Az igazság keresése (29-i) 104

önarcképNéhány éve, na, jó, egészen pontosan 1997-ben a nyolcvannégy éves anyámnak elege lett a piacgazdaságból. Sokszor hangoztatta, hogy ő élt kapitalizmusban a két háború között. Volt akkor infláció, meg szegénység, meg minden, de „ami itt folyik, az nem volt”. Hogy mire gondolt azt nem részletezte, de az „ami itt folyik” kitételt olyan undorral sikerült közzétennie, hogy az felért egy hitvallással. Rettenetesen utálta „ezeket”, azonban anyázásra nem vetemedett, egyszerűen nem volt szokása. Nem biztos, hogy tudott róla, de ő tényleg polgári nevelést kapott (és azt hiszem, hogy adott is). Amíg volt zongoránk, gyönyörűen játszott, lány korában volt francia társalkodó hölgye, anyanyelvi szinten beszélt németül, és persze franciául se lehetett eladni. Aktívan figyelte az újkori politizálást, véleménye szerint „azok urak” voltak, „ezek közönséges rablók”, Antall Józsefre csak legyintett, szerinte „ennél volt jobb”. Úgy gondolta manapság nem érdemes élni. Hűen álláspontjához egyik percről a másikra búcsút mondott az életnek, megállt a szíve. Persze most azt hiszed, hogy a poén kedvéért hülyéskedem, és az egészből egy árva szó sem igaz. Nagyon tévedsz, csak várd ki, most jön a java.

Szüleim családi házát városfejlesztési okok miatt kisajátították, ezért életük utolsó éveit egy háromszobás panellakásban töltötték tőlem mindössze 20 percnyire, ha úgy istenigazából beletaposok a gázpedálba. Egy kora tavaszi napon Anyám szokása szerint megfőzte a szombati ebédet, majd apámmal együtt megették a levest, de már a rántott húsra nem került sor, közbelépett a kaszás. Az akkor 89 éves apám riadtan telefonált, hogy az anyám fekszik a konyhakövön és nem ver a szíve. Kérdem tőle, hogy a mentőknek telefonált-e, mert azért egy picit fontosabb lenne, mint én. Ja, eszmélt fel atyám, akkor most azonnal telefonálok. Nem telefonált. Telefonálás helyett kirohant a folyósora és elkezdett óbégatni. A mentőket a szomszédok hívták ki, akik tíz perc alatt ki is értek.

Ugye én húsz perc alatt érek oda. Szóval figyelj az időre, mert speciel most fontos lesz. Amikor a mentők megérkeztek, anyám már legalább tíz perce halott volt, vagyis minimum tíz perce nem vert a szíve. Ez azt jelenti, hogy az agy tíz perce nem kapott vért. Szakértők szerint az agy három perc vérhiány után egyszerűen elhal, vagyis beáll az agyhalál.  Az egészséges szív ugyan újraéleszthető akár három perc után is, de agy nélkül a test csak kómában vegetál addig, amíg művi úton életben tartják. A helyszínre érkező mentőorvos pontosan tudta, hogy feleslegesen jöttek, de nagyon helyesen, azt kellett feltételezni, hogy a szív ebben a másodpercben állt le. Így azonnal elkezdték a szív újraélesztését. A nagybeteg szív természetesen nem éledt újjá a következő tíz percben. Most már egy frissen belépett segédápoló is tudta, hogy az újraélesztés teljesen reménytelen. Ekkor érkeztem én. A lakás ajtaját nem tudtam kinyitni, mert belül a zárban volt „felejtve” a kulcs.

A szomszédok készségesen felvilágosítottak, hogy a mentők vannak benn, már vagy tíz perce. Én csöngettem, de a lakásba egy további húsz percen keresztül nem engedtek be. Már éppen elhatároztam, hogy most már betöröm az ajtót, amikor végre a mentők kivették a kulcsot a zárból. Anyám a konyhában feküdt a kövön, egy mentős még mindig össze-vissza püfölte. Nyilván ezt hívják újraélesztésnek, illetve annak a látványos demonstrálása. A mentőorvos természetesen tökéletesen tisztában volt azzal, hogy az egész 30 perces hülyéskedésnek semmi értelme, csak azt nem tudta, hogy én is tudom. Apám be volt kulcsra zárva egy szobába, „bácsinak ehhez semmi köze jobb, ha nem látja!” Gondolom ezért nem engedtek be a lakásba engem se jobb, ha én se látom, de mit?

A mentők harminc kerek percen át húzogatták ki a fiókokat, nyitogatták a szekrényajtókat, túrtak bele az ágyneműbe, meg ami még eszükbe jutott. Erre a tevékenységre volt három embernek harminc perce. A negyedik püfölte a hullát, aminek jellegzetes hangja egyértelműen kihallatszott a folyosóra. Különben a mentőknek nem volt szerencséjük. Szüleim megtakarított pénze az OTP-ben volt. A betétkönyv pedig pont abban a szobában volt, ahová az apámat bezárták. Pech, igen nagy pech! Én az egészből egyetlen egy dolgot nem értek, mi a fészkes fenének siránkoznak a mentősök, hogy keveset keresnek? Szerintem ők nem a fizetésből, hanem a „mellékesekből” élnek.

Éljetek a lehetőségekkel!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük