A honlap adminisztrátora a rendelkezésére álló statisztikából és a személyének küldött E-mailekből jóval többet tudhat meg a látogatókról, mint maguk a látogatók. Ma kicseréltem a főoldal tool-bar „navigálás” rovatát „Hasznos tudnivalók”-ra. Itt közlök néhány fontosabb statisztikai adatot. A nem fontosakra pedig most térek rá.
A körülbelül 300 napi látogatóból 100 úgy téved ide valahonnan. A másik 200 visszatérő látogató, akikből kb. annyi marad el, amennyi az ide tévedtekből itt is ragad. A kb. 300-as szám tehát stabilan marad. A látogatók 10 százaléka a hétvégén távol marad, ezek tehát kizárólag a munkahelyükről csatalakoznak. Szerintem ez nem sok. 90 százalék viszont a hétvégén otthonról is csatlakozik, amire büszke vagyok. A legérdekesebb az, hogy a látogatók fele nő. Ez azért érdekes, mert a hozzászólásokból ez nem derül ki. Úgy bizony, nők, akik szép csendben olvasgatnak, de nem szólalnak meg. Nem szólnak hozzá, pedig a közvélemény úgy tudja, hogy a nők nem képesek befogni a szájukat. Ezek a nők képesek rá, mert nem átlagosak. Ráadásul hálásabbak, mint a férfiak, legalább is verbálisan. Viszont, ami a könyvrendelést illeti, az összes rendelés 90 százaléka nőktől érkezik. Uraim! Szembe kell néznetek a ténnyel, hogy (átlagosan) a magyar nők kulturáltabbak, mint a magyar férfiak. Különben ezt a tényt a könyvkereskedések is megerősítik. Szóval fogjátok csak vissza azokat az agarakat!