brutál energia és biztonságban vannak. Nem vagyok a témában benne annyira de majd kérdés hogy
mi lesz ha nem tudnak beszerezni uránt és le kell állítani az erőműveket? Persze nem tudom van e valóságalapja. Majd a franciák is elszotyizgatnak az út szélén a migrikkel, kártyáznak, beszélgetnek.
Amúgy olvastam hogy a németeknél sok autó áll eladatlanul.Sok helyen átálltak 1 műszakra és pangás van.Amúgy tudni kell hogy elvileg az autók 70%-a céges autó. Tehát ha bedőlnek a cégek akkor céges autó sem kell.
Csak egy példa ugye ha a BASF kimegy akkor nem csak vegyianyag gyártás áll le hanem pl. a managerek picsája alá sem kell újj autót gyártnai. De pl. a nem kellenek már a basf-hoz külsős cégek akik a csöveket karbantartják és sok száz beszállítója sem aki pl kalibrált, munkavédelmet csinálta stb.. így azoknak sem kell autó stb… Persze ez egy kis szegmens de ha mindenhová begyűrűzik akkor lesz a baj.Talán talán repedezik az üveg?
5. andrew
A BASF kivonulásával (ha igaz) megkezdődött az, amit ezen a fórumon már a háború elején felvetettek, vagyis, hogy az energiaigényes ipar kivonul Európából, és János szavaival élve, jön a lovaskocsi és a sparhelt. Nem is értem, miért nem ezzel van tele a sajtó…
6.hargi
Egyenlőre várjuk ki a végét. Mondok egy példát.Pl a BASF német gyárában lehet a műkörmös kis cica 1-1-5 millió forintnak megfelelő fizetést kapott hogy kezeli az SAP-t az irodában, vagy a managerek 2-5-10 millió/hó-ért dolgoztak havonta úgy hogy bepüffeszkedtek a céges újautójukkal reggelente.
Namost ezt a díjat a termékben meg kellett fizetni de a csőszerelő szaki díját is.A Kínai lehet megcsinálja ugyenezt havi párszázezerért, ráadásul a vegyi anyagokat a folyóba engedhetik.
Namost Kínában olcsó az alapanyag, a munkadíj így ez ellensúlyozhatja a magasabb szállítást. Viszont a szállítás ma nem gond mert egy teherszállító hajó annyi kemikáliát hozhat egy fordulóval ami 1 évig elég EU-nak.
Tehát logikailag nézve akkor lenne nagy baj ha azt mondhatjuk pl.1 év múlva hogy NINCS (mosópor, műtrágya,növényvédőszer stb..) viszont úgy néz ki lesz csak helyileg ott gyártódik Kínában.Persze a játék veszélyes mert nem tudni a vegyipari összekapcsolódásokat és hogy mikor miből lehet
hiány.Kína nem usa hogy majd 1 év múlva beint hogy nem hoz cuccot, hanem örül ha gyárthat.
Viszont a Kínai sem sokáig örülhet a gyártelepítéseknek, mert nyilván nem lesz több 100 éves ez a dolog sem mert előbb utóbb kifogy a nyersanyag és energia amit Gelencsér Andrásék mondonak..Az átlaggútyis ott is nyomhatja a melót napi 12 órába, nehogy azt higgyük hogy majd ezekkel a gyárakkkal ök kaszálnak, max. lesz munka náluk. De ahogy ott is úgy itt is nálunk mire ment el pl. az elmúlt a 20 évnyi fizetésem? energiára és magam fenntartására, tulajdonképpen ennyi de nem csak
nekem hanem egy átlagember ugyanezt elmondhatja akármilyen furcsa is és ott sem lesz másképp.Az ember nem tud maradandót alkotni, mindent újjá kell építeni. Tehát ott sem fognak az átlagkínaiak meggazdulni ebből.
Persze a németben élőknek rossz lesz mert nem tudni mennyi munkahely szűnik
meg. Vagy egyes termékek árát hogy befolyásolja majd.Például 1 liter festék ára mennyi lesz nálunk?
Csak egy adalék ami eszembe jutott: Szalóczi mondta hogy pl. egy mobiltelefont mind a mai napig csak úgy tudnak újrahasznosítani hogy pl a mobilból csak egy anyagot tudnak kivonni (pl. kobalt vagy amit kiválasztanak) de úgy nem tudják, hogy egy használt mobilból kivonják mind a tucatnyi vegyi anyagot, ritkaföldfémet újrahasznosításra.
Alapvetően bejöhet a sparhelt lovaskocsi színvonal is nem mondom hogy nem (sőt örülök is ha megerősítetek hogy igen bejön elég hamar) de még konfirmáció kell.Amúgy meg viccet félretéve ha az jön Németo-ban akkor Magyarországnak is annyi.
7, andrew
Röviden, tömören mondom.
Az energiaintenzív ipari ágazatokra feltették a kötelet.
A lengyel szénkitermelés is csökken.
Olcsó urán nincs, az európai egyesített villamos energiahálózat most még ki tudja segíteni az ukránt.
Norvégia, Usa ügyeskedik az LNG áll árával.
Az EU területén nincs számottevő kőolajbányászat.
Már egyszer írtam kb. 2022.-ben, hogy az oroszok második Noé bárkája (Északi – sarki kőolajtartalék) miatt, még kaphatna ez a kontinens is egy esélyt.
Az európai biztonsági környezet apránként romlik, Magyarországot, mint a virágzó béke aprócska szigetét is viszi magával.
Az országonkénti tömegmédia és az információs műveletek a közember kritikus gondolkodását úgy elnyeli, mint a kacsa a nokedlit.
Egy – két amerikai kontingens idetelepülésével, hamar megváltozik a Közép – európai széljárás…
8. János
Megoldás lenne az EU energiaéhségére az orosz javak megszerzése.
Ezzel is eteti őket Amerika, de valóság az, hogy ha le is győzné Oroszországot a nyugat, a javaiból majd semmit nem kapna az EU, a felett az USA disponálna és olyan áron adná, hogy az EU soha ne legyen gazdasági tényező, főleg nem versenytársa neki.
Ennek ellenére a nyugat európai politikusok elhiszik, hogy ez lenne a megoldás számukra, ezért olyan lelkesek egy nagy orosz elleni háború kapcsán. Na meg a kibontakozó politikai válságra és meglévő pozíciójuk megtartására is megoldást adnának, lévén nem lennének választások egy jó darabig.
Egyébként az USA amíg lesz ereje hozzá, nem fogja soha megengedni, hogy Európa hozzá jusson az olcsó keleti nyersanyaghoz és energiahordozóhoz. Inkább lepusztítja Európát. És valljuk be, egyelőre elérte amit akart. Tény, hogy a nagy igyekezete közben létrejött a kínai-orosz gazdasági kapcsolat. Valószínű, hogy ő is számolt ezzel, hisz nem hülye – az a sok tin-tank nem véletlenül működik arrafelé. Ha mi láttuk előre ezt, akkor mennyivel inkább látta ő ezt. És mégis megengedte. Kérdés, hogy miért. És vajon milyen ellenszerük lenne erre. Szerintem azzal a tervel számolnak, amit már itt többször leírtam, nevezetesen, hogy előbb legyőzik Oroszországot az ukrán proxy-val, szétszedik, majd északról és keletről is bekerítik és blokád alá veszik Kínát, aki majd magába roskad, s ha ne, akkor az ukránokból és oroszokból toborzott zsoldos sereget nekikergetik Kínának, ahogy most teszik az ukránokkal.
De mi lesz, ha nem jön össze a nagy terv?
Szerintem Armegedon. Nekik, azaz a nyugati pénzügyi elitnek, jobb egy romjaiból újraépülő világ ahová átmentik a tudásukat és kapcsolataikat, mint egy régi világ ahol már nem működnek a kapcsolati hálóik és csak egy szereplők lesznek a sok között.
Írod:
„Az európai biztonsági környezet apránként romlik, Magyarországot, mint a virágzó béke aprócska szigetét is viszi magával.”
Nem viszi sehová, mert a megszállásunk nélkül nem tudnak semmire kényszeríteni. De megszállással sem, mert az nagyon csúful fogja kivenni magát, még a NATO egysége is rámegy. Minimum a törökök kilépnek (már most is rezeg a léc).
„Egy – két amerikai kontingens idetelepülésével, hamar megváltozik a Közép – európai széljárás…”
Lehet, hogy egy ilyen közvetett erőhatással rá tudják kényszeríteni a politikusokat az irányváltásra, de a köznép nagy része nem fog átállni. Nem sok köszönet lesz az USA-nak az ilyen katonákból, akik nem akarnak harcolni az érdekeiért. Aki teheti át fog állni vagy megadja magát, miután agyonlőtte az osztagához beosztott nyugati komisszárt. És még nem beszéltünk a hátország felfordulásáról. Kérdem én, hogy mi haszna lesz az USA-nak egy olyan kényszerített „szövetségesből” ahol a lakosság nagy része ellene fog dolgozni? Ennyire nem hülyék ők sem. Nem véletlen, hogy az orosz ellen kidolgozott forgatókönyvek szerint, ha Magyarország addig nem változtat álláspontján (persze ebben benne van az is, hogy reménykednek egy kormányváltásban), akkor minket kórházbázisnak szánnak. Az pedig éppen jó nekünk!
9 – Bendegúz
Rengeteg szempontot kell figyelembe venni, csak tényleg egy a sok közül: az amerikai belpolitikában már egy ideje dúl hideg polgárháború. Most nem az elitekről beszélek, hanem az általános tömeghangulatról az USA-ban. És a helyzet csak romlik, pl. a Trump elleni boszorkányperek egyre közelebb hozzák azt a helyzetet, amikor a hideg folyamatosan forróvá válik. Az ottani belpolitikai helyzet messze nem stabil!
A mentális felkészítés erre a forgatókönyvre az ottani filmipar által már meg is kezdődött (lásd. a Civil War alkotást ez évből).
Szóval a jelenlegi „geopolitikai goridiuszi csomó” elvágásának az egyik forgatókönyve az Egyesült Államok belső összeomlása – a végén megtörténhet, hogy nem Oroszország, hanem az USA fog szétesni részeire. Vannak olyan amerikai ill. amerikai kötődésű érdekcsoportok is, amelyek a nukleáris háború helyett simán ezt a lehetőséget részesítik előnyben, ezt nyugodtan elhiheted! Számukra nem az emberiség az értékes, hanem maga a bolygó és ez motiválja a cselekedeteiket. Nem fenntartható egy olyan ország létezése hosszú távon, amely az emberiség kevesebb, mint 5 %-át adja, de a működtetéséhez felhasználja a rendelkezésre álló források 30-40 %-át. A Nyugat – és benne az Egyesült Államok területei is – elszegényedése, lakosságának a számának a „visszametszése” elkerülhetetlen ezen érdekcsoportok véleménye szerint, amely tagjainak elég nagy számának amerikai útlevele van. Számukra egy Mad Max-os Amerika százszor elfogathatóbb alternatíva, mint egy nukleáris világháború a bolygón.
9, Bendegúz
Az EU energiaéhségére csak az az oroszokkal, és a kaukázusi anyagokkal elégíthető ki.
A One Belt, one Road projekt, Ukrajnán keresztül, nem úgy néz ki most, hogy lesz belőle valami, pedig most még Kína is kedveskedik nekik, hogy a repülőeszköz hajtómotor befektetéseiket valahogy visszakapját a Motor Sich – től.
Igen,
az egyik a kórházbázis lehetőség,
míg a másik: a Kárpát – medence, zárt jellegénél fogva ideális műveleti területe a nagyok játszóterének, de ehhez először Usrsuláék szankciója és válság szükséges, meg 1-2 amerikai ideiglenes támaszpont is jó, ha van…
Ezt az amerikai polgárháború megvívása dolog – a Trump rajongó fegyverbuzi polgárokkal Texasban és a hadsereggel Európában – ha jól értem a soraid, nem gondolnám, mert az amerikaiak tudattalanja kb. még ott tart, mint az elkényelmesedett nyugati embereké.
Az amerikai mozifilmek már dolgoznak ezen.
10 „Számukra egy Mad Max-os Amerika százszor elfogathatóbb alternatíva, mint egy nukleáris világháború a bolygón.” – Ebben van logika. Bár a Mad Max pont egy atomháború utáni világ. Pont azt kéne elkerülni, nem?
Ami Európát illeti, arra hajlok, hogy szívesebben vívnék meg/viselnék el egy polgárháborút az áruló elitünk és a behívott hordák ellen, mint hogy végignézzem, ahogy békésen átadjuk a kontinensünket egy Saria alapú iszlám államnak.
Nem teljesen esélytelen, úgy néz ki, a németek már ébredeznek. A felkelés himnusza már megvan: L’amour toujours dallamára: Deutschland für Deutch, Auslaender raus!
10. Zsolt
Igen, tényleg feszült a politikai helyzet az USA-ban.
De nem hinném, hogy nincs forgatókönyvük erre az esetre is.
Arra lesz jó egy ilyen csinált polgárháború, hogy előjönnek a nemzeti érzésű amerikai tömegek, akik így beazonosíthatóvá válnak és jól le lesznek vadászva. Ezzel megteremtve az ottani elitek megteremtik a lázadástól mentes amerikai társadalmat.
Trump pedig egy hasznos idióta. Semmit nem tanult a négy éve alatt. Ha hatalomra kerülne, pont annyira nem tudna semmit tenni, mint ahogy első ciklusa alatt sem tudott. Nekünk pedig kifejezetten kártékony lenne az elnöké választása. Eddig tudtunk ellenkezni, hogy nem szállunk be az ukrán balhéba, de ha jönne Trump, másnap hívná OV-t és ráripakodna, hogy most de azonnal indultok, hanem küldöm az ukránokat vagy/és a románokat rátok. És menni kellene. Ez egy teljesen kezelhetetlen ember. Szóval addig jó nekünk amíg Biden a fehér ház „ura”.
11. János
„Az EU energiaéhségére csak az az oroszokkal, és a kaukázusi anyagokkal elégíthető ki.”
Vagyis?
Röviden, vége az európai iparnak és ezzel az európai jólétnek. Igazad lesz, hogy sparhelt és lovaskocsi színvonal lesz errefelé (feltéve, ha a sötétzöld idióták
megengedik a lótartást, merthogy lyukat kifingik az ózonrétegre).
Én minden esetre leköltözöm a Székelyföldre, oda ahol még működik az élni és élni hagyni mentalitás.
Különben is skanzen leszünk. Ahogy ezt írta nekem még 2004-ben (a decemberi kettős állampolgárságos fiaskó kapcsán) egy kedves izraeli ismerősöm. Már akkor megjósolta, hogy migránslerakat lesz Európából, míg a jobb részei skanzen jelleggel lesznek fenntartva, gazdag USA turistáknak. Hát nagyon kezd igaza lenni.
„A One Belt, one Road projekt, Ukrajnán keresztül, nem úgy néz ki most, hogy lesz belőle valami, pedig most még Kína is kedveskedik nekik, hogy a repülőeszköz hajtómotor befektetéseiket valahogy visszakapját a Motor Sich – től.”
Ukrajna nem lesz tényező pár éven belül. Főleg nem úgy, hogy falat alkothasson Oroszország és Németország között. Kína rosszul ítéli meg a helyzetet, ha gazsulál az ukránoknak!
12. Ábel
Nem csak az atom, hanem egy áram nélküli világ is elhozná kb. egy év alatt a Mad Max világot, bármelyik fejlett országban.
Delej nélkül nincs semmi. Sem víz a toronyból, sem szenny-víz elvezetés szivattyúk hiányában, sem élelem szállítás, sem banki tranzakció (így fizetési lehetőség sem – de kinek is kellene a nemlétező pénz, valós áruért?), sem gyógyszertár. Valamelyik nagy klasszikustól olvastam, a következőt: „Egy hónap után a nagyvárosok polgárháborús képet mutatnának, fél év múlva olyanok lennének, mint egy ispotály, egy év után, mint egy temető. Ennyi. Nem kell ide atom kérem szépen. Senki nem ért semmihez, senkinek nincs több tartaléka egy hétnél több. Hogy is akarnánk stabil társadalmat egy ilyen helyzetben?
14 – A hatalmas különbség a Mad Max és az áram-geddon között a természet reakciója. Sivatag az egyik esetben, burjánzás a másikban. Nagyon nem mindegy.
Én nem hiszem egyébként, hogy Trump ilyesmit csinálna. Eleve teljesen más a hozzáállása az ukrán háborúhoz, meg hozzánk is. Mi kicsit olyanok vagyunk Európában, mint az ő hívei ott – és ezt ő is tudja.
15. Ábel
Pont le sem szar minket Trump.
Emlékszel amikor 2016-ban, Tusványoson OV egyedül kiállt mellette, amikor még csak kampányolt Trump, úgy, hogy az egész nyugat ellen ugatott?
Na, mi lett a jutalma?
Megmondom.
Az, hogy még a román szász renegát Johanist is (aki nem mellékesen végig ellene drukkolt nyilvánosan!) hamarabb fogadta a Fehér Házban, Make Romania Great Again baszebal sapkával, mint OV-t, aki végig kiállt mellette. Nem is beszélve arról, hogy Johanist a második év elején, míg OV-t csak a harmadik éve vége felé engedte maga közelébe.
És ettől az embertől várod te azt, hogy megvédjen minket. Majd a románokat megvédi! Nekünk pedig baráti alapon leüvölti telefonon, hogy azonnal szedni a sátorfát és irány az ukrán front, mert különben Make Romania Great Again lesz!
Mellékesen egy puha pöcs, azt teszi amit az adminisztrációba beépített libsik mondanak neki. Mit vársz egy olyan embertől aki az ellenségei nyomására kirúgta a fehér házból az összes hozzá hű, kampányban végig mellette álló embert?
Majd szólnak neki és egyből megvilágosodik, hogy csak Magyarország miatt nem győzött még Amerika az oroszok ellen. Aztán e szerint fog lépni.
Csak figyelj. És jusson eszedbe amit mondtam.
Atomról annyit, hogy nézd meg Csernobilt, ahol kvázi földfelszíni robbanással felérő sugárfertőzés (kihullás) alakult ki. Alig telt el pár év és semmi nem látszott meg a természeten. Most meg egy dzsungel van a környéken, buja vegetációval és hatalmas vadvilággal. Nem is beszélve arról, hogy több ezren nem is költöztek ki a szennyezett övezetből, élik életüket. A tudósok is nagyon csodálkoznak ezen. Mind az áramszünetnél, mind pedig egy atomháborúnál az első egy év lenne a nagy elhullás ideje, aztán már a maradék kezdené összeszedni magát.
Szerinted hány kísérleti atomrobbantást végeztek a földön 1945 óta?
Meg fogsz lepődni ha megtalálod a választ.
És lett valami a földdel? Megérezte a természet?
Már ugye körvonalazódik a kép mi lehet (feltételes mód) A lengyel, német és egyéb államok fiataljait (először fiataljait) lehet behívják majd a háborúba ha bevezetik a sorkatonaságot.
Utána jönnek majd az egyre idősebb korúak.Lehet pár év múlva majd a német nagyvárosok utcái is üresek lesznek mert majd bujkálnak a nemétek a sorozótisztek elől mint most az ukránok. Berlin meg a nagyvárosok üresek lehetnek.Ja nem,lehet csak a migrik lézengenek majd mert őket nem lehet elvinni (még).Mondjuk ha a férfiakat a frontra viszik a germánoknál a migránsok az otthonmaradt
Omákat kifosztják, mert még békeidőben is veszélyesek nemhogy akkor. Európa még válságba fullad mert senki sem vesz semmit csak alapvető dolgokat.
A fogyasztói társadalom rózsaszín füstje hirtelen megtorpan.Esetleg bevezetik az élelemjegyet a rászolrulóknak. A háború végén esetleg több 10 millió halott.Pár millió amputált dolgozni nem tudó férfi és a migránosk maradnak európában.(Már eddig összesen lehet járunk 1 millió halottnál)
Persze honnan fognak a migrik pénzt kapni majd ha kifogy az EU kassza? Még az se lesz akkor hogy elmegy dolgozni mert nem lesz hová.
Nem tudom lehet e ez majd realitás de pár hónap alatt sokminden körvonalazódik majd.
Ha mi kórház leszünk az is érdekes lesz.Eddig csak ukrajnában állítólag kb. 100 ezer amputáció történt.Ha Európai népei is mennek háborúzni akkor itt is lehet számolni több 100 ezres amputációkkal.És ez csak az amputáció.
Honnan lesz orvos aki megcsinálja ezeket? Mert magyar orvossal nem tudják mert nincs pluszkapacitás kb. 1 darab sem olyan szarban van az egészségügy.Külföldi orvosok jönnének ide? Ott sincs túlkínálat.
14.Bendegúz
Régebben akartam írni hogy ha leköltözöl gondolj arra hogy majd bírod e a fizikai munkát mármint idősebben hosszú távon, mert a hegyekben nem egyszerű a munkavégzés.Amikor mutatnak dokufilmeket
nem tudom az e az átlag hogy az idősek is 70-80 évesen még tudnak dolgozni vagy csak egy részük.Én ha pl egész nap kemény fizikai munkát végzek már érzem a térdemen hogy még +40 évig nem menne ez.
Ennek ellenére én is mennék de egyenlőre nem hagyom itt a házat és a kerteket mert az ember nem szivesen hagy itt mindent, de majd meglátjuk idővel mi lesz.
Hogy ha leköltözöl azért próbálj valami netet varázsolni hogy ide is tudj írni.Bár még szerintem pár évig (?) el lehet itt élni de majd adja a helyzet, meglátjuk.
Kíváncsi leszek hogy Magyarországra miként köszönt majd be a sparhelt lovaskocsi
színvonal.Mennyire lesz mély és milyen vonatkozásai lesznek.Mert a tét nagy, a sparhelt lovaskocsi színvonal magával hozhat egy mad. max világot is, de lehet egy enyhébb változata, Viszont viszonylag hamar meglátjuk mi várható.Épp mondom mennyivel rosszabb lett minden a nagyszüleinkhez képest
(nyugdíj majd 70x év felett, lakáshoz jutás, családok szétesése, munkahelyen gútyi életfogytiglan mégsem haladsz, drága minden stb…)Na és akkor erre jön még a sparhelt lovaskocsi dolog majd.Persze állok a kihívás elébe és nem szomorodom el
hanem izgalmasan követem most még csak a bevezető szakaszát ennek.
Egyébként érdekes dolog ez mert lényegében eljutottunk oda amit Gelencsér András mond az energiahiány .Ha minden kontinensen lenne nyersanyagból és energiából még vagy több száz évre való akkor lehet nem érdekelne senkit a háború vagy nem ilyen formában de ugye vége felé vagyunk a történetnek és így ez a helyzet.
18, andrew
Kíváncsi vagyok, hogy a kecskeméti, pápai repülőtéren kívűl a NATO vajon a debrecenit is kinézte már magának?
Zsolt
Vajon az FPÖ, Lega, Pis, Fidesz együtttműködést meddig tudják fenntartani?
19 János
Nem tudom,elképzelhető,mert azt látni hogy olyan tervek (egyenlőre még csak tervek) röppentek fel, hogy 2028-ra 2029-re ki kell képezni sok katonát(nyugat európait) és küldeni a frontra. Tehát még minimum 5-10 év a háború (?) ezen forgatókönyv szerint, így akármire is szükség lehet.Mondjuk az az érdekes hogy addig is folyamatosan kell katonákat küldeni mert gondolom nem lesz tűzszünet.Kérdés hogy honnan akarja a húsdarálóba küldeni az embereket addig az 5 évig még felkészülnek.Na meg utána..
21, andrew
Burkoltan próbáltam a kérdést feltenni neked:
Tehát a Magyarországra települő
amerikai vagy akármi más bázisok
esetén mi lesz az állami szuverenitással ill. a hazai szerződéses ill. tartalékos állománnyal…és a
Visegrádi Négyek honvédeivel?
Ez esetben, hogy rendelkezik a Honvédek Jogállásáról szóló Kormányrendelet, amit nem találtam meg még a Magyar Közlönyben.
19. János
Állítólag már most is használják a debreceni repteret Ukrajnába történő szállításra (de biztosan csak békés célokra alkalmas holmikat szállítanak onnan…)
andrew
A BASF tényleg fokozatosan csökkenti a ludwigshafeni központban a létszámot és üzemeket állít le. Eközben Kínában, Nanjing városban, Új Verbund nevű gyáróriást létesített a Sinopec vegyipari partnercéggel együtt ill. két kínai műszaki egyetemen folyó kutatásokhoz és az oktatásokba is betársult. A Henkel nem tervez németországi leépítéseket, de óvatosságból ő is csatlakozott a kínai műszaki értelmiségi képzéshez.
Összesen 11 db. üzemegységet állítanak le a következő 3-4 évben Ludwigshafen – ben és csak néhány üzem fog működni tovább.
forrás: 扬子石化-巴斯夫有限责任公司
Már régóta mondom, hogy a német ipart ezzel az esztelen zöldítéssel tönkreteszik, s ha túl akarnak élni az iparmágnások, el kell jönniük onnan. Ezt kell nekünk kihasználni és amit lehet, ide kell csábítani. OV. is ezt ismerte fel. Most, hogy a szövetségesük rájuk robbantotta az Északi Áramlatot, nem csak a zöld ág is húzza őket, hanem a drága energia és nyersanyagár is. Ti. nem jön már Oroszországból semmi, sőt Ukrajnából sem, merthogy utóbbiból is rengeteg mindent kapott a német ipar (Amerika kaján vigyora mellett tesznek róla az oroszok hogy ne legyen energia az ukrán ipar működtetésére – kvázi a német ipar, meg a francia egyik legfontosabb hátsó udvarát is szétverték).
Kérdés, hogy ebben a nagy áramtalanításban mennyire tudjuk mi az esetlegesen ide települő német ipart kiszolgálni. Merthogy OV nagyon elszámolta magát, abban a tekintetben, hogy nem építette meg a Paks II (helyette épített egy 750 kW-os átvevő pontot)., mondván, hogy ócson veszünk delejt az áramban fuldokló ukránoktól. Csak hát időközben Zseli 10-ről 100-ra emelte az áram árát. jobb híján lenyeltük (Paks II. hiánya miatt!). A nagyobb baj az lett, hogy már ilyen áron sem jön a nafta, ugyanis a ruszkik lenullázták az ukránok exportképességét. Ők szorulnak bevitelre az egyébként energiaszegény EU-ból.
Itt vagyunk most. Erre kellene a menekülő energiaigényes ipart rátelepíteni.
nem véletlen, hogy 10 év után elkezdtünk kapkodni Paks II. ügyében.
Nem mellékesen Szabolcsbákára épült a Paks II.-t kiváltani hívatott 750 kw-os átjátszó.
Aztán elfogyott az ukrán áram.
Na, mondjuk arra jó, hogy innen az EU-ból táplálják az ukránokat árammal is. Pedig fordítva tervezték. Ez volt a nagy zöldítés alapja. A szürke ukrán áram.
23. János
Épp mondtam az egyik ismerősömnek és azt mondta errre, hogy hát azért megy ki mert így kicsi a profitja és pénzéhes.Persze valamilyen szinten igaz hogy a tulajok
csak azt nézik hogy mennyi a profit és hol a nagyobb.Részben lehet igaza van.Amúgy a német mobilis ha ott nem lesz munkahely akkor átmegy 300km-el arrébb, neki nem gond.
Ha megszűnik pl. 10 ezer munkahely relative még nem nagy gond, ha van helyette mondjuk 1-200 ezer üres állás Németo-on belül.A gond akkor lesz ha nem csak a BASF hanem több cég kimegy és akik elveszítik a munkahelyüket nekik nem lesz állás mert az ország recesszióba fullad.
Illetve majd az ár lesz a kérdéses a termékeknél.Most még nem tudjuk mert lehet nagyjából olyan áron futnak a termékek mint most de lehet jelentősen drágulnak.Régen mondták amikor kiment a könnyű és textilipar hogy mi lesz, baj lesz. lgazából nem lett baj mert talán Kína meg India átvette a
textilgyártás szerepét.Talán most a nehézipar Kínáé lesz, 1,5 mrd éhesz száj mindent megcsinál.Például ezeket a trapézlemez anyagokat ami a tetőkön van és kerítéseket meg csarnokot csinálnak szerintem Kínából jön minden tekercsekben.Talán ez lenne az új irány?
Mindenesetre meglátjuk, hogy a német ipar leszerelése milyen súlyos lesz. Talán nem olyannagyságú mint egy 1929-es világválság.Azt nem tudom hogy a német meg tudja e csinálni hogy pl.kiszervezi kelet európába pl. az autógyártást és akár mi jól járhatunk ezzel.Ő meg megmaradna ott egy agytrösztnek a tervezéssel., mert a net világában meg lehet oldani.Ha egy nagyobb válság lesz szerintem hiába szervez ki akármit is mi is szívni fogunk.Ha nem lesz ott fizetőképes kereslet akkor nem kell autó hiába gyártja le a periférián.
Mintha olvastam volna hogy 100 ezer eladatlan elektromos autó van a németeknél de állítólag már nincs rá állami támogatás azért nem veszik. Persze hogy sok e a 100 ezer nem tudom mert lehet békeidőbe is állt 50 ezer eladatlanul nemtudom. Viszont azt látni hogy már nyugateurópában is nehezebb lett az élet az elmúlt
pár év alatt.
Mondom egy másik ismerősnek hogy kimegy a BASF erre meg azt mondja hogy érinti e őt ez bármiben is. Van e értelme foglalkoznom ilyenekkel.Remélem az ilyen embereket fog először érinteni majd ennek a szele.Mondom egyrészt hobbi másrészt nem tudni még,hogy mondjuk 1 liter zománcfesték mondjuk 20 eft lesz vagy egy ariel mosópor 15 ezer. Nyilván mégnem tudjuk hogy milyen terméket mennyire érint.
Például hallottam (nem tudom igaz e) hogy az állások amik meg vannak hirdetve Magyarországon pl. 1 magyar megyében azok nagyrésze kamu vagyis nem valós állás csak kapnak támogatást utána.Úgyhogy már lehet most is baj van csak még nem látszik.
A kelet – európai ideiglenes amerikai és egyéb katonai támaszpontokhoz – ahogy intuitívan írtam néhány napja – meg is lesz bőven a rendelkezésre álló állomány az elkövetkezendő egy évtizedre, pláne Kína tanításához!
forrás:
services house gov, NDAA HR8070 és NDAA FY25 törvények, melyek módosítását most 2024. juliúsában fogadják el.
Svájcban meg hadd tanácskozzanak békésen a békéről a mai napon.
Jens Stoltenberg főtitkár úr hamarosan leköszön, helyette jön Mark Rutte mester, ő nagy tanítója lesz a kelet – európai népeknek.
27. János
Jöhet is és mehet is Rutte, mert csak azok vonulnak be ukrajnába, akik önként hajlandók.
Egyelőre mi nem megyünk. Kérdés, hogy mi lesz a 2026-os választás eredménye. Ha megy OV, akkor könnyen mi is beléphetünk az önkéntesek (hajlandók) csoportjába.
Addig kívül vagyunk.
Két év hosszú idő, így a hajlandókat nélkülünk hajtják be. Nem várhatnak.
Csak az 5. cikkely kötelezne.
Azt pedig nem akarják aktiválni. Oda lenne a proxy lehetősége.
Az USA-nak is mennie kellene. Majd a végén aktiválnák, ha már az orosz a vereség szélére kerülne. Addig első körben az ukránokkal proxyzna ameróka, majd a kelet-eu-s országokkal, majd ha ezek is elfogynak akkor a nyugati tagokkal és majd csak a végén lépne be ő maga, kipihenten, ahogy szokott mindig.
Mocsok egy terv, mit ne mondja. Sátáni. De zseniális!
Ha Putyin helyébe lennék már most berángatnám a NATO-t egy face to face helyzetbe. Tudniillik nincsen a szövetség felkészülve, sem emberanyag, sem technika tekintetében. Előbbi nincs elégé megdolgozva, még idő kellene, utóbbit odaadták az ukránoknak, és még nem pótolták.
Amennyiben sokat várna az orosz, nem lesz esélye. Lassan kivéreztetik.
Szóval röviden. Csak az 5. cikkely kötelezi Magyarországot. Ha másképp lenne már rég behajtottak volna. Rutte sem tud semmit tenni. Ha nincs kormányváltás és OV kitart, akkor 2026 után is ez lesz. Persze a háborút hosszura tervezik. 2029-re akarjál a sátánfjzatok felfuttatni. Addig pedig sok minden megtörténhet.