Az igazság keresése (20) Hogyan lopjunk törvényesen-II.

önarcképVégy egy privatizálással foglalkozó szervet és nevezd ki magad jogtanácsosnak. Tu­dom, te most hülyére röhögöd magad, de a törvényes lopásnak ez egy fontos és kike­rül­hetetlen feltétele. Nézd, ha továbbra is a gépműhelyben fogsz rohadni az eszterga mellett, akkor felejtsd el az egészet, mert ha …. Mi? Már kirúgtak? Illetve leépítettek? Hogy munkanélküli vagy? Szóval, azért ne majrézz be, mert a makrogazdasági mutatók állandóan javulnak. A miniszterelnököt a nyugati partnerek állandóan dicsérik. Szóval van már fény az alagút végében.

Különben is arról volt szó, hogy megtanítalak törvényesen lopni, nem pedig arra hogyan kell elkerülni a munkanélküliséget. Nézd, az én tanácsadói képességeimnek is meg vannak a határai. Szóval ott tartottunk, hogy nevezd ki magad jogtanácsosnak. Ne vágj állandóan közbe ilyen hülyeségekkel, hogy annyit értesz a joghoz, mint tyúk az ábécéhez. Ki a fene mondta, hogy kell hozzá értened? A lényeg, hogy te légy jogtanácsos. Megvan? Ezt követve a főnököd kiad egy feladatot, ami így néz ki: „Józsikám itt van ez a Kovácsné, tudod a vécés néni, akit elbocsátottunk, mert ha a budi deszkáját valaki leszarta, akkor az úgy is maradt, amíg el nem fújta egy hidegfront szele. Szóval ez a Kovácsné perel minket tízmillió nem anyagi kártérítésre, merthogy a sajtó kiszivárogtatta, hogy ő vécés néni volt két diplomával és három nyelvvizsgával. Józsikám, a nőt ki kell nyírni. Legfeljebb ötmilliót kaphat.”

Erre te természetesen nem kezded el lapozgatni a munkaügyi törvények tárát, mert úgysem értesz hozzá. Helyette elmész a Piros Szegfű Kft.-hez és megbízod őket, hogy tárgyaljanak a nevedben és egyúttal kitűzöl, mondjuk 800 millió forint sikerdíjat, amennyiben Kovácsné elfogadja követelésének a felét, azt a szaros kis ötmilliót. Evvel egy időben felhívod telefonon a Három Jómadár Rt.-t és megbízod őket, hogy képviseljék Kovácsnét. Nekik is beígérsz 800 millió sikerdíjat, ha Kovácsné belemegy az 5 millióba.

Most veszel egy mély lélegzetet és kiírsz egy versenytárgyalást, ahová senki mást nem hívsz meg csak a Piros Szegfű Kft.-t és a Három Jómadár Rt.-t. A meghitt beszél­getésben egyértelműen közlöd velük, hogy a kifizetésre kerülő sikerdíjból egyenkint 400 milliót kell átutalniuk a te számládra. A többi már megy, mint a karikacsapás. Kovácsné (mivel hogy három napja nem evett) elfogadja az 5 milliót és vesz magának belőle egy utcai WC-t. Te átutalod a kétszer 800 milliós sikerdíjat, amiből perceken belül visszautalnak neked kétszer 400 milliót.

Előfordulhat azonban, hogy valaki fülest kap és a sajtó mindent kipakol. Persze a sajtó nyakára küldhetnéd a rendőrséget és az APEH-ot, de ezt majd csak a következő kormány találja ki. Te most okosabbat nem tudsz csinálni, minthogy kiutalsz nekem 200 milliót, és én cserébe ellátlak további tanácsokkal. Íme:

 

1)      Minden kérdésre válaszold azt, hogy addig nem nyilatkozol, amíg az eljárás nem záródik le.

2)      Amikor büntetőeljárás alá vonnak, ne emlékezzél semmire se.

3)      Ha addig nem engednek ki, amíg valami nem jut eszedbe, akkor mondj valamit, ami eszedbe jut, majd három hónappal később vonj mindent vissza és hivatkozz feldúlt lelkiállapotodra és arra, hogy bevettél egy Aszpirint, lenyeltél egy gombot vagy valaki megkínált egy cukorkával. (Ez ugyan kronoklazma lenne, de ki figyel oda. Ja! Kronoklazma = időrendbéli összekeveredés a sci-fi irodalomban.)

4)      Ha az ügyészség nem vevő az Aszpirinre, akkor fennhangon add elő, hogy téged is megillet az ártatlanság vélelme, ami azt jelenti, hogy a bűntény elkövetése után még 5-10 évig ártatlannak számítasz. Ezt követve viszont a bűntény elévül.

5)      Ha szorul a kapca, hivatkozz arra, hogy nem ütközik törvénybe, ha egy jó fizetésű jogtanácsos munkavégzés helyett apróbb jogi megbízásokkal lát el külső cégeket, amire aztán sikerdíjat írsz ki.

6)      Ha valaki feltűnően nagy aránytalanságot lát a vécés néni 5 milliója és a 800 milliós sikerdíj között, akkor hivatkozz arra, hogy ez Nyugaton se szokatlan és persze nem ütközik jogszabályba legfeljebb jó ízlésbe, de ennek a megállapítása nem a te dolgod.

7)      Ha a független magyar bíróság (istenem de szépen hangzik!) megítéli a 800 millió visszafizetését, akkor bólogass nagyokat, hiszen vagyonod már rég átírattad gyermekeid nevére.

 

Ha ezek után lelkiismeret furdalásod kezdene lenni, akkor én most megnyugtatlak (ez még belefér a nekem átutalt 200 millióba). A kormány szerint Magyarország csak közepesen korrupt országnak számít. Nem csak nem érdemes, de nem is szabad lépéseket tenni a honi korrupció csökkenésre érdekében. A mi korrupciónk tökéletesen megfelel a Nyugatnak. Ők minket ugyanis nem morális, hanem piaci alapon ítélnek meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük