Csirke horror (felfrissítve)

A helyzet eléggé kétségbeejtő, mert nappali

vadászról van szó

 

Jelenleg a pitvarban 16 darab 7 hetes, és 30 darab 4 hetes csirkék vannak. A hideg miatt tegnap csak a „nagyok” voltak kiengedve. Elmentünk itthonról 3 órára. Amikor visszaértünk 2 csirke tetemre bukkantunk. A nagyobbiknak szét volt terülve a szárnya, látszott rajta, hogy védekezett. Mind a kettőn volt egy apró harapás. A nyakuk sértetlen volt, a harapás a hasukon volt. A csirkék be vannak kerítve dróthálóval, aminek az alsó részére plusz rá van húzva sűrű tyúkháló is, hogy a csirkék ne férjenek ki. Még tegnap beszereztem egy nyest (macska) csapdát, és mivel a szomszéd macskájára gyanítottam, halat tettem be csalinak. Reggelig a csapda nem fogott semmit.

Ma a kicsik is ki voltak engedve. Délben elmentünk ebédelni, kb. 1 órát lehettünk távol. Amikor hazaértünk a pitvarban a csirkék össze voltak bújva egy sarokban. Gondoltam baj van, körülnéztem. Két darab 4 hetes csirke hullát sikerült találnom. A történet ugyanaz. A testük alján egy harapás, amin kibuggyantak a belek. Gyilkolt a bestia, de nem ette meg, és nem vitte el. Kinek van ötlete, hogy mi lehet?

Új fejlemény:  Éjjel bement a csapdába, ami lecsapódott, de mégis kijött belőle. Valószínűleg a csali nem volt elég mélyen, így a billenő túl hamar kilengett, és a testéből valamennyi kint lehetett. A csapó ajtó nem tudott egészen leesni, és valahogy kiszabadult. Ide se fog még egyszer bemenni. Hogy bent volt az onnan valószínű, hogy az egész csapda 5 centit elmozdult a vergődéstől.

Új taktika: Az nyilvánvaló, hogy a csapdát már nem használhatom. A tyúktartást nem vagyok hajlandó feladni. Megoldás? A pitvar két oldala határos a kertünkkel. Egy oldal a Pilisi Erdőgazdasággal, egy oldal pedig a szomszéddal. Ez utóbbi kettőből lecsíptem 120-120 centit, kihúztam egy vadi új kerítést, majd megnyitottam a lezárt rész 120 centi szakaszát, és így a kutyák körbe tudják járni a pitvart. Amig a munkálatok folytak állandóan szólt a Kossuth rádió, amikor nem voltam jelen, valamint kutyaszőrrel végígraktam a kerítést. Két nyulat eresztek a csirkék kőzé, mert a kutyákat az nagyon izgatja, és így állandóan oda fognak figyelni. A pudnig próbája az evés. Kiváncsi vagyok, hogy ez beválik-e?

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

71 gondolat erről: „Csirke horror (felfrissítve)

  1. Valóban nyest lesz az.Elég nehéz lesz csapdába csalni.Óvatos állat.Utóbbi vérengzésében is valami megzavarhatta.Régi házak padlására fészkeli be magát, olyan házba ahol rálóg a tetőre egy fa ága és azon közlekedik le a földre.Képes a cserepet is megbontani egy helyen hogy elérje azt a faágat.Nem is hinném el hogy így közlekedik, ha saját szememmel nem látom a szomszéd házban, pedig kutyák is vannak.
    Tippeket az elriasztáshoz:http://egerriaszto.hu/nyest/

  2. 1:
    A padláson nincs, az egészen biztos. Négy kutya van szabadon, akik bármit elérnek, csak a pitvart nem, mert ők is szeretik a tyúkhúst. Viszont a pitvar egyik kerítése az erdővel határos. tehát az erdőből be lehet jutni a kutyák megkerülésével. Ugyanott jöhet be a macska is, de az meg is enné, vagy ha csak összerágcsálja, akkor az eredmény látható. Itt a sebet 10-15 mm széles állkapocs ejtette. Nincs rágcsálás, csak egy határozott harapás. és úgy tudom a nyest éjjel vadászik.

  3. Rakjál a ‘tetthelyre’ egy kamerát, hátha elcsíp valamit.

    Menyét, görény, nyérc, patkány – mindegyik öl ‘szórakozásból’ is, úgy, mint a macska.

    Öreganyám mindig a görényeket szidta, ha ilyesmi történt, de az általában az éjszakára bezárt tyúkokat rendezte le neki.

  4. A rendesen táplált macskák gyakran szeretnek szórakozásból ölni.

    El kell tenni láb alól a környék macskáit, és ha úgyis fogy a csirke, akkor nyest. 🙂

    A viccet félretéve remélem hamar sikerül megtalálnod a vadászt. Ha elhivatott vagy akár egy kamera is szóba jöhet a cél érdekében.

    Sok sikert!

  5. 8. Tibor bááá! 🙂 Jóvanna. Tudod, hogy hova. 🙂

  6. 7:
    Macska nem lehet. A lefényképezéssel nem érek semmit. Tegyem be a családi fotók közé? 🙂
    Ma éjjel a csapdában két csirke hulla van. Ha nem fogok vele semmit, akkor holnap este élő csirkét teszek be. Ha az se fogja meg, akkor éjjel berakom a négy kutyát, hadd szarják össze a pitvart. Nappal néhány órára kiengedem őket, de ott leszek a helyszínen.
    Ha nem lesz több poszt, írjátok a nyest számlájára. 😀

  7. Volt valamikor poszt a házimacskáról, és abban volt hogy a cica úgy is öl, ha nem eszi meg az áldozatát, nincs rá szüksége Csak játékból.Épp ezért nagyon kártékony az énekesmadarakra. De láttam már ölni a saját macskáimat is. Régen egeret, és sajna cinegét is, nem sikerült megmentenem, aztán már nem volt kijárós a macskám.Ha hozott nekem valamit ajándékba, és letette elém, az kivétel nélkül meg volt fojtva, torokra ment, vagy nyaknál tartotta a szájában a madárkát, és tette elém még élve–hogy játsszak vele gondolom..Nem jellemzó hogy egy macska feltépi valaminek a hasát.. szerintem nem is lehet macska számlára írni a csibéidet..

    De ezek szerint van még olyan állat ami öl, „csak úgy”-az ölés kedvéért..(nyest) vagy gondolja hogy később visszajön a halott tyúkért, vagy mi vezetheti az öldöklésben?

  8. 11:
    Ma elvitt két nagyobb csirkét, és megölt két kisebbet, de azokat ott hagyta. Majd meglátjuk mi fog ma éjjel történni, és holnap.

  9. Nyest Tibor bá’, amit sajnos csapdával nem fogsz tudni megfogni. Egyetlen megoldás ugyan egy kicsit fáradságos, ki kell puhatolni az útvonalát, hol jut be a csirkéidhez és vhogy elzárni azt, utána felhagy a dologgal(a lá nagyapám). Elég okos jószág, de tényleg mindig padláson át közlekedik eddigi tapasztalataim szerint, azért mégse hagyd ki a lehetőségek közül. Good luck!

  10. Üdv! Nálam 25db 8 hetes csirke van, a védekezést úgy oldottam meg, hogy 6db nyúl van köztük szabadon. Hamar összeszoktak, a nyulak éjjel is szabadon vannak. Nekimennek a macskának, mindenféle ragadozónak. Macskát konkrétan elkergették, néha még engem is megharapnak, ha ölbe veszem őket 🙂

  11. 14:
    Érdekes ötlet, logikusnak tűnik. Veszek két darab nagytestű nyulat.

  12. Tibor bá’
    Nálam is hasonló a helyzet. A tojásokat lopja valami el, meg egy tyúkot nyírt ki eddig. Nyomozok mi lehet, köszönöm a sok felmerült tippet a hozzászólóknak.

  13. Tibor Bá’!
    Ne engedd ki a csirkéket, csak, ha már jó nagyok, Vagy fedd le dróthálóval felűlröl is a kifutót, de ez sokba kerül. Ez van. Erdőszélen laksz, ugyse tudod legyőzni az összes kisragadozót. Ha harcolni akarsz, lehet venni olyan 4000 ftért, „medvecsapdát” – kicsi fajtát, de ha szólsz, bármekkorát csinálnak. Párral biztos kinyírod az összes dúvadat a környéken. Én gyűlölöm a macskákat, mert megeszi a kismadarat – és az a baj, hogy ha elkapja a macskát, az borzasztő vernyákolásba kezd, míg agyon nem csapod, és feljelenthet a szomszéd, vagy valami buzi állatvédő.
    De, ha akarod, neked adom a terrieremet, ami garantáltan kinyír mindent, amit, le tud győzni, még egeret és vakondot is fog.

  14. 17:
    Köszi sakkmatyi. Tudod jól, nekünk is van kutyánk, de nem mehetnek be a pitvarba. Éjszaka beengedem, de ez a dög eddig kétszer nappal jött. Most a nyúl riasztást próbálom ki. Lefedni nem tudom, mert minimum 100 m2 terület. Iszonyatos költség. Az életben nem térülne meg, mert ugye nem csak a háló, de kellenek tartóoszlopok is.

  15. Tiborbá, remélem hamar elkapjátok a kis rohadékot!
    Javasolnám egy „automata mozgásérzékelős védelmi üteg” felállítását. 😀 Kb 25ezer Ft-ból meg van, geddonban meg csak be kell raknod a sürített levegős viccpuska helyére az AK47-et!
    http://projectsentrygun.rudolphlabs.com/videos
    (minden ott van a linkelt oldalon az összetevőktől a szoftverig stb)

  16. Nálunk az állatorvos az erdőben tart csirkéket, ahova 2-3 naponta jár ki. Felül nincs lefedve, -csak nagy lyukú uborkahálóval a ragadozómadarak ellen- a kifutó, viszont alul, fölül villanypásztor fut. Aki bent van, az jól elvan, aki véletlen kijön, annak azonnal vége, sok a ragadozó.. ilyen kütyüt 30 körül már kapsz zsinórral, szigetelőkkel.
    Üdv!

  17. Próbáld meg körbepisilni a területet. 🙂
    Nem kerül semmibe és hátha elriasztja a területjelzés a ragadozót.
    Talán valamelyik Bear Grylls epizódban ajánlotta a sivatagi állatkák táborhelytől távol tartására. De azt mondta, nőknek felesleges próbálkozniuk, hiányzik a tesztoszteron a vizeletükből, így nekik nem működik.
    Persze lehet, hogy egyébként se. 🙂

  18. Én gyönyörű tyúkokat, fácánokat, fürjeket és nyulakat tartottam. Röpdés kifutó 2x4m alapterület és 2 méter magas, mindenhol csirkeháló, több szintes luxuslakosztály a tetején is csirkehálóval a szabad, tető nélküli részen. 2db ól volt készítve, 8, 8 m2 Aztán egy romantikus nyári éjszakán egy rohadék kutya széttépte a csirkehálót, egy tucat nyulat ölt meg és szépen lefektette őket sorban. Hiába volt nálam 3 oldalról jó a kerítés, a fa..sz szomszédom utcai kerítését felnyomta és átbújt alatta, ezután felőle jött át hozzám, a közöttünk lévő kerítést is szétszedte.
    ( sajnos az az Ő kerítése, neki kellene rendbe rakni, de szarik rá )
    Gyönyörű szép nagy kutyanyomokkal volt tele a kert, na meg a szőrével, a dróton
    Így kezdődött.
    Eltelt két – három hónap, felnőtt az új nyúlcsapat,
    A dolog megismétlődött, de ekkor már a szomszédom nyulait is kinyírta. (A másik szomszéd :-)…)
    25 nyúl + tyúkok leölve kifektetve szépen, fácánok, fürjek kinyírva, néhány elmenekülve. Nálam itt tartott az egyenleg
    Persze előtte próbáltunk védekezni, erősebb dróthálóval, szétkapta módszeresen, egy szálat kihúzott és kettényílt a kerítésdrót.
    Nem maradt más mint a betonacélháló kettévágva eltolva összehegesztve stb.
    A szomszéd megcsinálta magánál, beton, + acélháló, én úgy gondoltam, hogy ezt a néhány tízezret nem dobom rá a problémára. Feladom.
    Azt hogy 5-10 tyúk miatt egy százezres költségvetésű betonbunkert készítsek ??? most nem…

    Több év munkája veszett kárba, a kutya nem lett meg.
    Erre az évre azt találtam ki, hogy megeszem Én a növényeket ahelyett , hogy odaadom az állatkáknak, Saláta, csemegekukorica, stb.
    Hétvégi hír, hogy az utcánkba feljöttek éjszaka a vaddisznók 2 kertel odébb, „felnyomták a kerítést” és az őszibarackfákról letörték a lenti ágakat, széttúrtak mindent.
    + a szomszéd nyulai kiszöktek, átjöttek hozzám és a borsót 15cm, a szépséges csemegekukoricámat 40-50cm és gyönyörűen virágzó kerti virágaimat nullásgéppel lenyírták.

    Lehet, hogy a vegetáriánus hozzáállásom sem jön be???
    🙂
    A remény hal meg utoljára 🙂
    Bocs, hogy ilyen rövidre fogtam.
    Siettem.

  19. Ferenc, kellene meg valamilyen allat plusszba amely nagy ricsajt csap ha betolakodó jön… pld liba, vagy sajat epkezlab kutya.

  20. A nyúlverzióra kíváncsi vagyok:) Nyulat is adnék hozzá de szerintem nem igazán oldja meg a problémát.

  21. 24:
    Nyúlért elmennék. Ma szereztem két növendéket, de ezek az őrzésre nem akalmasak még, mert túl kicsik, de piszok agresszívek.

  22. A másik szomszédba van egy állat, Józsinak hívják, masszív alkesz, 🙂 azért köszi

  23. Nos a célnak feltudnék ajánlani 1 nagyobb 4-5 kg-os barna bakot kb 1 éves viszont neki beteg(rühes?) a füle így a többi közé nem raknám, nem rég kaptam így én levágás miatt nem is igazán akartam kikúrálni.Van még 3 testvér bak növendékem ezek 2-2,5 kg-osak.Az agresszivitásuk mondjuk kérdéses mert ha szabadon vannak a macskát is maximum megcsinálni akarják…Nekem egy igazán agresszív nyulam van az egyik anya az is főleg amikor vemhes,de egyébként amikor a sufniban volt szabadon akkor tőle is elhordta a patkány vagy valami a kicsiket…szóval ez egy érdekes helyzetnek tűnik:)

  24. 22: Marad a fényevés. Csak nehogy a növények áttörjék a kerítést, és eltakarják előled a napsugarakat! 🙂

    27: „Az agresszivitásuk mondjuk kérdéses mert ha szabadon vannak a macskát is maximum megcsinálni akarják…”

    Lehet, hogy arra se vevő a Tibor bát fosztogató állat, ha meg akarja bakolni egy nyúl, és inkább odébb áll.
    De az is eredmény, ha ezentúl csak dugni jár át, nem csirkét ölni… 🙂

  25. Lehet hogy hülyeséget írok,mert még nem próbáltam,de vannak ilyen szagriasztók..Ezeket autóba találták ki, az autó kerekekre hátsó oldalára a féltengelyre fújva,riasszák el a nyestet vagy mit..
    Az erdő felé kifújva ahol be tud jönni a bestia lehet érdemes lenne kifújni..Nagyon büdös az biztos..
    De van
    http://madardaloskert.hu/vad-%C3%A9s-mad%C3%A1rriaszt%C3%A1svadriaszt%C3%B3k/5192-nyestriaszto-autoba-garazsba-szagtalan.html

    Szóval nem tudom,csak ötletelek..

  26. A nyulas riasztásra teljesen véletlenül jöttem rá. Áprilisban vásároltam 6db nyulat 3 különböző helyről a beltenyészet elkerülése végett. Magyar vadas óriásnyulak, akkor még kicsik voltak. Amelyik azonos alomban született, azt össze lehetett engedni, de másikkal nem. Van egy 4*5 méteres lekerített, jól védett hely, felváltva engedtem ki őket a csirkék közé, aztán tettem egy próbát. Kiengedtem egyszerre 4db nyuszit, hatalmas visítozás, fetrengés, és repkedő szőrcsomók, a két tolmácsi nőstény mindegyiknek nekiment. Ebből tanulva, ha nem voltam otthon, akkor azt a két vérnyulat hagytam kint a csirkék között. Egyszer arra figyeltem fel, hogy egy macska belopódzott az elkerített részbe, és nekiállt virnyákolni, mert az egyik nyúl beleharapott, és még el sem engedte. Így kezdődött, jóféle szaporulat lesz.

  27. Nyestriasztásra kiváló módszer a hangos rádió, vagy zene. 2012-ben átvettem egy 96 fős tábor vezetését, ilyen régi úttörőtábor. Az azt megelőző években a nyestek beköltöztek a házakba, szétrágták a matracokat, a padlás tele volt ürülékkel, stb. Teljes felújítást és takarítást követően ezen a télen ott hagytam egy brutál nagy rádiót. Természetesen nem a nyestek ellen, de ez egy másik történet, mivel rendszeresen kifosztották a tábort. Nos minden nap lenéztem kétszer a táborba, a villany néhány helyen felkapcsolva, a rádió bömböl. Tavasszal nulla káresemény, a nyestek is messze elkerülték a környéket, mert alapvetően csendre és nyugalomra vágynak 😀

  28. 31 & 32:
    Köszönet a tapasztalat átadásért. Meglátom mi lesz.

  29. Én a nyúllal azért óvatos lennék!
    Egy elkényeztetett házimacsek lehet, hogy hamar megfutamodik, de egy nyest-nyúl párbaj azért kétesélyes lehet. 🙂
    Nézzetek egy kis Attenborough-t:

    http://www.youtube.com/watch?v=HNbqvqf3-14

    Igaz, ez hermelin, de az még a nyestnél is kisebb termetű.
    Ha a tettes menyét, akkor van a nyúlnak esélye:

    http://www.youtube.com/watch?v=Ce8cnFNDMns

    Igaz, ez a vitéz meg mezei nyúl, ahogy nézem, ami jóval nagyobb és agresszívebb pofozógép, mint az üregi nyulak, amelyektől a házinyúl származik.

  30. „üregi nyulak, amelyektől a házinyúl származik.”
    igen, es ha az udvar nincs lebetonozva, akkor Tibor ba’ felkeszulhet, hogy a nyulak megprobalnak majd alagutat asni a kerites alatt.

  31. 35:
    Ha aláás a kerítésnek, akkor megérdemli. 🙂

  32. gyöngytyúkot kell a csirkék közé rakni. Nyest, görény nem állja a magas frenkvenciájú hangját. A patkányokat meg egyenesen levadásszák és agyonverik. Hatékonyabb mint a rádió, nem fogyaszt áramot, csak amit a csirkék is. Sőt azt beszélik levesnek is jobb mint a Szokol! 🙂

  33. Nálam is lakott a padláson valamilyen menyétféle jószág (Debrecen belvárosának a szélén, kertes-házas övezetben). Éjszakánként hallottam a dörömbölését, de nem láttam talán csak egyszer a kerítés tetején, amikor rávilágítottam szembefordult velem és pár másodpercig néztük egymást azután leugrott a kerítésről és szökdécselve elszaladt. Elég hancúrozós fajta volt, de azért békében éltünk egymással, élni és élni hagyni…

    Úgy gondoltam, hogy távol tartja az egereket és patkányokat és nekem megér annyit az a kis palincolás. A szomszédok sivalkodása miatt kellett elüldöznöm a kis havert, mert egy éjszaka az egyik szomszédnál a 12 nagy libából kilencet kifektetett, majd a következő éjszaka elintézte a maradék hármat is. A módszer hasonló volt, mint amiről Tibor bá’ beszámolt. A dolog pikantériája az, hogy egy hamis németjuhász kutya őrizte a libákat és semmit sem vett észre a történtekből. Én persze első alkalommal a kutyára fogtam a dolgot. Jól elverték a nyomorultat és bezárták éjszakára, a kis cimbi meg tette a dolgát másnap is, innen már nem volt menthető a helyzet.

    A szomszéd azért kesergett legjobban a libák elvesztésén, mert ezek hobbi célból tartott díjnyertes állatok voltak, libaterelő versenyt nyertek vele, még a híradóban is szerepeltek. A második akció után kénytelen voltam kiadni a kis állatka útját, egy nagy kandúrt – Petikét – raktam fel éjszakára a padlásra, azután nem jelentkezett többet a kis menyét. Egy kicsit sajnálom, mert azóta vannak patkányok a környéken, sok a béka és a feketerigó is, mert semmi nem korlátozza az eszeveszett szaporodásukat. Egy dolog biztos, a kutyáktól, főleg a Tibor bá’ nagy lomha ebeitől nyugodtan kinyírja a csirkéket.

    A rádiós riasztás jó ötlet, csapdával megfogni szinte lehetetlen. A gyöngytyúkból készült leves tényleg finom, de a riasztásra alkalmazás nagyon kétesélyes, mert vagy elriasztja, vagy azt is kinyírja, a libák is elég hangosan gágognak, mégis végük lett.

    Lehet az volna a jó megoldás, ha Tibor bá’ lehetőséget biztosítana a menyétfélének, hogy beköltözzön a padlására, mert a háznál ahol lakik nem bántja az állatokat. Ez amolyan betyárbecsület lehet nála, ugyanis nekem is van egy libám, már több, mint tíz éve. Örököltem és soha nem fogjuk levágni, bár a múltkor amikor először etetés közben a kézfejembe csípett, majd amikor ott hagytam a vádlimba is beleragadt és szárnyával a térdembe is belevágott gyors kettőt nagyon megharagudtam rá. Ez a liba elég nagy szabadságot élvez, nem őrzi kutya sem, szabadon van egy udvarban mégsem nyúlt hozzá soha a menyétke.

    Hallottam még magas frekvenciájú hangot kibocsájtó riasztókról az is megoldás lehetne a problémára.

  34. Úgy tudom nyest félék esetében csak 1 féle csapda
    lehet eredményes.
    Hurok.
    3 előfeltétele van:
    1. tudni kell a járatokat, azaz hol mászik ki be a kerítésen.
    ( apró nyomok,a fűben stb. esetleg hol van kinyomva,kibontva
    a kerítésből 1 szem )
    2.megfelelő anyagból és megfelelő méretű hurkot formálni a
    járathoz.
    3.nem nagyon összetapizni hogy ne érezze az „ember szagot „

  35. Nyulaknál a nőstények a territoriálisak nem a bakok. Ezért érdemes anyanyulat próbálni.

  36. 41:
    Nem vagyok felkészűlve egy nyúl invázióra. 🙂

  37. 39. Ramones
    Dobj légyszi egy fotót amin az általad vetett hurkon lóg a nyestféle!
    Köszi!

  38. 42.
    Nálam nincs csirke és egyéb jószág sem,ezért mentes
    nyestféléktől a portám.
    Viszont a szomszédság macskát gyűjt,10-nél több van,
    nagy valószínűséggel azok akadnának fenn valahol.
    Egyenes következmény lenne belőle az ütésváltás.
    Semmi kedvem ásó-kapa-vasvilla csatába kezdeni holmi
    eltévedt macska miatt.

  39. Kb kettő éve a mi padlásunkra is /nádfedeles hegyi pince/ beköltözött a nyest.
    Kipróbáltunk sok mindent, hogy elüldözzük. A patkány méreg-zacskót lehozta és az ajtóba tette,mind kettő bejáratnál otthagyta az üzenetét…. le vagytok…
    A padlásra felvittük a rádiót, egész heten szólt—megszokta .
    A csabdából kiette a szalámit biztosan kihátrált belőle,,,
    Sok-sok próbálkozás után a leghatékonyabb módszer az alábbi volt: sajnos csak egy ideig……
    A takaritás után klórmeszet szórtunk, aztán erős őrölt paprikával, borssal.

    Egy fél-évig nem láttuk, de sajnos a télen visszajött.

    Most a riasztó vásárláson gondolkodunk. ajánlana valaki melyik a legjobb?????

  40. 45:
    A mi kutyáink igen dús szőrűek. Éva rengeteg szőrt kefél ki belőlük amikor veszítik a bundájukat. Ebből a szőrből ráaggattam 20 centinkét arra a kerítés sorra, amin át kell neki mászni. 4 hónapon át nem mászott át, pedig finom csirke falatok várnának rá. 😀

  41. A macskám rákapott a szomszéd csirkéire. Mit tegyek? Nem szobacica, nem tudom és nem is akarom bezárni.
    Ilyen esetben meg kell téríteni a kárt?

  42. 47:
    Ez attól függ, ha haragban vagy a szomszéddal, akkor szarj rá. Vigyázzon a csirkéire. Ha nem vagy velük haragban, és szarsz rá, akkor most majd haragba lesztek. Ha nem vagytok, és nem akarsz velük haragba lenni, akkor fizesd ki a csirkék árát, de tanácsold nekik, hogy találjanak ki valamit. Nekem most a kutyák elűzik a macskákat, de korábban az „áttévedt” macskákat kinyírtam. Igaz, akkor még nem volt állatvédelmi törvény. Most is kinyírnám, csak titokban. 😀

  43. Amikor megtudtam, az jutott eszembe: Izolda (a macsek) áll bosszút helyettem a nekünk okozott kellemetlenségekért 😀
    Na jó, kifizetem a csirkék árát, de attól tartok itt nem lesz vége a dolognak. Humánusabb lenne elaltatni, mint megvárni amíg kinyírják? Lökött macska!
    Számít, hogy szokott kapni nyers húst?

  44. 49:
    Hiába nyírják ki. Macskák mindenütt vannak. Ha a csirkék védelméről nem gondoskodnak, akkor majd más macska fogja megzabálni őket. Nem a nyers hústól vadászik a macska, hanem az ösztönei miatt. Ha müzlit adsz neki, akkor is megeszi a csirkét, ha teheti.

  45. Fél éjszaka nem aludtam, gondolkoztam. -Néha azt is szoktam.-
    A férjem azt látta, hogy a macsek szájában valamiféle fehér toll és húscafat van. A helyén (használaton kívüli tyúkól, ahol a kölykével lakik) van vagy húsz toll, de egyéb maradék nincs. Fej, láb, csont? Az nem lehet, hogy az összes többi tollat, pihét és csontot (karmot) megette. Lehet, hogy nem is ő a gyilkos, hanem valami más, ő csak a maradékra utazik?
    Olvastam a levelezéseket, ekkor ugrott be, talán nyest vagy akár patkány is lehet. Ha így haladok, meggyőzöm magam és ugrik a kártérítés 😀

  46. 51:
    A ragadozóik (és a macska az) az áldozataikat szőröstől-bőröstől eszik meg, beleértve a tollakat és a gyomor tartalmat is.

  47. Akkor egyelőre jegelem a témát, semmi okosság nem jut eszembe.
    Remélem nem nyírják ki, mert a kis vörös dög családtag.
    Köszönöm az eddigi válaszokat 😀

  48. Sziasztok!

    Bocs, ha nagy hülyeséget kérdezek, de a tyűkokat meg szokta csípni kullancs? és ha pl. fertőző a kullancs, akkor a tojás, hús is az lesz?
    Én azt gondoltam eddig, hogy nem szokta megcsípni, de a férjem azt mondja, miért ne csípné meg?
    Köszi.
    Tibor bá’, remélem, jól vagy, örülök, ha megosztod a tapasztalataidat.

  49. 54:
    Tyúk-kullancs csatában a tyúk győz, mert megeszi a kullancsot (is). De ha a tyúk fertőzött, vagy beteg akkor: 1) A tyúk megfőzésével a kórokozó elpusztul, a tyúk húsa ehető. 2) Ha a tyúk beteg, nem tojik tojást, de ha tojna, nem lenne megfertőzve a tojása.
    Jól vagyok! 😀

  50. Kedves Tibor bá’!

    Köszi a gyors és pontos választ! Sokat segítettél, gondoltam, hogy te értesz hozzá.
    Ez megnyugtató, mindenesetre, tehát bátran ehető tojása, húsa,
    Nem tudom, a kecskékhez mennyire értesz, egy időben volt, hogy nyers kecsketejjel fertőződtek meg emberek, mert a kecskét megcsípte agyhártyagyulladást hordozó kullancs, aztán az emberek kórházban kötöttek ki. Kétszer is volt ilyen járvány. Akkor gondolom, nem javasolnád a nyers tejet, tejtermékeket, ugye?

    Örülök, hogy jól vagy! 🙂
    Köszi, további szép nyarat!
    Üdv!

  51. 56:
    Bizonyára tudod, hogy a tüdőbajnak, tbc-nek harmadik magyar neve a gümőkor. A fertőzött tehén tőgyén gümők vannak, és igen a tej meg van fertőződve. A biztonság kedvéért okosabb, ha a kecsketejet felforralod.

  52. Tibor Bá’!

    Hát köszi,igen, a tüdőgümőkórt tudtam, (a lányom halálra nevette magát, mikor először hallotta ezt a szót nemrég : olyan vicces volt neki), ez kicsit elkedvetlenít, mert jobban szerettem volna nyersen, állítólag úgy hasznosabb, már két litert meg is ittam, de én is betojtam attól, amiket utána olvastam, milyen durva betegséget kaptak, az ÁNTSZ is nagyon nem ajánlja nyersen. Szóval lutri, mert lehet, hogy 10 litertől semmi bajom, aztán egyszer pakk, a következőtől meg igen.
    Hát köszi azért!
    Üdv!

  53. 58:

    Zsófi!
    Oltasd meg magad BCG oltással, és akkor ihatod a nyers tejet, nem kaphatsz gümőkórt.

  54. Tibor bá’!

    Köszi, jó ötlet lenne, de kiröhög a háziorvos, ha odaállítok, mit mondjak, miért akarok BCG-t?
    Másik, kicsit utánanéztem:

    „A tuberkulózis elleni oltóanyag a benne lévő gyengített baktériumról kapta nevét (BCG/Bacille Calmette-Guérin). Az oltottak védetté válnak a fertőzés legsúlyosabb formájától (gümős agyhártyagyulladás és sokgócú gümős tüdőgyulladás). Nem alkalmas a BCG oltás a fertőzés terjedésének megelőzésére, és a felnőttkori tbc megakadályozására.

    Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/gyermekgyogyaszat/13142/bcg-oltas
    Kötelező oltásaink I. – a BCG | családháló.hu

    Ráadásul nem is a gümőkórtól tartok, hanem a kullancs fertőzésétől. Az ellen is van védőoltás, de nem mindegyik ellen, másrészt macerás, drága, 3x kell ismételni, stb.
    Szóval vagy marad a forralás, vagy nem iszok, vagy a kockázat 🙂
    De köszi a törődést! 🙂

  55. 60: Nem véletlenül pasztőrözik a tejet, mielőtt kereskedelmi forgalomba kerül…
    Egy forró nyáron valamely hűvös vizű erdei patak vizéből inni is full bio és természetes, csak nem épp biztonságos…
    A természetnek megvannak a maga veszélyei, de ha már Prométheusz ellopta nekünk a tüzet (és Jézus szenvedése kutyafüle ahhoz képest, amit kapott érte), akkor szerintem érdemes használnunk…

  56. 61. Avatar:

    Köszönöm, igazad van, nem éri meg kockáztatni azért a kis tejért.
    :)Hiába, hogy bio meg nyers, tényleg lehetnek benne akármilyen kórokozók.

  57. Tibor bá’!

    Nagyon jó az oldalad! Könnyesre röhögtem magam, miközben egy sor hasznos újdonságot olvastam! 🙂
    Már évek óta tartok tyúkokat. Főleg saját káromon (és persze szegény tyúkokén)tanultam ki a „szakmát”. Mára eljutottam addig, hogy tavasszal saját tyúkjaim tojásából saját keltetésű kiscsirkéket, kacsákat tartok (hamarosan csatlakoznak a libák és a gyöngyik is, már csak fias tojást kell szereznem).

    Végig olvastam a hozzászólásokat, és némelyik tényleg nagyon jó ötlet.
    Saját tapasztalataim:
    – A gyöngytyúk nem feltétlenül riasztja el a ragadozót, hanem inkább a többi baromfit figyelmezteti a veszélyre. Isteni a leves belőle, ugyanakkora súlyú gyöngyi és csirke (akár fehér húshibrid) összehasonlítva: levágás után a gyöngyi nyer, sokkal több husi jön le róla, mert nagyon vékonyak a csontjai. Bármilyen ételt elkészíthettek belőle szerintem, amit csirkéből készítenél.
    – A tyúkvágás nálunk kétemberes munka: én leszorítom a szárnyánál és a lábánál a földre, ember néhány pálesz után felbátorodva elnyiszálja a nyakát. Ja és a fejére mindig RÁ borítjuk (nem alá) a kistálat. Rossz közben a szemébe nézni… Szóval a vér meg az anyaföldbe. 🙂 A kopasztást én végzem utána, ember iszik még egyet a jól végzett munkára! 🙂
    – A liba jobb házőrző, mint sok kutya. Öreganyámat kikergette a baromfiudvarból. Szegény mama nagyon fürge lett hirtelen, én meg rájöttem, hogy milyen jól is tudok célozni. A nálam lévő bot jóval előbb ért a libához, mint én. 🙂 Persze utána felháborodva dünnyögött még egy darabig – a liba, aztán a következő etetésnél, már ott totyogott körülöttem, hogy simogassam. 🙂 mindig kérte, és tűrte, hogy a fejét, nyakát hátát simogassam. Viszont rajtam kívül más, csak bottal közlekedhetett a baromfiudvarban. 🙂
    – A kutyámat úgy tanítottam meg, hogy ne bántsa a tyúkokat, hogy közöttük / velük nőtt fel. Tavaly nyáron kaptam egy álítólag puli/pumi keveréket -igaz teljesen snauzer kinézete van (lehet, hogy átvertek?:)). Amíg kölyök volt játszópajtásnak nézte a tyúkokat. A tyúkok általában fürgébbek voltak nála, vagy egyszerűen harciasabbak és elkergették. Viszont a kacsák szívtak. Elkapta a nyakukat és végigsétált velük büszkén az udvaron (a kacsa meg rémülten hápogva futott mellette). Nem akarta bántani őket, az a kacsa volt csak sebes, amelyik szegény nagyon kapálózott. Ahogy cseperedett egyre kevésbé voltak izgik számára a baromfiak. Most 1 éves. Le se sz*ja őket. Viszont imádja a tojást enni. Azóta nem volt gondom se a rókával, se nyest/görény/menyét és társaival. Szóval a kezdeti nehézségek után egy nagyon szuper tyúkőrkutya vált belőle. Előtte volt olyan eset, hogy a 27 db levágás előtti súlyban lévő (vagyis 3 kiló körüli) fehér húshibrid tyúkjaimból reggelre 4et találtunk élve, 7 kiterítve az udvaron, a többi eltűnt – anyaróka a kölykeivel voltak a tettesek. Pedig be voltak zárva a tyúkok. A róka észrevette, hogy a tyúkól egyik oldalán egy léc meglazult, és kifeszítette, kicibálta a tyúkokat, és persze hazavitte reggelire őket. Gondolom a többiért már nem volt ideje visszajönni, mivel rávirradt, és felébredtünk. Egyébként a gyöngyik erre is jók. Olyan hülye rikácsoló hangjuk van, hogy behallatszik a hangjuk a szobába. Így lehet rohanni zseblámpával, vasvillával 🙂 (Esküszöm, mint a régi filmeken). Persze amióta Szeder kutya felnőtt esténként együtt körbejárjuk a birodalmát, bezárom a baromfiakat, ő pedig tesz még néhány kört (megkeresi az ottfelejtett tojásokat). Azóta nincs róka/nyest/menyét/görény baj.

    Viszont madár bajom van! Kérlek segíts Tibor bá’!
    Mi a fenét csináljak? Tavaly tél elején rákapott a baromfiudvaromra valamilyen ragadozómadár. Volt olyan hét, amikor naponta elvitt egyet. A négykilós hibrideket is úgy megröpteti, mintha pehelyvánkos repülne. Volt olyan, hogy apámmal álltunk egymás mellett kb. 2,5-3 m távolságban, közénk csapott be, és vitte is a csirkét! Azt se tudtam hirtelen, hogy mi történt! Elegem lett. Télre levágtam a francba az összeset, hátha elszokik tőlünk a madár. Aztán az idén a szomszéd néni (aki egyébként nyers kecsketejet iszik napi szinten és soha nincs semmi baja, max, hogy a kecskebak néha fellöki… :)) adott tojásokat keltetni. Szép rendben kikeltek a kiscsibék, szépen gyarapszik a csapat, nőnek, futkosnak, csipegetnek. Viszont valami galambszínű szürke madár már 3at (két kiscsibe 1 kiskacsa) elröptetett. Igaz felüről nincs behálózva a baromfiudvar, viszont tele van gyümölcsfával, és az idén méteres gazt hagytunk, mondván legyen hova a tyúkoknak bújniuk a madár elől. De ez sz*rik rá. Kokrétan leszáll, beugrik a csirke után a csalánosba és onnan villámgyorsan kicsap. Mindezt olyan gyorsan, hogy felfogni sincs időm, hogy mit is látok! Egyébként a kakas jópofa, mert a veszélyre egyből reagál a gyöngyikkel együtt (általában ezt a ricsajt hallom és rohanok, hátha…), viszont a veszély elmúltával még a bozótban maradnak a túlélők, és amikor véletlenül majdnem ráléptem egy tyúkra a rejtekhelyén az megriadt és kifutott, a kakas észrevette és azonnal odarongyolt hozzá, lejtett egy gyors táncot és bekísérte oda a nagy fűbe, ahol addig ő lapult.
    Volt aki azt javasolta, hogy lőjem ki. De se fegyverem nincs, se lőni nem tudok, se időm nincs arra, hogy ott üljek egész nap, és várjam a maradat, mikor csap le megint.
    Mit tegyek?
    Van valakinek jó ötlete? A kutya pont annyira tehetetlen, mint én. Csak nézünk egymásra bután, aztán csahol, mint aki megveszett, a csirke meg repül az erdő felé, a hátán visz valami szürke nagy madarat…
    Kérlek segíts Tibor bá’!! Te mit tennél? Hogyan érjem el, hogy keressen magának másik portát, ahonnan lophatja a tyúkokat?
    üdv
    Csilla

  58. 63:
    Mint minden madárnak, a tyúknak is nagyon jó a szeme. A keringő ragadozót észreveszi, és menekül. Nálad nem veszi észre a fák miatt, amik különben nem védik a tyúkokat.A megoldás: kivágni a zavaró fákat, és építeni a pitvarba egy „fészert” fából. Mondjuk 2×4 méter bedeszkázott felület, ami a talajtól 50-60 cm-re áll és a tyúk be tud alá futni. Az azért is jó, mert kánikula esetén árnyékot ad, és a tyúkok be tudnak alá ülni, nem maradnak kint a napon.

    Róka: Semmi deszka. A tyúkokat tégla épületben kell tartani, amin erős ajtó van. Nálunk még extra védelem, a bundás kutyák kikefélt szőrét benyomkodtuk körbe a pitvar kerítésének az aljába. A ragadozóknak nagyon jó a szimata, megérzik a kutya szagot és elmennek.

  59. Elolvastam a kommenteket és arra gondoltam hogy mindenkinek panelbe kellene költöznie és nem lennének ilyen problémák:)

  60. Jó kis infokat kaptam,bár előbb olvastam volna :(!Reggel kiengedte 7orakor a 6tyúkot a megszokott kis helyükre ahol 2 év alatt soha nem volt ilyen.Ma mikor egy óra múlva ment tojást nézni az összes meg volt fojtva hasuk megrágva.Nyúlak ketrecbe.A kutya egy hónapja pusztult el.Nagy a düh az emberbe ilyenkor.

  61. Tibi bá, ezek szerint a kutyaszőr bevált. Gondolom nem macska volt a tettes, azok háziállatként hozzá vannak szokva a kutyaszaghoz. Nálunk a kertben álló autón vannak apró lábnyomok, csak reméljük, hogy a cicánk az. A biztonság kedvéért a segítőkész szomszédasszonyom, aki mellesleg fodrász, egy nagy zacskó nyírott hajjal ajándékozott meg, mondván ez majd távol tartja a bestiát. Valahogy nem volt kedvem skalpokkal körbeaggatni a kocsit, maradt a remény, hogy nincs egyetlen huzal sem megrágva az autóban. Viszont már több párnányi kutyaszőrt dobtunk a kukába, ezt majd hasznosítjuk és rossz nejlonharisnyákba tömve kidíszítjük vele a kocsibeállót.

  62. sziasztok.
    én saját problémát írnék le, hátha sikerül együtt gondolkodni.
    fürjeket tartok, de komolyan, inkább kálvária ez, mint állattartás…
    nyitott aljú ketrecben voltak, a kertben. fakeretes tyúkdrótos ketrecben.
    egyik reggel arra mentem ki, hogy egyik fürjem fej nélkül fekszik a ketrec szèlén. gondoltam kidugta a fejét, és egy macska leharapta. körbefalaztam, falapokkal éjszakára a ketrecet.
    másnap reggelre be volt ásva a ketrecbe! egy fürjem eltűnt!
    körbetégláztam, még mindig macskára gyanakodtam, mert kicsi kaparás volt, gondoltam egy gyanútlant csak kihúzott ott…
    harmadnap reggelre 2 fürjem széttrancsírozott belsővel, megcincált nyakkal várt.
    akkor már tudtam nyilván hogy nem macska. nagy talány… még aznap nappal! kinyírta az utolsó kiskakasomat! nappal! őrület. leharapta a fejét, próbálta elvinni, az ásott furatban találtam meg a tetemet.
    aznap beköltöztettem a másik ketrecből a maradék állományt a garázsba, sűrű lyukú, álló ketrecbe. és reggelre egy madarat megint kinyírt a dög! bement a ketrecbe, bejutott… átbújt a rések között, és leharapta a madár fejét. a tetem ott maradt… azt hiszem a belsejét is kiberhelte…
    kérdésem: milyen elfajzott állat csinál ilyeeeet? vagy nyest, vagy patkány! a patkány csinál ilyet??
    most a spájzba menekítettem a fürjeket, agyrém… tele vagyunk alsóépülettel de az állatok a spájzban vannak.:D

  63. Nálunk Hokkaidó, Japánban is volt ragadozó támadás a fürjek, tyúkok ellen, méghozzá természetellenesen nagyra nőtt, veszélyes hollóktól (azt hittük) Gyermekek és nőkre is rátámadanak. Több fürjemet is megölték…
    Kaptam egy igen komoly rókát is befogadó csapdát. De a hollók túl okosak és féltnek bemenni, akkor is, ha élő fürjet tettem be csalinak, kis patkánycsapdával védve.Máskor meg a behelyezett csirkebőrt kihúzgálták a cspdából.
    Végül megpenészedett füstöltkolbászt kötöztem be a csapdába, hogy ha bemegy valami ragadozó, ne sétáljon ki a csalival, hanem „harcoljon”érte, igy megnyomja a kioldó-pedált, és az ajtó rácsapódik.
    Hetekig semmi, el is felejtkeztem róla. A kolbász meg ott volt bekötözve.
    Egy nap zárva volt a csapda és bent volt egy vad nyestféle.
    Annyira agressztiv volt, hogy közledni sem lehetett a csapdához.
    Azonkivűl rettenetes szaga volt.
    Harapta a csapda-ketrec rácsát hörögve-morogva.
    Végül horogkampókkal felemeltük a csapdát és belesüllyesztettük egy dézsa öntözővizbe, az állat elpusztult.Védeni kellett a madarakat.
    Bár hozzá sem értünk a nyesthez, de a ruháink olyan bűzösek lettek, hogy városi ú.n. coin-laundry-ban mostuk ki, mert nem akartuk otthoni mosógépünket tönkretenni.
    Javasolom, hogy interneten keressen modern ketrec-csapdát.
    Azzal garantáltan lehet nyestet fogni, ha megfelelően van beállitva.(engem is zavar de nem lehet hosszu i betut gepelnem)
    Élő fürjeket lehet napi rotációban egy napi csalinak használni, kisméretű ketrec-patkáycsapdával védve őket, igy semmi kárt sem tud tenni bennük a megfogott ragadozó.(A kis ketrec-csapdát a benne levőfürjjel be kell kötözni a nagy csapda mélyére, hogy ne lehessen kirángatni)
    Csak a vizfullasztasos modszer nem jo, mert a fürj is megsinylené.
    Egy vagy két hosszú meghegyzett betonacéllal lehet a ragadozót megölni bent a csapda-ketrecben
    Elébb utóbb sikerül átszúrni.
    Ha sajnálná megölni, csak gondoljon az átharapott hasú madaraira.
    Menni fog.

    A megölt ragadozót nyúzza meg, és a bundáját kötözze a keritésre, ahol valószinű, hogy bejött.
    Más nyestek, rókák emiatt messze elkerülik azt helyet még akkor is ha a bőre-bundája már lebomlott.
    Eredményt, sajnos csak fájdalommal lehet elérni. Tulajdonképpen…
    Ez sok mindennel igaz, edzés, diéta stb. esetében is.

  64. 69:
    Hogy kerül valaki Hokkaidóba? Fürjet itthon is lehet tenyészteni.

  65. De kár hogy Péter erre a 70 kérdésre nem válaszolt..kiváncsi lennék én is rá!

    Jókat mosolyogtam és érdekes volt kitudja még hasznát is vehetem majd..most tégla3 emeletesben lakom de a jővő még hozhat mást is…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük