Antalffy Tibor honlapja

Élhetünk-e 500 évig

Könyvismertető - Jonathan Weiner: Long for This World (Vágyakozás a földi élet után)

Jonathan Weiner Nagy Britannia legismertebb tudományos ismeretterjesztő írója, aki könyveivel számtalan brit és amerikai díjat nyert. Jelen könyve Cambridge egyik leghíresebb, vagy inkább hírhedtebb mikrobiológusával, Aubrey David Nicholas Jasper de Grey-jel folytatott, több részes interjújára épül. Az alábbiakban összefoglalom az író által interpretáltakat.

A kőkorszakban az emberi csecsemők legnagyobb része meghalt még mielőtt egy éves lehetett volna. Az emberek átlagos életkora minden valószínűség szerint alig lépte túl a 20 évet. Az értékelhető leletek ritkák, az archeológusok ma is vitáznak a témán. Általában az emberi élettartammal kapcsolatban kevés dologban egyeznek meg. A Római Birodalom fénykorában az i.u. első évszázad folyamán a birodalmon belül az átlagos élettartam 25-30 év között lehetett. A második évezred első századában, amikor a világ első egyetemeit létrehozták Bolognában, Oxfordban, Cambridge-ben, a várható élettartam 30 év körül volt. A Reneszánsz alatt ez felment 33 évre. A rákövetkező évszázadok alatt az átlagos életkor apró léptekkel feljebb és feljebb  csúszott. Mire elérkeztünk 1900-hoz a világ legfejlettebb országaiban: Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban az átlagos életkor 47 év lett. A XX. század végén született gyermekek átlagosan 76 évet fognak élni. A XX. század alatt a várható élettartam olyan gyors léptékben nőtt, hogy azt a statisztikusokon kívül az emberek is érzékelték, hiszen az emberiség majdnem 30 évet kapott ajándékban. És a növekedés nem állt le. Miközben a testünk nem változott, nem is  változhatott, mert az evolúció 1-2 generáció alatt nem érzékelhető. Arról van csupán szó, hogy életkörülményeink kedvezőbbek lettek. A mezei egér a vadonban körülbelül egy évet él. Laboratóriumban elél 3 évet is. Mi is megháromszoroztuk az élettartamunkat a vadonban élő őseinkhez  viszonyítva, pusztán életkörülményeink megjavításával.

Tisztázzuk a fogalmakat, a várható élettartam egy adott évben született csecsemők átlagosan várható élethossza. A maximális élettartam alatt azt értjük, amit egy adott fajhoz tartozó bármely egyed elérhet. A nagy fejlődés a „várható élettartamban” történt, mivel a korai gyermekkor tömeges elhalálozását sikerült megakadályozni, de az élet későbbi szakaszában is történtek drámai változások az egészségügy jelentős javulása folytán. A múltban - persze - mindig voltak egyedek, akik kedvező körülményeik folytán (vagyon, hatalom, szerencse és kitűnő gének) megélték a boldog öregkort. Például az archeológusok szerint II. Ramszesz jóval 90 felett halt meg. Most viszont az életünk olyan kényelmessé  vált, hogy legtöbbünk megéli a 80 évet, sőt annál is többet. Jelenleg a világcsúcsot a 122 év és 4 hónappal a francia Jeanne Calment tartja.

Húsz évvel ezelőtt a biológusok még parlagon hagyták a témát. Időközben viszont jelentős „kereslet” mutatkozott, nem csoda tehát, hogy a hosszú élet titkát egyre többen kutatják, bár az emberi élet meghosszabbításával kapcsolatos erőfeszítések a görögök, babilóniaiak, az egyiptomi piramisépítők és piramisrablók, a kínai Taoisták óta nem vezetett semmihez. Napjainkban viszont a hosszú élettel foglalkozó tudomány - főnix madárként - újraéledt halottaiból. Egyre több biológus vitatkozik nemzetközi értekezleteken. A szakterület specialistái gerontológusnak nevezik magukat.

A helyzet az, hogy az életünk végével kapcsolatos problémák leginkább akkor jönnek elő és akkor válnak láthatókká, amikor megöregszünk, viszont a gerontológusok a teljes életciklust akarják megismerni. Tudni szeretnék, hogy testünk miért változik fiatalból öreggé, egyáltalában miért öregszünk meg, miért vagyunk mulandók? A hosszú élet titka egy mélyről jövő probléma, mert a használható ismeretekhez először meg kell válaszolni kérdéseket: Mitől vagyunk halandók? Miért halunk meg? Évről évre miért vagyunk egyre „törékenyebbek”? Mikor kezdődik a hanyatlás - negyvennél? Harmincnál? A megtermékenyítésnél? És hol kezdődik el - a szöveteket alkotó sejteknél? A belsőszervek egymásközti kapcsolatának romlásakor? Mi az ami öregszik? Ezek a biológia legkeményebb diói. Még az öntudat megfejtésénél is keményebbek. Ahogy a gerontológusok kezdik megközelíteni a halandóság okait, egyre izgatottabbak lesznek. Az igaz, hogy végül mindenki eltávozik az élők sorából, ami legfeljebb 120 évet jelent, amiben a gerontológusok többsége egyetért. Azonban abban reménykednek, hogy segítségükkel ténylegesen egyre többen érjük el ezt a kort. Viszont úgy gondolják, hogy akár az átlagos élettartam, akár a maximális élettartam jelenlegi határain túllépni csak valamifajta tudományos „áttörés” segítségével lehetne. Az emberi maximális élettartam jelentős megnöveléséhez meg kellene tudni tulajdonképpen mi is az öregedés? Erre azonban úgy vélik, hamarosan nem fogják megtalálni a választ. Ezzel szemben Aubrey de Grey úgy gondolja, hogy határ a csillagos ég. Szerinte a maximális élettartamot meg lehet duplázni, triplázni, újra és újra. A gerontológusok természetesen erre csak a fejüket csóválják. Viszont a gerontológia pillanatnyilag annyira szerteágazó, hogy alig találni két gerontológust, akik egyetértenének egymással. Általánosan elfogadott nézet pedig nincs. Még abban se tudnak megegyezni, hogyan mérjék az öregedést, vagy egyáltalán mit értsenek öregedés alatt. Vitatkoznak a hosszúélet, egészség, várható élettartam, maximális élettartam definícióval kapcsolatban. Mindeközben pedig Aubrey a legbuzgóbb vitatkozó.

Aubrey David Nicholas Jasper de Grey Londonban született. Édesanyja egy cseh artista volt, aki rendszerint Chelsee-ben lépett fel. Aubrey apját sose látta, Cambidge-ben tanult, 6 láb magas, vékony testalkatú bár nem veti meg a sört. Amikor feláll, szakállának vége az asztalt söpri, ha leül, szakálla beborítja az ölét. Bevallja, hogy különleges megjelenéséből sok haszna van, Matuzsálemnek nézik. Téziseit vehemensen védi, vitája közben szakálla az egyik fegyvere. Minden erejével harcol a halandóság misztériuma ellen, állítva, hamarosan 500 évig is élhetünk. Szerinte az öregedés egyszerű egészségügyi probléma. Meg  van róla győződve, hogy az öregedés elleni harc csupán egy technikai probléma, ami könnyen legyőzhető, legalább is elméletileg. De Grey úgy gondolja, hogy testünk egy molekuláris gépezet, ami működés közben hibázhat, vagy mérgező anyagokat bocsáthat ki magába, amitől nem tud megszabadulni. Az esetenkénti hiba apró. A mérgező anyag mennyisége kicsiny. Szerencsés esetben kiderülhet, hogy az öregedés legyőzése semmi más, mint megtalálni a tisztogatás módját. A testünk olyan, mint egy ház vagy egy gépkocsi. Mi a teendőnk? Javítgatás és tisztántartás. Ha vigyázunk a testünkre, akkor egészségesek maradunk évről-évre a beláthatatlan jövőig, mindaddig, amíg el nem vétjük lépésünket és egy teherautó alá nem futunk. Pusztán az éveink múltával nem fogunk meghalni. Vagyis egyforma eséllyel halhatunk meg 20, 120 vagy 220 éves korunkban. Megalkothatjuk azt a fajta emberi testet, amelyik alig fog öregedni.

Első nekifutásra ez eléggé hihetetlenül hangzik, de ha jól meggondoljuk Aubrey javaslata, hogy  mit tegyünk a testünkkel, végeredményben nem más, mint amit a civilizáció tett a közegészséggel. A történelem folyamán az ember várható élettartama rendkívül alacsony volt, mert közvetlenül a születés után nagyon sok csecsemő vesztette életét édesanyjával együtt. A lakhatás, fűtés, mezőgazdálkodás, közegészség, csatornázás, tisztaság terén elért javulások, majd a XX. század folyamán az antibiotikumok felfedezése a várható élettartamot közel megháromszorozta. Félezer évvel ezelőtt köztisztaságról beszélni se lehetett. Aubrey azt javasolja, hogy tanuljuk meg testünk tisztántartását úgy, ahogy azt ma a közterületekkel tesszük [ahá, csak a magyar viszonyokat nem ismeri. ] Különben briliáns ötletekkel állt elő az általa „az elhanyagolható öregedés megvalósításának stratégiájának” (angol rövidítésben: SENS) elnevezett elmélettel kapcsolatban. Manifesztumát publikálta. A New-Yorki Tudományos akadémián 2002-ben előadást tartott róla. Kiadványainak vannak társszerzői, akik az akadémiai életben kiváló helyeket foglalnak el. Aubrey elképesztően termékeny. Olyan gyorsan ír, amilyen gyorsan beszél. Éjjel-nappal publikál és a tanulmányainak a diszciplína leghíresebb kutatói a társszerzői. Semmi kétség, Aubrey egy tehetséges amatőr és provókatőr egy személyben. Számtalan argumentumot gyűjtött össze arra vonatkozólag, hogy Watson és Crick felfedezése után egy fél évszázaddal az öregedés legyőzése minimum egy jó célkitűzés. Viszont a gerontológiában majdnem mindenkivel kikezdett, mégis a gerontológusok nagy része foglalkozik vele, majdnem teológusi vitát folytatva tudományos alapon. Tény az, hogy a diszciplína 28 élenjáró kutatója aláírt egy nyilatkozatot, ami hatásában Aubrey de Grey kiközösítésével ér fel. A nyilatkozatban világosan utalnak rá, hogy „az öregedéssel kapcsolatos kutatás egy tudományos ág, amelynek éppen hogy sikerült kimászni a sarlatánság megbélyegzéséből”. Szégyenletes dolog, hogy szakfolyóiratok és tudományos szimpóziumok helyet adnak az „örökkévalóság üres fantáziájának”.

Az élet meghosszabbítása néhány évvel, esetleg egy-két évtizeddel, elfogadható vélemény, de Aubrey de Grey a SENS-ről firkál, és 500 évről, az öregedés kigyógyításáról beszél. Jan Vijg gerontológus szerint csak néhányan nem írták alá a nyilatkozatot. Az egyik ilyen távolmaradó Judith Campisi volt. Vijg és Campisi neves gerontológusok, akik elsősorban a rákkal foglalkoznak. Ők úgy gondolják, hogy az öregedés megállítása éppen annyira valószínű, mint a rák, a cukorbetegség, az érelmeszesedés, az Alzheimer kór végleges meggyógyítása, amelyek általában idős korban támadnak. Ha lehetséges hadat üzenni a ráknak, akkor hadat lehet üzenni az öregedésnek is.

Amikor Campisivel beszélgettem a gerontológia ellentmondásosságáról, meg kellett adnom magam. Lehet, hogy egyáltalán nem kellene gerontológiáról írnom? A téma zavartba ejtő. Erre azt válaszolta, hogy „a problémát még nem oldották meg, tehát olyan problémáról írsz, ami megoldatlan. Ha olyasmiről akarsz írni, amit már megoldottak, akkor írj a himlőről. Ha viszont arról akarsz értekezni, hogy egy szakterületet hogyan zavartak össze az emberi vágyak és a sok ezer éves melléfogások, ami aztán a végén kinőtte magát, akkor erről kell írnod, mert az kétségtelen, hogy a hosszúélet a tudomány legősibb problémája, ami mostanra beérett. Ha pedig a gerontológia elérkezik ahhoz a fejlettségi fokra, ahol ma a rákkutatás tart, akkor meg fogja változtatni az emberi történelmet.”

Végül Aubrey de Grey meg akarta értetni velem, milyen nehéz helyzetben van. Kollegái félnek tőle, a társadalmat felidegesítette. A politikusok pedig rettegnek attól, hogy az állampolgárok, úgy ahogy vannak, évtizedekkel tovább élhetnek. Való igaz az átlagos élettartam 500 évre szóló meghosszabbítása csak első olvasatra tűnik kívánatosnak.

OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO

A IV. Nemzetközi Sarki Konferencia tanulságai

A múlt héten Oslóban rendezték a IV. Nemzetközi Sarki Konferenciát, ahol eddig fel nem tárt adatok láttak napvilágot. Egy kanadai tényfeltáró expedíció kiderítette, hogy a hó és a viharok nagymértékben befolyásolják a jégképződést, mivel a jég tetején lévő hóréteg hőszigetelőként hat a hideg levegővel szemben és megakadályozza a jég vastagodást. A többéves jég tömege a vártnál kevesebb. A kanadai hajó jóval vastagabb jégréteget is feltört, mint azt várták, aminek oka a jégállomány gyengesége. Az is kiderült, hogy a műhold felvételek becsapósak, mert nagyobb jégtömegről tanúskodnak, mint a valóság. Az idei méréseket az alábbi grafikon mutatja be.

A konferencia rámutatott, hogy a tengeri jég jóval fontosabb tényező, mint azt korábban gondolták. Egyértelműen komoly szerepe van az sarki melegedés egyértelmű erősödésében (Arctic amplification). A többségi vélemény szerint a csökkenő sarki jég felelős a hideg telekért. Következésképpen várható, hogy Európában és Észak Amerikában a következő telek a 2009/2010 teléhez hasonlóan hidegek lesznek, és a korábbi telekhez képest jóval több hó fog esni (reduced sea-ice can explain cold winters). Kell-e írnom, hogy az idei nyáron (ahogy ezt a grafikon jelzi) rekord olvadás várható az Északi-sarkon.

_____________________________________________________________

Milyen veszélyekkel jár a BP olajkatasztrófája a lakosság nemzőképességére nézve?

Csakúgy mint annak idején (1986 április 26.) Csernobilban, most, a BP olajkatasztrófa árnyékában is fel kell tennünk magunknak a kérdést: veszélyeztetve van a következő nemzedék is? Mi lesz a még meg nem született gyermekeinkkel? És azokkal, akik már úton vannak, és már megfogantak?

A British Petrol Mexikói-öbölben történt katasztrófája nem csak a környezetre, az állatvilágra, az éghajlatra lehet kihatással, hanem a lakosság nemzőképességére, a születendő gyermekek életére is. Ezt nem nehéz kitalálni: a helyszínen dolgozók nap mint nap köhögve, bőrkiütésekkel, állandó rosszullétre panaszkodva jönnek haza. Csoda ezek után, ha az amerikai  Nemzeti Egészségügyi Intézet (National Institute of Health, NIH) szerint várandós anyáknak és gyermekeknek nem ajánlatos a katasztrófa közelében tartózkodnia. De mi lesz a helyszínen dolgozó nőkkel és férfiakkal?

Gondoljatok bele: a BP segélykiáltását meghallva önkéntesek ezrei érezték, hogy nekik ott a helyük, menniük kell, mert a Mexikói-öbölben most minden segítő kézre szükség van. Aztán mit kapnak mindezért cserébe? Még ha lehet is ezek után gyerekük, nem biztos, hogy egészséges lesz.

A témában rendkívül kevés információ áll a lakosság rendelkezésére - több okból kifolyólag:

1) a British Petrolnak nem áll érdekében bármilyen káros anyaggal kapcsolatos adatot közölnie

2) a hoszzútávra kivetített következményeket gyakorlatilag lehetetlen felmérni, és

3) egyelőre még kevés hasonló eset történt a történelemben, amivel össze lehetne hasonlítani azt, ami jelenleg a Mexikó-öbölben dúl. Egyetlen ilyen példa talán az 1990-91-es öbölháború olajkatasztrófája és a háborúból hazatért katonák betegségei.

A helyzet viszont rosszabb, mint annak idején az öbölháborúban volt: most csupa ártatlan önkéntesről, ill. esetleg helyi lakosról van szó, akik nem maguknak keresték a bajt. De a természet és a természeti katasztrófák nem ismernek határokat: a savas esők és hurikánok majd gondoskodnak arról, hogy az USA belső területeire is jusson az olajfoltból kiszivárgó káros anyagokból. A gond csak ott van, ha a felhők tovább szállnak, és nem állnak meg az amerikai tagállamok határainál …

Ed Markey, amerikai kongresszusi képviselő szerint ugyanis nem csak a hoszzú távú következmények a rémisztőek, és nem csak a Mexikói-öbölben, hanem szerte a világon megihatjuk a levét a Bp-olajkatasztrófának, amennyiben az olaj beszivárog az élelmiszer-láncba, és szó szerint olajat eszünk majd nem cask az Atlanti-óceánon túl, hanem innen is.

Egy kimutatás szerint a benzol puszta belélegzése már károsítja a vérképet, sőt, rákot okoz (www.martinmarietta.com/products/MSDS-CrudeOil.pdf): leukémiát lehet tőle kapni, gyengülhet tőle az immunrendszer és krónikus vérzéssel is járhat. A Corext, egy, a BP által is használt diszperzáns, tartalmazza az úgynevezett 2ButoxyEthanol-t, ami káros hatással lehet az anyaméhben fejlődő magzatra.

Elindult egy hordó, egy olajhordó, mint a dominójátékban. Aztán sorra borulnak le a többiek is. Mi lesz még itt? Az igazság odalenn van. Az óceán fenekén, az elsüllyedt BP-platformon és a nők szíve alatt.

Az olajkatasztrófa csak most kezdődik

Miután a világsajtóban olvashattunk néhány nevetséges kísérletet a BP részéről, amit az újságírók (akik a helyesíráson kívül az égvilágon semmihez se értenek, de néha még ahhoz se) hűségesen leközöltek, hadd röhögjön a hozzáértő. Ilyen volt a 4 emeletes beton tartály, amit rá akartak helyezni a kútfőre. Arról már nem is beszélve, hogy golflabdákat, kalucsnikat és hasonló műanyag szemetet akartak lyukeltömő anyagnak felhasználni. Szóval a néhány sajtó kacsa után, legfőbb ideje, hogy szembenézzünk a valósággal.  

A Deepwater Horizon elnevezésű fúróplatform 4 hete robbant fel, pont amikor a British Petróleum főcsővezetői éppen összeültek  ünnepelni, hogy 1525 méteres vízoszlop alatt sikeresen lefúrtak az olajig. A 11 halott között 9 munkás és két mérnök volt, az ünneplőket gyorsan a mentő csónakokba terelték. A tűzet két nap alatt eloltották, amikor is az egész platform lesüllyedt a tengerfenékre. Az olaj pedig ömlött és ömlött. A BP szerint naponta 5.000 hordónyi, ami magyarul 800.000 litert, egyszerűbben 800 köbmétert jelent. Ezt az értéket azonban három, egymástól független szakértő csoport, három különböző eljárással mérve cáfol. Az egyik szerint a tényleges olaj kiáramlás 20 és 100 ezer hordó között van. A másik szerint 56-84.000 hordós intervallumban van a valóság. A harmadik pedig azt állítja, hogy megközelítőleg 70.000 hordó/nap értékkel kell számolni, ami 11.200 köbméter/nap és ez az érték bele esik a másik két mért határérték közé. Amikor ezt a cikket olvasod, akkorra tehát már kb. 300.000 köbméter olaj van a Mexikói-öbölben, és az ömlés leállításáról annyit hallani, hogy most végre sikerült az 53 cm ármérőjű, eltört csővég fölött elhelyezni egy beton harangot, aminek segítségével az olaj egy részét meg tudják fogni, és, hogy egy mentesítő fúrás beindult, aminek 3 hónap kell, hogy leérjen az olajhoz. Kérdés, mit várnak ezektől? A kiáramlás mennyiségi csökkenését. Szembe kell tehát néznünk azzal, hogy esetleg a teljes olajmező kimerüléséig állandóan lesz meg nem határozott mennyiségben elszökő olaj, ami szabadon fog a felszínre jönni. Hogy milyenné válik az élet a mexikói-öböl környékén, mondjuk úgy 500 kmes körzetben, azt nehéz elképzelni, illetve valószínűleg nem marad élet egyáltalán.

Azok kedvéért, akik közülünk feltételezik, hogy a világ vezetői ugyan gonoszak, önzők és közömbösek a 100 milliók halálával kapcsolatban, de éles ésszel és hideg fejjel racionálisan döntenek, van egy kis meglepetésem. Ugyanis egy ember valós kapacitását tettein keresztül lehet felmérni. Nézzük akkor a tényeket.

A British Petróleumnak megengedték a parti fúrásokat annak ellenére, hogy egy esetleges balesettel kapcsolatban se felkészülni nem volt hajlandó, se pedig egy intézkedési tervet benyújtani az amerikai hatóságoknak.

A biztonsági visszacsapó szelep (blowout preventer), ami megállíthatta volna a gáz-olaj keverék kirobbanását (Deepwater Horizon clustergush) a robbanást megelőző nyomás próbának nem állt ellen, és a hatósági főmérnök, aki jóváhagyta a fúrásokat, ilyen próbának nem is vettette alá.  

A Huffington Post újságnak elmondta egy nevét visszatartó, a platformokon 18 éven át dolgozó mérnök, hogy a biztonsági intézkedések megszegése a BP-nél mindennapos volt (safety lapses are standard operating procedure), legalább 100 alkalommal látta ő maga is. Ezek szerint így működnek a felelősségteljes beosztásban lévők. Itt nincs tehát összeesküvés. Teljességgel elképzelhetetlen, hogy ez az olaj kiömlés bárkinek is szolgálná az érdekét. Vagyis - és ezt nem győzöm állandóan kifejteni - sokkal többször láthatjuk az emberi hülyeség hatását, mint a pontosan összehangolt „háttér erők” működését. Végül persze tök mindegy, hogy összeesküvők vagy hanyag fráterek szarnak az életünkre. Fogyóanyag vagyunk, majdnem 7 milliárdan.   

Van-e jövője az Eurónak?

A világgazdaságot én egy várandós anyához hasonlítanám. Mielőtt egy gyerek a világra jön, az anyának úgynevezett tágulási fájdalmai vannak, amik egy-két percig tartanak, majd szünet következik, de ezek a szünetek egyre rövidebbek, azaz a fájdalmak egyre gyakrabban jelennek meg. Míg végül megszületik a gyerek. Ezek az egyre gyorsuló tágulási fájások a világgazdaságban a válságok. A 2008-as hitel válságot követte a mostani finanszírozási válság, amit vasárnap éjszaka az Euró-övezet vezetői 750 milliárd Eurós mentőcsomaggal sikeresen megoldottak per pillanat. A befektetők megnyugodtak, és a verkli megy egy darabig tovább, de hamarosan jön a következő válság, majd a rákövetkező, egészen a végső összeomlásig (amikor világra jön a gyerek). De mi a fene van a háttérben?

Azt természetesen könnyű odavágni, hogy a szemét oligarchák spekulációja, a kamatos kamat (Gedeon kedvenc témája) okozta exponenciális adósság növekedés, és így tovább. Ez mind igaz, de felteszem a kérdést, hogyan tud engem egy kapzsi oligarcha kihasználni kamatos kamattal, amennyiben nem kérek kölcsön? Persze, hogy a bankok, hipermarketek, autószalonok mindent megtesznek, hogy becsalogassanak, de ha nem állok kötélnek, akkor nekik annyi. Csakhogy a különböző országok kormányai nem így gondolkodtak, ők igenis felvették a kölcsönt. A kérdés az, hogy miért? Azért mert a befolyt adókból, illetékekből, vámtételekből, jövedéki adókból, stb. összeálló bevételnél többet akartak költeni. Ennek oka elsősorban a politikusok újraválasztási óhajuk volt, amit úgy kívántak elérni, hogy mindenkinek kedvezni akartak. Ez nem csak magyar téma, ez globális. Nem csak a mi egészségügyünk szar, nem csak nálunk van korrupció és nem csak nálunk vannak elkényeztetve a közalkalmazottak és van belőlük több, mint kellene. De, ha bármihez hozzányúlnak, elvesztenek egy nagyrakás szavazót. OKÉ, de ezek a politikusok hogyan képzelték a kölcsön visszafizetését? Úgy, hogy kinövik a tartozást. Elképzelésük szerint a költségvetési hiány nyugodtan lehet 3 %, hiszen a GDP növekedés egy év alatt (mondjuk) 4 %, tehát jövőre 4 százalékkal több fog befolyni az államkasszába. Ez így nagyon szépen hangzik, csak azt hagyják ki a számításból, hogy a bérek és egyéb költségek is növekszenek, sokszor jobban, mint a GDP. Megindul tehát az adósság görgetése, előre a jövő felé. Az ország pedig egyre többel tartozik. Naná, most aztán tényleg jön a kamatos-kamat és a tartozás exponenciális növekedése. Ugyanis, ahogy nő egy ország adóssága, úgy lesz egyre nagyobb a rizikója annak, hogy bajba kerül, tehát számára a kölcsön feltételek egyre romlanak. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a hitelezőnek egyre magasabb kamatot kell felkínálni a hitel folyósításáért. Ezt nevezik adósság spirálnak. Minél többel tartozik egy ország, annál drágább a kölcsön. Nézzünk erre egy grafikont, amin az látható, hogy a 10 éves futamidőre kibocsátott állami kötvényekre mekkora kamatot kellett fizetni a különböző országoknak. Szembetűnő a görögöket jelző vörös vonal. Ez év április végére már 10 %-ot kértek a hitelezők, ami a mentőcsomag hatására visszaesett 9 %-ra. De még ez a kamat is kitermelhetetlen, hiszen az Euró-övezet idei GDP növekedését 0 % körülinek prognosztizálják. Egyetlen megoldás az általános életszínvonal drasztikus visszavágása. Amire természetesen a társadalmi elégedetlenség a válasz. 

Különben, ha az Euró-övezet országaihoz hasonlítjuk magunkat, akkor nem állunk rossz helyen, mondaná egy optimista. Az öt legproblémásabb országot az alábbi ábra mutatja be és ezekhez képest valóban nem állunk túl rosszul. Csakhogy az életben ezt nem így mérik. Ha én napi két zsíros kenyeret ehetek meg, a szomszéd pedig csak egyet. Akkor hozzá képest egész jól állok, de összességében elég szar a helyzetem.

Itt összesen 10 adatot láthatunk, amelyek közül 9 rosszabb, mint a mi értékünk. Csak Spanyolország államháztartási bruttó adóssága kevesebb valamivel, mint a magyar. De vessük össze az államháztartási hiányokat, amik ugye a Maastrichti egyezmény szerint nem lépheti túl a 3 %-ot, és amit - természetesen - megkövetelnek tőlünk, és minden más belépni szándékozótól.

Ez egészen egyszerűen röhej. Senki nem tarja be. Nem csoda, ha a spekulánsok rászállnak az Euróra, mint a keselyük a dögre. Ahhoz, hogy minket beengedjenek 3 % alatti hiányt kellene produkálnunk (3,8 %-at sikerült), de nekik lehet akár 14,7 % is (Írország). De most ezen tegyük túl magunkat. Jelenleg azért van hatalmas hejehuja, mert ugye ez a 750 milliárd Euró. Ahhoz viszont, hogy értékelni tudjuk nézünk egy kicsit körül az adósságok terén. Az alábbi grafikon azt mutatja be, hogy a görögöknek mennyit kell törleszteniük a következő 10 évben. Azaz, mikor és milyen összegben járnak le a kötvényeik.

Adjuk össze a teljes tartozást! 239,1 milliárd Euró. A görögök tehát megúsznák a dolgot, ha vissza tudnának fizetni durván 240 milliárd Eurót. Közben azonban ebben az évben se mennek le 0 hiányra. Vagyis további kölcsönöket fognak felvenni, a visszafizetés helyett. Közgazdászok véleménye szerint a görög adósság teljes lerendezése 273 milliárd Eurót jelentene. Azonban ez egymagában nem érne semmit. Ugyanis a görög állapotok még Magyarországról nézve is elképesztőek. Leandros Rakintzis, a 72 éves, volt alkotmánybíró interjúvolása alkalmából feltárt néhány képtelenséget: A kórházak rutinszerűen fogadnak be idős, kiszolgálásra szoruló, de különben makkegészséges embereket, amikor a gyermekeik nyaralni mennek. Az orvos kapja a hálapénzt, a költségeket az állam állja. Még 1957-ben Thebeshez közel egy Kopais nevű tavat le kellett csapolni útépítés miatt. Még abban az évben a tó mindörökre eltűnt. Ez 53 évvel ezelőtt történt, amikor 30 embert felvettek állami alkalmazásba, akiknek feladata a lecsapolással kapcsolatos teendők voltak. A Kopais rojektum mind a mai napig él a 30 közalkalmazottal együtt, akik ha meghalnak, vagy nyugdíjba vonulnak a helyüket újabbakkal töltik fel. Ezek a közalkalmazottak havi 2500 Eurót keresnek, semmi feladatuk nincs és senki nem tudja, hogy miért vannak és mit tevékenykednek. Tervbe volt véve, hogy 1997-ben Teszaloniki, Görögország második legnagyobb városát benevezik Európa kulturális központja cím elnyerésére. Erre a célra létrehoztak egy állami intézményt. Az intézmény dolgozói 13 évvel később, még mindig dolgoznak a terven. Az én megítélésem szerint a baj főforrása, hogy amikor az Eurót bevezették, kizárólag közgazdászok dolgozták ki a részleteket. Senki nem volt, aki felhívta volna a figyelmüket arra, hogy közösködni csak közel azonos kulturális háttérrel bírókkal lehet. Én például semmi pénzért nem bérelnék egy házat egy jemeni arab családdal, ahol az a szokás, hogy a szennyvizet és ürüléket az ablakon át kilöttyintik az utcára. Pont ilyen képtelenség, hogy a szorgalmas, rendszerető és fegyelmezett németeknek közös valutája legyen a nemtörődöm, fegyelmezetlen és lusta görögökkel, akiktől az olaszok és a spanyolok nem nagyon maradnak le. A görögök az Euró övezetet egyszerűen fejőstehénnek tekintették. Statisztikájukat meghamisítva, irgalmatlan, visszafizethetetlen módon eladósodtak, miközben iparuk gyakorlatilag nincs. Legfőbb bevételi forrásuk a turizmus, de még azt is elhanyagolták. Ma már ott tartanak, hogy létesítményeik színvonala a törökök alatt van, de áraik felülmúlják az olasz árakat. MIndegy, az európai pénzügyminiszterek összehozták a 750 milliárd Eurót, aztán másnap reggel felébreddtek és azt vették észre, hogy Brusszel főterére éjszaka valakik begörgettek egy irgalmalan nagy fából készült lovat. . Mi meg nézzük a következő országot: Olaszország.

Nagyobb ország, jóval nagyobb adósságállomány. Mennyi is? Lélegzetelállító 1.188 milliárd Euró. Természetesen a spanyolok se kívántak nagyon lemaradni, Íme:

Összességében ez egy kicsivel több, mint 414 milliárd Euró. De akkor miért vagyunk úgy megrökönyödve a görögök 273 milliárdján? Mert a görögök mindössze 9 millióan vannak.  Na és a portugálok?

Aprócska ország 105 milliárd Euró tartozással. Ehhez képes mi egy takarékos nemzet vagyunk. Végül pedig az ötös fogat utolsó tagja Írország, akikről éveken át hallottuk a dicshimnuszokat.

Ha most ezt mind összeadjuk, akkor kapunk egy valóban elképesztő 2.064 milliárd Eurót. Igaz, a térségnek lenne 10 éve, hogy ezt visszafizesse. De miért tételeznénk fel, hogy vissza fogják fizetni, hiszen még mindig, a gazdasági világválság figyelmeztetője után is, tovább szórják a pénzt. Még mindig nem jönnek ki a bevételből. Még mindig, megállás nélkül, minden évben a költségvetési hiány, effektív hiány. Sohase megtakarítás. Állandóan, mindenütt csak deficit és deficit, szuficit soha, sehol. Ebből én arra következtetek, hogy a verkli fog menni tovább. A hanyagok tovább léháskodnak, tehát csak a drága átütemezés marad. Vagyis amikor fizetni kellene, akkor előbb kölcsönkérik a fizetendő összeget. Görgetik maguk előtt az adósságot, ami folyamatosan nő. A szorgalmasak pedig hiába szorgalmasak, mert állandóan ki kell valakit húzni a szarból (most éppen a görögöket), tehát kénytelen olyan ország is felvenni kölcsönt, mint Németország. Ez a 750 milliárd Euró jól hangzik, de a befektetők nem hülyék, ők is össze tudják adni az adósságokat, nekik is kijön a 2000 milliárd feletti összeg. Mi várható?

A befektetők, vagy hitelezők követelik a pénzüket. Az  euró-övezet vagy nyomni fogja a pénzt és az infláció elkerülhetetlen. Vagy szétesik, mert Németországnak semmi oka arra, hogy egész Európát a hátán cipelje. Hatvan éven át a zsidóknak kártérítést fizettek újra, meg újra, meg újra, mindig újabb és újabb trükkös követelésre. Aztán, amikor ennek vége, akkor a lusta, de jólétben lubickoló dél-európaiaknak fizesse ki a luxusélet cechét. Ehhez hozzá kell tennem, hogy a németek gyűlölik az inflációt az I. világháború vége óta, mert annak „áldásos” tevékenységét generációról generációra adják tovább. Azt is unják, hogy mindenki rajtuk élősködjön. Több német nagyvárosban az idén már nem ültettek ki virágokat a közterületekre, mert „spórolni kell”. Úgy hogy az én szimatom szerint, vissza fogják hozni a német Márkát. Persze, addig lesz még egy kevés nyüglődés, és meg kell oldani a technikai kérdéseket is. Erről jut eszembe, a Németországban nyomott Eurók sorszáma előtt van egy „X” betű. Könnyen lehet, hogy csak ezeket fogják átváltani az új DM-re. (a továbbgondolást rádbízom)

De tételezzük fel, hogy marad az Euró. Több százmillió ember húzza a nadrágszíjat, megtakarít és hordja a keserves munkájának gyümölcsét a befektetők ölébe. Ezek a befektetők egyre több pénzre tesznek szert, hiszen az adósságra kamat rakódik. Ennek az irgalmatlan mennyiségű fedezetlen papírpénznek a tulajdonosai egy szép napon ráébrednek arra, hogy papírpénzük, elektronikusan nyilvántartott milliárdjaik kétszeres veszélyben vannak. Egyszer, mert az adósok képtelenek és már nem is hajlandók fizetni. Másodszor, ha nem fektetik értékpapírokba, akkor valami valós értéket kell venniük rajta. A valós értékekből pedig sokkal kevesebb van, mint pénz. Majd azt nézzétek meg, mi történik. Tulajdonképpen már el is kezdődött. Például a réz ára a világpiacon sokkal több, mint amennyi indokolt lenne. Ugyanez érvényes az aranyra is, ami éppen tegnap ugrott meg egy nagyot. Az aranypiac honlap fennállása óta először nem közölt árakat. Folyik a nyersanyag felvásárlás. Lehet, hogy az lesz a következő buborék. Közel 7 milliárd ember szeretné látni a jövőt, hogy ki tudja találni, mit tegyen. Némi túlzással azt mondhatnám, hogy a játék lényege egy olyan függvény, amiben 7 milliárd változó van. Szeretném látni azt a számítógépet, amelyik megbirkózik vele.

Csak a gazdag repülhet

A pík olaj átlépése minden bizonnyal azt jelenti majd (egyébként már átléptük, csak a kereslet visszaesett), hogy csak a szuper gazdag engedheti meg magának, hogy repüljön. A földi utazást és a szállítást természetesen meg fogják oldani, mert kibányászható szén még van bőven, amiből elektromos energiát elő lehet állítani. A vasutat tovább fogják villamosítani, az autóbuszok helyett trolikat járatnak, és a tömegek le fognak szokni az autóközlekedésről, vagy akkumulátoros személy és teherautókat fognak használni, ami ugyan drágább lesz, de nem megfizethetetlen. Az interkontinentális repüléssel viszont van egy kis baj. Akkumulátorban tárolt elektromos energiával nem lehet repülni, a kinyerhető energiához képest túl nagy a súlya. Pedig, ha kevés és drága a kerozin, akkor alternatívát kell találni. Hadd röhögjek, a problémától elsősorban a Pentagon feje fáj. Nukleáris meghajtású tengerjárókat lehet gyártani, repülőt nem. Így is 2006-ban (az utolsó nyilvánosságra hozott adat) a Pentagon 6 milliárd dollárt költött repülőgép üzemanyagra, vagyis kerozinra, ami a célra ideális. A kerozin fajlagosan rengeteg vegyi energiát tartalmaz (csak legyen oxigén az elégetéséhez), könnyen tárolható és szállítható.

Az utóbbi időben a légitársaságok különböző kísérleteket végeztek biodizel üzemanyagokkal, mint például biobutanol, amik egyenlőre rendkívül drágák. Másik probléma, hogy a repülők felszállnak az egyik kontinensen és leszállnak egy másikon, ugyanakkor azonos üzemanyaggal kell feltölteni mindenütt. A környezeti hatás pedig heves vita tárgyát képezi. A probléma tehát, kifejleszteni egyetlen, egységes és olcsó, valamint fajlagosan nagy energia tartalmú biodozel üzemanyagot. Majd kifejleszteni az infrastruktúrát, bebiztosítva azt, hogy a világ bármely repülőterén rendelkezésre álljon. Svéd kutatók kimutatták, hogy a kerozintól megfosztott légitársaságok megmentése biodizellel gyakorlatilag lehetetlen. Következésképpen az utas szállításhoz továbbra is kerozint fognak használni.

A dolognak van azonban egy másik aspektusa is. Ez pedig a klíma. Minden valószínűség szerint a közeljövőben a CO2 kibocsátásért fizetni kell. Minden összevetve becslések szerint a 150 $/hordó nyersolaj árnál a légiközlekedés már veszteséges a jelenlegi körülmények között. 200 $/hordó esetében már csak a gazdagok fognak tudni repülni. És mit ad isten, újra megjelennek a tengerjáró utasszállító hajók azok részére, akik nem tudják megfizetni az Ausztráliába tartó repülőjáratok jegyárait. Miközben a légitársaságok szépen ki fognak vonulni a piacról. Szóval emberek, aki Marokkóban akar nyaralni, esetleg Miamiban, siessen, addig repüljön, amíg meg tudja fizetni.   

A növekedés határai és a határtalan butaság

A növekedés határai (The Limits to Growth) címen az MIT egyik kutatócsoportja (Dennis Meadows, Donella Meadows, Jorgen Randers and William Behrens III.) 1972-ben kiadta első könyvét.  A könyv összefoglalta a néhány évvel korábban, Római Klub (Club of Rom) néven megalakult értelmiségi csoport tanulmányának eredményeit. A tanulmány az egész világ gazdaságának alakulását vizsgálta „system dynamics” nevű matematikai modell segítségével, amit korában Jay W. Forrester fejlesztett ki. Az akkor még újdonságszámba menő számítógép felhasználásával az LTG (Limits To Growth) világ modell követni tudta néhány változó kölcsönhatását az idő függvényében. A szerzők különböző feltételezések mellett létrehoztak néhány szcenáriót a Föld jövőjét illetően, és arra a következtetésre jutottak, hogy amennyiben bizonyos lépéseket nem tesz meg az emberiség, a világgazdaság (értsd: civilizált társadalom) valamikor a XXI. században össze fog omlani. Az összeomlásnak az erőforrások kimerülése, a túlnépesedés, valamint a növekvő szennyezés kombinációja lesz az oka.

Csakhogy 1972-ben az emberiség a II. világháborút követő két évtizeden át tartó, töretlen gazdasági fejlődést élte meg. Széleskörű volt az optimizmus, és a minden problémát megoldó technológia fejlődésében való hit. Az, hogy a természeti kincsek mennyisége véges, fel se merült, és úgy tűnt, hogy a „növekedés határai” – ha ilyenről egyáltalán beszélni lehetett – oly messze volt a távoli jövőben, hogy az emberiségnek semmi oka se lehetett az aggodalomra. De, ha netán közelegne, akkor is itt van a folyamatosan fejlődő technológiai, ami majd mindent problémát megold. Az atomerőművek sorra épültek, lassan minden család gépkocsihoz jutott, az első ember nemrég járt a Holdon, a jövő fényesebbnek tűnt, mint bármikor a múltban. Ilyen viszonyok között az LTG hirtelen közzétett eredményei sokkolóan hatott.

Rögtön a megjelenése után a tanulmány komoly viták tárgyát képezte. Az érdeklődés óriási volt, a könyvet 30 nyelvre fordították le és 30 millió példány talált gazdára. Az általános optimizmus ellenére az emberiség gondolkodó részében felmerült a kérdés, lehetséges lenne, hogy a növekedés nem folytatható a végtelenig? És ha tényleg nem, akkor meddig tarthat a növekedés? A kérdésre az LTG adott egy választ, nem egy hízelgő választ, de adott. Számomra a képlet egyszerű volt, minden tépelődés nélkül megértettem, hogy egy véges Földön a végtelen fejlődés fizikai és matematikai képtelenség. És elképesztően furcsának tartom, hogy ma, 40 évvel később, értelmes emberek nem tudnak különbséget tenni a végtelen és a véges között.

Elméletileg az LTG tanulmány sikere meg volt alapozva, komoly tudományos eredményként könyvelhette volna el a köztudat: Származási helye a nagy tekintélynek örvendő MIT volt, a Római Klub nevű briliáns tudós társaság állt a hátterében, a legmodernebb számítógép technikát alkalmazták, és ott volt az 1970-es olajválság, amit előszélnek lehetett felfogni. Ennek ellenére a kezdeti siker után az egyetemes tudomány megfeledkezett róla. Illetve húsz év múlva az általános vélemény a visszájára fordult. Ahelyett, hogy az évszázad tudományos forradalmát váltotta volna ki, az LTG szép lassan a nevetség tárgyává vált. Kivételt néhány különc (és valószínűleg kissé agyalágyult) tudós + én képeztem, akik úgy gondoltuk, hogy a világvége, emberi mércével mérve is, közel van.

Az LTG-vel kapcsolatos felfogás megfordulása fokozatos volt és évtizedekig tartó viták kísérték. Kezdetben a kritikusok mindössze hitetlenkedésüknek adtak hangot érdemi cáfolat nélkül. Volt néhány cikk, például William Nordhaus 1973-as tanulmánya, valamint az University of Sussex kebelén belül működő kutatócsoport felvetett néhány figyelemreméltó szempontot, de nem bizonyították, hogy az LTG tanulmány kiinduló feltételezése hibás lett volna. Sajnos az ellentábor reakciója egyre inkább eltolódott a politika felé. Például a Mordhaus dolgozatát kinyomtató szakfolyóirat nem volt hajlandó leközölni Forrester válaszát.

1997-ben Giorgio Nebbia, olasz közgazdász megjegyezte, hogy az LTG tanulmány ellenzői négy nagy csoportba oszthatók: 1) A többtermelésben érdekelt iparmágnások. 2) Hivatásos közgazdászok, akik az LTG tanulmány miatt veszélyeztetve látták szakmai hozzáértésük megbecsülését, és tanácsadói szereplésük elfogadását. 3) A Római katolikus egyház, akik a nagyobb hívőlétszám miatt tiltakoztak a népszaporulat visszafogása ellen. 4) Végül a politikai baloldal vezető személyiségei, akik az LTG-ben az uralkodó elit trükkjét látták, annak bizonyítására, hogy „munkás paradicsom” mint célkitűzés, csak egy elérhetetlen utópia. De ezek mellett ott voltak még a vallási fundamentalisták, a végtelen fejlődésben hívők, a politikusok (napjainkban lásd a magyar politikusokat), akik minden probléma megoldását a gazdasági növekedésben látják. Mindent összevetve a fentiekben felsoroltak tisztességes erőt képviselő koalíciót jelentettek az LTG ellen, akiknek sikerült a nagyközönség és hozzáértők jelentős hányadát az LTG ellen fordítani. [Lásd például Mizsányi Attila 2009. 06. 2.-án, 08:43-kor a Mensa listára küldött levelét: „Tibor bá, a Római Klub világvégés kijelentései nem jöttek be. Azóta is fontos hivatkozási alap azok számára, akik szerint nincs is probléma és nem is kell tenni semmit, hiszen a Római Klub is farkast kiáltott, oszt egy farkaskutya kölyök sem lett belőle.”] Az ellenzőknek segítségére sietett az 1979-ben kulminált olajválság, ami közben az Északi Tenger lelőhelyeinek a felfedezése okán a nyersolajár lezuhant a régi szintjére. Ez oda vezetett, hogy az ellenzők az olajválságban a profitéhes olajkitermelők mesterségesen keltett, de elbukott kísérletét látták. A felületes szemlélő szemében mindig is bőségesen volt nyersolaj, és mindig is bőségesen lesz. A Szovjetunió felbomlott, vége a hidegháborúnak, éljen a globális kapitalizmus és a korlátlanul szabad piacgazdaság. Az emberiségnek megszűnt minden problémája, és más dolga sincs, mint élvezni a technológia szülte kényelmes életet.

Ez volt az a pillanat, amit Ronald Bailey a Forbes magazin tudományos rovatának szerkesztője alkalmasnak ítélt, hogy megadja a kegyelemdöfést Jay Forresternek a System Dynamics atyjának, és magának az LTG könyvnek. Bailey szerint az elmélet ennél messzebb nem állhat a valóságtól. Bailey állítását azzal bizonyította, hogy (szerinte) a „Növekedés határai” 1972-ben előre jelezte néhány erőforrás kiapadását. Nevezetesen 1981-re elfogy az arany, 1985-re a higany, 1990-re a cink, 1992-re a nyersolaj, 1993-ra a réz, ólom és a földgáz. És ugye 1993-ban Bailey büszkén közölhette, hogy ezek közül egyik esemény se jött be. Bailey vádjai azonban nincsenek megalapozva! Ugyanis azt tette, hogy az LTG szövegéből kiragadott egy arra alkalmas részt és segítségével, az összefüggésektől megfosztva, kritizálta a könyvet. A könyv második fejezetének 4. táblázatában (második oszlop) talált néhány adatot, amit a könyv jóslataként fogott fel és úgy tett, mintha a tanulmánynak ez lett volna az egyetlen előrejelzése, teljesen ignorálva a könyv többi részét. Valójában a kiválasztott számok nem voltak előrejelzések. Ellenkezőleg, a második fejezet egyértelműen jelezte, hogy a kivetített exponenciális növekedés folytatódása nem várható el. A könyv további része a gazdasági összeomlás különböző szcenárióit mutatta be, amelyekre a XXI. század első évtizedei előtt semmi esetre se kerülhet sor.

Az Ember azonban olyan, amilyen. Ebben az esetben azt érdemes kiemelni, hogy van egy intrinsic agyi tulajdonságunk, ami szerint a kellemetlen tényekkel nem szeretünk szembenézni. Az LTG figyelemfelkeltésére senki se volt hajlandó emlékezni, de mindenki hallott a be nem vált, nevetséges jóslatairól, amiket a könyv természetesen nem tartalmazott. Robert Stavins a Harvard Egyetem közgazdásza például a következőket írta: „Ha megvizsgáljuk, hogy egyes erőforrások, mint például az arany, ezüst, higany, cink és ólom megjósolt kifogyása hogyan áll, akkor azt tapasztaljuk, hogy ez egyáltalán nem következett be. Az persze nyilvánvaló, hogy Stavins semmi mást nem olvasott csak Bailey-t. Nagy igyekezetében Stavins megfeledkezett a tanulmányírók elsőszámú szabályáról, vagyis az idézni kívánt forrás megbízhatóságának leellenőrzéséről (ami természetesen rám is vonatkozik). Sajnálatos módon a harvardi professzor munkája lehetővé tette, hogy a „hibás előrejelzés” legendája egyre messzebbre terjedjen. Az egyik tudós, újságíró vagy bárki után a másik gondolta úgy, hogy neki is meg kell ismételnie Bailey kitalációit, vagyis, hogy az LTG olyan katasztrófákat jósolt meg, amik sose következtek be, tehát az egész koncepció, úgy ahogy van rossz. Ráadásul ennek az elterjedését nagyban segítette az Internet folyamatos szélesedése. Egy idő után a „vaklárma” ismerete olyan széleskörűvé vált, hogy már nem is kellett részletezni.

Viszont napjainkban az LTG-vel kapcsolatos általános nézetek újra kezdenek megváltozni. Az első hang a 2000-ben megszólaló Matthew Simmons, nyersolaj kitermelő szakemberé volt, aki beindította a nyersolaj kitermelési csúcsértékkel kapcsolatos aggodalmakat. Ez újfent felkeltette az LTG iránti figyelmet. Időközben a klímaváltozással kapcsolatos tanulmányok is ráirányították a figyelmet az erőforrások felhasználására.

Végül a tiszta vizet Graham Turner (CSIRO) öntötte a pohárba 2008 júniusában „A Comparison of ’The Limits to Growth’ with Thirty years of Reality.”  („A növekedés határai” összemérése harminc év valóságával) című

tanulmányával, aminek kicsengése egyértelműen az, hogy az ipari, mezőgazdasági termelésben és a szennyezésben bekövetkezett változások egybeesnek a könyv megállapításával, miszerint a XXI. században egy gazdasági összeomlás várható.

Rehabilitálták volna a Növekedés határait? Szó sincs róla. Nem a tudományos megállapításokkal van a baj, hanem az emberekkel. A Dunnin-Kruger effektus szerint minél kevésbé van valakinek igaza, annál kevésbé képes felfogni azt. Az eredeti megfogalmazás szerint ez egy „cognitive bias in which “…people reach erroneous conclusions and make unfortunate choices but their incompetence robs them of the metacognitive ability to realize it“. They, therefore suffer an illusory superiority, rating their own ability as above average. Ami magyarítva valahogy így hangzik: A Dunnin-Kruger effektus egy kognitív elfogultság, aminek következménye a helytelen következtetés és a hibás döntés, de az egyént ez az inkompetenciája megfosztja önvizsgáló készségétől, és így a hibázások nem jutnak el tudatáig. Az ilyen egyén a felsőbbrendűség illúziójában él, saját készségét átlagon felülinek képzeli.   

Turner megállapítás világos és egyértelmű: The Limits to Growth presented some challenging scenarios for global sustainability, based on a system dynamics computer model to simulate the interaction of five global economic subsystems, namely: 1) population, 2) food production, 3) industrial production, 4) pollution, 5) consumption of non-renewable natural recourses. The analysis shows that 30 years of the historical data compares favourably with key features of a business-as-usual scenario called the “standard run” scenario. The date does not compare well with other scenarios involving comprehensive use of technology or stabilizing behavior and policies. The results indicate the particular importance of understanding and controlling global pollution. Megint csak magyarítva: A Növekedés határi a globális fenntarthatósággal kapcsolatban merész szcenáriókat ír le egy rendszer dinamika elnevezésű számítógépes modell segítségével, szimulálva öt globális gazdasági tényező kölcsönhatását, melyek a következők: 1) népesség, 2) élelmiszer előállítás, 3) ipari termelés, 4) szennyezés, 5) nem megújuló természeti erőforrások fogyasztása. Az analízis azt mutatta, hogy 30 év adatai egybeesnek a „sztenderd futtatás” elnevezésű szcenárióval, amit úgy vettek fel, mintha az emberiség élne bele a vakvilágba. Nem volt viszont egybeesés más szcenáriókkal, ahol célirányosan alkalmazták a technológiát vagy megrendszabályozták az emberi viselkedést.

Valamennyien nagyon jól emlékezhetünk, az emberiség az elmúlt – most már 40 évben – csak úgy „élt bele a vakvilágba”, ami azt jelenti, hogy ha ezen nem változtat, akkor az előre jelezett gazdasági összeomlás be fog következni valamikor 2020 előtt.    

Függelék

A jövőjükért aggódó matematikusok hajlamosak kiakadni az exponenciálisnövekedés kifejezésen. Az emberi tevékenységgel kapcsolatban számtalan változás exponenciálisan növekszik. A folyamat megértéséhez az „exponenciálisnövekedés” kifejezés alkalmazása helyénvaló annak ellenére, hogy egy kapott görbe esetében, matematikai értelemben, exponenciális függvényről nem beszélhetünk, hiszen annak egyik kritériumát nem elégíti ki, konkrétan az állandó értékű többszöröződést. Vegyünk egy durva példát. Az emberiség létszáma pillanatnyilag 7 milliárdra vehető (Kína esetében a hiba akár 300 millió is lehet) az éves szaporulat (becsült érték) 70 millió, ami 1 %-os növekedést jelent. Az 1 százalék fennmaradása attól függ, hogy tud-e ezzel lépést tartani az élelmiszertermelés, amire a válasz az, hogy nem. Jelenleg évi kb. 30 millió ember hal éhen. Vagyis a tényleges népesség növekedés 1,4 % lenne, ha nem fordulna elő éhhalál. Torzítja még a képet, hogy egyre nagyobb mértékben készül gabonából etanol, és a másfél milliárd kínai egyre több húst készül fogyasztani. Következésképpen a növekvő éhhalál miatt az emberiség szaporulata 1 % alá fog süllyedni, és így sérül az „állandó értékű többszöröződés”, de ez nem jelenti azt, hogy az exponenciálisnövekedés kifejezést nem használhatjuk a gyakorlatban, hiszen célunk a folytonosság absztrahálása volt.  

A foszfor krízis

Úgy bele vagyunk temetkezve a pík olajba, hogy alig marad időnk a pík uránra, bár ez utóbbi nem egy katasztrófa, mert az emberiségre nézve az atomerőművek építése több hátránnyal jár, mint haszonnal. Viszont a pík foszforról még senki se hallott, holott a foszfor nélkülözhetetlen. Először is az átlagos testsúlyú emberben 700 gramm foszfor van és ezt valahonnan be kell szerezni. Hahó! A műtrágya igen fontos eleme a foszfor, mert a nővényeknek is kell. A műtrágya pedig azért kell, mert 7 milliárd éhes száj számára az elégséges élelmiszer műtrágya nélkül már rég nem lenne előállítható. És akkor most kiderül, hogy a Föld foszforkészlete kimerülő félben van. Ennél is kellemetlenebb, hogy a világon mindössze 4 országban van foszfor kitermelés. Egy kicsit persze most kuncogok azokon, akik a fenntarthatóságon spekulálnak (a gazdasági növekedésben hívőket egyenesen kiröhögöm). Olyan sok mindent kell(ene) fenntartani, és akkor egyre-másra derül ki, hogy ez is, az is, kifogyó félben van. Na most egy szép grafikon.  

Ebből azért már látszik, hogy mi újság van. Kína stornó, oda fehér ember lábát be nem teszi. Marad Dél Afrika, Jordán és Marokkó. Marokkó nem csak a legtöbb foszfor tartalékkal rendelkezik, hanem a legkönnyebb zsákmánynak bizonyul. Azt várom, mikor fog az amiknak eszébe jutni, hogy nem csak olaj van a világon, hanem foszfor is és Irán után Marokkó következik. Percek alatt ki fog derülni, hogy atombombát gyártanak, és meg kell őket szállni. Különben is a szultán nem demokratikus és el kell nekik vinni a demokráciát.   

A világ szegényeinek pedig rossz hír. Mert a mezőgazdasági termékek költségét nem csak az olajár fogja felnyomni, de a műtrágya ára is. Na most írok egy merészet. A pík foszfor még a pík olajnál is kellemetlenebb. Elvégre az olaj „mindössze” energiát jelent, és energiát azért lehet kinyerni másból is. De a foszfor egy elem, a vegyészet pedig már csak olyan, hogy egyik elemet nem lehet egy másikkal pótolni, illetve egyik elemből nem lehet előállítani egy másikat (a nukleáris reakciókat most felejtsük el). Azonban a foszfor nem csak egy sima elem, hanem egy nélkülözhetetlen elem, mert foszfor nélkül se ember, se állat, de még a növényzet se képes létezni. Hitted volna? Fogaink és csontozatunk a foszfornak köszönheti szilárdságát, de az izmoknak és az idegeknek is szükségük van rá. Az élet a Földön csak addig tartható fenn, amíg van foszfor. Foszfor nélkül „megáll az élet” a szó legszorosabb értelmében. Egy egészséges embernek, illetve az egészség fenntartása végett egy embernek naponta 700 mg foszforra van szüksége, és ezt nem kisebb ember állapította meg, mint Isaac Asimiv, aki „civilben” biokémikus volt.

A gazdagodó országok (és most elsősorban Kínára gondolok) emelkedő húsfogyasztása szükségessé tette a nagyobb mennyiségű takarmány előállítását. Ehhez pedig műtrágya kellett, azaz foszfor. Senki se figyelt oda, de két évvel ezelőtt a foszfor világpiaci ára 700 százalékot emelkedett. Hoppá! Talán fel kellene rá figyelni, hogy a foszfor egy geo-stratégiai időzített bomba. Persze lenne megoldás, amit úgy neveznek, hogy újrahasznosítás. Vagyis 7 milliárd ember ürülékéből ki kellene vonni. Itt viszont előbújik egy újabb probléma. Az emberi ürülék összegyűjtése csak fejlett országokban lehetséges, hiszen máshol még szennyvíz-csatornázás sincs. A fejlett országokban viszont a lakosság olyan hatalmas mennyiségű gyógyszert, fogamzásgátlót és étrend kiegészítőt fogyaszt, hogy annak jelenléte az emberi végtermékben egyáltalán nem jelentéktelen. Vagyis a foszfor visszanyerése nem azt jelenti, hogy az emberi szart ki kell lapátolni a búzatáblákra. Mert, ha ezt tennénk, akkor a piacon csakhamar megjelenne az ösztrogénnel és béta-blokkolókkal dúsított búza, majd finomliszt és végül kenyér. Tehát eggyel több probléma, ami megoldásra vár. Ja, és majdnem elfelejtettem, van ám ott jócskán nehézfém is. Ifjúkoromban az a mondás járta „Ki a Fedett vízét issza, saját vízét issza vissza.” Természetesen a Fedett Uszodáról volt szó. Ezt most felválthatjuk azzal, „Ki a mai kaját veszi, a gyógyszerét vissza eszi.”     

Az állami tartozások mértéke a robbanáshoz közeleg (figyelmeztet a Bank for International Settlements)

A svájci Bank for International Settlements nyilatkozatában nem cicizik. Kijelentették, hogy az USA, Japán, Nagy Brittani és a legtöbb európai ország (minket név szerint nem nevezett meg - egy kalap alatt vagyunk a csehekkel és a lengyelekkel, mint „kelet Európa”) a globális gazdaságon belül egy kötvény krízis kialakulását fogják előidézni.

Jelenleg az állami kötvényekbe feketetők várják, hogy a különböző országok államai egyértelmű tervvel álljanak elő, miként tervezik csökkenteni a költségvetési hiányukat. Nem véletlenül. A jelenleg folyó gazdasági világválság hatásainak helyi csökkentése végett a kormányok „mentőcsomagjaihoz” hiteleket kellett felvenni. Ezt azonban most komoly nadrágszíj meghúzásnak kell követni, hogy az adósság spiráltól megmeneküljenek. Bár, egyes országok részére a nadrágszíjmeghúzás valószínűleg már elkésett.

Itt közbe kell szúrnom egy kis magyarázatot, magyar példával élve. Nálunk rendre minden évben államháztartási hiány van. Ez azt jelenti, hogy állandóan újabb és újabb államkötvényeket kell kibocsátani, amikor egy korábbi kötvény lejár, azaz vissza kell fizetni a tartozást. A kötvénypiacon azonban a befektetők egy nyakig eladósodott ország kötvényeit csak akkor veszik meg, ha a kamatráta számukra megfelelő. Minél többel tartozik egy ország, az újabb kötvényekre annál nagyobb kamatot kell ígérni, különben nem veszik meg őket. A folyamatos államháztartási hiány - ami például nálunk van - azt eredményezi, hogy a tartozásunk egyre gyorsabb tempóban növekszik. Egy bizonyos színt elérésekor, az adósság már visszafizethetetlen.

A study, entitled “The Future of Public Debt”  szerint az a kérdés, hogy a piac mikor kezd el nyomást gyakorolni a kormányokra, nem pedig, hogy fog-e. Mikor kezdenek a befektetők sokkal nagyobb kamatlábat követelni az egyre nagyobb állami tartozások után. Ez a „követelés” egyszerűen azt jelenti, hogy csak bizonyos kamatláb esetén mutatnak hajlandóságot a megvételre.

Sajnálatos módon a felelős politikusaink nem látnak a bajok mélyére. Az 1929-33-as gazdasági világválságból a világ 5 évig nem volt képes kilábalni, és ezt követve is a II. világháború okán szűnt meg a válság. Ilyen történelmi háttér mellett, el se tudom képzelni, hogy az új kormány mire alapozza a gazdasági növekedés gyors visszatérését. A két forduló közötti adócsökkentés bejelentését egy rossz viccnek tartom. Sokkal okosabb lenne az adófegyelem megszilárdítására fordítani némi erőfeszítést. Az állam nem engedheti meg magának a kevesebb bevételt. Az adócsökkentésről pedig annyit, hogy csak jelentős mértékű csökkentés hozza meg a beruházási kedvet, és a csökkentés jótékony hatására éveket kell várni. Külföldieknek adott adókedvezmény pedig kidobott pénz az ablakon, mert a kedvezmény lejárta után a külföldi cég egyszerűen kivonul az országból. De tegyük mindjárt hozzá azt is, hogy a „beruházási kedv” megjelenéséhez kevés a jelentős adókedvezmény, kell még hozzá piac is. Ha nincs piac, nincs szükség a termelésre, ha nincs szükség a termelésre, akkor a vállalkozó mi a fészkes fenének végezzen beruházást?

Az „egy millió munkahelyteremtés 10 év alatt” szöveg vicclap kategóriába tartozik. Kína kivételével a belföldi fogyasztás az egész világon visszaesett, azaz nincs kereslet. Kereslet hiányában nincs szükség termelésre. Termelés hiányában nincs munkahely. Ezzel szemben az államnak segélyeket kell fizetni, hiszen a munkanélküliek nem halhatnak éhen. Ráadásul a társadalom öregszik, egyre több ember megy nyugdíjba és arányait tekintve, egyre kevesebb nyugdíjas hal meg. A nyugdíjasok aránya folyamatosan nő. Ezt a költséget miből kívánja fedezni az állam? További kölcsönökből? Némi odafigyeléssel észrevehető, hogy a szociális költségek növekedésére nem számítanak. Számítanak viszont a gazdaság fellendülésére, aminek segítségével „kinövünk” a problémából. Vagyis a jövőnk kulcsa a gazdasági növekedés, ami nem teljesen lehetetlen, de ára van. Egyszer már volt olyan, hogy a minimálbért egyik napról a másikra duplájára emelték. Ha most egyik napról a másikra a felére csökkentik, akkor a gazdaság valóban fel tud lendülni, és exportképesek leszünk. De a minimálbér megfelezésével együtt kell járni minden más fizetés nagyfokú csökkentésének. A kötelességszerűen feltett kérdés az, hogy hajlandó-e erre az ország? Természetesen nem. Akkor pedig az alternatív a bérek befagyasztása és a forint devalválása, ami történhet állami segítséggel, vagy a gazdasági folyamatok spontán magára hagyásával. Csakhogy ez a 22-es csapdája. Fellendül a gazdaság, ha a béreket-fizetéseket drasztikusan lenyomják, de akkor az adóbevételek is drasztikusan csökkennek.

Nem tudom megnyugtató-e, hogy ebben a kényelmetlen helyzetben nem vagyunk egyedül. A BIS becslése szerint az EU átlagos államháztartási hiánya 2011-ben a GDP 100 százalékát meg fogja haladni. Ebben a témában mi egy kicsit jobban állunk, mert nem rég léptük át a 80 %-ot, de a folyamat gyorsul. A kérdés megint az, hogy a befektetők meddig tűrnek? Hiszen az államháztartási hiány megszüntetéséhez jelentős GDP növekedés kell, amit a befektetők is nagyon jól tudnak. A közgazdasági tankönyvek pedig azt hirdetik, hogy ha az állami tartozás túllépi a GDP 100 százalékát, az összeomlás elkerülhetetlen. Kérdés, hogy Orbán Viktor tud-e erről. Vagy a tankönyvírók zárójelben hozzátették, hogy ez Magyarországra nem vonatkozik, mert mi meg tudjuk mutatni….. csak tudnám, hogy mit?

Szép-szép, de mi ez az összeomlás? A központi jegybank, vagyis a MNB monetáris politikája elveszíti minden hatását és egy beindult infláció megállíthatatlanná válik. Ez még hasznos is lehetne, ha a kibocsátott kötvények forintban lennének jegyezve, de euróban vannak. Így aztán egy euróért egyre több forintot kell adni. De ezek a forintok valakiknek a zsebébe vándorolnak, és ezek a valakik nem magyar állampolgárok. Mivel a forinttal rendelkezők nem óhajtják elveszíteni az értékeiket, egyszerűen fel fognak mindent vásárolni Magyarországon, ami kapható. Egyszerű szavakkal megfogalmazva. Az állam vissza nem fizetett adósságáért elveszítünk mindent, ami még a miénk. Ezt jelenti az összeomlás. Akit ez megnyugtat, pillanatnyilag 13. vagyunk a sorban, a görögök például megelőznek minket. Igaz ők most kaptak egy 30 milliárdos euró mentőövet az euró zónától, aminek mi nem vagyunk a tagja, és soha a büdös életben nem is leszünk. — Jó éjszakát gyerekek, a sikeres választások után, aludjatok szépen, és álmodjatok sokat!    

© Bank for International Settlements CH-4002 Basel, Switzerland 2010. All rights reserved. Brief excerpts may be reproduced or translated provided the source is stated.

Vegyszerek az ivóvízben

Mottó: Mielőtt Bokros Lajosra szavaznál, egyél egy adag halászlét brazil módra.

Az emberiség szép lassan kezd ráébredni, hogy a tiszta ivóvíz nem csak fontos, de fellelhető mennyisége nem végtelen. Ami pedig van, azzal kutyául bánunk. Gondoljunk a habzó Rábára! Az ipari szenny bekerül a folyókba és a tavakba, tengerekbe, ahol „áldásos” tevékenységüket tetszés szerint kifejthetik. Most már évtizedek óta különböző vegyszerek gyűlnek össze a természetben, amelyek kihatnak a vízben élő állatok hormonháztartására. Már vannak esetek, ahol ezeknek a nemét megváltoztatják. Mivel a táplálkozási lánc legvégén maga az ember áll, ezek az anyagok belénk is bejuthatnak.

Az endokrin-rombolók megváltoztathatják a hormon szinteket. A journal Unesp Science folyóirat nemrég publikált cikke szerint bizonyos fajok nemi szervének megváltozását figyelték meg, ami szaporodási problémákat vetett fel. A bűnös anyagok az endocrine disrupters, azaz endokrin-rombolók. Ezek a vegyületek megtalálhatók a legközönségesebb termékekben is, miközben hatásuk a természetben mélyreható. Luciana Christante az Universidade Estadual Paulista munkatársa ezeket írja: Műanyagok, rovarirtók, kozmetikai alapanyagok, mosószerek és az emberi vizelet is lehetnek endokrin-rombolók forrásai. Ezeknek a vegyi anyagoknak a molekulái egymástól igen távol állhatnak, de van egy közös tulajdonságuk éspedig, hogy képesek rákapcsolódni az ösztrogén receptorokra, amelyek a legtöbb állat sejtfalán található. Ezek az álhormonok téves üzenetet adnak le, aminek következtében a sejtek szaporodni kezdenek, vagy elhalnak, illetve bizonyos fehérjéket szintetizálnak akkor, amikor éppen nem kellene.

Hím remeterák nősténnyé változik. Az endokrin-rombolók legdurvább hatása a kialakuló szervezetre a hímek nőstényeződése, illetve ritkább esetben a nőstények maszkulinálódása. Az endokrin-rombolók jegesmedvék, pingvinek termékenységét csökkentik, de megfigyelt kifejezett rombolást a remeterákok körében végzett. A megfigyelt területeken a kifejlett rákok 8 százaléka mind a két ivarszervvel rendelkezett, amit minden valószínűség szerint a TBT elnevezésű anyag okoz. Ez a tengerészek által, a hajófenékre tapadó kagylók elhárítására használt festékben van. Ennek a festéknek az alkalmazását időközben betiltották, csakúgy, mint annak idején a DDT-t. Azonban a tiltás után hosszú időnek kell eltelni a káros következményeket megszűnéséig.  

A kérdés az, hogy miként hat az emberekre? Néhány kutató úgy véli, hogy az endokrin-rombolók az ember hormonszintjét is megváltoztatja. Megfigyelt tény, hogy az elmúlt 60 évben a férfiak spermaszáma drasztikusan csökkent, aminek valószínű oka az emberi szervezetbe bekerült endokrin-rombolók hatása. Azonban, mivel ezen időszak alatt szó-szerint számtalan vegyi anyagot fedeztek fel, amelyek között potenciális „bűnös” igen sok lehet, a tényleges tettes kimutatása szinte lehetetlen. Ennek ellenére a természetre gyakorolt negatív hatásuk kétségtelen bizonyosságot nyert. Éppen ezért a Föld ökológiai rendszerén belül történtek lépések az endokrin-rombolók csökkentése érdekében, de a megfigyelések azt mutatják, hogy a tiltások kedvező hatása még nem következett be. Ez azt jelenti, hogy a táplálkozási lánc során bekerülhetnek az emberi szervezetbe is. Sajnos, a világ úgy működik, hogy igen jelentős számú egészségromboló esetnek kell bekövetkezni ahhoz, hogy hajlandók legyünk odafigyelni a szennyezés csökkentésére. Ez annak ellenére igaz, hogy nemi identitásunk megváltozásánál kellemetlenebb dolog aligha történhet velünk.

Stephen Messenger, Brazilia.  http://www.alternet.org/story/146222/

Róma bukásának leckéje

Amióta közel 7 milliárdan népesítjük be ezt az apró kis bolygót a „fenntarthatóság” divatszóvá vált. Nem utolsó sorban azért, mert amit teszünk az majd mind fenntarthatatlan hosszú- közép- és még rövidtávon is. Éppen ezért hatalmas élvezettel szoktam végignézni Amerika lelkes barátját, Heller Ágnest az aktuális TV csatornán, akinek minden mondanivalójából az derül ki, hogy Amerika aztán igen, ott van demokrácia, ott tökéletesek a politikusok, szélsőségek nincsenek és az antiszemitizmus ismeretlen fogalom (ez utóbbit készségesen elhiszem neki), de a többi blabla a javából. Heller Ágnes amikor Amerikában van, nem nyitja ki a szemét és a 40-50 éves emlékeiből él. Mint a Bourbonok, semmit se tanul, semmit se felejt. Amerika, ami alatt természetesen az USA-t értjük, a valóságban 30 év óta folyamatosan és megállás nélkül fasizálódik. Egyre több bizonyíték szerint, a kormány előzetes tudtával bekövetkezett ikertorony rombolást kihasználva, a terrorizmus elleni harc nevében, a Kongresszus Bush elnököt felhatalmazta, hogy rendeletekkel irányítson és akkor és úgy fordítson hátat az alkotmánynak, ahogy kedve tartja. Történelemből világ életemben bukásra álltam, de valami hasonló dolog történt Cézár idejében is. Persze nagyvonalakban mindegy, hogy egy országot császár, király, miniszterelnök, vagy éppen egy diktátor irányít. Pinochet diktátor volt, de Chilét gazdaságilag felvirágozta. Nálunk viszont 20 éve van demokrácia, ami alatt különböző miniszterelnökök lavírozzák az országot a teljes csőd felé. - De most éppen nem erről akarok értekezni.

Témám lényege, hogy Amerika versenyautó sebességgel rohan bele a fenntarthatatlanságba. Fiskális hiánya csillagászati, átlagember képességeivel fel se fogható. Egészségügyi ellátó rendszere botrányos, mást ne mondjak 50 millió állampolgárnak semmilyen biztosítása sincs. (a nagy hűhóval hírül adott egészségügyi törvény, még nincs elfogadva!!!)  Ezek az emberek, ha valami bajuk támad, megdögölhetnek az árok szélén. Az illegális bevándorlók száma tíz milliókra rúg. Katonai túlnyújtózkodása felülmúlik minden ésszerűség határán. A felsoroltak következményei megtalálhatók a Római birodalom bukásának okai között: az erkölcsi értékek romlása, a civil társadalom szétzüllesztése, a katonai erő öntelt túlértékelése, a csapatok erejének idegenben történő szétforgácsolása, és a központi hatalom mindent elsöprő túlköltekezése.

Az már rég nem kétséges senki előtt, hogy a kétpólusú világ összeomlása után, vagyis amikor a Szovjet Unió bedobta a törülközőt, Amerika úgy döntött, hogy világuralmi birodalmat épít ki magából. Ennek elsőszámú eszköze a fejlett hadiipar volt és a fegyverkezésre költött dollár trilliók. [Csak úgy zárójelben, Amerika egy évben többet költ fegyverkezésre, mint a világ többi országa együttesen.] Ja igen, és a hadseregét nem hezitált bevetni a legönzőbb érdekei érvényesítése mellett sem. Amerika a demokráciáról prédikál, és a demokrácia megteremtése céljából, altruistának feltüntetve magát, megszáll egy-egy országot és iparkodik ott létrehozni egy amerikai bábkormányt vagy éppen diktatúrát (mely esetben egy kicsit félreteszi a diktatúrákkal szembeni ellenszenvét). Csak úgy a visszaemlékezés kedvéért felsorolom azokat az országokat, ahol Amerika katonai erejével beavatkozott a II. világháború óta. Ne lepődjetek meg, ha a lista egy kicsit hosszúra sikerül: Korea, Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Kuba, Dominikai Köztársaság, Afganisztán, Nicaragua, Guatemala, El Salvador, Libanon, Granada, Irak, Panama, Kolumbia, Szomália, Bosznia, Kosovo, Szerbia, Haiti, Afganisztán (másodszor), Irak (másodszor), plusz titkos beavatkozások: Irán, Guatemala, Chile, Pakisztán. Ezeken a földrajzi helyeken mindenütt amerikai katonák fegyverrel harcoltak, kizárólag amerikai érdekekért. Igen, így működik egy birodalom. Csakhogy a birodalom sikereiből a társadalom nem egyformán profitál. A szegény negyedek gyermekeivel töltik fel a hadsereg emberanyag szükségletét. Ezeket, a hazafiságról papolva, kikiáltják a demokrácia harcosainak, és ezerszámra küldik a halálba. Az iraki háború eddig közel 4700, az afganisztáni pedig 1700 fiatal életébe került. Több mint 30.000 vált egy életre nyomorékká és százezres nagyságrendű a pszichiátriai kezelésre szorultak száma. A veteránok pedig évente százas nagyságrendben követnek el öngyilkosságot a nagyfokú kognitív disszonanciájuk miatt, ami abból fakad, hogy előbb vagy utóbb rádöbbennek micsoda feloldhatatlan különbség van a betáplált hazafiság és a gyilkos valóság között.

Ebben persze nincs semmi új. Az I. világháborúban a német munkások elmentek harcolni a Császárért (nem a Krupp művekért). A II. világháborúban a magyar parasztfiú Erdély visszacsatolásáért (ahol az úri osztály elvesztett birtokai voltak). A zsidóbarát Amerika pedig a német gyárakat bombázta, nem pedig a haláltáborokba vezető vasútvonalakat, ne adj isten a krematóriumokat. Most azonban van egy apró különbség. A játék elkezdett rámenni a középosztály bőrére is. Az uralkodó elit nem elégszik meg a „proletáriátus kizsákmányolásával” [ha most röhögni lenne kedved, akkor elárulom, hogy nyugaton Marx kezd újra divatba jönni], kielégíthetetlen mohóságával a közép, sőt a felső középosztály vagyonára is rá kívánja tenni a kezét. Az Amerikai Birodalom kényurainak étvágya kielégíthetetlen. Minden külpolitikai lépés a katonai-ipari komplexus rövidtávú érdekeit szolgálja. Szellemi képességük nem terjed tovább a paraziták szellemi képességénél. Addig rágják, zabálják a gazdatestet, amíg halálba nem kergetik, ami egyben a paraziták halálát is jelenti.

Miközben a fasizálódás folyamatban van. Hol vannak már Amerika demokratikus értékei, kedves Heller Ágnes, Avar János, Bolgár György és a többiek? Bush elnök pontosan tudta, hogy Irakban nincs atomfegyver, mégis ezzel a hazugsággal tette elfogadhatóvá megtámadását. A demokratikus normákat szem előtt tartó, az alkotmány szellemében dolgozó, magas rangú állami tisztségviselőket felváltotta parancsait hűen teljesítő bábukkal. Bush az útjában álló törvényeket egyszerűen átlépte és Obama szorosan halad a nyomdokában. A nemzetközi szerződéseket megszegik. Az angolszászjog egyik pillérét a „habeas corpust” ignorálják, az emberi jogok kartájából viccet fabrikáltak, bárkit lehallgathatnak és bárkit letartóztathatnak, és meghatározatlan ideig fogva tarthatnak bírói eljárás nélkül. Feltételezett terroristákat, beleértve saját állampolgárait, az inkvizíciót felidéző kínzásoknak alávetve hallgatnak ki. Saját törvénytelenségeiket bizonyító elektronikusan rögzített adatokat megsemmisítenek. És mindezeket a „mainstream media” vagyis a tömegkommunikációs eszközök elhallgatják. Mi több, az amerikai hírbázisból származó manipulációkat a magyar tömegkommunikáció kritika és megfontolás nélkül átveszi. Ami elhangzik a CNN vagy FOX NEWS adásain, azt egy félórán belül Magyarországon is látni és hallani lehet.

Amerika brutálisan arrogáns hatalmi törekvései idehaza is kitapinthatók, de senkinek se tűnik fel. Az amerikai nagykövet a világ legtermészetesebb hangján jelenti ki, hogy „Amerika elvárta, hogy Magyarország elismerje Koszovót” Elvárta? Mi van, ha nem ismerjük el, mondjuk azért, mert törvénytelen és a vajdasági magyarok nagyon megfizetnének érte, lebombáznak minket is? Milyen alapon kifogásolja, egyáltalán miért szól bele gazdasági döntéseinkbe például a „Déli áramlat” ügyében? Milyen alapon kötelez minket arra, hogy az afganisztáni és iraki háborúba magyar katonákat küldjünk? A NATO egy védelmi szövetség. Lényege, hogy bármelyik tagország ellen indított támadás esetén az összes többi a segítségére siet. Tudtommal se Irak, se Afganisztán nem támadott meg egyetlen NATO tagállamot se. Amerika támadta meg mind a kettőt, vélt vagy feltételezett amerikai érdekek miatt.

És akkor elérkeztünk az események végéhez. Irán lebombázása, megtámadása szintén egy vélt amerikai érdek. Addig-addig marad napirenden, amíg be nem következik. A Római Birodalom eltűnt a Föld felszínéről, de nem vitte magával az egész világot. Az Amerikai Birodalom is el fog tűnni a Földről, de könnyen lehet, hogy viszi magával az egész világot.

Szuper mikrobák

Éld bele magad a következő helyzetbe: Napközben fájni kezd a fejed, estére a torkod is, majd lefekvés előtt megméred a lázadat és 38,0 °C és izomfájdalmat is érzel. Semmi kétség - gondolod - influenzát kaptál. Éjjel hánykolódsz, reggelre alig kapsz levegőt. A helyzet rohamosan romlik, a kihívott háziorvos már hívja is a mentőket. A kórházban kezelésbe vesznek, délután már az intenzív osztályon vagy. A dolog kétesélyes. Vagy két hét múlva hazaengednek, vagy levisznek a proszektúrára. Az egész okozójának angol elnevezése MRSA (meticilinre rezisztens sztafilókkusz aureusz), vagyis egy olyan sztafilókokkusz, amelyik rezisztenssé vált a meticilinre. És ez csak egy a sok közül. Van már antibiotikumra rezisztens e-koli, szalmonella, tuberkulózis és tífusz kórokozó is.

Ha most azt hiszed, hogy hercig sztorikat veszek át különböző forrásokból, akkor elmondom, hogy mi történt velem karácsonykor. A szokásos éves laborvizsgálati lelet szerint a vizeletem üledékében baktériumokat találtak. Ezek szerint két hete nem a megfázás miatt fájtak a veséim, hanem a fertőzéstől - futott át rajtam a gondolat - A háziorvos pedig felírt egy csomag, 10 db CIFRAN tablettát (hatóanyag: ciprofloxacin). Öt napon át reggel és este egy-egy darab. Abbahagyni nem szabad éppen azért, hogy a baktérium ne lehessen rá rezisztens. Betartva az utasítást, a helyzetem semmit se változott. Na, ekkor eszébe jutott a háziorvosnak, hogy ki kellene tenyészteni a baktériumomat. Ez egy további hét. Az eredményért én mentem el és szörnyülködve láttam, hogy az én kis kedves baktériumom totálisan rezisztens a ciprofloxacinre, plusz még három másikra is, de érzékeny volt többek között az amoxicillinre. Vettem tehát egy csomag AUGMENTIN tablettát (14 db), amit egy hétig kell szedni. Harmadnapra a vese fájdalmam megszűnt, de természetesen a 14 darabot végig szedtem. Most jön a poén. Teljesen gyógyultan elmentem a háziorvoshoz és közöltem vele mi történt. Utólagos engedélyével, a lelet alapján, amoxicillint szedtem, és céloztam rá, hogy több mint két hetet vesztettünk, mert nem a kitenyésztéssel kezdtük. Erre azt válaszolta, hogy húgyúti fertőzésekre rutinszerűen CIFRÁN-t írnak fel, mert az mindig hat. Az én esetem egy teljesen rendhagyó dolog. Szóval olvasd a posztot tovább, mert lehet, hogy egyszer az életedet mented meg vele.

Most akkor beszéljünk arról, mitől lesznek a szuper mikrobák? Az első és leglogikusabb ok, vagy feltételezés, hogy van egy fertőzésed, ami azt jelenti, hogy egy adott baktériumból néhány százmillió tanyázik benned. Régen, az antibiotikumok felfedezése előtt, ezeket az immunrendszered vagy legyőzte (ritkán) és akkor meggyógyultál, vagy belehaltál. Most azonban kapsz rá egy antibiotikumot, amit egy hétig kell szedned. Mindjárt harmadnapra az élősködő baktériumok száma 1 %-ra csökken, azok is szédelegnek a gyengeségtől, de valahogy még állják a sarat. Te viszont kitűnően érzed magad és vagy elfelejted szedni tovább az antibiotikumot, vagy feleslegesnek tartod. Erre az egymillió szédelgő baktérium magához tér és valahogy kikerülve belőled megfertőznek másokat. Csakhogy ők képviselik azt az 1 százalékot, akiket az adott antibiotikum nem ölt meg, mert ők voltak a legstrammabbak. Ezekkel megfertőzött új személy szintén beteg lesz és neki is felírják az előző antibiotikumot és ő is úgy jár el, mint az első beteg. Benne is marad 1 % baci, méghozzá a legstrammabbakból. Ez a játék megy még néhányszor és a végén kialakul egy olyan baktérium törzs, amelyik az adott antibiotikumra totálisan rezisztens lesz. Egy ilyen fertőzésre már hiába írják fel, és a beteg hiába szedi, nem fog meggyógyulni. Nincs túl nagy baj - mint az én esetem is mutatta - mert van még legalább 8 másik antibiotikum is. De mi van, ha egy olyan szuper mikrobát „tenyésztünk” ki, akaratunktól függetlenül, amelyikre már semmi se hat? Időutazás! Ezzel fertőzött beteg 1926-ban találja magát. Ágyánál ott áll az orvos, tördeli a kezeit és azt mondja a feleségnek „reménykedjünk, hogy férje le tudja győzni a betegséget.”

És akkor most jön a második felvonás, mert nem csak hanyag betegek vannak, akik az orvosi utasítást csak addig tartják be, amíg szarul érzik magukat, hanem vannak…… a kik? Állattartók, akik a nagyobb profit reményében nem akarják, hogy az állományuk megbetegedjen. Mit csinálnak a drágák? Antibiotikumot kevernek a tápba. Ebből adódik, hogy például az USA-ban az összes előállított antibiotikum 70 százalékát az állattartók vásárolják fel. És mennyit tesznek a tápba? Subterapeutikus dózist, vagyis annyit, amennyitől nem gyógyulnának meg, ha betegegek lennének, de nem kapják meg a fertőzést, ha egészségesek. Most persze azt hiszed, hogy az antibiotikumokat a betegségek megelőzésére adják. Tévedsz, mert csak részben. Az ok az, hogy kénytelenek adni, mert a vágóhidra termelt állatok tartási körülményei (zsúfoltság, kosz és piszok) egyenesen megköveteli a megelőző védekezést. Ez a gyakorlat azonban a lehető legjobb módja annak, hogy kialakulhassanak a szuper mikrobák, amik aztán rászabadulhatnak a társadalomra.        

Csak egyetlen egy példa. Magyarországon a TBC népbetegség volt az 1930-as években. Aki megkapta, kicsiny eséllyel gyógyult ki belőle. A megfelelő antibiotikum segítségével az 1950-es évekre a TBC (morbus hungaricus) gyakorlatilag eltűnt Magyarországon. Ma az országot olyan szuper rezisztens Koch baktérium járja, hogy aki megkapja, 1930-as eséllyel gyógyul ki belőle.

Rossz hír a globális felmelegedéssel kapcsolatban?

Miközben a Koppenhágai Klíma Konferencián az illetékesek tököltek még egy kicsit, nagy hirtelen kiderült, hogy Földünk problémája sokkal rosszabb lett (much worse,) mert nem várt gyorsassággal hatalmas mennyiségű szibériai metán szabadul ki az olvadó permafrosztból. A most kiszabadult mennyiséget 8 millió tonnára becsülik, ami a földön lévő kérődző állatok által évente termelt 80 millió tonnának mindössze egy tizede, de itt most egy beinduló folyamatról van szó. A Föld geológiai „naplója” szerint a légkör metán koncentrációja a jégkorszakok alatt 0,3 - 0,4 ppm között változik, míg a jégkorszakok közötti időszakokban a metán koncentráció 0,6 - 0,7 ppm között van. Jelenleg a Föld sarkkörénél a metán koncentráció 2,85 ppm. Ebből leszűrhetjük, hogy a metán visszacsatolás beindult.  

Ezen kívül ott van még a metánhidrát a tengerek mélyén. Mi is ez? A metán-hidrát szilárd anyag, de instabil elegy, amely alacsony hőmérsékleten képződik a tengerek mélyén, a tengervíz keltette nagy nyomás alatt. Kb. 1000-1500 méteres vízmélységben, 5 °C körüli hőmérsékleten a metán hidrát formájában kötődik meg. Több száz méter vastag metánhidrát mezőket eddig már több tenger mélyén is találtak. A metán-hidrát megtalálható a sarkköri jégben, a tundra fagyott talajában, ma ugyanúgy, mint sok millió évvel ezelőtt. A Metán-hidrátból     A Világ első klíma szkeptikusa   metán szabadulhat fel. A metán-hidrát létrejöttének alapvető feltétele a kellően vastag üledékréteg, amelyben a metán keletkezik. Ha ez az anyag kiszabadul a tengervíz nyomása alól, közvetlenül szublimál és szétoszlik a levegőben, üvegházhatást okozva gyorsítja a globális felmelegedés folyamatát.

Most a vészharangot (az újság hírek szerint) olyan nagy ágyúk is húzzák, mint James Hansen, mert a permfroszt ontja magából a metánt about methane. Csakhogy az összhang hiányzik. Szépséghibája a linknek, hogy 4 éves. Ezzel szemben a Real Climate március 6-án szükségét érezte, hogy megszólaljon. [Közbe kell szúrnom, hogy én, személy szerint kizárólag a Real Climate közleményeit fogadom el autentikusnak]  David Archer postjában helyére tette (http://www.realclimate.org/index.php?p=3100) a dolgokat Arctic Methane on the Move? cím alatt. Nézzük mit ír David!

Mind a CO2 mind pedig a metán üvegház hatású gáz. Hatékonyságát tekintve a metán molekula huszonötször erősebb és az atmoszférikus koncentrációja gyorsan változhat. Az utóbbi időben az újságok hatalmas szenzációval jelentették be a Science magazin cikkét: “Extensive methane venting to the atmosphere from sediments of the East Siberian Arctic Shelf” Ami felveti az első kérdést, meg kell-e ijednünk? A válasz: NEM. Ezzel szemben a CO2-től valóban félhetünk. Hogy megvilágítsuk a helyzetet, éljünk egy meglehetősen ügyetlen analógiával. Tegyük fel, hogy az autópályán százzal száguldasz, közben megpillantod, hogy előtted az úton egy kamion keresztbe fordult. Beletaposol a fékpedálba, de a fék nem működik. Ez felel meg a CO2-nek. Miközben a jobb lábad a kifingott féken van, észreveszed, hogy a gázpedálod beragadt. Ez a metán. Mire a kamionhoz érsz a kocsid sebessége százról felment százhúszra és ezzel a sebességgel vágódsz neki a kamionnak. Tudom, hülye a példa, de mégis. Mennyire számit, hogy százzal vagy százhússzal csapódsz a kamionba? Nem akkor kell idegeskedni, amikor kiderül, hogy beragadt a gázpedál, hanem akkor, amikor rájöttél, hogy nem fog a fék. Viszont a metán hírre felfigyelnek az emberek és veszik az újságot, mint a cukrot. Nem csoda, hogy tegnap 40S hozzászólásában berakta az Index linkjét. 2005-ben már megfigyelték, hogy az óceán vizeiben, minden valószínűség szerint az üledékből felszabadult metán koncentrációja Szibéria partjainál emelkedett. Az újabb tanulmány ehhez hozzáadta, hogy a víz felett is megnőtt a metán koncentráció a levegőben, ami megerősíti, hogy a metán kiszabadul a víz alól, ahelyett, hogy például a vízben CO2-vé oxidálna. Az új adatok lehetővé teszik, hogy számszerűsítsék a metán kiáramlást az atmoszférába a kísérleti területen, és így rájöttek arra, hogy a metán felszabadulás mennyiségileg nem tér el az óceánok többi részétől. A tanulmányból viszont hiányzik az annak a bizonyítása, hogy a szibériai gázkiszabadulás egy új jelenség lenne, vagyis egy klimatikus visszacsatolás, nem pedig az utolsó jégkorszakból visszamaradt permafroszt lassú visszahúzódásának eredménye. Ezzel szemben 2009-ben Westbrook és társai publikáltak meghökkentő szonár képeket a Spizbergen melletti tengerfenéken található üledékekből felszálló buborékokról. A buborékok a tengerfenékről szállnak fel, a metán-hidrát stabilitási küszöbértékről. Amennyiben a víz hőmérséklete emelkedne (ami természetesen borítékolható) ez a küszöbérték természetesen lejjebb száll. 2009-ben Reagan & Morids alátámasztották azt az elképzelést, hogy a megfigyelt buborékok és az ember okozta vízmelegedés között összefüggés van.

Az már az eddigiekből is kiderült, hogy a szenzációs hír több sebből is vérzik. A Real Climate nem állítja biztosra, hogy mi történik. Hivatkoznak Dlugokencky és társai 2009-es tanulmányára, melyben leírják, honnan származhat a metán 2007-es koncentrációjának kiugrása a levegőben, és megpróbálják kitalálni, honnan származhat. Az már befejezett tény, hogy az atmoszférikus metán koncentráció az emberi tevékenység kezdetétől fogva folyamatosan nőtt egészen 1993-ig, amikor is hirtelen leállva tetőzött. A metán viszonylag gyorsan bomlik, tehát illik, hogy egy idő után tetőzzön, de a koncentrációt leíró görbe azt sugallja, hogy a kibocsátás csökkent hirtelen. Ennek lehet oka a szovjet tömb gazdasági tevékenységének az összeomlása. Esetleg mocsara kiszáradása, vagy bármi más, de nem bizonyított ok. Mindent összevetve, amit tapasztaltak az egy kicsinyke visszacsatolás. A szibériai metán kibocsátás a világ tengereihez képest jelentős lehet, de az óceánokból származó metán jelentéktelen a szárazföldi forrásokhoz viszonyítva. Az atmoszférában található metán legnagyobb része természetes és a rizstermeléshez szükséges mesterséges mocsarakból származik.

A kérdés azt, hogy a metán a széndioxid hatását mennyire fogja erősíteni. Lehet, hogy jelentősen, de két dologra kell emlékezni. A metán gyorsan bomlik, ezzel szemben a széndioxid akkumulál. A másik a metánhidrát felszabadulása lassan és folyamatosan történik. Ahhoz, hogy a metán jelentősen hozzájáruljon a globális felmelegedéshez egy katasztrofálisan gyors eseménynek kellene lejátszódni, amire eddig semmi jel se utal. Következésképpen azt állítani, hogy „Borulhatnak a klímamodellek előrejelzései, ahogy ezt az Index „tudományos” közleménye hírül adta, semmi más, mint szenzációhajhászás.

Bill McKibben: 1989 – The End of Nature

„A természetnek annyi!” cím alatt, 1989-ben jelent meg, az akkor 29 éves Bill McKibben első könyve, amit a tudományos világ az első ismeretterjesztő könyvként tart számon. A mű természetesen szenzációnak számított, oly annyira, hogy a New York Times sorozatban közölte (időközben a szóban forgó napilap nagy igyekezettel ad helyet a klíma-szkeptikusok írásainak). A Wall Street Journal a könyvkritikájában azt írta, hogy „A téma fontos, amit a szerző meggyőzően ad elő, az indíték lenyűgöző.” A könyvet 20 nyelvre fordították le és 2006-ban kiadták az átdolgozott második kiadását. Éppen ezért, könyvének széles körű olvasása után, McKibben meglepetten tapasztalta, hogy az élet pontosan úgy megy tovább, mintha mi se történt volna. Az emberek tudomásul vették, hogy a jól ismert, és természetesnek vett klíma meglehetősen drasztikusnak ígérkező változása elindult, de semmivel se törődve, tovább tették-vették a dolgukat. Viszont McKibben nem tétlenkedett. Egymás után írta a könyveit. Majd 2008 márciusában létrehozta a „350 szerveződés” nevű mozgalmát (350.org.), amihez szinte azonnal csatlakozott James E. Hansen a NASA klimatológusa. A mozgalom lényege, hogy a jelenleg 390 ppm CO2 koncentrációt vissza kell vinni legalább 350 ppm-re, ha a klímánkat, és vele együtt a környezetünket meg akarjuk menteni. [szúrjuk közbe, hogy az Ipari Forradalom kezdetén a CO2 koncentráció 280 ppm volt). De nem csak a „nép" volt közönyös, az „érdekeltek is". Bush I. elnök 1990-ben ígérte, hogy a Fehér Ház megteszi a szükséges lépéseket. Ma, 2010-ben a várhatóan republikánus elnök jelölt asszony, Sarah Palin a klimatológiát „varázsitalnak" nevezte. Az Utah állambéli törvényhozás pedig "Jól szervezett manipulációval vádolta a klimatológiát, hogy a hőmérsékleti adatokkal bizonyítani tudják a globális felmelegedést."

Mc Kibben azt állítja, hogy 1989-ben a klímaváltozással kapcsolatos összes publikációk elfért volna az íróasztala tetején. A téma tudományos háttere szegényes volt. A tudósok többsége nem volt abban a helyzetben, hogy egyetértsen velem. Most viszont a klímaváltozással kapcsolatos adatokkal meg tudnánk tölteni egy sportpályát. Nincs olyan tudományos intézmény, amelyik ne adott volna ki jelentést a ránk leselkedő klimatikus veszéllyel kapcsolatban. A modern idők 15 legmelegebb éve az elmúlt 21 év alatt jelentkezett. 1989-óta a Föld nagyobb természeti rendszerei megcáfolhatatlan bizonyítékokkal szolgálnak: olvadnak a sarki jeget, a gleccserek, a tengervíz gyors ütemben savasodik, különböző halfajták több száz kilométerrel északabbra húzódnak, és így tovább. Ennek ellenére a klimatológiával kapcsolatban a támadás - legalább is az Egyesült Államokban - egyre erősödik. Egyre kevesebb amerikai fogadja el, hogy a Föld melegedését az Ember okozza. Az ok roppant egyszerű, ami a magyar gondolkodással nehezen érthető. [Figyelem! A következő „elmélet" kifejezetten a saját kútfőmből származik.]

Az amerikai (angolszász) jogrendszer jelentősen eltér az úgynevezett Római Jogtól. Ennek egyik velejárója az esküdtszéki rendszer. Büntető perben a bíró egy személyileg nem dönt a vádlott bűnösségét vagy ártatlanságát illetően. Ezt egyhangúan kizárólag a 12 tagú esküdtszék teheti meg (ezt számtalan amerikai filmben láthattuk). Mivel az esküdtszéket az állampolgárok közül úgy sorsolják ki, a társadalom tisztában van azzal, hogy bármelyiküket, bármikor behívhatják egy tárgyalásra, esküdtszéki tagnak, akik szigorúan ki vannak oktatva, hogy valakinek a bűnössége csak akkor mondható ki, ha a bűntettet  a gyanúsított minden kétséget kizárva elkövette. Amennyiben az esküdtszék bármely tagjában a legkisebb kétség felmerül, már a bizonyosság esete nem áll fenn. Igaz a magyar 1998. évi XIX. törvény 4. § is kimondja: „A kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére.” Azonban ezt a kétséget a magyar bírói kar elég lazán kezeli, a társadalom pedig nem foglalkozik vele. Elfogadhatjuk tehát azt a feltételezésemet, hogy az amerikai társadalom semmit nem fogad el szikla szilárd ténynek, amennyiben bármi kétség felmerül. Ezt a társadalmi kollektív vélekedést ragyogóan fel lehet használni a tömegek manipulálására. Mindössze arra van szükség, hogy (esetünkben) találjanak egy Miskolczit, aki előáll egy totálisan hibás levezetésre felépített hipotézissel. Ezt a plutokraták sajtója kellően szellőzteti, azt a látszatott keltve, hogy a tudósok véleménye megoszlik. Magyarul nem állt még elő a „minden kétséget kizáró” helyzet. Akkor pedig nem elfogadható. A 300 milliós esküdtszék hatalmas hányada nem érzi úgy, hogy minden kétség ki lenne zárva.

McKibben ezt nem vezeti végig ilyen meggyőző módon, de felhívja a figyelmet arra, hogy egy 3 oldalas tanulmányt nem csak könnyű, de egyenesen kötelező hibamentesen megírni. Azonban az utolsó IPCC jelentés 3000 oldalas volt. Maga az anyag nagysága szinte biztosíték arra, hogy egy-egy hiba becsússzon. Be is csúszott. Az IPCC jelentés szerint a Himalája gleccserei 2035-re el fognak olvadni, ami nem felel meg a tényleges előrejelzésnek. És bár a Föld valamennyi gleccsere szorgalmasan olvad, ez az egyetlen (és agyon hangoztatott) hiba elég volt az amerikai közvélemény tökéletes átformálására.

Az viszont már enyhén komikus, hogy az amerikai keleti parton elszenvedett rendkívüli téllel is bizonygatták, hogy szó sincs globális felmelegedésről. Jó lehet a washingtoni 80- centis hó nem cáfolata, hanem bizonyítéka a globális melegedésnek. Miről is van szó? A több hő következtében az óceánok felületéről több pára kerül a légkörbe, tehát több pára csapódik ki, hol özönvízszerű eső, hol derékig érő hó formájában.

Mindezek ellenére felmerül a kérdés, hogy az emberek miért nem akarják elfogadni a klímaváltozás tényét? Egymagában az a tény, hogy az ellenérdekelt oldal: Exxon Mobil és mások rengeteg pénzt ölnek (plenty of money) az ellenvélemény propagálására, még nem elég magyarázat. Kell lenni másnak is. Van is. Az emberek nem akarják feladni a megszokott életüket, és ha valahol látnak egy apró esélyt arra, hogy ne tegyék meg, akkor ezt az apró esélyt megragadják. Ha bárki előálló bármivel, ami az életstílus, az életszínvonal visszafogását követeli, akkor annak a valaminek abszolút megtámadhatatlannak kell lenni. Vagyis, ha a 3000 oldalt gondosan átfésülik és abban csak egyetlen egy apró hibát vagy tévedést találnak, akkor a megtámadhatatlanság kritériuma sérül. Ez mellett a sérülés mellett a 10.000 tény simán eltörpül. A klíma-tagadók a csatát hosszú távon természetesen el fogják veszteni, a történelem (ha még lesz ilyen) így fog megemlékezni róluk, de csak és kizárólag azért, mert valamennyien veszíteni fogunk és velünk ők is. Azért mert megakadályozták, hogy időben megtegyük azokat a lépéseket, amikkel megelőzhető lett volna egy olyan klimatikus változás, ami túl fog lépni az elviselhetőség határán.  

Mérgező-e a génmódosított kukorica

Ha nem tudod, akkor most elmondom, hogy az USA-ban kizárólag genetikailag módosított kukorica van forgalomban. Ugyanis az amerikai tudósok nem látták semmi okát annak, hogy miért ne ehetnék. Ezzel szemben Európába nem engedték be a génmódosított kukoricát. Ha megkérdezted volna Brüsszelt, hogy miért nem? Azt válaszolták volna, hogy CSAK. Egy kicsit tudományosabban, jó nekünk a természetes kukorica is, meg aztán mit lehet tudni.

Tényleg mit? A 2004-ben kiadott „Van-e jövőnk?” című könyvemben egy teljes fejezet foglalkozik a genetikailag módosított élelmiszerekkel, és elég bőven kifejtem, hogy mi félnivalónk van. Ennek ellenére minden pénzben le mertem volna fogadni, hogy előbb vagy utóbb, de hozzánk is beteszi a lábát a génmódosított kaja. Most viszont úgy tűnik, hogy megúszunk valami meglehetősen kellemetlen dolgot. Ugyanis Amerikában felütötte a fejét a legújabb, Morgellons kór nevű betegség, és a kutatások azt mutatják, hogy a kór okozója nem más, mint a génmódosított kukorica és a hozzátartozó rovarirtó szerek. Na most szép sorjában!

Miért tartozik a génmódosításhoz rovarirtó szer? Mert a kukoricát (és még néhány más növényt) úgy és azért módosítanak, hogy bizonyos gyomirtókra, rovarirtókra ne legyen érzékeny, és akkor ezeket a szereket vidáman lehet alkalmazni, mondjuk kapálás helyett. Következésképpen nő a termelékenység, azaz nagyobb lesz a profit.

Mi az a Morgellons kór? Senki se tudja. A betegségtünet 2002-ben jelent meg először. Leírása a következő: Morgellons kór egy titokzatos bőrbetegség, amire a következő panaszok a jellemzőek: rettenetesen viszkető pattanások; kisebesedett bőrfelület kaparó érzéssel a bőrön vagy a bőr alatt, mintha mászna ott egy bogár; elemi szálak vagy cérnaszerű anyag a bőrben, vagy alatta; ájulás; koncentráció hiánya vagy emlékezet kiesés; megváltozott viselkedés; ízületi fájdalmak; látási zavarok. Az én értelmezésem szerint ez egyáltalán nem vicc.

A génmódosított kukoricát a Monsantó hozza forgalomba, akinek jogászai ádáz harcot folytatnak a környezetvédők jogászaival. Ez utóbbiaknak az a véleménye, hogy génmódosított kukoricát nem kellene fogyasztani. Az ok kezd világos lenni. Egy új (new analysis) analízis szerint a MON-810 és a MON-863 kódnevű kukoricák ellenállnak a rovarkártevőknek, míg az NK-603 ellenáll a gyomirtóknak. Ezekkel a kukoricákkal etetett patkányok hormonháztartása felborult állítja a New Scientist. A kutatók azt állítják, hogy a kísérleti patkányok vérében és vizeletében szokatlan mértékű hormon és egyén vegyi anyag koncentrációt találtak, jelezve, hogy mind a három génmódosított kukorica fogyasztása megrontja a szervezet máj és veseműködését. A MON-863-al etetett nőstény patkányok vércukor- és trigliceridszintje megemelkedett, aminek következménye a cukorbaj kialakulása. A kutatók arra a következtetésre jutottak, ha a génmódosított kukorica pont úgy hat az emberre, mint a patkányokra, akkor ezzel túlterheljük a vesénket és a májunkat, és fennáll a veszélye annak, hogy tartós károsodást okozunk ezekben a szervekben. Monsantó természetesen tagadja ezeket az eredményeket. De, ha már vitatkozni kell, hogy egy élelmiszer mérgező-e vagy sem, akkor megette a fene az egészet.

“Lapzárta” után érkezett a hír, miszerint Európa beadta a derekát: http://nol.hu/gazdasag/na_most_majd_johetnek_a_genmodositott_novenyek

Vissza a válságba

Három napja feltettem egy posztot a 3,3 %-os költségvetési hiányról, ami Németországot sújtja. Történik mindez annak ellenére, hogy már hónapok óta azt sulykolják belénk, hogy itt az alagút vége, mindjárt mi is odaérünk. Nekem úgy tűnik, lehet, hogy mi odaérünk, de az egész vicc beindítója nem, sőt az alagútba visszafelé megy.

Mindjárt az első, Amerikából érkező hír így szól: Januárban a családi házak értékesítése negatív rekordot ért el. A Kereskedelmi Minisztérium jelentése szerint, a múlt hónapban (január) az új családi házak eladása 11,3 százalékkal esett vissza, ami darabra 25.750 házat jelent. Ilyen kevés házat egy hónap alatt még nem adtak el az elmúlt 50 évben, amióta feljegyzések készülnek. A szám a közgazdászokat meglepte (csodálom, hogy még meg lehet őket lepni), mert 30.000 házra számítottak. Ez a hír alátámasztani látszik a gazdasági fellendülésben nem bízók véleményét.

A szomszédos Kanadából se látják rózsaszínűbbnek az USA helyzetét (magukról nem beszélnek). A Vancouver Sun című napilap felhívja olvasói figyelmét, hogy „Egy éve, hogy Barack Obama USA köztársasági elnöke aláírta a 787 milliárd dollár gazdaságélénkítő támogatásról szóló törvénytervezetet, hogy az amerikai gazdaságot kiemelje a recesszióból. Erre még rátettek egy további 50 milliárd dollárt a kilakoltatás szélén álló háztulajdonosok megmentésére. Az eredeti támogatási összeget később kiegészítették 862 milliárd dollárra, az elárverezések megakadályozására szánt összeget pedig 275 milliárdra.” Aztán az újság - némi iróniával (vagy csak én olvasom annak) - Obama múlt heti beszédét idézte: „A gazdaságélénkítő törvénynek köszönhetően egy évvel később kijelenthetjük, hogy egy második depresszió kialakulása nem lehetséges.” Nem-e? Teszi fel a kérdést a Vancouver Sun. Akkor nézzük meg a számokat! Bár a kongresszus decemberben megszavazott egy további 155 milliárd dollárt munkahely teremtés címén. Nos, bár a válság alatt 8 millió munkahely szűnt meg, most januárban ez a szám egy további húszezerrel növekedett. Miközben a Fehérház azt „ígérte”, hogy ebben az évben havi 95.000 új munkahely teremtődik. Nyilván nem tudtak arról, hogy január már ebben az évben van. A józanabb közgazdászok azt állítják, hogy a 2007-óta elvesztett munkahelyek visszaállítására több mint 7 évre lesz szükség. Ami lefordítva köznapi nyelvre azt jelenti, hogy SOHA.

Az Amerikai Munkaügyi Minisztérium adatai szerint az elmúlt héten (figyelem, nem hónapban) 473.000 új munkanélkülit regisztrált, a megelőző hét 442.000 főjével szemben. Miközben a munkanélküli segély meghosszabbítását kérők száma (a munkanélküli segélyt 26 héten át folyósítják) 274.000-el nőt, elérve a 6 millió főt. Magyarul 6 millió munkanélküli már több mint fél éve nem dolgozik. Eközben az Obama adminisztráció azt állítja, hogy a több mint 1000 milliárd dolláros állami gazdaságélénkítő segítség 2 millió munkahelyet teremtett. Ugyanakkor az amerikaiaknak mindössze 6 százaléka hiszi, hogy az gazdaságélénkítő csomag akár csak egyetlen egy új munkahelyet is teremtett volna. Ezek szerint, aki azt hitte, hogy csak a magyar kormány hazudik, az most hatalmasat csalódhat.

A helyzet más frontokon se jobb. A jelzáloghitel alatt álló házak 90 napot meghaladó részletfizetés elmaradása (elvileg elárverezhetők) 5,1 %-ra nőt, azaz minden húszadik ház. Kongresszusi jelentés szerint a 4 éven belül visszafizetésre esedékes, körülbelül 1400 milliárd dollárt kitevő, kereskedelmi hitelek fele be fog dőlni, ami több száz kisebb bank csődjét jelenti. És, amennyiben ez nem lenne elég, úgy még kerülhet a tortára egy kis hab is a kereskedelmi célú ingatlanok árának 40 százalékos zuhanásának formájában, 2007-óta. Aki nem érti, annak elmondom, hogy ez miért szar. Azért, mert így ezeknek az ingatlanoknak az értéke a rájuk felvett jelzáloghitel összege alá esik. Kevesebbet érnek, mint a tartozás, aminek a fedezetét képezik. Különben az irodaépületek 18 százaléka kiadó, de senki nem tart rájuk igényt.

Ezek az adatok meg vannak fejelve a 12.400 milliárd dollár államtartozással, amin úgy próbál Obama elnök „segíteni”, hogy törvényileg felemeli az államháztartási kölcsönfelvétel megengedett értékét 14.300 milliárd dollárra. Hogyan is szokás mondani nálunk? „Nem etikus, de törvénybe nem ütközik.” Ha az amerikai állam tartozását lebontjuk állampolgárokra, akkor minden egyes amerikaira 40.000 $ jut, ami ebben a pillanatban 8 millió forint. Ennek ellenére az amerikai költségvetési hiány, azaz deficit, ebben az évben 1600 milliárd dollárra van belőve, ami a GDP 10,6 százaléka. Ez természetesen a II. világháború óta rekord értékű. Különben ugyanabban a cipőben járnak, mint mi. Drasztikusan kellene csökkenteni az állami kiadásokat, miközben az egészségügyi költségek sebesen növekednek, a társadalom öregszik, a környezetvédelem több pénzt követel és a legnagyobb hal, a katonai kiadások.         

Kína a maga módján közölte Obamával, hogy az amerikai gazdaság irányításával nincsenek megelégedve. Egészen konkrétan ez azt jelenti, hogy decemberben piacra dobott 34,2 milliárd dollár értékű Amerikai államkötvényt, és ezzel a legnagyobb értékű amerikai államkötvény birtoklás első helyezet címét átadta Japánnak. Különben az ördögi kör az USA-ra is érvényes. Minél több a tartozása, annál magasabb kamatot kell fizetnie. Minél magasabb a kamatláb, annál gyorsabban nő az adóság. Végül a Vancouver Sun cikkírója így fejezi be összefoglalóját: Lehetetlen lenne egy második depresszió? Nem mernék rá fogadni.

A CNBC egyértelműbben fogalmaz : http://www.cnbc.com/id/35558503/ . Közeledik a kettős depresszió! Ők viszont pusztán Amerika helyett, az egész világra kiterjesztik figyelmüket. Véleményük szerint a globális gazdaság visszaesik a recesszióba, a különböző országok állami költségvetési hiánya miatt. Európa gazdasági kilátásai gyors ütemben romlanak, ami természetesen kihat az egész világra. Európán belül pedig a német gazdaság, mint a legerősebb, a legfrissebb adatok szerint stagnál (lásd: A német államháztartási hiány a GDP 3,3 %-a - 2010.02.25). A többi erősebb európai gazdaság, mint például az olasz, még ki se jött a recesszióból. A főprobléma az, hogy most már a kormányok nincsenek abba a helyzetben, hogy gazdaságélénkítő segítséget nyújtsanak, mert az eladósodásuk ezt nem teszi lehetővé. Ugyanakkor a gazdasági megszorítások ellen a társadalom hevesen ellenzéssel reagál. [Nem csak én mondom, a CNBC is.] Viszont további kölcsönök felvételének ésszerű határt szab a helyzetből adódó kamatláb emelkedés. Az egyetlen megoldás, meggyőzni a spekulánsokat (finomabban: befektetőket), hogy a kormányok a költségcsökkentés érdekében konkrét lépéseket tesznek. De hát tesznek? Nálunk minden párt költségcsökkentés helyett adócsökkentésről álmodozik. A CNBC szerint a gazdasági kilátások további romlása a részvények villámgyors eladását eredményezheti. Hogy az után mi következik? Meg kell nézni az 1929-33 válság átlag fizetés grafikonját (alant). 1926 = 100 %. Ezt az értéket tíz évvel később 1936-ban érték el. De ennek ára elfogadhatatlan, ugyanis a II. világháború volt.

A mélypont tehát 4 év után következett be, és a jvulás igen lassú volt. 

A német államháztartási hiány a GDP 3,3 %-a

A 2009-es német államháztartási hiány végül egy kicsit több lett, mint amit vártak, vagyis 3,3%. Ezek szerint ma Európában nincs olyan ország, amelyik megfelelne a Maastrichti feltételeknek. Ilyen körülmények között nem tudom mi az értelme arról spekulálgatni, hogy Magyarország 2014-ben csatlakozhat-e az Euró zónához. A görög válság miatt (és az ott lappangó Ír, Spanyol, olasz, stb. válságok miatt) az Euró és az Euró zóna jövője teli van kérdőjelekkel. Ezekhez hozzájön az előrejelzés, ami szerint a 2010-es év első negyedében a német gazdaság a kemény tél következtében tovább fog zsugorodni. „Kemény tél”! Kemény telek jöttek-mentek az árvizekkel és egyéb természeti csapásokkal (pl. influenzajárvány) együtt, amik mindig jelentettek bizonyos termelés kiesést, de a többlet kapacitás miatt, ez sose járt együtt államháztartási hiánnyal. Nyilvánvalóan szerecsenmosdatásról van szó. Az egyetlen „jó hír” az Euró gyengülése, ami a német exportnak kedvez. Viszont mivel a forint többé-kevésbé az Euróhoz van kötve, a mi fizetőeszközünk pedig kevesebbet ér. Az örömtől nem ugrok ki a bőrömből. Hadd tegyen mindjárt hozzá, hogy ez a hiány elsősorban az 50 milliárd Eurót kitevő állami támogatás miatt van, amit a gazdasági válság csökkentése érdekében költöttek el. Mára pedig már az is kiderült, hogy a sub-prime összeomlással beindult világgazdasági válság főbűnöse a Goldman Sachs pénzintézet, mert a toxikus CDO-k legnagyobb hányada tőlük származik. (CDO = collateralized debt obligation, amely humbug szavak mögött az áll, hogy a szilárd biztosítékkal rendelkező hiteleket összekeverik bedőlésre ítél hitelekkel, és egy közös csomagban hozzák forgalomba. Összességében tehát egy CDO megvétele hatalmas vesztességet jelent). A fenti adatokhoz tegyük hozzá, hogy 2008-ban a német költségvetési hiány nulla volt. Magyarul az egész rakás gazdasági szart, akaratukon kívül, az USA-ból importálták. A hab a tortán az, hogy a Bundesbank, vagyis a Német Központi Bank előrejelzése szerint 2010-ben az államháztartási hiány el fogja érni az 5 %-ot, a növekvő munkanélküliségből származó, megemelkedett munkanélküli segélyösszeg kifizetése miatt. A német pénzügyminiszter még ennél is borúlátóbb, mert ő 5,5 % hiányt prognosztizál. A tervek viszont arról szólnak, hogy 2013-ra sikerül a hiányt lehúzni - na, nem a 2005-ös nullára - 3 % alá. Persze 2013 olyan messze van, hogy addig a Duna is elkezdhet visszafelé folyni.

És akkor képzeljétek el, hogy ez a Németország sokkal jobban teljesít, mint az Euró övezet többi országa. A görög államháztartási hiány 2009-ben 12,7 % volt, míg Írország és Spanyolország „mindössze” 10 % feletti hiányt produkált. A kormányok ( Concern over Greece’s creditworthiness ) egyszerűen imádják elkölteni azt a pénzt, amit az állampolgárok még be se fizettek, véres- verejtékkel megszerzett munkabérükből. Nem csoda, hogy az Euró még a dollárhoz képest is veszít az értékéből.

A kilábalás leállt: A II. világháború óta Németországnak akkora visszaesése nem volt, mint a 2009-es évi, bár sikerült kívül maradnia a recesszióból (aminek definíciója: egymás után következő két negyedév GDP visszaesése), mert a második negyedévben volt egy apró előretörés. Ez a mérsékelt kilábalás azonban a negyedik negyedben leállt. Ma egy hete (február 18.) újabb rossz hír látott napvilágot. Az ország legfőbb gazdasági mutatója, az lfo (üzleti élet mutató), esett februárban. Német közgazdászok szerint ez azt jelenti, hogy Európa legnagyobb gazdasága 2010 első negyedében visszaeshet. Hogy ennek hitelességével tisztában legyetek, megjegyzem, hogy az lfo-indexet a Münchenben székelő lfo Intézmény adja ki, akik havonta végeznek felmérést a legnagyobb 7000 német cégnél. Az index a januári 95,8-ról februárban 92,5-re esett, ami bizony majdnem 3,5 %. Egy másik mutató, a Fogyasztói Kedv = GfK szerint, a teljes társadalom által megítélt gazdasági kilátások nem javulnak, legnagyobb mértékben a görög helyzettől félnek. [Tiszta röhej, a szorgalmas és takarékos németeknek és az eltunyult „mediterrán" görögöknek közös valutájuk van.]    

Most már csak arról kell néhány szót ejtenünk, hogy mit jelent ez a számunkra. Ugye a gazdaságunk javulása érdekében, a közmegegyezés szerint, az exportunknak kellene növekedni. Fő export területünk Németország. A német gazdaságról - némi jóindulattal - azt lehet mondani, hogy stagnál. Feltételezve azt a kedvező fordulatot, hogy ennek a stagnálásnak egyszer vége lesz, ez az export lehetőségeink visszanyerését egyáltalán nem jelenti. Mint a fenti szövegből kiderült, a Német kormány munkanélküli segélyekre hatalmas pénzeket költ. A foglalkoztatás nem bővül, viszont évente újabb milliók kerülnek ki a munkaerő piacra. Ezen kívül a nagyobb termelőegységek elköltözése miatt (például a Kecskemétre telepített Mercedes gyáregység) a korábban importált alkatrészeket kényszerből elkezdik majd hazai földön gyártani. A munkanélküliség következtében a német munkásosztály lejjebb ad majd a finnyásságából, és amit eddig importáltak, azt majd legyártják ők. Emlékezzetek vissza (már aki elég idős hozzá) a Ludwig Erhard féle német gazdasági csoda éveiben a német munkásosztály úgy elkényelmesedet, hogy az „alantas” munkák elvégzésére török vendégmunkásokat fogadtak be (ennek fizetik ma a szocio-kulturális árát). Na, ezek azok a tényezők, amik egy magyar közgazdásznak nem jutnak eszébe. Szerintem a magyar gazdaság rózsaszínesedésének semmi esélye sincs. Minden esetre én kíváncsian várom, hogy a leendő fővezír által a befőttes üvegből előhúzott Matolcsi György mire lesz képes!    

Mi van a jövőnkkel?

A rövid válasz az, hogy nincs. Az emberiségnek még rövidtávú, vagyis néhány generációra kiterjedő jövője sincs. Természetesen az, akit érdekel a téma, ennyivel nem éri be. Nekem pedig az a dolgom, hogy kifejtsem, megindokoljam, sőt bebizonyítsam, hogyan és miért jutottam erre a következtetésre. Azért, mert van egy alapvető ok. Mi ez?

Az egész úgy kezdődött, hogy az élet a Földön valahogy beindult. Hogy hogyan, az most nem fontos (úgyse tudnánk a témában zöldágra vergődni), a lényeg hogy van élet. Azt persze ma már minden kisiskolás tudja, hogy az élet az egysejtűekkel kezdődött és az evolúciónak nevezett folyamat következtében fejlődött mind az ki, amit élőlényekként ismerünk. Az evolúciós folyamat lényege a kiválasztódás. A kiválasztódás mechanizmusa pedig a következő. Aki életképesebb, az nagyobb valószínűséggel marad életben, mint az, aki kevésbé életképes. Akinek az életben maradása valószínűbb, annak nagyobb az esélye, hogy utódokat hozzon létre, akik természetesen öröklik azokat a tulajdonságokat, amik az egyedet életképessé teszik. Ily módon a kevésbé életképesek szép csendben kihalnak, és mindig azok lesznek a továbbélők (és persze szaporodók), akik életképesebbek.

Nem tudom ki találta ki ezt az evolúciónak nevezett valamit, de minden esetre okos ember (akarom mondani isten) lehetett. Ugyanis az evolúció működik (amit, pláne manapság, kevés dologról lehet elmondani). Kegyetlenül, kíméletlenül, éles logikával, de működik. Nem lehet megkerülni, nem lehet hivatkozni semmire (pl. amorális, vakbuzgó, isten nem tehet ilyen kegyetlen, stb.), az evolúció megállíthatatlanul nyomul előre. És lám az eredmény csodálatos. Az eredmény ez az ezerszínű, beláthatatlanul gazadag, önmagát csodálatos módon fenntartó Földnek nevezett bolygó (Na de majd mi megmutatjuk!). Persze ha górcső alá vesszük, akkor kiderül, hogy a fajfenntartásnak vannak alapvető feltételei, amik felsorakoztathatók, és amik mentén az evolúció ki tudja fejteni hatását. Például gondoskodás az utódokról. Mondanom se kell, ha egy fajon belül valamelyik egyed ezt nem teszi, akkor neki személy szerint nem lesz utóda és így az utódról való gondoskodás hiánya nem lesz átörökítve senkibe. 

Az érdekesség kedvéért vizsgáljuk meg most az, hogy az egyed önzése elősegíti-e fennmaradását, pozitív tulajdonság-e a túlélés szempontjából. Nos, a Biblia például (többek között) ilyeneket is mond: „Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel”, „Ha arcul ütnek, tartsd oda másik orcádat is”. Ezek természetesen nagyon szép erények, de valamennyien jól tudjuk, hogy a társadalom nem így működik, ha működik. És működik, az egyén önzése működteti. Amikor az egyéni önzés vissza volt szorítva és azon mesterkedtek, hogy létrejöjjön a „szocialista ember típus” (ami persze sose jött, jöhetett létre), a társadalom nem működött. Ahol viszont teret engednek az egyén önzésének, ott ragyogóan megy a verkli. Az Ember ugyanis önző, rettenetesen az. Még hozzá az evolúció nevelte önzővé. Vajon miért? Mert a túlélés záloga az önzés.

Vegyünk egy szemléletes példát. Ketten megyünk a sivatagban, tűz a nap, eltévedtünk és majd megdöglünk a szomjúságtól. Ekkor jön velünk szemben egy görögdinnye, ami megszólal: Aki engem magáévá tesz, az életben marad, de ne osztozkodjatok, mert nedvem nem elégséges mindkettőtök megmeneküléshez. Ekkor nekem eszembe jutnak a fent bibliai idézet, és a szomjúságtól kicserepesedet szám szólásra emelem. Felebarátom, kezdem a mondókámat, íme, e dinnye legyen a tiéd, hallottad miként mondá a dinnye, tedd magadévá és élj boldogan, én meg majd szép csendben elpusztulok itt a sivatagban, és intő jele leszek az egész emberiségnek mekkora nagy marha az, aki önzetlen. Ha tehát önzetlenül megosztjuk a dinnyét, mind a ketten elpusztulunk. Ezzel szemben a szemét, az önző disznó, aki egyedül megeszi a dinnyét az lesz a túlélő. Aztán majd megemlékezik rólam, hogy milyen úriember vagyok, mennyit köszönhet nekem, de neki és nem nekem, lesznek utódai. Mi következik ebből? Na, mi? Hát csak az, hogy Természet Anyánk nem díjazza az önzetlenséget, és vastagon kiröhögi azt, aki a kenyérdobálást beírta a könyvek könyvébe. Csoda hát, ha önzőek vagyunk? Nem! Az „egészséges önzésre” számtalan példát láthatunk az állatvilágban is, amik természetszerűen mind az evolúció malmára hatja a vizet. Ki látott már olyan szarvasbikát, amelyik a suta társaságában azt mondja a másik bikának „csak ön után, uram”? Nem osztoznak, hanem nekimennek egymásnak és a kettő közül valamelyik a porondon marad. Na és melyik marad a porondon? Természetesen a gyengébb. Kinek lesz utóda? Hát az erősebbnek. Kell-e mondanom, hogy az erősebb bikának erősebb utódai lesznek. Szóval így működik az evolúció (ha valaki még nem hallott volna róla), de nem az a lényeg. A lényeg az, hogy az embert törzsfejlődése során végig kísérte az önzés, és ráadásul ennek az önzésnek igen pozitív szerepe volt. Az emberi önzés tehát be van programozva a zsigerekbe. Nem kell ezt szégyellni, önző dögök vagyunk, mert sok millió éven át ez volt záloga a túlélésnek. Az altruisták menet közben szép csendben kihaltak. 

Csakhogy a történet ezzel nem ér végett. Mind ez ideig az egyén önzése a legkisebb mértékben se hatott ki a fajra, vagy magára a környezetre, végső fokon a Földre. Időközben azonban az Ember az általa művelt tudományok és az általa kifejlesztett technológia birtokában már komoly mértékbe bele tud szólni a földi élet alakulásába, sőt magában a Föld életfenntartó képességébe. És, ha beletud szólni, akkor bele is szól. És sajnos ma már az Ember az egész bolygón képes megszüntetni az élet mai formáját. Összegezve, azért nincs az emberiségnek jövője, mert az Ember technikai eszközei mára már képesek ellehetetleníteni a földi életet, és létezik motiváció, ami erre ösztönzi, úgy hívnak, hogy ÖNZÉS. A további eszmefuttatások, és a lehetőségek részletes számbavétele megtalálható a könyvben. Van-e jövőnk? Igaz a könyvben van sok más dolog is. Például atomreaktorok, genetikailag módosított élelmiszerek, vírusos járványok, globális klímaváltozás, na meg az a bizonyos piros gomb, stb. és ezek mind-mind az életünkre törnek. Hát csoda, hogy nem tudok aludni? 

Higany

Az egyetlen fém, amely szobahőmérsékleten cseppfolyós. Az átlagember rendszerint hőmérőkkel kapcsolatban találkozik higannyal, na meg, ha betömik a fogát amalgámmal, mert biz abban is higany van. Sok dolgunk tehát nincs vele, ami szerencsés, mert különben, mint nehéz fém a szervezetből nem távozik el, csak szép csendben összegyűlik, és természetesen mérgező. Elsősorban az idegrendszerre hat. Az utóbbi időkben azért hallunk róla, mert a tengeri halakban egyre több higany van, ugyanis az ipari szennyeződéssel előbb vagy utóbb a tengerbe kerül. Ezen kívül a szénégetéskor is kerül a levegőbe. Hogy adatokkal is szolgáljak, Amerikában az ipari tevékenységből származó higanyból évente 144 tonna kerül a levegőben, aminek felét a szénerőművek produkálják. A vizekbe kerülő higanyt anaerob organizmusok átalakítják metil-higannyá [CH₃Hg]⁺ ami egy kation, és imád kötődni – többek között – fehérjékhez. Így kerül a halakba, amiket kifognak, eladnak, az asztalainkra kerülnek, megesszük, és szép csendben megmérgezzük magunkat.

Ez volt az oka annak, hogy az Egyesült Államok Geológiai Felméréshivatala fogta magát és felkereste az ország összes folyóját és taván, kifogdosták a különböző halakat és megmérték a bennük található metil-higanyt. Hogy minden halban volt higany, az nem volt meglepő, a mennyiség annál inkább. Ezek szerint az USA területén kifogható halakban található metil-higany mennyisége átlagosan olyan sok, hogy ha egy ember nem akarja túllépni a megengedhető higanymennyiséget (mely értéket lehet vitatni, elvégre méregből nulla mennyiség az igazán elfogadható) akkor naponta mindössze 17 grammot fogyaszthat. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy félévente egy tányér halászlé vagy egy darab rántott pisztráng.       

Ha tehát elmész Horvátországba nyaralni és széles vigyorral a pincér hoz neked egy hatalmas tál „tenger gyümölcsét” és azt meg is eszed, akkor jobb, ha tudod, hogy az agyadon sorvasztottál egy kicsit. Ha pedig ez rendszeres szokásoddá válik, akkor én borítékolom neked az Alzheimer kórt, ha addig nem halsz bele a krónikus higanymérgezésbe.

Amerikában csak annyi történt, hogy a tavaknál és folyóknál figyelmeztető táblákat tettek ki, felhívva a figyelmet a higanyveszélyre, javasolva, hogy a kifogott halakat ne egyék meg, vagy csak nagyon ritkán fogyasszanak belőle. Én pedig még hozzáteszem, hogy akik még hisznek a fenntartható gazdasági fejlődésben, olvassák el még egyszer a cikket és gondolkodjanak el rajta, mert ez a fenntarthatatlanság bizonyítékai közül csak egy az ezerből.  

A globális hőmérsékletingadozás

Ha visszamegyünk a meteorológiai intézetek statisztikáihoz, vagy csak a saját emlékezeteinkhez, akkor egyértelművé válik, hogy az egymást követő évek időjárásai eltérnek egymástól. Az egyik tél hidegebb, a másik nyár melegebb, az egyik évben sok az eső, a másikban kevesebb. Ez az időjárás természetes ingadozása. Az időjárás egy kaotikus rendszer, éppen ezért az időjárás előrejelzés csak egy-két napra kielégítően pontos. A klíma viszont egy egészen más dolog. Hosszú távú megfigyelések, feljegyzések már érzékelnek bizonyos trendeket. Nézzétek meg például ezt a grafikon. Ezen jól látszik, hogy a klíma 1980 és 2010 között nem volt egyenletes. 1900 és 1940 körül volt egy folyamatos felmelegedés, majd egy apró visszaesés (atom kísérletek), de 1980-tól egy erőteljesebb melegedés fedezhető fel. Ez az utóbbi, ami a vita tárgyát képezi a klímakutatók és a gazdaságilag erősen érdekelt (szén, földgáz, nyersolaj kitermelők és értékesítők) vállalatok által lefizetett tudósok között. Ugyanis a klímakutatók állítják, hogy a felmelegedést a létszámában erősen felduzzadt Emberiség életformája okozza. Míg az utóbbiak azt állítják, hogy a Föld klímája mindig is ingadozott, amire például felhozzák Grönland esetét, amit valamikor zöldellő legelők borították (most is vannak), most viszont vastag jégréteg takarja (ez is igaz, de piszkosul olvad, évente 200 köbkilométer jeget veszít). Akkor most mi az igazság?

A 2004 könyvnapjára megjelent Van-e jövőnk? Könyvem 97. oldalán világosan kifejtem, hogy mi az a 3 ok, ami miatt a Földre érkező napsugár mennyisége változik. Ez így szól:

1) A Föld napkörüli (ellipszis) pályájának excentricitása, ami a közel nulla és 0,07 érték között változik. Az excentricitás következménye, hogy a Nap és a Föld közti távolság két szélsőérték (január 3. és július 4.) között, cca. 100.000 éves ciklusban változik. Jelenleg, a két szélsőérték közti különbség 5.000.000 km. A január 3-án és július 4-én mért két insoláció (az egységnyi területre eső napsugár mennyiség) közti különbség jelenleg, 6%, amit 0, 017 excentricitás eredményez. A legnagyobb excentricitáskor (0,07) a két szélsőértékhez tartozó insoláció közti különbség ekkor 25% körül lehet.

2) A Föld forgástengelyének dőlésszöge. Most ez a szög köztudottan 23,5 °, (ráktérítő – baktérítő) de ez 40. 000 éves ciklusidővel 22,1° és 24,5° között változik. Az évszakok változása ettől a dőlésszögtől függ. A mainál egy fokkal nagyobb dőlés az évszakokat szélsőségesebbé teszi, azaz melegebb nyarak, hidegebb telek lesznek.

3) Precesszió, vagyis a forgástengely merőleges kitérése, azaz a tavaszpont eltolódása, ami 20.000 éves ciklusidővel bír. Következménye, hogy míg az északi féltekén az évszakok közti különbség növekszik, addig a déli féltekén ez csökken és fordítva. Jelenleg az északi féltekén majdnem maximális az évszakok közti különbség.

Ha változik a Földre érkező napsugár mennyisége, akkor nyilván változik a Föld átlaghőmérséklete is, ami egy tökéletesen levezethető folyamat. Tehát induljunk ki abból, hogy a Föld most éppen egy jégkorszak végén van, amikor mindent jég borít, de a fent említett 3 tényező összeállása az átlagosnál több napfény érkezését eredményezi a Föld felszínén. Az Északi-sarkon a több napfény a nyár folyamán egy kicsivel több jeget olvaszt meg, mint előtte. Egy kicsivel kisebb lesz az örökjég birodalma, egy kicsivel kevesebb napfényt fog a fehér jég visszaverni, míg a megolvadt terület egy kicsivel több fényt fog elnyelni, tehát melegedni. Vagyis a Föld nem csak több napfényt kap, mint korábban, hanem a több napfényből kevesebbet tükröz vissza a világűrbe. Ez pedig egy pozitív visszacsatolás, ami addig folytatódik, amíg be nem áll egy egyensúlyi állapot.

Azonban ez csak egy tényező, bár igen fontos. Vannak más tényezők is. Például a napjaink nagy témája a széndioxid – metán (+ kisebb jelentőségű gázok). Ugyanis ezeknek „üvegházhatásuk” van. Ami azt jelenti, hogy a napsugarat beengedik, de a Föld hőjét (infravörös sugárzás) nem engedik ki, illetve minél több van a légkörben, annál kevésbé engedik ki. Persze CO2 és metán sokféleképpen kerülhet a légkörbe, amivel most nem érdemes foglalkozni, mert nem jutunk vele közelebb a vita magjához. Igen, a Föld átlaghőmérséklete emberi beavatkozás nélkül is változott a múltban igen komoly jégkorszaktól olyan melegig, aminek következtében Észak Európában trópusi erdő volt. De természetesen ezekhez a változásokhoz tízezer évek kellettek. Az utolsó hatalmas felmelegedés 55 millió évvel ezelőtt volt a Paleocene-Eocene Thermal Maximum (PETM) alkalmából. Ebben az időben a jelenleg még a Föld alatt lévő fosszilis szén teljes mennyisége az atmoszférában volt. feltételezések szerint a légkör széndioxid tartalma 1000 ppm lehetett (1750-ben 280 volt, jelenleg a 390-et nyaldossa). Azonban a számítások szerint még ekkora CO2 koncentráció se képes létrehozni a PETM állapotot. Természetesen vannak elképzelések, hogy mi történhetett még 55 millió évvel ezelőtt, de semmi sincs bizonyítva. Na, erre ugrottak rá a felmelegedést tagadók, és ügyesen kezdték félremagyarázni a helyzetet.

Napjainkban azonban a helyzet világos és egyértelmű. Az ipari forradalom óta a CO2 koncentráció mintegy 40 százalékkal nőtt. 250 év földtörténeti értelemben csak egy másodperc, ilyen rövid idő alatt ilyen jelentős változás a természetben nem történik. Arról nem is beszélve, hogy 250 év alatt fantasztikus mennyiségű szenet égettünk el, vagyis meg van a CO2 koncentráció növekedésének az oka. Tehát, a jelenlegi globális felmelegedés okozója nem más, mint emberi tevékenység. Ezt tagadni hülyeség.

Visszatérve Grönlandra. A globális hőmérsékletváltozás sohase volt, és ma se egyenletes, mert sok mellékkörülmény is létezik, például tengeráramlatok. Pillanatnyilag az egyenlítőnél alig változott az átlaghőmérséklet, de az Északi sarkon a melegedés 6 °C, míg a földi átlag 0,7 °C, évente kb. 0,01 °C-al emelkedik, de az emelkedés mértéke gyorsul, exponenciális görbéhez hasonlít, mert több pozitív visszacsatolás is létezik, pl. a szibériai permafroszt, ahol az utolsó jégkorszak óta a talaj nem olvadt fel és nagymennyiségű metánt tartalmaz. Ez most olvadóban van, engedi ki magából a metánt, aminek üvegházhatása húszszor erősebb, mint a széndioxidé.

Hoppá!

Az már történelem, hogy messze a legmelegebb év 1998 volt, azt is tudjuk, hogy az elmúlt 7 év klíma szempontból viszonylag stabil volt. Steven D., Booman Tribune jóvoltából most már azt is tudjuk, hogy miért, és mi várható.

A legfrissebb tanulmány szerint, a globális felmelegedés a következő öt év alatt sokkal gyorsabban fog emelkedni, mint azt korábbam hitték. Az ok a fokozottabb Naptevékenység, és az El Nino (a déli félteke oszcillációs ciklusa) együttes hatása lesz. Néhány hete még az ausztrál meteorológusok az El Nino ez évi eljövetelét még csak valószínűsítették, de most már biztosak benne.  

A Földnek rekordot döntögető hőmérsékletekkel kell szembenéznie, egyfelől a Nap aktivitásának fokozódása miatt, aminek következtében a Föld jelentősen gyorsabban fog melegedni annál, amit a tudósok a következő 5 évre jósoltak. Ez a tanulmány az első, amelyik figyelembe veszi a globális felmelegedés négy tényezőjét: 1) Az emberiségtől származó befolyásolás, mint például a CO2 és az aeroszol kibocsátások. 2) A Naptól származó melegítés. 3) Vulkánok tevékenysége. 4) Az El Nino hatás. (egy olyan jelenség, aminek jellemzője a Csendes Óceán néhány, évenként bekövetkező, melegről hidegre váltása.

A mélyenszántó analízis szerint, az elmúlt hét év viszonylag stabilnak mondható globális hőmérsékletét elsősorban a Napsugárzás csökkenése okozta a 11 éves napciklus lemenőágában, valamint az El Nino esemény elmaradása. Ezt a két negatív hatást kiegyensúlyozta a CO2 okozta melegedést.

Tekintve, hogy a naptevékenység az előttünk álló évek alatt újból fokozódni fog, a kutatók úgy gondolják, hogy a hőmérséklet az IPCC által előrejelezett érték 150 százalékára fog felszökni.

Ami pedig az l998-as extrém meleget illeti, azt elsősorban egy igen erős El Nino hatás okozta. A következő hasonló esemény egy újabb kiugró eredmény lesz, de mivel relatív magasabbról indul, az 1998-as értéket meg fogja haladni.

Az új fejlemény hajnalán a Guardian megjegyezte, hogy az előttünk álló naptevékenység fokozódás és az El Nino hatás várhatóan el fogja némítani a globális felmelegedést tagadókat. Ezzel az optimizmussal sajnos nem tudok egyetérteni, mert, ahogy a dohányipar képes volt évtizedeken keresztül pénzzel megvásárolni „tudósokat”, annak bizonyítására, hogy a cigaretta nem okoz rákot és érelmeszesedést, úgy az olajipar is képes lesz elbagatellizáltatni a globális felmelegedést. Azok az emberek, akik ezeket a döntéseket hoznak a még zsírosabb profitok kedvéért, úgy gondolják, hogy mire a hatás elviselhetetlenné válik, ők már úgysem lesznek az élők sorában. A problémát majd oldják meg azok, akik megérik.

Probléma pedig lesz bőven. A mai becskések szerint 2050-re, de valószínű, hogy jóval előbb, a Csendes Óceáni szigeteken élő 75 millió embert át kell majd helyezni a környező kontinensekre (állítja az Oxfam)

A Solomon Szigeti lakósok máris észlelik a globális melegedés hatásait az élelem és ivóvíz hiány, valamint a felfokozódó malária és gyakoribb áradás és viharok formájában. Egyesek máris otthonuk elhagyására kényszerültek, és számuk meredeken emelkedik. “The Future is Here: Climate Change in the Pacific” (A jövő megérkezett: Klímaváltozás a Csendes Óceánon) című kiadvány szerint az ott élő emberek fele a tengerparttól alig 1 km-re élnek, ezért a tengerszint emelkedés és a szélsőséges időjárás elképesztő módon fogja súlytani őket. A Fidzsi szigeteken a helybéliek só-álló növényekkel kísérleteznek, melyeket a tengerparton ültetnének el, hogy megakadályozzák a tengervíz beszivárgását ivóvizeikbe. Ennek ellenére a feltételezés az, hogy ezek az emberek előbb vagy utóbb  nemzetközi menekültekké fognak válni.

Nanotechnológia

Senki se tudja, hogy a nanorészecskék mit hogyan tesznek, ennek ellenére benne vannak az ételekben, kozmetikumokban és a játékokban.

Jelenleg szerte a világban 800 felettiek azoknak a termékeknek a száma, amikben nanotechnológiával előállított anyag van. Napvédő krém, ami felkenve a bőrre átlátszóvá válik, titándioxidot tartalmaz, ami egy közönséges UV sugárszűrő, de rendkívül piciny részecskékben van jelen. Lábszag megszüntető zokni, amiben baktériumölő ezüst atomok vannak. Táplálkozás kiegészítők, amelyek a gyártók szerint fantasztikus egészséget biztosítanak az olyan, bekevert nanorészecskék miatt, amelyeket még senki nem tesztelt le. Megjelentek már a piszoktaszító textíliák is, de a gyártók meg se mondják, milyen nanorészecskéket használtak fel.

A problémát nem az adja, hogy nekünk a fogyasztóknak fogalmunk sincs, mi van a felhasznált termékben. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy nano méretekben az anyagok teljesen másképp viselkednek, és a világon senki, még a nanotechnológiát kidolgozó tudósok se tudják, hogy a nano részecskék mit tesznek, ha bekerülnek a testünkbe, vagy kikerülnek a környezetünkbe.

A nano technológiával kapcsolatban csak egy dolog biztos, iszonyatosan gyorsan terjed, és egyáltalán nincs szabályozva. Független tudósok megegyeznek abban, hogy valamit kellene csinálni, amíg nem túl késő. Többen egy moratóriumot tartanának jónak a legveszélyesebbnek tűnő nano termékek esetében. Mások további kutatások szükségessége mellett teszik le a voksot. Abban viszont mindenki egyetért, hogy egy olyan ismeretlen technológiát engedünk szabadjára, aminek nem várt következményei lehetnek.

Nano anyagok már megtalálhatók élelmiszerekben, kozmetikumokban, játékokban és számtalan használati tárgyban. Ugyanakkor a legelemibb kérdésekre se ismerjük a választ. Kik használnak nano technológiát és hol? Mekkora mennyiségben? A potenciálisan veszélyes anyagból mennyi szabadul ki a légtérbe, folyó és állóvizekbe és a talajba? Ezekre a választ senki se tudja. Szóval van még egy ketyegő időzített bomba az emberiség számára. http://www.alternet.org/story/141212/

2 °C

Az olaszországi L’Aguila városában megtartott G-8 értekezleten a hegyek hatalmas vajúdás után szültek egy egeret, remélhetően egy hőálló egeret.  Különben a hatalom megőrzésén kívül az égvilágon semmihez se értő vezetők megegyeztek abba, hogy a Föld átlaghőmérséklete 2 °C-al emelkedhet az Ipari forradalomkor mért értéknél (referencia: 1850). Csak hogy képben legyünk, ebből a 2 °C-ból 0,8 °C-t már sikerült teljesíteni. Mindegy – gondolják a G-8 vezetői – még mindig van hátra 1,2 °C, amit emelkedhetünk, és majd amikor elértük (ha addig még mindig lesz mandátumunk) akkor majd azt a nagy, képzeletbeli kapcsolót lekapcsoljuk. Annak idején ők is jártak középiskolába, és egészen biztos fizikából tanulták az úgynevezett „tehetetlenséget” csak akkor vagy hiányoztak az óráról, vagy időközben elfelejtették. Sebaj, próbálkozzunk egy másik oldalról. Bizonyára valamennyien vezettek már gépkocsit – jó-jó, most sofőr viszi őket, de azért tudnak vezetni – akkor pedig emlékezniük kellene arra, hogy amikor megnyomták a féket, a gépkocsi nem állt le azonnal, hanem a sebességtől függően, megy még néhányszor tíz métert. Nahát, ez az, ha 2 °C-nál lekapcsolnak (megszüntetik az összes CO₂ kibocsátást – ami természetesen lehetetlen) akkor úgy 6 °C környékén esetleg le is állhatunk. Aztán a tortán van még hab is. 2 fokról volt szó, de hogy ennek érdekében mit óhajtanak tenni, arról nem. Nem volt, aki súghatott volna nekik, hogy talán meg kellene állapodni abban, hogy ehhez mennyi CO2 tartozik (Hansen szerint 350 ppm, amit már túlléptünk) és ezt hogyan kívánják elérni. Akarom mondani a tortán dupla adag hab volt, ugyanis India és Kína ott se voltak, mert el vannak foglalva azzal, hogy ipari termelésben utolérjék a fejlett Nyugatot, ami persze elég sok széndioxid kibocsátással jár. Szóval, aki eddig még nem tudta volna, az most megtudta, nekünk annyi.

Különben az Ausztráloknak már most annyi, csak errefelé, nem verik nagydobra. Szóval mennyi is az annyi? Ausztráliában kilenc éve hatalmas szárazság van és az ausztrál meteorológusok nem is kecsegtetnek semmi jóval, sőt a 2009/2010-es szezont El Nino évnek sejtik, ami katasztrofális lesz (utoljára a 2005/2006 szezon volt). Számokban kifejezve? OK, egyetlen adat! Ausztrália átlagos évi rizstermelése 1970 és 2000 között évi 720.000 tonna volt. A múlt évben mindössze 18.000 tonnát takarítottak be. Ez, ha jól számolok 2,5 %. Ha nagyon tudománytalanul ezt az egész Földre interpoláljuk, akkor azt jelenti, hogy a 7 milliárd emberből 175 milliónak jut étel, 6.825 millió kénytelen lesz éhen halni.

De ne fussunk túl messzire, tegyük fel a kérdést, mit is jelent ez a 2 fokos emelkedés? A RealClimate tudósainak rendkívül tapintatos fogalmazása szerint: „Even a ’moderate’ warming of 2°C stands a strong chance of provoking drought and storm responses that could challenge civilized society, leading potentially to the conflict and suffering that go with failed states and mass migrations. Global warming of 2°C would leave the Earth warmer than it has been in millions of years, a disruption of climate conditions that have been stable for longer than the history of human agriculture. Given the drought that already afflicts Australia, the crumbling of the sea ice in the Arctic, and the increasing storm damage after only 0,8°C of warming so far, a target of 2°C seems almost cavalier.” Vagyis (szabadon): „Még egy mérsékeltnek nevezhető 2 fokos felmelegedés mellett is komoly esély van olyan fokú szárazság és vízözön kialakulására, ami veszélyeztetheti a civilizált társadalmat, amiben benne van az összeomló közigazgatásból származó emberi szenvedés é konfliktusok okozta tömeges emigráció. 2 fokos globális felmelegedés olyan mértékben melegítené fel a Földet, amire nem volt példa sok millió év óta és feje tetejére állítaná azt a klimatikus állapotot, mely sokkal régebben stabil, mint az emberiség mezőgazdaságának kiépítése. Ha figyelembe vesszük azt a szárazságot, ami Ausztráliában már bekövetkezet, a sarkokon végbemenő jégolvadás mértékét (jelenleg évi kb. 600 km³), és az egyre nagyobb károkat okozó viharokat és esőzéseket, ami a 0,8 fokos emelkedés következménye, akkor a 2 fokos célkitűzés nagyvonalúan optimista.”

Egyes pesszimista kalkulációk szerint 5(!) év múlva Indiában 500 millió, Kínában 600 millió ember fog éhen halni (Afrikáról már nem is érdemes beszélni). Egy vekni kenyér Los Angelesben 10 dollárba fog kerülni. Kaliforniában termelt élelmiszer (saláta, narancs, zöldség) nem lesz kapható az üzletekben. Az USA gabonatermelése 1,5 millió tonna alá esik (Magyarország éves átlaga 4 millió körül van). Erre jóslatra nem mernék fogadni, de benne van a pakliban. Minden esetre szeretnék majd azoknak a pofájába nézni, akik elbagatellizálják a helyzetet. Bezzeg majd lemondanának a korlátlan energia felhasználásról, de akkor már késő lesz. Ahogy már ma késő a Himalája gleccserek megmentése, ami miatt dél Ázsiának 20 éven belül nem lesz ivóvize. Pillanatnyilag a felhőket nézik, mert a monszun már egy hónapot késik, aminek teljes elmaradása beláthatatlan következményekkel jár.  Szóval kedves G-8! A 24. óra már elmúlt csak nem tetszenek tudni róla.

Közelebb lenne a végső óra, mint gondolnánk?

Találkoztál már záptojással? Ha igen, akkor tudod, hogy milyen büdös. Nos, ezt a bűzt a H₂S, azaz a hidrogénszulfid terjeszti. A hidrogénszulfid természetesen légnemű és színtelen, és szörnyed büdös, de jól van ez így, mert körülbelül annyira mérgező, mint a cián. Hidrogénszulfid a természetben elsősorban fehérje rothadásból keletkezik, ami ugye a tojásban elég sok van. keletkezésének azonban van feltétele, oxigén nem lehet jelen.

Akkor most térjünk a tárgyra. Az utóbbi időben néhány vezető biológus a világban felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a globális melegedés miatt nem csak a CO2 koncentráció növekszik, de az óceánokban lévő oxigén is csökken. vagyis egy olyan állapot állhat elő, amiben a mélytengeri anaerob baktériumok nagymennyiségű hidrogénszulfidot állíthatnak elő. Ez viszont kiirthatja a földi élet 97 százalékát.

Ez annyira nem lehetetlen, hogy 250 millió évvel ezelőtt már meg is történt. Az ok az oxigéntől megfosztott óceánok, ami a vizek pH egyensúlyának a felbomlásából származott. Nem csoda, hogy Peter Ward a Washingtoni Egyetem biológiai és paleontológiai professzora a legújabb könyvének végére a „hidrogénszulfid okozta kihalás” került.

Különben Ward könyve egy kicsit megfúrja a Gaia hipotézist is (a Föld az élet fenntarthatóságának érdekében helyrebillenti önmagát): a jelenlegi klíma krízis miatt túl sok a levegő széndioxid tartalma és túl kevés oxigén van az óceánokban. A Föld pedig nem próbál kialakítani egy optimális fizikai és kémiai környezetet az Élet részére. Ellenkezőleg – állítja Ward – a többsejtű élet öngyilkos természetű, ami miatt a Földön az egysejtűek fognak uralkodni, ahogy az a 4,5 milliárdos múlt legnagyobb részében tapasztalható volt.

Hogy Wardnak igaza van-e, azt nehéz eldönteni. Az én részemre egy kicsit emészthetetlen. Nem ismerem a részleteket, de egy hidrogénszulfidos halált nehezen tudok elképzelni. Csakhogy a részletek kezdenek összeállni. A széndioxid szint exponenciálisan növekszik, az óceánok veszítenek az oldott oxigénből. Namibiában már találtak hidrogénszulfidot termelő helyeket ott, ahová nagymennyiségű ipari szennyezést eresztettek a vízbe.

Jó hír? Azt tudjuk, hogy a Perm korszakban, amikor a tömeges kipusztulás bekövetkezett, az atmoszféra széndioxid tartalma 1000 ppm körül volt. Rossz hír? az 1000 ppm-es koncentrációhoz közelebb állunk, mintsem gondolnánk. Jelenleg a CO₂ koncentráció éppen elérte a 390 ppm-et és az éves növekedés 3 ppm. Ha ez így megy tovább, csak néhány évtized és meg lesz az 1000 ppm. Az ok egyszerű, minél melegebb lesz, annál kevesebb széndioxidot nyelnek el az óceánok, vagyis a melegedéssel a folyamat felgyorsul.

Tengerszint emelkedés

Az utolsó IPCC jelentés 2007. február elején látott napvilágot, ami a magyar botcsinálta klimatológusoknak szentírásnak számított, mert pontosan tudták, hogy 113 ország mintegy 300 küldöttét a kormányok választották ki. A jelentés tehát „hivatalos”. Én persze frissen, melegében írtam róla és azt állítottam, hogy az egész jelentés nem más, mint hivatásos politikusok kompromisszumos kényszer zubbonya, amit ráerőszakoltak a témával foglalkozó (és a politikusoktól függő fizetéssel rendelkező) tudósokra. A jelentésről minimum azt lehetett mondani, hogy erősen optimista. Én azt állítottam, hogy az előre jelzett határértékek maximuma a valóságban még minimumnak se nevezhetők. A 2100-re „megjósolt” 19 usque 59 cm vízszintemelkedés nevetségesen alacsony. A bekövetkező valóság ennél lényegesen nagyobb lesz, mert a folyamat szemmel láthatóan gyorsul.

Ez alkalommal a tengervízszint emelkedéséről írok, amiről ma már lényegesen több eredményt publikálnak, de ami talán ennél is fontosabb, sokat javult a műszeres mérés. Például műholdakról tudnak jégtömeg mérést végezni. Így derült ki, hogy Grönland az utolsó évben 300 km³, míg az Antarktisz 200 km³ jeget veszített. Ami természetesen iszonyatos mennyiség. Műholdról mérik a tengerszintet is, ami 1950-óta 17 centimétert nőtt, de a növekedési ráta természetesen gyorsul.

Mindezek ellenére a tengerszint emelkedésének tisztességes előrejelzése lehetetlen, mert irgalmatlan mértékben függ attól, hogy az emberiség meddig és milyen mennyiségben óhajt még széndioxidot kibocsátani. Annyi azért elmondható, hogy abban a teljesen valószínűtlen esetben, ha a széndioxid kibocsátást most rögtön leállítanánk, a tengerszint emelkedés tovább folytatódna évszázadonként kb. 30 centiméterrel. A sokkal valószínűbb másik véglet, tudniillik amennyiben az összes fosszíliát elégetjük, a tengerszint minimum 10 métert fog emelkedni. Az minden esetre egyértelmű, hogy ha a globális hőmérséklet emelkedik, akkor a tengerszint is emelkedik. A kérdés mindössze annyi, mennyivel és mikor?

A vörössel jelölt részt veszélyezteti a felszín alatti meleg áramlat.

A megválaszoláshoz szét kell szortírozni a tényezőket. Az már biztos, hogy az eddigi, mintegy 20 cm emelkedés nem Grönlandtól és az Antarktiszről származik, hanem gleccserektől és a magas hegyek, az úgynevezett örök jég világából érkezett. Ezekről a helyekről legfeljebb annyi jég olvadhat még meg, ami egy további 20 cm emelkedésre lesz elegendő. Aztán több semmi, de egyúttal néhány százmillió ember ivóvize is odalesz.

A vízszintemelkedést okozó másik tényező a tengervíz termikus expanziója. Hő hatására a víz is kiterjed. Ennek kiszámítása viszonylag egyszerű, mert ismert az óceánok víztömege, valamint kiszámítható a melegedése. – Hadd szúrjam közbe, hogy a víz melegedése már 3000 méter mélységig hat. – Nos, feltételezve azt a nagyon is kétséges esetet, hogy a széndioxid koncentráció megáll 450 ppm-nél (a notórius álmodozók vágya) a hő okozta tágulás egy további 20 cm emelkedést jelentene 2100-ig, majd még 10 cm-t a következő 1000 év alatt. Ha viszont elérjük a sokak által rettegett 1200 ppm értéket (és ha ebből egyéb katasztrófa nem következik be: lásd következő cikkemet a H₂S-ről), akkor 2100-re az emelkedés 50 cm lesz, amihez a következő 1000 év alatt egy további 140 cm fog csatlakozni.

A következő tényező a Grönlandon és az Antarktiszen lapuló jég, ami ha mind elolvad, az óceánok szintjét 70 méterrel emeli, de ebből 2100-re „mindössze” 100 cm valósul meg. Mindent összevetve ma reálisnak látszik, hogy 2100-re a vízszintemelkedés eléri a 2 métert, és természetesen nem fog megállni, és ha minden jól megy, akkor is fognak élni emberek, legfeljebb nem a tengerparti metropoliszokban.

Különböző előre jelzések.

Csakhogy akadnak ám vészmadarak is (és most nem magamra gondolok). Ugyanis az Antarktiszen lévő jeget nem a meleg levegő olvasztja, mert ott olyan nincs is, hanem tengeralatti meleg áramlatok. Ezeknek tanulmányozása viszont teljesíthetetlen feladatnak tűnik, mert az áramlatok változásának pontos okát még nem ismerik, vagyis csak sötétben tapogatóznak. Viszont Paul Blanchon és csapata a Mexikói Nemzeti Autonóm Egyetemen egy 121.000 éves korallzátonyt tanulmányoztak a Yucatan félszigeten, ami az utolsó két jégkorszak között keletkezett, amikor az óceánok maximális magassága a jelenleginél 6 méterrel volt magasabb. A jelek szerint volt olyan 50-100 éves szakasz, amikor a vízszint 3 métert emelkedett. Hogy ez bekövetkezhet-e a XXI. században, azt nem lehet tudni. Azt viszont igen, hogy újabb és újabb pozitív visszacsatolások jelennek meg, pl. a megolvadt víz leszivárog a gleccserek aljára, és mint kenőanyag, felgyorsítja a gleccser csúszását nem egy esetben évi 3 km-ről 12-re. Egy biztos, nem ártana elgondolkodni New York és hasonló fekvésű városok lakóinak a nem túl távoli jövőről.

3 méter vízszint emelkedés 50 év alatt?

Kiegészítés a fogadáshoz

A Synthesis Jelentés szerint az utolsó IPCC Jelentés óta az egyik legdrámaibb fejlemény az Északi-sark jégtakarójának zsugorodása. Az előzőhöz képest a 2007 évi minimum körülbelül 2 millió négyzetkilométert csökkent. 2008-ban a csökkenés majdnem olyan nagy volt, mint 2007-ben. Ez a csökkenés egyértelműen nagyobb méretű, mint amit az alkalmazott modell jelzett (lásd az alábbi grafikont).

Ha jól megfigyelitek, akkor kitűnik, hogy a vörös vonal 2007-nél a legmélyebb, míg 2008-nál alig valamivel több. Viszont mind a két év egyértelműen kívül esik a normál szóráson. Az alkalmazott modell szerint valamikor 2050-ben lehetne a jégmentes terület akkora, mint ami már 2007-ben bekövetkezett (valamivel 4 millió négyzetkilométer felett). Viszont az is észlelhető, hogy 1975 óta a mért érték minden évben a modell előrejelzése alatt volt, több esetben még a szórás alá is került. Ez vezetett több tudóst arra a gondolatra (és engem is) hogy a folyamat felgyorsul. Az én ráérzésem szerint a vörös vonal 2020-ra könnyedén elérheti a nulla értéket, de lehet, hogy hamarabb. 

STATISZTIKA

Gondolom te is hallottad már, hogy Winston Churchill azt mondta, ő csak abban a statisztikai adatban bízik meg, amit ő maga hamisított. Az általános közmondás szerint hazugságnak három fokozata van: az egyszerű hazugság, a kurvanagy hazugság és végül a statisztika. Ez természetesen az egész világra érvényes, Magyarországra különösképpen, mert itt bizonyos adatokat még megszépítve se hoznak nyilvánosságra.

De ne legyünk igazságtalanok. A statisztika még tisztességes emberek kezéből se mindig jön elő a valóságnak megfelelően. Itt van mindjárt a munkanélküliség. Nálunk az, aki munkanélküli segélyt kért, és ezért bejelentkezik valahova. Aki hónapokon át keresett, de nem talált és már elment az egésztől a kedve, az nem számít. Az se számít, aki hébe-hóba dolgozik, szezonálisan. Egy biztos az államnak az érdeke, hogy a szám minél kisebb legyen és akkor az egész nem ér sokat.

A másik ilyen statisztikai mutató a GDP. Ez magyarra fordítva „bruttó hazai összterméket” jelent, de benne van a szolgáltatás is, azaz a nemzet teljes jövedelme. Csakhogy vannak benne olyan tételek is, mint például temetkezési szolgáltatás, válóperes ügyvéd tiszteletdíja, stb. Statisztikának jó, de egy nemzet aligha fogja magát jobban érezni, ha ezek emelkednek.

A magyar állapotokról nem volt szerencsém olvasni, de az amerikairól igen. Nem nagy baj, mert, ahogy a válság onnan indult el, a „gyógyulás” is onnan fog (ha fog). Tehát nézzük, mi van náluk!

Hivatalosan az amerikai munkanélküliség (az utolsó adat, de növekszik) 9,4 %. A múlt évhez képest a GDP – 5,7 %. Az infláció pedig – O,7 % (azaz defláció). A nem hivatalos adatok szerint a munkanélküliség átlépte a 20 %-ot, a GDP – 8 %, az infláció pedig 7 %. Utólagos becslések szerint a 1929-33-as válság idején az amerikai munkanélküliek száma körülbelül 13 millió volt, azaz 25 %, Amit hamarosan utolérnek.

Az igazság az, hogy nem nagyon feszegetném én ezt a témát, de olyan hírek szállingóznak, hogy a nyár végére várható egy kis „meglepetés”. ugyanis az amerikai és az brit magántartozások elfogadhatatlan méreteket öltenek, ami a nyáron könnyen fizetésképtelenséghez vezethet. Ellentétben az állami propagandákkal a világgazdaság idén nyáron nem fogja elkezdeni a várt emelkedést, és még egy teljes évig egészen biztos nem fog. Ellenkezőleg, mivel a válságot kirobbantó okokat nem szüntették meg (dereguláció) a válság fennmaradását sikerült bebiztosítani. Azt is figyelembe kell venni, hogy a válság kirobbanását követve, a világ különböző helyein a hatás különböző időkben jelentkezett és különböző módon. Az idén ősszel ezek egybeeshetnek. A tőzsdeindexek folyamatos emelkedése azt jelenti, hogy a széles tömegek bedőltek a médiáknak és úgy gondolják itt az ideje az invesztálásnak.

Ami propagandamentesen látható az három gazdasági esemény egybeeső bekövetkezése: 1) Nagyfokú munkanélküliség párhuzamosan az egész világon. 2) Vállaltok, bankok, országok becsődölése. 3) Az amerikai dollár krízis megmutatkozása, mivel kezdődő nehézségeik vannak az államkötvények értékesítésénél, ami inflációhoz vezet. A GDP-hez viszonyított amerikai eladósodást az alábbi ábra mutatja be, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy a világ tartalékvalutája se engedhet meg magának akármit.

A borúlátást elősegíti azt is, hogy a nemzetközi pénzügyi rendszer sose volt ilyen gyenge és egyben tehetetlen. A londoni G20-on bejelentett reformok állnak. A G8 hasznossága megkérdőjelezhető. Az amerikai vezető szerep sose volt ilyen gyenge, mint most, mer legnagyobb gondjuk, hogy a kötvényeikre vevőket találjanak. A globális monetáris rendszer szétesőben van, ahol Oroszország és Kína árgus szemekkel figyelik mi lesz a dollár megdőlése után. A multik nem látnak semmi biztatót, ezért egyre több embert bocsátanak el. Mind több ország áll az összeroppanás előtt a felhalmozódó adósságok miatt, ami a legtöbb esetben a bankok megmentése miatt következett be. Végül a bankok a nyakukat törik, hogy a gyanútlan állampolgárok bevigyék a pénzüket, majd be fogják jelenteni, a fizetésképtelenséget valamikor az ősszel.

És mi fog történni? A politikai vezetők újra meg fognak lepődni, hogy az összes eddigi probléma újra meg fog jelenni. A négy földrész állampolgárai rá fognak döbbenni, hogy teljesen elszegényedtek. Munkahelyek elvesztek, nyugdíjalapok eltűntek, részvények elértéktelenednek. – Más szavakkal, vészmadárkodok. Csak arra emlékezzetek, hogy 3 éve azt mondták, hogy zakatolt a gazdaság. 2 éve azt mondták, hogy komoly gondok nem lesznek. 1 éve azt mondták, hogy a válság kezelhető. Most pedig azt mondják, hogy lent vagyunk a gödör alján, innen már csak felfelé lehet menni. – Szerintem van lejjebb, sokkal lejjebb.

Ne szépítsünk, Brüsszelben a kormányok beadták a derekukat a TŐKÉNEK

Több mint egy éven át az európai kormányok sorra nyilatkoztak, hogy szabályozni fogják a financiális piacot és a spekulálók tevékenységét visszaszorítják annak érdekében, hogy még egy ilyen válság ne következhessen be. Most viszont Brüsszelben a hegyek szültek egy egeret. Egy hete a Brüsszelben összefutott kormányfők még annál is vérszegényebb intézkedésekben egyeztek meg, mint amit az amerikaiak bevezettek. Egyszerű szavakkal kifejezve, Európa továbbra is megengedi a követhetetlen és vég nélküli spekulációt, ami a jelenlegi gazdasági világválságot elindította. A bankok a jövőben is forgalmazhatnak nagykockázatú hitelekből összeállított portfoliókat (és arra sózzák rá, akire akarják). Ugyanis senki nem fogja megszabni, hogy milyen financiális tevékenységeket folytathatnak. Milliárdokat tüntethetnek el, amik nem fognak megjelenni a mérlegbeszámolóikban. A Süddeutsche Zeitung szerint: „A pénzintézetek a többnyire láthatatlan üzletvitelüket semmi se fogja megakadályozni.” Talán mondani se kell, hogy ha ebből a gödörből valaha is kimászunk, a következő gödör alapjai már ki vannak ásva.

Nem olyan nagyon régen Angela Merkel német kancellár még élesen kritizálta az amerikai kormányt, amiért ezer-milliárd dollárokat pumpált be a pénzintézetekbe és mosolyogva nézték, amit az új szabályozások bevezetése előtt behálózzák a pénzpiacot. Most viszont kiderült, hogy az oligarchák érdekeiket Európában is meg tudják védeni. Éljen a TŐKE!

Első helyen az angolok álltak – akik nem kívánják elveszíteni London financiális központ jellegét – a tényleges szabályozás bevezetése elé, de a német és a francia kormány se volt hajlandó szembe helyezkedni a nemzetközi tőkével. Mindkét kormány az adófizetők pénzéből több százmilliárd Eurót dobott oda a bankoknak anélkül, hogy akár egyetlen, bizonyíthatóan rosszhiszemű közreműködőt felelősségre vontak volna. Merkel és Sárközi a szélesebb körű szabályozást „versenyhátrányt” okozónak kiáltotta ki és a válságot megpróbálják enyhíteni a versenytárs költségén, ami Európán belül hatalmas feszültséghez vezetett. Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának egyik tagja, Lorenzo Bini Smaghi a Milánói Konferencián figyelmeztetett: „Fennáll a veszélye annak, hogy a tőkepiac megreformálásának elmaradása miatt nacionalista tendenciák és a szomszédokkal szembeni féltékenység üti fel a fejét.”

Közben természetesen a propaganda gépezet nem áll le. „Németország túl van a mélyponton.” Gratulálunk, „mindössze” az államháztartási hiánya lesz jövőre a GDP 6%-a. Kiütéssel győzött a Tőke (gyorsan egy csokor virágot Marx sírjára) az adófizetőkkel szemben, pedig – bassza meg – mi többen vagyunk.   

A hamis financiális reform

A magyar közmondás szerint fejétől bűzlik a hal. A jelenlegi gazdasági világválságot Amerika robbantotta ki. Korábban már megírtam az ide vezető okokat, illetve egyetlen okot: a deregulációt. A 1929-33-as válságból okulva Roosevelt elnök alatt megszületett a Glass-Steagall törvény, ami úgy szabályozta a bankok tevékenységét, hogy 1929 ne ismétlődhessen meg. Ezt a törvényt azonban 1999-ben, Bill Clinton elnöklete alatt a Gramm-Leach- Bliley törvény érvénytelenítette, más szavakkal a banki szektor dereguláláson ment keresztül. Ezt követve azt tettek, amit akartak. Ennek lett következménye az ingatlan buborék, amit dominó módjára követett a többi, mert a pénzintézetek tudatosan csaltak és becsapták az egész világot.

De aztán jött Barack Obama és beindult a gazdaság helyreállítása, aminek leglátványosabb cselekedete a dollár ezer-milliárdok kinyomása a vakvilágba. És miközben az egész világ fizeti a nagy amerikai svindli költségeit, itt is, ott is kezdenek hangok megjelenni, például június 25-én este a TV2-ben, hogy már lent vagyunk a válság alján, innen már csak felfelé vezet az út. Egyesek szerint 1-2 év alatt kilábalunk, mások szerint sok évig el fog tartani a talpra állás. Közben a rádióban pedig azt hallom, hogy áprilisban az MNB-től 1 milliárd Euró folyt ki, illetve a betervezett adóbevételből 1000 milliárd forint hiányozni fog. Megint le kell hívnunk 1,4 milliárd Euró hitelt és az utolsó állami kötvényjegyzés nem sikerült, magyarul a kutyának se kell a magyar államkötvény. De azért az év közepétől (azaz Szent Iván napjától kezdve) már emelkedni kezd a gazdaság. Viszont – másik nyilatkozat szerint – irreális lenne elvárni a kormánytól a munkahelyteremtést, mindössze azt tudják ígérni, hogy 2010-ben és 2011-ben a munkahely elvesztések üteme lelassul.

De térjünk vissza Barack Obamára, aki a hírek szerint minden eddigi amerikai elnöknél intelligensebb. Nem áll módomban megcáfolni ezt az állítást és nem is ambicionálom, de azt viszont állítom, hogy a hallgatóságát hülyének nézi. Ugyanis az elnök a közelmúltban a következő két érdekes mondatot ejtette ki a száján: 1) “A culture of irresponsibility took root from Wall Street to Washington to Main Street,” (A felelőtlenség kultúrája honosodott meg a Wall Street-től, Washingtonon át az ország utolsó házáig). 2) “A regulatory system basically crafted in the wake of a 20th century economic crisis — the Great Depression — was overwhelmed by the speed, scope and sophistication of a 21st century global economy.” (A XX. század elején kialakult gazdasági válság után megalkotott szabályozó rendszert a XXI. század globális gazdaságából fakadó lendület, sokrétűség, és bonyolultság elsöpörte).

Csakhogy amint ezt fentebb már írtam, nem ez történt. A szabályozó rendszert nem a történelmi erők gyűrték le, hanem szisztematikusan Washington ölte meg az olgarchák érdekében. Kérdés persze, hogy Obama előállhat-e az igazsággal, mert egyelőre csak szépeket mond és semmitmondó „reformokat” valósít meg. Az igazi megoldásokat gondosan elkerüli. Persze ideig-óráig ezzel lehet szédíteni a népet (az egész világra gondolok), de hosszútávon nem hoz megoldást, mert nem néz szembe a probléma igazi okával. És ami még ennél is szomorúbb, a világ szakértői, de legalább is a magyar szakértők hajlandók bevenni a cocát.

Pedig a megoldás roppant egyszerű lenne. Nevén nevezni a gyereket. Nyíltan kijelenteni mi történt és kik a felelősek, majd modernebb formában visszahozni a Glass-Steagall törvényt. Ez lenne egy elfogadható financiális reform. Csakhogy az amerikai százmillióknak kinyílna a szeme, azt meg nem akarják.  Természetesen a vissza-regulálástól még a kialakult válság egyik napról a másikra nem szűnne meg. Rendbe kellene még tenni az amerikai költségvetést is, amihez le kellene mondani a birodalmi igényekről és akkor még szembe kellene nézni azzal, hogy Amerika könnyűiparát áthelyezte Kínába, és a kereskedelmi deficitjét sikerült magának végtelen időkre bebiztosítani. Ehhez kapcsolódik a dollár elkerülhetetlen detronizálása, ami azt jelenti, hogy az amerikai „way of life”-nak annyi! Nekik is meg kell tanulni szegényebbnek lenni. És végül tudomásul kell venni, hogy piszok nagy a túltermelés és már nem maradt semmi trükk a fogyasztás fenntartására (a fokozásról már nem is beszélve).

És akkor mi van nálunk? Egy régi mondás jut az eszembe, az idősebbek egészen biztos emlékeznek még rá: nyomor a köbön! De ez a nyomor most nem olyan lesz, mint az a nyomor volt. Megint a Titanic jut az eszembe, de most egy jelenet a filmből. A Titanic már menthetetlenül süllyed, a díszcsilláros feljáró már félig víz alatt van, nyilvánvaló, hogy mindenki megdöglik és akkor a féltékeny milliomos pisztollyal kergeti a csóró csábítót és vaktában lövöldöz rá. Nem tudja kivárni azt a húsz percet, amikor majd a jeges vízben kileheli a lelkét, neki most azonnal le kell őt lőni. Aki nem jött volna rá, Orbán Viktorra gondolok. Tudom, azt fogja mondani, hogy mire végre a kormányrúdhoz jutott, már az előd mindent elrontott, már rég felhasadt a hajó oldala és feltartóztathatatlanul ömlött be a víz. Ezt csinálta Szálasi Ferenc is, akkor tette le az esküt, amikor az oroszok már Kecskemétnél voltak, de letette. Néhány napig nemzetvezető lehetett. Egy évvel később a Népbíróság előtt állva az első kérdés feléje a szokványos: foglalkozása? Mire Szálasi: Magyarország nemzetvezetője. A tömeg felhördül, a bíró magából kikelve: maga még mindig nemzetvezetőnek mondja magát. Szálasi: Kérem, engem még nem mentettek fel. Hát igen, fel kellett volna menteni. Most a nemzetet pedig fel kellene kelteni, hadd vegyed észre, hogy amerikai mintára nekünk is sikerült reménytelen helyzetbe hozni magunkat.

A mi hatalmon lévő „szakembereink” reformok helyett – elég naiv módon – gazdasági növekedéssel akartak kinőni a tartozásból. Helyette lett a gazdasági visszaesés és fejjel fúródtunk bele az iszapba. Már fuldoklunk, de még mindig csak játszadozunk a tizenharmadik havi nyugdíjjal, de a kormány büszkén bejelentette, hogy tartani tudjuk a 3,8 százalékos GDP hiányt. Szóval a nagy magyar, 10 milliós család 20 év után se tud kijönni a havi fizetéséből, még mindig, minden hónapban kölcsönkér. Aztán jön a végrehajtó és valamennyien hajléktalanokká válunk, persze átvitt értelemben. De azért valaki már megmondhatná (rajtam kívül, mert én nem számítok), hogy az ország kétségbe ejtőbb helyzetben van, mint 1945-ben a háború után volt. Mert akkor ugyan minden romokban állt, de legalább azok a romok a miénk voltak. Ha egyenleget készítenénk, akkor kiderülne, hogy ebben az országban nekünk mára már csak a látkép maradt.      

Hol állunk a világban?

A Világbank (The World Bank) közzétett néhány összehasonlító adatot a világ országairól. Kevés kommentárral ez így néz ki (minden adat millió dollárban értendő).

Azt eddig is tudtuk, hogy Angliában hatalmas gazdasági visszaesés, jelentős bajok vannak, és nagy a kilátástalanság. Például az ország hitel leminősítés előtt áll. Az viszont meglepő, hogy ennek ellenére ilyen jelentős mértékben (20%) volt képes adósságállományát csökkenteni. Amerika több mint 13 trillió (amerikai használatban, vagyis ezer milliárdban értendő) dolláros tartozása eddig csak spekuláció volt, de most “hivatalossá” vált. Különben a legoptimistább becslések szerint a dollár trónfosztása 5 évnél nem várat többet magára.

Összegszerűen az 5 legjobban eladósodott ország

USA                         13.641.800                  múlt évi növekedés 1,6 %

UK(Anglia)               9.388.000                  múlt évi csökkenés  20 %

Németország         5.250.500                  múlt évi növekedés 1,8 %

Franciaország        5.000.000                  múlt évi növekedés 2,4 %

Hollandia                 2.440.000                  múlt évi csökkenés  6,1 %

Mi tagadás nem hittük volna, hogy Németországnak ekkora az adósága.

2008-ban a leginkább tovább adósodott országok (%-ban kifejezve az egy év alatt bekövetkezett adósságnövekedés)

Grúzia                       26,8 %

Japán                       24,6 %

Ukrajna                     20,4 %

Magyarország        20,0 % (sajnos ez már nem dobogós hely J

Moldávia                 19,4 %

Malajzia                   17,2 %

Bulgária                    16,6 %

Belorusszia               15,7 %

Szlovákia                  15,6 %

Örményország       15,1 %

Csille                          14,0 %

Paraguay                11,7 %

India                         10,8 %

Horvátország         10,1 %

Kazahsztán             10,1 %

Törökország             10,1 %                                                          

A Világbank külön kiemelte, hogy Magyarország a hatalmas tartozása miatt majdnem összeomlott (collapsed), de az év elején megmentették. Viszont éppen tegnap este jelentették be – nagy büszkén – a TV hírekben, hogy a 14 milliárd hitelkeretből eddig csak 8 milliárdot hívtunk le, 6 milliárd tartalékban van. Csak ugye ez már 2009-re vonatkozik, vagyis az adósságunk még mindig tovább növekszik.

Peak Oil = az olajkitermelés maximuma és annak következményei

Kezdjük egy kis bevezetéssel. Kevesünknek jut eszébe, hogy a gazdaságunk (tehát jólétünk) teljes mértékben függ az olcsó energiától, illetve az emberiség jelenlegi kényelmes élete kizárólag annak köszönhető, hogy a múltban keletkezett, hatalmas mennyiségű energia viszonylag olcsón áll a rendelkezésünkre. Ha pedig ez így van, akkor óriási jelentősége van annak, hogy mennyi energiához juthatunk hozzá és mennyi ideig. Tegyük még hozzá, hogy például Amerikában a teljes energia felhasználás 50 százaléka nyersolajból, 25 százaléka pedig földgázból származik, ami többé-kevésbé hasonló az összes gazdaságilag fejlett országokkal.

Nem csoda tehát, ha napjainkban egyre több szó esik az ügynevezett peak oil-ról, vagyis arról a történelmi időpontról, amikor a Föld nyersolaj kitermelése eléri a lehetséges maximumot. A peak oil időpont kiszámítására többen tettek különböző kísérleteket. Van, aki azt állítja, hogy ez 2004-ben bekövetkezett, van, aki ezt 2012-re jósolja, és megint vannak, akik egy néhány éve tartó „platóról” beszélnek, ami napjainkban játszódik le. Ezek szerint a napi 90 millió hordó olajkitermelés jelenti a maximumot, amit nem lehet túllépni. Nézzünk ennek a témának utána!

A peak oil-lal kapcsolatban el kell oszlatni egy esetleges félreértést. Peak oil nem azt jelenti, hogy elfogyott az olaj, hanem csak azt, hogy ennél többet nem tudunk kitermelni. Vagyis elsősorban a „kitermelést” kell megvizsgálnunk. Az általános elképzelés szerint megfelelő helyen le kell fúrni a mélybe, ami után egy földalatti hatalmas üregből az olaj a felszínre tört mindaddig, amíg ki nem ürül. A valóság azonban egészen más. Ahová lefúrnak ott nincs üreg vagy tartály, hanem kőtörmelék, ami között meghúzódik az olaj. Olyan ez, mintha egy poharat félig feltöltenénk üdítővel, majd telitöltenénk jégkásával. Ezt követve a keverékbe beleszúrnánk egy szalmaszálat és kiszívnánk a jégkása közül a lehűtött szörpöt. Amikor egy olajmezőt megfúrnak a felszínre törő olaj mennyisége egy haranggörbével ábrázolható. Az első fúrás után viszonylag kevés olaj tör fel, de további fúrások miatt a kitermelés mennyisége egyre nő. Egy idő után azonban hiába fúrnak még több lyukat, a feltörő olajmennyisége már nem növekszik tovább. Az adott olajmező kitermelhetősége elérte a maximumát, az olajmezőben lévő olaj fele már a felszínen van, a másik fele pedig ott lapul. Az első szakaszban az olaj nagy nyomással tőr fel, de aztán a nyomás megszűnik és a további olajat csak hatalmas szivattyúk felállításával lehet kinyerni. Ez a folyamat természetesen beruházásokat és egyre nagyobb energia felhasználást igényel. Végül elérkezik az a pillanat, amikor gazdaságilag már nem éri meg további olaj kitermelését. Ilyenkor ezt az olajmezőt egyszerűen elhagyják.  Ez a folyamat minden egyes olajmezőre érvényes, és természetesen érvényes az összes olajmező kumulatív mennyiségére is. Ahogy egy-egy olajmezőnek van kitermelési maximuma, úgy van az összes létező olajmezőnek is. Ez a peak oil. A peak oil tehát azt jelenti, hogy pontosan annyi olaj van még a föld alatt, amennyi olajat onnan már kivettünk. Más szavakkal, annyi olaj van még, amennyit a mai napig kitermeltünk.

Most nézzük a tényleges adatokat az Egyesült Államok vonatkozásában. Az első olajkutat 1859-ben fúrták, és 1970-ig egyre több és több olaj tört fel, illetve szivattyúztak ki a földből. A napi maximum 10 millió hordó volt. Ezt követve az olajkitermelés évről évre csökkent. Ma már csak napi 5 millió hordó olajt hoznak felszínre az USA területén. Viszont a jelenlegi napi szükséglet 15 millió hordó, vagyis az Egyesült Államok napi 10 millió hordó nyersolaj importálására kényszerül.

Ahhoz viszont, hogy olaj törjön fel a föld alól, meg kell találni az olajmezőket. Az USA területén a feltárás maximuma 1930-ban következett be, ami után évről évre egyre kevesebb új olajlelő helyet találtak. Vagyis a feltárási csúcs és a kitermelési csúcs között 40 év telt el.

Ha most megnézzük ezeket az adatokat az egész világra vonatkoztatva, akkor azt találjuk, hogy a feltárás csúcsa 1964-ben volt. Ezt követve egyre kevesebb olajmezőt fedeztek fel. Ez pedig 45 évvel ezelőtt volt. Ez vitathatatlan tény. Az is kőkemény tény, hogy a nyersolaj kitermelése 2004-óta nem növekszik. Az ára 30 dollárról felment 150 dollárra, majd leesett 40 dollárra és most megint emelkedik, közeledik a 80 dollár felé, de a kitermelés mennyisége változatlan. Márpedig, ha a 150 $/hordó olajár nem hat a kitermelésre biztatóan, akkor azon el kell gondolkodnunk (a hirtelen visszaesés a gazdasági válság következménye volt). Úgy tűnik, nem az olajárhoz alkalmazkodik a kitermelés, mint korábban, hanem a kereslet által vezérelt ár alkalmazkodik a kitermeléshez. Észre kell tehát venni, hogy a feltárási csúcs és a kitermelési csúcs között 40 év telt el. Ezek a tények nem azt implikálják, hogy elérkeztünk a peak oil-hoz? Szerintem igen, és ebben a feltételezésben nem állok egyedül. Ha pedig így van, akkor nagy bajban az emberiség.

Ugyanis ez nem pusztán egy akadémiai kérdés, mert abban a pillanatban, amikor a kereslet meghaladja a kitermelhető mennyiséget az olaj ára hirtelen és megállíthatatlanul fog törni az egekbe. Ez azonban még a kisebbik baj, de emlékezzünk 2008 februárjára, amikor hirtelen kiderült, hogy a világban kevesebb gabona és rizs kínálat, mint a kereslet. Nem csak az árak ugrottak a duplájára (és ott is maradtak), hanem egyik ország a másik után rendelte el az export tilalmat. Ebből nyugodtan következtethetünk arra, hogy amint a hiány szele végigsöpör a Földön az áremelkedés mellett a nemzeti tartalék felhalmozás is beindul. Nem az ár lesz a fontos, hanem a rendkívülien fontos nyersolaj hiánytól való félelem.

Most természetesen át kellene érezni, hogy miért olyan rendkívülien fontos a nyersolaj. Nos, csak a dimenziók érzékeltetése végett, egyetlen 100 W-ós villanyégő energia szükségletét, ha emberi erővel akarnánk előállítani, akkor kiderülne, hogy egy kb. 25 km/ó sebességgel haladó kerékpár meghajtásába befektetett energiával egyenlő. Az 500 W-ós televíziónkat csak úgy tudnánk kézi erővel üzemeltetni, ha a pincében öt ember pedálok segítségével egy áramfejlesztőt hajtana a tartósan fenntartható emberi erőkifejtés 100 százalékával. Ha viszont olyan lakásban élünk, ahová be van vezetve a víz, esténként forró zuhanyt veszünk, délelőtt porszívóval takarítunk, akkor nyersolaj nélkül a pincében 50 atléta termetű férfinek kellene egész nap teljes erőből pedálozni, hogy a szükséges elektromos energiához hozzájussunk. Olaj nélkül minden állampolgár mögött 50 rabszolgának kellene gondoskodni a meg szokott kényelemről. Vegyünk egy másik példát. Tölts be a gépkocsidba 1 liter benzint, ültess be 3 barátodat és sima felületű országúton hajts a kocsival addig, amíg el nem fogy a benzin. Most a gépkocsit innen kézi erővel toljátok vissza oda, ahonnan elindultatok. A számítások szerint 24 kemény munkával eltöltött órára lesz szükségetek, hogy visszaérjetek. Egy liter benzin tehát nem 300 forintot ér, hanem 1 ember 12 napi munkabérével egyenlőt, ami Magyarországon minimálisan 20.000 forint.

Amerikai becslések szerint, 1 ember, 1 évi élelmiszer szükségletének előállítása 1400 liter benzint emészt fel. Ez nem tűnik túl soknak, de ha kiszámítjuk, hogy ennek egyenértéke 1400 x 12 = 16.800 munkanap, azaz 56 ember egy teljes évi munkája, akkor egészen más kép tárul elénk. Nyersolaj nélkül, egyetlen egy ember, mai élelmiszer szükségletének előállítását, 56 rabszolga tudná biztosítani. Mindent összevetve világosan látható, hogy az emberiség mit köszönhet a nyersolajnak, illetve minden más energiának. Be kell látnunk, a nyersolaj fontossága szinte határtalan, de a még rendelkezésünkre álló mennyiség nagyon is véges.

Történelmi tény, hogy az emberiség időnként átállt egyik energiaforrásról a másikra. Az ipari forradalom kezdetén fafűtésről átállt szénfűtésre, majd a szénfűtésről átállt a fűtőolaj és földgáz felhasználásra. Ezek az átállások költségesek és igen időigényesek voltak, évtizedekig tartottak és új technológiák kidolgozására volt szükség. És itt had jegyezzem meg, hogy végzetes hiba, ha a technológiát és annak fejlődését összekeverjük az energiával. A technológia nem energia, legfeljebb arra jó, hogy az energiát jobb hatásfokkal nyerjük ki, használjuk fel.

Néhány figyelemreméltó tény: A nyersolajat, földgázt és szenet fel kell váltanunk más energiaforrással. Egyfelől mert kifogyófélben vannak, másfelől mert a globális felmelegedést fokozzák. A legvalószínűbb következő energiaforrásnak a nukleáris reaktorok látszanak. A jelenlegi nyersolajmennyiséget kb. 4500 nukleáris reaktor váltaná ki. Egy-egy reaktor megépítése 15-20 évet vesz igénybe, és igen jelentős beruházást jelent. Az emberiség létszáma és erőforrások igénye exponenciálisan növekszik, de az exponenciális függvény lényegének a megértése a legtöbb ember számára nehézségbe ütközik. Ennek következménye az, hogy a jelenlegi vészhelyzetünk felismerésére a széles tömegek nem képesek.

Kovács Árpád nyilatkozata

Az elkövetkező években az ország kiszolgáltatottsága hitelezőivel szemben nemhogy csökkenne, de nőni fog, és a realitás az, hogy a válság mélyülni fog - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjúban, amelyet a lap szerdai számában közöl. Az elnök szerint az sem zárható ki, hogy Magyarország újabb IMF-hitelre szorul. Mint mondta, az adósságspirálból való kitörés vagy éppen a mélyebbre kerülés a reálgazdaságban dől el. A puszta egyensúlyt az újabb és újabb megszorítások - miközben egyre elviselhetetlenebb terheket okoznak - csak ideig-óráig tudják fenntartani. Belőlük nem lehet gazdaságot építeni, megélni, értékteremtés nélkül nincs jövő, nincs semmi - fogalmazott nyilatkozatában Kovács Árpád. Véleménye szerint a realitás az, hogy válság mélyülni fog. “Sőt azt mondom: a késleltető hatások miatt a lakosság a krízisből eddig még szinte semmit sem érzett meg” - mondta az ÁSZ elnöke, hozzátéve, az uniós források hatékonyabb felhasználására nagy szükség van, azonban ezek nehézkesen indultak be. A magyar állam költéseivel kapcsolatos kérdésre Kovács Árpád azt mondta, az utóbbi évben a megkurtított államháztartás százmilliárdokkal kevesebbet költött, mint amennyi bevétele volt. A pozitív egyenleget az adósságszolgálat rendkívüli terhe rontotta le - mondta. Úgy fogalmazott: senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy az elkövetkező időszak rendkívül kemény lesz, a szigorítások miatt növekszenek a kórházi várólisták, emelkedik a munkanélküliség, a fizetések megkurtítása megélhetési, hiteltörlesztési gondokat okoz. Az ÁSZ elnöke úgy véli, Magyarországnak már jó ideje nincs jövőképe, és az intézkedések hatásai sem ismertek. “Nyilvánvaló, hogy ami eddig történt, az kevés” - fogalmazott.

Kovács Árpád a számból vette ki a szót. 

Sertés influenza

A WHO kibocsátotta a 6. fokozatú riasztást a sertés influenzajárvánnyal kapcsolatban, aminek hivatalos neve A típusú, új H₁N₁ vírus. A riasztáshoz hozzátették, hogy nem a vírus veszélyessége miatt, hanem a gyors terjedése miatt léptek a 6., egyben a legmagasabb fokozatba. Mit nevezünk „nem veszélyesnek”? Az utolsó adatok szerint az USA-ban eddig összesen 13.217 ember kapta meg az új influenza betegséget és ebből eddig 27 halt meg. Látszatra ez nagyon alacsony halálozási ráta, de mert a betegség felfutóban van, ebből az 13.217-ből még halhatnak meg. Tehát biztos statisztikát nem lehet felállítani. Ez tehát nem azt jelenti, hogy 13.217 meggyógyult mellett 27 belehalt a betegségbe. – Sajnálom, de egyelőre jobb statisztikáról még nem tudok.

Természetesen influenza többé-kevésbé minden évben van, és néhányan mindig belehalnak. Erre az új vírusra a WHO azért figyel olyan nagyon oda (és csinál nagyobb felhajtást) mert statisztikailag valami nem stimmel. Először is vannak, akik olyan könnyen átvészelik, mint egy közönséges náthát. Vannak, akiknél igen komoly megbetegedést okoz és ugye néhányan már bele is haltak. A másik furcsa dolog, hogy mivel ez egy új vírus, elvileg senki se lehetne rá immunis. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy – a különben leginkább veszélyeztetett csoportok egyike – a 65 év felettieknek egy jelentős része nemigen akarja megkapni a betegséget. Ha megengedem magamnak a luxust és elkezdek spekulálni, akkor az jut eszembe, hogy egy több évtizeddel ezelőtti influenza járványkor megbetegedettek lettek immunisak. Vagyis ez az új vírus nagyon közel állhat egy több évtizeddel ezelőtt aratott vírushoz.

Vakcina még természetesen nincs. Amikor megjelent az új vírus heteken át hülyéskedtek a szétküldéssel, vagyis a profit megint fontosabb volt, mint az emberi élet. Sebaj! Ezt már megszoktuk. Van viszont vírus elleni gyógyszer a Tamiflu (nálunk csak ez az egy, úgy különben létezik egy másik is), amit akkor kell kezdeni szedni, amikor az ember megkapta a betegséget, illetve biztosan észleli a szimptómákat. A Tamiflu nem engedi szaporodni a vírusokat, miközben a szervezet kap egy kis időt, hogy az antitesteket létrehozza. Hátulütője a dolognak az, hogy a vírus (úgy általában) nagyon könnyen mutál és lehet, hogy ami megfertőz minket már rezisztens a Tamiflura.

Szerencsére nálunk még jóformán nem létezik – persze majd fog – de annyi hasznunk azért van belőle, hogy közben újabb hasznos információk futhatnak be. Az Omninvest itt a szomszédomban, minden esetre teljes gőzzel ráállna a vakcina gyártására, de a „szaktárca felkérésére” várnak. És most jól figyeljetek: Az Omninvest szóvivője, Német Zsolt szerint minden készen áll a H₁N₁ vírus elleni szer előállításához. Az összes alap- és segédanyag, így a vírustörzs, az embrionális tyúktojás, a személyzet, a megfelelő mennyiségű csomagolóanyag, hűtő- raktár- és szállítókapacitás is rendelkezésre áll. Most már csak az a kérdés, hogy a „szaktárcánál” valaki egy papírdarabot átvigyen egy másik szobába, ahol néhány nap alatt valaki majd aláírja, stb. stb. Az oltóanyag termelő cég szóvivője elmondta: elengedhetetlen információ, hogy milyen nagyságrendben kívánják beoltani a lakosságot, hisz ehhez igazodva kerül sor az első dózis legyártására. Számításaik szerint az emberek 40-60 százalékát kell majd oltani, vagyis 4-6 millió adag vakcinára lesz szükség. Ha az Omninvesthez megérkezik a „zöld jelzés”, 60 napon belül kiszállítható lesz az első dózis, majd hetente újabb 500 ezer adagot tudnak az oltóhelyekre juttatni. Nekem, mint törzsgyökeres borosjenői lakónak az jár a fejemben, hogy lesz-e protekcióm az Omninvestnél, arra az esetre, ha a „szaktárca” a választási kampány hevében elfelejti megadni a „zöld jelzést”? J. Ha érdekel a munkájuk:  http://www.omninvest.hu/influenza/index.html

Fűzik az agyunkat

A lényeges gazdasági adatok az USA-ban és Európában folyamatosan romlanak, amiket a nagyhatalmú média szépen elhallgat. Amikor viszont valami javuló tendenciának is felfogható, akkor hatalmas trombitaszó mellett közlik velünk például valamelyik tőzsdei szakember megszólaltatásával. A FED elektronikusan és bankópréssel úgy nyomja a dollárt, mint süket a csengőt. Teheti, mert Kínának a szeme se rebben – nem akarja elveszteni a 2 trillió dollárját. Az amerikaiak pedig átlagosan már csak heti 33,1 órát dolgoznak, havonta fél millióval nő a munkanélküliek tábora, a bérek – már aki kap – csökkennek, az emberek úgy be vannak tojva, hogy senki se vásárol, mindenki takarékoskodik. Ilyen sose látott keresetcsökkenés mellett a termékek ára effektív csökken, amit úgy hívnak, hogy defláció. Ha a FED-en kívül bármely más jegybank tenne ilyet, az infláció menten beindulna. Szóval a munkaerő elbocsátás folytatódik, a vállalkozások becsődőlése folytatódik, miközben az egyik magyar kereskedelmi adó 5 percig arról értekezik velünk, hogy egy félőrült vállalkozó nálunk akar sícipőket gyártani. Fantasztikus beruházás, meg vagyunk mentve, sícipőgyártásban, ha nem is leszünk világelsők, de jegyezni fognak a piacon.

A lényeg az, hogy az amerikai bankok fel vannak töltve pénzzel (2008 augusztusában 96 milliárd, míg 2009 áprilisában már 950 milliárd többlet fedezetük volt), amit úgy neveznek, hogy nagy a likviditás. Beindulhatna hát a gazdaság helyreállása, de nem indul. Az istennek se. Akinek szüksége lenne hitelre, az nem kap. Akinek adnának, az nem kér. Szóval az embereket lehet hülyíteni, de csak egy ideig. (nálunk egy kicsit tovább) Magyarországon (hitelből) folyik a munkahelyteremtés és a beruházás ösztönzés, persze állami pénzen. Nekem tervgazdálkodási déjá vu érzésem támadt. Hiába na, a mi közgazdászaink még a Marx Károly Közgázon tanultak. Építünk egy szép nagy gyárat, alkalmazunk munkásokat és beindítjuk a termelést, amivel feltöltjük a raktárakat, mert a kutya se veszi meg a terméket. A különbség mindössze annyi, hogy 30 éve szart gyártottunk, azért nem kellett. Most jót gyártunk, de nincs az embereknek pénze, azért nem kell. Az amerikai tőkés nem ilyen hülye. Nincs kereslet, nem gyárt. Nincs termelés, elbocsátja a munkásait. Nincs munka, az emberek nem költekeznek. Ezt egy 10 éves gyerek is megérti, a 40-es magyar pénzügyminiszterek nem. Ez egy ilyen világ!

Az természetesen nincs bebiztosítva, hogy a jövőre a dollár nem inog meg, amikor a hatalmas deficit érezteti majd a hatását. Egyes bankok szép csendben már kezdenek megszabadni dollárjaiktól. Jövő kedden (június 16.) Kína, Oroszország, Irán és Brazília összeülnek, hogy megvitassák, az egymás közötti kereskedelemben nem fogják használni a dollárt. A biztonságosnak ítélt dollár kötvényeket a befektetők fel fogják váltani nyersanyagvásárlásra. A nyersolaj ára 3 hónap alatt visszakapaszkodott a duplájára annak ellenére, hogy a tankhajók teli vannak nyersolajjal, de a kereslethiány a trendet visszájára fordíthatja. Vissza is fogja. A világ közgazdászai kivétel nélkül várják a gazdaság helyrebillenését. Én azonban állom a sarat. Szerintem a túltermelés minden képzeletet felülmúlt, azt visszahozni nem lehet. A világgazdaság helyzete tényleg nagyon rossz. Szerintem helyrehozhatatlanul. Az angol Guardian-ben megjelent cikk szerint (Dean Baker a szerző) a 2006-os családi ház árak amerikai csúcsához viszonyítva az összes értékvesztés 6.000 milliárd dollár. Csak ebben a (csonka) évben 2.000 milliárd volt az értékcsökkenés. A fogyasztás alacsony és tovább csökken. A beruházások egy év alatt 35,6 százalékkal estek vissza. Az állami költségvetéseket Amerika szerte csökkentik, és a közalkalmazottak egy részét elküldik. Ez egy lefelé futó spirál. Csökkennek a kifizetett bérek, csökken az elkölthető pénz, növekszik a munkanélküliség, csökken a kereset, ami tovább csökkenti a fogyasztást az állami erőfeszítések ellenére. Gépkocsi vásárlásnál a kölcsönre felvett pénz után a kamat 0%, új házak vásárlásánál az állam 8000 dollár adót jóváír. Csak hát a nincs kereslet, az „élénkítési” trükkök nem működnek. Pedig még a statisztikával is csalnak. Hivatalosan az amerikai munkanélküliség 9,4 % (ami azért nem semmi) de valójában 16,4 % a független statisztikusok szerint. Gondolom, nem  nagyon kell megismételnem, hogy a munkanélküliség segíti a deflációt. A munkások oldaláról nézve, sose volt ilyen rossz.

Barry Eichengreen és Kevin O’Rourke amerikai közgazdászok szerint a gazdasági zuhanás sebessége több tényező esetében is meghaladja az 1930-as zuhanást. Nézzük, mit állítanak!

1) A világ ipari termelésének csökkenése megegyezik a 30-assal, és nem látni a végét. 2) Március óta a világ börzéinek az indexe kissé visszafelé mozdultak, és a világkereskedelem stabilizálódik, de ezek mozgása messze elmarad a Nagy Gazdasági Világválságétól. 3) Az USA és Kanada ipari termelése olyan mértékben csökken, ahogy ez 1929-ben történt és nincs jele annak, hogy a trend megfordulna. http://www.voxeu.org/index.php?q=node/3421. A végső következtetés? A jelenlegi válság legalább olyan rossz, mint az 1929-es volt.

Lépjünk tovább! Mi történik akkor, amikor az ingatlanárak stabilizálódnak és a munkanélküliség csökkenni kezd? Gondolom, a FED által kibocsátott sok ezermilliárd dollár cirkulálni kezd és belendül az infláció. Hacsak a 300 millió amerikai vissza nem tér a régi szép puritán időkhöz, amikor nem a költekezés, hanem a takarékosság volt a divat. Ez pedig már nem közgazdaság, hanem szociológia megfűszerezve egy kis pszichológiával. – Ja, igen, ez nálunk is érvényes. Ha másfélmillió magyar nem akar külföldön nyaralni és jó lesz neki a Római part is, ha hőbörgés nélkül iszunk vizet kóla helyett, stb. stb. Nálunk is történhetnek csodák.

Földünk jövője, minimum kétséges

A gyógyíthatatlan betegségben szenvedők gyakran kérdezik orvosaiktól, hogy mennyi van még hátra. Egy tapasztalt, rutinos orvos a következőket válaszolhatja. Nézze, hogy egy adott, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő betegnek mennyi idő van még hátra, azt senki nem tudja megmondani, többek között azért, mert nincs két egyforma ember a világon. Azonban ha tényleg tudni akarja, akkor figyelje meg önmagát, mert ez ad valami támpontot a kérdés megválaszolására. Amikor észreveszi önmagán, hogy állapota romlik, akkor készüljön fel arra, hogy a romlása gyorsulni fog. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évben tapasztalt negatív változás azonos mennyiségére a jövőben már csak néhány hónapra van szükség, aztán már csak pár hétre. Ezen megfigyelés segítségével elég jól meg fogja tudni állapítani, mikor érkezik el a vég.

Hogy ezt miért írtam le? Mert ugyanez a logika érvényes a klímaváltozásra is. Al Gore 2006-os Kellemetlen igazsága azt sugallta, hogy 20-30 évet tökölhetünk még a radikális változtatások bevezetéséig. 2008-ban ez 10 évre csökkent. 2009 márciusában Penny Sackett, ausztrál tudós egy konferencián kijelentette, hogy legfeljebb 5 évünk van a széndioxid kibocsátás radikális csökkentésére. Ha ezt nem tesszük meg, a Föld felmelegedése megállíthatatlanná válik [Szerintem máris megállíthatatlan, de engem nem jegyeznek a világ klimatológusainak listáján.] Természetesen feltehetjük a kérdést, hogy lehetséges az, hogy az események így felgyorsultak? Az IPCC három évvel ezelőtt közreadott „legrosszabb, de még bekövetkezhető, igen kis valószínűségű eset” ma már bizonyossággá vált. Délkelet Ausztrália sivatagosodik, a szibériai tundra felolvad, az esőerdők drámai gyorsasággal fogynak, az Antarktisz jégtáblái töredeznek. Ezeket az eseményeket természetesen előre jelezték, de bekövetkezésük sokkal gyorsabb a vártnál. De miért? Saját tapasztalataim szerint azért, mert az emberek bedumálják maguknak vágyaikat, nem tudnak, és nem akarnak szembenézni a kellemetlen valósággal. Éppen ezért ki merem jelenteni, hogy a jelenlegi gazdasági válság az emberiség társadalmi és ökológiai összeomlásának az első felvonása. Az én 14 éves unokám olyan világban fog élni, ahol a tengerparti városok víz alá kerültek, egykor volt búzamezők sivataggá váltak, a folyók kiszáradtak, az óceánokból eltűntek a halak, az embereknek nem lesz elég enni és innivalójuk.

James Hansen [Aki, mint NASA alkalmazott, összerúgta a port Bush elnökkel, mert közalkalmazott létére kijelentette, hogy melegszik a Föld, amit az amerikai kormány tagadott.] három éve még optimista volt (én nem, mert ismerem az embereket) mert szerinte, ha a közelgő veszélyre felhívjuk az emberek figyelmét, azok nyomást fognak gyakorolni a politikusokra. Mi történt? Ma már mindenki tud a klímaváltozásról, de mindenki úgy tesz, mintha semmi baj se lenne. Mára már Hansen is elvesztette optimizmusát, ma már azt mondja, hogy a Föld menthetetlen. Az elmúlt két évben a klíma modellek előrejelzése valóssággá vált. Hogy Földünk beteg, azt már bárki láthatja, és ennek ellenére nem történik semmi. De mi az oka, ennek a tehetetlenségnek?

Elképzelhető, hogy az ügy rossz kezekben van? A világ klimatológusai eredetileg geológusok voltak, onnan képezték át magukat az igényeknek megfelelően, de a geológiában a változások, mint például az erózió olyan lassan következik be, hogy a változást lineárisnak lehet felfogni. Viszont a biológusok tudják, hogy az élőlényekkel kapcsolatos változás exponenciális. Az embrió kifejlődése, a gyermek felnövése, az öregedés folyamata és a halált kiváltó belső szervek működési elégtelensége egyenes vonal helyett egy exponenciális görbével írhatók le.

Van aztán egy látens „ellenállás”. Az IPCC szerint a grönlandi jégtakaró olvadása nem számítható be a tengerszint emelkedésbe, mert nem tudjuk modellezni. A megoldás? A 3 km vastagságú jég elolvadásából származó vizet nem vesszük figyelembe. Megáll az ember esze! A 90 éves Lovelock [James Ephraim Lovelock, (1919. július 26.) Angliában élő környezetvédő, a Gaia hipotézis megalapozója, ami szerint a Föld egy szuper organizmusként működik.] kijelentette, hogy „mi vagyunk a modell”. Földünk az önszabályozó rendszerek sokaságával, működését tekintve, nagyon is hasonlít az emberi szervezethez. Az egyik dolog megváltozása beindít egy másik változást, ami aztán egy pozitív visszacsatolások láncolatában folytatódik, mígnem az egész rendszer össze nem omlik. Lovelock élete alkonyán nagyon jól látta, és kommunikálta az emberiség felé, hogy közeleg a vég, de senki se figyelt fel rá. Én a Van-e jövőnk?-et 5 éve írtam. Sokat mondok, ha fél tucat emberről állítom, hogy megértette a könyvem mondanivalóját. Viszont sok százan nevettek ki, és közölték velem, hogy vén f@sz vagyok, és irigylem a fiatalokat, akik túl fognak engem élni. Szinte érthetetlen. Bármerre nézünk, a természetben azt látjuk, hogy a változás exponenciális. Most, tavasszal nézd meg a fákat, lassan rügyeznek, majd hirtelen virágba borulnak. Ennek ellenére az emberek érthetetlen módon a lineáris változást látják mindenben. Feltételezem, hogy még a barlangban lakástól hoztuk magunkkal. Ha eldobtunk egy követ vagy lándzsát az eldobott tárgy sebessége állandónak tűnt. Ebből arra következtetünk, hogy az öregedés, csakúgy, mint a klímaváltozás, szintén lineárisak. Illetve nem is következtetjük, csak úgy gondoljuk, elgondolkodás nélkül.

Pedig láthatjuk öregedő szüleinken, hosszú időn keresztül semmi se történik, egyszer csak, néhány év alatt a hanyatlás nyilvánvalóvá válik, majd egy hirtelen összeomlás, aminek a végén a szeretett szülő végleg eltávozik. A folyamat kegyetlen, de tökéletesen megjósolható. A klímaváltozást tipikusan lineáris folyamatnak írják le, amiben van egy fordulópont (tipping point – régebben – point of no return). De nézd meg a makacs tényeket. 1979-ben az Északi-sark jégtakarója a nyár végén 7.000.000 km² volt. 1989-ben (10 évvel később) 6.000.000 km² felett volt egy kicsivel. 2002-ben 5.000.000 km² felett volt. 2007-ben pedig már csak 4.000.000 km². Valaki azt állította, hogy elérkeztünk a fordulópontra és 20 év múlva már nem lesz jég. De, könyörgöm, nincs „fordulópont”. A jelenséget leíró görbe nem egyenes. Minden egyes mérésnél kijelenthetjük, hogy elértük a fordulópontot, de a trendet nem vetíthetjük előre, mert nem egyenes. Ha idén ősszel a jégtakaró 4.000.000 km² alá esik, akkor a „páciens” 5 éven belül halott. 2014 szeptemberében át lehet hajózni az Északi-sarkon. Ha valamelyik olvasómnak van kedve, köthet velem egy fogadást.

Az emberiség úgy tesz, mintha egy gigantikus kupola csúcsáról gyalogolna a széle felé. Az első néhány méter síkfelületnek tűnik, aztán ez enyhe lejtővé változik, de még kényelmesen lehet sétálni rajta. Aztán a lejtés kezd egyre kellemetlenebbé válni, ami után jön a hirtelen lecsúszás. Nem tudom, hogy a sétában hol tartunk, és azt se, hogy mikor lesz a „lecsúszás”. Csak egyet tudok, le fogunk csúszni.

Agonizáló kapitalizmus

A múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben, Angliában dühöngött a „Vas lady”, a konzervatív párti Mrs. Thatcher saját izmusa, ami egyértelműen a City of London financiális érdekeit szolgálta a munkásosztállyal szemben. Thatcher asszony (egy fűszeres lánya) széleskörű privatizálást hajtott végre, csökkentette az állami kiadásokat, megnyirbálta a szakszervezetek hatalmát és deregulálta a bankokat.

Ezzel párhuzamosan Reagan amerikai elnök tanácsadóira hallgatva, hasonló intézkedéseket hozott azzal az indokkal, hogy csökkenteni kell az állami bürokráciát.

Az angol és amerikai egyetemeken három évtizeden keresztül tanították a thatcheri deregulációt, mint a financiális piac hatékonyság növelő csodagyógyszerét, ami együtt járt a nehezen megvalósított szociális biztonság, közegészségügy és a személyi szabadság romlásával.

Most, viszont a thatcheri forradalom terméke Titanic módján süllyeszti Nagy Britanniát, bizonyítva ezzel az általánosságban neoliberális szabadpiacnak nevezett rendszer alkalmatlanságát.

Hogy a neoliberális szabadpiac egy csődtömeg, azt maga Alan Greenspan, a FED 19 éven át uralkodó elnöke is beismerte (lásd a csatolt fényképet). Már csak a Magyar Szabaddemokraták kötik az ebet a karóhoz olyan hatásosan, hogy a végén Gyurcsány is beadta a derekát és most 1.000 milliárd forintos adócsökkentést (vagy átrendezést) akar végrehajtani. Magyarul a terheket át akarja helyezni a gazdagok válláról a szegények vállaira. Ugyanis az SZJA csökkentés a gazdagoknak jó, az ÁFA emelés a szegényeknek rossz. Aki nem tudja miért, annak elárulom. A szegény ember jövedelmét az utolsó forintig elkölti, vagyis az ÁFA emeléssel kevesebb lesz jövedelmének a vásárlóereje. A gazdag ember jövedelmének csak tört részét költi el, viszont a teljes jövedelmére kivetett SZJA kevesebb lesz. Na, de, térjünk vissza az eredeti témánkhoz! 

Mivel a neoliberális gazdasági forradalom az USA-ban és az UK-ban indult el, nem meglepő, hogy a globális krízis epicentrumai is itt vannak, ami szép lassan átcsurgott Kanadára, Ausztráliára, Új-Zélandra és Izlandra is, akik a szabadpiac elveit siettek átvenni az elmúlt időkben. Ja igen, és mi, a kelet-európai kisdiákok, szintén bedőltünk az állításnak, mert a nyakunkat törtük, hogy jöjjön a nyugati tőke (hogy majd elviszik a hasznot, arra senki se gondolt).

Maradjunk európai közelségben! Nagy Britannia a II. világháború óta nem volt ilyen nyomorúságos helyzetben. 2008-ban az éves GDP-je 2,8 %-os csökkenést szenvedett el, ami európai rekord. Becslések szerint 2009-ben több mint 900.000 dolgozót fognak elbocsátani. Ezzel egy időben az angol font az elmúlt hetekben drámai módon meggyengült nem csak az Euróval, de még a dollárral szemben is. Az ok az angol gazdaság várható alulteljesítése. Az angol bankrendszer megrendülése, ami miatt a kormány kölcsön igénye 2009-ben meghaladhatja a 118 milliárd fontot, ami a GDP 8 %-át teszi ki. [Tudom, ez Magyarországon nem hangzik túl rémesnek, de ott igen.] Normál körülmények között a gyenge valutának exportélénkítő hatása van, de ez most nem jön be, mert a thatcheri forradalomhoz hozzátartozott az ipar leépítése és a gazdaság átállása a szolgáltató iparra á la USA, ahol a gazdasági növekedés motorja a financiális és bank szektor lett. Ez a motor most bedöglött. [A szabadpiac szelleme nálunk a mezőgazdaságot akarja a padlóra küldeni, és amilyen hülyék vagyunk, hagyjuk. Aztán majd felvásárolják a földjeinket és mehetünk rá dolgozni bagóért.]

Mindeközben az állam eladósodása az egekbe szökött (figyelem! Nem Magyarországról írok, hanem Angliáról). 2010-re az államadósság meg fogja haladni az 1.000 milliárd fontot, ami az éves GDP 72 %-a (szinte fillérre megegyezik a magyar adatokkal), ami 70 százalékos emelkedést jelent. Mivel azonban Gordon Brown miniszterelnök nem hajlandó megnevezni mi az a maximum, amivel az angol bankrendszert meg kívánja segíteni, az előbb közreadott adatok minden valószínűség szerint át lesznek lépve.

Az angol bankok összesített kötelezettsége 4.400 milliárd $ (ami az angol éves GDP kétszerese) míg tartalékaik mindössze 60 milliárd $. Az elemzők szerint Nagy Britanniának komoly esélye van az államcsőd bekövetkezésére. Ez már csak azért is érdekes, mert államcsőd Angliában utoljára a XIV. században volt.

Az mindenesetre szép Mr. Browntól, hogy közölte népével, egyáltalán nem biztos, hogy a második, bankoknak odadobott mentőöv meghozza a várt hatást. Pontosan idézve őt, ezt mondta: „Fogalmunk sincs mi fog most történni. Senki se lehet biztos abban, hogy ezzel vége a problémánknak. Ismeretlen vizeken evezünk. A helyzet napról-napra változik.” Parasztosan szólva, a kapitány a hajóját irányíthatatlannak deklarálta.

Pedig lenne megoldás. A svédek a bankkrízisre úgy reagáltak, hogy államosították a fizetésképtelen bankokat és két csoportba osztották őket, „Rossz bankok” és „jó bankok”. A jó bankok a piacon maradtak és folytatták kölcsönző tevékenységüket. A rossz bankok vagyontárgyait az állam addig tartotta magánál, amíg a gazdaság fel nem lendült, amikor is az állam a bankok vagyontárgyait elfogadható áron értékesítette. Csakhogy ez a szabadpiac hívők szemében egy súlyos és elítélendő beavatkozás volt, mert szerintük a piac önmagát szabályozza. Akkor lássunk néhány friss adatot a szabadpiac áldásos önszabályozásából!

Obama egy 6 %-os gazdasági visszaesést örökölt. A múlt év utolsó negyedében Németország – 7%, Japán – 12 %, és Dél-Korea – 22 %-ot teljesített. A japán export az elmúlt decemberben 35 százalékkal csökkent 2007 decemberéhez képest. Az USA havi 500.000 új munkanélkülivel számol. Kína néhány napja bejelentette, hogy a válság kezdete óta 10 millió munkanélkülije van. Aki röhögni akar, annak felhívom a figyelmét Orbán Viktorunk és Gyurcsány Ferencünk vetélkedőjére. Lássuk, melyikük tud több munkahelyet teremteni, most már mindketten adócsökkentéssel (a szabadpiac megtartása mellett).

A téma tehát az, hogy a kapitalizmus agonizál a szabadpiac garázdálkodása mellett. De mi ez a szabadpiac? Hogy került a képbe?

A szabadpiac az úgynevezett neoliberális pénzügyi modell alapja, amit egy alig ismert könyvben ismertetett a néhai John D Rockefeller III. „A második amerikai forradalom” címen. Az elképesztően gazdag Rockefeller család vezéregyénisége kiállt az állam teljes kivonulásáért a gazdaságból. Az elv propagálását Rockefeller saját egyeteme, a University of Chicago végezte, elsősorban Milton Friedman professzor segítségével. Ezt hívták a Chicagói Iskolának. 

A lassú gazdasági növekedéssel együtt járó infláció, a „stagfláció” jellemezte a 1970-es évek végét, amire a friedmani elemzés szerint az ok a „túl sok állam a gazdaságban”. És akkor most visszakanyarodok írásom elejére. Reagan elnök és Thatcher miniszterelnök asszony hallgatva a rockefelleri hívó szóra az állam szabályozó szerepét megszüntette a gazdaságban, aminek lassan, de annál biztosabban bekövetkező eredménye a kapitalista gazdasági rendszer agonizálása.

Soros György éppen ma jelentette be, hogy a világ pénzügyi rendszere összeomlott. A baj sokkal nagyobb, mint ő maga is gondolta egy évvel korábban.

Véleményem szerint az Emberiségnek meg kell találni a középutat a sztálinista tervgazdálkodás és a friedmani rablókapitalizmus között.  

A civilizációnk vége

A földi klíma egyensúlya véglegesen felborult, Földünk menthetetlen!

Hat éve megjelent könyvemben (Van-e jövőnk?) hiába írtam meg, a kutya se hitt nekem. Azóta a honlapomra is írogatom, a kutya se hisz nekem. Igaz, van, aki veszi magának a fáradtságot és kifejti véleményét, ami szerint vészmadár vagyok. Na, ez még a szebbik eset. Ilyet is írtak már: csak azért mert napjaim meg vannak számlálva, alig várom, hogy mindenki elpusztuljon. Most végre találtam egy hason gondolkodót. James Lovelock, a Gaia-elmélet kitalálóját. Lovelock szerény véleménye szerint az emberiség a pusztulás viszonylag rövidke útjára lépett. Szóval a kipusztulásig nem kell sokat várni. Az ok egyszerű, a klímaváltozás ma már visszafordíthatatlan.

Persze tudom, hogy igen neves tudósok és klímakutatók még mindig ütik a vasat, mert azt hiszik, hogy még mindig meleg. Illetve maguknak se merik bevallani, hogy már elcsesztük (és még mindig nem csinálunk semmit, csak beszélünk és beszélünk). 

Lovelock nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy az IPCC jelentései szándékosan optimisták, modelljeik tévesek. A globális felmelegedés nem fog megállni a jósolt 4 °C-nál. Az IPCC szerint Grönland jégtakarója kábé 1000 év alatt fog elolvadni. A mai adatok szerint ez 980 évvel korábban, már 2030-ra bekövetkezhet. Az IPCC 2100-ra 60 cm-es tengerszínt emelkedést jelez. Lovelock és munkatársai számításai szerint 20 év múlva az emelkedés elérheti a 24 métert. A különbség óriási. 2040-re Európa elsivatagosodik. Az élelmiszerhiány miatt a 6,5 milliárd emberből legfeljebb 500 millió maradhat életben.

Nem akarok szerénytelen lenni, de Lovelock indoka megegyezik az enyémmel. „A felmelegedés következtében beindult változások egymást gerjesztik a többszörös pozitív visszacsatolásokon keresztül.” A rendszer tehetetlensége nagyobb, mint az ember beavatkozási lehetősége (amivel eddig nem élt). A teljesség igénye nélkül csak néhányat:

1) A növekvő hőmérséklet miatt egyre zsugorodik a sarki jégtakaró, azaz nő a jéggel nem borított szárazföld felülete. Mivel a jég visszaveri, a víz és a szárazföld viszont elnyeli a napfényt, a folyamat egyre gyorsítja a hőmérséklet növekedését, és magát az olvadást is.

2) A melegedés miatt az esőerdők nagy része elpusztul, azaz széndioxidot megkötő képességük lecsökken, felgyorsul a CO₂ akkumuláció, vagyis a felmelegedés.

3) Az örök jég világában nagymennyiségű metán van befagyva a talajban. A melegedés miatt bekövetkező felolvadása nyomán ez a metán a légkörbe kerül. A metánról tudni kell, hogy üvegház hatása húszszor erősebb a szén-dioxidnál.

Végül pedig – Lovelock szerint – ki fog alakulni egy új egyensúlyi állapot (lásd könyvem 105. Oldalát#), ami a mai átlaghőmérséklethez viszonyítva bármi lehet + 6 °C felett. Mivel a társadalmat a politikusok irányítják, jó lenne, ha végre felébrednének és megtennék a megfelelő lépéseket, hogy abba a bizonyos 500 millióban, mi, magyarok, mind a 10 millióan, benne legyünk.

# „Az egyre emelkedő CO₂-szint a rendszerben minden figyelmeztetés nélkül hirtelen beindít egy drámai pozitív visszacsatolást, és a Földön be fog következni, egy harmadik, eddig soha elő nem forduló, teljesen ismeretlen és kiszámíthatatlan stabil állapot valahol 370 + ? ppm CO₂ koncentrációnál.”

Atomerőművek nem jelentenek megoldást

A ránk köszöntött energiaválság két lábon áll. Egyfelől a nyersolaj kitermelés tovább nem fokozható, másfelől a CO₂ termelését fel kellene számolni, mert a Földünk többet már nem bír el nagyon súlyos következmények nélkül.

Ezért sokan újabban javasolják az atomerőművekhez való visszatérést anélkül, hogy tisztában lennének a tényleges helyzettel.

Kezdem azzal, hogy ha holnaptól a Földön felhasznált összes elektromos áramot kizárólag atomerőművekben állítanák elő, akkor a Föld uránium készlete mindössze 3 évre lenne elegendő.

A második problémát az okozza, hogy egy új atomerőmű megépítése igen időigényes. Tervezéstől a bekapcsolásig minimum 20 évre van szükség. Ha a megépítés oka a CO₂ kibocsátás drasztikus csökkentése, akkor a 20 év várakozás nem kifejezetten jelent előnyt.

A harmadik fejfájást a radioaktív hulladék okozza, aminek elhelyezését 60 év alatt nem sikerült megoldani minden igényt kielégítő módon. Egyedül Nagy Britanniában 10.000 tonna radioaktív hulladékot rakosgatnak (az USA-ban 50.000 tonnát), de a jelenleg működő reaktorok leállítása után ez a szám 25-tel megszorzandó. A tároló helyek kialakítása igen energia igényes, bele értve a felhasznált acél és cement előállítását is. Ezen kívül, mint köztudott, a tároló helyet 100.000 évig nem lehet megbolygatni. Hogy mennyi 100.000 azt akkor tudjuk elképzelni, ha meggondoljuk, hogy az emberiség 10.000 évvel ezelőtt kezdett felhagyni a vadászással-gyűjtögetéssel és kezdett el földműveléssel foglalkozni, valószínűleg a Tigris és az Eufrátesz vidékén.

Klimatikus okok miatt a gazdasági fejlődést vissza kellene fogni, ami megköveteli a hatékony beruházást. Számítások szerint 1Euro beruházása 10 kW teljesítményt eredményez, míg ugyanez szélenergiánál 15 kW-ot, erőműveknél 50 kW-ot.  

Az adulap csak most jön! Állítólag az atomerőművek nem bocsátanak ki CO₂-t, ami működés közben többnyire igaz. De ha az egész folyamatot nézzük, uránbányászástól kezdve, az uránium szétválasztásán, dúsításán, feldolgozásán a hulladéktól való megszabadulásig, akkor kiderül, hogy a gáztüzelésű erőművek széndioxid kibocsátásának egy harmada itt is jelentkezik, azonos energiatermelés mellett. Azaz a széndioxid termelést nem megszünteti, mindössze harmadára csökkenti.

Végül pedig az atomerőművek üzemeltetése extra biztonságot és ellenőrzést igényel, ami az állam bevonását jelenti, végső fokon rejtett szubvencionálást. 

A második forduló?

Az amerikai subprime krízis 2007-ben beindította áldásos tevékenységét, ami szép csendben átlopakodott Európába is, majd Magyarországra. A magyar médiumok természetesen nem a hírek előtt, hanem jóval mögötte kullogtak a társadalom figyelmeztetése terén. Most viszont szabad a gazda, nap, mint nap nem hallunk mást, mint az egyre növekvő munkanélküliséget és a termelő egységek parciális leállását. Viszont még mindig tartja magát az a hír, hogy a magyar GDP legrosszabb esetben 0,5 %-ot esik vissza. A helyzet természetesen ennél sokkal rosszabb és az olyan álhírek, miszerint a karácsonyi vásárlási láz legalább olyan erős, mint a múlt évi, csak arra jók, hogy a pénzüket féltő érdekcsoportok sztrájkokon törjék a fejüket. Egyszerűen nem akarják megérteni, hogy az ország (és népe) nyakig el van adósodva, jó részben feléltük a jövőnket – ami elsősorban az államilag foglalkoztatottakra vonatkozik – és hogy a gazdasági egyensúly helyreálljon, most egy darabig többet kell dolgoznunk kevesebb jövedelemért. Mindenki pénzt vár az államtól és nem tudja megérteni, hogy az államnak nincs (felesleges) pénze. Ilyen esetben, ha a nép nagyon forrong, egyetlen egy dolgot tudnak lépni az államok, beindítják a „bankóprést”. Éjjel-nappal nyomják a húszezreseket és mindenkinek kielégítik a követelését. Boldog a nép! – Egy darabig – akkor észreveszi, hogy a 13. havi illetményéből (amit 20 éve kap, megszokott és alapfizetésének szerves részeként kezeli) jóval kevesebb ajándékot tud vásárolni, mint néhány hónappal korábban tudott volna. Ezt hívják inflációnak. Nincs miért hőbörögni, nincs miért sztrájkolni, mert az állam minden követelést azonnal kielégít a nyomdából frissen hozott húszezresekkel.  Ha nem mondunk le önként, hőbörgés mentesen a megszokott bevételeink egy részéről, akkor majd sutyiban elveszi tőlünk azt az infláció. És az infláció ellen nem lehet sztrájkolni, nem lehet alkudozni. Ez mind szép és jó lenne, csak van egy apró szépséghibája. A Kormány csak a 13. havi fizetést és nyugdíjak egy részét veszi el, de megtakarított forintjainkhoz nem nyúl. Az infláció nem csak a jövedelmünket tizedeli meg, de elértékteleníti megtakarításainkat is – már akinek van. És akkor ezzel csak az első felvonás függönyének leeresztése előtt állunk.

Az Amerikából érkező legújabb hírek szerint most jön a második forduló. Ugye eddig a családi házakra felvett jelzálogjoggal biztosított hitelek dőltek be. Ezek tipikusan 30 évre szóló kölcsönök. Most, hogy a gazdaság visszaesett, a fogyasztást az emberek visszafogják, a kereskedelmi kölcsönök visszafizetése került veszélybe. Üzlethelyiségek, raktárak, sétáló utcák, pláza parkok, parkolok, stb. Ezek megépítése, fejlesztése szintén hitelből történik, amit – ellentétben a családi házakkal – rendszerint 5-10 éves futamidőre vesznek fel (visszafizetése progresszív, vagyis az első évben viszonylag keveset, az utolsó évben viszonylag sokat kell visszafizetni), és a forgalomból származó haszon adja alapját a törlesztésnek. Mondanom se kell, hogy ezek értéke is csökken, azaz egy részük ma már kevesebbet ér, mint amennyivel tartoznak rájuk és a forgalom visszaesése miatt, nincs miből törleszteni. Pillanatnyilag 20 milliárd dollár lóg a levegőben, de jövőre várható, hogy nagyobb tömegben fogják beszüntetni a törlesztések fizetését, egyszerűen azért, mert a vállalkozást felszámolják. Hogy ez milyen hullámot fog elindítani, az egyelőre kiszámíthatatlan. Ami biztos, hogy a mai napig az amerikai állam 7.500 milliárd (amerikaiul 7,5 trillió) $-t jegyzett a helyzet megmentésére, ami az USA éves GDP-jének éppen a fele. De ez a jéghegynek még mindig csak a csúcsa. A három nagy amerikai autógyártó cég mindegyike a tönk szélén áll (például a Ford értékesítése 50 százalékkal esett vissza), és ha lepottyan, amire jó esély van, akkor közvetlenül 500.000 munkás válik munkanélkülivé, de ha hozzászámoljuk a beszállító cégek becsődölését is, akkor a szám könnyen átlépheti a 3 milliót.

Minden esetre tudomásul kell venni, hogy a „pánik keltés elkerülése végett” a magyar társadalom nincs megfelelően informálva. A baj sokkal nagyobb annál, mint amit közölnek velünk. Az idősebbek még emlékeznek mi volt a kádári gulyás kommunizmus előtt, a Rákosi féle újjáépítés, békekölcsön jegyzés éveiben. Van gyakorlatuk abban, hogyan kell szegénynek lenni. Most majd a fiatalabbakon a sor, hogy megtanulják Coca-cola és rostos gyümölcslevek helyett paprikás krumpli után lehet inni csapvizet is, és télen a pizsamára felvett dupla pulóver alatt is lehet aludni a fűtetlen lakásban.

Felmerült a lehetősége annak, hogy a Föld legnagyobb élőlény kihalását üvegházhatást keltő gázok okozták.

Lerágott csont, hogy 65 millió évvel ezelőtt a dinoszauruszok eltűntek a Földről. 1980-ban azonban Luis Alvarez és fia, Walter előálltak egy magyarázattal, ami szerint egy hatalmas meteor becsapódás váltotta ki az eseményt. Az új, ésszerű sejtésnek nem sok híve akadt, de a bizonyítékok meggyőzőek voltak. Aszteroidákban bőségesen jelenlévő irídiumot találtak különböző üledékekben. Aztán a Yucatán-félszigeten találtak egy 180 km átmérőjű, becsapódásból származó krátert, aminek kora megegyezett a kihalással. A nézet elfogadottá vált.  

Úgy tűnik, most egy másik – a legnagyobb – kihalás okára találtak magyarázatot, ami 251 millió évvel ezelőtt történt a Perm korszak végén. Ekkor az óceánok állatvilágának 90 százaléka, a szárazföldi állatoknak pedig 70 százaléka halt ki. A bioszférának 5 millió évre volt szüksége ahhoz, hogy helyreálljon. A nagy kérdés az, hogy miért?

Az élőlények kihalása földtörténetileg páratlan volt, de az ok nem lehetett egyetlen, jól meghatározható ok, mert a geológiai leletek ilyenről nem árulkodtak. A tudósok újabban arra gyanakodnak, hogy a katasztrófát maga a Föld okozta önmagának, és minél többet megtudnak a részletekről, annál több párhuzamot vélnek felfedezni a Föld mai helyzetével.

251 millió évvel ezelőtt hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz beindított egy globális felmelegedést, ami egy esemény sorozatot kezdetét jelentette, a vége pedig oxigéntől megfosztott óceánok mérges gáz kibocsátása lett.

Linda Elkin-Tanton az MTI geológia professzora szerint jött valami, ami a föld klímáját átlökte egy küszöbértéken. A professzorasszony beindított egy multidiszciplináris tanulmánysorozatot a tömeges élőlénykihalás okainak felkutatására. A kérdés nem volt kizárólag akadémikus, azt akarták megtudni, hogy olyan küszöbérték előtt állunk-e, aminek átlépése tömeges kihaláshoz vezethet.

250 millió ével ezelőtt a Föld éppen egy jégkorszakból kezdett kilábalni. A tudósok véleménye szerint a jégveremből üvegházba történő átállás eleve traumatizálta az élőlényeket. Ekkor a mai Szibéria területén magma tört fel a mélyből. A kitörés minden képzeletet felülmúl. Körülbelül 1 millió év alatt annyi láva jött a felszínre, ami a mai USA területét 800 méter magasságban ellepné. A földkéreg, amin a láva áttört, főleg mészkövet és kőszenet tartalmazott, mely utóbbi elégett, ami hatalmas mennyiségű széndioxid kibocsátással járt. (Tegyük hozzá, hogy pillanatnyilag az emberiség pontosan ezt teszi, folyamatosan termeli a széndioxidot).

A magma kitörés és a széndioxid termelés csak a kezdet volt. A melegebb atmoszféra felmelegítette az óceánok felületét. A víz oxigénfelvétele megszűnt, így a mélyebb vizekre nem jutott le oxigén, beállt az oxigénhiány. Közben a szárazföld eróziója felgyorsult, egyre több foszfor került a tengerbe, ami a planktonok elszaporodását eredményezte. Amint az elhalt szerves anyagok felbomlottak, a maradék oxigén is eltűnt a vizekből. (Ez a folyamat napjainkban is megfigyelhető az úgynevezett holtzónákban). A széleskörű anoxia kipusztította az oxigénfüggő tengeri élőlényeket. Ekkor jött a kegyelemdöfés.

Bizonyos mélységnél bekövetkező anoxia (napjainkban például a Fekete-tenger) esetén az oxigénfüggő élőlények a felszínhez közel élnek, míg az oxigént elkerülő mikrobák mélyebben foglalnak helyet. Ez előzőek széndioxidot „lehelnek” ki, az utóbbiak pedig hidrogénszulfidot, ami nagyobb koncentrációban kiöli a növényeket csakúgy, mint az állatokat.

Ez a folyamat megmagyarázza, hogyan lehetséges, hogy az óceánokban elindult halálos folyamat átterjedjen a szárazföldre. 

A kutatások feltártak anaerobikus élőlények nyomait ott, ahol a Perm korszak végén a tengerfelszín lehetett. 

Hidrogénszulfid lyukat üthetett a Föld ózon rétegében is, aminek védőhatása ma már mindenki előtt ismert. A földi atmoszféra oxigén tartalma 15 százalékra csökkent (jelenleg 21 %).

Mit szűrhetünk le ebből a jelenlegi helyzetünkben? Pillanatnyilag egy folyamatos melegedés alatt állunk, és közeledünk a küszöbértékhez, amit átlépve a melegedés drámaian fel fog gyorsulni, hiszen a Perm korszak végi melegedés bizonyítottan nem volt lineáris. A legnagyobb problémát az okozza, hogy fogalmunk sincs, hol van az a bizonyos küszöbérték. Kapaszkodóul néhány adat, amit mindenki úgy értékel, ahogy akar.

Az ipari forradalom előtt az atmoszféra széndioxid tartalma 280 ppm volt. Jelenleg 385 ppm és a növekedés gyorsul. Ha most azonnal behúznánk az összes féket (ami elképzelhetetlen), akkor 450 ppm-nél megállnánk. Optimista becslések szerint a század végére érjük el az 1000 ppm-et. Az elméleti számítások szerint a Perm korszak végi katasztrófa alatt 2800 ppm lehetett a széndioxid koncentráció. Ha az elméleti számítások hibásak, akkor lehet, hogy sokkal alacsonyabban.                 

Fenntarthatóság II. (tanmese)

A Fenntarthatóság I. cikkre kapott válaszok, valamint magán levélben érkező reflexiók (volt közöttük 5 oldalas is) arra késztettek, hogy a témát egy kissé érhetőbbé tegyem.

Ha például egy elméleti Balaton vízéből évente pontosan 1 km³ víz párolog el, miközben a téli-nyári csapadék valamint a Zala folyó egyesített vízhozama pontosan 1 km³, akkor a Balaton, mint magyar tenger, önfenntartónak nevezhető.

Most folytassuk ezt az analógiát, ha a fenti helyzet időtlen időkig fennáll, az elméleti Balatonunk örökké létezni fog. Ezt nedvezzük egy fenntartható rendszernek. Azonban egyszer csak történik valami.

Megjelenik az ősember, letelepedik a partján és készít magának egy zöldségeskertet, aminek a locsolásához évente 1000 m³ vizet kivesz a Balatonból. Ez oly kevéske víz, hogy a Balatonon észre se vehető. Ahhoz, hogy a Balaton kiszáradjon a partjainál letelepedett emberiségnek egy millió évre lenne szüksége. Csakhogy az emberek szaporodnak és minden évben egy kicsivel több vizet vesznek ki a Balatonból. Egy idő után észrevehető, hogy a vízszint a korábbihoz képest jelentősen apadt, és egyes okosabb emberek ki is számították, hogy ha ezt a módszert folytatják, akkor legfeljebb még 10.000 évig lesz a Balatonban víz. Ez egy szomorú dolog, de nem különösen kétségbeejtő, elvégre senki se él 10.000 évig. Viszont a vízkihordás üteme rohamosan (exponenciálisan) kezd növekedni.

Ekkor már egyesek kezdik kongatni a vészharangokat, mert kiderült, hogy a Balatonban a víz már csak legfeljebb száz évre elég. Egyesek hirtelen akciókat szerveznek és elérik azt, hogy a vízfelhasználás 10 százalékkal visszaessen, és így a 100 évet sikerül meghosszabbítani 110-re. Aztán lesznek, akik ezzel nem elégszenek meg és a vízfelhasználást a felére akarják csökkenteni, mert akkor a vízkészlet még 200 évig elég lenne.

Ekkor a Balaton partjainál lakó emberek fővezére magához hívatja a tudósokat és megparancsolja nekik, hogy dolgozzák ki, mit kell tenniük ahhoz, hogy a Balaton ne tűnjön el, sőt szép lassan visszanövekedjen. A tudósok némi számítgatás után előállnak a megoldással. Ezek szerint az emberek 99 százalékának el kellene innen vándorolni (mondjuk egy más bolygóra, vagy a temetőbe). A megmaradt 1 %-nak pedig a Balatonból csak inni lenne szabad. Ebben az esetben a kisebb felületről kevesebb víz párologna el, mint amennyi a vízhozam és a meder szép lassan feltöltődne, de soha nem érné el azt a szintet, mint ami az ősidőkben volt, hiszen az emberek ivásra kivett vízmennyisége mellett csak ez az állapot lenne fenntartható. Vagyis az emberi fogyasztásra kivett vízmennyiség plusz az elpárolgás összege egyenlő kell, hogy lenni a vízhozammal.

A fővezér megvakarta a fejét és arra gondolt, nem ölhet meg 100 emberből 99-et. Éltek tehát tovább úgy, ahogy eddig, igaz egy kicsivel kevesebb vizet fogyasztottak és közben megpróbáltak más vízlelőhelyekre bukkanni, de ez nem vezetet célra. Ekkor adót vetettek ki a vízhasználatra, ami miatt az élelmiszerárak megemelkedtek. Akiknek nem volt elég pénze azok éhezni kezdtek, majd zendülések keletkeztek, végül a szegény kóbor csoportok megtámadták a jómódúakat és általános civilháború tört ki. A végén a lakóság 99,9 százaléka kihalt, a megmaradt 0,1 százalék pedig olyan primitív szintre süllyedt vissza, hogy a Balatonból csak ivóvizet vett ki, nem gazdálkodott, élelmiszerét vadászásból és gyűjtögetésből szerezte be, mert hosszú távon csak ez az életmód volt fenntartható.

Fenntarthatóság

Időnként felkapunk egy-egy szót, vagy kifejezést, ami azután divatossá válik. A legújabb ilyen bűvszavunk a fenntarthatóság. Azt már tudjuk, hogy a dolgok így nem mehetnek tovább, hiszen csak bele kell szimatolni Budapest levegőjébe, vagy át kell mennünk a városon, és legott kiderül, ez tényleg nem mehet így tovább. De akkor hogyan tovább? Úgy kell élnünk, hogy az fenntartható legyen. Rajta hát! Az egészben a legszebb, hogy ebben az emberek hisznek is. Talán, ha fele ennyi autó járna. Talán, ha kevesebbet szemetelnénk. Talán ha….

A baj csak az, hogy nincs talán. Az ember az első élőlény a Földön, amely puszta létével megváltoztatja a környezetét, amit csak napjainkban vagyunk hajlandók észrevenni. Miért változtatja meg? Mert eszével és szerszámaival ténylegesen és maradandóan beavatkozik a földi élet folyamataiba. Mi nem csak megesszük, amit találunk, vagy amit levadászunk, majd, amikor sor kerül rá visszaadjuk testünket a természetnek, hanem eszközöket állítunk elő, megváltoztatjuk környezetünket, pusztítjuk a természetet, megakadályozzuk az újraéledést.

Sokan hisznek benne, hogy majd a technika megold mindent, ahogy eddig is megoldott. Egyszerűen nem tudják elképzelni, hogy mindennek van határa. Körülbelül 12.000 éve történhetett, hogy az első ember vájt egy apró lyukat a földben és belehelyezett néhány magot. Elültette az első haszonnövényt, és ezzel búcsút mondott a fenntarthatóságnak. Körülbelül 6000 évvel később a búzatermelésből kinőtt az első emberi civilizáció a Tigris és az Eufrátesz között elterülő termékeny föld körül. A Sumérok öntözőrendszert építettek ki, aminek segítségével a Tigris és az Eufrátesz vizét felhasználták mezőgazdasági célra. Ez a természet adta lehetőség ésszerű felhasználásnak tűnt, de idővel kiderült, hogy az intenzív öntözés a termőföl elszikesedéséhez vezet. Az ok egyszerű, a folyók vize mindig tartalmaz egy kevéske sót, míg a növények gyökerei a sót nem szívják fel. Az idő múlásával a termőföld sótartalma egyre nő, csak úgy, mint a talajvízé is.

A Sumérok 2000 év intenzív búzatermelés után kénytelenek voltak a sokkal kevésbé kényes árpára áttérni. A folyamatos szikesedés végül is az öntözésre épülő civilizációk (Sumér, Akad, Babilon, Asszír) egymást követő bukásához vezetett.

Az igazság az, hogy ha a Sumér szinten maradtunk volna, és újabb területeket vontunk volna be a mezőgazdaságba, akkor ezt legalább 30.000 évig folytathattuk volna. Ha viszont az 1750-es szinten marad az emberiség, lett volna még néhány ezer évünk. Jelenleg talán 100 évünk, ha van. A rendelkezésre álló szabad földterületért versenyeznek az autópályák, a repülőterek, a hulladéklerakó helyek és az atomtemetők. Ugyanakkor a népességrobbanás miatt nagyobb területeket kellene bevonni a mezőgazdaságba.

Közbe pedig a pillanatnyi kényelmünk érdekében ólmot adtunk a benzinhez, azbeszttal szigeteltük a házainkat, DDT-vel irtottuk a rovarokat, hogy csak néhányat soroljak fel. Most már ott tartunk, hogy fenntarthatóságért kiáltunk. Az Ember olyan eszközökhöz nyúlt, ami a fenntarthatóságot kizárja. Ki lehet cserélni az izzólámpát fénycsőre, leöblíthetjük a vécét 10 liter helyett, egy liter vízzel. Létrehozhatunk megújuló energiaforrásokat, vagy éppen lefeküdhetünk az atomvonat elé. Ezek legfeljebb arra jók, hogy az agonizálásunkat egy kicsit meghosszabbítsuk. 12.000 évvel ezelőtt megírt sorsunkat nem tudjuk elkerülni.    

Az északi metántemető feltámad

Beérkezett előzetes jelentések szerint kiderült, hogy a széndioxidnál hússzor hatékonyabb metán gázból sok millió tonna a lefagyott föld alatt helyezkedik el az északi tenger kontinentális talapzatában, ami most elkezdett felolvadni.  Az orosz Jacob Smirnitskyi nevű kutatóhajó végig ment a teljes szibériai partszakaszon és azt találták, hogy egyes helyeken (és itt most több ezer négyzetkilométerről van szó) a tengerszint feletti levegő metán tartalma százszorosa a normál értéknek. Sőt volt olyan hely, ahol metán buborékok szálltak fel a mélyből.

Természetesen ez a folyamat is pozitív visszacsatolás. A metán gyorsítani fogja a globális felmelegedést, ami további metán felszabadulást jelent. Tudni kell, hogy a globális felmelegedés nem egyenletes. Amíg Magyarországon 1970-hez képes a melegedés 0,7 C° volt, addig az Északi-sark környékén ez 4 C°, ami már igen tekintélyes melegedést jelent.

Becslések szerint az Északi-sark körül lekötött metán mennyisége meghaladja a még ki nem bányászott összes szénkészlet potenciáját. A veszély tehát kifejezetten nagy. A metán kiszabadulását meg kellene akadályozni, de erre egyelőre semmi lehetőség nincs. 

Madárinfluenza – 2008/9

Divatok jönnek, divatok mennek, ilyen a világ. Néhány éve a média teli volt a madárinfluenzával, a rettegett H5N1 influenza törzzsel, amely ugyan csak a madarakra volt veszélyes, de mi van akkor, ha ez a fránya vírus, egy kis mutáció után megtanulja, hogy terjedjen emberről emberre? Merthogy azért madaraktól meg lehet kapni, csak nagyon nehezen. Igaz, aki megkapja annak nagy az esélye, hogy bele is hal, eddig 245-en világszerte. Nem egy nagy szám, ennyi ember simán életét veszti egy jól sikerült öngyilkos merénylet után.

A múlt héten ennek ellenére 1200 influenza szakos orvos gyűlt össze Portugáliában, hogy megtárgyalja a problémát. Mert probléma az van. Augusztusban az Egyesült Királyság (köznéven Anglia) kormánya felülvizsgálta a 2004-es kiértékelését és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az Angliát fenyegető veszélyek közül a madárinfluenza áll az első helyen.

Az ok egyszerű a Tennessee államban található Memphis város St. Jude Kísérleti Gyermekkorházból Dr. Rob Webster (semmi köze a szótárhoz J ) szerint a H5N1 a sarkon leselkedik és várja, hogy gyilkolhasson. Ez a félelem már csak azért is indokolt, mert 1918-ban az influenzajárvány több áldozatot szedett, mint az I. világháború.

Csakhogy itt nincs vége a történetnek. Kutatók kiderítették, hogy az 1918-as nagy járvány idején nem az influenza volt a gyilkos, hanem a szövődménye, mert akkor még nem voltak antibiotikumok.

Akkor most mi legyen? Várjuk meg a decembert, a média újra fel fogja kapni a dolgot, főleg ha a politikai csetepaté valami isteni csoda folytán addigra abbamarad. Minden esetre márciusban már okosabbak leszünk.    

Szivárgó radioaktív hulladék

Alsó Szászország hegyeiben elhelyezett radioaktív hulladék tárolóból származó szivárgással kapcsolatos felelősség a jelek szerint az egyik kormányhivatalból a másikba van passzolva. A politikai botrány garantált, de hogy a szivárgó hulladék felszámolható-e és hogyan, az még nincs tisztázva.

Magyarországon elég sok híve van az atomerőmű építésnek, ezért nem közömbös, ha figyelemmel kísérjük, mi történik a nálunk műszakilag jóval fejlettebb, gazdaságilag jóval gazdagabb Németországban.

A helyzet az, hogy a fentiekben jelzett hulladék tárolóból származó szivárgásról szóló jelentés megszületett. Részünkre nagyvonalakban közömbös, hogy ezzel kapcsolatban az Egészségügyi és a Környezetvédelmi minisztériumok nem képesek megegyezni, bár kíváncsi lennék, nálunk ez hogyan folyna. Az viszont tény, hogy a közel 130.000 hordónyi (@ 200 liter) kis- és közepes aktivitású radioaktív hulladék nem megfelelően volt tárolva, aminek következtében a volt sóbányából radioaktív víz szivárog. A problémát csak fokozza az a tény, hogy a bánya az összeomlás szélén áll.  

A probléma biztos és hosszú távú megoldása érdekében 200 szakembert bíztak meg. Még az év vége előtt várható, hogy mind az emberre mind pedig a környezetre biztonságos megoldással lezárható lesz a tároló hely. Közben a Hannoversche Allgemeine Zeitung megírta, hogy két felelős tisztségviselő már évek óta tudott a dologról, ennek ellenére semmit se tett.

A szivárgó tárolót „kísérleti” jelleggel 1967-ben nyitották meg nukleáris hulladékok tárolására. Ezt a státuszt most megváltoztatnák „véglegesre”, ami miatt szigorú törvények alá esne, de a volt bánya állapota katasztrofális. A 130.000 hordó eltávolításáról szó se lehet. A tárnák olyan lyukasak, mint egy „ementáli sajt”. 

Miért olyan bonyolult a globális felmelegedés?

Az országban sok tízezer műszaki diplomás van, akik nem értik, hogy a globális felmelegedéssel kapcsolatban miért van ennyi ellentmondás, és miért olyan bonyolult a kérdés. Ők úgy gondolják, mert ahhoz vannak szokva, hogy kell lennie néhány képletnek, azokba behelyettesítjük a mért adatokat, és kijön az eredmény. Valamikor 280 ppm CO₂ volt, most 390 ppm van, aztán mondjuk lesz majd 600 ppm, amikor végre nem termelünk többet. Mondják meg, mennyit melegszik addig a Föld. Punktum. Aztán vagy kibírjuk, vagy beledöglünk, de végre mondják már meg, és az se árt, ha közlik hány méterrel lesz magasabb a tengerek vízszintje (a hollandok, per pillanat, 2 méterrel számolnak). Végül is alapvető fizikáról van szó, aminek már minimum 200 éves múltja van. Aztán van közöttük olyan, aki saját szakállára elkezd számolni és meg van ütközve, hogy hibátlan logikájára a klimatológus csak legyint.

Lefogadom minden pénzben, hogy közületek néhányan máris fel vannak háborodva, hogy azok, akik a globális felmelegedés ördögét a falra festik (mint én, a kikiáltott fő pesszimista) miért nem adnak közkézre releváns egyenleteket és akkor bárki kiszámíthatná magának azt, amit akar. Nos, azért, mert a múltbéli tapasztalatok azt mutatják, hogy a klimatikus rendszer természete az egyszerű válaszokat valami okból kifolyólag nem szereti.

A Föld felszínének hőmérsékletét legegyszerűbben úgy tudnánk kiszámítani, ha az atmoszférát egyetlen, összefüggő légtömegnek fognánk fel. De egy ilyen feltevésen alapuló számítás távolról se adna elfogadható eredményt, ugyanis a légkört nem lehet átlagolni. A hőhullámok nem úgy hatolnak át a sűrű, meleg, nedves levegőn, mint a ritka, hideg és száraz felső atmoszférán.

A fizikusok már a XIX. században kidolgoztak egy olyan modellt, ami feltételezte az atmoszféra homogenitását és azt tanulmányozták, hogy a sugárzás hogyan hatolt át, hogyan abszorbeálódott, amint fel-le haladt a légoszlopban, ami a földközeltől a felső atmoszféráig terjedt. Jött a napsugárzás, felmelegítette a földet, aztán a hősugárzás kiszabadult a világűrbe. Ilyen egyszerű!

A diákok a középiskolában fizika órákon megtanulják, hogy van jó néhány egyszerű rendszer, melyek bizonyos fizikai törvények alá tartoznak, és a hozzájuk kapcsolódó képletek segítségével pontos eredményeket kaphatnak. Kevés az a tanár, amelyik felhívja a figyelmüket arra, hogy ezek a megtanult rendszerek egy sokkal nagyobb rendszerhalmazból vannak kiragadva, melyek sokkal nehezebben szoríthatók a sarokba.

Az atmoszférával kapcsolatos számításokhoz a légoszlopot fel kell aprózni rétegekre és azt kell megvizsgálni, mi zajlik le ezekben. Ez azonban csak a kezdet. A széndioxid és a vízpára (a két számottevő üvegházhatású komponens) különböző hullámhosszak esetében egymástól eltérő módón abszorbeálódnak, illetve szóródnak. Vagyis ugyanazt a hosszantartó számítást újra és újra el kell végezni a sugárspektrum minden egyes szakaszára. Nem csoda, hogy csak az ötvenes években, a számítógépek megjelenésének köszönhetően, tudtak a szakemberek elfogadható adatokat kapni infravörös abszorpcióra. Gilbert N. Plass a kinyert adatok birtokában ki tudta mutatni, hogy ha a légoszlopot széndioxiddal dúsítjuk, az a felszín melegedését váltja ki. Viszont nem volt ember a Földön, aki elhitte neki, hogy a CO₂ koncentráció megduplázódása 2,5 °C melegedést eredményez. Kritikusai rámutattak, hogy több fontos hatásra nem terjedt ki a figyelme. Először is, ha a globális hőmérséklet emelkedni kezd, az atmoszférában több lesz a vízgőz. Ennek a vízgőznek az üvegházhatása további melegedéssel járna. Másfelől viszont több vízgőz több felhőt jelent, ami jobban beárnyékolná a Földet, azaz hűtő hatása lenne. Ki kellett volna számítani a felhőmennyiség változásának a hatását.      

Ekkor Fritz Möllen olyan számításokat végzett, amiben már szerepet kapott a hőmérséklet növekedésének függvényében növekvő légnedvesség ténye is. A rendszerben egy félelmetes visszacsatolás keletkezett. A hőmérséklet emelkedésével nőtt a vízpára és a föld melegedése megfutott.

Ez az elfogadhatatlan eredmény arra ösztönözte Syukuro Manabet, hogy valamivel reálisabb modellt dolgozzon ki. Az ő légoszlopában szerepet kapott a Föld felületi melegedése által kiváltott, felfelé tartó légáramlás, amit korábban senki se tartott fontosnak. Nem csoda, hogy a Möllen modellben a Föld hőmérséklete megfutott, hiszen a forró levegő felfelé áramlását nem vette figyelembe. Manabe megközelítő számításokat végzett a felhők hatásának figyelembevételével is. Ennek következtében 1967-re már elég jó eredmények születtek a CO₂ növekedésére bekövetkező globális melegedéssel kapcsolatban. Manabe és munkatársa Wetherald számításai szerint a széndioxid megduplázására a Föld átlaghőmérséklete durván 2 °C értékkel nőtt. Ez volt az első olyan tanulmány, ami a tudósok jelentős részét rádöbbentette, hogy az üvegházhatást komolyan kellene venni. 

Ennek ellenére a tanulmány nem hatotta meg a tanácsadói pozícióban lévő műszaki szakembereket, akik szilárd bizonyítékokat követeltek arra nézve, hogy a globális melegedés valóban probléma lenne. Ugyanis a tanulmányban szereplő számoknak nem hittek, nem fogadták el annak a jövőre való kihatásait, mivel a modell több fontos tényezőt nem vett figyelembe. Kapóra jött a szkeptikusoknak, hogy további tényezőket fedeztek fel. Például csak a 70-es években jöttek rá arra, hogy füst, por és egyéb, ember által létrehozott légszennyeződések kölcsönhatást gyakorolnak a sugárzással és kihatnak a felhőképződésre is.

A teljesség kedvéért meg kell említeni, hogy az üvegházhatás problémája nem az első eset volt, ami a klimatológusok szavahihetőségét kérdésessé tette. Ott voltak például a passzátszelek, amiknek létezése az atmoszférának egy fontos tulajdonsága. Generációkon át a meteorológusok egy forgásban lévő gömbfelületén az áramlások és hőátadás képleteit használták annak kidolgozására, hogy pontosan le tudják írni a Földünkön végbemenő szél okozta hőszállítást. Ehhez a földfelületet „cellákra” osztották fel és a számításokkal füzeteket töltöttek meg, számottevő eredmény nélkül. Használható eredményeket csak a számítógépek megjelenése után tudtak produkálni, amikor lehetőség nyílt rövid idő alatt sok millió művelet elvégzésére. De a lényeget ezek se tárták fel. Ha valaki magyarázatot kért a passzátszelekkel kapcsolatban, a meteorológus elkezdett beszélni a trópusi hőségről, a föld forgásáról, a Föld barometrikus instabilitásáról, de ha az illető konkrét számokat tartalmazó részletek után érdeklődött, akkor kaphatott néhányezer kiprintelt oldalt, ami teli volt számokkal. Nem sokra ment vele.

Nem arról van szó, hogy az üvegházhatás ne lenne ismert. Az alapvető fizikával nincs semmi baj, és a szakterületet nem ismerőnek néhány mondatban el lehet mondani a lényeget. [Az üvegházhatású gázok a napsugarakat áteresztik a Föld felszínére, ami ez által felmelegszik. A Föld felszíne infravörös sugarakat bocsát ki magából, amiket különböző mértékben a gázok abszorbeálnak, vagyis a levegő felmelegszik. A levegő az így nyert energia egy részét visszasugározza a Föld felszínére és azt egy kicsit melegebben tartja, mint amilyen az üvegházhatású gázok nélkül lenne.] Viszont, ha azt akarod megtudni, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedése jelentéktelen változást okoz-e vagy katasztrofális melegedést, akkor be kell táplálni a légnedvességet, konvekciót (hőáramlást), aeroszol szennyezést, és a klimatikus rendszer fél tucat további tényezőjét, majd futtatni kell a számítógépet egy-két napig.

A kemény munka után megkapott eredmény azonban nem lesz szentírás, mert a globális felmelegedésre kiható tényezők száma bármikor bővülhet olyanokkal, amelyek eddig ismeretlenek voltak (például mocsárba fagyott metángáz). Végeredményben az jelenthető ki, hogy több száz tényező kölcsönhatásával állunk szembe, amikor a hőmérsékletemelkedést ki akarjuk számítani. Ez az oka annak, hogy az előrejelzések sorra buknak meg, és szinte havonta állnak elő valami valóban meglepő felfedezéssel.

Nem akarok piszkoskodni, de nekem olyan érzésem van, hogy a klimatológusokat akaratukon kívülálló erő állandóan az optimista becslés felé tereli, mert az újabb és újabb becsült értékek egyre kellemetlenebb, és egyre hamarabb bekövetkező jövő felé mutatnak.  

Mini szélturbinák

Nincs minden veszve! Családi szinten is van lehetőség – bocsánat – hamarosan lesz lehetőség szélturbinát felállítani a pitvarban. Egy angol cég (tessék rákattintani) quietrevolution.co.uk megépítette az első mini szélturbinát, kifejezetten családi házak számára, és minden bizonnyal néhány éven belül annyit fognak gyártani belőle, hogy nálunk is kapható lesz. Az ára egyelőre még rázós (3×240V) J, számokban kifejezve 25.000 Ł, amit napjainkban kb. 300-al kell beszorozni, tehát 7,5 millió forint. Viszont sok mindent tud.

Mint a jobboldalon látható kép is mutatja, az egész úgy néz ki, mint egy habverő. Nem is csúnya. Ennek a fura forgórésznek az a titka, hogy a szél bármely irányból jöhet, nem kell „ráállni”. A méretei azért elég tisztességesek: 5 méter magas és 3 méter átmérővel rendelkezik – már mint a habverő –  viszont póznára helyezés esetében az építmény magasságának 9-15 méter, míg tetőre helyezés esetében a pózna hosszának 3,5-6 méter között kell lenni. A cég a berendezést 25 évre tervezte, ami azt jelenti, hogy 28-30 év hasznos élete lesz, ha a tulajdonosnak van egy kis szerencséje. De ha a garantált 25 évet vesszük alapul, évi 1000 font beruházásért, vagyis 300.000 forintért (most felejtsük el a kamatot, meg az inflációt, mert akkor nem tudom kiszámítani) kellő széljárás esetén 10.000 kWó-t kapunk, ami a jelenlegi hazai ár mellett 400.000 forint. Ez bizony 25 % megtakarítást jelent, ha nem emelik az elektromos energia árát, huszonöt éven keresztül? Na, erre nem fogadnék!

Ja igen, az önsúly 450 kg, ami nem teszi könnyűvé a felszerelést. Kell hozzá némi infrastruktúra. A megtermelt 3×240 Volt (ugye ebből kiderül, hogy 3-fázisú) teljesítménye függ a szél erejétől. 4,5 m/s szélnél kezd működni. Csúcsteljesítménye 14 m/s szélsebesség mellett 7,2 kW. 14 m/s szélsebesség felett belép az automatikus fékezés, de 16 m/s szélsebességnél a forgórész automatikusan leáll.

A jövő mindenképpen az ilyen mini szélturbináké, de a legfontosabbat még nem említettem. Ez nem alkalmas önellátásra, mert hol van szél, hol nincs, hol meg túl erős. A házilag termelt elektromos energiát rá kell kötni a meglévő hálózatra, vagyis az Elektromos Műveket be kell vonni a buliba. Aztán hol oda folyik az áram, hol ide hozzánk. A végén pedig el kell számolni. Feltételezem, ehhez meg kell hozni majd a megfelelő rendeletet vagy törvényt.

Nem szeretném, ha tévedés lenne a dologból, a 25.000 Ł csak a turbina. A többi árat is megemlítem, de ahogy én magunkat ismerem, biztos olcsóbban összegányoljuk a többit. Tehát: A pózna ára: 3.000-5.000 Ł a minőség függvényében. A szabályozó egység ára: 4.600 Ł. Felállítási költség: 3.000-6.000 Ł.

Csak még egy csekélység, a szélturbina nem bocsát ki széndioxidot J, nem egy megvetendő szempont.

A keskeny hőmérséklet ablak, amely lehetővé tette az emberi civilizációt

Évek óta folyik a klíma vita, és így a téma iránt érdeklődők pontosan tudják, hogy a Földünk klímájában szabályos időközönként jégkorszakok vannak. A jégkorszakok között pedig felmelegedések. Egyszerűen és parasztosan kifejezve hol elviselhetetlenül meleg van a Földön, hol pedig elviselhetetlenül hideg. Ezek az ingadozások természetesen nem egyik évről a másikra történtek, és így lehetőséget biztosítottak a különböző élőlényeknek az akklimatizálódáshoz. Az ősember vándorolt az egyenlítő környékéről a sarkok felé és vissza. A Neandervölgyi ősember egy ilyen délre vonulás alatt pusztult ki, amikor leért a mai Riviérához, ahol akkor elviselhetetlenül hideg volt.

A dolog úgy adódott, hogy az elmúlt 10-12 ezer év, de beszéljünk csak 10.000-ről, viszonylag stabilan hozta az évi 15 °C átlaghőmérsékletet az egész Földre vonatkoztatva, ± 0,5 °C ingadozáson belül. Ezt nevezhetjük „hőmérséklet ablaknak”.  

Úgy tűnik, hogy az elmúlt 10.000 év ideálisnak mondható a mai emberi kultúra és társadalom kialakulása szempontjából. Ez az a hőmérséklet ablak, ami kedvező volt az emberi faj felfutásához.

Ez volt az a hőmérséklet, ami az Ember részére lehetővé tette a vadászó-gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való átállást, ami aztán az Ó-kori civilizációkhoz vezetett. Ezek ugyan sorra kipusztultak, vagy semmivé foszlottak, de végül is ezekből fejlődött ki a mai, modern civilizáció, amihez – mint már említettem – durván 10.000 évre volt szükség.

A fentiekből nyugodt lélekkel feltételezhetjük, hogy az 1940 és 1970 közötti klíma az emberiség számára optimálisnak mondható. Vagyis az összes lehetséges klímák között ez volt a lehető legjobb klíma (hadd forogjon Leibniz a sírjában! J) Ha ez így van, akkor pedig a globális felmelegedéstől az emberiség különböző „problémákat” várhat, azaz mindent meg kell(ene) tennünk, hogy elkerüljük. Csakhogy vannak más hangok is, amik az átlagember érdekétől merőben eltérő, egészen más érdekek vezérelnek. Hol van az megírva – teszik fel a kérdést – hogy a 15 °C átlaghőmérséklet az optimum?

A helyzet az, hogy ezen a 15 °C-on már át is léptünk megközelítőleg 0,8 °C értékkel, és már csak a gyengeelméjűek részére nem világos, hogy napjaink időjárása egyértelműen szélsőségesebb, mint amire a kicsit is idősebbek emlékeznek (és a 0,8 °C-nál természetesen nem állunk meg). Az IPCC előrejelzése szerint, ha sikerül a CO₂ koncentrációt 550 ppm környékén stabilizálni (ami az iparosodás előtti 280 ppm-nek a duplája és ugye 2008-ban már elértük a 387 ppm-et), akkor az átlaghőmérséklet „mindössze” 2-3 °C-al fog növekedni. Ez a stabilizáció azonban meglehetősen kérdéses, mert ahogy én nézem, komoly erőfeszítést az emberiség nem tesz. Minden országnak megvan a maga indoka, hogy miért. Amerika nem hajlandó feladni az „amerikai életformát”. Kína és India el akarja érni a „nyugati életszínvonalat”, vagyis minden családnak egy gépkocsi a garázsba és minden nap hús az asztalra.

Arról meg már nem is beszélve, hogy ez a 2-3 °C növekedés egyáltalán nem biztos, vannak, akik ennek a duplájára fogadnának (Hansen: Long-term’ climate sensitivity of 6 °C for doubled CO2“). És olyanok is vannak, akik szerint a 750 ppm CO₂ koncentráció se fog problémát okozni. És vagyok én, aki azt állítom, hogy az Emberiség nem fog megállni a 450 ppm-nél, és egészen egyszerűen kiirtja önmagát.

Hogy milyen hülyék tudunk lenni, arra jó példa a TV2 új műsora a „CÁPÁK”. Valamelyik nap a háromfelé osztott összeg – leegyszerűsítve – 6.000.000, 1,600.000 és 400.000 volt. A játékosoknak meg kellett egyezni, ki mennyit vihet haza. Egyezkedés közben az összegek folyamatosan csökkentek. A társaság legtudatlanabb, de legtöbbet fecsegő tagja egy huszonéves csaj volt, aki kijelentette: „Nekem 1.600.000-ra van szükségem, és ha nem kapok meg, akkor legyen inkább nulla, elvégre cápák vagyunk.” Ezt a mondatot nem kívánom minősíteni, mert nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy a mondat egymás után háromszor hangzott el, miközben az 1.600.000 egyre olvadt. A harmadik deklarálásnál már csak 600.000 volt, holott a csajnak 1,600.000-ra volt szüksége, vagyis ha a partnerek bele is egyeztek volna a 1.600.000 már rég elúszott. Kvázi nem az összeg volt a fontos, hanem az akaratának az érvényesítése.

Miért locsogok itt össze-vissza? Arra akarok rámutatni, hogy pozitív eredmények eléréséhez összefogásra van szükség (a cápák esetében 3 fő). Sok esetben egyetlen egy ember képes beleköpni a levesbe, amit százan szerettek volna megenni. Mi európaiak összeszarhatjuk magunkat az igyekezettől, ha az USA, India, Kína nem tesz semmit, akkor az 1.600.000-ből nagyon hamar nulla lesz.  

Kit érdekel, ha megáll az eszem?

Ha valaki egy kicsit is odafigyel (nem a „Hal a tortán” műsorra gondolok), és képes kiszűrni a nyilvánvaló hülyeségeket, például az olajtársaságok által fizetett „tudósok szakvéleményét”, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy az emberi civilizáció végnapjait éli, mert a Globális felmelegedés visszafordíthatatlanul nyomul előre és előrevetített jelei minden este láthatók bármelyik hírcsatornán. Ráadásul a kiváltó okokat – bár tisztában vagyunk vele – eszünk ágában sincs megszüntetni, sőt a nyakunkat törjük, hogy tovább növeljük azt. És ugye világos, hogy a széndioxid kibocsátásra gondolok.

Aki magyar példát akar olvasni az emberi hülyeségre, az klikkeljen az Aigner Szilárd által vezetett Európai Meteorológiai Szolgálat honlapjára: http://www.eumet.hu itt az egyik menüpont címe: IDŐJÁRÁSTV. Erre klikkelve kapunk egy listát, aminek utolsó előtti tagja: „A Globális Felmelegedésről másként (angol).” Erre kattintva beindul egy video film szörnyű időjárási jelenségekkel, majd megjelenik egy kérdés: Félsz? – és jön rá a válasz: Nem kell félned! – Ezt követve egymás után négy nagyon tudósnak kinéző férfi a következőket állítja: 1) A Globális Felmelegedés tudományos köntösbe van öltöztetve, de nem tudomány, egyszerű propaganda. 2) Az emberi tevékenység és a felmelegedés között nincs összefüggés. 3) Az egész dolog egy nagy hazugság. 4) Ez a szöveg bűzlik, úgy, ahogy van.

Jó lenne tudni Aigner Szilárd milyen megfontolásból tette ezt fel a honlapra. Ő maga nem hisz a Globális Felmelegedésben? Aligha, ennyire nem lehet buta. Pénzt kapott érte? Nem hiszem, mert akkor le lenne fordítva magyarra. Kiegyensúlyozott informálás? Akkor miért nincs ellátva kommentárral? Szerintem puszta felelőtlenség!   

Tudom, nem mindenkit érdekel, hogy mi lesz 10 vagy 20 év múlva, mert feltételezése szerint meg se éri azt a kort, és se unokája, se gyereke nincsen. Nem érdekli, hogy ifjúkori kedvenc időtöltése a napozás, ma már az emberi életet veszélyeztető hazardírozás, mivel aszott testét úgyse akarja mutogatni. A benzinárának egekbe szökését észre se veszi, mert ingyen utazik a tömegközlekedés eszközein. A gázár drasztikus, és tegyük hozzá megállíthatatlan emelkedése se izgatja, mert tűzifával fűti apró kis házát, amit a környéken szed össze merő időtöltésből. Az élelmiszer árának emelkedését ugyan észleli, de nyugdíjából egyelőre még futja, és ha nagy a baj, majd kér egy kis segélyt az Önkormányzattól. Szóval van ilyen szerencsés (?) ember közöttünk, mondjuk ezer közül egy.

De akkor én most kénytelen leszek a „maradék” 999-hez szólni, és megkérdezni, csak úgy a levegőbe. Tessék mondani, az nekünk a legnagyobb problémánk, hogy néhányszáz köcsög máshová dugja a farkát, mint mi? Néhány éve egy meleg felvonulást magam is végig néztem – pontosítok – néztem egy darabig, és az volt a véleményem, hogy ízléstelen, fennhéjázó, öncélú magamutogatás. Tehát többé nem nézem meg őket, de ok lenne ez arra, hogy ekkora felfordulást csináljanak belőle?

Nekem a meleg felvonulás nem volt szimpatikus, na de amit az ellen tüntetők tettek az már köztörvényes bűntény. Viszont toleranciában odáig megyek, hogy még ezt is meg tudom bocsátani, mert jó előre tudni lehetett a bekövetkezendő eseményeket (hogy a rendőrség nem tudta, az szinte természetes, ebben az országban mindenki olyat csinál, amihez nem ért, és ezt évvégén komoly prémiummal jutalmazzák) és aki ezek után odamegy, az magára vessen. DE… de tessék mondani, nincs nekünk embereknek elég bajunk? Ennyire hülyék lennénk, mert ha igen, akkor éppen ideje, hogy kipusztuljunk.       

Jégmentes az északnyugati és az északkeleti átjáró

Az emberiség történetében először az északnyugati és az északkeleti átjáró jégmentes. A hajótársaságok évek óta várnak erre a pillanatra. A hajóút az Oroszországhoz tartozó Novaja Zemjától áthalad a Bering szoroson Oroszország keleti csücske és Alaszka között. Ez a hajóút jelentősen rövidebb, mint a Szuezi csatornán keresztül vezető út Hamburg és Jokohama japán kikötők között. Pontosítva 11.500 tengeri mérföld helyett mindössze 7.400, vagyis a hagyományos útvonalnak csupám 64 százaléka.

Igaz, a kását nem eszik ilyen forrón, mert egyelőre Oroszország még fontolóra se vette, hogy engedélyezi-e az áthaladást az északkeleti átjárón. Az északnyugati átjárón Észak Amerika lenne megközelíthető, ami néhány napja már jégmentes. Kanada minden esetre a héten bejelentette az igényét vagy félmillió négyzetkilométer „új” tengerre, hogy a leendő hajóforgalmat ellenőrizhesse.

Az olvadás maximuma szeptember 15 körül van, amikor is a jégképződés lassan beindul és március közepéig tart. A 2007-es év rekordolvadást hozott, de ezt a 2008 minden bizonnyal túl fogja lépni. Az minden esetre már tényként kezelhető, hogy az Északi-sark körül a felmelegedés üteme kétszerese a földi átlagnak. Az is tény, hogy az elmúlt 10 év folyamán az előrejelzések sorra megdőltek. Először csak arról volt szó, hogy az évszázad végére fog elolvadni a sarki jég, aztán 50, majd 20 év távlatára jósolták.

Minden esetre a mellékelt kép a 2008.08.25.-i állapotot mutatja, és egyértelműen kivehető, hogy mind az északnyugati, mind pedig az észak keleti átjáró navigálható. Nagy öröm a hajótársaságoknak, de szomorú hír az egész emberiségnek.