(2593) 105

Tibor bá’ az igazság keresése online

 

Előre tudom, hogy röhögni fogsz, ha megtudod, de anyám halála után három héttel, éppen április elsején, porig égett a családi házam. Esküszöm, nem hülyéskedem, nem a poén kedvéért írom, tényleg leégett. Amikor délután kettőkor hazaértem a tető veszettül füstölt, tűzoltó sehol, az összes szomszéd a füstölgő házat bámulja egy jó szándékú ukrán szomszéd kivételével, aki feltörte az ajtót, mert azt hitte van egyedül hagyott gyerek a házban. Nem volt, de a felnyitott ajtón keresztül a szunnyadó tűz kapott egy kis extra oxigént, és beindult az igazi infernó. Még volt annyi időm, hogy berohantam a házba és kihoztam a kötvényeket és az iratokat, de semmi több. Kérdezem az egyik bámészkodót telefonáltak-e a tűzoltóknak. Hát persze, eddig vagy ötször, de egy kicsit elkésve. Elkésve? Nem mintha számítana, de miért? Figyelj, kezdi mesélni a legközelebbi szomszéd az esetet, Gyuri fiam rohan be az udvarról és kiabálja, hogy papa, papa, ég az Antalffyék háza. Mondtam neki, hogy menjen a fenébe, ilyesmivel nem lehet hülyéskedni még április elsején se. De papa, tényleg ég az Antalffyék háza. Gyurikám, hagyj békében, menj ki szépen játszani az udvarra és hagyd abba a hülyéskedést. De a gyerek csak nem tágít. Jól van na, és lépek az ablakhoz. Te jóisten, tényleg füstöl a tető.

Borosjenőn, ahol a leégett házban éltem történetesen van tűzoltóság, meg szertár, meg útjelző tábla, hogy arra tilos behajtani, a szertár előtt tilos megállni, meg van majális Flórián napon, meg van béralap a tűzoltóknak, és talán még felszerelés is van, csak azt nem látni, és ugye a majálison kívül tűzoltót se látni. Szóval felejtsük el őket. Hozzánk legközelebb a budapesti III. kerület van, kábé tíz kilométerre. Ott azonban akkor éppen valami átszervezés folyt, megszorító intézkedés, vagy mi a fene. Szóval ők nem jöttek. A legközelebbi ügyeletes tűzoltóság (Istenem! Már ott is van ügyelet?) a XIII. kerületben volt, a Duna másik oldalán, olyan jó tizenöt kilométerre. Ezek jöttek a jól ismert szirénázással és a bevett 35 km/ó végsebességgel, amire kábé öt perc alatt gyorsulnak fel, ha felveszi őket a híradó. Amikor a menet az Árpád-hídon küszködött előre, a tetőszerkezet már lángokban állt és az 5-6 köbméter csontszáraz faszerkezet úgy égett, mint a zsír. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a tűzoltó tömlők telepítése nem volt profi. Pont olyan volt, mint a margitszigeti bemutatókon. Másodpercek kérdése és három tömlő már ontja is a vizet, neki a lángoló tetőszerkezet alatt álló ház terméskő oldalának. Megkapó látvány, amint hős tűzoltóink emberfeletti elszántsággal, és oroszlán bátorsággal oltják a gyúlékonynak nehezen nevezhető terméskő falakat.

Feleségem sokkos állapotban, mások szerint én is, de ebből semmit sem észlelek, mert a tehetetlen düh elvette az eszem, amiből annyi azért maradt, hogy megkérdezzem az oltást irányító alezredesi rendfokozattal bíró parancsnokot, a vízsugarat miért nem az égő gerendákra irányítják, az oda juttatott víz előbb-utóbb úgyis ráfolyik a terméskő falakra. A válasz alapos volt és szakszerű, ami szerint az alezredes úr nem fogja kockáztatni embereinek az életét az én szaros házam miatt. Ha így vagyunk, akkor felesleges volt kijönniük és – csak úgy mellékesen – alaposan etikátlan felvenni a veszélyességi pótlékot. Különben a szaros házamat húsz évig építettem, amitől azért lehet szaros, de hát sajnos nekem csak ez az egy van. Máskülönben egy égő szaros házat is el lehetne oltani, és nem kellene hagyni porig égni. Különben adja ide azt a tömlőt, majd én kockáztatom az életem. Nem hagyom porig égni. Pedig fog, nyugtatott meg az alezredes, ugyanis nincs több vizünk, és a három fecskendő ezzel le is konyult. Mellesleg a lekonyult tömlőt se kaptam meg. Aggodalomra azonban semmi ok, már meg is jött a másik lajt kocsi és folytatták az asszisztenciát, ami nélkül a tűz kevésbé látványos. A TV hírekben heroikusnak becézett látványos küzdelem két órán át tartott, aminek a végén csak itt-ott füstölgött egy-egy makacsabb fadarab. Be lehetett menni az éghetetlen kőfalak közé és meg lehetett nézni mi maradt. Semmi!

Nem tudom, hogyan működik az európai tűzoltóság, mert ott nincs házam és még nem égett le, de gondolom az olasz így, a német úgy, a francia pedig amúgy. Egy dologban azonban biztos vagyok, ismerik az alapvető hő technikai alapelveket. Például tudják azt az egyszerű tényt, hogy a fa ég, a kő és a fém ellenben nem. Oltani tehát a fát kell, nem a követ. Kezdetben azt hittem, hogy csak engem vert meg a sors a XIII. kerületi tűzoltók hülyeségével. Ez egy helyi jelenség, és nekem pont ez jutott, de nem. Azóta a BKV buszok felvették azt a kellemes szokást, hogy időnként kigyulladnak. Ez nem túl veszélyes, viszont irgalmatlanul látványos (és mellesleg eléggé költséges), következésképpen a híradó stábja mindig felveszi, és este lejátsszák nekünk, nézőknek. Megfigyeltem, hogyan oltanak a magyar tűzoltók BKV buszokat kivétel nélkül minden esetben. Úgy, hogy a fecskendőt nekiirányítják a busz fémvázának, ahonnan a víz visszavágódik az utcára, és eszükbe nem jut, hogy a vizet bejuttassák a busz belsejébe a kivert ablakokon keresztül. Ez szerintem egy magyar perverzitás, vagy visszavezethető az ősi tűzimádáshoz.

Egy dologhoz viszont volt eszük, valamit tanulhattak a mentősöktől, akikkel különben elég gyakran hozza össze őket a sors. A hozzám kiszállt tűzoltók elképesztően kíváncsiak voltak. Dolguk végeztével nem ám csomagoltak, egy frászt. Elkezdtek húzogatni, nyitogatni mindent, ami a falak mellett megmaradt. Kapargattak itt meg ott, mint a tyúkok. Gondolom, ha valami érdekeset találtak volna, akkor az elvitték volna szuvenírnek. „Látod Józsikám ezt a 400 grammos aranyláncot, na, apukám ezt akkor találtam, amikor Borosjenőn hagytunk leégni egy házat. Ha láttad volna a tulajt, hogy ki volt borulva. Ilyenből volt ott több is, csak a pasi marhára figyelt.” Szóval így. Azért a munkaügyi miniszternek majd szólok, ha a magyar tűzoltók a magasabb fizetés reményében ki akarnak menni, mondjuk Ausztriába, ne nagyon tartsák őket vissza, az arany szajrét úgyis haza jönnek eladni.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

4 gondolat erről: „(2593) 105

  1. Tibor bá:
    Az utóbbi három poszt alapján Te rád pikkel a sors. 🙁

    Időrendiségben a házad leégése és a könyvraktárnak használt műhely leégése hogyan viszonyul egymáshoz?

    Műhely majd ház?

    Egyébként horror, amit írsz (mentők, tűzoltók hozzáállása)

  2. 1 – Pzuj:
    Műhely felgyújtása 1991
    Ház leégése 1997
    Anyám halála és a ház leégése között 3 hét telt el.
    Az elmúlt 25 évben 3-szor jött ki a mentő, minden alkalommal elfogadhatatlan volt a stílusa.

  3. Azért kérdeztem, hogy lehetett-e valami összefüggés a könyveddel kapcsolatban a ház leégésnek.
    De túl távol van a két időpont.
    Vagy volt valami újabb könyved, amivel ráléptél valaki tyúkszemére?

    A műhely, ház leégésnek a hivatalos oka utólag mi volt?

  4. 3 – Pzuj:
    A műhelyt kárát térítették, de nem simán. Én bejelentettem, a becsüs túl gyorsan jött ki, a biztosítás tényét nem lehetett elhamukázni. A biztosító által pénzelt rendőrségi szakember nyíltan a pofámba vágta, hogy biztosítási csalás. Fogadtam egy biztosításra szakosodott ügyvédet, és perre mentem, amit megnyertem. Persze a kár mindig nagyobb, mint a kár térítése.
    A 4 szintes házban a tűz a tetőtérben kezdődött, ahol a lányomnak volt lakrésze. A tűz oka nem volt kideríthető. A lányom a kártérítésből egy fillért se kapott. Nem is kaphatott. A 20 éven át épített ház milliókkal került többe, mint a kártérítés. Nem beszélve az érzelmi vesztességről. Kétség fel se merült, a biztosító azonnal fizette a teljes összeget. A szándékos felgyújtás nem lehetetlen, mert reggel 8 óta senki se volt a házban, mi 14h után érkeztünk meg, de a felgyújtás nagyon valószínűtlen.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük