Antalffy Tibor honlapja

A szex illata

Amióta kinőtt a pubik szőröm (és milyen büszke voltam rá!), azóta töröm a fejem, hogy mi a fene lehet a funkciója, mert állítólag a természetben mindennek megvan a maga szerepe. Huszonöt éve élek családi házban. Az első időben macskánk volt, mert a feleségem imádta a dögöket. Aztán egy szép napon lelépett (nem a macska, a másik dög), a macskát itt hagyta nekem emlékül, de a pubik szőrét magával vitte, he-he-he. Az „új” (19. évben  vagyunk) feleségem viszont kutyázik. Eggyel kezdtünk, most négynél tartunk, de karácsony környékén szülői örömöknek nézünk elébe, és ha isten is megsegít, akkor lesz vagy 12 kutyánk. — Bocsánat, elkalandoztam! — Szóval, amióta kutyáink vannak, ez a pubik szőr talány kezd megoldódni, mert kutyáink naponta tízszer győződnek meg róla, hogy én vagyok én a genitália környékén végzett, meglehetősen hangos szimatolással. A szag megőrzésére a szőrzet nyilván kitűnően megfelel. De ez csak az én spekulációm. Most azonban a szemem megakadt egy értekezésen. James V. Kohl: “The Mind’s Eyes: Human Pheromones, Neuroscience, and Male Sexual Preferences. Belátom egy kicsit hosszú a címe, de annál többet ígérő: „Az agy szeme: Emberi feromonok, agyműködés és a férfiak szexuális preferenciája.” Gondolom a feromonokkal kell kezdenem. Ezek kérem a szervezet által kiválasztott illatok vagy szagok (ki melyik kifejezést gondolja találónak), amelyeket terjesztünk magunk körül egy bizonyos céllal.  Meg kell jegyeznem, hogy az állatok esetében sokszorosan bizonyított (gondoljatok a tüzelő szukákra), de az embereknél még vita tárgyát képezi, mert vannak még akadékoskodók (már ahogy ez szokás). De akik az emberi feromonok mellett törnek lándzsát, jelenleg azok is csak kettőről tudnak: androstenon és androstedion nevű tesztoszteronszármazékokról. Az androstenon a nőkben, férfiakban egyaránt jelen van, míg az androstedion kifejezetten a férfiak izzadságából és vizeletéből mutatható ki. És akkor nézzük, mit tud ez a Kohl, aki mindjárt egy hölgy beszámolójával nyit. Íme:

„Azt mindig is tudtam, hogy a hormonoknak komoly szerepe van a szexuális életünkben, de csak nemrég döbbentem rá, hogy feromonok is vannak a világon. A férjemmel készülődtünk a szokásos eseménydús estére, amihez elővettem egy kis üveg illatos, masszírozó olajt. Az előjáték folyamán teljesen felszabadultam, ami általában nem szokott velem előfordulni, és egyértelműen közöltem mit, és hogyan szeretném. Ráadásul szexinek éreztem magam, ami nem szokott előfordulni velem. Szóval a végén egy fantasztikus esténk lett. Az „esemény” után azon törtem a fejem, hogy miért volt ez most más, a megelőzőekhez képest? Ugyanis, szerettem volna, ha a következők is ilyenek lettek volna. Csak másnap délelőtt ugrott be, hogy az olajban lévő feromon lehet mindennek az oka. Be kell vallanom, sose hittem az afrodíziakumokban, de most valami rendkívüli történt velem. Elhatároztam, hogy utána nézek a dolognak.”  

Szerintem ennek egy kicsit olyan PR szaga van, mert könnyen lehet, hogy ezt a csodaolajt el akarják adni, de később se volt rá semmi utalás. Hát akkor az olaj csodát tett. Bár az is előfordulhat, hogy placébóhatással állunk szembe. A hölgyet bemasszírozta a partnere, ő pedig bebeszélte magának, hogy ez most sokkal jobb. Viszont - vélekedik James Kohl - ha az embereket megkérdezzük, hogy mit esznek a partnerűkön? Általában felületes válaszokat kapunk (ha egyáltalán kapunk), mert a kérdésben egy kicsit el van rejtve, hogy mi nem találunk rajta semmi izgatót. Viszont néha lehet találkozni elképesztő párokat, ami tényleg talány. Öt csillagos szuper bombázó, hatalmas csöcsökkel, aki mellett szaporán lépked egy nyiszlett apró férfiszerű lény. Vagy egy igazi Adonisz karján egy abszolút bányarémmel, aki semmi esetre se a mamája, mert csak 10 évvel idősebb. Hogy az egyik mit eszik a másikon, az egyértelmű, de hogy a másik mit eszik az egyiken, az felfoghatatlan. De ne tapogatódzunk másoknál, figyeljük meg önmagunkat. Van olyan férfi a társaságban, akiért megvesznek a nők, de neked mégse kellene semmi pénzért. És így van ezzel más is. Kohl megadja rá a választ: „Tudatunktól függetlenül vegyi jelzéseket küldünk szét, ami a másik nem egyedeinél különböző hatásokat váltanak ki.”   

A fenébe is! Állandóan csak azt olvasom, hogy az ember agya semmire se jó, mindent valamilyen utasításra követünk el. Szóval miért tetszik nekem egy csaj? Mert érzem a szagát? - Egy-két szagot már éreztem, de felhevülés helyett, inkább lekókadás lett a végeredmény. Nem csoda, hogy egyes kutatók szerint az embernek nincs is feromonja, vagyis az égvilágon semmi se készteti partnerválasztásra. Csakhogy elég sok bizonyíték van az ellenkezőjére. 1998-ban a Chicagoi Egyetemen végeztek kísérleteket, aminek keretein belül nagyszámú női kísérleti alanynak sikerült összehangolni a menstruációs ciklusát. — Ez különben nem nagy kunszt, mert elég régi megfigyelés, hogy mindenfajta beavatkozás nélkül, közösségben élő nők egy idő után szinkronban menstruálnak. — A kísérletet végzők mégis úgy gondolták, hogy a peteérést feromonok irányítják, tehát léteznek.

Más tanulmányok szerint a férfiak részére a nők szaga peteéréskor „szexi”. — Ezzel kapcsolatos saját tapasztalatom egy kicsit eltérő. 14-15 éve koromban a háztartáshoz tartozott egy cselédlány is (később háztartási alkalmazott), nekem pedig kitűnő orrom volt, elvégre elég fiatal voltam hozzá. Havonta egyszer 2-3 napon keresztül, ha közel kerültem Julihoz, olyan savanyú ízű lett a szám, hogy összefutott a nyálam, de nem a kellemtől, hanem a kellemetlenségtől. Csak később derült ki, hogy olyankor mindig menstruált. Szag tehát van, csak kérdés mire ösztönöz. — Kohl persze nem hagyja magát. Szerinte a férfiak honalj szaga (gondolom dezodor nélkül) néhány nőt teljesen lázba hoz, aminek egyetlen oka az lehet, hogy a férfiak izzadságában androstadienon van, ami a nők tudatalattijára hat.

Arra is vannak adatok, hogy a heteroszexuális nők és férfiak a másik nem által kibocsátott feromonokra reagálnak.  — és akkor most az amerikai svédcsavar — ugyanakkor a homoszexuálisokra saját nemük feromonja hat. — De a végén Kohl helyre rakja a dolgokat. „A feromonok nem keltenek vágyat,  csupán a létező vágyat felerősítik. Ha nem vagy kívánatos valaki részre, mert mondjuk nem tetszik neki a személyiséged, akkor teljesen feleslegesen küldöd felé a feromonodat.” — Egyszerű beszéd, tehát a poszt megírása előtt egy kicsit körbeszaglásztam a témát. Mit mondjak, még van mit kísérletezni a tudósoknak, mert az egyetértés hiánya a megszokottnál jóval nagyobb. Persze azért a szexnek van szaga, csak kell hozzá egy állandó partner, aki nem váltogatja a parfümét minden második héten. Erről jut eszembe, 25 és 45 között ugyanazt a parfümöt használtam „for men” volt a fantázia neve. Aztán kivonták a forgalomból, persze engem is. De ez egy másik történet.

A férfiak másként szeretnek mint a nők?

Egy pszicho terapeuta “vallomása” (Steven Stosny)

Pszichoterápiára jelentkező házaspárok legnagyobb részénél a férfi nem szívesen veszi ki részét. Általában az első találkozásnál a férjek láthatóan mérgesek, vagy látványosan megadják magukat. Aztán kiderül, hogy a terápia feldühíti őket. A nők nyilatkozata szerint, azt hitték, hogy a férjek nem képesek részt venni, most viszont látszik, hogy nem is akarnak. Aztán szép lassan beindul a terápia és kiderül, hogy a férjeknek fogalmuk sincs, hogy mit vár tőlük a feleségük és a terapeuta. Ennek részben oka, hogy a házaspárok elvárásai különbözőek. A férfiakat nem érdekli, és így nem is olvasnak párkapcsolattal foglalkozó cikkeket, könyveket. Amikor a férj negatívan áll hozzá a párkapcsolat javításához, a pszicho terapeuta gyorsan ráakasztja a jelzőt: makacs, ellenálló, narcisztikus - vagy a legrosszabbat - patriarkális. Végkövetkeztetés, a férj nem elégségesen fejezi ki szeretetét. Pedig az ok, amiért a férfi nem beszél érzelmeiről, nagyon egyszerű - hormonális. Érzelem kinyilvánítás a férfinél nemi izgalommal jár, ami kielégületlenség miatt stresszt von maga után. Ellentétben a nőkkel, az érzelem kinyilvánítás nem jár megjutalmazó oxitocinnal, ami megnyugtatná őket. A nőknek viszont

biztonságérzetet és bizalmat ad, miközben érzelemmel átitatva kapcsolatukról beszélnek. Úgy tűnik, hogy a tesztoszteron, amit a férfi stresszhelyzetben kiválaszt, semlegesíti az oxitocin hatását, ellentétben az ösztrogénnal, ami felfokozza. A férfi számára az érzelmi síkon folyó beszéd meghallgatása, pláne párbeszéd folytatása több negatívummal és kevesebb pozitívummal jár. Ez az egyszerű oka annak, hogy a férfiak nem „érzelgősek”, bár ragaszkodásuk a párjukhoz semmivel se marad el a nőkétől.

Most jött el az ideje, hogy átvegyem a szót  Steven Stosnytól. A legfontosabb annak figyelembevétele, hogy Magyarországon nem szokás terapeutákhoz rohangálni, ezért aztán egy amerikai terapeutát nem feltétlen veszünk komolyan. Pedig vehetnénk. Tehát aki eddig figyelmesen olvasott, azt most nyugodtan felkiálthat, a nő és férfi szeretet kinyilvánítása nem egyforma. A férfiak nem úgy szeretnek mint a nők. De csak lassan a testtel! Összehasonlításoknál átlagokról beszélünk. Például a férfiak átlagosan magasabbak, mint a nők. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan férfi, akinél jó néhány nő magasabb. Ugyanez a helyzet fennáll a szeretet kinyilvánításnál is. Van nő, aki nem igényli a folyamatos megnyilvánulásokat, és  van férfi, akit nem zavar a folyamatos megnyilvánulás. Az alkalmanként előforduló probléma abból adódik, amikor a párok ezt a szempontot nem veszik figyelembe (persze, hogy nem, hiszen nem is tudtak róla) és szeretet kinyilvánulási igényük jelentősen eltér egymástól.

A legtöbb férfi úgy gondolja, ha megfelelően gondoskodik a feleségéről, odafigyel rá (még a gondolatát is ellesi), akkor az felér egy folyamatos hitvallással. A legtöbb nő viszont újra és újra meg akar győződni arról, hogy viszonyuk változatlan. Az én személyes példálózásom úgy szól, ha megváltom a jegyem Nyíregyházára, majd felülök a vonatra és a kalauz lekezeli a jegyem, az én megítélésem szerint minden rendben van. Ha a kalauz  negyedóránként újra és újra megnézi a jegyem, hogy érvényes-e, az nem csak felesleges, de egy idő után már idegesítő is. Ezzel sajnos kevés nő fog egyet érteni. Ők a jegyet 10 percenként akarják látni .

De legyünk egy kicsit tudományosak! Csoportokban élő állatoknál a hímek főfeladata a csoport védelme külső ellenségekkel szemben. Ez a szabály akkor érvényes, ha a csoportnak vannak ragadozó ellenségei vagy versenytárs az élelem megkaparintásánál. Az olyan állatcsoportoknál, amelyeknek nincs ragadozójuk,  vagy élelemért versengő konkurencia, mint például az elefántoknál vagy a krokodiloknál, a szervezet matriarchális, ahol vagy nincsenek hímek, vagy csak spermaszolgáltatás a szerepük.

A hím fiziológia kellően kifejlődött a csoport védelmére: erősebb izomzat, az izomzat jobb vérfellátása, nagyobb tépőfogak és  karmok, gyorsabb reflexek, nagyobb állóképesség, és nagyobb amigdala - az agyterület, ami beindítja a döntés folyamatát a menekülés vagy harcolás kiválasztására. Vészhelyzetben a hím első reakciója a menekülés, ami csak akkor vált át harcra, ha a menekülés kilátástalan. (Ez az oka annak, hogy konfliktus helyzetben a férj a feleségével iparkodik  visszavonulni.). A múltban nem is volt valós igény a férfi érzelgőségére. A korábbi generációk egyértelműen elfogadták, hogy a nőnek és a férfinak eltérő természete van, és teljes mélységében sose értik meg egymást. A biztonságnyújtástól független érzelemtől fűtött beszélgetés szükségessége nem merült fel, amíg a többgenerációs családok léteztek. Azonban a XX. század derekán megjelentek a két szülőből és gyermekekből álló családok elszigetelve a bővebb értelemben vett családtól. Míg korábban a nők érzelmi biztonságukat más, női családtagoktól kapták, a leszűkült családban erre nem volt mód. A feleségek tehát a férjük felé fordultak elvárva azt, hogy összetartozásukat újra és újra megerősítse, amit a férfi értetlenül fogad.

A férfi nem szeret másképp, és nem kevésbé, csak megnyilvánulása hagyományos maradt. A nő az, aki változtatni szeretne a régi „szokásokon”. Szerény véleményem szerint, nekünk - férfiaknak - kell alkalmazkodnunk az új igényekhez.

love-love-love-love-love-love-lovde-love-love-love-love-love-love-love

Guy (egy történet a “Született nők”-ből)

Aki tud franciául, az tudja, hogy ez egy férfi keresztnév, történetesen francia férfiak keresztneve, és úgy ejtik ki, hogy „Gí”. El kell még árulnom, hogy az angol anyanyelvű népek úgy gondolják, ők képezik a világ tetejét, és minden más nép messze alattuk van. Aki ezt nem hiszi, annak ajánlom, olvassa el Mikes György: Anglia papucsban című könyvét, aminek eredeti címe: How to be an Alien. A könyv arról szól, mekkora a különbség az angol és az európai kultúra között, különös tekintettel a kelet-európai kultúrára. Egy szó, mint száz, az angol ajkúak egyszerűen leszarnak minket. Angliában aztán nincs az a hatalmas külföldi imádás, mint nálunk, bár az ukrán, szerb és orosz maffia miatt ez egy kicsit már enyhül. Van azonban egy kivétel, az angolok enyhén respektálják a franciákat, de csakis, kizárólag a franciákat. Hogy ennek mi az oka, azt nem lehet tudni. Lehet, hogy Napóleon és Waterloo, de az is lehet, hogy a kétnyelvű Kanada. A fene tudja. Mindenesetre, amikor Elayne, az első feleségem, második munkahelyén összefutott egy igazi franciával azonnal levendulát pisilt.

Azt írtam „igazi franciával”. Na most, milyen is egy igazi francia? Ez a francia napi 60 cigarettát szívott, és fél liter töményt ivott. A cigarettától mély, krákogó hangja lett, a piától pedig jó mély, mondhatnám férfias ráncok az arcán. Az egész férfi a megtestesült markánsság volt. Ha nem lett volna újságíró, nyugodtan elmehetett volna Yves Montand helyett főszereplőnek a Félelem bérébe. Állítólag gyönyörűen beszélt franciául, kurva okos volt, és rengeteget lehetett tőle tanulni elsősorban franciául, de később kiderült, hogy franciázni is. Persze e két utolsó funkcióból részemre semmi se jutott, de azért létezése nem volt teljesen közömbös. Először azért, mert bejárt a diplomata boltba[1], ahonnan hozott a családnak (és itt most a saját családomra gondolok) minden földi jót, másodszor azért, mert Elayne már puszta jelenlétében felvidult, olyan volt, mintha kicserélték volna. Ezzel kapcsolatban nekem nem volt semmi teendőm, azon kívül, hogy tudomásul vettem, nőmet pillanatnyilag ez az ürge (is) dugja. Hogy ez a „pillanatnyilag” végül majd egy életre szólónak bizonyult, azt akkor még nem lehetett tudni. Mindenesetre Elayne szépen fejlődött minden olyanban, ami a Guy nevéhez fűződött, kivéve a dohányzást, mert azért az már sok lett volna. Feleségem félredugását volt alkalmam megszokni, de a dohányfüst egy egészen más kategória. Mindent azért én se nézek el.

1968 környékén már nagyon világossá vált számomra, hogy első házasságom igen meggondolatlan egy vállalkozás volt, amit most felesleges lenne ragoznom. Első nekifutásra úgy tűnt, az egymás mellett élés nem ütközik különösebb nehézségbe, ha igényeinket be tudjuk szerezni házon kívül. Evvel kapcsolatban viszont ki kell jelentenem, hogy semmi körülmények között sem gondolok szexuális igényre, bár az sem elhanyagolható. Nekem elsősorban „meghittségre” lett volna szükségem, még az is lehet azért, mert gyermekkoromban nem kaptam elég melegséget, (egye meg a fene, leírom) szeretetet. Meglepődve vettem észre, hogy 24-25 évesen meg tudtam lenni meghittség nélkül (nyilván, mert kipótolta a szex), de már úgy 34-35 éves koromban rettenetesen hiányzott, és a mindennapjaim kezdtek komoly mértékben kiüresedni. Rájöttem, hogy a dolgokon változtatni kell. Nem azonnal, nem minden áron, de azért szép lassan, amint adódik lehetőség, lépni kell valamit. Ez a „valami” 1969-re kopogtatott be, amikor is egyszeriben két lakásunk lett (na persze nem magától, de ez egy másik történet). Én továbbra is a Dembinszky utcában laktam, Elayne és a gyerekek átköltöztek a Mártírok útjára. A Dembinszky utcában lakás azt jelentette, hogy - mint szabadúszó - ott dolgoztam, majd kora este átmentem a Mártírok útjára, és részt vettem a háromgyerekes családi életben, amíg le nem feküdtek. Ezt követve visszamentem a Dembinszky utcába, és reggel 8-ig úgy éltem, mintha agglegény lettem volna, miközben azon gondolkodtam, mi legyen? A gyerekek 1 és 6 év közöttiek voltak. Ez a megoldás egy-két évig elmegy, de aztán annyi. Hogyan tovább?

A legkézenfekvőbb az a megoldás lett volna, ha elválunk, én újra nősülök, és 35 évesen alapítok egy másik családot, a meglévő gyermekeimmel pedig…? Hát ez az. Hagyjam el három gyönyörű gyermekem? Én, akit szülei éveken át „elhagytak”? Nem, ez lehetetlen! Másfelől viszont áldozzam fel egyetlen életem? Éljem le egy jégcsap nő társaságában, aki még minimális érzelmet sem képes kipréselni magából? Egy olyan nővel, akit 26 év alatt egyetlen egyszer nem láttam, hogy bármelyik gyermekét átölelte, megcsókolta volna? A Föld 3 milliárd nője közül azzal az egyetlen eggyel, aki saját gyermekeihez, születésük pillanatától kezdve egyetlen szót sem szól anyanyelvén, helyette rossz kiejtéssel, rossz nyelvtannal egy időskorban megtanulhatatlan nyelven próbál kommunikálni? Nem! Ez egyenlő lenne a lelki öngyilkossággal.

Mint bárki más, ilyen megoldhatatlan helyzetben, én sem döntöttem, vártam a csodát, vártam, hogy a dolgok megoldódnak maguktól. Csakhogy a „dolgoknak” van egy cudar tulajdonságuk. Nem oldódnak meg maguktól. Én pedig tovább tépelődtem, mit tegyek. De hiába, nem tudtam dönteni. Így aztán az lett, hogy érzelemben gazdag szerelmi életet éltem az akkor 18 éves Judittal a volt közös lakásunkban, miközben naponta órákat töltöttem el gyermekeimmel, hogy ne vegyenek észre semmi változást. A végső döntést pedig halogattam és halogattam. Annyiban voltam szerencsésnek mondható, hogy egy 18 éves lánynak a házasság egyáltalán nem fontos, és így az ő részéről nem voltam kitéve semminemű nyomásnak.

Na de meddig ment ez így, és hogy jön be a képbe ez a Guy? A dolog egyszerű. Elayne munkahelye minden évben egyszer elküldte valamennyi munkatársát orvosi felülvizsgálatra, ha volt neki panasza, ha nem. Ezért aztán egyszer Guy-re is sor került egy csendes délután. Vérvétel, vizelet, EKG, meg ami még van. Aztán a leleteket kiértékelés végett beadták a főorvosnak, aki rögvest megállapította, hogy Guy éppen most esik át egy könnyebb fajsúlyú infarktuson. Ki ez a beteg, stb.? És már emeli is a kagylót, hívják a munkahelyet. Ilyen esetben végzetes, ha az illető - csak, mert nem érez semmit - „lábon hordja ki” az infarktust. Azonnal pihennie kell, semmi alkohol, semmi cigaretta, legalább néhány napig.

Ez mind nagyon szép, de Guy már hazament, majd megmondják neki holnap reggel. Ha nem értesítik őt azonnal - így a főorvos - maguk viselik a felelősséget, ha a beteg holnap reggel már halott. Kemény szavak, kell tenni valamit. Na de mit? Ugyanis Guy a Szabadsághegy oldalában lakott egy újonnan felhúzott (és méregdrága) társasházban, de telefonja nem volt, csak protekciója. Csakhogy, ahol nincs földkábel, ott a legmagasabb protekció se segít. Guyt nem lehet telefonon felhívni. Valakinek fel kell hozzá menni személyesen, de ki?

Guynek hat kollegája és egy főnöke volt. Ez összesen hét fő, de ezek közül gyermekkel, pláne mindjárt hárommal, egyik se rendelkezett. Viszont egyikük se féltette úgy a hapsi életét, mint az, akire nagy gyakorisággal rájárt (a francia nyelvleckékről már nem is beszélve). Elayne tehát azonnal vállalta, majd ő felmegy a lakására, ahová különben is nagyon jól ismerte a járást. Eközben én, teljesen véletlenül és rendhagyó módon, a Dembinszky utcában maradtam, és kivételesen nem szándékoztam átmenni a gyerekeimhez, mert lakásomon egy hat fős megbeszélés folyt, amiről nejem természetesen tudott. Egyszer csak csöng a telefon, felveszem, a vonal másik végén a 6 éves Tomi fiam jelentkezik, és azt közli velem - eszem a kis szívét - életkorát meghazudtoló érettséggel, hogy a két kistestvérével együtt egyedül vannak a lakásban, és az egyéves Zoltán sír, a kétéves Katrina  nagyon fél, és ő meg nem tudja, hogy mit csináljon. Mondtam neki, ne engedj be senkit a lakásba, máris rohanok, perceken belül ott vagyok.

Lecsaptam a telefont, a társaságnak odakiáltottam, hogy egyedül vannak a gyermekeim, majd holnap telefonálok, és becsaptam magam mögött az ajtót. Szerencsére a hatvanas évek végén a pesti autósforgalom még csecsemőcipőben járt. Beugrottam a kocsimba és vágtattam a Körút felé, át a Margit-hídon és már meg is érkeztem. Nem hiszem, hogy tíz percnél tovább tartott volna az út. Betoppanok a lakásba, semmi baj, addigra a három gyerek a szőnyegen csendben tologatta a match-box autókat. Az a tudat, hogy az apjuk néhány percen belül ott lesz, tökéletesen megnyugtatta őket. Na jó, de hol van a Mummy? Elment a Guy-hez (semmi Guy bácsi, vagy ilyesmi). De miért? Azt nem tudjuk. Hát, szépen vagyunk. Na jó, fürödtetek már? Nem, ahogy hazaértünk Mummy már rohant is. De hová a pokolba? Fogalmunk sincs. Na jó, akkor most fürdünk és lefeküdtök.

Alig raktam be a három gyereket a fürdőkádba, hallom, hogy nyílik az előszobaajtó, majd megjelenik egy idegen nő a fürdőszobaajtóban. Nehéz eldönteni, melyikünk lepődött meg jobban. Én Elayne-t vártam, ő pedig nem tudom, kit, de nem engem, az biztos. Rögvest megkérdezte, ki vagyok. Hogy én ki vagyok? - csattant fel a hangom. - Maga kicsoda és hogy kerül ide? Hát ő a házmester, és a gyerekek mamája őt kérte meg, hogy időnként nézzen be hozzájuk. Nahát, én meg az apjuk vagyok, és köszönöm szépen, nincs szükségem a segítségére. Erre a házmester egy vérig sértett angol komornyik arckifejezését felöltve, maximális méltatlankodás közepette elhagyta a lakást. Én pedig lefektettem a gyerekeimet és nekiláttam várni, mert rettenetesen kíváncsi voltam, mit fog nejem előadni.

Elayne a végén persze megérkezett, és most rajta volt a sor, hogy csodálkozzon. Hogy kerültél ide? - tette fel a nem egészen legális kérdést. - Hogy? Hát úgy, hogy a fiam áttelefonált és közölte mi van. Na de, hol a fenében voltál? És aztán szép lassan kidomborodott a sztori, ami alatt egyetlen szót se szóltam. A történet után egyetlen költői kérdést tettem csak fel: Ezek szerint neked a Guy fontosabb, mint a gyerekeid? Amit néma csend követett.

Azt azért tudni kell, hogy Elayne és közöttem soha, egyetlen hangos szó nem hangzott el. Soha nem „vitatkoztunk” a szó magyar értelmezése szerint. Az volt életünkben az első alkalom, és persze az utolsó is, amikor volt néhány csendes mondatváltás. Ő úgy gondolta, helyesen döntött, hiszen nem a gyerekei voltak életveszélyben, hanem a szeretője. Hogy bármelyik gyermektelen kollegája elmehetett volna helyette, azt nem érezte reális alternatívának. Hogy „nincs a Földön anya, aki így tett volna” mondatom válasz nélkül hagyva, hitetlenül hallgatott végig. Kérdésemre, miért nem szólt át nekem telefonon, azt válaszolta, nem tartotta szükségesnek. 

Részemre nem maradt más hátra, mint a tanulság levonása. Ekkor döbbentem rá, hogy nekem tulajdonképpen nincs alternatívám, én a gyerekeket semmi körülmények között nem hagyhatom el, nem kezdhetek új életet, nem lehet másik családom, mert az én gyermekeim, így ahogy vannak, már is félárvák. Ezeknek nincs édesanyjuk.

—————————————————

—————————————————

Szereleméhség

A szerelem az éhség és a „mániás-megszállottság rendellenessége” kereszteződése, de én inkább azt mondanám, hogy szexualitással kapcsolatban kiváltott ideiglenes, egzaltált állapot.  Valójában olyasmi érzés, mint a csokoládé majszolás. A szépség pedig a szerelmes ember szemében nem sokat nyom a latba.

A szerelmes emberek agyában lejátszódó folyamatok kutatási eredménye hideg vizes zuhanyként hűtötte le ősidők óta dédelgetett romantikus elképzeléseinket. Helen Fisher (Rutgers University, New Jersey) antropológus által vezetett kutató csoport felkért hét férfit és tíz nőt, akik azt állították magukról, hogy halálosan szerelmesek, hogy nézzenek meg egy fényképet szerelműkről illetve más ismerős személyről miközben rá voltak kötve egy mágneses-rezonancia erősítés elvén működő leképezőre (MRI). Az MRI leképezés szerint egy szerelmi viszony elején az indítékkal és jutalommal asszociált, dropaminben gazdag agyterületek nagyfokú aktivitást mutatnak, amikor szerelmük fényképét látják. És persze minél mélyebb a kapcsolat, annál nagyobb az aktivitás. A kutatókat meglepte az, hogy bár a szerelem nagyfokú érzelemgazdagságot jelent, az agy érzelemért felelős részében az aktivitás nem növekedett meg. Ezek a részek mind addig nem aktiválódtak, amíg a kapcsolat nem ért el egy későbbi, érettebb szakaszt.

Az eredmények azt sugallják, hogy a romantikus szerelem mindössze egy indíték, egy ösztönző erő, mint amilyen az éhség vagy a szomjúság. Egy kapcsolat elején az agy tervezéssel van elfoglalva és az élvezet megszerzésére hajt. Csakhogy a „ráhajtással” foglalkozó agyterület akkor aktiválódik, amikor az ember például csokoládét majszol.

Az eredmények szerint a szerelem hasonlít a mániás-megszállottság rendellenességére (MMR), - amit én egzaltált állapotnak becéztem - mivel a kutató­csoport olyan agytevékenységet észlelt, ami az MMR-re utalt. Megjegyzendő, hogy az aktivitás intenzitása egyenesen volt arányos a kapcsolat hosszával, kitartva egészen az érzelmi állapot beköszöntéséig. Ennél a pontnál az ember átlép „mániáján” és vagy tartós kötődést alakit ki, vagy a szerelem (az egzaltált állapot) megszűnik.

Tapasztalat szerint azoknak az embereknek az agyában alacsony a szerotonin szint akik MMR-ban szenvednek. Ez összevethető azzal az olasz jelentéssel, miszerint szerelembe eső emberek vérének szerotonin szintje meredeken zuhan (NewScientist 1999-07-31. p 42.) Viszont a depresszióban szenvedőknek is alacsony a szerotonin szintje, aminek emelését antidepresszánsokkal érik el. Ez az eljárás azonban problémát okozhat az agy megfelelő részének érzékenysége miatt. Konkrétan: antideperesszánsok szedése  megakadályozza a szerelembe esést.

Nem megmondtam? Idegnyugtatók hatása alatt az egzaltáltság nem tud kialakulni. Illetve a nyugtatók szedése csökkenti a halálos szerelem mértékét. De ez nem minden. A hatás nők és férfiak esetében nem ugyanaz. A szerelmes nő már a kapcsolat elején nagyobb érzelmi aktivitást mutat, és partnerük fényképének láttán a férfiaknál sokkal jobban átkutatják memóriájukat, újfent átélve múltbéli emlékeiket. Az sem fog meglepni senkit, hogy a szerelmes férfiak szerelmük fényképének láttán a nemi élvezetre koncentrálódnak, Helén Fisher szerint „aktiválódik a pénisz duzzadás tartománya”.

Egy másik érdekessége a kutatásnak az, hogy bár a partnerünket vonzónak találjuk, és fényképe vágyat ébreszt bennünk, az agyunknak legalább egy része, amelyik esztétikai bírálatokkal foglalkozik, nem vakul el. A csinosságot igen objektíven állapítja meg, semleges megfigyelő véleményével megegyezően.

Ezek után már csak egy kérdés maradt: Mi a fenének akarnak a nők állandóan szerelmesek lenni?

Miért nehéz ma nagyszülőnek lenni

Mottó: A nagyszülőknek folyamatosan fenn kell tartani egy egyensúlyt saját szükségletük és az általuk létrehozott családok szükségleteik között. Ez sose volt könnyű.

Előszó féleség: Miután elolvastad a cikket (ha végígolvasod),bizonyára fel fog merülni benned a kérdés, minek került ide, erre a honlapra? csak azért, mert én magam is nagyszülő vagyok, és netán sajnáltatni akarom magam? Nem, nem ez motivált. “Irodalmi” nyelven be akartam mutatni, hogy a mai (modern?) társadalmat nem csak a gazdasági válság, háborús veszély, energia hiány és társadalmi összeomlás veszélye fenyegeti, hanem ezer más sebből is vérzik. A mai ember “jó dolgában” még azt is tönkretette, ami a legközelebb állt hozzá, és amit aztán tényleg nem kellett volna elpusztítani, a Családot. — Az eredeti elbeszélést Barbara Graham pszicho-terapeuta írta egyes-szám első-személyben, bár nem magáról ír, hanem egy páciensének a történetét vetíti elénk. Az elbeszélés eredetileg a “Psychotherapy Networker” című folyóiratban jelent meg 2010 júniusában.

A fiam küldött egy videó szalagot, amit ma reggel kaptam meg. Ő látható rajta, amint sétál a Szajna parton, a távolban pedig a napsugár látszik átbukkanni az antik háztetők felett. Ekkor vágás következik, ami után az Eiffel torony jelenik meg, ami alatt kétéves lányunokám, széles mosollyal a szája szélén, elfut az apja elől, miközben meg-megáll, és egy pillanatra visszanéz a fiamra, meggyőződve arról, hogy az apja még mindig ott áll-e. Átélve a pillanat izgalmát láthatom Clay-t és Isabelle-t, amit a modern technika tesz lehetővé úgy, hogy a washingtoni otthonomban felállított számítógépem monitorján abban a pillanatban megjelennek a szereplők, amint a fiam ráklikkel a „küldés” ablakra. A videó felvétel számomra sokkal több vágyódást vált ki, mint örömet. Oly közelinek látszanak, bár a valóságban igen messze vannak tőlem. Ez a felvétel ahelyett, hogy áthidalná a köztünk lévő távolságot és időzónákat, a kapcsolatteremtés hirtelenségével, az ellenkező hatást váltja ki, hiszen alaposan kihangsúlyozza a minket elválasztó távolság nagyságát. Olyan, mintha itt lennének, de még sincsenek itt.

Ugyanez az érzés vesz rajtam erőt, amikor „meglátogatom” őket a szkájp segítségével. Hiába látom én Isabelle-t „in real time” egy croissant majszolni, fájdalommal kell tudomásul vennem, hogy egy egész óceán választ el minket egymástól. Az elektronikus kapcsolat megszakítása után kielégítetlen maradok, olyan, mintha vacsorára lettem volna meghívva egy előkelő étterembe, majd az étel felszolgálása előtt, hirtelen távoznom kellene. Vágyam, hogy együtt legyek Clay-jel, Tamar-menyemmel és Isabelle-unokámmal, hogy megérintsem őket, hogy együtt nevessek velük valódi „real time-ban”, csak egyre erősödik. Nagyon szeretnék csatlakozni hozzájuk, a közös vacsorákhoz, vagy csak egy kellemes barangoláshoz a folyó mentén, de nekem csak az előre betervezett látogatások jutnak, melyek valamilyen ünneppel kapcsolatosak. Ilyenkor mindannyian nagyokat udvariaskodunk, mert tudjuk, hogy több hónapnak kell eltelnie, mielőtt újra látjuk egymást. Isabelle is méltatlankodott tegnap, amikor a számítógép monitorján keresztül a hajamba akart fűzni egy hajcsatot.

Gondoltam már rá, hogy talán csak én vagyok ilyen nagyon érzékeny a távolságra, mert a fiam felnevelése közben kiéleződtem rá. Ő és én egymásnak sokkal többször mondtuk, „de jó, hogy újra látlak” és „aztán majd látjuk egymást”, mint mások. Ugyanis nem sokkal Clay második születésnapja után az apja és én elváltunk egymástól. 1971-ben, Clay születésekor, nem gondoltunk házassági szerződésre, a legkevésbé se hallgattunk szüleinkre, megvoltak a saját elképzeléseink, vagyis egyáltalán nem voltak elképzeléseink. Akkor a mi korosztályunk körében a sorból való kilógás volt a divat. Szerintünk ez volt a legjobb dolog a világon. A férjem és én minden nap újból és újból szerelmesek lettünk egymásba, míg nem egy szép napon elfogyott a szerelem. Abban az időben, Kaliforniában az volt az általánosan elfogadott nézet, hogy a gyermek érdekét legjobban az szolgálja, ha a válás utáni felügyeletét mind a két szülő egyformán gyakorolhatja. Clay tehát ingázott a mama és a papa lakása között, néhány napot itt, majd néhány napot ott. A hordozható gyermekek új generációja, szülői levezényléssel újradefiniálta az otthon fogalmát. Így aztán annak ellenére, hogy a bírói ítélet szerint Clay-nek én voltam a kizárólagos gondnoka, és bár agyon aggódtam magam, hogy két különböző háztartás közötti ingadozás a fiamban az állandó kempingelés érzetét váltja ki, hagytam érvényesülni a közfelfogást, ami - így utólag visszatekintve - számomra kényelmes is volt. Mire négy éves lett, Clay ideje egy harmadát az apjával töltötte. Tíz éves korában megegyeztem a volt férjemmel, ezután fele-fele időben látjuk el fiúnkat. Először „egy hét itt, egy hét” ott alapon ment a megosztás, amit felváltott a két hét. Mire a középiskolába ment, egy hónapig az apja házában lakott, egy hónapig nálam.

Világosan emlékszem azokra a szörnyű vasárnap délutánokra, amikor minden igyekezetemmel vidámnak akartam látszani, úgy tenni, mintha a gyermekem összecsomagolása a világ legtermészetesebb dolga lenne. Összerakta a könyveit, a játékait, ruháit és Batman-t a tengeri malacot (aki életkorával szerintem megjavította a rágcsálók világcsúcsát), és a hordozható TV készülékét. Amint közelegett az 5 óra, beszélgetésünk zavart szünetekkel tarkítva akadozóvá vált, és csak félmondatokat suttogtunk, szinte csak magunkban, miközben mind a ketten az óra ketyegése közben a búcsú utánra gondoltunk, amikor majd a napok rendje teljesen át fog alakulni. Aztán hirtelen megjelent Clay apja, akinek az évek múltával egyre több cuccot kellett elhelyeznie öreg tragacsának hátsó ülésén. Kikísértem őket az utcára, majd a járdán egy gyors ölelkezés, aztán a fiam megfordult és beült a kocsiba. Az ablakon keresztül csókokat dobtunk egymásnak, majd megpacskoltuk arcunkat, jelezve a csók célba ért. (Ez a szokás oly mélyen belénk ült, hogy még napjainkban is megtesszük a szkájpolás végén.) Én persze addig maradtam a járdán, bámulva a távolodó kocsi után, amíg az be nem fordult a sarkon, majd felfutottam a házba, rávetettem magam Clay ágyára és sírva fúrtam bele arcom az ágyneműbe, megpróbálva magamba szívni a hátrahagyott édeskés fiúillatot. Egy kívülálló megfigyelő szemében a gyermek átadása-átvétele civilizáltnak tűnhetett, de én emberrablásnak éreztem. Nem számított, hogy fiam apja, mostoha anyja, majd később féltestvére mindössze 10 háztömbbel laktak feljebb az én San Franciscoi lakásomtól. Akkor nekem úgy tűnt, hogy közöttünk a fél világ húzódik.

Aztán az 1980-as évek vége felé az uralkodó bölcsesség elmozdult. Pszichológusok kezdtek figyelmeztetni, hogy a szüleik között ide-oda ingázó gyermekek házalóknak fogják magukat érezni, de részünkre elkésett a figyelmeztetés. „Valójában sehová se tartoztam.”, állítja Clay felnőtt fejjel. „Állandóan vendégnek éreztem magam.”

De volt más, kevésbé nyilvánvaló elhagyatottság is, hiszen fiatal, egyedül élő anyuka voltam, aki könnyen kötélnek állt az egymást váltó férfiaknak, nemigen tartozva valakihez is, mígnem megállapodtam Hugh-nál. Hugh egy kedves, mókás egyéniség volt, aki a második találkozásunk után odaadó nevelőapuka lett, de a munkája átparancsolt minket New Yorkba éppen akkor, a mikor Clay befejezte az általános iskolát. Így lettem most én az, aki megnehezítettem a dolgot. Igaz, voltak boldog napok, a nyári vakációk alatti együttlétek, de ez nem változtatott a tényen, hogy fiam és én a kontinens két ellentétes szélén éltünk, majd később két külön kontinensen, közel 20 éven át. Mondhatnám mindketten szenvedtünk az elvált szülők egyetlen gyermekének kijáró különleges kötődéstől, ami végül is, valamifajta közös, a körülményekből adódó fájdalmas elválasztódást is jelentett, egy olyan rejtett, el nem múló fájdalmat, amivel meg kellett tanulni együtt élni. Aztán….

Három évvel ezelőtt washingtoni nappali szobámban ülve néztem a kora délelőtti napsugarak áthatolását a fátyolszerű függönyszövevényen, és a   sugarak mókás táncát a szőnyegen, amikor megszólalt a telefon. A vonal másik oldalán Clay meglepett azzal a hírrel, hogy a leendő csecsemőjük születésekor közel szeretnének lenni a családhoz. Nagyon szeretjük Párizs - állította - de itt valójában senkink sincs. — Aztán csend a telefonban. Gondoltam nem tudja, hogyan fogalmazza meg tapintatosan, hogy visszamennek San Franciscóba, közel apjához, nevelő anyjához, anyósához és apósához. Aztán meg Clay-nek, mint bevezetett szabadúszó fotósnak, kiépített karrierje volt a városban. Ez lett volna a nyilvánvalóan logikus lépés. Vártam tehát, hogy befejezze az elkezdett mondatot, hogy aztán közöljem vele, mennyire örülök neki és egyáltalán nem bánom. Aztán meg mindig is az volt a nem is nagyon titkolt vágyam, hogy egy szép napon, valamennyien, én és a férjem, fiam és családja, összejöjjünk Kaliforniában, ahol a szétszabdalt család egyesülhet. De akkor Clay olyat mondott, amitől majdnem elájultam. - „Közel akarunk lenni hozzád, átköltözünk Washingtonba.” —– A fiam, a menyem, akit 16 éves kora óta ismerek és szeretek, és most még egy kisbaba is, idejönnek a szomszédságba, a közvetlen közelembe! Helló, helló, hallasz engem?

Egy hónappal később meg is érkeztek, beköltöztek hozzánk, amíg találtak maguknak alkalmas lakást, mindössze egy kilométerre tőlünk. Hugh és én olyan boldogok voltunk, hogy feladtuk a lakbér maximált New yorki lakásunkat, amit korábban tíz körömmel fogtunk, és az összes bútort áthozattuk a fiam új házába házavató ajándéknak.

Jött a nyár, fiam és menyem találtak maguknak munkát, barátságokat kötöttek. Amikor Claynek volt egy kis szabadideje, együtt kimentünk a piacra, és egymás után csaptuk a kerti ünnepségeket. Voltak előre ki nem tervezett sétáink, ami közben beültünk valahova egy-egy kávéra. Ez volt a fiam felnőtt korában az első alkalom arra, hogy a közöttünk feszülő nyomás fellazuljon. A fiam és én úgy lehettünk együtt, hogy nem kellett hónapokkal előre repülőjegyeket foglalni. Most volt először, hogy nem kellett számolni az együtt eltöltött másodperceket. Egy szép napon, amikor beugrott hozzám valamiért, rám nézet és viccnek szánva kijelentette: „Most, hogy ilyen közel lakunk egymáshoz, most is össze kell ölelkeznünk, minden egyes alkalommal, amikor találkozunk?” — Én pedig azon gondolkodom, okos volt-e, hogy Claynek  ezt a mondatát leírtam?

Már jól bennjártunk a nyárban, közeledett augusztus eleje, amikorra a kicsit vártuk. Én kötöttem egy bölcsőméretű takarót, megpróbáltam, de nem sikerült kötnöm egy apró mellényt, aztán elkezdtem kötni egy másik takarót, belenyugodva, hogy csak négyszög alakzatokat tudok kötni, a test vonalait követőt nem. Amiket kötöttem, azok is teli voltak leesett szemekkel, de ez nem érdekelt, mert hosszú évek óta most éreztem magam először fontosnak, hiszen hamarosan nagymama leszek. Ebben csak egy, enyhén elképzelhetetlen dolog zavart, valahogy nem éreztem magam hasonlónak Nanához, az én nagymamámhoz, akinek főztje fogalom volt az egész családban. Nanát soha, senki nem kérdezte meg mit szeretne kapni az élettől, és természetesen ő se tette fel a kérdést önmagának. Nana mindenkire ügyelt. Ügyelt a férjére, vagyis az én nagypapámra, a két gyerekükre, majd később az öreg szüleire is, akik egészen halálukig vele laktak. Nanát bármikor meglehetett kérni, hogy felügyeljen az unokáira is, akik a közelben laktak. Mint gyerek csodáltam őt. Éles nyelve volt és különös humorérzéke, ami egy sajátos túlélési taktika lehetett. Bármi történt körülötte, sose hagyta el a józan esze. Nanát mindenki csodálta megtörhetetlen lelkéért, amit örökségként hagyott rám. Ennek ellenére semmi hasonlat nem volt közöttünk. Az unokavárás közepette bele tudok-e bújni egy Nana féle köpenybe? Amikor én voltam várandós Clay-jel, észre se vettem a változást, az egész anyává válást természetesnek vettem. Most, hogy készültem nagymama lenni, a helyzet egészen más volt, érdekes módon szinte elképzelhetetlen. Nem kertelek tovább, elárulom, a nagymamaságot izgalmasabbnak találtam, mint annak idején az anyaságot. Gyakran álltam meg a tükör előtt és vizsgáltam magam: így kell kinézni egy nagymamának? Hogy lehet valaki nagymama az én hátam mögött megbújó történtekkel? De valójában nem ez zavart a legjobban. Két generáció alatt a családon belüli szerepek megváltoztak, összekuszálódtak. Az olyan szavak mögött, mint mama, és nagymama, egészen más fogalmak bújtak meg, mint régebben. Én ahhoz a korosztályhoz tartozom, amelyik minden, szemmel jól látható bizonyíték ellenére, nem akar megöregedni, mert úgy nőttünk fel, hogy mi nem öregedhetünk meg. Mások vagyunk, mint az előző nemzedékek, mi fiatalok vagyunk egészen más célokkal és elképzelésekkel, mi nem leszünk öregek. Következésképpen, nem veszünk tudomást a megöregedésről. Hogy lehet ilyen érzéssel valaki nagymama, miközben minden vágyam az volt, hogy legyen egy unokám? Nem is tudom, mit gondoljak. Nem lennék magammal, és a leendő szerepemmel tisztában?

Nemrég olvastam, hogy a mai nagymamáknak egészen más dolgokkal kell szembenézni, mint két generációval korábban. A mai családok is eltérnek a hagyományos családmodelltől. Vannak gyermekét egyedül nevelő anyukák, nagyszülőkkel a háta mögött; összeköltözött fél-családok; adoptált unokák; azonos nemű házaspárok nagyszülőkké válnak. Ehhez képest az én fiam, négy vérszerinti nagyszülővel és két mostoha nagyszülővel olyan gyakori, mint az egydolláros.

De az új szereppel kapcsolatos gondjaim egy pillanat alatt elszálltak, ahogy megpillantottam Isabelle-t a szülőszobában. Megszületése után egy óra se telt el, amikor már karjaimban akartam tartani és tartottam is az első nap, az első héten annyit, amennyit a szülei megengedtek. Teli voltam szeretetéhséggel és álmodozással, mint az első csókján áteső tinédzser. Tamar és az én véleményem megegyezett abban, hogy ez a picurka kislány több ringatásban részesült, mint bármelyik más, a Bali szigeti csecsemők kivételével, ahol a hírek szerint a csecsemők hozzá vannak nőve édesanyjuk emlőihez.

A másik két nagyszülő jött és ment, látogatásuk alatt visszavonultam abban a tudatban, hogy az unokámhoz mindenképpen én fogok közelebb állni. Én fogom jobban ismerni, és fogom észrevenni a fejlődésének apró jeleit, miközben csecsemőből totyis, totyisból kisdiák, majd tinédzser lesz. Én fogok neki mesélni, én fogok elmenni vele fagylaltozni, készülődni az első bálra. És bár az én életem, messze nem hasonlítható Nana életéhez, biztos voltam abban, hogy pont olyan intim kapcsolat fog kialakulni Isebelle és közöttem, mint annak idején Nanával, saját nagymamámmal. Úgy éreztem, hogy megnyertem a lottó ötöst, és bizonyos értelemben ez így is volt. Nem lesz több elviselhetetlen „hamarosan megint látjuk egymást”, legalább is nem a közeljövőben. És akkor….

Unokám alig múlt egy hónapos, amikor Clay elhívott egy sétára. Szeptember volt, de még mindig meleg. A környéken mászkáltunk az útszéli fák árnyékában, amikor a fiam megszólalt: Nagyon szeretünk - mondta némi idegességgel a hangjában, egy hosszabb csend után - tényleg nagyon jó, hogy közel vagyunk egymáshoz, pontosan ezért jöttünk ide. Nagyon szeretjük, hogy itt vannak a nagyszülők, de nem érezzük itt jól magunkat. Ez a te otthonod, nem a miénk. Nem lett volna szabad elhagynunk Párizst. - ekkor egy hosszabb szünet következett, majd - elhatároztuk, hogy visszamegyünk.

Ebben a pillanatban letaglózva éreztem magam. Unokámmal kapcsolatban ugyanaz az anyai ösztön ragadott el, mint annak idején a fiamnál. Isabelle úgy volt az enyém, hogy mégsem volt az. Egy szó se hagyta el a torkomat. Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy egy gyerek a szüleihez tartozik, tehát egy szavam se lehet. Különben is hogy jönnék én ahhoz, hogy tiltakozzam, amikor annak idején eszembe se jutott, hogy Clayt ne vigyem saját szüleimtől 5000 kilométerre.

A bejelentést követve az események gyorsan követték egymást, legalább is nekem úgy tűnt. Clay és Tamar megszabadultak a házuktól és a bútoruktól, és a menyem és fiam a nyakába akasztott Isabellel felszálltak a Párizsba tartó gépre. Gyerekkorának nagy részében az apja és az én házam közötti utazgatás Clayt a gyors helyváltoztatásnak a szakértőjévé tette. Pakolása közben gondolatban visszamentem azokhoz a szörnyű vasárnap délutánokhoz, amikor készült visszamenni az apjához. Csak most nem volt tengerimalac, volt helyette egy csecsemő, az én unokám, és ahová mentek az messzebb volt, mint 10 háztömb.

Közvetlenül távozásuk után legjobban Isabelle hiányzott. Ő, az új jövevény, akit oly irgalmatlan gyorsan megszoktam az órákon át tartó ringatások alatt. Kialakult közöttünk egy szótlan kötődés, hiszen oly messze volt még az első megszólalása. Aztán rádöbbentem, tulajdonképpen Clay az, aki a legjobban hiányzik, hiszen a fiam számomra nem volt egy új kapcsolat. Az nem kerülhető meg, hogy mint az „új generáció” lecsúszott tagja az életem felét azzal töltöttem, hogy mindent átbeszéljek a fiammal, kezdve a válásommal, majd a hűtlen barátai kerültek sorra, a leendő házassága Tamarral, gyermekvállalási vágya, a búcsúk nehézsége, a gyereknevelés és munkájának az összeegyeztetése. Ellentétben a korábbi generációkra jellemző szülő-gyermek közötti titkolózással, közöttünk nem volt semmi titok. Semmi esetre se úgy, ahogy az én családomban szokás volt, ahol minden fontosabb dolog gondosan el volt zárva, egy soha ki nem nyitható hatalmas szekrénybe.

Néha eszembe jut, mi lenne akkor, ha Clay és én megtalálnánk a módját, hogy néhány hétnél vagy hónapnál tovább időzzünk egyazon hosszúsági és szélességi fokon. Ellepne az enyhe ráunás? Nem hívnánk fel egymást? Bosszantanánk egymást puszta jelenlétünkkel, ahogy azt az egymáshoz közel lakó szülők és felnőtt gyermekeik oly gyakran teszik? Aztán pedig, hogy a földrajzi közelség be tudja-e gyógyítani azt a sebet, ami a maga módján távol tart minket egymástól? Szeretném, ha egyszer még az életben megadhatnám ezekre a választ. Addig azonban az életünk továbbra is olyan lesz, mint az a videó felvétel, amit a fiam készít kislányáról, amint fut az Eiffel torony felé. Mindketten körbe- körbefutunk, meggyőződve arról, hogy a másik még mindig ott van-e.

Beszéljünk a szexről!

Az utóbbi időben a szex egy rettenetesen elhanyagolt téma (oh, bocsánat - topik), szinte heteket kell várni, míg végre olvasni lehet róla   mondjuk a Blikkben. Persze 30-50-100 éve se volt jó az, amely lónak mára átestünk a másik oldalára. Először volt a „Ne paráználkodj”, aztán pedig a „szocialista erkölcsbe ütközik”. Emlékszem rá, hogy társkereső hirdetést Magyarországon a 70-es években kizárólag a Magyar Nemzet vett fel, de a hirdetésben szerepelni kellett a „házasság céljából” kifejezésnek. Aztán a 80-as években egy kicsit fellazult a dolog, mert kihoztak egy havi folyóiratot „Négy évszak” elnevezéssel, amiben Kaposy Miklós, és más újságírók aktuális cikkeinek közlése mellett, főleg társkereséssel foglalkozott, és a „házasság” szó nem volt kötelező. A csoportos szex-orgiák tulajdonképpen akkor indultak be Magyarországon. Végre egymásra találhattak azok a házas- vagy házas-párok, akiknek volt hozzá kedvük. Az én ismereteim szerint a csoportos szex - legalább is nyílt formában - az USA-ban az 50-es években indult be, amit annak idején egy bestseller tárt fel „Velvet Underground” (Bársonyos alvilág) címen, Michael Leigh újságírónő tollából 1963-ban. Ma már történelem, hogy  a „szexuális forradalom”-ról elsőnek a francia Eprint magazin számolt be 1961-ben, amit a nemi betegségek gyógyíthatósága után, a fogamzásgátlás problémájának megoldása robbantott ki. 5000 év után végre kefélhettünk kedvünkre, „legfeljebb elkárhozunk” alapon, de ugye az olyan messze volt még.  

De a „Ne paráználkodj” szellem szükségszerűen kihatott a magyar nyelvre is. Amikor kisdiákként hittanórákra jártam és megtanultam a tízparancsolatot, fogalmam se volt mit jelent paráználkodni. Tízévesen ismertem én az összes „csúnya” magyar szót. Kakiból szar lett, fütyiből fasz, punciból pina, és persze a felnőtte basztak is, amit csak kefélésnek emlegettek, csak azt nem tudtuk, hogy az mi, persze a téma nem nagyon érdekelt minket, csak arra volt jó, hogy disznólkodjunk vele. Amikor kamasszá váltam akkora már természetesen érdekelt, a szótárunk pedig kibővült még rejszólással meg nyalással, kiderült nem csak a segget lehet nyalni, illetve kinyalni, és nem csak a gyereket lehet verni, hanem a faszt is. Viszont lingvisztikai fejlődésük ezzel be is fejeződött. Mire felnőtt lettem, valahogy rájöttem, hogy ha egészségügyileg kell beszélni a dologról, akkor az ember hímvesszőt-péniszt, hüvelyt-vaginát és közösülést-koituszt használ. De viccek esetében ezeket a szavakat közröhej lett volna alkalmazni. „Gyere be Julcsa - nem megyek mert közösülni akarsz velem - dehogy akarok én veled koitálni - akkor meg minek menjek?” Maradt tehát a jó öreg „pina-fasz együtt basz.” De mi van akkor, ha jogi térre terelődik a dolog? Na ez vicces csak igazán. „Kiskorú megrontása” Rendben van, kiskorú a 14 év alatti, de mi történt vele, mit lehet megtudni? Mi az a „megrontás”? Simán közösültem egy 14 éves lánnyal? Vagy kinyaltam a punciját egy 9 évesnek? Esetleg egy 10 éves fiúnak a seggébe dugtam a faszom? Vagy a szájába? Ezek nem derülnek ki, mert a nyelvünk hiányos. Mit jelent az, hogy „fajtalankodás”? És mit használunk annak kifejezésére, hogy valaki állattal közösül? Tudja valaki?

És akkor ránk szakad a kapitalizmus, a nyitott szex-szel együtt, és persze átvettük az angol szavakat. Ma már mindenki tudja, mi az anális szex, jóllehet húsz éve csak az orvosok szótárában szerepelt az ánusz. Napjainkban dívik a fisztelés (nem fogom kipróbálni!), és hallatán senki se rohan az idegen szavak szótárához, egyfelől nincs benne, másfelől az Interneten még illusztráció is van hozzá.

Be kell vallanom, hogy a fentiek szavakba öntésére engem egy amerikai szabadúszó újságíró, Carl Frankel cikke inspirált, aki a Sheri Winston Központ égisze alatt működő Intim Művészetek Központjának az igazgatója. Cikkének címe magyarul így hangzik: Perverz szex: Mikor lett ilyen népszerű a BDSM? Gondolom a BDSM-ről még nem hallottál (vagy, ha igen akkor letagadnád), tehát rátérek a betűszó alkotóira. B = gúzsbakötés (bondage), D = megkorbácsolás (discipline), S = szadizmus (sadism), M = mazohizmus (masochism). Ámbár, a DS-nek külön élete is lehet, azaz „uralkodás és alávetés” (dominace and submission). Akik ezekhez folyamodnak, azok a meghatározás szerint olyan személyek, akik ketten vagy akár többen is a fokozottabb szexuális élvezet elérése végett fájdalom keltést használnak. Egyszerű magyar szavakkal, kibaszott perverzek, és akkor most nekem kuss! De nem oda Buda! Ugyanis Carl szerint Amerikában népszerű lett, csak azt nem tudni, mikor. Ha pedig népszerű lett, akkor perceken belül itt is népszerű lesz - na jó, azt tudom, hogy van, de népszerű már? Minden esetre nézzük a medvét, vagyis mit várhatunk!  

Amerikában egy osztályon felüli szórakozóhely galériáján egy meztelen nő, összekötözött állapotban, kellően dekorált asztal közepén fekszik. Az arra járó elegánsan öltözött hölgyek és urak körbejárják, nézegetik, és ki is próbálnak ezt-azt, amire a felkínált hölgy válaszol, „köszönöm uram” - „köszönöm hölgyem”. Ja, és ez nem egy elszigetelt eset.

Az egyértelműen világhírű The Economist gazdasági hetilap által szervezett csúcstalálkozón Mr. Acworth-ot, a perverzitás királyát meghívták előadást tartani, közvetlenül egy harvardi közgazdász professzor előadása után. Lehet, hogy ez a civilizáció végét jelenti, vagy inkább a fejlődés új irányát - ez képezheti vita tárgyát - azonban az biztos, hogy egy fal leomlott, a hagyományos szexuál-morál fala. De ezt te is észrevehetted volna, hiszen az utóbbi idők hollywoodi termékekben egész szépen beszivárgott. Mi következik ebből, kedves hölgyeim és uraim? A valamikor perverznek, és talán még betegnek is tekintett BDSM praktizálók, mára a társadalom által elfogadottá váltak, elfogadott stílusuk van, és praktikájuk biztonságosnak tekintett. Annak ugyanis vége, hogy lelki szemeink előtt megjelenik egy titokzatos pince, aminek pókhálós falai között erőszakkal, láncra verve, fogva tartottak egy nőt, akit alaposan, kékre-zöldre korbácsolnak, és vagy belehal sérüléseibe, vagy csak egy életre szóló traumával távozik. Mert az „egészséges” perverzitás egésze más, illetve más, de nem egészen. A hangsúly a biztonságosságon és a beleegyezésen van. Természetesen megkérdezték a szexológusokat is. „A különböző perverz csoportok koreográfiája változó, viszont általánosságban elmondható róluk, hogy érzelmileg stabilak, a társadalomba jól beilleszkedő, egészséges emberek.” Van, aki tovább megy: „A perverzek valójában a BDSM-et kiegészítésnek használják, a szexuális élményük felfokozására. Egy kis megkötözés, egy kis popsi pacskolás, majd egy alapos baszás.”

A szex-terapeuták nagyobbik hányada a BDSM praktizálókat nem tekinti aberráltnak, hacsak nem hat ki a páciensére negatív irányba - állítják a megfigyelők. Én azért csendben megkérdezném, hogy akkor mitől „beteg”, Úgy értem, pszichésen? Nem kellene talán azt kikutatni, hogy pszichés sérülése - ami nyilvánvalóan a társadalmilag évszázadok óta elfogadott normák önszántából történő, vagy ráerőszakolt elhagyásból ered - pontosan mitől származik? Távol álljon tőlem, hogy moralizáljak, de az evolúció folyamán kialakult szexuális gyönyör szintje évmilliókon át elégségesnek bizonyult, akkor az a  mai nemzedék, amely inkább csak feléli az ősök munkájának a gyümölcsét, mintsem, hogy hozzáadna valamit,  miért nem elégszik meg a természet adta minőséggel? Miért keres annál többet szex, tudatmódosító drogok formájában, hogy aztán éveken át járhasson a szex-terapeutához, aki persze jó pénzért biztosítja arról, hogy egy kis perverzitás nem igazán aberráció.

Különben a BSDM megítélésével kapcsolatos elnézőbb magatartás jelentkezni fog a pszichiáterek diagnosztizálását segítő „biblia” következő kiadásában (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders). Az 1992-ben kiadott DSM-IV-ben ez a fajta perverzitás még „parafiliának” számított. Parafilia pedig a gyűjtőneve minden, nem szabványos előjátéknak, aminek ugye célja a szexuálisvágy előhívása, illetve felfokozása. Igen ám, de ki dönti el, hogy a parafila rendellenességnek számít-e? Tette fel a kérdést Susan Wright (érdekes módon egy hölgy), aki a National Coalition for Sexual Freedom (A Szexuális Szabadság Nemzeti Koalíciója) szóvivője. A „koalíció” fő célkitűzése, a BDSM védelme. A 2013-ban kiadandó DSM-V-ben a BDSM miden bizonnyal nem lesz megbélyegezve a „rendellenes” minősítéssel. Vajon miért? Becslések szerint az amerikai felnőtt társadalom 5 %-tó 50  %-ig praktizálja. Miért ez a hatalmas szórás. Azért mert egy ilyen felmérés rengetegbe kerülne, és nincs aki szponzorálná (úgy látszik, hogy perverzeknek nincs pénze ), ugyanis ilyen témában az egyszerű rákérdezés nem ad megbízható eredményt. Csak kevés ember vállalja fel nyíltan, hogy ha nem veri kékre-zöldre a feleségét, képtelen elélvezni (pardon, nem lesz orgazmusa másfélórás pumpálás után se). De ha az alsó határt, vagyis 5 százalékot veszünk, az is sokmillió ember. Ennyit nem lehet „betegnek” nyilvánítani. Erről eszembe jut az a mondás, ha a társadalom 99 százaléka skizofrén lenne, akkor minket az 1 százalékot zárnának be elmegyógyintézetbe. Hiába na, erre tart a világ. Én időbe szóltam, vegyél néhány leckét, még szükséged lehet rá: www.kink.com

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————————————

Káros-e a pornó a szexuális életünkre?

Wendy Maltz, szexológus és szex-terapeuta írása: A napokban jelent meg Wendy Maltz férjével, Larry Maltz-cal közösen írt legújabb könyve: Hogyan oldjuk meg a pornográfia okozta gondjainkat (2010. január). Az írónő egy korábban írt könyve is foglalkozik ezzel az örökzöld témával (A pornó-csapda).

A pornógráfia mindig is vegyes érzelmeket váltott ki az emberekből: sokan hálásak a pornó olvasmányokért, hiszen még a legsivárabb házaséletet is megspékelik egy kis kalanddal, ugyanakkor mások egyenesen az ördög bibliájának tekintik a Playboy-t, a Playgirl-t vagy a manapság oly divatos internetes pornó-portálokat. Vajon rejt-e veszélyt a pornók túlzott mértékű igénybevétele? Hol az a határ, ahol már perverzióba csap át az egészséges szexuális kiváncsiság? És vajon függővé válhatunk-e a pornótól?

A korlátlan lehetőségek birodalma, az Internet: Az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé vált az internetes szex, az úgynevezett cybersex, ami tulajdonképpen majdnem ingyen, a nap 24 órájában, bárhol és bármikor élvezhető lett. A cybersex viszont, nem csak a publikumának jelent nélkülözhetetlen örömforrást, hanem a világ gazdaságának is.  Egyedül az USÁ-ban a pornóból származó éves bevétel meghaladja a 13 millió dollárt,  míg a világon összesen 100 millió $-os összegről van szó. Nem tudom, hogy rátok mennyire jellemző a következő statisztika, csak egy a biztos: a pornó-ipar ma már a minden napjaink szerves részévé vált.

Az egyik internetes statisztikai oldal (Internet Filter Review) szerint ugyanis havonta 40 millió amerikai hagyja ott virtuális lábnyomát, bocsánat, kéznyomát a szexportálokon. Sokan mindennapi látogatói az ilyen oldalaknak, hetente akár 15 órát is ennek a sportnak szentelnek. Ráadásul nem elég, hogy az amerikai munkavállalók 25%-a sutyiban, a feleség háta mögött „szex-el” a neten, ráadásul ott éli ki rejtett vágyait, mint ahogy ezt egy 2008-as évi online felmérés (Nielsen) is kimutatta.

A Men’s Health magazin 2004-es statisztikája szerint a megkérdezett férfiak 70%-a több pornóanyagot nézett meg az internet beköszöntével, mint előtte, 50%-uk pedig aggodalmát fejezte ki ezzel a szokásával kapcsolatban.  Az amerikai válóperes ügyvédek akadémiája és a brit Nielsen internetes statisztikai portál már azt is kijelentették, hogy a mai válásokért egyértelműen a férfiak megváltozott - internetes - szexuális szokásai tehetők felelőssé. Patrick Carnes szex-terapeuta tovább megy, és egyenesen függőségről beszél az intenetes pornóoldalak kapcsán.

Egy szex-terapeuta hölgy, Wendy Maltz szerint a pornó nézése nem egyértelműen csak „rossz és romlott” dolog. A praxisában sok olyan eset volt, mikor a pornó anyagok közös megtekintése újraélesztette a párok amúgy már kialudt lángját. Szexulógusi pályájának kezdetén ő amondó volt, hogy az emberek magukról alkotott képe annál jobb, minél magabiztosabbak szexualitásukat illetően. De mára megváltozott a helyzet. Az Internet nem csak a korlátlan lehetőségek birodalma, hanem a korlátok, a csapdák egyvelege is egyben. Hogy miért? Nézzük meg az internetes pornó oldalak hátulütőit!

Szexuális zaklatás: Wendy Maltz életében számtalan olyan pácienst kezelt, akik erőszakos nemi közösülésnek voltak az áldozatai. Ezek a nők egybehangzóan a következőt nyilatkozták: „Ahányszor a tévében, vagy az interneten, pornó jeleneteket láttam, mindig újra átéltem az erőszakot. Mintha magamat láttam volna az elkövetővel együtt.” Wendy Maltz korábban maga is ajánlotta betegeinek a pornográf, erotikus regények olvasását, elősegítve vele egy egészséges szexuális felfogást, de az előbb említett tapasztalata után már csínján bánt az ilyen témájú olvasmányokkal. Rájött, hogy ezek a könyvek „puszta tárgyakká degradálják a nőket, és csupán az erőszakos viselkedést és megalázást népszerűsítik”.

Egy szerető, aki behálóz minket: A terápiát keresők (tehát önmaguk előtt is beismerten aberráltak) többsége arról panaszkodott, hogy a pornó a feleségük vetélytársává vált. A világhálón ugyanis több mindent lehet kipróbálni, mint amit egyetlen nő valaha is nyújthat a férfiak számára. Voltak férfiak, akik szerint „a legintenzívebb orgazmust akkor érték el, amikor az internetes szex-oldal nézése közben maszturbáltak, annak ellenére, hogy egy feleség várta őket otthon.”

Függőség, mint a drogoknál: Az egyik páciens így mesélt világhálós pornografikus élményeiről: „akármikor nézek pornót a neten, átjár egy leírhatatlan szenvedély, óriási vágy önt el. Az egészben az a legjobb, hogy mindig visszamehetek repetázni, ha még nem volt elég.” Wendy Maltz pszichológusnő szerint ez egy az egyben megegyezik a drogosok és alkoholisták élménybeszámolóival. Az is erre utal, hogy amikor férfibetegek le akarnak szokni a pornóról, ugyanolyan tüneteik lesznek, mintha elvonókúrán lennének. Volt olyan beteg, aki hiába próbált leszokni, így panaszkodott: „a kokainról meg a cigiről sokkal könnyebb volt leszoknom, mint az internetes pornóról”.

A pornóról való leszokást az is megnehezíti, hogy a szexuális kielégülés érzése az agy örömért felelős központját aktiválja, ezáltal növekszik az adrenalin-, tesztoszteron- és szerotoninszintünk, és a szerelem által kiváltott hormonok keletkeznek (oxitocin és vasopressz) a szervezetünkben.

Veszély az emberiség ellen: Wendy Maltz a praxisában több érdekes esettel is találkozott. Édesapja halála után egy hölgy nagymennyiségű, kemény pornós anyagot talált apja lakásán.  ”Bármennyire próbáltam kiverni a fejemből, nem sikerül. Sosem fogok úgy gondolni apámra, mint korábban” - mesélte a gyászoló asszony. Az Irakból hazatért katonák szexuális élete sem a régi már: az átélt traumát a pornóval kompenzálják. De ez egy ördögi kör: sokan még az öngyilkosságágot is megkísérelték, mert már nem láttak más kiutat pornós függőségükből. Egy férfi viszont erekciós problémáiról beszélt: “Vissza akarom kapni a régi életemet, amikor még nem érdekelt ennyire a pornó, amikor még fel tudott izgatni egy húsvér nő látványa, nem csak a pornó nézése”. A pornókat néző férfiak partnerei óriási nyomás alatt állnak, mert úgy érzik, pornó sztárokkal kell versengeniük. Ők már ott tartanak, hogy inkább lemondanak a szexről, mintsem kudarcot valljanak. “Nehéz olyan férfi partnert találni, akit nem érdekel a pornó. De nekem pont ilyen társ kell, csak egy ilyen férfit tudok elképzelni, mint gyermekeim apját”- nyilatkozott egy másik hölgy.

Az Egyesült Királyságban 2009-ben készítettek egy felmérést a 13 és 16 év közöttiek szexuális szokásairól, és megdöbbentő adatok derültek ki: ezek a tizenévesek hetente 100 percet lógnak pornós intenet portálokon! Ez egy évre vonatkoztatva 87 órát tesz ki! Amerikai felmérések is hasonló eredményeket hoztak napvilágra: A Columbia University 2004-es évi felmérése szerint, a mai tizenévesek 45%-ának vannak olyan barátai, akik rendszeresen pornó anyagokat töltenek le a netről. Ezek után mindenki válaszolja meg magának a címben feltett kérdést: Káros-e a pornó a szexuális életünkre, vagy sem? 

Az elválás fájdalma

Majd mindenkit hagytak már ott, és tudja, s aki nem tudja, az egyszer egészen biztos meg fogja tudni, hogy a szerelmi kapcsolat kíméletlen megszüntetése mindent elsöprő fájdalommal, tehetetlen dühvel, sőt őrjöngéssel jár együtt (nem ritkán öngyilkosságba torkollva). Na, de mi ennek az oka? Miért szenvedünk oly borzalmasan, ésszel nehezen felfogható okból, hiszen annyi nő/férfi van még a világon, ami különben se dőlt össze nélküle.

Manapság divatos mindennek okát az evolúcióban keresni, elvégre testi és természetesen lelki (azaz pszichés) tulajdonságaink is a törzsfejlődés folyamán alakultak ki, és bizony nem ok nélkül. Az ember például szeret hinni, csak úgy, sokszor minden bizonyíték nélkül. Hiszünk Istenben, a túlvilágban, a csillagok állásában, a jósnő kristálygömbjének és - hogy stílszerűek legyünk - még az örök szerelemben is. Az ok egyszerű, amelyik ősünk hitt, az hosszabb életű lehetett, és inkább volt lehetősége utódokat nemzeni, mint annak, aki csak a bizonyosságot fogadta el. Tételezzük fel, hogy ősünk az alkonyi félhomályban egy árnyat látott elsuhanni. Az, aki hitte, hogy az árnyhoz tartozik egy oroszlán, és ezért menekülni kezdett, jó eséllyel élte túl a találkozást. Az, akit csak a bizonyosság érdekelt, nagy valószínűséggel az oroszlán vacsorájává vált, nem hagyva magának lehetőséget az utódnemzésre. (lásd: Michael Shermer - How We Believe, The Search for God in an Age of Science) Csakhogy a düh és a fájdalom komoly igénybevétel, alapos ok nélkül gyakorolni nem éppen praktikus. Miért nem fejlődtünk ki úgy, hogy elhagyásunk esetén rántunk egyet a vállunkon, és íziben új partner után nézünk, akivel aztán együtt utódokat hozhatunk létre? Nos, úgy tűnik, hogy szerelembe esésünknek komoly gyakorlatias előnye volt. Egy preferált partner hosszú távú megtartása kevesebb energiát emésztett fel, javította a túlélés és utódnemzés esélyét. Kétségtelen, ez így nem túl romantikus, de például Helen Fischer antropológusasszony köti az ebet a karóhoz, amit ki is fejtett egy nemrég tartott tudományos szimpóziumon.

Azonban sajnos a törzsfejlődésnek vannak árnyoldalai is. Amikor szerelmünk elhagy, szenvedünk, mint a kutyák, aminek szintén evolúciós oka van. Az okok ismertetése előtt azonban meg kell ismerkednünk az MRI technikával.

Itt most közbe kell szúrni a következőket: A mágneses rezonancián alapuló képalkotást (MRI=Magnetic Resonance Imaging) főleg az agyról készített képek előállítására használják. Ez a forradalmi jelentőségű diagnosztikai eljárás az információkat az emberi testet alkotó anyagok atomjainak mágneses tulajdonságaiból nyeri. Lehetővé teszi a test belsejének rétegről-rétegre való letapogatását és a rétegek képernyőn való megjelenítését. Az MRI vizsgálat során a vizsgált személy erős mágneses térben van elhelyezve, miközben rádióhullámokkal sugározzák be. Az MRI képalkotáson alapuló technika tette lehetővé az agykutatás hihetetlen mérető felfutását az elmúlt 15-20 évben. Vázlatosan ez a következőképpen néz ki. Az MRI vizsgálat alatt álló kísérleti alanyt különböző agytevékenységre ösztönzik. Például: számoltatják, verset mondatnak vele, visszaemlékeztetik gyerekkorára, nemi vágyat keltenek benne, stb. Közben figyelik, hogy az MRI mely agyterületek aktivizálódását jelzi. Ily módon sikerül az emberi agyat feltérképezni tevékenysége szerint. A következő fázis az összetettebb vizsgálatok lefolytatása. Ennek ismeretéhez végezzünk egy feltételezett próbafuttatást. Ezek szerint egy kísérleti alanynak megmutatunk egy fényképet, amin két ismeretlen, egy férfi és egy nő csókolózik. Ekkor az MRI kép tanúsága szerint az agy érzelemmel foglalkozó része aktivizálódik. A következtetés pedig a következő: a csók, a korábbi hiedelemmel ellentétben, nem egy nemi aktus, vagy az ahhoz vezető előjáték, hanem egy érzelmi megnyilvánulás. (Erre a szexológusok felhördülnek. Ezt mindig is tudtuk, hiszen az örömlányok szolgáltatásai közé a csókolózást nem vállalják fel.) 

Visszakanyarodva az elhagyás fájdalmához abból indulunk ki, hogy ennek is evolúciós okai vannak. Ugyanis az MRI vizsgálatok szerint a szerelmi viszony kezdete az agyban olyan részt foglal le magának, ahol bőségesen található receptor a dopamin nevű stimulánsra. [A dopamin testben termelődő vegyület, mely az idegrendszerben neurotranszmitter szerepet tölt be, aktiválva a dopamin-receptorokat. Az agyban neurohormonként van jelen, s a hipotalamusz termeli] Ez a tény arra utalhat, hogy a szerelem nem nevezhető érzelemnek, sokkal inkább egy motivációs állapot, ami arra ösztönöz minket, hogy keressünk magunknak egy megfelelő partnert. Ez azonban még nem minden. Nemrég elhagyott személyek agyának vizsgálata azt mutatta, hogy dopamin-receptor terület aktivitásának a kialakulása az elhagyás után nemcsak fennmarad, de egyenesen fokozódik. Elsősorban azért, mert az elhagyott szerető az elhagyás után tovább szeret, ha lehet még jobban. Igen-igen, de a tapasztalat, hogy a semmivel össze nem mérhető „lelki” fájdalomnak kell lennie más okának is. Van is. Úgy tűnik, elhagyás után az agy valamennyi területe „foglalkozik a témával”. Az ember szinte az őrületbe kergeti önmagát.

Ez az „őrületbe kergetés” legalább két szakaszra bontható: 1) tiltakozás, 2) belenyugvás/kétségbeesés. Egészen biztos nem fog meglepni, ha leszögezem, hogy a tiltakozási szakaszban az elhagyott szerelmes szerelmének tárgyát mindenképpen vissza akarja szerezni. Az ezzel kapcsolatos tevékenysége nem ismer határt, nyugodtan kijelenthető, hogy célja elérésének megszállottjává válik, miközben hosszasan töpreng, hol követett el hibát. Bizonyára hallottál eseteket, amikor az elhagyott szerető önlejárató módon jelenik meg szereleme otthonában, munkahelyén, és ragadtatja el magát sajnálatos tettekre, amit nyomban megbán, és ígéri soha többé… Aztán sértetten visszavonul, de csak egy időre, mert ígéretét megszegve újfent „rohamra” indul, és állítja „jobban szeretlek, mint valaha”. Ráadásul, így is érzi, nem csak mondja.

Mi okozza az agyban ezt a jól ismert, de nehezen elszenvedhető rendellenes viselkedést? Elsőnek kijelentem, szilárd meggyőződésem, hogy az álmodozó fiatal által áhított romantikus szerelem nem más, mint mániás megszállottság, amit okosabb lenne „szexuális kapcsolatban kiváltott ideiglenes, egzaltált állapotnak” nevezni, amire bőséges bizonyíték is van.

Az MRI készülék segítségével kísérleteket végeztek frissen elhagyott szerelmesekkel. Nos, a leképezés tanúsága szerint a szerelmi viszony elején a vizsgált személy indítékokkal asszociált agyterülete azonnal nagyfokú aktivitást mutatott amint megmutatták neki szerelmének fényképét. Ráadásul, minél mélyebb volt a megszakadt kapcsolat, annál nagyobbnak tűnt az aktivitás, vagyis a kettő között pozitív korreláció mutatkozott. Viszont a kutatókat meglepte, hogy - amit a cikk elején már jeleztem - bár a szerelem a szemükben nagyfokú érzelemgazdagságot jelent, az agy érzelemért felelős részében az aktivitás nem növekedett meg. Ezek az agyterületek mindaddig nem aktivizálódtak, amíg a szerelmi kapcsolat nem ért el egy érettebb szakaszt. Megjegyzendő, hogy az aktivitás egyenesen volt arányos a kapcsolat hosszával, kitartva egészen az érzelmi állapot beköszönéséig. Ekkor történik valami nem várt fordulat. Megszűnt a „mánia”, és vagy kialakul a tartós kötődés, vagy csak simán megszűnik a szerelem, vagyis az egzaltált állapot, és beáll az enyhe közöny. Ezt az eseményt nem lehet másképp interpretálni, mint úgy, hogy a romantikus szerelem mindössze egy indíték, egy ösztönző erő, pontosan olyan, mint amilyen az éhség vagy a szomjúság, amiket viszonylag egyszerűen ki lehet elégíteni (persze a szexet is, de most nem erről irkálok).

Aki már volt szerelmes, már átélte az elhagyást, és köszöni szépen, ebből soha többé nem kér, azoknak van remény a „szerelem elleni immunitás” megteremtésére. Az agyon belüli vegyi folyamatok elemzése, valamint a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy antidepresszánsok szedése, megakadályozza a szerelembe esést. Ezek szerint, ma már nem csak álmosság, álmatlanság, fejfájás, tengeribetegség, hányinger, stb. ellen van pirula, de szerelem ellen is. Marad azonban néhány kérdőjel. 1) sok esetben az elhagyottban miért válik mérhetetlen gyűlöletté a rajongó szerelem? 2) Közvetlenül az elhagyás után az elhagyottban miért lángol még jobban fel a szerelem?

Kezdjük az elsővel, és világítsuk meg a jelenség abszurditását egy analógiával. Igaz, az analógiák sohasem tökéletesek, de arra kiválóan alkalmasak, hogy mindennapi tapasztalataink segítségével világosabbá váljon a téma. Tehát, a feltételezés szerint a vizsgált személy imádja a hízott libamájat, olyannyira, hogy borsos ára ellenére nem telik el számára nap a kedvenc étel egy-két adagjának felfalása nélkül. Telnek-múlnak a hónapok, miközben hősünk legnagyobb gyönyörűségére teli szájjal zabálja a hízott libamájat, és akkor egy szép napon (mondjuk uniós felhívásra) betiltják a hízott libamáj árusítását. Nincs tovább, a libamáj falatozásnak hirtelen vége szakad. Ekkor szinte az egyik napról a másikra a megfigyelt személy, ha csak kiejteni hallja a libamáj nevét, elfogja az undor, a hányinger, és mindenki legnagyobb meglepetésére percekig tudja taglalni milyen ócska, gyakorlatilag ehetetlen étek is a libamáj. Szóval, hogy is van ez? Amíg a szerelem tárgya rendelkezésre áll, addig imádat, rajongás és féktelen szenvedély veszi körül, de amikor a rendelkezésre állás megszűnik, az összes korábbi érzelemnek vége szakad, és nem marad vissza semmi más, mint a mindent elsöprő gyűlölet, ami nem egyszer aktív cselekedetbe torkol, ott tesz keresztbe a másiknak, ahol tud. És nem is akármilyen fokon. Már a „boldog békeidőkben” is, a mainál jóval kevésbé agresszív világban, szokássá vált, hogy az elhagyott szerelmes bosszúból vitriolt (kénsavat) löttyintett az elhagyó arcába „ha nem lehetsz az enyém, másé se legyél” alapon. Vagy nézzük az újsághírt! „A 32 éves rendőr nem tudott belenyugodni, hogy elhagyta a kedvese, ezért felkereste munkahelyén, ahol szolgálati fegyverével lelőtte, majd halálosan megsebesítette azt a férfi kollegát, akivel kedvese éppen beszélt, aztán a helyszínen még önmagával is végzett.” Kell-e taglalni, hogy a 32 éves rendőr cselekedetében a racionalitásnak még a szikrája se lelhető fel. Ezen kívül még az is megkockáztatható, hogy a feminista vád, miszerint a nő a férfi részére mindössze egy szexuális tárgy, aligha tartható. Hiszen, ha az elhagyó mindössze élvezeti tárgy lenne, akkor elvesztése könnyen volna pótolható.

Semmivel se logikusabb a második jelenség, vagyis az elhagyás utáni felfokozódó érzelem. Vagy mégis? Az egészséget akkor becsüljük, amikor már nincs. A gyereknek mindig az a játék kell, amivel a másik játszik. A nők jobban buknak a „foglalt” férfiakra. Ezek a jelenségek nem esnek túl távol az elhagyás utáni érzelmi felfokozódástól, amit rögvest követ az őrjöngő gyűlölet. Végül is, se őrjöngés, se pedig a gyűlölködés nem fogja visszatérésre sarkalni az elhagyót. Arról már nem is beszélve, hogy az agy reakciója sem tűnik túl logikusnak. Elvégre micsoda balga dolog éppen akkor fokozni (hormonálisan) a szerelmet, amikor annak tárgya örökre eltűnt? És miért, kérdezhetnénk újfent, csapódik át a szerelem gyűlöletbe? Miért éppen ez az alig érthető reakció fejlődik ki bennünk?

Bruce Ellis-nek (University of Canterbury, New Zealand) erre van válasza. Őseinknek nem volt túl könnyű az élete, amihez a tartós őrjöngés, düh, kétségbeesés és az ezekkel együtt járó magas vérnyomás, csökkenő immunitás, a szív nagyobb leterhelése veszélyes luxusnak számított. Ezért, a gyors „megnyugvás” nagyon is célszerű volt, hiszen a múlt lezárását és egy új kapcsolat haladéktalan beindítását eredményezhette. De vajon a jelenben eredményez-e, vagy most is csak eredményezhet?

A faképnél hagyott szeretők nagy többsége végül is belátja, hogy nincs tovább, és akkor jön egy újfajta szenvedés: lemondás és kétségbeesés. Magukat sajnálva nyúlnak az alkoholhoz, nem kelnek ki az ágyból, napestig csak sírnak, bámulnak a levegőbe, magukba zuhannak, és bambán ülnek a TV előtt. Néha újból felszínre tör némi tiltakozás és méreg, vagy az újrakezdés ötlete, de a legtipikusabb a mindenre rátelepedő melankólia.

Amerikában (hol máshol?) felméréseket végeztek két hónapnál nem régebben elhagyott szeretők bevonásával. A vizsgált személyek majd 50 százaléka klinikailag kezelendő depressziósnak volt mondható. További 10 százalékuk erősen depressziós volt. Néhányan öngyilkosságig vitték, illetve ténylegesen belehaltak szenvedéseikbe, ami alatt az elhagyás által kiváltott infarktus vagy szélütés (sztrókot) kell érteni, és nem ritka a viszonylag gyorsan, néhány hónap alatt kialakuló mellrák sem. A kétségbeesés egy időben az agy több részét is aktivizálja. Ezek közül az egyik a „jutalmazással” asszociált terület. Amint az elhagyott személy rádöbben, hogy nincs több „jutalom” a dopamint termelő sejtek csökkenteni kezdik tevékenységüket. Az alacsonyabb dopaminszinttel pedig együtt jár a letargia, reménytelenség és depresszió. Ez pedig kontra-produktív. Mi értelme elvesztegetni időt a búslakodással? Néhány tudós úgy gondolja, hogy a depresszió kialakulásának lehetősége több millió évvel ezelőtt fejlődött ki az előemberben. Ezen elképzelés egyik úttörője Edward Hagen (Berlini Humboldt Egyetem), aki szerint a depresszió magas anyagcsere és szociális költsége lényegében hasznos. Végül is a depressziós tűnet a közösség többi tagja felé jelzés, hogy egyikük kétségbeejtő nagy bajban van. Ez nem más, mint egy félreérthetetlen segítségkérés. Van azonban a depressziónak egy másik fontos funkciója is. Ugyanis rákényszeríti a benne szenvedőt, hogy szembenézzen az elkerülhetetlen valósággal, és végre hozzon létre egy nehéz döntést, ami elősegíti a túlélést és az utódnemzést.

Azt talán mondani se kell, hogy nem egyforma mértékben, de úgy fejlődtünk ki, hogy szeretteink által elhagyva szenvedjünk, méghozzá nem ok nélkül. Ugyanis a szerelem egyike a három „párzási motivációnak”. 1) A nemi vágy azért alakult ki ősünkben, hogy a többé-kevésbé megfelelő egyénnel való közösüléshez legyen kedve. 2) A szerelem azért fejlődött ki, hogy ősünk a legmegfelelőbbnek ítélt egyénre fókuszáljon, ami megtakarítja a nemiségre fordítandó drága időt és energiát. 3) A hosszú távú kötődés pedig azért fejlődött ki, mert segítségével a partnerek szövetkezhetnek az utódok felnevelésére. (Ez utóbbit többen cáfolják, mivel kötődni lehet baráthoz, házhoz, bútorhoz, régi köntöshöz, stb. is)

Mindebből következik, hogy a szerelem az ember életében a legfontosabb dolog, mert alapvetően befolyásolja a társadalmi és genetikai jövőjét. Ezért az tűnik logikusnak, ha szerelmi életünk megszűnése felett siránkozva szenvedünk. Először tiltakozunk az elhagyás ellen, hogy visszafordítsuk az eseményeket, majd az egészet feladjuk, leporoljuk magunkat, és megújult erővel összpontosítunk arra, hogy újfent szerelmesek lehessünk. Ez a megállapítás azonban nem szentírás, mindössze a többségi vélemény. És ebben a többségben főleg a nők vannak jelen, valószínűleg azért, mert ők szenvednek jobban, vagy látványosabban, amiért cserében ők tudnak otthagyni kegyetlenebbül, és nem feltétlenül az utódokról való gondoskodás végett. Véleményükhöz a kisebbségben lévőknek is akad némi muníció. Például felvetik, mekkora az utódnemzési esélye annak a szerelemféltőnek, aki fájdalmában kettős gyilkosságot követ el? Nyilvánvalóan nulla. Ha ezeket is megfontolás tárgyává tesszük, akkor talán nem elhamarkodott az a vélemény, hogy a téma koránt sincs teljes mélységben kimerítve.  

Utószó. A cikk eredetiben az IPM magazinban jelent meg 5 évekkel ezelőtt. Az IPM-től egyetlen peták tiszteletdíjat se kaptam. Voltak különböző ígéretek, de nem tartották be. Minek? Ez most a rablókapitalizmus. Túl is tettem magam rajta, béke poraikra. A napokban azonban Internet kalandozásom során rátaláltam a cikkemre, amit az IPM magazin árul. 252 Ft + ÁFA ellenében letölthető. Nekem nem fizettek, de másoktól pénzt kérnek érte. Gondoltam felfrissítem a cikket és leközlöm ingyen. Ráadásul, amit a főszerkesztő kihúzott a cikkből, azt most visszatehettem (kékkel szedve).    

Mi van, ha pénisszel születtél?

Hülye kérdés, mi lenne? Férfi vagy. Akkor viszont veszélyben a péniszed! Gondolom, érdekel, hogy miért? Azért, mert a profitra éhes TŐKE piacot lát a nemi szervedben. Ugyanis a nőknél bevált, a nőket már alaposan megkopasztották, legutóbb a nemi szervük átszabásával, amin röhögtetek, de most készül rátok járni a rúd. Ne becsüld le, mert a TŐKE eddig még mindig mindent elért, amit akar. A plázák kozmetikai osztályán egy teljes pultsor van kirakva a női nemi szerv tisztítását és szagtalanítását célzó dolgokkal, melyek - valószínűleg - több kárt okoznak, mint hasznot. Ezt a maszlagot már próbálták megetetni a férfiakkal is, de nem álltak kötélnek. Ne keressük az okokat, de bár mik is legyednek azok, a pénisz külső megjelenése a férfiaknak se mindegy. Nem tudni miért, de a jelenség létezik. Azt mondják, a nők egymásnak öltöznek. Lehet, hogy a férfiak a pöcsükkel vannak ugyanígy. Nem szeretik, ha a nem perfekt dákójuk miatt az öltözőben a többi kiröhögi. Nézzük tehát sorban, mi minden vár rád, jobban mondva a péniszedre!

1. Meghosszabbítás: Hülye dolog, de a közbeszéd szerint a kicsi és szűk punci a csemege, míg a férfiaknál a hossz és a vastagság a kívánatosság mércéje. Most ne azon spekuláljunk, hogy mi van, ha a legkisebb hüvely a leghosszabb hímveszőnek ad találkát, inkább azt vizsgáljuk van-e mód szemébe röhögni a természetnek és mesterségesen meghosszabbítani, mit is?….Hát, igen, azt a bizonyos hímtagot? Anatómiai tény, hogy a pénisz egy jelentős része be van ágyazva a testbe, ahogy egy zászlópóznának is szüksége van beton alapozásra. Nosza, ebből a rejtett tartalékból tárjunk fel néhány centit a külvilág részére. Na, itt lépnek be a sebészek, akik bőségesen hirdetik magukat (vagy majd fogják) ha véletlenségből pornóképek szemlélésére szottyan kedved. A csábítás roppant aktuális, mert a pornó felvételeken szereplőket úgy válogatják ki néhány millió jelentkező közül, hogy 22 cm alatt még véletlenül se kerüljön be valaki (ezért fizetnek tripla gázsit a nőknek, akinek arca nem az orgazmustól torzul el, és nem az átélt kéj miatt nyögnek, hanem a fájdalomtól). A sebészeti beavatkozást úgy hívják, hogy ligamentolizis, ami szerencsés esetben akár 3 centi adalékot is jelenthet. A műtéten áteső férfiak nagy hányada szívesen visszafordítaná az eseményt, mert a zászlórúd valóban magasabb lett a kihámozott alapozás mélységével, de nincs semmi, ami egyenesen tartaná. A meghosszabbított pénisz ugyan merev lesz, de nem erektált, magyarul többnyire lógni fog felállt állapotban. Ha, aláveted magad a műveletnek, nem leszel átverve, a 3 centi OK, csak a szerszám lesz használhatatlan. Ezt nem én találtam ki, az Amerikai Urológusok Szövetségének a véleménye. (safe or efficacious).

2. Fantom pénisz: Hú, az anyját. Ez nem semmi. Emberi bőrsejtek segítségével megvastagítják a péniszt (ha már hosszabb nem lehet). A „segítségével” ez esetben azt jelenti, hogy az új bőr alatt sejt szaporodás indul be, ami a végén a pénisz kerületének megközelítőleg 30 százalékos növekedésével jár. Látványnak nyilván beválik, de a „műveletet” nem befolyásolja. Elvégre a vaginán egy 150-180 mm átmérőjű gyerekfej könnyedén átjön, akkor pedig 35 és 40 mm-es péniszátmérő között aligha van detektálható különbség.

3. Mesterséges erekció: Közölni fogják veled, hogy ha már a Viagra se segít, még nem feltétlenül kell bedobni a törülközőt. Az erekció mesterségesen is kiváltható, méghozzá két féle képen is. Az egyik megoldás, ha behelyeznek egy hajlékony, ám mégis merev műanyag csövet a makacs nemi szervbe. A művelet szépséghibája, hogy a cső nem vehető ki-be. Következésképpen a tulajdonos fasza élete végéig állni fog, napi 24 órán át. Előnye a módszernek (mert az is akad), hogy olcsó. A másik megoldás jóval költségesebb, viszont a páciens (vagy ügyfél, vevő, vagy mit tudom én) nincs örökös erekcióra ítélve. Ennél az eljárásnál a behelyezett „belső” felfújható és leereszthető. Ha ide jobbra vetsz egy pillantást, akkor láthatód a megfelelő ábrákat.

4. Injekció: Általában a férfiak nem kedvelik, ha szex-szerszámukat hegyes dolgokkal böködik, de a szent cél érdekében nem riadnak vissza az öninjekciózástól sem. A befecskendezett anyagok között jó néhány kifejezetten veszélyes a (Caverject) nem tartozik ezek közé. Terjesztik is széltében-hosszában extra vékony injekciós tűvel, előre preparált fecskendőben elhelyezett szilárd, pór alakú hatóanyaggal és oldószerrel. A tű olyan hosszú, hogy tövig kell benyomni a pénisz alsó egyharmada körül. A hatás 5-20 percen belül jelentkezik, de micsoda hatás! 4 álló órán át tartó merevedés (ha tovább tart, szólni kell az urológusnak). Caverject hetente legfeljebb 3 alkalommal alkalmazható, és minimum 24 óra elmúltával. Úgy tudom Magyarországon még nincs, de el tudom képzelni az árát, amikor majd megérkezik. Ha 10 rongy alatt lesz, egyszer kipróbálom . Végül is ez a 4 óra még az én fantáziámat is megmozgatta. Persze kell hozzá 4-5 nő és számottevő erőnlét is. Na, ezt a két utóbbit nem tudom, hogy honnan vegyem.           

5. Here helyrepofozás: Ha egy férfi jól akar mutatni (csak úgy általában, természetesen meztelenül) akkor a péniszen kívül ügyelnie kell a heréire is. A trendi here nagy, azonos méretű, és tökéletes gömb alakú. Ha nem ilyet látsz a fürdőszoba tükörben, akkor apám, rövidesen ki fogsz menni a divatból. A nagy, azonos méretű és tökéletesen gömbölyű herepár a természetben természetesen olyan ritka, mint a fehér holló, de a természet az ilyesmihez nem ért, ezért nem releváns. Éppen ezért hamarosan a magyar férfiak követni fogják a magyar nőket a szilikon implantátumok fogyasztása terén, de ők nem a melleiket, hanem a herezacskóikat fogják feltölteni, hogy „férfiasan nézzenek ki.”

6. Fityma restaurálás: A fitymabarát és a fityma ellenzők tábora évszázadok óta vitában áll egymással. Mind a két oldalon akad érv dögivel. A metélt férfi nemi szervének tisztántartása háborús körülmények között se probléma, és vannak olyan felmérések, ami szerint a metélt férfivel közösülő nők méh-nyakszáj rák előfordulása ritkább. Másfelől viszont fityma nélkül az orgazmus „nem az igazi”. Van azonban egy érv, amivel nehéz szembehelyezkedni. A fitymátlanítás visszafordíthatatlan. Micsoda dolog egy gyermeket megszabadítani fitymájától megkérdezése nélkül. Aztán meg, mi van akkor, ha valaki leendő felesége elől el akarja hallgatni zsidó származását? Ez bizony gáz! Na, ennek most vége. A fityma restaurálás egy lehetséges opció, amire két megoldás létezik. Az egyik a műtéti úton történő bőrsarjasztás. A másik a „csináld magad” módszer, aminek lényege a maradék bőr állandó húzogatása, amíg valami fitymaszerűséget nem lehet tapasztalni. Az üzlet ebben a különböző segédeszközök értékesítése, amelyek garantáltan visszahozzák a rég elvesztett fitymát. Kritikusok szerint az orvosi beavatkozás se más, mint a „csináld magad”, csak rövidebb ideig tart és többe kerül.  

7. Mi van még? A szakma nem adja fel. Megjelent az amerikai piacon (ha már itthon is van, szóljatok) a „NodorO” amiről úgy hírlik, hogy „megszünteti a férfi genitália szagát”. Néhány élelmes riporter kiderítette, hogy a NodorO főhatóanyag vény nélkül kapható gombaölő-szer. Szóval már van, de a férfiak nem akarnak ráharapni. Nem akarok rosszmájú lenni, de úgy tűnik, nekik mindegy, hogy mit dugnak be, csak bent legyen. — Na, ezt nem fogjátok elhinni. Ez a slusszpoén. A (Sweet Release) - az ajánlat szerint - használója ondóját almaízűvé változtatja. Az (Ambrosia) viszont az ízek egész garmadát sorakoztatja fel. Akár csak a fagylaltosnál, orális szex előtt partnernődet megkérdezheted, milyen íz parancsol?           

A nők is félrelépnek – jobb ha tőlem tudod meg

Ha egy nőt könnyen le lehet venni a lábáról, azt a közvélemény kurvának tartja. Szexológusok nem fogalmaznak ilyen durván, ők azt mondják, hogy „férfias szabadossággal teremtenek kapcsolatot”.  Ebből nyilvánvalóan az következik, hogy két féle mércével mérünk. Másképp ítélünk meg egy férfit és megint másképp egy nőt, ha félrelép. A férfiak természetesen találtak is rá magyarázatot. Szerintük ők csak könnyű kalandot keresnek, aminek semmi hatása nincs a partnerkapcsolatra, míg a nők esetében ez nem mondható el, mert egy nő érzelmek nélkül nem tud szeretkezni, és ha egyszer valakinek odaadja magát, akkor az illetővel kapcsolatban olyan tartós érzelem alakul ki, ami a párkapcsolatra negatívan hat ki.

A helyzet azonban az, hogy ez egyszerűen nem igaz. De, ha nem igaz, akkor a férfiak miért ragaszkodnak ehhez az elképzeléshez? A válasz - részemről - egyszerű: Szexuális kérdésekben a nők nem közlékenyek. Ellentétben a férfiakkal, még egymás között se fedik fel a tényleges helyzetet, tekintve, hogy minden nő potenciális riválisa minden más nőnek. Kutatásokat pedig manapság főleg nők szexuális diszfunkciójával kapcsolatban végeznek (lásd: Tibor bá blogja (206) Filmismertető: Orgasm, Inc.). Viszont volt egy vállalkozó szellemű amerikai hölgy, Jocelyn Wentland, a Guelph University hallgatója, aki tisztán szeretett volna látni, mert szerinte a fentiekben vázolt nézet felett eljárt az idő. Wentland tehát online kutatást végezve, 1500 választ kapott 20 és 30 év közötti nőktől. A válaszok élesen eltérnek a „jól ismert tényektől”. Például a válaszolók 88 %-a állította, hogy nagyon könnyen lázba hozhatók, amivel a „tapasztaltabb” férfiak nagyon nem értenek egyet. Akkor ezek a férfiak most jól kapaszkodjanak meg, hiszen jórészüknek számtalan esetben vágták a fejéhez, „neked mindig a baszáson jár az eszed!” Ami azt eredményezte, hogy beléjük lett sulykolva, hogy a nőnek viszont nem. ÓÓÓÓÓÓriási tévedés, mert a nőknek is, legfeljebb másképp fogalmazzák meg maguknak. Ezt látszik alátámasztani az a tény, hogy a válaszoló (max. 30 éves) nők több, mint 70 százaléka minden nap szeretne szeretkezni, 80 százaléka maszturbál. Ami pedig a női passzivitást jelenti, több mint 90 százalék jelezte, hogy gyakran kezdeményezi a szeretkezést, míg 70 százalék ragaszkodik ahhoz, hogy kívánsága ki legyen elégítve. Ami finom megfogalmazása annak, hogy az adott hölgy addig nem nyugszik, amíg be nem dugják neki a lompost.

Ezek szerint a gátlásoktól duzzadó nő már a múlté. De nem csak ez, a nők jelentős hányada - ha hiszed, ha nem - kifejezetten hódol a promiszkuitásnak. Apám, ezt is megértük! Ráadásul a gyakori partner váltás nem hat ki az önbecsülésükre, teljesen természetesnek veszik. Wentland megállapítása szerint a fentiekben ecsetelt hölgyek teljes magabiztossággal menedzselik kalandjaikat, mert kifejezett határozottsággal választják külön a szexet az érzelmektől

Végül azért bennem megszólal a kisördög. Ez egy online felmérés volt, az  válaszolt, aki akart. Feltételezem, hogy a válaszadók ki akarták fejezni, hogy ők már nem tartoznak a megszokott sztereotípiához, ők ezen már túlléptek. Vagyis a megadott százalékokat el kell osztani, csak az isten tudja mennyivel. Minden esetre a társadalmi változások már ezt a területet is kikezdték, hogy aztán jó-e vagy sem, azt majd csak az idő mondja meg.

Az egyik jobb, mint a másik?

Alapvetően különbözik-e a férfi és a nő agya? Simon Baron-Cohen a Cambridge-i Egyetem pszichológia és pszichiátria professzora szerint igen. Véleménye szerint a női agyvelő empátiára, míg a férfiaké a tény felfogására és a rendszerépítésre van programozva. Az autizmus pedig a hímivarú agyvelő szélsőséges formája. Az alábbiakban a professzor meginterjúvolását ismertetjük.

Mit jelent az, hogy empátiára programozott?

Az empátiára programozás azt jelenti, hogy az egyén rá tud hangolódni másik ember gondolataira és érzelmeire. Ennek első lépés a másik ember gondolatainak és érzéseinek a felismerése, második lépése a megfelelő érzelmi ráhangolódás a másik ember szellemi és érzelmi állapotára. Vagyis, példának okáért, nem csak egy egyszerű érzékelése annak, hogy a másiknak fájdalmai vannak, de az is, hogy ez ügyben valamit tenni akar a másikért. Érzékelhető különbség van abban, ahogy az emberek empátiát éreznek egymás iránt. Úgy tűnik a nők sokkal könnyebben, sokkal magától érthetőbben éreznek empátiát mások iránt, mint a férfiak.

Milyen egy szisztematizáló ember?

Egy ilyen egyén nagyon jól analizál vagy épít ki rendszereket, bármit könyvtár katalógustól kezdve zeneszerzésig. Ezek az emberek ösztönösen jönnek rá arra, hogyan kapcsolódnak a dolgok egymáshoz, vagy milyen szabályok szerint működik egy rendszer. Egyszerű példa erre egy fényerőt állító kapcsoló. Ha forgatunk egy ilyen kapcsolót a fény vagy erősebb lesz vagy gyengébb, attól függően melyik irányba forgatjuk. A szisztematikus egyén pontosan figyel az apró változásokra.

Az ön elmélete ezek szerint a nemek klasszikus alapon történő szétválasztására, vagyis a nők gyengédek és figyelmesek, a férfiak kemények és mechanikusak.

Ez nagyfokú leegyszerűsítés. Az elmélet nem azt mondja, hogy az egyik nem valamire képes, amire a másik nem képtelen. A helyzet nem ilyen fekete-fehér. Arról van szó, hogy statisztikai átlagolás szerint különbség van abban, ahogy a nemek egyik vagy másik viselkedési formát automatikusan magukévá tesznek.

Az egyik viselkedési forma szükségszerűen a másik rovására történik? Vannak egyének, akik mindkét formát gyakorolják? Milyen kölcsönhatás van a két forma között?

Ez egy kicsit zavaros. Úgy tűnik kapcsolat áll fenn a két forma között. Ez alatt azt értem, minél jobban jeleskedik valaki az egyik formában, annál gyengébben adja elő a másikat. Mivel azonban egyes emberek mindkettőben nagyon jók, illetve mindkettőben nagyon gyengék, lehet, hogy a két forma egymástól teljesen független. Vagyis további kutatásra van még szükség annak felderítésére, hogy a két viselkedési forma egymással összefügg-e vagy sem.

Miként tükröződik ez az agy felépítésében vagy az agyi folyamatokban?

Az elmúlt évtizedben arra jöttünk rá, hogy az empátia esetében három igen fontos agyterület létezik, amik: az amigdala, a baloldali frontális kortex és a fő temporális szulkusz. Ezek az agyi részek felelősek a másik ember cselekvéseinek a kiértékeléséért. Fürkészni a másik arcát, kideríteni szándékát, szellemi állapotát, érzékelni érzelmi megnyilvánulásait. Az agy feltérképezésénél jóval nehezebb volt annak kiderítése, hogy a megfigyelt személynek volt-e megfelelő érzelmi reakciója miután a másik embert kiértékelte.

Megfigyelték már  mi történik az agyban amikor valaki rendszerez?

Még nem. Ez egy teljesen új koncepció. Ami eddig történt az olyan specifikus készségek vizsgálata, mint például a térérzet, ami fontos térképkezeléshez, tájékozódáshoz, stb. Igaz azonban, hogy szükséges lenne több, eltérő rendszer vizsgálatára a kézügyességtől kezdve az elvont fogalmak felfogásáig bezárólag.

Elméletének alátámasztására kapott-e segítséget a neuróbiológiától, fiziológiától?

Ebben a pillanatban elméletem pszichológiai vagy pszichometrikus megfogalmazásokon nyugszik. A pszichometrikus vizsgálat mennyiségi megközelítést nyújt. Feltehető a kérdés: az emberek milyen átlagos értéket adnak bizonyos pszichológiai vizsgálatnál?

A nemek közti különbség milyen mértékben függ a biológiától vagy a kultúrától?

Nem hiszem, hogy bárki kétségbe vonná jelentős szerepét a tapasztalatnak, a környezetnek és a kultúrának a nők és a férfiak között fennálló különbségekkel kapcsolatban. Viszont újszülöttekkel végzett kísérletek azt mutatják, hogy a biológia is fontos szerepet játszik. A csecsemők életének első 24 órája alatt a leányok hosszabban figyelik az emberi arcot, mint a fiúk, míg ez utóbbiak tekintetei tovább időznek élettelen tárgyaknál. Persze ez nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az egyik empatikus a másik szisztematikus, mindössze azt mutatja, hogy mi ragadja meg jobban figyelmüket, az arc vagy az élettelen tárgy. Nem lehetetlen, hogy a nemeket az egymástól eltérő mozgások vonzzák jobban. Az ember arca másképp mozog, mint a tárgyak. Egy másik kísérlet során a szülés előtt álló anyáktól levett magzatvízben megmérték a testosteron szintet. Majd a megszületett csecsemőnél 12 hónapos korban megfigyelték milyen mértékű a szemkontaktusuk. A két különböző mérést végzők nem tudtak egymás adatairól. Az eredmények azt mutatták, minél nagyobb volt a magzatvizek tesztosteron szintje annál kevesebb szemkontaktust produkáltak 12 hónapos korukban. A csecsemők 18 hónapos korukban szókincsüket illetően azt mutatták, minél nagyobb volt a testosteron szintjük annál csekélyebb volt a szókincsük. Általánosságban megállapítható, lányok hamarabb beszélnek, és szókincsük gyorsabban fejlődik. Megjegyzendő, hogy ez a különbség a nemeken belül is jelentkezett a testosteron szintnek megfelelően. 

Ha az ön elmélete helyes, akkor kellett volna találniuk szélsőségesen női és szélsőségesen férfi agyvelőkkel. Miért nem találtak ilyeneket?

Úgy gondolom előbb vagy utóbb fogunk. Álláspontom szerint a szélsőséges női agyvelőnek nincs klinikai képe ellentétben a szélsőséges férfi agyvelővel. A nagyfokú empátia készség nem vezet szükségszerűen feszültségekhez vagy alkalmatlansághoz. Az nem katasztrófa, ha a szisztemizációban nem jeleskedik valaki, hiszen ha szükséges bármikor kaphat segítséget. Ha valaki nem érti a számítógépet, munkahelyén könnyen kisegítik.

Ezek szerint a társadalom sztigmatizálja a szisztematizálókat? Van valami kifogás a férfi agyvelővel kapcsolatban?

Igen, a társadalom sztigmatizálja azt, akinek nincs empátia készsége. Ha valakinek nem megy a matematika, az fogják neki javasolni koncentráljon humán műveltségre, és senki szemében sem lesz csődtömeg. Akiknek az empátia készségével van baj, az nem ússza meg ilyen könnyen.

Irány a BOLDOGSÁG

Most már tudományosan is megállapítható mi, jobban mondva mik képezik a boldogság kulcsát. Az csak természetes, hogy a BOLDOGSÁG kulcsa nem egyetlen tényező. Nézzük ezekből néhányat. Persze a lista egyfelől nem teljes, másfelől viszont egyikünk számára se lesz meglepő, lelkünk mélyén valamennyien ismerjük, de valahogy nem sikerül szolgálatunkba állítani őket. Vizsgálódásaink arra azért mindenképpen jók, hogy legalább megerősödjön bennünk a tudat, mit és hogyan kellene tenni a nagybetűs BOLDOGSÁG elnyerése érdekében.

I. Szerezz több pénzt (persze csak egy bizonyos mértékig)

Megvásárolható pénzzel a BOLDOGSÁG? A kérdésre a rövid válasz az, hogy igen, de pénzedért túl sokat nem kapsz belőle. Ugyanis, ha az alapvető igényeket kielégítik (lakás, ház, gépkocsi, nyaralás, stb.) a további milliók már alig számítanak.

A kutatások azt mutatják, hogy a vagyonos emberek általában boldogabbak, mint a szegények, de bizony vannak magukat boldogtalannak érző gazdagok és olyan szegények, akik állandó jelleggel istenien érzik magukat. Azonban, aki gazdag létére nyomorultnak érzi magát, szegényen még nyomorultabb lenne.

Ugyanez vonatkozik olyan emberekre is, akik hirtelen meggazdagodnak hatalmas, nem várt örökség vagy várt, ámbár ritkán befutó lottó nyeremény következtében. Ellentétben a közhiedelemmel a vagyon elérése után ezek az emberek boldogabbak, mint előtte. Viszont a kapcsolat a pénz és a BOLDOGSÁG között ennél egy kicsit bonyolultabb. Példának okáért gondoljuk át a következőket. Az elmúlt száz év alatt a fejlett ipari országokban az átlagos jövedelem az egekig emelkedett (kb. megnégyszereződött). Ennek ellenére az átlagos boldogsági szint maradt ott, ahol volt, körülbelül minden negyedik ember.

Ebből az következik, hogy ha az alapszükségletek ki vannak elégítve, a jövedelem növekedése egyáltalán nem hat ki a BOLDOGSÁGRA. Az emberek általában azt hiszik, hogy havi százezer forinttal több biztosítja számukra a megelégedettséget. De ez nem így van. A valódi mechanizmus a következő. Pénzzel státuszt lehet szerezni, és a státusztól lesznek elégedettebbek életükkel. Ez magyarázza meg azt, hogy a pénztől függetlenül elért státusz birtokosai (pl. körzeti orvos, egyetemi előadó) miért érik be relatív alacsonyabb fizetéssel.

A vizsgálódások azt is feltárták, hogy az alkalmazottak egy vállalati struktúrán belül többre értékelik a fizetésemelés nélküli előrelépést a ranglétrán, mint a fizetés­emelést előrelépés nélkül. Akinek kétségei támadnának ezzel a megállapítással kapcsolatban, annak vissza kell emlékezni, mondjuk a 70-es évekre, amikor egy tervező mérnök fizetése ritkán érte el a 6000 forintot, míg egy csemperakó könnyedén megkereste ennek az összegnek a kétszeresét. Ennek ellenére kevés olyan mérnökről tudunk, aki a rajzasztalt felcserélte volna a kőműves kanálra. A végső konklúzió? Nos, a pénz igenis számít, de nem olyan nagymértékben, mint legtöbbünk gondolja.

II. Tartsd féken vágyaid

A bölcs emberek úgy tartják, a vágyak féken tartása könnyebb út a BOLDOGSÁG felé, mint az egyre növekvő bankbetét. Valószínűleg igazuk is van. A 80-as években 39 ország 18000 diákját kérték fel, hogy egy numerikus skálán jelöljék ki boldogságuk szintjét. Később arra kérték meg őket, hogy jelezzék milyen mértékben érték el az életben azt, amit szerettek volna. A kiértékelés később feltárta, hogy azok, akiknek vágyaik (pénz, állás, egészség, család, barátok, stb.) messze meghaladták azt, amiben részük lett, kevésbé voltak BOLDOGOK, mint azok, akik kevesebbel is beérték volna.

Az életben nem nehéz találkozni olyan emberekkel, akik hiába érik el - különben meglehetősen magas - céljaikat, boldogtalanságukat sikerül fenntartani újabb célok gyors kitűzésével. Ezt a tételt a kutatók is megerősítik. Ugyanis, egy csoport amerikait megkértek, hogy sorakoztassák fel azokat a javakat, melyeknek megszerzése véleményük szerint alapja lehet a BOLDOGSÁGNAK. Ezt követve megkeresték azokat az embereket, akik ezekkel a javakkal eleve rendelkeztek. Most az ő véleményüket kérték ki, milyen javak megszerzése biztosítja a BOLDOGSÁGOT. Talán nem meglepő, hogy a második lista jóval hosszabb volt, mint az első, miközben a listák közül nem bukkant elő maga a BOLDOGSÁG.

Régi megállapítás, hogy nem a BOLDOGSÁGOT kell megkeresni, hanem a boldogtalanságot kell elkerülni. Ez pedig úgy lehetséges, ha objektíven felmérjük lehetőségeink korlátait, és csak olyan célokat tűzünk ki magunk elé, amelyek ezt a korlátot nem lépik át. Ebből következik, hogy a boldogtalanságnak a receptje sokkal egyszerűbb és látunk is rá bőven példát. Ki ne ismerné azt a nőt vagy férfit, aki örökös boldogtalanságra van ítélve, mert az életben bármit elér, mérhetetlen telhetetlenségében azonnal még elérhetetlenebb célokat tűz ki maga elé.

III. Ne aggódj, ha nem születtél zseninek

Olyan felmérést nemigen végeztek, mely az intelligencia BOLDOGSÁG biztosító hatását mérte volna, de amiből erre következtetni lehetett volna, az mind azt célozta, a szellemi készség nem hat ki a BOLDOGSÁGRA. Első megközelítésre ez meglepő, hiszen okosabb emberek általában több pénzre tesznek szert és a gazdagok rendszerint BOLDOGABBAK. Ennek ellenére az átlagosnál nagyobb intelligenciával rendelkezők közös véleménye, ha újra születhetnének és választhatnának a kiemelkedő intelligencia és az átlag között, nehezen tudnának dönteni.

Néhány kutató úgy véli, hogy az okos emberek életében valami rejtett negatív tényező kell, hogy legyen, de azonosítás helyett mindez ideig csak spekulációkkal tudtak előállni. Lehet, hogy az okosabb emberek elvárása önmaguk felé maximális és ennél bármivel kevesebb elégedetlenné teszi őket. Természetesen az is lehet, hogy a pszichológusok nem a megfelelő intelligenciát mérik. Előfordulhat, hogy a magas IQ érték nem jár együtt az embertársakkal való könnyed kapcsolat­felvétellel. Lehet, hogy a BOLDOGSÁGHOZ vezető út nem a magas, hanem a „társadalmi” intelligencia, értsünk alatta bármi is.

IV. Minél jobban használd ki képességeidet

Létezik-e az, hogy valaki boldognak vagy boldogtalannak születik? Van olyan kutató, aki úgy véli, hogy BOLDOGSÁG érzetünk felét a pillanatnyi élethelyzetünk adja, másik felét pedig örökölt készségünk szabja meg. Precízebben, az adott genetikai BOLDOGSÁG-pont nagyszüleinktől öröklődik, de hogy alá süllyedünk-e vagy fölé emelkedünk, az saját egyéniségünktől vagy szüleink nevelésétől függ. Ezt az eredményt 1936 és 1955 között 4000 felnőtt ikerpár kiértékeléséből kapták, akik boldogság szintjét 44-55 százalékban genetikai tényezők szabták meg, míg a jövedelem, családi állapot, vallás, iskolai végzettség, stb. egyenkint 3 százaléknál nem adtak többet.

A személyiség bizony kapcsolódik a BOLDOGSÁGHOZ. Számtalan tanulmány bizonyítja, hogy az extrovertált (kifelé forduló, társaságkedvelő, közlékeny) ember jóval BOLDOGABB, mint az introvertált (külső világtól elforduló, lelkiző, társaságtól elzárkózó). Ez lehet azért, mert az extrovertált emberek nagyobb valószínűséggel tesznek olyat, ami BOLDOGSÁGOT okoz, például barátkozik, házasodik, stb. De az is lehet, hogy a BOLDOGSÁGTÓL az ember extrovertált lesz. A tapasztalat azt mutatja, hogy jókedvükben az emberek barátkozóbbak.

Azonban az extrovertáltság nem jelent automatikus BOLDOGSÁGOT, mert az függ a (szélsőséges) környezettől is. Börtönben az introvertáltak jobban érzik magukat, mint az extrovertáltak (naná, ki akar barátkozni egy smasszerral?).

V. Külsődet ne hasonlítsd állandóan össze másokéval

Úgy általánosságban a szebbek, a csinosabbak valóban boldogabbak. Ezt már számtalan kísérlet bizonyította.  Kérdés inkább az, hogy miért? Talán az élet többet nyújt az átlagnál szebb embereknek. Ki tudja? Viszont nem az abszolút szépség számit, sokkal inkább az, hogy minek tartjuk magunkat. Tartsd tehát magad szépnek. Csakhogy ez könnyebb mondani, mint végrehajtani.

A szépségskálán a megkérdezett kísérleti alanyok mindössze 5 százaléka helyezi el magát a valóságnak megfelelően. A másik 95 százalék alul becsüli magát. A nők például kövérebbnek képzelik magukat, a férfiak pedig tömzsibbnek, mint a valóság. Nők körében végzett kísérletek bizonyítják, hogy 2-3 percig tartó csinos modellek szemlélése után a kísérleti alany önmagát jelentősen negatívabban értékeli, mint korábban. A kísérletvezetőket külön meglepte, hogy a nők milyen gyorsan képesek elveszíteni önbecsülésüket. Ez a jelenség azért is sajnálatos, mert a legújabb technológiák segítségével a médiák egyre irreálisabb képekkel állnak elő.  

Mit lehet tenni? Szerencsére ma már a plasztikai sebészet viszonylag olcsón csodákat tud tenni. Csakhogy az első sikeres műtéteket rendszerint továbbiak követnek, ami azt sugallja, hogy a műtétre vállalkozók másodi, harmadik, stb. arcukkal sincsenek teljes mértékben megelégedve.

Az igazi megoldás annak belátása lenne, hogy a médiákban megjelenített szépségideál totálisan mesterséges. Tested kiértékelését pedig alkalmazhatósága, ne pedig látszata szerint végezd.

VI. Tegyél szert barátokra és becsüld meg őket

Egy kalkuttai koldus, prostituált vagy panellakó életénél nyomorúságosabb egzisztenciát elképzelni igencsak nehéz. Ellenére annak a nyomornak és szennynek, amivel ezeknek az embereknek szembe kell nézni, jóval BOLDOGAB­BAK mintsem gondolnánk.

Életükkel való megelégedettségét mérték három csoportnak. Meghatározás szerint az 50 % jelentette a se jót, se rosszat, vagyis a semleges boldogságtudatot (bt). Nos a kalkuttai koldusok bt-jére 49 %-ot mértek. Ettől persze nem lehet feldobódni, de mesze van a kibírhatatlantól. A kalkuttai panellakók bt-je már 55 % volt, míg a városi középosztály diákjainál ez az érté 60 % mutatott. Az értékek magukért beszélnek.

A kutatók úgy értékelik, hogy a koldusok, panelosok nem várt jó eredménye a barátok közé történő beágyazódásnak köszönhető. Összegezve, az elvisel­hetetlennek tűnő élet is elfogadható a sorsban osztozó barátok gyűrűjében. Ez azonban nem vetíthető ki például a budapesti hajléktalanokra, akik között semmi szolidaritás, barátkozás nem tapasztalható. Úgy tűnik a hajléktalanságot is meg kell tanulni, vagy némi cinizmussal, a tradíció kialakulásához a nyomornál is időre van szükség.

VII. Házasodj meg

Nem kevesebb, mint 42 országot átfogó felmérés szerint a házasságban élők BOLDOGABBAK, mint a magányos életet választók. Igaz, nem sokkal, mindössze 2 százalékkal, de ez elég ahhoz, hogy feltegyük az összetett kérdést: BIOLDOGÍT-E a házasság, vagy a BOLDOG emberek könnyebben házasodnak?

A kérdés eldöntésére több mint 30.000 német házaspárt kísértek figyelemmel 15 éven keresztül. Az eredmények azt mutatják, hogy mind a két feltételezés igaz. A BOLDOG emberek könnyebben házasodnak és a házasság mindenkit BOLDOGABBÁ tesz, de nem örökre. A kedvező hatás a házasságot megelőzően körülbelül egy évvel kezdődik, és a házasságot követően eltart még egy másik évig. Nem sok! Csakhogy, teszik hozzá a kutatók, egy jó házasság pozitív hatása állandó jelleggel megmarad.

Még néhány apróság! Minél kevésbé BOLDOG egy ember, a házasság annál nagyobb mértékben képes kifejteni kedvező hatását. Aztán meg, szinte hihetetlen, az egyszerű élettársi viszonynak nincs meg ez a kedvező hatása. A kutatók úgy gondolják a puszta együttélés nem képes megadni a házasság által nyújtott biztonságot, ami kihat a BOLDOGSÁG érzetre is.  Leszögezhető, a bizonytalanságot az emberi természet rosszul tűri.

VIII. Találj istenre, vagy higgy valami másban

Marx Károly nem állt távol az igazsághoz, amikor kijelentette, a vallás a tömegek ópiuma. A több tucat vizsgálódás mind avval az eredménnyel zárult, hogy a vallás és a BOLDOGSÁG között pozitív összefüggés áll fenn. Egészen egyszerűen a vallásos emberek BOLDOGABBAK, és elégedettebbek életükkel, mint a nem vallásosak.

Rendben van, de miért? Erre a válasz a következő: Hinni Istenben vagy a túlvilágban ad az embernek valamifajta értelmet és célt, ezen kívül, különösen idősebb korban, csökkenti az egyedüllét érzetét. Ez főleg kényszerhely­zet­ek­ben jelentkezik. Az istenhit katasztrófa esetében komoly támaszt jelent a vész áthidalásában. 

Az is kiderül, hogy bármiben való hit jobb, mint a semmi. Ez legeklatánsabban a halál közelében derül ki. Sokkal könnyebben viselik el a halál tudatát azok, akik mélyen hisznek a vallásban és azok, akik totálisan elvetik azt, mint a bizonytalanok.

Arra is vannak bizonyítékok, hogy mások hitéről való meggyőződés is pozitív élményt nyújtó tapasztalat. De nem csak az a jó, ha az ember másoktól lelki támasz kap, de az is, ha önmaga adhat. Kísérleti eredmények igazolják, hogy mások támogatása kedvezően hat vissza a támogatóra is, még életük tényleges meghosszabbítását is eredményezheti. A vallásos gyülekezetekhez való aktív csatlakozásból származó kedvező hatás nem érhető el más társadalmi egyesületnél végezhető tevékenységgel, például sportklubba történő lejérással.

Már csak egy kérdés maradt megválaszolatlan, hatásában van-e különbség a felekezetek között? A vizsgálatok azt mutatják, hogy van. Igaz, nem nagy a különbség, de a számtalan vallás jelenlétével büszkélkedhető amerikai társadalomban élők közül a legtöbb BOLDOG a protestánsok között van.

IX. Tégy valakivel jót

A vallásos tanítás szerint a jótékonyság gyakorlása jó a léleknek, vagyis BOLDOGABBÁ teszi az embert. Már számtalan tanulmány kihozta az eredményt, az altruista viselkedés BOLDOGÍT. De mint sok más viselkedési vizsgálódásnál látható, itt se tökéletesen világos, hogy az altruizmus BOLDOGÍT-E vagy egyszerűen a BOLDOG emberek egyúttal altruisták is. A válasz megint az, mindkettő igaz lehet. 

Önkormányzatokkal kapcsolatos kísérletek azt mutatták, hogy a BOLDOG emberek jóval gyakrabban jelentkeznek önkéntes ingyen munkákra, mint a boldogtalanok. Az egészséges alaptermészetű emberek örömet találnak abban, ha „adhatnak”. Innen az örökérvényű közmondás: Ajándékot jobb adni, mint kapni. Rajta tehát világ boldogtalanjai, győzzétek le fösvénységeteket és adjatok a rászorultaknak! Ha nem így lenne, az önkéntes véradás intézménye meg se született volna.

Most pedig egy konkrét kísérlet. Mondvacsinált célból hirdettek felmérést néhány tucat diákpár között. A „felmérés” után - bár nem volt beígérve - a diákpárok egyike kapott 10 dollárt, amihez a „felmérésvezető” hozzá tette, nincs ideje vacakolni a részletekkel, aki akarja (vagyis nem volt kötelező), ossza meg társával a tízest. Ez követve jött az igazi felmérés. Volt, aki megosztotta, volt, aki nem. Na és kik osztották meg, akik eleve BOLDOGOK voltak és a tíz dollár megfelezése után még BOLDOGABBAK lettek.  

A fenti kísérleteket továbbiak követtek, mígnem összeállt a kép. Egyetlen nagylelkűség senkiből sem varázsol BOLDOG halandót, de az állandó nagyvonalúság összegezett hatása már igen.

X. Öregedj tisztességgel

Az öregedés nem annyira rossz, amennyire sokan gondolják. Átlagosan az idősek között legalább annyi a BOLDOG ember, mint a fiatalok körében és jóval többen vannak közöttük azok, akik meg vannak elégedve életükkel. Ez azonban a legtöbb kutató szemében paradoxonnak tűnik. Az öregedés mellett fellépő számtalan probléma mellett, hogy az ördögben lehetnek az idősek boldogabbak?

A rejtély kitapogatása végett 18 és 94 év közötti embereket huzamos időn keresztül, naponta ötször kérdeztek meg. Az eredmény szerint a fiatalok beszámolója a pozitív élményekről nagyvonalakban pont annyi volt, mint az időseké. Viszont negatív élményekről az idősek alig számoltak be, míg a fiatalok nem győztek panaszkodni.

Részletesebb vizsgálódás azt mutatta, hogy az idősek BOLDOGSÁG tudatát befolyásolja még: neműk, személyiségük, társadalmi tényezők, stb. Példának okáért a kor előrehaladásával mind a nők, mind pedig a férfiak egyre több pozitív élményről számoltak be, de kevesebb negatív élményben csak a nős férfiak részesültek.

Ez persze magyarázat lehet, de van sokkal konkrétabb okuk is. Idős emberek elvárása az élettel szemben jóval szerényebb, mint a fiataloké és ezért könnyebben elérhető. Az időseknek már volt elég idejük hozzáedződni az élethez és csak annyit akarnak, amiről tudják, hogy elérhető (lásd II. alatt). Magyarázat lehet még az is, amikor az évek meg vannak számlálva (vagy a hónapok), az idős emberek már csak a kellemes dolgokra fókuszálnak és átnéznek azokon, amik kellemetlenek. Idős korra az ember megtanulja kordában tartani saját érzéseit, és rádöbben arra, bármily kellemes legyen valami, nem tart örökké. „Egy búcsúcsók a 85 éves férjtől sokkal differenciáltabb és összetettebb érzést válthat ki, mint egy hasonló csók 20 éves korban.”          

A gyilkos kombináció = konyhasó + cukor + zsiradék

Aki már megpróbált lefogyni az tudja, hogy nehéz és szinte hiábavaló. A kínkeservvel leadott kilók, hihetetlen könnyedséggel jönnek vissza. A legfrissebb tudományos kutatás szerint, mindenkinek van egy rejtett termosztátja, ha ez magas értéken áll, akkor az anyagcsere lelassításával a szervezet iparkodik visszaállítani a beállított értékre. Ez jól hangzik, szinte hihető, de mivel magyarázható az, hogy évszázadokon keresztül az európai ember súlya nem változott, most pedig a fejlett világban az emberek hihetetlen mértékben elhíznak. Még a 80-as évek előtt is az emberiség többsége megállás nélkül zabálhatott, ám a testsúlyuk nemigen változott. A biológiai egyensúly tökéletesen működött. Aztán a 80-as években valami megváltozott.

Három évtizeddel ezelőtt az angoloknak kevesebb, mint 10 százaléka volt kövér, ma már 25 százaléka. Az előrejelzések szerint 2050-ben a lakosság több mint a fele lesz kövér. Hasonló a helyzet Amerikában, de nem csak nő a túlsúlyosok aránya, hanem a túlsúlyosok egyre  túlsúlyosabbak. Vagyis a kívánatosnál nagyobb súly önmaga is egyre nagyobb. Ami egyértelműen érzékelhető, hogy bizonyos élelmekhez könnyű hozzájutni a különböző gyors büfék elszaporodásával, és a lakosság rászokásával. De, csak azért mert valamihez könnyű hozzájutni, még nem jelenti azt, hogy meg is kell ennünk. Mi vesz minket rá arra, hogy megállás nélkül zabáljunk? A válasz, még orvosok részéről is az, hogy nincs önuralmunk. Nem tudunk ellenállni a zabálási kényszernek. Most már csak azt kellene kitalálni, hogy miért vagyunk képtelenek ellenállni a zabálási kényszernek. És akkor most kapaszkodj, mert már tudjuk az igazságot (amit a megfelelő szakma már égen ismer).

Az emberi agy úgy van bekötve, hogy ami édes, zsíros és sós, abból egyre többet akarunk fogyasztani. Ezt a tényt ma már az agykutatók és a pszichológusok pontosan tudják. Viszont a nagy tapasztalattal rendelkező vendéglátósok is tudták, csak másképp fogalmazták meg, és természetesen titokban tartották, hogy tapasztalati úton világossá vált, a konyhasó, a zsiradék és a cukor bőséges alkalmazása a vendégek részére fokozza az étvágyat. Az agykutatók pedig azt észlelték, hogy a só, cukor és zsiradék stimulálja a neuronokat, amik aztán beindítják az agy „jutalmazó mechanizmusát” és dopamint bocsátanak ki. Ez a vegyi anyag befolyásolja a viselkedésünket, vagyis arra ösztönöz, hogy akarjunk enni belőle még. Valószínűleg te is tapasztaltad már, hogy étkezés után egy tábla csokiból letörtél egy darabot, majd az elfogyasztása után kedved szottyant még egy darabra, és a végén az egész táblát befaltad, ami egyáltalán nem volt az eredeti szándékod. Ugyanez a jelenség lejátszódhat frissen sült kolbásszal. Nem vagy éhes, nem veszel, de a barátod papírtálcán vesz egy darab frissen sült kolbászt, amiből ad egy karikát kóstolónak. A kellemesen sós, és zsírtól csöpögő kolbász falattól egyszeribe kedved támad neked is venni egy nagyobb darabot, pedig nem is voltál éhes.

A szakértők szerint minden embernek van egy ízlelési küszöbértéke, ami felett a megfelelő mennyiségben kevert cukor, só és zsiradék kimagasló élvezetet nyújt. (ami úgy jelentkezik, hogy nagyon ízlik). Az elmúlt két évtizedben a fejlett ipari országokban az emberek sokkal könnyebben jutnak hozzá olyan ételekhez, amit a kutatók „magas ízletességi mutatóval” jellemeznek. Az ízletességi mutató alatt nem csupán azt értik, hogy jó az íze, hanem inkább az adott étel képességét az étvágygerjesztésre. Az éttermek ezzel tökéletesen tisztában vannak, és ki is használják újabb és újabb ételkompozíciók létrehozásával, ahol a hús, zöldség, burgonya vagy rizs alaposan be van borítva a magas ízletességi mutatóval rendelkező hármas kombinációval. Ne tévesszen meg, a zsiradék ügyesen el van bújtatva, például a sült krumpliban (ami alaposan megszívja magát), de lehet még a teljesen feleslegesen alkalmazott sajtban, tejfölben vagy a mártásban. Aztán még egy apró trükk, az alapos feldolgozás szinte feleslegessé teszi a rágást. Észre se veszed és a legkisebb fáradtság nélkül hatalmas mennyiségek kerülnek a gyomrodba.

101 Szex figura a nők szexuális életét nem javítja fel

Ha érdekel a szex (és miért ne érdekelne), akkor egészen biztos akadt már meg a szemed olyan könyveken, amelyek sikamlós címlapjain ígérik, hogy a könyvben leírt szexuális pozitúrák a mennyekbe repítenek. Ezeket a könyveket rendszerint ízléses (vagy kevésbé) fényképekkel illusztrálják, ahol fiatal párok bemutatják az oldalakon leírt pozitúrákat. Ilyen szempontból vizsgálva az egyik könyv pont olyan, mint a másik. Az üzenet pedig eltéveszthetetlen: Ha olyan pár vagytok, akiknek szexuális élete rutinszerűen monoton, akkor ebben a könyvben ismertetett figurák visszahozzák a rég letűnt izgalmat a szexuális kapcsolatotokban. Meg fogsz lepődni, de ezeket a pozíciókat sohasem próbáltam ki. Ennek ellenére veszem magamnak a bátorságot, és tollhegyre tűzöm (na, jó, betáplálom a szövegszerkesztőmbe) a téma abszurditását. Megfigyeléseim szerint ugyanis, ezek a „figurák” minden esetben, kivétel nélkül a női és férfi genitáliák egymásba gyömöszöléséből áll, természetesen talajtornászokat megcsúfoló furfangos testhelyzetek felvétele mellett. Semmi se változik a sokéves rutinhoz viszonyítva, csupán fel kell még vállalni egy diszlokáció kockázatát is. Arra viszont még egyetlen egy szerző se gondolt (nem is gondolhatott, hiszen valamennyien férfiak), hogy mennyi minden létezik a szex világában a fent említett egymásba gyömöszölésen túl. Azt meg végképp nem veszik figyelembe, hogy az egyszerű közösülés önmagában nagyon kevés nőnek jelent kielégülést. A szexuális változatosság nem azt jelenti, hogy az ágyban akrobatizálunk egy nagyot, mielőtt a kellően kiálló testrészt behelyezzük a megfelelő résbe. Ugyanis a szexuálisvariáció sokkal többet jelent, mint változatos talajtorna gyakorlatok nyaktörő próbálgatását a szóban forgó testrészek illesztése előtt. Valami érthetetlen okból kifolyólag, ezek a szexuális útikalauzok nagy ívben elkerülik az erogén zónákat, mintha az a turisták elől elzárt terület lenne. Soha nem biztatnak az aktus közben gyakorolható kommunikáció lehetőségének a kihasználására, ami nem csak igen változatos lehet, de komoly mértékben fokozza az élményt is. Akire nem hat inspirálóan a társa verbális, vagy manuális biztatása, esetleg pillanatnyi állapotának a helyzetjelentése, az okosabb, ha szex helyett elmegy homokozni a játszótérre. Lehet ám variálni a sebességgel is. Nem csak a testrészek geometriai helyzetének változtatásával.

És a meglepetésszerű, de csak rövid ideig tartó, szünetek provokatív közbeiktatásával is. Szóval ne dűlj be, nem a pozitúrák adják a jó szex receptjét, azok csak illusztrációknak jók. Viszont ne feledkezz meg a segédeszközök kipróbálásáról. Van közöttük teljesen használhatatlan, vagy használható ugyan, de nem a számotokra. Viszont a puding próbája az evés, és ne száz éves korodban akarj jóllakni. Most már nem sokat fogok hozzátenni, csak egyetlen utolsó figyelemfelkeltést. Mondd meg a pasidnak - mert magától a büdös életben nem fog rájönni - neked nem elég, ha meglátod a szőrös mellét, vagy ha letolja az alsógatyáját. Ha ezt sikerült vele megértetned, akkor már csak az egyéni igényedet kell vele közölnöd. Mert különben elég tanulékonyak, és csak akkor nagy a szájuk, ha egymás között vannak.              

A pöcegödör (kopogtat a múlt az ablakon)

A szóban forgó pöcegödör apámék Rege út 12. alatt álló családi házához tartozott. A vityillót olykor nyaralónak is csúfolták, de valójában a konyhán és a mellékhelyiségeken kívül mindössze egyetlen helyiség volt, amit szobának lehetett nevezni a 3×4 méteres méretével. Csatlakozott hozzá egy garázsnak szánt hatalmas, betonpadlós „szoba” is, ami nyújtott némi mozgásteret. Mindent összevetve serdülőkoromban szép, de eléggé kényelmetlen helyen laktunk, mint ahogy az hamarosan ki is derül.

A sors úgy hozta, hogy szenteste volt az első alkalom, amikor nevelőanyám saját, személyre szabott, nagy rakás végterméke, amit szarnak is szokás nevezni, nem volt hajlandó a WC kagylóból távozni. Jobban mondva lement, de néhány másodperc múlva visszajött. Erről úgy szereztünk tudomást, hogy anyám elüvöltötte magát a fürdőszobában: Tibóóóór. Mire apám odament, anyám pedig folytatta,

• - Mi ez? - És a szarra mutatott.
• - Húzd le, - mondta az apám.
• - Már lehúztam, de visszajött.
• - Húzd le még egyszer.
• - Mért? Szerinted a szarnak vissza kell jönni?
• - Nem, nem kell visszajönnie, de azért csak húzd le. - Erre anyám újból megrántotta a fogantyút és a szar eltűnt. Apám némi diadallal a hangjában meg is jegyezte - na látod! - de az öröm nem tartott sokáig, mert a szar, úgy, ahogy volt, egy darabban, rögvest visszajött.
• - Valószínűleg megtelt a pöcegödör, ki kell pucolni! - Vélekedett apám.

A pöcegödrök azonban csalafinta jószágok. Fél óra múlva az imént riadalmat keltő szar eltűnt magától, lehúzás nélkül. Ugyanis a pöcegödrök szerkezeti tulajdonságai közé tartozik a bennük lévő víz lassú elszivárgása. Ha tehát egy pöcegödör naponta 10 litert szivárogtat el, és csak 8 liter szennyvizet eresztenek belé, akkor örökéltű lesz. Fordított esetben egy idő után megtelik. Hamarosan kiderült, ha spórolósan használjuk a vizet, a pöcegödör képes velünk lépést tartani. Ezért aztán a férfiak folyó ügyeiket kicipelték a kert egy meghatározott sarkába, és a nehezebb fajsúlyú ügyeinket iparkodtunk házon kívül, mondjuk az iskolában vagy a munkahelyen elintézni.

Sajnálatos módon ez a taktika csak néhány napig működött. Szilveszterkor apámék buliztak, voltak vagy tízen, és mivel a vendégeket nem lehet úgy fogadni, hogy szívesen látunk benneteket, csak ne szarjatok, az éjfél előtt bekövetkező katasztrófa borítékolható lett volna. Be is jött. Persze spicces emberek hangulatát vízben fickándozó szardarabkák nem nagyon zavarják.

Másnap délelőtt apám mégiscsak kiadta a parancsot, kipucoljuk a pöcegödröt. A pöcegödör kipucolása rögtön problémával kezdődött. A kertben 20 cm vastag volt a hó, ami erősen nehezítette a gödör fedelének a megtalálását, de a feladattal végül kis megbirkóztunk, és némi műszaki ügyeskedést követően a fedőlap emelkedni kezdett, majd teljességében feltárult maga a gödör. Mit mondjak, színültig tele volt, de nem ez volt a legmeglepőbb. A szennyvíz tetején első látásra nagyméretű buborékoknak tetsző valamik úszkáltak, de jó sokan. Az azonosíthatatlan tárgyak azonosítását elsőnek apám végezte el, hozzám fordult és megkérdezte, te használsz kotont? Én? - csodálkoztam el, - nem is lenne rá pénzem, meg aztán anyám mindig itthon van.

A rövid párbeszédet egy jóval hosszabb szünet követte. Mind a ketten el voltunk foglalva gondolatainkkal. Húgom 13 és fél éves volt, különben is, későn érő, mondhatnám úgy is, kifejezetten fejletlen. Ő tehát kihúzva a listáról. Apám, bizonyítottan ivarérett volt, de arra már csak emlékezne, ha ő dobta volna be azokat az izéket a WC-be. Marad akkor az anyám!

Apám levezetésének végeredménye nem volt ennyire egyértelmű. Végül is, ő csak magában lehetett biztos, bennem nem. Igaz, a koton, mint költségtényező, kitűnő érv volt „ártatlanságom” mellett. Így aztán ő is megérkezett a következtetés elkerülhetetlen végeredményéhez, Manyi! Elsőnek az apám szólalt meg - anyádnak ne szólj egy szót se.

Apám átment az Eötvös úton lakó Tímár Pista barátjához (még fogunk hallani róla), akinek mellesleg rég fájt már a foga Manyira, és aki nem dolgozott, mert munkavégzés helyett értékeinek felélését gyakorolta. Tímár tehát egész nap ráért, ezért apám kérhetett tőle némi szívességfélét. Szó, ami szó, anyám mindjárt másnaptól Tímár Pista megfigyelése alatt állt.

Aki keres, az talál, mondja a magyar közmondás. Tímár napokon belül jelentette, minden délben, ebédszünet alatt, a szomszédban található egyszemélyes hentes­üzlet vezetője átjön az anyámhoz pontosan félórára. Na, este beindult a vallatás. Csakhogy anyámnak kitűnő alibije volt. Kiderült, hogy a hentes, egy nagydarab fiatal fiú, kérte meg, hogy némi protekció érdekében adjon neki meleg ebédet. Miért, mit gondolsz, - így az anyám, - mitől van nekünk majdnem minden nap hús az asztalunkon? Más meg sorba áll érte, és a végén üres kosárral megy haza.

Így lett a félrekefélő nevelőanyámból családi hős, de isten nem ver bottal, mondanák a régiek. A harminchét éves Manyi a pöcegödör tisztításának idején már harmadik hónapos terhes volt a Ratkó-korszak kellős közepén. Ez különben is maga lett volna az abszolút katasztrófa, de így, hogy kiderült, még az apa is bizonytalan, a helyzet felért egy világégéssel. Apám minden ismeretségét igénybe véve megmozgatott fűt és fát. Végre talált valakit, aki búsás pénzért elvállalta a kaparást.

Ha a vége jó, minden jó. Szüleim megúszták a kalandot, se gyerekáldás, se börtön. Persze, amit anyám hónapok alatt megspórolt a kosztpénzen, az most elment az abortuszra. Végül is az ügy nullszaldós lett. De hát a Rákosi rendszer kellős közepén már egy nullszaldós történet is főnyeremény számba ment. 

Már megint a G-pont

Ettől úgy látszik, nem lehet megszabadulni. Már megint előjött a női hüvely G-pontja. A G-pont lett a legújabb idők vaginális orgazmusa, amiről annak idején (Master & Johnson) annyit értekeztek. Most az angol kutatók és a francia kutatók vitatkoznak [csak tudnám, hogyan kutatnak, bedugják a fejüket és körülnéznek - jé, itt nincs G-pont!]. Az angolok állítják, hogy nincs, az egész csak egy kitaláció. A franciák esküsznek, hogy van, csak a hideg és ködös Albionban a bunda bugyik alatt visszafejlődik. A röhej az egészben az, hogy a szex-kutatók férfiak, akik valami furcsa biológiai elrendezés következtében vaginával nem rendelkeznek. Az persze eszükbe juthatna, hogy megkérdezik a nőket, de az ilyen tudománytalan elrendezést nem kedvelik. Különben is ők elsősorban publikálni akarnak, ide-oda. Nincs, de van, de nincs, de van. Olyan ez, mint Schrödinger macskája. Van is, meg nincs is egy azon időben. Létét vagy nem létét befolyásolja a megfigyelés. Ha nem nézel oda, akkor van. De, ha odanézel, akkor eltűnik (lásd kvantumfizika).

Fordítsuk komolyra a szót! Nem érdekes, hogy van-e vagy sem, ami érdekes, hogy fiatal nők könyökig dughatják be a kezüket és idegesen keresgélhetnek, és ha nem találják (mert nem minden nőnek van) akkor azonnal kisebbségi érzésük támad, nem érzik magukat „igazi” nőnek, ami természetesen egy oltári nagy marhaság.

Különben is a vita 1950-óta folyik, amikor Ernst Grafenberg, német nőgyógyász bejelentette, hogy talált egy kis ördögöt a női vaginában. Aki nem tudná, a G-pont egy érzékeny apró terület a vagina falán. Pontosan meghatározható helye nincs, de általában 4-8 centiméterre van a külvilágtól 11 és 13 óra között, ha a köldök irányát 12 órának nevezzük ki. A nők egy része állítja, hogy rendelkezik vele, de egy másik része nem tud róla.

Ne is mondjam, a gyártók erre is rákaptak és különböző eszközökkel látják el a szex-shopokat, amelyek a G-pont manipulációját vannak hivatva elvégezni. Ha tehát egy olyan nő vagy, akinek már mindene meg van, és fogalmad sincs, mit kérj a születésnapodra, hát most kaptál egy apró ötletet.

Lekurvázás

Legyünk őszinték, egy nőre nagyon hamar rávágják, hogy kurva (és akkor még szerencséje volt, hogy nem a „büdös kurva” jelzőt kapta). Ha egy nő nem úgy öltözködik, ahogy ezt „más valaki” helyesnek tartja, akkor egy kurva. Ha rámosolyog egy másik nő férjére, akkor is egy kurva. Ha nem törődik a többi nő véleményével, akkor is egy kurva. Ha sikeres a férfiaknál, akkor is egy kurva. Ha „túl gyorsan” összefekszik valakivel, akkor pláne egy nagy kurva. Ha nem ragaszkodik a kondomhoz, akkor is egy kurva. Ha ragaszkodik a kondomhoz, de használatát erotikával köti össze, akkor is egy kurva. Ha túl mély lélegzetet vesz be…. van esélye rá, hogy megússza a megjegyzést.

Az amerikai „Sex Roles” magazin készített egy felmérést, mitől lesz egy nő állandóan kurva. Felkértek néhányszáz egyetemi hallgatónőt, hogy olvasson el egy romantikus történetet és utána jellemezze a hősnőt. A jelentkezőket három csoportra osztották, mindenki ugyanazt a történetet kapta, de amikor végre az ágyjelentre került a sor a történet háromféleképpen folytatódott. 1) A nő kifejezte félelmét a nem kívánt terhességgel és esetleges fertőzéssel kapcsolatban, tehát jött a kondom. 2) A nő kijelentette, hogy kondom nélkül aztán nem. 3) A nő kijelentette, hogy kifejezetten szereti a kondom használatát, mert az megszabadítja a gátlásaitól és „megfeledkezhet” magáról. Gondolom, most kíváncsi vagy az eredményre! Szóval a hallgatónők nagy többsége a harmadik variáció esetén a női főszereplőt lekurvázta. Figyelem, nem a férfiak kurvázzák le a nőket, hanem a nők kurvázzák le egymást. Erről jut eszembe a régi vicc. Mikor mondja egy nő a másikra, hogy kurva, amikor az eggyel több férfivel fekszik össze, mint ő.

Hat hülye dolog, amit egy nő a vaginájával tehet

Andy Wright amerikai újságírónő (Alternet) berágott. Berágott, méghozzá a szépségiparra. Szerinte az amerikai (na persze a magyar se marad le nagyon) szépségipar kihasználja a nőket. - Szóval, ehhez csak azt teszem hozzá, miért hagyják magukat? - Minden esetre Andy felsorolta a hat leghülyébb dolgot, amit a nők a nemi szervükkel tehetnek, hogy a szépségipar teljesíteni tudja éves profittervét. Legelőször is felteszi a kérdést (természetesen az amerikai nőnek): Mi bajod van a vagináddal? Ha azt válaszolod, hogy SEMMI, akkor hatalmasat hibázol, az amerikai szépségipar szerint: a vaginád ronda és büdös, de ne izgulj! Pénzzel mindent el lehet intézni. Ezt követve egy rakás szarkazmussal sorra veszi a dolgot. [Kedves hölgyolvasóim. Most van itt az ideje, hogy közöljem. Ebbe a témába kifejezetten azért kapaszkodtam bele, hogy amikor rátok kerülne a sor, ne dűljetek be. Ne dűljetek be azért, mert az eredeti bloghoz a 40 hozzászóló közül 38 férfi volt, akik valamennyien letették a főesküt, hogy a női nemi szerv úgy jó, ahogy van.]

1. Probléma: A vaginád büdös. - Megoldás: Intim dezodor. *** A hetvenes években Massengill ki akarta használni az ébredező feminizmust, és kitalálta az intimsprayt (hexaklórofénnel dúsítva), amit úgy hirdetett, hogy „szabadság spray”. A célzás szerint az intimspray segítségével a nők szabadon tesznek, amit akarnak. Nem kell izgulniuk nemi szervük szaga miatt. Különben, mi az a hexaklórofen? Ez kérem egy fertőtlenítő, ami bőrön keresztül halálos is lehet. 1972-ben véletlenül babahintőporba keverték Franciaországban, 36 gyermek halálát okozta. Máskülönben intimspray nagyon is létezik ma is. Ami azt illeti, nem is egy fajta, vagy gyártmány. Sőt, van már generikus verzió is, a kispénzűeknek. A „Norforms” fantázia nevűben benzetonklorid van, amit a kereskedelemben forgalmazott gyümölcsök rohadásgátlására (is) használtnak és természetesen ez is méreg. Svájcban be van tiltva. Viszont méltányolni kell, hogy illatos vaginával távozni a másvilágra mégiscsak trendi, nem? Szokásommal ellentétben, komolyra fordítom a szót. Bebizonyított tény, hogy a női nemi szerv illata (a szépségipar szerint a „bűze”) kifejezetten izgatóan hat a férfiakra. Személy szerint magamról nem tudok beszámolni, mert engem már a látvány is felizgat, ezért a szaglálódásra már nem marad idő.

2. Probléma: A vaginád piszkos. - Megoldás: Irrigálás. Ez esetben az irrigálás azt jelenti, hogy egy műanyagcsővel ellátott gumilabdacsból folyadékot kell bepréselni a hüvelybe. Réges-régen ezt az irrigálást fogamzásgátlásként használták (nem túl jó hatásfokkal) enyhén savas folyadék belövellésével. Egyes nők előszeretettel alkalmazzák menstruálás után is. A nőgyógyászok évtizedek óta irrigálás ellenesek, mert használata előny helyett, hátrányt okoz. A vagina természetes védekezése ellen hat. Ez azonban a szépségipart nem tántorít el és pénzt-időt nem sajnálva, a nőket mindenképpen rá akarja beszélni az irrigálásra.

3. Probléma: A vaginád túl laza. - Megoldás: Vaginafiatalítás. Rendben van, nézzünk szembe a tényekkel. A természet a vaginának egymás ellen ható funkciókat adott. Ki kell rajta férni egy gyerekfejnek, és kellően rá kell szorulni egy péniszre, hogy lehetőleg ne lötyögjön benne. Ha-ha-ha! El tetszettek felejteni, hogy a vagina fala meglehetősen rugalmas, lötyögésről szó se lehet. A valóság az, hogy az átlagosnál nedvesebb hüvely „lazának” tűnik, a szárazabb pedig „szűknek”. Viszont, aki beveszi a cuclit, az elmegy vaginafiatalításra, precízebben, szűkítésre. nem is olyan nagyon drága. 800.000 forintért már megcsinálják a hátsó udvarban. Jobb helyeken elkérik érte a 4 millió forintot. Igaz, a nőgyógyászok éjjel-nappal tiltakoznak, mert számtalan komplikációval járhat. Legenyhébb még egy jó kis gyulladás, és a korábbi érzékenység elvesztése. Na, jó, leírom, nem lesz több orgazmusod. De nem kizárt a dyspareunia - magyarul fájdalommal járó közösülés, adhesion - magyarul a vagina nyálkahártyájának az összenövése (volt lyuk, nincs lyuk :-) ). Őszintén, megéri? Csak hogy a pasi úgy érezze, mintha egy satuba dugná a farkát.

4. Probléma: A vaginád gusztustalan. - Megoldás: Labiaplasty. Erről már írtam, nem írom le még egyszer. Keressétek meg. Dátum: 2009.08.15.

5. Probléma: A vaginád rossz ízű - Megoldás: Ízesítés. Esküszöm az élő istenre, nem hülyéskedem.  Linger Internal Vaginal Flavoring,  Kattints rá. - Drágám, ma nyalnék egyet. - Természetes, milyen ízre gondoltál? Málna, banán, esetleg vanília? - Nem is tudom, a múltkor a görögdinnyétől hányingert kaptam. Ugye, erről ne írjak többet? 

6. Probléma:  A vaginád elszíneződött. - Megoldás: Kifehérítés és a megfelelő színre festés. Legyünk precízek (az eredeti beszámoló nem volt). Itt most nem a hüvelyről van szó, hanem a szeméremajkakról. A jelenlegi divat szerint ezeknek halvány rózsaszínűnek kell lenni. Nem kell, hogy megnézd, egészen biztos nem halvány rózsaszín. De ne ess pánikba. Már rég kitalálták a kifehérítést és festést, csak meg kell venned. „Bleach Babe” a márkanév és fő összetevője a kojic-sav. Ezt használják arra is, hogy a lazac szép rózsaszín maradjon 1-2 hétig. De tartalmaz még nátriumhidroxidet is. aminek becsületes magyar neve „marólúg”. Különben használják az eldugult mosogató lefolyó kipucolására is. Kitűnő zsíroldószer. Elmúltál negyven? Sebaj! Puncid olyan lehet, mint a ma született csecsemőé.

De azért nem bírom ki, hogy ne tegyem fel a kérdést Andy Wrightnak, és nektek, kedves olvasó hölgyek. A pornó videók jóvoltából volt szerencsém látni néhány átszúrt csiklót, benne egy tisztességes méretű gyűrűvel. Gondoljátok, hogy ha erre rá lehet venni nőket, akkor a fentiekben felsorakoztatott műveletekre nem? - OK. Én időben szóltam, és ne feledjétek, nem nekünk csináljátok, mert mi férfiak nem tartunk rá igényt. Postscriptum: A poszt felrakása után mindössze három nappal később befutott a hír: Sopronban már végeznek labiaplasty-t. A pinaátszabás megérkezett Magyarhonra!!               

Isten útja kifürkészhetetlen

Tíz éves koromban Péter testvér lett az osztályfőnököm, aki különben fizika- és matematikatanár volt. Péter testvér alig volt valamivel magasabb, mint mi, vagyis kicsi volt és aszott, többnyire a reverenda tartotta össze, aminek tetejéből kinyúlt feltűnően csúnya feje. Az aprónak nevezhető arc alatt egy hatalmas, csontos ádámcsutka éktelenkedett, ami külön életet élt. Keskeny arcát egy feketekeretes szemüveg tette még elfogadhatatlanabbá, amiből a vastag lencse miatt aprócska szemek kandikáltak ki. Minden valószínűség szerint a tanári diploma megszerzése után az első tükörbenézés adhatta neki az ötletet, hogy elmenjen szerzetesnek.

Különben, mint tanár jól végezte dolgát és diákjai között nem volt kevésbé népszerű, mint amit bármely matektanár kívánhat magának. Sőt, ha így utólag belegondolok, főleg fizikaoktatás terén mindent megtett, hogy megszerettesse magát velünk. Nyilván arra volt szocializálva, hogy extrém csúnyaságát, ahol lehet, valamivel kompenzálja. Esténként, elalvás előtt vallásos áhítatra tanítgatott minket, gyakori mondása volt „Isten útja kifürkészhetetlen”.

Életkorát nem tudtam volna megbecsülni, a csúnyaság kortalan. Lehetett harmincéves, vagy akár ötven, csak az isten a megmondhatója, akihez - velünk együtt - sűrűn és sokat fohászkodott, mert ez hozzátartozott a szerzetesi élethez. Minket másfél évig tanított, de akkor hirtelen megszálltak minket a németek, az osztály szétszéledt, és jött az országon is átvonuló háború a velejáró összes mellékkörülménnyel. A régi osztály soha többé nem jött már össze, de azért két évig még valahogy együtt maradtunk. Viszont semmi se volt már a régi kivéve Péter testvért, aki rendületlenül maradt olyan töpörödött és ronda, amilyennek megszületett.

Mi, diákok kiröppentünk az iskolából, még éppen idejében, mert jött a Fordulatéve és Rákosi minimumra csökkentette a felekezeti befolyást, rossz néven vette a vallásgyakorlást, a katolikus rendeket pedig egyszerűen feloszlatta. Magyarul sok ezer különböző életkorú szerzetes és apáca került szó szerint az utcára, mert a rendházakat is államosították, és eredeti rendeltetésüktől teljesen eltérő célra fogták be őket. Ez természetesen történelem, de történetünkhöz szorosan hozzátartozik.

A „kivetkőztetett” szerzetesek és apácák néma tűntetésük jeleként a betiltott reverendák viselése helyett egyszerű szürke ruhákat hordtak, a számukra kijelölt helyeken dolgoztak, de szabadidejükben összejártak, ha másért nem, hogy tartsák egymásban a lelket. Az állapotukat egészen biztos ideiglenesnek tekintették és várták sorsuk visszájára fordulását.

Közben szép lassan teltek az évek. Talán húszéves lehettem, amikor Péter testvérrel összefutottam a körúton, jobban mondva elmentünk egymás mellett. Péter testvér pont olyan ronda volt, mint valaha, egy centit se nőtt, azonban aszott testét reverenda helyett most már egyszerű szabású öltöny tartotta össze. Így, öltönyben még nevetségesebbnek látszott, mint az egybeszabott reverendában, de a feje egy cseppet sem változott, mert még a feketekeretes szemüveg is a helyén volt. Elképzelhető, hogy megszólítottam volna, de karonfogva mellette lépdelt egy fejjel magasabb, csodálatosan szép, sőt merészszabású ruhájában kifejezetten gyönyörű, manökenszerű fiatal nő.

Egy másodperc alatt átfutott az agyamon, „dicsértessék Péter testvér, tetszik rám emlékezni? Én voltam a legjobb matekos”, de ez egyfelől groteszk lett volna, másfelől elképesztően tapintatlan, elvégre a vele lépkedő hölgyről semmit se tudtam. Ezért aztán csendben tovább mentem, de az esemény enyhén felkavart. Hazaérve a telefonkönyvből kikerestem Renkei (Reifeld) Péter volt osztálytársam számát, aki arról volt híres, hogy mindenkiről mindent tudott. Petinek elmondtam az esetet, aki hatalmas röhögéssel válaszolt, majd beavatott a részletekbe.

Ezek szerint Rákosi nem elégedett meg a szerzetesek és apácák szétkergetésével, de mint nemkívánatos elemeket nyilvántartotta őket, mert félt az összeesküvéstől. Elsősorban azt kifogásolta, hogy nagyobb csoportokban összejárnak, és nyilvánvalóan nem akarnak beilleszkedni a civil életbe. Ezért aztán ezekre a szerencsétlen emberekre hatalmas nyomás nehezedett, amit saját önös érdekükből kifolyólag szerettek volna elkerülni. Aztán valakinek remek ötlete támadt: házasodjanak össze! Természetesen névházasságra gondoltak, mi másra? Minden szerzetes elvesz feleségül egy apácát, ami dupla haszonnal jár. Egyfelől két fizetésből könnyebb lesz magukat fenntartani, másfelől bizonyítani tudják, hogy beilleszkedtek.

Az ötletet tett követte. Készült két abc-be szedett névsor, egy a szerzetesekről, egy pedig az apácákról, és ennek alapján az azonos sorszámúak annak rendje és módja szerint összeházasodtak, természetesen polgári úton. Péter testvér volt a tizenhetedik a szerzetesek névsorában, míg az apácák névsorában a fiatal Erzsébet nővér, aki szerelmi bánatában ment el apácának 16 éves korában. Ettől kezdve semmi sem változott, továbbra is kitartóan várták a rendszer megroppanását és az eredeti szerzetesi élet folytatását, csak most már párosával, (volt) püspökük áldásával. A meglepő történet hallatán az első kérdésem az volt, te, Peti, szerinted ezek dugnak? Fogalmam sincs - válaszolta Peti - de ha én lennék Péter testvér, én éjjel-nappal dugnám azt a nőt.

Megint évek teltek el, legalább húsz, amikor a borosjenői távolsági busz megállójánál a buszra várva arra lettem figyelmes, hogy egy csodálatosan szép fiatal lány nézi az oszlopra helyezett menetrendet. Anyám, de gyönyörű vagy! Aztán a lány láthatóan megtalálta, amit keresett, megfordult és határozott léptekkel elhaladt mellettem, én meg persze utána fordultam. A mennyei csoda odament egy ácsorgó házaspárhoz, és jól hallhatóan ezt mondta: apu, neked volt igazad, negyedkor nem megy busz.

Azt hittem, hogy menten hanyatt vágódom. Apu? Ez a férfi minimum 20 centivel volt alacsonyabb a lányánál, na és persze a feltételezett feleségénél is. Ekkor a férfi kissé jobbra fordult, és lehetőséget adott arra, hogy az arcát is meglássam. Hát bizony, ez Péter testvér volt a maga eredeti rondaságával, 30-70 közötti életkorával, hatalmas ádámcsutkájával, a szemüveg mögül kikandikáló apró szemeivel, aszott, de a jelek szerint hihetetlenül szívós testével, gyönyörű lányával és a még mindig csinos feleségével. Milyen igaza volt annak idején, Isten útja valóban kifürkészhetetlen. Ha a történetet érdekesnek találtad, rendelj egy példányt a “Született Nőkből”. Ott találhatsz még 66 másik történetet. 

Az első szex-robot

Tudtam, hogy előbb vagy utóbb létrehozzák, sőt abban is biztos voltam, hogy nő lesz az isten adta, nem férfi. (Pedig a Teremtő először a férfit alkotta meg J ). Abban is biztos voltam, hogy az első beszámoló (legalább is számomra) Amerikából egy nő tollából fog származni, és persze enyhén cinikus lesz. Most viszont Tana Ganeva tollából > http://www.alternet.org/story/145151/ < megérkezett. Az alábbiakban tehát összefoglalom a lényeget.

Egy Felnőtt Szórakoztató Expón a True Companion vállalattól Douglas Hines bejelentette, hogy cége piacra dobott egy digitálisan programozott robotot, amely a megszólalásig hasonlít egy nőre, csak annál egy kicsivel jobb. Ára 7-9000 dollár között van. Ami az én véleményem szerint (ha-ha-ha) sokkal olcsóbb, mint amelyik valódi nő 2 év után elviszi a „közös szerzeménynek” megítélt lakás, kocsi, na meg a nyaraló felét.  

A műhölgy, vagyis Roxxxy-nak három bemenete van (input), amit nem definiálok, mindenkinek a fantáziájára bízom. Minden esetre 3 inputtal majd minden szexuális igényt kik tud elégíteni, ez tuti. Mr. Hines a promóciós videón biztosította a hallgatókat, hogy Roxxxy tökéletesebb, mint a hús-vér nők és lényegesen többre használhatók. Mind a három inputja el van látva érzékelővel, aminek következtében pontosan tudja, hogy mi történik vele. Amikor a bemutató Mr. Hines ujjával nem a megfelelő műveletet végzi, Roxxxy telefon-szex hangon megszólal „Óooo, ezt ne csináld”.

Roxxxy kapható (természetesen kívül) szőke, vörös és barna kivitelben. Érzékelhető „egyénisége” nem lehet unalmas, mert 4 fokozatban változtatható: Frigid Farah, érett Martha, vadóc Wendy, valamint S&M Susan. (a tájékozatlanok részére: slave and master, azaz „szolga és úrnő”). Vadóc Wendy agresszív és rettenetesen „zajos”. Például, amikor a tulaj közelít hozzá, akkor azt kiáltja fennhangon „nyomd be tövig”. Természetesen nem csak szexről van szó, állítja a True Companion web site-ja. A nők beszélnek, meghallgatnak, társalognak, érzik az érintést, de persze szexen van a fő hangsúly. Még orgazmusuk is van!

De ez mind semmi. Roxxxy testre szabható. Valós érzelmi kapcsolatot alakíthat ki tulajdonosával, aki meg tudja változtatni személyiségét. Roxxxy rákapcsolható a gyártó web sitejára és más felhasználókkal kapcsolatba léphet, megoszthatják tapasztalataikat robot nőjükkel kapcsolatban, amit igazi nők esetében nemigen lehet. Egy kis extra plusz.

Jajj, a lényeg. Roxxxy 170 cm magas, 54,5 kg, C-méretű melltartó kosárra van szüksége (D a maximum) és bármikor kész az aktusra. Szép ez az új világ, bár én nem kérek belőle, de azért csodálom. Két dologra vagyok csak kíváncsi: Mikor lehet majd kapni a TEXCO-ban? És a harmadik generációs Roxxxy fog-e tudni gyereket hozni a világra? Utóírat: Aki nem tudná, a fejlődés gyors. Internet szex már eddig is volt, ha nem hiszed, kattints ide (a végíg nézést nem javaslom, csak a technikát kívánom bemutatni):

http://www.youporn.com/watch/358162/online-sex/?from=categ

A titkárnők gyöngye

Egy titkárnőt vagy Markának hívnak, vagy nem titkárnő. Marika az volt, és ahányszor Zoltán belépett a szerkesztőségbe, mindig mosolygott, sőt eltolta maga elől a szövegszerkesztőt, kifordult a komputer elől és miután közölte, hogy az olvasószerkesztő hol van, bájos csevegésbe kezdett. A férfi a hetilap szerkesztőségében hetente adta le a szerződésileg vállalt bridzs rejtvényeit, és azt tapasztalta, hogy az olvasószerkesztőre mindig várnia kell, hol öt percet, hol harmincötöt.

Hősünk az első találkozás alkalmából rájött, hogy Marika minden férfihez kedves, egyszerűen ez az alaptermészete. Fél év után Marika már igazi jó barátnak számított, mert már rég nem a férfit látta benne, Zoltán meg nem a nőt, cinkos haverkodásnak volt ez nevezhető. Közösen cikizték az olvasószerkesztőt, vagyis Marika közvetlen, Zoltán közvetett főnökét. Különben is, a titkárnő tudta a férfiről, hogy három hónapja új felesége van. A férfi meg azt tudta róla, hogy a „megfelelő” férjre vadászik, ez volt a munkahely megválasztásának elsőszámú szempontja.

-         Végül is egy 30 éves nő már nem sokat teketóriázhat – vallotta be a titkárnők gyöngye, ahogy néha Zoltán viccesen becézte – egyébként, amit lehetett, már mindent kipróbáltam. – Ez az utolsó félmondat megütötte Zoltán fülét, ezért a naiv férfit játszva, kíváncsiskodni kezdett egy kicsit.

-         Mi az, hogy „mindent” kipróbáltál? - tette fel a kérdést.

-         Úgy, hogy mindent – jött a mosollyal fűszerezett sejtelmes válasz.

-         Ne haragudj, de ezt nem hiszem el. Úgy érted lovak, kutyák meg minden? – Erre Marika abbahagyta a mosolygást, és elkezdett vihorászni, majdnem hogy röhögni, verte a szövegszerkesztőt, és potyogtak a könnyei. Végül nagy nehezen lecsillapodott, alkalmat biztosítva a férfinek, hogy folytassa mondanivalóját.

-         Nem tudom, miért nevetsz, de szerintem a mindenbe ezek is beletartoznak. Különben is, én már nem ismerem ki magam a nők között. Nincs egy éve, amikor elmentem egy diszkóba, ahol 5 perc alatt felszedett egy csaj. A második koktél után azt mondta, hogy menzesze van, de ha akarom, akkor leszop.

-         És leszopott?

-         Frászt, hazamentem – és nagy hirtelen műsorszünet állt be közöttük.

A végén kiderült, Marika egyelőre csak férfiakban utazik, de azért megszeppent. Ha Zoltán bedobta a lovakat meg a kutyákat, végül ezt a leszopást, akkor miket képzelhet róla?

-         Tényleg, miket gondolsz rólam?

-         Semmit.  Te mondtad, hogy „mindent”. A fene tudja, mit jelent.

Ekkor az olvasószerkesztő hangoson kiszólt Marikának, hogy ne várjanak rá, mert sokáig fog tartani a megbeszélés, inkább, aki várna rá, jöjjön vissza egy óra múlva. Jobban teszem, ha maradok, - szólalt meg Zoltán, - de akkor mondd el, mit takar ez a „minden”. Hálából bemutatok neked egy tök mulya pasit, akiről a volt felesége most akasztott le egy lakást, nincs több félévnél, de már megint eszi a fene a nők után ahelyett, hogy kasztráláson törné a fejét. Ez a szöveg persze bevált, Marika úgy döntött, hogy mesél. A lényeg az, hogy a partnereinek sose mondott nemet. Így aztán minden hülyeségbe „belehajszolták”. Ezekbe a hülyeségekben bőven volt hely a csoportos szexnek is. Zoltán természetesen ámult, és úgy tett, mintha nem tudta volna, eszik-e vagy isszák, mármint a csoportos szexet. Marika kioktatta a kellően hüledező, de azért a megfelelő érdeklődést mutató férfit.

Amikor a titkárnő gyöngye közölte, hogy legtöbben saját feleségüket viszik magukkal, Zoltán nem akart hinni a fülének. Aztán simán lázba jött, mert kiderült, hogy ilyen környezetben a legnyuszibb pasi is 300 százalékra teljesít, és akkor hol vannak még a menők! Marika határozottan élvezte, hogy most az egyszer ő mondott a férfinak valami újat és nem fordítva.

-         Mondd Marika, jársz még ilyen helyekre?

-         Nem nagyon.

-         Mi az, hogy nem nagyon? Igen vagy nem?

-         Néha.

-         Kár, nagyon kár, egyszer elmennék csak úgy, kíváncsiságból, persze nem a feleségemmel, Réka ilyesmiben sose venne részt. Meg se próbálnám. Tudod, ő egészen más fajta nő. A szülők még ma is templomba járó emberek, leányuk erkölcsös, visszahúzódó. Ismered az ilyen nőket, sose dugnak, legfeljebb szeretkeznek, de előtte gondosan lekapcsolják a villanyt, meg ilyesmi.

Ekkor kiszólt az olvasószerkesztő, ha mégis várnának rá (vaj’ miből gondolta) akkor be lehet hozzá fáradni, ami meg is történt. Zoltán távozásakor a titkárnő cinkosul összekacsintott vele. A férfi alig várta a következő találkozást.

Egy héttel később Marika azzal fogadta Zoltánt, hogy ha a múltkor komolyan gondolta, akkor itt a nagy alkalom, hét végén el tudja vinni valahova, de ugye utána be fogja neki mutatni Mr. Mulyát?

Hétfőtől csütörtökig Zoltán azon törte a fejét, mit mondjon Rékának, mi dolga lesz péntek este. Három hónappal egy esküvő után meg kell fontolni minden lépést. Szerencsére Réka csütörtökön este kisegítette, azt mondta „összefutott a lányokkal”, akik hívták másnap estére egy jó kis dumapartira. Zoltánnak fogalma se volt, kik ezek a „lányok”, és mert nem kívánt beletúrni neje előző életébe, a lehető legnagyobb megértést mutatta. Még azt se kérdezte meg tőle, hol lesz nyélbe ütve ez a „dumaparti”.

Zoltán másnap este köntösben és papucsban óriási odaadással olvasta a HVG-t, miközben Réka, a feleség ide-oda libegett a lakásban, és alaposan kicsípte magát ahhoz képest, hogy néhány lánnyal készült dumálni. Végül hátulról egy leheletfinom puszit adott a férje homlokára (ami önmagában egy külön kunszt), majd becsapta az ajtót, ami után Zoltán, a férj, mint egy őrült a telefonhoz tépett. Ugyanis pontosan fél nyolc volt, amikor a tervek szerint éppen találkoznia kellett volna Marikával.

Veszettül nyomkodta a gombokat, várta, hogy a másik oldalon felvegyék, és közben kinézett az ablakon. Az apja pöcsét! Felesége elvitte a kocsit, abban a szent pillanatban hajtott ki a garázsból. Erről szó se volt. Pont most, amikor különben is késésben van. Na, végre, Marika felvette a kagylót.

-         Szia, én vagyok.

-         Mi van? Az ajtóból jöttem vissza. Van valami gáz?

-         Nem, semmi, csak valami közbejött, és még fel se öltöztem.

-         Cseszd meg, – jött a tömör válasz – most mi legyen?

-         Semmi. Tépek, ahogy tudok. Amint odaérek hozzád, felcsengetek.

-         Az nem jó, mert a kaputelefon napok óta nem működik, gyere fel.

-         OK. Felmegyek.

-         Figyelj, Zoltán, kábé mikor érsz ide?

-         Nem tudom, mert lerobbant a kocsi – lódított egyet, mert nem volt kedve bevallani, hogy saját neje „lopta el” egy röpke éjszakára – de majd hívok egy taxit.

Ezzel ki is nyomta a telefont, és még öltözés közben hívta a taxi társaság számát. Ennek ellenére mire Marika ajtajához ért, már negyed kilenc felé járt az idő. Hamarosan kiderült, hogy az előszobacsengő se szól, és ököllel kell verni az ajtót. Ez egy eléggé reménytelen dulakodásnak tűnt, mert Marika CD-je még az ajtón át is bömbölt. Pillanatnyilag tehát az volt a helyzet, hogy lent járómotorral várt egy taxi, a férfi verte az ajtót, Marika pedig a fülén ült. Zoltán zsebéből előhalászta a mobilt, és lázasan hívni kezdte Marika számát.

-         Mi van, elindultál már?

-         Figyelj, nem szól a csengőd, bömböl a cédéd, itt állok az ajtód előtt, és azt kérdezed tőlem, elindultam-e már. – Halk sikoly.

-         Jesszusom, nyitom – majd bentről hangos rohanás, és pezsgőszínű ruhában Marika kitárta az előszobaajtót. Zoltán belépett és megállapította, hogy a szorosan testre tapadó szerelés vadiúj.

-         Hogy tetszik? - kérdezte Marika - és pörgött egyet a ruhában.

-         Abszolút nyerő! – ismerte be a férfi, miközben szemmel követte a tenyérnyi fülbevalót, amely szakítva függő helyzetével, önálló életre kelvén begurult, egyenesen a szekrény alá.

-         Jó ez az új fülbevalódivat, csak nem szabad hozzá mozogni. – Próbálta a férfi elveszíteni a több hónap alatt felépített szimpátiát.

Marika szemei leguggolás közben villogtak is, miközben megpróbálta kihalászni a fülbevalónak használt világoskék párizsi-szeletet. Úgy tűnt azonban, hogy a szélsőséges mozgás nemcsak a fülbevalónak, de a szűk ruhának se nyerte el a tetszését, mert Marika popójának környékén a cipzár egy 20-30 centis szakaszon kiszakadt.

A reccsenés hallatára Marika guggoló helyzetben megmerevedett és ránézett a férfire.  Egy darabig játszották a farkasszemet. – Ma este ez van, semmi se jön be – nevették el magukat mind a ketten. Elsőnek Zoltán szólalt meg.

-         Hogy, kezdésre nem érünk oda, az tuti.

-         Lassan már a végére se – válaszolta Marika, majd hozzátette – mert ugye most jön az átöltözés.

-         Addig kimegyek – próbált Zoltán tapintatoskodni.

-         Minek? Fogsz ma este többet is látni.

-         Hát csak úgy szokásból – állt egyik lábáról a másikra a férfi. Marika ránézett és kuncogni kezdett, majd megnyugtatta – Ha szégyenlős lennék, nem hívtalak volna el.

Tehát így állunk, Marika nem szégyenlős. Hurrá! Persze a nők nem úgy öltöznek át, mint a férfiak. Először levetette a szakadt pezsgőt, és ott állt szekrénye előtt egy falatnyi tangában, és leltározott, ami azt jelentette, hogy sorra minden ruhát a kezébe vett, majd visszaejtette egy „uncsi” megjegyzéssel. Zoltán önfeledten nézte a műveletet, illetve sokkal inkább Marikát az elképesztően apró tangában, hátulról, hajlongás és egyéb kunszt stiklik közepette. Közben Marika hangosan beszélgetett valakivel és választ nem várva magyarázott, ezt miért nem veszi fel, azt miért nem veszi fel, és így tovább. Egy férfi ennyi ruhával isten úgyse, ötszáz évig kihúzná, ő meg nem tud mit felvenni!

A végén Marika leakasztott egy millió csipkéből álló fekete költeményt, csak úgy natúr magához szorította, megfordult és megszólalt:

-         Szerinted ez jó lesz?

-         Hát, ha temetésre megyünk – bárgyúskodott Zoltán, miközben szemeit az egy réteg csipke alatt megbújó keblekre meresztette, amit Marika nagyon is jól látott, de csak állt és kérdésére várta az érdemi választ. Közben pedig a maga elé fogott ruha egyre lejjebb csúszott. Micsoda bitang jó mellek, állapította meg magában a férfi, de már kellene valamit szólni, mert lassan harapni lehet a csendet.

-         Halálosan jó az alakod – hallotta saját rekedt hangját, amire Marika leejtette a ruhát, és kellő lassúsággal 360 fokot fordult.

-         Tetszik? – tette fel az est legfeleslegesebb kérdését.

-         Kár, hogy most nősültem – motyogta magában a férfi, és két kezét önkéntelenül Marika irányába nyújtotta, amibe a nő néhány lassú lépést téve szép komótosan belecsúszott.

Rögtönzött, de annál kiadósabb szeretkezésük előtt az utolsó, még értelmes mondat Marika száját hagyta el: most már úgyis elkéstünk. Ez be is jött. A rózsadombi címre féltizenegykor érkeztek meg. Igaz, Zoltánnak már egyáltalán nem volt fontos, de Marika ragaszkodott hozzá „én nem csinálok segget a számból” alapon.

Az apartmant-ház kapuja természetesen zárva volt, és akkor megkezdődött a hülyéskedés a recsegő-ropogó kaputelefonnal, amit ha nem vesznek fel, állandóan nyomni kell egy gombot, vagy nem szabad hozzányúlni, vagy mindenki hallja, vagy senki. Aztán valahogy ez is megoldódott, és jó néhány szótag kimaradásával valaki bejelentette, hogy lejön értük.

Így is történt, egy szakállas férfi öt perc múlva fürdőköpenyben, papucsban, csatakos hajjal kimászott a liftajtó mögül. „Sziasztok, gyertek be”, majd gyors bemutatás. Zoltán agyán átvillant egy pillanatra, nem úszó tanfolyam van-e a hatodikon, de némi mosoly kíséretében elhessegette a gondolatot. Dugás közben megzavart férfiak nemigen ismerik a viccet.

Fölfelé menet Laci a liftben közölte, hogy a többiek nyolckor kezdtek, és a legokosabb, ha az előszobában levetkőznek, mert az olyan hülyén néz ki, ha ruhástól mennek be a szobába. Bár Zoltán megértően bólogatott, Marika mégis fontosnak tartotta megjegyezni, hogy partnere teljesen új fiú, amit Laci egykedvűen vett tudomásul.

Az előszobában Laci szó nélkül eltűnt a fürdőszobaajtón keresztül.  A meglehetősen otthonosan mozgó Marika pedig vetkőzni kezdett, és szemeivel biztatta Zoltánt, hogy kövesse tettét. Másodperceken belül totál pucérok voltak, félórán belül immár másodszor. Aztán Marika vezetésével beléptek egy gyengén kivilágított, összenyitott két hatalmas szobába, ahol szerte-szétszórt emberhalmazok voltak láthatók.

Mint új fiúhoz illik, Zoltán megkérdezte partnernőjét, most mi lesz. Marika egy szót se szólt, csak annak rendje és módja szerint finoman magára húzta a férfit, majd a kölcsönös kielégülés után, nagy sokára játékosan a fülébe súgta – most szépen körülnézel, és a többi már a te dolgod.

Zoltán legszívesebben azt mondta volna, hiába néz körül, mert ebben a pózban kizárólag csak őt látja, ami ugyan nem baj, de akkor kár volt idejönni. Már csak azért is, mert egy napon megszerezni egy nőt, és mindjárt átengedni másnak elég nagy hülyeségnek tűnt. Ezért aztán inkább azt mondta – hiába nézek körül, te vagy itt a non plusz ultra – mert még akkor nem tudta, hogy az igazi non plusz ultrára egy kicsit még várni kell.

-         Lehet, hogy én vagyok a non plusz ultra, de azért legalább nézzél körül. Tudod – folytatta – nem én vagyok itt az egyetlen nő, meg aztán mindjárt csatlakozik hozzánk valaki, egyébként mindenkit ismerek kivéve azt a feketehajú nőt, akit egyszerre két pasi abajgat a nagyobbik díványon.

-         Tényleg? – nézett körbe Zoltán is, majd erőtlenül folytatta – ne is mondd, én meg csak azt az egy nőt ismerem.

-         Ne hülyéskedj, tényleg ismered? – csodálkozott Zoltán kétfordulós partnere.

-         De még mennyire. Tudod ki az? – és mielőtt szónoki kérdésére választ kapott volna, folytatta – Réka, a feleségem.

Ha a történetet érdekesnek találtad, rendelj egy példányt a “Született Nőkből”. Ott találhatsz még 66 másik történetet.

Leszbikus vagyok

Meghívtak egy lakodalomba, olyan békebeli, igazira, ahol voltak százan és senki se ismert a megjelentek közül többet, mint 10 százalék. Mivel nem mennyasszony táncolok, nem iszom (már, mint alkoholt), elmenni nem volt pofám, mi mást tehettem, mint ismerkedtem, szóba elegyedtem ezzel-azzal. Amint egy fiatal hölggyel (úgy értem, hozzám képest fiatal, mondjuk 40) belemelegedtem a témában, akaratlanul is megfogtam a karját és úgy folytattam (volna) a mondatot, de a hölgy közbevágott és kellő határozottsággal kijelentet, hogy „leszbikus vagyok”. Már éppen készült kicsúszni a számon, hogy „mi köze ennek ahhoz, amiről szó volt?” De még idejében kapcsoltam. – Nem, kedvesem ezt én nem szexuális közelítésnek szántam, megfontolatlan automatizmus volt a beszéd hevében. Beszélgető társam ezt elfogadta, de a levegő mintha tíz fokkal hidegebbé vált volna az egyik pillanatról a másikra. Na, jó, ez nem maradhat így, tehát javasoltam, hogy váltsunk témát. Valóban – egyezett bele partnerem, és várta, hogy kezdeményezzek valamit. – Mit szólna, ha szexre terelném a szót? – kezdtem el a pofátlankodást – végül is a felállás szerint abszolút semlegesek vagyunk. – Ezt a mondatomat természetesen meg kellett magyaráznom. – Úgy értem én férfi vagyok és öreg, ön pedig fiatal és nem nő, úgy értem saját bevallása szerint. Következésképpen semlegesek vagyunk. Miután ebben megegyeztük, kerestünk egy csendesebb zúgott és beindult a kölcsönös felvilágosítás, aminek első lépése az én esetemben egy spontán előadás.

Induljunk ki abból, hogy az ember életében a szexnek két funkciója van. Egyik a szaporodás (bár ez kihalófélben van), a másik az örömszerzés (hogy egy szabvány kifejezést használjak). Leszbikusok esetében szaporodásról természetesen szó se lehet, marad az örömszerzés. Gondolom, eddig egyetértünk. Igen! Az örömszerzés eszköze a genitáliák, hogy úgy mondjam, erre vannak kitalálva. Igen! A genitáliák használatának van egy jól bevezetett ősi formája, amihez a két genitáliáknak egymástól különbözni kell. Nem feltétlenül. Rendben van, mert éppen erre szerettem volna rámutatni. Az egyén az örömökhöz a saját nemi szervén keresztül jut, de az izgalmi állapot majd a kielégülés eléréséhez nincs feltétlenül szüksége egy ellentétes nemi szerv – hogy úgy mondjam – szolgáltatásának az igénybevételére. Eddig egyetértettünk, és akkor felkészültem a végső támadásra. Konkretizáljunk! Vegyük például a cunnilingust, jó ezt nem ismeri mindenki, mert nálunk az „orális szex” kifejezést terjedt el, ami viszont nem pontos. A cunnilingus az, amikor orális szexben a nő a fogadó fél (cseszd meg! nyalnak neki, így már érted?). A fellácio pedig, amikor a férfi a fogadó fél (ezt is kiírjam magyarul?) Tehát a cunnilingusnál tartottunk, amit a te esetedben (időközben összetegeződtünk) egy másik nő végez mert, hogy nem rendelkezik férfi nemi szervvel. – Te mindent ilyen tudományos módon közelítesz meg? – szakította félbe partnerem a még alig elkezdett előadásomat. – OK, beszéljünk magyarul. Mi a fene a különbség abban, ha egy nő nyal neked vagy, ha egy férfi? Mind a kettőnek nyelve van. Te hanyatt fekszel az ágyon és „valaki” nyal. Aki nyal (és persze nem látod, csak érzed) lehet egy nő, lehet egy férfi, de akár egy beidomított kutya is. Sőt, állítom, ezt a műveletet a kutyák sokkal jobban el tudják végezni. – Vitapartnerem feje vörös lett, mint a rák, és azt mondta, nem vagyok normális. Öt percbe telt, mire újra kibékültünk.

Nézd én se megbántani, se cukkolni nem akartalak, de tényleg nem értem mi a különbség a felsorolt nyelvek között. – Hát az, hogy tudom, kinek a nyelve.  – Most már értem – vallottam be – tehát nem az számít, hogy mit csinálnak, hanem, hogy ki csinálja. – Igen, miért? Ez nálatok nem így van? – Hát nem egészen. Én egy női vaginával közösülök (már, amikor még szokásom volt) és ha az érzelmi részektől elhatárolódok, ami nem alapvető követelmény, akkor tök mindegy ki a vagina tulajdonosa, csak ne férfi legyen, de ugye ez biológiai lehetetlenség.

Még vagy fél órát elvesződtünk egymással, de nem jutottunk zöldágra. Én nem tudtam magyarázatot találni arra, hogy heteroszexuális férfiak miért találják izgatónak a leszbikus jeleneteket. Miközben a heteroszexuális nők kifejezetten undorodnak a meleg férfiak szexualitásától. Ennél a megállapításnál néhány percig megakadtunk, míg elő nem jöttem a helyszínen kitalált elméletemmel: Talán a behatolásban van elásva a kutya. – Hogy-hogy? – Érdeklődött vitatársam. Nézd a „behatolás” azt jelenti, hogy egy másik személy bejut a te tulajdon testedbe. Egy időre a szuverénitásodból elvesztesz egy darabot. Két leszbikus nő esetében ez nem fordulhat elő, mert nincs ”behatolás”. Ami lehetséges, de nem feltétel, az egy élettelen tárggyal imitálni a behatolást, de ez nem az „igazi”, mert nem jelenti azt, hogy a szuverénitásból átengedsz egy darabot egy másik élő személynek. Két meleg férfi esetében a behatolás viszont pont olyan szuverénitás feladást jelent, mint heteroszexuális kapcsolatnál. Partnerem rázta a fejét, de jobb ötlettel nem tudott előállni. Egyszer majd talán egy másik „nő” felvilágosít.            

Szex válás után

Ha hiszed, ha nem, még manapság is vannak olyan nők, akik a házasságuk alatt nem csalják meg a férjeiket. Aztán jön egy válás, teljesen mindegy milyen okból kifolyólag, és a csaj ott találja magát a megszokott szexpartnere nélkül. Ez természetesen nem mindenkinek okoz traumát, de ha egy pillanatra félretesszük a kötelező cinizmusunkat, akkor be kell látni, hogy ez bizony sok nőnek probléma. Mert miután elült a válás zaja, kiderül, hogy a sikeres osztozkodás után is létezik szex a világon. Dennis Lin szexuálpszichológus szerint (állítja a Sirens Magazin) a válás egy nő életében ugyan szomorú esemény (és ő csak tudja, hiszen maga is nő) de az új szex élmények elképesztően jók lehetnek. Hohó, barátocskám, nem csak elképesztően jó, de teljesen más, mint amihez a hölgyek hozzászoktak. — Ez engem egy kicsit meglep, mert már számtalan nőtől hallottam, hogy minden férfi egyformán csinálja, ami persze gimnasztikailag nem igaz, de ha csak a közvetlen eszközöket tekintjük és magát a lokomósin mozgást (hogy is hívják a csajt? Kily Minogue?) akkor stimmel a dolog. — különösen, teszi most már hozzá, Dale Koppel a  “The Intelligent Woman’s Guide to Online Dating.”  című könyv szerzője (ja, mi a cím? „Az intelligens nő kézikönyve az internetes találkozásokhoz” — Az persze más kérdés, hogy szerintem egy intelligens nő az Interneten nem ismerkedik (régen a villamoson nem volt szokás), de ettől még a könyv bestseller. Hát persze, hogy az, ha ilyeneket írnak benne: „A szex állandóan változtatható, és persze mindig a jobb irányba. Természetesen, aki ismeretlen területre kalandozik, annak mindig lehet része meglepetésben, na de hát épp ez teszi érdekessé. És ugye, ami érdekes az szolgálhat némi kellemetlenséggel is.”

De az igazi ígéret csak ez után következik. „Válás után, ha kirakod magad a piacra, újra tinédzsernek érezheted magad.” — Na hiszen, merné ezt egy férfi leírni, hogy a nő piacra dobja magát, mint egy árucikket! Persze női szerzőknek mindent szabad. „újra találkákra járni, és egy új férfivel szexelni egyszerre lehet félelmetes és izgató.” De ezt már egy harmadik szex-terapeuta (Cathie Helfand) állítja, és ebben iparkodnak egymásra licitálni, mert Susan Pease Gadoua (persze ez is egy nő) könyvében “Contemplating Divorce: A Step-by-Step Guide to Deciding Whether to Stay or Go.”  (hű, de rohadt hosszú címe van: „A válás tervezgetése: Lépésről-lépésre kalauzol, hogy elválj-e, vagy maradj” azt tárja fel, hogy ő minden nőnek azt sugallja, hogy 15 évesnek fogod magad érezni. De azért hozzá teszi: „Hosszantartó házasság után egy új pasival szexelni furcsa és szokatlan, de sokkal több érzelemmel jár, mint képzelnéd.”

Persze az első alkalom előtt a cidri elkerülhetetlen, ami szerves része az újbóli tinédzserkedésnek, de végül is felnőttkorban ez a cidri nem tart olyan nagyon soká. Ennek ellenére a női szexológusok (nyilván személyes tapasztalatokra támaszkodva) szerint az első alkalom előtti idegeskedés elkerülhetetlen, meg se próbáld! Legokosabb – így a terapeuta tanács – ha a pasinak bevallod, hogy ideges vagy. Nagy valószínűséggel azt fogja válaszolni, hogy ő is. Meg is van rá minden oka. Mi van, ha nem áll fel? Feltételezhetően ő is csak érzelmileg tinédzser, a valóságban egy negyvenes üzletember, teli gonddal és izgalommal.

De Lin a nők lelkére köti: „Mindegy mit teszel, de ne legyen bűntudatod egy új partner miatt. Emlékszel? Elváltál, nem csalsz meg senkit.” — Mintha hülye gyerekhez beszélne, végül is a válását senki se felejti el, de azért ír a hölgy értelmesebb dolgokat is: „Ne felejtsd el, hogy minden férfi másként csinálja. Figyelj arra, hogy az új partnered mit szeret és mit nem, és persze ne felejtsd el elmondani neki, hogy te mit szeretsz és mit nem.” 

Természetesen az első alkalmon túl lehet esni más módon is. „Vegyél néhány szexi alsóneműt…..és persze kondomot is” tanácsolja Koppel. Végül is az a csúnya férfi lehet, hogy nem hoz magával és ki akar HIV fertőzést kapni manapság? Nem is olyan könnyű ez az első alkalom. Végül is nem vagy középiskolás és a partnered nem az osztálytársad. Szóval veszély van bőven. Első a biztonság.  

Most jön a csemege! „A tested okozhat meglepetést.” Eddig minden simán ment, de most…. rádöbbenhetsz, hogy létezik egészen újszerű érzés, élvezet, kielégülés. Állítja Helfand, majd folytatja „valószínűleg öregebbnek látszol, mint tíz évvel ezelőtt, de ezt bőven pótolja a kifejlődött magabiztosságod, bölcsességed és „technikai ismereted”. —- Isten bizony, direkt sajnálom, hogy nem vagyok nő. —- Na, ez elhamarkodott vélemény volt, mert: „Ha elvált férfi az első partnered, lehet, hogy hasonló gondolatokkal küzd, mint te. És ne feledd, nem nagyon mer kezdeményezni. Szóval vedd kezedbe az irányítást. Különben, ha az új pasid éveken át csak a feleségével szeretkezett, akkor utálni fogja a kondomot. Némi türelemmel és megértéssel ez áthidalható.” Lin azért még egy dolgot hozzátesz: „Ne határold el magad az utadba tévedt szexuális lehetőségtől, menj elébük. Hogyan? Élj nagyobb társadalmi életet, ismerkedj, de ne kapkodd el a dolgokat. —- Őszintén, okosabb lettél? http://www.alternet.org/story/144275

11 veszélyes anyag (jobb, ha elkerülöd őket)

Valamikor az „őskorban”, mondjuk egy jó félévszázaddal ezelőtt, mindent, amire az embernek szüksége volt, a természetből szereztünk be. Például a ruháink alapanyaga, vagy állati eredetű volt, vagy növényi. Aztán megjelentek a műszálak és a műanyagok. Egy idő után az élelmiszerekbe is elkezdtek különféle vegyi anyagokat keverni – természetesen a megengedett határértékig – természetesen mindig olyan célból, ami nem a fogyasztó, hanem a gyártó vagy előállító érdekeit szolgálta. Mára már ezer és ezer anyaggal kerülünk kapcsolatba, melyek közül az egyik veszélyesebb, mint a másik. A legveszélyesebbeket az alábbiakban sorolom fel:

1. Kőszénkátrány: Annak ellenére, hogy egyértelműen rákkeltő anyag, gyógyszerekben, elsősorban különböző kenőcsökben találhatjuk meg ekcéma és hasonló bőrbetegségek kezelésére.

2. Dietanolamin (DEA): Szappanokba és samponokba keverik a jobb hatásfokú habzás érdekében. Önmaga a DEA nem okoz rákot, de más termékekben alkalmazott vegyi anyagokkal reakcióba lépve, rákkeltő anyaggá válhat, ami a bőr pórusain keresztül bejuthat a szervezetbe. A kozmetikai termékeken, ha a DEA bármely formája fel van sorolva, ne vedd meg.

3. Formaldehid (formalin): Szépítőszerekben, kozmetikumokban igen gyakran található anyag. A formalin megtámadja a szemet, a torkot és az orrot. Megszáradás után ingerli a bőrt, és folyamatos alkalmazása asztmát, sőt rákot is okozhat.

4. Parabenek: kozmetikumokba keverik, elsősorban tartósítás miatt. Használata bizonyítottan emlő- és bőrrákhoz vezet. Éppen ezért egyre gyakrabban hirdetnek kozmetikumokat „paranen-free” felirattal. Igen kis mennyiségben nem túl veszélyes, de mivel majd mindenbe belerakták, ezek összegeződtek.

5. Fenilenediamin (PPD): Elsősorban hajfestékekhez keverik. Bőrrel érintkezve allergiát vált ki, elsősorban kozmetikusoknál és fodrászoknál. Sajnos alkalmazása közben a fejbőrrel is érintkezésbe kerülhet (akár 30 percen keresztül is), ezért okosabb az ilyen hajfestéket elkerülni.

6. Ftalátok: Felborítják a hormonháztartást, pedig nagyon sok kozmetikumban megtalálhatók.

7. Nátrium Lauril Szulfát (SLS) és Nátrium Lauret Szulfát (SLES): szappanok és samponok habzását segíti, de irritálja a bőrt. Bőrön keresztül eljuthat a szívbe, agyba és a májba, mely helyeken akkumulálódik.

8. Toluén: Körömlakkban és hajfestékben található. Mérgezi az idegrendszert. Belélegezve szédülést és fejfájást okozhat. Terhes nőknél, nagyobb mennyiségben elvetélést, vagy torzszülöttet eredményezhet.

9. Illatosítok (Fragrance): Kozmetikai szereket gyártók, ha nem akarják elárulni, hogy tiltott anyagot is kevernek a termékeikbe, akkor azokat besöprik az „illatosítók” felsorolás alá.

10. Triezanolamin (TEA): Ph érték beállítására használják. Segítségével lesz egy termék „könnyed”, vagy „finom” (gentle). Valójában allergiát okoz, irritálja a szemet és kiszárítja a bőrt, valamint a hajszálakat. Folyamatos használata beszivároghat a testbe, és mérgezést okozhat.

11. Hidrokinon: Bőrszín fehérítőnek használják (Japánban, az EU-ban és Ausztráliában be van tiltva, de máshonnan bekerülhet Magyarországra). Rákkeltő és a bőrön szürkésbarna foltokat fejleszthet.

Ha tehát hölgyeim, kozmetikumokat vesztek, alaposan nézzétek meg, mik vannak bennük. Különben, ha hallgattok rám, kozmetikumok nélkül is szépek vagytok a férfiak szemében. A barátnők pedig le vannak sz..va! (máskülönben a lista lefordításával az EcoSalon copyright-ját megsértettem, de szerintem ott senki se tud magyarul).  

A szex nem abból áll, hogy a nő arcába spriccelik az ondót

Gondolom a címen egy kicsit meglepődtél, pedig nem tettem mást, mint lefordítottam az eredetit: (There’s More to Sex Than a Cum Shot to the Face) és nem ok nélkül, mert a jelenség már engem is egy jó ideje felháborít. Amerikai felmérések szerint ma a pornográfiához az emberek 90 százaléka az Interneten keresztül jut, és csak 10 százaléka az, aki DVD vagy videó kazetta útján. A pornót az Interneten elkerülni szinte lehetetlen, de ez önmagában nem is lenne baj. Kanadai felmérések (study ) nem találtak egyetlen olyan 18 év feletti férfit, aki még sose látott pornó felvételt. Arra a következtetésre jutottak ( concluded), hogy „Olyan férfi, aki nem néz pornó felvételeket, nem létezik.” A felmérés vezetője a Montreali Egyetem professzora, Simon Louis Lajeunesse szerint olyan férfit viszont könnyű találni, aki éjjel-nappal pornókat bámul. A megkérdezet heteroszexuális férfiak (they interviewed) legnagyobb része az első pornó felvételt 10 éves korában látta. Ha abból indulunk ki, hogy ez ma is igaz, akkor a 10 éves fiúk ugyancsak félre vannak vezetve, mert amit látnak, az nem a valóság. Ennek ellenére a pornográfiát nem lehet tehát kikiáltani lélekrombolónak, ahogy azt néhány pornóellenes aktivista szeretné.

Nem lehet azt mondani, hogy a pornográfia az élvezőit agresszívabbá teszi. Tény, hogy a legtöbb ember szexuális élete még mindig hagyományos. Azt viszont senki se hiszi el, hogy a pornográfiának nincs semmi hatása. A nők többsége nem pornó ellenes, és nem tapasztalja, hogy a pornót néző férfiak erőszakosabbak lennének, azonban azt állítják, hogy a pornó megváltoztatja a férfiak szexhez való állását, ami alatt azt lehet érteni, hogy előállnak a fanszőrzettel kapcsolat elképzeléseikkel, és újfajta különleges kívánságaik vannak. Az egyik megkérdezett szerint szorongással várja a pasijának a születésnapját, mert a fazon azt hiszi, hogy „bármit kérhet”. Mary Elizabeth Williams újságírónő (Salon,) cikkében leírja, hogy partnerének a pornóipar adott néhány tippet, aminek gyakorlati kivitelezése közben tizennyolcszor kérdezte „ugye ezt te is élvezed” és egyáltalán nem zavarta, hogy egyetlen egyszer se válaszolt. De a pornó nem csak az idősebbekre hat ki, akik fiatal korukban nem láthattak pornó felvételeket, de arra a fiatal generációra is, akik gyakorlatilag pornón nőnek fel. Ez az új generáció, szinte kivétel nélkül úgy gondolja, hogy a közösülés végén az kilövellt ondónak a nő arcán van a helye.  Nem csoda, hogy az egyik megkérdezett fiatalember úgy nyilatkozott, „Életem legnagyobb élménye volt az első alkalom, mert IGAZI férfinek érezhettem magam, amikor a csaj arcába lövellem a gecimet.” Ezzel szemben a 30 feletti férfiaknak ez a lehetőség eszükbe se jut. Úgy gondolják, hogy más az, amit a filmen látnak, és megint más a valós élet. De a pornó dömping a film és a valóság között húzódó vonalat egyre láthatatlanabbá teszi.

Nem csoda, hogy Cindy Gallop, aki egy (a self-described) „érett, tapasztalt, magabiztos, idősödő nő” (saját meghatározása), egy konferencián 4 perces beszédben, saját személyes tapasztalatából merítve, azt állította, hogy a fiatal férfiak szexualitással kapcsolatos gondolatait a pornográfia jelentősen „eltorzította”. Ennek ellensúlyozására hozta létre (MakeLoveNotPorn.com.) honlapját: „szeretkezz – ne pornózz” címen. Ezen két oldalra szerkesztve megtalálható a valóság és a pornóvilág. Természetesen rengeteg hozzászólóval. Cindy Gallop úgy gondolja, hogy neki kötelessége a fiatal nők nevében fellépni, akik nagyon helytelenül úgy gondolhatják, hogy nekik el kell tűrniük ezt az új „elvárást”, ha a pasijuknak meg akarnak felelni. Gallop, aki – saját bevallása szerint – szeret fiatalabb, 20-as éveiben járó férfiakkal találkozni és szexelni, szükségesnek tart valamifajta oktatást, átértékelést és átirányítást, amire önmaga hajlandónak mutatkozik.

Én magam nem tudok nem egyetérteni Cindy Galloppal (na, nem a fiatal férfiakra gondolok) abban, hogy valami nagyon nincs rendben. Ezt az arcba spriccelt ondót már jó ideje látom, és kifejezetten visszataszítónak tartom. „Mindennek meg van a maga természet adta helye”, de én ennél messzebb megyek. Nem tudom megérteni azokat a jeleneteket – és most normál játékfilmekre gondolok – ahol az egymásba gabalyodott párok amint belépnek a szobába, elkezdik türelmetlen mohósággal egymásról letépni a ruhadarabokat. Ez nem életszerű! Kizártnak tartom, hogy ne tudnának szánni 10 másodpercet a normális vetkőzésre, ami talán gyorsabb is lenne, mint ez a ruhatépkedés. Azt se tudom megérteni, amikor a pár az ágyra zuhan ruhástól, amit valahogy nem vesznek észre, és megpróbálnak ruhán keresztül szeretkezni, majd felismerve a helyzet reménytelenségét, hatalmas erőfeszítések árán elkezdenek megszabadulni egy-egy ruhadarabtól. Ki az a barom, aki így szeretkezik? A film rendezője?

Cindy Gallop kifogásainak nincs vége. Hibáztatja a „puritán, kétszínű kultúrát”, aminek keretein belül a szülők elhiszik, hogy a „maradj szűz” mozgalomnak van létjogosultsága, ahol a szülők feszéjezve érzik magukat, hogy serdülő gyermekeiknek szexuális felvilágosítást adjanak, ahol az iskolák nem mernek a témához nyúlni, nehogy hibázzanak. Ugyanis ezek az okai annak, hogy a kemény pornó válik a tényleges felvilágosító. A „szeretkezz – ne pornózz” honlap célja nem ítélkezni akar. Nem arról szól, hogy mi rossz és mi jó. Az emberi szexualitásnak szinte nincsenek határai. Azt se állítja, hogy a pornográfiának nincs helye közöttünk, sőt az ellenkezője az igaz. A pornónak is megvan a maga helye és funkciója. Saját bevallása szerint Cindy Gallop maga is szereti nézni, sőt nagyon is gyakran, de válogatós. Azt a fajtát nagyívben elkerüli, ami jobban hasonlít egy orvosi műtéthez, mint szeretkezéshez. Mivel azonban a pornóipart férfiak irányítják, férfiak finanszírozzák, férfiak menedzselik, férfiak rendezik és a gyártmány férfiak részére készül, természetszerűen egyfajta nézetet mutat be és azt sugallja, hogy ez a valóság. Cindy Gallop pedig azt állítja – és ebben kétségtelenül igaza van – hogy ez nem szükségszerűen igaz. Nem csoda, hogy honlapját ezrek és ezrek látogatják és a címére küldött E-mailek egymást érik. Nézzétek meg, érdemes: www.MakeLoveNotPorn.com Ha pedig úgy gondolod, hogy neked is lett ezzel kapcsolatban valami közölnivalód, hát itt is hozzá lehet szólni a témához (amíg valaki nem másolja le az eredeti ötletet)  

Vörös és Fekete (leszbikus macera)

Az évtizedek óta Ausztráliában élő barátom azzal ijesztgetett, hogy hazajön, nem látogatóba, mert azt évtizedek óta csinálja, hanem végleg, egyszer és mindenkorra. Az ötlet nem is olyan rossz, mert az odakint összehozott apró üzem csődbe ment, és a rendszerváltáson átesett Magyarországra való áttelepüléssel akarja kihúzni önmagát a szarból. Nyugdíja havi 1500 dollár, amiből itt fényesen meg lehet élni. Ugyanis durván 270.000 forintból kellene nyomorognia. Ezt a nyomorgást elsősorban nők terén kellett érteni, amivel barátom eleve tisztában volt. Éppen ezért, ahogy közelgett a hazatérés dátuma, a nemi élete felhőtlen egén gyülekező kumuluszokat velem szándékozott eloszlatni úgy, hogy küldött 200 dollárt és arra kért, szervezzek be neki valami fiatalabb hölgyet, esetleg hölgyeket, hadd válogasson belőlük. Ezek a hölgyek újabban igen hevesen keresnek „kifejezetten nagyvonalú” urakat az Internet segítségével.

Közben a megbízatás nekem is megtetszett, mert ki nem foglalkozna fiatal pipikkel úgy, hogy a cechet a haverja fizeti. Elkezdtem tehát barangolni a néhányezer webszájton, amiket kizárólag a szex istenei tartanak életben. Azzal tisztában voltam, hogy alapos keresgélés előtt állok, mivel a nőknek rendszerint se önkritikájuk, se arányérzetük nincs és fénykép ide, fénykép oda, a meglepetés garantált. Arról nem beszélve, hogy egy-két perces „munkáért” tízezreket akarnak kasszírozni és micsoda lotyók, te úristen. Szóval barangolok, amíg össze nem futottam az igen ígéretes „Vörös és Feketével”. Mi a fene? Csak nem Stendhal törvénytelen ükunokáiról van szó? Legjobb lesz utánajárni a dolognak, és már billentyűztem is: Kedves Vörös és Fekete! Ausztráliából hazatelepült, igen nagyvonalú üzletember vagyok. Ajánlataikat nagy érdeklődéssel olvastam, és biztosítom Önöket, hogy személyemben meg fogják találni számításukat. Különben hatvanas, ápolt, szabályos testalkatú, kifejezetten elviselhető férfi vagyok. Fotót később küldhetek, bár a végső döntést egy személyes találkozásnak kell megelőzni.

A levelemből egyértelműen kiderül, hogy írója hülye, alaposan fejhető, nem ismeri a hazai viszonyokat. Nem csoda, hogy perceken belül érkezik a válasz, amit Vörös és Fekete írnak alá. – Gondoltam ezt tisztázni kell – Drága hölgyem, maga vagy vörös, vagy fekete, mind a kettő nem lehet. – Oh, hát az csak egy jelige – jön a megnyugtató válasz. – Jelige, jelige, de azért valamit csak jelent? – Hát persze! Ez olyan izgis, nem? – Szóval ketten vannak és egyikük fekete hajú, a másiké vörös? – sietek a hölgy segítségére. – Valami ilyesmi – Na, jó, ne feszegessük. Különben is, gondolom, találkoznunk kellene. – Hát, igen – válaszol Vörös és Fekete.

Egek! Ez olyan, mint az angol történelemben „William & Mary” társuralkodók. A diákok legnagyobb része csak az érettségi szünetben döbben rá, hogy „William & Mary” tulajdonképpen nem egy személy, hanem kettő. Szent igaz, hogy Anglia trónján 1689-től William & Mary ült, de valószínűleg egymás ölében. Szóval nem bírom tovább és rákérdezek. – Bocsásson meg, kedves, de magácska a Vörös vagy a Fekete? – Egyik sem, én Bea vagyok. – Még jó, hogy nem egy boa. – micsoda? – Ez nem elütés, azt írtam, még jó, hogy nem egy boa – ismétlem meg szellemeskedésem, de hiába, Vörös és Fekete zoológiai ismeretei a házityúknál bezárulnak. Azonban tépelődésre nincs idő, mert Vörös és Fekete átveszi a szót. – Magához fel lehet menni? – Hozzám fel, ha nincs itthon a feleségem, nincsenek itthon az unokák, nem látja a házmester, és a ház 23 nyugdíjas nénije. – Kissé sokáig tartó csend következik, kénytelen vagyok újra én írni – csak hülyéskedtem. – Jaj, de jópofa – pötyög vissza Vörös és Fekete.

Nekem meg rohadtul kezd tetszeni a dolog. Mekkorát lehet szórakozni 200 dollárért. A végén persze megállapodunk abban, hogy másnap délelőtt tízre jönnek barátom egy hónapja bérelt garzonjába. Este ugye nem lehet, mert akkor dolgoznak, néha délelőtt is, de speciel a holnap délelőtt, az üres. Hát akkor, a holnap délelőtti viszontlátásra, kedves Bea.

Másnap délelőtt 10-kor csöngetnek az ajtón. Azért szép tőlük ez a pontosság. Az egész olyan üzletszerűen precíz. Nyitóóóóóm – üvöltöm át a falakon, és már pattanok is. Az ajtón pedig belibben egy hatalmas csöcsű, enyhén elhízott, harminc körüli etnikum. Na, ez lesz a Fekete – állapítom meg magamban – akit szorosan követ egy szintén harmincas, egy kissé kiéltebb, kéthavonta más-más színre festett hajú nő, aki egy árnyalattal soványabb és két árnyalattal kisebbek az emlői. Ezzel szemben a hihetetlenül ízléstelen szerelésük egyforma. Én természetesen úgy teszek, mintha aranyat leltem volna, és már tessékelem is be őket a szobába. Hiába, na, anyám belém verte az udvariasságot.

Hölgyeim, Önök kínálkoztak, adják elő a programjukat. Hogyan is gondolták, mennyibe fog kerülni, stb. Remélem nem szégyenlősek, ezeken túl kell lenni legalább egyszer, csak úgy, a miheztartás végett – hadarom el, hadd lássák, én is vágom az üzletszerűséget. A Vörös mindjárt magához is veszi a kezdeményezést – Szóval, először is azt kellene tudnunk, milyen gyakran szeretne velünk találkozni, és mennyit szán ránk egy hónapban? – Csak egy pillanat, még mielőtt továbbmennénk – vágok a szavába – mit jelent az, hogy „milyen gyakran szeretnék magukkal találkozni?” – Nézze, nekünk mindegy, de azért tényleg tudni kell, milyen gyakran. – Hölgyeim, félreértették. Hogy milyen gyakran szeretném, azt értem, és nem is nehéz rá válaszolni, de mi az, hogy „magukkal”? Úgy értem, kettőjükkel? – Hát persze, hogy kettőnkkel – trilláznak felém, hát én lepusztulok. Hogy gondolják ezek?

Egymás szájából szedik ki a szavakat. Kiderül, hogy ebben a szférában már több mint tíz éve versenyegyenlőség van. Ők, mármint Vörös és Fekete, iparkodnak a konkurenciát a háttérbe szorítani. Ők egyszerre ketten jönnek, de a dupla szolgáltatásért mindössze szimpla árat kérnek. – Hölgyeim, ez nagyon jól hangzik, de ennek semmi teteje. Azok az idők, amikor még duplázni tudtam, már rég elmúltak a fejem felett. – Oh, hát ők ezt tudják, ugye az én koromban, nyugtatnak meg bájosan, de azt lássam be, hogy ez így mégiscsak izgalmasabb és főleg látványosabb. – Na, jó – adom be a derekam – menjünk tovább, gondolom, hetente egyszer. – Ezen mosolyognak. Úgy látszik, tudnak valamit, amit én nem. Szerintem azt hiszik, hogy a heti egyet azonnal felemelem háromra, ha meglátom, mit tudnak. – Nem kell mosolyogni, kezdjük heti eggyel és van rá havi ötven rongyom. Ez tetszik nekik. Kifejezetten szimpatikus, hogy havonta annyit szándékozom kidobni az ablakon, amennyi az átlag nyugdíj egy teljes hónapra. Bólogatnak, hogy elfogadják. – Hát akkor, hölgyeim, mikor kezdjük? Szerintük akár most mindjárt. Nézem az órámat, másodika van. De jó! Akkor most új hónapot kezdünk. Majd azt mondom a barátomnak, hogy sajnos szárazon nem lehetett tanulmányozni a témát.

Vörös és Fekete meg se várta a formális igen elrebegését, máris akcióba kezdtek. Az egyik leengedte a rolót, a másik közölte velem, eddig tartott a magázással összekötött bohóckodás. Ők mindent tudnak (mármint ebben a témában), de magázással nem megy. – Oh, hát persze. Szervusz, Bea. Szervusz… téged hogy is hívnak? – Zsófi, hehehe – jön a vidám válasz. – Nahát akkor, szervusz Zsófi – és vártam mi lesz.

Bea és Zsófi minden sikk nélkül lehajigálták ruhadarabjaikat. Szóval, ezt már láttam gusztusosabban is, izgatóbban is, csak még ízléstelenebbül nem. Különben minden úgy jött be, ahogy megsejtettem. Bea hatalmas csöcsei még hatalmasabbakat lógtak. De mi a fenét lehet várni. Ez a nő már legalább 20 éve ivarérett, és 20 év piszok hosszú idő. Ezekkel a csöcsökkel ennyi idő alatt már annyi minden történhetett, talán csak a gőzhenger nem ment át rajtuk. Bár azon sem csodálkoznék. Zsófi felsőteste se volt esztétikusabb. De tárul még elém négy darab meglehetősen szőrős női láb is, hiába, Borsodot az epilálás mind a mai napig sikeresen elkerülte. Aztán felbukkant egy csomó hurka, két enyhén kopott nemi szerv. Nem kell röhögni! A fanszőrzet igenis kopik, koptatja az idő múlása és koptatja a használat is. Bea és Zsófi esetében mind a két eset fennállt. Tényleg, épp azon meditáltam, miért nem találják ki az altesti parókát, amikor Zsófi rám förmedt. – Te nem vetkőzöl? – De igen, azaz, majd ha lázba jöttem, illetve gumival szoktátok, vagy mi? A kérdés megzavarta őket, mert éppen azon tanakodtak, melyikük kapja be a másik csöcsét egy kis leszbi macerára, így hát csak hevenyészve vetették oda nekem, hogy ők tiszták és nagyon megválogatják a partnereiket. Nahát, micsoda megtiszteltetés, tehát meg vagyok válogatva, de azért még erőlködök egyet. – Úgy értem AIDS, meg ilyesmi. – Legyintenek, hogy már hallottak róla, de ők vigyáznak. – Na ez az, de hogyan? Gumi? – Nem, dehogy, az olyan, mint zokniban mosni lábat, hehehe. – Lehet – megyek bele ebbe a bárgyú hasonlatba – csak tudjátok a lábmosástól még senki se kapott Kaposi szarkómát.

Ezt már nem is hallják. Valósággal habzsolják egymás rég lógásnak indult testrészét. Nem is tudom, kellek-e én ide? Most ráesnek az ágyra. Bea a hátán fekszik, és térdben felhúzott lábait széttárja. Zsófi mohón beveti magát a combok közé és szürcsölő hangot hallat. Na, én inkább kimegyek a konyhába, és főzök magamnak egy jó erős duplát. Lehet, hogy hajnalban lesz vége a bemutatónak. Tíz perc múlva jövök vissza, egy helyett három kávéval. Ne mondják, hogy paraszt vagyok. De ahogy nézem, ezek észre se vették, hogy hiányoztam. Most Zsófi fekszik a hátán, és Bea dugja be egyszerre három ujját oda, ahová azok egyáltalán nem valók. Nem tudom, mit hülyéskedik, az egész öklét kellene, mondjuk, könyökig, úgy tudom újabban ez a divat. Zsófi hangosan liheg. Szent isten, ezek igaziból csinálják. Nem is tudom, mit tegyek. Az ágyon folyik a sikongatás. Most Bea rágcsálja Zsófi bimbóit, de jó alaposan ám. Körülnézek a szobában, nem hoztak-e magukkal kancsukát vagy jégtörő csákányt. Úgy tűnik, nem. Ez azért megnyugtató. Kevergetni kezdem a második kávét, megiszom. Bea a hasán fekszik, Zsófi lovagló ülésben a hátán csúszkál le és fel. Egek, ez rosszabb, mint egy pornófilm, mert ezt ki se lehet kapcsolni. Vajon meddig tart? Nézem az órámat. Még nincs dél. A két nő mindenfajta hörgő hangokat bocsát ki magából. Lehet, hogy kezd vége lenni a bemutatónak? Adná Isten! Kokettálok a harmadik csésze kávéval, aztán észreveszem, hogy Zsófi és Bea átölelkezve egymás mellett fekszenek a hátukon, és engem néznek. Végre Bea megtöri a csendet. – Előre tudtam, hogy impotens vagy, még mondtam is Zsófinak. – Na, azért ez túlzás. – Akkor miért nem kellett egyikünk sem? Le se vetkőztél. – Azt hittem, még eltart egy darabig – dadogtam, és bátortalanul elkezdtem babrálni a nadrágszíjammal. – Ne szövegelj! Mi a gond? Nem vagyunk elég jók? Na, mindegy, fizetsz valamit? – Tulajdonképpen fizethetnék, mert azért a show, mint olyan, jó volt. Úgy értem, végül is dolgoztatok. – De Zsófi megvető kézmozdulattal belém fojtotta a szót. – Figyelj! Ne fizess, kend a fejedre a stegót. Nem mindig jön be. Veszíteni meg, tudni kell.

Mire filozófiájuk bölcsességét megértettem, már egyedül voltam a lakásban három üres csésze társaságában, és arra gondoltam, hogy az én koromban nem is olyan könnyű elkölteni 200 dollárt. *** Ha akarsz még röhögni, rendelj egy példányt a “Született Nökből”.

Külföldi férj a magyar nők álma

A téma gondos tanulmányozása világosan kimutatja, hogy ez az álom legkönnyebben a török és arab férfiak esetében jön be. Nem akarom nagydobra verni, de egy ilyen vegyes házasságnak számtalan előnye van. Először is ezek a nyelvek megtanulhatatlanok. Így aztán, amikor a férjed éppen el akar cserélni egy tevére, neked fogalmad sincs, miről beszélnek. Nem izgatod fel magad, Xanax nélkül is nyugovóra térhetsz, másnap nyugodtan kelsz, csak éppen egy másik pasinak leszel a (nem túl értékes) vagyontárgya. Ugyanakkor egy ilyen férj melletti élés kevés házimunkával jár, ugyanis 4 feleség osztozik a munkán. Egy muzulmán feleség negyed annyit takarít, mint egy keresztény. Ezt ugyan egy kicsit ellensúlyozza, hogy arrafelé négyszer több homokot hordanak be a férjek a csizmájukkal, mint idehaza, ami persze csak homokvihar idején igaz. Látom, már kezded érzékelni az előnyöket. Ez természetesen nem minden. Előbb vagy utóbb megtanulod, hogy te valójában a férjednek egy vagyontárgya vagy. Nem túl értékes vagyontárgya, de mégis csak az vagy. Úgy rendelkezik veled, mint mondjuk egy asztallal, csak egy kicsit másképp használ. De ezt is meg lehet szokni. Erről jut eszembe, az “apukám ma fáj a fejem” szövegről gyorsan le kell szokni, mert arrafelé az a szokás, hogy a nők seggét encián kékre verik az első adandó alkalommal. Arról se nagyon lehet szó, hogy elválsz és viszed a lakást meg a közös szerzemény felét. Első bejelentésed hallatán a környék hangos röhögő görcsbe rándulna. Második bejelentésed már nem vennék viccnek és simán megköveznének, olyan bibliai módon. Butikról, vagy divatáru üzletről szó se lehet. Egy fekete lepel + fátyol. Ezen kívül szükséged lesz némi földrajzi ismeretekre, mert naponta ötször térdelés közben be kell magad tájolni Mekka felé. Érdekes szokások társulnak a gyerekszüléshez is. Ha leánynak adsz életet, azt viszonylag gyorsan megbocsájtják. Ha fiúnak, akkor attól elbúcsúzhatsz. Nincs ebben semmi furcsa, elvégre egy vagyontárgy szaporulata természetszerűen a tulajdonosé. Minden esetre, ha elfogadsz tőlem néhány tanácsot, akkor felsorolnám őket. Tehát:

Amikor a többi feleséggel megegyezel a házimunka felosztásáról, próbáld meg kisajátítani a mosogatást. Az arab férfiak alig hagynak maguk után csetrest. Ennek oka az, hogy evőeszköz helyett kézzel esznek és nem tányérból, hanem az asztalról. Legnagyobb ellenséged minden bizonnyal az anyósod lesz, aki a legmesszebbmenően gondoskodni fog arról, hogy a te életed egy fikarcnyival se legyen kellemesebb, mint az övé volt. Ha induláskor arra gondolsz, legrosszabb esetben visszajössz Magyarországra, akkor ezt verd ki a fejedből. Esélyed se lesz rá. Olyan trükk, hogy átlovagolsz egy másik pasira, elképzelhetetlen. A puszta kísérlet lefejezést von maga után. Igen, igen, a te fejedről van szó. Arra felé bevett szokás a csonkítás. Erről jut eszembe, egyes körzetekben még mindig divat a csikló kimetszése. Ha tehát szerelemházasságra gondolsz, akkor a szerelem részt nyugodtan elfelejtheted, a pasid ugyanis erre a célra totálisan alkalmatlan, de hiszen te magad is érdekből mentél hozzá ehhez a külföldi férfihez, csak éppen nem voltál eléggé tájékozott. Ezt most a segítségemmel könnyedén bepótoltad. Cserébe felajánlhatod nekem az első éjszakát J garantáltan végig fogom aludni.

Prosti PhD

A celebek 99 százaléka véletlenül lesz az. Jó időben, a jó helyen, a megfelelőt csinálja, a megfelelő életkorban és a megfelelő ember meglátja és vele kapcsolatban megfelelő ötlete támad. Ezért aztán olyanok, amilyenek. Gyorsan jönnek és gyorsan távoznak. De a hiányzó 1 százalék az mindent hajlandó megtenni, hogy celeb legyen, és mert sokan vannak, ez a „minden” tényleg minden kell hogy legyen.

Ms Brooke Magnanti (ne tévesszen meg az olaszosan hangzó név) egy tehetséges angol és persze fiatal hölgy, akinek csábos visszapillantását néhány sorral később megtekintheted. Én azt olvasom ki a tekintetéből, hogy „kövess pasikám, nem bánod meg.” OK, de ki ez a hölgy? Nos, mester diplomája van genetikai epidemiológiából, ezen kívül PhD, vagyis doktori fokozatot nyert el a Sheffieldi Egyetemen kórbonctanból. Majd ilyen háttérrel írt egy könyvet The Intimate Adventures of a London Call Girl, címen, ami ugye magyarítva így hangzik: Egy londoni prosti intim kalandjai. Ahhoz pedig, hogy ezt megírhassa, elment egy londoni céghez, akik csajok kiközvetítésében utaznak. Magnanti kisasszonyt tehát kiközvetítették, hogy megkóstolja a kurvák életét, és írhasson róla egy könyvet. Csakhogy a hölgynek előtte már volt néhány munkája, ha-ha-ha, tudományos munkája, például ilyen cím alatt: Chlorpyrifos and neurodevelopmental toxicity: Critical assessment and expert elicitation. Hát akkor most felhúzom a gatyámat és lefordítom magyarra: Klórpirifosz és idegfejlődési toxicitás: Egy kritikus kiértékelés és hozzáértő kifürkészés. Remélem sikerült magyarba átvinni a hölgy incselkedésre emlékeztető stílusát, amit gondolom korábbi foglalkozásából mentett át. Tudományos munkatársai minden esetre roppant megértőek előéletét illetően, de tudományos tevékenységét nemigen kíséri nagy megértés az egyszerű emberek részéről, akiknek köszönhetően a prosti kalandjait összefoglaló könyvből természetesen bestseller lett. Amikor aztán meginterjúvolták , szemére is vettették tudóshoz nem méltó kalandját. Ebből úgy vágta ki magát, hogy hát a PhD hallgatók jövedelme meglehetősen alacsony. Különben is nem az utcasarkon állt – árulta el titkát – hanem nappal üzletembereket kísérgetett, este pedig megkönnyítette felkészülésüket a következő nehéz napra. Ez olyan jól jövedelmezett, hogy nem kellett túl hosszú ideig foglalatoskodni ezen a területen.

Valahogy az is kiderült, hogy most éppen egy új regényen dolgozik, ami valami rejtélyes módon összefér a tudományos tevékenységével. Az olvasótábora minden esetre alig várja, hogy megjelenjen a könyv. Szóval Magnanti kisasszonyból celeb lett. Jaj! Majdnem elfelejtettem, van ám a hölgynek írói álneve is: Belle de Jour.  Hiába na, Lyneka Little milliói sokak fantáziáját megmozgatta. Kíváncsian lesem, magyar fordítása mikor jelenik meg a Libri vagy az Alexandra polcain. A magam részéről nem leszek rá vevő.       

Jót tesz-e a hűtlenség a nőknek?

A „Your Tangó” elnevezésű amerikai folyóirat Keff Schult nevű újságírója arra volt kíváncsi, hogy a hűtlenség jót tesz-e a nőknek. Érdekes ötlet, de miért e kíváncsiság? Manapság az okot mindenre az Internetben kell keresni. Ugyanis az úr szerint lakóhelyétől számított 30 kilométeren belül 40 nőt talált, akik partnert kerestek (természetesen fotó nélkül) 24 és 60 év között. Valamennyinek az volt a közös tulajdonsága, hogy rendelkeztek fejenként egy darab férjjel. De akkor mit keresnek a Neten? Hülye kérdés! Partnert. Nem, helyesbítek, olyasmit keresnek, amit otthon nem kapnak meg. OK, tiszta sor. Akkor most nézzük, hogy nyilatkoznak magukról, mert ez nem mindegy.

Jams 24 éves. A jól viselkedő nőket nem becsülik…. Lehet, hogy egy szuka vagyok, de pontosan tudom, mit keresek, és ami nekem kell, azt mindig megszerzem. *** Tiszta sor, de ki az a hülye férfi, aki erre válaszol?

WordGoddess (a világ istennője) 36 éves. Boldog házasságban élek egy csodálatos férfivel, de az életemet szeretném érdekesebbé tenni. Szenvedélyes, minden kötelezettségtől mentes, tiszta, egyszerű kapcsolatot akarok, előre is köszönöm. *** Az én időmben ez lett volna az ideális. Ingyen pina nem létezett. Csak most, 2009-ben és Amerikában. Hol itt az igazság? J .

Rover69469 (bolyongó 69469) 47 éves fényképpel, amit elég messziről vettek fel ahhoz, hogy le lehessen tagadni, és persze napszemüveget visel. Különben magas, vonzóan szőke. Van ugyan rajta néhány felesleges kiló, de hát ebben a korban! A szövege nem túl bátorító: Légy szíves ne küldj E-mailt, mert 2 nap alatt 700 darabot kaptam. Azt hiszem, inkább én kereslek meg téged. *** Mi alapján? 700 fényképet könnyebb átnézni, mint elolvasni 700 levelet? Nem kifejezetten intellektuális, persze ilyen kapcsolatokba senki se az eszét viszi be. Viszont, amit bevisz, az nem látszik a fotón. Hmmm, nehéz eset.

A helyzet az, hogy a www.AshleyMadiso.com regiszterében 4,5 millió potenciális házasságtörő található. Szerintem a fenti három mintának jó. A lényeg mégis az, hogy a monogámia nem mindenkinek felel meg. Minden tízedik nő vagy férfi szexel a házastársán kívül valaki mással minden egyes évben. Az egész életre kivetítve a házasok 40 százaléka hűtlen. Igaz a pálmát  a férfiak viszik el a nők orra elől, de az is tény, hogy a két nem közötti különbség évről évre csökken minden egyes életkorban. DE legyünk tisztességesek, a sikeres internetes „összefutásra” a nők esélye sokkal jobb, mint a férfiaké, ami az adatokból is egyértelműen következik. A bejelentkezők 90 százaléka férfi a legtöbb közvetítő cégnél, míg a számok azt mutatják, hogy a sikeres fennmaradáshoz minimálisan 22 százalék nő kell. Az a szájt, amelyik nem tudja ezt az értéket elérni, életképtelen. Természetesen azokon a szájtokon, ahol a „házasság” közvetítésen van a hangsúly a nők aránya akár 40 százalék is lehet. Ennek ellenére megállapítható, hogy ez még mindig inkább férfi, mint női sportág.

Azok a nők, akik meglévő házasságuk mellett keresnek partner, biztonságosnak tartják, ha a leendő partnernek van felesége. Számukra ez az igazi „megoldás”, aminek a biztosítása nem ütközik nehézségbe, mert még a kizárólagosan házasságokat ígérő szájtokon is főleg nős férfiakkal lehet összefutni. Schult által említett 40 nő (nem nevezhető fene nagy mintavételnek) kétharmada hosszú távú kapcsolatban gondolkodott, míg az egyharmada nem pontosan tudta, hogy tulajdonképpen, mint is akar. Nevezzük ezt egy 60 éves sas fióka szárnybontogatásának? Ashley Madisont kérdezve kiderült, hogy a bejelentkezők nagy része, tulajdonképpen a házasságuk felbontásán gondolkodik. Nem meglepő, ritka az a nő, amely úgy lép ki egy kapcsolatból, hogy utána vákuum veszi körül, kell neki valamifajta kapaszkodó. Az minden esetre tényként kezelhető, hogy a hűtlenség kiderülése a nők számára nagyobb trauma a férfiakénál. És persze sokkal több nőnek bocsátják meg a házasságtörést, mint férfinek. A nemek közötti különbség ebben a tekintetben is határozottan kimutatható. Ami pedig a számokat illeti, hát bizony meglepőek. Úgy tűnik, fontos kérdésben az érzelmek helyett az értelem dönt. Házastársak válásának mindössze 17 százalékban ok valamelyik fél hűtlensége. Ashley Madison szájt statisztikája szerint, a nős férfiak 54 százaléka, míg a férjezett nők 70 százaléka nincs tisztában társának hűtlenségével. És mi jó van ebből a nőknek? A házasságok szétrombolásával vádolt cég vezetője tiltakozott a feltételezés ellen. Szerinte társadalmilag kifejezetten hasznos szolgáltatást nyújtanak, mert lehetőséget biztosítanak a nők számára, hogy lábujjukat bedugják a medence vizébe, mielőtt beugranának a medencébe. Ebből persze nem derül ki, hogy a hűtlenség jót tesz-e a nőknek, de az igen, hogy az Interneten elég sok szélhámosság található. Ezt különben eddig is tudtuk.

Újabb támadás a fogyasztók ellen

A fenti cím nem teljesen pontos, mert kizárólag nőkről van szó, és a támadás még csak előkészületben van. A támadó fél pedig a Big Pharma, ahogy Amerikában a multinacionális gyógyszer gyártókat nevezik. A több évtizede bevált séma pedig a következő. A Big Pharma kitalál egy új „betegséget”, amihez azonnal megtalálja a hatékony gyógyszert, a többi pedig megy magától, csak először a piacot meg kell dolgozni, azaz bele kell sulykolni a leendő páciensekbe, hogy betegek. Egy nagypéldányszámban fogyó női magazinban valahogy így:

Dr. XY (fontos a női keresztnév) szexológus szerint nem a te hibád, és természetesen nem a partnered hibája, hogy nincs orgazmusod minden egyes közösülés közben, illetve, hogy a libidód szintje nem éri el egy 17 éves fiúét. Ugyanis neked van egy lappangó betegséged, amit mi úgy nevezünk, hogy FSD (female sexual dysfunction = rosszul működő női szexualitás), amin a gyógyszeripar megpróbál segíteni. Te a nők azon 43 százalékához tartozol, akiknek a szexuális élete – az Amerikai Gyógyászati Szövetség véleménye szerint – nem tökéletes.

Az FDA ) Food and Drug Administration = Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal) meghatározása szerint az FSD alá besorolhatók: csökkenő szexuális vágy, vagy felhevülés, fájdalommal járó közösülés, és orgazmussal kapcsolatos nehézségek, de csak akkor, ha a jelenségeket elszenvedő személyt ezek a tűnetek zavarják.

Mivel a FDA egy amerikai hatóság, a nőket meg kell győzni arról, hogy ezek a „jelenségek” zavarják őket. Ez a meggyőzés a gyógyszergyárak részére sok milliárd dollárt érő pirulák értékesítését jelenti, amit olyan nők milliói fognak bevenni, akiknek az égvilágon semmi betegségük nincsen.

A Big Pharma tehát megdolgozza a nőket, és elhiteti velük, hogy egy „normális” nőnek megállás nélkül kirobbanó szexuális élményben kell részesülni. Csakhogy az FDA-nak még jóvá kell hagyni a nők részére készített pirulát. Addig pedig a nők kipróbálhatják az Orgasmatron elnevezésű gerinc implantátumot, ami csak nagyritkán eredményes és magával hozza a fertőzés és lemerevedés veszélyét. Illetve szóba jöhet még az „off-label” (azaz olyan gyógyszer, amit hivatalosan nem indikálnak egy betegségre) LexaFem pirula (havi adag 60 $), aminek szedése biztosítja, hogy „igazi nőnek érezhesd magad”. Hadd szúrjam közbe, hogy az  A LexaFem honlapján http://lexafem.wordpress.com/  megígérik, hogy „LexaFem mellett megszűnik a boldogtalanságod.” A globális „nagymenők”, akik meglovagolják az FSD „betegséget”, a Pfizer és a Procter & Gamble (P&G). Az előző Viagra alapú off-label pirulákat árul azon az alapon, hogy a Viagra bizonyítottan hat a férfiakra. Az utóbbi azonos logikát használva, tesztoszteront (férfi nemi hormon) alkalmaz. Látszólag senkit se érdekel, hogy a Viagrát nőkön kipróbálva, az egyik kísérletet a másik után végzik, következetesen negatív eredménnyel. Ez azonban nem zavarta az amerikai orvosokat abban, hogy egy év alatt 1,4 millió off-label receptet írjanak fel.

Állapítsuk meg, hogy az FDS klasszikus példa arra miként válik egy prekoncepcióra és bizonyítás hiányára támaszkodó diagnosztikus kategorizálás elfogadhatóvá, a rosszul működő női szexualitás megállapítására, kizárólag a férfi modellre támaszkodva. Ennek a ténynek legvilágosabb példája a tesztoszteron alkalmazása. Annak ellenére, hogy az FDA nem engedélyezte a P&G tesztoszteron tapaszát, az amerikai orvosok 2 millió off-label receptet írtak fel 2007-ben. A valóság az, hogy nők esetében se a Pfizer pici kék pirulája, se pedig a P&G Intrinsa nevű tapasza nem hatékony. Magyarul semmire se jó. http://www.netdoctor.co.uk/medicines/100001138.html Ebben persze nincs semmi meglepő. A kutatóknak fogalmuk sincs, hogy a nők vérében mi számit „normál” tesztoszteron szintnek. Az ok nagyon egyszerű. Alacsony és magas tesztoszteron szintű nők egyformán meg lehetnek elégedve a szexuális életükkel. Ráadásul a tesztoszteron párosul az ösztrogénnel (női nemi hormon), ami viszont növeli a sztrók, rák és a demencia előfordulási esélyét.

Csak remélni merem, hogy nem untattalak a posztommal, és ne hidd, hogy nem releváns. Tapasztalataim szerint, Amerika után Európa következik. Hamarosan nálunk is a csapból fog folyni a női orgazmus, és a Big Pharmának lesz rá gondja, hogy a magyar nők is úgy érezzék, valami nagyon hiányzik a szexuális életükből amit, borsos áron megvásárolt pirulákkal, helyére tudnak tenni. Ne feledd, én előre szóltam.  

Az örök szüzesség

Tana Ganeva amerikai újságírónő szerint a szüzességnek is megvan az ára, egészen pontosan 29,90 $, ami ha megfontoljuk nem is olyan nagyon sok, mindössze 6000 forint. Na persze, csak azért, mert kínai tömeggyártás. Te magad is megnézheted a Gigmo  Web site azaz honlapján. Kattints rá, alá van húzva. Hogy mit kapsz ezért a 6000 kemény magyar forintért? Egy mesterséges szűzhártyát. Gondolom, most azt szeretnéd tudni, mi ez a mesterséges szűzhártya? Egy fólia tasak, amiben valami vérre hasonlító, titokzatos vörös folyadék van, természetesen csak az alkalomhoz illő mennyiségben, azaz amennyi egy frissen felszakított szűzhártyától kitelik. Adnak hozzá használati utasítást is: „A mesterséges szűzhártyát óvatosan helyezd be a vaginádba, ahol egy kicsit fel fog fújódni és enyhe feszítő érzést ad. Amikor a kedvesed behatol, a mesterséges szűzhártyából a vérre hasonlító folyadék fog kijönni, éppen annyi, amennyi az alkalomra megfelelő. Ha ehhez egy kicsit sziszegsz is, akkor a kedvesed megtévesztése tökéletes lesz.” Az eszköz használatát hirdető szöveg pedig világos és egyértelmű: „Többé nem kell aggódnod a szüzességed elvesztése miatt.” Én persze inkább úgy hirdetném, ahogy a poszt címe is mutatja: Végre feltalálták az örök szüzességet. Annyiszor lehetsz szűz, ahányszor leperkálod a 30 dolcsit, és persze ahány új pasit találsz magadnak. Vegyél hozzá egy naplót is, aminek gondos vezetésével elkerülheted, hogy bárki kétszer vegye el a szüzességed. Mert ugye, ez mekkora blama!

Nekem természetesen feltűnt a honlap főoldalán halványlila környezetben elterülő ifjú hölgy, aki alig várja, hogy valaki elvegye mesterséges szüzességét. Aztán némi görgetés után feltűnik a mesterséges vér is, háááát inkább néz ki málna dzsemnek, de még igy is elég gusztustalan. Persze, lehet, hogy felajzott állapotban más lenne a véleményem, nem tudom, nem vagyok „szakember”. Az minden esetre megnyugtató, hogy a művér deklaráltan ártalmatlan. És végeredményben az ár is megnyugtató, ha meggondoljuk, hogy a műtéti helyreállítás ennek az összegnek a tízszerese, még olyan olcsó országokban is, mint Algír. Ha pedig valaki az USA-ban akar szexuálisan megújulni, klikk ide —- >  procedure. Bizony az ár akár 4000 dollár is lehet. És akkor most meg is érkeztünk egy másik aspektushoz. Muszlim országokban, sőt akár Európai országok muszlim közösségeiben a szüzesség megőrzése a házasságig, fejvesztés terhe mellett kötelező. Innentől kezdve a dolog nem vicc. Mert ezek szerint a szüzesség többet ér, mint egy nő élete. Ha ezt matematikai képletbe írnám fel, akkor az jönne ki, hogy egy nő abszolút értéke a mínusz tartományba esik. Hülye egy világ!

Ms. Ganeva meg akarta tudni a Gigimo cégtől, hogy hol és mennyit értékesítenek termékükből, de nem kapott választ. Úgy tűnik üzleti titok. Nehogy valaki ennél jobb szűzhártyát állítson elő, esetleg olcsóbban. A fene hogy enné meg az evolúciót. Mi lehetett a funkciója a szűzhártyának 200.000 évvel ezelőtt? Persze egyszerűbb lenne arra válaszolni, hogy mi ma a funkciója a mi társadalmunkban? Azonkívül, hogy rengeteget lehet róla beszélni.  

Boldogtalan nők (beszámoló)

„The Paradox of Declining Female Happiness” (A nők csökkenő boldogságának ellentmondásossága) címmel Betsey Stevenson és Justin Wolfers (mindketten a University of Pennsylvania kutatói) egy tanulmányt jelentettek meg az amerikai Leading Social Science Research tudományos szaklapban. Ez a tanulmány kicsapta a biztosítékot Barbara Ehrenreich  írónőnél (többek között a New York Times és Time magazin rovatvezetője), aki menten tollat ragadott, és némi vitriollal leöntve elküldött egy cikket Tom Engelhardt Internet honlapjára (www.TomDispatch.com) amit a szerző úgy hirdet, hogy „a regular antidote to the mainstream medisa” (a közismert média egy állandó ellenmérge).  Barbara Ehrenreich a tanulmányt nevetségesnek bélyegezte, mivel a férfiak és a nők közötti nem létező „boldogság lemaradást” a feminizmus nyakába akarja varrni, kihasználva azt a népszerű nézetet, hogy a feminizmus a nőkre nézve ártalmas. Néhány értelmiségi nő csóválta ugyan a fejét, de általánosságban az emberek úgy reagáltak, hogy „nem megmondtam?” Olyan notórius antifeminista fórum, mint a Slate’s DoubleX website poszt írója arra a következtetésre jutott, hogy a múlt század 60-as és 70-es évek feminista mozgalmának következménye egyfelől a nők folyamatos burkolt panaszkodása volt, másfelől a nők rászoktak, hogy a szexet fegyvernek használják a férfiak ellen.

Barbara Ehrenreich kiállása egy bátor kisebbségnek tűnik, mert mellette jó pár webszájton, mint a www.humanevents.com olyan írónők szállnak szembe a feminizmussal, mint például Phyllis Schlafly, akinek posztjából megtudhatjuk, hogy a 60-as évek végén a feminista mozgalmat Betty Friedan indította el a „The Feminine Mystique” (A női titok) című könyvével. Ezzel sikeresen életre keltett egy feltételezést, miszerint a peremkerületek feleségei „kielégületlen érzéstől” szenvednek a feltételezett unalmas életük miatt. Friedan fogalmai  szerint, a „kényelmes koncentrációs táborból” való kiszabadulás érdekében a feminizmus fáradhatatlanul dolgozott, hogy a teljes idejűkben otthont teremtő nőket lenézze a társadalom. Schlafly posztjához szép számmal szólnak hozzá az „érdekeltek”. Egy 47 éves texasi nő tipikusnak mondható hozzászólása így szól: „Fiatal koromban teli szájjal zabáltam a feminista hazugságokat, mert úgy tűnt ez a helyes irány. A 70-es években rengeteg információt kaptunk arról, hogy mire vágyunk és mire van szükségünk. Ma már tisztán látom, hogy önmagamnak kell megszabni mi jó nekem, nem pedig NEKIK. Ha arra presszionálnak, hogy feleségnek és anyának lenni nem egy jó választás, akkor hol marad a szabad akaratom? Sajnálom, de legálisan megölni egy születendő csecsemőt, megcsalni a férjet, hátba támadni a munkatársat, stb. stb. vagyis mind azok, amiket „egy ízig-vérig modern nő megtehet” számomra nem megfelelő. Ha az egyenlőség morálisan elfogadhatatlan dolgokkal jár együtt, akkor nem kérek belőle.”

Maga Schlafly (put it) ragyogóan definiálja a feminista mozgalom doktrínáját, „amely arra tanítja a nőket, hogy magukat az elnyomó patriarchális társadalom áldozatainak tekintsék, ahol a valós értéküket sose fogják elismerni, és ahol lehetetlenség érvényesülniük.” Igen ám, de az áldozat érzetének a kiváltása nem a boldogság receptje. A nők boldogságának csökkenése nem lehet csupán fikció.

Barbara Ehrenreich tehát szélmalomharcot folytat, de nem adja fel. Rámutatott arra, hogy Stevenson és Wolfers tanulmánya nem vette figyelembe, hogy 1) Van néhány ok, ami miatt kétségek merülnek fel a tanulmánnyal kapcsolatban. 2) Ha el is fogadjuk a tanulmány eredményeit, maga a tanulmány nem mond semmit arról, hogy a feminizmus milyen hatással van egy nő hangulatára. 3) A boldogságot kutató tanulmányoknál akad néhány egyéb tényező. Arról nem beszélve, hogy a boldogság meghatározása és mérése meglehetősen bizonytalan. Kell rá bizonyíték? Nemigen! A józanész azt diktálja, hogy a megkérdezett válasza a pillanatnyi állapotától függ. Ha a napi postájával három befizetendő csekk is érkezett, és nagyobb a gázszámla, mint amire számított, akkor kissé boldogtalan. Ha viszont a megelőző percekben egy jót cseverészett a barátnőjével, akkor pedig kissé boldogabb.

Ez természetesen eléggé pongyola megközelítése egy tanulmánynak, de mindenki azzal főz, amije van. Igaz Barbara Ehrenreichnek vannak jobb meglátásai is. Például idéz a tanulmányból, „A mintavétel kezdetekor (1972) 1 százalékkal kevesebben állították, mint a férfiak, hogy nem túl boldogak. Viszont 2006-ban a nők 1 százalékkal többen mondták, mint a férfiak, hogy ebbe a kategóriába tartoznak.” És helyesen állapítja meg, hogy ha különböző körülmények között például a fény sebességének a megmérése mutatna ekkora különbséget, az mellbevágó lenne. Azonban olyan bizonytalan fogalom mérésénél, mint a boldogság, ekkora különbség esetén aligha beszélhetünk paradigmaváltó eredményről.

Barbara Ehrenreich azt is kifogásolja, hogy a nők sugallt hangulati eltolódása a kétségbeesés felé konfliktusba kerül a szerzők által felkínált egyik objektív boldogtalanság mérési tényezővel, név szerint az öngyilkosságok számával. Ugyanis a boldogság egy szubjektív állapot, míg az öngyilkosság egy kegyetlen, konkrét tény. És akkor a megállapítás valóban zavarba ejtő a szerzők részéről: „Ellenére a szubjektívnek mondható, egyre ritkább jó közérzetnek, a nők öngyilkossági rátája csökkent, míg a férfiak öngyilkossági rátája 1972-2006 között nagyvonalakban állandó maradt.” Ennek ellenére, tételezzük fel, hogy a nők tényleg boldogtalanabbak most, mint 35 évvel korábban. Jelentheti-e ez azt, hogy az életüket a feminizmus tette tönkre? Aligha! Főleg, mert a nehezen definiálható boldogtalanság egyformán osztályrésze mind az otthon maradt, mind pedig a dolgozni járó nőknek. Ha valóban a feminizmus lenne az igazi ok, akkor várhatóan az elvált és a dolgozó nők kevésbé lennének boldogok, de ez nem így van. Ami pedig a gyermekvállalást illeti, ami a női vágyak beteljesülésének a feltétele, a valóságban több boldogtalansággal jár.

Barbara Ehrenreich kegyelemdöfése még hátra van. Szerinte, ha a tanulmány egyáltalán jelez valamit, akkor azt jelzi, hogy se a házasság, se a gyermekvállalás nem tesz egy nőt boldoggá. A női boldogság megtapasztalása nem függ az egyén tényleges életkörülményétől. Hogy pontosan mitől függ, az a tanulmány megítélése szempontjából közömbös, ezért érthetetlen, hogy miért csapnak ekkora lármát a tanulmány körül. Tényleg érthetetlen? Aligha, mert Barbara Ehrenreich betekintést kínál a kapitalista piacgazdaság működésébe is, ami a magyar olvasók számára különösen értékes.

A Wharton tanulmány „eredményei” már két éve kiszivárogtak, elsősorban azért, mert elő kívánták készíteni a piacot a kiadó igen termékeny tanácsadójának, Marcus Buckingham új könyve részére. A szerző leginkább a „First, Break All the Rules” (Kezd azzal, hogy megszegsz minden szabályt) című könyve révén ismert. Új könyve, amire a talajt a Wharton tanulmány készíti elő, „Find Your Strongest Life: What the Happieast and Most Successful Women Do Differently” (Találd meg leghatékonyabb oldalad: Mit csinálnak másként a legboldogabb és legsikeresebb nők) valójában az egyáltalán nem új, a „pozitív gondolkodással segíts magadon” lerágott csont kategóriájába tartozik. Az olvasók (gondolom elsősorban nők) megismerkedhetnek az Internet blogok hozzászólásainál alkalmazott „felhasználói nevek” alatt nyilatkozók boldogtalan nők siralmaival. Majd a „sikeres” nők történetei következnek. Buckingham könyvében tippeket, hogyan lehetnek a nők boldogok, sőt egyre boldogabbak, olyan női magazinokba illő stílusban, amit az ilyen magazinokat éjjel nappal olvasók különös figyelemmel zabálnak, akarom mondani, próbálnak ki, ami után hangulatukban semmi nem változik, de ezt éppen úgy nem veszik észre, mint a mágneses takarok gyógyhatásainak az elmaradását a kezdeti autoszugesztív „gyógyulás” után. Végül is a tanulmány semmi más, mint a jól ismert promóciós technika első lépése. Ha valamit sikeresen akarsz forgalmazni, akkor első lépésként teremts hozzá fizetőképes keresletet. A 80-as években, amikor a szilikon implantációs üzlet beindult, az orvosok felfedezték a „mikromasztiát” a kisméretű emlők „betegségét”. Napjainkban a multinacionális gyógyszergyárak eszeveszett kutatások után már csak egy lépésre vannak a női viagra felfedezésétől. Nem véletlen tehát, hogy felmérések szerint az amerikai nők 43 százaléka FSD-től szenved (megjósolom, hamarosan a vízcsapból is ez fog folyni Magyarországon) vagyis a „Female Sexual Dysfunction”-től, ami egyszerűen azt jelenti, hogy a nők 43 százaléka soha sem jut el az orgazmusig. És mivel hajlamosak vagyunk elhinni azt, hogy minden lehetséges emberi nyavalyára van egy megfelelő pirula, hamarosan a magyar nők is sorba fognak állni a patikákban egy kisméretű, kék pasztilláért, ha el kívánnak élvezni, esetleg egyetlen aktus alatt többször is.

Befejezésül hadd jegyezzem meg, hogy ez a mester kritikus, Barbara Ehrenreich maga is 16 könyv boldog szerzője és a 17. könyvét Bright-Sided: How the Relentless Promotion of Positive Thinking Has Undermined America (Derűs hozzáállás: A pozitív gondolkodás könyörtelen promóciója miként ásta alá Amerikát) éppen most adta ki a Metropolitan Books kiadó. Csak remélni merem, hogy nem állunk szemben a „vizet prédikál – bórt iszik” klasszikus esetével.

237 oka van annak, hogy a nők hmm… szóval szeretkeznek

Nem kevésbé híres napilapban jelent meg egy ilyen 237-es cikk a nőkről, min az angol The Guardian, és a cikket természetesen egy újságírónő írta, Tanya Gold 2009 szeptember 29-én, vagyis az információ egészen friss. Ha tehát meg akarod tudni, hogy a nők milyen okból kifolyólag szexelnek, akkor ezen apró bemutató után olvasd el Cindy Meston (persze ez is nő) könyvét: Why Women Have Sex. És most ezt az angol címet azért se fordítom le. Ha érdekel, fejtsd meg. Cindy Meston egy klinikai pszichológus, Míg segítő társa David Buss evolúciós pszichológus. Ezek ketten 1006 nőt interjúvoltak meg (hogy miért hattal többet, mint ezer azt nem tudom, hacsak azért nem, mert így az eredmény százalékban való kifejezése egy kicsit komplikáltabb a kelletnél). A jelentés szerint az 1006 darab nőt a világ összes vidékéről kerítették elő, és faggatták ki, mi motiválja őket a közösülésre. A nők összesen 237 okot neveztek meg, nem 235-öt, nem 236-ot, pontosak 237-et. És mi az ördög ez a 237 ok? A vallomások halmazából kiderül, hogy az ok lehet fizikai, érzelmi, anyagi, önbecsülés, a férfi megtartása, vagy csőbehúzás, esetleg megerőszakolás. Szerelemből? Nahát, ez valahogy senkinek se jutott az eszébe.

Most már sikerült saját magamat is felcsigázni. Holnap fel is adom a rendelést a könyvre. Fogok én várni, amíg lefordítják magyarra. Lehet, hogy soha a büdös életben. Tényleg, annak idején (1958) olvastam Alfred Kinsley-t a szexológia „atyját”, aki az 1940-es és 50-es években 7985 embert kérdezett ki szexuális szokásairól, amiből aztán megszületett a híres Kinsley jelentés (egy irgalmatlan hosszú címmel. Ide is írom: Sexual Behaviour in the Human Male (1948) és Sexual Behaviour in the Human Female. Akkora sikere volt a két könyvnek, hogy az egyetemi könyvtárban elő kellett rá jegyezni, és hónapokat kellet várni a kikölcsönzésre. Később a 60-as években Master és Johnson (egyik férfi, másik nő) állított fel egy szexlabort, ahol az orgazmust tanulmányozták. De ezeknek a nagyágyúknak eszébe se jutott feltenni a szóban forgó kérdést, mert az ok annyira természetesnek tűnt. Hát azért mert jó. Aztán most, hogy megszületett a válasz, a szexológusok állítják, hogy az egybegyűjtött eredményről természetesen tudtak, és a megkérdezettből már ömlik is a szó: előléptetésért, pénzért, drogért, bosszúból, egy férfi megszerzéséért, hogy valaki szarul érezze magát. A nők a szexet egy kapcsolat bármely szakaszában felhasználhatják saját céljukra: a férfi becsalogatására a kapcsolatba, a kapcsolatba tartásra, egy másik kapcsolatból való kilépésére, saját kapcsolatából való kilépésre, féltékennyé tételére.

A könyv írója állítja (és ne feledd, hogy az illető nő), hogy sose hitte volna hányféle indokot fog találni, az altruistától a kifejezetten bűnösig. Mi az, hogy bűnös indíték? Nemi betegség szándékos átadása. Hoppá! Már rég nincsenek illúzióim, de kezdenek kételyeim támadni. Tényleg el akarom én ezt a könyvet olvasni. Kell nekem, hogy a múlt kredencéből kiessen egy-két csontváz? De most márt mindegy, a kredenc ajtó kinyílt. De várjunk egy kicsit. Hogy lehet az, hogy Antonio Banderas és George Clooney láttán sok millió nő lázba jön? Most lép színre a társkutató, evolúciós pszichológus, David Buss. A nőket nyilvánvalóan motiválja a „genetikai előny” és az „anyagi előny”. A genetikai előny biztosítja az egészséges utódot, az anyagi előny pedig ennek az utódnak a biztos felnevelését. Jaj, de szép. David Buss most biztos kap egy hatalmas jó pontot a nőktől. Az örök nőt kizárólag az utód, na persze a közös utód, jóléte motiválja. Tapsoljuk meg a bácsit! 

De Buss nem hagyja magát. „Amikor egy nő szexuális vonzalmat érez egy férfi iránt, nem igazán tudja, hogy annak micsoda Pazar génjei vannak, és a kellemesnek tűnő illata mögött a genetikai kompatibilitás húzódik meg.” Na, jó, tehát nem tudja? De én kitalálom. A jóképű pasira azért buknak a nők, mert genetikailag oké. A kis nyiszlett pasira pedig azért, mert a bankszámla alapján, lesz miből felnevelni a gyerekeit. Közönséges lennék és nem elég tudományos? Lehet, de most már egészen belejöttem. Szerintem a nők valójában a középutat választják. Banderasfélék megcsalják, mert a férfiak genetikailag kódolt elképzelése a szexről egészen más. Annyi egészséges nőt akarnak teherbe ejteni, amennyit csak tudnak, én legalább is szerettem volna. Na, ez hogy tetszik? A nyiszlett pasi viszont nem lesz hűtlen. Nem rossz kilátás, viszont nyiszlett utódai lesznek, akiket könnyű lesz felnevelni, mert lesz rá pénz. Szerintem ezt az evolúciós pszichológust le kellene lőni. 

Nem egyezhetünk meg abban, hogy mind a két nem legfőképpen azért szexel, mert ott lebeg a cél azt orruk előtt, amit úgy hívnak, hogy ORGAZMUS. A könyv szerzője a végén be is vallja „Kutatásunk során meghallgatott nők legnagyobb része azt állította, hogy a szeretkezésének elsődleges célja az élvezet.” Akkor mégse dől össze a világ, megy minden előre a maga módján. Pláne, hogy megtudom a WHO-nak (World Health Organisation) vagy egy női orgazmussal foglalkozó bizottsága; A G-pontot egy Gräfenberg nevű orvosról nevezték el (csak a Gräfenberg-pont túl hosszú lenne, és a keresgélése közben kinek lenne rá ideje kimondani); Az orgazmusra 26 definíció létezik. Ja, kérem, az ember holtig tanul.

Tehát a második legfontosabb ok a szexre, nem más, mint szerelem. „Romantikus szerelem”, az ám! Mert szerelem nélkül szörnyű dolgok történhetnek. Kleopátra megmérgezte magát egy kígyóval, Ofélia (tudod, az a csaj, akit evett a fene a dán királyfi után) beleőrült és megfulladt. A nők tömegesen állítják, hogy közösüléssel fejezik ki a szerelmüket, azzal iparkodnak szerelmet kapni és megtartani. Ha most azt mondod nekem, hogy savanyú a szőlő, akkor kitiltalak a blogomról. És nem fogod tudni tovább olvasni, hogy ezek szerint a szerelem a nők részére nem más, mint egy biztosítási kötvény. Remélem, egyetértesz! A szereleme egy hosszú távú biztosíték arra, hogy a pasi egyhelyben marad. A nők hiába élnek a XXI. században, ösztöneik még mindig a barlanglakásba húzza őket vissza. A kutatási eredmények bizonyítják, hogy a női agy szerelmi állapotban hormonokat, például a dopamint állít elő. Ja, így könnyű. Most ugrott be miért találkoztam egész életem alatt olyan nőkkel, akik állandóan szerelmesek akartak lenni. Dopamin, ez a megoldás kulcsa. Bizonyíték? Akad. Meston és Buss állítják, hogy a megkérdezett orosz nők 73 %-a, a japán nők 63 %-a volt a szerelemnek nevezett állapotban. Hogy a magyar nők hány százaléka szerelmes, arra nincs adat, pedig ez tényleg érdekelt volna. Viszont az megtudható, hogy a férfiak egy kicsit le vannak maradva. Az orosz férfiaknak csak 61 %-a, míg a japán férfiaknak mindössze 41 %-a szerelmes. Én a vén róka azonnal kitalálom, hogy ezek szerint az orosz nők 12 %-a, a japán nőknek pedig 22 %-a csak az idejét vesztegeti, illetve ámítja önmagát.

Közben ez az evolúciós pszichológus állandóan beleköp a levesbe. Előáll például azzal, hogy a nők a szex-szel „felügyelik a pasit” vagyis vigyáznak rá, nehogy megszökjön. Vagyis a nő a partnerével olyan gyakran coitál, amilyen gyakran a partner arra képes. Kitűnő technika annak megakadályozására, hogy félre lépjen. Már éppen rá akartam pirítani erre az evolúciós pasira, hogy ha a coitus célja a gyereknemzés, akkor mi a fenének kell olyan gyakran csinálni. Ezek szerint a nő egy nyomorult smasszer, aki ilyen aljas fegyelmezéssel éri el a célját. Még hogy a férfi soviniszta disznó beszél belőlem? Akkor idézek a könyvből: „Általában csak elterülök alatta és arra gondolok, hogy mit kellene másnap vásárolni. Időnként hörgök egyet, hogy keltsek egy kis látszatot, aztán a végén a pasimmal közlöm, milyen klassz volt. Végül is ez egy harmonikus házasság.”

A nők tehát gondolkodnak, úgy tűnik, még a szőke nők is. Középiskolában a csajok egymás után veszítik el a szüzességüket. Ki kíváncsiságból, ki pedig begyakorlás végett, mire jön az igazi, nem akar csetleni-botlani, a végén még visszamegy a parti. De ezt már nem a könyv szerzője írja, hanem a könyvet bemutató Tanya Gold, aki azt is elárulja, hogy a mű meglehetősen terjedelmes. És csak erről szól? Á, dehogy, sort kerül a férfi nemi szervre is. Masters & Johnson (1966) több mint 300 ernyedt péniszt nevezett ki vizsgálatuk tárgyának. A leghosszabb 14 cm volt, míg a legrövidebb 5,7 cm. Én ezzel vitába szállnék, mert szerintem az ernyedt állapotot mérni balgaság. Ismereteim szerint az „ernyedt állapot” hideg vízben átmehet mínuszba is. Péniszek összemérésére csak a teljes merevedés alkalmas, de hát Tanya is, és Cindy is nők, valószínűleg okos nők, de mégiscsak nők, és így pénisszel nem rendelkeznek, nem volt mit megfigyelniük. Amiket láttak, nos, azok egészen biztos valamilyen fokon merevek voltak, egy igazán ernyedt pénisz kívül esett látókörükből. de aztán Tanya nem fejtegeti tovább, mi következik az ernyedtségből, viszont a nőkről még sok érdekes dologra derül fény.

Mondjuk az se kutya, hogy a nők elég gyakran közösülnek szánalomból. Ennek megismerésétől nem bújik elő a nemi étvágyam. De ez se sokkal jobb: „Állatian elfáradtam, de a pasimra rájött, egye-fene, nem halok bele.” számol be az egyik megkérdezett. Na és, ez hogy tetszik? „A nők lefekszenek olyasmik megszerzéséért, amit igazán akarnak, drog, retikül, állás, jobb beosztás. Ez még férjek esetében is igaz. Dug a férjével, hogy lenyírja a füvet, vagy elvigye a szemetet vagy, hogy elvigye szórakozni.” Az összes megkérdezett nő 9 %-a effektív hasznot akar húzni a dugásból. Azt kijelenteni, hogy minden nő egy kurva, nyilvánvaló túlzás, de a 9 százalékukra effektív igaz.

Na, ez a legszebb! A nők egy része a szexet gyógyszer helyett szedi. Van, akinek megszűnik tőle a migrénje (Hozzátegyem? Van, aki a migrénjére hivatkozva nem áll kötélnek.) Olyan is akad, aki így hozza tudtára a pasijának, hogy tovább nem tart rá igényt, konkrétan azzal, hogy mással dug. Van, aki szeretkezik, mert érezni akarja, hogy kell valakinek….. és hol van még a kétszázharminchetedik!     

Egy 82 éves nagymamának én voltam a szülinapi ajándéka (könyvszemelvény)

David Henry Sterry & R.J. Martin Jr: Hos, Hookers, Call Girls, and Rent Boys: Professionals Writing on Life, Love, Money and Sex. (Gidák, kurvák, megrendelt csajok és kibérelt srácok: profik írása az életről, szerelemről, pénzről és a szexről.)

„Dávid van a részedre egy fantasztikus megbízás péntek estére. Ez neked 200 dollárt hoz a konyhára.” Szólalt meg Mr. Hartley, akinek bariton hangja a fülemen áthatolva meg se állt bennem egészen a tizenhét éves heréimig. „Ez igen!” Válaszoltam „ragyogó, klassz, ezt nevezem.” – „De Dávid” – folytatta Mr. Hartley egy diktátor hanghordozásával a háromrészes öltönye alól „ez egy különleges megbízatás, nagyon különleges, és Dávid én nagyon számítok rád. Ez egy nagyon fontos ügyfél, és ha a megbízatást jól végzed, akkor garantálom, hogy számtalan hasonló lehetőséget fogok biztosítani a számodra. Dávid, érted, amit mondtam? Megértettük egymást?” Mivel fogalmam se volt miről beszél, azt válaszoltam: „Természetesen, tökéletesen értem miről van szó.” – „Dávid, számodra ez egy egyedülálló lehetőség. Azt akarom, hogy teljes mértékben fel legyél rá készülve. Ez a megbízatás meglehetősen szokatlan, de azt hiszem te tökéletesen alkalmas vagy a végrehajtásra.” – Az agyam zakatolni kezdett. Csak nem állatokról van szó? Rituális áldozat? Megnevezhetetlen segédeszköz? Már láttam magam egy perverz jelenet mellékfigurájaként. Mit kell tennem pénzért? Hol lehet meghúzni az elválasztó vonalat? Az életemből mit kell eladnom 200 dollárért. Ja, és ne feled, ez 1974-ben volt, az a 200 dollár most ezret ér. De sok időm nem volt a gondolkodásra, mert további hangok érkeztek a fülemhez. „Ez az ügyfél, akiről nyomatékosan ki kell jelentenem, hogy rendkívülien fontos személy, elhatározta, hogy a barátnőjének a születésnapjára valami egészen különleges ajándékot akar adni. És ez a szülinapi ajándék te vagy. Tehát készülj fel rá és vedd fel a születésnapi öltönyödet.” – ezt követve Mr. Hartley röhögni kezdett a saját tréfáján. Úgy röhögött, mint egy géppuska, rat-a-tat-tat. „Persze csak hülyéskedem” – folytatta a szövegelést – „de komolyra fordítva a szót meg kell jegyeznem, hogy te, mint szülinapi ajándék egy kedves, csodálatos, és nagyon finom, érett nőé leszel.” – Ahá, tehát érett nő. El tudom képzelni. De nem sokáig töprenghettem, mert jött a folytatás: - „Dávid, a mi üzletpolitikánk itt a Hollywood Employment Agency-nél az, hogy az ügyfelünket a lehető legteljesebb információval látssuk el, amire a sikeres működésnél szükség van. Hiszünk abban, hogy a kellő felkészülés alapvető fontosságú a sikerhez. És ennél a megbízatásnál nagyon fontos, hogy megértsd, az ügyfelünk a nyolcvankettedik születésnapját fogja megünnepelni.” – Erre már csak egy nagyot tudtam nyelni. – „Dávid, nekünk nagyon fontos, hogy az embereink azokat a megbízatásokat könnyen el tudják látni, amikkel megbízzuk őket. Dávid, könnyen el tudod végezni ezt a szolgáltatást?” A francokat, nem tudom, egyáltalán nem tudom megtenni. Őszintén, nem hiszem, hogy egy nyolcvankét éves nőt meg tudok dugni. Ez a mondat formálódott meg az én tizenhét éves fejemben. De hangosan más jött ki belőlem. – „Természetesen, tökéletesen el fogom végezni a feladatomat.” – „Tehát elvégzed” – Mr. Hartley géppisztoly nevetése kattogott a fülemben. – „Dávid, az klassz, nagyon klassz. Pontosan erre gondoltam, amikor a rendelés beérkezett az irodába. Teljes mértékben megbízok benned, tudtam, hogy nem fogsz cserbenhagyni.” Bam-bam-bam nevetett tovább. „Persze csak viccelek, de Dávid azt akarom, hogy amint kész vagy a megbízatással azonnal telefonálj nekem. Érted, amit kértem? Megértettük egymást?” – majd letette a kagylót.

Rögtön a hívás után a fejemben megjelent egy szörnyű kép: egy ráncos, löttyedt, aszott nagymama átlátszó hálóingben közvetlenül előttem áll, és az én szegény, picurka péniszem egy élettelen, használhatatlan, húsdarab ott lógott a lábaim között, és a pénzt vissza kellett adnom, miközben szégyenemben el akartam bújni a szőnyeg alá, mert a nemi szervem brutális cserbenhagyása megszégyenítő volt. És ez a kép egészen addig nem múlt el, amíg az előkelő Swank Swish szálloda megadott ajtaján be nem kopogtam. A folyosó, amin végig vánszorogtam, ódon szagot árasztott, amitől szaggatottá vált a légzésem, miközben a szívem a torkomban dobogott. Egész testemet ellepte az izgalom szülte izzadság. Aztán, ki tudja hány óra múltán kinyílt az ajtó, ott állt a nagyi, elegáns, vagyont érő ruhában, abszolút ízléses frizurával. Nyakában apró brillekkel, az ujján egy hatalmas briliánssal. Cipője tökéletesen illet a ruhájához. Termete petit, de korához képest ragyogó formában és természetesen kifogástalan ápoltság sugárzott róla. Ki volt festve, de nem tűnt groteszknek, kifejezetten ízléses volt. De a legmegnyerőbbnek a mosolyát találtam. Egy igazi, igazi kedves mosoly, egy beljebb invitáló mosoly. Az egész jelenség egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. Hatalmas megkönnyebbülés fogott el, egy nagyot lélegeztem. Remélni mertem, hogy nyolcvankét éves koromban én is ilyen jó állapotban leszek majd. Hát ezt gondoltam. A hölgy úgy üdvözölt, ahogy a háziasszonyok üdvözölnek egy nemzetközileg elismert hírességet. Az első kérdése az volt, megkínálhat-e egy pohár pezsgővel? Majd folytatta, mit szólnék néhány csokoládéval bevont eperhez? Esetleg libamájpástétomhoz, francia sajthoz? Mindezek egy díszes, ezüsttálcán voltak elhelyezve. Jézusom! Ez a rengeteg isteni étel, és ezek a virágkötegek, amelyek olyan diszkréten finom illatot terjesztettek a szobában. A függönyök össze voltak húzva. A szobában hangulatvilágítás égett. A gyertyafényben minden olyan lágynak tűnt. Valójában még sohasem ittam pezsgőt. A hölgytől kaptam egy hosszú, vékony, gyönyörű pohárban, kitűnő, drága pezsgőt, mintha már felnőtt lennék. A felkínálást kedvesség és megbecsülés járta át. Legalább is ezt éreztem. Azonnal tudtam, mit kell tennem. Annak idején az édesanyám megtanított rá, tehát rákezdtem: „Szeretnék Önnek kívánni egy nagyon-nagyon boldog születésnapot, és ha bármit tehetek, hogy az Ön álma megvalósuljon, akkor állok a rendelkezésére.” Ezt az összetett mondatot természetesen előre betanultam és többször elpróbáltam, hogy hibátlanul elő tudjam adni. Aztán felemeltem azt a gyönyörű, pezsgővel telitöltött poharat, a benne gyöngyöző pezsgővel. A hölgy majdhogynem szégyenlősen mosolygott – mondhatnám „negédesen” a helyes kifejezés. Koccintott velem, majd mindketten kiittuk az egész poharat, ami után megszólalt és megjegyezte, hogy Dorothy-nak hívják, de a barátai csak Dot-nak szólítják. Szerintem illet hozzá ez a név.

Dot beszélni kezdett a pezsgőről, úgy tűnt jól ismeri a témát. Ez egy francia pezsgő, – mondotta – valami nagyon híres borvidékről származik. Én meg az első pohár után, alig vártam, hogy még többet ihassak, bár a fejemben azonnal éreztem egy kis zsibbadást, és lebegő érzés lett rajtam úrrá, miközben elöntött a forróság. Ezerszer jobban éreztem magam, mint öt perccel korábban. Dot ragaszkodott hozzá, hogy megkóstoljam a csokoládéba burkolt epret, de nem kellet neki kétszer mondania. Az a csokoládé az epren, szerintem a legjobb dolog világon, ami valaha a számba került. A csokoládé természetesen belga, a lehető legjobb márka, kemény, amikor beleharapok, de azonnal meglágyul a számban, és összekeveredik a tökéletesen érett eper levével, ami egy fantasztikus kulináris élményt nyújt. Dot biztosít arról, hogy imádja nézni, amikor valaki jól érzi magát. Amire megjegyeztem, hogy kitűnően érzem magam. Az egészben az a legszebb, hogy nem is hazudtam neki. Rendszerint ilyeneket szoktam mondani függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem, de mennyivel könnyebb mondani akkor, amikor ráadásul még igaz is. Dot megkérdezte, hogy kérek-e még, amire azt mondtam, hogy köszönöm nem kérek, de valójában szerettem volna még. Ekkor rákérdezte, hogy csak mondom-e, de valójában szeretnék még, mint ha belelátott volna a fejembe. Gondolom ez nem olyan nagyon nehéz, mivel majd beledöglöttem, hogy még egyet ehessek, de aztán kijelentette, ragaszkodik hozzá, hogy egyek még. Ettem még egyet, aztán ettem még két epret, de az összest fel tudtam volna zabálni, sajnos nem ezért voltam ott, arra gondoltam, ha még egy epret megeszek, nem fogom tudni ellátni a feladatomat.

Dot azokhoz az emberekhez tartozott, akik ki nem állhatják, ha beszéd közben hirtelen csend lesz, ezért elkezdett a néhai férjéről beszélni, elmondta, hogyan találkoztak, hogyan kérte meg a kezét. A férfi nagyon romantikus volt, a feleségét elvitte egy európai körútra, majd Dél Amerikába, megnézték a Broodwayen található előadásokat, nyilvánvalóan egy nagyon kedves ember lehetett. Mesélés közben megmutatta férje egyik régi fényképét, amit a ritiküljében magával hordott, és be kell vallanom, hogy baromian jóképű fickó volt. A fekete-fehér fényképen látszott, hogy a lábán viselt cipő, a kor divatjának megfelelően, kétszínű, berakott felsőrészű volt. A frizurája rendezett és az arcán egy „nem érdekel a világ” mosoly látszott, viszont jóval idősebb volt a feleségénél. A tíz éve bekövetkezett halála után Dot kénytelen volt elköltözni a régi helyről. A rövid történet szomorú, ami miatt Dotot egyre szimpatikusabbnak találtam. Állítólag több mint 50 éven át voltak házasok, de ez olyan hosszú idő, hogy el se tudom képzelni. Mindent összevetve ez a munka kellemesnek tűnt, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogyan fogok teljesíteni az ágyban. Az életben rengeteg dolog van, amit meg lehet játszani, de egy pénisz merevedése nem tartozik ezek közé. Megpróbáltam elképzelni, hogyan állítom fel a farkam. Úgy gondoltam, hogy menni fog a dolog, vagyis csak gondoltam. De a következő másodpercben elfogott a kétség, mi van akkor, ha nem megy? Mi van akkor, ha a szerszámom csak lógni fog, mint az elázott spagetti? Ekkor vettem észre, hogy Dot gondol valamire, amit nem nagyon akar elmondani. Folyékony előadásában egyszerűen elakadt, és dadogott néhány szót. Fogalmam se volt mi a fenét tehetek. Be voltam szarva, mert nem tudtam pontosan mit akar, ugyanakkor szerettem volna teljesíteni a kérését. Tényleg szerettem volna örömöt szerezni neki, mert olyan kedves volt hozzám, aztán meg a feladatot szerettem volna sikeresen elvégezni. Végül is férfi vagyok, de a félelemtől elállt a lélegzetem. Ő akar meglovagolni engem? Ha meztelenül rajtam ül, képes leszek merev pénisszel elvégezni a megfelelő lökéseket? Azt hittem, hogy igen, de tudtam, hogy nem. Vagy talán valami egészen perverz dolgot akar? Olyasmit, amit csak az öreg emberek ismernek, de én nem?

Végül aztán Dot összeszedte az összes bátorságát és megszólalt: „Már hosszú évek óta kerget egy fantázia, mind a mai napig soha senkinek se árultam el, de úgy gondoltam, egye-fene, ha most nem valósítom meg, akkor mikor? Ha nem itt, akkor hol?” – A türelmetlenségbe bele lehet halni, főleg mivel tudtam, hogy nem fog menni a dolog, de Dot folytatta – „Mindig szerettem volna, ha valaki megcsókolja a…. közben fejét lehajtva a combjai közé nézve kibökte – „ott lent.” Tehát erről van szó? Köszönöm istenem, hogy megvilágosítottál. Ez minden, amit szeretne? Ezt becsukott szemmel is könnyedén megteszem, ami azt illeti, már számtalanszor megetettem. Aztán meg képzeld el, hatvan éve hogy szeretett volna valamit, ötven éven át volt egy férje és nem talált rá időt, hogy megkérje rá! Az első alkalommal, amikor együtt voltam a barátnőmmel simán nyaltam neki. Szerintem ez egyike a leggyakrabban alkalmazott előjátékoknak. Tényleg megállt az eszem. Persze, óriási kő esett le a szívemről. Az a hatalmasa súly, ami nyomta a mellemet, hirtelen eltűnt és fellélegezhettem. Dotnak azt mondtam, hogy minden vágyam a régi álmának a valóra váltása. Erre Dot bebújt az ágyba, de nem vetkőzött le. Nahát! Ez egyre kellemesebb feladatnak tűnik! Munkaköröm feladatai nehézségi sorrendben a következők: 1) a megrendelő csak beszélgetni akar. 2) A megrendelő csak beszélni akar, de nekem meztelenül kell őt hallgatnom. 3) A megrendelő csak beszélgetni akar, miközben nekem meztelenül kell játszani magammal, ami természetesen önkielégítést jelent. 4) A megrendelőnek nyalni kell a nemi szervét. Ezek szerint ez mindössze a negyedik feladat a hosszú listából. Végül is bármi jó, amihez nem kell merev pénisz.

Dot izgett-mozgott a takaró alatt, szerintem lehúzta a régi divatú bugyiját. Mivel nem mondta, hogy vetkőzzek le, nem vetkőztem, de bemásztam a takaró alá. Feltételeztem, hogy ráncos nagymama bőrrel fogok találkozni, de kit érdekel? A nyalás az nyalás. Szerencsére az első barátnőm, aki sokkal idősebb volt, mint én, alaposan kioktatott a technikára, és hidd el nekem, eléggé követelődző volt, igaz, azt kedvesen csinálta.

Szóval eltartott egy ideig, amíg megtaláltam a helyem, de végül is sikerült a fejem bedugni Dot két combja közé, ahol olyan sötétség volt, mint egy barlangban. Na, ez jó volt, nem kellett látnom semmit, viszont az illat az kellemes, és a fanszőrzet gondosan el volt távolítva, ami nem várt meglepetésnek bizonyult a részemre. Kezdetben Dot merevnek mutatkozott, lábait mozdulatlanul kinyújtotta, mint két vasalódeszkát, de én nem siettem. Lassan, óvatosan és nagyon finoman körbe csókoltam a célpontot, majd a kinyújtott nyelvemmel kezdtem körbejárni. Ahogy haladtam előre Dot egyre jobban elengedte magát, aztán altestével rámozdult a nyelvemre és közben halk nyögések hagyták el a száját, ami később hörgésekké, végül apró sikoltásokká váltak. Hasznosnak éreztem magam, sikeresen szerepeltem, olyat tettem, amihez ügyesség és különleges képesség kell. Ragyogóan helytálltam. Dot kezét rátette a fejemre és még jobban magába húzta. Az igazat megvallva, a nemi szerve pont olyan volt, mint bárki másé, akivel találkoztam. Szóval az egyik pina egészen olyan, mint a másik, függetlenül az életkortól. Dot ügyesen irányította a fejem oda, ahová akarta, nekem csak nyalnom kellett. Majd boldogan észrevettem, hogy elérkezett az orgazmus csúcsára. Semmi kétség, a mennyekben érzi magát itt a szemem láttára, amit egyedül nekem köszönhet. Mekkora öröm! Dot alaposan ki lett elégítve, és Mr. Hartley rám nézve kedvező visszajelzést fog kapni, én pedig további megbízásokat. Egyezer dollár mai pénzben 15 perc orális manipulációért. Szóval vége van, kibújhatok a takaró alól, majd kimentem a fürdőszobába megmosakodni és hagyni, hogy Dot rendbe szedje magát. Ez a nyolcvankét éves nagymama egészen kellemes partner volt. Mire visszamentem a szobába Dot teljesen összerendezte magát, mintha semmi se történt volna, kivéve, hogy az arcán a kielégültség édes mosolyát láthattam. Aztán megköszönte a közreműködésemet, megkérdezte, hogy viszek-e magammal az eperből, amire lelkesen igennel válaszoltam, és magamhoz véve az epreket, megindultam az ajtó felé, tökéletesen megelégedve magammal, pedig nincs családom – ha csak az a néhány kurva, és strici nem számit annak. Aztán meg jövőm se nagyon van, éjszakánként lidércnyomás gyötör, és bosszút akarok állni azokon, akik a múltkor megtámadtak az utcán, de amit most tettem, ahhoz legalább értek.

Ahogy megindultam az ajtó felé Dot ügyesen a kezembe csúsztatott egy vadonatúj százast és közben arcon csókolt, ami elől sikertelenül megpróbáltam elhajolni. Dot ekkor játékosan úgy tett mintha le akarná törölni a nem létező rúzsfoltot, ami olyan közelséget teremtett közöttünk, amilyenben még nem volt részem. A százast őszintén megköszöntem és kívántam neki egy boldog születésnapot, amit azonnal megköszönt, én pedig távoztam.

Kaptam tehát egy százdollárost, amit ha megszorzok öttel, akkor 500 dollárt kaptam mai pénzben, csak úgy, semmiért. Plusz a 200 dollárt a borítékban az ezüsttálcán az ételek között. Borítékban volt, a pénzt tehát nem is láthattam addig, amíg a megbízatást nem végeztem el, de így sokkal jobb. Kinyitottam a borítékot, ott lapult benne 200 dollár. Ez ősszesen 1500 dollár mai pénzben, azért, hogy pezsgőt igyak, csokiba burkolt epret egyek és egy kedves, kellemes nagymamának beteljesítsem az álmát. Amerika, micsoda egy ország.

Sovány nő a divat

Ha veszed magadnak a fáradtságot és végignézel néhány történelmi képet, akkor észreveheted, hogy minden korban más és más, jelenleg nevetségesnek tűnő, divatot követtek az emberek. A divat tehát olyan régi, mint maga az emberiség. Sok tízezer éves barlangrajzokon a nők hatalmas seggekkel, és alig kisebb csöcsökkel láthatók. Akkoriban nyilván ez volt a divat, vagy inkább a kívánatos, hiszen élelmiszer bőségről nehezen lehetett beszélni, minden falatért meg kellett küzdeni. Amikor én tinédzser voltam, apám mosolyogva nézte végig szombat esti készülődésem az elmaradhatatlan kiruccanáshoz. Tetszett neki az akkor divatos „csőnadrág”, amibe alig fért bele a lábam, pedig a felhúzáshoz ez elengedhetetlen volt. Aztán a szekrény mélyéből előhúzta egy régebbi pantallóját, ami olyan tengerészgatya szerű volt, szárának vége háromszor volt bővebb az én csöves gatyámnál. Elszörnyűködve néztem, és feltettem neki a kérdést: „hogy lehet ilyet hordani”. Megnyugtatott, hogy hamarosan újra ez lesz a divat. Neki lett igaza, mindössze húsz év kellett a trapéz nadrágok divatba robbanásához. Aztán nekem is benőtt a fejem lágya és divat helyett elkezdtem praktikusan öltözködni. De én egy férfi vagyok, és nem várhatom el, hogy egy nő ugyanígy gondolkodjon. A nők örökös versenyben vannak, vagy legalább is így érzik, tehát kénytelen lépést tartani a mindenkori divattal, amit, néhány divatcsászár irányít.

Mindez azért jut eszembe, mert tegnap nyitotta meg kapuját a Londoni Divathét, aminek alkalmából hét napon keresztül felvonulnak a top manekenek az irányt adó kreációkkal. Ez nem is lenne baj, de a nők nem csak a kreációkat követik, hanem a manekeneket is, akiknél a minimális testmagasság 170 cm és a testtömeg index megközelíti a 12-es értéket. Aki még nem hallott a testtömeg indexről (BMI), annak elárulom, hogy a testsúlyt el kell osztani a méterben kifejezett magasság négyzetével, és az számít egészségesnek, akinél az érték nem több 25-nél. Nézzünk egy példát. Én 78 kg vagyok és 1,76 méter magas, tehát 78 : (1,76 x 1,76) = 25,18. Vagyis egy egészen picivel már egészségtelen vagyok. De nézzük meg, hogy egy 170 cm magas maneken esetében hány kilónak kell lenni, hogy azt a bűvös 12-öt megközelítse! 12 = X * (1,7 x 1,7) Vagyis X = 34,7kg. Hoppá! Tehát az igazán divatos, 170 cm magas nő nem lehet több mint 35 kg. Végignézve a divatbemutatót minden nő úgy megy haza, hogy sürgősen le kell fogynia 30-40 kilót. De én, megkérlek benneteket, ne tegyétek! Ezek a manekenek naponta egy fej salátát esznek egy pohár víz kíséretében és egyik másik a bemutató után belehal a pályán maradáshoz szükséges bulimiába. A világ megőrült! „Érvényesülni” minden áron! Nem csoda, hogy az egyik sportolónak a másik után áll le a szíve. Hölgyeim! Nekünk nem tetszenek ezek a csont kollekciók. Nem kell minden esztelen divatot feltétlenül követni. A csikló pírsinget még valahogy megértem, de hogy egy nő a saját izomzatát eméssze meg, az már tényleg őrültség.         

Drágám, ma este ne

Azt már mindenki tudja, hogy a szérum magas koleszterin szintje (újabban 4,2 mmol/l feletti érték már „magasnak” számít) rizikó faktor az infarktus bekövetkezésénél (ilyen még az elhízás, dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, előrehaladott életkor, férfinek születés, cukorbetegség, magas vérnyomás). Ráadásul a leginkább befolyásoló tényező. Ugyanis az infarktus oka a szív koszorúereinek az elzáródása. Az elzáródás oka pedig az érfalra lerakodó plakk, aminek első alkotója a koleszterin. Szóval ezért ez a nagy cécó a koleszterinnel kapcsolatban. Na meg azért, mert az emberek – amíg nincsen baj – nemigen törődnek az egészségükkel. Márpedig a megelőzés egyik fontos tényezője a megfelelő koleszterinszínt beállítása. A teendő tehát az, hogy időnként meg kell mérni a koleszterint, és ha a 4,2 értéket meghaladja, akkor elsősorban koleszterin szegény diétával kell kezdeni, de ha az egymagában nem segít, akkor el kell kezdeni szedni vérzsír csökkentő gyógyszert.

Ha a fentiektől nem ijedték meg kellőképpen, akkor folytatom. A legújabb, ide vonatkozó kutatások szerint, mind a férfiak, mind pedig a nők esetében a magas koleszterin színt további velejárója, férfiak esetében erekciós zavarok, nők esetében pedig a nemi vágy csökkenése, vagy megszűnése. Ugyanis mind a férfi erekcióhoz, mind pedig a nő nemi vágyának a felkeltéséhez altesti vérbőségre van szükség, amit a lerakodó koleszterin megakadályoz.        

OK. Téged a szíved állapota nem idegesít, de merem remélni, hogy a nemi életed igen. J  

Miért van a nőknek orgazmusa?

Tényleg miért? Történetesen nekem nincs rá szükségem, ami semmit se számit, de az a helyzet, hogy ha a darwini evolúciót komolyan vesszük (és természetesen komolyan vesszük) akkor valóban nincs rá szükség. Mert mi a lényeg? A szaporodás. És most nem a férfi-soviniszta- disznó beszél belőlem. Az utód nemzéshez szükséges, mondhatnám, elmaradhatatlan kelléke a közösülés. Hogy a férfi nyakába vegye ezt az egész koncot – úgy értem a nőtartást, gyereknevelést, meg ami vele jár – ahhoz ki kellett találni egy csalit. Ez a csali a magömléssel együtt járó orgazmus. Természetanyánknak nem kell aggódni, majd a pasi elkapja a nőt, megtermékenyíti, és hogy közben a nőnek nem volt orgazmusa, az érdektelen. Éppen ezért David P Barash és Dr. Judith Lipton a Nemzeti Szexkutató Központban (természetesen USA), úgy gondolták, hogy utánanéznek néhány talánynak, mert nem igaz a napjainkban hangoztatott állítás, vagyis, a tudomány már mindent tud. www.alternet.org/story/142104/

Ilyen talány többek között, hogy a nők miért menstruálnak? Vannak ugyan állatfajták, amelyek a menstruációs ciklus közepén enyhén vérzenek, de nincs még egy lény a földön, amelyik ilyen intenzitással tenné. A következő magyarázatra váró tétel a női kebel, aminek természetesen jól meghatározható funkciója van, de a többi emlősállat egyike se rendelkezik ilyen kifejlett méretű (éppen nem szoptató) emlővel, mint az ember (természetesen a háziasított állatokat leszámítva). Ezzel azonban nincs vége a felsorolásnak. Látogass el egy állatkertbe és figyeld jól meg a főemlősöket. Ha valamelyik nősténynek peteérése van (azaz megtermékenyíthető állapotba kerül), annak egyértelmű jelei mutatkoznak. Vagy gondolj a kutyákra, macskákra. Amikor egy szuka tüzel, arról a környék valamennyi kanja igen határozottan szerez tudomást. Az emberi nősténynél erről szó sincs. Tekintve, hogy a gyerekvállalás társadalmilag, biológiailag és persze az evolúció szempontjából is roppant fontos, teljességgel megmagyarázhatatlan, hogy még most a XXI. században, amikor az orvos és biológiai tudomány meglehetősen magas fokon van, nem vagyunk képesek kideríteni egy olyan alapvető fontosságú tényt, mint egy nő peteérése. Maga a nő se tudja önmagáról. Miért tartja ezt a tényt a természet ilyen titokban? Visszatérve az orgazmusra, ismert tény, hogy vannak olyan szerencsésnek nem nevezhető nők, akik egész életük folyamán szenvednek a hiányától. Ám ezeknek a nőknek éppen úgy lehet, sőt vannak gyermekei, mint azoknak, akik rendszeresen esnek át a nemi örömök élvezetén. Vagyis, evolúciós szempontból tényleg felesleges. De ez nem minden, itt van még a menopauza. Ötvenéves kor környékén a nők megtermékenyíthetősége megszűnik. Mi lehet az oka annak, hogy egy bizonyos kor után még a legegészségesebb nőnek se lesz több peteérése, annak ellenére, hogy még évtizedei lehetnek hátra. Ebből se származik evolúciós haszon, hiszen elzárja a lehetőséget további utódok nemzése előtt. Nem csoda, hogy az állatvilágban egyetlen példa se akad rá. Más szavakkal a felsorolt talányok specifikusan az emberrel kapcsolatosak, ennek ellenére se a tudomány nem derített fel semmit róluk, sem az átlagember nincs tisztában a létezésükről.

Elképzelések természetesen születtek bizonyítékok nélkül, amikből ismertetek néhányat. Induljunk ki abból, hogy feltesszük a kérdést: a felsorakoztatott 5 talány őseinket milyen módon segítette hozzá a túléléshez? Menstruáció és emlők: A menstruáció felfogható „tisztogatásnak” is, mert az periodikus vérzés kimoshatott betegséget okozó anyagokat, melyek egy része éppen a közösüléskor kerülhetett be a hüvelybe. Az elképzelés legnagyobb hibája, hogy a vér táplálékul szolgálhat a nemkívánatos mikrobáknak. Az emlőkre a magyarázat így szól: A férfiak felé jelzés, hogy az adott nőtől származó gyerek etetése biztosítva lesz, tehát a férfiak elsősorban a nagyobb mellű nőket preferálták. Hogy a valóságban ez nincs így, mert maga az emlő főleg zsírszövetből áll, az egy mellékkörülmény, amiről a férfiak nem tudhattak. Peteérés: Emlősállatoknál a megtermékenyítést végző hím elveszíti érdeklődését a nőstény után, hiszen nem tüzel, ezért más nőstények után néz. Így az utódról való gondoskodás a kizárólag a nőstényre hárul. Mivel a férfi nem tudja, hogy egy nő petéje mikor érett, kénytelen mellette maradni. Azaz kialakul közöttük egy összetartozás, hiszen a hímek nem rohangálnak össze vissza az érett petéjű nők után. De mi az értelme az orgazmusnak? Hogy kellemes a nőnek, az biológiailag nem kellő magyarázat. Kell lenni másvalaminek is. Az állatvilágban a nőstény orgazmus gyakorlatilag nem létezik. Viszont az ember az egyetlen lény, amelyik számolni tud a jövővel. A nő tisztában van a gyermekkihordás és a szülés kellemetlenségével, és ha nem kapna érte cserébe semmi kellemet, akkor mindent elkövetne, hogy ne következzen be. Egy másik magyarázat szerint az orgazmus alatt létrejött vaginális szívóhatás visszatartja az ondót és nagyobb esélyt ad a megtermékenyülésnek. Végül pedig itt van a menopauza, aminek bekövetkezése azért is furcsa, mert a férfiak akár 90 éves korukban is termelnek spermiumokat. Miért szab a természet időbeli határt a nők megtermékenyíthetőségének? A válasz talán az, hogy a spermaképzés jóval kevesebb biológiai hátránnyal jár, mint egy gyermek kihordása. Másik magyarázat az lehet, hogy a későn érkező csecsemőre való felügyelet az anya figyelmét elvonhatja a korábban született, de még gyermekkorban lévő gyermekeitől. Olyan elképzelés is van, hogy amikor egy nő nagymamakorba kerül az unokák nevelésébe történő besegítésből több biológiai haszna van a családnak, mint ha ő maga további gyerekeket hozna a világra. Persze, mint korábban írtam, semmi sincs bizonyítva. Szabad a gazda, bárki előállhat eltérő ötlettel.

A női nemi szerv plasztikázása

Boldogult atyám gyakran mondogatta némi iróniával, de inkább oktató szándékkal, jegyezd meg fiam, két dologban van pénz, a nőben és a piában. Ő persze arra gondolt, hogy vagy bordélyházat kellene nyitnom, vagy pedig kocsmát. Mind mindenben, úgy ebben is igaza volt, csak azt nem tudta, hogy ahol sok a pénz, ott sok a maffiai is. De egy nő tényleg hatalmas pénzt jelent. Vagy sokat kell rá költeni, vagy rengeteget lehet rajtuk keresni. Kinek-kinek mit rótt ki a sors osztályrészül. Az utóbbiról sokat tudnának mesélni a fodrászok, kozmetikusok, nőgyógyászok, fitness és szolárium szalonosok, asztrológusok, de annyit, amennyit az amerikai plasztikai sebészek, senki, kerek e világon.

Nem tudom eldönteni, ha lógó mellű nőnek születtem volna teli tömetném-e magam szilikonnal, de ez nem jelent semmit. Meg tudom érteni azokat, akik ehhez a lehetőséghez folyamodnak, elvégre a férfiakat 15 és 95 között a női keblek után eszi a fene, a dolog tehát indokolt, de újabban az USA-ban felütötte a fejét a női nemi szervek totális átszabása. Trendi lett a pinafaricskálás. Na most, volt néhány növel egészen közeli kontaktusom, és csak az isten a megmondhatója hányat bámultam meg, először a melleit, aztán a fejét, majd a combjait. Amelyik le is vetkőzött, annak minden porcikáját, egyetlen egy kivételével…. Eltaláltad, a nemi szervébe soha senkiknek nem kukucskáltam be. Tudom, én már egy vén f@sz vagyok, és nem tudok róla, hogy újabban első helyen az anális szex áll (nem tudom az miért jobb, de ezt hagyjuk), második helyen az orális, és ha már nyal az ember, akkor csak megnézi, hogy mit nyal. A fene tudja, amikor fagylaltot nyalok, azt se nézegetem, csak nyalom és élvezem. Ja és az újabban annyira lenézett misszionárius póz a harmadik. Nekem legyen mondva, Claudia Schifferrel számomra ez a harmadik helyezet is megfelelne, isten bizony, eltekintenék az ánusz irrigálástól. Mindegy, egészen tegnap estig én még csak a csikló pircingnél tartottam, de ez már tavalyi hó. Mostanra menő lett a libiaplasztika (a szeméremajkak átalakítása), vaginoplasztika (a hüvely szűkítése) és még néhány kozmetikai húzás a női genitália környékén egy jó éles szikével. 

Az Internet korában az ügy roppant egyszerű, a Google segít, csak be kell írni valamelyik kulcsszót és már is százával ugranak elő a jobbnál jobb sebészek, és kínálják a szebbnél szebb szeméremajakakat és vagina bejáratokat, kissé megtévesztő hirdetésekkel. Hatalmas orgazmusokat garantálnak a kis szeméremajak átszabásával, jó lehet, a nevezett alkatrész teli van idegvégződésekkel és komoly szerepe van az orgazmus elérésében, logikailag minél kisebb annál kevésbé hatékony. Akkor pedig minek faragnak le belőle, mindössze 15.000 dollárért, ami még ma is 3 millió forint körül van (Apám! Neked milyen igazad volt!). A vaginaszűkítésért 25.000-et kérnek és fűt-fát ígérnek hozzá, de csak gyerekszülés után ajánlják. Ja, a fű-fa! Szóval jobb lesz a pasinak és jobb lesz a nőnek is (gondolom, ha tartózkodnak a közösüléstől). A csúcs mégis csak a csikló átalakítása. Hogy a nőket erre miként lehet rábeszélni, el se tudom képzelni. Közösülésenként egy orgazmus helyett négyet ígérnek? Ez talán meg is érné. De mi van akkor, ha egy helyett a nulla jön be, mondjuk a teljes hátralévő élete folyamán? Ráadásul ennyi pénzért. 

Na és mit szólnak a dologhoz azok a nők, akik már leperkálták azt a 15-25 rongyot dollárban? Női magazinok teli vannak véleményekkel. Van, aki áradozik. Hmm, csak nem vallja be mekkora marha volt. Van, aki átkozza a napot, amikor a kés alá feküdt. A hirdetésekben bemutatott „ilyen volt és ilyen lesz” fényképek tanúsága szerint (mindjárt láthattok egyet a cikk végén) én nem sok különbséget látok. De tegyük fel, hogy van. Van már kialakult egyetértés abban, hogy melyik szép és melyik nem kívánatos? Rendeztek már pina szépségversenyt hozzáértő zsűrivel? De legfőképpen, miért nem kérdezik meg a fogyasztókat, van-e rá igényük és mit szólnak hozzá. Már sokszor hallottam, hogy a nők nem a férfiaknak öltöznek (nekik csak vetkőznek), hanem egymásnak. Lehet, hogy ezt az átmodellezést is egymásnak csinálják? Koktél partikra bugyi nélkül mennek el és felhúzott szoknyával invitálják a barátnőt, nézzen bele milyen jól sikerült a legújabb fazon? Hadd egye a fene, hogy az ő pinája nem divatos. 

Még egyszer a kalóriáról

A kalóriát a hőmennyiség (hőenergia) mértékegységének szánták, és meg is felelt a célnak. 1 kalória a megfogalmazás szerint 1 g 14 °C fokú víz felmelegítéséhez 15 °C-ra egy kalóriányi energiát emészt fel. Valójában ennek ezerszeresét az 1 kilókalóriát használják, de kilót rendszerint elfelejtetik kitenni. Aztán 1961-ben nemzetközileg egységesítették a mértékegységeket és adtak 10 évet, hogy az új mértékegységeket átvegye a világ. Ezek szerint a kalóriát most már 48 éve „illegálisan” használjuk. Csak hát az elhízás és a fogyókúra olyan régi, mint az emberiség, és az egész emberiség nehezen tanul. Ezért aztán az élelmiszerekben rejlő vegyi energiát mind a mai napig kalóriában mérjük. A baj, amiről most írok, nem is ebből származik.
Arról van szó, hogy az alap élelmiszerekben rejlő vegyi energia, amihez elégésükkel jutunk hozzá, mérését az 1800-as évek végén végezte el Wilbur Olin Atwater amerikai vegyész, és ezeket a mérési eredményeket használjuk még ma is. Atwater helyesen járt el, amikor különböző élelmiszerek energia tartalmát úgy határozta meg, hogy kisebb mennyiséget, szabályozott körülmények között elégetett és megmérte a hőformájában kinyert energiát. Természetesen azt nem tudhatta, hogy ebből az emberi szervezet mennyit hasznosít, ezért a meg nem emésztett élelmiszer miatt, a székletben maradt energiát, illetve a vizeletben található energiát kiszámította és levonta a bruttó értékből. Ezt a módszert alkalmazva Atwater részére az jött ki, hogy a szénhidrátok és a fehérjék átlagosan 4 kalóriát adnak le grammonként, míg a zsírok 9 kalóriát. Tudományosan megfogalmazva ezek az értékek a metabolizálható, vagyis hasznosan felhasználható adatok.
Azt természetesen tudjuk, hogy ezek az értékek megközelítőek, hiszen a testünkben a táplálék nem elég, hanem megemésztődik. Azonban Geoffrey Liyesey angliai, független élelmiszerkutató szerint a korábban ismert értékeknél a szervezett 5-25 százalékkal kevesebbet használ fel az adott élelmiszertől függően. Ezek eléggé fontos tények, az élelmiszercsomagolásokon nincsenek feltüntetve. Például az emészthető rostok esetében a szervezet sokkal kevesebbet tud hasznosítani, mert a belekben lévő baktériumok is ezt fogyasztják. Így a jelenleg számított 2 kalória helyett, ez a szénhidrogénfajta csak 1,5 kalóriát ad az embernek. Ugyanez a helyzet a fehérjék esetében is, a jelenleg alkalmazott 4 kalória helyett grammonként csak 3,2 kalóriát kellene számítani, aminek oka, hogy a fehérje lebontáskor maga a lebontás energiát igényel.
A gyakorlati értéke ennek az egész „újdonságnak” abban van, hogy a teljes kiőrlésű gabonákból készült ételek kalória tartalma kevesebb, mint a finomított lisztből készülteké. Jó lehet, aki számolgatja az elfogyasztott kalóriákat, erről nem tud. Márpedig a jóllakottság érzetét a mennyiség adja, nem a kalória. Mindent összevetve, ez egy újabb érv az mellett, hogy kerüljük a finomított készítményeket. Ez természetesen nem túl könnyű, mert a legtöbb pékségben a „rozs” kenyeret finomított búzalisztből készítik és a rozs tartalmat malátaszínezéssel utánozzák. Megoldás? El kell olvasni a kenyérre ragasztott cetlit, amivel természetesen lehet csalni, de az jóval, nagyobb kockázattal jár.

Válás

Amikor a házasság intézményét feltalálták csak nagyon kevesen élték meg az ezüstlakodalmukat, napjainkban a gyémánt se ritka, ha van türelmük kivárni. Mi mással folytathatnám az eszmefuttatást, mint a hűtlenséggel, aminek kiváltója nem a hosszú (és unalmas?) házasság, hanem az emberi természet. Emberi, mert nem újkeltű találmány, hiszen már a Biblia is tiltja (9. Felebarátod házastársát ne kívánd!). Márpedig, ha tiltani kellett, akkor jó ok volt rá. Mert bizony a házasságokat törték, és ma is törik. Meg merem kockáztatni, ha a prostitúció a legrégebb mesterség, akkor a szerető tartás intézménye a második legrégebb foglalkozás. Ha tehát valami változás észlelhető a házasság körül az semmi esetre se a hűtlenség, hanem valami más. 

Más bizony. A katolikus egyház 2000 éve tiltja a válást, jobban mondva számukra nem létezik. Magyarországon, alig több mint egy évszázada lehet – polgári úton – elválni, de ezzel a lehetőséggel nemigen éltek a II. világháborúig. Az elvált nőt sztigmatízálták, azaz megbélyegezték függetlenül attól, hogy ki volt a hibás. Magyarországon válóok volt (ha a nő lépett félre – azért szép volt ez az egyenlőség), és még jól járt, mert keleten megkövezés a fizetség érte még ma is. Aztán jöttek a kommunisták (de ha nem jöttek volna is) és az egymásra unt házastársak elkezdtek válni. A hatalom nem bánta, csak az államnak ne kerüljön pénzébe, ezért aztán válás után a lakás és a gyerek(ek) a feleségé maradt, a férj pedig fizethette a gyerektartást. A verkli olyan jól működött, hogy sikerült magunkat feltornázni egy dobogós helyre, azaz Magyarországon minden második házasság válással végződik. Az okokat ne firtassuk, mert szerteágazóak. Minden esetre a hűtlenségnek egészen pici a szerepe. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy szinte mindennapos. Szerelemféltésből már ritkán gyilkolnak, azok is elmebetegek, vagyis csak az alkalomra vártak, hogy ölhessenek.

Mindegy, szerintem rosszul teszik, mármint a válók. Elsősorban a gyerekekkel csesznek ki, akik csak szenvedői, semmi esetre se a haszonélvezői a dolognak. Rengeteg megoldás van. ismerek egy pasit, akinek Budán van lakása benne egy feleséggel, de van egy lakása Szegeden is benne egy szeretővel. Egy hetet itt, egy hetet ott tartózkodik, vagy kb. ilyen arányban. A pasi természetesen vállalkozó, és amit megspórol az adón, abból nyugodtan fenntarthat egy második lakást is. A nők, ne is mondjam, tudnak egymásról, de nem tiltakoznak, nekik megéri. Másoknak is megérné, de háromszor álltak sorba önérzetért, ők azok, akik nem „közösködnek”, válnak, aztán megbánják, de be nem vallanák az istenért se teljes hátralévő életük alatt, és persze gyűlölik a férfiakat. Pedig mára már kiderült, hogy a nők csak addig voltak monogámok, amíg muszáj volt nekik. Mostanában már kezdenek magukhoz térni és a házasság mellett pasiznak is. Sietni kell nekik, mert a pasik egyre kevésbé pasik. Az átlagos spermaszám fele annyi, mint 20 éve volt. A negyvenes férfiak között nem ritka az impotens. Csoda, ha a menő nők fiatalabb pasikra tépnek? De azért sokan még mindig úgy gondolják, az összeszokás nagyúr, nem árt az mellett megöregedni, akivel együtt küszködtek évtizedeken át, nem csak ismerik egymást, de meg is becsülik. Az a néhány félrelépés? Igazán jelentéktelen, különben, sokkal fontosabb dolgok is vannak a világon, mondjuk 35 évig fizetni a részleteket. Na ugye!   

Matriarchátus társadalom

Feltételezem, tudod, miről van szó. Igen az anyajogú társadalomról, ami a definíció szerint az ősközösségi társadalom fejlődésének az a szakasza, amelyben a nőknek a gazdaságban és a társadalomban vezető szerepük volt és a leszármazást is anyai ágon vezették. Az angol definíció ennél egy kicsit szigorúbb, mert megtoldja azzal, hogy a családfő is nő és a vezetők is nőkből állnak. Azt viszont nem biztos, hogy tudod, ma is van ilyen társadalom a Földön, méghozzá Kínában, ahol ezt az elzárt társadalmi csoportot Mosou-nak hívják. Ez a tény egy Ricardo Coler nevű argentínai író fantáziáját annyira felizgatta, hogy egy időre elment közéjük élni, némi tanulmányozás végett. Nézzük hogyan számolt be a dologról.

Ricardo Coler első meglepetése abból eredt, hogy az apajogú társadalom – amiben valamennyien élünk – tükörképére számított. Nem férfiuralom van, hanem női, és kész. Azonban hamarosan kiderült, hogy a nők másképpen uralkodnak, mint a férfiak. Legfőbb törekvésük nem a pénz hajhászása, hanem a családjuk jóléte. Nőuralom alatt a férfiak ragyogóan érzik magukat, mert jóformán semmi felelősségük sincs, kevesebbet kell dolgozniuk és minden este egy másik nővel aludhatnak. A nők kezelik a pénzt, „kiszolgálják” a férfiakat, de mindenben ők döntenek. Meglepő viszont, hogy a Matriarchátus társadalomban nincs erőszak. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek problémáik, de ebben a társadalomban a nőknek eszükbe se jut, hogy a konfliktust erőszakkal oldják meg. Mivel a nők uralkodnak, senki se erőszakoskodik, nem a bűntudat tartja őket vissza, hanem a szégyen.

Természetesen felmerül a kérdés, hogy miként oldják meg a problémáikat? A nők kiosztják a feladatokat a férfiak között, és ha valamelyik férfi ezt nem teljesíti, akkor mindenféle büntetés helyett, úgy kezelik, mint egy éretlen kamaszt. Ez nem csak megszégyenüléssel jár, de a szexhez való jog elvesztésével is. Különben is úgy gondolják, hogy a nők megbízhatóbban és hatékonyabban dolgoznak. Igaz, komolyabb döntéseket, mint például házvásárlás, a férfiakra hagynak és elfogadják, hogy a komolyabb fizikai munkát is ők végezzék. A Matriarchátus társadalom legérdekesebb aspektusa a szex. Ugyanis a szex és erotika állandóan jelen van a társadalomban, de a kettő között hatalmas különbség van. A kétértelmű viccek és megjegyzések percenként hangzanak el. Állandóan kínálgatnak egymásnak nőket, és mindig van egy nő, aki rád mosolyog. Vannak nők, aki üvöltözve adnak parancsokat a férfiaknak, mintha süketek lennének, de amikor megkörnyékezésre kerül a sor, akkor teljesen megváltoznak. Egyszeribe szégyenlősökké válnak, halkan énekelgetnek és elpirulnak, és elhitetik a férfiakkal, hogy ők választanak partnert, és ők hódítják meg a nőt, majd eltöltenek egymással egy éjszakát.

Ezt fel lehetne fogni szabad szerelemnek is, de a helyzet nem ennyire egyértelmű. Szexuális életük igen aktív és gyakori a partnercsere. De a nők döntik el, kivel kívánják eltölteni az éjszakát. A nők egy nagy közös házban laknak, amin belül mindenkinek meg van a saját szobája. A férfiak egy külön házban laknak, de nincsenek úgy szétválasztva egymástól. Minden nő szobája előtt van egy fogas, amire egy férfi ráakasztja a kalapját. Ily módon mindenki tudja, hogy egy adott nőnél már van valaki, tehát senki nem kopog be. Ha egy nő beleszeret egy férfibe, akkor csak azt fogadja és a férfi más nőt nem látogat meg.

Ebből természetesen az következik, hogy a nő és férfi közötti házasság a mi értelmezésünk szerint nem létezik, bár a fogalom nem ismeretlen. Ha például egy gyerek rosszalkodik, akkor avval fenyegetik meg, hogy hozzáadják valakihez. A gyerekek hamar megtanulják, hogy a házasság egy roppant kellemetlen dolog. Amikor Ricardo Coler elmondta nekik, hogy nálunk egy nő és egy férfi összeházasodik és gyerekeket nemzenek. Ezt azonnal kinevették, mert, hogy következetesen olyasmit csinálunk, amiről nyilvánvaló, hogy nem működik.

Közöttük az se probléma, hogy az apaság némileg bizonytalan. A gyerekek természetesnek veszik, hogy nincs apjuk, csak anyjuk. Máskülönben a terhes nők minden vágya, hogy lánygyereknek adjanak életet.

Szexuális fantáziák, és miért jók nekünk.

Ha egy baráti vacsora közben bedobod a kérdést, hogy kinek milyen szexuális fantáziái szoktak lenni, akkor nem csak az álak fognak leesni az elcsodálkozástól, de még a villák is a tányérba. Ennek oka, hogy a vacsorán részvevők vagy megijednek saját fantáziájuktól, vagy azt akarják elhitetni a többiekkel, hogy nekik ilyenek nincsenek. Ezzel szemben óriási esélye van annak, hogy minden résztvevőnek van erotikus és egy kicsit illojális fantáziája a partnerével szemben. Azonban erről senki se akar beszélni. Illetve csak nagyon ritkán és esetleg a legjobb barátok között. Ennek oka, hogy legmélyebben bujkáló szexuális gondolataink többnyire nem szalonképesek, mondhatnám perverzek és nem illenek a mindennapi beszélgetési témák közé. Arról már nem is beszélve, hogy az általános felfogás szerint arról árulkodik, hogy valami nincs teljesen rendben a szexuális életünkkel. Ezzel szemben a kutatások azt mutatják, hogy a szexuális fantáziálás nem csak tökéletesen normális, de talán még szükséges is. Úgy tűnik, csak az aberráltaknak nincs. J

Brett Kahr angol pszichológus anyagot gyűjtött könyvéhez (Who’s Been Sleeping in Your Head: The Secret World of Sexual Fantasies = Ki alszik a fejedben: a szexuális fantáziák titkos világa), aminek során 18.000 személy interjúvolt meg anonim módon. A kérdések között szerepel, hogy vannak-e szexuális fantáziájuk és mi a témájuk? A megkérdezettek 90 százaléka igennel válaszolt, de a pszichológus úgy gondolja, hogy a másik 10 százaléknak is volt, csak nem vallotta be. Még érdekesebb adat, hogy 95 százaléka azoknak, akik bevallották a fantáziájukat, senkivel se osztották meg. Annak bevallását természetesen nem lehet elvárni, hogy szeretkezés közben az előző partneremre gondolok, de ennél sokkal „ártatlanabb” fantáziánkat is megtartunk magunknak. A téma egyszerűen tabu.

Az emberek nagy része bűnösnek érzi magát és szégyelli, ha perverz fantáziái vannak, annak ellenére, hogy amiről azt tartjuk, hogy „perverz” valójában nagyon gyakori gondolatvilágunkban. A saját partnerrel kapcsolatos fantáziák mindennaposak, de Kahr találkozott lekötözéssel, vérfertőzéssel, szadómacsóval, kukkólással, amik mind a „normális” fantáziák közé tartoznak. Az emberek szégyenérzete onnan származhat, hogy a 1900-as években egyes pszichonalisták a „rendhagyó” szexuális fantáziák eredetét a „rendhagyó” vágyak és kívánságokhoz vezették vissza. A „rendhagyó” fantáziákat betegesnek tartották és megkísérelték a gyógyításukat. Ma azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a fantáziák semmivel se betegesebbek, mint a maszturbálás. A fantázia lehetővé teszi, hogy olyasmire gondoljunk, amit különben sohase tennénk meg, vagy pedig olyasmire, amit korábban már megtettünk és újra szeretnénk átélni. A fantáziák lehetővé teszik, hogy celebekkel szeretkezzünk. ráadásul a fantáziák segíthetnek minket  vágyaink felfokozásában. A tapasztalat azt mutatja, hogy akik sokat fantáziálnak, azok gyakrabban szeretkeznek.

Ezeken túlmenően Kahr azt találta, hogy a fantáziák a negatív gyermekkori érlényeket pozitívvé változtathatják. Példának okáért ismerteti egy idősebb hölgy esetét, akinek gyerekkorában el kellett viselnie bátyja abúzusát és az ezzel kapcsolatos rossz emlékeket fantáziák segítségével sikerült semlegesíteni. Viszont abúzusos fantáziák nem jelentik azt, hogy az illető ilyet a valóságban átélt és újra át szeretné élni. Nőknek lehet olyan szexuális fantáziájuk, hogy egy idegen uralkodik rajtuk, de képes az illető tevékenységét megfelelő szabályozás alatt tartani. Ebből következik, hogy agyunk egy biztonságos hely, ahol kockázatos dolgokat kipróbálhatunk az abból származó baj legkisebb esélye nélkül.

Michal Bader könyvében, „Arousal: The Secret Logic of Sexual Fantasies” = Felfűtődés: A szexuális fantáziák titkos logikája: A fantáziák lényege a biztonság. Egy uralkodó partnertől egy lekötözés a valóságban nem egészen biztonságos, bár valahol a lelkünk mélyén vágyunk rá. Áthidaló megoldás a fantázia. Ezek ismerete mindenesetre megnyugtató. Főleg ha meggondoljuk, hogy hűtlenség helyett szeretkezés közben valaki másra gondolni, kifejezetten jó megoldásnak tűnik. Persze csak akkor, ha nem áruljuk el a partnerünknek. J Ja, becsületszóra az egészet nem én találtam ki.

http://www.alternet.org/story/14363  

Szénhidrátmentes liszt

A szénhidrátmentes liszt a táplálkozástudomány fából vaskarikája. És akkor most be is fejezhetném a mondanivalómat, de nem tehetem. Ugyanis tegnap délután megnéztem a honlapom statisztikáját és meglepetéssel tapasztaltam, hogy 41-en a „szénhidrátmentes liszt” címkére kattintottak, messze megelőzve az összes többi címkét. Ezek szerint 41 olvasót ez csábította a honlapomra. Akkor pedig akcióba kell lépnem.

Kedves olvasóim! Vagy 10.000 évvel ezelőtt az ember azért nemesítette ki a búzát a fűből, mert a fűmagok kitűnő élelmiszernek bizonyultak. Fognak ők mamutok után rohangálni, amikor a magot csak el kell vetni, várni kell egy kicsit és lehet aratni (na jó, az egyszerűség kedvéért az esőért imádkozást kihagyom). Emlékeztek, Tigris és Eufrátesz, a Nílus völgye?

A gabonában szénhidrát van, ami a legkönnyebben emészthető élelem. Persze tudom, hogy ma minden második ember fogyózni akar (természetesen nem Afrikára gondoltam), ezért a fogyókúra receptek, ételek, stb. hatalmas üzlet. Azt is tudom, hogy mindenki úgy akar fogyni, hogy lehetőleg zabálhasson tovább, úgy, ahogy eddig tette. Tehát? A szénhidrátot kikiáltották első számú közellenségnek. Nem érdemli meg! Igaz esszenciális fehérjék nélkül nem lehet élni. Igaz, zsírsavak nélkül nem lehet élni. Szénhidrátok nélkül viszont lehet…. elméletileg. Gyakorlatilag viszont nem, mert majdnem mindenben van. És milyen jó lenne, ha valaki kitalálná a szénhidrátmentes lisztet. Akkor aztán ehetnénk kenyeret, finom pékárut, süteményt, lángost, fánkot, stb. stb. ami belefér, csak szénhidrátmentes lisztből kellene őket előállítani.

Kapaszkodj meg! Bármilyen gabonaféléből, bármilyen módon őrölnek lisztet, abba bizony lesz szénhidrát, mert az egész mag jóformán csak abból áll, ami különben könnyen emészthető, egészséges és sokkal olcsóbb az előállítása, mint a húsoknak és az zsiradékoknak (beleértve a növényi olajokat is). De ha mégis zabálni akarsz, úgy értem nagyobb mennyiséget, akkor javaslom a teljes kiőrlésű liszteket, vagyis azokat, amiben a korpa is benne van, sőt tehetsz hozzá még a külön kapható korpából. Viszont, ha nem magad sütöd, akkor bajban vagy. A pékek által előállított (bármilyen fantázia nevű) barna kenyér nem a rozskorpától, nem a búzakorpától barna, hanem malátával van festve. Ha ugyanis kb. 10 százaléknál több korpát kevernek a kenyértésztába, akkor azt a kutya se fogja másodszor megvenni. Inkább becsap, te pedig boldogan visszajársz abban a hitben, hogy alig jut beléd kalória. Ha tényleg ez a célod, akkor venned kell egy kenyérsütőt és magadnak kell beletenni a kenyértésztába annyi korpát, amennyit jónak látsz. Ha pedig valóban le akarsz fogyni, akkor kérdezd meg tőlem E-mailben vagy hozzászólásban. Megéri! Belőlem 30 db rágótabletta egyetlen forintba se kerül. 

Máskülönben valóban van szénhidrát mentes búzaliszt, úgy hívják, hogy KORPA és nem más, mint a búzaszem külső, barna héja.          

A kenyai nők szex-sztrájkolnak

Egy őszinte vallomással kezdem. Ezt a történetet azért veszem át (na, honnan is?), mert a magyar nőknek szeretnék ötletet adni, ugyanis szerintem most már az ő kezükben (illetve, OK, maradjunk a „kezükben” testrésznél), szóval most már az ő kezükben van az ország sorsa, amennyiben követik a kenyai nők példáját. A hírek szerint egy kenyai nőcsoport meghirdette az egy hétig tartó „szex-sztrájkot” amennyiben a rivális politikai csoportok nem egyeznek meg.

Egészen pontosan arról van szó, hogy az ország tíz nőszervezete egymással összefogva felhívta az ország nőlakósságát, hogy bojkottálják a szexuális együttlétet férjeikkel, vagy élettársukkal az állami reformok bevezetése érdekében. Ugyanis abból indulnak ki, hogy a szexre éhes férfiak nyomást gyakorolhatnak a kormányra a politikai csatározás befejezése végett.

Na, és milyen alaposak. Nemhiába, ott egyetlen egy szőke nő sincs, csupa briliáns elme, akik mindenre gondoltak. Egyesületi pénzből egy héten át fizetik az ország prostituáltjait (népszerűbben kifejezve, kurváit), hogy ne fogadjanak kuncsaftokat. Ida Odinga (lásd a jobboldali fényképet) a miniszterelnök felesége kijelentette, hogy ő maga is csatlakozik a szex-sztrájkhoz, amivel tiltakozni akar a férje és az államfő között húzódó viszály ellen. Az óvatosság kedvéért azt azért még hozzátette, hogy ez nem valamifajta büntetés akar lenni, mindössze több időt biztosít férjének ahhoz, hogy nyugodt körülmények között átgondolhassa a helyzetet.

Személy szerint nekem tetszik a dolog, csak számunkra egy kicsit elkésett. Mennyivel jobb lenne az ország helyzete, ha történetesen két évvel ezelőtt tárhattam volna fel, micsoda fantasztikus lehetőség áll Orbán Viktor feleségének és Gyurcsány Ferenc feleségének a rendelkezésére. J 

Fogyókúra a la, Tibor bá

Kedves hölgyolvasóim, ugye tudjátok, hogy az energia nem vész el, maximum átalakul. Magyarul kalória nélkül hízni nem lehet. Legfeljebb az élet igazságtalan. Van, aki zabál, mint egy állat és egyetlen dekát nem hízik (mert felszívás nélkül átmegy rajta a kalória), aztán van, aki a víztől is hízik, mint boldogult anyám, aki vacsora közben tüntetően nem evett, csak főzés közben percenként kóstolgatott. Aztán van, aki mindenfajta csoda diétát kipróbál, de a kilók vagy maradnak, vagy visszajönnek. Van, aki esküszik, hogy bármit ehetsz csak zsiradékot nem, ami még logikusnak is tűnik. Na, én most ezt fogom megfúrni. Figyeljetek, mert érdemes.

Nem az a fontos, hogy mennyi zsiradékot (margarin, vaj, sajt, zsír, étolaj, stb.) eszel, hanem, hogy milyent. Ugyanis vegyileg több tucat zsiradék, kicsit tudományosabban, zsírsav létezik. Tehát nem a mennyiség, hanem a minőség az, ami számít. Egyes zsírsavak kifejezetten károsak (hizlalás mellett még szív és érrendszeri problémát is okoznak), míg mások kifejezetten szükségesek, hogy hozzájussunk, mert nélkülük az élet nem fenntartható. A kérdés tehát az, hogy melyeket együk és melyeket kerüljünk el.

A legnagyobb bűnösök a transzzsírsavak, amelyek a természetben alig fordulnak elő, mi, emberek állítjuk őket elő, amikor növényi olajból margarint gyártunk. Ez még akkor is igaz, ha a gyártó úgy hirdeti, hogy „szívbarát margarin”. Higgy nekem, ilyen nem létezik. Kerüld a margarinokat. A másik transzzsírsav forrás a forróolajban sütés. Magas hőfokon a különben tisztességes étolajban transzzsírsavak jelennek meg. A transzzsírsavak nem csak hizlalnak (sült krumpli, „vajas” péksütemények, kekszek, nápolyik, margarinok, rántott húsok), de serkentik a rossz, és elnyomják a jó koleszterin kialakulását.

Az enyhében bűnösök csoportja a telített zsírsavak, amik elsősorban haszonállatokból erednek (sertés, marha, szárnyasok, zsíros tejtermékek) és bizony hizlalnak, valamint a szérum koleszterinjére sincsenek jó hatással. Ráadásul ezt az emberi szervezet elő tudja állítani és el is helyezi „zsírpárnákban”.

Az egyszeresen telítetlen zsírsavak kifejezetten jó hatással vannak ránk, mert a szervezetünk fenntartásában több funkciót is ellátnak (csökkentik a koleszterin szintet, gyulladás csökkentők, érelmeszesedés gátlók, javítják a bőr tónusát).

A többszörösen telített zsírsavak az isten áldása. Ide tartozik az Ω-3 zsírsav, ami különösen fontos, mert az idegsejtek, vagyis az agy működéséhez elengedhetetlen, és ráadásul az emberi szervezet nem képes előállítani, tehát kizárólag táplálék útján juthatunk hozzá.

Ha tehát nem akarunk hízni és egészségesek akarunk maradni, akkor telítetlen zsírsavakat kell fogyasztanunk és el kell kerülnünk a telített zsírsavakat. Ez utóbbiakról már írtam, de honnan veszünk telítetlen zsírsavakat? Egyszerű a dolog, az állati eredetű zsiradékokat váltsuk ki növényi eredetűekkel (de figyelj arra, hogy ne legyen benne hidrogénezett zsírsav, mert akkor már be is jött a gonosz (transzzsírsav) a konyhádba. Általánosságban a telítetlen zsírsavak szobahőmérsékleten cseppfolyósak, a telítettek viszont nem. Az étolajak közül is jobb a repce olaj, mint a napraforgó olaj, mert az elsőben van Ω-3, míg a másodikban nincs.

Ami pedig az ételeket illeti, egyél több halat, fehér szárnyas húst (párolva), több, sokkal több zöldséget és gyümölcsöt. Lehet, hogy nem fogsz lefogyni, de 20 évvel tovább élsz, azt garantálom.

Sex 2009

Ellentétben a korábbi évekkel, 2009-ben sok minden fog történni, amiről már vannak elképzeléseink, de a szexre senki se gondol. Pedig ott is lesz változás, minden pénzben lefogadom. Azt hiszem, sokkal több szexben lesz az embereknek része. Hogy miért? Nos, a gazdasági válság miatt jóval kevesebb pénz fog jutni a szórakozásra, vagyis az emberek több időt fognak otthon eltölteni, pláne, ha munkanélkülivé válnak. Otthon pedig nem lehet állandóan a televíziót nézni, néha ki is kell kapcsolni, egy kis „kikapcsolódás” végett. De mi van a szinglikkel? Nos, a pénztelenség őket is érinteni fogja, ami azt jelenti, hogy lényegesen kevesebbet fognak költeni az ismerkedésre, aminek egyik módja a ritkábbá váló partnerváltás. És, ha marad a partner, akkor az események alakulásának leírását, lásd fenn.

Ne feledkezzünk meg a pornókról se. Kétféle ember nem szereti a pornót. Aki nem vallja be, és aki még sose látott pornót. De a hiány gyorsan pótolható. Természetesen úton, mivel a hirdetések, a filmek, divatbemutatók, stb. egyre szexisebbek lesznek. Az Interneten az ingyen letölthető videók ezer számra ontják őket. Úgy értem, valóban ingyen letölthetők. Nem kell fizetni értük. Na, jó, megadok egyet: www.Youporn.com .

Aki eddig is látogatta az útszélén álldogáló (isten bizony piszok jó) hölgyeket, azok meg fognak lepődni. Gazdasági válság idején minden fél áron kapható. Természetesen a szexuális szolgáltatás is. Állítólag már olyan hölgy is van, aki a szokásos mondathoz (simán három, extrával 5 rugó) néhány hete azt is hozzáteszi: „Egyet fizet, kettőt kap”J.   

És persze az internetes ismerkedés. Egyre terjed és micsoda kényelem! Kifejezetten angol nyelvű honlapokon barangolok, amikor váratlanul, és persze hívás nélkül beugrik öt darab enyhén vonagló, félmeztelen hölgy. Ilyen már volt, de most a képek alá írt nevek egy picit megdöbbentenek, ugyanis magyarok. De ez semmi, mind itt lakik a közelemben, Ürömben, alig 3 km-re tőlem. Úr Isten! Ezek szerint meg vagyunk figyelve. „Ezek” tudják, hogy Pilisborosjenőn lakom. A szex elől menekülni nem lehet. Jobban tesszük, ha megadjuk magunkat. Ja, hogy AIDS, meg ilyenek? Ugyan már! Manapság AIDS-szel 30 évet is el lehet élni. Hol leszek én már akkor!  J.    

A tökéletes szeméremajkak nyomában (labiaplasty)

Az egyik nő szép, a másik kevésbé, az egyik férfi csinos, a másik pedig nem. Az ilyen megállapításokban nemigen szokott vita lenni az emberek között. Sok ezer éve nézzük egymást és magunkat. Első megállapításunk az, hogy nagyon nem vagyunk egyformák. Vegyük csak az orrt. Lehet kampós, pisze, széles és tompa, kicsi és nagy, illetve hegyes vagy éppen borvirágos. Egy húszéves nőről általában meg tudjuk állapítani, hogy szép-e vagy csupán gyönyörű. Ennek oka az, hogy van összemérhetőségi lehetőségünk (persze a muszlimoknál más a helyzet, de én európai nőkről beszélek). A női keblekkel már egy kicsit más a helyzet, mert bár ruhán keresztül, melltartó alatt ezerszámra lehet őket szemrevételezni, de csupasz melleket már ritkábban lát az ember. Ennek ellenére akt fotók és festmények segítségével azért minden férfiben kialakul, hogy melyikhez van leginkább kedve, és minden nő el tudja dönteni, hogy milyenre vágyik – ha nincs megelégedve a sajátjával – és ma már tehet is vágyainak elérése érdekében. A megoldás a szilikon implantátum. Viszont ki tudja megmondani, hogy milyen a kívánatos szeméremajak? Senki, mert ehhez be kellene nézni egy vaginába, az pedig nem szokás. Ezért aztán a témával, úgy értem a szeméremajakak milyenségével se a nők, se a férfiak nem foglalkoztak, egészen a legújabb korig. Akkor most mi változott?

Az Internet elterjedésével elképesztő mennyiségű videó pornó kering a neten. Az ember, ha akarja, ha nem, elég gyakran láthatja őket. A helyzet pedig az, hogy a mai pornók nem egyszerűen csak vidáman kefélő embereket mutatnak be, hanem a kameraman a nyakát töri, hogy az akció helyét minél jobban megközelítse. Ezért aztán premier plánban láthatjuk a pumpálás női és férfi eszközét. Konkrétan a női nemi szerv „szeméremajak” elnevezésű alkotóját. Egyszeriben kiderült, hogy a nők nem csak mellméretükben és mellállagukban, vagy teszem azt, szemöldökívükben különböznek egymástól, hanem nincs két egyforma szeméremajak se. Ebben az esetben pedig vajon milyen a kívánatos? Hát ez az! Hogyan néz ki a tökéletes szeméremajak? Egyelőre senki se tudja, de minden esetre minél kisebb annál jobb. Na, itt jön be a képbe a „labiaplasty”, ami végeredményben a szeméremajkakon elvégzett plasztikai műtét, méretének csökkentése végett.át ez az Mert azért az már kiderült, hogy a társadalom többsége szerint a férfi hímvesszeje legyen minél hosszabb, a nő szeméremajka pedig minél kisebb.

Nem csoda, hogy Amerikában a labiaplasty már évek óta virágzik. A nők már csak ilyenek, mindig az kell nekik, ami nincs. Azért persze vannak, akik a nők védelmére kelnek, úgy értem a labiaplastyra vágyó nők védelmére. Szerintük az átlagnál nagyobb méretű szeméremajak mozgás közben kellemetlen érzéssel járhat, sőt az egyszerű közösülésnél is kellemetlen lehet, a tangák viseléséről már nem is beszélve. A nők egy részének azonban nincs szükség fogadatlan prókátorra, kiállnak az mellett, hogy jogosan elégedetlenek, ha szeméremajkuk aszimmetrikus, elszíneződött, vagy csak úgy, simán nem tetszik az, amivel rendelkeznek. És miért nem tetszik? Nos, a válasz egyszerű. A leborotvált, kicsinek tűnő női nemi szerv egyszerűen csak fiatalos. Azt pedig mindenki tudja, hogy a fiataloké a világ. Ezért aztán a ráncfelvarrás, kebel és ajak feltöltéshez felsorakozott a szeméremajkak kurtítása is, csak egy kicsit finomabban mondják: labiaplasty.

Tévhit a tökéletes leszbikus szexről

Napok óta azon töröm a fejem, hogy mivel örvendeztessem meg a „Született nők” című eposzom olvasóit. Ma aztán ráakadtam egy amerikai hölgy blogjára, aki bevezetett engem (a többi blog-látogatóval együtt) a leszbikus szexszel kapcsolatos tévhitekbe. Előrebocsátom, hogy nem vagyok leszbikus (nehéz is lenne), de nem is lelem örömöm leszbikus látványban, ami viszont ritka a férfiak körében. Azonban a téma megér egy röpke órányi fordítást. Lássuk hát! A bloger: Greta Christina és a blogja: http://blog.blowfish.com/ ki lehet próbálni. A hölgy érdekessége még az, hogy cikke mellé a következő képet tette fel. Hogy miért, az isten tudja. Mi vagyok én pszichoanalitikus?

Szeretnék írni egy kiirthatatlan szexuális mítoszról, amiben magam is sokáig hittem. Vagyis, hogy a nők számára a leszbikus szex jobb, mint a heteroszexuális. Mert ki más tudná jobban, mi kell egy nőnek, mint egy másik nő? Ki ismeri jobban egy nő anatómiáját, mint egy másik nő? Ki tudja jobban mit jelent a szex egy nőnek, mi izgatja fel a nőt, mint egy másik nő? Na, ebből elég! Meg tudja nekem mondani valaki, hol a hiba ebben az okfejtésben? Te ott hátul az utolsó padban, aki össze-vissza forog. Szóval meg tudnád mondani, hol a hiba? Úgy van, ráhibáztál. A nők nem egyformák. Két nő nem olyan, mint két tojás. Mi nők szexuálisan nem egyformán reagálunk, az ágyban zajló tevékenység közben, nem ugyanarra vágyunk. Tehát, csak azért mert nők vagyunk nem tudhatjuk, hogy egy másik nőnek mire van szüksége, mit szeret(ne) a legjobban. Mondok egy példát. Fiatalabb koromban néha-néha szexszeltem olyan férfiakkal, akik arra voltak büszkék, hogy ők aztán tudják, mi kell egy nőnek. Pontosabban, tisztában vannak azzal, hogy a nőkhöz gyengédnek kell lenni. Nekem pedig szex közben a fülükbe kellett üvöltenem, hogy az isten szerelmére csípd meg erősebben a bimbómat. Nem érted, e-rös-eb-ben! Na, végre. Megy ez neked, ha nagyon akarod. Minek nevezzem ezt? Hozzá nem értés, bénaság? Nem ezek túl dúrva megfogalmazások. Mondjuk inkább, ideiglenes tapasztalatlanság. Természetesen ez nem csak férfiakra vonatkozik. Korai leszbikus tapasztalataim egyértelműen bizonyították, hogy a nők nem feltétlenül értenek a nőkhöz. A legelső élményem egy nővel lehangoló lett volna, ha történetesen nem találtam volna viccesnek. De még ennél is lehangolóbb lenne, ha elmaradt volna a happyend, pontosabban az egész életemre kiható siker. A leszbikus szexszel kapcsolatban rengeteget tanultam (és ha már itt tartunk, akkor a heteróval kapcsolatban is) és jóval többet tudtam meg, mint amennyit húszas éveim elején tudtam. Mert a legfontosabb, hogy megkérdezzem a partneremtől, „hogy szeretnéd?”. Ugyanis, ez a lényeg. Minden ellenkező híresztelés ellenére, nem úgy születünk, hogy pusztán ösztöneink után menve, minden a legnagyobb rendbe legyen. Egészen pontosan, fogalmunk se lehet, hogy akivel éppen szexszelünk mi után sóvárog, ha nem kérdezzük meg. Most jön a meglepetés. Bizonyíték van arra, hogy leszbikusok és meleg férfiak általában jobban kielégülnek, mint a heteroszexuálisak. [lásd: Masters and Johnson: „The Curious Couping of Science and Sex"] De, ha a témában mélyebbre ásol, akkor kiderül, a tényleges ok nem az, hogy a leszbikusok jobban ismerik partnerük fizikai felépítését (ugyanez érvényes a melegekre is). Valójában éppen az ellenkezője az igaz. A kimutatás szerint az ok az, hogy a homoszexuális aktust a felek nem kapkodják el. Jobban odafigyelnek a partnerük igényére és társuk élvezete „átragad” rájuk. Parasztosan szólva, élvezik, hogy a másik élvez. Sokkal valószínűbb, hogy a csendes hallgatás helyett beszélnek egymáshoz, és a tevékenykedés során közlik a másikkal, hogy mi jó és mi nem jó nekik. Kedves hallgatóim, eljutottunk tehát oda, hogy ha a leszbikus szex tényleg jobb, mint a heteró, akkor az nem azért van, mert egy nő tudja, hogy egy másik nő mit szeret, hanem azért, mert a leszbikusok nem sajnálják az időt és megtapasztalják, hogy partnerük pontosan mit akar. Természetesen a női és a férfi szexuális igények között óriási különbség van, egy percig se akarom tagadni. Általában egy nőnek több időre van szükség a teljes izgalmi állapot eléréséhez. Általában egy nőnek több időre van szüksége ahhoz, hogy orgazmusa legyen. Általában egy nőnek kevésbé elég a puszta behatolás. Általában egy nőnek nem csak fizikai, hanem érzelmi stimulusra is szüksége van, stb. A női és a férfi nemi szerve természetesen különbözik egymástól. És ha nem is lenne kulturális hatás arra vonatkozólag, hogyan „illik” egy nőnek és egy férfinek viselkedni, a genitáliák különbsége akkor is létezne. Ha tehát akár férfi vagy, akár nő és a partnered akár férfi, akár nő, ha jól akarsz szexszelni, akkor egy kis anatómiai ismeret a nemi szervekkel kapcsolatban nem árt. Végül pedig a nők éppen úgy nem születnek szex-szakértőknek, mint a férfiak. Éppen ezért, ha tényleg meg akarod tudni, hogy mit szeretne egy nő, akkor kérdezed meg azt a nőt, amelyik éppen az ágyadban van. Vagy azt, amelyiket felraktál a konyhaasztalra, hozzákötözted az ajtófélfához, rajtad áll és korbács van a kezében, vagy a padlón fekszik és a fejed a combjai között van. Szóval én nem szabom meg, hogy hol. Jó éjszakát, szép álmokat! Tibor bá

Ha akarsz még olvasni a nőkről (67 különböző történetet) akkor rendelj egy példányt a „Született nők” című könyvemből. evatibor@t-online.hu

Eladom a szüzességem

Natalie Dylan, egy 22 éves amerikai szűz, múlt év szeptemberében úgy döntött, hogy eladja szüzességét. E célból az Interneten nyilvános árverést írt ki. 2009. január 27-ig az igencsak hiressé vált szűzhártyára 3,800.000 dollárt kínált a „senki többet harmadszor”, de a kalapács még nem lett leütve.

A hölgyről annyit tudni, hogy bachelor fokozata már van és rátépett a master fokozatra. Na, milyen szakon? „Házassági tanácsadás”. Az amerikai média természetesen felkapta a témát, aminek keretein belül Dylan kisasszony meg is indokolta lépését. Szerinte a férfitársadalom a szüzességből valamifajta értéket kreált. Na, ha érték, akkor ő értékesíti sajátját (és ezzel jól megleckéztet, vajon kiket?).

A esetet tálaló újságírók számtalan oldalról közelítették meg a témát. Liz Langley, egy újságírónőnek sikerült az ügyet a legérdekesebben tálalni. Véleménye szerint Natalie szűzhártyája minden kétséget kizárva a sajátja, tehát azt tesz vele, amit akar. Azonban felhívta a figyelmét arra, hogy néhány szüzességért harcoló civilszervezet (amiből Amerikában van egy pár) összedobhatja az árát és megszerezheti a lassan világhíressé váló szűzhártyát, és „szocialista megőrzésre” Natalienél hagyják. Aztán szabályos időközönként leellenőrzik, hogy – az immáron saját tulajdonukat képező szűzhártya – meg van-e még. Ha nincs, visszakövetelhetik az árát, plusz az összeg kamatait.

Natalienek sikerült magát egy tökéletes dilemma elé állítani. Vagy elkölti a közel 4 millió dollárt és élete végéig kerüli a férfiakat (miközben pénzért házassági tanácsokat osztogat másoknak), vagy visszaváltja kiárverezett szüzességét, és mint minden más nő vidáman kefél élete végéig, élve a diplomás nők szolid életét. Ha átveszi a 3,8 millió dollárt, majd 10 év múlva meggondolja magát, élete végéig fizetheti a tartozását. Minden esetre, ha nekem házassági tanácsra lenne szükségem, Natalie Dylanhoz semmi esetre se fordulnék. És ha már itt tartunk, én csapok fel szüzességi tanácsadónak és azt javaslom Miss Dylannek, hogy a következő 20 évben csak óvatosan azzal a tamponnal, mert egyetlen elhamarkodott mozdulat és ugrik a 4 milkó.

A Barbi baba mocskos szex története

Csak az isten a megmondhatója hány évtizede találkoztam először a Barbi babával, és nem kis meglepetést okozott, pedig nem születtem prűdnek. Egyetlen húgom több mint 60 ével ezelőtt éppen úgy babázott, mint bármelyik lánygyerek, volt tehát alkalmam játék babát látni éppen eleget. Ezeket annak idején „kaucsukból” gyártották, a PVC-t akkor még nem találták fel. A játék babákat lehetett öltöztetni, fürdetni, altatni, stb., de természetesen nem voltak emlői. Pontosan ezért lepődtem meg, amikor az első Barbit megláttam. Ez nem baba volt, hanem egy felnőtt nő, aki tipikus amerikai szépségnek volt ábrázolva és különböző ruhái voltak, különböző szituációkban és hivatásban. Nehéz volt elképzelni, hogy egy 6-8 éves kislány mit kezdhet vele. Az amerikai verzió szerint a fiatal lányokat felkészíti a felnőtt életre. Én természetesen ezt a mesét nem vettem be, sokkal inkább a fogyasztói társadalom egyik trükkjének tekintettem. Most azonban majd leesett az álam. A Barbi baba megalkotásra került egy jól ismert szex pózban. Ne is mondjam, hogy nem én kaptam fel először a vizet.

Némi utánjárást követve kiderült, hogy a Barbi egy Jack Ryan nevű pasi terméke. Mr. Ryen az amerikai megfogalmazás szerint swinger volt, ami a promiszkuitást preferáló életmód jassz kifejezése. Ryen gyakran rendezett orgiákat és a kurvákat se vetette meg. Külön érdekessége, hogy egy ideig Zsa Zsa Gábor hatodik férje volt.

Közeli ismerősei tudni vélik, hogy Ryen körülvetette magát Barbi szerű nőkkel (akiknek, ellentétben Barbival, minden bizonnyal voltak genitáliáik, amit a köznyelv csak nemi szervnek nevez). Gwen Flora, aki a beszélő Barbi hangja volt, így nyilatkozott: „Egy ízben azt mondta, azért szeret, mert magas vagyok, így amikor összeölelkezünk az orrát bedughatja a melleim közé.”

A Barbi baba megszületésével kapcsolatban az egyik barátja így nyilatkozott: „Amikor Jack a Barbi megalkotásáról beszélt, olyan volt, mint amikor valaki a szexuális élményéről számol be, szinte perverznek hatott.”

Minden esetre szomorú arra gondolni, hogy oly sok amerikai lány (és most már magyar is) akart olyanná válni, mint Barbi, aki végül is nem más, mint egy ferdehajlamú férfi elképzelése a női szépségről.