(44) Tibor bá a rasszista

~p001Minden relatív, szokták idézni Einsteint, pedig az elméletének nem is ezt a címet akarta adni, csak egy korabeli piáros rábeszélte. És milyen igaza volt. Az emberek zabálják ezt a „minden relatív” dumát. Lehet apukám, hogy ez a 30.000 forintos kalap szerinted randa, de szerintem nem lehet nélküle meglenni. Nem apukám, vedd tudomásul, hogy minden relatív. Bizony-bizony! 1956-ban Bécsben mi freedom fighterek voltunk, azaz szabadságharcosok. Ezzel szemben 200 km-re keletre, Budapesten ellenforradalmárok, akiket, ha tehették, felakasztottak.

És akkor most egy ilyen alapos felvezetés után akad egy aprócska kérdésem. Mit mondanál rám, ha kijelenteném, hogy minden keresztény nőt meg kell menteni attól, hogy zsidóhoz menjen feleségül? Szerintem, ha nem hinnéd azt, hogy viccelek, akkor kénytelen lennél kikiáltani rasszistának. Persze azt is írhattam volna, hogy minden magyar nőt meg kell menteni attól, hogy egy cigánnyal álljon össze, de én a zsidót választottam. Ezek szerint nem csak rasszista vagyok, de ráadásul még antiszemita is. Hát akkor ide süss! Találtam az Interneten egy cikket a következő címmel: Israel’s Fear of Jewish Girls Dating Arabs; Team of Psychologists toRescueWomen. (Izrael állam fél, amiért zsidó lányok arab fiúkkal járnak; Egy pszichológus csoport feladata, hogy ezeket a nőket megmentse). A teljes cikket nem fordítom le, mert a lényeget tekintve felesleges, de a lényeg eléggé érdekes, íme.: „Izraeli hatóságok bejelentették, hogy felállítanak egy speciális fiatal pszichológus csoportot, akiknek az lesz a feladata, hogy felfedjék azokat a zsidó nőket, akik arab férfiakkal találkoznak és megmentsék őket.” – Tekintve, hogy én egy picivel tovább látok az orromnál, számomra az is kiderül, hogy ez a pszichológuscsoport szaglálással, kémkedéssel, megfigyeléssel is meg van bízva, nem csak „megmentéssel”, ami azért egy kicsit már csúnya, de menjünk tovább! – „Az utolsó ilyen intézkedést a Tel Aviv szomszédságában lévő Petah Tikva önkormányzata hozta, ami az utolsó volt az egymástól független, de sorozatosan létrehozott intézkedések között. Ezen intézkedések beindítói hivatalos szervek, rabbik, civil szervezetek és olyan izraeli állampolgárok csoportjai, akik megpróbálják megakadályozni a fajok közötti házasságot.” – Ebben a bekezdésben a szemem megakadt a „fajok közötti” kifejezésen. Amióta az eszem tudom (na, jó, majdnem) szóval mind a szocializmus építése alatt, mind pedig a jelenlegi liberális demokráciában politikailag nem korrekt az emberiségen belül „fajokról” beszélni. De nézzünk inkább a beszámoló folytatását! – „Az üggyel kapcsolatban az izraeli média jelentette, hogy a Kelet Jeruzsálemi Palesztin negyed közepébe telepített Pisgat Zeev nevű zsidó településen létrehoztak egy figyelő szolgálatot, abból a célból, hogy arab férfiak ne léphessenek kapcsolatba a helyi zsidó lányokkal. Az etnikai keveredéssel kapcsolatos ellenséges érzés számtalan zsidóban megvan, akik szerint ez a vegyes házasság veszélyezteti az ország zsidó jellegét. Egy felmérés szerint a zsidó lakosság több mint fele úgy véli, hogy a vegyes házasság egyenlő a hazaárulással. Az ország 1948-as kikiáltása óta több jogi lépésre is sor került, amelyek mind azt célozták, hogy az arabok és a zsidók között ne jöhessen létre szorosabb kapcsolat. Ezt célozta például a megosztott iskolarendszer, (magyarul szegregáció, ami nálunk szitokszó). Ehhez még hozzáadódik, hogy Izraelben polgári házasság nem létezik, ami azt jelenti, ha egy zsidó és egy arab mindenképpen házasságot akar kötni, akkor külföldre kell távozniuk. Visszatérésük után ezt a házasságot azonban elfogadják.” – Ezen kívül már csak egy érdekes része van a híradásnak, ami szerint az eltévelygett zsidó lányok legnagyobb része az Szovjetunió összeomlását követő zsidó kivándorlásból származik.

Roppant sajnálom, de lehetetlenség, hogy ne jusson eszemben. Elsősorban a magyar zsidóság nyomására alakult ki nálunk az a helyzet, hogy a helyi cigánysággal kapcsolatban semminemű diszkrimináció nem elfogadható. Nem lehet külön cigány osztály. El tudom képzelni, mekkora felháborodást váltana ki, és micsoda ombudsman tiltakozással járna, ha egy Keveredés Ellenes Gárda alakulna azzal a céllal, hogy megakadályozzák magyar lányok cigány társaságba kerülését. – Különben az eredeti riport a Názáretben élő Jonathan Cook újságíró tollából származik, akinek honlapja: www.jkcook.net

És akkor jön a téma aktualitása. Mi van a muszlimokkal, akik most ellepik Európát. Velük szabad házasodni? Ellenük lehet tiltakozni. Mit szólnának Petah Tikva-ban, ha a zsidó lányokat szíriai muszlimok környékeznék meg?

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

57 gondolat erről: „(44) Tibor bá a rasszista

  1. Ez annyira abszurd, hogy szinte lehetetlennek tűnik, hogy ma egy állam ilyesmit hivatalosan képviseljen. Nem lehetséges, hogy ez nem állami szervezet, csak valamelyik szélsőséges bigott szervezet munkája?
    Mert ha ilyen dolog mögé beáll az állam, az elveszi minden jogát, hogy másoknál hasonló dolgokat kritizáljon. Már az is durva, ha ilyen szervezetnek egyáltalán teret biztosít.
    A fajokról csak annyit, hogy annak köznyelvi értelmezése jelentősen eltér a rendszertani kategóriáktól. Embereknél a faj alatt- egyébként helytelenül- gyakran rasszot értenek, de hát többnyire mindenki érti, miről van szó.
    A keveredésről meg az a véleményem, hogy mindenki szíve joga, hogy olyant válasszon, aki neki tetszik, de azért nem árt belegondolni, hogy az esetleg megszülető utóddal nem szúrunk-e ki rettenetesen.
    Ha a két szülő eltérő, jól megkülönböztethető rasszhoz tartozik, akkor a gyerek könnyen afféle kakukktojás lesz mindkét oldalon, de a kapott sok negatív hatás miatt valószínűleg a hátrányosabb szociális helyzetben lévő oldalra fog sodródni, és el fog kallódni, frusztrált, antiszociális személy lesz, főleg, ha a társadalom előítéletes.
    A látványos rasszbéli jegyek megakadályozzák az asszimilációt, ami rasszbeli azonosság esetén simán végbemehet egy-két generáció alatt, és teljesen mindegy, hogy a gyerek anyja, vagy apja holland, orosz, görög, vagy albán volt.
    De egy kis sötétbőrű göndörke biztos céltáblája lesz a rosszindulatú osztálytársaknak, még akkor is, ha tökéletesen beszéli a nyelvet, és jobban ismeri Petőfi költeményeit mint ők.
    Izrael esetében meg az a külön pikantériája a dolognak, hogy ha igaz, hogy a palesztinok az eredeti zsidók leszármazottai, akkor a mai, erősen kevert, európaias megjelenésű zsidóság tart attól, hogy visszazsidósodik vérségileg az eredeti gyökereihez? 🙂

  2. Tudom, hogy a ‘zsidóság’ öröklésében az anya a döntő, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy a zsidó pasik viszont „büntetlenül” kefélhetik az arab csajokat… 😀

    Amúgy meg a zsidók csinálják jól, látjuk, hogy a PC-be belebambult Európa a saját sírját ássa.
    Azon meg már nem lepődök meg, hogy ‘amit szabad a zsidónak, nem szabad a kis európainak…’.

  3. Egyrészt tökéletesen érthetőnek tartom, ha valaki félti a lányait a muszlim férfiaktól: nagyon tudnak udvarolni, de ha megszerezték a nőt, akkor érvényesítik az arab szokásokat a családban. Az, hogy bárki is más vallást gyakoroljon, mint a muszlim apa, szóba sem jöhet.

    De hogy nem vallási, hanem etnikai alapon kifogásoják az arabokat, az több mint furcsa: ugyanis az arabok is Ábrahám leszármazottai, Izmael révén. Etnikai alapon ellenük lehet a legkevesebb kifogása a zsidóknak.

  4. Az átlag embernek aki se nem zsidó, se nem cigány, nem kell azon gondolkodnia, hogy saját maga rasszista, vagy náci -e, vagy sem? Vannak olyan hiteles emberek, akik ezt eldöntik.

    Pl. Schlüssel volt osztrák kancellár most tiltakozott, hogy fele Ausztriát nácinak nyilvánították. De ebben nem Ő az illetékes, ezt a hiteles emberek mondják meg.

    Vannak akik hirdetik a jogállamiságot, de a saját országukban a palesztin paraszt saját olajfa ligetét, a saját földjén kivágják, némi erőszakkal, hogy végre észhez térjen, és elhúzzon.

    Bizony, sok minden nem szabad a kis európainak, meg a kis palesztinnak sem.

    De ez természetes, így működik a mai világ.

  5. Igazából minden normális ember rasszista. Csak arról van szó, hogy mióta a zsidók átvették az uralmat a világ fölött, azóta kisajátították a jogot a rasszizmusra, és – a duplagondolt bevezetve – arra is, hogy eldöntsék, ki a rasszista. Természetesen ők nem, hanem mindig azok, akiknek a nézetei, viselkedése, személye nekik nem tetszik.

    Tehát ezt rögtön el is felejthetjük, és kijelenthetjük, hogy az a rasszista, aki mást gondol, mint amit a zsidók szerint szabad.

  6. Talán valakit érdekel, hogy én hogy vagyok ezzel a rasszizmus dologgal.
    A tudomány álláspontját osztom, a homo sapiens egy faj.
    Fajtaváltozatai vannak, amik egyenlő értéküek.
    A bőr színe, a megjelenés, a fenotípus nem értékjelzők.
    Magánemberként sikerült rámkényszeríteni, hogy egy egy sajátságos helyzetben echte rasszistaként viselkedjek, ha nem akarok jól rákefélni. …és nem akarok …

  7. 6. A fenotípussal nekem sincs semmi bajom, ha a kultúrája kompatibilis a miénkkel. És vannak ilyenek is, tőlem lehet barna bőrű, ha normálisan viselkedik, és saját munkájával teremti meg egzisztenciáját, nem másokéval. 🙁
    De ha nem ilyen, akkor a másik oldal reakciója könnyen rasszizmusnak minősíthető, pedig lehet, semmi köze hozzá, az előítélet a képviselt kultúrának, életmódnak szól, nem pedig az aktuális hordozójának.
    De a kettő között nagyon labilis a határ, ha a külső jegyek túl gyakran egybeesnek a negatívan megítélt viselkedésformával…

  8. Az, hogy az ember képes felmérni, hogy az egyes csoportokhoz tartozó egyedektől milyen viselkedés várható, a túlélés záloga.

    Aki ismeretlen, idegen csoporthoz tartozik, azzal jobb vigyázni, mert bármi kisülhet. Aki olyan csoporthoz, ami már bizonyította, hogy veszélyes, ott pedig fel kell készülni a legrosszabbra, ami tőlük várható.

    És a „csoport” nemcsak etnikai vagy bőrszín szerinti elkülönítés lehet, gondoljunk pl. a drogos zombikra.

    Időnként igazságtalan lesz az eredmény, de enélkül védtelen az ember.

  9. 6 & 7:
    Megfontolásara érdemes álláspontot képviseltek.

  10. A kutyák is egy fajt képviselnek, az egyes fajták nagyon eltérhetnek a fenotípusaikban. Hasonló a helyzet a „rasszizmusnál”.

  11. 6. Ugyan valóban egy faj az emberisèg, ugyanakkor a különbözö rasszoknak különbözö genetikai sajátosságaik, erössègeik vannak. Pèldául a feketèk fizikailag erösebbek, a sárgák könnyebben tanulnak, a cigányok kiváló zenészek. Ezt lehet tagadni, és fel lehet hozni 1-1 olimpiai súlyemelö kínait, atomfizikus négert, egyetemi tanár, kertvárosi cigányt, zsidót aki nem csal. De ez fèlrevezetés. Ha nem fogadjuk el a különbözösègeket, úgy teszünk, mintha nem lennének, nem használjuk ki az erösségeket, az eredmény cigánybünözés, soha be nem illeszkedö arab gettók és elharapozó rasszizmus lesz.
    Ebböl én azt a következtetést vonom le, hogy a rasszizmus tiltása, az hogy nem lehet nevén nevezni a gyereket, maga erösíti fel a gyülöletet, amit megakadályozni lenne hivatott.

    Israel egy mesterséges entitás, ami jelenlegi formályában sosem létezett, egyetlen célja a gyülölet ébrentartása, és egy bizonyos zsidó csoport gazdasági érvényesülése. Úgy kell eltünnie, ahogy életre hívták. Egy kellöen erös gazdasági, katonai hatalom mielöbbi tollvonásával egy perc alatt.

  12. „Pèldául a feketèk fizikailag erösebbek, a sárgák könnyebben tanulnak, a cigányok kiváló zenészek”
    Forrás? Ellenőrizhetőség ?
    Vagy csak el kell hinnem, bemondásra, mert te mondod ?
    Nem hiszem el.
    Vannak népszerű legendák,urbánus mítoszok mint a homeopátia, de azokban foglaltak nem tudományos tények!
    Kinél tanulnak könnyebben a sárgák ?
    Ki mikor és hol vizsgálta ezt meg hitelt érdemlően ?
    Az itthon élő cigányok, egymillióból akad 5000 (?) muzsikus cigány
    és ? Ez egy kemény bizonyíték ? Ugyan már !
    ” Minden zsidó csal!” Nem kedveled őket és gátlástalanul kiéled az ellenszenvedet,sárdobálás.
    Ezerféle zsidó van.
    Kérdezzed meg Tibor bá’t – ő a nagydoktoriját belőlük írta!

    🙂

  13. 12.

    Nem kell hinni, de a természet úgy működik, hogy a környezethez vagy akár a társadalmi elvárásokhoz fejlődik az ember. Jól látható akár a bőrszín, a testfelépítés, a szellemi képességek sokfélesége révén.
    Forrás és ellenőrizhetőség?

    A természet egy nagyon makrancos, önfejű, öntörvényű szerkezet, szakirodalom és szakmai grémiumok ellenőrzése nélkül is remekül működik.

    A gyógyszeripar egy időben erősen rákattant a gyógynövények elutasítására, hiszen a kamilla nincs bevizsgálva milliárd dolláros engedélyezési eljárásban. Igaz a gyulladást csökkenti, és még sok jó tulajdonsága van, mellékhatások nélkül, (most hagyjuk mórickát, tele kád kamilla teába belefulladhat egy csecsemő) amit megtapasztaltak évezredeken át. DE NINCS PAPÍR RÓLA. Végül csak felülkerekedett a józan ész, és használhatjuk a kamillát és többi gyógynövényt.

    Az emberi faj specializációs folyamatainak eredményéről, az elért szintekről nincs sok szakirodalom meg ellenőrzés.
    Józan eszű, ép szemű ember látja, és elfogadja, nem keveri meg PC beszéddel.
    Saját magam láttam, ázsiai gyermekek kiváló iskolai teljesítményét Európában.

  14. 11. Drakonisz

    Épp erről írtam, a problémás jelenségek, cigánybűnözés, arab gettósodás nem genetikai alapon jön létre, hanem kulturális alapokon, mintakövetésen.
    Persze, a végeredmény ugyanaz.
    Az arabok nem sokban különböznek a Dél-Európai népességtől, főleg, hogy azok a területek sokáig voltak mór uralom alatt, amikor a népesség rendesen keveredett. A szírek meg tele vannak európai leszármazottakkal, még a Szentföldi időkből annyi kék szemű arabot sem láttam, mint köztük, de hát a felvett kultúra…
    De azok, akik odaát vannak, azok eleve a kereszténységgel ellenséges ideológián nőttek fel. Aki meg ezen az oldalon rekedt, az európai mentalitásúvá vált, akármennyi arab volt a néhai felmenők közt. A legfontosabb, hogy mi töltődik a fejekbe zsenge korban.
    Persze igaz, ez a váltás ritkán megy békés úton, a déli spanyol területen maradt mórokat is igen csak megvegzálták a mór hatalom kiverése után, mire felvették a katolikus hitet.

  15. 13.

    Még azt is leírhattad volna hogy :

    A Pitagoras tétel már akkor is érvényes volt, mielőtt bebizonyították volna.

    JOLY JÓKER ! ABSZOLUT ADU ÁSZ !

    (-nak látszik, a tudatlan és felületes szemlélő számára ,akinek nulla kritikai képessége van )

    Sorry so sorry ! Bocsánat !

  16. 12:
    Rosszul jársz, ha szembe mész az emberi tapasztalattal, mert mindenkit saját tapasztalata irányít. Ez a megállapítás: „Ezerféle zsidó van” hamis. Mindenből ezerféle van. Ezerféle fagylalt, ezerféle gépkocsi, ezerféle madár, stb. DE minden fagylalt édes, minden gépkocsi gurul, minden madár tojik tojást. Bizonyos dolgokon belül vannak közös tulajdonságok, amiket az ember előbb vagy utóbb megtapasztal. — Személy szerint én jó szemmel nézem, ha hébe-hóba akad egy-egy zsidó hozzászóló a sokszínűség jegyében, meg az eltérő nézőpontok miatt, de a destruktív, kekeckedő magatartást nem csípem. Ezt érdemes szem előtt tartani.

  17. Érdekes, hogy gerjeszti a társadalom a rasszizmust.

    Legjobb példa Magyarország. 45 előtt a csendőrség erőteljesen üldözte a bűnözőket, minden bűnözőt, beleértve a cigány elkövetőket is. Felderítés 90% felett. Nem volt erős gyűlölet a cigányok iránt, sok becsületes cigány el tudta adni az áruját, szolgáltatásait.

    45 után feloszlatták a csendőrséget, mert az akkori, fennálló törvények alapján bűnözőnek számító kommunistákat is elkapták, parancsra.

    A Cigány bűnelkövetőkkel szemben az új rendőrség nagyon kesztyűs kézzel bánt. Rengeteg bűncselekmény elnéztek, nehogy fajgyűlőlőnek látszódjanak.
    Persze ez a törvények feletti állapot felbátorította a cigányokat, és még azok közül is sokan a könnyű pénz szerzéshez fordultak, akik korábban becsületes munkából éltek. A nép észlelte hogy szaporodnak a betörések, lopások, zsebelések, primitív és körmönfont csalások, és mivel nem teljesen vakok és hülyék, látták a cigány elkövetőket.
    Cigány gyűlölet épült fel apránként.

    A New York Fifth Avenue, pénzügyi centrum, a tőzsde spekulációk fellegvára. A pajeszosok közt oly kevesen vannak az eltérő nemzetiségűek mint a szocialista kalácsban a mazsola.
    Londonban a tőketulajdonosok 90 %-a offshore központú. Magyarán adóelkerülő csaló
    Persze ezt is látja a nép és csaló zsidót kiált, amit az ártatlanok is magukra vesznek.
    Ha egy-egy népcsoporttal nem tartatják be keményen a törvényeket, akkor azok elfajulnak. Így járnak most a migránsok Európában.
    Eddig nem volt erős rasszista gyűlölet muszlimok ellen, de az Európai kormányok ezt is kiprovokáltatják.

  18. 10. Magam is a kutyás példát vallom. Akinek nem logikus az emberre vetíteni, azt csak sajnálni tudom. Minden kutya egyenlő? Hahaha

  19. 11., 12., 16. Tibor bá, azért az a zsidók csalók értelmű félmondat erős volt Drakonisztól!
    Egyébként az előítélet prototípusa, hogy a cigányok muzikálisak (a négerekre is mondják).

  20. 17: „az új rendőrség nagyon kesztyűs kézzel bánt”

    Ez inkább a gengszterváltás utáni időszakra igaz.
    Illetve annyiban talán igaz a rákosi éra rendőrségére, hogy a főcsapás iránya nem a piti bűnözés volt, hanem elsősorban a ‘rendszer ellenségei’. De ettől még ‘szükség szerint’ verték a cigányokat is rendesen.

    19: „a zsidók csalók értelmű félmondat erős volt Drakonisztól”
    Miért, nem azok? 😀
    Mai viszonyok között nem bizonyítható az sem, hogy azok, az sem, hogy nem azok. Vagy hogy milyen arányban vannak köztük csalók, és ez hogy néz ki más nemzetekkel összehasonlítva.

    Az okos ember a ‘jobb félni, mint megijedni’ elv alapján óvatosan jár el, ha zsidóval, cigánnyal, négerrel, muzulmánnal stb. hozza össze a sors. Jó esetben pozitívan „csalódik”, rossz esetben pedig beigazolódnak a félelmei. Ha találkoztál tíz cigánnyal, és mindegyiktől kaptál egy pofont, akkor nehezen érted meg, hogy van többszáz-ezer, aki viszont nem pofozkodik… inkább elkerülöd őket. 😉

  21. Ha az esetek 90 %-ában igazam van, akkor (szerintem jogosan) úgy gondolom, igazam van.

  22. „Londonban a tőketulajdonosok 90 %-a offshore központú. Magyarán adóelkerülő csaló”

    Tegyük már helyre ezt az offshore dolgot. Nagy különbség van aközött, hogy valaki egy eltitkolni szándékozott, nem legálisan szerzett jövedelmet bújtat el az országok és az adóhatóságok szeme elõl valami távoli adóparadicsomba, vagy pedig teljesen legálisan szerzett jövedelemmel végez a törvény által megengedett adóoptimalizálást legális tõkemozgatás keretében. Míg az elsõ bûncselekmény, a második nem az.

    Egyébként ugye most kirobbant az a nagy botrány a Panama papírokkal. Csináltak egy jó kis infografikát, hogy kik érintettek leginkább (https://finnaarupnielsen.wordpress.com/2016/05/10/occupations-of-persons-from-panama-papers/) és bizony a legtöbb a politikus, de rengeteg a sportoló, nem meglepő módon a labdarugás környékéről a legtöbben.

    Na, ezek után el lehet gondolkodni, hogy a mi focista politikusainkban mennyire lehet megbízni 🙂

  23. 22 Lukács Róbert

    Igaza lenne, ha „a törvény által megengedett adó optimalizálás” offshore módszerekkel, a valóságos üzleti tevékenység helyszínén élő választópolgárok szándéka szerint lenne.

    Ez a fajta adócsalás -mert az alap erkölcs szerint az- csak azért lehetséges, mert az adócsalásban érdekeltek nagyon befolyásos, gazdag személyek, ellenállhatatlanul (lefizetik) ráveszik a politikusokat a jól lepapírozott csalást megengedő törvények meghozatalára. Persze a közösséget jól megkárosítva.
    Szóval ha a törvény meg is engedi a csalást, az csak csalás marad, ha nem is veszik bűncselekmény számba.

  24. bogozy: A globalizált világ kinyílt mindenki előtt, egymással versengenek az országok, hogy jobb és jobb feltételeket kínáljanak a pénzednek/cégednek, te meg kiválasztod a legjobbat és kész. Érthető, hogy az olyan országok mint mi, akik nagyon szeretik az állampolgáraikat szarrá adóztatni, rossz szemmel nézik az adóparadicsomoknak nevezett helyeket, de attól még nem kell felvenni a politikusi mantrát, és magunkévá tenni a hazugságaikat. Aki nem használja ki a lehetőségeket, az lemarad, a cégeknek ez nem választás, vagy rosszindulat kérdése, hanem az életben maradásé. Te azt az érvelést hozod itt fel, hogy ha megerőszakolnak egy nőt, akkor az hibás, mert túl kihívóan öltözködik. Az adóparadicsomokba pakolt korrupcióval szerzett pénz nehezebben érhető el az anyaország hatóságai számára, nehezebben ellenőrizhető, de ettől még nem a rendszer a hibás, hanem a bűnöző aki visszaél vele. A korrupció és a pénzmosás ellen kell küzdeni, de az mindig helyi probléma, ha helyben eltűnik, akkor a korrupt pénz sem keresi a menekülőutakat a hatóság szeme elől.

  25. 19. Ha elvonatkoztatsz attól, hogy a pénztárcádat és telefonodat próbálod minél biztonságosabb helyre rakni, egyszer figyelj meg egy cigányt egy buszon. Mindegy milyen zene szól, olyan ösztönös tehetséggel, (mondhatni erotikusan) mozognak a ritmusra önkéntelenül, amire mi nem vagyunk képesek. Benne van a vérükben egy természetes művészi érzék. Ugyanez jellemző a feketékre is. Egyszerűen ez genetika.

    Párom országos bajnok gyalogló, aki megerősítheti, hogy azokban a
    versenyszámokban, ahol elsősorban a hozott képességek számítanak és nem a felkészülés minősége, a feketékkel szemben egy európainak esélye sincs. Rövid távon az izomzatuk sokkal előnyösebb már mindenféle edzés nélkül is. Aztán van fekete pákó is, az a semmire sem jó, abszolút tehetségtelen kivétel.
    (Pontosítom (Párom kérésére): regenerációjuk, izomzatuk, állóképességük és gyorsaságuk adottság szintjén sokkal jobb. Ahol ez számít azonos felkészüléssel sokkal jobb eredményeket fognak elérni egy más rasszból származóval szemben.)

    A zsidókkal kapcsolatbani megszólalásom nagyon sarkas volt, elismerem. De az tény, hogy a pénzügyi szektorban való sikerességükhöz nem az segítette hozzá őket, hogy ők az illumináti, hanem hogy a pénz kezeléséhez mindig ösztönösen megtalálták a leghatékonyabb utat. Amennyiben ez megfelelő korlátok közé van szorítva az egész világot jobbító jó hatásfokú gyártulajdonosok, befektetők, pénzváltók lettek. Viszont a jelenlegi környezet a gátlástalanságnak segít, hát ők abba az irányba indulnak, mert nem kötik őket erkölcsi megfontolások, amelyek az átlag embert visszafogják.

    Fogd rám, hogy rasszista vagyok, amikor csak és kizárólag az egyes rasszok előnyös tulajdonságait emeltem ki.

  26. 16

    Kedves Tibor bá !

    Merthogy szerinted igaz lenne, hogy ahogyan minden madár tojást tojik úgy minden zsidó csaló ?

    Nem tudom jól jártam e vagy rosszul ,ezekkel , de csecsemőkoromban megkereszteltek a katolikus szertartás szerint és ateista vagyok.Már, ha így direkte rákérdeztél.

    Sokmindent valószínűsíthetünk, de a valószínűsítéseinket ne tényként tálaljuk, mert nem az.

  27. 24. Lukács Róbert

    Nagyon nagyon kikérem magamnak a nők megerőszakolásával kapcsolatos hasonlatát. Ezen a blog fórumon pont ezellen keltem ki nemegyszer.
    Honnan veszi Ön a bátorságot, hogy ilyen szemétséggel hozzon kapcsolatba engemet. Szégyellje magát.

    Sajnálom, hogy nem tudta értelmezni a teljesen nyilvánvaló magyar nyelvű hozzászólásomat. Tehát a politikusok az adóelkerülést óhajtók nyomására hozzák meg az offshore központú cégek működtetését megengedő jogszabályokat.

    Abszolút félrevezető az állítása, mely szerint „az aki nem használja ki a lehetőségeket, az lemarad, a cégeknek ez nem választás, vagy rosszindulat kérdése, hanem az életben maradásé”
    Ha ez az állítás igaz lenne, minden cégközpont a Kajmán szigeteken lenne bejegyezve.
    Nem kötelező az erkölcs ellenében létrehozott lehetőséget kihasználni. Sok cég működik becsületesen, leadózva a működés helyszínén.
    Persze a végtelenségig kapzsi karvaly és seftes tőke gerinctelen, és kivájja magának a „lehetőségeket” Az extra profitért, aminek semmi köze a versenyképességhez.

    Persze ha az offshore cég telephelyén tűz üt ki, vagy betörés, akkor sosem a Kajmán szigetek tűzoltóságát, rendőrségét hívják ki. Úgyeee?
    Erősen sántikál Lukács úr vélekedése

  28. 25 Drakonisz

    Tökéletesen egyetértek, működik az evolúció a környezet és a társadalom hatására.
    Hozzátenném, hogy fenn, északon, ugyanazzal a felszereléssel és étkezéssel nem húzná sokáig egy európai, még akkor sem, ha csak követnie kellene az eszkimó életvitelét.
    Ugyanígy járnánk a Kalahári sivatag busman bennszülöttje mellett.

  29. 25: A feketék genetikai előnye sok sportban vitán felül áll, de a többi példád nem egyértelmű, hogy genetikai és nem kulturális-tanult sajátosság.

    De a lényeg szempontjából mindegy is. Ha egy népcsoportra vagy rasszra jellemzőek bizonyos szokások, tulajdonságok, akkor ezeknek a különbségeknek jó tudatában lenni. Itt ezeket meg lehet beszélni, mert itt nincs PC terror, de sok élethelyzetben jobban teszi az ember, ha magában tartja a következtetéseit, mert az igazság nem szalonképes.

  30. Az tény, hogy cigányok a zenei életben felülreprezentáltak. Hogy ez genetikai-e vagy sem, azt nem tudom, de azt már láttam, hogy 6 éves rajkónak a kezébe nyomják a hegedűt. Azt is tudom, hogy ha 2 éves korban kezdik a gyerek úsztatását, akkor úszóbajnok lesz belőle. Ezen el lehet gondolkodni. — Viszont az is tény, hogy amerikai egészségügyi portáloknál egyértelműen felhívják a figyelmet, hogy egyes betegségeknél a színes bőrűek eltérően szerepelnek. Konkrétan, könnyebben (és nagyobb százalékban) kapnak például kettes típusú diabéteszt.

    Yalom:
    Állításaimat vállalom, de nem hagyom őket tetszés szerint kibővíteni.

    29:
    Természetesen.

  31. 32.

    Kedves Tibor bá’

    Igen egyetértek, a – felülreprezentált – egy kulcsfogalom e topikban.
    Azzal is egyetértek,hogy nem minden esetben tudjuk, hogy a felülreprezentáltság genetikailag meghatározott e.
    A – zsidó, cigány, szex, megerőszakolás, rasszizmus, leszbikus,meleg, porno, orgazmus , pina , pénisz – nos e fogalmak pedig komoly ellenszelei, a lankadó érdeklődésnek.

  32. 16.

    “Ezerféle zsidó van” hamis. Mindenből ezerféle van. Ezerféle fagylalt, ezerféle gépkocsi, ezerféle madár, stb. DE minden fagylalt édes, minden gépkocsi gurul, minden madár tojik tojást”

    ….és minden zsidó … a legfontosabb résznél elharaptad a mondatot …..

    Miért ?

  33. 33:
    Ez nem ilyen egyszerű. Például a mai poszt témája: olimpia, szex, tesztoszteron. Ezek a te becslésed szerint felrázzák a lankadó érdeklődést. Ennek ellenére a kutyát se érdekli. A téma átment svédasztalba.

    34:
    Szerintem nincs elharapva a mondat. Amit akartam, azt leírtam. Ha neked még hiányzik valami, annak okát magadban keresd. Nem én vagyok a hunyó. 😉

  34. 32.

    „Könnyebben kapnak kettes típusú cukorbetegséget a színes bőrűek”.

    Így igaz, és ennek is oka az evolúció.
    Fehér ember már régóta eszegeti a magas szénhidrát tartalmú, kajáit, amelyek glukóz metabolizmussal épülnek be. Volt idő részlegesen alkalmazkodni, persze az utóbbi idők édességes forradalma nekünk is betett.
    Színesek csak nemrégen kezdtek a mi étrendünkbe, ráadásul a legrosszabbra fejlődött formájában.
    Most szelektálódnak, a glukózra rosszul reagálók kipusztulnak.

    Ausztrál bennszülött kísérletben a vadonba vissza térített, hagyományos étrendjüket újra kezdő kettes cukorbetegeknél néhány hónap alatt teljesen elmúlt a cukorbetegségük.
    Mikor visszatértek a civilizált étrendhez, visszajött a cukorbetegség.

  35. „Nagyon nagyon kikérem magamnak a nők megerőszakolásával kapcsolatos hasonlatát. Ezen a blog fórumon pont ezellen keltem ki nemegyszer.
    Honnan veszi Ön a bátorságot, hogy ilyen szemétséggel hozzon kapcsolatba engemet. Szégyellje magát.”

    Istenem, ne sirass…komolyan nem érti? Az érvelése ugyanaz az az érvelés, mint az említett. Azaz az áldozatot hibáztatja és nem az elkövetőt. Azért mert bűnözők visszaélnek az adóoptimalizálás lehetőségével, attól még nem az addóoptimalizálási lehetőség a hibás.

  36. bogozy & Lukács Róbert!

    A hozzászólások egységesen tegezésben történnek. Ez itt szabály.

  37. 37.Lukács Róbert

    Leragadt a szerencsétlen hasonlatánál.
    Az „adó elkerülésről” írt lényeg elsikkad.

  38. Nem írt semmit az adóelkerülésről, csak ostobaságot. Az ilyen féligazságok miatt virágzik a konteopiac, aminek a bloggazda is valamilyen szinten felül. Na mentem innen, további jó egymás vállát veregetős szektaépítést.

  39. 40:
    Maradjunk annyiban, hogy alaposan félreértettétek egymást, de ez nem ok arra, hogy nagyképűsködjél. Nem szóltam bele kettőtök vitájába, de bogozynak igaza volt. A törvényhozók olyan törvényeket hoznak, hogy azokat a bennfentesek ki tudják használni saját hasznukra. Ezt bogozy (helyesen) elítéli, te pedig dicséred, mert a szemfülesek kihasználhatják és az milyen jó. Lehet hogy hülyék vagyunk, de valljuk, hogy a társadalom hosszútávon csak minimális erkölcsi normák mentén működik.

  40. Lukács Róbert a megerőszakolós hasonlatod annyira erőltetett és sánta, hogy nem lehetett egyáltalán felfedezni a párhuzamot, amíg ki nem bontottad. De ha már ennél a példánál maradunk, inkább így néz ki a dolog:
    Beadod a lányodat iskolába, mert így szól a törvény, és különben sem tudsz rá vigyázni napközben, amikor dolgozol. A tantestület stikában prostituálja a csinosabb lányokat, óra helyett megkefélteti pénzes perverzekkel. Majd amikor kiderül, akkor felháborodást színlelve szidja a gonosz férfiakat, akiknek eladta lányod. Kit hibáztatsz ebben az esetben?

    Feloldókulcs, ha nem lenne világos:
    apa – adófizető állampolgár
    lány – a pénzünk
    tanár – politikus
    kurvázó férfiak – azok, akikhez az offshore-on keresztül a pénz java kerül

  41. 41.

    Egyetértek veled Tibor bá’ Sajnos a szexuális indíttatású példálózgatós sarazásra nagyon bepöccenek.

    Offshore cégek és hasonló „ügyeskedések” tönkreteszik a társadalmat. A becsületesen dolgozó, adófizetők nyakára tesznek még több terhet, pótolandó az ügyeskedők által a rendszerből kivitt bevételt.

    Pontosan így működik az áram, gáz, víz közszolgáltató cégeknél is. Az ügyes lopósok által elfogyasztott szolgáltatás értékét felosztják a rendesen fizetők között. Minél nagyobb a „szabálytalan vételezés” annál drágább az áram, gáz, víz stb.

    Gyakran mondom az ügyeskedőket dicsérőknek, gondolj bele, mi lenne, ha mindenki lopná az áramot, minden cég offshore lenne.

  42. Na, mégis visszatérek, mazochizmus vagy mi:

    Gondold végig egy picit, és ne keress minden mögött gonosz koncepciót, ez az ügyeskedők szöveg ez a szocialista időkben mehetett, de már akkor sem állta meg a helyét. A világ az elmúlt harminc évben globalizálódott, átjárhatóvá váltak a határok, gazdaságilag totálisan összefonódott minden mindennel, soha ilyen könnyen nem áramolhatott a tőke, a munkaerő, soha nem volt ekkora szabadság mint most. Ez nem egy gonosz koncepció, meg politikusok rosszhiszemű törvényei miatt van, hanem azért mert a világ hála az égnek egyre szabadabb, és mindenki próbál benne minél jobb pozícióba kerülni, sok működő tőkét vonzani, a saját országát, cégét előnybe hozni. A te logikád szerint Szlovákia egy ügyeskedő, nem becsületes ország, csak azért mert majd minden területen jobb feltételeket nyújt mint mi, ezért sok magyar cég inkább oda helyezi át a székhelyét, szlovák rendszámmal járnak az emberek stb. Azt próbálom megértetni veled, és te azt nem vagy hajlandó elfogadni, hogy nem Szlovákia a hibás azért mert a magyar cégek szlovákiába települnek, és nem is a magyar ember a bűnöző, ha oda viszi a cégét (persze sokan visszaélésszerűen szlovák rendszámmal járnak, tehát van az az eset is, de azért nem a jobb lehetőség a hibás) és kihasznál egy jobb ajánlatot azzal szemben mint amit a saját állama nyújt neki. Igen, a szabadság sokkal több lehetőséget is jelent, sokkal több mindennel lehet élni, és sokkal több mindennel visszaélni is, de attól még ez az eddig kitalált legjobb rendszer. És igen, a szabadság sokkal nagyobb kihívás is egyben, mert nem elég az Orbáni pofázás, hanem a sikerességhez valóban ki is kell találni egy országot, el kell helyezni a világban, célokat kitűzni és afelé haladni, pont mint Észtország csinálja, de pont mint ahogy bármelyik ország csinálja körülöttünk, mert a fél százalékos gazdasági növekedésünk, és a beruházási ráta rekord mélységbe süllyedése az ostoba múlt századi tőkeellenességünk következménye, meg lehet nézni, hogy Románia tudott 5%-ot növekedni amíg mi 0,5-öt. Nemhogy mi vagyunk a legsikeresebbek, egyre sikertelenebbek vagyunk, a beruházások siralmas száma meg megmutatja a jövőnket, ami nem túl fényes ilyen mentalitással, hogy az „ügyeskedők azok a becsületes dolgozókon élősködő bünözők”.

  43. 44:
    Igen, ez az elmélet. A gyakorlat pedig az, hogy az erősebb kutya baszik katonai biztosítás mellett. — Nem azért vagyunk a béka segge alatt, mert ellenezzük a globalizációt, hanem azért, mert Orbán és bandája mindent ellop. — És akkor vizsgáljuk meg a külföldi beruházásokat. Hatalmas adókedvezményeket kapnak. Beindul a termelés, emelkedik a GDP, és kiviszik a hasznot. A magyar átlag nem a GDP-ből étkezik. A GDP növekedés mellett egy fillérrel se visz többet haza, ezért történik a beruházás.

  44. Lukács Róbert,
    Viszel vagy vittél hazai ill. nemzetközi, saját tulajdonú vállalkozásokat? Rendelkezel személyes tapasztalattal? Nem mindegy kitől jön az értékelés. Pályán labdába rúgó rutinos játékostól vagy pálya szélén szurkolótól.

  45. Tibor bá: Teljesen igaza van. Nem a multik a járható út, hanem az, hogy a Magyar vállalkozások be tudjanak tagozódni a világgazdaságba, és tőkeexportőrré tudjunk válni. Nem egy bonyolult recept ez, nem titkos, egyszerűen vállalkozásbarát környezet kéne, nem megnyomorítani a magyar vállalkozót, aki örül hogy él (100 e nettó bér kifizetése a munkavállalónak 192 be kerül a magyar vállalkozónak, míg ugyanennyi a környező országokban jellemzően 160-170, extra magas ÁFA stb.) hanem támogató környezetet teremteni, és minden EU forrást ennek alárendelni, és annak hogy a világpiacra kilépést megkönnyítsük, támogassuk, az iskolarendszerünket úgy alakítsuk át, hogy ezeket az ismereteket már ott megszerezhessék stb. Úgy kell kezelni egy országot mint egy vállalkozást, mindent a megcélzott út felé kellene orientálnunk. Az ezerszer idézett észtek ezért nagy példa, mert felmérték hogy tőkeszegények, ezért olyan irányba kell elmozdulniuk, ahol nem kell nagy befektetés, ezért elkezdték 2000 óta, hogy már az általános iskolától kezdve mindenkit megtanítanak programozni, ez a tananyag része, a vállalkozóknak meg nulla az adóterhelése, és felismeték, hoyg ezt csak úgy tudják megoldani, ha a lehető legkevesebb az elvonás, mert a lehető legkisebb államapparátus kell. Ki is találták a világ legfejlettebb közigazgatási rendszerét, aminek a fél világ a csodájára jár, gyakorlatilag nincs állami ügyintézés, mindent el tudsz intézni a neten pár kattintással, a vállalkozás indításától az autó iratainak intézéséig, de szó szerint mindent. Mi ettől a gondolkodástól fényévekre vagyunk, hiszen még a vezetőink is ostobaságokat szajkóznak és száz évvel ezelőtt is elavultnak minősülő világról álmodoznak ( munka alapú társadalom – vicc). Ez a legnagyobb baj, és igen, valóban az erősebb kutya baszik, ez mindig is így volt és mindig is így lesz. Csakhogy a világ egy óriásit változott egy más szemszögből is. Létrejöttek államoktól független új világhatalmi tényezők, ezek pedig az óriás multik, Facebook és tsai. Ezek komolyabb tényezők a világban, mint némely közepes állam, és néha meg is mutatják az erejüket, pl az APLLE egyszerűen nem adta ki az amerikai nemzetbiztonságnak az Apple telefonok kódjának feltöréshez szükséges adatokat, mert úgy ítélte meg, hogy az ha megadják a lehetőséget, az a többi felhasználó számára egy új kockázatot teremt. Igen, ezek a hatalmas cégek is kockázatok, de ugyanakkor fékek is. Persze elkanyarodtam most picit, a lényeg, mi soha nem fogunk politikai szinten a nagyokkal egy ligában játszani, de nem is ezt kell siratni, hanem a mi szintünknek megfelelő irányt és célt kell kitűzni, és végre elindulni rajta, de nem visszafelé mint Orbánék.

  46. 44.

    A sikeres országokban nagyon kemény, szűkre szabott korlátok között élnek az állampolgárok. Elégedetten és boldogan.
    A szabadság csak akkor működik ha hozzáférek, ha tisztessáéges emberek működtetik.

    Olvasd, Tibor bá’ t (45) Erősebb kutya baszik, katonai biztosítás mellett. Ez van.

    A látszat demokráciában a bűnözők befurakodnak a kormányzatba és számukra kedvező „lehetőség” törvényeket hoznak.
    Magyarországon szinte semmiről sem lehet népszavazást kezdeményezni a törvényi szabályozás korlátai miatt.
    Kinek az érdekében születtek ezek a korlátozások?

    Magyarország a Kádári rendszerben kinevelt vezetőkkel vegetál még most is. Nincs tőkeellenesség. A nyomor oka, szakmai dolgokhoz nem értő vezetők kormányozgatják hazánkat.
    Ráadásul a kezükben levő propaganda eszközökkel megosztják a népet. Az egyik tábor a balos lopósokat szereti, a másik a jobbos lopósokat. Ez a valóság. Nincs szakértő, tisztességes vezető.
    Egy okos ember mondta, Magyarországon nem lehet kikényszeríteni egy szerződést!
    Érted?
    Aláírsz gondosan szerkesztett 25 oldalt, gondolva minden eshetőségre, de a másik oldalon a bejegyzett „cégvezető” egy hajléktalan.
    Leszállítod az árut, partnered elpasszolja, pénzed sehol.
    Az executive managerrel sosem leszel képes találkozni újra.
    Csődöt jelentett.
    Kajmán szigeteken kinyomozhatod Szabó István nevét aki nap mint nap hóttrészegen fekszik esténként a parkban.
    Aztán az adóhivatal megtalál téged, hogy fizesd be az ÁFÁT a számlaértéked után.
    Aztán gondolkodhatsz az „ügyeskedők”-et elítélők gonosz mentalitásán.

  47. Igen, most egyetértünk, bár én még mindig azt mondom, hogy a szabályok kijátszói miatt még nem a rendszer rossz. Egy német vállalkozó is simán megcsinálhatná ugyanezt mint a magyar, visszaélhetne a rendszerrel, csak ha őt elkapják kap 10-20 évet, míg nálunk szemébe röhöghet az áldozatnak. De ez a mi elcseszett törvényeink és ostoba kormányzásunk miatt van, nem azért mert vannak helyek ahol jobb adózni. Abban is egyetértünk, hogy folyamatosan inkompetens garnitúra kormányoz nálunk, és szerintem nagy szerencsétlenségünk a korai EU csatlakozás is, mert az érkező pénzek miatt nem ordítanak a hatalmas gazdasági ostobaságok és következményeik, és tud működni egy klientúra rendszer, ami markában tartja az országot. Ez olyasmi mint a nyersanyag átok.

  48. Károly: Saját vállalkozásom van, de sajnos nem akkora, hogy külföldön kelljen keresnem a jobb megtérülést. De ígérem, ha véletlenül megismerkedek valami Fidesz politikussal egy focimeccsen, és leeseik egy 100 milliós megbízás, egyből körülnézek, és akkor már egészen autentikus véleménnyel térek vissza 🙂

  49. 49.

    Örülök, hogy hasonlóan látod.
    Közeli ismerős boltjában vásároltam, reggeli nyitáskor.
    Kis közjáték: tulaj felhívta a bolt vonalas telefonját, minden alkalmazottnak, személy szerint, egyenként, jó reggelt kívánt. Udvarias létszám ellenőrzés.
    Rákérdeztem másnap,Tudod, nálam alap a bizalom, de az ellenőrzés is.
    Így kell működnie a gazdaságnak kicsiben és nagyban, az országnak úgyszintén.
    A be nem tartatott törvények, pláne ha még halasztott vámfizetés és offshore lehetőségekkel meg is segítjük a gengszter barátainkat, Magyarisztánba vezet.

  50. 50.
    Kösz. Így autentikusabb a globalizáció melletti kiállásod.
    Abban egyetértek, hogy a globalizációnak, egységesítésnek van pozitív oldala. A kereskedelmi forradalmat nem a globális kereskedelem megfutása okozta. Ez csak következmény volt.
    A kulcsszó, a szabvány és az etalonok bevezetése.
    A műszaki áruk, termelő gépek, jármű terjedésének innentől nem volt akadálya. Az M8-s csavar a világon mindenhol legyártható lett az eredetivel megegyezően.
    A globalizáció árnyoldala, hogy vannak országok, ahol a termékre rakódik sok olyan költség, ami máshol nem jelentkezik.
    Nyolc, tizennégy éves gyerekekkel szedetnek gyapotot, kávét, tizenkét órában és sem nyugdíj, sem eü ellátást nem kapnak, ezek a költségek nem terhelik a rabszolgatartót. A globalizált világban így előnyhöz jutni aljasság. Kínában például nincs nyugdíj.
    Nem véletlenül volt nálunk külföldiek részére föleladási moratórium. A tőkeerős nyugat felvásárolta volna a termőföld, erdők nagy részét.
    Az USA, EU szabadkereskedelmi megállapodás ellen hatalmas a közép, kis és nagyvállalati tiltakozás. Ha a szabadkereskedelem olyan nagyszerű, akkor a vállalatok, miért is tiltakoznak?
    Lehet, hogy úgy járnának, mint mi a cukor és még százféle termelő gyárunkkal? Lehúzhatják a redőnyt. Ha még jobban megzuhan az EU termelése, akkor tényleg jöhet az alapjövedelem. De az egyenlő lenne a véggel. Abban is egyet értünk, hogy a robotizálás miatt felszabaduló ill. jövendő munkaerő készségét, kreatív irányba kellene elvinni.

  51. 52. Akinek a robot át tudja venni a munkáját, azt nem nagyon tudod kreatív irányba elvinni. Mindig lesz egy réteg, ami max. betanított munkára alkalmas. Persze én is találkoztam nagyon kreatív „egyszerű” munkással, de az az üdítő kivétel. Nyári munkán, futószalag mellett sok érdekes arccal találkoztam…

  52. 49: A jó rendszer olyan, hogy nem érdemes / nem lehet kijátszani. Ha sokan kijátsszák, az rendszerszintű problémát mutat.

    Én egyébként nem tudom, hogyan lehetne megtiltani az offshore-ozást. Ki és milyen alapon tilthatja meg bárkinek, hogy a pénzét egy általa választott országban fektesse be, tegye bankba?

    A megoldás tényleg az lehetne, ha a vállalkozást könnyűvé és alacsony költségűvé tennék, és nemcsak (sőt, főleg nem ) a multiknak, hanem a helyieknek legalább annyira.

    Csak az a baj, hogy az államnak van egy rakás funkciója, amit tényleg el kell látni (oktatás, ellenőrzések, kutatás, törvénytervezetek kidolgozása stb…), ezeket nem lehet csak úgy leépíteni a funkció sérülése nélkül. Ezekhez pedig kell a pénz.

    53: Mindenkiben van kreativitás, jóra törekvés, csak legfeljebb azt eddig nem (a munkájában) élte ki. Az a gond, hogy azoknak az értelmes, építő tevékenységeknek a nagyrésze, amiket szívesen végzünk, nem elég profitábilisak ahhoz, hogy meg lehessen élni belőlük. Például a beás fafaragók munkája csodálatos, de ki a fene fog fizetni 1000 Ft-ot egy kézzel faragott fakanálért, amikor van 50-ért géppel mart kínai?

  53. Ábel te kimondtad a kulcsmondatot:

    „Csak az a baj, hogy az államnak van egy rakás funkciója, amit tényleg el kell látni (oktatás, ellenőrzések, kutatás, törvénytervezetek kidolgozása stb…), ezeket nem lehet csak úgy leépíteni a funkció sérülése nélkül. Ezekhez pedig kell a pénz.”

    Miért kínál sokkal jobb feltételeket a környező államok mindegyike Magyarországnál? Azért mert Magyarországon a legnagyobb az állami újraelosztás mértéke. Magyarországon a befolyó adó kerek 50%-a fordítódik újraelosztásra. Egyszerűen túl nagy az állam, a funkcióit pazarlóan, hatékonytalanul látja el,ráadásul az Orbán kormány, ahelyett hogy privatizálna, sorba visszaállamosít és tovább súlyosbítja a helyzetet (pl. szemétszállítási káosz épp most). A környező országokban, cseheknél, szlovákonál, lengyeleknél nem 50, csak 41-42 százalék az újraelosztás mértéke, ennyi ami kapásból ki is megy kiadásra, pedig ezeknek az országoknak jó része akkora mint mi vagyunk. És ez egyből meg is magyarázza, miért tudnak ezek az országok több bért fizetni, kevesebb adót beszedni, egyszerűen kevesebb megy el állami kiadásokra. A gond az, hogy az Orbáni klientúrarendszer egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy valós, nagy strukturális reformok legyenek, mert mindenhol tele vannak az állami cégek jó fideszes káderekkel, akikkel nem szabad kicseszni, akiknek a hűségét díjazni kell. Megint csak az észteket tudom felhozni, akik mindent a netre tereltek, mindent újraterveztek és a nulláról felépítettek, óriási áldozatokkal, és óriási konfliktusok bevállalásával, hiszen tízezrek kerültek az utcára első körben ( ezt egy populista Orbán mikor vállalná be? – Soha) és az ő állami újraelosztásuk mindössze 37%. Ha nálunk is 37 lenne ez az 50, akkor máris százmilliárdokkal több jutna mondjuk egészségügyre, oktatásra, vagy lenne lehetőség adócsökkentésre. Óriási kolonc van a nyakunkon, amit csak akkor lehetne legyőzni ha beleállnánk, áldozatokat hoznánk, és okosan, megtervezetten újra felépítenénk Magyarországot. Van erre most szemernyi esély is? Amíg jönnek az EU pénzek, és a klientúrarenszer ebből jól él, addig szerintem semmi változás nem várható, akármelyik oldal fog kormányozni.

  54. 54. Ábel

    Bocsáss meg de nem érted az offshore lényegét.
    A cég csak a központját jegyezteti be egy adóparadicsom országba. (pl. Kajmán szigetek)
    Ott maximum csak egy postafiókot működtet a látszat érdekében.
    A valóságos cégtevékenység, gyártás, kereskedés, szolgáltatás helyszínéül szolgáló országban nem fizet céget terhelő adót, csak a dolgozók utáni közterheket.

    Tehát az általa kiválasztott (offshore) országban semmiféle befektetést nem végez. A működési területről származó tiszta bevételét utalja az adóparadicsom országba, ahol jelképes mértékben adózik.

    Mi az offshore adóparadicsom ország haszna? A cégbejegyzés illetékei, a helyi ügyvéd díjai, a postafiók üzemeltetési bevétele, és a csekély adócska, a sok „betelepült” cég után a sok kicsi sokra megy alapon.

    55. Lukács Róbert

    Az utolsó sor a leglényegesebb.
    Persze akik régóta figyelik az ország működését, pontosan tudják, hogy EU pénzek nélkül is csak a klientúra élt jól. 🙂
    Akármelyik lopós is volt kormányon.

  55. 44 Lukács Róbert: „Azt próbálom megértetni veled, és te azt nem vagy hajlandó elfogadni, hogy nem Szlovákia a hibás azért mert a magyar cégek szlovákiába települnek”

    Oké-oké, járjon szlovák rendszámmal vagy települjön Pozsonyba az adóoptimalizálás jegyében, de szívinfarktusához, vagy a gyereke vakbélműtétéhez (vagy egyszerűen csak az iskoláztatásához), esetleg a háza eloltásához is a szlovák szerveket vegye igénybe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük