Az igazság keresése (509-i) – Osama bin Laden

oblA CIA és a Mosad ügynökei által felrobbantott WTC tornyokért felelős (sic fata tulerunt?) Osama bin Laden halott. Közel 10 évvel a tornyok lerombolása után a 3000 amerikai (egyik se volt zsidó) életet követelő gaztettet Barack Obama sikeresen megtorolta. A megtorlásról felvett videó képeket hatalmas csámcsogással élvezte végig közvetlen munkatársai gyűrűjében. Amerika igazságot szolgáltatott. A legszomorúbb, hogy az egész világon a mainstream média együttműködik az amerikai kormánnyal. A magyar folyóiratok ilyen szalagcímekkel jelentek meg: „Ünneplés és megkönnyebbülés” vagy „A lidércnek vége”. Senkinek nem jutott eszébe, hogy „Ki altatta el a jogállamot?” vagy „Mióta szokás köztörvényes bűnnel lépni fel a nem bizonyított bűnözéssel szemben?” Valóban felmerül a kérdés, mit várhatnak az állampollgárok egy olyen központi hatalomtól, ahol a előre megtervezett (totálisan felesleges) gyilkosságot állami kitüntetéssel jutalmazzák? 

fh

Ezt az „igazságszolgáltatást” a szemléletesség kedvéért forgassuk át érthetőbb formába. Tegyük fel, hogy a szlovák Gabčikovo gátat felrobbantották. Bár semmi bizonyítékuk nincs, de a szlovákok meg vannak győződve róla, hogy az ötletért és a végrehajtásért Vona Gábor a felelős. A gát felrobbantásával kapcsolatban mindenfajta, totálisan ellentmondó bizonyítások és vélemények hangoztak el, majd közel tíz évvel később a népszerűségét hatalmas mértékben elvesztő Jahn Slota úgy dönt, hogy végez Vona Gáborral, mert az neki sok-sok magyar gyűlölő szlovák szavazatot hoz a konyhára. Miután a szlovák vezérkar tudta, hogy Vona Gábor hol laklik, ideküldenek két helikoptert megpakolva két tucat kommandóssal, rátörik Vona Gáborra a ház ajtaját, és a védtelen, fegyvertelen Vona Gábort a családja szeme láttára, meg se kísérelve az elfogását, 3 méterről lelövik, hulláját magukkal viszik és a Dunába dobják. Ezt követve hazarepülnek (az egyik helikoptert összetörve a megrohamozott ház kertjében hagyják), hatalmas ünneplésbe kezdenek, a szlovákok kiözönlenek az utcára, részegre isszák magukat és kurjongatnak, hogy Szlovákia nem felejt. Slota a tévében büszkén bejelenti, hogy így jár minden magyar, aki Szlovákia ellensége, és csak azért gyűlöli Szlovákiát, mert ott szabadság van (a jogállamiságról elfelejt említést tenni).

Ehhez még hozzáteszem, hogy a nemzetközi jog szerint ez egy tucat tiltás semmibevételét jelenti, minimum egy hadüzenettel ér fel Magyarország oldaláról, de Vona Gábor oldaláról nézve minimum különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal, csoportosan, bűnszövetkezetben elkövetett gyilkosság, amiért életfogytiglan jár (az USA-ban halál). Ezenkívül kimeríti még az önbíráskodást, a tisztességes védekezéshez való jog megtagadását, stb. stb. Nyilvánvaló, hogy Amerika úgy gondolja nekik mindent szabad, mert ők a törvény felett állnak. Sehol, senki nem emeli fel a szavát, hogy ez azért már nem megy el függetlenül attól, hogy bin Laden lelkiismeretét milyen bűnök nyomják. A II. világháborút követve a vesztes Németország vezetőit bíróság elé állították, amire korábban nem volt precedens, de legalább megadták a módját és játszottak egy kis bíráskodást, majd ítélet és végrehajtás, de amit most tettek ez nem csak totálisan civilizálatlan és jogellenes, de kifejezetten rémisztő látni, mélyen mélyre süllyedhet egy hanyatló birodalom korlátlan hatalomhoz szokott vezetősége. 

88 gondolat erről: „Az igazság keresése (509-i) – Osama bin Laden

  1. A legmélyebb tiszteletem Tibor bá. Mindig rámutatsz arra, ami másnak nem tűnik fel. Köszönet érte.

  2. Ugye úgy kezdődött, hogy a tálibok azt mondták, amikor hatalomra kerültek 2001-ben, hogy akkor fejezzük be a heroin alapanyagául szolgáló mák termelését, aminek hatására az afgán termelés 90%-al, a globális pedig ~2/3-al esett vissza. http://bit.ly/10njI Ez volt tehát a casus belli Bush számára.

    Milyen oka volt Osamának lerombolni a WTC-t? Az iszlám nem így működik, láthatjuk Nyugat-Európában, amikor valaki épp nem éget Koránt a tv-ben, akkor elvannak, gyereket csinálnak, és várják, hogy 2-3 generáció múlva demokratikus többséggel bevezessék a sáriát.

    Vajon Osama nem tudta, hogy egy ilyen akció után megtorlás következik, hogy ha kis mértékben is, de hátráltatni fogja az iszlám előretörését? Milyen eredményt remélt ettől Osama? Az öngyilkos merénylők általában azért robbantanak, mert nem akarják, hogy idegen katonák tartózkodjanak az országukban, ez a ‘robbantás’ viszont épp az ellenkezőjét érte el.

    Szerintem ez az a kérdés, amit senki nem tesz fel – milyen oka volt Osamának? Gondolom azért, mert mindenki letudja azzal, hogy vallási fanatikus, és őrült. Pedig a válasz az, hogy semmilyen. Sem neki, sem az országának, sem a vallásának nem származott haszna az akcióból.

    Egyébként pedig egy háborúban lelőttek egy embert. Így szokás.

  3. „Egyébként pedig egy háborúban lelőttek egy embert. Így szokás.”

    Egy háború rendelkezik térbeli és időbeli kiterjedéssel, jól meghatározott hadviselő felekkel. Ezen tulajdonságai érdekelnének annak a háborúnak amiben az esemény történt.

  4. 2: A cél érdekében a propaganda gépezet úgy játszik a szavakkal, ahogy az érdeke megkívánja. De ha a kedvedért el is fogadom a HÁBORÚ tényét, akkor is valami totálisan elfogadhatatlan dolog tötént. A genfi egyezmény értelmében fegyvertelen ellenfelet 3 méterről kivégezni nem lehet. Aki megadja magát, az minimum hadifogoly, akikkel a bánásmód pontosan meg van határozva. Ha ezt az eljárás védelmezed, akkor nálad komoly bajok vannak a jogértelmezés, és emberség terén. —- A kását pedig nem kell kerülgetned. A tornyok felrobbantása egyértelműen „inside job”. Amerikában komoly hagyománya van a „false flag” megoldásoknak.

  5. Tibor bá, a fő vonallal egyetértek, de a Vonás hasonlat kicsit erőltetett ide és érdemes a részleteket alaposabban megnézni.

    Először is, az már visszavont hír, hogy Obama udvartartása körében csámcsogva nézte egyenes adásban a kivégzést. Az ehhez illusztrációként mellékelt képen amúgy Obama messze nem királynak, hanem a sarokban megbúvó néger cselédnek tűnt, ami mindent elárul arról, mennyire ő Amerika Ura (vagy pláne a Világ Ura)…

    A Fehér Ház ügyetlen hazugságok szövevényébe keveredett az egész akció ügyében. Pl. amikor valami okosnak eszébe jutott, hogy hiba volt azt állítani, hogy egyenesben nétzték, mert akkor kell lennie felvételnek is, amit a sajtó, jogvédők, bárkik követelni fognak, akkor egyszerűen visszavonták, NEM IS KÉSZÜLT FELVÉTEL, TEHÁT NEM IS NÉZTÉK EGYENESBEN! A „nem nézésről” közzétett fotó pedig délibáb… (meccset néztek).
    Sok más részletben is össze-vissza hazudoztak, magukat lebuktatva, pl. hogy volt tűzharc, vagy nem, volt asszony-élőpajzs, vagy nem, stb. Egy gyöngyöspatai cigénygyerek is ügyesebben hazudik, pedig az is elég átlátszóan teszi, de a Fehér Ház azt is alulmúlja.

    Nyilvánvaló képtelenség még az, hogy a helyszínen elvégezhették volna Oszanma genetikai azonosítását, amit genetikai szaktekintélyek jelentettek ki. Felfoghatatlan, miért kellett a hullát azonnal tengerbe dobni, ha em hazudnak.

    De a lényeg a lényeg, amivel magát a Nagy Hazugságot leplezte le a PR-akció: világosan bebizonyították a kivégzéssel, hogy a WTC felrobbantása mögött az usraeli titkosszolgálatok állnak!
    Logikus, hogy ha az USA kormánya igazat mond és tényleg úgy tudja, hpogy nem ők maguk robbantottak, hanem Oszama az akció kitervelője és irányítója, akkor a fickó élve elfogásának lehetősége egy felmérhetetlen kincs az amerikai igazságszolgáltatás számára, hiszen a fogolytól évek alatt több tízezer oldalas irattömeget produkálva „végre megtudhatják”, hogyan is zajlott le a terrortámadás megszervezése és végrehajtása… Ha kell, kjnzással szedik ki belőle.
    Életszerű, hogy az amerikai kormányzatot ezek a felbecsülhetetlne információk NEM ÉRDEKLIK, annak ellenére, hogy a fickó a kezükben volt ÉLVE, FEGYVERTELENÜL???
    Ha igaz lenne, hogy nem a kormány maga produkált casus bellit, akkor a biztonsági szakembereiket nagyon izgatnia kellene a kérdésnek, hogyan juthatott át annyi biztonsági vonalon egy-két tucat sivatagi tevehajcsár és hogyan tudott az USA szivében ilyen látványosan lesújtani, hiszen a pontosan feltárt eset tanulságai nélkülözhetetlenek a hasonló esetek megakadályozására!!!

    DE ŐKET MINDEZ NEM ÉRDEKLI! Világos, mert nagyon jól tudják, hogy történt a dolog, ki csinálta és Oszama, az arab szinész (a moszkvai bolti eladó „bérgyilkos” kollégája” a bíróság előtt még elmondta volna, hogy ő csak a mumus szerepét játszotta és semmi köze a tornyokhoz.

  6. „Egy háború rendelkezik térbeli és időbeli kiterjedéssel, jól meghatározott hadviselő felekkel.”

    Pontosan. Ez az, amit Amerika egyetlen huzassal kitörölt az emberiseg fogalomgyüjtemenyeböl. A war on terrornak nincs idöbeli, terbeli kiterjedese es nem tudni, ki az ellenseg. Korlatlan ideig viselhetö, a vilagon barhol, es barki (azaz mindenki) potencialis ellenseg. Ez a berendezkedes meg körmönfontabb es ördögibb, mint amit Orwell az 1984-ben leirt. Ott legalabb VOLTAK hadviselö felek jol behatarolt területekkel (a harom nagyhatalom), akik fölvaltva szövetkeztek egymassal vagy hirdettek hadat egymas ellen – mindig ugy, hogy a haborut tovabb lehessen folytatni.

    A war on terror tulment ezen. Nincs idöbeli korlat, nincs terbeli kiterjedes, nincs jol azonosithato ellenseg – csak haboru van. De hat, Eisenhower 1961-es beszede ota tudjuk, hogy Amerikat a military-industrial complex iranyitja, gyakorlatilag 1941 ota folyamatosan. Marpedig nekik csak akkor megy a szeker, ha valahol, valamikor (meg jobb, ha mindenhol, mindenkor) haboru van.

  7. „Bár semmi bizonyítékuk nincs, de a szlovákok meg vannak győződve róla, hogy az ötletért és a végrehajtásért Vona Gábor a felelős.”

    Azért, ha emlékeim nem csalnak, a példa úgy lenne pontos, ha Vona Gábor és hivei büszkén hirdetnék, hogy az ő embereik hajtották végre a robbantást és továbbiakkal is fenyegetőznének.

  8. 5:
    „Usraeli” – ez jo, nagyon tetszik, nem hallottam meg eddig.

    Pontosan ugy van, ahogy mondod. Tudod, mi a legrosszabb? Hogy mennyire hihetetlenül primitiv hazugsagoknak bedölnek az emberek. Az egy dolog, hogy 911 ota folyamatosan hazudik az amerikai media, de a hazugsagok raadasul annyira atlatszoak!!! Es ha mar itt tartunk, ennel meg szomorubb, hogy hazankban 1990 ota ugy tartanak fenn latszatdemokraciat, hogy pontosan ugyanezt csinaljak, csak SOKKAL primitivebb eszközökkel – nalunk meg inkabb atlatszoak a hazugsagok!

  9. Nekem is egyből Nürnberg jutott az eszembe. Döbbenet, milyen ereje van a „valóságteremtő” médiának világszerte. Köszönet ezért a posztért (is) Tiborbá! Te legalább valóban teszel a média sokszínűségé(ért)(re):o)

  10. Nem tudom, hogy ki robbantotta fel a tornyokat és miért, nem tudom, hogy köze volt hozzá, vagy nem. (Ha jól emlékszem, soha sem mondta hogy nem, pedig lett volna rá tíz éve.) Lehet, hogy egy „fizetett” színész volt, aki eljátszotta a mumust. Senki sem tudja biztosan, hogy őt likvidálták, vagy sem. (Ez a DNS-dolog egy kicsit sántít.) Lehet, hogy csak megrendezték a halálát. Fingunk sincs semmiről – és soha nem is lesz.
    Lényeg, hogy lezártak egy „korszakot”, amit vagy úgy kreáltak, vagy valós volt, de itt a vége.
    Az elfogása és bíróság elé állítása nagyobb baklövés lett volna. Akár évekig elhúzódhat és folyamatos feszültséget generál. Néhány fanatikus követő mindent elkövetett volna, hogy elérje a szabadon engedését…

  11. O. bin Ladent nem lehetett volna bíróság elé állítani, kiderült volna az USA és Izrael szennyese ebben az ügyben. Hogy ezzel a kivégzéssel (éljen a demokratikus jogállam) miről kellett elterelni a figyelmet, azt nem tudom, előbb-utóbb kiderül. Ámbár szerintem Tibor bá már tudja 😛

  12. Ajánlom ezeket a cikkeket, az elsőn halálra röhögtem magam, pedig komoly:

    http://www.brookskiado.hu/content/elhunyt-osama-bin-laden-arab-szinesz

    „Elhunyt Osama bin Laden, arab színész”

    http://www.collapsenet.com/free-resources/collapsenet-public-access/item/828-ghosts-of-september-11th

    Ruppert: „GHOSTS OF SEPTEMBER 11TH ”

    http://www.globalresearch.ca/index.php?context=va&aid=24625
    Dr. Paul Craig Roberts: SKEPTICISM: The Agendas Behind the Bin Laden News Event
    When the Lie Becomes the Truth…

  13. 12: Ne aggódj, Tibor bá túljár az eszükön 😛

  14. Hasonló eset a közelmúltban, Obama ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy Bradley Manning törvényt sértett. Semmi tárgyalás, semmi bíróság csak egy év magánzárka ahonnan mostanában helyezték át egy kevésbé szigorú létesítménybe. De a törvényekben rögzített eljárásnak se híre se hamva.

    Ha az alapfeltevésünk az, hogy Osama bin Laden 2001ben megtámadta az USA-t, annyira rossz munkát nem végzett. Amerika összeomlóban van és ezt nagyban köszönheti a háborúkban elköltött pénznek amit bizony Osama húzott ki a zsebükből. Az más kérdés, hogy ha igazságot akarnának az amcsik a wall streetre kéne hasonló akciókat vezetni.

  15. 5: Nem kivántam egy mélyreható analízist írni. Mindössze a botrányos eljárásra akartam felhívni a figyelmet, ha már a sajtó ezt nem teszi.

    10: Itt nem azt szoktuk felsorolni, mit nem tudunk, mert az nem információ (legfeljebb manipuláció), hanem azt, amit tudunk. Én például azt tudom, hogy Izrael Adolf Eichmannt hasonló módszerekkel (tehát bőven törvénytelenül) elfogta, bíróság elé állította, majd kivégezte és a Földközi tengerbe szorta. Nyilván, mert Eichmann nem tudott volna lelepletni semmit.

  16. 16: több ponton is fennáll a párhuzam Eichmannal.
    Az általam elfogadott elmélet szerint a náci rendszert és Hitlert a globális zsidó nagytőke építette fel és a rezsim több fontos vezetője volt zsidó származású. (Hitler, Göring, Heidrich, Eichmann és mások) A rezsim elvégezte a piszkos munkát, közte kiirtotta a kiszsidók tömegeit (ami jó volt pl. Izrael létrehozására – a munkaképes fiatalokat Hitlerék kiengedték az Erecbe – és a holóiparhoz is, meg a maradék zsidók traumatizálásához is.)
    M?ajd dolguk végeztével a Megbízók megszabadultak a kellemetlen tanúk egy részétől (Hitler, Göring), mások elvileg egérutat nyertek, de Eichmannt aztán végül mégis likvidálták, pedig teljesen tudatosan nekik dolgozott. Persze ügyelve, hogy a perben üvegkalitkájából ne mondhasson olyat a közönségnek, ami a színház rendezőinek nem érdeke.

    Oszama éppígy fizetett szinész lehetett, a bin Laden család befektetőtársa volt a Bush családnak a zárt Carlyle-befektetési alapban, de később a sokat tudó szinésztől megszabadultak. Vagy nem, mert hulla nincs, felvétel nincs…

  17. Én csak azt nem értem hogy a világtörténelemben eddig még soha nem volt senki aki csak ugy egyszerre minden bevezetés és előkészület nélkül leleplezte volna a háttérhatalmat hogy az nagyot szóljon?Vagy volt már valami hasonló,csak hülyének degradálták?Vagy mért nincs egy olyan ember aki minden fenyegetés nélkül egyszer csak elő állna és elmondana dolgokat?
    Gedeon,Tibor bá..?..hm?
    Mért kell mindig mindent csak találgatni..
    Senki még csak soha el nem szólta magát semmiről?Minden mindig megvan hamisítva?Akkor tényleg mátrixban élünk..

  18. 18: ott a lényeg a kérdésedben, hogy „az nagyot szóljon”.
    Ez utóbbi elkerüléséhez elég kezükben tartani a sajtót, tudatipart, stb. Rengetegen lepleztek már, gyakran saját maguk, szándékosan. Kisebb ügyekben előfordult, hogy valami elég nagyot szólt, de világméretekben az se elég nagyot.
    Pl. a 19. sz. végén egy szabadkőművesek által megölt szabadkőműves ügye szólt akkorát, hogy a vakolók zöme az USÁ-ban kilépett a páholyokból, mert felnyílt a szeme. A háttérhatalom sok ügynöke is célozgatott Gazdáik szörnyű céljara, pl. több amerikai elnök. Nem lett semmi következménye, bár ezek azóat máig olvashatók.

  19. Tibor bá összefoglalója teljesen szakszerű az USA-t azaz az USA jogkövetését illetően.

    De illik hozzátenni, hogy ezzel a „gyerünk oszt kenjük be sárral” hozzáállással nagyon sarokba festették magukat ott az USA-ban.

    Úgy belesétáltak a kínai-pakisztáni csapdába, hogy öröm volt nézni !

    Pakisztánnak már régen tele van a hócipője, hogy az USA irtja a népet évek óta, és nem halad semerre.
    Tehát a paki titkosszolgálat fogott egy Binládent (hamisat vagy valódit, mindegy) leporolta, és beszólt a CIA-nak, hogy itt van, vigye. Az meg rábukott mint gyöngytyúk a takonyra, jött, mészárolt, vitte, aztán mégis a tengerbe dobta…
    Obamáék meg most ébredeznek, hogy okafogyottá vált a közel-közép-keleti katonai gyakorlatozás.

    Hogy jön a képbe Kína?
    Hát úgy jön, hogy a Szaudi olaj nagyrészét már ő veszi, és ha nem muszáj, nem akar érte dollárban fizetni.
    Viszont a szaudi király védelmét az USA látja el – elsősorban a saját népével szemben, és a király aggódik, hogy mi lesz ha az USA kivonul a térségből.
    Sebaj, mondja Kína, ott van Pakisztán, egyre közeledik Szaud-Arábiához, atomja is van, muzulmán is, katonája is van elég, miért nem védhetné a szaudiakat?
    Az olajvezeték meg a tengertől Kínáig mehetne Pakisztánon keresztül…

    Mindenki jól jár, nem igaz?

    Kicsit „unortodox” verzió, de ez nagyon megmagyarázza azt sok hülyeséget, ami a zavarodott amerikai PR gépezetből kifröcsög…

  20. 20: feltűnően csökken a szaudi olajkitermelés, arra már nem lenne érdemes új vezetéket építeni, olyan helyvidéken és olyan békétlen lakosságon keresztül…

  21. 16: de igen teszi, csak jó sajtót kell olvasni
    (lásd pl. bombahir.hu pont volt egy ilyen témájú cikk)

    – egyébként meg Bin Laden, ha jól tudom elismerte, hogy ő a felelős a merényletért (még ha ez nem is igaz)
    – továbbra is irányított támadásokat az USA ellen, tehát valóban, ahogy írták előttem tekinthetjük úgy, hogy továbbra is háborúban állt az USA-val
    – a hivatalos verzió szerint nem adta meg magát (persze az kérdéses hogy a hivatalos verzió e tekintetben mennyire igaz)

  22. En mostanaban rengeteget gondolkodom az összeesküves-elmeletekröl… különösen az „Uj Vilagrend” (New World Order) tervröl.

    Ha jobban megvizsgaljuk, a New World Order nem mond mast, mint amit mi is allitunk: A VILAG EGY KATAKLIZMA FELE HALAD. Ha a kataklizma bekövetkezik, az emberisegnek csak egy töredeke marad eletben. Ha pedig követjük ezt a gondolatmenetet, könnyen oda juthatunk, hogy az NWO tulajdonkeppen ERTELMES dolog. Egy probalkozas abba az iranyba, hogy az emberiseg önpusztitasat valamelyest kontrollalva a tulelök szamara elfogadhato körülmenyeket teremtsenek. Persze egy ilyen iranyitasnak a vegkimenetele ketes, gyakorlatilag boritekolhato, hogy barmilyen ilyen probalkozas kudarcba fulladna – viszont akkor egy csapasra megerthetö az is, miert akarjak mestersegsen gerjeszteni a folyamatot – meg az elött, hogy maga a kataklizma „termeszetes uton” bekövetkezne.

    Lehet, hogy az NWO hivei, az a bizonyos „elit” csupan ertelmes emberek, akik hozzank hasonloan belattak, hogy az emberiseg orai meg vannak szamlalva? Csak persze az anyagi lehetösegeik jobbak, mint a mieink – ezert többet is tudnak tenni a sajat tulelesük erdekeben – illetve azt hihetik, hogy egy beavatkozas ha reszben is, de elerhet bizonyos celokat – ebben persze valosznilüleg tevednek. Meg azt is megkockaztatom, hogy az anyagi sikereiket talan nem kis reszben annak köszönhettek, hogy ismerik az emberiseget sujto valsag termeszetet, ezert erre alapozva olyan strategiat dolgozhattak ki, ami joval sikeresebbe tette öket az atlagnal.

    A legtöbb NWO-kutato, ill. összeesküves-elmelet hivö az elitet egyfajta ritualis közössegnek irja le, akik valamilyen furcsa ertekrendben hisznek, es azt gondoljak, az emberiseg el fog pusztulni. A „kutatok” valoszinüleg abban tevednek, hogy ez a csapas, vagy „geofizikai esemeny”, ahogyan sokan fogalmaznak, nem valami ritualis szekta hite, egyszerüen ertelmes logika alapjan belathato jövöbeni esemeny.

  23. 16: Ha egy nagyhatalom érdekei úgy kívánják nem fogja betartani a saját maga által írt szabályokat sem. Tibor bá’, felesleges a tisztességtelen eljáráson felháborodni, ez mindig is így volt és mindig is így lesz. Már az indiánok is megmondták, hogy a fehér ember soha egyetlen betűt nem tartott be a lefektetett és aláírt szerződésekből, a kimondott ígéretekből. Az emberi természet nem változik, csak az eszközök. Osama bin Laden arab színész volt? El tudom képzelni. Lehet már a plasztikai sebészek dolgoznak rajta s indul a következő amerikai választásokon…

  24. 23: a NWO szekta sokat tett azért, hogy az emberi gazdaság fenntarthatalan legyen és valóban egy pokoli szekta hívei. Részracionalitás van a tetteikben, de végcéljaik irracionálisak. Az erkölcstelenségről most nem beszélve (lásd pl. a WTC-támadást, vagy az ún. holokausztot)

  25. 24: Szó sincs felháborodásról. Mindössze tájékoztatok, mert a mainstream média nem teszi. És, ha senki se emeli fel a szavát az csecsemők felé (akiknek minden vicc új) ezt normálisnak fogják tekinteni.

  26. 23.)

    „könnyen oda juthatunk, hogy az NWO tulajdonkeppen ERTELMES dolog.”

    Lehet.
    De valahogy snassz, hogy azokra kellene bízni a káoszból való kilábalást akik a káoszt okozták.
    Ők mondták azt is nekünk, azt is, hogy a technikai civilizáció jó lesz nekünk…

    Természetesen KELL egy új világrend, de valamivel hitelesebb megvalósítóktól, mint a mostani elit.

    Tudom, van egy nézet, hogy a gazdagok automatikusan okosak is. Én nem vallom ezt. Inkább azt hogy gátlástalanabbak.
    Ez az ami a tömegek fölé emeli őket… A tömegek mindig valamilyen morál alapján élnek. Aki ezeket a morális gátakat le tudja vetkőzni, könnyebben boldogul.
    Ez olyan mint a negatív spiritualizmus.
    Viszont nem működik morális tömegek nélkül…
    MINDIG szükség van szabályokra, amit a többség betart, és amit az elit mellőz.
    Persze ez az elit gátlástalanul felhasználja a pozitívnak induló ideológiákat, mint a vallások, liberalizmus, szabad versenyes kapitalizmus, vagy akár szocializmus, és egyenként elrothasztja őket…

    Én nem összeesküvés elméleteket látok, hanem egy dinamikus hullámmozgást, amelyben az elit megpróbálja megszerezni, majd megtartani a hatalmat, ami aztán morális támaszai nélkül összeomlik, és kezdődik előlről, néha új szereplőkkel, néha csak új ideológiákkal.

    Nézetem szerint most egy „elitváltásnak” leszünk tanui ebben az évtizedben, és az új elit kezdetben valamivel kevésbé lesz gátlástalan… Hogy mennyivel kevésbé, az attól függ, hogy a váltás mennyire lesz véres.

  27. Tudtommal a legbefolyásossab emberek a Rotchild és Rockefeller (elnézést ha rosszúl írom) család , akik ugye a FED , világbank stb. tulajdonosai, és ez már több mint 100 éve így van. Tévedek?

  28. „a NWO szekta sokat tett azért, hogy az emberi gazdaság fenntarthatalan legyen és valóban egy pokoli szekta hívei.”

    Na, ez az, amiben nem vagyok teljesen biztos. Hogy mennyit is tettek az emberi let fenntarthatatlansagaert. Biztos, hogy ez az ö hibajuk? Valamennyire bizonyara, de pl. a mar sokat targyalt szaporodasi ösztön nem az ö müvük. Egyszerü emberi tulajdonsag.

    A tökes retegnek (es ez nem feltetlenül esik egybe az NWO-szektaval) egyvalami ketsegkivül erdeke: a fogyasztas felpörgetese azaltal, hogy csökkentik a megtermelt javak hasznalati idejet. Illetve erdekük az is, hogy a termelesi folyamatban minel kevesebben vegyenek reszt – ezaltal csökken a termeles ara, a termekek nagyobb a profit es többet lehet fogyasztani. Az is nyilvanvalo, hogy a pofonegyszerü megoldas (a gazdasagi termelöfolyamat es a gazdasagi javak elosztasanak szetkapcsolasa) NEM all erdekükben. Magyaran, egy olyan helyzetbe soha nem mennenek bele, ahol munkaber nelkül is meg lehetne elni – pedig ez egy csapasra megszüntetne az avultatasi kenyszert. Ehhez azonban idöröl idöre ujra fel kellene osztani a javakat, hogy mindenki vasarloeröhöz juthasson – na, EZT semmilyen körülmenyek között nem fogjak engedni. De ismet hangsulyoznam – ez a TOKES reteg, nem pedig az NWO szekta. Persze boritekolhato, hogy az utobbi az elöbbi reszhalmaza.

    Viszont az elsö es legfontosabb, legkritikusabb problema – a tulnepesedes – nem az ö müvük. Söt, ha lehet hinni a Georgia Guidestones-nak, evtizedek ota probalnak tenni valamit a dolog ellen.

    Nem mintha vedeni akarnam öket, vagy ki akarnek allni az ertekredjük mellett… de az biztos, hogy a legtöbb „összeesküveselmelet-hivö” mereven elutasitja akar a tulnepesedes, akar az eröforrasok veges voltanak problemajat, es valtig ragaszkodik hozza, hogy mindennek a terjesztese kizarolag az NWO-szekta müve a totalis hatalom megszerzesenek erdekeben. Akkor viszont „amott a pont”, vagyis az NWO-szekta vilagkepe a realisabb. Innentöl kezdve az is megkerdöjelezhetö, hogy ezek valoban egy pokoli ertekrend hivei-e. Lehet, hogy csak racionalistak. Persze mindemellett a sajat dogmatikajuk foglyai is egyben.

  29. 28: „Ők mondták azt is nekünk, azt is, hogy a technikai civilizáció jó lesz nekünk…”

    Biztos ez? En nem feltetlenül igy latom. Mi van, ha a technikai haladas nem az oka, hanem az OKOZATA a nepesseg növekedesenek? Magyaran az ember a neolit forradalom ota folyamatosan szaporodik, az ujabb es ujabb technikai ugrasokra azert volt szükseg, hogy egyre melyebb es melyebb beavatkozast tehessenek lehetöve a termeszetes környezetbe – ezaltal tovabb növelve a környezet eltartokepesseget – termeszetesen mindez azzal is jart, hogy az egyre melyebb beavatkozasnak egyre sulyosabb következmenyei lettek, amit egyre kevesbe vagyunk kepesek kezelni.

    Ha megnezed az emberiseg lelekszamat a neolit forradalom ota, SIMAN railleszthetö egy exponencialis görbe – magyarul a szaporodas folyamatosan es töretlenül folyik, alig-alig szakitotta meg neha egy-egy törtelmi korszak (talan egy-ket nagyobb jarvany, aminek a teljes emberi populacio szintjen is erzhetö statisztikai hatasa volt). A 20. szazadi nepessegrobbanas könnyeden betudhato annak, hogy elörebb tartunk az exponencialis görben, es itt egyre nagyobb a meredekseg.

    Ha viszont ezt elfogadod, akkor nem a technikai civilizacio tette lehetöve a nepesseg növekedeset, hanem fordtiva – a nepesseg növekedese „követelte meg” a technika fejlödeset. Akkor viszont megint visszaertkeztünk az eredeti problemahoz: az alapvetö gond a tulnepesedes. Ha ez egy biologiai ösztön, akkor semmilyen tarsadalmi berendezkedes vagy csoport nem „tehet rola” – egyszerüen biologiai törvenyszerüseg. Ez egyben a legijesztöbb verzio is, mert ez esetben aligha fekezhetö meg a folyamat tarsadalmi eszközökkel vagy tasadalmi csoportok tevekenysege nyoman.

  30. 30: ezt a vitatott kérdést csak akkor lehetne eldönteni, ha vagy pontos kritériumot adnál, kik tartoznak az általad emljtett NWO-szekta körébe, vagy esetleg név szerint felsorolnád a tagokat! 😀

    Akiket én sorolok oda, aok között ott vannak például a „terminator seed” és hasonló aljasságok kitalálói, a génpioszkált, sőt őshonos fajtákra saját szabadalmi védettséget bejegyző óriáscégek vezetői, meg a saját kutak betiltásáért lobbizó vízszolgáltatók, stb.
    Egyszóval: ezek a körök aktívan irtják az önellátásra képes életformát.
    Tehát szerintem a NWO-banda bűnös ebben.

  31. 33: Bizony, ha valaki szektákról, összeesküvésekről és hasonlókról értekezik akkor jól tenné ha definiálná miről beszél és hivatkozna a bizonyítékokra is. Ha már ez az értelmes emberek blogja.

    Génmanipulált növények forgalmazói hogy jönnek ide? Nem logikusabb indok a profitéhség?

  32. 34: a kettő nem zárja ki egymást.
    Az Új Világrend urai a profitéhségük alapján váltak azzá. És van hozzá gonosz ideológiájuk is.

  33. 33: Termeszetesen, ebben teljesen igazad van. De ez alapvetöen tökes erdek. Ez mind-mind a masodik nagy problema resze: nevezetesen profit abbol van, ha minel nagyobb az arres a termekeken – de ahhoz, hogy ezt elerjuk, folyamatosan csökkenteni kell a munkaerö költsegeit es növelni a termekek arat – UGYANAKKOR mivel a többseg (99%) EGYETLEN jövedelme mara a munkaber maradt, es nyereseget termelni csak kereslet mellett lehet, igy az is fontos, hogy az embereknek LEGYEN munkaja – es itt mar be is indul az ördögi gepezet. Az összes többi mar csak ennek a patomechanizmusnak a tüneti megnyilvanulasa. Egyre több es több termeszeti eröforrast kell kisajatitani, hiszen egyre több es több profit, munkahely, fogyasztas, vagyis összessegeben PAZARLAS müködteti a rendszert. Minden, ami kezzel foghato, de meg a puszta emberi gondolatok, szellemi termekek is a rendszer szolgalataba kell alljanak: arcedula kell MINDENRE, hogy a termeles költsegei tovabb csökkenhessenek, ugyanakkor maradjon elegendö munkahely a kereslet megteremtesere.

    Szerintem ennek a rendszernek a felallasahoz es a müködtetesehez nem kell NWO-szekta – ez egy hibas paradigma elegendo, amibol ketsegkivül a tökes reteg huzza a hasznot, a többiek ertelemszerüen rosszul jarnak vele, hiszen nem eleg, hogy dolgozniuk kell, annak ellenere, hogy az emberhez melto JOLETET mara a teljes munkaeröforras (Human Resource) TÖREDEKEBÖL elö lehetne allitani, es a felszabadulo idöben lehetne ertelmes dolgokkal foglalkozni, de raadasul a rendszer meg sokkal gyorsabban felemeszti a bolygot, mint a nepessegnövekedes önmagaban tenne. Viszont az is igaz, hogy ez a vegeredmeny szempontjabol nem sokat nyom a latban, maximum az emberieseg letszama a gyorsabban felelt eröforrasok miatt egy alcsonyabb szinten fog tetözni. Racionalisabb rendszerben el lehetne erni mondjuk 15-20 vagy akar 30 milliardos maximumot, igy bekövetkezik az összeomlas „mar” 8-9 milliard körül. Törtelmi leptekben a faj tulelese szempontjabol ez edesmindegy. Eppen ezert szerintem ez a paradigma MASODLAGOS jelentösegü a nepessegnövekedeshez kepest – pontosan ezert a tökes reteg „büne” tulajdonkeppen nem olyan sulyos, mint az a kerdes, megallithato-e a nepesseg növekedese, elkepzelhetö-e az emberi populacio lelekszamanak hosszu tavu dinamikus egyensulya a termeszetes környezettel.

    Ha a fenti paradigmat egy masik szemszögböl akarnam megvilagitani, megint a valasztott szakmam strategiai csödjet, az intezmenyes egeszsegügy egyszer mar targyalt problemajat vennem elö. Nevezetesen az intezmenyes egeszsegügy jelenlegi formajaban MINDEN szereplö erdekelt abban, hogy a jelenlegi pazarlo, fenntarthatatlan, es a betegsegeket egyre inkabb TERJESZTÖ rendszer fennmaradjon – bizony, a beteg is, mert ez az eletforma szamara kenyelmesebb, mint az egeszseges elet – es, mint a kapitalizmus fenti paragdimajaban, itt is fennall, hogy vegsö soron a beteg SZENVEDI EL a rendszer müködeskeptelenseget, azzal, hogy folyamatosan egyre rosszabb az egeszsege, holott annak a helyreallitasahoz nem is lenne szüksege a rendszer, elegendö lenne egy SZEMLELETVALTAS – de ez EGYETLEN szereplönek sem erdeke igazan.

    Szerintem a fenti kapitalista fogyasztasi paragdima ugyanez az eset. MINDEN szereplö erdekelt a fenntartasaban, meg az a reteg is, aki elszenvedi a dolog „negativ externaliait”. Voltakeppen szerintem minden nagy, összeomlasra itelt tarsadalmi rendszer erre alapult – minden tarsadalmi reteg reszt kellett, hogy vegyen benne, a sajat erdekei menten – csak igy valhatott a rendszer valodi PARADIGMAVA. Es pontosan ezert van az is, hogy a tarsadalmi paragdigmak egeszen a fizikai fenntarthatosaguk hataraig fennmaradnak, csak akkor omlanak össze, amikor mar abszolute LEHETETLEN tovabb müködtetni öket.

    Sajnos az emberiseg problemaja viszont jo esellyel nem tarsadalmi paradigma. A kapitalizmus fenti problemaja tehat, barmennyire sulyos es bünös is, csak egy szeljegyzet az ember kipusztulasanak törteneteben. A föoldalon a NEPESSEG NÖVEKEDESE all, ez uralja a kepet.

  34. Affene, ez tul hosszu lett, es nem ment at egybol.

    Tibor ba, moderate please.

  35. 36: Először mindig kijelöl és vágólapra ctr -c hogy ne vesszen el az okosság : )

    35: Jesszusom.

  36. 38: Nem veszett el, en most is latom, csak az a kerdes, hogy ti is latjatok-e. Nalam megjelent a szöveg, csak oda van irva, hogy „Your comment is awaiting moderation”

  37. 38: Ezek már ők? Feltörték az oldalt az NWO-sok?

  38. Dehogy, ez mar korabban is igy volt. 🙂
    Ha tul sokat dumal valaki (jelen esetben szereny szemelyem), akkor a blogmotor moderalasra küldi a szöveget, gondolom, hogy kiszürje a spammelöket.

  39. @20 John Kerry szenátor egyetért veled, csak nem fáraszt minket a részletekkel: Some people will ask why we don’t pack up and leave Afghanistan. We can’t do that.

    @34 Persze, hogy logikusabb, de kevésbé romantikus.

  40. 32

    Jancsika, biztos, hogy a túlnépesedéssel és az ok, okozat összefüggésekkel nem kerültél kicsit ellentmondásba önmagaddal? Azzal meg aztán végképp, hogy valamilyen szinten elfogadod az „NWO szekta” jövőbeni lélekszámcsökkentő terveit.

    1. Véleményem szerint olyan, hogy túlnépesedés nincs. Mihez képest fogalmazod meg a „túlnépesedést”? Mennyi az ideális létszám, ki határozza meg, milyen érvek mentén?

    Ma jelen pillanatban képes a bolygó így vagy úgy, de eltartani közel 7 milliárd embert. Egyelőre megvannak az erőforrások ehhez. Ja, hogy 30 év múlva már nem lesznek? Akkor egész biztosan hozzá fog igazodni az akkori erőforrásokhoz a népességszám. Ez szükségszerű.

    De ne hogy már egy Rotschild mondja meg nekem, hogy a bolygó 500 millió embert tud eltartani, oszt jónapot. Az sem megoldás, hogy lassan ölő injekciókat nyomnak csecsemőkbe, mérgezett kajával terítik az üzleteket, mérget szórnak a fejünkre, stb… ennél még Kína 1 gyerek programja is jóval humánusabb.

    Jöjjön elő az NWO szekta aztán mondja meg, hogy sorry, ha így akartok tovább élni, akkor még van 30 jó évetek, aztán mentek a középkorba, meg tömegsírokba. Vagy egyáltalán mondja el mi a terve a sok bégető báránykával, de nem teszi. Ettől persze a kulisszák mögül még irányít.

    Ami pedig a bevezető posztot illeti. Én már nem hiszek a véletlenekben. Áprlis 25-én a wiki kiszivárogtatja, hogy atombombák vannak elrejtve európában. Húha. Aztán Május 2-án böfög Obama a tévének hogy egy Bin Ladennek látszó emberkét eltettek láb alól. Az interneten egy rakás hamis fotó kering, már erre sem figyelnek oda, és a két dátum közt is nagyon kevés idő telt el.
    Olyan, mintha kapkodnának. Ha valaki látta az angol szász missziót, akkor hellyel-közzel össze lehet pakolni a puzzle darabkákat.
    Az NWO bevezetése balfaszkodás miatt késik, de persze nem múlik.
    Por került a gépezetbe, most éppen recseg-ropog minden. Nincs olyan nap, hogy ne foglalkozna valamelyik pénzügyi elemző oldal az euro övezet összeomlásával. Az EU nagyon rövid időn belül térdre rogyik. A közel keleti események ide is el fognak érni.

  41. 42
    az atombombás résznél kihagytam azt, hogy ezeket be is vetik ha valami történik Bin Ladennel, volt ez ugye ápr. 25-én.

  42. Vajon mennyit kaphatott érte?
    S aranyban, dollárban fizettek neki, vagy tényleg csak az „isten fizesse meg” jutott szegény Osamának? 🙂
    A dollár mindenesetre nagyon örült a hírnek… Kérdés, hogy meddig mennek el az ilyen „játékokban”, s, hogy a jelenlegi elit és kormányok milyen mélységben beavatottak (főszereplők) az NWO berkeiben. Nem tudom, de szerintem nem tudnának ezek szervezett keretek között egymás közt sem megmaradni, mondhatnám, még rabolni sem képesek összefogással, csak addig megy a verkli, amíg van kiről bőrt lenyúzni! Lásd a magyar helyzetet, ahol 1 év alatt nyögjük, amit nyögünk, s közben 10%-al nő a leggazdagabbak vagyona. Lényegében náluk az adósságállomány, náluk a hiány, és ezért még csak egy köhhintés sem hangzik el, sőt, büszkék vagyunk rájuk! Ezek szerint a sok különadó, bankadó, meg mifene mégsem nyomta agyon „szegényeket”…

    Én személy szerint pont attól félek, hogy nincs ezeknek semmilyen stratégiájuk. Amit egyértelműnek vehetünk mindössze annyi, hogy MINDEN KELL NEKIK. A többit adják a körülmények, ezügyben nem különbek a szaros bolti szarkáknál!
    Cs.

  43. Megpróbálom bedobni a kommentet még egyszer, ezúttal két darabban.

    33: Termeszetesen, ebben teljesen igazad van. De ez alapvetöen tökes erdek. Ez mind-mind a masodik nagy problema resze: nevezetesen profit abbol van, ha minel nagyobb az arres a termekeken – de ahhoz, hogy ezt elerjuk, folyamatosan csökkenteni kell a munkaerö költsegeit es növelni a termekek arat – UGYANAKKOR mivel a többseg (99%) EGYETLEN jövedelme mara a munkaber maradt, es nyereseget termelni csak kereslet mellett lehet, igy az is fontos, hogy az embereknek LEGYEN munkaja – es itt mar be is indul az ördögi gepezet. Az összes többi mar csak ennek a patomechanizmusnak a tüneti megnyilvanulasa. Egyre több es több termeszeti eröforrast kell kisajatitani, hiszen egyre több es több profit, munkahely, fogyasztas, vagyis összessegeben PAZARLAS müködteti a rendszert. Minden, ami kezzel foghato, de meg a puszta emberi gondolatok, szellemi termekek is a rendszer szolgalataba kell alljanak: arcedula kell MINDENRE, hogy a termeles költsegei tovabb csökkenhessenek, ugyanakkor maradjon elegendö munkahely a kereslet megteremtesere.

    Szerintem ennek a rendszernek a felallasahoz es a müködtetesehez nem kell NWO-szekta – ez egy hibas paradigma elegendo, amibol ketsegkivül a tökes reteg huzza a hasznot, a többiek ertelemszerüen rosszul jarnak vele, hiszen nem eleg, hogy dolgozniuk kell, annak ellenere, hogy az emberhez melto JOLETET mara a teljes munkaeröforras (Human Resource) TÖREDEKEBÖL elö lehetne allitani, es a felszabadulo idöben lehetne ertelmes dolgokkal foglalkozni, de raadasul a rendszer meg sokkal gyorsabban felemeszti a bolygot, mint a nepessegnövekedes önmagaban tenne. Viszont az is igaz, hogy ez a vegeredmeny szempontjabol nem sokat nyom a latban, maximum az emberieseg letszama a gyorsabban felelt eröforrasok miatt egy alcsonyabb szinten fog tetözni. Racionalisabb rendszerben el lehetne erni mondjuk 15-20 vagy akar 30 milliardos maximumot, igy bekövetkezik az összeomlas “mar” 8-9 milliard körül. Törtelmi leptekben a faj tulelese szempontjabol ez edesmindegy. Eppen ezert szerintem ez a paradigma MASODLAGOS jelentösegü a nepessegnövekedeshez kepest – pontosan ezert a tökes reteg “büne” tulajdonkeppen nem olyan sulyos, mint az a kerdes, megallithato-e a nepesseg növekedese, elkepzelhetö-e az emberi populacio lelekszamanak hosszu tavu dinamikus egyensulya a termeszetes környezettel.

  44. Ha a fenti paradigmat egy masik szemszögböl akarnam megvilagitani, megint a valasztott szakmam strategiai csödjet, az intezmenyes egeszsegügy egyszer mar targyalt problemajat vennem elö. Nevezetesen az intezmenyes egeszsegügy jelenlegi formajaban MINDEN szereplö erdekelt abban, hogy a jelenlegi pazarlo, fenntarthatatlan, es a betegsegeket egyre inkabb TERJESZTÖ rendszer fennmaradjon – bizony, a beteg is, mert ez az eletforma szamara kenyelmesebb, mint az egeszseges elet – es, mint a kapitalizmus fenti paragdimajaban, itt is fennall, hogy vegsö soron a beteg SZENVEDI EL a rendszer müködeskeptelenseget, azzal, hogy folyamatosan egyre rosszabb az egeszsege, holott annak a helyreallitasahoz nem is lenne szüksege a rendszer, elegendö lenne egy SZEMLELETVALTAS – de ez EGYETLEN szereplönek sem erdeke igazan.

    Szerintem a fenti kapitalista fogyasztasi paragdima ugyanez az eset. MINDEN szereplö erdekelt a fenntartasaban, meg az a reteg is, aki elszenvedi a dolog “negativ externaliait”. Voltakeppen szerintem minden nagy, összeomlasra itelt tarsadalmi rendszer erre alapult – minden tarsadalmi reteg reszt kellett, hogy vegyen benne, a sajat erdekei menten – csak igy valhatott a rendszer valodi PARADIGMAVA. Es pontosan ezert van az is, hogy a tarsadalmi paragdigmak egeszen a fizikai fenntarthatosaguk hataraig fennmaradnak, csak akkor omlanak össze, amikor mar abszolute LEHETETLEN tovabb müködtetni öket.

    Sajnos az emberiseg problemaja viszont jo esellyel nem tarsadalmi paradigma. A kapitalizmus fenti problemaja tehat, barmennyire sulyos es bünös is, csak egy szeljegyzet az ember kipusztulasanak törteneteben. A föoldalon a NEPESSEG NÖVEKEDESE all, ez uralja a kepet.

  45. Ha a fenti kérdést egy másik szemszögből akarnám megvilágítani, megint a választott szakmám stratégiai csődjét, az intézményes egészségügy egyszer már tárgyalt problémáját venném elő. Nevezetesen az intézményes egészségügy jelen formájában MINDEN szereplő érdekelt abban, hogy a jelenlegi pazarló, fenntarthatatlan, és a betegségeket egyre inkább TERJESZTŐ rendszer fennmaradjon – bizony, a beteg is, mert ez az életforma számára kényelmesebb, mint az egészséges élet – és, mint a kapitalizmus fenti paradigmájában, itt is fennáll, hogy végső soron a beteg SZENVEDI el a rendszer működésképtelenségét, a negatív externáliákat, azzal, hogy folyamatosan egyre rosszabb az egészsége, holott annak a helyreállításához nem is lenne szüksége a rendszerre, elegendő lenne egy SZEMLÉLETVÁLTÁS – de ez egyetlen szereplőnek sem érdeke igazán.

    Szerintem a fenti kapitalista fogyasztási paradigma ugyanez az eset. MINDEN szereplő érdekelt a fenntartásában, még az a réteg is, aki elszenvedi a dolog negatív externáliáit – hiszen egyre nagyobb mértékben fogyaszthat. Voltaképpen szerintem minden nagy, összeomlásra ítélt társadalmi rendszert erre alapult – minden társadalmi réteg részt kellett, hogy vegyen benne, a saját érdekei mentén – csak így válhatott a rendszer valódi PARADIGMÁVÁ. És pontosan ezért van az is, hogy a társadalmi paradigmák egészen a fizikai fenntarthatóságuk határáig fennmaradnak, csak akkor omlanak össze, amikor már abszolúte lehetetlen tovább működtetni őket.

  46. Summa summarum, sajnos az emberiség problémája jó eséllyel nem társadalmi paradigma. A kapitalizmus fenti problémája tehát, bármennyire súlyos és bűnös is, csak egy széljegyzet az emberi kipusztulás történetében. A főoldalon a NÉPESSÉGNÖVEKEDÉS áll, az uralja a képet.

  47. 43: „Jancsika, biztos, hogy a túlnépesedéssel és az ok, okozat összefüggésekkel nem kerültél kicsit ellentmondásba önmagaddal?”

    Én nem így látom. Ha megnézed a korábbi vitákat, mindig is azt hangsúlyoztam, hogy az egyén IS felelős. Nem egyedül, de részben. Ami kialakult, azért mindannyian okolhatóak vagyunk a magunk szintjén. Ez a fenti kis „okoskodás” ugyanezt a képet erősíti.

    „1. Véleményem szerint olyan, hogy túlnépesedés nincs.” A természet által kialakított rendszerekben nincs is, mivel valahányszor egy populáció létszáma átlép egy bizonyos határértéket, azonnal olyan mechanizmusok indulnak be, amik az ellenkező irányba hatnak – ez a dinamikus egyensúly elve. Az ember azonban sajnos függetlenítette magát a természet alaptörvényeitől, és mesterséges rendszerben él, aminek a természetet is megkísérli alávetni. Egyébként a választ arra a kérdésre, hogy hogyan fogalmazzuk meg a túlnépesedést, magad is megadtad. Az emberiség létszáma jelen szinten fenntarthatatlan – tehát el fog kezdeni csökkenni. Ezt másképpen úgy fogalmazhatjuk meg, hogy most TÚL SOK ember él a Földön, megint másképp megfogalmazva az emberiség túlnépesedett – vagyis a létszáma ezen a szinten nem tartható fenn sokáig, annak törvényszerűen csökkennie kell. Ez a túlnépesedés.

    „Jöjjön elő az NWO szekta aztán mondja meg, hogy sorry, ha így akartok tovább élni, akkor még van 30 jó évetek, aztán mentek a középkorba, meg tömegsírokba.”

    Többször, többféleképpen megtörtént ez, hogy azok, akik ezt megfogalmazták, az NWO-szektához tartoztak-e, vagy egyszerűen ésszerűen gondolkodó emberek voltak, azt nem tudom. Először ugye John Malthus jött rá, hogy a népesség egy mértani haladvány szerint nő, de az élelmiszertermelés maximum számtani haladvány szerint növelhető. Aztán ott volt M. King Hubbert, aki először fogalmazta meg a peak oil-t, még 1956-ban. Aztán következőnek ott a Limits to Growth 1971-ből – és még sorolhatnánk. Tudod, mit lett minden egyes ilyen figyelmeztetés sorsa? Az emberek magas ívből LESZARTÁK. Vagyis, még ha az NWO „nyílt kártyákkal játszana is”, a köznép magas ívből leszarná, ugyanúgy, ahogy eddig is tették. És hidd el, ez a többség véleménye.
    Itt megint az egészségügyi analógia jut eszembe (bocs, szakmai ártalom): a COPD-s beteg: TUDJA, hogy beteg, TUDJA, hogy a cigi miatt beteg, TUDJA, hogy meg fog halni – mégis szívja tovább. Az emberiség pontosan így működik, még a nyilvánvaló tények és valamennyi információ ismeretében is képes magával elhitetni, hogy amit csinál, az alapvetően rendben van.

    Abban persze teljesen igazad van, hogy az NWO módszerei – ha valóban úgy vannak ezek, ahogy az összeesküvés-elméletek állítják, mert persze itt is van egy bizonytalansági faktor – nem humánusak. És hát persze a motivációik sem humánusak: irányítani akarják az összeomlást, magyarul úgy akarják kevergetni a szart, hogy a szemükbe ne fröccsenjen. Hogy ez mennyire fog nekik sikerülni, azt döntse az utókor. Szerintem nem igazán, az emberiség a végóráit éli, de hát majd meglátjuk.

  48. Jancsika! A rürelmetlenségeddel jó nagy kalamajkát csináltál. —– Fiúk! A NWO egy hipotézis, sose fog megvalósulni. Azok hisznek benne, akik úgy gondoljok, hogy lesz egy kis társadalmi felfordulás, jó sok tartozás, ez, az, aztán lesz egy kis forradalom vagy valami hasonló. És a végén csinálunk egy új izmust. nem kapi-, nem szoci-, nem katoli-, pláne feudál-, hanem valami egészen újat. Ühüm! Úgy fogják hívni, hogy primitívizmus. Teljesen kiment a fejetekből, hogy néhány évtizeden belül a Föld alig lesz lakható a mai ember számára. 😉

  49. Szerintem „zöldizmus” lesz az. 🙂

    Jancsika: nem tudom, hogy az orvostudomány ismeri-e, de az informatikában van egy olyan, hogy „természetes hálózat”. A lényeg belőle, hogy így épül fel az emberi agy, meg amiket létrehoz. Pl: internet, társadalom stb. Ami számunkra fontos, hogy ezek a struktúrák irgalmatlanul ellenállók a változásokkal szemben (pontosabban, képesek folyamatos újrastrukúlálódásra) ezért úgy tűnhet, hogy a rendszer áll, mint a kő (mert mindenki szarik bele), pedig folyamatosan változik is. Az összeomlás jelenleg is folyik, csak épp a sokrétűsége miatt nem látszik. A NWO-nak az a baja, hogy túl „korai”. Ezért csak „előkészítik” bizonyos körök, pedig a helyes kifejezés a „meg akarják majd lovagolni” lenne. 🙂

  50. Tibor bá az örök optimista. 🙂 De szerintem is igaza van. Basszus sokan hisznek mindenféle dimenzióváltásokban, meg tudati szint emelkedésbe, meg abban, hogy a Föld csak átmeneti stáció az emberiségnek stb…

    Na puff. Én ezzel nem tudok mit kezdeni. A tudatom túl kezdetleges 🙂

    Jancsika:

    Ezt írtad:
    „Az ember azonban sajnos függetlenítette magát a természet alaptörvényeitől, és mesterséges rendszerben él, aminek a természetet is megkísérli alávetni.”

    Jó meglátás, csak nem igaz. Az ember csak szerette volna függetleníteni magát a természet törvényeitől. Ez nem lehetséges. Tudom, hogy ezt te is belátod, csak valószínűleg nem jól fogalmaztál.
    Minden percben szükségünk van a Föld erőforrásaira, elemeire.
    Ha ezek szűkösek lesznek, mi is sokkal kevesebben fogunk létezni. Itt jön az önszabályzó rendszer, amiről írtál. Ez alól az ember sem kivétel, csak ma még nem akarja senki felfogni, ill. csak nagyon kevesen.

    A tévében még mindig a fenntartható fejlődésről papolnak. Komolyan hányni tudnék már ettől a kifejezéstől.

  51. 51: Elnézést, Tibor bá.

    53: Szerintem egy jó analógia a biológiából a homeosztázis. Ez is hihetetlenül jól tud alkalmazkodni a külső zavaró tényezőkhöz, úgy, hogy a belső körülményei szinte teljesen állandóak. Szóval azt hiszem, értem, mire gondolsz.

    54: így van, ezért is írtam, hogy MEGKÍSÉRLI alávetni a természetet a maga által megalkotott rendszernek. Persze nem fog sikerülni.

  52. Bin Laden, a WTC majd a „vezér” likvidálása olcsó mese hollywood-i klisékkel megtűzdelve. Laden úr a CIA alkalmazottja volt, ők képezték ki a szovjetek ellen. Utána eljátszotta az idegen terrorvezér szerepét a belső munkánál (WTC), majd most előhúzták a kártyalapot és ünnepelik egy nem létező terrorszervezet kitalált vezérének Die Hard 2011 című filmbe illő likvidálási akcióját, ahol még egy eddig ismeretlen lopakodó helikopter is lezúgott.
    A pakisztáni titkosszolgálat nem tudott az ügyről – mivel meg sem történt. 🙂

    M

  53. Miért kellett meg találni szerencsétlent ?
    Mi volt a cél ?

    „Szerdától 10 Ft-tal lesz olcsóbb a gázolaj, 6 Ft-tal a benzin.”

    Kapcsolódó anyag:
    Miért is csak Líbiát bombázza a NÁTÓ a fellázadó Arab országok közül?
    Kadhafi: Aranyfedezetű valuta ? Euróban értékesítendő olaj ?

    Milyen valutában kapható a drága olajunk ?

    Szerintem azzal lehetne visszavágni nagyon Amerikának ha megfosztanák a hőn áhított olajától. Elég lenne csak az iráni szorosban egy kis feszengés és Amerika húzhatná le a rolót olaj nélkül.

    Btw. Tibor bá, egy ideje már nem jártam erre, most látom már nálad is van fészbook. Eddig nem volt, és paranoia ide paranoia oda köztudott hogy a facebook is gyűjt minden oldalt a profilokhoz amin kint van a like gomb.

  54. 57. egyszer mindenkit utolér a vég engem nem zavar ha a facebook miatt 1 nappal 😀

  55. 47-re:
    Gondolatmeneteddel tökéletesen egyetértek!
    Tudjátok mennyi lenne változtatni?
    Mondjuk annyi, hogy most hoznánk egy döntést, hogy holnap szépen a hátunk mögött hagyunk minden szart… és új életet kezdünk családostul, mindenestül máshol, máshogyan.

    …és akkor jönne a temérdek DE…
    És ebben van Jancsikának tökéletesen igaza!
    Cs.

  56. Üdv!

    A fenti téma immár a múlt. Azaz kész a következő forgatókönyv. Vajon mi lehet az? Már szállingóznak hírek némi keresztény-muzulmán kakaskodásról. Hmmm…

    P

  57. Jancsika,

    A technikai fejlődés tulajdonképpen csökkenti a népesedést.
    A világon a népesedés fordítottan arányos az elérhető technikával.

    Ott szaporodnak nagyon, ahol az emberi érték nem magas, mert nagyszámban hullanak el.

    A modern társadalmakban visszaesés és stagnáció van.
    A látszólagos növekedést a bevándorlás okozza.

    És szerintem mindenkinek van saját NWO elképzelése…

  58. Nem szigorúan a témához tartozik, de ha már konspiráció-teóriák:

    http://goo.gl/tbt7q

    ZSENIÁLIS videó. Másfél óra, pocsék minőség és angolul van, de aki teheti, nézze meg. Nagyon tetszik az előadó hozzáállása a témához, mégpedig az, hogy nem próbálja „megmondani a tutit”, csak a kérdéses pontokra mutat rá, és a lehető leglogikusabb választ próbálja adni a kérdésekre – ahol viszont nem elégséges a tudása, ott nem foglal állást. Ráadásul csaknem 25 év távlatából rengeteg minden beigazolódott abból, amit itt mond. A végén felvetett alternatíva a betegség kezelésére pedig szintén nagyon érdekes téma, több könyvet is olvastam a témában, és úgy gondolom, ez egy tipikusan „agyonhallgatott”, „tiltott” tudományág lehet – persze sajnos nem sajátítottam el ezeket a technikákat, ezért nem tudom pontosan.

  59. 61: Amit mondasz, az csak lokálisan igaz. Ha megnézed a világ GLOBÁLIS népességét, azt látod, hogy az a neolit kori forradalom óta FOLYAMATOSAN és gyakorlatilag EXPONENCIÁLISAN növekszik – gyakorlatilag csak annyi történt a 20. században, hogy a görbének egy meredekebb részére értünk át, vagyis, mint mindig, ugrottunk egy nagyságrendet és a nagyságrendi mennyiségi változás minőségi változást idézett elő.

    Arról nem beszélve, hogy a világ szegényebb régiói ugyanúgy a kapitalizmus rendszeréhez tartoznak, mint a gazdagabb országok. A „high-tech” rendszer, a technikai fejlődés része az is, hogy egyre nagyobb lesz a különbség gazdagok és szegények között, ill. gazdag országok és szegény országok között.

    Abban viszont igazad van, hogy a fejlett országokban megállt a népességnövekedés – viszont ennek nem sok köze van a technikához, illetve talán csak közvetetten. Ami itt történt, kérem szépen, az a SZEXUÁLIS FORRADALOM. Ez bizonyos szinten egy technikai bravúr, persze, illetve vannak technikai feltételei (pl. a gumi óvszer és a fogamzásgátló tabletta), de sokkal inkább kulturális-társadalmi reform, mint technikai áttörés. Itt ugyanis arról van szó, amit Tibor bá korábban kiválóan megfogalmazott: az ember alapvető biológiai programozása a közösülés, és nem feltétlenül az utódok nemzése. Vagyis ha lehet anélkül közösülni, hogy a dolognak terhesség és gyermekszülés legyen a vége, akkor az emberiségnek lehet még egy NYÚLFARKNYI KIS reménye. Ez az, ami elválasztja a gazdag országokat a szegény országoktól népesedési szempontból. A gazdag országokban ez a változás már lezajlott, a szegény országokban még nem – és ez nem kis részben azért van, mert a nyugati országok jó pár száz évvel ezelőtt a szemétdombra hajították a vallást, ami természetesen minden ilyesmit hevesen ellenez. A kérdés csak az, hogy a rendszer tehetetlensége magával fogja-e rántani az emberi fajt, avagy sem. Szerintem 95% az esély, hogy ez előbb vagy utóbb így lesz, és van 5% esélyünk egy szép – vagy legalábbis elfogadható – jövőre (nem természeti gazdálkodásban, hanem fenntartható technikai civilizáció keretei között).

    Sajnos jelenleg azonban az a helyzet, hogy a szexuális forradalom utáni társadalmakban élő emberek a teljes népességhez képest NAGYON kevesen vannak, ráadásul egyre kevesebben (hiszen nem szaporodnak) – vagyis a reményt keltő népesedési modell kihalófélben van. Európát hamarosan elnyeli az iszlám, márpedig ők hallani sem akarnak bármiféle szexuális forradalomról.

  60. 50

    Jancsika

    Tudod mi a gond az összeesküvés elméletekkel? Legalább is azokkal, amikre gondoltál, és amikről beszéltünk?
    Hogy időközben már nem összeesküvés elméletek, hanem a valóság maga. Mindennapjaink része.

    Én meg ezt ajánlom neked az aktuális témához:

    http://youtu.be/ZJ6VVDhgzCE

    Kicsit hadar a manus, de eszméletlenül jó szövege van, és valamiért nagyon szimpatikus a hangja, és a kiejtése.

  61. 60.
    Szerintem nincs forgatókönyv.
    Meccs lesz.
    Ha az elit meg tudna egyezni önmagával, akkor írhatnának forgatókönyvet. De ők is „emberek”.

    A keresztény-muzulmán kakaskodás szerintem túl van lihegve.
    Főleg a zsidók szeretnének szövetségeseket toborozni a saját meccsükhöz amit előbb utóbb le kell játszani az arabokkal.

    Nagy feszültség nincs Európa és az arabok között…
    Kínára kell inkább figyelni, mert ügyesen lopakodnak, és észre sem vesszük, hogy alig hagytak életteret…

  62. 63:

    Jól mutatja mindazt, amiről írsz:

    http://youtu.be/gzM3NK6dq4s

    Kérdés.

    Egy adott országban, ahol már a muzulmánok is az adott ország állampolgárai, ugyanazokkal a liberális elvek hatnak rá, akkor miért van az, hogy a fehér ember kihalóban van, a muszlimok szaporodnak. A feltételek (majdnem) ugyanazok, az őslakosoknak is és a bevándorlóknak is.

    Akkor most hogy van ez?

    Jancsika túl sok billentyűleütést pazarolsz a túlnépesedési problémára. Hidd el frankón meg fog oldódni! 🙂
    Bummm….

  63. 63

    A mondandód egy videóval kiegészítve:

    http://youtu.be/gzM3NK6dq4s

    Egyébként érdekes, hogy egy ugyanazon országban az őslakosok kihalóban, míg a több generációt már ott élő bevándorlók, akiket szintén megérintett a liberalizmus szele, azok szaporodnak, mint atom.

    Egyébként európa nem lesz iszlám soha. Csak szaporodjanak nyugodtan 🙂 A video csak pusztán számokkal játszik és ez valóban így is lenne, ha semmi más tényezőt nem vennénk figyelembe, csak a szaporodási rátát.
    De hát nagyon is sok egyéb tényező van még itt.

    65.
    Ezt a kínai dolgot nem igazán értem. Kína nem hagy életteret? Ezt honnan veszed, vagy miből gondolod? Minket sem a kínaiak ragadtak nyakon.

  64. 🙂
    Mennyi aggódó ember! Miért? Most ünnepelni kellene! A globális terrorizmus halálos sebet kapott!

    Szörnyű látni, hogy egyesek még mindig összeesküvés-elméleteken törik a fejüket, sőt, néhányan odáig merészkednek, hogy egyenesen kételkednek Amerika igazságszolgáltatási gépezetének objektivitásában, megkérdőjelezik a terrorizmus elleni harc messzemenőkig legitim módszereit, valamint kritikával illetik ezek régi-új, határokon is átívelő végrehajtási gyakorlatát, amelyet ráadásul ezúttal egy Nobel-békedíjas elnök neve fémjelez.
    Ez utóbbi tény egyértelműen mutatja, hogy az Oszama bin Laden elleni akció rendkívül fontos, kihagyhatatlan lépés volt a világbéke megteremtésének keskeny ösvényén! Nem értem, miért nem vettétek észre, hogy a globális terrorizmus ezen emblematikus figurájának semlegesítésével a világ egy sokkal biztonságosabb hely lett?! Én már az ajtómból is kiszereltettem a zárat, mostantól nem lesz rá szükség. (Sőt, némi gondolkodás után magát az ajtót is levettem.) Köszönöm, Amerika!

    Az Újvilág lakói egy emberként örülnek, ők tudják, hogy életük (és a világ) ezzel jobbra fordult. Igazi amerikai hazafiak ők! Nem értem, miért kell elrontani az ő ünnepüket is?! Oszama egy rendkívül gonosz ember volt, aki hegyi barlangjából rendszeres időközönként fenyegető videoüzenetekkel riogatta az egész világot. Ezt mégsem hagyhattuk szó nélkül! A demokrácia és a jogállamiság védelme megkövetelte az azonnali beavatkozást. Ennek így kellett lennie. „Igazságot tettünk!” – mondta Obama elnök, és ezzel igazságot tett.

    Oszama bin Laden, a terrorizmus megtestesítője halott! A többi terrorista pedig hamarosan belátja, hogy jobb, ha felhagy a világbéke megsértésére irányuló tevékenységgel. Nemzetközi összefogással a béke kiteljesedik, ezután végre új Aranykor köszönthet majd ránk, ahol már Ábrahám fiai sem küzdenek többé egymással…

    Szóval ne mondjátok, hogy nincs ok az ünneplésre! Az pedig már tényleg mindennek a teteje, hogy néhányan Oszama kivégzésének nevezik ezt a világjobbító cselekedetet, sőt, egyesek az akció megtörténtét is meg merik kérdőjelezni! Vagy egyszerűen csak legyintenek: akiket lelőttek Pakisztánban, azok egyike sem Oszama volt! Szerencsére mostanra minden ezzel kapcsolatos kétely eloszlott, mivel végre kiszivárgott egy hiteles kép bin Laden tengeri temetésének utolsó fázisáról: http://href.hu/x/f88h . Na, aki így sem hiszi el, az már tényleg veszélyt jelent a világbékére…
    🙂

  65. 68

    😀 Ez nagyon jó! Most már elhiszem, hogy tényleg bin Ladent ölték meg. 🙂

  66. 68. Kiváló paródiája az amerikai gondolkodásnak, de azért mert azok a szerencsétlen hülyék (amerikai köznép) tényleg így gondolkodnak…

  67. 67.
    A görög kikötők megvételéről olvastam, azt kerestem, de ebben még több van.

    http://menedzserpraxis.hu/hir.php?hir_ID=203

    Svédországban dolgozok az év felében immár 6 éve.
    Tavaly előttig nem volt kínai bolt az ország 5. legnagyobb városában. Tavaly karácsonyra nyitott kettő. Távol keleti éttermek természetesen vannak. De kínai bolt eddig nem volt.

    Szeptemberben kezdtem a bevándorlók nyelviskoláját. Az osztály összetétele. lengyel 2, fehérorosz 1, spanyol 2, portugál 1, román 3, iráni 2, iraki 1, amerikai 3, ebből 2amerikaikínai, szomáliai 2, két új srácnak nem tudom az országát, barna bőrűek szintén.
    Munkám során libanoni, eritreai, boszniai,perui,brazil,lengyel,filippin,thaiföldi,orosz,román,
    bevándorlókkal vagy gyerekükkel és term. svédekkel dolgozok.
    Ez valóság, nem statisztika, nap mint nap találkozok velük. Nem jellemző a vegyes házasság. Hogy a vallásukat mennyire tartják, nem tudom igazán megítélni, csadorral nem találkoztam még, (talán két alkalommal láttam két nőt tavaly)a kendő az szokás a fiatal lányok között is, de nem feltűnő. A fiatalok nem igen tartják be az étkezésekkel kapcsolatos szabályokat, de ez nem jelent ugye sokat.
    A svéd fiatalok körében talán most emelkedik a gyerekvállalási kedv, egyre több a három gyereket vállaló család. Ami még feltűnt, huszonéveik elején szülnek, nem várnak harmincig.

    Az eredeti íráshoz.
    Gedeonnal (5.koment) értek egyet. Miért nem akarták élve elfogni és bíróság elé állítani?
    Hazugságnak és figyelem elterelésnek tartom. Ez folyik mindenhol. Senki nem vár már mást csak Panem et circenses! Kenyeret és cirkuszt!?

  68. 72. Nekem csak angliáról van tapasztalaton ilyen tekintetben. Dolgoztam néhány helyen, angol munkatársam 2! volt. Egy hozzám hasonló hulladékfeldolgozó (Volt ilyen munkám is), egy főnököm, egy étteremben, manager.

    Amit tapasztaltam: szelektív hulladékgyűjtő kocsin 80% lengyel, 10% fekete, nem bevándoeló, 8% magyar, 2% egyéb, többek közt egy amerikai manager.

    Konyhai kisegítőként (első osztályú szálloda, aki Londoni krémbe tartozik járt már a Grosvenor rendezvényeken, nem kínai büfé.):

    70% etiópiai-etrópiai bevándorló (menekült), 20% lengyel, 3% magyar, 7% egyéb, fekete angolok, litvánok, bulgárok, oroszok.

    Gyári munkákban (Tény hogy ez a wembley-i magyar kerület melletti ügynökségtől volt):

    40% lengyel, 40% magyar, 10% litván, balkáni, 10% fekete (Egy jamaicaival, aki a tulajdonos general manager volt, és az angolt annyira beszélte, mint én a finnt (Nyelvrokonság))

    Tiszta angolt nagyon ritkán lehetett hallani Londonban, akkor is rengeteg jamaicai szlenggel vegyítve, ellenben mindenhol lengyel boltok feliratok, turbánok, csadorok, pizsamás (mi neveztük így az arabok hagyományos öltözetét) emberek. Rengeteg az indiai, bár azokkal nem dolgoztam együtt, csak ügynökségeken találkoztam velük, hivatalokban, bankokban mindenhol ők voltak. A rendőr is arab, vagy indiai. Angolt nem látni sehol. És ez az Egyesült Királyság fővárosa, ami egykor egy teljes gyarmati birodalmat irányított? Ma már nehéz elhinni…

  69. 68-ra:
    Mintha Lázár Jánost hallanánk… 🙂
    Éljen, újra ő irányítja a Fideszt, s szolgálja népét és viktátorát, no meg a rokonokat.

    Marha jó kis fricska, gratulálok Waterflow!

  70. 64: Köszi a tippet, tegnap este meghallgattam, tenyleg zsenialis az emberke. Most fedezem fel a többi müsorat is, egy nagyon jot mar talaltam is, ahol a kiegett uranium fütöelemekkel (DU-Depleted Uranium) foglalkozik. A cime: Ich und DU. Ket es fel ora hossza, de szerintem megeri a ra forditott idöt.

  71. „A CIA és a Mosad ügynökei által felrobbantott WTC ”

    Pakk ! Így bele a közepébe ! 🙂

    Ezt még nem láttam így leírva de , osztom a véleményed Tibor Bá .
    De miért is kellett megtámadni Irakot ?
    Persze magáért a háborúért . Meg persze persze az olajért .

    Meg még miért ?
    Hát nem másért mint Izrael biztonsági érdekei miatt .
    A térségben 4 állam volt amelyik katonailag felvehette a versenyt Izraellel. Irak ,Irán ,Szaudarábia és Egyiptom .
    Szaudia puszibarát (mármint az usákoknak) Egyiptom is . Irak kilőve .
    Mostanában nem mintha Irán lenne állandóan terítéken ??!

  72. 77: Korábban már foglalkotam vele. Egyértelmű és sok-sok bizonyíték van rá. Akkor mit cicizzek?

  73. 73.)
    És ez az Egyesült Királyság fővárosa, ami egykor egy teljes gyarmati birodalmat irányított? Ma már nehéz elhinni…

    Egyszerűen csak visszanyal a fagyi…

    Londonból kiköltöztek az elegánsabb külvárosokba azok akik teheték. Bár vannak még gazdag kerületek, de London már „fel lett adva”.

  74. „Az államháztartást ki kell egyensúlyozni.
    A kincstárat fel kell tölteni.
    Mérsékelni kell a közterheket.
    Az arrogáns közalkalmazottakat meg kell fékezni.
    Meg kell szüntetni a külföld segélyezését, mert így Róma a csőd szélére kerül.
    Az embereknek újra meg kell tanulniuk dolgozni és ne azt várják, hogy az állam tartsa el őket.”
    Cicero, Kr.e. 55-ben.

  75. Itt szabad ellentmondani a cikk szerzőjének, vagy csak gratulálni szabad?

  76. 83: Ellentmondhatsz, de másnap reggel ne ülj be a kocsidba. 😀

  77. Remélem, hogy a CIA és Mossad ügynökös kezdés csak poén, és nekem azért nem esett le, mert nem vagyok hosszabb ideje a blog olvasója. 3000 amerikai, és egyik sem volt zsidó… Ezek az információk honnan vannak? 3000? Egyik se volt zsidó?

    Sokadkézből szerzett információk elemzése akármilyen zsenialitás ellenére sem hozhat értékelhető eredményt. Egy kizárólag ellenőrizetlen (és ellenőrizhetetlen) információkból álló halmaz alapján eljutni valamihez, aminek egy kicsi része hasonlít valamelyik részigazságra, kimeríti az isteni csoda fogalmát.

    Mi értelme tehát egyáltalán sokadkézből szerzett információk ismertetésének, és azok alapján bizonyosan téves következtetések levonásának, ezek hangoztatásának, és ezek alapján vádak felállításának?

    Lehetséges, hogy a bejelentés, mely szerint bin Laden meghalt, maga sem igaz. Így milyen jogállamiságot sértett egy fiktív haláleset?

    Nincs olyan, hogy „amerika” meg „amerikaiak”, mint valami gonosz titkostársaság. Több tucat amerikai állampolgárt ismerek, és egy sem ért egyet a politikai döntések nagy részével. Ugyanez elmondható a magyarokról is.

    Gondolom, a Vona Gáboros fantáziálás azért jól esett…

  78. 85: Igen. A jogállamra jelelemző, hogy a bíróságok csak akkor itélnek el egy gyanúsítottat, ha MINDEN KÉTSÉGET KIZÁRÓ BIZONYÍTÉK VAN BŰNÖSSÉGÉRE. Ennek az a logiája, hogy inkább ússza meg 10 bűnös a büntetést, mintsem, hogy egyetlen ártatlan embert tévesen megbüntessenek. Azonban a valós élet nem így működik, mert az emberek a „gyanús körülményekből” következtetnek, és a tapasztalat azt mutatja, hogy ritkán tévednek. A 9/11-ről már volt poszt, keresd meg. Ott vannak nagyon komoly bizonyítékok is. Most nem fogok kitérni arra, hogy kié volt az épület, ki bérelte, a lerombolás előtt milyen munkálatok folytak, a felvételeken sorozat robbantások jelei látszanak, stb. stb. Mindössze van egy viszont kérdésem: Mi a bizonyíték arra, hogy isten egyáltalán van, és ha van, Izrael népét választota ki magának? Ez egy fontos kérdés, mert az izraeli rabbik szerint ezen az alapon szabad a gojokat megölni (ennek a bizonyítéka videó felvételen a honlapon szintén megtalálható)

  79. Az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás két külön kategória. A Tizenkét dühös ember természetesen csak film, de ha emberek döntenek, pláne átlagemberek, akkor hogyan lehetne az a döntés szubjektumtól (félreértésektől, rögeszméktől, érzelmektől stb.) mentes?

    Két barátom halt meg a merényletben, egyikük ateista volt, a másik zsidó. A halottak száma ma sem egyértelmű.

    Ha van is egy érdekcsoport, amelynek tagjait valamilyen ideológia köti össze, amit most a gondolat kedvéért nevezzünk judeizmusnak, ez nem lesz elég ahhoz, hogy mindenkit, aki osztja ezt a hitet, magukkal egyenrangúnak tekintsenek. Így miért törekednének arra, hogy egy látványos tüzijátékban nehogy valamelyik elvtársuk életét veszítse? Nekik mindegy. Nem hiszem, hogy egy nemzetközi bankár sokra tartana egy asztalost, mindössze azért, mert gyerekkorukban ugyanazt a szöveget olvasták nekik.

    Mi bizonyíthatná egy isten létét? Semmi.

    Nem létezik olyan közösség, mint „izraeli rabbik”. Kívülről tűnhet úgy, hogy van, de belülről nincs. Ezek elvont fogalmak, nem ténylegesen létező dolgok. Személyes tapasztalat: egy New York-i ékszerüzletnek két tulajdonosa volt, testvérek, ortodox zsidók. Olyan háborút folytattak egymás ellen az üzlet vezetéséért, hogy azt senki nem hinné el. Pedig sokféle kötelék fogta őket össze.

    Azt nem kétlem, hogy 9/11 színjáték volt, de azt annál inkább, hogy a válaszok ott vannak a nyílt forrásokban, és azokat le tudjuk ellenőrizni.

  80. 87: Örömmel veszem ki szavaidból, hogy alapvetően egyetértünk. Az átlag- ámbár értelmes emberek részére az „igazi” világot mozgató erők sohasem ismerhetők meg. Velünk manipulálnak, és még ha tudjuk is, teljes mértékben magunkat kivonni alóla nem tudjuk.

    http://letsrollforums.com/update-us-government-s-t22024.html?t=22024

    Gyilkosság a halaha értelmében Haarez, 1992 június 26.
    Az egyiptomi író, Faraj Foda, akit nemrég gyilkoltak meg moszlém fanatikusok, jó alkalom arra, hogy megkérdezzük: mit mond a zsidó halaha hasonló esetekrõl? Majmonidész mérvadó halahai szöveggyûjteménye, a Misna Tóra, a bírák könyvének elhajlók szakasza a 3. fejezetben azt állapítja meg, hogy egy zsidó, aki nem hisz a szóban elmondott törvényben, azt elhajlónak kell tekinteni és mindenki megölheti (azaz minden zsidónak joga van õt megölni)… és miután a szóban elmondott törvény szerint elhajlónak nyilvánították, le kell sújtani rá és nem kell fölemelni, azaz halálát közvetve kell okozni és tilos életét veszélyhelyzetben megmenteni, mert azok közé a zsidók közé tartozik, akik vagy elhajlók vagy akik azt mondják, hogy a Tóra nem Istentõl ered, vagy rágalmazók. Ezek megöléséhez nem kellenek tanúk, sem elõzõleg nem kell õket figyelmeztetni, nem kell bíró, mivel minden zsidó, aki ezeket megöli, nagy tettet visz véghez, mivel egy akadályt semmisít meg. Amíg a zsidók a halaha önkényuralma alatt éltek, valóban ilyen módon bántak a gyanúsokkal, elhajlókkal és istentagadókkal. Ma nemcsak Sah rabbi, a Sassz párt és a Ljubavicsi rabbi akarja, hogy a fönt leírt törvény újra érvényes legyen, amely szerint minden zsidó, aki egy elhajlót megöl, dicsõ tettet hajt végre. A Gus Emunim, a nemzeti vallásos párt és a vallásos nyilvánosság mérsékeltebb tagjai sem kivételek ez alól, ha a halahához, mint legfelsõ tekintélyhez hûek. Csak az európai felvilágosodás szabadított meg minket a halaha gyilkos törvényétõl, éspedig az akkor zsidók nagy részének ellenállásával szemben. Ma néhány izraeli zsidó megpróbálja a halahai törvényt újra bevezetni és nevelõi hatásukat használják az emberek ilyen irányú befolyásolására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük