Tibor bá’ online
A magyar sajtóban a Nagy Szifilisz Kísérletről egyetlen egy szó se esett, pedig az évtizedekig tartó, 1932-ben indult kísérletsorozat guatemalai folytatására mér fény derült. A kísérletet – ki más – az amerikai kormány rendelte el, azzal a céllal, hogy – az akkor még – gyógyíthatatlannak hitt betegség évtizedekig tartó lefolyását alaposan megismerhessék.
Dióhéjban: Az amerikai kormány Guatemalában több száz férfit tudtuk és belegyezésük nélkül, kísérleti célból, szándékosan szifilisszel megfertőzött, ami az „emberi jogok” szinte példátlan megsértése. Érdekes egybeesés, hogy a guatemalai kísérletet 1946-ban kezdték el, abban az évben, a mikor a Nürnbergi Pert befejezték, ahol az embereken végzett kísérletekért halálbüntetéseket szabtak ki. Amerika már akkor is törvények felettinek érezte magát.
Ha netán valaki nem tudná, a szifilisz (luesz, vérbaj) egy „ősi” nemi betegség, ami, a Salvarsan(1910), Neosalvarsan(1912) felfedezéséig nem, ezt követve is igen nehezen volt gyógyítható. [a penicillin viszont igen könnyen elbánik a betegséget okozó spirohétákkal). A betegség penicillinnel történő gyógyításának tanulmányozására, a guatemalai börtönökben élő rabokat összehozták szifiliszben szenvedő prostituáltakkal a foglyok megfertőzése céljából. Azonban a fertőzési ráta alacsony volta miatt az eljárást meg kellett változtatni. A férfiak nemi szervén nyílt horzsolásokat hoztak létre (a részletek nincsenek ismertetve), ami után szifilisszel fertőzött kondomokat osztottak nekik szét. Amikor ez se járt az elvárt eredménnyel, akkor szifilisszel megfertőzött injekciót nyomtak a gerincvelőjükbe. A fertőzés után a rabokat penicillinnel kezdték kezelni annak felismerése végett, hogy felmérhessék az antibiotikum hatását.
A fentiekben ismertetett esetet Susan Reverby, gyógyászattörténész robbantotta ki, aki vizsgálva az 1932-ben indított, hírhedt Tuskegee Szifilisz Tanulmányt kiderítette, hogy Guatemalában volt egy folytatás is. OK, de akkor mi történt Tuskegee-ben? A helység a déli szegénységben tengődő Alabamában van, ahol 1932-ben (Nagy Gazdasági Világválság kellős közepén) egy több évtizedet átívelő tanulmányt kezdtek, annak kiderítésére, mi a betegség folyamata (ami akár 30 évre is elhúzódhat), gyógykezelés megkísérlése nélkül. 400 szifilisszel fertőzött rabnak azt mondták, hogy „különleges kezelést” kapnak (ne feledjétek a neosalvarsan már létezett) a „rossz vérük” meggyógyítására. Ehelyett azonban csak placebót kaptak, a beígért gyógyítás elmaradt. Szifilisz okozta egészségromlásukat évtizedeken keresztül követve dokumentálták. Előrehaladott állapotban a szifilisz eltorzítja a testet, agylágyulást okoz, megvakít és rendkívülien fájdalmas. A bekövetkező halál egyike a legfájdalmasabbaknak. A kísérlet tizedik évében fedezték fel a penicillint, amit a rabok elől elhallgattak, és akkor se alkalmazták, amikor a néhány rab kifejezetten kérte a kezelést. A kísérlettel 1972-ben hagytak fel, amikor is újságírók felfedezték és közzétették az esetet. Egyes „vezetők” inhumánus mentalitására jól rávilágít a következő. Dr. Cutler a guatemalai projektum vezetője később csatlakozott a Tuskegee-i tanulmányhoz, aminek befejezése után 20 évvel, 1993-ban így nyilatkozott: „Fontos volt, hogy ne gyógyítsuk meg őket. Nem volt kívánatos a betegség meggyógyítására bevetni a penicillint, mert az megzavarta volna a tanulmányt.” De. Cutlernek eszébe se jutott, hogy a kísérlet elkezdésekor a szifilisznek nem volt megbízható gyógyszere, ami úgy-ahogy jogossá tette volna a kísérlet levezénylését önként jelentkezőkön. Azonban a penicillin felfedezése után már nem volt értelme kideríteni milyen szenvedések mellett halnak meg a szifiliszes betegek 25-30 évvel később, hiszen ez a sors már senkire se várt.
Zárszónak csak annyit, hogy az amerikai kormány számtalan esetben végzett embereken különböző kísérleteket a kísérleti alanyok tudta nélkül, és minden valószínűség szerint ebben a pillanatban is végez.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Tán ez volt az első biológiai hadviselés egyik oldala, habár az érintettek nem tudatosan alkalmazták a bennszülött oldalról, szemben a hódítókkal.
Amerika meghódításakor a spanyolok szándékosan fertőzték és irtották az indián őslakosságot az Európában ártalmatlan, de az őslakosokra halálos kórokkal.
A szifilisz viszont az amerikai kontinensen volt megszokott betegség, ami az őslakosokat nem nagyon viselte meg, viszont az ezzel megajándékozott európaiakra nézve halálos kórnak bizonyult…
Nem lep meg.
Bennem mindig felmerül, hogy mi ez a covid? Az unz.com-om lehet olvasni olyanokat, hogy amerikai biológiai fegyver, amelyet Kína ellen találtak ki, de visszafelé sült el. A covid-19-et direkt olyannak tuningolták, hogy nagyon fertőző, de kevéssé halálos legyen, mert akkor jobban árt egy ország gazdaságának. A baj ott van, hogy valószínűleg nem ez az első eset, hogy Kína ellen biológiai fegyvert vetnek be. Már volt SARS (ami nagyon halálos volt, de kevésébe terjedt), továbbá volt több állatinfluenza (pl. disznó), aminek a célja a mezőgazdaság bénítása volt. Így Kínának már van tapasztalata, hogy hogy kell védekezni, ezért vannak ők a covid-19 ellen védekezési statisztikákban a világ élvonalában.
Súlyos. Nagyon súlyos. Sokkal súlyosabb, mint egy háborúban az ellenséget fertőzni.
Jócimborám kb 4 éve kapott szifiliszt. Kapott inekciókúrát, gyógyszert, aztán negyedévente, majd félévente ját ellenőrzésre. Úgyhogy, manapság se olyan vicces betegség ez. Kontakkutatás is volt rendesen, nem úgy mint a covidnál… 🙂 persze hazavitte az asszonynak is. Igy megoldotta a népességszabályozást is, mert az asszonya már nem akar közös gyereket.
Hogya rohadtamerikaiak börtönben kísérleteztek embereke? Hát, c’est la vie… Legalább vezekeltek a bűneikért egy cseppet.
Már irtam itt valahol, hogy én is voltam gyógyszerkísérleti alany kis pénzért. Szegény tengerimalacoknak szopás az élet… 🙂
3, Reinkarnatorr:
aszt’ is e’monhatnád a saját szavaiddal, hogy bizonyos *felvilágosult* szülők, nem ótattyák be csemetéiket a humán papilloma vírus-ra, mert úgy járnak vele mint a Covid-dal…
3 – Reinkarnatorr:
Az 50-es években a szifilisz jól reagált a penicillinre. Napjainkra már rezisztens rá. Ez okozza a problémát.
–
4 – János:
Az isten szerelmére, hagyd már abba ezt a népies helyesírást.
6, Tibor Bá’
Hát én azt se tudtam, hogy a szifiliszt egy „sima” baktérium okozza. Nekem nem volt eddig. 🙂
Kint az usában egy doki óvott a dél amerikai csajoktól, mert – állítólag! – 10-20 szzalékukban is benne van a cucc, de ez nekik nem okoz nagy betegséget. De hát szegén y kelet-európaiaknak csak ez jutott, mert a néger pénztároscsajokért meg agyonverik az embert.
5. János
abban biztos lehetsz, hogy aki humán papilomára nem oltatja a gyerkét, az covidra se fogja, mert emeletes fejű lesz az unokája. 🙂 Én a fiamat is oltatni fogom, nehogy már kinyírja a menyemet, ha esetleg oltásellenes nászom lesz.
7: Ha az ember nem kefél összevissza, akkor tök felesleges nemibetegségek ellen oltatni.
7, Reinkarnatorr
Jól beszész fiam, hogy a négercsajokat is messzire kerülje ám el a kelet-ójrópai férfi, ha nem akarja jól beszerezni a HIV-et, meg a kitudja micsodát, amíg Afrika közepéből átvergődnek a hosszúplatós Isuzuval a Szaharán, utána Algérián, de közben a területi janicsárok – sajnos jól kiszórakozzák magukat rajtuk. No meg a városi szexrabszolgaság.
Kelet – Európában meg a tripper és a chlamídia olyannyira őshonos, hogy a lakosság egy jelentős része tünetmentesen fertőzi a többit….
Nemrég olvastam valahol, idepasszol:
Ha az Egyesült Államok tudná, hogy mit csinál az Egyesült Államok az Egyesült Államokkal, akkor hadsereggel lerohanná, hogy felszabadítsa az Egyesült Államok rémuralma alól.
7 Ábel
Bizony ez az „össze vissza kefélés már millárd év óta a legkedvesebb szórakozásunk. A most kezdő generáció sem lesz kivétel. Páran, elsős gyerekemnél már elkezdték a csókolódzást, 12 évesen sokan már túllesznek a prütykölésen. Ezekre pedig az ottalvós szülinapon nehezen erőltetnünk a kotont. Pláne, hogy a méretükre sincs. 🙂
8. János
Ne idegeskedj! Migráncslányoktól itt semmit sem kapunk, mert hogy nincsenek, egy se. A másik térfélen focizók esetleg kaphatnak ezt-azt, mert a nyugati MCdonalds előtt a román fiuk mellett már vannak tuaregek is. (a népligetben nincsenek, mert ott túl sok a Fradi drukker)
11 Már harminc éve is az volt a mantra, hogy már 12 évesen mindenki mindenkivel, aztán mégis egyetemig kellett várjak, hogy hajlandó legyen végre valaki lefeküdni velem, és nem voltam ezzel egyedül. A lányok között is sokan voltak, akik csak 18 után vesztették el.
És nemcsak az összevisszakefélésre vagyunk huzalozva, hanem a monogámiára is. Azért olyan bonyodalmas ez a humán szexualitás, mert ellentmondó vágyaink vannak. Mióta ember létezik a földön, azóta létezik házasság, és mindig is léteztek olyanok is, akik csak a házastársukkal dugnak. Lehet, hogy meglep, de még ma is léteznek.
8 – Ábel:
Ez önmagában kevés. Az is kell hozzá, hogy a feleség ne szeressen túlzott mértékben a faszt. Elnézést, a hímvesszőre gondoltam. 😀
13: Van olyan is. Való igaz, hogy nem csak férfi tud csalni, nő is. De hűséges is tud lenni mindkettő.
14 Ábel
A Nő könnyen tud hűséges lenni, lévén hogy befogadó. Kb. 14 havonta befogad 1 férfit és kész. Ha ennél több férfit akar, az szimpla kurválkodás. ? De, egy férfi az képes akár naponta akár 3 Nőt is megtermékenyíteni, ami kutya ill. nyúl-kötelessége. ? Hacsak bele nem döglik mondjuk,egy jó kis szifiliszbe…..