Az igazság keresése online
Néha olyan érzéseim támadnak, hogy én piromániás vagyok, mert hogy állandóan leég valamim. Természetesen nem az odakozmált paraszttarhonyára gondolok. 1990-ben megírt harmadik könyvem címe: „Antiszemita volnék? Lehetnék filoszemita is.” A könyv magánkiadásban jelent meg – mi más? – és ma már egy-egy megmaradt példányért ezreket adnak, bár akkor csak 200 forint volt a fogyasztói ára. Könyvkereskedők nem foglalkoztak a forgalmazásával, viszont rengetek utcai árus volt, akik szép pénzt csináltak belőle. Az Izraelben megjelenő magyar nyelvű újság egy teljes oldalon dehonesztált, bár csak a véleményemet írtam meg, és uszításról szó se volt. A Magyar Nemzetben is recenzálták, amit szintén nem tettem zsebre. Be is pereltem az újságot, amit előre tudván el is vesztettem. Akkor még fiatal voltam és harcos, pláne ha igazam volt. Szépek voltak azok a napok, amikor mindenki kóstolgatta az új módit, a kapitalizmust. Az egész biznisz egyéni vállalkozásként folyt, aminek papírjait annak idején kérésre, az illetékes Önkormányzat fél perc alatt kiállította. Az enyhén piszkos dolgok azonban már elindultak, amire abból következtetek, hogy néhány héten belül kaptam egy körlevelet (amit ma szpamnak becéznek, nyilván az Önkormányzatnál valaki leadta a címeket) valamelyik biztosító társaságtól, hogy most indult be náluk a vállalkozói biztosítás, ami micsoda előnyökkel jár, ha netán valami történne a telephelyemmel. Én a büszke új vállalkozó, ami 40 éven át nem lehettem, természetesen bebiztosítottam a „telephelyemet”, ami nem volt más, mint a kapum melletti volt műhely, de kiürítés után kiválóan alkalmas volt raktárhelyiségnek a kinyomtatott könyvek részére. Aztán boldogan árultam a könyveimet tovább. A könyvem elolvasása után gyűltek a hódolók és az ellenségek. Magyar honban ez már csak így van. Aki egyetért, az rám mosolyog, aki nem a vicsorít. Ám lehetett valaki, akinek a vicsorítás nem volt elég, ezért egy szép napon, akarom mondani egy szép éjszaka felgyújtotta a „telephelyemet”, amitől maga a lakóépület 80 méterre volt. A tűzet nem is én vettem észre először. A végén az összeszaladt szomszédok segítségével eloltottuk a tűzet, így mire a tűzoltók kijöttek, már csak helyszínelni tudtak. A papír ragyogóan ég, de könyv formájában, egymásra rakva egészen más a helyzet. A könyvek nem égtek el, csak úgy megperzselődtek, hogy eladhatatlanná váltak. Én meg hálát adtam a jóistennek, hogy a biztosító behúzott a csőbe. Gyorsan elolvastam az üzleti feltételeke, amiből kiderült, hogy kár esetén 24 órán belül jelentenem kell az „eseményt”. Ezt meg is tettem és vártam, hogy mi lesz.
Napokig nem történt semmi. Aztán egy délelőtt megjelent két civil ruhás nyomozó egy házkutatási paranccsal. Mivel a megelőző 500 évben nem követtem el semmit, csak a tűzre tudtam gondolni. De mit akarhatnak a házkutatással? Csak nem a gyufát akarják lefoglalni a konyhában? A két nyomozó természetesen roppant szakszerű és törvénytisztelő volt. Bemutatták az igazolványaikat és a lepecsételt házkutatási parancsot, valamint felhívták a figyelmemet arra, hogy ha akarom, akkor valamelyik szomszédom átjöhet tanúnak, nehogy eldugjanak fél kiló kokaint a kispárnám alá. Az egyszerűség kedvéért erről lemondtam, bár Szücsnét, a közvetlen szomszédomat ismerve, egészen biztos jót szórakozott volna. Elvégre még sose volt a házamban, és a kíváncsiságtól tök lyukas volt az oldala.
Alapvetően segítőkész ember vagyok, még ha rendőrökről van is szó, ezért megkérdeztem tőlük, mit keresnek? Elvégre saját lakásomban én egy kicsit jobban kiismerem magam, mint ők. De a szöveg ezeknek az egyik fülén be a másikon ki, mintha ott se lettem volna. Nem mondom, nem hajigálták a dolgaimat szét a dolgozószobámban, ugyanis ez érdekelte őket, nem borítgatták ki a fiókokat a szobaközepére, inkább azt mondhatnám, hogy szisztematikusan mentek mindenen keresztül. Hát ezt én nem értem – bocsánat uraim, biztos, hogy hozzám akartak jönni? Na, erre olyan lesújtóan néztek rám, hogy tíz perceg abszolút kussoltam. De aztán megint megjött a hangom – ha megmondták volna, mit keresnek, már rég túl lennénk az egészen. Semmi reakció. Ekkor az egyik valamelyik íróasztalfiókom aljéból kihúzta a vállalkozói biztosítás kötvényét és diadalmasan felkiáltott, megvan! Erre a másik azonnal abbahagyta a házkutatást, elbúcsúztak, magukhoz vették a kötvényemet, és angolosan távoztak. Mire a csodálkozástól magamhoz tértem, már bent lehettek a kapitányságon, ha nem a biztosító emberei voltak.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Magyarul átvertek? Lenyúlták a kötvényt? Ez kész 😀
1 – Ir:
Akkor tanultam meg, viszonylag hamar, hogy egy egészen más világ jön.
Tibor bá!
Már pedig nehogy azt merjed állitani, hogy egy EURÓPAI országban, a 20.században egy törvényesen bejegyzett, működési engedéllyel rendelkező biztositótársaság ELLOPJA a káreset után a kötvényt a kárvallott lakásából??!!
Minden következmény nélkül?!
A saját szememmel kell lássam, hogy ne higyjem el!!
3 – bálint:
Ugye nem azt akartad írni, hogy kitaláltam egy történetet? Mert akkor meg se írom a 104-et és az 105-öt.
4.tibor bá
„Ugye nem azt akartad írni, hogy kitaláltam egy történetet?”
Dehogy, isten őrizz hogy kételkedjek szavaidban, a tény, hogy ILYESMI megtörténhet nálatok, – méghozzá következmények nélkül – az a hihetetlen!!!
Mert ha ez igen, akkor minden mehet.
Holnap megjelenhet nálad néhány markos ember és kidob a házadból azzal, hogy ” Tökömtudja Bank Zrt” banknak tartozol csekély 890 millióval, amit nem fizettél vissza!
És még papirjuk is lesz róla!!!!!